IVAN CANKAR
(1875-1918)

Ivan Cankarról már azt is elmondták, hogy ő a legkisebb lélekszámú szláv nép és szláv nyelv - a szlovén nyelv - legnagyobb írója. Ez a nép és ez a nyelv példásan meg tudta őrizni magát az egymást váltó idegen uralmak alatt. Őseik, a karantánok a népvándorlás derekán érkeztek keletről. A VI. században már letelepedtek azon a sokkal később ausztriai tájon, amelyet Karintiának és Krajnának hívnak. Karintia róluk kapta a nevét, de a VII. és VIII. században fennálló karantán fejedelemség ott volt, ahol majd sokára az Osztrák Császárság Krajna nevű tartománya. A IX. században a kis ország bajor fennhatóság alá került, onnét a Frank Birodalomhoz, majd a Német-Római Császárság része lett. Amikor a Habsburgok uralomra kerültek, ez a vidék volt a birodalom határtartománya, a Maribori Őrgrófság. Majd a napóleoni háborúk idején a francia fennhatóság alatt álló Illíria része lett. Ez az átmeneti, de nagyon fontos francia fennhatóság szabadította fel a jobbágyságot, lendítette előre a polgári fejlődést, ébresztette a szlovén nemzeti öntudatot, az igényt az önálló Szlovéniára. De a bécsi béke (1815) visszasorolta az osztrák tartományok közé. Ettől kezdve a nemzeti törekvésekre erőszak válaszolt. A szlovénekben, különösen az értelmiségben tudatossá lett, hogy ők a déli szlávok közé tartoznak. Börtön járt azoknak, akik hirdetni merték, hogy egy egyesülendő dél-szláv államszövetségbe kívánnak tartozni. Ivan Cankar is kénytelen volt börtönbüntetést elszenvedni, mert még a XIX. és a XX. század fordulóján egy előadásban hangsúlyozta népük és a többi délszláv nép egymásra utaltságát az elnyomó osztrák hatalom ellen. Amikor azután 1918-ban szétesett az Osztrák-Magyar Monarchia, megvalósult az akkor már régi álom: a szerb, a horvát és a szlovén nemzetek egyesültek az SHS ("Szerbszka, Horvatszka-Slavonska") királyságban. Szlovénia több mint ezer év után felszabadult, de nem lett olyan önálló európai állam, mint hajdanán a karantán fejedelemség. Ehhez még néhány világégésre volt szükség. Csak amikor alig néhány évvel ezelőtt szétesett a jugoszláv államszövetség is, akkor lett több mint egy évezred után önálló állam - habár igen kis állam - Szlovénia. Ami az igazi csoda, hogy e véghetetlen hosszú nemzeti elnyomatás alatt megőrizték nemzeti nyelvüket, sok évszázada volt nemzeti nyelvű irodalmuk, társadalmuk és kultúrájuk magába szívta a német, francia, olasz hatásokat, és ami a legcsodálatosabb: ez a nép akármilyen kicsi is volt, nem enyészett el. Megtanultak németül, ha kellett franciául is, de őrizték saját szláv nyelvüket, amely a jugoszláv évtizedek alatt sem olvadt bele a nagyobb létszámú szláv népekébe. Városaik, amelyek évszázadokon át német nevet viseltek, amint lehetett, azonnal visszaszlovénesedtek. Európa legfőbb városaikat Laibachnak, Marburgnak ismerte, de hamar meg kellett szokni, hogy ősi, igazi nevük Ljubljana és Maribor. - Szlovéniában összesen nincs kétmillió lakos. A szomszédos országokban, Ausztriában, Olaszországban, még nálunk is van kis létszámú szlovén nemzetiség (nálunk vendeknek hívják őket). Szórványosan nyugatabbra és a távoli nyugaton is élnek szlovének, de összesen sincsenek hárommilliónyian. Van nekik is némi gyér német, olasz, magyar kisebbségük, de talán nincs is még egy olyan ország, ahol a kisebbségek nemzeti és emberi méltósága olyan biztonságos volna, mint Szlovéniában. Zilahy Lajos, aki hosszú emigráció után visszatért Európába, élete végső éveit Szlovéniában élte. Ő mondotta nemegyszer: "Úgy tapasztaltam, hogy Szlovéniában a legkellemesebb magyarnak lenni." - Ennek a végre valahára önálló nemzetnek fél évezredes irodalma, kultúrája van. Náluk is, a világban is általános vélemény, hogy legnagyobb írójuk az az Ivan Cankar, aki szinte abban a pillanatban halt meg egy kórházban, amikor a történelem lehetővé tette felszabadulásukat, amelynek ő nemcsak harcosa, hanem legművészibb kifejezője is volt.

