"Zsigmond király palotája előtt templomot építtetett, amelyet védőszentjéről, Szent Zsigmondról nevezett el, ki iránt különös tisztelettel viseltetett, s ezt sok tagból álló társaskáptalannal ajándékozta meg". (Bonfini) A templom a budai Várnak a Zsidó utcájában, a Fehérvári kapu mellett állt: alapításának éve a rendelkezésünkre álló adatok szerint 1424 lehetett; sokan (Salamon Ferenc, Kubinyi András, Zolnay László) ennél korábbra, így 1410-re teszik.

A hajdani Zsigmond-prépostság temploma ma a Szent György tér közepén álló Honvédelmi Minisztérium épületromjától délre, illetve a mai Várszínház és a volt József főherceg palotája között állt. Ebbe a templomba temették el 1464-ben Podjebrád Katalint, Mátyás király első feleségét és feltehetően a francia származású Anna (Anne de Foix) királynét, II. Lajos király édesanyját. Az "alacsony csúcsíves soktornyú templom" (Némethy Antal) a török időkben Jeni dzsámeszije lett, majd azt lerombolták. A Zsigmond-templom romjai a budai Vár 1686-os ostrománál tovább pusztult. Az 1699-es egyházi szemle romjaiból is már csak keveset talált; köveit a környékbeli építkezésekhez hordták el. A templom helyén Putanich Márton János esztergomi kanonok, majd a Szt. Zsigmondról nevezett prépostság elöljárói az 1700-as évek elején kisebb templomot építtettek, mely kétszer is (1715-ben és 1723-ban) tűz martalékává lett. A Fehérvári kapu fölötti toronyban 1723-ban lőpor robbant fel és a templomot romba döntötte. Később Götzel Ferenc prépost 1727 táján újra felépíttette, majd 1767-ben Mária Terézia parancsára ismét lebontották és köveit széthordták.

Buda 1686. évi ostroma után a romba dőlt várpalota és várnegyed újjáépítése vontatottan bár, de elkezdődött. Egyes, katonai szempontból fontos szakaszokon már 1689-ben készen álltak az új épületek. A hajdani királyi vár azonban még hosszabb ideig romokban hevert, hasznosításáról nem tudtak dönteni. Végül is a III. Károly király korában megindult építkezés 1767-ben, Mária Terézia uralkodása alatt befejeződött. Az 1767-ben befejezett királyi palotában emelt templomot Mária Terézia azzal a kikötéssel adta a Szent Zsigmond prépostság kanonokainak, hogy állandó lakhelyüket Pozsonyból Budára tegyék át, gondoskodjanak itteni javaikról, a palotába telepített angolkisasszonyok lelki gondozását lássák el és vállalják a - Raguzából (mai Dubrovnik) 1771-ben elhozott - szent jobb őrzését. Magát a szent jobbot 1778-ban átvitték a sekrestyéből nyíló, külön e célra épített, Szent Jobb-kápolnába.

Az újonnan épült várkápolna sorsa - a palota használóinak állandó cserélődése következtében - meglehetősen hányatott volt. Az épület rövid ideig üresen állt, mígnem 1770-ben a királynő az angolkisasszonyok apácarendjét költöztette a palotába, akik azt mindössze hét éven át birtokolták. Újabb királynői rendelet 1777-ben a nagyszombati egyetemet költöztette Budára, a királyi várba. 1785. január 12-én gróf Batthyány József hercegprímás az alábbi javaslatot tette: a Vár plébánosainak ajánltasson meg a Szent Zsigmond prépostságnak a címe. A február 15-én ülésező Hofkommission - udvari tanács - felelevenítette válaszában Mária Terézia korábbi rendelkezését, hogy "a kastélyban külön plébánia legyen", a budai Szent Zsigmond prépostságot ahhoz kötötte és kívánta, hogy a plébánia a király védnöksége alatt álljon.

Eredeti rendeltetésének megfelelően, első ízben 1790-1795-ig Sándor Lipót nádor lakott a palotában. Halála után a nádori méltóságban utóda, József főherceg költözött Budára, s alakíttatta át az épületet állandóan lakhatóvá.

