A Magyar Hírmondó 1801. március 20-i számából tudjuk, hogy a fiatal feleség váratlan elhunyta miatt megviselt nádor "a laxenburgi kastélyban keresvén magának menedékhelyet, ahol neve napját is, mely tegnap vót csak kesergések között akarta tölteni." Gyászából hónapokon át nem tudott magához térni; egészsége olyannyira veszélyben forgott, hogy orvosai júliusban Velencébe és a tengerparti tartományokba küldték, hogy gondolatainak más irányt szabjanak. (Alexandra betegségéről és József nádor utazásáról készített napló egyaránt az alcsúti levéltárban volt, ami 1945-ben elpusztult.)

Kényszerpihenőjéből hazatérve újra nekilátott az ország külügyeinek intézéséhez. Előbb azonban lássuk, mit ír - a nádor legjobb történész ismerője - Domanovszky Sándor, József nádor kormányzási képességeiről: "József főhercegben megvolt az új helyzetek megértéséhez való alkalmazkodó képesség; ezen felül higgadt ítélete volt jellemének legkiválóbb tulajdonsága. Feleségének, Alexandra Pavlovnának halála után családi életének keserűsége kormányzati keserűségeit csak elmélyítette. A nádor 1801. június 9-én, leánya halála utáni napon előterjesztést tett a Martinovics-féle per még fogságban sínylődő Kazinczy Ferenc, Szmetanovics Károly és Laczkovics László szabadon bocsátására és a többi foglyok megkegyelmezésére. 1801-ben a nádor jelentést tett a császárnak az ország állapotáról és a követendő politikáról. És az akkor alig 25 éves nádornak ez a programja hitvallás volt az alkotmányosság mellett."

A nádor előterjesztette többek között a Szent Benedek-, a cisztercita és a premontrei rendek visszaállítását és az országgyűlés egybehívásának előkészítését. Szívügyévé vált a tanügyi reform; a népoktatás ügye, egy második egyetem felállítása, a nemzeti érzés kielégítésére szolgáló intézkedések és a magyar kereskedelem fellendítése. Egyre inkább foglalkoztatta, hogy "ez a mindenben bővelkedő nagy terület aránylag milyen ritka lakosságot táplál, és hogy a műveltségnek mily elmaradt fokán mennyire primitív gazdasági viszonyok közt tengődik."

Az 1802-es országgyűlés megnyitásánál így beszél: "A császár az én fitestvérem; de ha jogaitok legkisebbjét megsértené, elfeledném a vérség kötelékeit, hogy emlékeztessem magamat arra, hogy én a ti nádortok vagyok." Később így írt a királyhoz: "Ha Felséged egyik javaslatomat sem tartaná alkalmasnak és legfelsőbb elhatározásához ragaszkodnék, úgy ki kell jelentenem, hogy akkor a rendeknél mit sem vihetnék keresztül; akkor közöttünk és Felséged között bizalmatlanság ütne ki és nem maradna más hátra, mint az országgyűlést eredménytelenül feloszlatni, mi a jövőre nézve rossz következményekkel járna."

Az 1802-es pozsonyi országgyűlést október 31-én a nádor elég kedvezőtlen eredménnyel zárta. A kereskedelem föllendítése körül egyetlen pozitívumot értek el; a gabonaneműek kivitelének fölszabadítását. A katonai kérdésben kicsinyeskedő és bizalmatlan döntések születtek, a többi felterjesztésből is alig valósult meg valami. Az országgyűlés végén ezeket írta császár bátyjának: "Meggondolatlan buzgalom, Felséged szándékait mindjárt most elérni... be kell vallanom, hogy a konferenciát megelőző, a rendekkel folytatott makacs viták felingereltek... és ezzel a dolgot tökéletesen elrontottam". Fiume ügyében - amely várost még 1776. augusztus 9-én Mária Terézia nyilvánította a magyar korona tartozékává - így foglalt állást a nádor: "egy helyét ismerem Magyarországnak, melyen keresztül terményeit közvetlenül külföldre vihetné ki, és ez a hely Fiume."

Az 1802-es országgyűlés berekesztése után a nádor pihenésre vágyott. Az anyacárné meghívásait ezért örömmel fogadta. Egészségi állapota még mindig nem volt kielégítő. A sikertelen országgyűlés idegeit is megviselte. Az elutazása előtti időt az országgyűlési határozatok végrehajtásának szentelte. Különösen a népösszeírást és a magyar ezredek kiegészítését kellett sürgetnie, mert az illetékes hatóságok nem kapták meg a szükséges utasításokat.

Oroszországi utazása 1803 tavaszára esett. A régi pétervári kapcsolat - a nádor magánéletében - fájó emlékek forrása lett, bár a rokoni kötelék a cári családdal - különösen sógorával, I. Sándor cárral - még sokszor vált javára neki és a Monarchiának is. József nádor "első visszatérése óta finom tapintattal ráeszmélt a bécsi kormány hibáira. Második pétervári tartózkodása alkalmával sok méltatlan bánásmódot kellett eltűrnie Thurguték tapintatlansága miatt; ez még jobban felnyitotta szemét. Visszatérve már nem volt az az engedelmes eszköz bátyja kezében, mint azelőtt. Önállóan kezdte nézni az ügyeket. Nem várt többé utasításokat." (Domanovszky Sándor)

József nádort az utóbbi pétervári tartózkodása alatt bensőséges vonzalom fűzte Katalin főhercegnőhöz, Alexandra testvéréhez. Ezt főudvarmestere, Szapáry János gróf is észrevette, ezért írt a császárnak, hogy célszerűnek tartaná, ha a nádort valamilyen ürüggyel visszahívná Pétervárról. Ugyancsak nem nézte jó szemmel József főhercegnek az anyacárnéhoz - I. Sándor feleségéhez -, a bádeni Erzsébethez fűződő "gyengéd" viszonyát sem. A nádor júliusig szándékozott Pétervárott tartózkodni, a cárné azonban úgy tervezte, hogy József nádor szeptemberig marad.

I. Sándor cár rávette feleségét, Erzsébetet, szóljon a nádornak, hogy a cári udvar nem nézi jó szemmel Katalin Pavlovnával való "intim" társalgásait. A kérést Erzsébet május 6-án teljesítette, de a főherceg a távozást elodázta. József nádor objektíven kifejtette érveit, amelyek a Katalinnal való házasság mellett és ellen szóltak. Alexandrához fűződött őszinte szerelme késztette a nádort arra, hogy annak halála után "hozzá hasonló" feleséget keressen az elhunyt testvérei között.

Miután Szapáry János írt erről az ügyről a császárnak, ő határozott levélben kijelentette, hogy nem akar tudni erről a frigyről, bár később mégsem ellenezte olyan nagyon, hiszen a politikai következményekre is gondolt. A szóbeszédeket elkerülendő, József nádor 1803 május közepén az özvegy cárnéval, Mária Feodorovnával, Alexandra anyjával Pavlovszkba költözött és csak csütörtökönként járt Sándor cárhoz ebédre.

Ferenc császár később már beleegyezett volna a Katalinnal kötendő házasságba, de most már a cári család ellenezte, mondván, a pravoszláv szertartás szerint nem szokás második házasságot kötni.

Végül a nádor június 27-én elbúcsúzott a cártól és hazautazott, azonban mindenáron szeretett volna megházasodni. Szóba jött Katalin Sarolta szász-hildburghauseni hercegnő, akinek eljegyzése Konstantin herceggel éppen akkor bomlott fel. Újra felvetődött Katalin Pavlovna személye is, de Sándor cár november végére megadta a végleges választ: "Az egyházi akadály miatt a terv megvalósíthatatlan." 1809 tavaszán Katalin Pavlovna nagyhercegnő Magyarországon át utazott új hazájába, Odenburgba, ahol Péter Frigyes György herceg felesége lett. A nádor eléje utazott és az ország határáig ő szolgáltatta a "lovagi" kíséretet. Ezt követően még egyszer találkoztak Bécsben, amikor a hercegnő már megözvegyült. Katalin később mégis a württembergi királlyal lépett házasságra.

Az orosz-magyar kapcsolatok lassan halványultak, ámbár az özvegy cárnéval a nádort továbbra is őszinte érzelmi kötelékek fűzték össze. "Nem sikerültek a nádor házassági törekvései, bármennyire is áhítozott a meleg családi életre. Bizonyos, hogy a pétervári emlékek után nem politikai házasságra vágyott és 1803 óta nem is titkolta, hogy nem hajlandó komoly érzelmi vonzódás nélkül házasságot kötni. Vágyainak meghiúsulása annál nagyobb odaadással fordította minden erejét a belpolitikai kérdésekre." (Domanovszky Sándor)

Oroszországból visszatérve, nyíltan elmondta a császárnak, milyen véleménnyel vannak külföldön a Monarchiáról. Több kezdeményezést és gyorsabb ügymenetet sürgetett.

1804 elején igen éles képet festett a közigazgatás bajairól. Fölhánytorgatta, hogy a helytartótanácsnak kb. 400 fölterjesztése fekszik a királyi kancelláriánál és a császárnál elintézetlenül. Kijelentette, hogy csak úgy tud magán segíteni, ha némely ügyet, melyet előírás szerint a király elé kell terjeszteni, maga fog elintézni, ha ezért rosszallásnak tenné is ki magát.

1804 végén merült fel a nádorban Pest újjáépítésének terve. Ez év november 16-án leiratot intézett a városhoz, melyben azt írta: "Pest szabályozásának és szépítésének gondolata közvetlenül az uralkodótól származik." E kijelentés nem volt más, mint a köteles tisztelet kinyilvánítása a koronás fővel szemben. Pestet valójában ő alakította "modern" várossá. Hild János építőmesterre bízta Pest tervezésének és szépítésének tervét, s annak elkészítése után, 1808 októberében megalakult a pesti Szépítő Bizottság, melynek irányítását az uralkodó a nádorra ruházta.

Az infláció és egyéb gazdasági nehézségek miatt nagyon megromlott a lakosság közérzete. Minél inkább romlott a hangulat, annál erélyesebben sürgette a nádor az alapvető kérdések megoldását. Ekkor szorgalmazta a Duna-Tisza csatorna megépítését is. 1804 júniusában fejtette ki a nádor, hogy a bajok orvoslása érdekében új országgyűlést kellene összehívni. 1805 elején Pest város szépítése ügyében "testes elaborátumot" dolgozott ki. Az ország gazdasági helyzete eközben folyamatosan romlott.

A nádor 1805. augusztus 15-én keserű hangú magánlevélben írt a császárnak: "Ha ezen az állapoton sürgősen nem segítenek, akkor ez a Monarchia erőit meg fogja bénítani és ezzel egyben meg fogják nehezíteni azt a lehetőséget, hogy az állam teljes romlásától megmentessék." Ezután Ferenc király a magyar ügyek megbeszélésére Bécsbe hívatta a nádort, aki mindjárt fel is utazott. Ez alkalommal Cobenzllel volt összetűzése a Magyarországon folyó toborzások miatt. A nádor nem sokat végzett Bécsben azt kivéve, hogy a király kijelölte az országgyűlés időszakát. "Kétheti ott-tartózkodása után az a szomorú tudat töltötte el, hogy kötelességét teljesítette ugyan, de a fenyegető veszedelem elhárítása és a közjó érdekében édeskeveset ért el." (Domanovszky Sándor)

Alig néhány nappal azután, hogy visszaérkezett Budára, már értesült a napóleoni hadműveletek megindulásáról. Ilyen körülmények között ült össze az országgyűlés október 17-én. A hangulat rossz volt; a háborús hírek, a pénz körüli zavarok, a gabonaárak emelkedése befolyásolta az embereket. Az országgyűlés előkészület nélkül ült össze; senki sem hitte, hogy a Monarchia képes volna újabb hadviselésre, és biztosak voltak abban, hogy a háborúra nem fog sor kerülni. A második napon megérkezett a király is, de hamarosan távozott azzal, hogy a harctérre indul. Még az országgyűlés ideje alatt megjött a hír, hogy Mack tábornok letette a fegyvert Napóleon csapatai előtt. Az országgyűlés nem volt jelentős, mindössze a magyar nyelv hivatalos használata terén értek el némi eredményeket.

Amikor a nádor 1805. október 24-én - Mack tábornok fegyverletételének hírére - Bécsbe ment, az udvarban és a kormányhatóságoknál a legnagyobb fejetlenséget találta. Az egész polgári és katonai igazgatás a nádor vállaira nehezedett, ugyanis november 7-től a harctérre induló király helyett mint királyi helytartó teljhatalommal átveszi az ország kormányzását 1806. január 5-ig. Az Udvari Tanács a háború további folytatása mellett döntött és Ferenc király utasította a nádort a magyar nemesi felkelés meghirdetésére.

A franciák 1805. november 13-án bevonultak Bécsbe, majd november 15-én átlépték a magyar határt. A megszállt területeket november 30-án kiürítik. December 2-án Austerlitznél (Morvaország) Napóleon megsemmisítő csapást mér az osztrák-orosz egyesült seregre. Közben a nádor sokszor tapasztalhatta, hogy a személyes érintkezésben Ferenc császár mindig bizalommal volt iránta, de ha eltávozott, megállapodásaikon többször is változtattak oly módon, amely bizalmatlanságra vallott.

"Távol az intrikák színterétől a nádornak nem volt tudomása arról, mi történik a háta mögött, de az ügyek intézésében mind sűrűbben kellett tapasztalnia, hogy javaslatait az udvarban nem fogadják bizalommal, sokszor komoly ok nélkül kedvezőtlenül intézik el őket, sőt egyes intézkedésekkel egyenesen kihívják." (Domanovszky Sándor)

A napóleoni háborúk idején Károly főherceg a szükséges hadseregreformot Magyarországra is ki akarta terjeszteni. József nádorra hárult a feladat, hogy elegendő magyar fegyveres szálljon hadba a francia sereg ellen. Ekkor a nádor a következő kiáltványt tette közzé: "Magyarok! Ha édes honotok szép birtokában s a mostani kegyes igazgatás alatt akartok megmaradni, ha a maradék háládatosságra s a világ bámulására számot kívántok tartani, ez egyedül a haza szózatára figyelmezzetek! Nincs béke, nincs üdv, ha az ellenséges hadak rohanásainak visszatorlására szükséges erő hiányzik. Ezen nyugszik minden polgári társadalom alapja: ebből ered mind a külbátorság, mind a beljólét állandósága."