Szegény falusi szabómester fia volt. Szülei a tanítókkal és a szomszédokkal együtt felismerték rendkívüli tanulóképességét, szorgalmát, korán bontakozó tehetségét. Ha számukra anyagi megerőltetés is volt, a közeli Ljubljanában (akkori német nevén Laibachban) járatták gimnáziumba. Már gyermekként egyformán, anyanyelvi szinten tudott szlovénül és németül. (Még a szlovén nyelvű iskolákban is az órák java részét németül tartották). Az iskola érdeklődő tanulói titkos irodalmi kört szerveztek, ahol egymással versengve mélyedtek el az irodalomban, történelemben és a nyelvek lelkes tanulásában. Cankar lett a kör elnöke. Itt kezdett el írni, korábban inkább verseket. Amikor - még diákként - jól megtanult franciául, főleg Baudelaire, Verlaine, Maeterlinck költészete igézte meg. 17 éves korában már verse jelent meg egy folyóiratban. A kamaszkorból éppen kinövő fiú, anélkül, hogy ezt akkor tudta volna, a szlovén irodalomban előfutára lett a szimbolizmusnak. Később Gogol és Dosztojevszkij megismerésekor már a lélektani próza és az éppen világdivatját élő naturalizmus igézte meg. És részben otthoni, majd városi tapasztalata a szegények élete felé fordította. De költői érzékenysége, választékos stílusa megóvta a naturalizmus túlzásaitól. - Érettségije után mindenki úgy hitte, hogy bölcsészként folytatja életútját. De fellobbant benne a fizika és a műszaki ismeretek iránti érdeklődés - és otthon, Ausztria Krajna nevű tartományában (a mai Szlovéniában) nem lévén műszaki egyetem, Bécsben iratkozott a kívánt felső iskolába. Ott azonban hamarosan újságíró lett, könyvei jelentek meg, s egy fellobbanó szenvedélyes szerelem határozta meg a további útját. Közben megrázó hatású volt édesanyjának otthoni halála. Mindig is meghitt viszonyban volt szüleivel, anyjáról pedig úgy tudta és vallotta, hogy ő formálta olyan emberré, amilyen lett. Ez a gyász mindvégig beoltotta az élet örömeinek és bánatainak érzelmes átélésével.

1894-től 1910-ig élt Bécsben, a német nyelvű közegben fejlődött a szlovén irodalom élő klasszikusává. Ott találkozott a munkásosztállyal és a szocialista eszmevilággal. Tagja is lett a szociáldemokrata pártnak, a szocialista lapok egyre inkább várták cikkeit és novelláit a proletárvilág élményeiről és problémáiról. Harmonikus lelkében jól tudta összeegyeztetni, sőt összevonni hazulról hozott, lelke mélyéig átélt katolikus hitét és a szocialista társadalomszemléletet. Marxista volt a politikában és társadalomfilozófiában, de egy pillanatig se kísértette meg a materializmus. Ugyanilyen egységben élte a szocializmus humanista internacionalizmusát és lelkes szlovén hazafiságát. Szerette a német kultúrát, de gyűlölte Ferenc József császár-király elnyomó birodalmát.

