Vissza a kezdőlapra


Nagy méretű kép
NAGYÍTHATÓ KÉP

Tanulmány az "Ásító inas" c. képhez
1868-69 - Olaj, fa, 31 x 24 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

MŰELEMZÉSEK
Dr. Lázár Béla írása
Végvári Lajos elemzése
Perneczky Géza írása
 
VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM




...Düsseldorfban kezdett nemcsak a komoly részlettanulmányokhoz szokni, hanem ahhoz is, hogy az egész képet végig modellek után fesse meg.

Ezt látjuk az Ásító inasnál, akit hajnalfakadásra ágyából kivertek, nagyot nyújtózkodik, mélyet ásít, s ha jól megnézzük e kitűnő kifejező mozgás ábrázolását önkéntelenül utánozzuk, a belső elmerülés, az együttérzés hatása alatt. Ösmerjük a képhez készült tanulmányok egyikét. E tanulmány hatalmas meglepetés. Munkácsyval legutoljára az Árvíz festése közben találkoztunk, s annak kicsinyes rajzlátása, részletező modora, tompa színei, iskolás kompoziciója, s az előttünk levő tanulmányfej formalátása közt, ime egy egész világ! E stúdium mindenekelőtt tónus tanulmány, a sötét háttérből a ráeső fény, gyöngéd átmenetekkel emeli ki a formákat, nem részlethalmozással, hanem nagy egységben, az egész hatását mutatva Az ásító inas fejének rövidülése kitűnő, a kifejezés részletezése gazdag, - a vörös szemhéj, a kidagadt alsó szempilla, mind az álmosság jellemző vonása, - de mindez nem hegyes ecsettel kirajzolt, hanem szélesen odavetett; tónusokkal és azok értékeléseivel hoz ki plasztikát, barna árnyékokkal valörkülönbségeket, de amellett a színek is élnek, gazdagok árnyéklatokban (az ing fehérje s a test színe, a sok szürke színből kikeverve, mily élesen megkülönböztetett).

Itt találkozunk először jellegzetes kézírásával, mely - mint látjuk - Courbet hatása alatt formálódott ugyan, de egyéni ízt nyert, valami linóm, sonorikus, bársonyos lágyságot,gyöngéd csillogást, schmelzet, puha fényt, mely nincs meg mesterénél, - ahol az energikusabb előadás kizárta e kvalitást. - Ez megfelelt Munkácsy sírvavigadó természetének, mélyen lelkébe rejlett titkos bánatának, melyet tompa, halk, fojtott szenvedélyű, egyszerű gammákban fejezhetett csak ki. Az ő világszemlélete és ecsetvezetésének szélessége, mely a finom egybeomlásokat szerette, a széles formákat, de puha átmenetekben, megfelelt belső, képzeleti képeinek, megfelelt azon egyéni ritmusnak, mely képzeletét vezette, ilykép Courbet tanítása alatt: stílje hozzásimult víziójához és mind egyénibbé, mind kifejezőbbé fejlett ki.

"Az ásító inas''-ban előad, derűs hatásra törekedve. Tele is rakja a kis szobát mindenféle csendéletrészlettel, de a színharmónia összhatása még sem illik a vizio derűjéhez, hiányzik az élénkebb szín, a formák részletezése, s főleg hiányzott mindez düsseldorfi festőbarátainak, akik Vautier, Knaus és társai részlethalmozó formálásához, tarka színharmóniáihoz voltak hozzászokva. Mi sem természetesebb, mint hogy rá faragták a nótát: Muncatum non est pictum Düsseldorfban ezidőben, maga panaszkodik Ligetihez írt levelében, igenis félvállról vették, a széles festést mázolásnak, a mázolást pedig tudatlanságnak nézve.

Forrás: Dr. Lázár Béla: A modern művészet kezdetei (Munkácsy és Szinyei-Merse)
Művészet Hetedik évfolyam, 1908 | Hatodik szám | p. 390-417.
http://www.mke.hu/lyka/07/390-417-modern.htm




