Zichy Mihály egyik levele Székely Bertalanhoz	ÉRDEKESSÉGEK
	Zichy Mihály a depóban
	Zichy, Munkácsy és Székely
	Ady Endre: A république blanche
	A kortársak és az utókor Zichy Mihályról
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

ZICHY MIHÁLY A DEPÓBAN

- egy ideig ez a rövid mondat szolgáltatta a beszélgetés tárgyát Budapesten, írtak is, szónokoltak is róla, az eset maga pedig majdnem szimptomatikus és belevág abba az áramlatba, a mely bizonyos erkölcstanok nevében meg akarja nyirbálni a művészet szabadságát. El kell tehát mondanunk hisztorikumát.

A Nemzeti Szalon ez év elején kiállítást rendezett Zichy Mihály oly képeiből, a melyek részben a magyarországi Zichy-családnál, részben pedig Budapest több gyűjtőjénél voltak találhatók. A kiállítás nagymértékben lekötötte a közönség figyelmét és a magyar sajtó örömmel sietett Zichy nagy tehetségét ünnepelni. Az állami művészeti gyűjteményekben Zichy oly hiányosan volt eddig képviselve, hogy a közoktatásügyi kormány megragadta ezt a készen kínálkozó alkalmat a Zichy-gyűjtemény kiegészítésére. Alkudozások folytak a kormány megbízottai és a Zichy-képek tulajdonosai közt egy nagyobbszabású vétel dolgában s csakhamar híre járt, hogy az állam százhúszezer koronán megvette a következő műveket: "A pusztítás géniuszának diadala", "Hullócsillagok", a három szirén-kép, "Autodafé", "A bor", "A kisértetek órája", az "Enyelgő faunok" és "A mentő-csolnak".

Ez a hír általános örömöt keltett, bár nem tagadható hogy a Szépművészeti Múzeum számára formálandó Zichy-gyűjteményt mégis csak másként kellene összeválogatni, mindenekelőtt pedig nem csak azokat a képeket kellett volna tekintetbe venni, a melyeket a Nemzeti Szalon a maga szerény eszközeivel meg tudott szerezni a kiállítás számára, hanem mindenekelőtt magával Zichyvel kellett volna összeköttetésbe lépni s Pétervárott összeállítani a nagy országos galéria számára szükséges műveket. A kis gyűjtemény azonban így is érdekes s megszerzését a művészet minden barátja helyeselte.

Hallottunk azután hangokat, a melyek kifogásolták a "Pusztítás géniuszának diadala" című nagy kép megvételét, s azzal argumentáltak, hogy ez a mű "a pápa világi hatalmát ostorozza" s ennélfogva nem való egy a nyilvánosságnak szánt országos gyűjteménybe. A polémia hevében a Szépművészeti Múzeum intézősége azzal védekezett, hogy ez a Zichy-kép majd a múzeum "depójába" vándorol, a hol nem bánthatja senkinek vallásos vagy erkölcsi érzését, mert ez a depó nincs nyitva a nagy közönség számára.

Egy kicsit megdöbbentünk ennek az érvelésnek hallatára, de csakhamar megértettük, hogy itt tulajdonképen nem is egyéni, hanem egész szellemi életünknek egy jellemző megnyilatkozásáról van szó. Lám, nem csak könyvek kerülnek indexre, hanem képek is és van egy állami gyehenna, a melyre szorgos kiválasztás után erkölcsös kezek vetik. Van immár kép-purgatóriumunk, van cabinet noirunk festők számára. A "domicilio coatto"-t az anarhisták megfékezésére gondolták ki az olaszok: nálunk a festmények is megkapják a maguk kényszer-lakhelyét. Vannak tehát száműzött képek is, van bagno a festmények számára, magánzárka, megfigyelő-osztály, rejtett különítmény, a melynek ajtaján veres cédula inti a jámbor publikumot, hogy a benn levő kép "ragályos beteg". Szó sincs róla, gondosan őrzik a közerkölcsöket.