1805. december 26-án Ferenc császár-király és Napóleon császár megbízottai Pozsonyban aláírják a békeszerződést. Ausztria a háborúkban több területet vesztett és 40 milliós hadisarcot fizetett. Ez a monarchia tekintélyét erősen megtépázta. A nádor a béke helyreállítása után újra írt Ferenc császárnak: "Felséged, mióta tisztelni szerencsém volt, minisztériumában némi változásokat eszközölt, de ne vegye Felséged tőlem rossznéven az őszinteségemet, Felségednek meg kell változtatnia az ügyvitel menetét is".

A bécsi kormánykörök meg akarták rontani a nádor hitelét a nemzet előtt. A nádor minden sürgetése ellenére elakadt Pest szépítésének ügye is. A gazdasági kérdésekben is a nádor javaslatai ellen dolgoztak.

1806 júniusában a nádor hangulatjelentéssel fordult Ferenc császárhoz. Június 18-án a pénzügyi intézkedésekről küldött fölterjesztést, majd közölte, hogy novemberben újra szeretné összehívatni az országgyűlést. Ezt a király csak 1807. április 5-re hirdette meg. A kulisszák mögött a nádor és Baldacci elkeseredett küzdelme állt. Az utóbbi - mint a császár-király korlátlan befolyásolója - kedvezőbb helyzetben volt.

Az 1807-es országgyűlésen az udvar el akarta fojtani a szólásszabadságot. József nádor megérttette a királlyal, hogy a magyar "szónokló" nemzet. Nem szabad a szót a torkába fojtani.

Ugyanis pártfogásába vette a Ludovika-akadémia gondolatát is, melyet Bécsben annyira elleneztek.

József nádor így dicsőítette a rendi hagyományokat 1807-ben: "Szabadságunkat elődeink erényei alapították meg: a szabadság alkotmányt, az alkotmány boldogságot adott; az ezekkel egybeforrt nemzeti jellem: a nagylelkűség, a vitézség, szabadelvűség és állhatatosság az idők mostohaságain diadalmaskodván, a nemzet jólétét megőrzötte... Ilyen erények által lőn boldoggá a haza, s tartá meg a szabad nép fő kincseit, a törvényalkotó hatalmat... itt, hol a Hunyadiak, a Kinizsiek, a Zrínyiek nagy szellemei ihletik s hívják föl örök emlékezetre méltó tettekre a mélt. főrendek és tek. karok és rendek kebleit."

E történelemszemlélet középpontjában természetesen az Isten kegyelméből uralkodó személye állott, akinek feladata bölcsen őrködni a népek boldogsága fölött. A forradalom e felfogás értelmében gonosz emberek cselekedete, a liberalizmus pedig a megtévedtek elmeszüleménye.

Miután második felesége, Terézia császár-királyné meghalt, Ferenc császár 1808. január 6-án Mária Ludovika főhercegasszonnyal, Ferdinánd - Mária Terézia fiának - leányával kötött újabb házasságot. Ferenc császár az új császárnét meg akarta koronáztatni a magyar koronával, ezért 1808. augusztus 28-ára Pozsonyba újabb országgyűlést hívtak össze. Mivel az utolsó országgyűlés rossz szájízzel záródott, József nádor mindent megpróbált, hogy ez alkalommal a meggyöngült bizalmat megszilárdítsa. A nádor mindjárt köszöntő beszéde után figyelmeztette az ország rendeit ama gyöngédségre, amellyel királyuk iránt viseltetniük kell. Ugyanakkor hangsúlyozta a nemzet segélyezését is. Beszédének többi részét úgy mondta, "hogy amiket mond, ne úgy vegyék, mint az ország első tisztjének intéseit, hanem mint polgártársuktól származott tanácsokat, melyeket buzgó honszeretete és a nemzet javára szentelt igyekezete sugall."

Az új országgyűlés kilátásai - melyet a király szeptember 3-án nyitott meg - sem voltak jobbak az előzőnél. Ferenc király az országgyűlésen tartott trónbeszédében biztosította a nemzetet jóakaratáról, megkoronáztatta harmadik nejét, Mária Ludovikát, miáltal sikerült a várható francia háborúhoz jelentékeny segítséget kapnia. A király november 2-i leiratában közölte az országgyűléssel, hogy a nemesi rendek kívánságait és sérelmeit csak a legközelebbi országgyűlésen tárgyalja. November 5-én berekesztette az országgyűlést, így nem sok eredmény született. Mindössze a nemesi fölkelés gyakorlatait és a Ludovika-akadémia felállítását iktatták törvénybe.

Az országgyűlés után Baldacci figyelmeztette az uralkodót, hogy "a magyar rendek nem tudnak országgyűlést tisztességgel bevégezni, amiért ezentúl azt ritkábban kell tartani, ha ilyenek egyáltalán szükségesek, és ezeket jól kell előkészíteni."

Napóleon és Ferenc császár között egyre inkább kiéleződött a helyzet. A háború szószólója Klemens Metternich gróf és Joseph Philipp Stadion gróf, államtitkár volt. A nádor ellenezte a háborút, már csak azért is, mert a húszezer katonán kívül tőle várt a császár gabonát, lovakat és szekereket. 1809 tavaszán Magyarországot árvíz sújtotta, Bécsben pedig ülésezett az Udvari Haditanács. A Monarchia seregei sorra vereséget szenvedtek, ami az országot erősen megviselte.

1809. április 27-én Napóleon Bécs felé közelgett - Ferdinánd főherceg trónörökös és Mária Ludovika királyné a fenyegetett városból Budára igyekezett. Május elején megalakulnak az első magyar nemesi fölkelő ezredek. Napóleon május 13-án bevonult Bécsbe, Ferenc császár-király és az udvar Tatára menekült. Ekkor József nádor újra szónoklatot intézett a magyar néphez: "Magyarok vagyunk! Kik mennél nagyobb bennünk a bizodalom, annál többet cselekszünk... Dicső dolog és szent kötelesség a hazáért vért ontani, de e mellett szükséges annak segélésére más áldozatokat is tenni."

1809. május 15-én Napóleon a Habsburg-háztól való elszakadásra késztető kiáltványt intézett a magyarokhoz. A kiáltványt Batsányi János fordította magyarra. A taktikai okokból kibocsátott kiáltvány azonban gyakorlatilag visszhang nélkül maradt. Közben pedig Napóleon katonáival Győr felé közeledett. Ekkor József nádor a következő proklamációt intézte a néphez: "A Haza veszedelemben forog! Ha a veszélyektől nem mentjük meg, haljunk meg!" 1809. június 15-én Eugéne Beauharnais herceg tudatta Napóleon császárral, hogy a győri csatában legyőzte a János főherceg parancsnoksága alatt harcoló sereget. Köztük voltak az elégtelenül fölszerelt nemesi fölkelés csapatai is.

Másnap Napóleon Schönbrunnból ezt írta a császárnénak: "A marengói csata 14. évfordulóján Eugéne csatát nyert János főherceg és a nádor-főherceg ellen Győrött, Magyarországon és elvett tőlük 3000 embert, több ágyút, négy zászlót és üldözte őket nagyon messze a budai úton..."

A győri csata során a magyar csapatok alkalmatlannak bizonyultak a harcra és ezért a császár elsősorban József nádort okolta. Ezt a kemény és igazságtalan ítéletet a nádor nem volt hajlandó szó nélkül tűrni, ezért március 20-án felterjesztést küldött a királyhoz.

A szembenálló felek Znaimban (Morvaország) 1809. július 12-én fegyverszünetet kötöttek. Napóleon követelései azonban egyre növekedtek. 1809. október 14-én Bécsben megkötötték a békét, amely anyagilag erősen sújtotta a Monarchiát. Magyarországon a háborúba behívott katonaságot november 27-én ugyan hazabocsátották, de a pénzügyek egyre nagyobb problémákat okoztak. A nemesi felkelés összege 14 495 000 forintra rúgott. A pénztárban fennmaradt 300 000 forintból a harcban elesettek özvegyeinek és árváinak eszközöltek fizetéseket.

December 12-én - majdnem hat hónapi távollét után - a nádor visszatért Budára és lezárta a hadjárat alatt vezetett naplóját. A háború befejezése után csak ennyit jegyzett be: "Az ország a háborúban nagy erőfeszítéseket tett, de kevés köszönetet kapott ezért."

A háborús időkben a veszélyeztetett nemzeti könyvtár és múzeum értékesebb kincseit a nádor Nagyváradra szállíttatta; ezeket csak 1810-ben hozták vissza. Kovachich Márton György (K. Márton György jogtörténeti kutató 1810-15 között felkutatta az ország levéltárait az ott lévő kincsek összegyűjtése végett. Kéziratgyűjteményét a Nemzeti Múzeumnak adományozta) a nádortól azt a megbízást kapta, hogy a múzeumokba illő tárgyakat gyűjtse össze, vagy ha iratról van szó, másoltassa le. Erre anyagi fedezetet is biztosított. Annyi okirat, ásvány és más ritkaság gyűlt össze, hogy azok elhelyezésére újabb épület kellett.

1810. szeptember 5-én a Budavárban nagy tűzvész pusztított. Mintegy 600 ház pusztult el. A nádor maga személyesen ott volt a mentési munkálatoknál; lovon száguldott egyik helyről a másikra, közben egyszer maga is megsebesült, amint egy égő gerendadarab esett a vállára.

A császárné és János főherceg is a nádor bölcsességét dicsérték, azt a fegyelmezettséget, amellyel a személyes sérelmei fölött érzett keserűséget mindig elnyomta, gondolkozásban a megértést és higgadtságot, véleményének kimondásában a nyílt színvallást és ítéleteiben a reális mérlegelést. A fegyverszünet után ugyan a király bizalma feléje fordult, Baldaccinak mégis sikerült őt az udvartól elválasztania. József nádor nagy érdemei - az inszurrekció, a Győr utáni szervezés, a higgadt tanácsadás a bajok őszinte fölfedésében - feledésbe merültek.

A schönbrunni béke után Philipp Stadion államkancellárt az uralkodó felmenti hivatalából, és Metternich grófot bízza meg az ügyek vezetésével. A Monarchia sorsa akkor jutott megint egyenesbe, amikor Napóleon feleségül vette Ferenc császár leányát, Mária Lujzát. A Monarchia új belső rendszert dolgozott ki, amelynek egyik része a nádor szerint "Ausztria hungarizálásának" terve lett volna. Ezek szerint az osztrák császárság különböző részeiben ugyanazt az alkotmányt, ugyanazt az igazgatást és adózási rendszert léptették volna életbe és a magyar alkotmány előnyeit kiterjesztették volna az örökös tartományokra is. Ez azonban nem valósult meg; megakadályozásában vezető szerepet játszott Metternich. Az államkancellár hihetetlen ellenszenvvel viseltetett a magyar alkotmány iránt. Ugyanakkor az udvar elvetette a nádor kedvenc gondolatát, az osztrák alkotmányosság és a magyar önálló kormányzat álmát is, azt a dualisztikus elgondolást, amely - messze meghaladva a későbbi Deák Ferenc-féle koncepciót - még a katonai és pénzügyeket is el akarta választani az osztrák intézményektől. Sőt az, hogy a nádor ezt a gondolatot egyáltalán fölvetette, a bécsi körök előtt csak gyanússá tette őt, és újabb tápot nyújtott nekik, hogy Ferenc császárt elidegenítsék tőle. A nádor pedig csak alkotmányos alapon tudta elképzelni a megoldást.

Ferenc császár-királyban semmi érzék nem volt a haladás, a szabadság és az alkotmány iránt, ezért József nádor tervei és előterjesztései a rossz gazdasági helyzet megjavítására Bécsben sohasem találtak megértésre. Bár a két ország elszakadására a nádor sohasem gondolt, a két nemzet érdekeit mégis valamilyen elviselhető összhangba szerette volna hozni.

1810 júniusában József főherceg nádor az uralkodóhoz beadott emlékiratában azt javasolta, hogy a birodalom súlypontját helyezzék át Magyarországra; ugyanakkor a birodalmi egység érdekében a cseh-osztrák tartományoknak is adják meg azokat az alkotmányos jogokat, amelyeket Magyarország élvez. Ferenc császár azonban elutasította a javaslatokat, mondván, hogy a Monarchia egysége nem a magyar alkotmány kiterjesztését kívánja, hanem éppen ellenkezőleg; Magyarország alkotmányát kell átalakítani a többi örökös tartomány mintájára.

1810 karácsonyán a nádor így írt a császárnak: "Ha Fölséged oly kegyes és engem továbbra is megajándékoz bizalmával, akkor hagyja meg nekem az eszközöket is, hogy hathatósan cselekedhessem." Közben az országban a pénz devalválódása miatt a gazdasági helyzet egyre romlott. Ennek megakadályozására szükségessé vált egy újabb országgyűlés összehívása, amit a nádor ellenzett éppen a rossz közgazdasági viszonyok miatt. Ferenc császár-király utasította Wallis grófot, az Udvari Kamara elnökét, hogy dolgozza ki egy új pénzügyi politika alapelveit. Az udvari konferencia Wallis javaslatára a pénz leértékelésével oldotta meg a nehézségeket. A devalváció következtében nem egy vidéken a parasztság kénytelen volt állatait eladni, hogy fizetni tudjon. A megyék tiltakoztak a devalváció ellen, de eredménytelenül. I. Ferenc király cenzúrarendelete megtiltotta a magyar alkotmányt támadó művek megjelentetését.

Ilyen hangulatban 1811. augusztus 25-re Pozsonyba összehívták az országgyűlést, amit a király szeptember 2-án nyitott meg. A rendek ragaszkodtak, hogy az országgyűlésen magyarul beszéljenek, ezt a király nem engedhette meg. Az országgyűléssel kapcsolatban József nádor ezeket jegyezte naplójába: "a vezetők mind egymás ellen voltak, ebből csak fél- és rossz rendszabályok eredhetnek; micsoda jövő! Alig vagyok pár napja Bécsben és máris torkig vagyok... becsvágyam elhalt, olyan akarok maradni, amilyen vagyok, és ha valamit elérhetnék, akkor csak innen el... Itt minden gyűlöletes dolgokra emlékeztet, minden szó intrikára utal, rágalmak stb..."

