Az általunk tárgyalt korszak műfordításait két Pancsatantra fordítás nyitja meg. Megemlékeztünk már Rozsnyai Dávid kéziratban maradt Pancsatantra fordításáról, amely a török fordításnak, a Humáyun Námé-nek az átültetése. A második magyar Pancsatantra Báji Patay Sámuel fordításában jelent meg: A régi indusok Böltselkedések, azaz példákkal jó erköltsökre tanító könyvetske. Eger, 1781. Gróf Esterházy Károlynak ajánlja a szerző "mint jó illatú indiai gyümöltsöt" ezt a könyvecskét, "amely Arabs, Görög, Deák és Franczia nyelveken már élő könyv." Az előszóban említi, hogy életének 71. évében írja ezt a munkát. Lehetséges, hogy a könyv megjelenésekor már nem is élt s így nem azonos azzal a Báji Patay Sámuellel, akinek 1788-ban jelent meg egy munkája Lipcsében: Egy jó Atyának Fiait oktató tanítása.[1]
Gálos Rezső kimutatta,[2] hogy Báji Patay fordításának mintája a Stark-féle latin fordítás, amely viszont görögből készült és a görög szövegtől alig tér el. Címe: Gottofredus Starkius: Specimen Sapientiae indorum veterum. 1697. Berlin. Ez a fordítás pedig Symeon Seth: Stephanites kai Ichnelates XI. századbeli görög szövege után készült.
A másik Pancsatantra fordítás két évvel később jelent meg a következő címmel: Bidpai és Lokman indiai históriái és költött beszédei, mellyek török auctorból, Ali Tchelebi ben Salehből Galland uram által frantzia nyelvre fordíttattak. Kolozsvár, 1783.
Ez a fordítás két részletben készült. Az első részt Zoltán József fordította, aki erdélyi orvos volt s akinek életrajzi adatait Intze Mihály halotti beszédjéből ismerjük. (1763. Bőjtelő hava 20.)[3] Munkáját a cegei névtelen folytatta, aki a könyv bevezetésében így ír: "E kezedben lévő könyvet, melly Bipdai és Lokmán Historiáit és költött beszédeit foglalja magában, Tiszt. Tudós Doktor és Professzor Pataki Sámuel Uram, olly véggel küldötte vala énhozzám, hogy ennek második darabját született nyelvünkre fordítanám; mivel hogy az Első Darabot, néhai b. e. T. T. Doktor Zoltán József Uram nagy részint már magyarra fordította vala. Minthogy pedig ezen munkának gyönyörűsége előttem is igen kedves vala, azt tsak hamar el is végeztem. Az Első Darabnak is egy néhány leveleit a vége felé, megfordítottam a mi még maradott volt. De mivel az Első Darabnak Magyarra lett fordítása, a néhai említett Tudós Fordítónak az Olasz fordításból esett volt, hogy a Második Darabbal, mellyet Frantzia nyelvből fordítottam, egy forma Stíllus légyen annak igazgatásával igen sokat bajoskodtam; még-is mindazonáltal midőn látnám, hogy sok fáradságom után sem érhetném el a Frantz Fordítónak tzélja szerint való tökéletességet, az első darabot-is tsak nem egészen ujra fordítottam. Az Elől járó Beszédet pedig egy néhány helyeken tsak megjobbítottam."
A cegei névtelent illetőleg két vélemény merült fel. Egyesek szerint Csehi Andrásban látják Zoltán fordításának folytatóját,[4] mások szerint a fordító Wass Sámuel gróf volt.[5] A két vélemény körül az első valószínűbb, amely Csehi Andrást nevezi meg a mű fordítójának.[6]
Az első részt Zoltán József Galland olasz fordításából ültette át, amint az a bevezetésből kiderült, a cegei névtelen ezt a fordítást átdolgozta és a hiányzó részt pótolta Galland francia fordításából. Munkájával 1781-ben készült el, tehát akkor, amikor Báji Patay fordítása megjelent.
A francia fordítás címe: Antoine Galland: Contes et fables Indiennes de Bidpai et de Lokman. Traduit d'après la traduction turque 1724.
Galland fordítása azonban nem teljes. Schultens, a híres német orientalista így ír róla Calilah wa Dimnah kiadásában,[7] amelyben az összes kiadásokat ismerteti. Galland hiányos fordítását - úgymond - "ex elegantissima versione turcica Ali Chelebi Ben Saleh concinnari coeptam, cuius quatuor priora capita edita sunt Parisiis 1724, Cardonnius Interpres Linguarum Orientalium apud Regem Galliae, a se continuatam atque ad finem perductam publicavit, ibidem 1778, tribus volumnibus in Octavo."[8]
Zoltán József ezt a kiadást nem ismerhette még,[9] de a cegei fordító sem ismerte s így az ő fordításuk csak a csonka Galland-féle fordítás anyagát öleli fel. Csehi András azt a német kiadást sem ismerte, amely a bővített francia kiadással egyidőben jelent meg, s amelynek címe:[10] Abu Schalem und sein Hofphilosoph oder die Weisheit Indiens in einer Reihe von Fabeln. Ein Handbuch des Koenigs Chosroes. Mittelbar aus dem Indischen und unmittelbar aus dem griechischem uebersetzt. Leipzig 1778." Az erdélyi írók különben is mindig szívesebben fordítanak franciából, mint németből, ezt majd több példában is látni fogjuk, mert a francia kulturális kapcsok sokkal erősebbek voltak Erdélyben, mint a németek. Erdély még orientalizmusa számára is Franciaországból veszi anyagát. Erre az erősen élő francia hagyományra, amely az erdélyi kultúrának a nyugati magyar kultúrától megkülönböztető vonása, Farkas Gyula is rámutatott[11] és mi az orientalizmusra vonatkozólag is alkalmazhatjuk. Az orientális anyagot Magyarország másod vagy harmadkézből kapta. A közvetítő kultúra Nyugatmagyaroszág számára a német, Erdély számára pedig inkább a francia kultúra volt.
Azon lelki rugók közül, amelyek a magyar fordítókat a Pancsatantra meséihez vitték, az egzotikus, különös világ utáni vágynál talán erősebb volt az a moralizáló hajlam, amely a XVIII. századnak és a romantikának is jellemző vonása, s amely kielégülést nyert e "hasznos" mesék átültetésében.
Meg kell emlékeznünk egy állítólagos Pancsatantra származékról is, amelynek címe: Az Indiai Bölts, vagy: Miként Lehet Az Ember Boldog E Társaságos Életben. Az Erköltsöket Illető Egynéhány Igen Tiszta Velős Mondásokba foglalva, melyeket valami Brakhmán hagyott írásban: és ebből legelébb Khinai Nyelvre, abból akkoriban Ánglusra, abból tsak hamar Frantziára, melyből ismét Németre és ebből végre Magyar nyelvre fordítódott Cs. J. által. Debreczenben nyomtatta Csáthy György 1815.
E maxima gyűjteménynek a szerzője Szinnyei József szerint[12] Csányi János, Bognár Teofil pedig azt próbálta bizonyítani, hogy e tanulságok a Pancsatantra meséivel vannak rokonságban.[13] Az előszóban mindenesetre van Keletre utalás s a moralizáló tartalom is emlékeztet a híres keleti mesegyűjteményre s ezért Dézsi Lajos is felveszi a magyar Pancsatantra származékok közé.[14]
Az Indiai Böltsnek azonban semmi köze sincs a Pancsatantrához, de igen sok köze van a 18. század keletieskedő divatjához. György Lajos kimutatta,[15] hogy az Indiai Bölts egy 1751-ben megjelent népszerű angol könyvnek németből való fordítása, amelynek angol címe: The Oeconomy of Human Life. Translated from an Indian Manuscript, written by an Ancient Bramin. To which is prefixed an Account of the Manner in which the said Manuscript was discoverd. In a Letter from an English Gentleman now residing in China, To the Earl of... London... for M. Cooper 1751. Ennek a szerzője minden valószínűség szerint Robert Dodsley (1703-1764.). A keletről való származtatás csak reklám és a kor pszichéjéből fakad. A szerző eltitkolásával és a munka titokzatos, egzotikus eredetével akarták az érdeklődést felkelteni, ami sikerült is, sőt nemsokára egy ismeretlen idegen író tollából a második része is megjelent az Oeconomynak. Ez a reklámfogás nagyon gyakori volt a XVIII. sz.-ban és az ébredező romantikus lélek egzotikumok iránti vágyából magyarázható.
Az Oeconomy of Human Life sok kiadást ért meg Angliában, de a kontinensen is számtalan kiadás forgott közkézen latin, olasz, francia, német, spanyol, portugál és orosz fordításokban. "Európai olvasottságának két élénk periódusa volt: egyik a megjelenését követő két évtizedre esett, másik a múlt század első negyedére."[16]
Magyarországra mindkét periódus alkalmával elérkezett, mert az említett Csányi-féle fordításon kívül van egy sokkal előbbi és gondosabb fordítása is, amelyre György Lajos dr. hívta fel a figyelmet.[17] Ezt 1777-ben készítette egy nagyműveltségű erdélyi tanár: Sófalvi József (1745-94) S. de la Douespe francia szövege nyomán, amint azt a bevezetésben elmondja.[18]
Tájékoztatva van a könyv elterjedéséről, ismeri összes kiadásait, sőt az indiai származás reklám voltára is utal, amellyel csak az érdeklődést akarták felkelteni a kor auktorai "akiknek tetszett Európában dolgozott munkájukat most Chinai, vagy Perzsiai Leveleknek, most Sidó Leveleknek, most Amérikai vagy más nevezetes Földön való utazásnak Titulussa alatt terjeszteni a világ eleibe."
A magyar munka teljes címe: Oeconomia Vitae Humanae. Azaz az emberi életet igazgató Bölts Regulák, Mellyek Egy régi Bráhmina, vagy Indiai Filozófus által irattak és ez előtt nem sokkal ugyan azon eredeti nyelven lévő kézírásból elsőben Chinai, azután Anglus, Német, Frantzia és más Nyelvekre, most pedig ujjabban ez utolsóból Magyarra fordíttattak Sófalvi József által. A munka eleibe tétetett egy Chinába sok ideig lakott anglus Nemes Embernek, Gróf xxx ur ő Nagyságához küldött levele, mellyben ezen két írás fel-találtatásának módja elő adatik. Nyomt. A Ref. Coll. Betüivel 1777-ik Eszten.[19]
A fordítás alapjául szolgáló francia munka: L'Economie de la Vie Humaine. Traduite sur un Manuscrit Indien, composé par un Ancien Bramine... A La Haye, Chez Scheurleer, Junior 1751.
Sófalvi munkáját a Magyar Hírmondó 1780-ban ismertette (3981), Csányi fordítását pedig a Tud. Gyűjt. (1823. II.) Beregszászi N. Pál: Az Indiai bölts címen részletes ismertetést és szemelvényeket ad.
A legfontosabb műfordítás, amelyről meg kell emlékeznünk, a híres keleti mesegyűjtemény, az Ezeregyéjszaka volt. A nyugati népekhez képest későn érkezett Magyarországra. Először a XVIII. sz. elején fordította le Antoine Galland híres francia orientalista, akihez a Pancsatantra fordítások révén sok köze van a magyar irodalomnak. Arabs eredetiből fordítja le az Ezeregyéjt: Les mille et une nuits. Contes arabes, traduits en français. 1704-1717. 12. vol.[20] Nem pontos fordítás, inkább átdolgozás.
Ettől fogva valóságos diadalúton vonul végig a híres mesegyűjtemény Európa irodalmain. Minden nyelven több kiadása jelenik meg és rendkívül erős hatást gyakorol a kor íróira. A német irodalomban különösen sokat foglalkoznak vele s a XIX. század elején Hammer Purgstall József, a híres orientalista is külön tanulmányt szentel neki. A kiadások megszaporodnak és mind teljesebb alakját adják az Ezeregyéj meséinek. Végre 1825-ben megjelenik az első teljes német kiadás is, amely az összes addigi kiadásoknál teljesebb szövegét közli a mesegyűjteménynek. Bennünket ez az első teljes német kiadás érdekel, amely mintául szolgált a magyar fordításnak is. Címe: Tausend und eine Nacht. Arabische Erzählungen. Zum erstenmal aus einer Tünesischen Handschrift ergänzt und vollständig übersetzt von Max. Habicht, F. H. von der Hagen und Karl Schall. Breslau, im Verlage von Josef Max und Komp. 1825.
Közli a német kiadók, majd Gautier és Galland előszavait és a későbbi toldásokról is szól. Mindez a magyar fordításból hiányzik és minden bevezetés nélkül kezdődik a szöveg.