A várkápolna neve 1900-ig Szent Zsigmond, 1900-tól Szent István magyar királyról nevezett plébánia, majd Magyar Királyi és Udvari Vár-Plébániatemplom, Vártemplom, Udvari Templom, Várkápolna, Királyi Kápolna stb. volt. A királyi palota XIX. századi nagy átépítése idején a Szent Jobb-kápolna útját állta a közlekedésnek. Különösen a régi palota északi négyszögéhez tartozó kocsiforgalom megnövekedése tette szükségessé a kis udvar rendezését. Így a kis kápolnát Hauszmann Alajos építész lebontatta, a szent jobb őrzésére pedig elfalaztatta a Zsigmond-kápolna szentélye mögötti folyosó egy részét, s ide ajtót nyitottak a szentélyből A kápolna áttelepítésére Hauszmann készítette a terveket, az elfalazott szentélyrészt Lotz Károly mozaikképeivel díszítették.

A budai vártemplom a második világháború alatt megsérült, berendezési tárgyaiból azt, ami megmaradt a Mátyás-templomba szállították át. A várpalota újjáépítésekor a templom helyén a Magyar Nemzeti Galéria kiállítótermei épültek fel. A mai B és C épületet összekötő keresztszárny nyugati végén állt, észak-déli irányban, Szentélye - illetve a Szent Jobb-kápolna - a Mátyás-kútnak támaszkodott, bejárata az oroszlános udvarról nyílt.

Az 1769-ben befejezett új templomhoz kripta is készült. Bejárat a sírboltba csak a királyi palotából volt, bár eredetileg a kórus alatti részről induló keskeny lépcsővel tervezték a lejáratot, mégsem az valósult meg. A kriptába a palotából a Szent Jobb-kápolna mellett a szögletes belső udvaron át, vagy kívülről az oroszlános udvarról ugyancsak a belső udvaron át lehetett bejutni.

Az angolkisasszonyok a templommal együtt a kriptát is megkapták, de nemcsak saját használatukra, hanem a palotában tartózkodók számára is. A plébánia első fennállásának idején, 1777-ig 10 anyakönyvi bejegyzés történt a halottak rovatába. A sírbolt első lakója egy gyermek, Affolter Péternek, a palota felügyelőjének csecsemő lánya, a második Hoffmann János, az új királyi palota Bécsből küldött kapusa volt. Utána Pitroff Károly következett, a második plébános, majd Affolter Péter első felesége. Őt követte Pfiszterer udvari tisztviselő húszéves fia, végül az új kapus, Kubesch Mátyás négy piciny gyermeke. A gyermekeket a kripta aljába ásták be, a felnőtteket oldalüregekbe falazták el. A kripta 1777-től újra használaton kívül állott.

A Sándor Lipót nádor tragikus halála után Budára költözött új nádor, József sem temettette először halottait a Zsigmond-kápolna kriptájába. 1801. március 8-án, néhány órás korában meghalt Paulina (Paula) lányát a budai kapucinusok kriptájába temettette, ugyanitt talált ideiglenes nyughelyet nyolc nappal a szülést követően elhunyt felesége, Alexandra Pavlovna. A nagyhercegnő bebalzsamozott holttestét ezután 1803-ban átszállították az akkorra elkészült ürömi pravoszláv sírkápolnába, de a belső részeket tartalmazó kettősfalú urna, a szívet rejtő ezüst szelence és a kislány holtteste a kapucinusoknál maradt, majd később felkerült a "nádori kriptába".

A nádor 1817-ben elhunyt második felesége, Hermina Amália református volt, őt a Kálvin téri templom kriptájába temették. A harmadik - Mária Dorottyával kötött - házasság első gyümölcse, Erzsébet Karolina volt, aki 1820. augusztus 23-án, 23 napos korában halt meg. Testét csendben, a Zsigmond-kápolna alatti kriptában helyezték el. Ő volt a "nádori sírbolt" első lakója.

1837. november 12-én meghalt a nádor 13 éves fia, Sándor Lipót. Őt is a nyilvánosság kizárásával, de a legfényesebb egyházi szertartásokkal temették a Zsigmond-kápolna kriptájába. E két temetéssel a nádor megszakította az udvari hagyományokat, szakított a Habsburgok temetkezési szokásaival, amikor úgy határozott, hogy elhozatja a kapucinusoktól ott eltemetett első gyermekét is. Engedélyt kért az udvartól - az uralkodótól -, hogy a Zsigmond-kápolna kriptáját családi temetkezőhellyé alakíttathassa át. A beleegyező válasz birtokában megbízta Franz Hüppmann építészt a tervek elkészítésével. Az átépítés során 1838. március 23-án a fent említett befalazott tetemeket a földbe ásták és nevüket a két belső terem közötti átjáró falába süllyesztett réztáblára írták fel.

