|
IVAN VAZOV
A bolgár történelem igen változatos és újabb meg újabb megaláztatásokkal teljes. A népvándorlás áradatában idáig vetődő törzsek nyelve az ural-altáji népek török-tatár ágához tartozott. Honfoglalásuk idején és még jó ideig uralkodóikat kánoknak nevezték, mint a mongolok vagy a tatárok. Emlékezetükben a napkelet felől az új hazáig vezető úton Kuvrat kán volt a fejedelem, a honfoglalás végrehajtója Aszparuh kán. A népi emlékezések vissza-visszatérő honfoglalás-képleteiben Kuvrat helye az, ami az Ótestamentumban Mózesé, a magyar hagyományban Álmosé. Aszparuh felel meg a bibliai Józsuénak, a magyar Árpádnak.
A honfoglalók azonban a merőben új környezetben rövid nemzedékek alatt nyelvet váltanak, jórészt szláv környezet néhány nemzedék alatt elszlávosítja a most már letelepedett vándor népet. És mire európai módra keresztények lesznek és államot alapítanak, uralkodóik címe már nem kán, hanem cár. Jó ideig független hatalom a feudális bolgár állam. Simeon cár az egész Balkán elismert tekintélye. Az ország és a nép függetlenségét még a világhatalmú szomszéd, Bizánc mellett is biztosítani tudja. A nagy tragédia akkor következik be, amikor a terjeszkedő törökök, élükön II. Mohameddel előbb feldúlják Bizáncot, onnét pedig áradnak tovább észak felé és meg sem állnak addig, amíg a magyar határon Hunyadi János ideiglenesen "megállj"-t nem tud parancsolni nekik. Igaz, ami Mohamednek 1456-ban nem sikerült, azt Szolimán 1526-ban megtette. Akkor már Magyarország nagy része is Bulgária sorsára jutott. De a bolgárok mindenestől "iga alá" kerültek, és évszázadokkal kellett tovább viselniök a török hódoltság terheit és szenvedéseit. Csak amikor az orosz-török háborúban megvert szultán kénytelen volt kivonulni a Balkánról, akkor 1878-ban születhetett újra Aszparuh kán és Simeon cár bolgár országa. És ha az elnyomatás évszázadaiban volt is bolgár költészet, szórványosan még széppróza is, de az irodalom legfeljebb csak életjelt adhatott magáról. Valójában csupán a múlt század végső negyedében sorakozhatott fel a felszabadult nép irodalma versenytársként az európai nemzeti irodalmak közé.
Ez az irodalmi újkor a bolgár irodalomban mindenekelőtt Ivan Vazov életművében szólalt meg, legfőképpen talán "Iga alatt" (egy másik fordítás szerint "Rabigában") című leghíresebb regényével, amely szinte azonnali számvetés az éppen elmúlt elnyomatásról.
Ivan Vazov jómódú kereskedőcsalád fia volt, s még a török fennhatóság rendíthetetlennek tűnő idején, a XIX. század legközepén született. Az okos kereskedők általában mindenütt ki tudtak egyezni az elnyomó hatalmak hivatalaival és hivatalnokaival. Fizették a busás adót, megvesztegették az illetékeseket, akik ezért eltűrték, hogy busásan keressenek. - A korán igen értelmesnek bizonyult fiút, aki ráadásul nagyon könnyen tanult idegen nyelveket, apja utódjának, a nagy kereskedőház fejének szánta. Az se baj, ha verseket is szokott írni, ez előfordul okos fiatalembereknél, csak ne írjon olyasmit, ami felbosszantaná a hivatalokat. A már fiatalemberré nőtt Ivannak azonban semmi kedve sem volt kereskedni, és éppen olyan verseket akart írni, amelyek nagyon is felháborítják a hivatalokat. Szülei igen indokoltan féltek, hogy a fiú bajba sodorja magát. Szívesen hozzájárultak, hogy egy ideig utazzék a nagyvilágban, lásson, tapasztaljon, hátha kijózanodik. - Néhány évig sokfelé járhatott, hónapokat töltött Oroszországban Szentpétervárott, majd német városokban, onnét eljutott Párizsba, majd rövid látogatásra Londonba is. Ahol megfordult, ott tökéletesítette nyelvtudását. Mire néhány év múlva az orosz-török háború folytán végre felszabadult Bulgária is, alkalmas tolmács volt mindenfajta tárgyaláson. Törökül, oroszul, németül, franciául egyformán - minden nyelven jó kiejtéssel - tudott. A megalakuló bolgár államban diplomata lett, addigra megtanult már angolul is.