Wallis gróf magánkívül volt az országgyűlési tárgyalások alatt. A vármegyék fölirata még csak első fogalmazványban készült el, amikor Wallis jelentette Ferenc császárnak, hogy az megtorlandó és a lázadást hirdeti. 1811 március elején a nádor megkapta a föliratra a hivatalos választ, mely ügyben már meg sem kérdezték az ő véleményét. Az országgyűlés holtpontra jutott. A király nem is jött le az országgyűlés berekesztésére, azt Antal főherceg végezte el 1812. május 26-án. A magyar nyelv ügyében semmit sem jutottak előre. Wallis büszkén írta, hogy a magyarok semmit sem értek el ezen az országgyűlésen. Május 23-án így írt Ferenc császárnak: "Felséged elérte célját és a nemzetet elért meghasonlásával meghódította."

József nádor szerepe élete folyamán többször is változott. Az 1812-ben életbe léptetett abszolutizmus, amelytől 1825-ben mégis visszatértek az alkotmányos kormányzathoz, a nádort korábbi hatáskörének jelentékeny részétől megfosztotta és alkotmányos tényezőből tényleg csak tartományi helytartóvá degradálta. "Az alkotmány helyreállítása 1825-ben korántsem juttatta a nádort ismét abba a szerepkörbe, amelyet ezelőtt betöltött. Ha régi elvét érvényesíteni akarta - írja róla Domanovszky Sándor -, tartózkodóbban kellett viselkednie, magasabbról kellett irányítania és döntenie az egymással szemben álló erők harcában. Nem állhatott be olyan határozottan a nemzet érdekeinek harcosává, mint azt 1812 előtt cselekedte."

Életének első korszaka - a harcot az összállam eszméjével szemben az 1812-es "államcsíny"-ig - azt a korszakot öleli fel, amely József főherceg nádor életében a legküzdelmesebb volt, erős összeütközésekkel járt és sok, komoly gondot okozó fordulattal volt tele. Ezt a harcot 36 éves korában feladni kényszerült, de álláspontja mellett híven kitartott és továbbra is szilárd meggyőződése szerint élt. A rezerváltabb állapot - amelyet a múlt tapasztalatai után elfoglalt - nem sodorta többé olyan küzdelembe, mint az első korszakban. Nincsenek éles összetűzései, a kezdeményezést nem maga veszi kézbe. A jóságos gondozó tanácsadásával és éberségével szolgálja az ügyet. Élete nyugalmasabbá vált, működése inkább az eldöntés tényére korlátozódott.

Életének első korszakában a részletkérdésekkel is maga foglalkozott. Nemcsak tanulmányozta az ügyeket, elmélyedt bennük, tervezett, javaslatokat készített. Tárgyalt a szakemberekkel, vitába szállt az ellenkező vélemények képviselőivel. Életének ez a korábbi szakasza különös nehéz helyzet elé állítja életrajzíróit. A játék nagy tétje akkor az alkotmányos forma megtartása, mellette a nemzeti érvényesülés és önállóság elérése volt. "A felfogás ugyanaz, mint Széchenyinél. Nem a politikusok, de az írók az eszmék hirdetői, Széchenyi előfutárai" ... "A magyar történelem eddig nagyon mostohán bánt ezzel a korral" - írta Domanovszky.

Az 1813-as esztendő vérmes reményeket keltett Magyarországon. Az orosz diadalok lelkesedéssel töltötték el az egész országot és ettől a fordulattól az alkotmányos élet kedvező változását remélték. Az országgyűlés fölosztása után a nádor keserű kifakadásokkal panaszkodott Mária Ludovika császárnénak Ferenc törvényellenes intézkedései miatt.

Amikor 1813 után az országgyűlés összehívásának tárgyában döntés nem született és a bécsi kongresszus után (1815) már ilyen nem is volt várható, valamilyen törvényes formához kellett folyamodnia a nádori hatáskör átmentése céljából. Az alkotmány megmentése érdekében óvatosan és bölcsen kellett cselekednie, hogy a lehetőségekhez képest semmit el ne rontson. Ez jellemezte működésének következő szakaszát.

A feszültséget a király és a rendek - a magyar nép - között enyhítette, hogy Napóleon ismét az osztrákok ellen szövetkezett, és Ferenc királynak ismét szüksége lett a magyar csapatokra. Országgyűlés összehívására már nem volt idő, így a nádor leiratban hívta fel 1813. július 13-án a megyéket: "...vennének ők is részt a béke állandó megalapításának - vagy ha az nem sikerül, a birodalom megmentésének dicsőségében... A nemzet nagylelkűségének és hazafiúi buzgalmának semmi határt sem vet, a segedelem megajánlására elégnek tartván a dolgok helyzetét s a szükséget bejelenteni..."

Az ország, mint eddig mindig, katonákat és élelmet ajánlott fel. 1813 októberében a lipcsei csatában, a szövetségesek döntő csapást mértek Napóleon hadseregére. Ferenc király a magyarok "hűségét" megjutalmazandó, 1815. október 24-én Budára utazott. Ezen a napon érkezett meg a porosz király Vilmos is a testvérével és I. Sándor orosz cár is (a magas vendégek csak 28-án hagyták el Budát).

1815. június 18-án a Waterloonál (Belgium) vívott ütközetben az Artur Wellington herceg főparancsnoksága alatt álló szövetséges csapatok döntő vereséget mértek Napóleon császár hadseregére. November 20-án a szövetséges hatalmak képviselői megkötik a második párizsi békét XVIII. Lajos francia királlyal. Magyarország egész háborús vesztesége (1792-1815) mai becslések szerint mintegy 350 ezer ember volt.

József nádor, megszabadulva a háborús bajoktól, minden erejét a fokozott munkának szentelte. Legfőbb törekvése volt, hogy a nemzet kívánságai útját a király és tanácsosai előtt egyengesse. Munkájában azonban éppoly egyedül maradt, mint magánéletében. Az utóbbin enyhítendő újabb házasságra határozta el magát.

Bella gerunt alii, tu felix Austria nube - háborúzzanak mások, te csak házasodjál boldog Ausztria! A közszájon forgott mondás - bár akkor éppen Ausztria háborúzott is s boldognak sem volt mondható - többé-kevésbé ráillett József nádor második, az elsőhöz hasonlóan rövid és szerencsétlenül végződött házasságára.

Hermina Mária Amália anhalt-bernburg-schaumburgi hercegnő 1797. december 2-án született, apja, az 1812-ben elhunyt Victor Carl Friedrich után az anhalt-bernburg hercegi címet örökölte, s vele ezt a Saale menti hercegséghez fűződő rokoni kapcsolatot, de birtokként már csak a 70 négyzetkilométeres Schaumburgot a Lahn folyó mellett s a hasonló Holzapfel grófságot.

A nádor és Hermina 1815. augusztus 30-án kötött házasságot a schaumburgi várkastélyban. Hermina Budára érkeztének leginkább a pesti oldaton lakó reformátusok örültek, akik nagy pártfogóra leltek a protestáns hercegnőben. A nádorné jótékonykodását azonban nem sokáig élvezhették, Hermina 1817. szeptember 14-én ikerszülését követően 20 éves korában meghalt. Az első híradást a Vereinigte Ofner und Pester Zeitung szeptember 18-i számában olvashatták a három város német nyelvű lakói. Szeptember 19-én, pénteken már a Magyar Kurír is részletes tudósítást közölt.

,.A Budáról (Bécsbe) érkezett tudósítások keserves búbánattal töltötték el Cs. Felséges udvart s egész Buda városát. Ezen szomorú tudósítások szerént Magyar Ország szeretett Palatinusának kedves élete párja Hermine Császári fő Hertzegné e hónap 14-ére virradó éjjel igen kínos kettős szülésnek rettenetes fájdalmai között, minekutánna elébb egy Fő Hertzegasszonykát s ezután egy Fő Hertzegtsetsemőt, szülés segítő bába mesterségi szerszámok által tőle elvetettek volna, az azon éjjelre következett napon délutánni kettődfél órakor, meghalálozott... K. orvos doktor Pfiszterer András sebész, szülés főorvos és bába doktor Birly urak, és Schlickné bába-asszonyság a szülés előjeleinek elközelgetésével azonnal megjelentek, s nagy tudományok és széles tapasztalássok szerént mindent elkövettek, amit emberi segedelemből várni lehet."

Az ikrek - Hermina és István - koraszülöttek voltak, 1917. szeptember 14-én 7 és fél-8 hónapra jöttek a világra.

Első felesége betegágyától annak halála után menekült a nádor, most a halálhírre érkezett haza. "A Fő Hertzegasszony lebetegülése véletlenül esett annyiban, hogy még októberben várták - írta a Magyar Kurír - Palatinus Ő Fő Hertzegsége nem volt jelen a szomorú eseten, minthogy bizonyos dolgaira nézve, és azért is, hogy kedves felesége annyának az anhalt-bernburg-schauenburgi Hertzegasszonynak, a ki leánya lebetegülésére nézve éppen útban volt, eleibe menni akart, s kedves leánya karjai közé Budára kísérni akarta, e hónap 12-dikén útját Nagy-Szombatba vette vala."

A nádor szeptember 15-én érkezett haza. Intézkedései nyomán "a folyó hónap 16-dikán össze gyűltek a pesti kir. Universitásról több orvos doctorok, seborvosok és bábamesterek az udvari orvosokkal egyetemben. Minekutánna ezek külsőképpen szorosan megvizsgálták volna az idvezült Hertzegasszonynak holt testét, végre jelenlétökben fel is nyittatott az. Minden a főnek, mejjnek és hasnak üregeiben lévő részek ép és sérelem nélkül való állapotban találtattak. Melyre nézve minden jelenlevő orvosok úgy ítéltek, hogy a halálnak okát egyedül tsak azon szörnyű görts rángatódzásokban kell keresni, mellyek mind a két kisdedeknek elszülésök előtt, után, beállottak, minden segittető eszközök mellett is újra elkezdődtek, és a szülésnek a mesterség által való segítségét elmulhatatlanul szükségessé tették. És éppen ezen mesterséges szülésnek lehet köszönni a kisdedeknek életét."

Bár a két gyermeket teljesen egészségesnek mondották, az újságok - hol bécsi, hol budai értesülésekre hivatkozva - a keresztelés azonnali véghezviteléről írtak, majd újabb időpontul szeptember 16-át jelölték meg. Mégsem lett szükség a nagy sietségre, s végre is a szomorú alkalomhoz illő ünnepélyességgel, szeptember 18-án keresztelték az ikreket. Az előbb született gyermek a Hermina Amália Mária, öccse az István Ferenc Viktor nevet nyerte.

A temetést szeptember 20-ra tűzték ki. Herminát 18-án a királyi vár egyik "szálájában közönséges látásra kitették", s az előírt udvari gyászöltözékben a halott mellett állt a főudvarmester, a főudvarmesternő, a belső személyzet s a pesti reformátusok gyülekezetének német prédikátora, Cleynmann Károly, akit a gyülekezet éppen a főhercegnő kedvéért hívott meg Bécsből.

A Magyar Kurír leírása a halotti gyászpompáról nagymértékben hasonlít ahhoz, amit tizenhat évvel korábban Alexandráról írtak. Most azonban nem volt módunkban meggyőződni a leírtak igazáról. A holttest itt is "ezüst készületű" ruhában volt a ravatalon, az pedig, "amin nyugodott, aranyból volt". Ezen drágán csillogó, díszes öltözékben a főhercegnőt kettős koporsóba zárva szeptember 20-án helyezték a halottas szekérre, külön díszes urnába téve a kocsira a belső részeket, s külön ezüst kazettában a szívet. A halottas kocsi a belső személyzet, a főudvarmesterek, a katonai díszegység kíséretében, a gyászoló fővárosiak sorfala között a budai vár Új Kapuján, a Palota úton ment a hajóhídig (vagyis a belső palotaudvarról a mai Ferdinánd-kapu mellett a Szarvas térre, majd a Várkert kioszk és Ybl-szobor között fel a hídra). A pesti oldalra érve útjukat a Híd utcán folytatták a Kecskeméti kapu felé a református templomba (Felszabadulás tér, Kecskeméti utca, Kálvin tér).

A temetés leírására még egyszer visszatért a lap a következő számban, ahol az akkor még építés alatt álló templomot mutatta be s a félig kész kriptát, amelyben a főhercegnő díszes koporsóját egy állványra helyezték. A kriptafülkét nem falazták be, hanem díszes vasráccsal zárták le, a kripta külső lejáratára vasajtót tettek, amelyet kettős lakattal zártak. Mivel az építkezés miatt a félig kész templom felől a kripta másik lejáratát csak bedeszkázni tudták, a nádor őrséget állíttatott a templom elé.

Huszonegy éven át pihent Hermina magányosan a Kálvin téri református templom kriptájában. A Hofrichter József építőmester tervei alapján készülő templom időközben tető alá került, így 1830 júniusában megtarthatták az első istentiszteletet. A templom felépülésében nagy szerepe volt Herminának, aki még 1816-ban 16 000 forintnyi adományt juttatott az építkezésre.

Az épületen befejezése után röviddel több átalakítást kellett végrehajtani, elsősorban az 1838-as árvíz pusztításai miatt. A katasztrófáról a Regélő március 22-i száma így írt: "a városi színházon felül a víz beszakasztván a homok és trágyából vont gátat, iszonyú zuhogással ömlött szét az alattabb fekvő helyeken... Mentten a víztől egész városban csak a nagy vásár tér, ágostai vallásúak templomának kis környéke, a nagy híd utczának felső csúcsa az Ürményi ház mellett, az úri utczának alsó része Trattner-Károlyi és Jankovich házak előtt, a Ferenc szerzetesek temploma és a nagy kaszárnya maradt."

Víz alá került a Kálvin téri templom is, kriptája is megrongálódott. A víz elsodorta a kriptában nyugvó főhercegnő halotti urnáját és a szívét tartalmazó ezüstszelencét. A nehéz koporsóval nem bírt az áradat. József nádor ekkor úgy határozott, hogy Hermina holttestét is felviteti a már elkészült budai sírboltba. Nevében 1838. április 23-án Vincentius Rudolf plébános kérdezte meg az esztergomi érseki hivataltól, hogy mi módon temethetnék Herminát a Zsigmond-kápolnába. Esztergom válasza kedvező volt, nem támasztottak akadályt, mindössze annyi kikötéssel éltek, hogy Herminát teljes csendben kell felvinni Budára, s mivel "helvét" vallású volt, elkülönítve kell a kriptában elhelyezni.