De hát mit vétett ez a kép a közerkölcsök, a vallásos érzés ellen? Gondosan megnéztük, áttanulmányoztuk minden részletét, olyasmit azonban nem fedeztünk fel rajta, a mi a leggyengédebb emberi érzést is sértené. Botrány helyett inkább egy kiváltságos magyar művész szilaj temperamentumával és ritka rajztudásával ismerkedtünk meg e képen s örömünk telt volna abban, ha a Zichy-kép védői inkább e tisztán művészeti erényekre utaltak volna, a helyett, hogy bejelentik vala a kép hivatalos száműzését. Szerettük volna, ha azok, a kiknek hivatalból őrködniök kell a magyar művészek és művészet sorsa felett, inkább felvilágosítják vala a gáncsolókat és beható, szép magyarázattal leveszik az ellenfél gyakorlatlan szeméről a hályogot. Mily szép dolog lett volna, ha a depó-argumentum helyett az ország nagy nyilvánossága előtt azt fejtik ki - bármily röviden is - hogy egy művész munkájában nem holmi politikai, irodalmi, bölcseleti vagy erkölcsi eszme a fő, sőt hogy ez egészen mellékes, hanem hogy egy igazi művész műve egyenest formális megoldásaiban, egyéniségének, temperamentumának, nemzeti érzésének, tökéletes tudásának tükrözésében él. Sokszor hivatkoztunk már ezekre a szempontokra, de ismételnünk kell azokat, hogy meghallgattassanak. Ha az irodalmi, bölcseleti, erkölcsi tartalomban feküdnék egy festett vagy formált mű súlypontja, úgy bátran ki lehetne dobni a műtörténelemből Tiziano "Égi és földi szerelmét" s még egy sor remekművet, a melyeknek még címét sem tudjuk megállapítani, s a melyeknek úgynevezett irodalmi, bölcseleti, erkölcsi tartalmát addig semmi emberfia nem tudta megállapítani. Hány jeles magyar író utalt már ezekre az igazságokra, de mit ér valamennyiök kitartó küzdelme, ha a művészeti ügyek kormányzói éppen az ellenkező álláspontra helyezkednek és mindjárt az első idevágó nyilvános vita alkalmával ijedten dugnak egy képet a depóba, nem mintha rosszul volna rajzolva vagy festve, nem mintha művészeti erények nélkül szűkölködnék, hanem egyszerűen azért, mert "tárgya" nem tudom miféle erkölcsi vagy teológiai érzést sért. Nincs könnyebb, mint az egész műtörténelem összes remekeit kontár művekké devalválni, mihelyest elfogadjuk a művészeti kormányzatnak ezt az álláspontját. Mi másként festett volna ez a vita, ha benne igazi művészeti szempontok érvényesülnek vala! Ha a festett művet nem teológiai vagy politikai vagy irodalmi szempontból latolgatják és értékelik művészeti ügyeink vezetői, hanem a festett mű szempontjából. Mennyire kezünkre jártak volna abban a nehéz munkában, a melyet - most már hál'isten sokan s bizonyos eredménnyel is - folytatnak az egészséges művészeti felfogás terjesztésére.

Ha Oroszországban élnénk, még megértenők ezt a kép-cenzúrát, de hazánk szabad ország, a mely mindig csak akkor fejlődött és haladt, ha írói, költői szabad emberek szabad érzéseit közvetítették a közönséggel. Ugyanezt kell követelnünk a művészek számára is. Ez is morál, még pedig erősebb, hazánkhoz forrtabb, mint ama másik, a melynek mindenható nevében a bagnoba vándorol egy nagy magyar művész képe.

Forrás: Művészet, Első évfolyam, 1902 Harmadik szám 221-225. oldal
http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_hazai03.htm

ZICHY, MUNKÁCSY ÉS SZÉKELY

Bár életének javát mindkettejüktől sok ezer kilométernyire töltötte el, Zichy Mihály mégis személyes kapcsolatba jutott mind Munkácsy Mihálylyal, mind Székely Bertalannal, akiknek híre-neve már a hetvenes években Európa-szerte ismert volt s akiket egykorú könyvek már akkor az "osztrák császárság" legjelentékenyebb festőművészeinek neveztek. Zichy Mihály 1847 óta, amikor Ilona nagyhercegnő udvarában rajzmester lett, egy huzamban Oroszországban élt, s csak mikor 1873-ban egy időre elszakadt a cári udvartól s európai vándorútra indult, jutott módja megismerkednie azokkal, akik rajta kívül a magyar művészetnek hírt szereztek: Munkácsy Mihálylyal Parisban és Székely Bertalannal itthon Budapesten. Mivel Oroszországból távozta után Londonba hívta őt VII. Edvárd király, akkor még walesi herceg, Parisba pedig felfedező kritikusának, Théophile Gautiernak biztató szava szólítgatta, elsőben Munkácsyval ismerkedett meg, aki künn élt Düsseldorfban és Parisban.

Zichy, mielőtt Angolországba ment, Düsseldorfba utazott, hogy Munkácsyval megismerkedjék. Munkácsy épp akkor készült Parisba.