Első könyve verseskönyv volt, 1899-ben jelent meg, 24 éves korában. "Erotika" a címe. Innét számítják a szlovén szimbolizmus kezdetét. Mégsem lett folytatása az oly sikeresen indult költői útnak. Ez a századforduló egész Európában az erkölcsi képmutatás, az álszemérem, a maradi ízlés klasszikus korszaka volt: a Ferenc József-kori Ausztriában nemcsak Bécsben, hanem az osztrák tartományokban, sőt az Osztrák-Magyar Monarchia egészében is uralkodott az ízlésdiktatúra. A túlbuzgó vallásosság még fokozni is tudta a félelmet az életöröm dicsőítésétől. Az "Erotika" versei mai szemmel olvasva, mai füllel hallva igen mérsékelt hangütésű, nagyon távol van attól, amit manapság erotikának mondunk. De a Bécsben megjelenő, szlovén nyelvű kötet szerelmes versei otthon példátlan felháborodást keltettek. A ljubljanai püspök a szentmisén átkozódva kiprédikálta, mint az erkölcstelenség példátlan megnyilvánulását. Elvárta, hogy a könyvesboltok és akik a könyvet már megvásárolták, dobják tűzre a könyvet, mert különben üdvösségüket kockáztatják. Persze másnap már egész Szlovéniában eltűnt a kirakatokból Cankar könyve. Őt pedig, a valóban vallásos embert, úgy megrázta ez az egyházi válasz, hogyha ezután nagy néha írt is verset, szerelmest soha többé - verseskötete többé nem jelent meg. A nagy költőnek induló fiatalember a próza legfőbb otthoni mestere lett. Gyors egymásutánban regények, novellák, néha drámák épültek, fogalmazódtak, váltak irodalmi művekké tolla alatt. Ezek közt talán a legismertebb és világszerte legelterjedtebb a "Jernej, a szolgalegény". Költői stílusa és pontos realista világlátása példázza minden művészi erényét. És akármilyen sokat írt, színvonala sohase süllyedt. Még egyre harciasabb publicisztikájában is érvényesült a fogalmazás eleganciája. - És habár verseskötettel többé nem jelentkezett, de olykor-olykor visszatért a versekhez. Nemcsak Shakespeare és más nagy költők műveinek a fordításaiban, hanem nagy embereket idéző, balladai hangú költeményeiben is. A magyar múlt példázatos alakjai is megjelennek ezek közt, így a mi Mátyás királyunkról szól az egyik verses műve.

Publicisztikájában a két fő téma a szegénység ügye és a szocializmus reménye, és ami számára ugyanolyan fontos: a szlovén nemzeti szabadság. - Egy ízben előadást tartott a déli szláv népek rokonságáról és sorsközösségéről, igényelve, hogy a szlovének mihamarabb szabaduljanak az osztrák fennhatóság alól és szövetséges államképen csatlakozzanak a többi délszláv néphez. Ezt természetesen a hatóságok lázadásnak és lázadásra szólításnak ítélték: Cankart elítélték, börtönbe is került. Amikor kiszabadult, folytatta írói-újságírói tevékenységét, bár közben a börtönben is tudott néhány novellát írni.

1910-ben végképp hazaköltözött Ljubljanába. Itt keletkeztek végső regényei és drámái. 1914-ben, az első világháború kitörésekor mint politikailag veszedelmes embert internálták. Ez annak idején még nem internálótábort jelentett, hanem kötelező egy helyben élést és állandó rendőri felügyeletet. Tehát volt lehetősége az írásra is. Megszülethetett végső műve, az "Álomképek" című elbeszélés és karcolatgyűjteménye, amely 1917-ben a háború vége felé meg is jelent. Közben azonban egyre többet betegeskedett, egyébként is gyönge szervezete egyre romlott. Minél közelebb érezhette reményei megvalósulását, annál közelebb sejtette a végső elmúlást. A háború végét már a halálos ágyon érhette meg. 1918 decemberében halt meg. Nemsokára Szlovénia önálló államként csatlakozott a szerb-horvát-szlovén szövetséges királysághoz. A legnagyobb előhírnök ekkor már azonnal nemzeti klasszikusnak számított. Ma is az.