FRIEDRICH DÜRRENMATT
(1921-1991)

A svájci németek nyelvjárásáról fel-feléledő vita, hogy ez valóban tájszólás-e, vagy egy másik germán nyelv-e. Még a németül jól tudók is alig-alig vagy egyáltalán nem értik, amit Baselben vagy Zürichben beszélnek. Vannak újságok, amelyeket ezen a nyelvváltozaton írnak. Voltak és vannak olyan költők és írók, akik svájci öntudattal szépirodalmat építenek, svájci nyelven írnak. Leírva, nyomtatva ennek a betűformája: dyttsch, amely kimondva "düccs"-nek hangzik. Közben a valamivel műveltebbek, az iskolába jártak tudnak "németül" is, vagyis azon az irodalmi nyelven, amelyet a nyelvtudomány és a közhasználat "Hochdeutsch"-nak nevez. Ha egy német-svájcival beszélünk, az általában jól érti szavainkat, hanem ahogy ő válaszol, azt mi alig-alig értjük. De a nagyon korán polgárosodni kezdő svájci társadalom magát németnek tudja, irodalmának java választékos németséggel íródott, és az egész német kultúra a magáénak mondja. A XIX. század legnagyobb svájci regényírói - Gottfried Keller, Conrad Ferdinand Meyer - a német irodalom klasszikusai közt nyilvántartott irodalmi alakok. A mi századunk legfontosabb és világszerte legismertebb svájci írói - Friedrich Dürrenmatt, Max Frisch - már életükben remekíróknak számítottak. Ezek közül állítólag Dürrenmatt színpadi művei a század legtöbbet játszott drámái, kisregényeinek kelendősége felveszi a versenyt az utcákon árult krimikkel is. Habár a közelmúltban halt meg hetvenesztendős korában, helye ott van a legszűkösebb világirodalmi arcképcsarnokban is.

Apja protestáns prédikátor volt. Nagyapja is pap, de közben hazájukban hírneves konzervatív, vallásos szemléletű, de szellemesen szatirikus író. Az áhítatos szellemben nevelkedő, iskolában, egyetemen kiváló fiú mindvégig afféle szabad szellemű vallásos ember maradt, aki világraszóló életművében sajátosan ötvözte az egzisztencialista filozófiát és a protestáns teológiát. Ennek művelődési előzménye, hogy egyetemistaként párhuzamosan tanult filozófiát és teológiát. Kezdetben még papnak is készült, mint apja és nagyapja. Mire azonban túl volt az egyetemen is, kiderült, hogy kitűnően rajzol, ért a grafika műszaki tudnivalóihoz, és amúgy mellékesen szenvedélyes érdeklődéssel jár színházba, elmélyül a dramaturgiai irodalomban is. További útja úgy vezetett az irodalom felé, hogy egy nagy és tekintélyes zürichi hetilapnak rajzolója, grafikusa, színikritikusa lett. A kritikák drámaelemzései figyelmét egyre inkább a dramaturgia felé fordították. Alaposan elmélyedt a drámaszerkesztés és drámaépítés problémakörében.

Néhány új szempontokat felvető drámaelméleti tanulmány után 26 éves korában - 1947-ben - végre maga is megpróbálkozott a drámaírással. Vallásos neveltetése kezdettől fogva ráirányította figyelmét a középkori misztériumjátékokra. A reformáció történelmi emlékei s bennük az égi és a földi igazságok párhuzama volt témája és problémavilága "Meg vagyon írva" című első drámai kísérletének, amely azután - amikor már ismert író volt - "Újrakeresztelők" című átdolgozásban már valódi siker volt. Ezután behívták határőrnek. Svájc az első világháborúból szerencsésen kimaradt, de közben is, utána is a Svájcba menekülők elárasztották az országot, meg kellett erősíteni a határőrséget. A katonai szolgálatot jól viselte, közben olvashatott és írhatott is. Belekezdhetett leghíresebb tanulmányának, a "Színházi problémák" írásába. Leszerelése után megírta "A vak" című, még mindig vallási-teológiai drámáját, amelynek műfaját így határozta meg: "keresztény paradoxon".

A teológiai megalapozás mellett szemléletére döntő hatása volt Franz Kafka szorongató valóságképe: a lévő és a megismerhetetlen képzeletben megtestesülő képeinek egysége kapcsolódott a húszas évektől divatossá váló egzisztencialista filozófiával. Az egzisztencializmus az emberi magatartás változatos lehetőségeit igyekezett elemezni, igen különböző módokon. Ugyanúgy van ateista, agnosztikus és vallásos irányzata. Mindhárom kétségbe vonja, a tények mögötti valóság megérthetőségét. Lehetőséget ad a megtörténtek tragikus és szatirikus szemléletére is.