Az Ezeregyéj fordítását Vörösmarty Mihály vállalta. Az irodalomtörténet nagyon keveset foglalkozott ezzel a fordítással és körülményeivel, pedig Vörösmarty költészetére rendkívül nagy hatással volt.[21] Gyulai Pálnak mindössze néhány sora utal rá,[22] ahol a fordítás körülményeire vonatkozólag legnagyobbrészt Toldy adatait ismétli.[23] Az első XI kötet Vörösmarty kezdőbetűivel jelent meg (1829-33), s Trattner hirdetése is Vörösmartyt nevezi meg fordítónak. Így a Vörösmarty fordította kötetek:
I.-II. 1829., III.-V. 1830., VI.-VII. 1831., VIII.-IX. 1832., X.-XI. 1833.
A német eredetivel való összevetés azonban azt a véleményt támasztja alá, hogy ezt a XI. kötetet sem teljesen Vörösmarty fordította,[24] mert a fordítás egyes részei kiválóak, másutt meg tele van germanizmusokkal. Erre Gyulai is utal: "Egyébiránt Vörösmarty is a nevének kezdőbetűivel jegyzett kötetek nagyobb részének inkább csak átnézője volt, s ez oknál fogva nem vétettek föl Vörösmarty összes műveibe a fordítások."[25] Viszont az 1866.-i új kiadás az előszóban hangoztatja, hogy csak a Vörösmarty által fordított darabokat gyűjtötte össze két kötetbe: "azáltal, hogy csakis a Vörösmarty által fordítottakra szorítkoztunk, azt kívántuk elérni, hogy e két kötet Vörösmarty összes munkáinak mintegy kiegészítő részéül tekintessenek." (Arab regék. Fordította Vörösmarty Mihály. Pest. Heckenast Gusztáv. 1866. 2 kötet.) Ez a kijelentés azonban nem biztos érv, mert Vörösmarty neve reklámcélt is szolgálhatott.
A Tud. Gyűjt. 1829. VIII. k. 129. 1. jelenik meg az első híradás a magyar fordításról. A kiadók: Trattner János és Károlyi István jelentése a következőképp vezeti be azt a vállalkozást, amelynek célja a teljes magyar Ezeregyéjszaka kiadása volt:
Ezer Egy Éjszaka. Arab regék. Fordította V... M... 12 részben, gyönyörő borítékban, fűzve ára 30 kr. p. p.
"Az Ezer Egy Éjszaka címe alatt világszerte ismeretes arab regék a legváltozatosabb mulattatás mellett annyi életbölcsességet foglalnak magokba s Kelet sajátságának, szokásainak ösmertetésében, oly gazdag kincstár gyanánt tekintethetnek, hogy nemcsak az olvasó világ előtt nyertek közkedveltséget, hanem sok legnyomósabb ítéletű férfiaktól is - ki közül elég legyen csak egy Montesquieut, Gőthet, Vossot, Lichtenberget, Jean Pault említenünk - méltó javallást és magasztalást nyertek. A mívelt Európa íróji egymással vetekedve fordítgatták nyelvökre s egyik kiadás példányai a másik után kapva kapattak el. Csak nemzetünk vala mindeddig kizárva a bájos tündérkert birtokaiból. Ebbeli fogyatkozásunkat egy köztiszteletű literátorunk segedelmével kipótolni akarván, arra határoztuk magunkat, hogy e gyönyörű regéket a legteljesebb gyűjtemény szerint, mellyet három jeles német tudós: Habicht, von der Hagen és Schall egy Tunisi eredeti kéziratból most legelőször adtak ki, honi nyelvünkön közrebocsássuk. Mutatványul most az első kötetet nyujtjuk honossinknak illy cím alatt: »Ezer Egy Éjszaka. Arab regék.« Ebből egyszersmind látni fogja az olvasó a fordításban azon csínt és egyszerűséget, melly az eredetihez képest olly szükséges volt."
A fordítás részletekben jelenik meg, s a Tud. Gyűjt. többször megemlékezik róla. Így újra megismétli, ha nem is szóról szóra, az első Jelentést a II. kötet megjelenésekor (Tud. Gyűjt. 1829. XI. k. 122.). A többi esetben már csak a Trattnernél megjelent új könyvek sorában találjuk fel az Ezeregyéjt. A hetedik (Tud. Gyűjt. 1831. IX. k.) és a kilencedik kötet (u. o. 1832. V. k.) megjelenését jelzi még, a többit nem.
Az első kötetet mindjárt megjelenése után Fenyéry Gyula ismerteti a Tud. Gyűjt.-ben (1829. IX. 94. 1.) és utal az Ezeregyéj morális-didaktikus tendenciájára is, amely a romantika hasonló törekvéseiben nagy szimpátiára talált.
A nyolcadik kötet megjelenése után még egy ismertetést közöl a Tud. Gyűjt. az Ezeregyéjszakáról Holéczy Mihály tollából (1832. IV. k.). Holéczy négy lapon keresztül ismerteti a munkát. Elmondja a mesék keretét, Seherezádé történetét, hogyan köti le a fejedelem figyelmét meséivel, majd áradozva így folytatja: "Ezek a kelet legbujább képzelődéseivel, leggyönyörködtetőbb bájakkal s szívet illető ingerekkel teljes Regék iratnak le már az Ezer Egy Éjszakában. A történetek a milyen kellemesek, sokszor szintolly szövevényesek is. Azért mindig édes figyelemben tartják a lelket s kifejlődéseik nyugtalanító várakozást gerjesztenek. A különöseket különösebbek, a csudálatosakat csudálatosabbak váltják fel s nemcsak sziv, hanem elme is gyakran munkásságba tétetik általok és nemcsak érzés kap belőlök táplálékot, hanem elégszer a lélek is." Ezután sokat idéz a fordításból és végül a benne foglalt mesék címeit állítja össze.
Vörösmarty 1833-ban lemondott a vállalatról, s a többi köteteket (1833. XII-XIII.; 1834. XIV.-XVI.; 1834-5. XVII-XVIII.) előbb Lencsés, majd Szabó Dávid fordították és szerkesztették. "Toldy a Magyar nyelv és irodalom kézikönyvében (Pest 1857. II. k. 589.) a XII. kötet fordítójának Szalayt mondja, azonban Szalay saját nyilatkozata szerint fordított ugyan szívességből e kötetbe, s az előbbiekbe is egypár ívet, de a vállalat rendes dolgozó társai közé nem tartozott."[26]
A folyóiratok a magyar Ezeregyéj megjelenése után is állandóan figyelik a híres mesegyűjteményt. Erről tanúskodnak az ilyen híradások: Teljed Ezeregy éj (Figy. 1838.), Az Ezeregy éj szerzője (Ath. 1839. II.) stb.
Az Ezeregyéjhez hasonló keleti mesegyűjteményt fordít le az erdélyi Deáki Filep Sámuel is (1784-1855). Ez a változatos életű író,[27] aki számvevőségi hivatalnok, színész, színdarab-[28] és operafordító volt, sokat foglalkozott zenével is, és 1833-ban Kolozsvárott lelkes mozgatója volt a "Muzsikai szorgalom társaságának". Fordítói működése alatt többször fordul keleties tárgyak felé,[29] legjelentősebb fordítása azonban az, amelyet Ezer egy nap, perzsa regék, Kolozsvár 1833. 4. 4. k. címen adott ki. Az első két köteten a fordítónak csak a kezdőbetűi vannak (D. F. S.), az utóbbi két kötetről, amelyek 1844-ben jelentek meg, még a kezdőbetűk is elmaradtak, s a fordítás névtelenül jelent meg.
E regék szerzője Seid Moklez (Moclès v. Moclah) dervis, aki hindu vígjátékokat fordított perzsára, amelyeket később mesékké alakított. Ezekhez hozzátette a Mohamedről szóló legendákat , s így állt elő mesegyűjteménye, amelynek címe: Hezaryek Ruz.[30]
Ez a keretes mesegyűjtemény utánzata az Ezeregyéjnek, csak míg utóbbiban egy nőgyűlölő férfi szerepel, az előbbiben egy férfigyűlölő nő, és Sutlumene, a mesék elmondója azon igyekszik, hogy hercegnőjét meggyőzze meséivel a férfiak hűségéről. Így a mesék mind a férfi dicsőítését szolgálják.
Seid Moklez 1675 körül élt és François Pétis de la Croix francia orientalista (1653-1713) jól ismerte őt keleti tartózkodása alkalmával. Pétis sokat járt keleten, több keleti nyelvet beszélt és a Collège Royalban az arab nyelv tanára volt.[31] Ő fordította le a Hezaryek Ruzt: Les mille et un jours. Contes persanes 1710-12. 5. vol., című munkáját, amelynek előszavában megemlékezik Moklezről és a mesék keletkezéséről is.
Deáki Filep Sámuel Pétis de la Croix fordításából ismerte e meséket és ebből ültette át magyarra. "Egy évszázadnál több telt el -, mondja bevezetésében -, mióta Pétis de la Croix francia királyi tolmács s egyetemi tanító e regéket perzsa nyelvből franciára fordítá. Azután majdnem minden európai művelt nemzetnél több kiadást értek,[32] még az újabb időkben is. Írójának Moklez dervist tartják."
Hogy mi indította Deáki Filepet e mesék lefordítására, arról már megemlékeztünk [33] és rámutattunk arra, hogy a Kelet népe történeti tudta miként játszik szerepet keleti témákhoz való kapcsolódásunkban.
Az Ezeregyéj imitációi közül még egynek ismerjük magyar fordítását. Ennek címe: Kazinczy Gábor: Ezer egy óranegyed. Tatár novellák, Budapest, 1838.[34]
"Az eredeti mű Petit de la Croie (!) francia íróé, aki az Ezeregy éj és nap (!) című novellákat írta" - jegyzi meg Kazinczy Gábor Toldyhoz írt levelében (1838. jún. 14.). Az ő megjegyzése nyomán Petit de la Croie-t említ Szinnyei[35] és Jakab Elek is.[36]
Ez tévedés, mert a francia irodalomtörténet nem ismer Petit de la Croie nevű írót. Kazinczy Pétis de la Croix nevét írta helytelenül, aki szerzője, illetőleg fordítója az Ezer egy nap (és nem Ezer egy éj és nap) c. regegyűjteménynek. Pétis de la Croix munkái közt azonban nem találtunk olyan művet, amely az Ezer egy nap mintája lett volna. Hogy Kazinczy honnan vette adatát, nem tudjuk. A Les mille et un quart d'heure c. regegyűjtemény, amelyből Kazinczy fordított, Hágában jelent meg 1715-17-ben (3 kötet), de hogy Pétis de la Croix írta volna, arra nincs adatunk.[37] Német fordítása T. S. G. által szintén nem nevezi meg az írót: Die Tausend und eine Viertel Stunde, bestehend in artigen und lesenswürdigen Tartarischen Geschichten. Erster und Zweiter Theil. Leipzig, 1753. Olasz fordításában sem találjuk meg a francia szerző nevét: Mille et un quatro d'ora. Novelle Tartare. Tradotte dal Francesco nell' idioma italiana. In Venetia 1752 (4 k.).
Kazinczy Gábort,[38] aki nagyon sokat fordít, többek közt idegen népmeséket, széleskörű érdeklődése vitte a keleti gyűjteményhez. Az arab költészet már régebben lekötötte figyelmét, mert a Felsőmagyarországi Minervában egy tanulmányt is ír róla (1834. III.). A tatár novellákból mindössze húsz óranegyedet fordít le. Ezek is keretes elbeszélések, amelyeket Ben Eridouin mond el az asztrakáni királynak.
Kazinczynak a pittoreszk iránti érdeklődését jellemzi a tatár novellák egyik jegyzete: "Fordító nagyon sajnálja, hogy ez öltönyek rajzát[39] a francia kiadó nem közlé. Azonban hiszi, hogy szép olvasónéi azt a Regélő Honművész legújabb asztrakáni divatrajzainak egyikében föllelhetik toldalékul némely humoristice száraz apropos értekezésekhez."
Hunfalvy Pál, a kiváló nyelvész, Arisztotelész, Platon és Cicero fordítója, pályája kezdetén meséket is fordított magyarra, amelyek az Athenaeumban jelentek meg: Lokman meséi. Eredeti tanulmány és mesék. Arabból (Ath. 1840. I., II., 1841. I., II.). Az első közleményben egy tanulmányt ad közre Lokman meséiről, s jegyzetekben utal forrásaira is. Charles Schirer: Fables de Lokman, surnommé le sage en arabe, avec une traduction française. Sec. Éd. Dresde et Leipzig, 1839. és De Sacy: Chrestomathie Arabe. A következő számokban (Ath. 1840. II., 1841. II.) negyvenegy mesét fordít le.