...Düsseldorfban készült művei között időrendben az első A főkötő. (A festmény éppúgy, mint sok fiatalkori műve, ismeretlen helyen van.) 1868 végén kezdhetett hozzá a "Mégis mozog a föld" c. festményéhez, amelynek ötletét - mint már említettük- még Bécsben nyerte Jankó Jánostól. Az 1869-ben keletkezett Ásító inas a festő inaséveinek nyomorúságát, szenvedését idézi fel. Nem idillt festett, mint Knaus, hanem az élet keserves valóságának kifejezésére törekedett. A kép alakítása elején a müncheni festők kis kiállítással szerepeltek Düsseldorfban. Ez alkalommal bemutatták Leibl egyik újonnan készült művét, a Kritikus c. kompozíciót, melynek világos téralkotása, áttekinthető komponálási módszere elbűvölte Munkácsyt, aki a düsseldorfi kedélyessségtől körülvéve már-már megfeledkezett müncheni éveinek tanulságairól. Leibl képét látva rádöbbent arra is, hogy megkapó hatást csak úgy érhet el, ha közvetlenül modell után fest, és a tónusok szépségére törekszik. Jelszava ezután: realisztikusan festeni! E célkitűzései Ásító inasán már felfedezhetők, ahol sikerült nagy kifejező erővel ábrázolni a fáradságtól elkínzott fiatal inas nehéz ébredését. Végtagjainak merev gesztusai a fizikai és lelki fáradságot jelképező ásítást az egész kép felületére kiterjesztik. A jelenet igazsága és valóságereje megragadó. Ilyet magyar életképfestő még nem alkotott, - de a düsseldorfi festők művei között is páratlan ez a fajta realizmus. Munkácsy itt olyan típust teremtett, amelynek segítségével egy egész társadalmi osztály nehéz sorsát tudja a néző elé tárni. Az egyéniségének, elképzeléseinek annyira megfelelő kolorisztikus tónusfestés lehetővé tette számára, hogy festészetét ettől kezdve fokozatosan egyszerűsítse, mondanivalóját tömörítse, mint az Ásító inashoz készült tanulmányfejen. A tónusos látás segíti témája drámai felfogását, egybekapcsolja a teljes kompozíció részleteit, a lényegtelenebb tárgyi motívumokat - amelyektől gondolatilag megszabadulni még nem tud - homályba borítja, hangsúlyozza a jellemző mozzanatokat, és az alakot szorosan egybefűzi környezetével. Kompozícióját a romantikára emlékeztető vibráló, lüktető fény-árnyék elosztással gazdagítja, ezzel érzéseit, állásfoglalását is hangsúlyozza.

Forrás: Végvári Lajos: Munkácsy Mihály 1844-1900, Képzőművészeti Kiadó, 1983, Düsseldorf c. fejezet, 32-43. oldal




Az első portrékat és tanulmányjejeket még magyarországi tartózkodása idején festette. A biedermeier stílus örökségére támaszkodó arcképek ezek, s nem különösen jelentősek Munkácsy életművében. Később sem közelíthette meg a portrénak azt a klasszikus műfaját, ami Ingres művészetében jelentkezett, s aminek halványabb visszfényét Magyarországon az inkább Waldmüllerrel összevethető Barabás Miklós legszebb olaj arcképein ismerhetjük fel. Munkácsy e téren is inkább a romantika kései gyermekének bizonyult, és Székely Bertalan fiatalkori önarcképének lendületes erejét, belső akcióktól feszülő mozgalmasságát érezhetjük rokonának. Valahány portréja sikerült, az tulajdonképpen mind a redukált életkép határán áll, és sokszor nagyon is határozott miliőt vagy lelki beállítottságot sejtető alkotás. Párizsi éveiben ugyan sok reprezentatív igényű arcképet is festett, ezeket azonban alig jegyezte fel a regisztráló művészettörténelem, mert jellegtelen művek voltak. Ha viszont a reprezentáció valamilyen külsőleg is megfogható karakterrel, pszichológiai programmal párosulhatott, mint például Haynald bíboros arcképén, akkor Munkácsy a legjobbat nyújtotta. A lélekrajzot megfoghatóbbá tevő program számára fontos inspiráló erő volt, az irodalmi jellegű külsőségek meglódították fantáziáját és ecsetjét. De mivel egy arckép igen kevéssé alkalmas arra, hogy az irodalmi indítékok rajta érvényesülhessenek, Munkácsy fantáziája is az emberi arc szűk területére korlátozódott, és a festői kifejezés klasszikus fegyelmére kényszerült. Sok portré jellegű kompozíciója nem is más, mint az életképi témákhoz készült és a végleges műnél tömörebb és sikerültebb tanulmány.

Ezt az esetet példázza már az első jelentős, Düsseldorfban festett életképhez, az Ásító inashoz készült fejtanulmány is, amely mint karakterportré sokkal többet mond el Munkácsy asztalosinaskodásának emlékeiből, mint az egész alakos változat, ahol az ásítás elementáris erejű megnyilatkozását egy szobabelső kisebb-nagyobb tárgyai gyengítik.

Forrás: Perneczky Géza: Munkácsy, Corvina Kiadó, 1970, 23-24. oldal



Vissza a kezdőlapraVissza az oldal elejére