Mi Mátyás, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmáczia, Horvátország stb. királya. Jelentjük jelen levelünkkel:

1. §. Hogy midőn e napokban, tudniillik Magyarországunk összes főpapjainak, báróinak és előkelőinek meg nemeseinek szent Márk evangelista ünnepének tizenötöd napján e Budavárosunkban tartott jelen országgyülésén velük együttesen az előbb megnevezett országunk állapotának megjavitására alkalmas sok és fontos dolgok iránt intézkedtünk, ugyanezek a főpapok, bárók, előkelők és nemesek, mindnyájuk közös egyetértésével, többek közt országunk régi törvényét és szokását megujitó és felvilágositó bizonyos czikkelyeket adtak és terjesztettek elénkbe, melyek rendre imitt következnek, ilyen tartalommal:

1. §. A kik a nemesek várait, házait vagy lakásait, melyekben ezek személyesen laknak, megtámadják, ha e házakban valakit sebzés nélkül megvernek, megölnek vagy vagyonától megfosztanak.

2. §. Továbbá a kik leveleket vagy okiratokat erőszakosan elvisznek.

3. §. Továbbá a gyujtogatók és olyan idegen embereknek a behozói, a kik itt fosztogatnak, a király méltósága és törvényes vagy közoltalmat biztositó levél ellen támadnak, a melyek közönségesen szabad menedéknek vagy Glééth-nek nevezünk.

4. §. Továbbá a nemesek gyilkosai és a kik a nemeseket elfogják s az elfogottakat letartóztatják; ugyszintén a kik a nemeseket megsebesitik, különösen az olyanokat, a kik országgyülésre, nyolczados törvényszékre vagy a vármegye székére mennek avagy ott vannak.

5. §. Továbbá a kik az egyházba való betöréssel, valakinek egész faluját feldulják.

6. §. Továbbá a kik szüzeket eröszakosan megszeplősitenek vagy tisztességes asszonyokat elcsábitanak.

7. §. Ezek megannyian a király személyes jelenléte elébe idézhetők perbe, hosszabb vagy rövidebb határidőre, a helyeknek távolságához képest, a honnan a perbehivásnak történnie kell.

8. §. Ugy azonban, hogy a hosszabb határidő harminczkét napon tul ne terjedjen, a rövidebb határidő pedig tizenöt napon alul ne maradjon.

9. §. És a perbehivás egyedül ama vármegye vagy a vele szomszédos megye káptalanjának vagy konventjének a bizonyságával történjék a honnan az emlitett perbehivást véghez kell vinni.

10. §. És, mivel az az itélet szilárdabb, melyet többek véleménye támogat, az ilyen ügyek elitélésében részt kell venniök azoknak a főpapoknak és báróknak, a kik ép akkor a király ur kuriájában jelen vannak.

11. §. És időhaladék perhalasztás nélkül egyedül azokat illesse, kik az ország jólétének helyreállitása végett általános vagy részleges felkelésben vannak elfoglalva.

12. §. Továbbá a kik a közjó érdekekében a király vagy az ország követségében járnak.

13. §. Mindazáltal annak, a ki ilyen halasztásban bizva, az előbb érintett tettek közül néhányat elkövet és magát a biróságtól távoltartja, az ilyen halasztás ne szolgálhasson védelmül.

14. §. És az ilyen perbehivásnak csak azokra a föntebb emlitett cselekvényekre nézve legyen helye, a melyeket valaki ezután jövőre, a jelen országgyülés első napjától fogva követ el.

15. §. A Mátyás királyunk választása idején történt foglalásokra nézve pedig a régi állapotot kell visszaállitani; ha pedig a foglaló magát ehhez nem alkalmazza, vagy meggátolja, hogy az megtörténjék és végbe menjen, a fentebb mondottak szerint perbe kell idézni.

16. §. Továbbá kihirdetett gyülést kell elrendelni, miként azt néhai Zsigmond császár és király dekretuma előszabja.

17. §. Továbbá a négy nyolczados törvényszéket, félbeszakitás nélkül, minden évben meg kell tartani.

1. §. A ki az alkotmány, a király és korona közhatalma ellen támad.

2. §. Továbbá a ki hamis okiratot készit és azt a biróság előtt nyilván használja.

3. §. Továbbá a ki hamis pecsétet metsz és használ.

4. §. Továbbá a kik hamis pénzt vernek, vagy a kik azt, kereskedést üzvén, tudva és nyilván nagy mennyiségben használják.

5. §. Továbbá a ki vérrokonait a vérség negyedik izén belül meggyilkolja.

6. §. Továbbá a faluknak és majoroknak nyilvános gyujtogatói.

7. §. Továbbá a kik az ország belállapotának felforgatására idegen dulókat vagy zsoldosokat hoznak be.

8. §. Továbbá a kik perbehivás és eltiltás után önhatalmulag a birói levelek és a rendes birák itéletei ellen támadnak és azoknak ellene szegülnek.

9. §. Továbbá a kik közoltalmat vagy szabadmenedéket biztositó levelet sértenek meg, nyilvános elmarasztalásuk esetében.

10. §. Továbbá a kik az ország rendes biráit megölik vagy megsebesitik, különösen a mikor köztisztükben járnak el.

11. §. Továbbá a kik a várakat vagy saját uraikat elárulják, ha őket nyilván elmarasztalták.

12. §. Továbbá a kik ellenfeleiket a köz- vagy nádori törvényszékek helyén megölik.

13. §. Továbbá a kik valamely nyilvános és kárhoztatott vallásfelekezethez csatlakoznak.

14. §. Továbbá a kik vért fertőztetnek és nőrokonaikat a vérség negyedik izén belül elcsábitják, ha őket nyilván elmarasztalták és levelesitették.

1. §. Minden ügy, mely az isteni tiszteletet vagy a szentségek körül való vétségeket illeti.

2. §. Továbbá a hit dolgát és az eretnekséget vagy az eretnekséggel gyanusitottakat érintő ügyek.

3. §. Továbbá a végrendeleti ügyek és a mi azokkal jár.

4. §. Továbbá a házassági és a velük kapcsolatos ügyek, különösen pedig a hitbér és jegyajándékok, menyekzői ajándékok és negyedjog dolga; ha nem ingatlan örökség megszerzése a kereset tárgya.

5. §. Továbbá a dologi és személyes dézsma ügyek meg az ezzel kapcsolatos dolgok.

6. §. Továbbá az uzsoraügyek.

7. §. Továbbá az özvegyek és nyomorult személyek dolgai, ha a per nem birtokok és telkek megszerzése körül forog.

8. §. Továbbá az eskü meg nem tartásának és minden hamis eskünek a dolga, és minden ügy, a melynek végczélja a bünösnek megjavitása.

9. §. Továbbá minden ügy, a melyben valaki birói itéletnél avagy az egyházi törvénynél fogva egyházi átok alá esik.

10. §. Mely előrebocsátott czikkelyeket országunk mondott főpapjai, bárói, előkelői és nemesei a föntebb emlitett módon elénkbe terjesztvén, kérve kértek minket, hogy azokat a czikkelyeket királyi beleegyezésünkkel jóváhagyni és ennekutána megtartatni kegyeskedjünk.

11. §. Mi tehát mondott országunk főpapjainak, báróinak, előkelőinek és nemeseinek kéréseire hajolván, az elősorolt czikkelyeket és azok mindegyikét elfogadtuk és jóváhagytuk, és elrendeltük, hogy azokat ennekutána sértetlenül meg kell tartani; s meg is fogjuk tartani s foganatosan meg fogjuk tartatni.

12. §. Mindez előre bocsátottak bizonyságára elhatároztuk, hogy jelen levelünket titkos pecsétünkkel, melylyel mint Magyarország királya élünk, ellátva és megerősitve, nevezett országunk emlitett főpapjai, bárói, előkelői és nemesei közönségének kiadjuk.

13. §. Kelt Budán a fent emlitett országgyülés huszadik napján az Urnak ezernégyszázhatvankettedik esztendejében.

Mátyás, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmátia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodomeria, Kunország és Bulgária királya stb. Minden, ugy mostan élő, mint jövendőbeli keresztény hivőnek, kiknek jelen levelünk tudomására fog jutni, üdvöt a mindenek Üdvözitőjében.

1. §. Minthogy az a dicső és boldog köztársaság, a melyben helyesen alkotott törvények uralkodnak: hát illő dolog, hogy a királyok és fejedelmek, kik a népek és városok jogát tartják kezökben, a reájok bizott népet necsak fegyverrel vitézül megvédjék, hanem egyszersmind jogaiban, szabadságaiban üdvös törvényeiben is megtartsák.

2. §. Ennélfogva, jelen levelünk rendén mindenek tudomására akarjuk hozni, hogy országunk főpapjai és bárói és azok a jelesebb nemesei, kiket kiválasztottak, hogy az e napokban szerencsés megkoronáztatásunk czéljából Székesfehérvárt tartott országgyülésen országunk ügyeiben határozzanak, királyi szinünk elé jövén, egész terjedelmökben előadták azokat a szükségeket, melyek alatt ez országunk jelenleg szenved, és felmutatták előttünk a mi boldog emlékezetü elődeinknek, a néhai dicső fejedelmeknek, Lajos urnak, Magyarország királyának és Zsigmond urnak, a római császárnak és hasonlóképen Magyarország királyának stb. némely kiváltságleveleit, a melyek azoknak és mondott országainknak törvényeit és rendeleteit foglalják magukban, és ezenfelül még némely czikkelyeket, a melyeket a közjó és a béke érdekében maguk országunknak főpapjai, bárói és nemesei ezelőtt és a jelen gyülésen ujonnan készitettek.

3. §. Egyértelemmel könyörögvén felségünknek, hogy azokat a kiváltságleveleket és czikkelyeket elfogadni, jóváhagyni és szóról-szóra átiratni; és az azokban foglalt szabadságokkal, mentességekkel, rendelkezésekkel, valamint a néhai igen hatalmas András királynak Lajos ur kiváltságlevele által megerősitett decretumával együtt királyi hatalmunknál fogva megujitva állandósitani és megerősiteni s megerősitve megtartani méltóztassunk, hogy országunk javára örök időkre fönnálljanak és hatályban maradjanak. A melyek egyikének, tudniillik az emlitett Lajos király urénak tartalma im ez.

4. §. «Lajos, isten kegyelméből Magyarországnak, stb. királya, stb. Az összes, ugy mostan élő, mint jövendőbeli keresztény hivőknek, kiknek jelen levelünk tudomására fog jutni, stb. A trón és a királyi méltóság hatalma tudnivalóképen akkor erősödik meg stb.»

5. §. «A Szentháromság és osztatlan egység nevében. András, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmátia, stb. Minthogy ugy országunk nemeseinek mint másoknak, szent István király adta szabadsága stb.»

6. §. «Zsigmond, Isten kedvező kegyelméből mindenkor felséges római császár, és Magyarország, Csehország stb. királya. Minden keresztény hivőnek stb. Üdvöt a mindenek Üdvözitőjében. Mindazok között, a miket alattvalóink jólétének föntartására mély elmélkedéssel kigondoltunk, stb.»

Először, hogy mi e Magyarországunkat és annak minden hozzátartozó lakóját azokban a javakban és régi szabadságokban, szokásokban és jogokban együttesen és egyenkint véve, a melyekkel ez az ország elődeink idejében élt, megoltalmazzuk és megtartjuk.

1. §. És hogy a néhai Lajos és Zsigmond király urak decretumait a néhai András királynak Lajos király ur részéről megerősitett decretumával együtt megerősitjük és az alábbirt czikkelyekkel egyetemben megtartandjuk.

Továbbá, mivel tudjuk Mi és tudják összes főpap uraink és báróink és az ország egész közönsége is tudja, hogy milyen módon és miképen jutott a szent korona, annak helytelen őrzése és gondozása miatt, ez országból idegen kézre.

1. §. A mely idegen kézre kerüléssel ez az ország helyrepótolhatatlan károkat, kimondhatatlan pusztitásokat és sok viszontagságot szenvedett, és e korona csak nem régiben sok munka és fáradság után és nagy költséggel volt az országközönség pénzén visszaváltható:

2. §. Mi tehát, tisztünknél fogva, a szent korona kellő megőrzése és meg tartása czéljából e helyen a főpap- és báró uraknak meg országunk nemeseinek közös megegyezésével és akaratából egy különben megszokott helyről és arra alkalmas személyekről kivánunk gondoskodni, nehogy (a mitől Isten őrizzen) a korona ismét ez országtól idegen kézre kerüljön.

Ezenkivül, hogy mi, az ország főpapjainak és báróinak tanácsa nélkül, az országlakosok közül senkit se marasztalhassunk el hütlenség vétkében vagy bünében.

Egyébiránt semmi tett vagy vétség miatt se történjenek rövid idézések.

1. §. De már a perbehivottak részéről a perbehivó levél tartamához képest legyen a törvénytétel.

Jövőre mind a négy nyolczados törvényszéket évenkint meg kell tartani: kivéve azt az esetet, ha az összes országlakosok általános felkelésben találnának részt venni.

1. §. És ha mi az ország különös dolgaival és ügyeivel Budán kivül foglalatoskodnánk is, a nyolczados törvényszéket nem kell elhalasztani.

2. §. Az ilyen nyolczados törvényszékek tartása alkalmával a nagy és rendes biráknak is jelen kell lenniök helyetteseikkel együtt.

3. §. A néhai Albert király halála után elkövetett és véghez vitt tettek és vétségek dolgában, az idézések ama nyolczados törvényszékre ezután is értesités mellett történjenek.

4. §. A mely értesités mellett való idézések országunk minden rendes birájának pecsétje alatt kelhetnek.

Ama nyolczados törvényszékek idején adott halasztásainknak pedig senki se vehesse hasznát, mint egyedül azok, kik az ország végvidékein és nevezetesen Bosnyákországban várakat tartanak fönn vagy a kik akkor háboruban vannak elfoglalva, avagy a kik a mi követségeinkben vagy az országéiban járnának a külföldön.

1. §. És a kik e három meghatározott eset valamelyikének szine alatt a maguk számára halasztást eszközölnének ki és nem lennének elfoglalva, azokat az ilyen esetekben szokásos büntetésben, vagyis nyelvváltságban kell elmarasztalni.

A nemesek megölése és a birtokfoglalás, a levelek és okiratok elvitele és a nemesek házainak és udvarainak (a hol személyesen laknak) megrohanása dolgában a föntebb meghatározott alkalomból további halasztásnak, mint az első nyolczados törvényszékre való perbehivás idejétől a harmadik nyolczados törvényszékig, helye ne legyen.

1. §. És az olyan foglalkozásban levők se perelhessenek senkivel, a nekik adott haladék ideje alatt.

Ha az elfoglaltságban levőnek két, vagy három vagy több osztatlan testvére volna, kiknek neve az elhalasztó levélben ki van téve, és ezek a mondott három pontban kijelentett dolgokban nincsenek elfoglalva, az ilyenekre nézve a halasztás ne jöjjön tekintetbe.

1. §. Kivévén a birtokra és a levelek elömutatására tartozó dolgokat.

2. §. Az pedig, a ki az előbb emlitett ügyekben el van foglalva, nem marasztalható el azokkal, a kik ilyenekben elfoglalva nincsenek.

Külföldi sókat országunkban és országunk végvidékeiben, azok elvételének büntetése alatt senki se adjon el.

1. §. Hanem mindenüvé a mi királyi sóinkat kell szállitani.

2. §. A kik pedig az ilyen külföldi sóknak elvitelét meg nem engedik, azoknak birtokait és javait el kell foglalni s mindaddig megtartani, a mig innen eredt kárainkért eleget nem tesznek.

Az országunkban a néhai Albert király halála után felállitott kastélyokat, örök hütlenség büntetése alatt, a legközelebb következő pünkösd napjáig mind le kell rontani.

1. §. Egyedül csak azokat a kastélyokat vévén ki, melyek az alsó részeken a törökök betörései ellen és a melyek Bács és Bodrogh vármegyékben és országunknak más határszéli vármegyéiben épültek; és kivéve még Thuz János kastélyát is, valamint azokat, a melyek régi időkben és néhai Zsigmond császár ur idejében meg voltak, de a melyeket később lerontottak és ujból más helyen állitottak fel; ezek az ország hasznára maradjanak meg.

Továbbá, a kik tölünk mások birtokában levő valamely fekvő jószágokra nézve királyi jog adományozását kérik föl és azt, hogy a felkért jószágok királyi jogra tartoznak, be nem bizonyithatják; valamint azok a perlekedők is, a kik valamely jogon mások fekvőjószágait perlik és az ilyen jószágokhoz való jogukat a törvény rende szerint ki nem mutathatják:

1. §. Azok a birtokosnak igazságtalan zaklatása miatt ugyanezen birtokos ellenében ama fekvö jószágok közbecsüjében marasztalandók el.

A kik mások fekvö jószágait a mondott néhai Albert király halála után igazságtalanul elfoglalták, azok mindezeket a jószágokat a legközelebbi keresztelő szent János születése ünnepének nyolczada alatt bocsássák vissza azok részére, a kiket megilletnek.

1. §. Azokat a letartóztatókat pedig a mi emberünk és a káptalan vagy convent bizonysága a magunk vagy más rendes birák levele utján intse meg, hogy az elfoglalt fekvö jószágokat bocsássák vissza.

2. §. És ha a megintésre vissza nem bocsátják, a legközelebb következö nyolczados törvényszékre idézendök, a kiknek részéről halasztás adása nélkül törvényt és igazságot kell szolgáltatni.

Szlavonországunkat és az erdélyi részeket minden régi szabadságukban, szokásokban és jogukban meg kell tartani.

A világi férfiakat az egyházi férfiak ellen folytatott világi perük esetére semmiféle dologban sem lehet sulyosabban büntetni, semmint a mennyire az egyházi férfiakat a világiak ellenében büntetnék.

Vámot egy és ugyanazon községben, nem szabad több helyen szedni.

1. §. Hanem csakis egy helyen, még akkor is, ha a vámbirtokosok egymásközt bármennyire egyet nem értenek.

2. §. És hogy a vámot minden vámhelyen a régi mód szerint kell szedni.

3. §. A kik pedig ezzel ellenkezöt cselekesznek, veszitsék el vámjogukat.

4. §. A vámszedök sem mások földén, sem a régi szokástól eltérve, álutakat ne tartsanak; és annak a birtoknak határain kivül, a hol a vámot szedik, a vám meg nem fizetése miatt senkit sem szabad akadályoztatni.

5. §. Mindamellett semmi olyan vám- vagy révjognak nem lehet helye, a mely országunk régi szokásával és törvényével ellenkezik.

Az elmarasztalt emberek fekvő jószágait, a biróságnak jutott részekre nézve, másképen, mint az eddig szokott módon, sem mi ne adományozhassuk, se rendes biráink el ne adományozhassák.

Továbbá a szentszéken ne tárgyaljanak semmi más dolgot, mint végrendeletet, házasságot, hitbért és jegyajándékot, hamis esküt, a papi személyek és asszonyok megverését és fosztogatását, és más olyan ügyeket, melyek nem világi természetüek.

És hogy mi egyeseknek egyszerü panaszára vagy a saját magunk ügyeiben is senkinek a fekvő jószágait sem fogjuk elfoglaltatni, ha csak az ilyen dolgokban divó régi szokás szerint az ügyet biróilag meg nem vizsgálták.

1. §. És hogy mi királyi ügyünket is a törvény rende szerint fogjuk perelni.

A kik az itélőmestert, alnádort, bánt, albánt, ispánt vagy alispánt vagy az országnak más rendes biráit a törvényszék tartásának idején vagy különben is ok nélkül megverik, meggyilkolják vagy elfogják, azok ennek törvényes bebizonyitása után örök hütlenség vétkén s ennek büntetésén maradjanak.

És mivel vannak némely országlakosok, a kiket az ellenség és a hatalmasok jogaiktól és okirataiktól megfosztottak;

1. §. Azért ha az ilyenek szomszédaik és határosaik és az ugyanazon vármegyében lakó nemesek tanuságtételével bebizonyithatják, hogy őket jogaiktól és okirataiktól megfosztották és hogy ők és elődeik, azoknak a fekvöjószágoknak és birtokoknak, melyekre az elvett okiratok vonatkoznak, békés uralmában voltak s hogy azok őket illetik:

2. §. Akkor mi uj adomány czimén fogjuk minden ilyen embernek az ő fekvő jószágát adni és adományozni.

Továbbá, hogy országunk minden vármegyéjében tartsanak köztörvényszéket, a különben is, tudniillik régi időtől fogva bevett szokás szerint.

Továbbá, hogy jó pénzt fogunk veretni.

1. §. A néhai Zsigmond császár ur pénzének finomságával és sulyával.

2. §. Mely minden változtatás nélkül éltünk fogytáig uralkodásunk egész ideje alatt fog forogni.

3. §. És ez két kis pénz értékü legyen.

4. §. És e pénzünket kamaranyereségünk és a dézsma minden elszámolása alkalmával el kell fogadni.

Hogy mi királyi elődeinknek minden adományát és a mieinket is, melyeket akármilyen fekvő jószágokra és birtokokra nézve tettünk, (kivéve a kamaranyereségről, ötvenedről, harminczadról és nyestbőradóról szóló adományokat, melyeket a néhai László király ur vagy minmagunk bárki részére tettünk) megerősiteni méltóztassunk.

1. §. De mindenki köteles a néhai László király urnak, a mi közvetlen elődünknek minden adománylevelét és a miéinket is április első napjától számitandó egy egész év forgása alatt megerősités végett bemutatni.

2. §. A kik pedig be nem mutatják, azoknak adománylevele erejét veszitse.

A dézsmát minden egyes vármegyében a szerint fizesse mindenki, a mint a maga főpapjával erre nézve megállapodott, vagy ezentul fog egyezkedni.

1. §. A melynek beszedésében és fizetésében meg kell tartani nevezett Zsigmond császár és király urnak a rendelkezését és decretumát.

2. §. Mindazonáltal úgy, hogy ha a paraszt a kirovók és dézsmaszedők felhivására megesküdnék és a kirovó az ilyen esküttevőnek hinne, a kirovást csakis az esküttevő esküjéhez képest és ne azontul eszközölhesse.

3. §. És ha a kirovó a megesketett parasztnak hitelt nem adna, az asztagot szabadon megvizsgálhatja és ha többet találna, a fölösleget elveheti.

4. §. Ha pedig annyit találna, a mennyit a paraszt mondott, akkor a kirovó a parasztnak az asztagnak oknélkül való megvizsgálásáért egy arany forintot fizessen. S ha a kirovó ezt megfizetni vonakodnék, a parasztnak jogában áll a kirovónak vagy dézsmaszedőnek lovát elvenni.

Vasárnapokon és a boldogságos szüz Mária ünnepein, ez országunkban és annak részeiben, semmiféle vásárt sem szabad tartani.

1. §. Kivévén két oknál fogva a kalocsai érsek ur és a váradi püspök ur vásárait, a melyeket egyházuk jószágaiban megtartanak.

Azokat a nyilván rosz hirben állókat, kik hamis pénzeket vagy forintokat vernek, vagy azokat meghamisitják, az e részben teljesitett előleges vizsgálat után az ország bárói méltó büntetéssel sujtsák.

A mely országlakóink szabad menedéklevelünket megsértik, azokat és nem az ő uraikat, a dolog előleges kideritése után, örökös hütlenség vétkében és ennek büntetésében kell elmarasztalni.

Végezetül azokat, a kik hadjárat idején vagy különben akármikor, a nemesek vagy egyházi személyek házaiban és udvaraiban, azok akaratán kivül megszállnának avagy az egyházakba berontanának, értesités mellett a nyolczados törvényszékre perbe kell hivni.

1. §. A kiknek részéről (ha a felperes ugy akarná) nem másként, hanem csak közös tanuvallatás utján kell törvényt és igazságot szolgáltatni.

2. §. És azok részéröl is a kik hadjárat idején okoznának károkat, a dolgok elrablása miatt hasonlóképen ilyen törvényt és igazságot kell szolgáltatni.

Miért is mink, országunk emlitett főpapjainak, báróinak és nemeseinek esdeklésére a már nevezett Lajos király urnak, valamint Zsigmond császár s egyuttal király urnak kiváltságleveleit és decretumait, ugyszintén az előrebocsátott czikkelyeket is, melyeket ugyanezek a főpapok, bárók és nemesek ujonnan alkottak, átvevén és elfogadván, azokat, jelen levelünkbe szóról-szóra átirattuk és beiktattuk, és mivel látjuk, hogy országunknak hasznára és ugyanezen egész köztársaság békéjére készültek és létesültek, a bennök foglalt összes szabadságokkal és rendelkezésekkel, valamint a megnevezett András király urnak a mondott Lajos király ur részéről megerősitett decretumával együtt, helyeseljük, jóváhagyjuk és örökké való fennállás és hatályban maradás végett megerősitjük.

1. §. És jelen irásunk oltalma mellett kötelezzük magunkat, hogy mindazt, a mi bennük van, a föntebb emlitett czikkelyek mérséklésével megfogjuk tartani.

2. §. A minek emlékezetére és örökké való erősségére elhatároztuk, hogy jelen levelünket függő és hiteles kettős pecsétünk ráillesztésével megerősitve kiadjuk.

3. §. Kelt a főtisztelendő atyának Krisztusban, István urnak, a törvényesen egyesitett kalocsai és bácsi egyházak érsekének és ugyancsak Kalocsa város örökös ispánjának, udvarunk főkanczellárjának, kedvelt hivünknek kezével, az Urnak ezernégyszáz hatvannegyedik esztendejében, április hatodikán; uralkodásunknak hetedik, megkoronáztatásunknak pedig első évében.

4. §. Jelenlevén a főtisztelendő atyák és urak Krisztusban, Zéchi Dénes bibornok, esztergomi, a nevezett István ur kalocsai érsekek, László egri, János váradi, Miklós erdélyi püspökök; a zágrábi szék üresen állván; János pécsi, Albert veszprémi, Ágoston győri, Vincze váczi, Albert csanádi, Tamás nyitrai püspök; a boszniai szék üresedésben levén; Urbán szerémi, Márk tinini püspökök; a segniai szék betöltetlen lévén és Miklós modrusi püspökök, kik az Isten egyházait szerencsésen kormányozzák.

5. §. Továbbá nagyságos Guthi Ország Mihály, mondott Magyarországunk nádora, Zápolyai Imre, Boszna országunk kormányzója, Ujlaki Miklós és Dengeleghi Pongrácz János erdélyi vajdák, Palóczi László ispán, országbiránk, ugyancsak Zápolyai Imre, Dalmáczia, Horvát- és Szlavonországaink bánja, a mondott Ujlaki Miklós macsói bán; a szerémi báni tisztség üresedésben levén; Rozgoni János királyi tárnokmesterünk, Thuróczi Benedek ajtónálló, a mondott Dengeleghi Pongrácz András, pohárnok, Peréni István és Báthori László asztalnok, Dombó Pál és Wesseni László lovászmestereink; Paukyrher András pozsonyi ispán ur és sokan mások, a kik országunk ispánságait és tisztségeit viselik.

Mi, Mátyás Isten kegyelméből Magyarország, Csehország stb. királya. Jelen levelünk rendén adjuk tudtára mindeneknek, a kiket illet.

1. §. Hogy, a midőn Mi országunk összes főpapjainak, báróinak és nemeseinek ezt az országgyülést kihirdettük, és velük a minden oldalról fölmerült különféle ügyekről éretten tanácskoztunk, ugyanazok a főpapok, bárók és nemesek, magukat bizonyos szabadságokra és kiváltságokra nézve biztositani kivánván (vagy mert ezek a korábbi decretumokban nem voltak kellőképen kifejezve) az alábbirt czikkelyeket mutatták és terjesztették elénkbe.

Az első czikkely ez: Hogy Mi, főpapjaink és báróink tanácsából összes országlakosainknak évenkint Urunk mennybe menetelének ünnepe körül országgyütést hirdessünk. És ezt akkor, ha a szükség parancsolja.

Továbbá, hogy az ország nemeseit, a törvénykezés rendjén kivül, sem nekünk nem szabad letartóztatnunk, sem curiánk biráinak vagy a főpapoknak és báróknak nem szabad letartóztatniok.

1. §. Kivévén azokat a nemeseket, a kik mások sáfárjai és uruktól különben, szolgálatuk teljesitése nélkül, eltávoznának; mert ezek akkor letartóztathatók.

2. §. A tisztekre nézve pedig megtartandó a néhai Zsigmond király decretumában kimondott szabály.

Továbbá, hogy a dézsma dolgában azt a szabályt kell megtartani, mely a megkoronáztatásunk idején Fehérvára kiadott decretumunkban van kimondva.

1. §. Annak kivételével, hogy ha valamelyik vármegyének nemesei a kirovás idején a dézsmakivető mellé az illető vármegyéből egy nemest vagy plébánost akarnának adni, a kik azt a helytelen kivetés miatt (ha ezt megtenné) püspöküknél majdan bevádolják, ez szabadságukban álljon.

2. §. És ha ezt meg nem tennék, a kirovó mindamellett tisztében eljárhat.

Továbbá, hogy királyi sókamaráinkat azokon a helyeken kell felállitani, a melyeken Zsigmond király ur idejében állottak fenn, még pedig az akkor szokásban volt mód és szabadság szerint. És ezek a határon olyan helyeken legyenek, hogy onnan a sót könnyen meg lehessen kapni.

Továbbá, hogy ennek utána köztörvényszéket nem szabad tartani, hanem ha országunk szokása szerint.

Továbbá, hogy ugy a királynak, mint a báróknak és országunk minden más nemesének végvidéki várait, tudniillik a felső és alsó részekben vagy a Szlavon-, Dalmát- és Horvátországokban levőket magyaroknak (tudniillik erre méltó és alkalmas személyeknek) és nem idegeneknek őrizetére kell bizni.

Továbbá, hogy főpapjaink és báróink banderiumainak és az országlakosok közönséges hadseregének felkelésében és kiállitásában ugyanazt a módot kell megtartani, a mely a nevezett néhai Zsigmond király ur idejében divott.

1. §. És a kiket fekvő jószágaiktól megfosztanának, azokra nézve ugy kell intézkedni, a mint azt fekvő jószágaik szükségessé teszik.

Továbbá, hogy mi négy vagy öt pecséttel éljünk, tudniillik: az aranybullával, a kettős, a titkos, a birói és a gyürüs pecséttel.

Továbbá, hogy azokat, a kik háboru idején, vagy különben bármely időben a nemesek vagy egyházi személyek akaratán kivül, ezek házaiba vagy udvaraiba szállnak és ott kárt tesznek vagy kárt tettek, vagy czintermekbe avagy templomokba berontanak vagy berontottak, értesités mellett kell a nyolczados törvényszékre idézni.

1. §. A kiknek részéről, ha a felperes ugy akarja, nem másképen, hanemha közös tanuvallatás utján, kell törvényt és igazságot szolgáltatni.

2. §. A mit a megkoronáztatásunk idején kiadott, előbb emlitett decretumunk is, végső szakaszában, részben megérintett.

Továbbá, hogy mi, a mieinknek egyszerü panaszára, senkinek fekvő jószágát se foglaltassuk el.

1. §. Hanem azok elfoglalásában, országunk szokása értelmében, mindenkor a törvénykezés rendje szerint kell eljárni.

2. §. És az adományozott javakat sem szabad birtokosaik kezéből elfoglalni, mig az adományozott dolog uralmára nézve a törvény rendje nem határozza meg, hogy kit illet az. És az eddigelé igaztalanul elfoglalt fekvő jószágot föltétlenül vissza kell bocsátani.

Továbbá, hogy mi, a többire nézve, országlakosainktól, az ő akaratuk és beleegyezésük nélkül bármi okból, egyáltalán semmi rovatalt vagy adót (mint csak a kamara nyereséget) se szedjünk vagy szedessünk.

Továbbá, hogy az ország törvényszékén kelt semmiféle itélőlevelet meg ne semmisitsünk.

1. §. Hanem a perlekedőknek kegyelmet adván, parancsoljuk meg, hogy az efféle itélőleveleket, az ezekben követett szokás szerint az akkor legelőször tartandó nyolczados törvényszéken megerőtlenités vagy megerősités végett mutassák be, a birtokok és egyéb javak időközben (az itélőlevél erejénél fogva) birtokosaik kezén maradván.

2. §. És ha eddigelé valami ezzel ellenkezőt tettünk volna, azt vonjuk vissza.

3. §. És ha országunk törvényeivel és régi szokásával ellenkező levelet bocsátottunk volna ki, annak ereje ne legyen.

4. §. Ezenkivül, ha országunk birái a törvényszéken az ilyen leveleket tiszteletben nem tartják, ezt nekik bünül felrónunk nem szabad.

Továbbá, hogy mi egy személynek ne adományozzunk két javadalmat.

1. §. És ha adományoztunk, akkor hadjárat idején e két vagy több javadalom után az ezek birtokában levő személylyel, a régi mód szerint, tehetségéhez képest teljesittessünk hadi szolgálatot.

Továbbá, hogy az itélőmesterek a szokott büntetés alatt, mindenkinek szolgáltassanak igazságot.

1. §. És se ők, se ülnökeik ne lehessenek ügyvédek.

2. §. Hogyha pedig valaki ellenük vagy itéletük ellen a királyi felségnek vagy a báróknak panaszkodik, a királyi felség a bárókkal vizsgálja meg az itéletet.

3. §. És ha kitünnék, hogy a panasz az igazság ellenére történt, a panaszttevők az emlitett szokott büntetéssel lakoljanak.

Továbbá, hogy vármegyei ispánságot másnak senkinek sem szabad viselnie, mint nemesnek.

Továbbá az emlitett néhai Zsigmond király decretumában foglalt büntetések alatt tilos bárki jobbágyának jogtalan elvitele.

1. §. És ha valamely vármegyének ispánjai, alispánjai vagy szolgabirái a panaszos fél kérésére a jogtalanul elvitt jobbágyot, a szokott birsággal vissza nem vezetnék, tisztüket veszitsék.

2. §. A kik pedig jobbágyaikat szabadon el nem bocsátanák, az olyanok ellen az összes nemesek kötelesek az ispán támogatására fölkelni, főképen, ha annak kikényszeritésére elegendő hatalma nem volna.

3. §. Ezenkivül, ha maga a vármegye ispánja vinné el az ország joga és törvényei ellenére a jobbágyokat, azt, hasonló módon, tisztétől kell megfosztani.

Hogy az egyházi biróságban avagy szentszéken azokat az ügyeket kell tárgyalni és elbirálni, a melyeket a megkoronáztatásunk idején kiadott s már emlitett decretumunk foglal magában, egyebeket nem.

1. §. És ha ezzel valami ellenkező történnék, ennek orvoslása végett a király határozatát kell kikérni.

Továbbá, hogy minden pecséttel ellátott egyház vagy monostor fölött való kegyuri jogot mindenkitől elvegyünk és azt a magunk részére tartsuk fönn.

1. §. Minthogy ezek részéről az országra és országlakosokra sok alkalmatlanság hárul, a mennyiben saját érdekeiket mozditják elő és pecsétjüket azok javára szabadon nem használhatják.

Továbbá, hogy országunk szabadsága ellenére, a melylyel ez a néhai szent István király idejétől fogva csorbitatlanul él, az illetékes biró mellőzésével egyenesen a római curia előtt, egyáltalán semmiféle országlakosunk, se egyházi, se világi, ne emelhessen bárki ellen panaszt.

1. §. Hanem mindenki itt az országban, saját rendes birái előtt keresse előbb a maga jogát, és igy aztán, ha tetszik, felebbezés utján vigye oda az ő perét.

2. §. Az ez ellen cselekvők, ha javadalmasok, javadalmuktól fosztandók meg; ha pedig nem javadalmasok, főbenjáró büntetéssel lakoljanak.

Továbbá, hogy sáfárjainknak az országlakosok fekvő jószágain és vásárain meg piaczain, bárkitől bármi dolgot a megfelelő érték megfizetése nélkül elfogadniok vagy elvenniök nem szabad.

Továbbá, hogy gyalog és lovaskatonáinknak sem had idején, sem egyébként tett utjaik alkalmával, az élelmi szereket fizetés nélkül elvenniök nem szabad.

1. §. És ha ezzel ellenkezőleg mertek volna cselekedni, akkor ama gyalog vagy lovas katonák kapitányait kell méltó büntetéssel illetni.

2. §. Ha pedig valaki a részükről okozott kár miatt panaszt terjesztene elénkbe, az emlitett kárra nézve azok utján fogunk elégtételt adatni.

A káptalanok és conventek a levelek váltságdija és utazásaik tekintetében tartsák meg a néhai Zsigmond király emlitett decretumában foglalt szabályt.

1. §. És ha e részben azt a szabályt meg nem tartanák és ez a megye nemeseinek közös tanuvallatás vagy közönséges gyülés utján tett tanuságából bebizonyulna, az ellenkezőleg cselekvők javadalmaikat veszitsék.

Továbbá, hogy mi az igaztalanul elfoglalt fekvő jószágokat visszaadassuk és szolgáltassuk azoknak, a kiket illetnek.

Továbbá, hogy ezután sem a nagyobb sem a kisebb egyházi férfiakra nem kell rovatalt kivetni vagy őket valamely adóval terhelni.

1. §. Mindamellett azok, a kik közülök hadi szolgálatra vannak kötelezve, teljesitsék azt a régi mód szerint.

Továbbá, hogy a vámokat a maguk helyén a régi mód szerint kell szedni, a mely tudniillik a mondott Zsigmond király idejében divott.

Továbbá semmi olyan bevallásunk, melyet valaki akarata ellenére tett vagy fog tenni, ne legyen ereje, miután az igazság megmutatta vagy kideritette hogy az illetőnek akarata ellenére történt.

Továbbá, hogy azok a fekvő jószágok, melyeket valaki megkoronáztatásunk ideje után foglalt el, a jelen decretumunk keltétől számitandó harmincz nap alatt visszaadandók.

1. § És a kik azokat kezükből ki nem bocsátanák, azok hatalmaskodás tényében marasztalandók el, és az ilyenek ellenében a rendes birák az első nyolczados törvényszéken további halasztás nélkül mondjanak döntő itéletet.

Továbbá, hogy mindazokat, a kik országunk előkelőbb vagy alábbvaló nemeseit akár maguk meggyilkolták, akár mások által meggyilkoltatták rövid perbehivással kell elénkbe idézni, az alább irt rend szerint.

1. §. Hogy tudniillik a felperes, a ki tölünk a perbehivó levelet kivette, a káptalan vagy convent emberével és a miénkkel annak ellenében, a ki ellen ezt a perbehivó levelet kivette, ne járhasson el; hanem ezt a levelet előbb valamelyik napon, a mikor az a vármegye, hol ennek történnie kell, birói széket tart, magán a szék helyén, szokott módon nyilvánosan mutassa be e vármegye kölcsönösen egybegyült, nemeseinek.

2. §. Ezektől is kérjen egy nemest, és a perbehivás ennek jelenlétében menjen végbe.

3. §. És a perbehivás megtörténtével vegye ki a maga részére a káptalannak vagy conventnek erről szóló levelét.

4. §. Az alperes pedig köteles mi előttünk ott, a hol épen akkor Isten vezetése alatt Magyarországunkban tartózkodnánk a perbehivás napjától számitott huszonötödik napon belül megjelenni, hogy az értesités mellett történt idézés sora szerint és ennek erejénél fogva törvényt és igazságot kapjon.

5. §. Ugy mindazonáltal, hogy az alperes a maga ártatlanságát esküvel soha sem, hanem közös tanuvallatás vagy páros bajvivással tisztázza.

6. §. Végre, ha az alperest gyilkosság miatt elmarasztalnák, ne birtokát vagy birtokait és birtokrészeit veszitse, hanem saját fejének halálra itélésével bünhödjék és a felperes akaratán kivül semmi fejváltságnak se lehessen helye.

7. §. Ha pedig az alperest a törvény mondott rendje szerint igaztalanul és oknélkül fogták perbe és ártatlanságát közös tanuvallatás utján vagy páros bajvivással tisztázná, akkor a felperes méltatlan zaklatása miatt az ilyen alperes ellenében feje váltságán maradjon és e fejváltságra nézve a biró az alperesnek ama felperes birtokjogaiból adjon elégtételt, a mely alkalomból semmi birói rész se járjon ki.

Továbbá, hogy az alább nevezett várak, tudniillik: Szenyér vára, Somogy és Stropkó vára Mármaros vármegyében; Dolba vára Beregh -, Ugori László vára Gellyénes, Zemplén - ugyanezen Ugori László vára Abara ugyancsak Zemplén, - Czeeke vára Pozsega, Huszár Balázs várai: Knesyőcz és Farklócz, Walkó vármegyékben és Lanka vára, a jelen decretum keltétől számitandó huszonöt nap alatt, örökös hütlenség büntetése alatt lerontandók és teljesen lebontandók.

Továbbá, hogy Mi, Somogy vármegyének kérésére, megengedtük, hogy azt a vámot, melyet az ugyancsak Somogy vármegyében fekvő Csurgóban szoktak szedni, megszüntessék, ugy hogy ott vámot többé ne szedjenek.

Továbbá, hogy a jelen decretumot az abban czikkelyenkint meghatározott büntetések terhe alatt, mindenki tartsa meg, és hogy ezt a decretumot minden egyes vármegye számára le kell irni és egyes vármegyék törvény-székének helyére el kell küldeni, a mely is a nemesek egyes gyűléseiben kéznél legyen.

1. §. És a vármegyék ispánjai, alispánjai és szolgabirái az abban foglalt czikkelyeket összeségükben és egyenkint, minden őket érintő dologban sértetlenül megtartsák és mások által megtartassák.

2. §. És mindazokat, kik azok ellenére cselekesznek, az ispánok vagy alispánok és szolgabirák, mint a közigazság védelmezői, a decretumban kijelentett büntetésekkel sujtsák.

3. §. És ha valaki Tőlünk a maga részére e decretummal ellenkező levelet eszközölne ki, ezt nem kell megtartani.

4. §. Különben, ha maguk az ispánok, vagy alispánok és szolgabirák cselekednének valamit, a mi a decretummal ellenkezik, akkor e tettükért és gonoszságuk elkövetéseért és kártételükért értesités mellett curiánkba kell perbehivni, a hol is a tőlünk e decretum ellenére nyert levél erejével magukat soha se védhessék, hanem hatalmaskodás tényén maradjanak.

5. §. Melyeket elvégezvén, országunk ugyanazon főpapjai, bárói és nemesei könyörögtek nekünk, hogy azokat a czikkelyeket helyeselvén elfogadni és jóváhagyni méltóztassunk.

6. §. A miért is Mi az ő alázatos könyörgésükre ezeket a jelen levelünkbe szóról-szóra beirt czikkelyeket (mivel azok nem csekély mértékben látszanak országunk közhasznára lenni) helyeseknek és tetszésünkre levőknek találván, elfogadjuk és jóváhagyjuk és meghagyjuk, hogy azokat mindenki az ország igazi decretumának tekintse, levelünk erejénél és tanuságánál fogva mi is annak fogjuk tartani.

7. §. Kelt Budán, a szent Máté apostol és evangelista ünnepét közvetlenül megelőző szerdán.

8. §. Az Urnak ezernégyszáz hetvenegyedik esztendejében, magyarországi stb. uralkodásunknak tizennegyedik; koronáztatásunk nyolczadik, csehországi uralkodásunknak pedig harmadik évében.

Mi, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország stb. királya, jelen levelünkkel adjuk emlékezetre:

1. §. Hogy miután Mi (az ausztriai háboruból Isten engedelméből nemes diadallal és szerencsés győzelemmel) e Buda városunkba már régen visszatértünk, ugyanakkor összes hű főpapjaink, báróink, előkelőink, valamint országunk minden vármegyéjének választott nemesei ugyanott országgyülésre egybesereglettek s azok fölött, a melyek egyenesen az ország hasznára, üdvös békéjére és nyugalmas állapotára tartoznak, tanácskoztak.

2. §. A mely emlitett főpap urak, bárók és nemesek az ország védelmezésére és föntartására néző dolgokat és ügyeket hosszas töprenkedéssel megfontolván és ujra meg ujra meghányván, egyéb dicséretes rendeléseik között bizonyos czikkelyeket terjesztettek elénkbe, a melyek tudniillik alább következnek.

3. §. Alázatosan esdekelvén felségünknek, hogy ezeket a czikkelyeket elfogadni és jóváhagyni, s azokat és azok mindegyikét velünk született kegyességünknél fogva megtartani méltóztassunk. Mely czikkelyeknek elseje im ez:

Felséges fejedelem! ámbár hosszú idő óta eléggé meg vagyunk terhelve: mégis miután meggondoltuk az ez alkalommal fennlevő szükséget, miután Felségednek azt a kérését is figyelembe vettük, melyet a minap hü követei utján a jelen országgyülésen nyilvánitott, miután ezenfelül bizunk felséged ama kegyességében, hogy minket ennekutána királyi jóindulatában részesitend és legkegyelmesebb és legjobb akaratu urunk maradand és hogy minket minden régi szokásunkban is kegyesen meg fog tartani.

1. §. Felségednek a jelen évre minden egyes jobbágy kaputól a kamaranyereség beszámitásával egy-egy forinttal adózunk.

Továbbá, hogy Felséged annál jobban gondoskodhassék saját szükségéről, valamint országainak szabadságáról és helyreállitásáról és hogy annál is inkább fordithassa figyelmét a törökök támadásai ellen való védekezésre:

1. §. Igérjük, hogy Felségednek a következő öt évben, vagyis urunk körülmetélésének legközelebbi ünnepétől, tudniillik az ezernégyszázhetvenkilenczedik évtől kezdve a jobbágyok minden egyes kapujától (az alább megjelölt módon) szintén fogunk egy forint adót fizetni, melybe felségednek kamaranyereség beszámitandó.

2. §. Mindamellett annak kijelentésével, hogy az első adót urunk körülmetélésének legközelebb következő ünnepén kell beszedni, a többi pedig az öt év elteléseig mindenkor szent Márton napján lesz behajtandó, ugy hogy méltóztassék Felségednek az alábbirt czikkelyeket elfogadni.

Először, hogy az ország főpapjai, bárói, előkelői, nemesei és bármely lakosai e következő évek alatt semmi alkalomból se legyenek kötelesek Felségednek vagy országának bármely ellensége ellen hadba szállni.

1. §. Kivévén egyedül: ha a római és török császárok és Lengyelország meg Csehország királyai valamint Oláhország basája Felségednek ez országát birodalmi hadsereggel személyesen megtalálnák támadni.

2. §. Mi ha valamiképen megtörténnék, akkor minden országlakos köteles az ország régi szokása szerint hadba szállni és e hadbaszállás alól senkinek sem szabad magát pénzen felszabaditni, vagy mentesiteni és megváltani.

Továbbá, a jelen és jövendőbeli adókivetés ilyen módon történjék.

1. §. Hogy az egy telkes nemesekre, a nemesek majorsági házaira és azokra a cselédeikre, kik uraik költségén tartják fönn magukat, továbbá a csürbirákra és nagyon szegényekre, valamint a puszta helyekre és malmokra nem kell adót kiróni.

2. §. Az adónyugtatványozásért két dénárnál többet nem szabad venni, és az adókirovókra sem a falusbiró sem a falu nem tartozik költekezni.

3. §. Egy forint fejében száz denárt kell venni és nem többet.

4. §. A zsellérek közül pedig azokra kell adót kiróni, kiknek szántható jobbágyföldük van vagy a kik saját szőlőjüket mivelik; másokra adót nem kell róni.

Ezenkivül a kirovó mellé minden vármegyében mindenkor egy alkalmas nemest kell állitani, a ki eskü alatt legyen köteles a jelen decretum tartalmához képest mindazt szemmel tartani és megtenni a mi a felséges király urra és magára a vármegyére nézve igazságos.

1. §. És ezen felül a falusbirák minden megyében kötelesek a rovásnyeleket három egész évről egy e czélra elrendelendő törvényszékre elhozni és eskü alatt s lajstromban is a megye elé terjeszteni, a megye pedig tartozik azokat a király ur számára hiven összeirni.

Továbbá, mivel Felségednek ez az országa, mindenféle más terheken felül a lovas és gyalog katonák erőszakoskodásai miatt végpusztulásra és nagy sanyaruságra jutott, olyannyira;

1. §. Hogy ez ország szegény lakosai alig juthatnak ahhoz, a mi megélhetésükre szükséges: igen alázatosan és hódolva fordulunk Felségedhez ama kérésünkkel, hogy megfontolván hüséges szolgálatainkat és országának pusztulását is figyelembe véve, méltóztassék olyan módot és rendet tartani, hogy ez ország lakóinak ne kellessék ennek utána (mint eddigelé) ama lovas katonák erőszakoskodását és pusztitását elszenvedniök s hogy őket a végvárak körül teljesitett munkákkal és élelmiszerek kicsikarásával se nyomják el; hogy ez ország valamiképen ujból magához jőhessen és régi erejét vissza nyerhesse.

2. §. Kivévén Kövi, Possi és Haram várak épitését, a melyek, ha kiigazitás alá kerülnek, az azokhoz közelebb fekvő váraknak a segitségére kell lenniök.

3. §. És hogy a katonáknak ne legyen szabad nemesek házaiba és majorjaiba beszállni.

Továbbá, hogy ez ország szükös helyzete miatt, a közönséges gyüléseket vagy köztörvényszékeket, melyeket a vármegyékben meg szoktak tartani, az előbb emlitett öt éven belül ez országnak egyik megyéjében sem kell megtartani.

1. §. Kivévén Pozsega, Walkó, Szerém, Baranya, Csanád, Temes, Zaránd és Arad megyéket, a melyekre nézve azt állitják, hogy ott különböző lopások, rablások, tagcsonkitások emberek eladása, gyilkosságok és mindenféle fajta egyéb gonosz tettek mennek végbe.

2. §. A melyek miatt a köztörvényszékeket ottan nem szabad abba hagyni, hanem meg kell tartani, akképen tudniillik, hogy az érintett törvényszékeken sem szállópénzt sem birságot nem szabad követelni, ezenfelül még a birtokok dolgát sem szabad e törvényszékeken elbirálni.

3. §. Ezeknek az éveknek elteltével pedig az ilyen közönséges gyülések nem másképen, hanemha az ország főpapjainak és báróinak meg előkelőinek tanácsára tartandók.

Továbbá, a birtokoknak és fekvő jószágoknak a királyi adomány utján akár egyéb módon történt elfoglalása esetében a foglalók ellen lehessen helye a rövid perbehivásoknak, és ellenökben az ország szokásához képest a törvény rendje szerint kell eljárni.

1. §. Ha pedig iktatáskor, a szokáshoz képest, törvényes ellentmondók jelentkeznének, akkor az ilyen birtok felkérője abba bele nem mehet, sem a birtok uralmában nem maradhat.

2. §. S ha ezt szemtelen vakmerőséggel meg merné tenni, ellene a törvény rendje szerint rövid perbehivás utján kell eljárni és az olyant, miként régebben is történt, ama birtoknak vagy fekvőjószágoknak becsüjében kell elmarasztalni,

Továbbá, ne engedje meg felséged, hogy egyszerü panaszra bármely nemesnek birtokait és fekvő jószágait elfoglalják.

Továbbá, hogy Felséged a törvény rendjének mellőzésével senkit, sem előkelőt, sem alábbvalót, el ne fogjon, hanemha azokat, a kiknek elfogatását az ország szokott törvényei megengedik.

1. §. És ez ország főpapjai, bárói, előkelői és nemesei közül senkit se számüzzön vagy fogjon el, a főpapok, bárók, előkelők és nemesek tanácsának és véleményének mellőzésével, a mint régente szokásban volt.

Továbbá, hogy a macsói bánság székhelyén ennek utáni jövőre nem kell nyolczados törvénynapokat tartani.

1. §. És hogy a birtokok dolgában az elmult két év elforgása alatt hozott itéleteket megvitatás és felülvizsgálás végett a nyolczados törvényszékekre az ország főpap urai, bárói, itélőmesterei és választott nemesei elébe kell vinni.

Továbbá, hogy mindazokban az ügyekben, a melyekben előbb a királyi felség és az ország főpap urai és bárói meg előkelői határoztak, a rövid perbehivásokat ugy a nádornak, mint Báthori István országbirónak, valamint a királyi felség személyes jelenlétének pecsétjei alatt lehessen kiadni és elbirálni.

1. §. És hogy ugy a nyolczados mint a rövid törvényszékek biráskodása alkalmával a főtisztelendő kalocsai érsek urnak, valamint a nagyságos nádor és Báthori István országbiró uraknak, nemkülönben a biráskodás és itélkezés czéljából most a jelen országgyülésen megválasztott főpapoknak és báróknak vagy legalább ezek fele részének mindenkor jelen kell lenniök és minden ügyet legalább a fontosakat ezeknek jelenlétében és ezek tanácsával kell eldönteni.

A rövid és nyolczados törvényszékek biráskodásában ilyen rendet kell tartani:

1. §. Hogy tudniillik ama négy nyolczados törvényszék közül, melyeknek tartása eddig szokásban volt, a szent Mihály arkangyal-napi nyolczados törvényszéket (a különben szokott módon) minden kigondolható mentség mellőzésével, országunk minden perlekedője részére közönségesen meg kell tartani.

2. §. A mostan bizonyos okoknál fogva abban maradt másik három nyolczados törvényszékre nézve pedig azt határoztuk: hogy az elmaradt nyolczados törvényszékek helyett, azok helyén és határidéjében rövid törvényszékek tartandók, melyeket az e czélra régtől fogva kijelölt ünnepeknek, ugymint Szent György, Jakab és Vizkereszt ünnepelnék huszonötöd napjától kezdve a következő más huszonöt köznapon félbeszakitás nélkül kell folyatni.

Továbbá, hogy Felséged mindazt, a mi e czikkelyek sorozatában országának helyreállitására és fentartására össze van irva, kegyesen elfogadni és megerősiteni, egyszersmind hüségünket tekintetbe véve, bennünket minden régi szokásban és szabadságban felséged királyi elődjeinek decretumai szerint, a kiknek decretumait megkoronáztatása idején Fehérvártt megerősitette, kegyelmesen megtartani és megoltalmazni méltóztassék.

Továbbá a dézsmák kirovásában meg kell tartani a régi módot: hogy a kirovók kötelesek a parasztok esküjével megelégedni.

1. §. Ha pedig ugy akarják, legyen szabad az asztagokat a szokott birságok mellett megvizsgálniok.

2. §. Ezenfölül, ha a dézsmákat pénzül szedik be, a kirovók mellé ki kell rendelni a szolgabirákat, kik, ha tetszik, saját költségeiken és nem a dézsmafizetőkén menjenek ki és hüségesen ügyeljenek a kirovókra.

3. §. Ha pedig a kirovók igazságtalanul akarnák a dézsmát kiróni, a szolgabirák ne menjenek velük.

4. §. Ha pedig valamely paraszt esküt tett, akkor a kirovónak az ilyen esküttevő parasztot jobban terhelni vagy reá többet kirónia nem szabad, mint a mennyire esküt tett.

5. §. Minthogy pedig a dézsmakirovók némely megyékben a parasztokra, kik gabonájukra nézve esküt tettek, az eskütétel czimén két kepe gabonát szoktak kiróni, ezt többé semmiképen se tehessék, ha nem volt szokásban.

Miután pedig ama főpapok, bárók és országunk vármegyéinek nemesei e czikkelyeket, mint emlitettük, felségünknek bemutatták, Mi, részint elénkbe terjesztett legalázatosabb kérésükre, részint azért is, mert láttuk, hogy az elősorolt czikkelyeket mondott országunk üdvös békéjére, nyugalmas állapotára és hasznára hozták: ezeket a czikkelyeket elfogadtuk és helyben hagytuk és megigéztük, hogy azokban a nevezett főpapokat, bárókat, nemeseket és azok mindegyikét megtartjuk, sőt elfogadjuk és helyben hagyjuk és igérjük jelen levelünk erejénél és bizonyságánál fogva.