Szádi híres perzsa költő neve többször feltűnik irodalmunkban. Különösen meséit és példázatait fordítják, természetesen külföldi közvetítéssel. Először az Orpheusban (1790.) találkozunk vele: Kazinczy Miklós: Vallás türedelem (Saadi perzsa regéje, Bustan nevű könyvéből Meiszner után), azután a Haszontalan Mulattató Könyvtár I. kötetében bukkan fel a neve: Erkölcsi rajzolatok, a nevezetesebb írók munkáiból fordította Molnár András, Kassa 1818. E kötetnek mindjárt az első fejezete: Zádi 3 anekdótában. Edvi Illés Pál közöl egy példázatot Szádiról a Koszorúban (1826). Vörösmarty Mihály az Ausland 1828. 162. sz.-ban közölt szövege nyomán A két macskáról szóló meséjét fordítja le (Tud. Gyűjt. 1824. IV.). A Társalkodóban (1835. I.) ismét találkozunk Szádival: Elbeszélések Száditól és róla. Ez a közlemény három rövid elbeszélést tartalmaz Száditól, kettőt pedig róla. A fordító hozzáfüggeszti még Szádi emlékmondásait is.
A kor morális-didaktikus törekvéseiből magyarázhatók a divatos maxima- és közmondásgyűjtemények, amilyeneket a magyar irodalomban is szép számmal találunk. Több íróról tudunk, akik gyűjtenek keleti közmondásokat és a folyóiratok is szívesen közlik őket. Kisfaludy Károlynak van egy közmondásgyűjteménye, amely valószínűleg fordítás, de forrását nem ismerjük. Keleti közmondások. Oguz könyve (Először M. M. 1831. VIII. k.). Czuczor Gergelynek is ismerjük: Török közmondások c. kis gyűjteményét, amely azonban kéziratban maradt. (Az Akad. levéltárában.) Fábián Gábor: Keleti literatura (F. M. M. 1825. IV. sz. X.) című közleményének második része: Arab példabeszédek és szentenciák. Lukács Móricz Bálint a Koszorúban közöl Keleti gnómákat, Felsőbányi pedig az Athenaeumban (1839. II.) Keleti aphorizmák címen. Más ilyen gyűjtemények: Napkeleti jeles mondások (Sas 1831. II.), Napkeleti jeles mondások a Sasból szemelve (Garasos Tár, 1834. Lipcse), Perzsa maximák és anekdóták (Fillértár 1835.), D.: Chinai közmondások (Ath. 1843. II.), Keleti virágok, példamondások a Nouv. journ Asiat. után (Ath. 1837. I.), Sólyomi: Kinai Közmondások (Életképek 1845. I.), Ponori Thewrewk József: Keletiek és nyugatiak morálja (Közmondásokban, Hébe 1825). Török közmondások (Rajz 1837. II.), Arab közmondások (Társ. 1834. I.). Török közmondások (u. o.), Török közmondások (Társ. 1834. II.), Keletföldi példabeszédek (Török, kínai, arab közmondások. Társ. 1835. I.), Ponori Thewrewk József: Alapmondások a Talmud szerint (Sas IX.), Keleti aphorizmák (Ath. 1839. II.).
Végül a keleti művek fordításai közé számíthatjuk a Korán fordítását is: "Alkorán, Magyarosítják és némely jegyzetekkel világosítják Buzitai Szeldmayer Imre és Gedeon Imre. Kassán 1831., amely arabs nyelvből, mellyen Mohamed által iratott Marakczius Lajos XI. Inocentius Pápa gyóntatója, a Boldog Asszony Isten Annyja Szerzetiből való Pap által Deákra fordíttatott s az ő észrevételeiből s másoknak jegyzeteiből megvilágosíttatott s át tétetett egy elő bocsátott kis bevezetéssel és az egész Mohamedi vallásnak magából az Alkoránból összeszedegetett rövid foglalatjával úgy az Islámi hitnek az igaz hittől eltévelyedése előterjesztésével Reinekcius M. Keresztély által". A fordítók a bevezetésben így szólnak: "Bámuljatok, szánakozzatok, borzadjatok, - néha egy keveset mosolyogni is lehet."[40]
A Koránnal foglalkozik Holéczy Mihály is: Mahomet a Koránról a Koránban c. közleményében (Tud. Gyűjt. 1833. X.). Az egészet Korán idézetekből állítja össze. Forrását is megnevezi: "élek ebben Maracci Lajos latin Koránjának azon német fordításával, a mit Nerreter Dávid készített s nyomatott Nürnbergben 1703." A Koránról szóló rövidebb cikket találunk az Athenaeumban is (1837. II.).
Külön csoportot alkotnak a keleti költők fordításai. Sir William Jones angol orientalista volt az első, aki a keleti költészetre felhívta a figyelmet és műveivel először vezette be a keleti költőket Európába. Nevezetes munkája, amely kiindulópontja lett a romantikus kor keleti műfordításainak: Poeseos Asiaticae Commentariorum Libri sex cum appendice. Auctore: Guilielmo Jones A. M. Lipsiae 1777., amelyben eredeti szövegeket, latin fordításokat és kommentárokat ad. Hafizt illetőleg megelőzi őt a kiváló magyar orientalista Reviczky Károly Imre (1736-1793) revisnyei gróf, császári miniszter, berlini követ, aki a konstantinápolyi követségen is hosszabb időt töltött és több keleti nyelven beszélt. Jonessel igen jó barátságban volt, amiről meleghangú levelezésük is tanúskodik.[41] Bennünket érdeklő munkája: Specimen Poeseos Persicae Sive Muhammedis Schems-Eddini notioris agnomine Haphysi Gazelae, sive Odae sexdecim ex initio Divani depromtae, nunc primum latinitate donatae, cum metaphrasi ligata et soluta, paraphrasi item ac notis. Vindobonae 1771. Ebben a munkában Hafiz Dívánjának első 16 ódáját fordítja latinra.[42]
Hafiz néhány ódáját Dombay Ferenc is lefordította latinra, de az ő fordításának nincs köze a magyar nyelvű Hafiz-fordításokhoz.
A harmadik nagy orientalista, aki a keleti költészet propagálását tűzte ki élete céljául Hammer Purgstall József, aki éppen úgy a Mária Terézia alapította bécsi Keleti Akadémiáról indult el, mint előtte Reviczky Károly gróf. Lefordítja Hafiz Dívánját (1812), Montenebbit (1824), Bakhi-t (1825) és egy perzsa költők műveiből álló antológiát ad ki: Geschichte der Schönen Redekünste Persiens, mit einer Blütenlese aus 200 persichen Dichtern. 1818.
Mind a három orientalista forrása a magyar műfordítóknak, elsősorban Fábián Gábornak, aki először kezdett nagyobb mértékben keleti költészettel foglalkozni.
Az első magyar műfordítás, amely arab költőt vezet be irodalmunkba, Lakos János báró verse, valami Mennyegzői dal, amelyet Kazinczy levelezésében (1803) igen gyakran említ. A vers nagyon tetszett Kazinczynak és mindenütt dicséri, ahol csak szóba hozza. Csokonai is elismeréssel szól róla. "A Lakostól fordított Arabs Poéma fejedelmi." (Levele Kazinczyhoz. Kaz. lev. III. k. 570. sz.) A versre azonban nem sikerült ráakadni. Valószínűleg egy Jones nyomán fordított költeményről van szó.
Döbrentei Gábor két dalt fordít le Hafiztól egy tanulmány keretében: Perzsa költő Hafiz sírhalma s két ódája (Erd. Muz. 1816. VII. k.).
A tanulmány elején Hafizról szól, majd a Tavasz és Sirász című költeményeket fordítja le prózában Reviczky Specimenje nyomán, amelyre hivatkozik is a tanulmányban. Hogy nem értette meg a keleti költészetet, arra bizonyság az a megjegyzése, amelyet a versekhez fűz: "Kitetszik ezekből az európai Poézisnek a Napkeletitől való különbözése. Nálunk egy eleven érzésű is tudja mindezeket mondani; mi mennyivel többet kívánunk." Ezután még Hafiz haláláról beszél és a temetésével kapcsolatos legendáról.
Döbrentei Gábor Herder népdalgyűjteményéből is (1778) lefordít 4 madagaszkári éneket (Erd. Muz. III. 140-149.). Hogy e fordításban etnográfiai célok lebegtek szeme előtt, azt igazolja Herder szellemében írt bevezetése: "Vadak énekei". Ehhez Döbrentei a bécsi kiadást használta, amelyben Lieder der Wilden felírással közzétett 10 ének közül négyet fordít le: 1. sz. Der König im Kriege - A király hadban. 3. sz. Todenklage um des Königs Sohn. - Halotti beszéd a király fiáért. 6. sz. Ampanani - Ampanani. 9. sz. Die unmenschliche Mutter - cím nélkül.
Mellettük Madagaszkár szigetének rövid, Herdertől majdnem szó szerint átvett fordítása.
"E dalok, melyeknek franciából való fordítása valószínűleg Herder barátjának, Knebelnek munkája, s melyeket Herder neje férje olaszországi tartózkodása alatt írt le, azon anyaghoz tartoztak, melyet Herder anthropológiai szempontból rendezendő gyűjteménye számára tartogatott."[43]
Döbrentei fordítása pontos, de költőietlen. Érdeklődésével a "Vadak énekei" iránt nem állt egyedül. Saját fordítása után még egy ismeretlen fordító 3 darabját közli e bevezető megjegyzéssel: "Le voltak ezen dalok és még kettő fordítva s a bevezetés megírva, midőn ugyanezen dalokat egy nevetlen a Muzeum számára megküldötte. Itt következnek az ő fordításai adott engedelme szerint némely változtatásokkal (Erd. Muz. III. 149-152.). 1. Der König - a király (a bécsi kiadás sorrendjében). 4. Trauet den Weissen nicht - Ne higyjetek a fehéreknek. 8. Der Zorn des Königs - a király haragja."
Néhány évvel Döbrentei előtt Kisfaludy Sándor is fordított prózában egy madagaszkári éneket (Angyal D. jegyzete, K. S. VII. 580.), de bár Herdert jól ismerte, nem az ő gyűjteményéből, hanem Evarist Parny Chansons Madécasses c. gyűjteményéből, amely a Herder-féle gyűjteménynek is alapjául szolgált.
Fábián Gábor[44] már egy nagy gyűjteménnyel lép a közönség elé, amelynek címe: Hafiz Perzsa költő Dívánjából Ghazélák és Töredékek. Pest, Trattner 1824. Megjelenése előtt két dalt mutatványul közöl az Aspásia (1824). A könyv előbeszédjében elmondja, miért fordította le Hafizt. Célja az volt -, hogy a nálunk még eddig nem eléggé ismeretes keleti Poézisnek néminemű mustráját adván, iránta hazánk fiaiban figyelmet gerjesszek s bővebb megismertetésére az ahhoz értő, tudósabb főket felserkentsem."
Megemlékezik Hammer Purgstall perzsa gyűjteményéről, Reviczkyről, Jonesről és Döbrenteiről. Megnevezi forrásait is: "A fordítás általam részént az említett Reviczky, részént pedig Jones után tétetett és így Hafiznak nem egész Dívánját, hanem csak azon darabjait fordítottam, mellyeket ezeknél feltaláltam, kikhez minden lehető szorgossággal ragaszkodtam, hogy így az eredetit minél jobban megközelíthessem."
"Minthogy az eredeti Versforma, mellyben az Ázsiai költők a magok úgynevezett Ghazéláikat szokták készíteni, a sok egyforma cadentiák miatt nyelvünkre nagy erőltetés nélkül nem igen alkalmazható, azért attól elállván, a Jámbusokat, mégpedig Anakreontikus Jámbusokat választottam." Az anakreoni forma alkalmazására a tárgyi és szellemi hasonlatosság (ezek is bor- és szerelmi dalok) viszi rá. A keleti szavakat jegyzetekben magyarázza.
Az előbeszédben foglalkozik még Hafiz életrajzával is. Könyve két részre oszlik: az első rész Ghazélákat, a második a Töredékeket adja és mindkettőhöz Csokonaiból vesz mottót.
A Tudományos Gyűjteményben Thaisz ismerteti (1825. 6. k.). Meglehetősen röviden ír róla, de egy verset szemelvényül közöl. Általában dicséri, csak az anakreoni versformát kifogásolja.
Fábián Gábor kiváló műfordításainak[45] első fejezetét képviseli Hafiz. Ossian- és Lucterius-fordításai csak ezután jönnek. De azért nem válik meg végleg a keleti költészettől és többször közöl ezután is keleti versfordításokat különböző folyóiratokban. Keleti Literatura címen (F. M. M. 1825. IV. sz. X.) Hammer Purgstall nyomán a következő műfordításokat adja: 1. Versek: Elégia Hariri perzsa költőről, Shemselmael georgiai fejedelem két verse, 2. Arab példabeszédek és szentenciák, 3. Testamentuma Hushenk perzsa királynak a legrégibb időkből. 1829-ben ugyancsak Hammer Purgstallból fordít három költeményt (Koszorú, 1829.). 1. Dal Ferdus perzsa költőből, 2. Dal Balkhi perzsa költőből, 3. Visszaemlékezés a honra Fáredh arabs költőből.
