BevezetésTartalomjegyzékI. rész: Bevezetés, az Internet bemutatásaII. rész: Az Internet használata vállalati környezetbenIII. rész: A World Wide Web, az Internet leggyakrabban használt felülete
ÖsszefoglalásAnnotációIrodalomjegyzék, forrásokMellékletKósa István Homepage-e
 


Összefoglalás

Az információs forradalom, az adatok áramlásának és mennyiségének rohamos növekedése a gazdasági élet minden szereplőjét kihívás elé állítja. Dolgozatomban azt, a mottóban is megfogalmazott kijelentést igyekeztem alátámasztani, mely szerint az Internet a marketing-szakemberek segédeszközévé, nem pedig ellenségévé kell, hogy váljon. Az Internet szolgáltatásainak ismertetése és a különböző vállalatoknál megismert felhasználások megmutatták ennek az újfajta technológiának a sokszínűségét, és annak lehetőségét, hogy mindezt hogyan állíthatjuk a fogyasztói igények minél szélesebb körű kielégítésének szolgálatába.

Az Internet magyarországi használata, az üzleti életben és a marketing területén is, még gyerekcipőben jár, melynek több oka is van. Hazánkban a számítógéphez és az Internethez jutó emberek száma alacsony, ami történeti és anyagi körülményekkel egyaránt indokolható. Ezek mellett a telefonhálózat, a nagyléptékű fejlesztések ellenére, egyelőre nem alkalmas a nagyobb adatforgalomra, a telefontarifák pedig magasak. A további körülmények megismerése nélkül felmerül a kérdés: érdemes-e jelenleg foglalkozni ezzel a területtel ? Szakdolgozatom egyértelműen pozitív választ ad erre a kérdésre. Annak ellenére, hogy egyelőre kevés az elérhető fogyasztók száma, ezt a csatornát meg kell ismerni, be kell illeszteni a vállalatok működésébe és a hagyományos kommunikációs eszközökkel közösen használni. Az Internet alkalmazása ebben az értelemben hosszabb távú stratégiai döntésként is értelmezhető, hiszen évek múlva ez az ismeret már a versenyképesség alapvető feltétele lehet.

A jelenlegi magyarországi lehetőségek részletesebb megismeréshez nyújt segítséget a hazai weblapkészítés kialakuló piacát elemző rész, valamint az ennél is korábbi stádiumban járó reklámozás ismertetése. Mindkét területen elsősorban a termék és szolgáltatás valamint az árazás kategóriáját elemeztem részletesebben, az értékesítésről és a promócióról véleményem szerint még csak korlátozottan beszélhetünk. A tárgyalás során igyekeztem olyan terminológiát használni, ami a számítógépeket kevésbé ismerő olvasó számára is érthetően, egyfajta fogódzót nyújtva ismerteti az új terület sajátosságait.

Munkám során nem foglalkoztam részletesen az Interneten megvalósuló vásárlásokkal és pénzmozgásokkal. Úgy gondolom, ez a terület jelenleg egyrészt technikai, másrészt bizalmi problémát jelent, ennek bemutatására jelen dolgozat keretei között nem vállalkoztam.