1. §. Kelt Budán az emlitett fehér vasárnapon, az Úrnak ezernégyszáz hetvennyolczadik esztendejében.

Mi Mátyás, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország, stb. királya, jelen levelünk rendjén adjuk emlékezetére és tudtára mindeneknek, a kiket illet:

1. §. Hogy mi a főpap urakkal és bárókkal, valamint az előkelőkkel és országunk minden vármegyéjének választott nemeseivel, kik ez egész Magyarországunk képviseletében a jelen közönséges vagyis országgyűlésen velünk itt Budán együtt voltak, minden személynek, ugy az egyháziaknak mint a világiaknak, tudniillik az előkelőbbeknek és alábbvalóknak közös java és helyzetük megjavitása, valamint az országnak megvédelmezése és kellő föntartása fölött hosszasan gondolkodván és tanácskozván, végre az összes főpap urak, bárók, előkelők és országlakosaink közös óhajára és azok egyetértő akaratával, más egyéb jó rendelések, végzések és határozatok között az alább következő és örök időkre fönmaradó czikkelyekben állapodtunk meg.

Először is, hogy a főpap urak és egyéb egyházi személyek, kiknek dézsmájuk van, az ország régi szokása szerint semmi más dologból se vegyenek dézsmát, mint csak borból, gabonából, bárányokból, méhekből, kölesből, rozsból, árpából és zabból.

1. §. És hogy ezután azoknak a rendetlenségeknek, melyeket a főpap uraknak és egyéb egyházi személyeknek tizedszedői a behajtásban vakmerően el szoktak követni, meg kell szünniök és jövőre semmikép elő ne forduljanak.

Továbbá, hogy maguk a főpap urak, vagy bármely tizedszedőik a nemeseket és ezek feleségeit meg családját azért, mert parasztjaik és jobbágyaik a dézsmát meg nem fizették, ne vessék egyházi tilalom alá, hanemha tisztán ők maguk volnának oka annak, hogy a parasztok és nem nemesek a dézsmát megfizetni vonakodnak.

Továbbá, hogy a ráczokat és egyéb ilyen szakadárokat nem kell tizedfizetésre szoritani és a vármegyék ispánjai se kényszeritsék arra, hogy mások módjára dézsmát fizessenek.

1. §. És hogy a keresztényeket (a kiknek körében az ilyen szakadárok tartózkodnak vagy megforditva) e szakadárok végett és a dézsma meg nem fizetése miatt nem szabad egyházi tilalommal sujtani.

Továbbá, hogy ha keresztények és az előbb emlitett ilyen ráczok és szakadárok egymással társaságot vagy szerződést kötnek és a szántást-vetést vagy más földmivelési munkákat kölcsönös segélylyel üzik, akkor a jövedelemnek a keresztényeket megillető részéből a dézsmát kell fizetni, de másik részéből, a mely tudniillik az ilyen szakadároknak jut, dézsmát nem szabad venni.

1. §. Ezt mindamellett hozzátéve és határozottan kijelentve, hogy az ilyen ráczokat vagy szakadárokat nem kell az ilyen dézsmafizetés alól örök időkre menteseknek tekinteni és ne is legyenek örökre azok, hanem csak nehány éven át és egy időre, tudniillik az ilyen idegenek és szökevények Magyarországban és e szent koronának alávetett területen jó móddal megtelepedjenek és hogy az ilyen szökevények példájára mások is, kik a törökök uralma alatt állanak, annál hajlandóbbak legyenek az országba jőni, a mennyiben látják, hogy azoknak, kik már bejöttek, ekkora előjogot adományoztunk.

Továbbá, hogy száz királyi denárt mindenütt egy arany értékében kell elfogadni

1. §. És hogy, a mint eddig szokásban volt, tizennégy kepéért csak egy aranyat vagy száz dénárt kell venni.

Továbbá, hogy a rovásnyelekért a falusbiráktól semmit sem szabad követelni, hanem a dézsma teljes befizetése után a dézsmálók kötelesek legyenek vagy az illető rovásnyeleket visszaadni vagy pedig a falusbirákat levél utján menteseknek nyilvánitani.

Továbbá, hogy a dézsmálók ennekutána ne a falusbirákhoz, hanem a községi plébánosokhoz szálljanak be.

1. §. Mindamellett annak a helységnek a birája, a hol tudniillik a dézsmálók ebédelnek vagy vacsorálnak, két fogás ételt, két mérő vagyis két budai vékára való zabot, két kalácsot vagy két kerek kenyeret és két pint bort kell küldenie.

2. §. Azt is hozzátéve, hogy a szomszéd faluk birái, a melyekben tudniillik a dézsmálók nem ebédelnek vagy vacsorálnak, ezeknek a dézsmálóknak semmit sem tartoznak adni, hanem egészen mentesek maradnak, leginkább azért, mert nekik a dézsmák beszedésében és összegyüjtésében különben is elég dolguk van.

Továbbá jövőre egy főpap sem adhatja dézsmáit bérbe.

1. §. Hogyha valamelyikök, nagy szükségtől szorongatva, kénytelen volna azokat bérbeadni: a bérlő vagy bérbevevő ne merészelje a néhai felséges Zsigmond császár decretumának rendelkezését és megállapitását vagy tartalmát áthágni. Hanem a dézsmát ama decretumhoz képest és a szerint kell kivetnie, a mint mindenik főpap ur vagy dézsmát élvező más egyházi személy a maga megyéjével egyezkedett.

2. §. Hogyha az a bérbevevő vagy bérlő e megállapodások és néhai felséges Zsigmond császár urnak decretuma ellen cselekednék, akkor annak az embernek, kit a vármegye megválasztott és a dézsmaszedő mellé kirendelt, teljes hatalma legyen őt elfogni és a királyi felség elébe állitani.

3. §. A királyi felségnek pedig kötelessége lészen az illető főpapot arra a pénzösszegre nézve, a melyért amaz az összes dézsmákat bérbevette, kielégiteni és biztositani, a bérlőt pedig, ki a megállapodások és decretumok ellenére igazságtalanul tette a kirovást, megbüntetni.

Továbbá, hogy Gyertyaszentelő boldogasszony napjáig egy főpap vagy dézsmáló se mondja ki a dézsmák okán az egyházi tilalmat.

1. §. Hanem mindenekelőtt szent Miklós hitvalló napja táján szólitson fel mindenkit a fizetésre és azután az emlitett Gyertyaszentelő Boldogasszony napja táján kell a makacsokat és fizetni vonakodókat egyházi tilalom alá vetni.

2. §. Ahol pedig bor nem terem, hanem csak buza és gabonanemü, ott ezekből kell az eddigelé szokásos és megállapodott időkben a dézsmát szedni.

3. §. A dézsmák első részének fizetése pedig urunk születése ünnepén, a hátralevő részé meg Gyertyaszentelő boldogasszony tisztulásának mondott ünnepén történjék.

Továbbá, mivel a dézsma kirovásában és beszedésében eddigelé sok egyenetlenség és rendetlenség fordult elő.

1. §. Ezért határoztuk és végeztük, hogy a midőn a dézsma kirovásának ideje elérkezett és a főpap e czélból valakit ki akar küldeni, ezt előbb az illető megye nemeseinek az ő törvényszékükön be kell jelentenie.

2. §. E nemesek viszont kötelesek maguk közül egy jóravaló, becsületes embert választani, a ki igazságos, lelkiismeretes és a főpap előtt nem gyanus, és ezt a főpap költségén a dézsmálókkal ki kell küldeniök.

3. §. Ennek, a nemesek közül megválasztott embernek pedig a törvényszék szinén nyilvános esküt kell tennie, hogy tudniillik mind a főpappal, mind a megye lakosaival szemben hüségesen fog eljárni s nem engedi meg, hogy olyasmi történjék, a mi valamelyik félre nézve méltatlan, rossz vagy igazságtalan, és hogy egyik félnek sem fog inkább kedvezni, mint a másiknak.

4. §. És ha ezek a dézsmálók a kirovást nem igazságosan és nem az ilyen módon megválasztott embernek meggyőződése és itélete szerint hajtják végre és az előbb emlitett rendelkezésekkel és intézkedésekkel vakmerően ellenkezni merészelnének; az a választott ember a kirovókat hagyja ott és tovább ne merjen velük menni.

5. §. És ha ezt az ez iránt megkeresett főpap jóvá nem tenné és helyre nem hozná, elhatároztuk, hogy ha erről a királyi felség, törvényes és elégséges bizonyitás alapján, bármikor biztos tudomást szerez, az ilyenek (minthogy a korábbi decretumokban a dézsma beszedése tárgyában épenséggel semmi büntetés sincs reájok kiszabva), előzetesen megejtett igazságos és gondos vizsgálat után a magunk és az összes főpap urak, bárók előkelők és országlakosok közös és egyetértő akaratából ebbe az örök erőben maradandó büntetésbe essenek:

6. §. Hogy az ilyen főpap vagy más egyházi személy a maga dézsmáját pénzül többé soha se követelhesse; hanem azokból a dolgokból tartozzék természetben beszedni és összegyüjteni, a melyeket a föld termett, igy mindazonáltal, hogy a dologban mind a két fél csalárdság és ármány nélkül, őszintén és igazságosan járjon el.

Továbbá, hogy a dézsmát az ismeretes és megszokott birságokkal és nem másképen kell behajtani.

Továbbá, hogy a dézsmát a decretum és szokás, meg a szerint kell behajtani, a mint azt mindegyik főpap ur a maga megyéjével elrendezte és elintézte.

Továbbá, hogyha valaki a dézsmaszedés tárgyában a király előtt igazságtalan panaszt emelt, végeztük és határoztuk: hogy az ilyen, a valóság kideritése és igazságtalan panaszának bebizonyulása után, legott nyelvváltságon maradjon.

Továbbá határoztuk és végeztük: hogy mi, előbb nevezett Mátyás király, Magyarországunk kebelében szent Márton hitvallónak legközelebb jövő napjától ugyancsak a közvetlenül reá következő Szent Márton napjáig köz-törvényszéket nem fogunk tartatni.

1. §. A főpap uraknak és báróknak és az ország többi előkelőinek azonban kötelességük lészen időközben intézkedni és más módot kigondolni, a mely szerint a gonosztevőket ki lehessen irtani.

2. §. A mi, ha megtörténik, Mi nemcsak megigérjük, hogy azután ilyen köztörvényszéket nem fogunk tartani, hanem ezen felül azt meg is szüntetjük és eltöröljük, ugy, hogy, annak az országban többé soha se legyen helye.

Továbbá, mivel azoknak az adományoknak, melyeket mi, előbb emlitett Mátyás király szolgáink részére azokból a fekvő jószágokból szoktunk tenni, melyek akár hütlenség vétkének, akár magszakadásnak czimén vagy bármely más okból háramlanak koronánkra, az iktatás alkalmával sokan ellent szoktak mondani.

1. §. Határoztuk és rendeltük, hogy azok részére, kik az ilyen adományunknak ellentmondanak, ezután egy egész évi határidőt kell kitűzni és akközben az ilyen fekvő jószágok birtokában benne kell őket hagyni.

2. §. Egy év elteltével azonban, azon a napon, melyen az adományunkba való beiktatás történt, jogaikat és kiváltságleveleiket fel kell előttünk mutatniok.

3. §. A melyeknek fölmutatás után, ha azt találjuk, hogy azoknak az ellentmondóknak teljesen igazuk van, örökösen benne hagyandjuk őket e fekvő jószágok uralmában.

4. §. Ha pedig nem tudnák vagy nem akarnák fölmutatni, akkor az adomány tartsa meg erejét és azokat kell beiktatni, a kiknek részére az adományt tettük, és amaz ellentmondók kötelesek az adományozott birtokoknak időközben szedett jövedelmét visszaadni.

5. §. Hogyha azt állitanák, hogy jogaik és kiváltságleveleik idegen kézen vannak, ezt félévvel azelőtt, semmint tudniillik a kitüzendő határidő letelnék, tudtunkra kell adniok.

6. §. Mi pedig kötelesek leszünk azokat, a kiknek kezén az ő jogaik és kiváltságleveleik vannak, minden eszközzel ezek visszaadására kényszeriteni és szoritani.

Továbbá mivel a jelen országgyűlésen vagy gyülekezetben igen sok országlakos panaszkodott, hogy a pecséttel élő káptalanok és conventek, bizonyságaik kiküldése alkalmából, az ország lakosait a részükre rendelt fizetésen tul terhelik és tetszésük szerint róják meg dijakkal:

1. §. Határoztuk hát és végeztük e tárgyban, hogy az a megye, a melyben ez megtalálna történni, hü eskü alatt tartozik azt nekünk, emlitett Mátyás királynak megirni, és a mi dolgunk lesz az ilyen rendetlenségeket helyreigazitani, valamint azokat, a kik e rendetlenségeket vakmerően elkövetni merészlik, ugy megfenyiteni és megbüntetni, hogy a többiek is példát vegyenek róluk.

Továbbá, hogy az egyházak főpapjai s ezek helyettesei általános idézéseket és megintéseket, azok neveinek kitétele nélkül, a kik ellen ez idézéseket és megintéseket kérték, ne adjanak ki, sem pedig csekély és különösen oly ügyek miatt, melyek az egyházi biróság elébe nem tartoznak, polgári és világi személyeket törvénybe ne hijanak.

1. §. Hanem a mikor valakinek kérésére idézéseket vagy akár megintéseket rendelnek el, tegyék ezt az idézendők vagy megintendők neveinek és az ügyeknek megjelölésével a melyekben azokat idézni vagy meginteni kell.

2. §. És csekély ügyek miatt ne rendeljék el az idézést; hanem mindenkit, ugy egyházi, mint világi személyt, saját ura elébe küldjenek.

3. §. Ha pedig oly ügyek fordulnak elő, melyek tisztán egyházi biróságok elé tartoznak, ezeket minden világi vagy egyházi személy először saját püspöke előtt perelje és aztán, ha ennek az itéletével meg nem elégednék, felebbezzen az ő érsekéhez és igy tovább.

4. §. Az idézés és megintés elrendelése alkalmával azonban mindenkitől patvarsági esküt kell követelni.

Mely czikkelyeket, mint olyanokat, a melyeket mi és a nevezett főpap urak és bárók, ugy szintén az előkelők és választott nemesek az emlitett módon mindannyiunknak helyeslő akaratából és beleegyezésével általában ugy az egyháziaknak mint a világiaknak közös javára alkottunk, elfogadunk, jóváhagyunk és jelen levelünk erejénél és bizonyságánál fogva örök időkre való fenmaradás és tiszteletbentartás végett megerősitünk.

1. §. Kelt Budán az apostolok oszlásának napján, az Úrnak ezernégyszáznyolczvanegyedik esztendéjében, magyarországi uralkodásunknak huszonnegyedik, a csehországinak pedig tizenharmadik évében.

Miután a jelen országgyülés vagy az országlakosoknak ez a gyülekezete uj nádor választása és beállitása czéljából lett elrendelve, ugyanazért, mindenekelőtt azt kell éretten megfontolni és beiktatni, hogy kit kell megválasztani, mi tartozik, régi határozat erejénél fogva az ő tisztére és hogy felvállalt tiszténél fogva, mit kell tennie és végeznie.

1. § Hogy ezt megértvén, a választást annál józanabb és érettebb tanácskozással beszélhessük meg és olyant lehessen megválasztani, a kiben a szükséges kellékek megvannak és a ki alkalmas és képes arra, hogy a rábizott terhet az ország becsületére, javára, nyugalmára és megtartására okosságával, bölcsességével és hatalmával elviselje és az ország gyeplőit szükség idején kormányozza s annak megvédéséről gondoskodjék.

Először: az ősök régi intézkedésénél fogva végeztük és megállapitottuk, hogy ha valamikor a király magva találna szakadni és uj királyválasztásról folyna tanácskozás; a választásban, hivatala méltóságánál fogva, mindenkor a nádoré legyen az első szavazat.

Másodszor: ha valamely király kiskoru örököst hagyna maga után, a nádor tiszténél fogva mint az ő gyámja tartozik és köteles őtet apai országaiban és uradalmaiban megtartani és hüségesen megvédelmezni.

1. § A mely nádornak időközben, mig az örökös felserdült korát eléri, ennek összes alattvalói és országlakosai épen ugy tartoznak engedelmeskedni s magukat minden dologban alárendelni, mint valódi uroknak és királyuknak.

Harmadszor: ha királyi magszakadás találna bekövetkezni, az alatt az idő alatt, a mig uj királyt választanak vagy akkor is, ha, mint emlitve volt, az örökös gyermekkorban maradna hátra, mindenkor az ő gyámjának a nádornak dolga lészen, tiszténél fogva az ország, sőt az örökös dolgának és szükségének érdekében is országgyüléseket elrendelni és hirdetni, a melyek megtartását épen alkalmasnak tartja.

1. § A kinek, mint az imént mondtuk, az országlakók mindenkor engedelmeskedni s magukat alárendelni tartoznak.

Negyedszer: ha valamikor az ország megszorult helyzete sürgősen kivánná és szükséges volna, hogy az országlakosok annak szüksége és szorgos megvédése érdekében fölkeljenek, a nádornak kell, az ő fölvállalt tiszténél fogva, az ország és országlakosok közönséges és főkapitányának lenni és azokat vezetni, mindazonáltal a királyi felség parancsához és határozatához képest.

Ötödször: ha az országlakók között netán holmi meghasonlások vagy veszekedések avagy más vitatkozások fordulnának elő, a nádor tiszti hatalmánál fogva, ezekre vigyázni, és azokat elfojtani s kiegyenliteni, valamint a bünösöket érdemük szerint megbüntetni, ugyszintén a történteket jóvá tenni s helyreigazitani tartozik.

1. § Mindazonáltal a királyi méltóság és hatalom mindenkor épségben maradván.

Hatodszor: hogy ha valamikor a király és ország között viszály vagy egyenetlenség találna támadni: a nádornak tiszténél fogva közbenjárónak kell lennie s köteles közbelépnie és őket egész tapintattal, gondossággal, minden igyekezettel és buzgósággal hüségesen kibékitenie.

Hetedszer: ha valamikor megtörténnék, hogy a király együgyüségből vagy hanyagságból a követeket ki nem hallgatná vagy nem is felelne nekik, a nádornak erre tiszténél fogva ügyelnie kell és köteles annak hibáját helyrehozni.

Nyolczadszor: ha a királyi felség fekvő jószágokat adományoz és ellentmondók jelentkeznének és felhoznák, hogy a király azokat igazságtalanul adományozta: a nádornál kell panaszt tenniök és ez tartozik az efféle panaszokat mentül előbb a király tudomására hozni.

1. § Ha pedig a király távol lenne, mindamellett köteles a panasz meghallgatása után a királyt mentül előbb értesiteni és egyuttal megkérni, hogy ő felsége határnapot és helyet tüzzön ki, a mikor és a hol e panaszt megvizsgálni, megvitatni és elintézni kellessék.

Kilenczedszer: a nádor az ő tiszténél fogva köteles bármely országlakót a panaszlók kérésére akár birtokjogok, akár hatalmaskodások tárgyában törvénybe idézni.

1. § És e részben akkora hatalma, joghatósága és méltósága van, a melynél nagyobb, de még csak ahhoz hasonló is, a királyi méltóság kivételével, egyáltalán semmi igazságszolgáltatónak sincsen.

2. § Az ország más birái ugyanis, régi szabálynál és megállapodásnál fogva, csakis hatalmaskodások és nem birtokjogok dolgában rendelhetnek el idézéseket vagy perbehivásokat és hozhatnak itéleteket.

3. § Azután meg, azoknak, kiket a nádor előtt marasztalnak törvény utján birságokban vagy más törvénykezési terhekben, az ilyen terheket a királyi felség nem annyira a maga rendes, mint inkább korlátlan hatalmánál és méltóságánál fogva engedheti el; mindazon által ezt nem kell megtennie, mert a nádor ezekről a birságokról mindenkor saját akarata szerint rendelkezhetik.

4. § Ellenben másoknak, kiket a többi birák előtt marasztalnak el, a királyi felség e terheket rendes hatalmánál fogva mindenkor szabadon és egyenesen elengedheti.

Tizedszer: hogy ha a királyi felség a hadseregben vagy különben az országon kivül találna tartózkodni a nádornak az ő tiszténél fogva ez országban mindenkor helytartónak kell lennie, és némely melléje rendeltekkel (kiknek mindamellett ő legyen a feje és felebbvalója) mindent tehet és végezhet, a mit a király tehetne vagy köteles volna megtenni.

1. § Kivéve mindazonáltal a kegyelmezést és a koronára háramlott jogok adományozását.

2. § Ezen kivül még egyéb dolgokat, melyek régi rendtartásnál fogva, mindenkor egyenesen a királyi méltóságra tartoztak.

Tizenegyedszer: a nádor tiszténél fogva, egész Kunország felett biráskodik és a kunoknak örökös ispánja s birája.

1. § A kiktől eme tisztségeért és fáradtságáért évenként három ezer aranyat kell kapnia, a mint ez Lajos és más királyi elődök leveleiből nyilván kitünik.

Tizenkettedszer: egész Dalmácziának a nádor birói hatalma alatt kell lennie és jövedelmül ott bizonyos szigetei vannak.

Mátyás, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodomeria, Kunország és Bulgária királya, Szilézia és Luxemburg herczege, Morvaország és Lusitza őrgrófja: a dolog örök emlékezetére.

1. §. Illő dolog, hogy a királyok és fejedelmek, kik mennyei rendelésből a legfőbb méltóság diszes helyét foglalják el, necsak fegyverekkel, hanem törvényekkel is ékeskedjenek, s hogy alávetett népeiket s egyszersmind birodalmuk gyeplőit inkább jó és állandó intézmények szigorával, semmint a korlátlan hatalom és kárhozatos visszaélés keménységével kormányozzák.

2. §. Ezért mindenek tudására akarjuk hozni, hogy miután Istennek legnagyobb és váratlan kegyessége s annak ki nem mondható, fel sem fogható gondviselése Minket (bár érdemetlenül) a királyi méltóság e magas polczára felemelt, mindig elménkben forgattuk, folyton arra gondoltunk és váltig szivünkön hordtuk, hogy azokat a rendetlenségeket és megveszett visszaéléseket, melyek ebben az országban, a mi elődeink, az igen dicső király urak idejében és a mi időnkben is eddigelé, főképen pedig a törvényszékeken, előfordultak, megszüntethessük és kiirthassuk, és hogy olyan üdvös, olyan állandó szabályokat és decretumokat alkothassunk, a melyeken világosan meglátszassék, hogy mindenek előtt Megváltónk dicséretére és dicsőségére, és azután a Minmagunk meg egész országunk becsületére, üdvére, jólétére és nyugalmára alkottuk, és a melyeket mindenki örök időkre törvényekül és irott jogul ismerjen el és a maga fejéből soha senki meg ne változtathassa vagy azokkal ellenkező uj törvényeket ne hozhasson, a mint ez köztudomás szerint, eddigelé minden uj király elismerése alkalmával megtörtént.

3. §. Eleget is teszünk vala ennek a szent szándékunknak és óhajtásoknak, ha abban ez országunk legsürgősebb szükségei meg nem gátoltak volna, kiváltképen, ha határait és végeit helyreállitanunk, egyszersmind legkegyetlenebb ellenségeit is, kikkel az országot elárasztva találtuk, kiüznünk nem kellett volna.

4. §. Az ország határait ugyanis, részint a csehek, részint a németek, részint a törökök folytonos betöréseikkel, részben pedig más szomszéd, de csupa ellenséges nemzetek annyira széjjelszakgatták és elfoglalták, hogy az anyaterületen kivül egyéb semmi sem maradt meg és azt is, mint emlitettük, különböző ellenségek árasztották el és tépték szét.

5. §. Mely körülmények azt idézték elő, hogy azt az üdvös és különben igen szükséges szándékunkat kénytelenek voltunk más időre halasztani.

6. §. És leginkább azért, mert reméltük, hogy miután az előbb emlitett ellenségeket, kik az országot már több éven át tüzzel-vassal pusztitották, és a kik már nem kételkedtek, hogy azt örökösen megtarthatják (mert ugy megvetették abban lábukat, hogy már kezdettek az országlakosokkal házasságokat kötni és velök sógorságba lépni), legyőztük, legott békét, szabad időt és egyuttal nyugalmat szerezhetünk és ez óhajtásunkat kényelmesebben teljesithetjük.

7. §. Ámde akár az emberi nem ellenségének mesterkedése, a ki a jó és üdvös óhajtások ellen mindig leselkedik, akár a gonosz emberek sugalmazása és féktelen uralomvágya, azt okozta, hogy reményünk és várakozásunk e részben megcsalt.

8. §. Mert, miután Isten segitségével az ellenségeket kiüztük és az ország határait és végeit minden oldalról, bár a legnagyobb fáradtsággal, költséggel és a mieink közül sokaknak elvesztével nem csak helyreállitottuk, hanem mindenfelől nagyon ki is terjesztettük és kiszélesitettük, és midőn már-már készültünk, hogy azt, mit mindig szivünkön hordtunk, teljesitsük: ime felséges Frigyes ur, a római császár és Ausztria herczege, kit mindenkor ép ugy tiszteltünk és becsültünk, mintha kedves atyánk lenne, és a kinek minden dologban kedvére tenni törekedtünk, Nekünk, a kik, mint emlitettük, a hosszu és igen sulyos háborukban kifáradtunk és kimerültünk, hadat üzent, és az országba azonnal betört és abban sulyos és helyrehozhatlan kárt, gyujtogatást, pusztitást és egyébnemü különféle kárhozatos rossz tetteket vitt véghez.

9. §. Igy történt, hogy (ámbár akaratunk ellenére) ismét fegyvert fogni s magunkat meg országunkat megvédeni és az erőszakot erőszakkal megtorolni kényszerültünk, és ilyen módon e háboruval hat éven át kellett magunkat elfoglalni.

10. §. A mely háboruban a dolog oda jutott, hogy Isten kegyelmével, ki igazságunkat és a rajtunk esett jogtalanságot a magasból látta, hadi müveletünkkel nemcsak magunkat és országunkat oltalmaztuk meg a császári felség ellen, a ki minket igy harczra kihitt és igy megtámadott, hanem őt, midőn Ausztriában, tudniillik az ő örökös hazájában vala, meg is támadtuk és Bécset, az igen hires várost és annak a tartománynak főpontját és székhelyét csaknem félévi ostromlás után bevettük, azután pedig annak az egész tartománynak nagyobb részét szintén meghóditottuk és többi részeit is meghóditottuk volna, hacsak az otthoni visszásságok és bajok haza nem hivtak volna.

11. §. De azalatt, mig e hadi dolgokkal foglalkozunk, a mig sikereinket vivjuk ki, a mig szerencsénk és győzelmünk után megyünk: hosszas távollétünk és elfoglaltságunk következtében feltámad az országban a gyilkosok, tolvajok, latrok, rablók, hamisitók, gyujtógatók és ehhez hasonló bünösök nagy sokasága olyannyira, hogy sem utas, sem testvér a testvértől, sem idegen az idegentől nincs biztonságban.

12. §. E miatt, egyszersmind pedig azért is, hogy mondott kivánságunkat teljesithessük és az országlakók nyugalmáról, a mint mindenkor óhajtottuk, gondoskodhassunk: az országlakók gyakori kérésétől ostromolva, lejöttünk ez országba, melynek kormányára, miként előre bocsátottuk, isteni rendelésből vagyunk elhivatva, és az összes főpapoknak, báróknak, előkelőknek és más nemeseknek itt Budán közönséges országgyülés tartását rendeltük el.

13. §. A hol velük és a többi nemesekkel együtt, kiket minden vármegyéből megválasztottak és a kik ez egész ország képét viselik, mindenekelőtt az Istennek és az ő anyjának, Máriának, és a szent királyoknak, ugymint ez ország védurainak dicsőitésére, azután pedig a maguk és az egész ország becsületére, üdvére, jólétére, hasznára, előnyére és nyugalmára, mindannyinak egyenlő és egyetértő akaratával, tanácsával és hozzájárulásával az alább megirt szakaszokban és czikkelyekben állapodtunk és egyeztünk meg, a melyeket törvények és irott jog gyanánt örök időkre erőben kell hagyni s tiszteletben tartani.

14. §. A mely szakaszoknak vagy czikkelyeknek elseje ez:

Mindenekelőtt végeztük és határoztuk: hogy a köz- vagy nádori törvényszék eltörlendő; jövőre soha semmi időben sem szabad azt megtartani.

1. §. Mindamellett azonban, nehogy ugy tünjék fel, mintha ezáltal a gonosztevőknek a büntettek elkövetésére szabadságot adtunk és engedtünk volna, elrendeltük, hogy ha valamely vármegye valamikor észre venné, hogy a latrok, tolvajok, gyilkosok, gyujtogatók, hamisitók és más e féle gonosztevők háborgatják és látná, hogy az ilyen gonosztevők ott elszaporodnak: a királyi felség az illető vármegye kérésére köteles beleegyezni és azt felhatalmazni arra, hogy őket az ispánnal kinyomozhassa és kiirthassa.

Továbbá, minthogy a kihirdetett gyülések tartásában igen sok szabálytalanság és hallatlan botrányok és nem sejtett véletlen veszélyek szoktak fölmerülni:

1. §. Azért ennek a veszedelmes és ez országon kivül hallatlan biráskodásnak vagy inkább romlásnak megszüntetése czéljából, az összes országlakosok egyenlő akaratára tanácsára és határozatából rendeltük és végeztük,

2. §. Hogy ezután, ilyen kihirdetett gyüléseket soha, semmi időben sem szabad tartani, hanem azokat teljesen meg kell szüntetni és örök időkre el kell törölni és eltörlötteknek kell tekinteni.

3. §. Továbbá határoztuk, hogy a rövid perbehivások is hasonlóképen abba maradjanak és megszünjenek.

Továbbá, hogy (ha csak a királyi felségnek vagy az országnak valamely törvényes és fontos szüksége nem jönne közbe) évenkint, akár az országban van a királyi felség, akár nincs, két nyolczados törvényszéket kell tartani, tudniillik a szent György és szent Mihály napiakat, még pedig akképen, hogy azok megtartásának első szaka vagy határideje az emlitett napok után következő huszadik napon azonnal megkezdődjék.

1. §. A melyeken a rendes birák közül legalább is kettőnek jelen kell lennie; ha pedig a többiek valamely sürgetős szükség miatt jelen nem lehetnének, helyetteseiknek mégis jelen kell lenniök.

2. §. Azok helyébe pedig, kik nem jelenhetnek meg, a királyi felség a főpap urak és bárók közül másokat tartozik kirendelni.

3. §. A most emlitett két rendes biró nélkül azonban e nyolczados törvényszékeket nem kell és nem is szabad megtartani.

4. §. Tartsanak pedig addig, a meddig szükségesnek látszik.

5. §. Továbbá végeztük: hogy Erdélyben és Szlavoniában hasonlóképen évenkint két más nyolczados törvényszéket kell tartani, tudniillik a vizkereszt és szent Jakab napiakat. Ezek hasonlóképen ez ünnepek huszadnapján vegyék kezdetöket és tartsanak addig, a meddig szükségesnek látszik.

Továbbá, mivel a peres, különösen pedig a birtok dolgát illető ügyeknek végleges eldöntése, az azokban engedett különböző határidők és különböző halasztások következtében hosszura szokott nyulni, oly annyira, hogy néha egy emberöltő alatt sem lehet valamely ügyet véglegesen befejezni, a mi miatt a felek sulyosan vannak munkával és költséggel terhelve és nem ritkán véginségre kénytelenek jutni:

1. §. Ezért határoztuk: hogy jövőre az összes peresügyeket, a birtok és birtokjogok dolgát illetőket is, bármely biró előtt inditsák is meg ezután, minden halasztás és elodázás nélkül és minden kifogás kizárásával négy nyolczados törvényszak alatt végképen be kell fejezni.

Továbbá elrendeltük, hogy a peres vagy vitatkozó felek minden peres ügyben szabadon egyezkedhessenek.

1. §. A birónak pedig őket ettől eltiltania és a kibékülésért vagy egyességért tőlük bármit kicsikarnia nem szabad.

Továbbá, miután elrendeltük, hogy a birtokjogok tárgyában inditandó összes pereket négy határidő vagyis nyolczados törvényszék alatt kell véglegesen befejezni:

1. §. Ezért határoztuk és végeztük, hogy az értesitő perbehivásokat, melyek hatalmaskodások, kártételek és egyéb bántalmak és jogsértések tárgyában történnek, a perbehivás után tartandó első nyolczados törvényszak alatt kell véglegesen elintézni.

2. §. Ha pedig birtok dolgában történnek, és főképen ha jogok vagy okiratok felmutatását teszik elkerülhetetlenül szükségessé, e kiváltságlevelek felmutatása végett a második nyolczados törvényszakig (de nem tovább) el szabad azokat halasztani.

3. §. Az értesitő perbehivásokat pedig, bármely dologban történtek is, minden rendes birónak, tudniillik ugy a királynak mint a nádornak és az országbirónak, valamint a szlavon, horvát és dalmát bánoknak, de meg az erdélyi vajdának pecsétjei alatt is szabad elrendelni.

Továbbá, mivel igen sokan szoktak a törvényszék szinéről halasztások kedvezményével büntelenül távolmaradni és az ellenfelet, kinek ő ellenükben igaz keresete van, a perek hosszura nyujtásával meg szokták terhelni:

1. §. Hogy ennek a bajnak jövőre vége szakadjon és mindenki kellő időben kapjon igazságot, megállapitottuk és rendeltük, hogy a királyi felségtől nyert halasztásoknak a nyolczados törvényszékek idején senki se vehesse hasznát, hanemha azok, kik Magyarország szélein és határain kivül várakban és szolgálatban, avagy a király vagy az ország követségében vannak vagy háboruban foglalatoskodnak és erre a többiekkel együtt kellő időben vonulnak ki.

2. §. Azoknak is, kik (mint előbb emlitettük) az ország határain kivül várakban vannak, az ilyen halasztások csak három nyolczados törvényszakon legyenek javukra, a negyediken pedig felelni és törvényt állani tartoznak.

3. §. Ezenkivül, ha két vagy akár több fitestvér osztozatlan állapotban volna és atyjuk, vagy ez elhalván, az idősb fitestvér otthon maradna, a többi testvérek pedig, vagy valamelyik közülök, akár háboruban, akár (mint emlitettük) az országon kivül várakban volnának elfoglalva; ezeknek ama halasztások hasonlóképen mit se használjanak.

4. §. Ha azonban a fivérek megosztoztak volna, a kapott halasztást használhatják és élvezhetik.

5. §. Ha pedig némelyek az efféle halasztásokat a királyi felségtől csalárdul mernék kieszközölni, vagyis, ha hazugmódra állitják, hogy fivéreik háboruban, vagy az országon kivül várakban vagy követségekben vannak elfoglalva, legott nyelvváltságon maradjanak.

6. §. A mely büntetésre nézve a biró, a ki előtt az ügy foly, ha jelen vannak, őket személyesen, ha pedig távol vannak, ügyvédeiket fogja el és a büntetést rajtuk azonnal elengedhetetlenül vegye föl.

Továbbá, mivel a végrehajtások eszközlésében nagyon fontos dolog az, hogy miképen viselik magukat a királyi emberek, és hogy milyenek ezek?

1. §. Azért rendeltük, hogy mindenik vármegyében köteles az ispán a nemesek közönségével együtt a tehetősebb és személyesen ott lakó nemesek közül, a vármegye szükségéhez képest tizet vagy tizenkettőt vagy nyolczat és ennél többet vagy kevesebbet kiválasztani; és csak is ezeknek kell és szabad a káptalan vagy convent bizonyságával tanuvallatások, perbehivások, iktatások és egyéb végrehajtások eszközlésére kimenni, a kik is kötelesek ezt a terhet egy egész éven keresztül elviselni.

2. §. Mihelyest pedig megválasztják, ők is tartoznak a törvényszék szinén, az alább megirt minta szerint, esküt tenni, épen ugy, mint a káptalanok és conventek választottjai.

3. §. És a kik a reájuk bizott terhet elvállalni vonakodnak, azok huszonöt márkán maradjanak, melyeket az alispánnak azonnal és elengedhetetlenül be kell hajtania.

4. §. A mikor pedig valamely végrehajtásról visszatérnek, akkor, valamint a káptalan vagy convent bizonysága a káptalanban vagy konventben, ugy ők is kötelesek és tartoznak esküt tenni, hogy azt, a mit láttak, cselekedtek, hallottak, megtudtak és végrehajtottak, annak rendje szerint fogják megvallani.

5. §. A kikre pedig közülök rábizonyul, hogy bármely okból valamely csalárdságot követtek el, azokat becsület- és emberségvesztetteknek kell tekinteni és ezenfölül legott az ispán utján azonnal és elengedhetetlenül behajtandó huszonöt márkában kell elmarasztalni és a királyi felség különös kegyelme nélkül többé soha, sem biróság előtt, sem azon kivül semmi dologban sem tehetnek bizonyságot.

Továbbá, mivel mindenik megyében olyan nemeseket szoktak szolgabirákká megválasztani, kikről tudva van, hogy tehetségre és vagyonosságra nézve a többiek mögött állanak, a minek következtében megesik, hogy félelemtől, kedvezésből és fizetésért igen sok haszontalanságot követnek el,

1. §. Ezért határoztuk: hogy ezentul nem ilyeneket, hanem derék és érdemes és jómódu birtokos embereket kell minden vármegyében az ott lakók közül megválasztani, a mint ez, köztudomás szerint, a néhai felséges Zsigmond császár urnak és más királyoknak idejében is szokásban volt.

2. §. Ha pedig az ekképen megválasztottak közül bárki is ezt a terhet elvállalni vonakodnék, legott az ispán utján azonnal és elengedhetetlenül behajtandó ötven márkán maradjon.

3. §. És ezek a szolgabirák könnyen megismerhető czimereket és pecséteket kötelesek és tartoznak használni.

Továbbá, mivel a káptalanoknak és conventeknek bizonyságul kiküldött emberei ugy a bevallásokban mint a levelek kiadásában is kedvezésből, pénzért, ajándékért, gyűlöletből, félelemből és szeretetből igen sok és hihetetlen szabálytalanságot szoktak elkövetni; ez pedig leginkább azért szokott történni, mivel az ilyen végrehajtásokra nem kanonokokat hanem oltárigazgatókat vagy káplánokat és gyakran iskolásokat meg koldulókat is küldenek, a kik igen könnyen megvesztegethetők,

1. §. Azért, hogy e bajnak méltó gondoskodással elejét vegyük, határoztuk: hogy minden káptalani és conventi helyen a kanonokok és szerzetesek a végrehajtásban megtartandó igazságosságra az egyházfő vagy helyettese kezébe esküt tartoznak tenni és hogy ezután a káptalanból egyedül csak kanonokot, a konventből pedig csakis papi hivataltviselő szerzetest és senki mást sem szabad a végrehajtásokra kiküldeni.

2. §. Ezeket pedig sorrendben kell kiküldeni.

3. §. És valahányszor valamely végrehajtásról, a melyet teljesitettek, visszatérnek, eskü alatt jelentést tartoznak tenni.

4. §. Utazásuk és a levelek váltságdijai tekintetében pedig tartsák meg azt a módot és rendet, a mely néhai Zsigmond császár ur idejében állott fön és a mely alább a jelen decretumban is meg van állapitva.

5. §. A midőn pedig őket valamely perbehivás vagy tanuvallatás foganatositására avagy akármely más dologban küldik ki: a tanuvallatást a királyi emberrel, kinek becsületesnek és lelkiismeretesnek és jómódu birtokosnak kell lennie, külön-külön kell megejteniök ugy a nemesekre, mint nem nemesekre és más mindenkire nézve, a kit megkaphatnak.

6. §. A vallatás előtt azonban köteles a bizonyság ezektől a legszigorubb esküt kivenni, hogy a mit tőlük kérdezni fog, arra nézve hiven és igazán fognak vallani.

7. §. Azután pedig azt, hogy hová valók és ha nem nemesek, hogy kinek a jobbágyai, és hogy milyen állapotuak, névszerint; továbbá azt is, a mit a nyomozás alatt levő dologról mindegyikük saját tudása gyanánt vallani fog, vagyis az egyesek tanuságtételét, szóról-szóra köteles és tartozik följegyezni.

8. §. A kikre nézve pedig kiderül, hogy ezt a rendelést áthágták, azok mint hitszegők és hamisitók, mint a közjónak és közigazságnak árulói legott javadalmaikat veszitsék; és egyházifőnökeik ezeket mások részére kötelesek adományozni és amazoknak semmiképen meg nem kegyelmezhetnek.

Továbbá, mivel a szerzetes apátoknak és prépostoknak, kiváltképen pedig azoknak gondatlansága és hanyagsága miatt, a kik a rendszabályokat meg nem tartják, azok conventjei nagyon rendetlenül, tunyán és botrányosan szoktak élni, és a levelek kiadásában meg a végrehajtások foganatositásában igen sok rendellenességet és csalárdságot szoktak elkövetni.

1. §. Azért királyi felségünk akaratából, valamint a főpap urak, bárók és előkelők meg a többi országlakosok közös tanácsára határoztuk és végeztük, hogy jövendőre a szerzetes, főképen pedig a pecséttel biró conventek, apátságainak és prépostságainak birtokában mások ne lehessenek, mint annak a rendnek a szerzetesei, a melyhez az illető apátságok és prépostságok tartoznak.

2. §. És hogy az apátok és prépostok összes szerzetes társaikkal együtt a rend szabályaihoz képest, szabályszerü életet tartoznak folytatni.

Továbbá, hogy a püspökök, a kiknek megyéjében ezek az apátságok és prépostságok léteznek, ezeket valamint ezek conventjeit évenkint kétszer kötelesek személyesen meglátogatni.

1. §. Ha pedig fontos dolgokkal lennének elfoglalva avagy ha távol lennének, ezt mindazonáltal helyetteseik és prépostjaik, vagy más becsületes és tudós egyházi férfiak által meg kell tétetniök.

2. §. És ha kitünnék, hogy az apátok vagy prépostok rendük szabályát meg nem tartják, vagy egyébként gonosz életet élnek avagy püspökeiknek sem engedelmeskednek, tegyék őket le, és javadalmaikat érdemesebbeknek kell adományozni.

3. §. Ha vannak gonosz és engedetlen szerzetesek, a látogatók ezeket is dobják ki a conventből.

4. §. Mert: ha az apátok és prépostok jók, a szerzeteseknek is szükségképen jóknak kell lenniök.

5. §. És ilyen módon sem a levelek kiadásában, sem egyebekben nem történhetik csalárdság.

Továbbá, némelyek a perbehivásokban ezt szokták kitenni: «N. és N. beleegyezésével és akaratából»; a mi, hogy egyenesen az Isten és az ő igazsága ellen van, kétséget sem szenved. Mert hát ki tudhatja azt, hogy az illetők abba, a minek elkövetését valaki állitja, beleegyeztek-e vagy azt akarták-e? minthogy a titkok és a szándék fölött Istenen kivül senki sem itélhet helyesen.

1. §. Miért is határoztuk: hogy ennek utána soha sem kell ilyen perbehivásokat elrendelni.

2. §. A nemesek feleségét, anyját, leányait és nővéreit sem kell soha perbe hini, hacsak olyan birtokjogok alapján nem inditanák meg a pert, a melyek őket is egyenlő joggal illetik.

3. §. Mindazonáltal az előbb emlitett záradékkal, vagyis ezzel: N. és N.-nek beleegyezésével, parancsából és felbujtására soha, semmi időben sem kell őket perhehivni.

4. §. S ha ez mégis megtörténnék, a rendes birák és az itélőmesterek azt figyelmükre ne méltassák, soha meg se engedjék.

Továbbá a közös tanuvallatások eszközlésére nézve rendeltük: hogy a felek igazságának minél világosabb kideritésére, a mint eddigelé, ugy ezután is szabad közös tanu vallatást eszközölni.

1. §. Mindazonáltal azt a következő renddel kell foganatositani; hogy valahányszor az ilyen tanuvallatásnak szüksége fölmerül, azt mind a két fél, az illető vármegye törvényszékén egy napon vitesse végbe.

2. §. Ezenkivül, hogy a káptalan vagy convent bizonysága és a királyi emberek mind a két fél részére ugyanazok s ne különbözők legyenek.

3. §. És hogy a káptalan vagy convent bizonyságának és a királyi embereknek az egyes tanukat külön-külön kell megesketniök s az ügyre nézve, melyet ki akarnak deritni, külön kell kikérdezniök és kihallgatniok.

4. §. És továbbá, hogy a peres feleknek az ilyen vizsgálat vagy tanuvallatás alatt nem szabad jelen lenniök, hanem a királyi, káptalanbeli vagy conventbeli emberek zárják őket ki és az ő távollétükben kell mindenkit (mint emlitettük) külön kikérdezni és kihallgatni.

5. §. A hamis esküvőket, becsteleneket pedig és azokat, a kik tisztességüket és emberiségüket vesztették; ezenkivül a nem nemeseket, még ha birtokosok lennének is, a kiket a királyi felség nem nemesitett, nem kell ilyen tanuságtételre elfogadni és bocsátani.

6. §. Továbbá, hogy a szemügyre vételben a régi módot és szokást kell megtartani.

7. §. Továbbá, mivel eddigelé a közös tanuvallatások rendetlen véghezvitele miatt néha kedvezésből vagy gyülöletből, néha pedig a felektől való félelemből igen sok, még pedig nyilván való hamis esküvés történt: azért tehát, a lelkek e kisértetbe vitelének elkerülése s megszüntetése, egyuttal pedig a vétkezésre vezető eme veszedelmes alkalomnak eltávoztatása czéljából végeztük: hogy ámbár a fentebbi czikkben elég világosan meg van mondva, hogy miképen kelljen a tanuvallatásokat és egyéb törvénykezési cselekvényeket végrehajtani, mégis, hogy e kárhozatos hamis esküvések annál inkább megszünjenek és kiirtassanak, ama tanuvallatások véghezvitelében következő rendet kell tartani.

8. §. Hogy, ha a tanuvallatásokról szóló jelentésből kitünik, hogy a panaszok a valóságnak megfelelnek, nem az alperes fogja magát tisztázni, mint ez eddig szokásban volt, hanem a felperesnek kell a maga keresetét saját és a dolog mivoltához meg a biró határozatához képest több-kevesebb eskütársának esküjével támogatni és erősiteni.

9. §. Ugy tudniillik, hogy ha a kereset tárgya kártétel, a biró, az ország szokása szerint a felperesnek a károk minősége, mennyisége és mivoltához képest fogja az esküt odaitélni: és ha a felperes az ő javára kiütött tanuvallatást mutat föl s a pert megnyeri: az alperest ezután nem kell hatalmaskodás tényében elmarasztalni, hanem a helyett legott, rögtön lefizetendő s a biró meg a felperes között egyenlően megosztandó huszonöt márkán vagyis száz aranyon maradjon.

10. §. És ezen felül köteles a károsnak a károkat megtériteni és azokra nézve teljes elégtételt szolgáltatni.

11. §. Abban az esetben pedig, ha az ilyen kártételek dolgában a tanuvallatás alkalmával a tanuk vallomásai eltérők volnának: a biró tartozik meghatározni vajon a felperes esküdjék-e az okozott károkra nézve, vagy pedig az alperesnek kell-e magát tisztáznia.

Továbbá végeztük: hogy hatalmaskodás tényében, ha mindjárt valaki a biróság előtt vagy másutt is, saját szájával vallaná be a gonosztetteket, a melyeket elkövetett, ennek utána senkit sem kell elmarasztalni, (hanem ha az alább megnevezett esetekben);

1. §. Ugymint a nemesek házainak megrohanása, továbbá a birtokok és haszonvételeik meg tartozékaik elfoglalása, ugyszintén a nemeseknek igaz ok nélkül való letartóztatása, ezenkivül a nemeseknek megsebesitése, megverése vagy megölése miatt.

2. §. Ezekben az esetekben pedig a birónak ekképen kell eljárnia: hogy ha a felperes a maga részéről a fentebb megirt módon és renddel tanuvallatást mutat fel, azt az ügyet, ha a felek ugy akarják, a dolog bővebb igazolása végett közös tanuvallatásra bocsássa.

3. §. Ha pedig, az alperes a tanuvallatást elfogadni vonakodnék, akkor a felperes, az országnak e részben eddig megtartott szokása szerint, keresetének nagyobb igazolása végett ellenfelének fejére tartozik esküdni.

4. §. Ha pedig a pert, a felek akaratával, az előbb emlitett közös tanuvallatás utján fog eldöntés alá kerülni és ama közös tanuvallatás tisztán és föltétlenül a felperes javára fog kiütni, akkor a felperes részére kell az itéletet hozni; de ha a felmutatott tanuvallomások nem egyezők, akkor a biró a tanuk vallomásai alapján határozza meg, hogy melyiknek közülök, tudniillik a felperesnek-e, vagy az alperesnek kellessék megesküdnie.

5. §. Ha pedig ez előbb megirt esetekben, a melyek tudniillik hatalmaskodásra tartoznak, az urak vagy bármely más országlakosok várnagyjai, tisztjei, vagy más cselédjei avagy jobbágyai volnának vétkesek vagy bántanának bárkit: e miatt az ő uraik ne essenek a hatalmaskodás tényének büntetésébe, hanem ártatlanságukra nézve (hogy tudniillik azt a gonosztettet nem az ő parancsukból követték el, a mint a jog szerint és a biró előtt illőnek látszik) tisztázniok kell magukat.

6. §. Mindazonáltal, ha azok uraiknál megmaradnak, részükről uraik a törvényhez méltón, teljes igazságot tartoznak tenni és szolgáltatni.

7. §. Egyéb esetekben pedig, ugymint a kárositásokban, jogtalanságok elkövetésében és ezekhez hasonlókban, a megszokott módot és rendet kell megtartani.

Ezen kivül, mivel a tanuskodás, közös tanuvallatás, szemügyrevétel, iktatás és visszaiktatás, valamint a birtokjogok becslése alkalmával a vesztes fél eddigelé, a biróság és az igazság megvetésével, néha visszaüzéseket szokott használni, a melyekért a visszaüzőket, az eddiglen fönnállott szokás szerint, első izben egy, másod izben pedig két arany márkában marasztalták el;

1. §. Miért is, ez erőszakoskodók és törvényt s igazságot háboritók vakmerőségének kellő eszközzel való megfékezése végett, határoztuk és rendeltük, hogy ha jövőre ezt bárki, legyen az akármilyen rendü, rangu és állásu, bármi módon és bármi okból, akár főbenjáró itélet alkalmából is, megtenni merészelné, akkor azt az ellenfél ellenében hatalmaskodás tényében, és ezen felül, ha ez iktatás vagy visszaiktatás avagy becslés esetében történt, ama birtokjogoknak a becsüjében, a melyekre nézve az iktatásnak, visszaiktatásnak vagy becslésnek meg kellett volna lennie; ha pedig közös tanuvallatás vagy szemügyrevétel alkalmával történnék az, hasonlóképen hatalmaskodás tényében és ezenfelül a per elvesztésében kell legott elmarasztalni és elmarasztaltnak tekinteni.

Továbbá, határoztuk és rendeltük, hogy a három vásáron való kikiáltások, melyek eddigelé birtokok és birtokjogok, azonkivül levelek és okiratok felmutatása, valamint kötelezések dolgában is, és más egyéb ügyekben szoktak előfordulni, megszünjenek és ezentul soha semmi időben meg ne történjenek, hanem végképen eltünjenek. Mert inkább visszaélésnek és romlottságnak, semmint törvénynek lehet azt nevezni.

1. §. A kötelezésekre nézve pedig azt kell szabályul tartani: hogy ki mint kötelezte magát, a szerint kapjon, törvényes perbehivás után, az első nyolczados törvényszakon törvényt és igazságot: és erre, a jelen decretum erejénél fogva legyen kötelezve.

Továbbá, mivel a párbajok vivásában egy és más tekintetben igen sok csalást lehet elkövetni, mert azok, a kik között ez az itélet kell, ritkán küzdenek meg önmagukra, hanem viadorokat bérelnek, kiket néha ajándékkal, kedvezéssel és igéretekkel megvesztegetnek, és a kik ekképen saját, még oly igazságos felüket (miután ezek nem maguk szoktak megvivni) el hagyják bukni.

1. §. Miért is határoztuk: hogy az itéletnek ez a neme, mely ez országon kivül a világon hallatlan, örök időkre megszünjék és hatalmaskodások meg birtokjogok dolgában annak soha helye ne legyen.

2. §. Párbajnak ugyan is egyedül csak akkor lehetne helye és az arra az esetre van elrendelve, a mikor minden bizonyiték hiányzik.

3. §. Ámde hatalmaskodási és birtokügyekben mindig vannak a feleknek bizonyitékaik; és különben is a párbaj megitélése a király katonai kuriájára és nem a törvényszékre tartozik.

4. §. Ehhez járul az: hogy a törvényszékeken a királyi felség személyes jelenlétének mindenkor ott kell lennie és a leveleket meg kell pecsételnie. Ez pedig legtöbbnyire egyházi személy szokott lenni. Jelen lesznek azonkivül az érsekek, püspökök és több más papi személy és épen ezért nem illik, hogy a párbajt a törvényszéken határozzák el.

5. §. Ennélfogva, ebből és több más üdvös szempontból és helyes okokból az itéletnek ez a neme örök időkre eltörlendő és azt soha sem kell elrendelni, hanem ha olyan perekben, a melyekben minden bizonyiték hiányzik; például ha utközben valamely egyedül levő ember egy más egyedül levőt, a nélkül, hogy valaki látná, kifosztana, vagy ha egyik a másiknak, a nélkül, hogy valaki tanuként jelen lenne, kölcsönt adna, vagy valamit titokban mondana és különben sem a fosztogatást, sem a hitelezést, sem pedig a mondott szavakat bizonyitani nem lehetne.

6. §. A mely esetekben az ilyen párbajt meg lehet ugyan itélni, de nem a törvényszéken, hanem a királyi felség katonai curiájában; mert köztudomásu dolog, hogy (a mint emlitettük) az ilyen fajta itélet erre és nem a törvényszékre tartozik.

Továbbá: minthogy a birtokok és birtokjogok tárgyában is ezután inditandó pereknek eldöntése és az országlakosok nyugalma és a közigazság érdekében csak négy nyolczados törvényszakra van szoritva és korlátozva:

1. §. Határoztuk, hogy a birtokjogokat tárgyazó perbe idézett minden alperest az első nyolczados törvényszéken ki kell kiáltani, hogy a perbehivás annál inkább tudomására jöjjön.

2. §. És az itélőmesternek, a ki előtt az a per folyamatba jött, lajstromot kell vezetnie, a mint ez szokásos.

3. §. És ha ez a nyolczados törvényszakon nem jelent meg, semmi teherben vagy birságban sem kell elmarasztalni.

4. §. De ha a másodikon és harmadikon sem fog megjelenni, akkor a régtől fogva szokásos birságot tartozik megfizetni.

5. §. A negyedik nyolczados törvényszakon pedig, akár megjelenik s akár fogja magát és ügyét védelmezni, akár nem, a pert az előrebocsátott czikkely értelmében, akármiféle szóváltás ellent nem állván, véglegesen kell elintézni és befejezni.