Örömmel fogadta a nálánál idősebb Zichyt. Elég jó viszony fejlődött ki közöttük rövid együttlétük alatt, de igazi benső barátságba sohasem jutottak. Nem még akkor sem, amikor egy év múlva, 1874-ben Parisban újra összekerültek. Sokkal nagyobb volt az ellentét, amely lelki világukat elválasztotta, sokkal eltérőbb mindegyikük egyéni hajlandósága és életviszonya, semhogy ismeretségük benső tartós barátsággá nőhetett volna. Két külföldre szakadt hírneves hazánkfiát elválasztó dolgok ismertetése különben nem tartozik e cikk keretébe: részletezve vannak azok Zichy Mihály életéről való könyvemben magának Zichynek előadása szerint. Tény az, hogy Zichy nem nagyon szívelhette Munkácsy feleségét. Még Parisban tartózkodása alatt egyre gyérebben kerültek össze, s mikor Zichy elhagyta Parist, alig-alig érintkeztek még levél útján is. Néha-néha, amikor dolguk akadt egymással, vagy ünnepi alkalommal indítottak egy-egy levelet, de a Zichy Mihály leveles ládájában talált kevésszámú Munkácsy-levél azt bizonyítja, hogy ez a levélbeli érintkezés szerfölött gyér volt. Zichy Mihálynál mindössze öt Munkácsy-levél maradt s ezenkívül legföljebb csak abban a köteg írásban akadhat még néhány, amelyet Zichy pár éve lepecsételve a Nemzeti Múzeumnak küldött letétbe.

A megmaradt öt levél nem valami sokat mond el Zichy és Munkácsy viszonyáról. Egyikük sem kedvelte a levélírást, kivált mikor különösebb belső szükség egyiket sem késztette a másikhoz való közeledésre. De azért ez az öt levél, kivált ha a Zichy kezétől való öt párja megkerülne a Munkácsy hagyatékában, világosságot derítene néhány kellemetlen félreértésre, amely a két művész között itt-ott felmerült, s amelyekre vonatkozás van ezekben az alábbi levelekben, amelyeket Munkácsy írt Zichy Mihálynak:


I.

(Névjegy.)

Sok bajt okozott már az átkozott telefon, de még olyant egyet sem, mint ma, midőn nevedet olyan kifordítva hozta fel, hogy csak akkor ismertem rá, mikor a kártyádat átadta az a szamár portás.

Képzelheted, mennyire dühös voltam. Azért kérlek, kárpótolj, gyere, vagy gyertek, ha többen vagytok, reggelire, vagy ebédre, holnap.

M. de Munkácsy
53, Avenue de Villiers.

II.

Kedves Barátom.

Csodálkozva veszem soraidat, melyek az egyletben uralkodó rendetlenségről tesznek tanúságot, mert biz annak más oka nem igen lehet. Azért tehát kérlek csak utalványozd hozzám ki, majd rendeltetése helyére juttatom az összegeket a kellő észrevételekkel.

Irigyellek, hogy te ott csücsülhetsz, a szép déli ég alatt, mig én folyton küzdök, dolgozom, és miért?... Az egészségem sem nagyon briliáns s egy kis pihenés bizony jól esnék. Feleségem e hó végével szintén Nizzában lesz, reménylem, hogy találkoztok s ő majd sokat beszél rólunk. E pillanatban Colpachon van.

Örülnék ha a májusi átutazásod alkalmával meglátogatnál, hogy én is láthatnálak. De te azt nem szoktad tenni átutazásaid alkalmával. De most számolok rá.

Isten áldjon minden jóval nemcsak ez évben, de még sok éveken át.

Igaz barátod
Munkácsy.

III.

(Távirat Pétervárra.)

Paris: Ezer köszönet, kedves barátom, örömmel remélem, látlak nemsokára.

Munkácsy.

IV.

Hát kedves Druszám!

Te engem szidsz, amiért neked a Düsseldorfi piktorok nem válaszolnak! Eszem én neked azt a magyar árgyilusodat. Hát miért nem írtál nekem egyenesen, én nem hagytalak volna válasz nélkül, mint azt e jelen sorok is bizonyítják. Noha egy kissé későn, hanem leveled Düsseldorfon keresztül csak néhány nap előtt került kezembe s hogy válaszom eddig halasztottam, oka az, hogy be akartam várni, mig egypár nyugott pillanatom lesz az íráshoz, mert még eddig igen el voltam foglalva, atélierem berendezésével. Nem hittem volna, hogy oly soká késsem D.-ben és kivált most, hogy eljöttem bámulom magam, hogy lehetett ennyi ideig ott ülni. Hanem hát e dologról szólván, nekem Düsseldorfban mondták volt, hogy megkapták a fényképeket és írni is készültek, nem foghatom meg, hogy nem tették. Én azt hiszem, valami más okának kell lenni, talán adreszedet elvesztették.