József nádor e kérésnek eleget tett. Utódai azonban nem ismerve a kikötést, átrendezték a kriptát, így került Hermina a kápolna sírboltjának egyik fő helyére.

A Kálvin téri templom kriptájában nem sokáig őrizték a főhercegnő temetkezésének nyomait. Rövid időre a fülke lakója lett Wesselényi Miklós is. A hajdani temetkezés utolsó nyomai 1944-ben tűntek el, amikor a kripta e fülkéjében vészkijáratot nyitottak, a kriptát pedig légoltalmi pincének használták (Rákóczy Rozália anyaggyűjtése).

József nádor mindössze két évig élvezhette szép, megértő hitvese mellett a visszatért boldogságot. A második feleség sem a nádor, sem Magyarország politikai életében nem játszott jelentős szerepet, ezért viszonylag keveset tudunk róla. Hermináról csak néhány kép és metszet maradt ránk; a Zsigmond-kápolna halotti anyakönyvébe is csupán annyit jegyeztek be: "20 éves korában, miután ikreket hozott a világra, meghalt".

Amikor 1977. október 3-án a nádori sírboltot felnyitottuk, kőszarkofágjának tetején a nagy fedőlapokat már elmozdították - széthúzták -, a vastag vörösréz, majd az alatta levő horganykoporsót hidegvágóval felvágták. Mivel a tetem több helyen, különböző légköri körülmények között volt, az egyenletes lebomlási (dekompozíciós) folyamat zavart szenvedett, így csak néhány rossz megtartású csontszilánkot találtunk. Megmaradt két combcsont-középrész, a bal medencelapát és az alsó állcsont jobb oldali része (corpus mandibulae-ja). A szemfognál fogtorlódást figyelhettünk meg, az alsó 6-os és 7-es fogakon nagymértékű szuvasodást észleltünk. A csontállomány erős kálciumhiányt mutatott. A csontok kevéssé voltak alkalmasak alaki megfigyelésekre, ezért főleg az igazságügyi szakértők vizsgálták a maradványokat fehérjetulajdonságok, öröklődési, igazságügyi és toxikológiai szempontból.

Hermina Mária halotti ruhája aranyozott ezüstszállal átszőtt ripszselyemből készült, négyzet alakban felvarrt aranyozott ezüst flitterrel díszítve. Színe okkersárga lehetett, Alexandra Pavlovnáéhoz hasonlított. Alján hosszú arany rojt (virágos és csavartmintás változatokkal) függött. A derékrészen 2-3 helyen 23 cm hosszú halcsontmerevítés volt. Alsószoknyája fehér vagy ekrü színű vászonszövésű tisztaselyemből készült, szélén 2 cm széles vert csipkével. Az anyag jól megmaradt; valószínűleg a koporsó felbontásakor szakadt darabokra. A koporsóban még egy aranyszállal átszőtt ripszselyem textiltöredék is volt, szélén tüllfodorral - feltehetően a párna része lehetett. Pántlikás selyem halotti cipője szintén Alexandra Pavlovnáéhoz hasonlított.

"Hermina szüléséről orvosi adataink nincsenek - így szól az igazságügyi orvosszakértői jegyzőkönyv -, de azt látjuk, hogy azon dr. Bilry Ede professzor, dr. Pfiszterer nevű orvos, aki Semmelweis elődje volt a szülészeti tanszéken, és Schlickné bábaasszony vett részt. Hermina főhercegnő szülését tehát magas állású és képesítésű szakemberek vezették.

Az igen hiányos csontállomány miatt haláloki következtetésekre nem volt mód. Mivel a halál közvetlenül a szülés után következett be, jogos annak kimondása, hogy valamilyen szülési szövődmény okozta. A halotti anyakönyvben feltüntetettek is e véleményt támasztják alá. Ez a feljegyzés azonban nem pontos, sőt tévedést is tartalmaz, mert ha a halál a hercegek születése után következett be, az nem lehetett a vajúdás (Geburtskreisse) következménye. Erőszakos halálra semmi bizonyítékunk nincs."

József nádor e második rövid házassága két éve alatt az ország gazdasági helyzete tovább romlott. 1816. június 1-jén, gróf Stadion pénzügyminiszter tanácsára, uralkodói rendelettel az 1811-ben kibocsátott papírpénzt 40%-kal leértékelték - így az elégedetlenség még nagyobb lett. Olyan rossz termés volt 1816-ban, hogy egykorú becslések szerint 1816- 1817 telén mintegy 50 ezer ember éhen halt. A rendek országgyűlést akartak, de a király azt nem hirdette meg. Az 1811-iki rossz emlékű országgyűlés után a király hallani sem akart róla, ezt a nádor engesztelő közbenjárása sem változtathatta meg. A király pedig a jelentős ügyeket nem az országgyűlésen keresztül, hanem egyszerűen kormányrendeletekkel szabályozta. Az elégedetlenséget még az is fokozta, hogy a király újabb adót és újabb 35 000 újoncot kért. Mivel az ország teherbíró képességét ez már kezdte meghaladni, a kötelezettséget a királyi biztosok karhatalommal hajtották be. Számos vármegyében lázongás tört ki. Bars megyében az egész tisztikar leköszönt - amikor a királyi biztos ott megjelent, így nem volt, aki a rendeleteit végrehajtotta volna.

A nehéz gazdasági és politikai helyzet következtében kialakult nyomasztó légkörből a nádor újabb házassággal akart szabadulni, illetve olyasvalakit keresett, akivel megoszthatja emberi problémáit.

A Schaumburggal majdnem határos Württemberg 1815-ben csatlakozott az Ausztria vezette Német Szövetséghez - miután az 1806-ig birodalmi hűbéres hercegség Napóleon protektorátusaként mint "önálló" királyság a Rajnai Szövetség tagja volt, majd annak széthullása után, 1813-ban a francia császár ellen fordult. Nem véletlenül esett tehát József főherceg - és Ferenc császár - választása Ludwig Friedrich Alexander württembergi herceg leányára. A nádor Hermina főhercegnő halála után két évvel, 1819. augusztus 24-én a württembergi Kirchheim unter Teck királyi kastélyban megtartotta esküvőjét a 22 éves Mária Dorottya Vilmával.

Házasságuk szerencsésebbnek mondható, mint a nádor első két házassága. Öt gyermekük született; 1820-ban Erzsébet Karolina (Karola Henrika), aki egy hónapos korában meghalt; 1825-ben Sándor, aki 1837-ben halt meg, 1831-ben Erzsébet, 1833-ban József és 1836-ban Mária Henrietta. A lányok közül Erzsébet külföldre ment férjhez, mindkét férje Habsburg származású főherceg (Estei Ferdinánd és Károly Ferdinánd) volt. Mária Henrietta II. Lipót belga király felesége lett.

Mária Dorottya mindennapjáról kevés adat maradt ránk. Ő volt az első idegen származású hercegnő a XIX. században, aki jól megtanult magyarul. Életét jótékonykodással töltötte, főként az evangélikus egyházat támogatta, s nagy rokonszenvvel viseltetett a tanítók és iskolák iránt. Több egyházi iskola neki köszönheti létét, az 1820 és 1848 közötti sajtóban lépten-nyomon köszönetnyilvánításokkal találkozunk, amely mind a nádorné bőkezűségét dicséri. Leszámítva a kötelező túlzásokat, valóban sokat köszönhettek Mária Dorottyának az elhagyott kis vidéki evangélikus egyházközségek és egyházi iskolák. E pedagógusok iránt megnyilvánuló rokonszenvét örökítette meg unokája akkor, amikor Zirzen Janka, Rómer Flóris és Péterfy Sándor indítványára megalapította a Mária Dorottya Egyesületet a munkanélküli nevelők és tanítók álláshoz juttatása és segélyezése céljából. Az 1945-ig fennállott intézmény csekély nyugdíjról és otthonról is gondoskodott az idős tanítók számára. Székházuk az egykori Orczy út és Örömvölgy utca sarkán állt (ma Mező Imre út, Diószegi Sámuel utca).

A XVII. században a német protestánsok körében elterjedt karácsonyfa állításának szokását is Mária Dorottya honosította meg Magyarországon az 1820-as évek elején. Tőle vették át e szokást a magyar főurak, így a Podmaniczky, a Bezerédi és a Hunyadi család.

A családi örömökből József nádornak ezúttal is kevés jutott osztályrészül. Harmadik házasságának még egy éve sem telt el, amikor Mária Dorottya első gyermeke, Erzsébet Karolina Henrika - aki 1820. július 30-án született - 23 nap múlva, az év augusztus 23-án meghalt. Őt temették elsőként a budai Zsigmond-kápolnába, miután a nádor nem vitette le a kapucinusok kriptájába. Minden valószínűség szerint a feltűnést kívánta elkerülni, mert a gyermeket a legnagyobb csendben temették el.

Erzsébet Karolinát csipkés pólyába öltöztetve ugyanolyan nagyságú tölgyfakoporsóba helyezték, mint a nádor első leányát, Paulinát, majd e koporsót négy rézcsavarral nyitható vörösréz koporsóba zárták. Amikor az 1890-es években a nádori kriptát József Károly átépíttette, a kripta C (legbelső) termének északnyugati fala mellé obeliszkszerű építményt emeltetett a kis halott számára. Ezt a sírépítményt is mi nyitottuk fel először 1977 decemberében, oldalsó zárókövének félrehúzásával.

A kisgyermek holttestét nem balzsamozták be, ezért csak csontjai maradtak meg. Az újszülött testméreteit tekintve koraszülött volt; csontjainak nagysága egy 7 hónapra született magzat csontjaival mutattak azonos fejlettséget és méretet.

Erzsébet Karolina halotti ruhácskája fehér atlaszselyemből készült. Puffos ujját könyökig érő szélén pánttal fogták össze. Elöl hosszában selyem csokrocskák díszítették. Alját két sávban fehér csipkefodor díszítette. Főkötőjének külső borítása a fodor csipkéjéből készült. A ruha anyaga jó állapotban maradt meg, a csipke szétmállott.

Erzsébet Karolina születéséről és fejlődéséről, esetleges betegségéről, halálának körülményeiről korabeli adatokkal nem rendelkezünk. A halotti anyakönyvbe azt jegyezték fel, hogy "gestorben am inneren Wasserkopfe" - meghalt belső vízfejűségben.

A csontokon fejlődési rendellenesség vagy veleszületett betegség jelei nem voltak azon kívül, hogy az újszülött fejletlen koraszülött volt. Feltűnt, hogy a halántékcsontok belső felszínén igen kifejezettek az agybarázda-lenyomatok, és ez alátámasztja a félheveny agynyomás-fokozódás fennálltát. A csecsemő halálát tehát természetes okra vezethetjük vissza.

A családi tragédiák mellett az ország kormányzásában nem jutott sok sikerélmény osztályrészül a nádornak. Ferenc császár-király már 1811 óta nem hívott össze országgyűlést. A nádor felutazott Bécsbe, de ő sem tudta azt elérni, mert rég elvesztette a király kegyeit, Metternich bizalmát és az udvar szeretetét. Bécsben azt híresztelték róla, hogy ő buzdítja a magyarokat ellenállásra. Pest megyében - melynek a nádor örökös főispánja volt - Szögyényi Zsigmondot nevezték ki melléje helytartónak. Végül 1825. július 3-án szeptember 11-re mégis összehívták az országgyűlést. Ezen a nádor a következőket mondta: "Nemcsak azon szoros kötelességemnél fogva, mellyel mint az ország első tisztviselője tartozom, s nem is csak közbenjárói tisztemnél fogva, melyet a kedves haza iránt jó és bal szerencsében egyaránt tanúsítottam, igyekezzenek őfelsége kívánatának megfelelni."

1825. október 22-én az országgyűlés fölterjeszti a királyhoz sérelmi feliratát. Ferenc király november 9-én elutasítja a sérelmek orvoslását, de József nádor közbenjárására hozzájárul, hogy ismét törvénybe iktassák az ország jogait biztosító 1791. évi törvénycikkeket. Az elmúlt évek eseményei által felizgatott nemzet képviselőinek nagy része ellenzéki magatartást tanúsított és mindenekelőtt a sérelmeket akarták orvosoltatni. Ezen az országgyűlésen a nádor szerepe a békítgetés volt. A rendek élénk színekkel festették le az alkotmányos szabadságnak az elmúlt évek alatti megsértését.

1826. november 20-án József nádor közbenjárt az uralkodónál a 4 millió forint adó- és korábbi többletfizetések beszámítása érdekében. Végre az 1826. december 5-i ülésen jelenthette be a nádor: a kormány annyiban engedett, hogy visszamenőleg nem kell az adókat befizetni, de az adó emelésétől nem tekintett el. A nádor a legmagasabb adózás ellensúlyozására megpróbálta a nemzeti ipart fejleszteni, hogy az ország képesebb legyen a teherviselésre. A rendek a nádor minden ez irányú kívánságát teljesítették. Újból törvénybe iktatták az ország önállóságát, adót csak az országgyűlés szavazhat meg, minden 3 évben országgyűlést kell tartani. Ekkor rendelték el az országos összeírást és a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását.

Az országgyűlés 1827. augusztus 18-ig tartott. A nemzeti nyelv ügyét a nádor társadalmi téren is erősítette. A nádor felesége az 1826. újév napján az országot, majd ugyanez év február 28-án az országgyűlési küldöttséget magyar nyelven köszöntötte. Ez volt az első önálló, szabadon mondott magyar nyelvű beszéd egy Habsburg főhercegné ajkáról. A beszédet örök emlékül a Nemzeti Múzeumban helyezték el. Amikor 1827-ben az országgyűlést berekesztették, "Magyarországon József nádor volt a legnépszerűbb, Bécsben a legnépszerűtlenebb ember" - tartotta a közhangulat.