Továbbá határoztuk és rendeltük: hogy ezután egyáltalán semmi itélőmester se merjen akár birtokok, akár hatalmaskodások, akár bármiféle egyéb ügyek iránt inditott vagy inditandó perben magánszállásán, tudniillik a királyi felség tábláján vagy törvényszékén kivül biráskodni és itéleteket hozni, hanem minden, ugy nagyobb, mint kisebb peres ügyet a törvényszéken, a többi rendes birák jelenlétében kell megvizsgálni.

1. §. És hogy az itélőmesternek egyáltalán semmiféle levelet sem szabad másutt mint a törvényszéken kiadni, főképen olyanokat, melyek fontos ügyekben kelnek és amelyek a dolog végeldöntését illetik.

2. §. A hol is előbb fenhangon és érthetően nyilván fel kell olvasnia, azután az igazság nagyobb biztositása és nyilvánvalósága kedveért, ne csak az illető itélőmester erősitse meg pecséttel, hanem más itélő mester is köteles legyen és tartozzék azt aláirni.

3. §. Akképen, hogy ha a per a királyi itélőmesterek előtt foly, akkor a levelet a nádori itélőmester, ha pedig ez előtt foly, akkor a királyi vagy országbirói itélőmester köteles kézjegyével ellátni és aláirni.

Továbbá, mivel némelyek gondoskodtak arról, hogy magukat a bánok, vajdák, vármegyei ispánok vagy alispánok biráskodása és joghatósága alól mentesitsék és egyedül csak a királyi felség biráskodása és joghatósága alá tartozzanak, a mely mentességben elbizakodva a többieknek büntetlenül igen sok kárt, sérelmet okoznak, azokat erőszakosan elnyomják, ellenök ártalmas dolgokat és másnemü gonoszságokat szoktak elkövetni.

1. §. Ezért elrendeltük: hogy az eddiglen bármiképen engedélyezett és bárki részéről kieszközölt minden ilyen mentesség (kivévén az örökös ispánokat, kikről tudva van, hogy a dicsőült királyok igen régi rendeléséből egyedül a királyi felség birói hatósága alá tartoznak) visszavonandó, megsemmisitendő, és hogy azoknak semmi erejük és hatályuk se legyen; mert azokat, a kik a nekik engedett mentességgel és kedvezménynyel visszaélnek, ettől méltán meg kell fosztani.

2. §. És ha valaki netán jövőre eszközölne ki hasonló mentességeket és kedvezményeket, ezek is, a decretum erejénél fogva, teljesen erőtleneknek tekintendők.

Továbbá mivel a királyi felségtől az ő szolgáinak és más hiveinek adományozott fekvő jószágok és birtokjogok törvényellenes elfoglalása miatt, nem csak a királyi felségnél, hanem az egész országban is sokszor szoktak panaszkodni és zúgolódni.

1. §. Igen sokan ugyanis arról panaszkodnak, hogy mihelyt a királyi felség emberei vagy mások ő tőle valamely fekvő jószágokat felkérnek, ezeket annak minden kutatása nélkül, vajon tudniillik ő felsége azokat igazságosan és törvényesen adományozhatta-e, rögtön elfoglalják és az ő ellentmondásuk ellenére, birtokba veszik.

2. §. Ezért határoztuk és rendeltük: hogy ha ennekutána azok, kiknek a királyi felség bármely néven és czimen fekvő jószágokat adományozott, ezeket az ország jogai, törvényei és szokása ellen, még az ellentmondók eltiltása ellenére is, bármely úton hatalmukba keritik: az ispán köteles lészen őket az ellentmondók kérésére nyomban meginteni, hogy azokról kezüket levegyék.

3. §. És ha ezt az ő első felhivására és intésére megtenni vonakodnának, amaz ellentmondók másodszori kérésére köteles leszen, miután előbb a valóságról meggyőződött, őket a jelen törvény erejénél fogva elfogni és az illető javakból kidobni, és ezenfelül minden eszközzel a javak közbecsüjének megfizetésére kényszeriteni.

4. §. A minek végrehajtására, ha az alispánnak magára elég ereje nem volna, megkeresésére, a vármegye mellette fölkelni és őt kellő készséggel segiteni és támogatni tartozik.

5. §. A kik pedig oly hatalmasak lennének, hogy az ispán azt a vármegye segitségével sem hajthatná végre: azok ellenében az alispántól nyert értesülés után, a királyi felség tartozik e javakat elfoglaltatni.

Továbbá végeztük: hogy ha ennekutána valaki a királyi felségtől fekvőjószágokat kérne föl és az a felkérő azt kivánná, hogy azokat a királyi felség saját neve alatt foglaltassa el, egyszersmind az adománylevelet oly értelemben irassa meg, mintha a fekvőjószágok adományozása királyi kézből történt volna: az ilyen adománylevélnek e záradékra nézve «Királyi kézből», semmi ereje és hatálya se legyen.

1. §. És hogy azt sem az ispánoknak, sem pedig a nyolczados törvényszékeken a rendes biráknak és itélőmestereknek nem kell tiszteletben tartaniok.

Továbbá, hogy mind azok a fekvő jószágok, birtokok és birtokjogok, a melyeket a királyi felség a legközelebb elmult, vagyis az ezer négyszáz nyolczvanötödik évtől fogva az úr ezernyolczszáz nyolczvanhatodik évének mostani Vizkereszt ünnepnapjáig bezárólag, bárkinek adományozott, ha és a mennyiben azokat valaki az ország jogai, törvényei és régi szokása ellen elfoglalta, azoknak letartóztatói és elfoglalói, királyi vagy nádori levél utján történt előzetes felhivás, és megintés után, e felhivás és megintés napjától számitandó egy egész hónap tartamán belül kötelesek és tartoznak e jószágokat visszabocsátani.

1. §. Különben az ispán tartozik azokat az illető vármegyének melléje választandó és kirendelendő más nemeseivel azoknak, a kikéi voltak, visszaadni és őket azokban megvédeni.

2. §. Ha pedig a letartóztatók hatalmasok volnának, az ispánnak ellenben ennek végrehajtására nem volna elég ereje és tehetsége, akkor, a vármegye köteles és tartozik a jelen decretum erejénél fogva fölkelni és az ispánnak e részben segitségére menni.

3. §. A letartóztatóknak viszont, ha azt vélik, hogy ezekre a fekvő jószágokra nézve a királyi adománynál fogva valami jogot szereztek, ezt az ország törvénye szerint kell keresniök.

4. §. Ha pedig a letartóztatók oly hatalmasak, hogy az alispán azt az egész vármegye segitségével sem tehetné meg, akkor az ispántól vett értesités után a királyi felség köteles és tartozik a javakat elfoglaltatni és az előbb mondottakat végrehajtani.

Továbbá, mivel megszokott történni, hogy némelyek, szükségtől kényszeritve, fekvő jószágaikat és birtokaikat zálogul kötik le és noha azokat időközben, egyéb javaiknak eladásával is, ki akarnák váltani és erre készpénzük is volna, mégis azok, a kiknek lekötötték, megfeledkezvén üdvükről és becsületükről, nem akarják visszabocsátani; hanem ennek a dolognak az eldöntését a nyolczados törvényszékre utasitják, hogy tudniillik akközben azok jövedelmét huzhassák:

1. §. A minél fogva az ilyen birtokok és fekvő jószágok ama szegényektől és örököseiktől minden időkre idegen kézre jutnak, s ennek következtében egyenesen arra szánt pénzüket vagy elkölteni kénytelenek vagy elveszitik;

2. §. Azért, hogy azoknak az uzsorásoknak a gonoszságát megfékezzük és e szegények kártalanitásáról gondoskodjunk, határoztuk és rendeltük: hogy ha bármely ilyen uzsorás, kit az ellenfél biróilag és törvényesen felszólitott, pénzét felvenni, vagy annak felvétele után a zálogos javakat kiadni és visszabocsátani nem akarná, hanem az ügyet a nyolczados törvényszékre vinné, ezt az ügyet az első nyolczados törvényszéken be kell végezni és olyan itélettel ellátni:

3. §. Hogy azok a fekvő jószágok minden fizetés nélkül visszabocsátandók; és a biró azokat azonnal adja vissza; ezenfelül pedig azt az uzsorást a másik fél ellenében akkora pénzösszegben kell legott elmarasztalni, a mekkoráért azok a jószágok neki le voltak kötve.

Továbbá, mivel megtörténik, hogy valahányszor valamely fekvőjószágok vagy birtokjogok akár magszakadás czimén, akár más okból a koronára és következésképen a királyi felség adományozása alá háramlanak, igen sokan fellépni és lármázni szoktak, hogy ezek a jogok reájok szállottak, és ekképen nemcsak hogy alkalmatlan lármájukkal a királyi felséget megsiketitik, hanem a fontosabb dolgokkal elfoglalt felséget visszatartják, háborgatják és akadályozzák is, nehogy azokba beleelegyedjék; azokat is, kiknek ő felsége ilyen fekvő jószágokat adományoz, ellentmondással gátolják meg abban, hogy magukat beiktassák;

1. §. Ezt pedig leginkább azért szokták cselekedni, hogy akközben, mig a törvény előtt eldőlne, hogy vajon a királyt felségre vagy másokra háromlottak-e ama javak, azok gyümölcsét, jövedelmét és egyéb haszonvételeit büntelenül szedhessék:

2. §. Miért is rendeltük jelen törvénynyel: hogy ha bármely megyében valamely elhunytnak magszakadása czimén jogok háramlása történt és az efféle birtokokra nézve nem nyilvánvaló, hanem kétséges, ha vajon királyi jogra, vagy az elhunyt nemzetségéből való atyafiakra avagy a leányági örökösökre tartoznak-e? Akkor a királyi felségnek e javakat ama kétséges dolog eldöntéseig, el kell foglaltatnia és hüséges közkézhez adnia és szolgáltatnia, tudniillik valamely becsületes és alkalmas ember kezéhez, a kit erre a királyi felség ki fog rendelni, a ki azalatt, a mig ama kétség megoldásra jut és az ügy véglegesen eldől, azokat szokott és igazságos jövedelmeikkel együtt tartsa kezén.

3. §. A mit pedig netán a szokott és rendes jövedelmen túl csikart volna ki, azt annak köteles és tartozik visszaadni, a kihez azok a javak az ügy eldöntése után kerülni fognak.

4. §. Hozzátévén azt: hogy, a kik azt állitanák, hogy ama javak reájuk szállottak, azok kötelesek egy egész esztendőn belül (a mint ezt a következő czikkely is érinti), akár tartanak nyolczados törvényszéket akár nem, a nádor előtt a maguk jogait felmutatni és bebizonyitani, hogy azok a javak őket illetik.

5. §. A mit ha megtehetnek, a nádor rendelje el és foganatositsa az ő beiktatásukat. Ha azonban a bizonyitás őket cserben hagyja, azokat a javakat azok kezéhez kell adni és szolgáltatni, a kiknek a királyi felség adományozta: és a kik netán utóbb azokhoz jogot tartanának, keressék a királyi kézből törvény utján.

6. §. Midőn pedig e birtokokban a fiágon magvaszakadt embereknek feleségeik és leányaik maradnak hátra, akkor mindaddig, mig az ő jogaikra nézve a valóság, vajjon tudniillik e birtokok a leányágat örökségül és örökidőkre illetik-e vagy sem, ki nem derül, azokat nem kell kezükből elfoglalni és elvenni.

7. §. A mely valóságot ama nők, a fentebb mondottak szerint egy éven belül kötelesek és tartoznak kimutatni.

8. §. És ha kiderül, hogy ezek a birtokok a leányágat nem illetik, akkor, mielőtt az ilyen magvaszakadtak emlitett feleségeit azok uralmából kizárnák, hitbéreikre és jogaikra nézve a királyi felség vagy mások, a kikre e birtokok szállottak, vagy azok is, a kiknek a király azokat netán adományozta, teljesen elégitsék ki.

9. §. A leányok számára pedig, az ország régi szokása szerint, leánynegyed fejében el kell különiteni az apai házat az apai birtokok negyedrészével együtt, és kiházasitásuk idejéig azok birtokában kell őket hagyni.

10. §. Kiházasitásuk és férjhezadásuk után pedig negyedjogukra nézve pénzül kell őket kielégiteni.

11. §. Ha pedig valakinek leánya vagy nővére akár valamely báró vagy nemes udvarából, akár saját apai házából vagy bárhonnét másunnan, apjának vagy fivérének beleegyezésével és akaratával birtoktalan emberhez ment férjhez, az ilyen leányt apjának vagy fivérének nemes módjára kell ama leánynegyed birtokában hagyni és megtartani.

12. §. Ha pedig apjának vagy fivérének beleegyezése és akarata nélkül tette azt, akkor az ő leánynegyedrészére nézve nemesi jogot ne kapjon, de mindamellett pénzbeli fizetéssel ki kell őtet elégiteni.

13. §. És ebben az esetben negyedjogának kiadását nem birtokban, hanem pénzben követelheti.

14. §. A mint köztudomásu dolog, hogy ez a szokás és rendtartás eddigelé is divatban volt.

Azonkivül rendeltük, hogy ha a királyi felség valakinek akár magszakadás, akár királyi jog czimén, vagy bármely más czimen fekvő jószágokat, birtokokat és akármiféle más birtokjogokat adományozott és az iktatás idején ellentmondás történnék, a megadományozott köteles az ellentmondásnak engedni és helyet adni; és ez ellentmondás ellenében ne lépjen azok uralmába és birtokába.

1. §. Mindamellett azonban, ha az ellentmondó azoknak a fekvő jószágoknak a birtokába iziben befurakodott és azelőtt azok uralmában nem volt (a mint ezt a föntebbi czikkelyben is emlitettük) az ellentmondó tartozik az adománylevél keltének napjától számitandó egy egész év eltelte előtt, akár tartanak azalatt nyolczados törvényszéket, akár nem, a királyi felség, vagy a nádor, vagy erre kirendelt itélőmesterei előtt jogait fölmutatni és ellentmondásának okát adni és egyszersmind bebizonyitani, hogy azok a legerősebb joggal őtet illetik.

2. §. Különben, a határidő elteltével, a királyi felség vagy a nádor, a jelen törvény erejénél fogva, dobja ki azokból a fekvőjószágokból és adják át annak, a ki felkérte. És ezen felül bármi hasznot hozott legyen az ellenmondó ezekből a javakból, annak teljes megtéritésére kell őt kényszeriteni.

3. §. Ha pedig azok a javak még továbbra is az ellentmondó kezén lennének, az ellentmondónak, a jelen törvényerejénél fogva, a fentirt czikkelyek értelmében, a nyolczados törvényszéken törvény utján kell azokat annak kezéből keresnie.

4. §. Továbbá a feleségek hitbére, férjeiknek bármiképen bekövetkezett halála után mindenkor épségben maradjon és attól soha se essenek el.

Továbbá, mivel a főpapok és egyéb egyházi férfiak meg nemesek közt néha perek és viszálykodások szoktak támadni és az egyik fél a másik felet minden úton, módon és mindenféle fortélylyal terhelni törekszik:

1. §. Azért, az országlakosok nyugalmasabb állapota és java érdekében, nehogy tudniillik ebben az esetben az egyik félnek a másik felett valami hatalma legyen, határoztuk: hogy, ha a főpapok és más egyháziak a nemesek ellen bármely biró előtt pert inditottak, a per függőben léte alatt, a királyi felség határozott tudomása nélkül a miatt a dolog, vagy ügy miatt, mely körül a per forog, ezeket nem kell egyházi tilalom alá vetni vagy ellenükben egyházi átkot tartalmazó itéletet hozni, nehogy úgy tünjék fel, mintha ezt inkább indulatosságból, semmint igazságszeretetből hozták volna.

2. §. És ha a főpapokat vagy más egyháziakat valamely biró előtt elmarasztalnák, legott ugyanazokba a birságokba essenek, a melyekkel ellenfeleiket akarták sujtani.

Továbbá mivel a kereskedőket és üzérkedőket, valamint a többi szegényeket, a kiknek vagy kereskedés vagy megélhetésre szükséges dolgok beszerzése végett vagy egyéb dolgaikban is kell ez országban ide s tova utazgatni, különféle letartóztatások utján sokféleképen szokták terhelni, akadályozni, háborgatni és helyrehozhatatlan kárral sujtani:

1. §. Azért elrendeltük és megállapitottuk: hogy a letartóztatásokra nézve ennek utána mindenkor, a jövendő örök időkre ezt a módot kell követni: hogy, ha valaki panaszkodik, hogy egy másik neki adósa (ha csak nem tiszta az adósság, azaz ha csak nem kézzelfogható és nyilvánvaló az adós, a kit közönséges és anyanyelvünkön «szembevaló adósnak» neveznek, mert ezt közhelyen is le szabad tartóztatni), ezt vagy egy másikat, vagy másokat nem kell rögtön kénye-kedve szerint letartóztatni, hanem a dolgot előbb annak a vármegyének az ispánjánál tartozik bejelenteni, a melyben adósa van.

2. §. A ki a jelen törvény erejénél fogva köteles leszen az adós urát nyomban meginteni és egyszersmind megkeresni, hogy azt törvénybe fogja.

3. §. És ha a hitelezőnek nem tesz eleget, az ispán utján behajtandó tizenkét nehéz márka büntetése alatt őt a legelső törvénykezési napra a törvényszék elé tartozik vinni, hogy a felperesnek feleljen.

4. §. S ha itt magát védelmezni és tisztázni nem tudja, vagy ha nevezett ura őt a második törvénykezési határidőben a törvényszék elé nem viheti és állithatja; az alispán köteles és tartozik az ő urának javaiból a felperest nemcsak a tőkeösszegre, hanem a kötelező vagy felperes részéről felmerült összes költségekre nézve is teljesen kielégiteni.

5. §. Ha pedig az adóst, vagyis alperest, ura letartóztatta, a törvényszéknek átadta és ez elmarasztalta: ura köteles és tartozik a birói határozathoz és az ispán meghagyásához képest, az adós vagyonból nemcsak a tőkeösszegre nézve, hanem, mint emlitettük, az okozott költségekre is nézve elégtételt adni; és erre az ispán kényszeritse őt.

6. §. S ha az adósnak az elégtételre elegendő vagyona nincsen, először azt, a mije van, kell a hitelező részére kiszolgáltatni és fizetésbe adni; és azután személyét is a mondott hitelező kezéhez kell átszolgáltatni.

7. §. Ha pedig az ispánnak e részben valahol nem engedelmeskednének, úgy hogy nem engednék meg, hogy a jelen törvény erejéhez képest tartozó kötelességét teljesitse, és kénytelen volna a dolgot a királynak értésére adni; akkor annak a birtoknak az ura, a melyben tudniillik az ispánnak ellenszegülnek, legott huszonöt márkán maradjon, melyeket a királyi felség elengedhetetlenül be fog hajtatni.

8. §. És nem kevésbbé legyen köteles és tartozzék a királyi felség a hitelezőnek vagy felperesnek az adósság mennyiségére és összegére nézve az ennek részéről tett költségekkel együtt minden további halasztás nélkül elégtételt adni.

Továbbá, megállapitottuk, hogy a midőn a főpapok, bárók és bármely más nemesek, akár a királyi felséghez vagy az ő curiájába, akár hadba vagy egyebüvé akárhová, és akár magán- akár közügyekben utaznak, mindenkor és mindenütt a többi országlakosok kára, rövidsége, bántalmazása és akadályozása nélkül kötelesek és tartoznak utazni.

Továbbá, mivel a katonák utazása és megszállása eddigelé, mint mondják, az országlakosoknak igen nagy terhére és kárára volt, azért hát határoztuk és végeztük:

1. §. Hogy mind a király, mind pedig más bármely országlakosok csapatjai, tudniillik úgy a lovasok, mint a gyalogosok, melyeknek az országon át kellend utazniok, jövendőre minden, tudniillik akár a lovaknak, akár az embereknek szükséges élelmiszer árát kötelesek legyenek mindenütt megfizetni és kárt sehol se merészeljenek tenni.

2. §. Hogyha némelyek, nem kiváltképen a királyiak, hanem másokéi is, ezzel ellenkezőt cselekszenek, azoknak urát azok, kik a kárt és veszteséget szenvedték, az okozott károkért törvény utján vonják kérdőre.

3. §. Ha pedig királyi csapatok lennének, a királyi felség köteles lészen egy becsületes és jó módu birtokos emberét melléjük rendelni, a ki velük menjen és meg ne engedje, hogy bárhol kárt tegyenek.

4. §. És ha ez másképen merne cselekedni és a károk meg jogtalanságok miatt emelt panasz a király füléhez jut, a királyi felség annak a részéről olyan igazságot és akkora elégtételt tartozik szolgáltatni, hogy ne csak az okozott károk, hanem azok a kiadások is megtérüljenek, melyeket a káros vagy panaszos fél tett.

5. §. Nehogy azonban az élelmi szerek fizetése és ára tekintetében valamely egyenetlenség és vita támadjon, végeztük: hogy az országlakosok az élelmi szereket a hadba menendő, ugy királyi, mint egyéb csapatoknak mindenütt a királyi felség lajstroma és árszabása szerint kötelesek oda adni és kiszolgáltatni, a melyet a királyi felségnek az idő körülményeihez képest kell megcsinálnia és csapatjai vezetőinek átadnia; és e csapatok azok árát hasonlóképen e lajstrom vagy árszabás tartalmához képest kötelesek és tartoznak mindenkor megfizetni,

6. §. Aztán, mivel némely csapatok, főképen pedig a könnyü fegyverzetüek vagy huszárok megszokták cselekedni azt, hogy a hadsereg lefegyverkezése után vagy zsoldjuk lejártával is nem saját fekvőjószágaikon, hanem másokéin vesztegelnek és pihennek és ott büntetlenül, igen sok kárt, alkalmatlanságot, és másféle ártalmas dolgokat visznek végbe, azért határoztuk és végeztük;

7. §. Hogy az ilyeneknek a jövőre sehol sem szabad mások fekvő jószágain maradniok vagy vesztegelniök, hanem kötelesek haza menni és ott, ha tetszik, új zsold után nézni.

8. §. Hogyha netalán vakmerően ellenkezőt akarnának megkisérteni, és azok, a kiknek jószágain tartózkodnak, ezt rossz néven vennék, ezt azt illető vármegye ispánjának be kell jelenteniök és őt megkeresniök, hogy távolitsa el őket.

9. §. Ez pedig köteles azokat nyomban meginteni, hogy távozzanak el és az okozott károkat téritsék meg; és ha nem engedelmeskednének, fogja el és megfenyités végett szállitsa át személyesen a királyi felséghez, azoknak és családjaiknak vagyonából pedig az okozott károkat hozza helyre és fizesse meg.

10. §. Ha pedig erre az ispánnak egy magára nincs elég ereje és tehetsége, akkor a vármegye tartozik mellette fölkelni.

11. §. Ha pedig az ispán lanyha vagy hanyag lenne és a káros fél ellene a királyi felséghez panaszt nyujtana be, a királyi felség köteles és tartozik annak az ispánnak a saját vagyonából az összes károkat helyrehozni és a költségeket is megtériteni és ezenfelül azokat a csapatokat a panaszos birtokából eltávolitani.

Továbbá, mivel a velenczeiek és lengyelek minden áron és uton és minden ármánynyal azon voltak és mindenkor azon vannak, hogy lábukat a szent koronára tartozó földekre és uradalmakba betegyék és ezeket bitorolják, a minthogy némely részüket tényleg bitorolták is:

1. §. Ezért határoztuk és végeztük, hogy örök hütlenség vétke alatt, egy országlakos se merjen nekik vagy valakinek közülök, várakat, erősségeket, városokat, mezővárosokat, falvakat vagy más ingatlan javakat eladni, részükre ideiglenesen átruházni, elzálogositani, fölajánlani, odaajándékozni vagy bármely más módon adni vagy átszolgáltatni.

Továbbá, mivel az urak tisztei és szolgái, az urokba vetett elbizakodottságuknál fogva, a többieknek igen sok kárt, jogtalanságot, alkalmatlanságot s akadályt szoktak okozni, azért, hogy a vakmerőségüket és szemtelenségüket megfékezzük és egyszersmind, hogy uraik is óvatosabbakká legyenek, végeztük és határoztuk:

1. §. Hogy ha a nemesek és birtokosok, kik uraiktól várakat vagy tisztséget birnak, ezekből gonosz dolgokat visznek véghez: azok urai kötelesek legyenek annak az ispánnak megkeresésére, a ki alatt állanak, a valóság előzetes kideritése után, a sérelmeseknek igazságot szolgáltatni és elégtételt adni s minden véghez vitt rosszat helyrehozni.

2. §. Ha pedig az efféle gonoszságok elkövetői nincsenek valamely tisztségben, ha nem uraiktól csak zsoldot kapnak s saját házaikban maradnak vagy másképen szolgálnak uraiknak és igy követnének el ilyen gonosztetteket, ők magok tartozzanak az ispán előtt megjelenni, törvényt állni és magukat tisztázni.

3. §. Ebben az esetben azonban nem kell s nem is szabad az ő uraiknak az ő dolgukba elegyedni és őket megvédeni, hanem kötelesek őket az emlitett ispánhoz elbocsátani.

4. §. Azok pedig, a kik másképen mernének cselekedni, legott annak a szolgának kétszeres diján maradjanak és az ispán mindamellett köteles azt a szolgát elfogni és annak részéről a sérelmesnek kellő igazságot szolgáltatni.

5. §. Az ilyen uraknak pedig álljon jogukban és hatalmukban, szolgáikat, a kik tudniillik másokat megkárositanak vagy valamely gonosztettet követnek el, vagy akár sáfáraikat, a kik a reájok bizott javakat hűtlenül kezelik, vagy helyes számadástétel nélkül megszöknek; tekintet nélkül nemesi kiváltságukra és mentességükre, bárhol szabadon elfogni és elégtételadásra szoritani.

6. §. Ha azonban a szolgát valaki elfogná és ez panaszolkodik, hogy igazságtalanul fogták el, az ügyet az ur ellenében történt perbehivás után az első nyolczados törvényszéken meg kell vizsgálni és a fogságba ejtettnek az ő ura részéről igazságot kell szolgáltatni.

Ezenkivül, ha valakinek szolgája vagy sáfárja megszökik és más úr szolgálatába állt be, az uj ur a réginek megkeresésére és megintésére azt nyomban szabadságolni és magától elbocsátani tartozik, különben legott ama szolga kétszeres dijában elmarasztaltnak kell őt tekinteni.

1. §. És nem kevésbé, ha semmi áron sem akarná elbocsátani, a sérelmes őtet a legelőször tartandó nyolczados törvényszékre perbe hivja, a hol neki annak részéről teljes és méltó igazságot kell szolgáltatni.

Továbbá a vám- és révpénzek behajtására nézve rendeltük: hogy mindenik vármegyének az ispánja köteles legyen az egész év alatt, tudniillik urunk körülmetélésének jövő ünnepeig az illető megyének bizonyos számu és előkelőbb nemeseivel a királyi felségnek hiven megjelenteni, hogy hány vámhely van abban a megyében és vajon a vámot hidakért vagy töltésekért, avagy szárazföldön vagy másképen szedik-e, és azt is, vajjon hány ölesek azok a hidak és töltések, hogy ő felsége ennek alapján a főpap urakkal és bárókkal meghatározhassa és meg is határozza, kinek mennyit szabad az utasoktól vám fejében követelni.

1. §. Ha pedig némelyek ezután nem átalnák, e meghatározáson tul, többet kicsikarni az e rendelésnek ellenszegülni, az ispán tartozzék ezt a választott nemesekkel helyreigazitani és a sérelmeseknek ugy a behajtott összegre, mint a költségre nézve is eleget tenni.

2. §. Ha pedig javithatatlanok lennének, tiltsa meg nekik az ispán, hogy a mig a királyi felség meg nem kegyelmez, addig ott vámot szedni ne merészeljenek; és ezenfelül ügyeljen arra, hogy földjükön azon a helyen mindenki szabadon is minden vámfizetés nélkül kelhessen át.

3. §. És az ilyen átkelőket pedig az ispán a törvény ez áthágóival szemben megvédeni tartozik.

4. §. Ha pedig valamely ispánnak magának lennének vámhelyei abban a megyében, a melyben tisztet visel, annak az ispánnak a vámhelyeit két más szomszédos vármegye ispánjai tartoznak megvizsgálni és azoknak állapotát, környülállását és minőségét, a mondottakhoz képest, a királyi felségnek bejelenteni.

Továbbá a parasztoktól, kik más falukból feleségeiket hozzák, ezután egyáltalán semmi vámot sem kell venni.

1. §. És hogy a szabóktól meg posztónyiróktól nem negyven denárt, mint eddig szokásban volt, hanem csak annyit kell a vámhelyeken venni, a mennyit más mesteremberektől és utasoktól vesznek.

Továbbá megállapitottuk és rendeljük, valamint a néhai igen dicső Zsigmond császár is, mint tudva van, elrendelte:

1. §. Hogy egy bán, ispán, vajda vagy más bármily czimü, hatalmu, méltóságu és kiváló állásu királyi tiszt se merészelje az érseki, püspöki egyházakat, apátságokat, prépostságokat és bármely más, a királyi kegyuri jognak fentartott és az alá helyezendő egyházakat és azok tartozékait, haszonvételeit és jövedelmeit, nemkülönben azok dézsmáit és birtokait, hivatalának vagy tisztségének határain és korlátain belül, a királyi felség különös megbizása nélkül elfoglalni, vagy azokba részben vagy egészen beavatkozni.

Továbbá, a ki tolvajt, latrot vagy bármely más nyilvános gonosztevőt elfogott és azt fogságából szándékosan el hagyja menni; az legyen köteles és tartozzék a vármegyei ispán részére annak a gonosztevőnek a diját, a sérelmesek részére pedig az okozott kárt megfizetni.

Továbbá, mivel a jobbágyok vagy parasztok erőszakos és jogtalan elvitele miatt különféle zugolódások és különféle panaszok, különféle perpatvarok és egyenetlenségek is támadnak:

1. §. Ezért megállapitottuk, hogy mindazokat a jobbágyokat, kiket egy év óta a jelen vizkereszt ünnepnapjáig bárki jogtalanul és az ország szokása ellenére elvitt, az ispán felszólitására uraiknak vissza kell adni.

2. §. A kik pedig nem adják vissza, azokat, legott a jobbágy dijában kell elmarasztalni, a melynek egyik felét az ispán a maga részére, másik felét pedig annak a részére köteles behajtani, a kié a jobbágy volt.

3. §. És az ispánok ezt minden megyében és mindenkinek a fekvő jószágaiban puhatolják ki és hajtsák végre.

4. §. Ezt pedig mindenekelőtt a királyi felség és a felséges királyasszony jószágaiban kell megkezdeni, azután pedig másoknak a jószágaiban.

5. §. Jövőre pedig senki se merje másoknak (eltávozni kivánó) jobbágyait hatalmasul és az ország szokása ellenére, valamely kigondolt ármánynyal visszatartani, ugy hogy szegényeknek szabadságukban álljon akár helybenmaradni, akár eltávozni.

6. §. Ha pedig valaki arról panaszolkodik, hogy az övéit hatalmasul és jogtalanul elvitték: akkor az illető vármegye ispánja a megválasztott királyi és más becsületes emberekkel vizsgálja meg a dolgot és ha a panaszt igaznak fogja találni, az elvitt jobbágyokat adassa vissza és az erőszakoskodó ellenében a föntebb emlitett büntetést hajtsa végre.

7. §. A kik pedig jobbágyaikat gonoszlelkü zaklatással vagy valamely kigondolt szokatlan dologgal visszatartanák, például ha csak akkor vetnének ki rájuk adót, a mikor megtudták, hogy el akarnak távozni, vagy pedig már sok idővel azelőtt kivetették, de még be nem hajtották, leginkább azért, hogy azt mondhassák, hogy azok nekik még mindig le vannak kötelezve és ebből az okból őket visszatarthassák; azokat legott az előre bocsátott büntetésben, vagyis hat girában kell elmarasztalni, melyet az ispán rajtok azonnal és elengedhetetlenül megvenni tartozik.

8. §. Ha valaki rendkivüli taksát akarna tőlük venni, ezt is hatvan nap alatt szedje be; különben azt a taksát azontul patvarosnak kell tekinteni.

Továbbá, ámbár a dézsmafizetésre nézve, tudniillik, hogy milyen módon és milyen rendben kellessék azt fizetni attól az időtől fogva, hogy a királyi felség, Isten rendeléséből a királyi méltóság polczára jutott minden országgyülésen, minden összejövetel alkalmával és általában az országlakosok minden gyülésében mindenkor tanácskoztunk és e részben igen sok törvény is készült; mindamellett annak olyan utját-módját még meg nem kaptuk, hogy a felek megelégedjenek és a panaszok megszünjenek;

1. §. És ámbár épen ezért a jelen országgyülésen is, mind a királyi felség, mind az országlakosok sokat és hosszasan gondolkoztak e fölött; mégis jobb és megfelelőbb utat-módot nem tudnak kapni annál, a mely a királyi felség koronázásának idején lett kitalálva:

2. §. Ebből az okból határoztuk és végeztük, hogy az ezután jövendő örök időkben a dézsmákat az emlitett koronázás idején tett rendelkezéshez képest kell fizetni és beszedni.

3. §. Ezt mindazonáltal hozzátéve, hogy valahányszor azokat a dézsmálók valamely vármegyében be akarják szedni, kötelesek legyenek a püspök vagy káptalan költségére azok közül a nemesek közül, kiket a királyi felség majd minden megyében ki fog választani, egyet vagy kettőt magukkal vinni, a kik mindenek fölött arra ügyeljenek, hogy a dézsmákat mindenütt igazságosan és jó móddal fizessék.

4. §. Továbbá, hogy a dézsmálóknak igazságtalan és fölösleges dézsmák kivetését meg ne engedjék.

5. §. És ha e dézsmálók nem fognak nekik engedelmeskedni, kötelesek legyenek ezt a püspöknek vagy káptalannak megirni és őtet erről értesiteni.

6. §. És ha ez nem gondol vele s a dolgot el nem igazitja; a királyi felségnek kell jelentést tenniök, a kinek kegyelménél és kegyességénél fogva, az országlakosok üdvös hasznára és nyugalmára, magára kell vennie azt a terhet, hogy ugy a püspök vagy káptalan, mint a dézsmálók részéről is, olyan, igazságot tegyen, a melylyel a vármegye jól és méltán megelégedhessék. Időközben azonban a dézsmaszedésnek szünetelnie kell és ennek alkalmából a püspöknek nem szabad egyházi tilalmat kibocsátania.

Továbbá rendeltük (minthogy a néhai igen dicső Zsigmond császár ur is, mint tudva van, elrendelte volt), hogy a dézsmálóknak a dézsmafizetők esküjével meg kell elégedniök; és ha nem akarnak megelégedni, álljon szabad hatalmukban, az asztagot megvizsgálni.

1. §. És ha többet találnak, mint a mennyit a paraszt mondott, a többletet vegyék el és ezen felől róják ki reá az igaz dézsmát, a melyet meg kell fizetnie.

2. §. Ha pedig annyit találnak, a mennyit a paraszt mondott, tartozzanak a parasztnak, az asztag felforgatásával okozott kár fejében, nyomban egy aranyat fizetni.

3. §. Melynek fizetését ha megtagadnák vagy elleneznék, legyen joga a parasztnak, a dézsmáló lovát szabadon elvenni.

4. §. És hogy ezt annál könnyebben és kényelmesebben megtehesse, elrendeljük ezzel a törvénynyel, hogy mielőtt a dézsmálók az asztag megvizsgálásába bele fognak, lovaikról szálljanak le, és azokat a dézsmafizető paraszt házában vagy udvarában kössék ki.

Továbbá, hogy az egri püspöki megyében a tized kirovás alá eső állatokat a parasztok csak szent Mihály napig legyenek kötelesek eltartani.

1. §. És ha ezek az állatok azon az időn tul véletlenül tönkremennének, a parasztokat e miatt semmi módon sem kell terhelni, de mindamellett tartoznak megesküdni, hogy nem az ő hibájukból, sem csalárdságuk miatt, sem saját akaratukból nem mentek tönkre.

Továbbá, vannak bizonyos megyékben olyanok, a kik egyes birtokaikon a dézsmálás idején egy csür buzát és gabonanemüt, ugyszintén egy pincze bort szoktak a maguk részére visszatartani és az ezekből járó dézsmákat maguk számára beszedni.

1. §. És mivel ez a visszaélés kétségtelenül a szent királyok rendelése ellen kapott lábra, mert bizonyos, hogy ezek azt rendelték, hogy egyedül a falusbirák és ezek is csak a dézsma beszedése alkalmával reájok nehezedő munka, szolgálat és költség miatt legyenek mentesek.

2. §. Ennélfogva határoztuk, hogy ez a visszaélés megszünjék és örök időkre eltörlöttnek tekintessék, ugy, hogy a földesurak részére dézsmálás alkalmával semmi csür és semmi pincze se maradjon.

3. §. Az ellenkezők és a törvény áthágói ellenében pedig az ispán alkalmas kényszer eszközöket használjon, a ki, ha ebben lanyha lesz, vagy ezt megtenni egyenesen vonakodik, e részben jelentést kell tennie a királyi felségnek, a ki aztán tartozzék őket rákényszeriteni.

Továbbá végeztük, hogy azok az országlakosok, a kik, bármilyen rendüek és ranguak legyenek is, eddigelé a római curia előtt a dézsmák tárgyában, bármely személyekkel és bármely idő óta perlekedtek vagy még jelenleg is perlekednének, azokat a pereket szüntessék meg és tartozzanak azokat május hó első napjáig, tudniillik szent Fülöp és Jakab apostolok legközelebb következő napjáig visszavonni és ez országban a királyi felség törvényszékének elbirálása alá bocsátani.

1. §. És ha valaki arra a határidőre visszavonni és a királyi felség előtt megjelenni elmulasztaná: ez, a megjelenő fél kérésére, tekintet nélkül amannak makacsságára vagy távollétére, köteles leszen az igazat eldönteni és az ügyet véglegesen befejezni és ugy a derékösszegre és kárra, mint a költségekre nézve is itéletet hozni és ezt, a jelen törvény erejénél fogva, annak rendje szerint végrehajtás alá bocsátani.

Továbbá rendeltük: hogy ennek utána egyáltalán senki se merjen az országlakosok közül akár dézsmák, akár bármely más dolgok iránt (a mint ez alább világosabban meg lesz mondva), az ugyancsak alább kijelentett büntetések alatt, az emlitett római curián, perlekedni.

1. §. Ha pedig a főpap urak vagy más egyházi személyek bármely országlakosok ellen vagy viszont a dézsmák iránt, akár ezek behajtása tárgyában, akár a fölött is, vajjon kell-e részükre igazság szerint és teljes mértékben dézsmát fizetni, vagy bármely más módon, avagy akármely más dolgok iránt is pert kezdeni, vagy a megkezdettet folytatni akarnák, legyen szabad ezt megtenniök, de máshol sehol, mint a királyi felség előtt, a kinek elvállalt uralkodásának tiszténél fogva, a felhozottakhoz és bebizonyitottakhoz képest azt, a mi igazságos, mindenki részére, meg kell itélnie.

2. §. Azt mindazonáltal határozottan kijelentvén, hogy a dézsmaügyekben mindenkor egyedül a királyi felségnek saját személyében szabad és lehet itélni, nem pedig az ország más biráinak.

Továbbá, hogy a királyi felség egyszerü panaszra, bármily sulyos és nagy legyen is az, az országlakosok fekvő jószágait ne foglaltassa el.

1. §. Hanem a panasz meghallgatása után irjon az ispánnak és az illető vármegye megválasztott nemeseinek és parancsolja meg nekik, hogy a panaszról tudomást szerezzenek és arról a királyi felségnek hű jelentést tegyenek.

2. §. Ez pedig azoknak tanusága alapján fontolja meg, ismerje föl és határozza el, mit kellessék azokkal tenni? És hogy vajjon javaik elfoglalásával lakoljanak-e vagy más büntetést érdemelnek?

3. §. Továbbá, hogy a királyi felségnek a bárók és főpapok tanácsa nélkül, senkit sem kell az országlakosok közül hütlenség vétkében vagy bünében elmarasztalnia.

Végeztük: hogy a királyhoz hütleneket senki se merje váraiba, erősségeibe, városaiba vagy egyéb jószágaiba befogadni és ott tartani s védelme alá venni.

1. §. Mindazonáltal, ha a hütlenek közül valaki bizalomból valamelyik urhoz vagy barátjához menekülne, ennek szabad őt befogadni és tizenkét napon át (de nem tovább) büntelenül magánál és házánál tartani.

2. §. És ha az illető a királyi felség elébe akarna menni, akár azért, hogy kegyelmet nyerjen, akár azért, hogy engedelmességének bizonyságát adja vagy hogy ártatlanságát tisztázza, álljon szabadságában a befogadónak őtet, ha akarja, a királyi felség szabad menedéklevele alatt (melyet a jelen törvény erejénél fogva ezennel minden ilyen hütlen részére megadottnak és engedélyezettnek kell tekinteni) a királyi felséghez, bárhol legyen is ez, magával vinni vagy levelével és embereivel oda el is küldeni, és érette esedezni, megkegyelmezése érdekében fáradni s közbenjárni.

3. §. Mindazonáltal, ha a királyi felségtől a kegyelem nem volt kieszközölhető és megnyerhető, semmiképen se merje őt ujból a maga váraiba, erősségeibe, városaiba, mezővárosaiba vagy más birtokaiba és fekvő jószágaiba befogadni és bebocsátani.

4. §. A kik pedig netalán másként mernének cselekedni, azoknak az a vára, erőssége, városa, mezővárosa, faluja vagy birtoka, a melybe tudniillik az ilyen hütlent befogadnák, legott a királyi fiscusra háromoljék és azt azonnal ráháramlottnak kell tartani.

5. §. A melyről a királyi felség, a jelen határozat erejénél fogva, tetszése szerint szabadon rendelkezhessék.

Továbbá, ha valakinek fekvő jószágain tolvajok, latrok, gyilkosok, gyujtogatók és pénzek avagy levelek vagy akár mások kézirásának hamisitói tartózkodnának és e fekvő jószágok urai azokat az ispán felszólitására jószágaikból ki nem üznék, az ispán tartozzék azok elfogása végett rájok küldeni.

1. §. És ha a parasztok, vagy azoknak a birtokoknak a lakosai, a melyeken azok tartózkodnak az ispán emberei ellen fölkelnének és nekik ellentállnának, hogy azokat el ne foghassák; az ispán a birtokot azonnal ne foglalja el, hanem tartozzék másodszor nagyobb erővel és nagyobb hatalommal ráküldeni és mind az emlitett gonosztevőket, mind pedig azokat a parasztokat is elfogatni.

2. §. A mikor is, ha az illető birtok urának a tisztei a parasztokkal együtt vagy akár külön, más büntársakkal fölkelnének és nem hagynák azokat elfogni, azonban megigérik, hogy őket a törvényszéken az ispán előtt törvénybe fogják állatni, az ispán embereinek engedelmeskedniök kell és meg kell elégedniök. És ebben az esetben az ispán a birtokot ne foglalja el.

3. §. Ellenben, ha azokat sem elfogni nem hagyják, sem, a mint emlitve volt, meg nem igérik, hogy törvény elébe állatják, köteles és tartozik azt a birtokot mindaddig elfoglalni, mig a királyi felség meg nem kegyelmez.

4. §. Ha pedig ebben az esetben, az illető földesur az ispán vagy ennek emberei ellen személyesen kelne föl és állana ellent, hogy a mondott gonosztevőket vagy azokat a lázadó parasztokat se lehessen elfogni és azt a mint előre volt bocsátva, meg nem igérné, hogy őket a törvényszéken elő fogja állatni, vagy ha megigérné és meg nem tenné, az a birtok, a melyen ez meg fog történni, szálljon örök időkre a királyi fiscusra és azt a jelen törvény erejénél fogva azonnal reá háromlottnak kell tekinteni, a melyet a királyi felség szabadon vagy a maga számára tarthat meg vagy másoknak is adományozhat.

Továbbá, ha idők multán a nemesek vagy más birtokos emberek birtokain arany és ezüst érczeket, só vagy más aknákat találnának, ezeket a királyi felség kellő és megfelelő kárpótlás nélkül el ne vegye.

1. §. Hanem ha azokat ő felsége meg akarná szerezni, az illető birtokokért, a melyekben ezek az ásványok léteznek, másokat kell adnia, a melyek épen olyan hasznot és jövedelmet hajtanak.

2. §. Különben csak a királyi haszonvételt, vagyis a fiscusra tartozó bányajövedelmet szedesse, magokat a birtokokat pedig hagyja összes haszonvételeikkel, jövedelmeikkel és jogaikkal az illető nemesek békés birtokában.

Továbbá végeztük, hogy Zagoria ispánjainak törvényszéke és biráskodása, melyet eddig Varasdon szoktak tartani, szünjék meg, és azt ennekutána soha semmi időben sem kell megtartani.

1. §. És hogy az abból a megyéből való peres felek ügyeiket Szlavonia bánjainak törvényszéke vagy birósága elébe kötelesek és tartoznak vinni.

Továbbá, a mely emberek, eltökélt szándékkal követnek el emberölést, azokat, bármilyen rendüek és kiváló állásuak legyenek, minden váltságdij mellőzésével, ki kell végezni, és ha az ilyen emberek szökésben keresnének menedéket, bárhol és bármikor kézre kerülnek, ugyanabba a büntetésbe essenek; azonban megtartván a törvény rendét.

1. §. És annak a vármegyének az ispánja vagy alispánjai és szolgabirái, a hol az ilyen gyilkos kézrekerül, kötelesek legyenek és tartozzanak az igazságot az ország szokásához képest kiszolgáltatni.

2. §. És az ilyeneket, a hütlenekre és más gonosztevőkre nézve föntebb kimondott büntetés alatt, senki se merje a maga váraiba és házaiba fogadni és bebocsátani.

3. §. Ha pedig az emberölés nem előre eltökélt gonosz szándékkal és nem elhatározott akarattal, hanem véletlenül vagy másképen váratlanul történt, az emberölőnek legyen joga a megöltnek rokonaival szabadon egyezkedni.

Továbbá végeztük, hogy ha a peres felek valamelyikét akár a nádor vagy országbiró, akár a többi rendes egyházi és világi birák előtt a nyolczados törvényszékek idején birságokban vagy törvénykezési terhekben marasztalnák, a biró kényszeritse arra, hogy az ilyen terheket vagy birságokat a per befejeztével azonnal megfizesse.

1. §. És ha a per végitélettel el lesz döntve, az elmarasztaltnak javaiból először az ellenfelet köteles az ő részére nézve kielégiteni, és azután szabadságában áll a maga birói részébe eső hányadot (a mint eddig is szokásban volt) beszedni.

2. §. Hasonlóképen azok is, kiket a törvényszéken a vármegyei ispánok előtt marasztalnak el valamely teherben, kötelesek azt, előzetesen történt megintés után tizenöt nap alatt megfizetni.

3. §. És ha nem tudnák vagy egyenesen nem akarnák megtenni, szabadságukban áll azoknak annyi jószágát és birtokát megszállni, a mennyi a teherrel vagy a birsággal fölér.

Továbbá, mivel némelyek a bánok, vajdák, ispánok és helyetteseik, valamint más rendes birák törvényszékétől és biróságától a jelentéktelen ügyeket is fel szokták vinni a királyi curiába, hogy tudniillik ellenfelüket hosszasabb és terhesebb perekkel, fáradtsággal, költséggel, jogtalansággal és kártétellel zaklathassák és ekként is terhelhessék;

1. §. Ennélfogva az országlakosok és kiváltképen az elnyomottak és szegények nyugalmára és megkönnyebbülésére, a főpap urak, bárók és többi országlakosok közös tanácsával, akaratával és hozzájárulásával határoztuk és rendeltük; hogy ha ezután valaki valamely ügyet bármely birótól a királyi felség curiájába felebbez, és ott az előbb hozott itéletet jóváhagyják, legott kétszeres birságban kell őt elmarasztalni, s melyben a felebbezés miatt tekintendő elmarasztaltnak; és ezt az ő rendes birája azonnal elengedhetetlenül hajtsa be.

Továbbá a perekben és a biróságok előtt elbukott felek biráikat néha rágalmazni, kisebbiteni és igaztalanul gyalázni szokták, mintha ezek nem szolgáltattak volna nekik igazságot; a kiknek igazságtalan és kárhozatos kiabálása miatt többnyire igen sok botrány és másféle bajok támadnak;

1. §. Ennél fogva, hogy ezek nyelvére féket rakjunk, mindnyájunk közös szavazatával végeztük, hogy egyáltalán senki se merje az itélőmestereket becsmérelni vagy igazságtalanul ócsárolni, hanem ha valaki azt hinné, hogy igazságtalan itéletet kapott, annak tőlük és biróságuktól illedelemmel, becsülettel és tisztelettel a királyi felséghez, a nádorhoz vagy az országbiróhoz, avagy a nádor és országbiró helyetteseihez kell felebbeznie.

2. §. Hogy ha valaki az előbb mondottakat nem átalná megtenni és nyelvét meg nem fékezné és a becstelenséget, a melylyel az itélőmestereket vagy azok valamelyikét illette, be nem bizonyithatná, akkor a jelen törvény erejénél fogva épen abban a büntetésben marasztalják el, a melyben az itélőmestereket kell vala elmarasztalni, ha az ellenök vagy valamelyikük ellen felhozottakat be lehetne bizonyitani.

Ezenkivül rendeltük, a mint a néhai igen dicső Lajos király ur is elrendelte volt: hogy ha valamely nemest a törvény rendje szerint a nádor, vagy az országbiró vagy akármely más biró előtt akár a párbajban való elbukás, hatalmaskodásos tényében, akár patvarkodás, vagy hamis okiratok használása és felmutatása, vagy főbenjáró itélet büntetésében vagy bármely más dologban elmarasztaltak, a perbirája köteles legyen az ilyen elmarasztaltat elfogni és megbékélés és egyezkedés czéljából három napig letartóztatni.

1. §. És ha ki nem egyezhetnének, akkor az ország szokásához képest, szolgáltassa ki ellenfele kezéhez, hogy rajta a törvényesen megállapitott és méltó büntetést végrehajtsa.

2. §. És ha ez az olyan elmarasztalt ellenében a halálos vagy más büntetést, a melyet, mint emlitettük, a törvény megállapitott, végrehajtja, a biróval és az ellenféllel szemben minden pénz vagy teherfizetés nélkül, mentesnek tekintendő.

3. §. És hogy ennek az elmarasztaltnak és elitéltnek fiait, fivéreit, atyafiait, nővéreit, feleségét és vérrokonait az ő büneért nem kell megbüntetni, ugy hogy a biró sem annak a saját birtokait és részeit, sem egyéb javait (kivéve egyedül azokat a dolgokat, a melyeket elfogatása idején nála találnak) el ne vegye: hanem ezek egyáltalában fiaira és örököseire vagy nemzetségére szálljanak, a kik mind eme javakban, birtokokban, uradalmakban és birtokjogokban sértetlenül, szabadon és nyugodtan benn maradjanak.

4. §. Hozzátévén azt: hogy ha az emlitett módon elitélt és elmarasztalt, az ő ellenfelével bármiképen kiegyezhetik, ezt mindenkor szabadon megtehesse; és a birónak ezért az egyességért sem az elmarasztalttól, sem ellenfelétől épenséggel semmi birságot vagy másféle fizetést sem szabad vennie és követelnie; hanem az egyességet és békét szabadon és egyáltalán minden fizetés nélkül köthessék meg.

Továbbá, hogy a fiut atyjának büneiért és vétkeiért, és viszont, sem személyében, sem birtokaira vagy egyéb dolgaira nézve nem kell elmarasztalni vagy másképen megröviditeni.

Továbbá, hogy a püspökök, káptalanok, apátok, conventek, prépostok és a többi birtokos egyházak a nemesek és egyházak közt birtokszerzést illető három tanuvallató levéllel, ha csak a királyi felség a dolgot tetszése szerint kirendelt megbizható férfiak utján meg nem vizsgáltatja és magát nem tájékoztatja, birtokokat se ne szerezhessenek, se meg ne tarthassanak, hanem csak a királyi felségnek vagy az ő felségét helyettesitő biráknak kiváltságleveleivel.

1. §. A mint mindez tudvalevőleg, a néhai igen dicső Lajos király úr idejében, volt elrendelve és megtartva.

Ezenfelül rendeltük, a minthogy ez az igen dicső Zsigmond császár úr törvényében is benne van, hogy a széksértőket legott elengedhetetlenül behajtandó huszonöt gira birságban kell elmarasztalni és ennyivel büntetni.

Továbbá, hogy a kisebb conventek, és különösen a szent jóbi convent, tartózkodjanak jövőre a levelek kiadásától, és ezeknek semmi erejük se legyen.

Továbbá rendeltük, hogy a királyi felségnek az ő főpapjai és bárói tanácsával és akaratával mindenik megyében valamely bárót vagy más jeles és jómódu birtokos embert, a ki tudniillik megfelelőnek és alkalmasnak látszik, kell megyei ispánná kineveznie.

1. §. És ilyen alispánul vagy alispánokul az illető megyéből és nem másunnan köteles valamely jeles férfiut kiválasztani.

2. §. A kik mindnyájan az irott esküminta szerint esküt tartoznak tenni; az ispán a királyi felség előtt, az alispánok pedig magának a vármegyének szine előtt.

Továbbá, gyakran megszokott történni, hogy a katonák átvonulásuk közben, félretéve az Isten és az emberek félelmét, az egyházakat a jobbágyok részéről ott biztonság végett elhelyezett eleség vagy élelmi szerek és egyéb dolgok miatt, megtámadják, és onnan nemcsak a szükséges élelmi szereket, hanem azoknak a jobbágyoknak egyéb javait is mind elragadják és ott más szörnyű és kimondani is borzasztó dolgokat büntetlenül követnek el:

1. §. Miért is vakmerőségük és átkozott szemtelenségük megzabolázására határoztuk: hogy ennekutána az egyházak ajtait betörni vagy az egyházakat egyébként megszentségteleniteni, avagy onnan élelmi szereket vagy más valamit erőszakosan elvenni egyáltalán senki se merészeljen, legyen az bár lovas vagy gyalogos s utazzék bár a hadsereggel, vagy akárhogyan másképen.

2. §. Ha pedig jövőre az ellen vétenének, akkor, ha az ilyen csapatok kapitánya nemes ember, ez mind birtokjogait, mind egyéb mindenféle javait is veszitse, a melyek a királyi fiscusra háromoljanak és legott reá háromlottaknak tartandók.

3. §. Ha pedig az ilyen törvényáthágók nem nemesek, azokat el kell égetni.

4. §. Ezt a végrehajtást pedig a hadsereg főkapitánya tartozik foganatositani; és ha ezt elmulasztaná, vagy talán ezt a törvényt ő maga szegné meg, akkor a királyi felség, miután őt erről értesitették, tartozik kegyelménél és igazságszereteténél, valamint veleszületett kegyességénél fogva a végrehajtás foganatositását elrendelni.

5. §. És ha e csapatok a királyi felségéi, akkor engesztelje ki az egyházat; ha pedig másokéi, ezt a kiengesztelést azok eszközöljék, a kikéi azok a csapatok.

6. §. Ezt hozzátéve, hogy ha a katonák az élelmi szerekben szükséget szenvednek, a helység plébánosa, vagy birája vagy elöljárója tartozzék az egyházat megnyitni és a csapatoknak annak jelenlétében, a kit e csapatok kapitánya arra kirendel, az egyházból igaz, méltó és illő áron és fizetésért élelmi szereket adni.