Egyébb iránt mamlaszok azok, nem lelkesülnek az ilyen dolgokért, nekik csak a Künstlerunterstützung Verain kell, hogy azt a sok rossz képet eladhassák valami uton módon. Én részemről azt sajnálom, hogy kimerítőbben nem tudósíthatlak az ottani művészi élet belviszonyairól, mert én úgy nem törődtem velők, hogy még a Malkasten vorstand mitgliedeket sem tudnám elősorolni. Elítélsz ezért engem? pedig híjába. - Lásd, a viszony köztünk nem volt valami szoros, ők nem sokat törődtek velem, én mentem a magam utján, ha valami utamba jött löktem rajta egyet s haladtam tovább. De hála Istennek, hogy most már itt vagyok. Hozzáfogtam a dologhoz s szorgalmasan dolgozom, hogy a Bécsi nagy kiállításra küldhessek valamit. Legjobban szeretném az éjjeli kalandorokat, amit te is láttál vázlatban.

Hanem hát mondok én neked valamit. Addig is, mig a te terved életbe léphet, küldjünk egymásnak fényképeket munkáinkról. Legalább mi tudjuk, hogy ki mit dolgozik. Én legközelebb elküldöm a fényképét azon képnek, melyet nálam láttál volt félkészen, hanem egészen más lett belőle.

Kérlek küld el azon lapot, amelyben "Schottische Aventüren"-d megjelent, érdekelne olvasni és én nem tartom azt a lapot.

Még szerettem volna egyet mást beszélgetni veled kedves Druszám, de a modelem várakozik és nekem pingálhatnékom van, tehát máskor többet, most Isten veled.

Csókol őszinte barátod
Munkácsy.

Lakásom: Rue de Lisbonne N. 74. következő leveledet ide kérlek címezni kedves nődet tiszteltetem.

V.

Colpach, 1890 aug. 8.

Köszönöm, kedves Druszám szíves megemlékezésedet.
Arra a nyolcszem közti ebédre nem emlékezem. Valjon mi volt ott mondva és vitatva?... Az egyletnek még mindig a leghaszontalanabb tagja vagyok. Adminisztrátori tehetségem nem nőtt és ebben nem változtam. Mikor látunk megint Parisban? Én most itt Colpachon dolgozom. Az őszszel haza megyek egy két hétre. Nem jössz?

Áldjon isten,
ölel
őszinte barátod
Munkácsy.

*

Székely Bertalannal, aki Munkácsyval és Zichyvel ellentétben korán hazatért a külföldről s állandóan itthon is maradt, Zichy Mihály akkor ismerkedett meg, amikor 1875-ben rövid időre látogatóba jött Parisból Magyarországra. Ismeretségük 1879-ben, amikor Zichy komoly letelepedési szándékkal Magyarországba tért vissza, gyakori érintkezésük során kölcsönös becsülésen alapuló barátsággá mélyült s bizalmas eszmecseréiknek Zichynek alig két évi itthoniét után Oroszországba való visszatérése sem szakította meg. Nem sokat leveleztek. De Zichy Mihálynak ez a három levele, amely még Székely Bertalan birtokában van, jellemző e két művész közötti viszonyra.

A három levél 1896-ból való, amikor az ezeréves ünnepségek során a magyar festőművészek közreműködésével a hódoló díszmenet rendezésére készült az ország. Az volt a terv, hogy bemutatják a legrégibb magyar viseleteket is, mintegy a kosztümökben is megmutatva az ezeréves múlt prespektiváját. A művészek élén Székely Bertalan állott. Mivel a magyar ősviseletek hitelesen alig ismertek s csak hozzávetés útján közelíthetők meg, Székely Zichyhez fordult, aki Oroszországban inkább hozzáférhetett a régi ázsiai viseletek emlékeihez, rajzaihoz.

Erre vonatkozik ez az első levél, amelyet iniczialeképpen mindjárt egy lovasalak kosztümrajzával díszített Zichy, íme a levél:


I.

Kedves barátom! Ethnographiai Múzeum ollyan kiterjedt és rendezett állapotban mint Te azt gondolod itt még csak lessz, de eddig nincsen. W. Werestschagin képei, van fényképi kiadás Turkestán czím alatt, adnak fogalmat a jelenlegi Ázsiáról. Van köztük két őr Tamerlan ajtaja előtt. Egy más ethnographiai művet Oroszország minden lakosaival Pauly adott ki k. b. harmincz évek előtt. A régen multat ez se tárgyalja. Voilá tout!