A Társalkodóban (1832. II.) Arab óda a borra címen egy prózai fordítást találunk, amelynek fordítója azonban nem nevezi meg magát.
Kazinczy Gábor fordításai közt 1834-ben találunk keleti költeményeket, amelyek az "Arab költészet Mohamed előtt" c. értekezésének keretén belül jelentek meg. (F. M. M. 1834. III.).
A tanulmány nem eredeti[46] s a benne szemelvényül adott 10 versfordítás is idegen fordítások után készült prózában. Abu Temán arab költő versei ezek, amelyekből többet kiadott Schultens (toldalékul a tőle kiadott Erpén arab grammatikájához. Leyden 1748.), Reiske (Hirt arab antológiájában, Jena, 1774.) és Jones (Poes. Asiat. Lipisae 1777.).
Vajda Péter ismertette Hammer Purgstall Duftkörner aus Persischen Dichtern 1836. c. munkáját és ismertetésében négy verset lefordít. 1. A sah dícsérete, mint okos uralkodóé. 2. A ló dícsérete. 3. A szerencse pillantása. 4. Elpártolás és alázatosság (Figyelmező 1837. II.).
Tudományos munkássága közben keleti műfordításokkal is foglalkozott Repiczky János, a kiváló magyar orientalista. Sokat tanulmányozta a keleti költészetet, s a Pyrker képtár megnyitásakor József főherceget arab verssel köszöntötte fel, amelyhez magyar fordítást is mellékelt.[47] Ezek a versek meg is jelentek a következő címmel: Versek József főherceg Őfenségének, a magyar nemzet nádorának, kinek dicsőségét tartsa fenn isten örökké és magasztalja fel szerencséjét aznap, midőn a nemzeti muzeum Pyrker képtára ünnepélyesen megnyittatott. Budán, 1846. Repiczky egészen szegény sorból küzdötte fel magát az egyetemi katedráig,[48] több keleti nyelvet beszélt és fordításai azért fontosak, mert ő már eredetiből fordít és versben.
Arab költészet rövid ismertetése c. értekezésében mutatványul műfordításokat is ad (Társalkodó, 1846. I.).
Arab költészet fővonásai. Pest, 1846. c. munkájában tanulmányt közöl az arab költészetről számtalan idézettel. A tanulmány végén különböző műfajok szemléltetésére bemutat hőskölteményeket, szerelmi-, oktató-, gyászverseket és egy gúnykölteményt.
Másik gyűjteménye a Keleti órák. Költészeti, történeti és nyelvtudományi tekintetben. Eredetiből magyarítja Repiczky János nevelő. Első füzet. Párhuzam az arab, perzsa és török költészet között. Szegeden, 1848. Ebben egy egész kötetre való arab, perzsa és török költeményt fordít le versben. Folytatni is akarta ezt a gyűjteményt, mert a könyv címlapján ez állt: első füzet. De szívbaja nemsokára megölte (1855).
Az utolsó műfordító, akivel foglalkozunk Greguss Ágost, a neves esztétikus. Az ő működésének súlypontja a szabadságharc utánra esik, de gyökerei az 1849 előtti kor tág érdeklődésű romantikus szelleméből hajtottak ki.
Greguss Ágost a Pesti Divatlapban közöl műfordításokat Spanyol dalok (1847. I.) és Arabs dalok (1847. II.) címen. A szabadságharc után is közöl ilyen műfordításokat, amelyeknek gyűjteménye: Külföldi népdalok csak 1861-ben jelenik meg és nemsokára Népek Lantja címen új kiadást ér (1866.). Különböző népekből fordít dalokat. Ezek közül keletiek: Arabs dalok, egy cserkesz dal, sinai dalok,[49] három sinai dal a Si Kingből,[50] egy mór rege (Ganzul és Zelinda) és maláj pantumok.[51],[52]
"A források, melyekből merítettem - mondja az előszóban - nagyobbára tetemes gyűjtemények voltak, mint Jalowitz kézikönyve a keleti költészetről..." "...de számos költeményt szedtem még mindennemű szépirodalmi munkákból, utazási rajzokból, népismertetésekből."
Keleti drámafordításunk csak egy van ebből a korból, de az se teljes. Vörösmarty a Vasantasena című hindu drámának töredékeit fordítja le a Tud. Gyűjt. számára (1831-32.). 1827-ben Calcuttában Select Speciment of the Theatre of the Hindus címen egy színdarab-gyűjtemény jelent meg, amelyet németre is lefordítottak s a még kéziratban fekvő fordításból közölt szemelvényeket az Ausland német folyóirat 1828. évfolyama. Vörösmarty az Ausland után dolgozott, "a magyar e szerint már harmadik fordítás lesz s az eredetitől jó távol eshetik." A fordítás legnagyobb része verses.
Így áttekintve a fordításokat, láthatjuk, hogy azok a magyar viszonyokhoz képest elég jelentős számot képviselnek. A keleti fordításokban magukban is a romantikus-orientalista szellem megnyilvánulását kell látnunk, amennyiben azok is az egzotikus ember gesztusai. De e fordításoknak más értelmük is van. Anyagközvetítő szerepet is játszanak, új képzeteket, új témákat hoznak, amelyeket aztán a keletieskedő irodalom felhasznál és a maga álkeleti köntösébe bujtat.
A romantikus irodalomban számtalanszor találkozunk keleti motívumokkal, amelyek a fordítások közvetítésével kerültek az irodalmi köztudatba, s amelyeket az írók a maguk kénye-kedve szerint forgatnak, alakítanak, "romantizálnak", de a keleti szellemtől nagyon messze visznek. A keletieskedés éppen abban áll, hogy a romantikus irodalom felveszi a keleti ember maszkját, hogy érdekesebb, eredetibb legyen, de minduntalan elárulja magát, mint a rossz színész, aki a szerep helyett saját magát játssza.
[1] Gálos Rezső: A Pancsatantra egy magyar származéka. Irod.tört. Közl. 1906.
[2] Id. értekezése. Egyébként már Bognár Teofil is említi Calilah va Dimnah c. értekezésében. E. Ph. K. 1891.
[3] Lázár Béla: Zoltán József E. Ph. K. 1887.
[4] Dézsi Lajos: A czegei névtelen. Békefi emlékkönyv, 1912.
[5] Trócsányi Zoltán: Bidpai és Lokman magyar fordítói. Irod. tört. 1914.
[6] Bittenbinder Miklós: Bidpai és Lokman magyar fordítói. Irod. tört. 1914.
[7] Pars Versionis Arabicae Libri Colilah wa Dimnah, sive Fabularum Bidpai Philosophi Indi in usum auditorum edita, 1786.
[8] Ezt a Cardonne által teljessé tett fordítását Guleuette adta ki. Les Contes et Fables indiennes de Bidpai et de Lokman.
[9] De ismerte Rozsnyait, akit megemlít egyik jegyzetében. XXIII. 1.
[10] Schultens nyomán idézzük.
[11] A magyar romantika. Magy. Tud. Akad. kiad. 1930.
[13] Calilah va Dimnah E. Ph. K. 1891. XV.
[14] A Horologium Turcicum kiadásában R. M. K. 1926. Bevezetés.
[15] Egy régi híres könyvreklám. Egy állítólagos Pancsatantra származék irodalmunkban. Erdélyi Irodalmi Szemle, 1929. VI; 1-2. sz.
[16] Dr. György Lajos id. cikke.
[18] Megemlíti már Gál Kelemen is : Sófalvi József. Erd. Múz. 1896, de az Indiai Böltssel való kapcsolatáról nem tud.
[19] Megvan a Nemzeti Múzeum könyvtárában is.
[20] Legfontosabb munkái az Ezeregyéjen és a Pancsatantra fordításon kívül: Traduction du Coran és a Paroles remarquables, bons mots et maximes des Orientaux. Paris, 1694.
[21] L. a Vörösmarty Mihály c. fejezetet.
[22] Vörösmarty összes munkái, 18885. VIII. k. Jegyzetek 401. 1.
[23] Toldy F.: Magyar nyelv és irod. kézikönyve, 1857.
[24] Dr. Brisits Frigyesnek, aki az összevetést elvégezte, szíves közlése.
[27] Jakab Elek: Deáki Filep Sámuel élete és irodalmi munkássága. Abafi, Figyelő IV.
[29] L. A regény és a novella című fejezeteket.
[30] A francia fordító, Pétis de la Croix előszava és Larousse Grand Dictionnaire-je után.
[31] Apja (François) szintén orientalista volt és megírta Dzsingisz Khán történetét. Fia (Alexandre Louis Marie) hasonlóképpen keleti nyelvekkel foglalkozott.
[32] Német fordításai: Tausend und ein Tag. Das ist Persianische Historien, Anfangs aus der Persianischen Sprache in die Französiche übersetzt von Pétis de la Croix. Leipzig, 1764 és V. d. Hagen fordítása 1836-ban.
[33] L. A magyar orientalizmus c. fejezetet.
[34] Megjelent a Malvina regények első köteteként.
[36] Kazinczy Gábor irodalmi hatásáról. Székfoglaló értekezés. (Ért. a Társ. tud. köréből. 1881. VI.)
[37] 1733-ban egy harmadik Ezeregyéj utánzat is jelent meg: Les Mille une heures. Amsterdam, 1733. 2. k.
[38] Gál János: Kazinczy Gábor írói és politikai működése. Bpest, 1918.
[39] A novellában itt díszes ruhákról van ugyanis szó
[40] 1854-ben Szokolay István újra lefordítja a Koránt.
[41] Goldzieher Ignác: Adalékok a keleti tanulmányok magyar bibliográfiájához. E. Ph. K. 1880.
[42] Specimenjét németül Friedel János, Bécs, 1781., angolul J. Richardson, London, 1774. fordították le.
[43] Pukánszky Béla: Herder hazánkban. Budapest, 1918.
[44] Jancsó Benedek: Fábián Gábor élete. 1885. és Abafi Lajos: Fábián Gábor. Figyelő IV.
[45] Kara Győző: Fábián Gábor műfordításai. Aradi főgimn. értesítője, 1892. és a róla szóló bírálat ifj. Reményi Edétől. E. Ph. K. 1893.
[46] xxx után, jelzi Kazinczy G.
[48] Toldy F.: Gyászbeszéd Repiczky János felett. Akad. Ért. 1855. [49] Kinai helyett sinait mond, nyilván francia hatásra, Chinois=š. Ebben az időben mind a két alak használatos.
[50] Dalkönyv, amely azokat a dalokat tartalmazza, amelyeket állítólag Konfuciusz rendezett öt századdal Kr. e.
[51] Epigrammszerű négysoros danák, - mondja Greguss jegyzete. Arany János is használta Borvitézében. (Szigetvári Iván: Arany János pantumja. Irod. tört., 1930. 1-2. sz.) Európában először Chamisso (Malaysche Volkslieder, 1822) és Victor Hugo (Les Orientales jegyzetei közt, 1829) írtak keletieskedő verseket ebben a formában.
A regény, novella és dráma mellett aránylag igen kevés keleti tárgynak van beszélyszerű feldolgozása irodalmunkban. Lírai költeményt pedig csak elvétve találunk, míg a nyugati líra szép számmal mutat fel keleties verseket (Hugo, Goethe, Platen, Rückert).
Kazinczy Ferenc lefordítja 1789-ben Azzán aga balladáját Goethe német szövegéből, amelyet Herder gyűjteményéből ismerhetett: Gyászdal Azzán-agának szép, de szerencsétlen nője felől (Először: Poétai berek, 1813). Ez a szép költemény mint a szerbus manier első képviselője jelent meg irodalmunkban, de tartalmilag keleti témakörhöz kapcsolódik. Általában megjegyzésre méltó, hogy a szerb népköltészettel való érintkezésünk sok keleti témát közvetített a magyar irodalomba. A novella terén utóbb Remellay Gusztáv lett a szerb mondakincsből származó török témák népszerű magyar feldolgozója.
Egyéb fordítások: Herder: Kínai történet Szél Sámueltől (Péczely: Lant, 1832), Pfeffel: Ibrahim Polgár Mihálytól (Péczely: Lant, 1833), Goethe: Mahomet dala Kazinczy Gábortól (Rajz, 1837. II.). Byron héber dalai közül hármat lefordít Petrichevich Horváth Lázár. Ezek Munkáinak harmadik kötetében jelentek meg 1842-ben. Mazeppáját pedig négyen is lefordítják: az első egy prózai fordítás (Rajz, 1836. II.), a második Petrichevich Horváth Lázáré (Munkái III. 1842); utána Péter Károly (Hond. 1845. II.) és Krupecz J. (P. Div. 1846.) is lefordítják.