Továbbá, hogy az ilyen hadcsapatok, átvonulásuk alkalmával sehol se merjenek a nemesek házaiba szállni, sem a nemesek házaiból és udvaraiból a jobbágyok és parasztok dolgait és javait erőszakosan elvinni és elhurczolni.

1. §. E törvény áthágói pedig legott ugyanabba a büntetésbe essenek, mint az egyházak megszentségtelenitői.

Továbbá, mivel tudomásunk van arról, hogy a főesperesek és esperesek meg plébánosok, meg nem elégedvén törvényes és igaz jövedelmeikkel, telhetetlenségükben bizonyos átkos, ez országon kivül hallatlan rossz szokást hoztak be, különösen pedig Somogy megyében, azt tudniillik, hogy a midőn valakit bármi módon meg találnak ölni, annak az egyházban vagy czinteremben való eltemetését is mindaddig megtagadják, a mig részükre minden temetkezési és egyéb dijakon felül, a melyek ilyenkor a helységek szokásához és különféleségéhez képest divnak, még egy ezüst girát vagy négy aranyat nem fizetnek; és mivel ez nemcsak visszaélésnek és gonosz szokásnak, hanem méltán bizonyos szentségtörésnek és a simonia-vétség egy nemének tekinthető:

1. §. Ennél fogva végeztük a jelen decretummal: hogy ennek utána jövendőre minden ilyen fajta dijnak a szedése mindenütt és nevezetesen az emlitett Somogy vármegyében abba maradjon és örökre megszünjék és a fő s alesperesek meg plébánosok és helyetteseik közül senki se merjen, javadalomvesztés büntetése alatt, ilyent kicsikarni.

2. §. A mint hogy ezt az emlitett Somogy vármegyében a néhai igen dicső Károly urnak, Magyarország stb. királyának idejében is, ugyan ezen király urnak kérelmére és sürgetésére, apostoli bullák megsemmisitették és eltörölték, a mi ezekből, az országlakosok jelen gyülésében nyilván fölolvasott bullákból világosan kitünik.

Továbbá, mivel a nemesek közönsége a vármegyékből néha az egész vármegye dolgaiban, néha a királyi felség parancsára gyakran szokott a királyi felséghez követeket és választott nemeseket küldeni, akadnak pedig igy az egyházi, mint a világi urak, szintúgy a nemesek, apátok, prépostok, káptalanok és conventek közül olyanok, a kik fekvő jószágaik után ezeknek a követeknek és választottaknak a részére, mások módjára, költséget adni vonakodnak, és magukat az efféle költségekre való adózás alól teljesen kivonják, a miáltal tudnivalóképen a nemesek közönségére és különösen a szegényebb sorsuakra nem csekély jogtalanság háramlik.

1. §. Ezért a jelen decretummal határoztuk, hogy jövőre az összes birtokos emberek, együtt és egyenkint, bármely rendüek és állásuak is, és bármely vármegyében lakjanak, kötelesek legyenek és tartozzanak a közönség részéről elhatározandó költségeket, fekvő jószágaikból és birtokaikból az ezekhez arányitott részben és mennyiségben a megye pénztárába mindenkor megfizetni és megfizettetni.

2. §. Kivéve azonban azokat a főpap urakat, bárókat és egyéb birtokosokat, a kiket a királyi felség országgyülés alkalmával levelével névszerint és személyesen meg fog hivni; de különben, tudniillik midőn a vármegye dolga forog kérdésben, mindenki tartozzék adót fizetni.

3. §. Az ellenszegülőket pedig az illető vármegye ispánja, az ilyen esetben szokásos birságokkal, vagyis három könnyü márka teherrel is, legyen köteles és tartozzék arra rákényszeriteni.

Továbbá mivel a peres felek és némely más emberek, kik a törvényszékre mennek, fegyveres cselédekkel és jobbágyokkal, még pedig azoknak lehető legnagyobb számával szoktak minden megyében a nemesek törvényszékére bemenni és a többieket fegyverekkel vagy az emberek sokaságával megrémiteni:

1. §. Ennélfogva részint azért, hogy jövőre az ilyen törvényszékre mindenki nyugodtan, szabadon és minden félelem és veszély gyanitása nélkül bemehessen és tisztességesen, békésen és egészen akadálytalanul ott maradhasson; részint meg azért, nehogy a törvények és jogok a fegyverek közt elnémulni látszassanak, határoztuk, hogy ugy a nemeseknek, mint azok cselédeinek és jobbágyainak is, a midőn a törvényszékre akarnak belépni, mindennemü fegyvereiket le kell tenniök és a törvényszékre fegyvertelenül kell belépniök, hogy tudják, hogy ott nem fegyverrel, hanem joggal kell küzdeni.

2. §. A kik pedig e törvényt áthágják, ha nem nemesek, fegyvereiket az ispán vegye el és ezenfelül zárja őket kalodába és két napon s ugyan annyi éjen át étlen és szomjan tartsa ott.

3. §. Ha pedig nemesek volnának, azoknak fegyverét hasonlóképen vegye el és ezenfelül rajtok egy nehéz girát vegyen fel.

Továbbá, mivel a sokadalmak és heti vásárok alkalmával, azonkivül a korcsmákban igen sok emberölés, sebesités, verekedés, továbbá sok veszekedés és végtelen számu másféle gonosztettek szoktak előfordulni, mert hát a vak szenvedély mindenütt fegyvert kovácsol;

1. §. Ennélfogva, hogy az ilyennemü gonosz bajoknak is kellő gondossággal elejét vegyük, hasonlóképen határoztuk, hogy mindazok, kik sokadalmakra, vásárokra és korcsmákba mennek, bármily rendüek legyenek, minden fegyverüket tegyék le szállásaikon, és ugyancsak a fentebbi büntetés alatt, fegyver nélkül induljanak adni-venni és inni; s igy tartózkodjanak és mulassanak ottan.

Mivel a fentebbi czikkelyekből világosan kitünik, milyen sok a teendője a vármegye ispánjának az igazság végrehajtásában; azért tehát, hogy tisztében kellő módon és minden akadály nélkül járhasson el, határoztuk és végeztük:

1. §. Hogy a kik az ilyen végrehajtások alkalmával az ispán vagy alispán ellen támadnak és ellene erőszakoskodni mernek és ekképen meggátolják abban, hogy az igazságot, melyet végre kell hajtania, végrehajthassa: azok (mindazáltal kideritve előbb a tiszta valóságot) hütlenség vétkének büntetésével lakoljanak.

2. §. Ha pedig szolgák vagy parasztok teszik azt: uraik őket huszonöt gira büntetés alatt az ispán kezéhez tartoznak adni és szolgáltatni, hogy érdemlett büntetéseiket elvegyék; és ezenfelül az ország szokásához képest kötelesek és tartoznak magukat ártalmatlanságukra nézve, hogy tudniillik ez nem az ő akaratukból és meghagyásukból történt tisztázni.

3. §. Ha pedig a szolgák vagy parasztok a büntény elkövetése után megszöktek, az alispán a rajta esett sérelem miatt nyomozza őket és uraik nem kevésbé tartozzanak magukat, mint emlitve volt, ártatlanságukra nézve tisztázni.

Továbbá mivel a rendes birákat gyakran szokták emliteni, és igen sokan kételkednek az iránt, hogy kik ezek a birák és kiket kell alattuk érteni?

1. §. Ennélfogva határozottan kijelentjük e helyütt, hogy a rendes birák: elsősorban a nádor, azután az országbiró, és azután a titkos kanczellár, ha jelen van, különben a helytartó, vagyis, a kinél az idő szerint a királyi felség birói pecsétje vagyon.

2. §. Ezeket pedig azért nevezik rendes biráknak, mivel bármely ügyben itélhetnek és a törvényszékre egyedül ők meg helyetteseik mehetnek be hivatlanul, és hivhatnak be másokat is, ha valakit bizonyságra vagy más dolog miatt be akarnak hivni.

3. §. Az alább következők pedig, tudniillik a tárnokmester, a főseneschal, Dalmáczia, Horvátország és Szlavonia bánja és az erdélyi vajda nem számitanak a rendes birák közé és ennélfogva nem kell nekik s nem tartoznak a királyi felség törvényszékére hivatlanul bemenni.

4. §. Mindamellett azonban, mivel felesketett birák és tisztek, ha valamikor önszántukból be akarnának menni, akár jelen van a királyi felség, akár nincs, mindenkor be kell őket bocsátani és részökre tisztességes helyet engedni.

5. §. A kiknek itélőmestereit és birói helyetteseit is hasonlóképen be kell ereszteni.

6. §. De az emlitett három rendes birói engedélye és beleegyezése nélkül a törvényszékre senkit sem hivhatnak.

7. §. Határozottan kijelentvén azt, hogy az előbb megnevezett rendes birák e többiek nélkül, a királyi felség távollétében és mindenben szabadon itélhetnek.

8. §. Hogy pedig a törvényszékeket tisztességgel, méltósággal és komolysággal, tudniillik minden lárma, zaj, zürzavar nélkül és háboritatlanul lehessen megtartani, határoztuk: hogy a törvényszék épületének ajtai mindenkor nyitva álljanak és hivatlanul senki se merjen belépni.

9. §. Különben, a ki ezt áthágja, az e részben más alkalommal megállapitott büntetéssel, vagyis száz arannyal bünhődjék, a melyért őt azonnal el kell fogni és annak megtéritéséig csonka toronyban kell tartani.

Továbbá, mivel szokása az ügyvédeknek, hogy nyereségvágyból mentül több személynek az ügyeit elvállalják és azok védelmében meglehetősen hanyagul járnak el, és ha megbizóikat egyszer-másszor birságban marasztalják, ebből semmit sem csinálnak.

1. §. És ez leginkább onnan van: mivel az ilyen birságokat, régi szokásnál fogva, csakis köztörvényszékek tartása alkalmával szokták behajtani; minthogy azonban ezek a köztörvényszékek, mint föntebb érintettük, el lettek törölve, és jövőre soha sem lesznek megtartandók:

2. §. Ennélfogva rendeltük, hogy ennekutána egy ügyvéd se merje tizennégy személynél többnek az ügyeit elvállalni és vinni.

3. §. A mikor pedig birságokban fogják elmarasztalni, ezek iránt az ő felének fekvőjószágaiból és birtokaiból mind a birónak, mind az ellenfélnek részére nézve a per befejezése és az ügy eldöntése után azonnal eleget kell tenni.

Továbbá, hogy mindazokat a pereket és vitákat, melyeket bármely dologra és ügyre nézve eddig már megkezdettek, ugyanazon törvényes rend és eljárás szerint kell folytatni, elintézni és befejezni, a mint eddigelé szokásban volt; úgy tekintvén tudniillik a fentebb megirt czikkelyeket, mint a melyek egyedül a jövendő s nem az elmult dolgokra nézve lettek alkotva.

Továbbá határoztuk: hogy ha bármely állásu személyek, tudniillik akár egyháziak, akár világiak azt hoznák fel, hogy kiváltságleveleiket a törökök, csehek, lengyelek, németek vagy bármely más ellenség vagy vetélytársak elvitték, vagy hogy azok a kiváltságlevelek elégtek és elvesztek; vagy pedig ha az egyháziak közül valaki azt állitaná, hogy egyházuk soká világi kézen volt, a mint ez néha megtörtént, és a világiak ezt ugyanakkor jogaitól és kiváltságleveleitől megfosztották vagy ezeket különben elsikkasztották: akkor ha az ilyenek a királyi felségnek irott parancsára és más rendes birák megkeresésére annak a vármegyének a nemeseivel, a hol azok a fekvő jószágok vannak, a melyekre vonatkozó jogaikat és kiváltságleveleiket elveszetteknek állitják, hatvan éven belül történt dolgokra nézve azok megtörténtét bebizonyithatják, ezt a bizonyitást s a nemeseknek tanuvallomását mindenkor és minden biróság előtt eredeti és derék privilegium erejünek kell venni és beszámitani.

Továbbá, hogy a világi személyeket egyháziak ellenében a biróság előtt nem szabad nagyobb birságban marasztalni, mint a mekkorában az egyháziakat világiak ellenében marasztalnák.

Továbbá rendeltük: hogy minden aggodalmas gyanu, a mely az ország birái és igazságszolgáltatói, továbbá az ispánok, alispánok, szolgabirák, valamint a választott nemesek és a többi tisztek ellen, ezeknek kedvezése vagy gyülölsége miatt támadhatna, mindenki szivétől távol maradjon, a néhai igen dicső Zsigmond császár úr törvénye megállapitotta és elrendelte:

1. §. Hogy ennek az országnak összes birái és igazságszolgáltatói, úgy az egyháziak mint a világiak, a kiket tudniillik nádorrá, országbirává, tárnokmesterré, kanczellárrá vagy alkanczellárrá, a most nevezett birák itélőmestereivé vagy helyetteseivé, valamint törvényszéki biráivá, Szlavonia bánjává, erdélyi vajdává és bármely megye ispánjává s szolgabiráivá fognak megválasztani és megtenni, úgyszintén ezeknek a helyettesei, és a helyükbe kirendeltek, e tisztségükbe való beiktatásuk alkalmával, a jövendő örök időkben, a hűség megtartására és igazság kiszolgáltatására nézve királyi felségünk szine előtt, becsületes esküt kötelesek tenni.

2. §. Az alispánok és szolgabirák azonban ezt az esküt vármegyéjük előtt tartoznak letenni.

Az esküminta pedig következőképen hangzik:

Én N. esküszöm az élő Istenre és az Isten szent anyjára, szüz Máriára és minden szentekre és az Isten kiválasztottjaira, hogy minden előttem perlekedőnek és minden ügyben, mely tisztemhez tartozik, minden személynek, tudniillik gazdagnak és szegénynek megválogatása nélkül, kérést, jutalmat, kedvezést, félelmet, gyülölséget, szeretetet és barátságot távoltartva és félretéve, tehetségemhez képest minden dologban igaz és való törvényt és igazságot fogok tenni s végrehajtást eszközölni, a mint azt Isten és az ő igazsága szerint megtenni kötetességemnek ismerendem. Isten engem ugy segéljen és minden szentjei.

Továbbá, nehogy a káptalani és conventi levelek megváltása, valamint azoknak az utazásoknak és munkának megfizetése körül, melyeket a káptalanok és konventek bizonyságainak a végrehajtások alkalmával kell tenniök, egyenetlenség találjon támadni, végeztük:

1. §. Hogy e részben azt a dijszabást kell megtartani, mely a néhai igen dicső Zsigmond császár ur idejében készült és a melyet utóbb a királyi felség szerencsés megkoronáztatása alkalmával megerősitett.

2. §. Akképen tudniillik, hogy az első, második és harmadik perbehivó levélért ennek váltságdija fejében minden hiteles helyen, ugy a káptalanokban mint a conventekben, azok jegyzőjével és iródiákjaival együtt, egyenkint huszonnégy dénárt kell venni vagy fizetni, melyekből száz teszen egy aranyat.

3. §. Továbbá elhalasztó levélért tizennégy dénárt.

4. §. Továbbá minden eltiltó, tiltakozó és más hasonló levelekért, ha nyilt levél alakjában kelnek, huszonnégy dinárt, de ha zárt alakban, akkor tizenkét dénárt.

5. §. Továbbá minden egyes kiváltságlevél alakjában kelt bevalló levélért száz dénárt; ha azonban nyilt levél alakjában készültek, huszonnégy dénárt: ha pedig zárt alakban, akkor tizenkét dénárt.

6. §. Továbbá minden, akár nyilt, akár zárt tanuvallató levélért huszonnégy dénárt.

7. §. Továbbá a levéltárból kikeresett régi levél párjától a levéltári őrnek vagy a levél kikeresőjének egymagára száz dénárt és a kikeresett levél kiváltása fejében, ha nem volt rajta sok irás és nyilt alakban készült, huszonnégy dénárt; ha pedig nagy irásmunkával járt és kiváltságlevél alakjában készült volt, száz dénárt.

8. §. Továbbá az egyszerü átirásokért vagy átirt levelekért, melyek nyilt alakban keltek, ha az irás munkája nem volt nagy, huszonnégy dénárt; de ha a levél terjedelmes volt, vagy kiváltságlevél alakjában készült, száz dénárt.

9. §. Továbbá iktató levélért, ha az iktatás alkalmával ellentmondás történt, huszonnégy dénárt. Örökerejű iktatólevélért pedig, a mikor ellentmondás nem történt, a levélváltságot a birtok mennyiségéhez és a telkek számához képest a következő mód szerint kell venni, tudniillik: egy, két vagy három, vagy négy telek után, egészben véve száz dénárt, négy telken felül tizig, mindenik telek után harmincznégy dénárt; ha pedig a telkek száma tizen felül volt, huszig, mindenik telek után huszonnégy dénárt; midőn pedig azok száma a huszat meghaladta, egészen százig minden egyes telek után tizenkét dénárt; ha pedig százon fölül bármeddig megy, akkor minden egyes telekért nyolcz dénárt.

10. §. Továbbá határjáró levelekért, ha ellentmondás és perbehivás nem történt, huszonnégy denárt; az olyan határjárások esetében pedig, a melyekben egyszerü összeirás, vagy a királyi curiából kiküldött emberekkel a földre nézve tett eskü mellett a törvény rendje szerint vagy a felek megegyezésével szintén egyszerü összeirás vagy végleges határkijelölés történt, levélváltság fejében négyszáz dénárt: midőn pedig az ilyen határjárások és kijelölések alkalmával a felek meg nem egyezése következtében az ügyet a királyi curia elébe viszik, az ilyen levelek kiváltása fejében kétszáz dénárt kell fizetni.

11. §. Továbbá a törvény rendjén meghagyott közös tanuvallatásért száz dénárt.

12. §. Továbbá birtokfoglalásnak szemügyrevételéért száz dénárt.

13. §. Továbbá a főbenjáró itéletben marasztalt emberek birtokainak birói meghagyásból történt elfoglalása és javaiknak elvétele alkalmából a káptalant régi szokás alapján az elvett dolgoknak egy tizedrésze fogja illetni, levélváltság fejében pedig száz dénárt kap.

14. §. Továbbá birói meghagyásra eszközölt birtokbecslésekért száz denárt.

15. §. Továbbá birtokok megosztásaért minden egyes megosztott birtok után száz dénárt.

16. §. Továbbá eskütételt bizonyitó levélért huszonnégy dénárt.

17. §. Továbbá olyan eskütételt bizonyitó levélről, mely neveket foglal magában, száz dénárt.

Továbbá azokból a pénzekből, melyeket a káptalanok vagy conventek avagy azok bizonyságai előtt szoktak fizetni, a káptalannak vagy conventnek nem szabad tized- vagy kilenczedrészt venni, hanemha akkor, a midőn a pénzeket a felek egyenetlensége miatt azok sekrestyéiben vagy letéthelyeikben helyeztek el, mert ezekből törvény szerint tized- és kilenczed részt vehetnek, de annak a félnek a rovására, a ki ennek a pénznek a letétbe helyezésére okot szolgáltatott.

1. §. Azoknak a személyeknek pedig, kiket a káptalanok vagy konventek bizonyságul kiküldenek, minden egyes napra, melyet uton töltenek, tizenkét dénár jár, akár saját lovaikon utaznak, akár az ügyfelek lovain viszik őket.

2. §. És azok, a kik a végrehajtásra kiviszik, kötelesek őket mindenkor lovaikkal és cselédjeikkel együtt mind hazulról elvinni, mind ismét haza hozni.

Ezenkivül, minthogy a királyi curiában szokásos biráskodások alkalmával ennek a curiának a rendes birái és jegyzőik előtt a levelek és ezek váltságai szükségképen előfordulnak.

1. §. Azért, hogy a jegyzők és a peres felek közt fölmerülhető minden szóváltás alkalmát eltávoztassuk, jónak láttuk ama levelek megváltásának régi szokását is a következő módon megállapitani:

2. §. Tudniillik, hogy a királyi curiában az országbiró jegyzőjének fizessenek egy közönséges elhalasztó levélért tizenkét dénárt.

3. §. Birói- vagy bírságlevélért hasonlóképen tizenkét dénárt.

4. §. Egyszerü tanuvallató levélért szintén tizenkét dénárt.

5. §. Második perbehivó levélért huszonnégy dénárt.

6. §. Harmadik perbehivó levélért száz dénárt.

7. §. Kikiáltó levélért száz dénárt.

8. §. Eskütételi levélért, harmad- vagy hatodmagával odaitélt eskü esetében huszonnégy dénárt.

9. §. Attól, a ki tizenketted, vagy huszonötöd vagy ötvened magával esküszik, száz dénárt.

10. §. Közös tanuvallatásért száz dénárt.

11. §. Bajvivási levélért kétszáz dénárt.

12. §. Eskütételi levélért, valakinek fejére való esküvés esetében kétszáz dénárt.

13. §. Okiratoknak első izben való felmutatásától huszonnégy dénárt.

14. §. Okiratoknak másod és harmad izben, tehervállalás mellett történt felmutatásától hasonlóképen huszonnégy dénárt.

15. §. A feleletadást három márka teherrel elhalasztó levélért huszonnégy dénárt.

16. §. Nyilt alaku elhalasztó levelekért huszonnégy dénárt.

17. §. Közönséges bevallólevélért huszonnégy dénárt.

18. §. Más közönséges, tudniillik eltiltó és ehhez hasonló levelekért huszonnégy dénárt.

19. §. Szemtől-szembe való eltiltó levélért száz dénárt.

20. §. Hatalmaskodás tényében kelt itélőlevélért a pecsétörzőnek száz dénárjával számitott tiz forintot; az iródiáknak pedig kétszáz dénárt.

21. §. Egyszerü iktató és határjáró levelekért huszonnégy dénárt.

22. §. Birtokok vagy egyéb javak visszanyeréséről szóló itélőlevelekért pedig a visszanyert birtok vagy javak mennyiségéhez képest a peres felek és itélőmesterek között létrejött egyesség szerint történjék a fizetés.

A birtokbaiktatásoknak, határjárásoknak és szemügyrevételeknek pedig nem kell másképen történniök, hanemha az illető birtokok törvényesen odahivott szomszédjainak és határosainak jelenlétében.

1. §. És hogy az ilyen dolgokban a hamisság és csalárdság annál inkább elkerülhető legyen, azoknak a szomszédoknak és határosoknak a neveit, a kik az emlitett eljárások alkalmával ott egyenesen egybegyültek, az ezekről felveendő káptalani vagy conventi levelekbe egyenkint sorrendben bele kell irni.

Végre határoztuk: hogy a királyi felség a fentebb megirt rendelkezést minden czikkelyében, záradékában, fejezetében és pontjában mindenki által sértetlenül megtartassa.

1. §. Annak áthágóit pedig ugy javitsa, fenyitse és büntesse meg, hogy valamint az országlakók ezt a rendelkezést mindnyájunknak egyenlő és egyetértő megegyezésével, akaratával s tanácsával és érett megfontolással tették: ugy ő felségének is mindnyájan méltó hálát adhassanak.

2. §. A mely czikkelyeket vagy fejezeteket Mi, fentnevezett Mátyás király a fentemlitett főpap urakkal, bárókkal, előkelőkkel és többi választott nemesekkel, a kik tudniillik ez egész ország képviseletében a jelen közönséges országgyülésen velünk együtt vannak, előzetesen megtartott komoly tanácskozás után, ugyanazon főpap urak, bárók, előkelők és az egész ország tanácsából, és akaratából hozzájárulásával, egész tartalmukra nézve, ez országnak örök időkre megtartandó és fenmaradandó decretuma, statutuma és törvénye meg irott joga gyanánt szentesitünk, megállapitunk, helyeselünk, jóváhagyunk és megerősitünk; egyszersmind azok tiszteletben tartására összes királyi utódainkat valamint ezt az egész országot akképen kötelezzük, hogy azokon soha, semmi időben, tudniillik sem uj királyok választásakor vagy koronázásakor, sem pedig országgyüléseken vagy az országlakosaik közönséges avagy részleges gyüléseiben bármit változtatni, vagy másitani szabad ne legyen, hanem azokat minden záradékukban és pontjukban változatlanul és sértetlenül meg kell tartani.

3. §. A minek örök emlékezetére és erejére a jelen iratba följegyzett és beiktatott czikkelyeket ugyanazon főpap urak, bárók és nemesek meg az egész ország akaratából és tanácsából titkos pecsétünknek, melylyel mint Magyarország királya élünk, ráillesztésével megerősittettük.

4. §. Kelt Budán a tisztelendő atyának Krisztusban, János urnak, a váradi egyház püspökének, udvarunk titkos kanczellárjának és kedvelt hivünknek kezével, az Úrnak ezernégyszáz nyolczvanhatodik esztendejében, szent Pál apostol fordulásának ünnepén, magyarországi stb. uralkodásunknak huszonkilenczedik, a csehországinak pedig tizenhetedik évében.

5. §. Jelen lévén a tisztelendő atyák és urak Krisztusban: Geréb László, megválasztott és megerősitett gyulafehérvári, erdélyi püspök, a szentszék követe; az esztergomi érseki szék üresedésben levén; Péter, kalocsai érsek; Gábor bibornok, egri; az emlitett János, váradi; Ozwald, zágrábi; Zsigmond, pécsi; Urbán megválasztott és megerősitett győri püspök, a mi főkincstárnokunk; Albert, veszprémi; János, csanádi; Miklós, váczi; György barát, nyitrai; János, szerémi és Mátyás megválasztott boszniai püspökök, kik az Isten egyházait szerencsésen kormányozzák.

6. §. Továbbá tekintetes és nagyságos Zápolya Imre a szepesi kerületnek örökös ispánja és nevezett Magyarországunk nádora, Báthori István ispán országbiránk és erdélyi vajda; Geréb Mátyás, Dalmát-Horvát- és Szlavonországaink bánja, Pakos László királyi tárnokmesterünk; Szokoli András és Haraszthi Ferencz szerémi bánok, Vilmos, Zagória ispánja, főasztalnok, Thuróczi György, főpohárnok, Guthi Ország László, főlovászmesterünk; Kinizsi Pál temesi és Lindvai Bánffy Miklós, pozsonyi ispánok, és mások igen sokan, kik országunk ispánságait és tisztségeit viselik.

Mi Ulászló, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország, Dalmáczia, Horvátország, Szlavonia, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodomeria, Kunország és Bolgárország királya, Szilézia és Luxemburg herczege, Morvaország és Lausitz őrgrófja stb.

Adjuk tudtára jelen levelünk rendén mindeneknek a kiket illet:

1. §. Hogy midőn a fenséges fejedelemnek, néhai Mátyás király urnak, a mi boldog emlékü elődünknek halála után és ennek következtében e Magyarország kormányára isteni rendelésből történt meghivatásunk és elismertetésünk után, Isten segitségével és ez országunk főpap urainak és báróinak tanácsával a sok és igen terhes ellenségeskedést, mely ez ország nyakára nőtt, valamint az itthon folyt igen heves versengéseket és belső meghasonlásokat is, melyek megannyian ez országot már végveszélybe látszottak sodorni és dönteni, megszüntettük, és előbb a fenséges Miksa fejedelem urral, római királylyal stb. ki a többiek között ez ország vesztére tört, békét s egyességet kötvén és hozván létre, azután a többi külellenséget szétvervén és megfutamitván, az itthon folyt belháboruknak, meghasonlásoknak és egyenetlenségeknek pedig véget vetvén, mindenben békét és egyetértést létesitettünk.

2. §. Az ország főpap urai és bárói végre azt kivánták, hogy a maguk és a többi országlakosok jövendő nyugalmára szükséges dolgok megbeszélése végett országlakóink közönségének a legközelebb mult gyertyaszentelő Boldogasszonyünnepére ide Buda városunkba közönséges vagyis országgyülést hirdessünk.

3. §. Miután tehát egybegyültek és ez ország boldog állapota érdekében igen sokat tanácskoztak és határoztak, egyéb tanácskozások és egyéb intézkedések közt végre ez ország régi törvényeiből, decretumaiból és szokásaiból kiválogatott és mindnyájuk közös tanácsával és elhatározásával egybe gyüjtött, valamint az időviszonyokhoz és körülményekhez képest ujonnan is szerkesztett némely czikkelyeket terjesztettek elénkbe.

4. §. Alázatosan esdekelvén, hogy e czikkelyeket törvényerejüeknek tekinteni, tetszéssel és szivesen fogadni, valamint a maguk és a többi országlakosok megvigasztalására és az egész ország nyugalmára királyi hatalmunkkal jóváhagyni, helyeselni és megerősiteni méltóztassunk. A mely czikkelyek sorban igy következnek:

Mindenekelőtt, hogy a királyi felség Magyarországot a többi országokkal, tudniillik Dalmácziával, Horvátországgal, Szlavoniával és az erdélyi részekkel s az alája vetett tartományokkal, valamint a főpap urakat és bárókat, minden egyházat és egyházi személyt, a nemeseket és városokat, ugy szintén ez országok és az erdélyi részek többi alattvalóit és lakóit a régi jogokban, kiváltságokban, mentességekben és szokásokban meg fogja tartani, a melyekben őket tudniillik a néhai megdicsőült királyok megtartották és a melyeknek birtokába és élvezetében voltak.

1. §. Ugy, hogy azok kárára és elnyomására és eme régi szokásaik ellenére (mint a néhai Mátyás király ur) valami keresett szin alatt egyáltalán semmi ujitást se hozzon be.

2. §. Azokat pedig, a melyeket a néhai fenséges Mátyás király ur behozott, törölje el.

3. §. Adót vagy egyforintos taksát pedig semmi ürügy alatt se követeljen, hanem a régi törvényes, rendes és szokásos királyi jövedelmekkel érje be.

Továbbá, hogy mások fekvő jószágait és bármely jogait a melyeket a néhai boldog emlékezetü Mátyás király ur és a felséges királyné valamint bárki más is igaztalanul és a törvény utján kivül ez ideig bármi módon elfoglaltak, az illetők jogainak megtekintése és megvizsgálása után adja vissza és mások által is adassa vissza azoknak, a kikéi voltak.

Továbbá, hogy az ország koronáját a főpap urak és a bárók kezéből semmi ürügy vagy keresett szin alatt és sem készakarva sem fondorkodva ki ne vegye, hanem hagyja és engedje meg, hogy azt régi szokásukhoz és szabadságukhoz képest azok tartsák és őrizzék, a kiket e czélra bizonyos számmal saját kebelükből egy értelemmel megválasztanak és kirendelnek.

1. §. És hogy a rég időtől fogva a korona megőrzésének helyéül kijelölt Visegrád várát ugyancsak e koronaőrök kezére adassa és szolgáltassa.

Továbbá, hogy Morvaországot, valamint Sziléziát és a két Lausitzot a koronától és Magyarországtól nem fogja elidegeniteni, hanem a kiváltás ideje alatt az olmüczi összejövetel alkalmával különben történt elzálogitás és lekötés értelmében Magyarország számára mindig megtartandja.

1. §. És ha ő felsége netalán törvényes örökösök nélkül találna kimulni, még éltében fog arról gondoskodni, hogy az kiváltás ideje alatt halála után se essenek el valamely uton-módon a koronától és az országtól.

2. §. És ezen felül azon leend és ki fogja vinni, hogy az emlitett összejövetel alkalmával létrejött egyezkedés és megállapodás értelmében a hat város magát a többi provinczia módjára ez országnak és Magyarország koronájának zálogba vesse és lekösse és erről szóló levelüket is kiállitsák és kiadják, a melyet ő felsége Magyarország koronájának tárnokházába fog beszolgáltatni és elhelyeztetni.

3. §. Hogyha pedig a mondott uradalmakat az idők rendén azok, a kiket e jog az e részben történt elzálogitás és lekötés értelmében megillet, a koronától és Magyarországtól kiváltanák, akkor azt az egész pénzösszeget Visegrádra, a koronaőrök kezéhez kell szolgáltatni, hogy a korona mellett az ország szükségeire őrizzék.

4. §. És aztán a főpap urak és bárók tanácsához képest az ország védelmére és hasznára kell ezt kiadni és felhasználni.

5. §. És erről a pénzről ugyanazon főpap urak és bárók akaratán kivül s az ő tanácsuk és szabad meg kifejezett beleegyezésük nélkül semmi szin alatt sem szabad bármi módon intézkedni és rendelkezni.

Ő Felsége nagyobbrészint Magyarországban lakjék, hogy az ország szükségeiről annál kényelmesebben és könnyebben gondoskodhassék és rendelkezhessék.

Továbbá, hogy a midőn Magyarországban fog tartózkodni, a tanácsosokat, kanczellárokat, a kincstárnokot, az udvarmestereket, főasztalnokot, főpohárnokot, kamaragrófokat a magyarok közül vegye és egyáltalán minden felsőbb és alsóbb tisztségre magyarokat alkalmazzon, a mint ez a néhai boldog emlékü fenséges László király ur idejében is szokásban és gyakorlatban volt.

És a mikor Magyarországnak és az alája vetett részeknek dolgai és ügyei forognak szóban, azok fölött másokkal, mint magyar tanácsosokkal tárgyalásokat és tanácskozásokat ne tartson és más idegen embereket és idegen nemzeteket az ilyen tárgyaláshoz és tanácskozáshoz ne bocsásson.

Az erdélyi vajdaságot, a székely és temesi ispánságot, a szlavon-, dalmát- és horvátországi, valamint a szőrényi, nándorfehérvári és jaiczai bánságokat meg más véghelyeket és végvárakat, ugy szintén a királyi városokat a királyi felség ne adja és adományozza tisztségül másnak mint magyaroknak, még pedig csak jól érdemesülteknek.

A birtokok és birtokjogok nem idegenek, hanem az ország jól érdemesült és Magyarország koronájának alá vetett lakosai részére adományozandók, érdemeikhez és szolgálataikhoz képest.

1. §. Szabadságában álljon pedig a királyi felségnek száz jobbágytelek erejéig önszántából tetszése szerint, bárki részére adományt tenni.

2. §. Azonban százon felül főpapjainak és báróinak tanácsával adományozzon, a mint ezt ő Felségének hitlevele tartalmazza.

A nyolczados törvényszékek tartása alkalmával Magyarország rendes birái személyesen legyenek jelen, kivéve, ha őket vagy valamelyiköket az ország fontos ügyei miatt valamely törvényes ok gátolná.

1. §. És ugy nekik, mint helyetteseiknek és biráiknak is teljes és egészen szabad hatalmukban álljon minden, ugy előkelőbb mint alábbvaló, perlekedő részére, bármilyen rendüek, állásuak és méltóságuak legyenek is ezek, az ország régi és jóváhagyott szokása szerint, minden félelem nélkül törvényes és helyes igazságot szolgáltatni.

2. §. És hogy a királyi felség vagy a főpap urak és bárók egy birót se szoritsanak és kényszeritsenek arra, hogy valakinek kedvére a szokásokat és a közönséges birói gyakorlatot meg a törvény rendét megmásitsa vagy megzavarja.

Továbbá, hogy a királyi felség egyszerü panaszra vagy gonosz sugalmazásra, a törvény utján kivül és a fél meghallgatása nélkül bármely rendü és állásu országlakosát se akadályoztassa valami módon se személyére, se birtokaira, se bármely dolgaira nézve.

Továbbá, hogy a királyi felség bármely országlakós ellenében, legyen ez akármilyen rendü és méltóságu, sem önszántából, sem bárkinek a vádjára, nem fog alkalmat kigondolni vagy keresni, hogy neki akár személyében akár vagyonában ártson.

A királyi felségnek a főpapok és bárók tanácsa nélkül senkit sem szabad az országlakosok közül hütlenség vétkében vagy bünében elmarasztalni.

Az összes várakat, kastélyokat, mezővárosokat, falukat vagy birtokokat és halastavakat meg bármely birtokjogokat, a melyeket a néhai fenséges Mátyás király ur halála után bárki és bármimódon önhatalmából elfoglalt, az elfoglalók örökös hütlenség vétkének terhe alatt a legközelebbi áldozó csütörtök ünnepéig adják vissza azoknak, a kiknek kezéből elfoglalták volt.

1. §. Ha pedig azok elfoglalói vakmerő bátorsággal ellenkezőt merészkednének cselekedni: akkor ezek az erőszakos foglalók azután, a miután őket a királyi, vagy nádori avagy udvarbirói és káptalani vagy conventi emberek, a kik abban a megyében szolgálnak, a hol ezek a birtokjogok, ugymint várak, kastélyok, mezővárosok, faluk meg halastavak vagy bármely ilyen elfoglalt birtokjogok léteznek, személyesen, vagy ha személyesen meg nem kaphatók, abból a lakházukból, a hol személyes székhelyüket tartják, megintették, tartozzanak azokat visszabocsátani.

2. §. Hogy ha pedig ebben az esetben ellenkezőképen mernének cselekedni: az ez okból történendő perbehivás napja után következő harminczkettedik napra perbe kell őket hivni, és a királyi felségnek vagy az ország más rendes biráinak, a kinek vagy a kiknek parancsára ezeknek a foglalóknak a megintése és perbehivása történt, álljon szabadságukban, ellenök, mint biróilag elmarasztaltak ellen, itélőlevelüket kiadni és kibocsátani és azt végrehajtatni és nemkevésbbé az ekképen elfoglalt fekvő jószágokat meghozott itéletök erejénél fogva azok kezéből visszafoglaltatni és azok részére, a kiket illetnek, visszaadatni; a királyi felség pedig az ilyen erőszakos foglalónak minden többi fekvő jószágát, mint hütlennek javait, szabadon adományozhassa annak, a kinek akarja.

3. §. Az elfoglalónak fekvőjószágaiból és birtokaiból azonban a királyi felség előbb a sértettnek az ilyen káraira nézve teljes elégtételt adasson.

Mindazokat a várakat vagy erősségeket, melyeket e Magyarországnak és más, alájavetett országoknak határain belül Mátyás király urnak elhunyta és halála után, tudniillik ez idő óta és háboruskodás okából bárki emelt és felállitott, azok, a kik emelték és épittették, az előbb emlitett hütlenség vétkének büntetése alatt, a kitüzött időn belül hordják le és bontsák szét.

1. §. Kivéve azokat, melyeket az ország végvidékein hiveink védelmére a törökök és az ország egyéb ellenségei ellen állitottak és épitettek.

2. §. Hogyha közülök valaki nem akarná lebontani, akkor a királyi felség azokat a fekvő jószágokat és birtokokat, a hol a mondott erősséget emelték, hasonlóképen, mint hütleneknek a javait, szabad tetszése szerint bárkinek adományozhatja.

Mivel többen vannak az országban, kik saját vakmerőségüknél fogva, a néhai Mátyás király ur halála után másoknak, a kik tüzhelyükön békésen éltek, igen sok kárt, sérelmet és jogtalanságot merészkedtek okozni és tenni.

1. §. Ennélfogva határoztuk: hogy mindazoknak, a kik személyükben vagy vagyonukban bármely módon ilyen kárt, sérelmet és jogtalanságot szenvedtek, álljon jogukban és szabadságukban az efféle károk, sérelmek és jogtalanságok miatt ezek elkövetőit perbe fogni és tölük káraik, sérelmeik és a rajtok esett jogtalanságok helyrehozását törvény utján követelni.

2. §. Akképen, hogy az illetőknek perbehivása után részükről az első nyolczados törvényszakon kell minden halasztás nélkül igazságot szolgáltatni.

Továbbá, hogy a királyi felség az ország védelme és végvidékeinek megőrzése érdekében alkalmazott emberei, ugy tisztjei mint más katonái részére is gondoskodjék a királyi zsoldról: és igy e zsoldos katonák és a tisztek, kikre a végvidékek vannak bizva, az országlakosokat meg ne rabolják.

1. §. A mely katonák, vagy tisztek és zsoldosok pedig az országlakosokat megrabolták, az olyanokat más hatalmaskodók módjára kell bünösöknek kijelenteni, a kiknek részéről az ország rendes birái a mindjárt következő hatodik czikkelyben előadott módon és rend szerint szolgáltassanak törvényt és igazságot.

Mindaddig, mig a királyi tisztek és zsoldos katonák az ellenségnek ellent tudnak állani, a főpap uraknak, báróknak és országlakosoknak, valamint más bármilyen állásu birtokos embereknek nem kell közönséges fölkelést hirdetni.

1. §. Midőn pedig sürgős szükségnél fogva közönséges felkelést találna hirdetni, akkor azokat a főpap urakat és zászlós báró urakat s az ország nemeseit akaratuk ellenére nem szabad más táborozók módjára ez ország bármely részéből annak határain és szélein tul vinni, igy kivánván ezt az ő régi szabadságuk; kivévén azokat, a kik királyi zsoldot huznak.

Továbbá, hogy a hadviselés közben gyakran előfordulható nehézségeknek utját szegjük, kijelentjük és határozzuk:

1. §. Hogy, ha a királyi felség bármikor saját előnye és magánhaszna érdekében ez országán kivül akar hadat viselni, a főpap urak és bárók meg az ország nemesei, valamint a többi birtokos emberek akaratuk ellenére nem kötelesek ő felségével menni, sem embereiket elküldeni és erre őket semmiképen sem kell kényszeriteni, hanemha a királyi felség tisztjei lennének vagy az ilyen hadjárat tartamára a királyi felségtől zsoldot huznának.

2. §. A mikor pedig ezt az országot vagy annak végvidékeit valamely idegen hatalom vagy bármely nemzetbeli ellenség háboruval vagy hadsereggel ellenséges módon meg találná támadni: akkor mindaddig, mig a királyi tisztek, és zsoldosok az ilyen idegen hatalomnak és ellenségnek való ellentállást kibirják, a királyi felségnek nem kell közönséges fölkelést elrendelni és hirdetni.

3. §. De ha az ellenség ereje akkora, hogy annak az emlitett királyi tisztek és zsoldosok erejével kellően ellentállni lehetetlen: a királyi felség a közönséges fölkelést mulhatatlanul rendelje el és hirdesse ki.

4. §. Ha a királyi felség, vagy a nádor vagy az országnak ez idő szerint való főkapitánya személyesen menend e közönséges hadjáratra, akkor a főpap urak és a bárók, kiknek banderiumuk van, kiállitott banderiumaikkal, a többi bárók és nemesek pedig, az alább megjelölt és megállapitott módon szintén kötelesek az ország határáig és széléig elmenni, de nem azon tul, igy kivánván azt régi szabadságuk; kivéve, mint előbb emlitettük, a fentnevezett királyi tiszteket és zsoldosokat.

Hogy az ilyen hadi kirándulásban semmi czivódásra és surlódásra se nyiljék alkalom, megállapitottuk és rendeltük:

1. §. Hogy minden egyes egész banderiumban négyszáz, egy fél banderiumban pedig kétszáz katonának kell lennie, a kiknek egyik fele része fegyveresekből, másik fele része pedig könnyü fegyverzetüekből, köznyelven huszárokból, álljon.

2. §. A többi báróknak pedig, a kiknek nincsenek banderiumaik, az ő méltóságukhoz és vagyonuk állásához, meg jobbágyaik számához képest kell a hadban szolgálniok.

3. §. A nemesek ugyanis és a többi alsóbbrendü birtokosok minden husz kapu vagy egész jobbágytelek után egy kellően felszerelt lovast, az egytelkes nemesek pedig, vagyis a kiknek nincsenek jobbágyaik, minden tiz ház vagy udvar után szintén egy lovas katonát kötelesek küldeni, a ki legalább is lándzsával, paizszsal és kézijjal s ha lehetséges, pánczéllal legyen ellátva.

Vannak ebben az országban herczeg urak is, tudniillik: Méltóságos Korvin János és Ujlaki Lőrincz urak. Vannak ezenkivül örökös és szabad ispánok, ugymint a szepesföldi tekintetes és nagyságos Zápolyai István, továbbá Bazini és Szentgyörgyi János és Zsigmond urak fivéreikkel, valamint a Frangepáni és Corbáviai grófok, kiknek a zászlós urak módjára vagyonuk állásához és jobbágyaik számához képest kell a hadban szolgálniok.

Továbbá, hogy a midőn a főpapok és bárók meg bármely más nemesek akár magándolgaikban, akár közügyekben a királyi felséghez vagy ennek a curiájába, vagy a hadsereghez, avagy akárhová máshová utaznak vagy az ő embereiket küldik: mindenkor és mindenütt más országlakosok és népek kára, ártalma, sérelme és zaklatása nélkül kötelesek és tartoznak utazni.

1. §. Abban az esetben pedig, ha valaki ennek ellenére merne cselekedni s bárkinek kárt okozna: a káros emberek, legyenek bár nemesek vagy nem nemesek, menjenek annak a vármegyének az ispánja és szolgabirái elébe, a hol e károk történtek s előfordultak, és panaszt tévén a nekik okozott károk mennyiségére nézve:

2. §. Ha nemesek, önmagukra, ha nem nemesek, falusi birájukkal és a házukhoz mind két felől legközelebb lakó két szomszédjukkal esküdjenek meg; az ispánok és szolgabirák pedig erre a kárra és esküre nézve adjanak a panaszlóknak bizonyságlevelet.

3. §. A melynek alapján, mihelyt a királyi curiára az ottan itélő birák és igazságszolgáltatók elébe mennek, a károsultak számára, a károkra és e károk kipuhatolása körül felmerült költségekre nézve, további bizonyitás és a per elhuzása nélkül, ama vármegye emlitett ispánja és szolgabirói levelének tartalmához képest, ahol bármely katonák kárt csináltak (a mely levélnek további bizonyitás megkivánása nélkül a jelen törvény erejénél fogva hitel adandó), minden kártevő részéről birói határozat utján itéletileg és törvényes végrehajtás mellett legott véglegesen és foganatosan teljes elégtételt kell elrendelni.

4. §. És ezt az itéletet a király személyes jelenléte vagy az az idő szerént való nádor vagy országbiró avagy helyetteseik és a pecséttartók levél alakjában kötelesek meghozni és kiadni; és ama megyék ispánjainak, alispánjainak és szolgabiráinak, a hol azoknak a katonáknak a birtokai és fekvő jószágai vannak, a kikre az emlitetett károk elkövetése a fentebbi módon rábizonyult: ebben az itélőlevélben meg kell irni és parancsolni, hogy az ilyen sérelmes és káros emberek számára az itélőlevélben foglalt minden dologra nézve, a kártevők részéről, ezek vagyonának elvétele (és ha szükséges, birtokaik elfoglalása) utján, valamely káptalan vagy convent bizonysága előtt, a mondott itélőlevél vétele után azonnal teljes és haladéktalan elégtételt tartoznak adni.

5. §. Ha pedig az ilyen kártevők királyi emberek, külföldiek vagy idegenek lennének, ezek részéről a királyi felség legyen köteles, az előbb emlitett feltételek megtartása mellett, teljes elégtételt szolgáltatni.

6. §. A kik pedig efféle káraik miatt a királyi curia előtt akarnának perelni, ezt más hatalmaskodások módjára joggal és szabadon tehessék.

7. §. Ha azonban, ilyen esetben kitünnék, hogy a károsultak hamisan esküdtek, mint hamisitók hamis esküvők és patvarkodók bünhődjenek.

Mivel némely hadcsapatok, főképen pedig a könnyü fegyverzetüek vagy huszárok megszokták azt tenni, hogy a hadjárat befejezése után, vagy zsoldjuk lejártával is nem saját fekvő jószágaikon, hanem másokéin vesztegelnek és pihennek meg, és ott büntetlenül igen sok kárt és másféle ártalmas dolgokat visznek végbe.

1. §. Azért hát határoztuk és végeztük; hogy jövőre az ilyeneknek, legyenek bár fegyveresek, vagy huszárok avagy gyalogosak, sehol sem szabad mások fekvő jószágain maradniok és vesztegelniök, hanem kötelesek haza menni és otthon, ha tetszik, uj zsold után nézni.

2. §. Hogyha netalán vakmerően ellenkezőt merészkednének megkisérteni, és azok, a kiknek jószágain tartózkodnak, ezt rossz szemmel néznék, akkor, ha e megkárosultak elüzhetik, legyen joguk őket elüzni; de ha nem tehetik, ezt az illető vármegye alispánjának be kell jelenteniök és őt megkeresniök, hogy távolitsa el őket. Ez pedig köteles azokat nyomban meginteni, hogy távozzanak el és az okozott károkat téritsék meg.

3. §. És ha nem engedelmeskednének, fogja el és megfenyités végett szállitsa át s személyesen a királyi felséghez, azoknak és családjaiknak vagyonából pedig az okozott károkat hozza helyre és fizesse meg.

4. §. Ha pedig erre az ispánnak egymagára nincs elég ereje és tehetsége: akkor a vármegye tartozzék mellette fölkelni.

5. §. Ha pedig az ispán lanyha vagy hanyag lenne, és a káros fél ellene a királyi felséghez panaszt nyujtana be, a királyi felség köteles és tartozik annak az ispánnak a saját vagyonából az összes károkat helyrehozni és a költségeket is megtériteni és ezenfelül azokat a hadcsapatokat a panaszos birtokából eltávolitani.

Ha a királynak és királynénak, ugyszintén a főpapoknak és báróknak, valamint a nemeseknek, nem nemeseknek és bármely országlakosoknak várnagyjai vagy egyéb tisztei a várakból, tisztségükből és az ő uraiknak erőhatalmával, a kiktől az ilyen várakat, birtokokat és hivatalokat tisztségbe kapták, hatalmaskodásokat, kártételeket, jogtalanságokat és bármily más gonosztetteket követnének el és vinnének véghez: uraik, a kik e várakat, tisztségeket és hivatalokat reájuk bizták, önmaguk és saját javaikból kötelesek és tartoznak tényleg minden kárért és ártalomért teljes elégtételt adni;

1. §. Önmagukat pedig kellő eskütétellel az iránt tisztázni, hogy e hatalmaskodásokban, a melyeket várnagyjaik vagy tiszteik elkövettek, ártatlanok, azokról mit sem tudtak és azokban semmi részük sincs; az érintett elégtételadás miatt szenvedett kárukat pedig, ha akarják, az ő szolgáikon, várnagyjaikon vagy tisztjeiken, a kik ez elégtételadásra okot szolgáltattak, szabadon megvehetik akképen, hogy vagyonukat elvehetik és birtokaikat elfoglalhatják, avagy vagyonuk és birtokaik elégtelensége esetében, személyeiket még saját házaikban is letartóztathatják, és nemességüket szabad állapotuk vagy bármely más méltóságuk kiváltságára való tekintet nélkül, fogságba vethetik és emlitett káraik megtéritéseig ott tarthatják; de az ő káruknak mennyiségét, melyet elégtételadásuk okán szenvedtek, nem szabad tullépniök.

A Magyarország és Ausztria közt régi időtől fogva fennálló határokat, a melyeket a néhai Mátyás király ur ujonnan kiigazitott és visszaszerzett, hagyja és tartsa meg, a királyi felség ugyanabban az állapotban. És hogy a Magyarország és Morvaország, valamint Lengyelország közt hasonlóképen kiigazitandó határokra nézve határozza el a királyi felség, hogy ez országok hasznára mit volna legjobb tenni?

A kamaranyereséget, melyet Magyarországban, az ötvenedet, melyet az erdélyi részekben és a nyestbőr adót, melyet Szlavonországban szoktak beszedni, a királyi felség a régtől fogva, tudniillik, a néhai Zsigmond és Albert királyok idejében megszokott módon hajthassa be.

1. §. Ha pedig a kamaranyereséget bárhol is a maga idejében meg nem fizetnék, akkor azt, a birságlevél kibocsátása után, melyet az ilyenek ellenében a szolgabirák szoktak kiadni, a vármegyei ispánnak a szolgabiróval három márka birsággal kell minden kivétel nélkül megvennie minden falun, a mely azt meg nem fizette.

Továbbá, a harminczadot a királyi felség részére, a különben szokott helyeken, a régi szokás szerint kell szedni, a mint azt Lajos, Zsigmond és Albert király urak idejében szedték.

1. §. Csekély dolgok után pedig, a melyek egy forintnál kevesebbet érnek, a harminczadosok semmi harminczadot se merjenek szedni.

2. §. Azokat a harminczadokat pedig, a melyek Zápolyai István urnak, a szepességi kerület örökös ispánjának és Magyarország nádorának, valamint más uraknak vannak elzálogositva, azok kiváltásának idejéig, a szokott helyeken az előbb emlitett módon kötelesek és tartoznak szedni.

Továbbá, hogy a királyi felség az egyházak és nemesek, avagy bármely egyházi vagy világi személyek birtokain és fekvőjószágain élelmi szerek szolgáltatását, vendégképen való ellátását és bármely más terhek viselését erőszakkal, az illetők önkénytes ajánlkozásán kivül, ne követelje, se meg ne engedje, hogy azt mások tegyék.

1. §. Sőt inkább, sem a főpapok és bárók s bármely más egyházi és világi személyek házaiban és birtokain nem fog azok akarata ellen tárgyalások tartása és bármely más ügyek elintézése czéljából tartózkodni; sem kiadásokkal, élelmi szerekkel, szekerezéssel és podgyászszállitással, követeinek és háza népének és az ő felségéhez tartozó bármely másnak ellátásával nem fogja őket önkéntes akaratukon kivül valamely részben terhelni.

2. §. A mint ez, szabadságuk ellenére, az emlitett Mátyás király ur idejében visszaélésképen divatba kezdett jőni.

A főesperesek, esperesek és plébánosok, meg ezek helyettesei közül senki se merje ennekutána jövőre, javadalomvesztés büntetése alatt, azt az ezüst girát vagy négy aranyat követelni, melyet különben a meggyilkoltak eltemetéseért minden temetési költségen felül visszaélésképen szoktak venni, aminthogy köztudomásu dolog, hogy ezt apostoli bullák Károly, Lajos, Zsigmond és Albert királyok idejében is, e királyok sürgető kérésére megsemmisitették és eltörölték.

1. §. A gyilkosoktól azonban szabadon követelhetik azt.

Továbbá végeztük, hogy ha bárhol és bárkinek, akár a főpapoknak és báróknak, akár nemeseknek és más bármily rendü birtokos embereknek földjében, területén és határaiban arany vagy ezüst, réz, vasérceket vagy bármiféle fémeket és aknákat találnak (kivévén a sóaknákat a melyek egyedül a királyi felség uralmának és haszonvételének vannak föntartva), azoknak és azok örököseinek, a kiknek birtokterületén azokra ráakadtak, álljon jogukban és szabadságukban az ilyen aknákat és bányákat ásni és mivelni és a jövendő időkben mindenkor miveltetni, ugyszintén azoknak hasznát és jövedelmét huzni.

1. §. Mindazonáltal akképen, hogy a királyi jogra tartozó és azokból folyó királyi haszonvételt, vagyis a bányajövedelmet, igy kivánván ezt más bányák szokása, a királyi felség részére hüségesen át kell szolgáltatni.

2. §. És mivel a főpap urak, bárók és ez ország előkelői és tehetősebb nemesei között többen vannak, a kik megdicsőült elődeinknek, Magyarország királyainak adományozásából és beleegyezéséből saját földeiken arany-, ezüst-, réz-, vas- és különféle más érczbányákat mivelnek és munkáltatnak: álljon jogukban és hatalmukban azokat az előbb emlitett királyok engedélye, adományozása és beleegyezése értelmében és kiváltságaik tartalmához képest szabadon és minden akadály nélkül mivelni és megmunkáltatni, valamint azok jövedelmét húzni.

Külföldi pénzdarabokat vagy pénzeket sem az országba behozni, sem itt elfogadni nem szabad.

1. §. A kik ellenkezőt cselekszenek, a különben szokott büntetéssel lakoljanak; kivévén azokat, a kik országaink végvidékein laknak.