Saját costume gyűjteményemből másoltam le Neked az ide csatolt lapokat. Talán hasznát veheted. Jövő levelemben lemásolom Neked mindazt, a mit a Kaukázusban gyűjtögettem. Indo-perzsa rajzokat egy régi gruzin eposhoz. Ezen miniature-ok a XVI. században készíttettek, de a rajzoló is a régit kereste, mert ezen Epos Rusztavelli udvari poétától Tamara királynő tiszteletére íratott a XII. században ha nem előbb. Czíme a "Párduczbőr". Én ezen Eposhoz illustracziókat csináltam. Egy példánya ezen gruzin kiadásnak a Nemzeti Múzeumban van Budapesten. De ez után ne ítélj - az én tanulmányaim az eredeti Indo-perzsa modorban készített miniature-ok után sokkal szigorúabbak. Egyébiránt úgy adom a mint kaptam. Úgy vélem, majd ha megküldöm a kivonatokat, akkor ezeket a jelenlegiekkel (hozzá adván egy jó dózis byzanticumot, összekeverve és megpaprikázva e keveréket, talán közel járhatsz az igazihoz. Ha a mi művészeink ők maguk tudják mit akarnak, és ha olly engedelmes szereplőket találnak, mint annak idején Mackart Bécsben, akkor kétségkívül a történelmi körmenet sikerülni fog. Ezen alkalomban az a kicsufolt búvárkodó szigorú czopf mégis csak valamicskét használhat. Úgy örülök hogy közel 70 éves koromban gyönyörködök az előmenetelben a művészet terén, de ezen előmenetel mellett, úgy oldalvást vannak ollyan tünemények, mellyek a legkönnyelmüebb hanyagságot, a pénz és reclame hajhászást már nagyon is elárulják. Az illyenekre a legkegyelmesebb szakértő is kimondaná az ítéletet nosco te mi aselle!

Figyelmeztetlek még gróf Zichy Jenő gyűjteményére rózsa utcza 61. Ő szörnyen dicsekszik az ő népvándorlási korszakból gyűjtött tárgyaira. Jelenleg is a Kaukázusban kutat a magyarok onnét jövő bevándorlásuk nyomai után. Adja Isten hogy találjon valamit. E napig az influenza még fogva tartott, ha kimegyek még kérdezősködni fogok a tudós akadémiában. Az eredményt azonnal megírom Neked.

Addig is Isten Veled
híved
Zichy Mihály

Február 6 - 10-ik közt kiutazok Nizzába, egészségem követeli ezt.

*

Az első levélben említett kivonatokat Zichy nemsokára meg is küldötte: nyolc kvartalakú lap ez, tele rajzolva a XI-XVI. századból való s különböző ázsiai viseleteket ábrázoló képek vázlatával, amelyeket Zichy Mihály nagyrészt nehezen hozzáférhető régi gruzin kéziratok nyomán rajzolt le. Az egyes alakokat Zichy a színeket, a kort s egyéb tudnivalókat jelző rövid megjegyzésekkel kisérte.

Az utolsó lapon aztán a csupa rajzot tartalmazó második levél szövege:


II.

Ezen lappal bevégeztem azt, amit az én gyűjteményemből megközelítőleg használhatónak találtam. Áldjon meg és sugalljon Téged a magyarok Istene, hogy nem irigylendő feladatodat jellemedben fekvő komolysággal bevégezzed.

Híved
Zichy Mihály

*

Végül a harmadik levélben, amelynek már van kelte (az előbbi kettő keltezetlen) Zichy kér útbaigazítást Székely Bertalantól ugyancsak jelmez-dologban s elmondja nézeteit a magyar művészeti viszonyokról is. Íme a levél:


III.

7. Február 96.
Kedves barátom!

Én is zavarban vagyok a mi régi magyar ruházatunk kérdésében.

Millyen féle lehetett az a híres Mátyás király fekete serege? - Ha van tudomásod róla nagyon leköteleznél némi leírásával vagy könnyű vázlatával ezek öltönyének. Jó hogy a boldogult Matejkó ollyan szépen előre jobban mondva utána dolgozott ezen mi reánk nézve olly fontos kérdésnek. Teringettét! de hátra maradtunk! - Millyen terjedelemben adja az a két kötetes Old England az angol costumeket!

Bizony furcsa időkben és furcsább emberek közt élünk. A szegény (?) Pulszkyék már másodszor jönnek a mártásba. Először az iparmuzeumi tárgyakkal - jelenleg meg a nemzeti képtárral. A legbecsületesebb emberi bőr megnyúzva csúszik ki az ilyen vádok akármilyen végeztéből.

Liszt Ferencz = Munkácsy.

Mindketten ezreket adományoztak nemzetüknek - nagy hírt szereztek nevüknek - a "Siralomház" "Krisztus Pilátus előtt" és a "Milton" maradandó érdemű művek maradnak. A mi nemzetünkhöz illő, hogy illyen kitűnő hazánkfiait vén napjaikra szükségelni ne engedjük.

Liszt jellemében, csodálatos, mert első virtuozitása mellett, megvolt még a művészi nagylelkűség is. Ő volt Chopin-nak, Wagnernek Apostola, és későbbi nagy hírük megalapítója.

