KURT TUCHOLSKY
(1890-1935)

Aki Tucholskyról ír - legyen tanulmány, emlékezés, nekrológ, lexikonszócikk fogalmazója - mindig dicsérő szavakkal, olykor igazi nagyrabecsüléssel jellemzi. Thomas Mann ugyanúgy a szatíra és a humor mesterének értékeli, mint Márai Sándor. Holott valójában egyik irodalmi körhöz sem tartozott. A polgári értékelés kommunistafélének, de legalábbis szociáldemokratának tartotta, a szocialisták és még inkább a kommunisták amolyan derék, eléggé haladó polgárnak tekintették. De innen is, onnan is már életében elismerték, hogy költőként formaművész, szatirikusként kitűnő humorista, szerelmi történetek írójaként szelíd és igen szép nyelvezetű. Tragikus halála után mindmáig a német irodalmi nyelv egyik mesterének mondják. És nem is egy helyütt az olvasható, hogy a német humoros irodalom egyik legkiválóbb mestere volt.

Berlini zsidó vallású német kereskedőcsaládból származott. Korán fejlődő, hamar költővé ért fiú volt. 17-18 éves korában már különböző napilapok közölték verseit. Német és svájci egyetemeken igyekezett minél többet tanulni. De mire 25 évesen a jogtudomány doktorává avatták, már ismert, népszerű publicista, és a kabarészínpadok sikeres sanzon- és kupléköltőjének ismerték. Az első világháború éveiben természetesen őt is behívták katonának, és súlyos kellemetlensége is származhatott volna indulatos pacifista álláspontjáért, mégis megúszta fegyvertelen szolgálattal. De a hivatalok szemében és a szerkesztőségekben nyughatatlan, lázadó ember hírébe került. Ráadásul a szocialisták nem fogadták el szocialistának, a polgárok viszont szocialistának tartották. De szellemes, a weimari Németország minden politikai árnyalatát bíráló humoreszkjei mindenütt kedvelteknek bizonyultak, könnyed dalai népszerűek voltak kabarékban és a pódiumokon. Az ifjúság is, a mindent kifogásoló öregek is szenzációkat várva figyelték túl változatos szerelmi életét. A sok nő közül hármat is feleségül vett, mindegyikhez érzelmes és lelkiállapotokat elemző levelek hosszú sorát írta, majd könyvekben adta ki, feltárva az olvasók előtt érzelem- és gondolatvilágát. Ezek is sikerkönyvek voltak, akárcsak versei, szatírái. A nacionalista sajtó ugyanúgy nem állt szóba vele, mint ahogy ő se velük, de a többi újság szívesen várta akár verses, akár prózai írásait, tehát széles körökben lehetett népszerű, amikor 1926-27-ben szerkesztője lett a haladó, még a szocializmussal is rokonszenvező tekintélyes lapnak, a Weltbühnének. Ekkor már 36 éves, jó jövedelmű író-költő-publicista. Amikor a lap élére Ossietzky, a világhírű társadalomtudós - rövid évek múltán a fasizmus áldozata - kerül, ő végképp megválik a szerkesztői tevékenységtől. Egyelőre jól meg tud élni, hiszen minden újság, folyóirat, kiadó tárt kapukkal és nagy honoráriummal várja.

Humanista, pacifista, liberális demokrata elveiből egy pillanatra vagy egyetlen sor erejéig sem volt hajlandó engedni, de amit műfajilag elvártak tőle, azt biztos kézzel megvalósította. Már 1912-ben - egyetemista korában - írt egy kellemes kis regényt "Reinsberg" címen. (Ez egy üdülőhely neve volt.) Majd 1931-ben, már világhíres íróként alkotta meg hamar népszerűvé vált regényterjedelmű elbeszélését, a "Gripsholmi kastély"-t. Mindkét terjedelmesebb epikus műve nagyon kellemes olvasmány, idillikus szerelmi történet. Humorosak, de nem támadó, nem szatirikus hangvételűek. Igazi hangja azonban a bíráló humor volt. Megszokott műfajain kívül ha kérték, szívesen írt kisebb-nagyobb vígjátékokat is, inkább kabarék, mint színházak számára. Néha ifjúkori barátjával, Hasenclewerrel együtt írt komédiákat. Hasenclewer már ifjan népszerű drámaíró volt, néha az expresszionizmushoz is közeledett, máskor a miszticizmus sem volt idegen tőle, de politikai álláspontja nagyon hasonlított Tucholskyéhoz. Harcosan haladó volt, de idegenkedett a materializmustól, ezért a szocializmusnak legföljebb a szimpatizánsa lehetett. Bár ő nem volt zsidó, a náciknak ugyanúgy nem kellett, mint Tucholsky. Mindketten emigrációba kényszerültek, mindketten egyre reménytelenebbül vették tudomásul Hitler előretörését. Tucholsky lett előbb öngyilkos, de néhány év múlva Hasenclewer is követte a halálba.