Mivel vannak ebben az országban némely üzérkedők és más különféle nemzetiségü emberek, a kik az ország vagyonát tulságosan kimeritik, a mennyiben ez ország kincsét, tudniillik az aranyat és ezüstöt az országból kiviszik és az országot attól megfosztják:

1. §. Azért tehát, hogy a mondott ország közhasznáról és közönséges javáról gondoskodjunk, az összes főpap urak bárók és országlakosok közös tanácsával és elhatározásával rendeltük: hogy csak megolvasztott, de arany- vagy ezüst pénzzé még nem alakitott aranyat és ezüstöt az országból, bármely okból senkinek sem szabad s egyáltalán senki se merjen kivinni, bármily rendü, nemzetiségü vagy állásu ember legyen az.

2. §. Ha pedig volnának olyanok, a kik ennek a rendelésnek ellene mernek szegülni és az ellen mernek cselekedni és valaki rajta kapná őket, hogy a mint emlitettük, az aranyat és ezüstöt kiviszik: akkor azoknak, a kik erre rájönnek, a jelen határozat vagy törvény erejénél fogva teljes és föltétlen hatalmuk legyen annak kivivőitől az aranyat és ezüstöt meg egyéb holmijukat, saját személyük letartóztatásával is, elvenni és megtartani.

Mivel Magyarország nádorának, igy kivánván ezt az ország régi szokása, az a hivatása és kötelessége, hogy az országlakósok részéről a királyi felségnek, és viszont a királyi felség részéről az országlakósoknak törvényt és igazságot szolgáltasson: azért a királyi felség a nádort a főpapok és bárók és az ország nemeseinek tanácsára, velük egyetértőleg válaszsza ki.

1. §. És hogy minden gyanu, mely a nádor és az ország egyéb birái és igazságszolgáltatói ellenében, ezeknek kedvezése vagy gyülölsége miatt vagy bármely okból támadhatna, mindenki szivéből teljesen távol maradjon és eltünjék: ez országnak összes birái és igazságszolgáltatói, együtt és egyenként, az egyháziak nem kevésbbé mint a világiak, a kiket tudniillik nádorrá, országbiróvá, tárnokmesterré, királyi kanczellárrá, vagy alkanczellárrá, a most nevezett birák itélőmestereivé vagy helyetteseivé, valamint törvényszéki ülnökeivé, az erdélyi részek vajdájává, a székelyek ispánjává, dalmát-, horvát- és szlavonországok bánjává, macsói bánná és bármely vármegyék ispánjává és szolgabiráivá fognak megválasztani és megtenni, ugyszintén ezeknek birói helyettesei, a helyükbe kirendeltek és a táblabirák e törvény- és igazságszolgáltatási tisztükbe és hivatalukba való beiktatásuk alkalmával, a jövendő időkben mindenkor az alább következő szavakba foglalt esküt kötelesek a királynak vagy a királyi felség kirendeltjeinek kezébe letenni.

Az eskü tartalma szószerint a következő:

«Én N. esküszöm az élő Istenre és az Isten szent anyjára, szüz Máriára és minden szentekre és az Isten kiválasztottjaira, hogy minden előttem perlekedőnek és minden, tisztemhez tartozó ügyben, minden személynek, tudniillik gazdagnak és szegénynek, megválogatása nélkül, kérést, jutalmat, kedvezést, félelmet, gyülölséget, szeretetet és barátságot távoltartva és félretéve, tehetségemhez képest minden dologban igaz és való törvényt és igazságot fogok tenni s végrehajtást eszközölni, a mint azt Isten és az ő igazsága szerint megtenni kötelességemnek ismerendem. Isten engem úgy segéljen és minden szentjei.»

Továbbá, hogy a szolgabirákat minden vármegyében az illető vármegyének jeles és jómódu birtokos nemeseiből kell választani és venni, a kiket annak a vármegyének minden nemese közösen és egyetértőleg elfogad.

1. §. És a megválasztottaknak, a birói tisztet nem szabad visszautasitaniok, hanem elengedhetetlenül behajtandó huszonöt márka büntetés alatt el kell vállalniok.

2. §. Ez alól azonban kivannak véve: a kiket a király, királyné, a főpapok, bárók vagy mások valamely tisztségre és hivatalra alkalmaznak, vagy a kik katonazsoldot huznak, vagy a kik más helyes okokból nem laknak állandóan abban a megyében.

3. §. És ezt a tisztséget legalább egy éven át kell viselniök, könnyen felismerhető pecsétet tartván, hogy a többi szolgabiráknak és az ispánnak vagy az alispánnak pecséteivel együttesen hitelt érdemlő leveleket adhassanak.

4. §. Egy év elteltével pedig, ha nekik úgy tetszik, a visszautasitás szabadságukban áll.

5. §. Hogyha pedig lemondottak, vagy a vármegye nemeseinek közönsége elmozditotta vagy másokat választott helyökbe, a következő öt év eltelte előtt nem szabad őket akaratuk ellenére ugyan arra a tisztességre kényszeriteni.

A köz- vagy nádori törvényszék, melyet nádori közönséges gyülésnek neveznek, eltörlendő és jövőre soha, semmi időben sem szabad ezt megtartani.

1. §. Mindazonáltal, ne hogy úgy tünjék föl, mintha ezzel a gonosztevőknek a büntettek elkövetésére szabadságot adnánk és engednénk, végeztük, hogy ha valamely vármegye valamikor észre venné, hogy a latrok, tolvajok, gyilkosok, gyujtogatók, hamisitók és más gonosztevők háborgatják és látná, hogy az ilyen gonosztevők és bűnösök ott elszaporodnak, a királyi felségnek az illető vármegye kérésére bele kell egyeznie s azt fel kell hatalmaznia, akképen, hogy ő felségének kötelessége legyen az ilyen gonosztevőket és bűnösöket az illető vármegyében a nádor vagy udvarbirája utján nyomoztatni és kiirtatni.

2. §. Arra az esetre pedig, ha e vármegyében levő némely hatalmasbak ezt elérni és kérni nem akarnák, az illető vármegye nemeseinek közönsége szabadon kérhesse ezt a királyi felségtől.

Minthogy a kihirdetett gyülések tartásában igen sok szabálytalanság, hallatlan botrányok és nem sejtett véletlen veszélyek szoktak fölmerülni:

1. §. Azért ennek a veszedelmes és ezen az országon kivül hallatlan biráskodásnak vagy inkább romlottságnak megszüntetése czéljából az összes országlakosok egyenlő akaratára, tanácsára és határozatából rendeltük:

2. §. Hogy ezután ilyen kihirdetett gyüléseket soha semmi időben sem szabad tartani, hanem azokat teljesen meg kell szüntetni s örök időkre el kell törölni és eltörlötteknek tekinteni.

Mivel a párbaj vivásában egy- és más tekintetben igen sok csalást lehet elkövetni, mert ritkán küzdenek meg egymással azok maguk, a kik között ez az itélet kelt, hanem viadorokat fogadnak föl, kiket néha ajándékkal, kedvezéssel és igéretekkel megvesztegetnek és a kik ekképen felüket (miután ezek nem maguk szoktak megvivni) még oly fontos ügyben is el hagyják bukni.

1. §. Azért elhatároztuk, hogy az itéletnek ez a neme, mely ezen az országon kivül hallatlan, örök időkre megszünjék, és se hatalmaskodások, se birtokjogok dolgában soha helye ne legyen.

2. §. Párbaj ugyanis csak akkor foghatna helyet és csak arra az esetre van rendelve, a mikor minden bizonyiték hiányzik; ámde hatalmaskodási és birtokügyekben a feleknek mindig vannak bizonyitékaik, s különben is a párbaj megitélése a király katonai curiájára és nem a törvényszékre tartozik.

3. §. Ehhez járul többnyire az is, hogy a királyi felség személyes jelenléte nem lehet ott a törvényszéken és a leveleket nem pecsételheti meg; az ugyanis, a ki ezzel megvan bizva, legtöbbnyire egyházi személy szokott lenni. Ezenkivül ott lesznek az érsekek, püspökök és több más papi személy, és épen azért nem illik, hogy a párbajt a törvényszéken rendeljék el.

4. §. Ennélfogva ebből és több más üdvös szempontból és helyes okokból az itéletnek ez a neme örökre eltörlendő, kivéve azokat az eseteket, a melyekben minden bizonyiték hiányzik; például ha egy egyedül levő ember egy szintén egyedül utazót, a nélkül hogy valaki látná, kifosztana, vagy ha az egyik a másiknak, a nélkül hogy valami tanu lenne jelen, kölcsönt adna, vagy valamit titokban mondana, és külömben sem a fosztogatást, sem a hitelezést, sem pedig a mondott szavakat bizonyitani nem lehetne.

5. §. A mely esetekben el lehet ugyan az ilyen párbajt határozni, csakhogy nem a törvényszéken, hanem a királyi felség katonai curiájában; mert köztudomásu dolog, hogy, mint előbb mondottuk, az ilyenfajta itélet erre és nem a törvényszékre tartozik.

A három vásáron való kikiáltások, melyek különben is birtokok és birtokjogok, azonkivül levelek és okiratok felmutatása, valamint kötelezések dolgában is, meg más egyéb ügyekben szoktak előfordulni, szünjenek meg és ezentul soha semmi időben se történjenek meg, hanem végképen enyésszenek el.

1. §. A kötelezésekre nézve pedig azt kell szabályul tartani: hogy ki mint kötelezte magát, a szerint kapjon a felperes az utolsó perbehivás után az első nyolczados törvényszéken törvényt és igazságot.

A kisebb conventek (és különösen szent Jób egyházának conventje) a levelek kiadását hagyják jövőre abban, és ezeknek semmi erejük se legyen.

Hacsak valamely törvényes és fontos országos szükség nem jő közbe, minden évben mulhatatlanul két nyolczados törvényszéket kell tartani, tudniillik a szent György és a szent Mihály napiakat, akár az országban van a királyi felség, akár nincs.

1. §. Még pedig akképen, hogy ezek megtartásának első határideje vagy szaka az emlitett napokat követő huszadik napon azonnal megkezdődjék.

2. §. A melyeken a rendes birák közül legalább is ketten legyenek jelen; ha pedig a többiek valamely sürgős szükség miatt jelen nem lehetnének, helyetteseiknek mégis ott kell lenniök.

3. §. Azok helyébe pedig, a kik nem jelenhetnek meg, a királyi felség a főpap urak és bárók közül másokat köteles kirendelni.

4. §. Az előbb emlitett két rendes biró nélkül azonban nem kell és nem is szabad e nyolczados törvényszékeket megtartani.

5. §. A nyolczados törvényszékek pedig tartsanak addig, a meddig régebben szoktak tartani.

6. §. A birósági leveleket pedig az itélőmestereknek mindenkor a körülményekhez képest kell a levéltárból kivenniök.

Továbbá, hogy Erdélyben és Szlavoniában hasonlóképen évenkint, más két nyolczados törvényszéket kell tartani, tudniillik a Vizkereszt- és a szent Jakab napiakat.

1. §. És hasonlóképen ezeknek az ünnepeknek huszadnapján kezdődjenek és tartsanak addig, a meddig szükségesnek látszik.

Mivel a rendes birákat gyakran szokták emliteni és igen sokan kétségben vannak az iránt, hogy kik ezek a birák és kiket kell ezalatt érteni?

1. §. Ennélfogva világosan kijelentjük, hogy a rendes birák: első sorban a nádor, azután az országbiró és azután a titkos kanczellár, ha jelen van, különben a helytartó, vagyis a kinél az idő szerint a királyi felség birói pecsétje vagyon.

2. §. Ezeket pedig azért nevezik rendes biráknak, mivel bármely ügyben itélhetnek és egyedül ők meg helyettesük mehetnek be a törvényszékre és hivhatnak be másokat is, ha valakit bizonyságtételre vagy más dolog miatt be akarnak hivni.

3. §. Az alább következők pedig, tudniillik: a tárnokmester, a főseneschal, Dalmáczia, Horvátország, Szlavonia bánja és az erdélyi vajda nem tartoznak hivatlanul a királyi felség törvényszékére menni.

4. §. Mindamellett azonban, mivel felesketett birák és tisztek, ha valamikor önszántukból be akarnának menni, akár jelen van a királyi felség, akár nincs, mindenkor be kell őket bocsátani és részökre tisztességes helyet kell engedni.

5. §. A kiknek itélőmestereit és birói helyetteseit is hasonlóképen be kell ereszteni. Azonban az emlitett három rendes birónak és ezek itélőmestereinek engedélye és beleegyezése nélkül mást senkit sem hivhatnak törvényszékre.

6. §. Mindazonáltal határozottan kijelentvén azt, hogy az előbb megnevezett rendes birák és itélőmestereik a többiek nélkül, a királyi felség távollétében is mindenben szabadon itélhetnek.

7. §. Hogy pedig a törvényszékeket tisztességgel, méltósággal és komolysággal, tudniillik minden lárma, zaj, zürzavar nélkül és háboritatlanul lehessen megtartani, határoztuk, hogy a nádornak és a királyi felség udvarbirájának az embere mindig a törvényszéki épület ajtaja előtt álljon és őrizze azt, s a törvényszék házába mások ne merjenek belépni, mint azok, a kiket ő bebocsájt.

Továbbá, mivel a birói határozatokat, a melyeket a rendes birák a törvényszéken hoznak, a mindenkor követett szokás szerint királyi, vagy káptalan avagy conventi kiküldöttek szokták végrehajtani:

1. §. Azért iktatások, megintések, perbehivások, határjárások, szemügyrevételek és közös tanuvallatások meg bármely más törvénykezési cselekvények eszközlésére, melyek káptalani vagy konventi emberek és bizonyságok közbe jöttével, - kiket közönségesen hiteles bizonyságoknak neveznek, - szoktak végbemenni, a káptalanokból és conventekből ne küldjenek ki egyszerü személyeket vagy embereket; hanem a káptalanokból legalább is kanonokat, vagy egyházi javadalmak és hivatalok birtokában levő személyeket; a konventekből pedig conventbeli szerzetes áldozárokat kell kirendelni.

2. §. És mielőtt az ilyen káptalani vagy conventi bizonyságul kiküldöttek a birtokba való iktatásoknak, határjárásoknak, birtokok szemügyrevételének és közös tanuvallatásoknak véghezvitelére kimennének és ezekben eljárnának: esküdjenek meg, hogy ezekben a dolgokban hiven és igazságosan fognak eljárni és igaz jelentést vagy vallomást fognak tenni.

3. §. Az előre bocsátottakban eljáró királyi emberek pedig akkor, a midőn visszatérnek és a káptalanok vagy conventek előtt vallomást vagy jelentést tesznek, hasonló esküt tartoznak tenni.

4. §. A kiről pedig kiderül, hogy esküje ellenére hamisan járt el vagy hamis jelentést tett, az olyan mint hamisitó és hamis esküvő, ha javadalma van, ennek elvesztésével bünhődjék.

5. §. És ezenfelül, akár van javadalma, akár nincsen, örökös fogságra kerüljön.

6. §. Ha pedig az emlitett birtokba való iktatásokban, határjárásokban vagy szemügyrevételekben a királyi ember járna el törvénytelenül és hamisan: hamis eskü tényében, főbenjáró büntetésben és összes javainak elvesztésében kell őt elmarasztalni.

7. §. Ha pedig akármely nemes ember, a kit más valaki az ő nevét tartalmazó királyi vagy más szokásos levél utján valamely káptalan vagy convent bizonysága mellé királyi emberül kért fel, az ilyen minőségben való eljárás terhét elvállalni és viselni vonakodnék; akkor legott a szokott hat márka birságban és a megállapitandó költségekben kell őt elmarasztalni, a melyeket a vármegye ispánja haladék nélkül hajtson be.

8. §. A birtokba való iktatásoknak és szemügyrevételeknek pedig nem másképen, hanem, csakis az oda törvényesen egybehivott szomszédok és határosok jelenlétében kell végbe menniök.

9. §. És hogy az ilyen dolgokban a hamisságot és csalárdságot annál jobban ki lehessen kerülni, az azokról kiállitandó káptalani és conventi levelekbe az emlitett eljárások alkalmával egyenesen oda gyült egyes szomszédok és határosok neveit sor szerint be kell irni.

Mivel a szerzetes apátok és prépostok hanyagsága miatt, a kiknek hiteles pecsétekkel élő conventi helyek vannak alájuk rendelve, a levelek kibocsátása körül, igen sok hiba, és számtalan botrány szokott előfordulni.

1. §. Főképen azért, mert az alattuk álló szerzetesekre a pecsét őrzését illetőleg tudvalevőleg, kevés befolyásuk van és eltürik, hogy sokkal kevesebb személy legyen hatalmuk alatt, mint a hánynak méltán lehetne a convent névvel élnie, ezek pedig az országlakosok kárára pecséteiket szabadon használják:

2. §. Ennélfogva, hogy jövőre ez a különben rosz szokás megszünjék és az országlakosok annál biztosabb oltalomban részesüljenek, végeztük és rendeltük, hogy ezután a hiteles pecsétekkel biró szerzetes prépostok és apátok az illető rendből való tiz, vagy nyolcz vagy legalább hét és nem kevesebb szerzetes személyt, megannyi áldozárt, tartozzanak és legyenek kötelesek zárdájukban alkalmazni és tartani, és a levelek kibocsátásában ezekkel együtt kellő gondosságot tanusitsanak.

3. §. És hogy e prépostok és apátok hatalmukat annál önállóban gyakorolhassák, határoztuk: hogy jövőre az emlitett, pecséttel élő, bármely rendből való szerzetesek vagy barátok prépostjaik és apátjaik hatalma és rendelkezése alatt állóknak tekintsék magukat és e prépostoknak és apátoknak joguk legyen őket érdemük szerint megbüntetni.

4. §. Akképen, hogy ha bármely levél kibocsátásában netán valami hiba történnék, akkor az ilyen hibáért az illető conventnek perjele és őre essék az emlitett büntetésbe.

5. §. Hogy pedig a kételkedők szivéből minden gyanu távol maradjon, határoztuk, hogy minden levél végére, annak keltezése előtt e barátoknak, tudniillik a perjelnek és őrnek a nevét annak rendje szerint be kell irni.

Mivel ez ország lakosait, főképen az együgyüebbeket, némely papok és más rendü, ugy nemes mint nem nemes emberek közül is többen, holmi keresett, néha még patvaros ürügyek alatt is a római curia elébe, vagy a midőn a pápának e Magyarországba küldött követe ide bejő, ennek elébe szokták idézni és őket per utján mind jobban s jobban nyomva s zaklatva valamely pénzösszeg fizetésére kényszeritik s ekképen néha minden megengedett, s meg nem engedett módon bünösen szokták éltüket tengetni és fentartani.

1. §. Ennélfogva, hogy jövőre az ilyen gonosz, nyereségvágyó embereknek meg nem engedett keresete és patvarkodó eljárása megszünjék, a bárók, az előkelők és az egész ország közönsége azt rendelték és határozták:

2. §. Hogy ezentul egyáltalán senki se merjen valakit valamely ügyben a római curia vagy annak valamely követe elébe idézni, hanem ellenfelét előbb az ő illetékes megyés érseke vagy püspöke, avagy ennek helyettese előtt perelje be s itt járjon el ellene törvényes uton; és ha aztán valamely fél látná, hogy vagy megtagadták neki az igazságszolgáltatást, vagy hogy különben igazságtalanul terhelték és marasztalták el, akkor álljon szabadságában és hatalmában ezt az ügyet felebbezés utján, és nem másképen, a római curia vagy követe elébe vinni és terjeszteni és ott tovább folytatni.

3. §. A kik ennek ellenére cselekszenek, azok méltóan bünhődjenek.

A szentszéken a végrendelet, házasság, hitbérek és jegyajándékok meg leánynegyedjogok, a papi személyek és asszonyok megverésének és fosztogatásának dolgain és egyéb nem világi természetü ügyeken kivül semmi más ügyet se tárgyaljanak, és megforditva.

1. §. Abban az esetben pedig, a mikor valamely egyházi biró az ő elbirálása alá nem tartozó ügyet fogadna el és azt parancslevélre a világi biró elébe át nem küldené: az ilyen egyházi biró essék el javadalmától és a királyi felségnek szabadságában álljon annak javadalmát legott másnak adományoznia.

2. §. Az egyházi birák alatt pedig e helyütt a főpapok helyetteseit és tiszteit kell érteni.

3. §. Ha pedig a világi biró meggyőződik arról, hogy az az ügy, melyet az egyházi biró ő elébe küldött, az egyházi biróságra tartozik, köteles legyen és tartozzék azt ismét az illő egyházi biró elébe visszaküldeni.

Ezenkivül az összes, bármi néven nevezendő, nagyobb és kisebb királyi és királynői községekben levő minden szántóvető és szőlőbirtokos királyi jobbágyunktól, (kivéve a kőfallal keritett városokat) minden gabonatermésük és boruk kilenczedrészét be fogjuk szedetni és a királyasszony is be fogja szedetni.

1. §. És a fentemlitett bárók és nemesek bármely birtokaikon levő minden szántóvető és szőlőbirtokos jobbágyuktól ezek minden terményének és borának kilenczedrészét, vagy a szokott okokat a maguk szükségére, hasonlóképen hajtsák és szedjék be.

A főpapok és egyházi férfiak is, kiknek jobbágyaik vannak, előbb ezek minden gabona termésének és borának tizedét és aztán hasonlóképen annak kilenczedrészét szedjék be.

1. §. És a kik az előbb mondottak beszedése tekintetében másként járnak el, az olyan ellenszegülőknek és jelen rendeletünket megszegőknek birtokain, királyi nevünkben az ispán vagy alispán tartozzék a gabonatermés és bor kilenczedét minden lejebbszállitás és elengedés nélkül beszedni, hogy ez által méltóságunk gyaporodjék és az országlakosok nekünk annál hüségesebben szolgálhassanak.

És hogy mindenkinek, tudniillik úgy a királynak mint a királynőnek, vagy főpapuraknak, báróknak és nemeseknek jobbágyai, a kik más urak földén birnak szőlővel vagy ott szántanak, hasonlóképen kötelesek legyenek és tartozzanak a földes urnak boruk és gabonájuk kilenczedrészét, a szokásos akókat, a szokott adókkal együtt megadni és megfizetni.

1. §. Hogyha pedig e fizetést nem teljesitenék vagy annak teljesitését bármely módon elmulasztanák, akkor azok az örökségek, a melyek után a fizetést teljesiteniök kellene, legott örök időkre a földes úrra szálljanak.

2. §. Kijelentvén mindazonáltal azt: hogy ha a király vagy a királynő vagy bármely mások népei közül némelyek panaszt emelnének, hogy az ilyen kilenczedre vagy akókra nézve szabadságot élveznek, ezek között és a földes úr közt az ország rendes birái az első nyolczados törvényszakon törvényt és igazságot szolgáltassanak.

Továbbá, hogy a nemesek, akár vannak jobbágyaik, akár nincsenek, saját földeik után nem tartoznak dézsmát fizetni, régi szabadságuk igy tartván.

Továbbá szokásba vették némely országlakosok, hogy az ellenük, kiváltképen birtok dolgában inditott perekben, akkor akarják ügyvédeik szóváltásait visszavonni és perüket leszállitani, vagy perujitást, melynek erejével az ellenfelet az itélőlevél végrehajtásától gyakran eltiltanák, akkor kérnek, miután a törvényes határidők és perfolyamok megvoltak és lejártak és azután az ilyen dolog végeldöntése czéljából a leveleknek és az összes egyéb bizonyitó okiratoknak bemutatása mindkét részről megtörtént, a per utolsó szakában, midőn az ország törvényszékének rendes birái és itélőmesterei és ugyanazon törvényszék hites birái itéletüket is meghozták, és az egyik fél észreveszi, hogy abban az ügyben vesztessé lesz vagy el fog bukni s az itélőlevelet erre nézve már vagy elkészitették és kiadták, vagy az itélet meghozatala és kihirdetése után ki kellene adni, hogy igy azokat igaz jogaikból kiforgassák.

1. §. Ennélfogva elhatároztuk, hogy az ilyetén peresek ennekutána ügyvédeik szóváltásait csak addig vonhassák vissza és a pert csak addig szállithassák le, a mig a per függőben van és az ügyben még nem döntöttek.

2. §. Perujitást pedig, a mikor akarják, mindenkor kérjenek; mindazonáltal az ellenfelet annak erejével a hozott itélet végrehajtásától és az eziránt kelt itélőlevél kivételétől, vagy a rendes birákat avagy itélőmestereiket ezeknek kiadásától semmiképen el ne tilthassák.

3. §. Sőt inkább a győztes félnek hatalmában és szabadságában álljon, hogy az ilyen itélő levelet a kieszközölt perujitó levél ellenére is kellőképen végrehajtassa, aztán meg a perujitást nyerő félnek, hogy a mondott itélet végrehajtásának megtörténte után ügyét ama perujitás erejénél fogva, a mikor akarja, foganatositsa és folytassa.

4. §. Abban az esetben pedig, midőn valamelyik felet akár birtokjogokra, akár más bármiféle dologra nézve meg nem jelenése miatt, azért, mert talán bizonyos ügyei gátolták abban, hogy megjelenhessen, akármely módon itéletileg elmarasztalták, akkor az ilyen félnek, kit ekképen meg nem jelenése miatt elmarasztaltak, hatalmában és szabadságában álljon, mind perujitást kérni, mind pedig a rendes birákat és itélőmestereiket az odaitélő és itéletlevelek kiadásától és az ellenfelet e levelek kivételétől és végrehajtásától, a mikor akarja és kivánja, mindenkor eltiltani.

Továbbá, hogy mindazokat a pereket, melyekben a királyi felség perujitásokat engedett meg, az első nyolczados törvényszakon, minden más pert megelőzőleg kell felvenni és elitélni.

Továbbá, ámbár a fenséges fejedelemnek, az emlitett néhai Mátyás király úrnak halála előtt kelt közönséges uj végzeményben, ugyan az a Mátyás király úr és az összes főpapok, bárók meg az ország nemesei elrendelték, hogy az ország mindenik megyéjében a tehetősebb nemesek közül bizonyos számu esküdteket kell kiválasztani, a kik minden illető megyében biráskodni, továbbá a tanuvallatásokat, perbehivásokat, megintéseket, iktatásokat, határjárásokat és minden egyéb birói végrehajtást eszközölni és végezni tartoznak.

1. §. Mindazonáltal, minthogy ezt az országlakosokra nézve szerfölött terhesnek találtuk, azért, mert, hogy peresügyükben itéletet nyerjenek, minden tizenhárom vagy tizenöt nap alatt kénytelenek voltak a mondott vármegyék törvényszékén az emlitett esküdtek előtt megjelenni s törvényt állani; valamint azért is, mert a midőn ezeket a választott esküdteket valamely végrehajtás teljesitése végett kivitték, e miatt legtöbbnyire sok fáradtsággal és kiadással voltak terhelve.

2. §. Ennélfogva végeztük, hogy ennekutána az ilyen választás, vagy az ilyen választott esküdt nemesek tisztsége maradjon abban és egyáltalán szünjék meg; hanem a törvényszékeken az ország vármegyéinek ispánjai vagy alispánjai és szolgabirái szolgáltassanak igazságot, a többi végrehajtásokat vagy birói meghagyásokat pedig, úgy mint: a tanuvallatásokat, perbehivásokat, iktatásokat, határjárásokat és bármely más birói cselekvényeket, azon a módon és abban a rendben, melyet az emlitett néhai Mátyás király úrnak előbb érintett utolsó új decretuma előtt követtek, legyenek kötelesek és tartozzanak teljesiteni, végezni és eszközölni.

Mivel a peres ügyeknek, főképen pedig a birtok megitélése iránt inditottaknak végleges eldöntése az azokban engedett különböző határidők és különböző halasztások következtében sokáig szokott elhúzódni, elannyira, hogy azt néha egy egész emberöltő alatt is alig lehet véglegesen befejezni, a mi miatt a felek sulyosan vannak munkával és költséggel terhelve, úgy hogy nem ritkán véginségre kénytelenek jutni;

1. §. Ennélfogva határoztuk, hogy jövőre az összes peres ügyeket, a birtokok és ezek megitélésének dolgát illetőket is, bármely biró előtt is fogják azokat ezután meginditani, minden halasztás és elodázás nélkül és minden kifogás mellőzésével, négy nyolczados törvényszakon végképen be kell fejezni.

2. §. Akképen tudniillik: hogy az alperes az ő jogainak előmutatása czéljából, a melyekkel magát védelmezni akarja, további nyolczados határidőt semmi szin alatt, még teher fizetés mellett, se kaphasson, hanem tartozik a maga kiváltságleveleit e négy törvényszak alatt, minden további birói eljárás kizárásával, előmutatni.

3. §. Minthogy pedig az előrebocsátottak szerint a birtokok és ezek megitélése iránt inditandó peres ügyeket négy törvényszak alatt kell véglegesen befejezni: ezért rendeltük továbbá: hogy az értesitő perbehivásokat, melyek hatalmaskodások, kártételek és egyéb bántalmak meg jogsértések tárgyában történnek, a perbehivás megtörténte után tartandó első nyolczados törvényszakon kell elintézni.

4. §. Ha pedig a birtok dolgában történtek és főképen, ha jogok és okiratok felmutatását teszik mulhatatlanul szükségessé, e kiváltságlevelek felmutatása végett a második törvényszakig el szabad és el lehet azokat halasztani, de azontul nem.

5. §. Az értesitő perbehivásokat pedig, bármely ügyekben, minden rendes birónak, tudniillik úgy a királynak, mint a nádornak és udvarbirónak, valamint Dalmáczia, Horvátország és Szlavonia bánjának, meg az erdélyi vajdának pecsétje alatt is legyen szabad kiadni és kibocsátani.

A kártételek, egyéb bántalmak és sérelmek, valamint a kisebb hatalmaskodások miatt inditott perekben, még ha a tettes saját szájával tenne is az ő birája előtt vallomást, ezentúl hatalmaskodásban senkit se marasztaljanak, hanem csak az ilyen módon okozott károknak és a felperes költségeinek megtéritésében, ezen felül az előre bocsátott hatalmaskodásokért marasztalják el a biró és a panaszló között egyaránt megosztandó huszonöt nehéz girában, a mely száz forintot teszen és a biró szoritsa az illetőt azonnal ennek a lefizetésére.

A nagyobb peres ügyekben pedig, a melyeket tudniillik a nemesek házainak igaz ok nélkül való megrohanása, birtokaiknak és ezek tartozékainak elfoglalása, a nemeseknek igaz ok nélkül való letartóztatása, a nemeseknek megverése, megsebesitése és megölése miatt a biró ekképen tartozik eljárni:

1. §. Hogy ha a felperes a fentebb megirt módon és renddel a maga részéről tanuvallatást mutat föl, a dolognak bővebb igazolása végett azt a peres ügyet, ha a peres felek úgy akarják, közös tanuvallatásra bocsássa.

2. §. Ha pedig az alperes a tanuvallatást elfogadni vonakodnék, akkor az országnak e részben eddig megtartott szokása szerint, a felperes keresetének nagyobb igazolása végett, az ellenfél fejére esküdjék.

3. §. De csak akkor, ha az ellenfélnek vagyis az alperesnek, abban a vármegyében, a hol a vétségeket elkövették, saját személyes és állandó ottlakása van.

4. §. Ha pedig az ilyen alperesnek személyes lakása az ország más vidékén vagy részében van és az ilyen vétségeket az ő távollétében követték el és vitték véghez, akkor a tanuvallatási levelek tartalmához képest ártatlansága felől esküvel tisztázza magát.

5. §. Végre, azt kivánván az ország törvénye: az ő cselédei és jobbágyai részéről a jelen czikkely erejénél fogva törvényt és igazságot tegyen.

Továbbá, mivel a tanuskodás, közös tanuvallatás, szemügyrevétel, iktatás és visszaiktatás, valamint a birtokjogok becslése alkalmával a vesztes fél, a biróság és igazság megvetésével néha visszaüzéseket szokott használni, a melyekért a visszaüzőket első izben egy, másod izben pedig két arany girában marasztalák el:

1. §. Miért is, emez erőszakoskodók és törvényt s igazságot háboritók vakmerőségének kellő eszközzel való megfékezése végett, határoztuk: hogy ha ezt jövőre bárki, legyen az akármilyen rendü, rangu és állásu, bármi módon és bármely okból, akár főbenjáró itélet alkalmából is, meg merné tenni: az ellenfél ellenében az első visszaűzés alkalmával ugyancsak egy arany márkában; ha pedig az ilyen ügyekben másodszor eszközölt végrehajtás idején másod izben hasonlóképen visszaűzést használna, akkor hatalmaskodás tényében, és ezenfelül, ha ez iktatás vagy visszaiktatás avagy fekvő jószágok becslése esetében történt, ama birtokjogok becsüjében, a melyekre nézve az iktatásnak, visszaiktatásnak vagy becslésnek megkellett volna lennie, ha pedig közös tanuvallatás vagy szemügyrevétel alkalmával történnék az, azonfelül hasonlóképen hatalmaskodás tényében és ezenkivül még az ügy elvesztésében kell a visszaűzőt vagy visszaüzőket elmarasztalni s legott elmarasztaltaknak tekinteni.

A perbehivásokba némelyek ezt szokták betenni: N. és N. beleegyezésével és akaratából, a mi kétségtelenül az Isten és az ő igazsága ellen van. Mert hát ki tudhatja azt, hogy vajjon az illetők abba, a mit valaki elkövetett, beleegyeztek-e vagy azt meg akarták-e parancsolni? a titkok és a szándék fölött ugyanis az Istenen kivül senki sem itélhet helyesen.

1. §. Miért is határoztuk, hogy ennek utána soha sem kell ilyen perbehivásokat kibocsátani.

2. §. A nemesek feleségét, anyját, leányait és nővéreit, sem szabad soha perbehivni, hacsak olyan birtokjogok alapján nem inditanák a pert, a melyek őket egyenlő joggal látszanak illetni. Mindazonáltal az előbb emlitett záradékkal, vagyis ezzel: «N. és N.-nek beleegyezésével és parancsából és felbujtatására» soha, semmi időben sem kell őket perbe hivni.

3. §. S ha ez mégis megtörténnék, a rendes birák és itélő mesterek ne méltassák figyelmökre, és soha meg se engedjék; kivévén mégis azt az esetet, ha az ilyen személyek az afféle gonosztevőket és azoknak egész családját segitségükkel és tanácsukkal kormányoznák, igazgatnák és gyámolitanák.

Minthogy a királyi felségtől az ő szolgáinak és más hiveinek adományozott fekvő jószágok és birtokjogok elfoglalása miatt nemcsak a királyi felségnél, hanem az egész országban is sokszor szoktak panaszkodni és zúgolódni.

1. §. Igen sokan ugyanis arról panaszkodnak, hogy mihelyt a királyi felség emberei vagy mások ő tőle valamely fekvő jószágokat felkérnek, ezeket a nélkül, hogy kutatnák, vajjon tudniillik ő felsége azokat igazságosan és törvényesen adományozhatta-e, rögtön elfoglalják, és az ő ellentmondásuk ellenére birtokba veszik,

2. §. Ezért határoztuk, hogy ha ennekutána azok, a kiknek, a királyi felség bármely néven és czimen fekvő jószágokat adományozott, ezeket az ország törvényei és szokása ellen, még az ellentmondás és eltiltás ellenére is, bármi úton hatalmukba keritik: az ispán köteles leszen őket az ellentmondók kérésére nyomban meginteni, hogy azokról kezüket levegyék.

3. §. De ha ezt az ő első felhivására és intésére megtenni vonakodnának, akkor azoknak az ellentmondóknak az ujabb kérésére, köteles lészen, miután a valóságról előbb meggyőződést szerzett, őket a jelen törvény erejénél fogva elfogni és az illető javakból kidobni s ezenfelül minden eszközzel e javak közbecsüjének megfizetésére kényszeriteni.

4. §. A minek végrehajtására, ha az alispánnak egy magára elég ereje nem volna, megkeresésére köteles legyen és tartozzék a vármegye mellette fölkelni és őt illő készséggel segiteni és támogatni.

5. §. A kik pedig olyan hatalmasok lennének, hogy az ispán ezt a vármegye segitségével sem hajthatná végre; azok ellenében, az ispántól nyert értesités után, e javakat a királyi felség tartozzék elfoglaltatni.

Hogyha ennekutána valaki a királyi felségtől jogokat és fekvő jószágokat kérne föl és a felkérő azt kivánná, hogy azokat, a királyi felség saját neve alatt foglaltassa el, egyszersmind pedig az adományról szóló levelet úgy irassa, mintha az az adomány az ő királyi kezéből történt volna: az ilyen adománylevélnek e záradékot illetőleg («királyi kézből») semmi ereje és hatálya se legyen; és hogy azt sem az ispánoknak sem pedig a nyolczados törvényszéken a rendes biráknak és itélőmestereknek nem kell tiszteletben tartaniok.

Hogy ha a királyi felség birtokot vagy birtokokat adományoz valakinek, ez a neki adományozott birtokot vagy birtokokat foglalja el a maga részére és a mondott birtokra való iktatáskor jelentkező ellentmondókkal ne a király, hanem a saját nevében perlekedjék.

1. §. Úgy, hogy ebbe a peres kérdésbe a királyi felség nevét belé ne elegyitsék, és az ilyen peres ügyek végrehajtására se kaphassanak vagy nyerhessenek a királyi felségtől megbizó levelet.

Azokat, a kik a maguk számára királyi jog czimén bármely országlakosok birtokjogait felkérik, és be nem tudják bizonyitani, hogy azok a királyi jogra tartoznak: ezeknek a felkért birtokjogoknak a becsüjében kell elmarasztalni. Ha pedig az ilyen felkérők az ekképen felkért jogok tárgyában inditott per végleges eldöntése előtt a jogoknak az uralmába és az azokból származó jövedelmek szedésébe foglalásképen vagy bármely más módon betolakodnának, akkor a sértett vagy perbe szállt és költségekkel zaklatott fél ellenében hatalmaskodás tényében marasztalandók.

Ha bármely megyében valamely elhunytnak magszakadása czimén jogok háramlása történt, és az ilyen birtokokra nézve nem nyilvánvaló, ha vajjon királyi jogra tatoznak-e, avagy pedig a nemzetségi atyafiakat vagy leányágat illetik? hanem e kettő: ugymint a királyi jog és másoknak, tudniillik a nemzetségi atyafiaknak vagy a leányágnak joga felől kétség támadna:

1. §. Akkor az ilyen háromlott és kétséges, valamint más efféle netán előforduló jogokat mindenik vármegyében egy arra való köznemes, kit a vármegye ispánja a szolgabirákkal és az e czélból egy helyen összegyült többi nemesekkel együttesen a középrendüek, nem pedig a bárók vagy hatalmasabbak közül kiválaszt, mindaddig, mig az örökösök hátrahagyása nélkül elhunytak jogainak ezt a háramlást a királyi curia birói székén ki nem hirdetik, gondozza, és minden kártétel nélkül kezén tartsa (kivévén egyedül azt, hogy az ilyen birtokok szokott jövedelmeiből, a meddig azok kezén maradnak, mértékletesen költekezhetik, a miről aztán köteles legyen és tartozzék beszámolni). És ha a kihirdetés megtörténte után bárki is azt vitatná, hogy ezek a birtokok és jogok őtet illetik, jogainak előadásával egy egész év forgása alatt bizonyitsa be, hogy azok az övéi.

2. §. Mit ha megtehet, az országbiró e jószágokba való iktatását rendelje el és hajtassa végre. Ha azonban bizonyitékai cserben hagyják, maradjanak azok királyi jogra, - s a kik azokhoz utóbb jogot tartanának, törvény utján királyi kézből keressék azokat.

3. §. Midőn pedig az ilyen birtokokban és jogokban a fiágon magvaszakadtaknak feleségeik és leányaik maradnak hátra, ezeket kezükből nem kell elfoglalni és kivenni mindaddig, mig jogaikra nézve a valóág, vajjon tudniillik e birtokok és jogok a leányágat örökségül és örök időkre illetik-e vagy sem, ki nem derül.

4. §. Hogyha kiderül, hogy ezek a jogok a leányágat nem illetik, akkor, mielőtt az ilyen elhunytaknak emlitett feleségeit a mondott fekvő birtokok uralmából kizárnák, őket a királyi felség vagy mások, a kikre azok háromlottak, hitbéreikre és jogaikra nézve teljesen elégitsék ki.

5. §. A leányok számára pedig, az ország szokása szerint, a leánynegyed fejében különitsék el az apai házat az apai birtokok negyedrészével együtt, s hagyják őket kiházasitásuk idejéig azoknak birtokában.

6. §. Kiházasitásuk és férjhezmenetelük után pedig leánynegyedjogukra nézve pénzül elégitsék ki őket.

7. §. Ha pedig ama leányok közül valamelyik olyan emberhez ment férjhez, a kinek birtoka nincsen, akkor annak ugyancsak ez ország szokása szerint az ilyen leánynegyed fejében járó birtokba örökös joggal kell belépnie és benne maradnia.

8. §. Ugy mindazonáltal, ha fivéreinek vagy azoknak a rokonoknak akaratából és beleegyezésével ment, mint emlitők, birtoktalan emberhez, kikre az ilyen jogoknak vagy negyedeknek férjhez menetele után visszaszállniok és háramlaniok kell.

9. §. Máskülönben, ha ezt a mondott fivéreinek vagy rokonainak avagy szüleinek hire, akarata vagy beleegyezése nélkül tette, akár az atyai házból, akár bárók vagy előkelő nemesek udvarából és szolgálatából: akkor negyedjogát nem birtokban, hanem pénzben követelheti.

A bármely módon elhalók, még a törvényesen kivégzendők feleségeinek hitbérei is, mindenkor épen és sértetlenül maradjanak.

Mivel megszokott történni, hogy némelyek, szükségtől kényszeritve, fekvő jószágaikat és birtokaikat zálogul kötik le, és noha azokat időközben, egyéb javaiknak eladásával is, ki akarnák váltani és erre készpénzük is volna, mégis azok, a kiknek részére lekötötték, megfeledkezvén üdvökről és becsületükről, nem akarják visszabocsátani, hanem ennek a dolognak az eldöntését a nyolczados törvényszékre utasitják, hogy tudniillik ekközben azok jövedelmét húzhassák, minélfogva az ilyen birtokok és fekvő jószágok azoktól, szegényektől és örököseiktől minden időkre idegen kézre jutnak s ennek következtében egyenesen arra szánt pénzüket vagy elkölteni kénytelenek vagy elveszitik.

1. §. Azért, hogy azoknak az uzsorásoknak a gonoszságát megfékezzük és a szegények kártalanitásáról gondoskodjunk, elrendeltük: hogy ha az ilyen uzsorás, kit az ellenfél biróilag és törvényesen felszólitott, pénzét bármikor felvenni vagy annak felvétele után a zálogos javakat kiadni és visszabocsátani nem akarná, hanem az ügyet a nyolczados törvényszékre vinné, ezt az ügyet az első nyolczados törvényszakon be kell fejezni s akképen itélni, hogy azok a fekvő jószágok minden fizetés nélkül visszabocsátandók; és a biró iktassa azokat vissza.

2. §. És ezenfelül azt az uzsorást az ellenfél részére akkora pénzösszegben kell kötelezni és elmarasztalni, a mekkoráért azok a jószágok neki le voltak kötve.

Továbbá a nádor, és az országbiró valamint a többi rendes, egyházi és világi birák az előttök fenforgott perekben egybegyült összes törvénykezési terhekből és birságokból a perek befejezése és végitélettel való eldöntése után azonnal első sorban az ellenfelet tartozzanak az ő részére nézve kielégiteni, és azután szabad halalmukban álljon a saját birói részükbe eső hányadot behajtani.

Továbbá a széksértő huszonöt girát fizessen, még pedig annak két harmad részét a birónak, s egyharmadrészét az ellenfélnek.

Továbbá elrendeltük, hogy a peres vagy vitatkozó felek bármely fontos ügyben szabadon egyezkedhessenek; és a biró őket se ettől el ne tilthassa, se pedig a megbékitésért vagy kiegyezésért tőlük semmit ki ne csikarhasson.

Végeztük továbbá: hogy ezután egyáltalán egyik itélőmester se merészkedjék akár birtokok, akár hatalmaskodások, avagy bármiféle egyéb ügyek iránt inditott vagy inditandó perben magán szállásán, tudniillik a királyi felség tábláján vagy törvényszékén kivül biráskodni és itéleteket hozni, hanem minden, úgy nagyobb mint kisebb peres ügyet a törvényszéken, a többi rendes birák jelenlétében kell megvizsgálni.

1. §. És hogy az itélőmesternek egyáltalán semmiféle levelet sem szabad másutt, mint a törvényszéken kiadnia, főképen olyanokat, a melyek fontos ügyekben kelnek és a melyek a dolgok végeldöntését illetik.

2. §. A hol is előbb hangosan és érthetően ki kell azokat hirdetnie, azután pedig az igazság nagyobb biztositása és nyilvánvalósága kedveért azonkivül, hogy azokat az itélőmester azzal a pecséttel, a melylyel él, ellátandja, még egy másik itélőmester is köteles legyen és tartozzék aláirni.

3. §. Úgy, hogy ha a per a királyi itélőmesterek előtt foly, akkor a levelet a nádori itélőmester; ha pedig emez előtt foly, akkor a királyi vagy országbirói itélőmester legyen köteles és tartozzék kézjegyével ellátni és aláirni.

Elő szokott néha fordulni, hogy a per- és jogvesztesek biráikat rágalmazzák, rossz hirbe hozzák és igazságtalanul gyalázzák, mintha ezek nem szolgáltattak volna nekik igazságot, a kiknek igazságtalan és kárhozatos kiabálása miatt többnyire igen sok botrány és másféle bajok támadnak:

1. §. Azért, hogy ezek nyelvére féket rakjunk, mindnyájunk közös szavazatával végeztük, hogy egyáltalán senki se merészelje a törvényszék rendes biráit vagy azok itélőmestereit és ülnökeit becsmérelni vagy igazságtalanul ócsárolni.

2. §. A kik pedig azt hiszik, hogy részükre igazságtalan itéletet hoztak, azoknak tőlük és biróságuktól illedelemmel, becsütettel és tisztelettel, vagy a királyi felséghez, vagy a nádorhoz, vagy országbiróhoz, avagy a nádornak és országbirónak helyetteseihez kell fellebbezniök.

3. §. Hogyha némelyek a mondottakat megtenni nem átalnák és nyelvüket meg nem fékeznék, és azt a becstelenséget, melylyel a rendes birákat, itélőmestereket és ülnököket vagy ezek valamelyikét illették, be nem bizonyithatnak, akkor a jelen törvény erejénél fogva épen abban a büntetésben marasztalják el őket, a melyben az ország rendes biráit, az itélőmestereket és ülnököket avagy ezek valamelyikét kell vala elmarasztalni, ha ez ellenük fokozottakat be lehetne bizonyitani.

4. §. A kik pedig az ország rendes biráit vagy ezek helyetteseit, tudniillik az alnádort, alországbirót, albánt, itélőmestereket vagy az országnak más rendes biráit, bármely okból megvernék, megölnék, halállal vagy veréssel fenyegetnék, avagy elfognák vagy személyeikben bármiképen megbántanák, azokat ennek törvényes bebizonyitása után örök hütlenség vétkében és ennek büntetésében kell elmarasztalni.

Igen sokan megszokták tenni azt, hogy a törvényszék szinéről halasztások kedvezményével büntetlenül távol maradnak és az ellenükben igaz keresetü ellenfelet is hosszú perfolyással terhelik.

1. §. Hogy tehát az ilyen csalásnak és hamisságnak jövőre vége szakadjon és mindenki kellő időben kapjon igazságot, megállapitottuk, hogy a királyi felségtől nyert halasztásoknak a nyolczados törvényszék idején senki se vehesse hasznát, hanemha azok, kik Magyarország végein és határain kivül várakban és szolgálatban, avagy királyi vagy országos követségben vannak, avagy háboruban foglalatoskodnak és erre a többiekkel együtt a kellő időben vonulnak ki.

2. §. Azoknak is, kik mint emlitettük, az ország határain kivül várakban vannak, az ilyen halasztások csak három nyolczados törvényszakon legyen javokra, a negyediken pedig felelni és törvényt állani tartoznak.

3. §. Ezenkivül, ha két fivér vagy többen is, atyjuk halála után, osztozatlan állapotban volnának, és a legidősebb fivér otthon maradna, a többi fivérek pedig vagy azok valamelyike háborúban, avagy, mint előbb mondottuk, az országon kivül, várakban volnának elfoglalva, használhassák és élvezhessék a halasztást.

4. §. A kik pedig az efféle halasztásokat a királyi felségtől csalárdul mernék kieszközölni, vagyis hazug módra állitják, hogy fiaik vagy fivéreik háboruban, vagy az országon kivül várakban avagy követségekben vannak elfoglalva: azokat legott nyelvváltságon kell marasztalni, és ezt a büntetést a biró, a ki előtt az ügy foly, elengedhetetlenül vegye föl.

Mivel némelyek a bánok, vajdák, ispánok és alispánok, valamint más rendes birák törvényszékétől és biróságától az igazságos vagy jelentéktelen ügyeket is felszokták vinni a királyi curia elébe, hogy tudniillik ellenfelüket hosszasabb és terhesebb perekkel, fáradsággal, költséggel, jogtalansággal és kárral zaklathassák és terhelhessék:

1. §. Ennélfogva az országlakosoknak, és kiváltképen az elnyomottaknak, és szegényeknek nyugalmára és megkönyebbitésére a főpap urak, bárók és többi országlakosok közös tanácsával, akaratával és hozzájárulásával megállapitottuk: hogy ha ezután valaki valamely ügyet bármely birótól a királyi felség curiájába felebbez, és ott az előbb hozott itéletet jóváhagyják, legott kétszeres birságban kell őt elmarasztalni, a melyben a felebbezés miatt tekintendő elmarasztaltnak és ezt az ő rendes birája azonnal okvetlenül hajtsa be,

2. §. Mindazáltal kijelentvén azt; hogy ha az emlitett vármegyék székén valamely fél részére egyedül saját személyében leteendő esküt itéltek meg, akkor az a fél az ilyen itélet ellen ne felebbezhessen.

Ezenkivül, mivel az emlitett ispánok és alispánok akkor, a midőn a mondott királyi kuriában jóváhagyott vagy kiigazitott ügyeket hozzájuk vissza küldik, hogy az itéletet rendes birájuk törvényes meghagyásához képest végrehajtsák, e végrehajtás teljesitését gyakran, még pedig az ellenfélnek való kedvezésből vagy valamely más tekintetből elmulasztják:

1. §. Ennélfogva, hogy az a fél, a kinek a részére ezt az itéletet hozták, a maga jogától el ne essék, határoztuk és rendeltük: hogy ha az ispánok és alispánok, miután őket a visszaküldő biró levelével megkereste, a végrehajtást a megkeresés napjától számitott tizenöt nap alatt valamely igaz és helyes ok nélkül, elmulasztják, akkor az ilyen ispánokat és alispánokat legott huszonöt nehéz girában kell elmarasztalni, melyeket az a biró, a kinek a meghagyását végre nem hajtották, haladéktalanul és elengedhetetlenül hajtson be.

2. §. Minthogy pedig azokat az ügyeket, melyek a vármegyének és bármely vármegyék szolgabiráinak a székétől felebbezés utján a királyi curia elébe kerültek, mostanig mindig a nyolczados törvényszékre szokták átküldeni és egyedül e nyolczados törvényszéken felülvizsgálni, megvitatni és befejezni, és e miatt a fontos, tudniillik a királyi curiában megkezdett ügyeknek a megvitatását és megvizsgálását mind gyakrabban vagy el kellett mulasztani vagy félre tenni és a felek nem csekély kárával későbbi nyolczados törvényszakokra halasztani: ennélfogva, hogy a felek fáradtságtól és költségtől meglegyenek kimélve és hogy e perek mentül rövidebben érhessenek és érjenek véget, határoztuk és rendeltük:

3. §. Hogy ennekutána jövőre bármely megye nemeseinek törvényszékétől akármely ügyet, bármilyen megfelelő határidőkre időközben, azaz a nyolczados törvényszakokon kivül is felebbezés utján a királyi kuriához fel lehessen vinni és küldeni és a rendes biróknak, tudniillik a kik elébe küldötték, szabadságukban álljon azokat itt Budán azokban a határidőkben megvizsgálni, megvitatni és befejezni.

4. §. Mivel pedig némely alperesek eddig szokásba vették, hogy az ellenük úgy birtokjogok mint más bármely ügyek tárgyában inditott pereket is gyakran különféle keresett kifogásokkal hosszura nyujtják és a felpereseket munkával és költségekkel igaztalanul terhelik, különösen pedig, a midőn a felperes a határidők megtartásával és minden jogának s megyebeli bizonyitékainak felmutatásával saját ügyét rendes birája előtt terhes fáradtsággal és költséggel annyira a végső befejezéshez juttatta, hogy abban az ügyben már csak végleges határozatot vagy itéletet kellene hozni és kimondani: akkor az alperes, látván azt, hogy elbukik és az ügyet különben tovább ki nem huzhatja, kigondolt patvarkodással azt állitja, hogy a felperes ellenében nyugtató levele van és ez által ügyét az ezután következő más nyolczados törvényszékre halasztatja el és viteti át.

5. §. Miért is, hogy az ilyen patvarkodásoknak kellő eszközzel utját álljuk, határoztuk és rendeltük, hogy ha ennekutána jövőre bármely alperes feleletadásának első határidejében azt állitaná, hogy neki a felperes ellenében nyugtató levele van, ennek előadására és felmutatására az ezután következő legelső nyolczados határidőt kaphassa.

6. §. Hogyha azonban a törvényes határidők megtartása után, vagyis az ügy végleges befejezése idején állitaná az alperes, hogy neki ilyen nyugtató levele van: akkor, ha csak azt nyomban elő nem adja és fel nem mutatja, annak felmutatására és előadására egyáltalán semmi ujabb nyolczados törvényszakot ne kaphasson.

Rendeltük, a mint a néhai igen dicső fejedelem Lajos király úr is elrendelte volt, hogy ha valamely nemest a törvény rendje szerint a nádor és országbiró, meg bármely más biró előtt akár a párbajban való elbukás hatalmaskodásos tényében, akar patvarkodás vagy hamis okiratok használása és felmutatása vagy főbenjáró itélet büntetésében, vagy bármely más dologban elmarasztaltak, a per birája köteles legyen az ilyen elmarasztaltat elfogni, s megbékités és egyezkedés végett három napon át letartóztatni.

1. §. És ha ki nem egyezhetnének, akkor, az ország szokásához képest, szolgáltassa ki ellenfele kezéhez, hogy rajta a törvényesen megállapitott és méltó büntetését végrehajtsa.

2. §. És ha ez az ilyen elmarasztalt ellenében a halál- vagy más büntetést, a melyet, mint emlitettük, a törvény megállapitott, végrehajtja, a biróval és az ellenféllel szemben, minden pénz- vagy teherfizetés nélkül, mentesnek tartandó.

3. §. És hogy az ilyen elmarasztaltnak és elitéltnek fiait, legközelebbi atyafiait, nővéreit, feleségét és névrokonait az ő büneért nem kell megbüntetni.

4. §. Úgy, hogy a biró sem annak a saját birtokait és részeit, sem egyéb javait, (kivéve egyedül az elfogatása idején nála talált dolgokat) el ne vegye, hanem ezek egyáltalában fiaira és örököseire vagy nemzetségére szálljanak, a kik mind ezekben a javakban, birtokokban, házakban és birtokjogokban sértetlenül, szabadon és nyugodtan bennmaradjanak.