Munkácsy határozatlan jellemében az ego mindenek felett uralkodik. Ezen gyengeségét az őtet über alle Gränzen szerető neje és reclamistája Sedlmayer felhasználták, kiaknázták. A nő a párisi szappanbuborékos megjelenésre és representációra, a másik pedig saját hasznára. Sedlmayer betételét a koczkáztatott vállalatból óvatosan visszavette - de a mi szegény Munkácsynk, ha az ő ide vergődött franczia barátjai igazat mondottak - aligha nem megbánja engedékenységét. 16 évekkel fiatalabb nálam, de utolsó fényképe után biz' Isten Apámnak is beillene.

Nem hallottam hogy nem tekintve is nagy genialitására, Liszt Ferencnek határozott jó befolyása lett volna a Conservatoriumban. Ép olly keveset bízok Munkácsynak a mi - non est - művészi kifejlődésünk Ober-vezetésében. Ein Ehren-posten-wie ein Minister ohne Portefeuille. Tisztességes és árthatatlan, mert nem lesz kire mire hatnia.

Sok igazat mond az a Te német autorod! de mégis túlzottan szigorú, ha a külföldön alaposan szerzett és kiérdemelt hírnevet kárthozónak találja. Az egyedüli nép e világon, az angolok becsülik meg, jutalmazzák minden összehasonlítás fölött saját művészeiket - de mondd meg millyen compensaczióra várhat egy ollyan Országban mint a miénk, a szerényen lelkiismeretesen működő művész?

Nem állítom, hogy a mi Hazánk illyen szomorú állapot unicumját képezze, így van ez minden a nagy tourista vándor csapásain kívül eső országokban. Nézd Hollandiát Dán- Norvég- Svéd- Orosz- Lengyel- Magyarországot, a szláv tartományokat Olasz- Spanyolországokat. Ugyanegy nyomor! De a Centrumban, Páris Münchenben is kezd inogni a dolog.

Ott is több a festő mint a vevő, de hát még is csak ebben a forró kemenczében sütik a legszebb pogácsákat. Ott a legjobb pék hírét elnyerni még is dicséretes dolog és megengedhető, főkép ollyan sanguinikus népnél, mint mi vagyunk, ha az illyen üstökösöket, habár már csak mint hulló csillagok szálnának vissza hazájukba - ott is dicsőíttsék.

A hazai művészet emelése nem a művésztől függ le, hanem a pártoló közönségtől, a meddig ez nem lessz, addig mindenki, a kinek az Isten egészséges lábot adott, és a kit más körülmények nem kötnek fészkéhez, kifut oda, a hol jó konyhaszagot érez.

Én, mi nálunk, a tömérdek költségű kiállítás után egy szomorú hatású krach-ot sejdíttek. Adja Isten hogy ne úgy legyen, és adjon jobb időket, habár mi azt meg nem éljük

híved
Zichy Mihály

*

Ennyi az, ami Zichynek Munkácsyval és Székelylyel való kapcsolatáról írott dokumentumban egyelőre hozzáférhető. A magyar művészettörténetnek feladata lesz kinyomozni az összes emlékeket, amelyek nagy festőegyéniségeink egymáshoz való viszonyára, s ezzel magukra e kiváló egyéniségekre is érdekes világosságot vetnek.

L. T.

Forrás: Művészet, Ötödik évfolyam, 1906 Második szám 83-93. oldal
http://www.mke.hu/lyka/05/080-093-zichy2.htm

Ady Endre
A RÉPUBLIQUE BLANCHE

Elment egy szabadabb és míveltebb földre, Oroszországba. Szörnyűséges: Zichy Mihálynak Oroszországban kellett élnie és halnia. A république blanche-ról álmodott ott muszka földön. Gyönyörű, tüzes, gazdag magyar lelkével egyre csak álmodott. És álmodva is látta, mint diadalmaskodik a Pusztítás. Csak elűzött magyarnak és művésznek lehetnek ilyen fájó és hatalmas álmai. Charles Baudelaire szonettje jut az eszünkbe, ha Zichy hatalmas képére, A Pusztulás géniuszának diadalára gondolunk.

... A Démon........................
.......................................
Szemembe kap s előttem vágtat,
Piszkos rongyok és nyitott sebek árnya
S egész rémes tára a Pusztulásnak.