Csokonai után[1] az első keleties verset e korban Fazekas Mihálynál találjuk: A persa fejedelem (Fazekas M. versei. Összeszedte Lovász Imre. Pest, 1836.) E franciás ízű versben a vallásegyenlőséget hangsúlyozza. Egy bölcs perzsa fejedelem magához hívatja a főpapot és kérdéseket tesz fel neki a vallást illetőleg.
A vers dialogikus formában van felépítve, a fejedelem kérdez, a főpap felel. A párbeszédet a fejedelem szavai zárják be:
"Parancsolom tehát menten, főtörvénynek írassék,
Minden vallás országomban tiszteletben tartassék."
A keleti milieu-t még egészen a XVIII. sz. értelmében használja. Felvilágosult eszméket hirdet keleti köntösben, akár Montesquieu. A tárgy egzotikumát még nem használja ki. Itt a keletiség még értelmi ürügy, a romantikusoknál ellenben érzelmi színezetet kap.
Kazinczy Ferenc ír két rövid arabs gnómát és Keresztes Bálint címen egy érzelgős verset, amelyben egy, a Szentföldön harcoló vitéz sóhajtozásait találjuk kedvese után.
Keleti tárgyat dolgoz fel A magahitt kalmár c. verses elbeszélés, amely Kátai Gábor hagyatékából 1896-ban került elő.[2] Tévesen Csokonainak tulajdonították, de, bár több vonás valóban Csokonaira emlékeztet benne,[3] Binder Jenő kimutatta, hogy keletkezésének ideje jóval későbbi.[4]
Tárgya az Ezeregyéjszakából való. Arról szól, hogy egy török városban egy elbizakodott ifjú kalmár azt írja ki a boltja ajtajára: "Semmi sem hág elébe a férfi eszének." De csakhamar megjárja, mert egy szép nő alaposan megcsúfolja és már-már el kell vennie a bíró púpos, sánta és félszemű leányát, amikor az ismeretlen szépség hajlandó őt kisegíteni nagy bajából, ha a kérkedő felírás helyett a következő mondást írja ki boltjára: "Mindenen felül jár az asszonyi elme, Nem hasonlíthat ahhoz a férfi értelme".
Binder J. kimutatta, hogy A magahitt kalmár témája 1811-nél előbb nem kerülhetett hozzánk, hacsak valami szóbeli közlés által nem, erre azonban semmi adatunk nincs. Csokonai ezek után nem lehet e kétszáz soron felül álló elbeszélő költemény szerzője, amelyet egyébként stílusa is inkább a huszas évekre utal. Irodalomtörténeti jelentősége abban áll, hogy itt van az Ezeregy éj első behatolása a magyar irodalomba. Itt az ismeretlen szerző még csak a témát vette a keleti mesekincsből, Vörösmartynál azonban, mint majd látni fogjuk, a kontaktus sokkal mélyebb és már egész képzeletvilágát áthatja az Ezeregyéj tündérvilága.
Edvi Illés Pál Ászem, vagy a vétségtelen világ címen napkeleti regét ír a Hébe 1824. kötetébe. Ez a hexameterekben írott terjedelmes költemény egy világtól megcsömörlött emberről szól, akit az öngyilkosság pillanatában Allah világosít fel arról, hogy a földi világ a legjobb és a bűnnek is megvan a maga jogosultsága és haszna a teremtésben. Ászem e lecke után visszatér az emberek közé és felhagy a mizantrópiával.
Elég jól sikerült F. Marosközi Gábor (Jósika Miklós) Arabs és gyilkos c. balladája (F. M. M. 1828. I.), amelyben a vendégjogot mindennél jobban tisztelő arab még akkor sem bántja a hozzá menekült gyilkost, amikor megtudja, hogy az az ő fiát ölte meg. Reggel útnak ereszti őt e szavakkal:
"Ha egy óra mult követlek.
Jaj gyilkos! ha elérhetlek."
A vers mintája Pfeffelnek egy hasonló tárgyú verse: Ibrahim, amelyet később magyarra is lefordít Polgár Mihály (Péczely J.: Lant 1833.). Ebben is egy gyilkos szerepel, aki éppen ahhoz menekül, akinek a fiát ölte meg, Ibrahim pedig bántatlanul bocsátja őt el. Jósika verse azonban jobb.
Czuczor Gergely Csókakövi rableánya (Szeder F.: Uránia 1829) egy öreg török agáról szól, aki leányt rabol magának, de mikor ölelni akarja, a leány kedvese, Áldor megöli. Török alakot szerepeltet Czuczor Karád és Zemir c. költeményében is (Auróra, 1830), amely sokban emlékeztet a Szilágyi és Hajmásira.
Töredékben maradt Hunyadi-eposzában igen részletesen rajzolja Czuczor a törököket. A Török seregek (először Toldy kiad. 1858.) Korog bán (Auróra, 1834.) A Toborzók és párviadal (Pesti Divatlap, 1847. I.) c. részletei az eposznak mutatják, hogy milyen nagy súlyt vetett a törökök leírására. Ezt bizonyítja a Hunyadiász foglalatja címet viselő vázlata is, amelyben az egész eposz képét megkapjuk. (Zoltvány I. Cz. G. Ö. K. M. 1899. III. k. jegyzetek.) Czuczor gyönyörűségét találta a színes, egzotikus részletekben. A Foglalatban ezt olvassuk: "Mahomet előhivatja Derviseit s tőlük jövendölést kér." (VII. könyv.) "Estve látszik a törököknél nagy vígság, s a Dervisek táncza, s török énekes szerelmet dalol a Szultán háremje mellett, ki kényének áldozik." (IX. könyv.) A néprajzi jegyzetekre nézve Decsy Sámuel Osmanografiáját használta: "Az Arabok hamuban sült pogácsát esznek. L. Decsy I. R. 122. A turkománok szokásai 1. Decsy I. R. 126." "Temérdek jegyzet van továbbá az egyes török hadosztályok, címerek, fegyverek stb. effélékre vonatkozólag."[5] A török harcosok bemutatásánál egy-egy kis keleti novellát sző közbe néhány sorban. A három lófarkú Tahirról ezt mondja:
"A czirkaszvölgyi szűzekből ő orozá Karaissát, a szultáni szerájlban legragyogóbb szeműet, s az aranyhajfürtű Zulejkát." (A Török seregek.) A Korog bán című részletben is egész csomó ilyen kis történettel jellemez. Mindezen részletek azt igazolják, hogy Czuczort érdekelték a keleti alakok, bár ő is csak külsőségeket tudott meglátni rajtuk.
Hasonlóképpen mutatja be a törököket Baksai Dániel Jajtza című hexameteres hősi költeményében (Péczely J. Lant. 1832). A Debreceni Kollégium növendékei, akik a Lantba írtak, mind az élő, nagy, magyar költőket utánozták. Baksai Dániel az epikusokat s főleg Vörösmartyt utánozta. Eposza a magyar-török harcokból veszi tárgyát, de az érdeklődés középpontjában a törökök vannak.
Hrabovszky Zsigmond egyik versét közli Bustavi (=Kunoss Endre) a Társalkodóban (1835. II.): A királyi kincs, Keleti rege.
Az 1838-i Emlényben Holló álnév alatt jelent meg egy balladaszerű költemény, A rajastháni leány, amely zavaros és rossz előadásban egy leányról szól, aki a Dsumma vizébe veti magát, mert kedvesét, Idoglut vetélytársa, Rumru megölte. Az egzotikus milieu-t a nevekkel akarja éreztetni a szerző, de ezek semmi hangulatot nem adnak, nemcsak azért, mert kitaláltak, hanem azért is, mert néhány kellékkel még nem lehet levegőt teremteni.[6]
Garay János költeményei közt is találunk néhány keleti tárgyút. Legsikerültebb ezek között Hasszán c. balladája, amely 1834-ben készült, de csak 1841-ben jelent meg a Nemzeti Almanachban. E balladáról, amely még Garay drámaírói korszakából való, Vörösmarty a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott. (Figyelmező, 1840. 46. szám, jegy alatt.)
Hasszán, az ősz budai basa, szerelmes a szép Zolnába, aki máshoz készül feleségül. Hasszán vak dühében el akarja rabolni és éppen akkor ér oda csapatával, amikor a fiatal pár az oltár előtt áll. A pap áldozáshoz készül, az ostyát felmutatja, a csengettyű és az orgona szól, s a nép térdre hull. Hasszán is megrendül és térdre esik. Nagy változás megy végbe lelkében. Lemond Zolnáról és békés szívvel lovagol haza, Buda várába. A keleti pogány-török motívum itt nem külsőség és dekoráció, hanem nagyon művészien van beleszőve a költeménybe. A drámai feszültség és a fordulat éppen a keresztény-pogány ellentétre van felépítve, s így a keletiség itt a koncepció formai elemévé válik. A költeményt 1843. ápr. 10-én Fáncsy szavalta a Nemzeti Színházban meglehetősen rosszul, amint az Vörösmarty kritikájából kitűnik (Ath. 1843. 399. 1.).
Másik költeményében, A hárem hölgyé-ben (1839. Először Emlény 1840. Sárközi álnéven) más értelme van a keleti milieu-nek. Egy "szép görög lány a török ruhában" abban reménykedik, hogy kedvese, a szabad görög vitéz, megszabadítja őt a hárem rabságából. A háremrabsággal a politikai rabság asszociálódik, az elnyomott haza. A "szabad vitéz" és "szabad haza" szólamai a görög lány ajkáról magyar vonatkozásúak. Az egész szituációt hazafias képzetekkel hozza kapcsolatba és ez elég jól sikerül is a görög-török (szabadság-elnyomatás) ellentéttel.
Zsidó tárgyat dolgoz fel Salamon ítéleté-ben (1841.), de a hangsúly itt csak a történésen van, a zsidó keret nem játszik szerepet.
Kelet népéhez (1845.) című költeményében ugyanaz a gondolat hatja át Garayt, mint Széchenyit: Ki kell fejteni a magyarság "ázsiai bölcsőjében rejtőző, eddigelé sehol ki nem fejtett, sehol érettségre nem virult sajátságait".[7] A versben semmi keleti nincs, csak azért soroljuk ide, mert jellemző képviselője annak az irányzatnak, amely a magyart mint keleti fajt állítja a nyugati kultúrába és fejlődési lehetőségét keleti faji diszpozíciónak kifejlesztésében látja.
Miskolczy Pál Mohamed könnye c. balladája (Életk. 1845. II.) a hódító török szultánról szól, aki megsiratja nagy ellenfelét, Hunyadit, midőn halála híréről értesül.
Mahamud török császárhoz (Sas VIII.) c. vers, melynek szerzőjét nem ismerjük, disztichonokban dicsőíti a szultánt.
Néhány zsidó témájú verset is találunk. Így Holéczy: Mózes a veres tenger partján (Koszorú 1830.) c. versében Mózes könyvének egy részét dolgozza fel. Königmajer Károly pedig Mózes halálát: Mózes halála (Őrangyal, 1844.). Császár Ferenc zsidó tárgyú novellái mellett egy szenttörténeti balladát is ír Hágár címen (Őrangyal, 1847.). Heilprinn Mihály: Zsidó Kördala (Társ. 1846. II.) Vörösmarty Fóti dalának utánzata, formájában és tartalmában egyaránt. Eredetileg Miskolcon jelent meg 1846-ban.
A szabadságharc gondolatvilága tükröződik már Hiador (Jámbor Pál) Ozman c. versében. Az ozman népéről szól benne, amely úgy él, mint egy rab.
"Volt féktelen, nem volt szabad soha,
Nagy napja volt, de nem volt nagy kora."
Ide sorolhatjuk Petőfi egyik költeményét is, ahol mély lírai érzés sodrában találkozunk keleties képekkel. Szerelmes érzésében valami nagyon szépet akar mondani, valami hasonlíthatatlanul ragyogót, amit kedvese szemében lát és Kelet színes délibábja jelenik meg előtte. Látja Kelet leggazdagabb virányit, a természetnek virágháremét, lát homályos pálmaligetet, ahol a szellő rejtelmesen suhog és madársereg dalol (Látom Kelet... c. verse).[8]
Ez a keleti látomás csak bevezető képe a költeménynek, ezt fokozza még más kettővel, s a pointig építve, egybefoglalja őket két sorban:
"S mindezt két szemben látom, kedvesemnek
Sötét világú ábrándos szemében."