5. §. Hozzátévén azt, hogy az emlitett módon elitélt és elmarasztalt ellenfelével bármiképen kiegyezhetik, ezt mindenkor szabadon megtehesse, és a birónak ezért az egyességért sem az elmarasztalttól, sem ellenfelétől épenséggel semmi birságot vagy másféle fizetést sem szabad vennie és követelnie, hanem ezt az egyességet és békét szabadon és egyáltalán minden fizetés nélkül köthessék meg.

6. §. Továbbá a fiut, atyja vétkeiért és viszont sem személyében, sem birtokaiban és egyéb dolgaiban nem kell elmarasztalni vagy valamiképen megbüntetni.

A vármegye ispánjainak és ezek alispánjainak az itélet és igazság végrehajtásában igen sok teendőjük van:

1. §. Hogy már most végrehajtásaikat kellő módon és minden akadály nélkül teljesithessék határoztuk, hogy a kik az ispán vagy alispán és szolgabirák ellen, a midőn ezek bármely törvényes és birói végrehajtásokban eljárnak, föltámadnak és ellenük erőszakoskodni mernek, és ily módon meggátolják abban, hogy az igazságot, melyet végre kell hajtaniok, végrehajthassák: az olyanok, (mindazáltal kideritvén előbb a tiszta valóságot), méltó büntetéssel lakoljanak.

2. §. Ha pedig az ilyenek szolgák vagy parasztok: uraik őket huszonöt gira büntetés alatt az ispán kezéhez kötelesek adni, hogy érdemlett büntetésüket elvegyék; azonkivül ártatlanságukra nézve, hogy tudniillik ez nem az ő akaratukból és meghagyásukból történt, tisztázni kell magukat.

3. §. Ha pedig a szolgák vagy parasztok a büntény elkövetése után megszöktek, az ispán a rajta esett sérelem miatt nyomozza őket, és uraik mindamellett, tartozzanak magukat, mint emlitettük, ártatlanságukra nézve tisztázni.

A világi személyeket egyházi személyek ellenében egy biróság előtt sem kell nagyobb birságban marasztalni, mint a mekkorában az egyháziakat a világiak ellenében marasztalnák.

Továbbá, hogy a püspököknek, káptalanoknak, apátoknak, conventeknek és prépostoknak, valamint a többi birtokos egyházi személyeknek semmi birtokot sem szabad a nemesek és egyházak közt való birtokszerzések tárgyában kelt három tanuvallató levéllel sem szerezni, sem megtartani.

1. §. Hanem csak a királyi felségnek vagy más rendes biráknak levelével, a mint ez tudvalevőleg a néhai Lajos király úr idejében volt elrendelve és megtartva.

Vannak az országlakosok között némelyek, kiknek kiváltságleveleit és okiratait az ellenség és a hatalmasok elvitték, és a törökök meg csehek, lengyelek és németek és mások, a kik az országra agyarkodnak, elégették és elhamvasztották.

1. §. Ha tehát az ilyenek az ő szomszédaik és határosaik és az ugyanazon megyéből való nemesek tanuságtételével bebizonyithatják, hogy e kiváltságleveleiket és okirataikat elvitték és elégették, és hogy ők meg elődeik azoknak a fekvő jószágoknak és birtokoknak, melyekre az elvitt és elhamvasztott okiratok vonatkoznak, békés uralmában voltak s hogy azok őket illetik: azoknak e fekvő jószágokat a királyi felség új adomány czimén tartozzék adni és adományozni.

Mivel minden megyében némely perlekedők és némely más emberek is, a kik a törvényszékre mennek, fegyveres cselédekkel és jobbágyokkal, még pedig azoknak lehető legnagyobb számával szoktak oda belépni, és a többieket fegyverekkel vagy az emberek sokaságával megrémiteni.

1. §. Ennélfogva részint azért, hogy jövőre az ilyen törvényszékre mindenki nyugodtan, szabadon és minden félelem nélkül és veszély gyanitása nélkül bemehessen és tisztességesen, békésen és teljesen akadálytalanul ott maradhasson; részint meg azért, nehogy a törvények és jogok a fegyverek között elnémulni látszassanak: rendeltük, hogy úgy a nemeseknek, mint azok cselédeinek és jobbágyainak is, mikor a törvényszékre akarnak belépni, mindennemü fegyvereiket szállásaikon le kell tenniök és fegyvertelenül kell a törvényszékre bemenniök, hogy olyanokul tünjenek fel, a kik ott nem fegyverrel, hanem joggal küzdenek.

2. §. A kik pedig e rendelést áthágják, ha nem nemesek, fegyvereiket az ispán vegye el és ezenfelül zárja őket kalodába és két napon és ugyanannyi éjen át tartsa ott. Ha pedig nemesek lennének, azoktól hasonlóképen vegye el a fegyvert és ezenfelül egy nehéz girát vegyen fel rajtok.

3. §. Mindazokat pedig, a kik az ország határain belül bármely vármegye törvényszékére menő, vagy onnan hazatérő nemeseket és bármely más állásu embereket magán a törvényszéken, vagy útközben háborgatni, bántalmazni, megverni vagy megölni merészkednének, a különben szokásos hütlenség vétkében kell elmarasztalni.

A ki tolvajt, latrot vagy bármely más nyilvános gonosztevőt elfogott és fogságából szándékosan elhagyja menni; az legyen köteles és tartozzék a vármegyei ispán részére annak a gonosztevőnek a diját, a sérelmesek részére pedig az okozott kárt megfizetni.

1. §. Ha pedig a vármegye ispánja azt a kezéhez szolgáltatott gonosztevőt el hagyná menni, akkor az ispán legyen köteles és tartozzék e gonosztevő diját annak részére. Aki neki a gonosztevőt átadta, megfizetni és a sérelmeseknek káraikra nézve eleget tenni.

2. §. Bármely megyék alispánjának pedig mindenkor az illető megye jelesebb nemesek közül valónak kell lenni.

Ha valakinek fekvő jószágain tolvajok, latrok, gyilkosok, gyujtogatók és pénzcsinálók, avagy levelek vagy akár mások kézirásának hamisitói tartózkodnának és e fekvő jószágok urai azokat az ispán felszólitására jószágaikból ki nem üznék, az ispán tartozzék azok kézre keritése végett rájuk küldeni.

1. §. És ha parasztjaik vagy azoknak a birtokoknak a lakosai, a melyeken azok tartózkodnak, az ispán emberei ellen támadnának és nekik ellent állanának, hogy azokat el ne foghassák, az ispán a birtokot azonnal ne foglalja el, hanem tartozzék másodszor nagyobb erővel és nagyobb hatalommal ráküldeni és mind az emlitett gonosztevőket, mind azokat a parasztokat elfogatni.

2. §. A mikor is, ha az illető birtok urának a tisztei a parasztokkal együtt, vagy külön is, más bűntársakkal fölkelnének és nem hagynák azokat elfogni, azonban megigérik, hogy a törvényszéken az ispán előtt törvénybe fogják állatni, az ispán embereinek ezzel be kell érniök; és ebben az esetben az ispán a birtokot ne foglalja el.

3. §. Ellenben, ha azokat sem elfogni nem hagyják, sem pedig, mint emlitők, törvénybe állatásukat meg nem igérik, kötelesek legyenek és tartozzanak az illető birtokot elfoglalni, addig, mig a királyi felség meg nem kegyelmez.

4. §. Ha pedig ebben az esetben az ilyen földesúr az ispán vagy ennek emberei ellen személyesen kelne föl és állana ellent, hogy a mondott gonosztevőket vagy azokat a lázadó parasztokat se lehessen elfogni, és azt a mint előbb mondottuk, meg nem igérné, hogy őket a törvényszéken elő fogja állatni, vagy ha megigérné, de nem tenné: az a birtok, a melyben az megtörténnék, szálljon a királyi fiscusra.

A mely emberek eltökélt szándékkal követnek el emberölést, azokat, bármilyen rendüek és kiváló állásuak legyenek, minden váltságdij mellőzésével ki kell végezni.

1. §. És ha ilyen emberek szökésben keresnének menedéket, bárhol és bármikor kézre kerülnének, minden remény és a királyi felség kegyelmezése nélkül, megtartván mindazonáltal a törvény rendét, ugyanabba a büntetésbe essenek.

2. §. És annak a vármegyének az ispánjai vagy alispánjai és szolgabirái, a hol az ilyen gyilkos kézre kerül, kötelesek legyenek és tartozzanak az igazságot az ország szokásához képest kiszolgáltatni.

3. §. És az ilyeneket, a hütlenekre és egyéb gonosztevőkre kiszabott büntetés alatt senki se merje a maga váraiba és házaiba fogadni és bebocsátani.

4. §. Hogyha pedig az emberölés nem előre eltökélt gonosz szándékkal, sem eltökélt akarattal, hanem véletlenül vagy különben váratlanul történt; az emberölőnek legyen joga a megöltnek rokonaival szabadon egyezkedni.

A királyhoz hütleneket senki se merje váraiba, erősségeibe, városaiba vagy egyéb jószágaiba befogadni és ott tartani s védelme alá venni. Mindazonáltal, ha a hütlenek közül valaki bizalomból valamelyik úrhoz vagy barátjához menekül, ez őt befogadhatja és negyven napon át, de nem tovább büntetlenül magánál és házában tarthatja. És ha az illető a királyi felség elébe akarna menni akár azért, hogy kegyelmet nyerjen, akár azért, hogy engedelmességének bizonyitékát adja, vagy hogy ártatlanságát tisztázza, álljon a befogadónak szabadságában őtet, ha akarja, a királyi felség szabad menedék-levelének oltalma alatt, melyet a jelen törvény erejénél fogva ezennel minden ilyen hütlen részére megadottnak és engedélyezettnek kell tekinteni - a királyi felséghez, bárhol legyen, magával vinni, vagy levelével és embereivel oda elküldeni, úgyszintén érette esedezni, érdekében fáradni és közbejárni. De, ha a kegyelem a királyi felségtől nem volt kieszközölhető és megnyerhető, semmiképen se merje őtet újból a maga váraiba, erősségeibe, városaiba, mezővárosaiba vagy más birtokaiba és fekvő jószágaiba befogadni és bebocsátani. A ki pedig netán másképen merészkednék cselekedni, annak az a vára, erőssége vagy városa, mezővárosa, faluja vagy birtoka, a melybe tudniillik az ilyen hütlent befogadná, legott a királyi fiscusra háromoljék és azt azonnal ráháromlottnak kell tekinteni, a melyről a királyi felség a jelen rendelés erejénél fogva, tetszése szerint, szabadon rendelkezhessék.

Az idegen és külföldi kereskedők, bármely nemzetből valók legyenek, kereskedés vagy kalmárkodás végett az ország kebelében azokra a különben megszokott helyekre menjenek, a melyek a kereskedés, vásárlás és csereberélés czéljaira ki vannak jelölve, hogy ott üzérkedjenek.

A nemesek és az egyházi személyek nem tartoznak a vám- és révhelyek felé menni s arra nem kell őket kényszeriteni, hanem minden akadály és fizetés nélkül szabad átkelést kell részükre engedni azokon a réveken és utakon, a melyeken át akarnak kelni.

1. §. A kik ez ellen cselekszenek, azok az ilyen megakadályozott nemes élő dija fizetésének a büntetésén maradjanak.

2. §. Hasonlóképen, mivel az ország nemeseit, midőn házasodni mennek és feleségükkel szokott módon tüzhelyükre visszatérnek, a réveken és vámhelyeken nem egyszer különféleképen háborgatják; azért álljon jogukban és szabadságukban kiséretükkel együtt minden vámfizetés és egyéb akadály nélkül úgy oda menni, mint visszajönni.

3. §. Az ez ellen vétők az előbb emlitett büntetéssel lakoljanak.

A parasztoktól, kik más községekből feleségüket hozzák, ezután egyáltalában sem menet sem jövet, semmi vámot sem kell venni.

1. §. És hogy a szabóktól meg a posztónyiróktól nem negyven denárt (mint eddig szokásban volt), hanem csak annyit kell a vámhelyeken venni, a mennyit más utasoktól vesznek.

2. §. És ezenfelül azoktól az emberektől, kik a malmok helyeire gabonát visznek, sem menet sem jövet nem szabad vámot venni .És nemkülönben azok se tartozzanak semmi vámot fizetni, a kik földesuraik borait, gabonáját, élelmi szereit és adóit bármely vámhelyen át és földesuraik házaiba és udvaraiba viszik, és az emlitett büntetés alatt ne is kényszeritsék őket vámfizetésre.

Továbbá, mivel úgy a királynak mint a királynőnek és másoknak vámszedői, a portékáikkal és áruikkal ide s tova utazó országlakosoknak és idegen embereknek mértéktelen és fölösleges vámok szedésével sok bajt, kárt és rövidséget okoztak és naponkint okoznak.

1. §. Azért elrendeltük, hogy az egyes vármegyékben az ispán az illető vármegye kiválóbb nemeseivel állitsa egybe, hogy hány vámhely van abban a megyében.

2. §. És e vámhelyek uraitól vagy birtokosaitól meg kell kivánni az ő vámhelyeik első felállitásáról szóló levelek felmutatását és ha ezekből kitünik a fizetendő vám mennyisége, a melyet az egyes dolgok után fizetni szoktak, annak fizetését a folyó pénz értéke szerint akképen kell mérsékelni és leszálllitani, hogy se a vámosoknak, vagy a vámhelyek birtokosainak igaz jövedelme ne kisebbüljön, se megforditva a vámfizetésre kötelezettekre nézve a fizetés mértéke hiába nagyobbra ne nőjön.

3. §. Ha azonban a vámhelyeknek az első felállitásáról szóló leveleket nem lehetne megkapni és felmutatni, vagy a netalán megkapott és felmutatott levelek a fizetendő vám mennyiségét föl nem tüntetnék, akkor az ispán az illető vármegyének emlitett nemeseivel annak a vármegyének mindenféle vámjaira nézve fürkéssze ki s tudja meg, hogy mekkora volt a vám mennyisége, melyet régibb időben a szokás szerint vám alá eső egyes dolgok után fizetni szoktak, és az az idő szerint folyó pénz értékének (a lehető legigazságosabb) kiegyenlitésével vigye azt vissza a régi szokásra, mindenkor a vámszedésre jogosultnak és a vám fizetésére kötelezettnek kára és hátránya nélkül, mindenkor tiszteletben tartván tudniillik mind a két félnek a jogát.

4. §. Hasonlóképen nyomozza ki, vizsgálja meg és hozza tisztába, hogy melyek az egyes vámhelyeket megkerülő álutak és hol vannak azok? mekkora távolságban vagy közelségben szabad és kell az egyes vámosoknak törvény és szokás szerint az ilyenálutakat elállani és az utasokat azoktól eltiltani s távoltartani? Bármely helységben pedig új utakat, a melyek ezelőtt soha sem voltak szokásban, a saját földterületén az utasok közös és általános átkelése czéljából a vámhelyek rovására és kárára senki se merjen létesiteni. Különben az ilyen ujonnan létesitett utak tekintetében az alispán és a szolgabirák az illető vármegyének emlitett nemeseivel együtt határozzanak a fölött, vajjon álutaknak kell-e azokat tekinteni vagy egyébként ellenezni?

5. §. Ezenfelül a vámbirtokosok, a kik a hidak vagy hajók használatáért vámot szednek, az ilyen hidakat vagy hajókat mindenkor jó karban tartsák fönn, akképen, hogy az utasok és vámfizetők az ő hidjaikon és hajóikon szabadon és minden akadály nélkül kelhessenek át.

6. §. A kik pedig ezt tenni elmulasztanák, azokat megyei ispánjaik és az illető vármegyének a nemesei alkalmas büntetésekkel és birságokkal annyiszor, a mennyiszer hanyagságuk szükségessé teszi, hidjaiknak és hajóiknak kellő kiigazitására és föntartására szoritsák, úgy azonban, hogy senki se merészkedjék az álutakat mások földein elállani és őrizni.

7. §. Azok részére pedig a kiknek a hidakon és hajókon ezek rossz fentartása miatt valami káruk lesz, ama hidak és utak urainak a károkat meg kell tériteniök.

Minthogy a kiváltságolt révek rövidségére egy országlakosnak sem szabad ál- és titkos réveket beállitania és föntartania.

1. §. Ezért határoztuk és rendeltük, hogy mostantól fogva jövőre egyik országlakos se merészkedjék az átkelők vagy átmenők részére titkos vagy meg nem engedett réveket, hajókat meg csolnakokat beállitani és föntartani, ama birtok elvesztésének büntetése alatt, a melyen ez, mint emlitők, a kiváltságolt rév kárára megtörténnék.

2. §. A mely kereskedőkre vagy utasokra nézve kiderül, hogy a maguk számára meg nem engedett és titkos révekről gondoskodtak, és a kiket rajta kaptak, hogy azokon a helyeken keltek át: azokra nézve jövendőben ugyanazt a szabályt kell megtartani, a mely azokra alkalmazható, a kik az igazságos vámhelyen nem fizetnek s nem azon kelnek át.

Ha akárki le akarna valakit tartóztatni, a letartóztatást bármely okból sem a saját, sem osztatlan testvérei vagy urai birtokain, földein vagy tisztségeiben ne eszközölhesse.

1. §. Különben a helytelen letartóztatás miatt három gira büntetésen maradjon és a vármegye ispánja másik három márka birsággal arra kényszeritse, hogy a fogságnak véget vessen és a foglyot szabadon bocsássa.

2. §. Különben, ha az alispán netalán valaki iránt való kedvezésből e részben a végrehajtás teljesitését elmulasztaná vagy lanyha volna: a letartóztatott félnek vagy az ő földes urának jogában és szabadságában álljon, vagy magát a letartóztatót, vagy helyette annak a falunak vagy birtoknak jobbágyai közül, a hol a jelen határozat áthágója lakik, mást vagy másokat, a kiket megkaphat, mindaddig, mig az ekképen, mint mondottuk, helytelenül letartóztatott dolgaival együtt szabaddá nem lesz és ez igaztalan fogságért a mondott hat gira büntetésre nézve elégtételt nem nyer, közhelyen letartóztatni és ezt a birságot a földes ur vagy tisztje és annak a közhelynek birája és esküdt polgárai előtt, a hol az a letartóztatás történt, törvényesen visszakövetelni és visszaszerezni.

3. §. És annak a földes urnak avagy tisztének, vagy a birónak és esküdt polgároknak álljon hatalmukban a letartóztatottak részéről az előbb mondott hat gira birságra nézve elégtételt adni.

4. §. Midőn pedig más dolgokban és ügyekben közhelyen akar letartóztatást eszközölni, annak a közhelynek a birája ezt a letartóztatást a maga jelenlétében nem másképen, hanem csak ugy türje el és engedje meg, ha tudniillik a letartóztató a vármegye ispánjának vagy alispánjának avagy a szolgabiráknak levelével vagy más hitelt érdemlő okokkal bebizonyithatja, hogy ő előbb annak a falunak az urától vagy birájától, a melyben a letartóztató lakott, igazságot kért, ezt azonban részére megtagadták, vagy hogy azt végig kiszolgáltatták, de kellő elégtételt nem adtak.

5. §. Ha pedig a mondottakat az emlitett módon bebizonyithatja, akkor annak a közhelynek vagy birtoknak az ura, vagy birája, avagy előljárója tartozzék a fogságot föntartani és a felek közt az ilyen dolgokban szokásos módon törvényt és igazságot tévén, az előtte igazolt adósságok vagy más kihágások vagy dolgok iránt a biróilag elmarasztaltnak vagyonából vagy a vagyon elégtelensége esetében személyeik letartóztatásával kellő elégtételt szolgáltatni.

6. §. Abban az esetben pedig, a mikor a letartóztatásban eljáró biró, bárki iránt való kedvezésből vagy bárkitől félve avagy akármely más, ki nem menthető okból, az ő jelenlétében törvényesen eszközölt vagy eszközlendő letartóztatást föntartani és a feljebb körülirt módon törvényt és igazságot meg teljes elégtételt szolgáltatni vonakodnék: akkor a letartóztatónak, a kinek az ellenfelét szabadon bocsátotta, a kárért, melynek megtéritését az eme letartóztatás által és igazságszolgáltatás utján kereshette és megkaphatta volna, valamint annak minden érdekéért felelni tartozzék és annak részére le legyen kötve.

7. §. Hacsak a letartóztatandónak vagy a letartóztatandóknak akkora hatalmuk vagy erejük nem volna, a mely miatt a közhely ura vagy birája azoknak ellent nem állhat és őket le nem tartóztathatja, vagy az elfogottakat valamely más közbejött hatalom a letartóztatásban eljáró biró akarata ellenére erőszakosan el nem vinné.

8. §. Ilyen eset állván be, ez ellen, a maga mentségére, szomszédjai és határosai előtt, mentől előbb a mint teheti, tiltakozzék.

Továbbá vannak, főképen a főpap urak és bárók fekvő jószágain és birtokain némely előljárók, birák és tisztek, a kik akkor, a midőn némelyek előttük adósságokra vagy más dolgokra nézve a nemesek ellen panaszt tesznek, e panaszlók sürgetésére az ilyen nemesek jobbágyait vagy elfogják, vagy pedig javaikkal együtt letartóztatják és ekképen azok a nemesek többnyire azon veszik észre magukat, hogy azoknak a biráskodása alatt állanak.

1. §. És mivel a faluk, mezővárosok vagy városok előljárói, avagy birái vagy tisztei, vagy akár az ilyen birtokok földes urai is, a nemesek fölött ilyen esetekben semmi joghatóságot sem gyakorolhatnak, azért határoztuk és végeztük;

2. §. Hogy ennek utána jövőre a nemesekért, akár adósságok alkalmából, akár bármely más dolog miatt, letartóztatás sehol se történhessék és magukat a nemeseket se legyen szabad, sem személyeikben, sem dolgaikban, bármi módon gátolni vagy letartóztatni.

3. §. Hanem a kik azt állitják, hogy némely nemesek ellen valami keresetük van, vigyék azt a vármegye ispánja és szolgabirái, vagy az ilyen nemesek más rendes birái elébe.

4. §. A kiknek részéről azok az ispánok és szolgabirák vagy a többi rendes birák kötelesek lesznek az ország szokásánál fogva a felperes törvényes bizonyitékainak megfelelő törvényt és igazságot szolgáltatni, valamint kellő elégtételt adni.

5. §. A kik pedig eme rendelés ellenére, valamely nemes helyett az ő jobbágyát és ennek javait tartóztatják és foglaltatják le: azokat e letartóztatott jobbágy élő dijában és a lefoglalt dolgok becsüjében kell elmarasztalni.

6. §. És hasonló módon elmarasztaltaknak tekintendők akkor is, ha azt a nemest saját személyében tartóztatják le, vagy annak saját javait foglaltatják le.

A királyi és királynői szabad városokban, mezővárosokban, falvakban és birtokokban, ezek jövevényeinek, polgárainak, kereskedőinek és lakosainak, adósságaik, javaik és bármiféle követeléseik miatt, az előbb emlitett és a tárnok mester vagy egyéb felebbvalóik által legott behajtandó büntetések terhe alatt, ilyen letartóztatásokat biráik, tiszteik vagy bármely előljáróik utján, a föntebb leirt módon semmiképen sem kell és nem is szabad eszközölniök; hanem ha szükséges, a letartóztatásokat a fentebb emlitett módon közhelyeken és közbiró előtt foganatositsák.

1. §. A közbiró pedig, a ki ezeket az ő jelenlétében kellően és törvényesen történt letartóztatásokat elbirálja és itélettel ellátja, ha az a birtok urától beállitott biró vagy maga a földes ur, fáradtságáért és tisztségeért a biróilag elmarasztalt emberen negyven denárt, ha pedig községi előljáró, tizenkét dénárt vehet föl a maga részére.

2. §. És a letartóztatások csak igy az előrebocsátott módon s ne másképen történjenek.

3. §. Kivévén, ha némelyek nyilván sebzéseket, sértéseket, emberölést, gyujtogatásokat és más hasonló szörnyü dolgokat követnének el, a mely esetekben részükről, ha jelen vannak és elfoghatók, törvényt és igazságot kell szolgáltatni és ekképen őket törvény utján méltó büntetéssel kell sujtani.

Ha pedig valaki panaszkodik, hogy egy másik nyilvánvaló adósa neki, azaz, ha az adós kétségtelen és nyilvánvaló, a ki azt az adósságot nem tagadja és a kit közönséges és anyanyelvükön «szembevaló adósnak» nevezünk: az ilyen adóst is szabad legyen letartóztatni és részéről az ország szokásához képest igazságot szolgáltatni.

Azoknak a jobbágyoknak erőszakos letartóztatása és megkárositása esetében, a kik szabadságolásukat kérve, a törvényes földbér letétele és egyéb adósságaik megfizetése után másnak birtokára akarnak költözni.

1. §. A vármegyei ispán az ő szolgabiráival (a kik nélkül ilyenekben egyáltalán nem kell eljárnia), azokon a kikre ez esetben a vétkesség törvényesen rábizonyul, akár hányszor és akármikor derüljön ki vétkességük, haladék nélkül három gira büntetést vagy birságot vehet föl és ugyanakkor a visszatartott vagy megkárositott jobbágynak meg kell engednie, hogy összes javaival (miután kárát is visszakapta) szabadon elköltözzék, kivéve azokat, kik szabadságolt állapotukban helyben maradtak.

2. §. Az ekképen szabadságoltaknak ugyanis másképen ne legyen szabad elköltözniök, mint ha távozásuk idején uraiknak mindazokra a rendes és rendkivüli adózásokra nézve, melyeket szabadságolt állapotuk ideje alatt kell vala teljesiteniök, eleget tesznek, ugy mindazonáltal, hogy ha ott szabadságolt állapotuk ideje alatt valamit épitettek, arról ama hely biráinak és előljáróinak becsléséhez képest, a hol laktak, szabadon rendelkezhessenek.

Ha valaki másnak jobbágyát, a ki a maga szabadságolását se nem kérte se meg nem nyerte, vagy kérte ugyan, de meg nem kapta, tizenöt nappal az ilyen szabadságkérés előtt erőszakosan elvitte: az, ennek a jobbágynak erőszakos elviteleért három márka birságot fizessen és a vármegye ispánja a szolgabirákkal, más három márka birsággal kényszeritse arra, hogy azt a jobbágyot visszaadja.

1. §. Ha pedig valakinek a jobbágya nem szabadságának megnyerésével, hanem lopva távoznék másnak birtokára és az, a kinek birtokára ment, megkeresésre őt visszaadni vonakodnék, akkor a megyei ispán köteles legyen és tartozzék ezt három gira birsággal e szökevény jobbágy visszaszolgáltatására kényszeriteni.

2. §. Ugy mindazonáltal, hogy a szabadságolás kérése és meg nem nyerése esetében, a jog és igazságszolgáltatás mellőzésével és az illető egyéb tartozásainak megfizetése nélkül, részben az alispánnak, részben pedig a panaszosoknak fizetendő huszonöt gira büntetés fizetésének terhe alatt, még a megkapott szabadságot követő tizenöt nap alatt se merje senki másnak jobbágyát erőszakosan elvinni és nem is szabad azt megtennie.

2. §. Ugyanez áll a vármegyei ispánokra és alispánokra nézve, ha azok tisztségükben elbizakodva, a jobbágyokat erőszakosan elvitetik, őket is ugyanazon büntetésnek és tehernek kell alávetni.

Hogy annak az egyenetlenségnek a forrása, mely a káptalani és conventi levelek megváltási és a káptalani és conventi bizonyságok utazásainak és fáradságának megfizetése körül gyakran szokott támadni, jövőre megszünjék és elenyészszék, a régi szokást utánozva, határoztuk.

1. §. Hogy minden hiteles helyen, ugy a káptalanokban, mint a conventekben, mindenik perbehivó levélért, az elsőért, másodikért és harmadikért, levélváltság fejében egyenkint huszonnégy nagyobb veretü dénárt kel fizetni a káptalanban vagy conventben annak jegyzőjével és iródiákjával együtt.

2. §. Minden egyes ügyvédvalló levélért huszonnégy dénárt.

3. §. Mindenik eltiltó, tiltakozó és más hasonló levelekért, ha nyilt levél alakjában kelnek, huszonnégy dénárt, ha zárt alakban: akkor tizenkét dénárt.

4. §. Minden kiváltságlevél alakjában kelt bevalló levélért száz dénárt; ha pedig nyilt levél alakuak, huszonnégy dénárt.

5. §. Minden, akár nyilt, akár zárt tanuvallató levélért huszonnégy dénárt.

6. §. Továbbá az ország levéltárában elhelyezett régi levelek párjáért a levéltárőrnek vagy a levél kikeresőjének egymagára száz dénárt és a kikeresett levél megváltása fejében, ha nem volt rajta sok irás és nyilt alakban készült volt, huszonnégy dénárt; ha pedig nagy irási munkával járt és kiváltságlevél alakjában készült volt, száz dénárt. A nyilt alakban kelt egyszerü átirásokért vagyis átirt levelekért, ha az irás munkája nem volt nagy, huszonnégy dénárt: de ha a levél terjedelmes volt, vagy kiváltságlevél alakjában kelt, száz dénárt.

7. §. Iktató levélért, ha az iktatás alkalmával ellentmondás történt, huszonnégy dénárt.

8. §. Örökös erejü iktatólevélért pedig, a mikor ellentmondás nem történt, a levélváltságot a birtok mennyiségéhez és a telkek számához képest a következő módon kell venni: tudniillik, egy, két, vagy három avagy négy telek után egészben véve száz dénárt; négy telken felül pedig, egészen tizig, mindenik telek után harminczhárom dénárt; ha pedig a telkek száma tizen felül volna, egészen huszig, mindenik telek után huszonnégy dénárt; ha pedig számuk a huszat is meghaladja, egészen százig, mindenik telek után tizenkét dénárt; ha pedig számuk száznál többre mennek, akár meddig, akkor mindenik telek után nyolcz dénárt.

9. §. Határjáró levelekért, ha ellentmondás és perbehivás nem történt, huszonnégy dénárt.

10. §. Az olyan határjárások esetében pedig, a melyek alkalmával egyszerü összeirás, vagy a királyi curiából kiküldött emberekkel, a földre nézve tett eskü mellett, a törvény rendje szerint vagy a felek megegyezésével szintén egyszerü összeirás vagy végleges határjelölés történt: levélváltság fejében négyszáz dénárt; midőn pedig az ilyen határjárások és kijelölések alkalmával a felek meg nem egyezése következtében az ügyet a királyi curia elébe viszik, az ilyen levelek megváltása fejében száz dénárt kell fizetni.

11. §. A törvény rendjén meghagyott közös tanuvallatásért száz dénárt.

12. §. Továbbá a birtokhatárok megjárásának szemügyrevételeért száz dénárt.

13. §. Továbbá a főbenjáró itéletben marasztalt emberek birtokainak birói meghagyás alapján történt elfoglalása és javaiknak elvétele alkalmából a káptalant, régi szokásnál fogva, az elvett dolgoknak egy tizedrésze, levélváltság fejében pedig száz dénár fogja illetni. A telkeknél birói meghagyásra eszközlendő becsléséért száz dénárt kap.

14. §. Továbbá, eskütételt bizonyitó levélért, mely az eskütársak neveit foglalja magában, száz dénárt.

15. §. A pénzekből, melyeket a káptalanok, vagy conventek, avagy azok bizonyságai előtt szoktak fizetni, a káptalan vagy convent nem vehet tized és kilenczedrészeket, hanemha akkor, a midőn ezeket a pénzeket a felek egyenetlensége miatt helyezték el sekrestyéikben vagy letéthelységeikben; az ilyenekből ugyanis, törvény szerint, vehetnek tized és kilenczed részeket, de annak a félnek a rovására, a ki az ilyen pénznek letétbe való helyezésére okot szolgáltatott.

16. §. A káptalanok és konventek bizonyságul kiküldött embereinek pedig minden egyes napra, a melyet hiteles bizonyság gyanánt uton töltenek, egyenkint tizenkét nagyobb dénár jár, akar a saját lovaikon utazzanak, akár a peres felek lovain vigyék őket, ugy mindazonáltal, hogy lovaikkal és cselédjeikkel együtt mindenkor azoknak a peres feleknek az élelmén és költségén kell hazulról elvinniök és ismét hazahozniok, a kik őket a végrehajtásokra kiviszik.

A hiteles helyeken: káptalanokban és conventekben, és néha a királyi curiánkban a nyolczados törvényszéken kivül átirt és lemásolt levelekre nézve, miután ezeket az átiratokat utóbb egyik fél a másik fél ellenében a biróság előtt felmutatta, azért, mert az a fél, a kinek ellenében felmutatják, megtámadja, gyakran egyenetlenségek és ebből folyólag azok ereje felől kétségek támadnak.

1. §. Az ilyen egyenetlenségek és kétségek kizárása és megszüntetése czéljából határoztuk és végeztük tehát; hogy akár valamely parancslevél erejénél fogva a mondott káptalanokban és conventekben, akár pedig a mi titkos vagy birói pecsétünk avagy bármely más rendes biró pecséte alatt történt legyen e levelek átirása és lemásolása, a mikor valamely fél ezeket az átiratokat a biróság előtt felmutatja és a másik fél ez átiratokat megtámadja s azoknak hitelt nem ad: a felmutató fél tartozzék az ilyen átiratok igazolása végett az eredeti leveleket előadni.

Gyakran előszokott fordulni, hogy az asszonyok, főképen a bárók és előkelők és más nemesek feleségei a maguk ügyeiben, a melyeket tudniillik ők mások ellen, vagy mások ő ellenük inditottak, vagy a hely távolsága, vagy az utazás viszontagságai miatt, avagy más igaz okból nem igen mehetnek személyesen a káptalani vagy conventi helyekre, hogy ügyvédeket valljanak, vagy pedig a női nem gyarlósága és egyszersmind becsülete miatt is félnek oda menni.

1. §. Azért határoztuk, hogy a midőn ezek az asszonyok az illető káptalani és conventi helyekről, ugyancsak azoknak az asszonyoknak a kérésére e czélból kiküldött két kanonok vagy conventbeli szerzetes előtt ügyvédet vallanak, ez az ügyvédvallás erőben maradjon és a káptalannak vagy conventnek erről kiadott leveleit minden biróság elfogadja s azoknak olyan teljes hitelt adjon, mint egyéb ügyvédvalló levélnek.

2. §. Mindazonáltal kijelentvén azt, hogy azoknak a kiket az ilyen ügyvédvallás felvételére kiküldenek, utjukért nem szabad többet követelniök, mint a perbehivások vagy tanuvallatások eszközlése esetében; és azután a káptalanban vagy a conventben az ő jelentéstételük alapján kelt levelek után csak annyit vegyenek és semmi módon sem többet, mint a mennyit más ügyvédvalló levelekért szokás venni és beszedni.

Ezenkivül, minthogy a királyi felség curiájában szokásos biráskodások alkalmával ennek a curiának a rendes birái és jegyzőik előtt a levelek s ezek váltságai szükségképen előfordulnak:

1. §. Azért, hogy a jegyzők és peres felek közt fölmerülhető minden szóváltásra való alkalmat eltávoztassunk, jónak láttuk ama levelek megváltásának régi szokását is a következő módon megállapitani.

2. §. Tudniillik, hogy a királyi curiában, a curia birái jegyzőinek egy közönséges elhalasztó levélért fizessenek tizenkét dénárt.

3. §. Második perbehivó levélért huszonnégy dénárt.

4. §. Egyszerü tanuvallató levélért is tizenkét dénárt.

5. §. Harmadik perbehivó levélért száz dénárt.

6. §. Közös tanuvallatásért száz denárt.

7. §. Eskütételi levélért, valakinek fejére való esküvés esetében, kétszáz dénárt.

8. §. Okiratoknak első izben való felmutatásától huszonnégy dénárt.

9. §. Okiratoknak másod- és harmadizben, tehervállalás mellett történt felmutatásától hasonlóképen huszonnégy dénárt.

10. §. A feleletadást három márka teherrel elhalasztó levélért huszonnégy dénárt.

11. §. Nyilt alaku elhalasztó levélért huszonnégy dénárt.

12. §. Közönséges bevalló levélért huszonnégy dénárt.

13. §. Szemtől-szembe való eltiltó levélért, száz dénárt.

14. §. Hatalmaskodás tényében kelt itélő levélért a pecsétőrzőnek száz dénárjával számitott tiz forintot; az iródiáknak pedig kétszáz dénárt.

15. §. Egyszerü iktató és határjáró levelekért huszonnégy dénárt.

16. §. Birtokok vagy más javak visszanyeréséről szóló itélő levelekért pedig a visszanyert birtok vagy javak mennyiségéhez képest a peres felek és itélőmesterek között létrejött egyesség szerint történjék a fizetés.

A királyi felség kanczelláriájában pedig a birói és egyéb szokásos levelek tekintetében a kanczellária régi szokását kell megtartani. Hasonlóképen az adomány- és jóváhagyó levelekre nézve a kapott vagy jóváhagyott adomány mennyiségének tekintetbe vételével az eddig követett mód szerint egyezkedni kell a kanczelláriával.

1. §. Minthogy minden előrebocsátott levélváltság és bármely más dijfizetés és a birságok behajtása alkalmával az ez idő szerint forgó dénárok számáról és mennyiségéről gyakran történt emlités; a kétség elháritása kedveért jelen levelünk rendjén kijelentjük, hogy olyan dénárokat kell érteni a melyeknek minden száz darabja egy arany forintot ér és tesz ki.

2. §. És ha a kisebb dénárok valamikor forgalomba találnának jönni, azokat ugyanazon arányban nagyobb és egyenértékü számmal kell kipótolni.

Továbbá, valamint eddigelé sem voltak Pest és Pilis vármegyéknek ispánjaik, minthogy Budához közel feküsznek, ugy jövőre sem szükséges, hogy ispánjaik legyenek.

A királyi felség és tisztjei részére nem kell többé kaszálást, aratást, szénagyüjtést és behordást kierőszakolni, mint ez kényszerképen gyakorlatban vala.

Továbbá az a kárhozatos szabadság, melyet a néhai Mátyás király ur Visegrád városának adott, az tudniillik, hogy e város egy polgára se tartozzék valakinek bármely kihágás, de meg adósság miatt sem, törvényt állani, egyáltalában eltörlöttnek, megszüntnek és erőtlennek meg semmisnek tekintendő.

Ha ez ország valamely városa azt hozná föl, hogy területén lerakó és elárusitó helynek kell lennie és hogy erre nézve kiváltságlevele van: akkor annak a városnak vagy azoknak a városoknak álljon jogukban és szabadságukban ügyüket, a kiváltságlevelek tartalmához képest, rendes birájuk előtt perelni.

Ha a király vagy királynő, avagy bármely mások népei és jobbágyai közül, a kik azt állitják, hogy a gabona- és borkilenczedre vagy «akókra» nézve szabadságuk van, némelyek panaszra mennének: az ország rendes birái az ilyenek és a földes ur között az első nyolczados törvényszakon szolgáltassanak törvényt és igazságot.

Értesültünk a főpap urak és bárók meg nemesek jelentéséből arról, hogy Buda városunkban levő házaikat, a melyeket leginkább csak azért tartanak, hogy a midőn a királyi curiába ellátogatnak, alkalmas szállóhelyük legyen, dicsőült királyi elődeink régi időktől fogva kivették és felszabaditották a nevezett Budavárosunk polgárai közé való minden adózás és bármely fizetés alól. Az emlitett város polgárai azonban azoknak érintett házaira egy bizonyos időben némi adót kezdettek kiróni, a minthogy azt mostanság is akarják tenni.

1. §. Ennélfogva a mondott főpap urak, bárók és nemesek tanácsából elhatároztuk és jelen végzésünkkel örök idők tartamára rendeltük, hogy az emlitett főpap urak, bárók és nemesek mondott házait ezentul jövőre a Budavárosunk mondott polgárainak közönsége közibe semmiféle adózás és fizetés alá sem szabad vetni és azzal egyáltalában nem szabad terhelni.

2. §. Hanem, valamint ezek a házak régente szabadok voltak, ugy jövendőre is minden adózás és mindennemü fizetés alól kiveendők, szabadoknak és menteseknek tekintendők és a mondott főpap urak és bárók meg nemesek emlitett házaik után nevezett városunk polgársága közé semmit se tartozzanak fizetni.

3. §. Annak fentartásával; hogy ha az emlitett házakban zsellérek lennének, azok az előbb nevezett város szokása szerint, mindenik az ő tehetségéhez mérten, ama város birájának és esküdt polgárainak becslése alapján (és ez többi királyi városainkra nézve is álljon) kötelesek legyenek fizetni.

4. §. Ugy azonban, hogy őket ne terheljék jobban, mint az ugyanazon városban lakó más polgároknak többi zselléreit.

Az előbbi okból elvett házakat vissza kell adni azok részére, a kiktől igaztalanul elvették.

1. §. Ha pedig ezeknek a házaknak igaztalan birtokosai azokra valami munkát forditottak vagy azokban épitettek, akkor azok, a kiknek e házakat vissza fogják adni, tartozzanak az ilyen épitkezésekért és munkákért, becsületes emberek becsléséhez képest, elégtételt adni.

Ezen kivül az összes főpap urak, bárók és előkelők és az ország minden nemesének egyenlő óhajára és egyetértő akaratával határozatba ment:

1. §. Hogy a mely országlakosok, bármi rendüek és állásuak legyenek, ezután mindörökre, Magyarország valamely királyának halála után várakat, kastélyokat, városokat, mezővárosokat, falukat vagy birtokokat foglalnak el, gyujtogatásokat, fosztogatásokat, rablásokat és bármely más gonosz tetteket visznek véghez: azok a rablók, gyujtogatók, fosztogatók és bármely javak elfoglalói és gonosztettek elkövetői legott örök hütlenség büntetésébe essenek s az ország iránt örökre hütlenek számába jöjjenek.

2. §. És hogy az ilyen gonosztevőknek se a királyi felség, a főpap urak és bárók tanácsából, sőt maga az egész ország se kegyelmezhessen meg, hanem az örökös szolgaság és parasztság igájába görnyedve vég nélkül viseljék bünös tettük gyászos büntetését.

Mivel már többször megtörtént, hogy akkor, a mikor igen fontos országos ügyek merülnek föl, a melyeket az összes főpap urak és bárók, meg az ország nemeseinek közös tanácskozása alapján kell megvitatni és eldönteni, és a királyi felség, a szükség igy hozván magával, ez összes főpap uraknak, báróknak s nemeseknek országgyülést vagy közönséges egybegyülekezést rendelt és hirdetett; miután az összes nemesek egyetemben, vagy egyébként, a királyi felség meghagyásához képest a kitüzött napra egybesereglettek, s az előbb emlitett főpap urak és bárók közül is többen összegyültek: bizonyos főpap urak és bárók olyan kelletlenül jöttek az országgyülésre, hogy nem a kitüzött napra, hanem annak elteltével, tizenöt vagy husz nap mulva jöttek el s a reájok való várakozás a kitüzött napra megjelentekre és egybegyültekre nézve annyira terhes volt, hogy a csekélyebb módu és szegényebb nemesek, költségeikből kifogyván s magukat elunván, még mielőtt az ország ügyeit elintézték, sőt mielőtt azokat nekik a kitüzött napra meg nem jelenteknek távolléte miatt csak tudtul is adták volna, kénytelenek voltak az országgyülésről eltávozni;

1. §. Minélfogva, nehogy ezeknek, az emlitett módon meg nem jelenő uraknak a késedelme miatt a köztársaság hasznát és az ország közjavát elhanyagoljuk vagy bármi módon is megzavarjuk, a főpap urak és bárók meg nemesek egyértelmü tanácsa és elhatározása alapján megállapitottuk és rendeltük:

2. §. Hogy ha a királyi felség ennekutánna jövőre a nevezett főpap uraknak és báróknak meg a többi országlakosoknak akármikor és akárhányszor közönséges országgyülést rendel és hirdet: a kitüzött napon meg nem jelenőkre az e kitüzött napra legközelebb és közvetlenül következő négy napnál tovább nem kell várakozni.

3. §. A kik, ha ez alatt a négy nap alatt eljönnek, jól van; különben, mihelyt ez a négy nap eltelt, álljon a királyi felségnek jogában és szabadságában, az országgyülésen jelenlevőkkel az ország ügyeit, a melyek miatt az országgyülést kihirdette, elővenni s azokban határozni és végezni.

4. §. Azok pedig, a kik nem jönek el és nem jelennek meg, távollétük ellent nem állván, kötelesek legyenek mindazt, mit a jelenlevők határoztak, jóváhagyni.

Mi Ulászló, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galliczia, Lodomeria, Kunország és Bulgária királya, és Szilézia s Luxemburg herczege, nemkülönben Lausitz és Morvaország őrgrófja.

1. §. Adjuk emlékezetre jelen levelünk rendén, jelentvén mindeneknek, a kiket illet: Hogy, miután mondott Magyarországunk összes főpap és báró urainak, előkelőinek és nemeseinek közönséges vagy országgyülésében, melyet nekik az Úrnak közelebb mult ezernégyszáz kilenczvenkettedik évében gyertyaszentelő boldogasszony ünnepére hirdettünk s velük megtartottunk, országunk e főpap és báró urainak, előkelőinek és nemeseinek tanácsából, mondott országunk javára és hasznára némely határozatokat vagy végzéseket hoztunk és állapitottunk meg és azokat, azonban mint akkoron még teljesen be nem fejezetteket és be nem végzetteket, kiváltságlevelünkbe iratván és foglaltatván, nevezett országunk főpap és báró urainak, előkelőinek és nemeseinek ki- és átadtuk, egyszersmind megigértük, hogy a legközelebb tartandó országgyülésen akarjuk ama határozataink minden hiányát pótolni s a hozzájok adandókat hozzájok adni;

2. §. Végre az emlitett főpap és báró urak, valamint a megnevezett országunk minden egyes vármegyéjéből megválasztott összes nemesek a jelen közönséges vagy országgyülésen, melyet ez országunk sürgős szükségei miatt szent György vértanu ünnepének tizenötöd napjára hirdettünk, felségünk szine elé járulván, elénkbe juttatták és terjesztették előbb érintett kiváltságlevelünket, mely, mint emlitettük, feljebb jelzett határozatainkat és végzéseinket szószerint tartalmazza; ugyszintén némely czikkelyeket, a melyeket mondott határozataink pótlására és kiegészitésére hasonlóképen határozatok és végzések gyanánt ujonnan alkottak és szerkesztettek az alább következendő tartalommal.

3. §. Alázatos kéréssel esedezvén felségünk előtt, hogy ama kiváltságlevelünket, és az abban foglalt határozatainkat meg végzéseinket azokkal az emlitett czikkelyekkel együtt, melyeket, mint emlitettük, mondott határozataink pótlására és kiegészitésére ujonnan alkottak és szerkesztettek, elfogadni, jóváhagyni, és helyeselni és szóról-szóra jelen kiváltságlevelünkbe iktatni, átiratni és átvezettetni és királyi hatalmunkkal részükre megujitván, mondott Magyarországunk közjavára, hasznára és nyugalmára, örök időkre tartandók és erőben maradandók gyanánt állandósitani és megerősiteni s megerősitve megtartani és megtartatni méltóztassunk.

4. §. E kiváltságlevelünk pedig, mely, mint imént mondottuk, fentebb érintett határozatainkat és végzéseinket tartalmazza és foglalja magában, ekképen hangzik:

«Mi Ulászló, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország stb. királya, adjuk tudtára jelen levelünk rendén mindeneknek, a kiket illet, hogy midőn a fenséges fejedelemnek, néhai Mátyás király urnak, a mi boldog emlékü elődünknek halála után stb.»

Azok az ujonnan szerkesztett czikkelyek pedig, melyek, mint mondottuk fentebb emlitett határozataink és végezéseink kiegészitését és pótlását foglalják magunkban, ilyen renddel következnek:

Minthogy a decretum második czikkelyében nincsen határozottan megmondva, hogy milyen módot és rendet kellessék tartani azoknak a birtokjogoknak a visszabocsátásában, melyeket a néhai Mátyás király úr és a felséges királyné, valamint bármely mások is mindekkoráig elfoglaltak:

1. §. Ezért rendeltük, hogy akár a királyi felség legyen az, akár pedig más bármely rendü és állásu emberek: azokat a legközelebb tartandó nyolczados törvényszékre törvényesen perbe kell hini.

2. §. És ha ott nyilván kitünik, hogy foglaltak, akkor mind a királyi felség, mind bármely mások tartozzanak, hatalmaskodás tényének büntetése alatt, azonnal és nyomban az elfoglalt javakat visszabocsátani és az időközben szedett jövedelmet is megtériteni.

3. §. És ha azt állitják, hogy ezekre a fekvő jószágokra nézve valami joguk van, álljon hatalmukban azt az ország törvénye és szokása szerint az elfoglalt javak birtokán kivül keresni.

4. §. És hogy ez a czikkely a jövendő foglalásokra is szóljon, ha ilyenek valamikor megtörténnek; ugy tudniillik, hogy előbb és mindenek fölött, a jogtalan foglalás tárgyában törvényt kell tenni és aztán a foglalókat hatalmaskodás tényében kell elmarasztalni.

A kilenczedik czikkelyre nézve, mely a királyi felségnek birtokjogok adományozására ad szabadságot, ezt végeztük:

1. §. Hogy a királyi felségnek ama czikkely sora és tartalma ellen tett vagy ezután teendő adományai hiábavalók, semmisek és egyáltalán erőtlenek legyenek.

2. §. A királyi felség pedig, száz jobbágytelekig, bárkinek, még külföldi személyeknek is adományozhasson.

A hütlenek elmarasztalásáról szóló tizenharmadik czikkelyhez ezt adtuk:

1. §. Hogyha a királyi felség valamely országlakosát hütlenség vétkében akarja elmarasztalni, akkor az összes főpap, báró uraknak és a többi országlakosoknak egy bizonyos határnapra közönséges vagy országgyülést rendeljen, a melyre a királyi felség parancslevelével, valamely káptalannak vagy conventnek szóló kézbesitőlevél mellett azt is személyesen és nem ügyvéd utján, perbe kell hivni, a kit hütlenségi vétkekkel vádolnak.

2. §. A ki ha eljő és magát tisztázhatja, jól van; különben, ha nem jön el, vagy ha eljön és magát nem tisztázhatja, a hütlenség vétkében vagy bünében el kell őt marasztalni.

3. §. És az ilyeneknek a királyi felség se szabad menedéklevelet se perujitást ne adjon.

4. §. Ha pedig az ország rendes birái valakit gonosztettei miatt itéletileg hütlenség vétkében marasztalnak el: a rendes biráknak ez az itélete maradjon erőben és hatályban.

A hütlenség vétkét tárgyazó czikkelyek pedig a következők:

1. §. A kik az ország és korona közállapota ellen nyilván föltámadnak.

2. §. A ki hamis okiratot készit vagy a biróság előtt ilyent nyilván használ.

3. §. A ki hamis pecsétet metsz vagy használ.

4. §. A kik hamis pénzt vernek vagy ilyent nyilván és tudva nagy mennyiségben használnak.

5. §. A kik vérrokonaikat negyedik izen belül megölik vagy megsebesitik.

6. §. A faluk és majorok nyilvános gyujtogatói.

7. §. A kik az ország belállapotának felforgatására idegen dúlókat vagy zsoldosokat hoznak be.

8. §. A kik közótalmat biztositó vagy szabad menedéklevelet sértenek meg, nyilvános elmarasztalás esetében.

9. §. A kik saját uraik várait elárulják, nemkülönben a kik bármely országlakos várait vagy erősségeit ostrommal beveszik és alattomban kezökre keritik, a mennyiben azért nyilván el vannak marasztalva.

10. §. A kik az ország rendes biráit megölik vagy megsebesitik.

11. §. Azoknak a perlekedőknek, vagyis peres feleknek a megölői, a kik valamely vármegye törvényszékére, vagy a királyi felséghez, vagy a nyolczados törvényszékre vagy bármely törvénykezési helyre utaznak.

12. §. A nyilvános eretnekek, a kik valamely kárhoztatott vallásfelekezethez csatlakoznak.

13. §. A kik vérrokonaikat a negyedik izen belül, megszeplősitik, nyilvános elmarasztalás vagy levelesités esetében.

14. §. A testcsonkitók és szemkivájók, kivéve a bánokat, vajdákat és másokat, kik tisztséget viselnek és az ország végvidékeit tartják kezükön.

Minthogy a tizennegyedik czikkelyben, ennek vége felé a királyi felség részéről az az általános emlités van téve, hogy a királyi felség az erőszakos foglalóknak mint hütleneknek a fekvő jószágait bárkinek akarja, szabadon adományozhatja, azért hozzátettük.

1. §. Hogy a fekvő jószágok adományozásáról szóló ezt a czikkelyt egyedül az országlakosokra, és nem az idegen és külföldi személyekre kell érteni.

A meggyilkolt emberekért fizetendő vámpénzről szóló huszonkilenczedik czikkelyhez, a hol az áll, hogy a főesperesek, esperesek és plébánosok, meg ezek helyettesei közül, javadalmának elveszitése alatt, senki se merje a meggyilkoltak eltemetéseért azt az ezüstmárkát követelni, a mely abban a czikkelyben emlitve van, ezt adtuk hozzá:

1. §. A kik ellenkezőt cselekszenek, azoknak javait a királyi felség, bárkinek akarja, szabadon adományozhassa.

A harmincznyolczadik czikkelyhez ezt is hozzátoldottuk: hogy a három vásáron való kikiáltás helyett értesitéssel való perbehivást kell elrendelni, kivéve a kötelezésekre nézve ugyanott kijelentett módot.

A negyedik czikkelyt ezzel toldottuk meg:

1. §. Hogy a királyi felség a nyolczados törvényszékek tartásának idején tartozzék a maga tiszténél fogva hármat a főpap urak, és más hármat a bárók, valamint tizennégyet a tehetősebb és tisztességes sorsú nemesek közül, ülnökökül kiválasztani és őket, a mint állásuk megkivánja, méltó fizetéssel ellátni.

A hiteles bizonyságok és királyi emberek végrehajtásairól szóló negyvenharmadik czikkely pótlására határoztuk:

1. §. Hogy, mivel gyakrabban megtörténik, hogy a midőn a káptalani vagy conventbeli és királyi embereket némely végrehajtások teljesitésére szükségképen kiküldik, némely nemes és birtokos meg más állásu emberek ellenök fölkelnek, őket gyalázó szavakkal és sok méltatlansággal illetik, néha meg is verik és megsebesitik, sőt olykor megölik s életüktől megfosztják; az ilyen ellen pedig abban a czikkelyben semmi büntetés nincsen megszabva.

2. §. Azért az ország hasznára és a köztársaság föntartására végeztük, hogy a kik az igazságnak eme végrehajtóit valamely méltatlansággal vagy gyalázó szavakkal illetik, azokat egy, hatvankét aranyforintot tevő, arany girában; a kik pedig megsebesitik vagy megverik, azokat hatalmaskodás tényében vagy főbenjáró itéletben; végre a kik őket vagy valamelyiköket életüktől fosztják meg, azokat örökös hütlenség vétkében kell elmarasztalni.

3. §. Ha pedig az előrebocsátottakat bárkinek a jobbágyai és cselédei követnék el és netalán a büntetéstől félve mások fekvő jószágaira találnának szökni: az ilyen esetben azok urait nem kell a mondott büntetésekkel sujtani, hanem ezek kötelesek az ő ártatlanságukat eskü utján tisztázni; a szökevényeket pedig azoktól, a kiknek jószágaiban megtalálják, vissza kell követelni, és ha ezek nem tudják előállitani, azok diján kell őket marasztalni, fentartván a gonosztevők büntetésének végrehajtását.