Külföldi útjain mindenütt kapcsolatba került a bolgár emigrációval, költészete a szabadságvágy és a hazaszeretet dalkincse akart lenni. Gyakran népdalok dallamára írt harcra buzdító verseket. Húszéves korában külföldön megjelent első verseskötetének a címe: "Zászló és guzlica". Ezután nem is volt tanácsos hazamennie. A felszabadulást várók költője és publicisztája lett. Újabb verseiben a nemzeti hősök emlékezete tér lázító erővel vissza. Ezeknek gyűjteménye 1878-ban már otthon jelenik meg. A címe: "Felszabadultunk". A népet és a nemzeti hősöket dicsőítő hazafias költeményekben nincs semmi pátosz, semmi szónokiasság: a népdalok hangütése, a meghitt együttérzés az olvasókkal, a jövendőbe vetett hit szólal meg bennük. A fiatal Vazov a kiteljesült romantikának ahhoz a népdalközeli, harcosan demokratikus, az olvasókhoz meghitt közelségből szóló ágához tartozik, amelyhez Burns, Heine, Petőfi költészete is.
Az új bolgár államban egymás után fontos hivatalokat kellett betöltenie. Volt diplomata különböző országokban, egy ideig bírósági elnök, majd folyóiratok szerkesztője. Feltétel nélküli demokratikussága, gátat nem ismerő kritikai hangja azonban szembeállította a diktatorikus Sztambolovval, aki egy időre az állam élére került. Sztambolov egyenesen ellenségnek, felforgatónak nevezte. Okosabbnak tartotta önkéntes száműzetésben kiböjtölni a diktátor várható bukását. Oroszországba utazott, s Odesszában igazi otthonra talált. Részt vett az ottani folyóiratok szerkesztésében. Politikai vitacikkeket írt, bírálta az otthoni politikát. Ezeket a cikkeit oroszul írta. Ez az újságírói tevékenység biztosította megélhetését, s ami még ennél is fontosabb: e négyesztendei távollét alatt írta meg élete fő művét, az "Iga alatt" című nagy történelmi-társadalmi regényt a török hódoltság végső időszakáról. A nagy regény hosszas javítgatások, módosítások után már otthon, 1894-ben jelent meg, hogy hamarosan ez legyen az első bolgár irodalmi mű, amely világsikert ért el és szerzőjét eljuttatta a nemzetközi elismertetéshez. Akkor már jó néhány éve otthon volt. 1889-ben Sztambolov megbukott, az új, a valóban demokratikus rendszer hazavárta Vazovot. Ezután írt több színdarabot is, főleg vígjátékokat, valamint néhány érdekes történelmi drámát. A század végső évtizedében egy ideig művelődési miniszter volt. Ötvenéves fővel lépett át a XX. századba. Ettől kezdve nem vállalt közhivatalt. Író, költő, színpadi szerző és minden műfajban népnevelő akart lenni. Az is volt, otthon népszerű, külföldön világhíres, verseit népdalként énekelték, regényeit, főleg az "Iga alatt" címűt már a szerző életében klasszikus műnek tekintették. 1920-ban 70 éves születésnapja nemzeti ünnep volt. A cár, a kormány és az országgyűlés "a nép költője" címet adományozta neki. Egy év múlva nemzeti gyásszal búcsúztatták a halhatatlanságba tért nemzeti büszkeséget.
A világirodalomba mindenekelőtt az "Iga alatt" című regényével lépett be. Sajátos átmenetet képvisel ez a regény a XIX. század romantikája és a XX. század realizmusa között. Kétségtelen - maga se tagadta -, hogy erős hatással volt rá Victor Hugo romantikája, sőt Eugén Sue vadromantikájának kalandossága se hagyta érintetlenül. De az a valóságigézet, amely Balzactól Zola naturalizmusáig uralkodott nemcsak a francia, hanem szinte az egész európai irodalmon, beleolvasztotta ebbe a romantikába a társadalmi és lélektani hitelességet. Az "Iga alatt" történelmi dokumentum is, izgalmas olvasmány is. A költő-író-színpadi szerző-publicista Ivan Vazov pedig méltóan képviseli bolgár hazáját a világirodalomban.