József nádort sokban segítette Mária Dorottya a kormányzásban is. Nemcsak, hogy maga is belevegyült a pesti társadalmi életbe, eljárt a Károlyiakhoz és a Széchenyiekhez, hanem ott többnyire magyarul, vagy nagyrészt magyarul társalgott. Családja tagjait magyar nyelvre tanította. Gyakran magyar ruhát viselt, ilyenkor gróf Batthyány Lajosné, Károlyi Györgyné és Grassalkovichné is ilyen ruhát vett fel.

Problematikus és utólag nehezen ítélhető meg a nádornak Széchenyi Istvánnal való valódi kapcsolata. József nádor eleinte szerette Széchenyi Istvánt, segítette az általa életre hívott intézményeket, de mikor Széchenyi elvei egyre erősebb demokratikus színezetet kaptak, útjaik kettéváltak. Amikor Széchenyi a magyar nyelvről, a közügyekről, a magyar kultúra elmaradottságáról szólt, mindig erős, indulatos hangon beszélt és ez a nyugodt, csendes természetű nádornak nem tetszett. A Lánchíd és a vasútépítés ügyében a nádor mindig a liberális párttal értett egyet. Nem ellenezte, hogy a hídon vámot szedjenek a konzervatívok ellenére. A nádor nagyra becsülte Széchenyi alkotásait, de az 1827-ben létrehozott Pesti Kaszinóról nem volt nagy véleménye, azt egyszerűen "dohányzó klubnak" tartotta, ahol a nagyurak kártyázhattak. A gazdasági egyleteknek azonban már igazi pártfogója volt; nem egyet maga kezdeményezett és többnek a védnöke volt haláláig.

Az 1826. április 1-jén tartott főrendiház gyűlésén Széchenyi István - magyar nyelven - nagyon kikelt a főrendek ellen, olyannyira, hogy még alkotmányos érzelmüket is kétségbe vonta. A nádor - aki jól ismerte apját, Széchényi Ferenc grófot, a Nemzeti Múzeum megalapítóját - ezért szigorúan megfeddte a fiatal grófot. Széchenyi ekkor azt írta naplójába: "Hosszabb beszédet tartottam; a palatinus megszidott, csakis apám iránt való tekintetből nem volt velem szigorúbb."

Széchenyi István gyakran járt a nádorhoz a palotába. Egyszer a nádor felesége, Mária meg is kérdezte a férjét, hogy miért nem kap se címet, sem rendjelet. Ő így válaszolt: "Egy Széchenyinek ez már kevés volna."

Bár Pest város szabályozásának kérdéseiben a nádor és Széchenyi István között - különösen a parkok kialakításának tekintetében - akadtak véleménykülönbségek, egyéb ügyekben szoros volt a közöttük levő kapcsolat. Aki elolvasta Széchenyi István Naplóját, észrevehette, milyen gyakran fordul elő benne József nádor neve. Ha csak annyit is, hogy "ma a nádornál", a szűkszavú sorok között is sejteni lehet együttműködésük jeleit. Ez érthető, ha arra gondolunk, hogy Széchenyinek szüksége volt olyan befolyásos emberre, aki az ő nagyvonalú terveit támogatta. József nádor pedig örömmel fogadta a nála 15 évvel fiatalabb, haladó szellemű munkatársat, aki lendületével, értelmével, hasznos gondolataival erősítette és népszerűsítette nádori működését. Valójában a két nagy egyéniség jól kiegészítette egymást, ha politikai felfogásuk bizonyos pontokon eltérő volt is.

A nádorra általában nagy és kényes közvetítő szerep hárult. Széchenyi az alkotmányos utat választva, mindenkor hatott a nádor személyére azzal, hogy igyekezett őt az országos ügynek megnyerni. Ugyanakkor a nádor politikailag két kő között őrlődött, hiszen ha helyeselte is az újító törekvéseket, az uralkodóházhoz mindig hű maradt, meg kellett elégednie a jóindulatú pártfogó szerepével. Ez pedig igen hálátlan szerep volt az akkor már forrongó Magyarországon. Az utókor a nádort többnyire ezen tevékenysége közben ismerte meg és bírálta.

A nádor harmadik házasságából csecsemőként elhunyt Erzsébet Karolina és a fiatalon elhunyt Sándor Lipót után 1831. január 17-én született harmadik gyermeke, Erzsébet Franciska Mária. Erzsébet első férje 1847-ben Estei Ferdinánd főherceg volt, második pedig unokatestvére, Károly Ferdinánd főherceg. A házaspár 1854-ben Budára költözött, itt született meg fiuk 1855-ben, január 18-án. Ferenc József néhány napos korában meghalt. Hová temették, arról nincs tudomásunk. Sem születéséről, sem haláláról nem írtak a korabeli lapok. Fiának halála után Erzsébet nem tért vissza többé Budára; Madridban halt meg 1903. február 14-én. József nádor következő gyermeke József Károly volt, aki a "magyar Habsburg" ágat örökítette tovább.

1832. december 16-ra Ferenc király országgyűlést hívott össze Pozsonyba. December 20-án nyitotta meg a király, majd 1836. május 2-án rekesztették be. Az úrbéri törvényjavaslat és az örökváltság ügyében az alsótábla és a felsőtábla között ellentét alakult ki. A nádor a főrendek mellett állt, így népszerűsége rohamosan csökkent. Tetézte ezt, hogy Ferenc király - József főherceg nádor 1835. február 22-én kelt javaslatára - elrendelte, hogy a Királyi Tábla indítson hűtlenségi pert Wesselényi Miklós báró ellen.

Ez év március 2-án meghalt I. Ferenc király. Trónra lépett fia, V. Ferdinánd, akit még 1830. szeptember 28-án Pozsonyban magyar királlyá koronáztak.

1835. december 12-én az országgyűlés két táblája felkérte József nádort, hogy járjon közbe a magyar nyelv érdekében. A törvényeknek magyar nyelven való felterjesztését és kiadását kívánták. József nádor a szentesítő törvények magyar szövegét írta alá. Metternich ezért erősen megdorgálta és addig nem fogadta el, amíg a nádor a latin szöveget alá nem írta.

Egy ismeretlen egyén a nádor kezéhez juttatta Deák Ferencnek egy levelét, amelyet "véletlenül" a gyűlésteremben felejtett. E levélben ezek a sorok voltak: "A magyar nyelv, úgy hallom, rosszul áll Bécsben. Ebből nagy zavar lesz s megtörténhetik, hogy ezen fog hajótörést szenvedni az ország gyűlése, mert alig hiszem, hogy a karok és rendek más nyelven felírást készítsenek, mint magyarul." A nádor közölte e sorokat a kancellárral. Bécsben tartottak attól, hogy e levél mögött sok más is rejtőzik - hiszen ezt éppen a nyugodt Deák Ferenc írta - és így érvényt szereztek a magyar nyelvnek a törvényben is.

Az 1832-1836. évi országgyűlés törvényeit 1836. május 2-án szentesítették. A főbb törvénycikkek: a törvények nyelve a magyar, a Részeket visszacsatolja Magyarországhoz, kimondja, hogy az építendő Lánchídon mindenki köteles hídvámot fizetni, pénzt szavaz meg a Nemzeti Múzeum építésére, a Nemzeti Színház építésére gyűjtést rendel stb.

József nádornak a bécsi udvarhoz való viszonya V. Ferdinánd uralkodása alatt sem változott. A nádor a harmincas évek végén lassan elveszítette népszerűségét és politikai befolyását annak érdekében akarta visszanyerni, hogy fia nádorrá választásának útját egyengesse. A nádor népszerűségét csökkentette az országgyűlési ifjak vezetőinek (Lovassy Ferenc és László, valamint Tormássy János) elfogatása 1836-ban. Betiltja Kossuth lapját, a Törvényhatósági Tudósításokat. 1837. május 5-én letartóztatják Kossuth Lajost is. Pest vármegye közgyűlése tiltakozott a letartóztatás ellen. A nemzetben az a meggyőződés élt, hogy a nádor ezt meg tudta volna akadályozni, sőt úgy vélték, hogy az ő beleegyezésével történt. A valóság az, hogy állandóan közbenjárt érdekükben anélkül, hogy ezt a cselekedetét a vele nemegyszer igen hálátlan magyar főurakkal közölte volna. Széchenyi István azt kívánta, hogy ne hajtsák végre az ítéletet. Deák Ferenc arra kért engedélyt, hogy Wesselényit szembaja miatt Gräfeneggben gyógyítsák. Kérését a nádor ellenezte, mivel szerette volna Wesselényit szabadon bocsátani. Végül is a gräfeneggi gyógyíttatás lehetőségét Metternich ajánlotta fel, hogy ezzel is gyengítse a nádor népszerűségét.

1840. április 29-én József nádornak sikerült Bécsben kieszközölni, hogy V. Ferdinánd kegyelmet adjon a perek vádlottainak. A nádorról alkotott felszínes vélemények azonban már ekkor nem változtak.

1836. augusztus 23-án született Schönbrunnban a nádor és Mária Dorottya házasságának utolsó gyermeke, Mária Henrietta. Csak gyermekkorának elején élt Magyarországon, majd a 70-es években töltött hosszabb időt Alcsúton testvérénél, Józsefnél. 1853-ban férjhez ment a belga trónörököshöz - akkor még brabanti herceghez -, 1865-től már belga királyné volt. Férje, II. Lipót belga király mellett nem volt könnyű élete. Gyermekei közül az 1864-ben született Stefánia a fiatalon öngyilkossá lett Rudolf trónörökös felesége volt. E házasság a Habsburg-család családegyesítési kísérlete volt. Mária Henrietta nem volt még ötvenéves, amikor visszavonult a spaa-i belga királyi kastélyba és itt is halt meg 1902. szeptember 19-én.

József nádor harmadik feleségétől született második fiúgyermek, Sándor Lipót Ferdinánd 1825. június 6-án jött a világra és 1837. november 12-én halt meg. Élénk eszű, kedves fiúcskának írták le, akit 13 évesen váratlanul ragadott el a halál. Betegségének lefolyásáról és haláláról a "Jelenkor" tudósított: "Nádorunk ő cs. k. főhercegségét fönnséges családostól, folyó hó november 12-e mély gyásszal borítá. E napon ugyanis Sándor Leopold Ferdinánd fönnséges fiát virilitásnak indult élete 13. évében hasmenéssel kezdett és skarlát himlőre ideglázzá fajult betegség következtében miután f. h. 5-én halotti szentségekben részesült, déli 12 óra után 44 perczel az egész fönnséges család jelenlétében kiragadá az élők sorából a kérlelhetetlen halál."

A halálok az anyakönyvi bejegyzés szerint: febris catarrhalisbiliosa nervosa cum Exanthemate milliare. Minden valószínűség szerint e betegség azonos volt a múlt században Grisinger által leírt, nehezen azonosítható fertőző betegséggel, amely a visszatérő láz egyik különleges formája; súlyos sárgasággal jár, rosszul diagnosztizálható. Az is feltehető, hogy a hepatitis epidemicaval vagy a paratyphus C-vel kevert visszatérő lázról van szó. A későbbi orvosi nyelvben a "febris miliaris" kis járványokat okozó fertőző betegség, amely visszatérő lázzal és rendkívül nagy izzadással jár. A magas lázas állapot 3-4. napján az egész testfelszínt a bőrpír (erythema), erythoderma borítja el; a test tele lesz kiütéssel.

Az is lehet, hogy a gyermek skarlát okozta szövődmények miatt halt meg. Megtévesztő a halotti anyakönyv kórisméje, mert a "febris biliosa" névvel (ahogyan ezt az anyakönyvben írták) a tífuszt is jelölték. A fővárosban pedig az 1835-1837-es években e betegség járványos volt, így lehetséges az is, hogy a halál oka tífusz betegség volt. E feltevést erősíti meg Pólya József az Orvosi Tár 1842. évi 2. számában leírt közlése: "Az 1835-i nyár végével és ősz kezdetével mutatkozott kisszámú epebőséggel következő váltólázas betegség. Kétféle kórfolyást mutatott. Egyik csúz-hurutos láz alakjában két nap alatt "lefolyt", a másik során a láz "idegesbe ment át" és hagymáz bíbor (purpura typhodes) képében jelentkezett."

Bármelyik kórformát fogadjuk is el a Sándor Lipót halálához vezető betegségnek, azt csakis természetes okból bekövetkezettnek véleményezhetjük (az igazságügyi orvostani jegyzőkönyvből).

A halálesetektől megtört nádor Sándor Lipót temetésénél is mellőzte a fényes külsőségeket, a temetés csendes udvari mise keretében zajlott le. Sándor Lipótot ugyanolyan nagy szarkofágba, majd azon belül ugyanolyan nagyságú vörösréz és tölgyfa koporsóba temették, mint később István nádort. A kripta szemlézésekor a szarkofágot fedő kőlapok oldalt voltak tolva és mindkét koporsó fel volt törve. Sándor Lipót csontjainak jelentős részét - a kripta szinte egész területéről sikerült összeszednünk anélkül, hogy koponyáját megtaláltuk volna. Eredetileg - ezt a korabeli sajtóból tudjuk - Sándor Lipót holttestét hevenyészve bár, de balzsamozták. Ez az eljárás azonban nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy a tetemet megóvja a bomlástól.

A halott fejéből csak egy, a boncolásnál körbefűrészelt falcsonti rész, valamint világos színű szőke hajtincsei maradtak meg. Sándor Lipót számított életbeni termete 140,4 cm volt; vékony, nyurga gyermeknek bizonyult. Csontozata jól fejlett, egészséges, kémiai összetételét tekintve normális volt.