A negyvenötödik czikkelyhez ezt adtuk:

1. §. Hogy a mit az a czikkely a római curiához és követekhez való felebbezésre nézve elrendelt, ugyanezt az országunkban létező érsek urakra nézve is kell érteni.

2. §. Hogy egyáltalában senkinek sem szabad ügyét egyszerü panasz utján, hanemha a főpapurak megyéjéből való felebbezés utján azok elébe vinni.

3. §. Azt sem mellőzvén: hogy a kik az előbb emlitett czikkelyt a jelen rendeléssel együtt át merik hágni, azok keresetüktől és követelésüktől essenek el és ezenfelül ellenfelükkel szemben, költség fejében negyven aranyforinton maradjanak, melyeket az ispán vagy alispán és a szolgabirák elengedhetetlenül hajtsanak be, ha van az illetőknek annyit érő vagyonuk, különben tartóztassák le személyükben s a mig meg nem javulnak, tartsák fenyiték alatt.

4. §. Azokat a peresügyeket pedig, melyek mostan fötisztelendő Ursini Ursi követ úr előtt vannak folyamatban, tartozzanak a felperesek azok rendes birái elébe visszavinni.

Az ötvenkilenczedik czikkelyhez hozzátettük:

1. §. Hogy, mivel abból a czikkelyből nem érthető meg tökéletesen, hogy milyen büntetéssel lakoljanak az olyanok, a kik a részükről fölkért fekvő jószágokat és birtokjogokat erőszakosan elfoglalják, azért rendeltük, hogy azokat az ilyen törvénytelen foglalásért az ellenfél ellenében a birtokjogok becsüjében és ezenfelül az okozott károkban és elvont haszonban kell elmarasztalni.

2. §. A mely ispán pedig az ama czikkelyben reá bizottak igazságos végrehajtásában lanyha volna és azt a végrehajtást, vakmerőségből bármely keresett szin alatt abban hagyná, az olyan veszitse hivatalát és ezenfelül tartozzék az ellenfél részére az érintett becsüt s ez okból felmerülendő minden kárt megfizetni.

A birságokat tárgyazó hatvanhatodik czikkelyhez ezt adtuk hozzá:

1. §. Hogy minden vármegyében azt is meg kell tartani, hogy miután az ellenfél ellenében a törvényes idézések előzetesen megtörténtek s a határidők lejártak és a felperes a birságokat ő ellenében követelte, az ispánnak vagy alispánnak és szolgabiráknak, tekintet nélkül arra, vajjon megjelent-e az idézett vagy sem, jogukban és szabadságukban álljon az előttük folyó és birói székükre tartozó ügyekben a felperes számára az alperes részéről véglegesen törvényt és igazságot tenni és aztán a per befejeztével (s nem előbb) a birságokat két részben a maguk, egyharmad részben pedig az ellenfél számára fölhajtani.

A peres felek egyezkedési szabadságát tárgyazó hatvannyolczadik czikkelyhez ezt is hozzátettük:

1. §. Hogyha megtörténik, hogy a felek egymásközt kiegyezkedtek, akkor, végrehajtás előtt birságokat se vehessenek a birák; de végrehajtás után szabad azokat követelniök.

A hetvenegyedik czikkelyhez ezt toldottuk;

1. §. Hogy azoknak, a kik a végvidéki várakban voltak elfoglalva, fegyvernyugvás idején semmi halasztásra se legyen joguk.

2. §. A háborúk folyása alatt pedig, csak egyetlen egy halasztással élhessenek, ha személyesen tartózkodnak azokban a várakban; különben, ha közülök némelyek a nyolczados törvényszék idején a királyi curiában vagy saját lakházaikban találhatók, a halasztás ne szolgáljon javukra.

3. §. Azoknak pedig, a kik a királynak vagy országnak, az országon kivül szükséges követségeiben vannak elfoglalva, a halasztás csakis elfoglaltatásuk ideje alatt használjon.

A hetvenkettedik czikkelyhez ezt csatoltuk:

1. §. Hogy, mivel többen vannak a főpap urak, bárók és más nemesek között, a kik arra hivatkozva, hogy mentesség és szabadság előjogaival vannak ellátva, annak a megyének az ispánja vagy alispánja és szolgabirái előtt, a hol fekvő jószágaik vannak, akármely nemes és nem nemes ellenében a maguk részére törvényt szereznek és kapnak, maguk pedig az ellenük perlekedőkkel szemben törvényt állani vonakodnak:

2. §. Ezért határoztuk, hogy ők is tartozzanak és kötelesek legyenek bárkinek a kérésére az ispánok vagy alispánok és szolgabirák biráskodásának és joghatóságának engedelmeskedni és magukat alávetni.

Minthogy a hetvenötödik czikkelyben azok ellenében a kik az ispánokat, alispánokat és szolgabirákat az itélet és igazság végrehajtása alkalmával zavarják és gátolják, semmi határozott büntetés sem található, ezért elrendeltük:

1. §. Hogy bármely vármegyének az ispánjai, alispánjai és szolgabirái semmi végrehajtást se foganatosithassanak, hanemha a nemesek közönsége őket a törvényszékből a maga levelével kiküldi.

2. §. Ha pedig őket, vagy közülök valamelyiket a törvényszékből, az emlitett módon valamely birói végrehajtás teljesitése végett kiküldötték és őket vagy közülök valamelyiket bárki gyalázó szavakkal vagy más méltatlansággal illeti és megsebesül vagy megveri, avagy megöli, az ilyen alkalmatlankodó ellenében ugyanazt a szabályt kell alkalmazni, a melyet feljebb a királyi embereknek és a káptalanok vagy conventek bizonyságainak háborgatóira nézve állapitottunk meg.

Hogyha az ispánok, alispánok vagy szolgabirák a maguk jószántából és nem a törvényszékből, ennek levele nélkül mennének ki valamely végrehajtásra, avagy inkább (a mint ezt helytelenségből már gyakran meg szokták tenni) birságok kicsikarására és valakit vakmerően háborgatni, terhelni vagy javaiban meg is kárositani merészkednének, akkor, eltekintve az okozott károktól, a sértett fél ellenében, legott fejük váltságában kell őket elmarasztalni.

Ezenkivül, ugyanazon czikkely végén a szökevény jobbágyok vagy parasztok is emlitve vannak és azok befogadói ellen semmi büntetés sincs megállapitva.

1. §. Azért tehát rendeltük: hogy ha a paraszt a büntény elkövetése után valakinek a fekvő jószágaira szökik: akkor vagy az ispán, avagy alispán vagy a szolgabirák kérjék ki azt a parasztot attól, a ki befogadta; és ha nem akarná kiadni, álljon hatalmukban, rajta a biró és felperes közt egyenlően megosztandó huszonöt gira büntetést fölvenni.

2. §. Ha pedig az ispán merné az ilyen gonosztevőket és szökevényeket a maga jószágaira befogadni és a sértett fél megkeresésére nem akarná kiadni: akkor, ebben az esetben, azt a huszonöt gira büntetést, a nemesek közönsége a szolgabirákkal hajthassa be annak, javaiból s azt hasonlóképen a szolgabirák és a sértett fél között egyenlően kell megosztani.

3. §. Vagy ha ezt megtenni bajosnak találná, akkor azt az ispánt, az érintett okból törvényesen perbe kell hivni az ország rendes birái elébe s ezek szolgáltassanak az ő részéről törvényt és igazságot.

4. §. Ha pedig a nemesek közönsége és a szolgabirák amaz ispán részéről itéletet hoznának és itéletükkel a felek valamelyike nem akarna megelégedni, akkor az ilyen ügyeket, a fél felebbezésére a királyi curiába, tudniillik az ország rendes birái elébe kell felküldeni.

A tolvajokra és gonosztevőkre vonatkozó nyolczvanegyedik czikkelyhez, melyben az áll: hogy ha valaki az ilyen gonosztevőket az ő fekvő jószágaiból ki nem üzi, akkor azok elfogatása végett az ispán tartozzék rája küldeni, ez járult:

1. §. Hogy az ilyen gonosztevőket nem kell kiüzni, hanem az, vagy azok, a kinek vagy a kiknek jószágain azokat az ispán vagy alispán vagy szolgabirák megkapják, legyenek kötelesek elfogni és ezeknek vagy ezek valamelyikének megkeresésére megbüntetésük végett a törvényszékre vinni.

2. §. Ha pedig nem akarnák vagy vonakodnának odavinni, akkor az illető gonosztevőnek a diján maradjanak és mindamellett a gonosztevők ha utóbb, idők multán, ellehet fogni, méltó büntetést kapjanak.

3. §. Világosan kijelentvén azt: hogy az olyan kiváltságolt nemesek s bármely birtokos emberek, a kiket szabad ispánoknak neveznek, az ilyen gonosztevőket megbüntethetik és nem kötelesek a maguk akarata ellenére a törvényszék elé állitani.

4. §. Ha azonban az ispán vagy alispán és szolgabirák meg a szabad ispánok az ilyen elébük vezetett vagy tőlük elfogott gonosztevőket kezeikből gondatlanságból vagy önkénytesen és szándékosan elbocsátanák: akkor az ilyen gonosztevőknek fejváltságával büntetendők, melyet két harmadrészben annak a birónak a részére, a ki előtt a per megindult, egy harmadrészben pedig az ellenfél részére kell fizetniök. Ezen felül tisztségüket és hivatalukat veszitsék és erre vagy ehhez hasonló tisztségre többé soha sem kell őket alkalmazni.

5. §. A főpap- és báró urak fejváltsága pedig négyszáz, a nemeseké pedig kétszáz és a parasztoké negyven forintot teszen, igy kivánván ezt az ország régi szokása.

A kilenczvenedik czikkelyhez, mely a többi között az ispánoknak a jogtalan letartóztatókra vonatkozó biráskodásáról szól, hozzátettük:

1. §. Hogy miután két vármegyének, Pestnek és Pilisnek, ispánjai vagy alispánjai nincsenek, ezt a biráskodást az azokban alkalmazott szolgabirák gyakorolhassák a jobbmódu nemesekkel.

A nemesek letartóztatása tárgyában készült kilenczvenegyedik czikkelyhez, minthogy ez nem intézkedik arról, hogy kik az ilyen jogtalan letartóztatásnak és az e miatt kirótt büntetés végrehajtásának a birái:

1. §. Hogy mindezekben az ilyen jogtalanul letartóztatottaknak, valamint azoknak a részéről is, a kik magukat az ilyen tiltott letartóztatásokra nézve a jelen törvény ellenére birákul tolják föl, az illető vármegye ispánja vagy alispánja és szolgabirái tartoznak törvényt és igazságot tenni s rajtok az emlitett czikkely tartalmához képest megérdemlett büntetést fölvenni, valamint a sérelmet szenvedett nemesek és ezek jobbágyai részére elégtételt szolgáltatni.

2. §. Ha pedig az a letartóztatás az ispánok fekvő jószágaiban történt: a nemesek közönségének a szolgabirákkal, álljon szabadságában az ilyen ispánok részéről az előrebocsátott módon igazságot szolgáltatni.

3. §. Ha pedig a nemesek közönsége és a szolgabirák átalnák ezt megtenni, akkor azokat az alispánokat az ország rendes birái elébe kell törvényesen perbehivni és részükről igazságot szolgáltatni.

4. §. Ha azonban amaz ispánok részéről a nemesek közönsége és a szolgabirák igazságot szolgáltatnak és itéletökkel valamelyik fél meg nem elégednék, akkor azt az ügyet megvitatás végett a fél felebbezésére a királyi curiába, tudniillik az ország rendes birái elébe kell felküldeni.

Ahhoz, a mit a kilenczvenharmadik czikkely a vége felé, a jobbágyokat és ezek házait illetőleg rendel, ezt is hozzá toldottuk:

1. §. Hogy, ha annak a czikkelynek tartalmához képest mások fekvő jószágaira való eltávozásuk meg van engedve: a házakat, épületeket, kerteléseket és bármely más fanemüeket, a melyeket már a földbe vertek, semmiképen se merjék magukkal vinni.

2. §. Ha pedig ama tárgyakkal együtt erőszakosan mások jószágaira vitték el, akkor őket vagy, ha e tárgyak nincsenek meg, uraikat, a károsok és sérelmesek ellenében a biró és a felperes közt egyenlően megosztandó száz aranyforintban kell elmarasztalni.

A levélváltságról szóló kilenczvenötödik czikkelyt megtoldottuk ezzel:

1. §. Hogy a káptalanoknak és conventeknek azt a czikkelyt, pecséteiknek elvesztése alatt, minden pontjában, záradékában és szakaszában szilárdul meg kell tartaniok.

A két vármegyére, Pestre és Pilisre vonatkozólag készült századik czikkelyhez hozzátettük:

1. §. Miután e két vármegyének kebelében, - szabadságuk előjoga igy kivánván, ispánok nem szoktak lenni, hogy azokban is kellő rend uralkodjék, határoztuk: hogy eme két vármegye nemeseinek közönsége gyüljön össze évenkint a törvényszéknek különben szokásos helyére és ott a szolgabirák megválasztásának idején válasszon ki a jobb modu nemesek közül nehányat, a kikkel ama szolgabirák más, ispánokkal és alispánokkal ellátott vármegyék módjára, minden ügyet elbirálhassanak s a hozott itéletet kellő végrehajtásra bocsátani jogositva legyenek.

Minthogy az országlakosok egybegyüléséről készült száznyolczadik czikkelyben nincs szó arról s nem világlik ki belőle, hogy milyen módot és rendet kellessék tartani a királyi felség és a főpap s báró urak s ő felsége tanácsosai, meg az országgyülésre sereglő többi országlakosok között;

1. §. Sőt, a midőn a főpap és báró urak, meg ő felségének tanácsosai egybegyülnek, jobbadán csupa beszélgetéssel töltik el az egész napot is minden megállapodás nélkül válnak el egymástól,

2. §. A minél fogva megtörténik, hogy az országgyülés az ők és a többi országlakosoknak és nem csekély költségére olyan hosszura nyulik, hogy a csekélyebb módu és szegény nemesek, magukat elunván eltávozni, vagy pedig haszontalanul és fölöslegesen költekezni s ekként a költségekben szerfölött kimerülve, végre saját kárukkal hazatérni kénytelenek:

3. §. Ezért, hogy ezután minden ebből eredhető alkalmatlanságot eltávoztassunk, határoztuk, hogy jövőre midőn ő felsége valamely országgyülést találna hirdetni vagy más tanácskozásokat találna tartani, ő felsége miután előbb a főpap és báró urakat meg többi tanácsosait egybehitta s mindenki részére az ő tisztének, méltóságának és állásának megfelelően, a hová ő felsége akarja tisztességes helyet jelölt ki, naponkint minden egyéb tanácskozás mellőzésével, mindenek előtt azokat az ügyeket s körülményeket s az ő meg az ország ama szükségleteit terjessze e főpap és báró urak s ő felsége tanácsosai elébe, a melyek végett az országgyülés megtartását elrendelte.

4. §. S ők is, miután azokat megértették, minden magándolguk és ügyük abbanhagyásával, egyedül csak az elébük terjesztett ügyekről tanácskozzanak, határozzanak és végezzenek csendesen, mérséklettel és komolysággal.

5. §. Ha pedig köztük valami nézeteltérés keletkeznék, akkor ő felsége főajtónállómestere (a kinek az ily ügyek tárgyalása végett velük együtt jelen kell lennie), csendet parancsolván, mindenkinek szavazatát egyenkint kérje ki, hogy legalább igy, az egyesek szavazatának bevétele után, a józanabb rész véleménye alapján jussanak egyességre és egyetértésre és ekképen egész gondosságuk, igyekezetük és tapintatuk kifejtése mellett ő felsége az országgyülést mentül előbb befejezze és az időnkint felmerült ügyek annál könnyebben elintézést nyerjenek.

6. §. A mikor pedig ő felsége valamely országgyülést akar elrendelni, méltóztassék annak az országgyülésnek a határidejét egy egész hónappal előbb a főpap és báró uraknak meg a többi országlakosoknak az ő levelei utján tudtokra adni.

Rendeltük, hogy ha a királyi felség jövendőben bármikor az országnak bármely fontos ügyének közbenjötte miatt, országgyülést akar hirdetni, ne a vármegyénkint választottakat, hanem az ország főpap és báró urait, nemeseit és előkelőit egyenkint méltóztassák meghivni.

1. §. Kiknek egyetértő tanácsával határozzon el mindent, a mit az ország hasznára és javára kell tenni.

Az országlakosok a miatt, mert a lovakat, ökröket, juhokat és egyéb állatokat eddigelé sokan, tudniillik bennlakó és külföldi emberek ki szokták vinni, ezekben az állatokban nem csekély szükséget és hiányt szenvednek.

1. §. Azért, e bajnak kellő szerekkel való orvoslására határoztuk, hogy ennek utána jövőre, a jelen országgyülés napjától számitandó két egész év tartamán belül, lovakat, ökröket, juhokat és bármely állatokat egyáltalán senki se merjen bármely keresett szin alatt az országból nyájankint vagy egyébkint bármi módon kivinni és kihajtani.

2. §. Hogyha valaki a jelen határozatot át merné hágni, akkor bármely vármegye ispánjának vagy alispánjának és akármely más embernek szabadságában álljon azokat az állatokat elvenni és azoknak két részét ő felsége részére átadni, végre harmadrészöket fáradtsága fejében a maga számára megtartani.

Hogy ha az országlakók az országos vagy heti vásárokra, melyeket ebben az országban szoktak tartani, vezetnének efféle állatokat: ebben az esetben az országlakosok ezeket az állatokat szabadon hajthassák az országos és heti vásárokra.

1. §. S ha az országlakosok ezekből az állatokból saját szükségletükre, csakis a maguk használatára vagy a mészárosok a mészárszékek számára vásárolnak; semmi harminczadot sem kell tőlük venni.

2. §. A mint ez régente is szokásban volt.

3. §. Ugy mindazonáltal, hogy (a felebb mondott büntetés alatt) a vásárlók se merjék ezeket az állatokat valami módon az országból kihajtani.

Továbbá határoztuk, hogy mindazokban a vármegyékben, a melyekben a törvényszék régi helyét megváltoztatták, ezt előbbi és régi helyére kell visszaállitani.

Bármely néven nevezendő egyházi javadalmakat sem szabad külső és idegen nemzetbeliek részére adományozni.

1. §. És a kik olyanokat adományul kaptak, azokat a királyi felség hivja fel, hogy egy bizonyos határnapra, melyet a királyi felség és a főpap s báró urak fognak kitüzni, üssék ott fel a széküket.

2. §. És ha vonakodnának bejönni, a királyi felségnek szabadságában álljon azoknak a javadalmait az ország jól érdemesült lakosai részére adományozni.

A báró uraknak és ő felsége tanácsosainak, valamint a jelen országgyülésre egybesereglett többi országlakosoknak akaratával (de a főpap urak és egyházi férfiak ellenkezésével) rendeltük:

1. §. Hogy a mely idegen emberek másoktól s nem a királyi felségtől, vagy nem azoktól szereznek maguknak egyházi javadalmakat, a kiknek ez országban bármely egyházi javadalomra nézve eddiglen élvezett kegyuri joguk van, és e szerzés alapján azok tekintetében az ország régi szabadságának ellenére valami jogot tulajdonitanak maguknak, azokban a javadalmakban benne mernek vagy benne akarnak maradni.

2. §. Mindazokat, ha rajta kaphatók, mint az ország szabadságának nyilvános háboritóit, együtt és egyenként vizbe kell fulasztani.

3. §. S hogy mindazok a főpap és báró urak vagy más nemesek, a kiknek ebben az országban bármely egyházi javadalmakra nézve kegyuri joguk van, a mely joggal eddig éltek: azokat az egyházi javadalmakat, a melyekre nézve őket ez a kegyuri jog megilleti, az ország lakosainak, de nem idegeneknek, szabadon adományozhassák.

Egyházi hivatalokat vagy helyettes tisztségeket bármely egyházi személy az országnak semmi egyházában se adományozzon olasz és idegen személyeknek.

1. §. Különben az ilyeneknek itélete semmisnek és minden erő nélkül valónak tekintendő.

Minthogy az ország végvidékein levő és fekvő várak és erősségek, rossz gondozásuk miatt, az országlakosok sulyos kárára, már nagy számban kerültek török kézre, a még meglevőkről pedig tudjuk, hogy többnyire olyan elhagyottak és omladozó félben levők, emberekben, élelmiszerekben és hadi felszerelésben annyira fogyatékosak, hogy naponkint veszedelemtől kell tartanunk.

1. §. Ennélfogva, hogy ezek a várak a jövőre kellőképen el legyenek látva, méltóztassék a királyi felségnek e végvárak fentartása végett azok élelmi szereiről, felszereléséről és egyéb szükségleteiről gondoskodni és azokban nem más, hanem olyan tiszteket tartani, a kik javakban is bővelkednek és a hadi mesterségben is jártasok.

2. §. Ha ő felsége alkalmas tiszteket rendelt oda és ezek a tisztek kellően el lettek látva, és azokból valamit veszni hagytak, mint hütleneket kell őket marasztalni és javaikat a királyi fiscusnak kiszolgáltatni.

3. §. Azok pedig, kik azokból valamit veszni hagytak, az elveszésnek okát adni tartozzanak.

Méltóztassék ő felsége az ő összes tiszteitől évenként számadást követelni.

Méltóztassék ő felsége azokat kipuhatolni, a kik a végvárakból és nevezetesen Nándorfehérvárból és Jaiczából puskákat, ágyukat, hadi felszereléseket, élelmi szereket és más dolgokat vittek el; mert ezek kimondhatatlan károkat csináltak.

1. §. És a kikre nézve kiderül, hogy ilyen dolgot követtek el, halállal bünhödjenek s fekvő jószágaik háramoljanak a királyi fiscusra.

2. §. Ha pedig az ilyen dolgok és hadi felszerelések meg élelmi szerek tudva ajándékképen vagy vétel utján jutottak mások kezére, ezeknek javai is (mindazonáltal csak törvényes elmarasztalásuk után) a királyi felségre háramoljanak.

Minthogy a törökökkel határos végvárakat, melyeknek fentartása tudvalevőleg igen nagy ügyeletet és gondoskodást tesz szükségessé, mindenkor két személynek szokták tisztségül adni, a mint ez gyakran történt;

1. §. Azért rendeltük, hogy ennekutána az ilyen végvárak és erősségek soha se maradjanak magukra, a nélkül, hogy az illető várakban és erősségekben az idő szerint alkalmazott tiszteknek egyike jelen lenne.

2. §. Hanem egyiküknek, azok megőrzése végett, főbenjáró büntetés alatt, mindenkor személyesen ott kell maradnia.

Minthogy az egyes országgyüléseken és az országlakosok közönséges gyülekezeteiben a többi rendelkezések és tanácskozások közt a dézsmák fizetésének módjára nézve különös vita és nehézség támadt és forgott fönn, oly annyira:

1. §. Hogy a királyi felség szerencsés megkoronáztatása után is, akkor, a midőn ő felsége a közelebb mult években az országlakosok javára és hasznára közönséges gyülést hirdetett és abban a főpap és báró urak és országlakosok közös tanácsával közönséges decretumot bocsátott ki, a dézsmák tárgyában támadt nehézségek és egyenetlenségek miatt teljességgel semmit sem lehetett határozni, hanem azt a czikkelyt némely másokkal annak végleges megállapitása végett a jelen országgyülésre vagy közönséges gyülekezetre halasztották el:

2. §. Ennélfogva, hogy a dézsmafizetés módjára nézve a főpap és báró urak meg az országlakók közt minden eddigelé fönforgott nehézség és vitatkozás megszünjék, határoztuk: hogy ennekutána jövőre, az egymást mindenkor követő örökidőkre, minden vármegyében, bármely, akár székes, akár társas egyházak összes főpap urai részére, ellent nem állván az eddigelé bárkitől és bármi módon behozott rossz szokás, az egész tizedet azon a módon kell megfizetni és beszedni, a mint e részben kiki az ő főpapjával egyezkedett, de csak az olyan dolgokból, a melyekből a főpap urak eddigelé szedtek tizedet.

3. §. Fölösleges és szokatlan tizedszedéseket azonban semmiképen sem szabad divatba hozniok.

4. §. Abban az esetben pedig, ha a dézsmálók jövőre fölösleges és szokatlan dézsmákat találnának szedni, azt a módot kell szemmel tartani: hogy, miután a főpap urak és a többi egyházi személyek a dézsmákat néha saját embereik utján szokták saját használatukra behajtani, néha pedig bizonyos személyeknek bérbe szokták adni; azért, ha némelyek azt állitanák, hogy őket a dézsmálók ilyen szertelen és fölösleges dézsmakirovás által a főpap uraknak saját emberei megkárositották és terhelték, akkor az ilyen sérelmesek kötelesek legyenek ezt a szokatlan és fölösleges kirovást a főpap urnak vagy sáfárjának bejelenteni s őt erről értesiteni.

5. §. A ki, mihelyt erről értesült, az előbb mondottak kiigazitása czéljából küldje ki emberét arra a helyre, a hol az ilyen kiigazitásnak meg kell történnie.

6. §. És ha ennek az utján valami kiigazitás megeshetik, jól van, különben ezt a kérdést az illető vármegye törvényszékének helyére és határidejére a nemesek közönsége elébe kell vinni, és a mit ez az előrebocsátottak tekintetében Isten és az ő igazsága szerint valónak fog elismerni, abban a főpap uraknak és a panaszló félnek meg kell nyugodniok.

7. §. És ha ugy találják, hogy a dézsmálók a panaszos felet igaztalanul terhelték, a terhelt fél költségeiért a dézsmálók saját vagyonából kell elégtételt adni.

8. §. Akközben azonban, a mig a mondottak teljesen el nem dőlnek, a panaszos felet vagy annak jobbágyait legkevésbbé sem szabad egyházi tilalom alá vetni.

9. §. Ha pedig annak a kiigazitásnak a bérlők által kellene történnie, akkor a panaszló fél se a főpapnak se sáfárjának ne tartozzék jelentést tenni; hanem a bérlők legyenek kötelesek a dézsma behajtása előtt, miután őket a szolgabirák vagy ezek valamelyike megintették, az illető vármegye törvényszékére jönni és a nemesek közönsége előtt, mindent, mit előrebocsátottunk, kiigazitani és azok itéletének és határozatának magukat alávetni és engedelmeskedni, egyszersmind, ha bebizonyul, hogy fölösleges és igaztalan kirovást csináltak, a panaszos félnek költségeire nézve is teljes elégtételt adni.

10. §. A dézsmafizetésnek a határidejét pedig (a mint egyébként szokásos volt), meg kell tartani.

11. §. A határidő elteltével pedig és nem előbb, azokat, a kik az igazságos és szokott dézsmát megfizetni elmulasztanák, mindaddig egyházi hatalom alá kell helyezni, mig a dézsmát valósággal meg nem fizetik.

12. §. A földesurakra azonban, a dézsmát megfizetni vonakodó parasztok miatt, az egyházi tilalom ki ne terjedjen.

A dézsmakirovók az asztagok megvizsgálásában ezt a módot kövessék:

1. §. Hogy a dézsmálóknak meg kell elégedniök a dézsma fizetésre kötelezett parasztok esküjével, melyet azok ama helyek biráinak és elöljáróinak jelenlétében tesznek le, a hol a dézsmákat kiróják; vagy, ha nem akarnának megelégedni, akkor az ilyen helyek biráinak vagy elöljáróinak szabadságukban álljon azoknak asztagjait (azonban mérséklettel, és nem olyan esős időben, a miből a parasztokat valami kár érhetné) megvizsgálni.

2. §. S ha a dézsmálók azokban többet kapnának, mint a mennyit a paraszt mondott, a fölösleget vigyék el, és ezenfelül hagyják meg neki az igaz dézsma megfizetését.

3. §. Mielőtt azonban az asztagot megvizsgáltatnák, tartozzanak mindenekelőtt az illető hely biráinak vagy elöljáróinak kezéhez egy forintot adni, hogy ha az derülne ki, hogy a dézsmálók azt az asztagot igaztalanul forgattatták föl és vizsgálták meg, azok a birák és elüljárók ezt az egy forintot a paraszt kezéhez szolgáltatni legyenek kötelesek.

Határoztuk, hogy a méheket, bárányokat, gödölyéket, a maga idején, a szokásos mód szerént tizedeljék és jegyezzék meg; és a tizedelés és megjegyzés megtörténtével annál a gazdánál, a kinél azokat tizedelik, az ő akaratja ellenére ne maradjanak tovább, mint egyedül szent Mihály napjáig (még pedig a dézsmáló veszélyére).

1. §. És ha ezek az állatok utóbb véletlenül elpusztulnának, e miatt azután a parasztokat semmi módon sem kell terhelni.

2. §. Mindamellett kötelesek megesküdni, hogy azok sem az ő vétségük, sem gonoszságuk miatt, sem akaratukból nem mentek tönkre.

Minthogy szüret idején igen sokan szokták boraikat áruba bocsátani, a midőn pedig boraikat eladták, a magánnyerészkedésükben gyönyörködő bordézsmálók a legtöbb megyében, nevezetesen a pannonhalmi szent Márton apátság dézsmálói Somogy vármegyében némely helytelen zsarolás behozásával azoktól az eladóktól a viaszpecsétek fejében némely helyütt két, másutt pedig tizenkét denárt szoktak kicsikarni.

1. §. Azért, hogy az országlakosok köréből ezeket a visszaéléseket kiirtsuk, határoztuk, hogy ennek utána az ilyen, bármi módon lábrakapott visszaélések végképen megszünjenek.

2. §. És a mint ebben a dologban régente, a nevezett apátság törvényes apátjainak idejében jártak el, ugyanazt a szokást kell ezután megtartani.

Hogy minden püspöki megyében, a hol a dézsmát pénzzel fizetik, száz dénárt, minden hozzáadás nélkül egy forint gyanánt kell elfogadni.

Minthogy a falusi elüljárók a dézsmálókat meg szokták vendégelni, azért őket dézsmák fizetésével és szolgáltatásával ne terheljék és a rovásnyelek után se követeljenek tőlük semmit.

Minthogy egyfelől a főpap urak, másfelől pedig a báró urak és a többi országlakosok között, a főpap urak részéről eddigelé szedett keresztényadók és aratópénzek behajtása miatt és ennek ürügye alatt némely egyenetlenség és vita keletkezett és a báró urak meg az országlakosok azt állitják, hogy ezek az adóztatások az ő szabadságaik és kiváltságaik ellenére visszaélésképen csusztak be; a főpap urak pedig megforditva azt, hogy a leghatályosabb kiváltságlevetek erejénél fogva szedték ez adókat; s ugy ezek, mint amazok azt, hogy erre nézve leveleik és okirataik vannak, s melyeket nem most, hanem a következő törvényszakon akarnak fölmutatni:

1. §. Ennélfogva, ennek a dolognak végleges eldöntése czéljából határoztuk, hogy a főpap urak az előre bocsátott dolog tárgyában készült és kibocsátott összes leveleiket és okirataikat, vagy a báró urak és országlakosok is azokat, a melyeket időközben előkerithetnek, a legközelebb következő szent Mihály arkangyalnapi nyolczados törvényszéken a királyi felség előtt kötelesek legyenek és tartozzanak előadni és fölmutatni,

2. §. Melyeknek megvizsgálása után ő felségének teljes szabadságában álljon a felek között a feljebb mondottakra nézve határozni és véglegesen dönteni.

Mivel a főpap és báró urak meg egyéb nemes és birtokos emberek között a tizedek, valamint a kilenczedek behajtása tárgyában is igen sok nehézség merült fel arra nézve, vajjon tudniillik előbb a dézsmát kell-e fizetni és azután a kilenczedet?

1. §. Ezért rendeltük: hogy a mint eddigelé szokásos volt, ugy jövendőre is előbb a kilenczedet kell megfizetni és azután a tizedet.

Van az ország végvidékein fekvő több olyan hely, a hol ráczok, ruthének, oláhok és más szakadárok laknak a keresztények földein, a mely földek után azok, a maguk szertartásai szerint élvén, eddigelé egyáltalán semmi dézsmát sem szoktak fizetni, a kiket mindazonáltal az illető főpap urak dézsma fizetésre akarnak kényszeriteni.

1. §. És mivel ezeket a Krisztus örökségeül felajánlott dézsmákat a Krisztus hiveitől és nem más, tőle elszakadt emberektől (különösen pedig nem ezektől, a kik a királyi felség, a vajdák, bánok és az ország végvidékeit őrző többi tisztviselők meghivására és biztositása mellett laknak ezeken a helyeken) szokták szedni, azért rendeltük és végeztük:

2. §. Hogy ezután a ráczoktól, ruthénektól, oláhoktól és a keresztények bármely földein lakó más szakadároktól, többé egyáltalán semmi dézsmát sem szabad szedni.

Mi tehát az előbb emlitett főpap és báró uraknak s mondott országunk nemeseinek, a föntebbi módon felségünk elébe terjesztett kéréseit kegyelmesen meghallgatván és teljesitvén, fentebbirt kiváltságlevelünket, mely, mint előrebocsátottuk, érintett határozatainkat és végzéseinket tartalmazza, az előbbirt ujonnan alkotott czikkelyekkel együtt elfogadván, jóváhagyván és helyeselvén s szóról-szóra, minden csonkitás és megtoldás nélkül jelen kiváltságlevelünkbe iratván és iktattatván, ezenfelül ugyanazt a kiváltságlevelünket és mindazokat, a miket ugy ez, mint az érintett ujonnan szerkesztett czikkelyek is magukban foglalnak és előszabnak, mivel láttuk, hogy nevezett országunk hasznára és békés állapotára néznek és szolgálnak, a főpap és báró urak s ugyanazon országunk nemesei részére megujitván, örök időkre fennállandók és erőben maradandók gyanánt megerősitjük.

1. §. És jelen irásunk erejénél fogva igérjük s kötelezzük magunkat, hogy mindazt, a mit e kiváltságlevelünk s ezek a czikkelyek magukban foglalnak, együtt és egyenkint sérthetetlenül megtartjuk és mások által megtartatjuk.

2. §. A minek emlékezetére és örök erejére elhatároztuk jelen kiváltságlevelünknek kiadását, megerősitvén azt titkos pecsétünk ráillesztésével, a melylyel mint Magyarország királya élünk.

3. §. Kelt fönt nevezett Buda városunkban, a tisztelendő atyának Krisztusban, Tamás urnak, kijelölt egri püspöknek, udvarunk fő- és titkos kanczellárjának és kedvelt hivünknek kezével, a fentebb irt közönséges gyülésnek harminczkettedik napján.

4. §. Az Úrnak ezernégyszáz kilenczvenötödik esztendejében, magyarországi stb. uralkodásunknak ötödik, a csehországinak pedig huszonnegyedik évében.

5. §. Jelen levén a méltóságos főtisztelendő és tisztelendő atyák és urak Krisztusban, Aragonia Estei Hippolit a «Sancta Lucić in Silice»-ről czimzett római szentegyházunk diakonusa, esztergomi, Péter kalocsai érsekek; ugyancsak Tamás, kijelölt egri, Ozwald zágrábi, Domokos váradi, Geréb László erdélyi, Zsigmond pécsi, Ferencz megválasztott győri, János veszprémi, Lukács csanádi, Báthori Miklós váczi, Antal nyitrai püspök, a szerémi püspöki szék betöltetlen levén; Gábor boszniai, Briccio megválasztott és megerősitett turini, Kristóf modrusi, Mihály választott zenggi püspökök, kik az Isten egyházait szerencsésen kormányozzák.

6. §. Továbbá tekintetes és nagyságos Zápolyai István a Szepesföld örökös ispánja és mondott Magyarországunk nádora, Wyngarthi Geréb Péter ispán, országbiránk, Bélthöki Drágffy Bertalan erdélyi vajdánk és a székelyek ispánja, Korvin János oppavai és liptói herczeg és dalmát-, horvát- s szlavonországaink bánja; Machkási Péter és Gerlischi Jakab szőrényi bánok; Egervári László királyi főtárnok, Lindvai Bánfi Miklós főajtónálló, Kanizsai György és Pelsőczi Bebek János főpohárnok, Peréni Imre főasztalnok, Csáktornyai Ernust János főlovász és Raskai Balázs főkamarás mestereink; Somi Józsa temesi ispán és országunk alsó részeinek főkapitánya és mások igen sokan, kik országunk ispánságait és tisztségeit viselik.

Ulászló, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galliczia, Lodomeria, Kunország és Bolgárország királya, ugy szintén Szilézia és Luxemburg herczege, valamint Morvaország és Lausitz őrgrófja, minden ugy mostan élő mint jövendőbeli keresztény hivőnek, a kiknek jelen levelünk tudomására fog jutni, üdvet abban, a ki mindeneknek igazi üdve.

1. §. A felséges Isten, a kinek akarata kormányoz mindent, a mit alkotott, ugy a megyei birodalomban, mint széles e világon, azért emelt minket (noha érdemetlenül) e királyi méltóság magaslatára vagy legfőbb polczára, hogy valamint ő minket a legbőségesebben halmozott el adományaival, ugy mi is, megemlékezvén az ő jótéteményeiről, üdvösen gondoskodjunk alattvalóink nyugalmáról, a kiknek élére minket kirendelt; ugy hogy azoknak, a kikkel születés és elhalálozás tekintetében egy a helyzetünk, inkább hasznukra kell lennünk semmint fölöttük haszontalanul uralkodnunk.

2. §. És a hatalmunk alá vetett nép kormányzására maga az Isten két eszközt adott nekünk: tudniillik a fegyvert és a jogot. A jogot azért, hogy azt a természet három parancsára oktassuk, tudniillik: tisztességesen élni, mást meg nem sérteni, és mindenkinek, a mi az övé, megadni.

3. §. A fegyvert pedig azért, hogy azokat, a kiket törvényes büntetés félelme a gonosztettektől el nem riasztana, legalább a boszuló fegyver szigorusága tartsa vissza a vétkektől, és ekképen az emberek vakmerősége megfékeztessék és az ártatlanság a gonoszok közt biztos legyen, és hogy a jók a gonoszok között nyugodtan éljenek.

4. §. Ennélfogva jelen levelünk rendén mindeneknek, ugy a mostan élőknek, mint a jövendőbelieknek értésére akarjuk adni, hogy miután mi szerencsés megkoronáztatásunk után hü főpapjainknak és báróinknak és országunk nemeseinek legalázatosabb kérésére és közbenjárására e nemes Magyarországunk javára és hasznára, már egymás után két izben (a mint az időszüksége és a dolgok állapota kivánta) különböző törvényeket adtunk ki: később ugyanazok a bárók és országunk összes nemesei a jelen közönséges gyülésen, melyet nekik országunk fontos és sürgős szükségei miatt szent György vértanunak legközelebb mult napján hirdettünk, ugyanazon országunk egyes vármegyéiből megjelenvén és szinünk elébe járulván, szivük keserüségével panaszkodtak nekünk ekképen:

5. §. Hogy ámbár mi szerencsés megkoronáztatásunk alkalmával összes országlakosainknak, tudniillik ugy a mágnásoknak és előkelőbbeknek, mint az alsóbb rendüeknek megigértük, hogy szabadságaikat, a melyeket a felséges fejedelemtől, a néhai András király urtól, a mi boldog emlékezetü elődünktől kaptak, s a fenséges fejedelmek, a néhai Lajos és Mátyás király urak, a mi boldog emlékü elődeink megerősitettek, és a melyek ezelőtt már sok évtől fogva számos czikkelyükben megcsorbultak, az ő hasznukra helyreállitjuk, megujitjuk, és megerősitjük, s megerősitvén megtartjuk és megtartatjuk: mindamellett vannak többen, a kik ezzel az üdvös szándékunkkal és az ő óhajtásukkal ellenkezvén, inkább magánhasznukra semmint a közjóra törekedtek, a kiknek gáncsoskodása miatt az ő kivánságukat eddig soha sem érhették el.

6. §. Különösen pedig, midőn mi az ő legalázatosabb közbenjárásukra, mindannak megvalósitása végett a mit a legnagyobb sóvárgással vártak tőlünk, nem régiben, a legközelebb elmult év szent Márton napjára közönséges gyülést hirdettünk és azt Isten segitségével Pest városunkban megtartottuk: azok a békebontók, a megválogatott buzamagvak közé burjánt szórván, mindent felforgattak, a minek következtében báróink és országlakosaink, a nélkül, hogy velünk együtt valami jót határoztak volna, kénytelenek voltak elég nagy vagyonveszteséggel hazatérni.

7. §. Ezeknek előadása után ugyanazok a bárók és a többi, ugy előkelő, mint alábbvaló nemesek felségünknek az emlitett néhai András király urtól, valamint Magyarország más dicsőült királyaitól is kapott szabadságaik tárgyában irásba foglalt némely czikkelyeket mutattak föl és adtak át, az alább irt tartalommal.

8. §. És alázatos kéréssel esedeztek felségünknek a nevezett bárók s a többi országlakosok: hogy figyelembe véve az ő elnyomatásukat, méltóztatnánk ez országnak nyugalmáról, a melyet Krisztus keresztjének üldözői a hitetlen törökök és ez országunk egyéb ellenségei mindenfelől szorongatnak, gondoskodni és e czikkelyekbe foglalt szabadságaikat megujitani és megerősiteni és megujitván s megerősitvén megtartani és mások által megtartatni.

A mely czikkelyeknek tartalma im ez:

Hogy a királyi felség a most közvetlenül egymásután következő jövő négy év tartama alatt az összes országlakósok, tudniillik úgy a főpapok, mint a bárók és a többi nemesek és birtokos emberek részére évenkint hirdessen és tartson szent György vértanu napján a Rákos-mezején közönséges gyülést.

1. §. Az ilyen módon tartandó gyülést pedig tizenöt nap alatt be kell fejezni.

2. §. Ennek a négy évnek elteltével pedig, az ezután mindenkor következő jövő időkben azt a közönséges gyülést minden harmadik évben kell az emlitett módon megtartani.

3. §. A mely főpap és báró úr vagy más országlakos pedig a gyűlés első napjára eljönni és tizenöt napon át ott maradni nem akarna, az olyan, ha főpap vagy báró, nyolczszáz aranyforintot tevő kétszáz nehéz girán, ha pedig előkelő, közép rendü vagy alább való nemes, akkor négyszáz aranyforintot tevő száz girán maradjon, melyeket a királyi felség elengedhetetlenül hajtson be.

4. §. Kivéve a királyi felség, valamint a főpap és a báró urak, meg a többi országlakosok tiszteit, nemkülönben azokat, a kik végvidéki várakat őriznek, vagy az országon kivül a király és ország vagy uraik követségeiben vannak szükségképen elfoglalva.

5. §. Továbbá a betegeket, vakokat, sántákat és nagyon szegényeket, a kik semmiképen sem jöhetnének.

6. §. S azokat is, kik ez országon kivül utazásokkal lesznek szükségképen elfoglalva.

7. §. Ugy mindazonáltal, hogy ha két vagy több fivér osztatlan állapotban volna, avagy az apának egy vagy több fia volna, a kikkel meg nem osztozott; akkor elég, ha maguk közül egyet küldenek az országgyülésre.

8. §. De ha egymásközt kölcsönösen megosztoztak, fejenkint legyenek kötelesek oda menni.

9. §. Az egy telkes nemeseknek pedig tiz közül egyet kell küldeniök.

10. §. Ha pedig a vármegyei ispánok vagy ezek helyettesei valamely titkos egyezkedésnél fogva, tudniillik pénzzel vagy ajándékkal kecsegtetve valakinek megengednék, hogy otthon maradjon: őket is ugyancsak száz girában kell elmarasztatni.

Hogy ebben az országban évenkint két nagy és teljes nyolczados törvényszéket tartsanak, tudniillik a szent György vértanu és a Mihály arkangyal napit; és hasonlóképen két rövidet (a melyeket rövid törvényszékeknek hivnak), ugymint a Vizkereszt és a szent Jakab apostol napit.

1. §. A nyolczados törvényszékek tartása vagy azok első napja azonnal az emlitett ünnepek után való huszadik napon kezdődjék és negyven napon keresztül folyjon.

2. §. Ha pedig e negyven nap után kelnek valamely itéletek, akár perfelvétel mellett, akár perfelvétel nélkül, azoknak semmi erejök és hatályok ne legyen.

3. §. A rövid törvényszékek tartásának első napja pedig az emlitett ünnepeket követő huszadik napon kezdődjék, és e rövid törvényszékek csak husz köznapon át tartsanak, a melyeken a törvénykezés lehetséges, és ennyi nap alatt végződjenek, úgy, hogy e husz napba az ünnepnapokat a biráskodás czéljából nem kell beszámitani.

4. §. Ezekre a rövid törvényszékekre pedig a perbehivások épen úgy, mint a nagyobb nyolczados törvényszékekre az emlitett ünnepek napjánál nyolcz nappal előbb vagy az ezt megelőző nyolczad napon történjenek.

5. §. Mindezekhez a törvényszékekhez pedig, úgy a nagyobbakhoz mint a rövidekhez válasszon a királyi felség és az ország a rendes birákon kivül a főpapurak közül is kettőt, és a báró urak közül szintén ugyanennyit, és az országlakosok közül az országnak mind a négy részéből az ország tehetősebb és jelesebb nemesei sorából tizenhat jogtudóst, olyanokat tudniillik, a kik tudományuk által kitünnek, és ezeknek az itélethozásnál mindenkor jelen kell lenniök.

6. §. Úgy, hogy a nagyobb nyolczados törvényszékeken mind a tizenhat nemes, a rövid törvényszékeken pedig csak nyolcz közülök (egymást tudniillik kölcsönösen és viszonosan fölváltva) tartozzék bent ülni.

7. §. Ama kiválasztott tizenhat nemes részére pedig, a kiket, mint előrebocsátottuk, az ügyek megvitatása végett fognak megválasztani, az országlakos urak fognak megfelelő fizetésről gondoskodni: az ekképen megválasztott főpap és báró urakat azonban a többi főpap és báró urak kötelesek fizetéssel ellátni.

8. §. Erdélyben és Szlavoniában meg hasonlóképen két nagyobb nyolczados törvényszéket kell tartani, tudniillik a Vizkereszt és szent Jakab apostol napit, úgyszintén két rövid törvényszéket: a szent György vértanu és a Mihály arkangyal napiakat.

9. §. Ezek a nyolczados és rövid törvényszékek pedig az emlitett napokat megelőző tizenötöd napon vegyék kezdetüket és tartsanak a nyolczados és rövid törvényszékek megkezdése után tizenöt napig.

Hogy a legközelebb következő szent Mihály arkangyal napján a nyolczados törvényszéket minden esetre meg kell tartani.

Nehogy pedig az itélőmestereket ajándékokkal megvesztegessék, a rákosi szigoru eskü alatt meg kell fogadniok és igérniök, hogy mindenki részére igazságos, törvényes és istenes itéletet fognak mondani, és annak okáért minden perlekedőnek tetszésétől fog függni, ha vajjon akar-e nekik ajándékot adni vagy nem?

1. §. Mindazonáltal, ha valamely peres fél törvényesen bebizonyithatja azt, hogy valamelyik itélőmester az ilyen ajándékok miatt valaki részére hamis és igaztalan itéletet mondott, akkor az olyan itélőmester fejével és javainak elvesztésével bünhődjék.

2. §. És hogy az ülnökökkel együtt a főpap- és báró urak is, kiknek a biráskodásnál jelen kell lenniök, szintén tartozzanak a rákosi esküminta szerint hitet tenni arra, hogy mindenki részére, kedvezés és gyülölség nélkül igazságos itéletet fognak mondani.

3. §. És hogy az olyannak, a ki paraszt törzsből származott, nem kell itélőmesteri tisztet viselnie; és nem nemes törzsből itélőmestert soha sem szabad választani.

Hogy az itélőmestereknek a birói vagy itélőlevelek kiadása alkalmával a perbehivólevelek keltét vagy maguknak vagy a beállitott iródiákok utján be kell jegyezniök a lajstromba.

1. §. És a korábbi perbehivások felvétele mindenkor előbb történjék, mint a későbbieké.

2. §. És hogy az egyszer megtörtént bejegyzésnek vagy birságlevélkiadásnak a per kimeneteléig meg kell maradnia.

Minthogy pedig az itélőmesterek az itéletek meghozása alkalmával mindenkor az ország szokásaira szoktak hivatkozni:

1. §. Ezért ezeket a régi szokásokat irásba kell foglalni, és a melyeket a királyi felség és biró urak, helyeseknek és törvényeseknek s nem roszaknak és helyteleneknek fognak találni, azok szerint kell itélni.

2. §. Ezeknek a szokásoknak az összeirásával pedig a királyi felség Ádám mestert bizza meg; az országlakósok fognak róla gondoskodni s e részben vele egyezkedni.

Hogy a királyi felség olyan ügyek alkalmából, melyek az egész országot közösen látszanak érdekelni és illetni, a fentebb emlitett tizenhat nemes közül mindenkor nyolczat bocsásson be a tanácsba.

1. §. A mely nemesek szigoru hit alatt tartozzanak megesküdni, hogy a tanácsban hüségesen és titoktartás mellett, valamint ez ország közjavára és hasznára fognak mindent megbeszélni és tárgyalni.

Ámbár pedig hatalmaskodások, tudniillik úgy a nagyobbak, mint a kisebbek tárgyában inditott összes peres ügyeket eddigelé a nyolczados vagy rövid törvényszékek tartásának határidejében szokták elintézni:

1. §. Mindazonáltal, mivel a mágnások és hatalmasok, nemkülönben az alsóbb rendü emberek is ez ország nemeseit úgy otthon, mint utazásuk és más foglalkozásaik közben gyakran zaklatják és e miatt mind gyakrabban különböző panaszok jutnak a királyi felség füléhez;

2. §. Ő felsége pedig, mint kegyes fejedelem, nem akarván törvényeinek határait tullépni, ezeket a panaszokat eddigelé vagy a nyolczados vagy rövid törvényszékre szokta halasztani:

3. §. Ezért határoztuk, hogy ezentul jövőre a nemesek házainak megrohanása, valamint a nemesek igaz ok nélkül való letartóztatása, megverése, megsebesitése és megölése miatt ennekutána inditandó összes peres ügyeket a királyi felség, bárhol legyen is ő felsége a nyolczados és rövid törvényszakokon kivül is eldönthesse és elintézhesse.

4. §. Úgy tudniillik, hogy a káptalan vagy convent bizonysága az olyanokat, a kik ellen az emlitett hatalmaskodások miatt panaszt fognak tenni, a királyi felség parancslevele által az illető káptalannak vagy conventnek szóló kézbesitő levél mellett, egy bizonyos határidőre, melyet a királyi felség az ő parancslevelében a helyek távolságához képest fog kitüzni, bárhol megkaphatók, személyesen vagy lakóházaikból minden további halasztás nélkül az ő felsége előtt való megjelenésre intse meg, hogy tettüknek okát adják.

5. §. Kik ha személyesen megjelennek és magukat tisztázhatják, jól van; különben, ha meg nem jelennek, vagy megjelenvén nem tisztázhatják magokat, megtartván mindenkor a törvény rendét, főbenjáró itéletben valamint összes birtokjogaiknak és mindennemü dolgaiknak s javaiknak elvesztésben kell őket elmarasztalni.

Minthogy a nagyobb decretum tizenhatodik czikkelyében tudvalevőleg meg van állapitva, hogy az országlakosoknak a zavargások idején, legujabban a néhai Mátyás király halála után okozott károkért és jogtalanságokért miképen és milyen módon szerezhető a nyolczados törvényszékeken elégtétel:

1. §. De mert a nyolczados törvényszékek tartása gyakran halasztást szenved, annak okáért határoztuk, hogy az ilyen jogtalanságok és károk helyrehozását minden ez iránt már meginditott vagy meginditandó ügyben, az emlitett decretumban kifejezett módon, a rövid törvényszékek tartása idején lehessen a törvény rendén keresni.

2. §. Akképen, hogy ha eziránt valaki ellen már tényleg perbehivások történtek, a felperesek, ellent nem állván az ilyen perbehivás, kötelesek legyenek az ellenfelet a rövid törvényszékeken való megjelenés végett törvényesen meginteni.

3. §. Mindamellett álljon a felperesnek szabadságában, hogy, ha azokat a perbehivásokat a nyolczados törvényszakokban akarná használni, perét azokon folytassa.

A várakat, kastélyokat, birtokokat és birtokjogokat, melyeket némelyek ő felsége vagy Mátyás király nevében vagy ennek halála után foglaltak el, a legközelebb következő szent Mihály napjáig, örök hütlenség vétkének büntetése alatt mindenesetre vissza kell bocsátani.

1. §. Hogyha pedig az ilyen foglalás okán már perbehivások történtek, ezek a perbehivások a rövid törvényszékeken intézendők el.

2. §. Ugy mindazonáltal, hogy a korábbi perbehivás ellent nem állván, az ilyen foglalókat eme foglalások miatt nem kevésbbé törvényesen meg kell inteni, hogy a rövid törvényszékeken megjelenjenek; és ez arra az esetre áll, ha nagyobb nyolczados törvényszékeket nem tartanának.

A szent jóbi conventre nézve: hogy ennek a conventnek a pecséte minden esetre visszaadandó.

1. §. Minthogy a pecsétet ettől a conventtől nem valamely vétség miatt, hanem a közönséges decretum értelmében a kisebb conventek között vették el.

2. §. Ezért kérik az országlakos urak a királyi felséget, hogy miután ő felsége ennek a czikkelynek a megtartását az összes vármegyékhez ezelőtt küldött lajstromában is megigérte, méltóztassék ebből a conventből a remetéket, kiket oda helyezett, eltávolitani és abba a conventbe az illető rendből való alkalmas szerzetes apátot beállitani, mivel az országlakos urak annak a conventnek a pecsétjét nem nélkülözhetik.

A boszniai káptalanra nézve határoztuk, hogy mivel ennek kanonokjai tudvalevőleg teljesen elszegényedtek, azért ez egyháznak (a mely szent Péter tiszteletére lett alapitva), jókarba helyezése végett álljon szabadságukban a budai káptalan módjára, országszerte káptalani bizonyság gyanánt eljárni.

Minthogy Gömör vármegye és azoknak a részeknek többi országlakosai, a közjó érdekében a saághi egyház conventjének pecsétét nem nélkülözhetik:

1. §. Ezért határoztuk, hogy az a mondott Gömör vármegyén belül minden végrehajtásban eljárhasson.

A hamisitókra nézve, a kik a káptalanokban vagy conventekben hamis leveleket pecsételnek: hogy a káptalan vagy convent mind ama tagjainak, kik a hamisitás idején mint ebben közreműködők jelen lesznek, homlokukra és mindkét orczájukra a tüzes pecsét bélyegét süssék.

1. §. És hogy ezenfelül az ilyenek legott javadalmaikat veszitsék.

Minthogy az alábbirt érsek urak, püspökök, káptalanok, prépostok, apátok és a lövöldi karthausiak, valamint az aurániai perjel, ennek az országnak a régi dicséretes szokása értelmében az ország védelmére úgy dézsmajövedelmeik mint egyházi birtokaik után, bandériumaikat jövedelmeik nagyságához és jobbágyaik számához képest kötelesek kiállitani.

1. §. Ezért azok az érsek urak, püspökök, káptalanok, prépostok, apátok és karthausiak valamint az aurániai perjel az alább következő megszabás szerint tartozzanak csapataikat az ország védelmében föntartani és ellátni.

2. §. A többi káptalanok, conventek, valamint apátok és prépostok és egyéb egyházi férfiak, úgy a szerzetesek mint a világi papok, kiknek dézsmájuk van, dézsmajövedelmeik nagyságához és jobbágyaik számához képest; azok pedig, kiknek dézsmájuk nincsen, a bandériumokkal nem biró más országlakosok módjára minden harminczhat kapu után egy-egy jól felfegyverzett lovast kötelesek adni és eltartani.