A szórványosan megjelent verseken kívül láthatunk egész köteteket is, amelyek kizárólag keleties beszélyeket tartalmaznak.
Pakróczy Nepomuki János Töredékek a szent elő üdőkből (Székesfehérvár, 1827.) címen közöl három hosszú eposzias költeményt döcögő hexameterben, amelyekben bibliai zsidó témákat dolgoz fel (Gehon, Ninive, Bethulia).
Különös tartalmú verseskötet a Titkos szerelem, vagyis Napkeleti virágnyelv, melly a virágoknak, füveknek s fáknak a napkeleti nemzeteknél bevett jelentéseit oktatja főként a Szépnem használására s mulatására, honni esmeretes növényekkel bővítve német után szerzette Pajor István, Győr, 1833. A német szerző és a magyar fordító (ill. társszerző) a virágok szimbolikus jelentését foglalja versekbe s ezt a szimbolizmust bevezetésében Keletről származtatja.
Selam vagy a Napkeleti virágnyelv, Kolozsvár, címen hirdet egy könyvet Heckenast 1837. évi könyvjegyzéke is. Ez vagy az előbbi munkának kolozsvári kiadása, vagy valamely hasonló munka.
Egész kötet keleties beszéllyel jelent meg a század közepe felé Samarjay Károly: Kelet Gyöngyei, Pest, 1847. Szemelvényeket közöl belőle a Pesti Divatlap (1847. II.). Samarjaynak már előző verskötetében is (Költemények, 1845.) találunk egy hosszabb hexameteres verset Kelet Istenei címmel, amelyben új mitológiát akar csinálni (Égur, Hajnal, Ármány, Szerelem, Sötétség stb.). Ezt a zavaros verset hitregének nevezi és a Kelet Gyöngyeiben újra közli módosított formában.
Kelet Gyöngyei nem teljesen különálló versek, hanem egy epikus szál tartja őket egybe. Kelet Gyöngyei: a magyarok. Kelet legszebb leánya Elte. Eltét elrabolják a perzsák. Vilár arábiai lován visszahozza kedvesét, Kadosa és a kazár Ingul párbajt vívnak. Elte meghal, Álmos álmot lát és a magyar nép elindul Nyugat felé. Árpád elfoglalja az országot és Buda bércein imát mond, Vilár pedig visszatér az őshazába.
Samarjaynál Kelet az őshazával egyenlő. Ez ad lírai és epikus témákat tollának és alakjai így közeli rokonságban vannak Vajda Joguzának és Garay Utolsó magyar Khánjának hőseivel. Bírálója elég elnéző volt a Kelet Gyöngyeivel szemben (Magy. Szépirod. Szemle, 1847. II.), bár kifogásolta széteső, laza kompozícióját.
[1] L. a Csokonai c. fejezetet.
[2] Megjelent: Debreczeni Ellenőr 1896. aug. 1.; Nagykunság. 1896. aug. 2.; Budapesti Hírlap 1896. aug. 2.; Magyar Könyvszemle 1896.
[3] Kardos A.: Csokonai egy állítólagos munkája. E. Ph. K. 1896.
[4] Binder J.: A magahitt kalmár E. Ph. K. 1897.
[5] Zoltvány I. jegyzetei. Cz. G. Ö. K. M. III. k. 314. 1.
[6] A Holló álnév egy kis polémiát is támasztott. Az adatok: Gyulai Vörösmarty kiadásának VI. kötetében. (Jegyzetek, 360. 1.)
[7] Széchenyi I.: Kelet népe. 1841.
[8] V. ö. Horváth János: Petőfi Sándor. 1922.
Az összes műfajok közül a keleties novella volt a legdivatosabb e korban. Alig találunk folyóiratot, amelyben ne volna minden héten vagy hónapban egy "keleties elbeszélés", vagy "keleti rege". Fordítások éppen olyan nagy számban vannak, mint eredeti novellák.[1] Rendkívül nagy befolyással volt a keleties novellákra Vajda Péter működése. Az ő fellépése után (1834) még jobban elszaporodnak ezek az elbeszélések és a legtöbb Vajda Péter hatása alatt készül. Többször még neveket és egyes fordulatokat is tőle kölcsönöznek utánzói. Jellemző, hogy eredeti keleties novelláink majdnem kivétel nélkül német, vagy Vajda Péter közvetítette német befolyást mutatnak és sem tárgyukban, sem indítékaikban semmiféle magyar motívumot nem találhatunk.
A novellafordítások közül keleties tartalmú már Bessenyei György munkája,[2] amely Bécsben névtelenül jelent meg 1774-ben, német nyelven, Der Amerikaner címen. 1776-ban Kazinczy Ferenc fordítja magyarra: Az amerikai Podocz és Kazimir Keresztény vallásra való megtérése címen. "A XVIII. század gondolkodása tükröződik benne, melynek problémái az államrendszer, vallás, kultúra és természet körül forogtak. Abba a társadalombölcseleti egzotizmusba tartozik bele, melynek vezére Rousseau volt, s melynek áramlata Németországon át hozzánk is eljutott. Két természetadta erkölcsű vadember, akik a mohamedánok közé jutva a nap himnuszát szavalják."[3] Bessenyei valószínűleg szintén fordította valahonnan s ezért jelent meg munkája névtelenül.
Ide való Mándy Sámuel: Szivet sebhető s elmét gyönyerkedtetéssel tanító Római Mesékben tett Próba, mely német nyelvből a 2. kiad. szerint anyai nyelvre fordítva közöltetik a nemes hazával. Pozsony, 1786. E kötet első elbeszélése: Változhatatlan Isteni akarat, melly Pogány módon előadódik egy nap-keleti tartománybéli király fiának Tzeminnek történeteiben. Az Urániában jelent meg: Tzulmira, egy arábiai tündérmese (Uránia, III. 1796.), amelynek sem szerzőjét, sem fordítóját nem ismerjük. A bagdádi fösvény kalmár c. novella Kis János kalendáriommal egybekötött novelláskötetében található. Sebbe való könyv. Poson 1797.
Ezután a húszas évekig csak szórványosan találunk fordításokat. Wieland néhány keleties elbeszélésén kívül[4] Herder egyik hosszabb elbeszélése talált utat irodalmunkba: A repülő szekér vagy a nem használt és hibásan használt hatalom. Fordította Kazinczy Ferenc (M. 1814-16. IX. k.). Ugyanő fordította Gessner Szemira és Szeminjét is (Orpheus, I. 1790).
Kis János novellásköteteiben többször is találkozunk keleties novellafordításokkal. Flóra, vagy szívreható apró románok, erköltsi mesék Pest, 1806. 2 k., amelyet "Zaid kiadója" név alatt bocsátott ki, két ilyen novellát tartalmaz: Hulkem, napkeleti történet és A Bölts Derbid, amelyet egy jó barátja adott át neki, "de egészen más formában, mint most megjelenik" (Kis jegyzete). Másik gyűjteményében: Klió vagy léleknemesítő részént eredeti, részént fordított darabok, Győrben, 1825, két keleties novellát ad Johnson után: Abuzaidnak, Morád fijának történetei; Helim tiz napjainak történetei, és egyet Steele után: Barsisa történetei.
Ajtay Sámuel Meisznek Skizzeiből fordított novelláinak egyik kötetében, amelynek címe: Erkölcsnemesítő való és költött történetek, Pest 1813., három keleties novellát fordított le: Nagy Sándor és a Halhatatlanság forrása, persiai rege; A zehrai özvegy asszony; és Nuszhirván halála.[5]
Deáki Filep Sámuelnek első fordítása is egy perzsiai mese Kotzebue után: Büntető lelkiismeret, megjelent a Téli Estvék I. kötetében. Kolozsvár, 1814.
A Haszonnal mulattató könyvtár köteteiben is több keleties elbeszélés fordítására akadunk. Első két kötete: Erköltsi rajzolatok, a nevezetesebb írók munkáiból fordította Molnár András. Kassa, 1818. Az I. k. 6. elbeszélése: Az igazság szerető Názár, napkeleti rege. A II. k. 2. elbeszélése: Nu'chirván, egy bölts fejedelem példája. A Haszonnal mulattató könyvtár harmadik kötete: Élet példázó regék és lélek esmertető ábrázolatok. A nevesebb írók munkáiból fordították R. Halászi József, Molnár András és Dalházy Mihály, Kassa, 1821. A 4. elbeszélés: Bathmendi, Persiai rege. Florian után Frantziából fordította Molnár András.
Florian novelláinak egész kötetét fordítja le később ifj. Kiss János. Megjelentek Sopronban 1840-ben. E kötetben több afrikai, perzsiai, indiai és sziciliai novella található, többek között az előbb említett Bathmendinek új fordítása is.
A húszas években egyszerre megszaporodnak a novellafordítások. Igaz és Páncél Kedveskedőjében névtelenül jelenik meg: Abairan bagdadi kalifa, vagy nem jó az ismeretlennel való szoros barátság (1824, I.), amely ugyanabban az évben a Szépliteraturai Ajándékban is megjelent. Nem is annyira novella, mint inkább egy keleti példa szélesebb elbeszélése. Pap Gábor a Hébébe (1823.) fordít egy keleties novellát: Hasszán, vagy a kívánságok szigete, rege Uszuf Ben Mornim persa írásából.
Még az ifjúság számára is keleties elbeszéléseket válogatnak ki. Erről tanúskodik az ifjúságnak szánt Érdekes könyvtár 1833. Két kötetében a következő keleties elbeszéléseket találjuk: Napkeleti regék, Cairo ábrázolása, Ibrahim és Tamerlan.
Mednyánszky Alajos gyűjteményében: Erzählungen, Sagen und Legenden aus Ungarns Vorzeit, Pesth, 1829. is találunk néhány török vonatkozású novellát. Ezek: Der Eiserne Hahn zu Raab, Der Brunnen der Liebenden, Die edle Rache, Solnoks Vertheidiger és Achmet Pascha.[6] Magyar fordításuk: Elbeszélések, regék és legendák a magyar előkorból. Németből Báró Mednyánszky Alajos után szabadon fordították Nyitske Alajos és Szebényi Pál. Pesten, I. 1832., II. 1834. A Győri vaskakas mondáját Garay János ugyanilyen címen versben is feldolgozta (1847), még pedig Mednyánszky elbeszélése nyomán.[7]
Egyéb fordítások: Zsidó család, vagy a Jancsárok eltörlése, történeti novella dr. Zehner után szabadon Machik József (Társ. 1834. I.). Zingha Matabai és angolai királyné, fordítás d'Abrantès hercegné szerint (Rajz. 1835. II.). Az indus anya Mistress Jameson után (Rajz. 1835. II.). Bajza József Washington Irving novelláját fordítja le: Allhambra rózsája (31. jel alatt Rajz. 1836. I. és Széplaki álnéven Pillangó külföldi válogatott elbeszélések zsebkönyvében 1836.). Széplaki álnéven angolból még egy zsidó tárgyú novellát is fordít Bajza: Rebekka (Ath. 1837. I.). Kazinczy Gábor Voltaire egyik keleties novelláját fordítja le: A jó bramin (Ath. 1837. I.). Garády németből fordít: Kincs nemtője, keleti novella (Ath. 1839. II.). Névtelen fordítóktól: Indiai boszszú (Rajz, 1836. I.), Fi-ho Ti, vagy a Dicsőség áldásai Bulwer után (Rajz, 1836. I.), Szerelmes kaland Dseddában (Ath. 1838. I.), A szép indiainé (Reg. 1836.), c. betű alatt franciából: Az igazság könyve, keleti rege (Ath. 1837. I.). Id: A basa esküje (Ath. 1839. II.,) Csebbi: Az igazság, indus mese (Ath. 1840. I.). Lakner Sándor: Jaffár és Helima, keleti elbeszélés t. után (Reg. 1840.). Oláh János: A barmecidák vége, keleti novella (Reg. 1842. II.). Lemouton Emilia: Az indiai nyakdísz (Honderű, 1843. II.). Tollagi Jónás: A csörgőkígyó násza, ind. rege, mutatvány az angol gyűjteményből, Tales of an Indian Camp. London, 1823. 31 k. (Honderű, 1846. I.). A Garasos Tár (1834.) két mesefordítást közöl: Róka és hyéna, perzsa mese és Az igazságot tett király, amelyeket valószínűleg Vajda fordított angolból.
Több keleties elbeszélést fordít Edvi Illés Pál. De nemcsak novellákat fordít a különböző folyóiratokba, hanem keleties adomákat, példázatokat és tudományos cikkeket is. Novellafordításai: Nagy Sándor és a Pihetoll (F. M. M. 1830. II.), A Boldog inge (Sas, II.). "Ez a rege ugyan már elévült - mondja jegyzetében, - de ama híres angol költő Scott Walter nem régiben ismét méltónak ítélte azt újra forgásba hozni és a vele megesmerkedést érdemli is. Itt belőle csak a fővonásak közöltetnek." Példás próbálat, Keletföldi elbeszélés (F. M. M. 1826. II.), A halál megszerettetése, Keletföldi monda (u. o.), A pajkos gazdag és a kiváncsi szegény (u. o.), Török szerelemlevelek (F. M. M. 1832. I.).