A nádor politikai szerepe ezekben az években folyamatosan csökkent. "József nádor, a Budán székelő helytartótanács elnöke, még a magyar ügyekben sem hallathatta szavát Bécsben. Sokszor csak utólag közölték vele azokat a döntéseket, amelyeket neki kellett végrehajtania. Pedig a magyarországi viszonyok ismeretében az ő állásfoglalásai voltak a megalapozottabbak. Amíg Metternich Magyarországon csak hátramaradottságot látott, s ezért minden haladó mozgalom hátterében külföldi ügynököket, egy-két "elszédített" tévelygőt sejtett, József nádor vele szemben leszögezte, hogy bizonyos reformok már Magyarországon is elkerülhetetlenek, sőt itt már nemhogy a reformoknak, hanem a demokratikus átalakulás híveinek is kimutatható a társadalmi bázisa a kisnemességben és a városi köznépben. Ezért helytelen az ellenzéki mozgalmat rendőri ügyként kezelni. Nem hozhat végleges megoldást az erőszak alkalmazása. Metternich azonban, minden változtatásnak elvi ellensége lévén, nem fogadta el József nádor javaslatait, hanem inkább a kolowrati politikához közelített. Az államértekezlet eddig is foglalkozott a fontosabb magyarországi ügyekkel. Most a magyar kancellária és a helytartótanács adminisztratív kiiktatását célozva, Metternich 1837-ben külön "magyar-erdélyi információs bizottságot" szervezett, amely a beérkező titkosrendőri jelentések alapján - ezekbe még a nádornak sem volt bepillantása - foglalt állást a magyar ügyekben. Magyar kancellárrá Metternich feltétlen hívét, a magyarul sem tudó tehetségtelen Pálffy Fidél grófot nevezték ki. Az új Metternich-Pálffy nevével fémjelezhető magyarországi politika a liberalizmus következetes, a rendi jogokat is semmibe vevő felszámolásán, a magyar különállás fokozatos megszüntetésének programján alapult. Egy esetleges aktív, sőt fegyveres ellenállással is számoltak" - írja Gergely András a Magyarország Története (1980) című munkában.

Metternichnek - 1842-től - József nádorral folytatott bizalmas levelezése tanúsítja, hogy az udvar részéről az új magyarországi politika kezdeményezésének szükségessége a nádor megállapításaival találkozott, bár a nádor másképpen képzelte e kezdeményezéseket, mint a kancellár. 1842 januárjában Metternichhez intézett levelében a nádor egyrészt józanul rámutatott a Magyarországon 1840 után megindult, gyorsan kibontakozó fejlődésre, új generációk belépésére, a politikai társadalmi bázisának kiszélesedésére és így a felfogások polarizálódására, a vagyonosok eltávolodására a reformoktól; másrészt éppen e helyzetre és az így kínálkozó lehetőségekre hivatkozva annak szükségességét és jelentőségét hangsúlyozta, hogy a kormány, ha óvatosan is, vegye kézbe a politikai kezdeményezést, mozgósítsa a konzervatív erőket, míg azok egyáltalán mozgósíthatók. És mint pragmatikus politikus, a nádor kiemelte a helytartótanács és a megyék önkényeskedései által megromlott tekintélyének efféle pozitív kezdeményezésekre alkalmas területet, a most tervbe vett magyarországi vasutak közül legalább a pest-bécsi vonal államvasúttá nyilvánítását: állampénzen való megépítését javasolta. (Vörös Károly)

Közben a nádor magánéletében újabb tragédia következett. Meghalt gyermeke, Hermina Amália Mária, István, a későbbi nádor ikertestvére. Hermina 1817. szeptember 14-én született; édesanyját születése napján veszítette el. "Atyja bálványozásig imádta leányát, aki napsugaras kedélyével, viruló szépségével és jóságos lelkével körülrajongott, dédelgetett kedvence lett Pest-Budának" (Lestyán Sándor). Apja, a nádor megtaníttatta magyarul; több beszédet mondott el a magyar nyelv érdekében magyarul. A korabeli újságok szerint szép volt, kedves és szerény. 1834-ben, 14 éves korában Csillagkeresztes hölgy lett, 1840-ben a prágai Theresianum nőnevelő intézet apátnője.

Minden kívülálló számára meglepetést okozó hirtelen halálát - a körülmények részletes ismertetése nélkül - a Pesti Hírlap, a Regélő Pesti Divatlap és a Regélő Tárcája a bécsi újságokból nyert értesülések alapján írta meg. Ezeknél a leírásoknál részletesebb tudósításokat a többi magyarországi lap sem közölt.

"Gyászhírrel nyitjuk meg mai póstánkat" - írta a Pesti Pósta rovatában február 19-én a Regélő Tárcája - "egy érzékeny csapás jelentésével, melly szeretve tisztelt Hermine főherczegnő, István főherczegünk ikertestvére, Budáról Bécsbe rándulván, ott kevésnapi betegség után, vasárnapon, f. h. 13-kán élete virágában (24 éves korában) halál áldozatja lőn; korahalálát nemcsak már sok hasonló csapást szenvedett fenséges atyja, királyi családja, s az egész cs. kir. uralkodó ház, de minden jobb érzésűek gyászolják, s gyászol benn különösen fővárosunk egy elsőrendű hölgycsillagot, ki rövid életében a jótékonyság s magasztos emberszeretet angyalaként tűnt fel közöttünk."

Ugyanazon nap a Regélő Pesti Divatlap gyászversben adta olvasói tudtára a szomorú hírt.

Hermine herczegasszony halálára

Szűz kebled dobogásának szennyes vala e föld,
S honnét jött hozzánk, szellemed elrepüle.
Földünk mocskai közt olly ritka az angyali szentség
És ez is a dús ég fénypalotáiba száll.
Mért, nemes égi sugár, dúsabbá tenni a dúsat?
Ott fény s angyal elég; itt rideg árva magány!

A költemény aláírója T.; a betű minden valószínűség szerint a főhercegnővel egyidős Tompa Mihályt rejti.

Hermina temetéséről mindössze egy rézmetszetet ismerünk, azt a jelenetet örökíti meg, amikor a nemes ifjak s budai polgárok vállukra emelve a koporsót, belépnek a palotaudvarról a sírboltba. A Regélő Tárcája február 21-én számolt be az udvari gyászról és a temetés körüli eseményekről.

"Időjárásunk tetemesen meglágyult, úgy hogy jéghidunkat is jól megporhanyitá; de fővárosi népünk, ismert bátorságánál fogva, azzal legkevesebbet törődik, s kivált tegnap és ma hangyakint pezseg rajta, elláthatatlan, szakadatlan fekete vonalt képezve a pesti partoktól egész föl Budán a várpalotáig; hol a lapjaink mult számában említett szűzhalottat kora reggeltől késő estig látogatta... Üdvezült Hermina főherczegnő holtteste t. i. miután febr. 16-kán a cs. kir. udvari vártemplomban a létalkotványon közszemlére reggeli 8 órától kezdve délutáni 4 óráig kitéve volt, estve csendben Budára szállíttatott, hol vasárnap délután 2 órától hétfői délután 4 óráig az ottani várbeli Zsigmond kápolnában vala látható, onnét a főherczegi családi sírboltba szállíttatván... Az udvari gyász febr. 16-kán öltetett föl, s tartand hat hétig, t. i. a mondott naptól kezdve mart. 1-jéig befejezőleg a mély gyász, mart. 2-kától pedig ugyanazon hónap 29-kéig a kisebb gyász viseltetendik."

Pest város elöljárósága mély megrendülésében úgy határozott, hogy maradandó épülettel örökítik meg a fiatal lány emlékét. Négy polgár: Tomala Ferdinánd zeneműkiadó és műlapkereskedő, Steindl Ferenc műasztalos, id. Coffin Károly kárpitosmester és Wahlkampf Henrik rézműves 1842. február 28-án azzal az indítvánnyal fordult a nádor vezetése alatt álló Szépítő Bizottsághoz, hogy a Városerdőben - a mai Május 1. út 23. szám alatti telken - önkéntes adakozásból emlékkápolnát kívánnak építtetni Hermina főhercegnő tiszteletére. Hild József tervei alapján készült el a városligeti neogót stílusú Hermina-emlékkápolna, kisebb-nagyobb megszakításokkal 1843 és 1855 között, melyet 1856. szeptember 8-án, Kisasszony napján szentelt fel Scitovszky János hercegprímás.

A felszentelésről szóló eredeti okirat már Szent Hermina-kápolnaként említi - az évek folyamán elhalványodott alapításának célja. Az okirat - amelyet 1977-ben restaurált az Országos Széchényi Könyvtár - a kápolna birtokában van, eredeti felszerelési tárgyait azonban nagyobbrészt átvitték a Kassai téri plébániatemplomba.

A ma műemlékként nyilvántartott kápolna faragott kövekből készült, egy homlokzati toronnyal. Kapuja csúcsíves, oldalhomlokzatai pillérdíszekkel áttört korláttal lezártak. Belső képe nem egységes, az eredetileg neogót belsőt később beállított barokkos mellékoltárokkal szaggatottá tették. A kápolna részletes történetét a Budai Krónika írta meg Hermina halálának 100. évfordulójára megjelent negyedik számában.

Ugyanakkor, amikor a Pest városi tanács a kápolna építését elhatározta, döntöttek arról is, hogy a Városliget egy csendes részét a főhercegnőről nevezik el. A mai Erzsébet királyné útja, Nagy Lajos király út, Lumumba utca és Mexikói út által határolt rész neve 1842 óta Herminamező, a Hermina út pedig a mai Május 1. út volt.

Hermina holttestét atyja Budára szállíttatta, hogy "azon a földön aludja örök álmát, melynek népéért élni akart". Koporsóját 1842. február 21-én helyezték el a budavári palota sírboltjában.

Amikor a nádori kriptába behatoltunk, Hermina holttestét a József nádor szarkofágja előtt álló Erzsébet Karolina gyermekszarkofág tetején találtuk. Ruha nélkül, a nedvességtől penészesen hátán feküdt a mumifikált tetem. Már első tekintetre szembetűnt, hogy arca és teste alig hasonlít ahhoz a metszethez, amely az Ernst Lajos gyűjteményében levő festmény alapján készült. Inkább arra a rajzra emlékeztetett, amelyet Einsle Antal festménye után Lieder Frigyes készített.

Hermina vékony, gracilis, beteges, tüdőbajra hajlamos testalkatú, törékeny nő volt. Szó sem volt arról a "viruló szépségről", amellyel a korabeli írók felruházták. Erős gerincgörbülése és kisebb púpja miatt sokat szenvedhetett. Talán azért jótékonykodott annyit, mert érezte, hogy az élet számára már nem sok jót tartogat.

Halála után testét mumifikálták, de egészen más módszert alkalmaztak, mint a sírboltban nyugvó más halottaknál. Testüregét felülről folyékony konzerváló anyaggal töltötték ki. Arcvonásai, szempillája, haja, bőre, terminális szőrzete teljes épségben maradt; a ruhát a sírrablók darabokban tépték le róla. A letépett ruhadarabokkal az egész kripta tele volt. Halotti ruhája ezüstszálakkal átszőtt ripszselyemből készült. Könyökig érő bő ujja volt, végén pánttal összefogva. Pántlikás selyem halotti cipője foszladozott.

Arca egészében és részleteiben is apjához, József nádorhoz hasonlított. Az embertani vizsgálatoknak csak egy részét végezhettük el, mert a test merevsége miatt egyes mérőpontokhoz nem fértünk hozzá. Hermina - mint édestestvére, édesapja és sok más rokona - a fenno-nordikus típushoz sorolható, amelynél az arc lágyságát a gracil-mediterrán jellegek adják. Ugyancsak "spanyol-mediterrán"-jellegű a hosszúra hagyott, igen sötét, ritka szálú haj és az egészen gracilis testalkat. A fogak épek, jó megtartásúak, elég nagyok, a felső metszőfogak a fogsorív síkjából kiállók, mint József nádornál és László főhercegnél. A felső metszőfogak bár "ásó alakúak", mégis széles koronájúak.

A továbbiakban az igazságügyi orvostani jegyzőkönyvből idézünk: "A jobb combcsont középső harmadának az elülső-belső oldalán féltojásnyi termine-nagyobbodás, amelyet feltárva előttünk a combcsont középső és távoli harmada határán, a belső oldalon egy 8 cm hosszúságú, orsó alakú csontmegvastagodás. Hosszirányú felfűrészelés után megállapítható, hogy ezen a területen a csont kéregállománya szabályosan egynemű, az épnél vastagabb. Ez az elváltozás az ép csontkéreg felé folyamatosan megy át, a csonton azonban átépülés, hegképződés, vagy gyógyult törésre utaló más jel nem található. Szövettanilag az elváltozás homogén, szabályos struktúrát mutat.

A nyak bal oldalán elhelyezkedő metszéstől eltekintve sem a koponya, sem a törzs megnyitásának nem volt jele. A mellkasi és hasi szervek a gerinc mellett pergamenszerűen beszáradva, összezsugorodva, de makroszkóposan felismerhetően a helyükön találhatók. A jobb tüdőlebeny területén egy fél szilványi előboltosulás. A mellkasi szervekből vett minták kórszövettani vizsgálatra nem voltak alkalmasak.

A gerinc nyílirányú röntgenfelvétele a kifejezett, ún. idiopathiás jellegű "S"-alakú gerincgörbülethez a lumbális szakaszon nagyfokú torsio csatlakozását jelezte. A gerincgörbület következtében a csontos mellkas jelentős mértékben deformált. A medence nyílirányú felvételén pozitív Risser-tünet látható.

Hermina betegségéről orvosi adataink nincsenek. A halotti anyakönyvben halálokként febris nervosa, illetve Nervenfiber kórismét tüntették fel. Ezen diagnózison abban az időben a hagymázt - tífusz megbetegedést - értették. Eckstein Ferenc e betegség okozta járványok leírásában általában hagymáz, tiphus epidemicusról beszél, de a részletes ismertetésnél nervis febrosa s. putrida nevet említi.

Hermina holttestének vizsgálata során súlyosfokú gerincgörbületet juvenis kyphoscoliosis maioris gradust) és ennek következtében kialakult mellkasdeformitást észleltünk. Felvethető idült szálagos mellhártya-összenövés, amely lezajlott mellhártya folyamatra is utalhat (gümőkóros eredet?). A radiológiai vizsgálat azonban azt mutatta, hogy a csigolyagörbület nem gümőkóros eredetű. E leletek alapján a halálok egyértelműen nem bizonyítható, de a súlyos mellkasdeformitás már önmagában is hirtelen halálra hajlamosító tényező, de elősegíthette bármely incurrens megbetegedés halálossá válása.

Ha a korabeli híreket egybevetjük a bonclelettel, akkor lehetséges, hogy Herminánál a tífusz valamelyik formája lépett fel, amelynek lefolyását, illetve a halál gyors bekövetkezését a mellkasdeformitás elősegíthette és siettethette. A jobb combcsonton talált elváltozás, amely valószínűleg a csonthártya alatti vérömleny elmeszesedésétől származik, egy, a halált hosszabb idővel megelőző balesetet bizonyít."