Valóban a Pusztítás s a Pusztulás az úr mindenütt. Ki érezhetné ezt jobban, mint aki a Duna és a Tisza tájáról szakadt. A vallás parancsoló ura is a Pusztítás. A république blanche is csak dőre álom. Hogy ki ne szakadjon az ember szíve, Krisztushoz kell fordulni. A béke, a szeretet elképzelt, szent Árnyához. Olvassuk Zichy egy levelét, és sírva gondolunk e nagy művész életének rettenetes tragikumára. Íme néhány passzus abból a leveléből, melyben "A Pusztítás géniuszának diadaláról" ír:

A leghumánusabb, legnagyobb eszmék csakis az érettük kiontott vérben rombolásban vernek gyökeret, hogy ezután az emberiséget boldogítsák. A pillanatnyi diadal - a Pusztítás diadala.

Ezt láttam a római katolikus vallásban, melyért Krisztus meggyőződött tanítványai és későbbi követői vérüket ontották - de később teljesen más irányt követve, a hármas koronával díszített tiara hatalmával az eltérők vérét ontották. Jelenleg is a vak fanatizmus, türelmetlenség torzképe ül a Krisztus igéjéért megölt áldozatok koponyái felett. Az elfelejtett feszület szent jellegét elveszítve ott hever a koponyák felett. A bíbornok államtitkár észreveszi a háttérből előtörő világosságot, s mintha mérsékeltségre intené a csalhatatlanságban élő főpapot. A kép baloldalán II. Sándort ábrázoltam, aki az ó vallású néprokonok felszabadítására seregi élén magasan emeli fel az ortodox hitvallás keresztjét. Megint új öldöklés az üdvözítő Krisztus nevében.

A polgári életben a jelen század legnagyobb eszméje a német fajok egyesülése és a német császárság megalapítása - de milyen tömérdek pusztítás, emberi életáldozatokba került ezen eszme kivitele! Keverve ott feküsznek a saját és az idegen vérű sebesültek. Ezen hekatombák felett áll Vilmos, az egyhangúlag, ha nem is egyszívűleg megválasztott német császár, az új császári koronával a fején, körülötte térdelve hódolnak a német fejedelmek. Vilmos lábával rálép III. Napoleon tetemére, akit pallosa hegyével legyőzőtt. Vilmossal szemközt áll a république rouge tehetetlen alakja mellette a Commune gyújtogató fáklyájával kezében.

A családi életben - előre megmondották az evangelisták - hogy jönni fog a gonosz asszony, mely az embereket megzavarja. Eljön az már jó ideje és uralkodik a hűségre képtelen férfiak felett. A polgári társaságot összetartó házassági, családi kötelékek elveszítették szentségüket. Eszeveszetten tiporja lábai alá a férj nejét és gyermekét, és rohan a csábító asszony után.

A polgári és családi élet nagy mozgalmainak egyedüli érzékenyen sújtott áldozatai: a harcban halt férj özvegye gyermekével - az elhagyott nő gyermekével. Ezeket az alakokat én képem közepén, közel egymáshoz helyeztem el. A csoportok felett lebegnek a pusztítás géniuszának alakjai: a csábító nő és vad arckifejezéssel diadalmaskodó vészes Géniusz alakja - de a háttérből előtörő világosság ezeket a sötét füstös felhőkkel együtt már tovább hajtja.

Első eszmém szerint én ebbe a világos háttérbe a république blanche alakját, körülötte egymást testvérileg átölelő népségekkel tüntettem fel. De ettől a franciák (értem ezek között jó barátaimat) - nem lévén még hozzászokva és meggyőződve köztársasági, szervezetük maradandóságáról - elijedtek. Keveset változtatva alapeszmémen, én a csoportozat helyébe Krisztus alakját festettem.

Ez volt az egyedüli változtatás képemen. Jobb testesülése - az Isten adja! - jövendő világosságnak nem is lehet, mint az, hogy az Üdvözítő igéje teljes magasztosságában megértessék, és polgári, társadalmi szerződésünkben alkalmaztassék. Akkor a gonosz géniuszok hozzájárulása nélkül is az emberiséget boldogító eszmék rögtöni diadalt fognak ünnepelni!


Ezt írta több, mint félszázaddal ezelőtt. Mindent megmagyaráz ez a levél. Be nagy ember volt Zichy Mihály. Be átkos életű magyar ember. A république blanche álmodójának Oroszországban kellett élnie. Pingálnia a Romanovokat. Mert még Oroszországban is közelebb volt az álmaihoz, mint itthon. A république blanche-tól még ma is messze van a világ. Amit Zichy ecsetje elzokogott, ma is igaz. Talán csak abban a világban él a république blanche Krisztus elnöklete mellett, hová immár lakását áttette Szentpétervárról Zichy Mihály, a nagy és szerencsétlen néhai magyar ember.

Budapesti Napló 1906. március 2.

Forrás: Ady Endre összes prózai műve
http://mek.oszk.hu/00500/00583/html/ady58.htm

Ahogy a kortársak és az utókor látta Zichy Mihályt

Th. Gautier:
"Zichy zseniális természet, aki mindent önmagából merít, sohasem találkozott a művészet útjain azokkal a mesterekkel, akikről az ember azt mondaná, hogy hasonlít hozzájuk."