Hasonló működést fejtett ki N. Takátsi Horváth János. Ő is előszeretettel keres ki és fordít keleti vonatkozású cikkeket.
A rabszolga és az arany nyil, rövid példázat (F. M. M. 1830. I.), A fakir (indus pap) és a szép indus asszony (F. M. M. 1836. III.), Csudálkozásra, sajnálkozásra méltó sorsa egy magyar püspöknek Tatárországban. 1510. (Sas, 13.).
A húszas években kezdenek feltünedezni az eredeti keleties novellák. Meritzay Antal plebános Isteni végzés c. napkeleti regéje (Auróra, 1825.) egyike az elsőknek. Végtelen körmondatai és magyartalanságai még élvezhetetlenebbé teszik amúgy is nehézkes, keleties szimbolizmusát. A Béke angyala világosítja fel benne a kétségbeesett Abdul egyiptomi kalifát. Gaál György "Perzsa regéjét" Régi szokás megmarad címen fordította le Kisfaludy Károly a német eredetiből (Auróra, 1829.). Két 80 éves perzsa aggastyánnak egy tündér lehetővé teszi, hogy újra előlről éljék az életüket, de azok ugyanolyan ostobán cselekszenek, mintha nem lenne mögöttük a 80 éves tapasztalat.
E kettőt megelőzte Mailáth Jánosnak egyik keleties novellája, amely németül jelent meg gyűjteményében (Magyarische Sagen und Märchen, Brünn, 1825.) és Hormayr Archívjában Das Schwert Zuniga címen (1823. 153-54. sz.).[8] Magyarul a Hébében (1824.). a Muzárionban (1829.) és Mailáth gyűjteményének Kazinczy Ferenc-féle fordításában jelent meg: A bosszuló kard (Magyar regék, mondák és népmesék. Kiad. Kazinczy Gábor, 1864.). Revistyei magyar várúr megszökteti Zelmirát, Hasszán basa hugát. A basa ezért párbajra hívja Revistyeit, akit azonban a harc előtt a basa egyik embere megmérgez. Zelmira magára ölti ura fegyvereit, kezébe veszi a Zuniga kardot s Hasszán őt öli meg a párbajban Revistyei helyett. A novellából később Klestinszky László drámát írt (1836.).[9]
A Felsőmagyarországi Minervában (1829. IV.) jelenik meg egy novella, amelyet írója Eredeti románnak nevez: N. A. Kiss Sámuel: Alscherid, amelyben egy érzelmes algiri basa szabadon bocsátja Jusztinát és Viktort, miután meghallotta könnyfakasztó történetüket. Egy ilyen érzékeny szívű török szerepel Kiss József Miklósfi című novellájában is. (F. M. M. 1826. I.). Ugyancsak a Minervába ír dr. Bárány Ágoston egy osszianista novellát: Pogány török földje (F. M. M. 1828.).
Kölcsey Ferencnek van egy egzotikus novellája a töredékben maradt A ferrói szent fa, amelynek cselekménye a Kanári szigeteken játszódik. Czuczor Gergely török milieu-be helyezi A megvigasztalt Atya c. novellájának cselekményét (Szeder F. Uránia, 1830.). Szerepel benne egy törökké nevelt magyar, Ogli bég, aki megmenti a reábízott magyar foglyokat és visszatér a keresztény hitre.
Fogarassy János is ír egy "persa történetet", amely két folyóiratban is megjelent: Abdallah és Balsorsa (F. M. M. 1832. II. Másodszor névtelenül Reg. 1837. I.). Helim a tudós orvos álomitallal tetszhalálba meríti leányát, Balsorát és kedvesét, Abdallaht, hogy a perzsa tirannosztól, aki szemet vetett leányára megmentse őket. Ezt az ötletet Fogarassy minden valószínűség szerint a Romeo és Júliából vette.
Fabriczy Sámuel, Heliodor Charicleájának fordítója, az Ezeregyéj meséiből merít anyagot Ibrahim és Roxolane c. novellájához (Társ. 1834. II.). "Ki az 1001 éjszakát ismeri - mondja jegyzetében, - annak szükségtelen mondanunk, hogy onnét van véve ezen kis elbeszélésnek alapeszméje (de nem foglalatja), melyből egyébiránt Castelli is egy derék kis német költeményt készített."
Mészáros Zizi Bajáról küld egy perzsa regét a Rajzolatok számára: A hosszú hét (Rajz. 1835. II. ). Császár: A sussáki vak címen ír novellát Eötvös Árvízkönyvében (II.). Győry Dániel: Aram és gyermeke (Reg. 1838. II.), Irmay pedig A szaracén (Koszorú, 1838.) címen írnak egy-egy keleties novellát. A Garasos Tár (1834.) egy eredeti elbeszélést is közöl sok ollózott cikke között: A bagdadi kalifafi a damaszkuszi leányvásáron, anélkül azonban, hogy szerzőjét megnevezné.
Jósika Miklós[10] Vajda Péterrel kelt versenyre keleties novelláiban. A mohilok gyöngye (Ath., 1837. II.) dr. F. A. Wiese: Indien order die Hindus c. munkájának 408. l. található anekdota alapján készült és Irrunkoválnak a Mundore örökösének és Sadoonak a küzdelmét adja a mohilok legszebb leányáért, Moradeviért.
A szuttinban (Ath. 1837. II.) Jósika már teljesen szabadjára ereszti romantikus fantáziáját. A novella egy fiatal szudra és egy bramin leány szerelméről szól, egyébként sokban hasonlít a Kazinczy által fordított Lanassza cselekményéhez. Mindkettőben fanatikus braminok szerepelnek, akik el akarják égetni a fiatal özvegyet, de az utolsó pillanatban megmentik őt. A novella motivációja egészen külsőséges és esetleges, az egyes jelenetek belső összefüggés nélkül következnek egymásra. A beduin leánya című afrikai vázlatában nagy gondot fordít Jósika a dekorációra (Ath. 1839. II. és a Kisf. Társ. Évk. 1841. Felolvastatott a Kisf. Társ. 1840. febr 6. közgyűlésén.). Zuleika, beduin leány végzetes szerelméről szól, amelyet Jósika rendkívül érzékiesen rajzol. (Mindhárom az Élet és Tündérhon. II. k.-ben). Diamante című novellájában a janinai basa történetét mondja el (Honderű, 1846. I.). Ezt a témát Fáy András is feldolgozta A szulióták című novellájában (csak 1864-ben jelent meg a Koszorúban), Jókai Mór pedig regényt írt Ali Tepelintiről a Janicsárok végnapjaiban (1854.).
Jósika egyik barátjához írt levelében (1834. IX. 29.) így nyilatkozik keleties novelláiról: "Szuttin, Mohilok gyöngye, A beduin leánya, keleti vázlatok, melyekben igyekeztem a Vajda Péter keleti elbeszéléseinek ellenére megmutatni, hogy egy két Ospiru, Zajuskadala és Corcombábu még nem keleti beszély, ha a keleti szellem hiányzik. A beduin leánya, felolvasatván a Kisfaludy társaság nagy gyűlésén, hatása nagy volt, ezt magam láttam, de mind is mondták." (E. Ph. K. 1912.).
Mit keresett Jósika Keleten? Elsősorban dekorációt. Rendkívül részletesen írja le az egzotikus ruhákat, amelyekhez hozzátartozik a nélkülözhetetlen "gyönyörű shawl". Az a nagy vizuális fantázia, amelyet a romantikusok leírásai elárulnak, egészen festői tulajdonság és nem véletlen, hogy igen sok romantikus író egyúttal festő is volt (Hugo, Fromentin, Kisfaludy K. stb.). Jósikában is megvan ez a festői törekvés. A beduin leányában így kiált fel: "Ah! bírnék a költés ihletével, lenne tollam ecset, melyet tűzbe márthatnék, hogy elővarázsoljam amaz elnémító képet ezer változataival, mely itt az éjfél kebléből lépett ki."
Érdekes megfigyelni, hogy a "keleti" jelzővel mit asszociál Jósika. "Keletien barna arc", "keletien nemes mének", "keletien nemes és szabályos arc", "vonásai keletien szabályosak", "arcaik a kelet szabályteljes szellemét sugározzák vissza" stb. Ezek a képek önkéntelenül Delacroix hasonló látását juttatják eszünkbe, aki afrikai leveleiben többször említi elragadtatva, hogy Afrikában találta meg a "klasszikus emberi szépséget".
A dekoráció túltengése Jósika minden munkáját jellemzi. Irodalmi pozitivizmus ez, amely a materiális tények halmozásával akarja életre kelteni a dolgokat, pedig szellemet így nem tud lehelni beléjük. Jósika ugyanazt a fokot képviseli a leírásban, amit a meiningenizmus a színpadi dekorálásban. Ezért nincs keleti alakjaiban és tájaiban sem az igazi Kelet. Óriási kulisszatömeggel, ruhákkal és kellékekkel dolgozik, keleti novellái mégis csak egzotikus revue-k maradnak Kelet lelke nélkül.
De nemcsak dekoráció, hanem a szélsőséges karakterek és különösen az erotika leírására nyújt jó alkalmat a keleti milieu. Ezt ki is használja Jósika, mind a négy novellában.
Nagy Ignác is írt néhány keleties novellát. Achmet és Lóra című elbeszélése Magyarországon játszódik (Rajz. 1835. II.). A menyasszony (Emlény, 1841.) a szabadságharcok Athenjét hozza elénk Mamelaki és Aminha szerelmi történetének hátteréül. A Hölgyrabló (Hajnal, 1838.) humoros elbeszélés, amely Zulfának szökéséről szól az öreg Achmet háreméből. Egy ravasz török szökteti meg az asszonyt. Külfinek, egy fennhéjázó magyarnak hiszékenységét és nagyravágyását használja fel a szökéshez.
A pogány esküjében (Ath. 1842. I.) egy szavatartó basáról és egy önfeláldozó nőről beszél. A Niagara menyasszonya nem keleti tárgyú ugyan, de egy indiánokról szóló egzotikus történetet tartalmaz (Ath. 1838. I.). Keleties figurákat találunk még két novellájában: Demir basa Illokon (1834.) és A villámhegy-ben (1838.).
Remellay Gusztáv különösen szerb-török tárgyakat dolgoz fel. Szanda (Rajz. 1838. II.) halállal végződő szerelmi történet. Zsojcza eredeti oláh néprege (Ath. 1842. I., másodszor A Rom Szűze címen Történeti beszélyek c. kötetében Pest, 1842. I. k.), egy szép oláh leányról szól, aki a gyurgyevói basa háremébe kerül. Bella szerb néprege (Ath. 1842. II.) montenegróiak és törökök harcáról szól. Bella ugyanúgy vágja le a török vezér fejét, mint a bibliai Judit Holofernesét. Lyubicza szerb néprege (Ath. 1843. II.) alapján készült. Oslár bég életével fizeti meg, hogy szemet vetett a szép szerb leányra. Prelik István társaságában írta A cserkesz vendége című novelláját (Ath. 1842. I.), amely a Kaukázus vidékén játszik s egy Zuleika nevű cserkesz leány szerepel benne. A divatra jellemző az az ifjúsági regény is, amelyet Remellay 1857-ben adott ki: Józsa a kis Jancsár.
A negyvenes években találjuk a legtöbb keleties novellát, ami kétségtelenül Vajda Péter hatásának tulajdonítható. Petrichevich Horváth Lázár moszlim hagyomány után írt egy mesét: Az ephesosi özvegy (Ath. 1840. I.). Kiss Antal Zelmirája (Közl. 1841. II.) romantikus történet tele gyilkossággal. Kabós Ferenc irományaiból barátja közöl egy Keleti rajzot (Remény, 1841.). "Nem éppen gondolat szegény ugyan - mondja róla Nagy Ignác a Remény kritikájában (Ath. 1841. V.) - de Vajda ilynemű ömlengéseitől igen távol áll." Ifj. Palugyai Imre A druz c. elbeszélése (Közl 1841. I.) egy jámbor druz pap filozofálásait tartalmazza, akivel a szerző az "Indu homok partjain találkozott". Egy ismeretlen y z betűk alatt közöl három keleti beszélyt: Igy fizet a világ (Ath. 1842. I.), Az ember legbecsesebb sajátja (u. o.), A három utazó (u. o.). Ligethy Andor: A Khán halála (Társ. 1844. I.), Tihamér A péri váltságában egy hindu regét dolgoz fel (Ath. 1843.). Pataky Mihály Beszélyeinek kötetében (Kolozsvár, 1844.) Kínt kínért címen Persáff basa bosszúját mondja el, amellyel fiának halálát torolta meg a kegyetlen Kerecseny Lászlón. Szilvágyi Józsefet a Pesti Divatlap szerkesztője mutatta be a pesti közönségnek, midőn Zumrud c. keleti beszélyét közölte (Pesti Div. 1844. II.): "Szilvágyi József tizennégy nyugati és keleti nyelven beszél, s jelenleg a száműzött Obrenovics Jefrem egykori szerb miniszter fiánál nevelő."
