Néhány szó az Internetről

Mi is valójában az Internet? Az egyik definíció szerint egy olyan, az egész világra kiterjedő heterogén számítógépes hálózat, melyet csaknem 25 éve építenek és fejlesztenek, és amelyet ma már több mint 30 millió ember használ. Joggal nevezhetjük a "hálózatok hálózatának", melyen belül a különböző típusú számítógépek - legyenek azok otthoni PC-k vagy nagyvállalati szuperszámítógépek - az ún. Transfer Control Protocol/Internet Protocol (TCP/IP) segítségével értenek szót egymással. A mai Internet az 60-as évek ARPANET-jéből alakult ki. Az elnevezés onnan ered, hogy az első, az Internet ősének mondható számítógépes hálózat kifejlesztését az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma kezdeményezte és támogatta anyagilag (ARPA: Advanced Research Project Agency, U.S. Defense Department). Ez a hálózat sokáig csak az USA-ban volt elérhető, ezen belül is kizárólag a kormányzati szervek, majd később az akadémiai szféra használhatta (a legtöbb felhasználó ma is Amerikából kapcsolódik az Internetre, a jelenlegi fő domain-nevek még őrzik az USA egykori "egyeduralmát": edu, mil, gov, stb.) A korai Internet elérési lehetőségei, az adatokhoz, információkhoz való hozzáférést biztosító programok nem rendelkeztek kifejezetten felhasználóbarát kezelőfelülettel, a legtöbbjük grafika nélküli, ún. alfanumerikus terminálokon működött (Telnet, FTP, Archie, Gopher, Usenet: ezekkel kapcsolatban más forrásokra utalunk).

Az igazi áttörést azonban a 90-es évek elején kifejlesztett grafikus, hypertext-es és multimédiával is felvértezett World-Wide Web (WWW, Web) hozta. A WWW forradalmasította az Internet használatát: az információtengerben történő tájékozódáshoz nem kellett már különböző nehezen megjegyezhető Unix parancsokat tudni. A WWW böngészéséhez barátságos, egyszerű grafikus felhasználói felülettel rendelkező programokat fejlesztettek ki, melyek nemcsak a Web-oldalakat tudták megjeleníteni, hanem a korábbi információ-elérési formákat is ismerték. (A mai felhasználók közül már biztosan kevesen hallottak az első ilyen programról, az 1993-ban megjelent NCSA Mosaic-ról, melyet később a Netscape Navigator-ja megelőzött a népszerűségi listákon; néhány éve pedig már a Microsoft is ingyen osztogatja saját Web-böngésző programját, az Internet Explorer-t.) A WWW elterjedésével az Internet felhasználóinak száma robbanásszerűen kezdett növekedni, és ez a növekedés még ma is tart. Az Internet nagy népszerűségét kétségtelenül a WWW-nek köszönheti. Az Internetre időközben bevonult a pénz - a kezdetben kormányok által támogatott, elsősorban tudományos, kutatási célokra kifejlesztett hálózatot ma már túlnyomó részt üzleti érdekek irányítják. Az Internet gerinchálózatának nagyobb részét tőkeerős cégek vásárolták fel, a felhasználók többsége pedig valamelyik Internet-szolgáltató segítségével kapcsolódik a hálózatra, és ott is bérel elektronikus postafiókot vagy Web-tárterületet.

Az Internet azonban nemcsak a számítógépes hálózatot jelenti, hanem egy új társadalmat is. Az Internet társadalmának megvannak a maga törvényei és szokásai, melyek sokban eltérnek a valós élettől. Egy sajátos elektronikus nyelvezet, "internetes zsargon" alakult ki a hálózaton. Az Internet közössége nagyon is barátságos, emberi, és gyakran lehet találkozni önkéntes segítő szándékkal (ebben leginkább az Internet új felhasználóinak lehet része), ugyanakkor néha extrém durvasággal és vulgaritással is. Az Internet társadalma nagyon is ügyel arra, hogy polgárai szólásszabadságát senki se korlátozhassa. Számos ilyen próbálkozás volt ugyan, de csaknem mindegyik kudarcba fulladt. Az Internetet lehetetlen cenzúrázni, mivel egyetlen kormánynak, szervezetnek vagy cégnek sem lehet kizárólagos hatalma a hálózaton. Ugyanakkor azonban a nagy szabadság miatt elszaporodtak a törvényszegések, s a hálózaton nem kívánatos anyagok is megjelentek. Az Interneten drága számítógépes szoftverek kalózpéldányai keringenek, a legújabb zenék már CD minőségben tölhetők le a hálózatról, néha még mielőtt a boltokban megjelennének (ez történt az Oasis zenekar "Be Here Now" című híres albumával is). További példaként említhetjük az igen "népszerű" pornográfiát, illetve a szélsőséges politikai mozgalmak Web-lapjait, melyek üldözésük ellenére szép számban lelhetők fel a hálózaton. Az Internet ellenzői közül sokan az ilyen tartalmak mellett az információk kuszaságára, rendezetlenségére hívják fel a figyelmet. Vannak, akik egyszerűen "szemétdomb"-ként emlegetik az Internetet, de ne higgyünk nekik!

Mindezek ellenére biztosak lehetünk abban, hogy az Internet összességében egy pozitív jelenség, melyet - mint sok más dolgot - "csak arra kell használni, amire való". A sok felesleges információ mellett minden tudományos szakterületnek - így az orvostudománynak is - léteznek rendszerezett adatbázisai a hálózaton, csak ezeket meg kell találni és a fellelt információkat tudni kell hasznosítani. Remélhetőleg ez a füzet is - sok más hasonló jellegű kiadvány mellett - segíteni fogja a felhasználókat abban, hogy megtanulják használni az Internetet, és könnyebben eligazodjanak ebben az adatrengetegben.




Tartalom