A történelem groteszk ábrázolása végre a nagy lendülettel induló fiatal írót egyszeriben híressé, majd világhíressé tette. Ez volt az 1950-ben - huszonkilenc éves korában - írt "A Nagy Romulus" című "történelmietlen" tragikomédia. A "Nagy Romulus" jelentéktelen, mégis emlékezetes történelmi alak, Romulus Augustulus, az utolsó nyugatrómai császár. - Valójában a már teljesen legyengült birodalom utolsó uralkodója gyerekember volt, az uralkodás teendőihez nem is érthetett. A népvándorlás diadalmas barbár vezére, Odoaker ellenállás nélkül szállta meg Itáliát, bevonult Rómába, megszűntnek nyilvánította a császárságot és a kiskorú császárt megfosztotta trónjától. De megkímélte életét, sőt egy kellemes vidéki villát bocsátott rendelkezésére, és életfogytig járó jövedelmet biztosított számára. Sokkal későbbi kifejezéssel nyugalomba küldte. Példátlan történelmi példa. - Ez a témája Dürrenmatt komédiájának. Itt azonban Romulus Augustulus idősebb férfi, akit a biztos vég tudatában nem érdekel már az uralkodás, sokkal inkább kedveli a tyúktenyésztést, magát bölcsen ostobának tetteti. A nép pedig már megelégelte az egész ókort, követelik, hogy jöjjön a változás, jöjjön a középkor. Mulatságos célzás az időszakolás régóta közismert korszakváltási dátumára, amely szerint a Nyugatrómai Birodalom bukásával múlt el az ókor, és kezdődött a középkor. A fordulat pillanatait ábrázolja, illetve jelképezi az egész komédia. A császár mindenbe beletörődve várja a diadalmas germán vezér bevonulását. Háta mögött saját mellszobrával ül a trónon, amikor Odoaker belép. A rómaiak főleg azt tudják a germánokról, hogy ők találták fel a nadrágot. A belépő Odoakertől Romulus Augustulus mindenekelőtt azt kérdi, hogy a lábszárait fedő ruhadarab a híres nadrág-e. A győztes vezér meglepve válaszolja, hogy igen, mire a császár azonnal igen praktikusnak találja és már javasolja is, hogy tömegesen gyártani kellene, bizonnyal jó üzlet lenne. Ezzel a beszélgetés azonnal magánügyekre tér. A hódító megtudja, hogy a meghódolt, méghozzá békésen meghódolt császárt leginkább a tyúktenyésztés érdekli. Ez azért lepi meg, mert otthon ő maga is tyúkokat tenyészt. Még kíváncsi is lesz a tenyészetre, és csak úgy mellékesen közli, hogy a legyőzött többé már nem császár, de aggódnia nem kell, biztosítja a békés megélhetését. Ennek tulajdonképpen örül is a trónfosztott császár: nem kell többet törődnie a kényelmetlen uralkodással. Fel is áll a trónról, hóna alá veszi saját szobrát és megnyugodva távozik. - Paródiája ez a nagy korszakváltásoknak, a történelmi alakok magánkedvteléseinek, az iskolai történelemkönyvek anyagának, és szatírája magának a szatirikus ábrázolásoknak. Ez már igazi Dürrenmatt-játék és valódi siker.

Következő drámája, az "Angyal szállt le Babilonba" már közelebb van a komoly, tragédiához közeledő szimbolikus drámához. A Bibliából ismert Nabukodonozor babilóniai király története, amelyben a mulatságos mozzanatok közt a helyzetek és dialógusok költői hangvételbe csapnak át, a mi századunk feszültségeit és veszedelmeit jelképezik. - Ezek után már kezd növekedni a szerző híre. A világhír és ezzel Dürrenmatt drámatörténeti rangjának az általános elismerése 1956-ban következett el az "Öreg hölgy látogatása" című komikus elemekkel és filozófiai gondolatokkal teljes tragédiájának a bemutatásával. Ettől kezdve a szerzőnek többé nem kell se kritikákat írni, se rajzokat készíteni. Színházak és hamarosan rádiók világszerte várják új műveit. Nemsokára már úgy hírlik, hogy az egész irodalom legnagyobb jövedelmű írója. - "Az öreg hölgy látogatása" minden alakjával, mozzanatával, dialógusaival a szimbolizmus teljessége. Dürrenmatt szimbólumai azonban nem adnak találgatást igénylő feladatokat. Világosak, egyértelműek. Az öreg hölgy a végtelen gazdagság jelképe, a derék polgárok fejlődése a rideg erkölcsi szabályokhoz ragaszkodástól az egyértelműen elkövetett gyilkosságig szimbolizálja a pénz züllesztő erejét. Az egész cselekmény a szabályok - jog, erkölcs, ésszerűség - viszonylagos voltát példázza. Izgalmas, folyton meglepő, olykor bohózatosan mulatságos tragédia ez.