Katona Antal: A teremtés királya, indus rege (Közl. 1841. 40. sz.). Zavaros szimbolikus történet. Folytatása az Álom és Halál c. indus rege (Közl. 1841. 40. sz.) semmivel sem jobb, mint az előbbi. Harmadik novellája Zaida a cserkesznő (Közl. 1841.) a Kaukázusban játszódik.
Halászy József Hüidája (Szivárvány, 1844.) zavaros hindu történet. Nagyon részletesen írja le az egzotikus tájat és a mágusok áldozatát. Mórok szerepelnek Péter Károly Zelmirájában (Honderű, 1845. II.), Lemouton Emilia pedig szenvedélyes és bosszúálló cigányokat szerepeltet A cigánynőről szóló elbeszélésében (Életk. 1845.).
Szontagh Gusztáv: A szenvedelmes Dinnye és Dohánytermesztő ábrándjaiban elmeséli (Életk. 1845. I.), hogyan utazott ő álmában Diarbekirbe és Havannába dinnye és dohánymagvakért. Akármerre megy, mindenütt találkozik egy karjeli magyar nővel és három kiállhatatlan magyarral: a hegeli filozófussal, a szónokkal és a költővel. Humoros elbeszélésében kigúnyolja azt a romantikus magyar képzelgést, amely az egész világot magyarokkal népesítette be és karjeli hősnőket szerepeltetett az irodalomban.
Obernyik Károly Gyöngyhalászában (Pesti Divatlap 1847. II.) ismét a bosszú a történet rugója, amelynek következtében az ártatlan Zaphirának meg kell halnia. A vadon rózsája (1848.) Ausztráliában, Az öldöklő angyal Egyiptomban (Életk. 1848. II.), Keleti elbeszélése pedig Indiában játszódik. Mind a négy novella a Persepolis cíművel együtt megtalálható Szépirodalmi Összes Munkái között Ferenczy József kiadásában, Budapest, 1878. Van Obernyiknek egy zsidó milieu-ben játszódó drámája is, a Messiás, szomorújáték öt felvonásban, amely az 1843. Akad. pályázatára készült. Obernyik nagyon szigorúan ragaszkodott a történeti kútfőkhöz, ami ebben az esetben a dráma rovására ment.
Molnár József Basa kútja (Virány, 1846.) magyar mondát, Szombati: Diego Manzarese (Honderű, 1847. I.) mór tárgyat dolgoz fel. Lauka Gusztáv Mirenája (Hazánk, Győr, 1848. I.) valószínűleg fordítás. A benne előforduló rengeteg idegen nevet a szerző lapalji jegyzetekben magyarázza.
Bozzai Pál nem novellákat, hanem elmélkedéseket ír Lamennais modorában Kelet könyvei cím alatt (Életk. 1848.).[11] Át van hatva a szabadságharc eszméitől és a "Kelet népe" gondolatától. Elmélkedései folyamán többször használ keleties hasonlatokat és könyvét is ezzel a szép keleties képpel fejezi be: "Legyen végre a ti lelketek termékeny hűségben és áldozatban, mint Egyiptom földje rizsben és gabonában."
Nemcsak az arab, török és hindu tárgyú novellák voltak közkedveltek, hanem a bibliai tárgyú zsidó novellák is. Itt alkalom nyílt kenetes hangú elbeszélésre, keleties szimbolizmusra és filozofálgatásra is. Hozzájárultak e témák elterjedéséhez a romantika vallásfilozófiai törekvései is, amelyek a magyar romantika eszmetömegéből hiányoztak ugyan, de itt e bibliai históriákban német hatásra mégis megnyilvánultak. Ezekben a novellákban a zsidóság megtartja keleti faji vonásait, a magyar népies meglátásból semmi sincs bennük. Az orientalizmusnak ez az iránya nálunk teljesen német minták után indult.
Már 1772-ben megjelenik Hübner Auserlesene biblische Historien c. művének magyar fordítása: Bibliai históriák. Pozsony, 1772. Fordítójuk Fodor Pál. Ezek az Ó- és Újtestamentum alapján készült kisebb elbeszélések, mindegyik végén néhány sorba foglalt tanulsággal. A munka sok kiadást ért meg, s 1817-ben új fordítója akad. Az új fordítás címe: Válogatott Bibliai Históriák Az Ó és Új testamentomból. Hübner szerint. Németből magyarra fordította Halasy Mihály. Pozsony, 1817. A magyar fordító is írt bele néhány történetet "Az ótestamentombéli históriákat kettővel az Uj testamentombélieket pedig eggyel megszaporítottam. Ez a Kananeabéli Asszonyi állatról, amazok a Babeli toronyépítésről és a kegyes Jóbról szóló históriák. Egy-két helyen a tanulságokat is megszaporítottam."
Az első önálló bibliai elbeszélés Tarján János: Gómer (Jácint, 1836.). Nemsokára A két zsidó címen a szerző megjelölése nélkül jelenik meg egy másik zsidó tárgyú novella (Rajz. 1838. II.), amely két velencei zsidó tragikus történetéről szól.
E műfajnak egy önálló képviselője is akadt Boross Mihály személyében. Bibliai történeteinek első kötete Béthel, 1844-ben jelent meg Székesfehérvárott a tűzvész által károsult székesfehérvári ref. egyház javára. "Igyekeztem - írja előszavában - mennyire lehetett utánozni a bibliai írásmódot, de előttem senki ezen modorban nem dolgozván - mit szabályul használhattam volna - igen nehéz volt a töretlen pályán haladnom." Kötete 7 novellát tartalmaz. 1. Béke temploma (Jákob tört.), 2. Apa eskü (Jefte leányának tört. Először Reg. 1842. I.), 3. Királyi nász s férjhalál (Dávid és Bethsabé), 4. Testvérbosszú (Ammon és Támár, 1843.), 5. Bétulia hölgye (Judit. Először Reg. 1843. II.), 6. Király és Jós (Baltazár lakomája), 7. Az elítélt (Zsuzsanna tört.).
Boross több kötetet is szándékozott kiadni. "Célom minden szent történeteket egy másik füzetben kiadni - a mint hogy több novellák részint készülőben vagynak nálam." Ezen novellái elszórtan jelentek meg, de kötetet nem bocsátott közre belőlük: Nőszörnyeteg (Jorám és Athália, Pesti Div. 1846. I.), Honalapító (Zorbábel, Hazánk, Győr, 1847. I.).
Ezeket a novellákat Boross szenttörténeti beszélyeknek nevezte s ezt az elnevezést a műfaj többi művelői is átvették tőle. Van Borossnak ezenkívül egy indiai novellája is: Avidala és Atyja (Hazánk, Győr, 1847. II.). Egy páriának és Avidalának, a főbramin leányának története. Avidala "szebb India drága gyöngyénél, elevenebb, mint a fiatal gazel, bájosabb, mint a népek legpompásabb lótusza és hajfürtjei alabastrom vállakra vonának fekete palástot." Avidala megmenti egy pária életét s ezért atyja kiátkozza őt.
Kuthy Lajos protestáns létére is ír bibliai tárgyú novellákat. Az Apaüldöző (Absolom története, Rel. és Nev. 1841. VII.). Igaz élet (Salamon élete, Rel. és Nev. 1841. XI.). Delila (1842.). János fővétele (1842.). Önmérséklet jutalma (Őrangyal, 1843.). E témák közkedveltségét a romantika vallásos póza is magyarázza, amely nem volt mélyen átélt vallásosság, hanem szintén csak érzelmi ürügy. Így jutnak protestáns írók is ugyanahhoz a vallásos tárgykörhöz, mint a katolikusok.
Van Kuthynak egy keleties regénye is: A szökevény (Péczely: Lant, 1833.), amely II. Endre korában játszik. A keresztes háborúk alatt Etelét megmenti a török fogságból Szelima, a basa leánya. Etele hazajön és elfelejti a leányt. Szelima azonban utána szökik és éppen Etele esküvőjére ér Magyarországba. Erre vízbe öli magát.
A szenttörténeti novellák rendkívül elterjednek a negyvenes években. Császár Ferenc több bibliai novellát ír. Achor völgye (Őrangyal, 1845.), Héli és fiai (Őrangyal, 1847.), Mózes Egyiptomban (Őrangyal, 1848.). Barthoss János Márk álnéven írja szenttörténeti beszélyeit: Eszther (Őrangyal, 1848.), József (Őrangyal, 1846.), Saul (Őrangyal, 1848.). Barthosnak is van egy törökös novellája, amely r t jelzéssel jelent meg: Török nő (Ath. 1841. II.). Szinnyei szerint[12] Barthos a francia romantikát viszi bele elbeszéléseibe. Ez azonban inkább formában, konstrukcióban, fordulataiban érvényesül, míg témakörét tekintve különösen bibliai elbeszéléseiben német törekvésekhez kapcsolódik.
A legjobb szenttörténeti novella Hazucha (Kelemenfy László) Juditja (Őrangyal, 1847.). Többi novellái is meghaladják az átlagos mértéket: Jeremiás (közl 1841. I.), Hon és vallás nemtője (1845.), Vas Andor álnéven Salamon (Őrangyal, 1844.).
Bibliai novellákat írtak még: Szabó Imre: Harcáldozat (Őrangyal, 1843.), Veressy Endre: Tirza (Pesti Div. 1845. I.), Szilágyi Sándor: Az áldozat (1847.), Schultz Auguszt: Az első anya (Életk. 1846. I.), Benedek József: Zsuzsánna (Hond. 1846. II.), Angyal János: Zsidó hegy (Bércvirágok, 1848.).
Végül keleties novellatémák jellemzik a pályán elinduló Jókai Mórt is.[13] Nevét a Nepean sziget c. novellája tette ismertté a közönség előtt (Életk. 1845. II.). Az egzotikus milieu-t ő is csak azért keresi, hogy hallatlanul gazdag fantáziája kiélhesse magát a szertelenségekben. 1869-ben Gyulai Pál szemére is veti, hogy egzotikus helyeken barangol regényeiben, pedig addig még nem járt Magyarország határain kívül.[14]
A Nepean szigetben egész halmazát adja az egzotikus növényneveknek s az így megteremtett flórában helyezi el romantikus alakjait. Hasonló novellái még az Egyiptusi rózsa, amely a 2000 év előtti Egyiptomban játszik és a Hyppona romjai, ahol Afrika belsejébe vezeti az olvasót.
Az egzotikumok iránt való hajlam igen erős lehetett a gazdag fantáziájú Jókaiban. Közvetlen indítékot a keleti témákra azonban Zsigmond Ferenc szerint a francia romantikusok (Hugo: Bug Jargal) és Vajda Péter írásai adtak neki. Vajda legerősebb hatása ugyancsak a szabadságharc után nyilvánul meg nála, de kétségtelen, hogy első novelláiban is hat rá. Különösen az egzotikus és fantasztikus témák természetrajzi és természettani fejtegetésekkel való alátámasztásában.
1 E fejezetre irányadó volt Szinnyei József: Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig c. munkája.
2 Weber Arthur: Az amerikai Podocz és Kazimir Keresztény vallásra való megtérése. R. M. K. 34. 1914.
3 Zolnai B.: Weber Arthur: Kazinczy F. Az amerikai Podocz. E. Ph. K. 1915.
5 Dr. György Lajos: Adatok regényirodalmunk történetéhez. E. Ph. K. 1915.
6 Kunczer Gyula: Hormayr és az egykorú magyar irodalom, Pécsa 1930.
7 Berthe Nándor: Br. Mednyánszky Alajos, 1921. (Kézirat a bpesti egyet. magy. irod. tört. szemináriuma könyvtárában.)
8 Kunczer Gyula: Hormayr és az egykorú magy. irod.
10 Weber Arthur: Jósika M. Bp. Szemle. 1914.
11 Másodszor Bozzai Pál irodalmi hagyományai. Kiad. Lévay József. Olcsó K.
12 Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig.
13 Zsigmond Ferenc: Jókai írói munkássága a szabadságharcig. Irod. tört. Közl. 1916. és Jókai. 1924.
14 Gyulai Pál: Bírálatok. 1911. 84. I.