A sokszínűség mellett a fő műfaja a kritika humora, a szatíra volt. A saját nevén kívül négy különböző írói álnevet választott magának, s az olvasók általában tudták, hogy ezek mögött Tucholsky rejtőzik. Maga az író ezt az öt "énjét" testvéreknek tekintette, akik együtt bírálják más-más műfajban a weimari világot, a tehetetlen és alattomos kispolgárságot. Tiger (Tigris) volt a lírikus, Panter (Párduc) a tárcaíró, Wrobel (Nyughatatlan), a politikus és Caspar Hauser (Hülye) a búskomor. A húszas években egyre bizonyosabb volt, hogy szörnyűségek kora következik. Több lap is megbízta, hogy legyen párizsi tudósítójuk. Franciaországban már jó ideje otthonos és népszerű volt. Kitűnően tudott franciául is. Ha kívánták, franciául is írt politikai cikkeket, néha még verseket is. Bejárta ezekben az években Dél-Franciaország tájait. Közben folyton aggódva figyelte, mi történik otthon. 1929-ben már bizonyos volt, hogy Hitler uralomra kerül és akkor jaj lesz Franciaországnak. Ekkor költözött Svédországba. Ott érte Hitler hatalomátvétele. Azt is itt tudta meg, hogy a legelsők közt volt, akit otthon ellenségnek nyilvánítottak. Könyveit elkobozták és máglyára dobták. Thomas Mann-nal együtt vonták meg német állampolgárságát, még jogi doktorátusát is. Thomas Mann díszdoktorátusát is érvénytelenítették. Keserű humorral még büszke is volt, hogy a szerinte is legnagyobb német íróval együtt szüntették meg német voltukat.

Tucholsky ugyan már évek óta nem tartózkodott Németországban, de Franciaországból is, Svédországból is tartotta a kapcsolatot a német polgári lapokkal és egyre inkább a kifejezetten baloldali sajtóval. Mind keserűbb verseit leginkább a szocialista újságok közölték. 1933-tól kezdve ez a kapcsolat szükségszerűen megszűnt. Ő pedig elmagányosodott. A keserűségében is derűs hangú, harciasan kritikus publicista elvesztette hitét abban, hogy jobbra fordulhatnak a dolgok. Az a tény, hogy az ő Németországa hivatalosan nem tartotta németnek, hogy német volta és zsidó volta összeegyeztethetetlennek bizonyult, búskomorságba ejtette. A nácizmus uralomra kerülése után is szakadatlanul németnek tudta magát, s ez sehogy sem volt ellentétben zsidó voltával. Soha nem volt dogmatikus értelemben vallásos, a papokat akkor se kedvelte, ha zsidók, de ragaszkodott zsidó vallásához, eszébe se jutott akár formálisan megtagadni zsidóságát. (Egyébként igen sok német zsidó ugyanígy érzett és viselkedett a pusztulásig.)

Egyszeriben komor pesszimistává változott. Nem hitt abban sem, hogy külföldről lehet valamit is javítani az otthoni helyzeten. Elidegenedett a bizakodóktól, még inkább a kívülről segíteni akaróktól. Kapcsolatai megszakadásával anyagi helyzete is egyre romlott. Már svéd barátait se kereste. Egy Göteborg melletti faluban élt. De a náci győzelem után két évnél nem bírta tovább. 1935-ben mindenben kételkedve, semmiben se reménykedve mérget ivott. Önkívületben vitték egy göteborgi kórházba, ahol hamarosan meghalt.

Már régóta a legnagyobb német humoristák egyikének tartja az irodalomtörténet és az olvasóközönség.