Jules Claretie:
"...rendkívüli temperamentum, találékony elme, szüntelenül forrongó fantázia jellemzi, joggal olyan híres Oroszországban."

Ifj. Dumas:
"Zichy Mihályt a legbámulatosabb kultúrhistóriai alaknak tartom. Benne egyesítve van a világfi és a legfinomabb, legrafináltabb diplomata a világbölccsel és költővel. Szíve tele jósággal és nemes érzésekkel, ambícióval."

Lándor Tivadar:
"Nagyságnak is kivételes, akármelyik oldalról közelítjük is meg őt: kivételes mint ember, és mint művész egyaránt, kivételes élete pályájában és művészi irányzatában."

Pataky Dénes:
"Félelmetes rajztudása, biztos, akadályt nem ismerő keze valóban a kor egyik legkitűnőbb rajzolójává avatta."

Gerő Ödön:
"Zichy Mihály művészetének csak egy tárgya van: az ember... valami magasztos nagy líraiságot ad neki az emberrel való törődése."

Lovas Lajos:
"Csodálatos, hogy... milyen erős hangon szólal meg a lelkiismeretes, pontos, semmi apró részletet meg nem vető tudós."

Jókai Mór:
"Zichy Mihály kezében az ecset beszél, dalol, világít."

B. Supka Magdolna:
"A helyzetek és mozdulatok végső felfokozása miatt nevezte az ifjú Zichyt a romantika francia apostola, Théophile Gautier »monstre de genie«-nek."

Liszt Ferenc:
"A zene géniuszáról szóló rajza, »A bölcsőtől a sírig«, egy csodálatos szinfónia. Próbálom megzenésíteni és azt Önnek ajánlom majd. Fogadja szívből jövő mély tiszteletemet."

Lyka Károly:
"...hősei minden ízükben emberek, de nem átlagos, hanem tömör egyéniséggé alakított jellemek, akiknek arcukra kivetítődik belső énjük, épp úgy elárulják magukat egy mozdulatuk, egy taglejtésük, egy helyzet révén. Akárhányuk remekbe foglalt jellem."

Hoffmann Edith (a "Démon"-nal kapcsolatban):
"...a csábításnak és odaadásnak nem ismerjük szuggesztívebb ábrázolását a magyar művészetben."

R. Rajkay Éva:
"Zichyvel jó együtt lenni, mert beszél hozzánk!"

Lovas Lajos:
"...aki... hallgatja folyamatos, szép előadását, érzi, hogy nemcsak nagy művésszel, de egyúttal bölcs emberrel ül szemközt."

Fenyves Mária Annunziata:
"Zichyt több nagy művészhez hasonlították, de az azonos, vagy hasonló témák egybevetésénél látható eredetisége, felfogásának különbsége. Célja volt a nemes tartalomra törekvés, meggyőződésének hű közvetítése, amit mindenkor önmagából merített."

Bényi László:
"Zichy Mihály múlt századi művészetünknek egyik legkiemelkedőbb és legeredetibb festőegyénisége, szükség van arra, hogy eszmei harca, kulturális jelentőségű életműve a tömegek tudomására jusson; közkinccsé váljék."

Hoffmann Edith:
"Zichy művészetének fő varázsa szellemének és rajzainak végtelen könnyedségében és szeretetreméltóságában rejlik. Lelkében olyan grácia és előkelőség lakott, mely egyedülálló a magyar művelődéstörténetben, s egyenrangú a legsúlyosabb mondanivalóval."

Londesz Elek:
"Az illusztrációk között világhírre tettek szert a Démonképek... mely egyike a világirodalom legszebb műveinek."

A. Taran:
"A művészettörténetbe a »rajzoló« Zichy, a ragyogó illusztrációk mestere került be."

A. Kokája:
"Köztársaságunkban szeretettel tanulmányozzák a nagyszerű magyar festőművész munkásságát. Sok tudományos cikket, karcolatot és monográfiát szenteltek neki, de még ez a nagyszámú munka sem ad kimerítő választ a tehetséges mester alkotói hagyatékáról."

Zichy Mária Alexandra:
"Életemnek legfőbb célja és feladata megőrizni mindazt, amit nagyapám alkotott, hagyott ránk."

Jelena Macsabeli (M. Alexandrához):
"Bátran állíthatom, hogy minden grúz nagy szeretettel és hálával emlékezik az Ön híres nagyapjára..." (Levélrészlet)

Forrás: Fenyves Mária Annunziata: Zichy Mihály (Születésének 170. évfordulójára), Uránusz, 1997, 19-22. oldal