A sírbolt három - összesen mintegy 25 méter hosszú és 7,5 méter széles - összefüggő helyiségből áll. Az első terem ("A" helyiség) a kápolna, amelynek északi - a bejárat szerint jobb oldali - részén egyszerű díszítésű oltár áll. A sírboltot a kápolnától közepes szélességű, áttört fal választja el. A középső ("B") terem a nádor életében még üresen állt. A tulajdonképpeni "nádori kripta" a legbelső, déli ("C") terem. Ide hozatta fel József nádor Paulinát és Alexandra Pavlovna urnáját és szelencéjét a kapucinusoktól, valamint az esztergomi érsekségtől megkapott engedély alapján Herminát a Kálvin téri református templomból. Sajnos Hermina koporsójának felhozatalára már csak a nagy árvíz után került sor, így a holttest erősen roncsolódott, és sem a belső részeket, sem a szívet tartalmazó urna nem került elő.

A sírbolt 1838. március 23-án már készen állt; Esztergom engedélye, mely szerint a sírboltban mise is tartható, 1838. április 23-án kelt. Áprilisi keltezésű a Hermina átszállítására vonatkozó engedély is. A templomi anyakönyvek szerint a kapucinusoktól 1838. május 24-én hozták fel Paulinát. (Ez minden valószínűség szerint téves bejegyzés, hiszen a kapucinusok kriptája oly mélyen feküdt, hogy már közepesen magas vízállásnál is feltört a Duna vize. Tekintettel arra, hogy az engedélyek még nem voltak a plébános kezében, csak csendben vihették fel az elhunytakat; az időpontot módosították.) Víz okozta rongálás nyomai sem Paulina koporsóján, sem anyjának urnáján nem látszottak.

Az 1842-ben elhunyt és fényes külsőségekkel eltemetett Hermina lányát nem egészen öt év múlva, 1847. január 13-án maga a nádor is követte, s 1855-ben temették ide Mária Dorottyát, a nádor harmadik feleségét. A boltíves kriptában a lecinezett, zárral nyitható rézkoporsók ekkor még szabadon álltak, a belső részeket tartalmazó feliratos urnákat a koporsók végéhez állították. (Alexandra Pavlovnáét Hermina, a második feleség koporsójához helyezték.) József nádor fia, István 1847-ben nádorrá történt megválasztása után, Ladislaus Rupp és Mathias Zitterbarth építészekkel szerződött, hogy készíttessék el a koporsókat magukba foglaló kőszarkofágokat.

Az 1849 májusában lezajlott ostrom és a nádori palotában pusztító tűzvész következtében a kápolna is megsérült. Az 1852. évi helyreállításkor Pollack Ágost - Pollack Mihály építész fia - alakította ki végleges formáját.

Mária Dorottya halála után a kripta átalakításának gondolatával az idősebb József Károly főherceg foglalkozott. A tervek kivitelezését Ybl Miklósra bízta. Az ötvenes években azonban csak annyi történt, hogy a Szent István-kápolna felé benyúló fülkét s az azzal szemben állót befalaztatta. Az építkezés Ybl 1891-ben bekövetkezett halálával abbamaradt. Újabb megbízást József főherceg László fia halála után, 1895-ben adott Hauszmann Alajosnak.

A Vasárnapi Újság ugyancsak egészen kevés átalakításról írt, amennyiben a restaurálás alkalmával a korábban befalazott fülkék egyikét újra kinyitják, és az egész kriptát újra vakolják és festik. (1895 p. 733) Az átalakítás mégis nagyobb mértékű lett; József főherceg 1905-ben bekövetkezett halála után özvegye, Klotild főhercegnő irányította a munkákat. Hauszmann Alajos 1926-ig, haláláig felügyelője maradt az építkezésnek. A kripta azonban Klotild 1927-ben bekövetkezett halála miatt ma is befejezetlen, hiszen nem készült el a fiatalabb Klotild kőszarkofágjának teteje és a tervezett vörösmárvány-padozat sem.

A templomból továbbra sem lehetett a kriptába jutni, csak az udvarról. Mind László temetésekor (1895), mind a legutolsóként betemetett Klotild sírba helyezésekor (1927) így írtak a lapok: "Az udvari lakájok felemelve a koporsót, kivitték az udvarba, a kriptabejárat felé." Ez a bejárat ma a Magyar Nemzeti Galéria B és C épületét összekötő keresztszárny nyugati részének földszintjéről induló vörösmárvány-lépcső alatt volt.