József főherceg nádor tevékenysége és aktivitása élete vége felé erősen csökkent. A hivatali ügyek mellett egyre több gondot fordított családjára. Gyermekei nevelését gyakran Ő maga vette kézbe. Igyekezett gyermekeinek átadni a történelem, a régészet és a természettudományok ismeretét. Minden estéjét 8-9 óra között családja körében töltötte. Amikor családtagjai betegek voltak, mindig ő maga virrasztott ágyuknál. És amint öregedett, egyre több időt töltött könyvei között.

A továbbiakban néhány gondolatot közlünk a nádor szerepéről és megítéléséről egy évszázad távlatából (az idézetek Domanovszky Sándortól származnak).

A nádornak két célja volt az országban: alkotmányának fenntartása és az elszigetelt nemzetiségek megőrzése. Ezzel a két gonddal zárta az utolsó általa vezetett országgyűlést is. Az életében megtartott országgyűléseken e két célt akarta elérni. "Miután az ország megmentéséért folytatott küzdelmek alatt korszerű javítások századok óta nem tétettek, az előrehaladt kor kívánalmait nem volt többé képes kielégíteni".

"A nemzetiség nem félhetett ugyan többé a dísztelen elenyészettől, de a nemzet anyagi érdekeit tekintve a köz elszegényedése örvénye felé sodortatott. Nemzetünk, tehát mintegy felizgatva a hátramaradás szégyenérzetétől, az elvekért folytatott harcok mellett, a százados előítéletek zsibbasztó béklyóit is széttörni, minden irányban fejlődni sóvárgott, s egy általános átalakulásról kezdett gondolkodni, tanácskozni... Az értelmiség nevelése s anyagi javítások által a minden oldalú pangást jobblét, a szegénységet és nyomort a természet áldásaival eléggé dicsekhető hazának felvirulása, gazdagsága váltsa fel.

Míg a nemzet figyelmét s törekvéseit ama két főelv, alkotmány és nemzetiség, csaknem kizárólag foglalta el, addig hazánk története is, inkább csak néhány egyesek cselekvéseinek vagy egyes eseményeknek lévén eredménye, jobbára személyek, vagy egyes tények körül forgott.

Az a szerep, amely József nádorra jutott, nem volt mindig fényes; bár gyakran láttatlanul, mindig kezében tartotta ő a vezéri zászlót. Hasztalan érkeztek hozzá Bécsből ama leiratok kihirdetését sürgető újabb kormányrendeletek. Ő ezeket szintoly szilárd elhatározással tette félre, mint 1846-ban a védegylet eltiltására vonatkozó kormányparancsot."

Az 1839-1840-es országgyűlésen a parlament két fő és számos kisebb pártra szakadt. Kizárólag József nádor közvetítő és jó taktikázó szerepének köszönhető, hogy nem következett be nagyobb tragédia. Sokakat ugyan bebörtönöztek, de ezeket a nádor közbenjárására hamarosan szabadon engedtek, és "nagyrészt neki köszönheté a nemzet azt is, hogy a sajtó, a nemzeti kifejlésnek a leghatalmasabb eszköze, ezen országgyűlés után kissé tágabb tért nyert, s azzal együtt újjáalakulásunk szebb hajnala is földerült hazánk egén".

A nádor vívta ki az 1825-ös országgyűlésen, hogy 1840-ben a nemzet már saját nyelvén üdvözölhette a királyt. Az 1844-es országgyűlésen törvénnyé lett, miszerint a jövőben a király is magyarul szóljon a nemzethez, s minden közügy e nyelven tárgyaltassék. A nemzet önként fel akarta menteni József nádort e kötelezettség alól, hiszen ő jól értette a magyar nyelvet, de a beszédben voltak nehézségei. A főherceg nádor azonban ezt nem fogadta el. Magát úgy, mint minden más polgárt alávetette a törvény kötelezettségének.

A heves parlamenti vitákban mindig mérsékletet tanúsított. "József főherceg elnöklete által e súlyos körülmények között is mindenkit tiszteletre, sőt gyakran bámulatra ragadott... a leghevesebb viták közt is mindig megtartván csöndes nyugalmát, a túláradó ifjú hevet mérsékelve, a felháborodott szenvedélyeket csillapítva, engesztelve, s ha a szükség úgy kívánta, meg is róva, s általában nyugalmának méltóságával a zajongó pártok fölébe emelkedve, uralkodott a gyülekezeten.

E nyugalom, pedig nem pangó, hideg vérmérsékletből, még kevésbé könnyelmű gondatlanságból, hanem megtörhetetlen akaraterőből s a vér hevületén a szív indulatán uralkodni tudó, túlsúlyú szellemi hatalomból származott. Kik családi körében körülötte forogtak, nem ritkán látták őt, kivált az utolsó országgyűlés zajosabb ülései után, némán, mély gondolatokba merülve ülni még étkezés közben is.

Háboríttatlan nyugalom ült az ő arcán s ömlött el egész viseletén a pártok leghevesebb harcában is... meglettebb korában a szakismerők őt az ország legnagyobb jogtudósának tartották... Csöndes, értelmes, világos előadás, mely tiszta klasszikai latinsággal, könnyedén folyt ajkairól, a legbonyolultabb ügyben is határozottan kijelölte a követendő irányt... Az alsóbb osztályok javát önzetlenül pártolta még akkor is, midőn a tervezett újítás tőle, mint magyar földesúrtól, áldozatot kívánt."

Az ügyek intézésénél egymaga annyit dolgozott, mint egy egész hivatal személyzete. Elhatározásait gyorsaság és higgadtság jellemezte. Az országot gyakran járta. Innen való híres mondása: "Egy uralkodónak vagy kormányzó hercegnek oly jól kell országát ismerni, mint saját dolmánya zsebeit".

Egyéni jelleméről sok kortárs emlékezett meg. Általában sohasem nyújtott olyan reményt, amely nem volt megvalósulható; e tekintetben el lehet róla mondani, hogy általában többet adott, mint amennyit megígért. A hallgatás nála a tagadás jele volt. Ez gyöngédségéből származott; egyenesen mégsem akarta elutasítani a folyamodót. Amikor kénytelen volt valami kellemetlent mondani, azt rendesen nagy gyöngédséggel tette. Tudományos témákról való társalgása ritka élvezetet nyújtott nemcsak ismereteinek nagy bősége és a tudomány sok ágában való jártassága, hanem szabatos, világos előadása miatt is, mely gondolatainak és eszméinek világosságot és ismereteinek alaposságot adott. Egész viselkedésére a meggondoltság és a higgadtság volt jellemző. Úgy ismerték, mint olyan embert, akinek "az állandóság és a szilárdság jellemsajátosságai közé tartozott".

A nádor ötvenéves tevékenységének értékelése történészeink feladata. Egy bizonyos: magatartása akkor is pozitív lett volna, ha csak passzivitást mutat az udvar intézkedéseivel szemben. A lehetőségeken belül minden intézkedésével az ország kulturális színvonalát igyekezett emelni.

Ha summázni akarnók a nádorsága idején létrejött intézményeket és kulturális szervezeteket, mindenekelőtt a nyelvművelés céljából alakult Magyar Tudós Társaságot, a későbbi Tudományos Akadémiát kell megemlítenünk. Bár a Magyar Tudós Társaságot nem ő alapította, az mégis az ő munkássága alatt jött létre. Szabadidejében maga is tudományokkal foglalkozott. Legjobban a jogtudományt szerette, emellett a történelmet, a régészetet, számos természettudományt tanult és sok útleírást olvasott.

"A Magyar Tudományos Akadémiát 1825. november 3-án gróf Széchenyi István gróf segítette életre: az országgyűlés kerületi ülésén birtokainak később 60 000 forintban megállapított évi jövedelmét Tudós Társaság céljaira kötötte le. Történelmi jelentőségű cselekedetével a megértett és magáévá tett széles körű és mélyről fakadó társadalmi és nemzeti igényt szolgálta alkotóan, az egyéni elhatározás és a hazafiúi áldozatkészség felelőségével" - írja a Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada címmel megjelent jubileumi kiadvány. "Nem azért teszem, hogy vivátokat kapjak érte - mondta Széchenyi István -, nem is azért, hogy másokat hasonló tettekre tüzeljek."

1825. november 8-án ünnepélyes nyilatkozatban jelentették be a nádornak és az országgyűlésnek, hogy Tudós Társaságot alapítanak. Maga a gondolat nem volt új, hiszen Apáczai Csere János is készített már ilyenszerű tervet; Bessenyei György is foglalkozott ilyen gondolatokkal és e gondolat Sándor főherceg nádorsága idején, 1790-ben is felmerült már.

Amikor 1826. február 17-én a főrendek tárgyalták a kérdést, az elnök nádor újra kijelentette, hogy "a magyar nyelv mívelését és tenyésztését, a köz- és a vallásoktatással együttesen előmozdítandja". Kinevezte az akadémia megalapítására, illetve a tervek tanulmányozására kiküldött bizottságot. Az alapszabályok III. paragrafusa szerint: "A Társaság alkotó tagjai: Pártfogó - Őfelsége a király képviseletében - József főherceg nádor." Az igazgatóság első 21 tagját is a nádor terjesztette fel a királyhoz.

Végül az országgyűlés 1826. április 17-i felterjesztése és az 1827. augusztus 18-iki királyi jóváhagyás után a 11. törvénycikk kimondta, hogy "az önként és szabad adakozással összeszedett tőke vagyonból Tudós Társaság, vagyis Magyar Akadémia állíttassék fel." A jóváhagyás után a nádor maga is 10 000 pengő forintos alapítványt tett ezekkel a szavakkal: "amely édes örömest felvállalom az intézet pártfogását, úgy leszek teljes erőmből a rendszabályok kidolgoztatásán is, hogy azok a legfelsőbb megerősítés alá terjesztessenek." Az 1827. évi augusztus 14-én tartott vegyes ülésen a nádor kijelentette, hogy mihelyt az országgyűlést bezárják, menten összehívja a bizottságot, mely a Tudós Társaság alapszabályait véglegesen megteremti. A nádor - miután a király augusztus 18-án szentesítette az 1825-1827. évi 11. törvénycikket "a honni nyelv kimívelésére felállítandó társaságról, vagyis magyar akadémiáról" - november 30-án összehívott egy bizottságot, melynek az volt a feladta, hogy az Akadémiát valóban megszervezze.

A Magyar Tudós Társaság első ülését 1830. november 17-én tartotta meg. Ekkor választották elnökké Teleki József grófot. Az Akadémia megalapítása után több mint másfél évtized múltán kezdhette el tényleges működését. 1831. február 14-én tartották meg Pest vármegye termében az első "közgyűlést". Az alapszabályokat és a rendtartást kidolgozó bizottság - gróf Teleki Józsefnek - megnyitóbeszédét Kazinczy Ferenc jegyezte fel: "oly tudományos társaságot kell fölépíteniök, amely a nemzeti egységet szolgálja és biztosítja tagjainak a teljes szabadságot, mivel "a szabadság a tudomány és a nyelvművelés lelkét teszi." Az elnevezésnél a "Magyar Tudományos Akadémia" és a "Magyar Tudós Társaság" között ingadoztak - az utóbbi jobban megfelelt az udvar kívánságainak.

A 11. törvénycikk e társaság célkitűzését a következőkben fogalmazta meg: "A Magyar Tudós Társaság a tudományos és szép művészségek minden nemeiben a nemzeti nyelv kiműveltetésén igyekszik egyedül." A király szívesebben látta egyszerű nyelvművelő egyesületnek, nem számolva azzal, hogy a nyelvművelés Magyarországon a polgári átalakulást szolgáló, politikai célokkal telített hagyomány. Így a Tudós Társaság célja érthető úgy is, mint csupán nyelvművelő testület, de úgy is, mint a tudományokat egyedül magyar nyelven művelő társaság. A Magyar Tudós Társaság szerkezetét már a tudományos központi intézmény korszerű kívánalmainak megfelelően dolgozták ki; hat osztályba foglalták a társadalom- és természettudományok különböző ágazatait: I. Nyelvtudomány; II. Philosophia; III. Történetírás; IV. Mathesis; V. Törvénytudomány; VI. Természettudomány. A Magyar Tudós Társaságban egyelőre csak 12 tag fizetését biztosították és az eredetileg 42 tag (rendes, tiszteletbeli és levelező tagok) helyére 23 személyt neveztek ki. Az első tagok között voltak: Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Toldy (Schedel) Ferenc, Kisfaludy Sándor, Kölcsey Ferenc, Guzmics Izidor, Berzsenyi Dániel, Kazinczy Ferenc, Bugát Pál stb.

Úgy döntöttek, hogy az Akadémia a császár, II. Ferenc oltalma alatt áll, pártfogója pedig József főherceg nádor. Alapszabály mondta ki, hogy a testület köteles minden kiadványát cenzúra alá bocsátani. Önálló nyomdája nem volt, anyagi lehetőségei pedig szűkre szabottak voltak, csak rendkívül szerény munkálkodást tettek lehetővé.

A nádor pártfogása alatt alakult meg a Magyar Természettudományi Társulat, Bugát Pál pesti egyetemi orvostanár ösztönzésére, 1841-ben. Ezen intézmény célja a természettudományok művelése, "különösen e szempontból vizsgálni és a természettudományi ismereteket terjeszteni."

Az ország legtekintélyesebb - a nádor által támogatott - szépirodalmi intézete a Kisfaludy Társaság volt, amelyet Kisfaludy Károly halála után barátai és munkatársai, összesen tízen alapítottak - köztük Vörösmarty Mihály, Bajza József és Toldy Ferenc. Ezen 1836-ban alakult társaság először Kisfaludy Károly műveinek teljes kiadását tervezte, majd a nyelv művelését és a legjobb magyar nyelvű irodalmi munkák díjazását tartotta céljának. 1841-től e társaság mellékneve "magyar szépirodalmi intézet" lett, irodalmi társasággá alakult és célja a közönség magyar nyelvű művelése volt.