3. §. Ha pedig a főpapok és egyházi férfiak olyan világi javak birtokában vannak, a melyekkel régentén bandérium állitás kötelessége járt, azok alapján most tartsanak bandériumokat és a bandérium alapjául szolgáló javakon kivül azok után is tartozzanak hadi szolgálatot teljesiteni.

4. §. Hogy pedig azoknak a nehézségeknek, a melyek a bandériumokkal nem birók dézsmajövedelmei és jobbágyaik száma körül keletkezhetnének, elejét vegyük, határoztuk:

5. §. Hogy az egyes vármegyékben, a vármegyék nemeseinek közönsége annyi becsületes és megbizható tehetősebb embert válasszon, a mennyi az illető vármegyékben a szolgabirák száma.

6. §. Kik annak a vármegyének a szolgabiráival együtt, a melyben az összeirásnak kell történnie, (miután esküt tettek) úgy azoknak dézsmajövedelmeit, mint jobbágyaik számát pontosan kifürkésszék és a lajstromba hiven följegyezzék, aztán a törvényszék helyére vigyék, a hol a nemesek közönsége az ő lelkiismeretes meghatározásukhoz képest az egyes vármegyékben a katonák számát irja össze; és a nem bandériomos egyházi férfiak e szerint tartozzanak hadi szolgálatot tenni.

A nagyobb decretumnak a huszadik czikkelyét ezzel toldottuk meg: hogy nem már húsz kapu után, mint a decretum tartja, hanem harminczhat kaputól vagy jobbágytelektől kell egy jól felfegyverzett lovas katonát adni, kivéve az alsórészek bizonyos vármegyéit, ugymint Posega-, Valkó-, Szerém-, Bács-, Csongrád, Csanád-, Zaránd-, Torontál-, Arad-, Temesvár- és Békésmegyéket, melyek minden huszonnégy kaputól egy hosszukás vagy kerek paizszsal, valamint lándzsával, pánczéllal és ércz- vagy bőrsisakkal ellátott huszárt, mig az egy telkes nemesek hasonlóképen harminczhat kaputól egy fegyveres lovas katonát tartozzanak adni.

1. §. Továbbá ezt is hozzáadtuk: hogy a főpap és báró urak bandériumaikban a huszárok helyett, a kikből eddigelé a bandériumot fele részben állitották ki, fegyveres lovasokat alkalmazzanak, mindenkor kivévén az előbb emlitett alsó részek vármegyéit.

A nagyobb decretumban olvasható tizennyolczadik czikkelyhez, a melyben az áll, hogy ha az országlakósok király parancsára bármikor hadra kelnek, nem kell őket arra kényszeriteni, hogy az ország határain és szélein kivül menjenek hadakozni, ezt adtuk:

1. §. Hogy, mivel az országlakósoknak az ő jobbágyaik közül az ország védelmére szükségképen zsoldosokat kell tartaniok: azért, valahányszor ez ország védelme érdekében szükséges leend, mind a király, mind a főpap és báró urak, valamint a többi országlakósok tiszteinek és zsoldosainak az idő és körülmények szükségéhez képest az ország határain és szélein kivül is kell hadakozni menniök, és hogy rájok nézve semmiféle határokat sem kell megállapitani.

2. §. Ha pedig e zsoldosokon kivül, a szükség úgy kivánván, még az országlakósok közönsége is föl találna kelni, akkor, ebben az esetben az országlakósok közönsége ne tartozzék az ország határain és szélein túl hadakozni.

Hogy pedig ez az ország a hitetlenek és a többi ellenségek támadása ellen, annál biztosabban legyen megvédelmezve, elhatározták az összes országlakósok, hogy ezeket a csapatokat az előbb megállapitott kivetéshez képest az ország védelmére örökös hütlenség vétkének büntetése alatt, a legközelebbi szent Márton napjáig országszerte, minden vármegyében mindenütt hiány nélkül felállitsák és aztán folytonosan készen tartsák.

1. §. Úgy mindazonáltal, hogy ezeket a csapatokat a királyi felség különös beleegyezése és parancsa nélkül semmi szin alatt sem szabad hadba hini.

2. §. Hogy ha pedig az emlitett szent Márton napja előtt ennek az országnak olyan szüksége támadna, a mely miatt a királyi felség a csapatokat nem nélkülözhetné, akkor a királyi felségnek álljon jogában és szabadságában ez ország védelmére először saját tiszteit, valamint a zászlós és csapatok tartására kötelezett főpap urakat és egyházi férfiakat meg a zászlós urakat és végre ezeken felül, ha szükséges leszen, az országlakósok közönségét hadba hivni.

3. §. Miképen és milyen módon kelljen pedig a csapatokat hadba vivni, arról a nagyobb decretum bővebben rendelkezik.

Ha a királyi kapitány, a ki az ország seregét hadba hivja, kósza hirekre és készakarva s gonosz szándékkal tenné azt, és ez által a királyi felséget meg az országot igaz szükség nélkül fárasztaná: abban az esetben essék hütlenség vétkébe.

Azok az egyházi férfiak pedig a kik az ő bandériumaikat az alább irt renddel kiállitani és velük hadakozni tartoznak, a következők:

1. §. Az esztergomi érsek két bandériumot tartozik kiállitani.

2. §. A kalocsai érsek egy bandériumot.

3. §. Az egri püspök egy bandériumot,

4. §. A váradi püspök egy bandériumot.

5. §. A pécsi püspök egy bandériumot.

6. §. Az erdélyi püspök egy bandériumot.

7. §. A zágrábi püspök egy bandériumot.

8. §. A győri püspök kétszáz lovast.

9. §. A veszprémi püspök kétszáz lovast.

10. §. A váczi püspök kétszáz lovast.

11. §. A csanádi püspök száz lovast.

12. §. A szerémi püspök ötven lovast.

13. §. A nyitrai püspök ötven lovast.

14. §. A pécsváradi apát kétszáz lovast.

15. §. A péterváradi apát kétszáz lovast.

16. §. A szegszárdi apát száz lovast.

17. §. A szentmártoni apát kétszáz lovast.

18. §. A lövöldi karthausi barátok kétszáz lovast.

19. §. Az auranai perjel egy bandériumot.

20. §. A zobori apát ötven lovast.

21. §. Az esztergomi káptalan kétszáz lovast.

22. §. Az egri káptalan kétszáz lovast.

23. §. Az erdélyi káptalan kétszáz lovast.

24. §. A pécsi káptalan kétszáz lovast.

25. §. A bácsi káptalan ötven lovast.

26. §. A fehérvári nagy prépost az ő káptalanjával és ennek kis prépostjával száz lovast.

27. §. A titeli prépostság ötven lovast.

Minthogy a királyi felségnek az ő királyi bandériumán kivül, a melyben ezer felfegyverzett lovast szokott tartani, és a végvárak fentartásán kivül, királyi jövedelemeiből még nehány zászlós tisztet is kell szükségképen tartania, azért jónak láttuk mindezeket sorban ide iktatni.

1. §. A királyi bandérium ezer lovast.

2. §. Az erdélyi vajda egy bandériumot állit ki.

3. §. A székelyek ispánja egy bandériumot.

4. §. A horvátországi bán egy bandériumot.

5. §. A temesi ispán egy bandériumot.

Vannak ezenkivül ebben az országban báró urak, tudniillik Újlaki Lőrincz herczeg, valamint tekintetes és nagyságos örökös és szabad ispán urak: Zápolyai István, a szepesi terület örökös ispánja, Magyarország nádora és a kunok birája:

1. §. Továbbá a bazini és szent györgyi grófok, a frangepáni és corbáviai grófok;

2. §. Továbbá Wingarthi Geréb Péter ispán úr a királyi felség udvarbirája és egyéb báró urak, kik az előbb emlitett zászlós főpap urakkal és tisztekkel együtt jobbágyaik száma szerint kötelesek hadakozni.

3. §. Még pedig: a despota ezer lovast tartozik adni.

4. §. Lőrincz herczeg,

5. §. A szepesi ispán úr,

6. §. Geréb Péter ispán úr,

7. §. Bélthöki Drágffy Bertalan, erdélyi vajda,

8. §. Somi Józsa, temesi ispán,

9. §. Alsólindvai Bánffy Miklós,

10. §. Báthori György,

11. §. Csáktornyai Ernust János.

12. §. Dengelegi Pongrácz Mátyás,

13. §. Peréni Imre,

14. §. Peréni Gábor,

15. §. Pelsőczi Bebek János,

16. §. Rozgoni István,

17. §. Palóczi Antal,

18. §. Homonnai János,

19. §. Kanisai László,

20. §. Kanisai János,

21. §. Ugyancsak Kanisai György,

22. §. Groff Tamás bazini gróf,

23. §. Ugyancsak Groff Péter, szintén az,

24. §. Ugyancsak Groff Ferencz,

25. §. Széchi Miklós,

26. §. Zalónoki Paukircher György,

27. §. Monyorókeréki Elerbach János,

28. §. Návai Országh Zsigmond,

29. §. Guthi Kompolth Zsigmond,

30. §. Losonczi Zsigmond,

31. §. Lévai Zsigmond,

32. §. Ráskai Balázs,

33. §. Bainai Both András,

34. §. Nádasdi Ongor János,

35. §. Bolondoki Bánffy János,

36. §. Hédervári Ferencz,

37. §. Nagylaki Jaxith István,

38. §. Grabariai Berizló Ferencz,

39. §. Grabariai Berizló János,

40. §. Zokoli Albert,

41. §. A despota pedig ezer huszárral.

42. §. Belmusavith minden huszárjával.

Hogy a királyi felség (miként a nagyobb decretumban világosan meg van mondva) a hat város és Lausitz elzálogositásának ügyét hozza tisztába és minden áron azon legyen, hogy az erre vonatkozó leveleket tőlük beszerezze.

Hogy a királyi felség arra a hübéri esküre nézve, melyet a morvák, sziléziaik és a lausitziak a minap ő Felségének tettek, adjon ez országnak bizonyságlevelet az iránt, hogy ezt a hüségi esküt nem mint Csehország királya, hanem mint Magyarország királya fogadta tőlük, és nem is mint Csehország alattvalóitól, hanem mint ennek az országnak a hübéreseitől, a kik az elzálogitásnál fogva vannak ennek a Magyarországnak lekötelezve.

Hogy ennek az országnak a szent koronáját ne a főpapok, hanem egyedül a báró urak és világiak őrizzék.

A nagyobb decretumban ezelőtt az volt rendelve és határozva, hogy a királyi felség száz jobbágyig, bárkinek akar, önszántából és egymagára adományozhat, ezen a számon felül pedig, a főpap és báró urak tanácsával stb. a mit az országlakós urak helytelennek és meg nem engedhetőnek tartanak.

1. §. És annak okáért a királyi felségnek hatalmát és tekintélyét semmiben sem akarják megszoritani, kivéve az idegenekre és külföldiekre nézve, a kiknek részére ebben az országban sem egyházi javadalmak, sem világi birtokok adományozásának nem akarnak helyet adni.

Továbbá, hogy minden hütlen vagy a királyi felségnél bevádlott kapjon a királyi felségtől szabad menedéklevelet, hogy negyven nap alatt a királyi felség vagy a curia elé mehessen; és akár kiegyenlitette ekközben az ő dolgait, akár nem egyenlitette ki, ismét minden akadály nélkül visszatérhessen.

Hogy a királyi felség a határokat Magyar- és Lengyelország közt, nemkülönben Magyar- és Morvaország és hasonlóképen Ausztria és Németország között igazittassa ki és különittesse el; ezt pedig azért, hogy minden további egyenetlenségnek az oka megszünjék.

1. §. Magyarországnak a törökök felől való határait is méltoztassék ő felsége helyreállitani.

Mivel a királyi felség harminczadainak a beszedői az országlakosokat mind gyakrabban szokták zaklatni az által, hogy saját magánhasznukban lelvén gyönyörüséget, az ország kebelében az országlakosok kárára és hátrányára, nem a harminczadok régi és megszokott helyein és nem is csak azoktól a dolgoktól, a melyektől a harminczadot szedni kellene, hanem a legcsekélyebb tárgyaktól is olyan uj helyeken szoktak harminczadot szedni, a melyeket ők gondoltak ki:

1. §. Azért, az ilyen visszaélések kiirtása végett jónak láttuk, hogy mindazokat a helyeket, a melyeken a harminczadokat jövőre mindig beszedni kellessék, alább kijeleljük, elrendelvén, hogy ez alább irt helyeken kivül sehol sem szabad harminczadot szedni, hanem minden más ujonnan beállitott harminczadhely, kivévén egyedül a harminczadoknak három helyét, t. i. a budait, fehérvárit és pathajit, végképen eltörlendő.

2. §. Miután pedig a királyi felség mindazokat a harminczadokat, melyek jelenleg a fent nevezett István ispán és nádor ur kezén zálogban vannak, tőle kiváltotta, méltóztassék azután ő felsége azt a három harminczadhelyet is eltörölni.

3. §. Harminczadot csak azoktól a dolgoktól kell fizetni, a melyeket az országából kivisznek; a melyeket azonban a határokon át nem visznek, azoktól harminczadot egyáltalán nem kell szedni.

4. §. Az egy forint értéken alul levő igen csekély dolgoktól sem kell semmi harminczadot fizetni, a mint ezt a nagyobb decretum előszabja.

5. §. És mivel gyakran megtörténik, hogy a kereskedők a marhákat és marhanyájakat akkora kisérettel szokták hajtani, hogy a harmiczadosok nekik ellent nem állhatván, ezeket az állatokat a királyi jövedelmek rövidségére harminczad fizetése nélkül erőszakosan vagy alattomban viszik ki; miért is, hogy e bajt kellő szerrel orvosoljuk, elrendeltük:

6. §. Hogy ha jövőre az előrebocsátottakban bárkit is vétkesnek fognak találni és ha a harminczadosok tőle az állatokat el nem vehetik: akkor az olyant mindamellett a harminczadosok ellenében a törvény rendén eme (mint emlitők, alattomban vagy erőszakkal kihajtott) állatoknak becsüjében kell elmarasztalni.

Hogy vámszedők mások ne legyenek, mint magyarok, és ne külföldiek, és idegenek.

Hogy egy országlakos se vigye a marhákat és marhanyájakat az ország határain és szélein kivül, hanemha az alábbirt harminczadhelyekig, a hol az áruk csereberéjének kell történnie.

1. §. Külföldiek se merjenek eladó áruikkal bármely állatok vásárlása végett ama harminczadhelyeken tul vagy egyebüvé ez országba bejönni; hanem jöjjenek a kijelölt helyekre és ez árúk és állatok csereberéjének az országlakosok és külföldiek közt ezeken a helyeken kell végbe mennie.

2. §. Lovakat pedig ezután nem szabad kivinni s hasonlóképen méneseket sem.

3. §. Ezen felül bármely rendü és állásu ember se merjen olvasztott aranyat és ezüstöt, hacsak pénzzé nincs alakitva, ez országból bármi okból kivinni, a mint ez a nagyobb decretumban bővebben meg van irva.

4. §. Hogyha pedig az előrebocsátottaknak vagy az előrebocsátottak valamelyikének ellenére bárki is másként merne cselekedni és mások ezen rajta kaphatnák; akkor álljon ezeknek teljes hatalmában az ilyen áthágónak minden aranyát és ezüstjét, ugy szintén marháit, nyájait és bármely áruit elvenni és azon felül azt, a ki az aranyat és ezüstöt ki akarja vinni, elfogni.

5. §. A mely elvett aranynak és ezüstnek, meg dolgoknak s javaknak két részét a királyi felségnek tartozzanak átszolgáltatni, harmadik részét pedig fáradtságuk fejében tartsák meg.

Hogy se valamely harminczados, se bármely más rendü és állásu ember ne merjen örökös hütlenség vétkének a büntetése alatt méneknek és kanczáknak külföldre szállitása, avagy olvasztott aranynak és ezüstnek kivitele czéljából bármely külföldiekkel valami keresett szin alatt társaságot alakitni vagy kötni.

Minthogy pedig a királyi városok között a lerakóhelyekre nézve naponkint igen sok perpatvar és egyenetlenség szokott támadni.

1. §. Az ilyen viszálykodásokat pedig nem lehet egy könnyen eldönteni, hanemha kiváltságleveleik alapján:

2. §. Annak okáért egyedül a királyi felség határozza el, hogy mit volna e részben legjobb tenni, miután előbb a felek jogait megvizsgálta.

A harminczadok régi helyei pedig a következők: Árva, a mely főharminczad hely, Trencsén, szintén főharminczadhely; Szakolcza, Léva, Bélus, Besztercze, Solna, Ujhely, Nagyszombat, Verbó, a melyek ennek fiókhelyei.

1. §. Pozsony: főharminczadhely; Oroszvár, Jarendorff, Nezsider, Zaránd, Malaczka, Sasvár, Gajár, Stomffa, Szenicze: annak a fiókjai.

2. §. Sopron, főharminczadhely; Ruszt, Keresztur, Szent-Márton, annak fiókjai.

3. §. Kassa, főharminczadhely; Lőcse, Bártfa, Kézsmárk, Lublyó, Sztropkó, Homonna, ennek fiókhelyei.

4. §. Továbbá Szlavoniáhan: Zágráb, Nedelcze, Varasd, Muraszombat, főharminczadhelyek.

5. §. Szombathely Kőszeg helyett, Pinkvafölde, Radafalva, Hidegkutt, Ráczkanizsa, Vincze, Krapina, Stubicza, Stanisznyák, Toroczka, Koszthánycza, annak fiókjai.

6. §. Nándorfejérvár, főharminczadhely; Kelpen, Sabácz, Archi, Barics, Szent-Demeter, Rácsa, Pothos, Apajocz, Ujvár, annak fiókjai.

7. §. Temesvár, főharminczadhely; Karánsebes a fiókhelye.

Hogy a harminczadosok és vámosok valamint helyetteseik közül is senkinek se legyen szabad azoktól a dolgoktól és javaktól, melyeket a nemesek a papok és szerzetesek és embereik házi szükségleteik számára vesznek, szabadságuk ellenére (mint eddig szokták tenni) valamely harminczadot vagy vámot szedni.

1. §. Ha pedig valaki ezt megtenné, akkor az ilyen módon megrabolt vagy szabadságában megsértett nemesnek vagy papnak avagy szerzetesnek, az illető vám uránál, ha ez közelében megkapható, különben a vármegye ispánjánál, a melyben azt a vámot szedik, panaszt kell tennie és ez, miután előbb a tiszta valót kifürkészte, tartozzék kétszeres elégtételt szolgáltatni, azaz a panaszló részére a szedett vám kétszeresét visszaadni, az ispán és a panaszos között egyenlően megosztandó két gira büntetés alatt.

2. §. Ha pedig a harminczados vétett ez ellen, akkor az efféle panaszt ő ellenében a királyi felséghez kell beterjeszteni.

3. §. És ha ő felsége ama vármegye ispánjának vagy alispánjának és szolgabiráinak a tanuvallató leveleiből, a hol ezt a harminczadot szedik, meggyőződik arról, hogy az illető harminczados igaztalan harminczadot szedett, akkor azon felül, hogy a harminczados a szedett harminczad kétszeresét és a panaszos költségeit megtériti, a királyi felség őt még keményen meg is büntesse.

4. §. Ha pedig a panaszosra nézve kiderül, hogy jogtalan panaszt tett, akkor az ellenféllel szemben hasonlóképen két girán maradjon.

5. §. Minthogy pedig ebben az országban tudvalevőleg igen sok királyi város és birtok az eladó árúktól és portékáktól fizetendő vám alól az egész országban ki van véve s fel van mentve: ugyanazért annál kevésbbé tartozzanak ez ország nemesei (kiknek elődei ezt az országot vérük ontásával szerezték s megvédték s a kiknek magoknak valamint utódaiknak is azt szükségképen meg kell védelmezniök és ótalmazniok), ugy az előkelőbbek mint az alábbvalók, ha eladó áruikkal valami kereskedést űznének, e kereskedés után vámot fizetni.

6. §. Ugy azonban: hogyha valamely nemes valami parasztot vagy polgárt, olyant tudni illik, a ki vámot tartozik fizetni, a maga társául fogad és ezt vámfizetés nélkül akarná maga mellett elvinni, a vámszedő pedig ennek biztos nyomára jöhetne: akkor álljon ennek a vámszedőnek teljes szabadságában azokat az eladásra szánt dolgokat és árúkat mind kettejüktől elvenni.

Ámbár a nagyobb decretumban el lett határozva és rendelve, hogy senki sem állhatja el és őrizheti másoknak a földjein az álutakat, minthogy azonban azok ellenében, a kik ama törvényt áthágják, abban semmi büntetésnek a megállapitása sem található:

1. §. Azért megállapitottuk, hogy senkinek sem szabad a vámosok közül másoknak a földén vagy területén az illető vám elvesztésének büntetése alatt az álutakat őrizni és elállni és azon az áluton az utazóknak ellent állani.

2. §. Hanem az ilyen álutakat mindenki, a kinek vámja van, a saját, következéskép annak a birtoknak a területén őriztesse, a melyen tudniillik a vámot szedik: mint azt a decretum tartja.

Hogy a királyi sókat a régi kamarákban, nem pedig ujonnan felállitott helyeken rakják le: az ilyen ujonnan kigondolt helyeket pedig végképen el kell törölni.

Hogy a szabad városok, tudniillik: Buda, Pest, Kassa, Pozsony, Sopron, Bártfa, Eperjes, Nagyszombat, valamint, Lőcse, Zágráb és minden más szabad város meg azoknak lakosai, a melyek vagy a kik a nemeseknek és birtokos embereknek valami sérelmet vagy károkat okoznak, ha az ilyen sérelmet és kárt okozó városoknak vagy lakosoknak és polgároknak valamely vármegyében birtokaik és birtokjogaik vannak és a nemest ezekből a javakból sértették vagy kárositották meg, akkor azok, a mennyiben tudniillik e sértések és kárositások kisebb hatalmaskodást képeznek, ezek miatt annak a vármegyének ispánja előtt tartozzanak törvényt állani, a melyben azok az ő javaik vannak.

1. §. Ha pedig az ilyen városnak vagy polgárnak valamely vármegyében semmi birtokjogai sem volnának és a nemesnek vagy valamely birtokos embernek valamely magánszemélylyel vagy csak némelyekkel és nem az egész közönséggel vagy várossal volnának ügyesbajos dolgai és perei; akkor az ilyen nemes és birtokos ember az ő perét az illető város birája előtt tartozzék kezdeni és folytatni. Ha pedig az ilyen nemes és birtokos ember az egész város ellen, vagy megforditva maga a város akarna a nemesek és más birtokos emberek ellenében nagyobb hatalmaskodások vagy birtokjog tárgyában valamely pert inditani: az ilyen pert, az e részben történt törvényes perbehivás után, a királyi felségnek a személyes jelenléte előtt kell meginditani és a törvény rende szerint befejezni.

2. §. És ha valamelyik peres fél az ilyen perben, mely ő ellene a személyes jelenlét előtt a törvény rendje szerint folyt, bármi módon elbuknék, akkor, a mennyiben azt találnák, hogy a kérdéses ügy birtokjog dolgát illeti, az olyan felet nem kell nagyobb teherben elmarasztalni, mint egyedül kétszáz arany forintban.

3. §. De ha azt találnák, hogy a kérdéses ügy a nemesek házainak megrohanását, valamint a nemesek letartóztatását, megverését, megsebesitését és megölését tárgyazza, akkor az ilyen hatalmaskodások elkövetőit főbenjáró itéletben és összes ingó meg ingatlan javaik elvesztésében kell elmarasztalni, a mint ez eddig is gyakorlatban volt.

4. §. Abban az esetben pedig, ha valamely polgárnak ebben az országban valamely ur vagy nemes alá tartozó szőlői vagy más örökségei volnának, és ilyen területen követne el valami vétséget vagy kárositana meg valakit, az a polgár az előtt a földes ur előtt tartozzék törvényt állani, a kinek az örökségeit kezén tartja.

Visegrád városának és tartozékainak és hasonlóképen Damas vára tartozékainak a szabadsága, mivel ez az ország szabadságának sérelmére van, egyszerüen szünjék meg.

Méltóztassék a királyi felség az összes szabad városokat és más jól érdemesült személyeket régi szabadságaikban megtartani.

1. §. Sőt esedeznek az országlakos urak ő felségének, hogy a mint ő felsége az ő szabadságaikra vonatkozó kiváltságleveleiket már megerősitette, ugy őket azokban megtartani is méltóztassék.

A budai, fehérvári és zalánkeményi polgárok, nemkülönben ugy a királynak mint bárki másnak egyéb akármely városai, a melyek vagy a kik mások földein szőlőkkel birnak vagy szántanak: tartozzanak földes uraiknak kilenczedet fizetni, a mint a decretum meghagyja.

Mivel vannak némely tisztek, kik hanyagságuk és a kellő felügyelet elmulasztása miatt némely végvárakat veszni hagytak és ez annyira jelentős s ennek az országnak káros veszteségek után, nemcsak büntetlenek maradnak, hanem ezen felül még fizetés mellett más várakat is tartanak kezükön:

1. §. Miért is határoztuk, hogy a királyi felség azoknak, kik valamely végvárakat hanyagságuk vagy gondatlan felügyeletük miatt veszni hagytak vagy jövőre veszni hagynak, az országlakosok beleegyezése nélkül ne adjon kegyelmet, hanem a decretum tartalmához képest fenyitse és büntesse meg őket a mint megérdemlik.

2. §. Azok pedig, a kik a várak elveszitésével ez országnak jelentékeny károkat okoztak, ezek: ugyanis néhai Egervári László Terzacz és Neretva várát; Haraszti Ferencz Koszoruvárt, Popovigh György pedig szintén Komothin várát hagyták veszni a királyi felség idejében.

Az ország két birája, tudniillik a nádor ur és a királyi udvarbiró, köteles a király embere mellett saját embereit (kik a rákosi eskümintára megesküdtek, hogy igazat fognak mondani és a királyi felségnek a személyeknek való kedvezés nélkül hiven fognak jelentést tenni) évenkint kiküldeni, hogy ezek a végvárak viszonyait, állapotát, és az épitkezéseket, vagy azok őrzését és gondozását, nemkülönben a hadi eszközöket, müveket és élelmi szereket, valamint a rendelkezésnek megfelelően tartandó zsoldosokat és egyéb kézmüveseket vagy mestereket évenkint kétszer megvizsgálják s a királyi felségnek hüséges jelentést tegyenek.

1. §. Akképen, hogy a kik a végvárakat megszemlélik, más-más időben, és ne együttesen és egyszerre, hanem külön-külön menjenek, olyanformán, hogy a királyi felség embere ne tudja, mikor mennek a nádor és országbiró urak emberei s hasonlóképen ezeknek se legyen tudomása arról, hogy mikor fog amaz menni, ne hogy őket ajándékokkal megvesztegessék és hogy az eredményről annál bővebben tehessenek jelentést, egyuttal pedig könnyebben reá lehessen jönni, ha csalnának vagy hazudnának.

2. §. Ha pedig azok, vagy valamelyikök a végvárakban előfordult valamely mulasztást és hiányt, vagy akár az ott alkalmazott személyek kihágásait elhallgatnák és némely tisztek iránt való kedvezésből hiven be nem jelentenék: legott főbenjáró büntetésbe essenek és összes javaik királyi adományozás alá háromoljanak.

3. §. De költségekkel a királyi felségnek kell ezeket ellátnia.

A temesi ispánnak, annak az egy vármegyének a méltóságán kivül, a melyben a temesi vár fekszik, mást nem szabad viselnie; és egy vármegyét sem szabad többé az országnak többi vármegyéitől különszakasztani;

1. §. És mindenik vármegyének saját ispánja legyen, még pedig valaki az illető vármegyéből való előkelőbbek közül.

2. §. Kivévén Pest és Pilis vármegyéket, a melyeknek nem szoktak ispánjaik lenni, igy kivánván azt ő régi szabadságuk.

Továbbá határoztuk, hogy ha ez az ország valamikor, Magyarország királyának örökösök nélkül való elhalálozása miatt, királyi méltóság nélkül találna lenni: az esetre, valahányszor az országlakósok közönsége uj király választása végett összegyülne, a külföldi követek közül (a minők az urak és a közönség eltántoritása czéljából igen gyakran sokan szoktak a királyok és fejedelmek részéről ide jönni) senkit sem szabad bebocsátani, hogy az uj királyra nézve annál helyesebben lehessen intézkedni.

1. §. Mert maguk az országlakósok fognak arról gondoskodni, hogy azt, a kit megválasztottak, tisztelettel behozzák.

Ha valamely nemes és országlakos az ő urától akármilyen várakat és erősségeket tartana tisztségül és tisztségének tartama alatt az ő ura valamely büntények miatt hütlenség vétkébe esnék, a mely alkalomból a királyi felség vagy ez az ország ezeket a várakat vagy erősségeket ama tisztviselőtől erővel vagy másképen visszaszerezni törekednék, ez pedig a maga becsületének, emberségének és katonai tisztének eleget akarván tenni, önmagát, urának várait és erősségeit férfiasan és hiven védelmezve, a királyi felségnek vagy az egész országnak is ellenszegülne s ennek következtében az országlakosoknak kárt és hátrányt okozna.

1. §. Az ilyen tisztviselő mindamellett ne essék hütlenség vétkébe; de tartozzék a bárkinek okozott károkért mindenkinek teljes elégtételt adni.

2. §. Ha azonban a tisztviselő azután szegődött annak az urnak a szolgálatába, miután ez magát a hütlenség vétkével meggyalázta és igy kapta tőle valamely várnak vagy erősségnek a tisztségét: akkor ebben az esetben ne látszassék ez a czikkely az ő javára szolgálni, hanem ő is hütlenség vétkén maradjon.

Mivel az ebben az országban tartózkodó kunok, jászok és ruthénok a jobbágyokat a nemesek szabadságai és az ország törvényei ellenére elvezetik és szabadságolásukat kieszközlik, a jobbágyok elvitele által pedig a nemesek ellenében naponkint igen sok jogtalanságot és sérelmet, kimondhatatlan és hallatlan zsarolásokat követnek el, s a királyi felség tisztei és ezek helyettesei őket az ilyen helytelenségektől vissza nem tartják:

1. §. Ennélfogva, hogy az ebből eredő viszálykodás okát gyökerében megszüntessük, megállapitottuk, hogy, valamint a kunok, jászok és ruthénok közül senkinek sem szabad a nemesek fekvő jószágaira eltávozni, ugy viszont a királyi felség tisztei vagy a mondott szolgaállapotu emberek se vezessék a nemesek jobbágyait azok körébe abból a czélból, hogy ott letelepedjenek.

2. §. Ha pedig ama tisztek vagy az emlitett kunok, jászok, és ruthénok a jelen rendelkezés ellenére valamely jobbágyot maguk közibe vinnének, őket ez iránt az ország nádora előtt törvényesen kérdőre kell vonni.

Minthogy pedig a királyi felség az elmult években ajánlkozott, hogy a nemesek és a kunok meg jászok között a határok és egyéb foglalások alapján támadt egyenetlenségeket el akarja igazittatni:

1. §. Ezért kérik az országlakos urak ő felségét, hogy e határok és egyenetlenségek dolgának eligazitására méltóztassék némely itélőmestereket kirendelni.

A dézsmákat nem ezüstben vagy pénzben, hanem a néhai András király ur decretumának tartalmához képest, örök időkre ugy kell beszedni, a mint a föld a gabonát vagy a bort termette.

Az érsekek és egyházfők, a káptalanok, conventek és apátok az egyházak plébánosainak (tudniillik azoknak, a kiket ez az eddig megtartott szokás szerint megillet,) dézsmajövedelmeikből fizessenek negyedet; s a kiket az meg nem illet, azoknak ne fizessenek.

1. §. Ha pedig valamely plébános arra a negyedre valami jogot tartana, a törvény rendje szerint keresse azt.

Miután a dézsmálás ideje eljött, minden községnek a birája, a melyben a dézsmát kellend szedni, köteles az esperesnek, a kire a dézsma dolga tartozik, a dézsmálás idejét bejelenteni, hogy ez a dézsmálót megintse és utasitsa, hogy tizenöt napi idő alatt a dézsmálás végett jöjjön ki.

1. §. A ki aztán, ha megérkezett, a dézsmálást az arra szükséges napok alatt igazságos módon vigye véghez.

2. §. És mindenik jobbágy tartozzék a tőle befolyó dézsmákat arra a helyre behordani, a melyet a dézsmáló az illető birtok szinén meg fog határozni; és fáradtságaért kapjon egy tizedrészt.

3. §. Ha azonban a dézsmáló az alatt a tizenkét nap alatt nem jön ki, az illető helység elüljárója vagy birája mindamellett tartozzék a dézsmálást a mezőn véghezvinni és a dézsmákat a dézsmáló veszélyére a mezőn hagyni.

4. §. Ha pedig a dézsmáló azután megérkezik, akkor az illető helység birája vagy elüljárója tartozzék a dézsmákat az illető hely egyes jobbágyaival, az emlitett módon, egy tizedrészért behordatni.

5. §. Ugy mindazonáltal, hogy ha a dézsmáló ezeknek a dézsmáknak a behordásában valakivel könnyebben egyezkedhetnék, szabadságában álljon e részben azokkal rendelkezni, a kikkel akar.

6. §. Ha pedig a dézsmáló az ő távollétében netalán igazságtalanul történt dézsmálásra nézve, a helység birájának nem akarna hitelt adni: álljon szabadságában tőle esküt kivánni és ekképen nyugodjék meg annak szavaiban.

7. §. Az asztagrakót pedig egyedül a dézsmáló rendelje ki és ez az ő költségén éljen.

8. §. A biró azonban tartozzék neki tizedet fizetni.

9. §. Minthogy pedig már gyakran támadt vita a fölött, hogy a földnek miféle terményeiből kelljen dézsmát szedni: azért minden ilyen viszálykodás megszüntetése végett, rendeltük, hogy egész Magyarországban csak ezekből a dolgokból: tudniillik gabonából, borból, rozsból, árpából, zabból és alakorból, köznyelven tönkölyből s ne más dolgokból szedjenek dézsmákat.

A keresztényadók és az aratópénzek tárgyában, a melyeket eddigelé nagyon helytelenül szedtek, ekképen rendelkeztünk:

1. §. Hogy miután a főpap uraknak és egyházi férfiaknak dézsmajövedelmeik alapján ennek az országnak védelmére hadicsapataikat szükségképen fön kell tartaniok, a parasztok között pedig többen vannak, a kik, mivel sem szőlőjük nincs, sem oly földet nem szántanak, a mely után a főpap uraknak dézsmajövedelem járna, sok helyen minden dézsmafizetés nélkül tartózkodnak és azok előtt az egyházfők előtt, a kiknek megyéjében laknak, nem ismerik be, hogy keresztények;

2. §. Ezért, hogy ennek utána az egyházfők és a keresztény hivők közt kellő rend álljon fönn, határoztuk, hogy ennek utána mindazok a parasztok vagy bárkinek azok a jobbágyai, a kik akár boraikból, akár buzájukból és gabnanemüikből bármely egyházfők és egyház férfiak megyéjében tizedet fizetnek, együtt és egyenkint sem keresztény adót sem aratópénzt ne tartozzanak fizetni.

3. §. Az aratók pedig abból a részből, melyet munkájuk fejében (de csak azoktól, a kik eddig dézsmát szoktak fizetni és nem a nemesektől) kell kapniok, fizessenek dézsmát.

4. §. Keresztényadót vagy aratópénzt azonban ne fizessenek s időközben részüket a mezőről elvinni vagy kivenni se merjék addig, a mig részüket a jobbágyoknak dézsma alá eső dolgaival együtt meg nem fogják dézsmálni.

5. §. Azok pedig, kik sem borból, sem buzából vagy gabonanemüből dézsmát nem fizetnek, keresztény adó fejében csak hat dénárt kötelesek fizetni.

Minthogy az egyházak főesperesei az ő székesegyházi jövedelmeiket az egyházak plebánusaitól nagyon visszásan szokták szedni:

1. §. Azért, hogy az ilyen rut visszaélés megszünjék, határoztuk, hogy ezentul a plebánusoktól székesegyházi adó fejében nem szabad többet követelni, mint minden egyes, egésznek nevezett egyház után egy forintot, minden fél egyháztól pedig fél forintot és igy következetesen.

Mivel eddigelé dézsma fejében tiz bárányból egyet vettek el, és ezen fölül a többi kilenczért, tudniillik egyenkint véve, két-két dénárt fizettek, határoztuk:

1. §. Hogy ennekutána minden egyes bárányért ne kelljen többet fizetni egy denárnál és a méhekért hasonlóképen.

2. §. Ugy hogy miután ezeknek a dézsmálása megtörtént, a dézsmáló köteles legyen azokat egy hónapi idő alatt elvinni.

A püspökök és egyházfők, vagy azok valamelyike világi birtokokat és birtokjogokat saját személyük és egyházuk részére se a királyi felségtől akármi módon föl ne kérhessenek, sem szabadságukban ne álljon olyanokat pénzért örökösjoggal megvásárolni és megszerezni vagy zálog czimen birtokukban tartani.

1. §. És viszont a báró urak és világiak az egyházak javait ne bitorolják a maguk számára és magukat azokba semmi ürügy alatt bele ne ártsák.

A püspök urak és egyházfők meg más egyházi személyek közül senkinek sem szabad két méltóságot vagy más, bármily csekély egyházi javadalmat is kezén tartani, kormányoznia és élveznie.

1. §. Kivévén egyedül az idő szerint kinevezett boszniai püspököt, kinek csak két, de nem több egyházi javadalom lehet a kezén, mivel csekély a jövedelme és némely végvárakat szükségképen fönn kell tartania.

2. §. Azoktól pedig, a kiknek már tényleg két vagy több egyházi javadalmuk van, ezeket annak kivételével, a melyet a javadalmasok inkább meg akarnak tartani, a királyi felség a legközelebbi szent Jakab apostol ünnepéig vegye el és adományozza arra alkalmas személyeknek.

3. §. Hasonlóképen azok a személyek is, kik valamely, akár nagyobb, akár kisebb javadalmakat a római curiánál levő bármely személyek részére kötöttek le, tartozzanak ezeket a jelen rendelkezések keltétől számitandó egy egész év tartama alatt szabaddá tenni; különben a királyi felség foglalja el és adományozza arra alkalmas személyeknek (tudniillik országlakósoknak és nem idegeneknek.)

A királyi felség a vármegyei ispáni méltóságot vagy tisztséget a püspök és főpapok meg egyéb egyházi férfiak közül, még ideiglenesen se adhassa és adományozhassa senkinek.

1. §. Hanem csak jól érdemesült világi személynek.

2. §. És nemesi vérből származottnak.

3. §. És olyannak adja és adományozza a királyi felség ezt a tisztséget, a ki az illető vármegyében tartja személyes lakhelyét.

4. §. Kivévén a két vármegyét, Pestet és Pilist, a melyeknek szabadságuk régi előjogánál, fogva ispánjaik nem szoktak lenni; hogy ezek maradjanak meg ugyanebben a szabadságban.

5. §. Azoktól pedig, a kiknek eddiglen valamely vármegye ispánságát örökösen vagy bármely más jogon adták és adományozták, a királyi felség ezt vegye el és adományozza ez előre bocsátott módon.

6. §. Hacsak e részben a szent királyoktól nyert adományaik vagy kiváltságaik nem volnának, melyeket azok birtokosai e jelen gyülés alatt mutassanak föl, különben erő nélkül maradjanak.

7. §. És ezek a méltóságok hasonlóképen világi személyeknek adományozandók.

Mivel több olyan, szerzetes prépostságok és apátságok birtokában levő papi személy van, a kik világi vagy polgári öltözetben, ezeknek az egyházaknak a jövedelmeit több éven át kimeritik és aztán meggazdagodván, az illető rend meggyalázásával vagy házasságra lépnek vagy pedig világi papokká lesznek és az egyházak javait ekképen fölemésztik:

1. §. Ennélfogva határoztuk, hogy süveges papi személyek, vagy más világi papok avagy áldozárok, efféle szerzetes prépostságokat és apátságokat szerzetes ruházat nélkül ne tarthassanak kezükön.

2. §. Hanem tartozzanak, az illető javadalom elvesztésének büntetése alatt, egy év tartamán belül, annak a rendnek az öltözetét magukra venni és viselni.

Egy olyan papi személynek sem szabad egyházi javadalmakat, bárcsak rövid időre is, kézen tartania és kormányoznia, a ki polgári és világi ruházatot visel és ezt a ruházatot állandóan meg akarja tartani.

Papok vagy bárki más, egy országlakost se merjenek a világi biróságra tartozó ügyekben egyházi biróság elébe idézni.

1. §. Hanem, ha a megidézendők nem nemesek: a földes ur előtt; ha pedig nemesek: annak a vármegyének ispánja vagy alispánja és szolgabirái előtt kell ellenök törvényesen keresetet inditani, a melyben az ilyen megidézendők laknak.

Az egyházi birák se egyházi átok büntetése alatt, se másképen ne kényszeritsenek arra senkit, hogy előttük világi ügyekben feleljen.

1. §. Különben, ha valamely ember netalán tévedésből vagy tudatlanságból vagy az elitéltetéstől való félelmében felelne, ennek semmi hatálya se legyen.

2. §. Az egyházi átok miatt pedig fizessék meg annak a diját, a kit az alá vetettek; minthogy az egyházi birák az ilyen kényszeritések és meg nem engedett egyházi átkok által az országlakósokat fölöttébb terhelik.

Ha valamely egyházi biró valamely országlakost birtokjog tárgyában maga elé idézne, és miután fölismerte, hogy ez ügy birtokjogok körül forog, abban az ügyben a további eljárásba bocsátkoznék:

1. §. Akkor az ország rendes birái őtet az illető birtokjog becsüjében marasztalják el.

Mivel kétségtelen, hogy ez az ország a római szentegyháznak, a hajdani kosztniczi zsinaton jelen volt püspök, presbyter és diakon bibornokai engedélyével azt a kiváltságot élvezi,

1. §. Hogy apostoli levelek erejénél fogva senkit sem szabad az országon kivül való biróság elébe vinni, hanemha valamely ügy felebbezés utján törvényesen került az apostoli szék elébe.

2. §. Vannak azonban többen, kik sok országlakost, ugy egyháziakat, mint világiakat, e szabadságok ellenére, panasz alapján háborgatnak és zaklatnak.

3. §. Ezért végeztük, a mint ezt a nagyobb decretum is magában foglalja, hogy ezen az országon kivül senkit sem szabad a biróság elé vinni, hanemha felebbezés utján.

4. §. Azokat pedig, a kik a panaszokat kiviszik, legyenek azok bár papok, világiak vagy szerzetesek, el kell fogni és a királyi felség kezébe szolgáltatni, és a csonka toronyba zárni, hogy büntetésüket elvegyék.

5. §. Minthogy azonban vannak némelyek, kik az apostoli széktől nyert kiváltság alapján mentességet élvezvén ez országban lakó egyházi birák előtt, nem vonhatók perbe; azért az ilyenek ellenében szabad efféle panasztételekkel vagy apostoli rendeletekkel élni.

6. §. Mindamellett annak erejénél fogva másként, mint az előbb emlitett módon, felebbezés utján, nem szabad őket az országon kivül perbe fogni.

Mivel az állitják, hogy a győri egyházban és a pannonhegyi szent Mártoni apátságban új pecsétlő pénzt gondoltak ki és minden egyes boros edénytől vagy vedertől is helytelenül és visszaélésképen tizenkét dénárt szednek; az pedig, vajjon van-e amaz egyházak püspökének és apátjának az ilyen pénzszedésre joga vagy nincs? nincs világosan kimutatva.

1. §. Ezért minden kétség megszüntetése végett határoztuk, hogy a mondott egyházak püspöke is, meg apátja is az emlitett beszedésekre vonatkozó igazaikat, ha ilyenekkel birnak, a legközelebbi szent Mihály arkangyal napi nyolczados törvényszakon minden további halasztás nélkül előmutatni tartoznak, melyeknek megvizsgálása után, azt, mi igazságos, el kell dönteni.

Elrendeltük: hogy ha valamely országlakós bármely és különösen a királyi felségre háramlandó fekvő jószág és birtokjogok iránt az érsek urakkal vagy egyházfőkkel, vagy azok valamelyikével, avagy az országban létező többi egyházi férfiakkal is eddig elé akármilyen módon valamely szerződést vagy kötést tett volna, avagy ilyent jövőre tenne: az ilyen szerződéseknek és efféle kötelezéseknek semmi erejük és hatályuk se legyen.

1. §. Sőt az e részben bármely hiteles helyen készült és kiadott összes levelek is, még ha arra királyi jóváhagyást is eszközöltek volna ki, hiábavalóknak tekintendők.

2. §. Kivévén mindazáltal azt, hogy, ha netán valamely főpap az ilyen javakra már tényleg valami pénzt adott volna és kétségtelenül bizonyos, hogy pénzt adott, akkor részére ezt a pénzt vissza kell szolgáltatni, melynek visszaadása után aztán azok a javak szabaduljanak föl.

Az egyházfők ne merjék a plébánosokat, az egyházak kegyurainak akarata ellenére arra szoritani, hogy magokat beiktassák vagy megerősittessék.

Vannak ezenkivül a főpapurak és egyházi férfiak között többen, kik az egyházi javadalmak adományozásával az egész papi rend gyalázatára visszaélvén, azokat a királyi felség beleegyezése nélkül nem alkalmas és jól érdemesült személyeknek, hanem fiataloknak és tudatlanoknak, az illető javadalmakra teljesen alkalmatlanoknak szokták adományozni, az efféle javadalmaknak a czimét adván nekik, azoknak jövedelmeit maguk meritik ki és saját hasznukra forditják és ekképen, az ilyen visszaélések következtében az isteni tiszteletet az Isten egyházaiban naponkint el szokott hanyagolni.

1. §. Minthogy pedig az ország mindamaz egyházaiban, a melyekre nézve a királyi felség magának kegyuri jogot tulajdonit, bármely javadalmak adományozása, igy kivánván az ország régi szokása, ő felségére tartozik:

2. §. Azért elhatároztuk, hogy a főpapurak és egyházi férfiak ennek utána az ő egyházaikban, a melyeknek a király felség gondoskodása alapján az élén állanak, a királyi felség akarata és beleegyezése nélkül semmiféle egyházi javadalmakat se adományozhassanak, melyek időnkint üresedésbe jönnek.

3. §. Azoktól a fiatal, valamint járatlan és tudatlan személyektől pedig, kiknek a királyi felség beleegyezése nélkül adományoztak volna valamely egyházi javadalmakat, a királyi felség azokat vegye el és adományozza alkalmas személyeknek.

4. §. A jövőre nézve pedig méltóztassék ő Felségének akként intézkedni, hogy az efféle egyházi javadalmakat (melyek a léleknek felüditői) valamint a királyi felség, ugy az egyházi férfiak is, a kiknek erre jogot adand, csakis felnőtt és jól érdemesült, ne pedig fiatal és járatlan személyeknek adományozzák, hogy az ország szent koronájának alávetett egyházakban az isteni szolgálatot annál buzgóbban végezzék.

Az egyházak főpapjai ne merészeljék a zsinatot (melyet az ő egyházaikban a vétkek kiirtása s a megyéikben alkalmazott plébánosok erkölcseinek ápolása végett kánoni rendelésnél fogva szükségképen meg kell tartaniok), mint közülök némelyek eddig tenni szokták, pénzért elengedni, vagy a plébánosokat az ilyen zsinat abbanhagyása miatt valamivel megadóztatni, és a plébánosok közöl se merje magát senki sem a zsinat alól bármi módon megváltani.

Mivel vannak némely egyházfők, kik valami gonosz visszaélésből az egyházak plébánosait, tetszésük szerint való adókivetésekkel, már nagyon gyakran el szokták nyomni;

1. §. Az ilyen teher alatt nyögő plébánosok pedig, néha a kelyheket és az egyházak egyéb javait kénytelenek elvesztegetni, hogy magukat ezek segélyével az efféle adózások alól megváltsák; néha pedig a szükségtől szorongatva, egyházaikat elhagyni és máshova menekülni kényszerülnek és a főpap urak nem átalják e miatt az illető plébániának a hiveit egyházi tilalom alá vetni és ekképen terhelni:

2. §. Ennélfogva megállapitottuk, hogy az egyházfőknek ezután soha sem szabad az ő megyéik egyházának plébánosaitól segélyt kérni vagy követelni, kivéve egyszer, bulláik megváltására, s ezt is kellő mérséklettel inkább kegyes, mint kikényszeritett segély gyanánt; sem pedig nem szabad azokat bármi módon saját tetszésük szerint megadóztatni vagy a plébánosok miatt az ő hiveiket egyházi tilalmakkal háborgatni vagy zaklatni.

3. §. Az egyházak plébánosai is ugy viseljék magokat az ő egyházaikban, hogy az egyházak javait el ne fecséreljék.

A néhai András király úr decretumának rendelése szerint a nádornak, az országbirónak és Dalmát-, Horvát- és Szlavonországok bánjának kivételével az ország semmi bárója vagy nemese se viselhessen s ne is viseljen két méltóságot vagy tisztséget.

1. §. Kivévén, hogyha valamikor oly szükség adná magát elő, a mely miatt méltán két, vagy három méltóságot avagy tisztséget is kellene valamely személyre ruházni, a mit ő felsége ne tegyen meg másképen, mint a főpap- és báró urak tanácsával és beleegyezésével.

Több megyében vannak némely alispánok és szolgabirák, a kik az előttük inditott vagy inditani akart ügyekben a királyi felség különös parancsa nélkül eljárni, vagy pedig, miután itéletüket meghozták, azt kellően végrehajtani, avagy felebbezés közbejötte esetén a királyi curiába felküldeni vonakodnak.

1. §. Ezért, az ilyen perlekedők fáradságának és kiadásainak megkimélése végett, határoztuk, hogy az ispánok, alispánok és szolgabirák tartozzanak ennek utána a törvényszékükre tartozó összes ügyeket a királyi felség külön parancsa nélkül elfogadni, és a peres feleknek (a törvény rendének megtartásával) mindenki részéről kellő igazságot szolgáltatni, és az itéletet, a melyet hoztak, ha ellene felebbezés nem történt, kellően végrehajtani; ha pedig felebbezés jött közbe, szokott módon a királyi curiába fölküldeni.

2. §. Tisztségük elvesztésének a büntetése alatt.

Hogy a végvidéki tisztviselők, valamint a kereskedők és bármely más állásu és rendü emberek ne merészkedjenek a törököknek vagy bármely más hitetleneknek fegyvereket, élelmiszereket, dézsmakerületeket vagy bármely hadi szereket eladni vagy cserébe adni, örökös hütlenség vétkének büntetése alatt.

A végvárakat felügyelő tisztviselők és bármely más állásu emberek közül senki se merészkedjék ezután azokat, kik a törökök uralma alól vagy területéről alattomban ennek az országnak határaiba vagy magába ez országba is menekültek, személyeikben avagy dolgaikban bármi módon gátolni vagy megkárositani.

1. §. Örökös hütlenség vétkének büntetése alatt.

Mivel köztudomásu dolog, hogy a fenséges fejedelemnek, néhai Lajos király úrnak a végzeménye, a melyet hajdan Mátyás király úr is a maga megkoronáztatása idején megerősitett, azt rendeli:

1. §. Hogy azoktól, a kik szárazon vagy folyókon a vámhelyig lefelé mennek vagy felfelé jönnek, igaztalan vámot nem szabad szedni; hanem csak azok fizessenek, kik hidakon vagy hajókon tulnan kelnek át.

2. §. Az pedig, hogy miképen és milyen módon, vagy hogy kik, s vajjon igazságosan vagy igazságtalanul szedik-e ezeken a vámhelyeken a vámokat, kellő vizsgálat nélkül ki nem tudható, és erre nézve jelenleg végleges határozatot sem tehetne hozni:

1. §. Ennélfogva végeztük, hogy azokban az egyes megyékben, melyekben azokat a vámokat szedik, a nemesek közül válaszszanak ki nehány előkelőbbet, kik szoros eskü alatt a vámok mennyisége s azok szedésének útja-módja iránt pontos vizsgálatot tartsanak és erről hü lajstromot készitsenek, az abba beirtakat pedig a legközelebb tartandó országgyülésen a királyi felségnek, és a főpap és báró uraknak meg országlakosoknak, saját pecsétük alatt bemutatni tartoznak.

4. §. Hogy ezeket átvizsgálván, arról gondoskodjunk, a mit a közjó érdekében tenni legjobb volna.

Mi tehát, kinek elvállalt uralkodásunk tiszténél fogva érdekünkben áll, hogy nevezett országunk békés állapotáról gondoskodjunk, az emlitett báróknak és mondott országunk előkelőinek és nemeseinek kéréseire, mint igazságosakra és helyesekre, hajolván, az előbb megirt czikkelyeket, melyek országunk közjavát, és békés állapotát meg hasznát tárgyazzák, elfogadván, helyeselvén és helybenhagyván, azokat a czikkelyeket és mindent, a mit tartalmaznak, megujitván, mint örök időkre fennállandókat és megmaradandókat, megerősitjük.

1. §. És jelen levelünk biztositéka mellett igérjük és kötelezzük magunkat, hogy az azokban előadottakat egész terjedelmükben együtt és egyenkint megtartjuk és mások által is megtartatjuk.

2. §. A minek emlékezetére és örök erejére jónak láttuk jelen kiváltságlevelünknek a kiadását, megerősitvén azt titkos pecsétünk reáillesztésével, a melylyel mint Magyarország királya élünk.

3. §. Kelt Budán, a fönt emlitett országgyülés negyvenedik napján, az Urnak ezernégyszáz kilenczvennyolczadik esztendejében, mondott Magyarországi stb. uralkodásunk nyolczadik, a csehországinak pedig huszonnyolczadik évében.

4. §. Jelenlevén a tisztelendő atyák és urak Krisztusban: Tamás az esztergomi, és Péter a kalocsai egyháznak érsekei; valamint méltóságos és főtisztelendő Aragoniai Estei Hippolit a római szentegyháznak diakonus bibornoka, az egri, Ozwald a zágrábi, Geréb László az erdélyi, Domokos a váradi, Zsigmond a pécsi, Ferencz a győri, János a veszprémi, Báthori Miklós a váczi, Lukács a csanádi, Antal a nyitrai egyház püspökei; a szerémi püspöki szék üresen állván; Gábor a boszniai; Briccio a tinini, Mihály a zenggi és Kristóf a modrusi egyház püspökei, kik az Isten egyházait szerencsésen kormányozzák.

5. §. Továbbá: Tekintetes és Nagyságos Zápolyai István a szepesi terület örökös ispánja, Magyarországunk nádora és a kunok birája; Wingarthi Geréb Péter országbiránk, Belthöki Drágffy Bertalan erdélyi vajdánk és a székelyek ispánja, Kanizsai György, Dalmát-, Horvát- és Szlavonországainknak bánja; Macskási Tárnok Péter és Gerlistye Jakab szörényi bán; Tomi Józsa temesi ispán és országunk alsó részeinek főkapitánya; tárnokmesterünk tisztsége üresedésben levén; Lindvai Bánffi Miklós királyi főajtónálló, Perémi Imre főasztalnok-, Kanizsai István főpohárnok, Raskai Balázs főkamarás és Csáktornyai Ernusth János főlovászmesterünk és még igen sokan, kik országunk tisztségeit és hivatalait viselik.