A mai - a Magyar Nemzeti Galéria földszinti ideiglenes kiállítótermén keresztül elérhető - bejáraton a kriptához tartozó kápolnarészhez jutunk (A terem), ahol az oltár áll. A középső (B) teremben csak két gyermek kőszarkofágja található: bal oldalt az alig négyéves Gizella, jobb oldalt az egyéves Mátyás, József nádor dédunokái nyugszanak. Gizella kőszarkofágjának tetején Senyei Károly bájos gyermekszobra áll, amelyet a kislány fényképe után mintázott a művész.

A belső terem a tulajdonképpeni "nádori kripta". Hatalmas boltívét a vakolatra felvitt színes kőporkeverékből a firenzei Medici-sírbolt márványfalának mintájára díszítették. Az oldalsó boltíveken angyalokat ábrázoló freskók láthatók, a sírbolt tetején csillagos égboltot ábrázoltak. A három terem padlózata egyszerű bordó és szürke mozaikkő; tulajdonképpen szegényes a díszes szarkofágokhoz és a mennyezeti freskókhoz viszonyítva.

A kripta tengelyében áll József nádor hatalmas kőszarkofágja, tetején mintegy kétszeres embernagyságban a nádor fehér márványból készített szobra, Zala György alkotása. A "márvány-nádor" féltérdre ereszkedve, védőleg nyújtja jobbját a magyar korona fölé. A bejárattal szembeforduló hatalmas szobor óhatatlanul azt az érzést kelti a belépőben, ami József nádor egész életének summázása: a nádor nyúl a magyar korona felé, de soha nem éri el.

A nádor nyughelye mellett kétoldalt második és harmadik feleségének - a nyugati részen (jobb oldalon) Hermina Mária, a keletin (bal oldalon) Mária Dorottya - szarkofágja áll. A kettő körülbelül azonos nagyságú. A nádor szobrával szemben, a bejáratnál áll Erzsébet Klementina - a nádor tíz hónapos korában meghalt unokájának - gyermekszarkofágja, melynek kis, fehér márványszobrocskája szembefordul a nádorral. A szobrot Stróbl Alajos készítette. (A kripta feldúlásakor a szobor fejét letörték és elvitték.)

Erzsébet Klementina kis szarkofágjával egyvonalban, a fal mellett (a déli oldalon) figurális síremlékek állnak. A bejárattól jobbra, minden felirat nélkül, Erzsébet Karolina, a nádor harmadik feleségének koraszülött lánya nyugszik. A kőláda két oldalán obeliszkszerű díszítés tör a magasba, tetején bronzpárnán hercegi korona, elülső részén bronzból készült lebegő angyal. E sírral párhuzamosan, a bejárattól balra (a keleti oldalon) József nádor első feleségének, Alexandra Pavlovnának néhány órát élt gyermeke, Paula fekszik hasonló szarkofágban.

A sírbolt déli falán hatalmas, bronzból készült angyal - a béke angyala - terjeszti szárnyait a halottak fölé. Alatta József nádor fia, József Károly és menye, Klotild közös síremléke. Őket Zala György mintázta meg fehér márványból, a halotti maszkok alapján. Eredetileg e kettős sírtól keletre (baloldalt) volt eltemetve József nádor unokája, Klotild Mária. Mivel a kőszarkofág befejezetlen - a márvány fedőlap és szobor nem készült el - a koporsót csak fafedél takarta, a fiatalon elhunyt Klotild Mária testi maradványai édesanyja, Klotild sírjába kerültek az 1978-as visszatemetésnél. Amikor behatoltunk a sírboltba, e bal oldali fedetlen koporsóban találtuk a fiatal Klotild Mária és apja, József Károly tetemét.

Az 1903-ban elhunyt Klotild Mária sírjával szimmetrikusan, jobboldalt (a nyugati falnál) áll József nádor második unokájának, a tragikus körülmények között elhunyt László Fülöpnek kőszarkofágja. A halotti maszk alapján Stróbl Alajos készített fehér márványszobrot a fiatal hadnagyról.

A nádori sírbolt bejáratától balra, a keleti falnál áll József nádor István fiának, az utolsó magyar nádornak szarkofágja; tőle délre a 13 éves korában elhunyt féltestvérének, Sándor Lipótnak sima kőlapokkal letakart kőszarkofágja. Sándor Lipót sírjával szimmetrikusan, jobboldalt (a keleti falnál) István nádor ikertestvére, a fiatalon elhunyt Hermina Amália fekszik az Istvánéhoz hasonló szarkofágban.