Az öreg hölgyet, aki szegény leány volt, régen egy fiatal kiskereskedő elcsábította, majd cserbenhagyta, szégyenbe hozta. A leány messzire menekült otthonától. Attól kezdve élete szakadatlan szerencse. Változatos szerelmi fordulatok, házasságok után úgy lesz öreg özvegyasszony, hogy a világ egyik leggazdagabb tőkése. Ekkor érzi úgy, hogy elérkezett a bosszú ideje. Egy életen át forralta a gyilkos szándékot: megölni egykori csábítóját. Ezért utazik vissza évtizedek után szülővárosába, ahol a szintén megöregedett fűszeres is él még. A szülőváros pedig a második világháború után teljesen elszegényedett, minden lakója vagy nyomorog, vagy a nyomor közelében van. Ünnepelve fogadják városuk dúsgazdag szülöttét. Végtelen vagyona birtokában megígéri, hogy rendbe hozza a város anyagi ügyeit, és minden lakóját jobb életszínvonalhoz juttatja. Egyetlen feltétele, hogy egy kívánságát kell teljesíteni. Ezt azonnal meg is ígéri a város, az öreg derék kispolgár is, az egykori csábító. Hanem azután már nem nyilvánosan, hanem bizalmasan közli a város vezetőivel, hogy a feltétel: meg kell ölni a derék idős polgártársat. Ettől nemcsak visszariadnak, fel is háborodnak. Akkor pedig nincs fellendülés...

A rendkívül fordulatos, izgalmas cselekmény a változás folyamata. A kétségtelenül bűnnek ítélendő gyilkosság irtózata és a pénz hatalma küzd egymás ellen addig, amíg már erénynek tűnik az ártatlan polgártárs megölése közös erővel. Mert az, hogy egy idős ember évtizedekkel ezelőtt elcsábított egy fiatal lányt, nem számíthat halálos bűnnek. A végtelen pénz azonban megváltoztat minden értéket, minden véleményt. Az áldozat már sejti is a véget, ami bekövetkezik. Lélektani, erkölcsi, társadalmi tragédia, egyszerre meghökkentő, mulatságos, tragikus és komikus. Sokan mondották már, hogy a XX. század legnagyobb, legjobb és legjobban szerkesztett drámája. Ennyi is elegendő lenne az irodalmi-színházi múlhatatlansághoz. Alighanem az is igaz, hogy szerzőjének a legnagyobb alkotása, bár ettől kezdve is minden műve kitűnően szerkesztett, kimeríthetetlen képzelettel megírt dráma hangjáték vagy éppen kisregény.

Az egyik tragikomédia azonban sokak szerint megközelíti az "Öreg hölgy" eszmei-formai-stilisztikai színvonalát. Ez a "Fizikusok". A kor nagy világveszedelmének példázata. Az atompusztulás lehetőségéről szól. A fizikusok kezében tömegpusztító hatalom van, az imperializmus nemcsak várja, de el is várja, hogy a tudósok szolgálják a világpusztítás előkészítőit. A legnagyobb tehetségű fizikusok pedig nem akarnak a legnagyobb bűn bűntársai lenni. Néhányan egymástól függetlenül elmebetegnek mutatják magukat és elmegyógyintézetbe költöznek. Ők a békéért küzdenek, az őrültekházának valóban őrült lakói azonban világpusztítást készítenek elő. A kórház vezetősége is a pusztító politika szolgálatában áll. A kórház igazgatónője a pusztítás démona. Felismeri, hogy a néhány különös beteg nem beteg, hanem lángelme. Ezek nagy tudásukkal azon töprengenek, hogyan lehet megakadályozni a világpusztulást, amelyhez máris számos eszközt adnak. Tehát védekezni kell ellenük. Az igazgatónő tudja is a módját. Elmekórházát átváltoztatja jól őrzött börtönné, vasrácsok őrzik az ablakokat és ajtókat. Akik küzdeni tudnának a világveszedelem ellen, reménytelen rabok. A tudomány jól tudja szolgálni a pusztulást, de tehetetlen a pusztító szándékok ellen. - Ebben az úgyszintén szimbolikus játékban alig van vidám mozzanat, legföljebb borzongató groteszkség.

Első drámai kísérletétől hetvenéves korában bekövetkezett haláláig 45 év telt el. Ezalatt nagyon sokat írt, nagyon sok sikere volt, nagyon nagy vagyont keresett. Ha színpadi műveit, rádiójátékait, regényeit és elbeszéléseit, tanulmányait végig akarnók elemezni, vastag kötetet tölthetnénk meg. Végeredményként azt állapítanók meg, amit ez a rövid összefoglalás: hogy a XX. század egyik legnagyobb és legsikeresebb írója volt.

Lesznek olvasók, akik azt gondolják, esetleg mondják is, hogy meglepő témájú, gyakran kifejezetten izgalmas novelláira és kisregényeire csak utalás történt. Ez így igaz is, Dürrenmatt kitűnő játékosa a meglepőnek, nagyon jól mesél, és a bűnügyektől se riad vissza. Mégis, amikor röviden kell őt jellemezni, arra kell gondolnunk, hogy világirodalmi jelentőségét legkitűnőbb drámái - a "Nagy Romulus", "Az öreg hölgy látogatása" és a "Fizikusok" - jelölik ki.