A nádori sírboltot a második világháború alatt alig érte károsodás. Az 1838. április 23-án kelt érseki engedély alapján sokáig misézhettek a nádori kripta A termében. Mivel az ostrom alatt a budai Vár területén lévő katolikus templomok erősen megrongálódtak, felélesztették a több mint százéves hagyományt és sokáig a nádori kripta A és B termeiben tartották a miséket.

Danielisz László a hatvanas években a Budavári Palota beruházó irodájának rendészetét vezette. Tőle tudjuk, hogy először 1966-ban törték fel a nádori sírboltot, de a szarkofágokat nem bántották. Később is talán három-négy alkalommal megismétlődött az eset, ekkor már leemelték a szarkofágok kőfedelét, betörték a koporsók üvegét, de a tetemeket nem fosztották ki. Danielisz László többször is szóvá tette a "sírboltügyet", s hogy valamit tenni kellene - védelmére -, de minden javaslatát elutasították az intézmény akkori vezetői.

A főmérnök félig tréfásan, félig dühösen ezt mondta: "Biztosan pénzt kapsz Ottótól, azért pártolod annyira ezeket a nyavalyás Habsburgokat". "Hiába javasoltam, hogy falazzuk el a sírbolt bejáratát, szereljünk vasrácsokat a szellőzőaknára, helyezzünk el jelzőórát az éjjeliőrnek, s valami riasztóberendezést is. Kinevettek, lehurrogtak. Könyörögtem, hogy az építkezés idején ne hagyjuk ott a koporsókat. Újra csak elutasítottak éppen úgy, mint amikor szerettem volna megmenteni a háborús pusztítást is átvészelt remek carrarai márványszobrokat. Ezek is a palotában voltak. Valamennyit kihajigálták az udvarra, s amikor szóvá tettem, hogy esetleg lába kél, a főmérnök rám förmedt: Ott van, hadd vigyék, miért félted ezt a sok vacakot" - írta Danielisz László.

1973 januárjában a budavári középkori palota gótikus főkapujának maradványain dolgozó Zolnay László régészt a vele dolgozó honvédek egyike figyelmeztette, hogy az újkori királyi házikápolnát és a nádori kriptát feltörték. Néhány honvéd a megrongált ablakokon át behatolt a sírboltba és a nádori család sírjait teljesen feldúlt állapotban találta. Ezt követően Zolnay László is lement a kriptába, majd a látottakról így írt: "Szemléink során a kriptában - mintha csak egy boszorkányszombat másnapján látogattunk volna el ide - kegyetlen látvány fogadott. A kőszarkofágoknak fölemelhető vagy oldalt elfordítható fedőlapjait fölemelt vagy elforgatott állapotban találtuk. A kő sírládákban elhelyezett fémkoporsókat pedig a betörők hidegvágóval felmetszették, hogy hozzáférhessenek a bebalzsamozott tetemekhez. Az így felfeszített belső fémkoporsókból kirángatták a tetemek nagy részét. Korán elhalt kisgyermekek kis koporsóit is felfeszítették, s az egyik fiatal nő bebalzsamozott tetemét koporsójából kidobálva, földre vetve találtuk. Mint utóbb agnoszkálták: az ifjan elhunyt Hermina királyi hercegnő, István nádor ikertestvére volt ez, aki meghalt 1842. február 23-án. Hullámosra fésült hajzata körülfonta koponyáját. A sírrablók kirángatták koporsójából az 1847. január 13-án elhunyt József nádor mumifikált - s jellegzetes arcvonásairól, szobormása portréjáról, s veres huszárdolmányáról könnyen felismerhető - tetemét. A nádor fejét elválasztották a törzsétől. A nádor törzséről leszakított fejét én magam emeltem fel a földről, s ráhelyeztem József nádor fiának, az 1867-ben elhunyt István nádornak - ugyancsak felszakított - sírfedlapjára. Ugyanekkor József nádor portréiról is ismeretes sárgarézgombos veres dolmányát, felhasított csizmáit - amelyek törzséről leszakítva a földön hevertek - kérésemre Csépány Ákos, múzeumunk restaurátora a Budapesti Történeti Múzeum restaurátorműhelyébe vitette át...

Mivel a nádori kripta s az előtérül épített kápolna a megszüntetett Szent Zsigmond-kápolna alatt helyezkedik el, ez az épületrész pedig ma a Magyar Nemzeti Galéria egyik szárnya, 1973 januárjában szemlénk végeztével haladéktalanul tájékoztattam a nádori kripta helyzetéről dr. Pogány Ö. Gábort, a Galéria főigazgatóját. Pogány főigazgató a kripta vizsgálatával a helyettesét, dr. Solymár Istvánt bízta meg. Solymár azonnal följelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes vagy tettesek ellen. Röviddel utóbb jelen voltam a följelentést követő rendőri szemlén. Itt megállapították, hogy a kriptát az évek során többször feldúlták - mint később megtudtuk Börtsök László építészmérnöktől, először 1944-45-ben, majd 1948-49-ben. Ekkor szakították fel a sírrablók azokat a fémurnákat is, amelyekben a bebalzsamozott tetemek belső részeit olajban konzerválták. Ezek a feltört fémurnák egy része a földön hevert; tartalmuk pokoli bűzt árasztott. A KÖZTI felkérésére végül a Fővárosi Temetkezési Intézet elszállította az oszladozó belső részeket, ezután a KÖZTI újra befalaztatta a nádori kriptához vezető lépcsőt. A nyugatra nyíló kriptaablakokat ekkor még erős vasrácsok védték.

1973-ban a Magyar Nemzeti Galéria vezetősége befalaztatta az altemplomból a nádori kriptához vezető nyílást és a kriptának azokat a nyugatra néző ablakait is, ahonnan a sírrablók a kriptát megközelítették." Az akkori rendőri nyomozás negatív eredménnyel zárult.

A továbbiakban ezt írta Zolnay László: "A nádori kripta sorsa azonban nem hagyott nyugodni engem sem, sem a Magyar Nemzeti Galéria vezetőit. A kripta helyzetét szégyenteljes dolognak éreztük, hiszen József nádor mind az ország történetének, mind a budapesti várostörténetnek jelentős alakja volt."

Ezek után kértek meg bennünket, hogy a rendőrség jelenlétében felvételezzük a kriptát, halottait agnoszkáljuk és tegyük rendbe. A felkérés így hangzott: "Kiszely István és Hankó Ildikó antropológusok vizsgálják meg és azonosítsák a szétszórt maradványokat, s azokat helyezzék vissza koporsóikba, közben végezzék el a szükséges vizsgálatokat. A szanaszét heverő ruhadarabokat pedig a Budapesti Történeti Múzeum szakrestaurátorai vegyék gondjaikba."

A munkatársakat 1977. október 3-án 10 órára hívtuk össze. Zolnay Lászlón, Pogány Ö. Gáboron és rajtunk kívül jelen volt Hunyadi Károly ezredes, Nagy Sándor, az I. Kerületi Rendőrkapitányság vezetője, Szabó István, az I. Kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője, Kiss Károly hírlapíró, Juhász Etelka régész, Nagy Judit ruharestaurátor, Sugár Lajos fényképész, Takács János, az MTA KESZ kőművese, Gyüre János, az MTA KESZ villanyszerelője, Végh László, az MTA KESZ üzemeltetési osztály vezetője, Gebhardt Tibor, az MNG gondnoka és még néhányan. Összesen 18-an írták alá a felvett jegyzőkönyvet.

A kőműves munkája nyomán hamarosan előtűnt a befalazott bejáró és az elektromos szakember rövidesen rendbe hozta a világítást is. Először a helyszínt rögzítettük a megszokott módon, majd egyenként tekintettük meg az emberi barbárság e példátlan tettét. Hunyadi Károly egyik munkájában így emlékezett meg erről a pillanatról: "mintha az alvilágba szálltunk volna le... A ránk váró munka egyszerre látszott egyszerűnek és bonyolultnak".

A bizottság szétszéledt, és ott maradtunk a szokásos munkánkkal, melyet a helyszínen mindig hétfői napokon végeztünk - ugyanis a kripta ideiglenes bejárata a Magyar Nemzeti Galéria időszakos kiállításának egyik terméből vezetett le - és csak ezeken a napokon nem zavartuk a látogatókat. 1978. március 3-ig dolgoztunk az anyagon. Munka közben kértük fel a MAFILM Objektív Stúdióját a munka dokumentálására - e filmstúdióval már a mohácsi csatatér kutatásánál is gyümölcsözően együtt dolgoztunk. István nádor tetemének és halálokának azonosításakor, 1977. november 6-án pedig az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet dolgozói kapcsolódtak be a munkába. Kis "különítményünk" e speciális feladat elvégzésére ekkor lett teljes.

Vércsoportjellegek a nádori családnál

Kettős foramen transversarium öröklődésmenete a nádori családnál