A Magyar Nemzeti Múzeumot tulajdonképpen Széchényi Ferenc alapította 1802. november 25-én, amikor könyvtárát és régiségtárát, valamint éremgyűjteményét az országnak ajándékozta. Széchényi Ferenc életében az volt a szokás, hogy a földből előkerült leleteket, műkincseket a bécsi kincstárba kellett szállítani. Így jutottak ki az országból 1755-ben Mária királyné koronája és ékszerei Nagyváradról, így jutott Bécsbe 1790-ben az osztrópataki lelet, 1797-ben a szilágysomlyói, majd két évvel később a nevezetes nagyszentmiklósi kincs. Ilyen sors várt műkincseinkre, amikor megérlelődött a múzeumalapító szándéka és felségengedélyt kért az uralkodótól, engedélyezze, hogy magyar vonatkozású gyűjteményét hazájának adományozhassa. (Kiss Károly)

"A gyűjtemény ekkor 11 884 nyomtatványt, 1150 kéziratot, 142 kötet térképet és rézmetszetet, 2019 nemesi címet tartalmazott. Ezekhez járult 2785 darab érem, közöttük 702 darab arany, továbbá idehaza gyűjtött és a Neumann bécsi múzeumigazgatótól vásárolt régiségek és néhány képmás." Az adomány értéke 160 ezer forint volt, és az összeg nagyságára fényt vet, hogy az akkoriban épült soproni kétemeletes, kettős szárnyú Széchényi-palota költsége összesen 40 000 forint volt.

József nádor ismervén Magyarország társadalmi viszonyait, pártfogolta a magyar művelődési törekvéseket. Nemcsak aktívan közreműködött királyi bátyja meggyőzésével a múzeum ügyét illetően, hanem az alapítólevél őt bízta meg az intézmény kormányzásával.

József nádor az 1807. évi országgyűlésen azon tervvel lépett fel, hogy a gróf Széchényi Ferenc által 1802-ben az országnak adományozott könyv-, régiség- és éremtár általános múzeummá bővíttessék ki. 1808. október 28-án az alsótábla megalkotta törvényjavaslatát a Nemzeti Múzeumról, majd 1808. november 2-án Ferenc császár hozzájárult a Nemzeti Múzeum megalapításához.

"József nádor a gróf Széchényi Ferenc által az országnak ajándékozott könyv- és más gyűjtemények alapján a nemzet kijelentett kívánsága szerint egy nemzeti múzeumot fölállítandó, annak tervét a hatóságoknak megküldvén, azokat adakozásra szólította; mire az országgyűlés folytában s azután is számos nevezetes ajánlatokat tettek. A főherczeg ennek következtében az országgyűlés után arra fordította gondjait, hogy e nemzeti intézmény számára alkalmas épületet emelhessen. Helyül az egyetem füvészkertje volt kitűzve. Mivel azonban ezt kárpótlás nélkül elfoglalni nem lehetett, rábírta herczeg Grassalkovich Antalt, engedné át Pesten a hatvani kapu előtt álló kertjét az egyetemnek. De bár a telek e módon megszereztetett, az építést mindazáltal a pénzalap elégtelensége miatt kénytelen volt elhalasztani."

1806-ban körutat tett a Szepességben. Majd száz évvel később Berzeviczy Egyed örökítette meg a nádor körútját a Történelmi Tárban megjelent tanulmányában. "Ezen folyó 1808-dik esztendőnek tavasz elején Ő Császári s Királyi Fő Herczegségének Magyar Ország Nádor Ispányának a T. N. Pest vármegye rendes orvosa Retteg Ferenc úr által tudtára adatott, hogy Szent-Endre nevű, felséges udvari kamara városában, melly Ó-Budáról egy mért földre vagyon, találtattak légyen némely római régiségek..."

Az érdekes és részletes tudósítást a leletekről a Magyar Kurír hozta. Az újságíró beszámolt a négy római sírkőtöredékről s lelkesen közölte József nádor azonnali intézkedéseit, amellyel jelentéstétel céljából a helyszínre küldte Miller Jakab Ferdinándot, a "Magyar Országi Könyvháznak nemzeti tárnokját". Külön örömmel üdvözölte azt a nádori döntést, amely figyelmen kívül hagyta, hogy a földben talált régészeti leleteket Bécsbe kellene elküldeni.

"Ő Tsászári, s Király Fő Herczegsége Országunk Nádor-Ispánya kezéhez vévén bibliothekarius úrnak ezen jelentését, azonnal T. N. Pest vármegyénél méltóztatott rendelést tenni, hogy ezen régiségek minden halasztás nélkül Pestre hozatassanak, és addig is, még a Magyar Múzeumnak építése elkezdődik, az Ország Könyvtárába letétessen, a hol is azokat most minden nap látni lehet."

A muzeális értékek iránti rokonszenve, érdeklődése a nagy mecénások sorába emelte a nádort. Összeköttetései révén több értékes tárgyat, kiadványt szerzett a gyűjteménybe.

Első "múzeumi törvényünk", amely kimondta, hogy a nemesség úgynevezett "kamatjövedelméből" 500 000 forintot ajánl meg a Nemzeti Múzeum épületére, József nádor javaslatára az 1832-36-os országgyűlésen született. Miután a Grassalkovich Antaltól átadott füvészkert egy ilyen nagy épület számára nem volt elég nagy, József nádor a telket eladatta, és megvette a mai Nemzeti Múzeum telkét. A meglévő épület ugyan kicsi volt, de a nádor parancsba adta, hogy a meglévő tárgyakat minél előbb dolgozzák fel és adják ki. Ennek első kötete 1818-ban meg is jelent Acta musei... stb. címen. Ettől kezdve tudatosan minden hazai megjelent könyvet elküldtek az intézménynek, visszamenőleg is összegyűjtötték a Magyarországon és másutt megjelent magyar vonatkozású könyveket és éremgyűjteményeket vásároltak.

József nádor, az 1825-ben tartott országgyűlésen a nemzet méltóságának megfelelő múzeumpalota építését sürgette, de már azt megelőzően is szívvel-lélekkel azon volt, hogy az intézet gyűjteménye gazdagodjon. Az 1832-36-ban tartott országgyűlés 500 000 aranyforintot ajánlott fel a Nemzeti Múzeum céljaira. A nádor a tervezést Pollack Mihályra bízta, és így írt neki: "Tekintettel arra, hogy olyan épületről van szó, amelyhez hasonló az egész osztrák monarchia területén alig lesz látható, indíttatva érzem magam a terveket más szakértővel is felülbíráltatni, mely célból Pietro Nobile cs. kir. udvari építészeti tanácsos szakvéleményét kértem ki." A Nemzeti Múzeum számára a nádor megszerezte Jankovich Miklós nagy értékű gyűjteményét, és maga is ritkább darabokat ajándékozott a múzeumnak.

Az intézmény másoktól is becses ajándékokat nyervén a gróf Batthyány Antal hercegprímástól odaajándékozott telken 1837-1847 között épült fel. Amikor az épület elkészült, őrzésére és kezelésére nagy létszámú személyzetet alkalmazott és ezzel tulajdonképpen megindította a magyar muzeológiát.

Az intézmény százéves évfordulóján így emlékezett a Vasárnapi Újság a nádorra: "Az alapító levélben a gróf gondoskodott arról, hogy a könyvtár és a Nemzeti Múzeum soha más intézménybe be ne olvadhasson, fennmaradását biztosította azáltal, hogy alapítványát József nádor felügyelete alá helyezte."

"Gróf Széchényi Ferenc halála után az intézet fejlődésének legbuzgóbb előmozdítója, nemcsak az alapító levélben ráruházott tisztségénél, hanem lelkes ügyszereteténél fogva is, József nádor maradt... rendeleteket adatott ki a közadakozás buzdítására, országgyűlési határozatokat eszközölt ki e célból, lehetségessé tette egyes drágább könyvek, tárgyak megvételét, maga is értékes ajándékokkal gazdagította a gyűjteményeket."

József nádor nevéhez kötődik a Ludovika-akadémia - korábbi nevén Ludoviceum - megalapítása is, amely honvédtisztképző iskolának indult, hadköteles korba még nem lépett (14-17 éves) önkéntesen jelentkező ifjak tényleges állományú tisztekké képzésére. A Ludovika fölállítását az 1808-ik évi országgyűlés határozta el. Nevét Mária Ludovikáról, II. Ferenc császár és magyar király harmadik nejéről nyerte, aki koronázása tiszteletdíjából 50 000 forintot ajánlott fel ezen intézmény építésére. Közadakozás útján és egyes hazafiak alapítványából tekintélyes összeg gyűlt össze erre a célra. József nádor maga is 10 000 forintot ajánlott fel, már csak azért is, hogy megmutassa, helyesli az intézmény létrejöttét. A rendek őt bízták meg az új intézmény főigazgatói tisztével.

1808. október 4-én terjesztették fel a Ludovika Akadémiára tett félmillió forintot meghaladó ajánlást, majd 1808. október 31-én II. Ferenc császár hozzájárult a Ludovika Akadémia megalapításához. Az ügy azonban lassan haladt, az összegyűlt pénz pedig folyamatosan értékét vesztette. A nádor 1831-ben tette le az épület alapkövét Orczy báró pesti kertjének a báró által erre a célra átengedett részén, amelyet a nádor 60 000 forintért vásárolt meg. A bécsi kormány mindent elkövetett, hogy ezen intézmény létrejöttét megakadályozza; az összegyűlt összeget más célra fordították. Végül 1836-ban felépült az épület, de a magyar tisztképzés első otthonát csak az 1848-as események után lehetett átadni rendeltetésének - hivatalos nyelve azonban ekkor is a német volt.

1830. január 28-án látott napvilágot Széchenyi István Hitel című munkája az első kidolgozott hazai társadalmi-gazdasági reformprogram. Hatására már 1831-ben elhatározták a Kereskedő Csarnok - a Lloyd palota - építését a kereskedelem, az ipar és a mezőgazdaság támogatására, valamint a korszerű hitelélet megindítására. A nádor elsőként jegyzett négy darab részvényt a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alapításakor, amely a csarnok Duna-parti szárnyában lelt első otthonra. A Lloyd-palotát, a magyar klasszicista építészet egyik remekművét, Pollack Mihály tervezte. A második virágháborúban súlyosan megsérült és bár helyreállítására még egy ideig volt remény, a tudatlanság és a közömbösség áldozata lett. Üres telkén épült fel a Forum Szálló.

József nádor harmadik felesége, Mária Dorottya alapította meg a Pesti Jótékony Nőegyletet és támogatta Brunswick Terézt, a kisdedóvás ügyének kezdeményezőjét. Ilyen jellegű intézmény előbb alakult Budán, mint Bécsben.

József nádor nevéhez fűződik a Vakok József nádor Királyi Országos Intézetének 1826-ban történt alapítása a mai Zeneakadémia telkén; ezen intézmény fővédnöke is Mária Dorottya volt. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a Fiúárvaház alapítása, amelyet a nádor - 1840-ben - hosszabb betegségéből való felépülésének örömére alapíttatott.

A nádor tudta, hogy utak, vasút és közlekedés nélkül nincs igazi fejlődés Magyarországon. Ezért támogatta az első magyar vasút, az ún. Pest-kőbányai Lebegő Lóvasút (vagy ún. Palmer-Bodmer-féle lebegő lóvasút) megépítését, melyet közel egy mérföld (7,58 km) hosszú pályán, 1827. augusztus 20-án adtak át a forgalomnak. Egykori újságtudósítások szerint "Szent István napján délután 5 óra tájban ment végbe az a nagy próba, mely a vasútnak alkalmatos voltát a teher szállításokra nézve igen szembetűnőképpen bizonyította." A próbaúton maga József nádor is utazott a lebegő lóvasúton. 1828. április 4-én a próbavasutat lebontották. Vasanyagának jó részét a Lánchíd előmunkálatainál használták fel. A nádor ezután is állandóan sürgette a vasútvonalak megépítését. Az államvasúti rendszert óhajtotta Magyarországra kiterjeszteni, de ilyen irányú feliratának 1841-ben még nem volt sikere, így vasúttársaságok segítségével kezdte meg a vasútvonalak építését.

Később, 1844 januárjában jóváhagyta a Magyar Középponti Vasúttársaság alapszabályait és március 13-án a Helytartótanács előzetes szerződést köt az alakuló Magyar Középponti Vasúttársasággal. Nyolcvan évre szavatolják az építendő Bécs-Pest-Debrecen fővonal, továbbá négy szárnyvonal tulajdonjogát. Két évvel később, 1846. július 15-én István herceg és a nádori család jelenlétében megnyílt az első magyar gőzvasút Pest és Vác között, 33,6 km szakaszon. Megnyitásakor a nádor és családja együtt utazott Vácra Széchenyi Istvánnal (55 perc alatt!).

A fiatal nádor elsőrendű "hivatalos" céljául tűzte ki Pest városának rendezését, fejlesztését. 1800-ban Pest-Buda lakói mintegy 200 utcában és 4500 házban laktak. A József nádor teret a nádor után, a Dorottya utcát felesége után nevezték el, az István tér pedig István nádorról kapta nevét. József nádor a Mária Terézia által létrehozott hajóhídon járt át Pestre; amikor pedig a jégzajlás miatt eltávolították a hajóhidat, Pesten, a Károlyi-palotában lakott.

1805. január 1-jén a nádor memorandumot terjesztett az uralkodó elé, Pest szépítéséről. E munkában nagy segítségére volt Hild János, aki a városrendezési terveket elkészítette. Az addig fennálló szűk látókörű és korrupt hatósági szerveket nem tartotta alkalmasnak erre a felelősségteljes munkára, ezért javasolta egy felettük álló független szerv megalakítását. Hivatkozott II. Józsefre, aki ugyanilyen független kamarai adminisztráció útján ért el eredményeket Bécs fejlesztésében.

1807-ben társaságot fogadott József nádor; ebéd után a királyi kastély nagy erkélyén ültek, Pestet és a hegyvidéket nézték. Ekkor a nádor azt mondotta: "ahhoz, hogy valaha Pestből nagyváros legyen, három dolog kell: 1. fel kell oldani a város bilincseit, azaz le kell dönteni a várfalakat, 2. meg kell zabolázni a folyót medrében, azaz szabályozni kell a Duna partjait és 3. meg kell kötni a homokot künn a Rákos mezején, azaz fásítani kell."

A tervszerű városépítés megindítására azért is kedvező volt az időpont, mert Pest városfalai - amelyeket még Mátyás király idejében építettek - már elavultak, és megkezdődött a lebontásuk. A régi városkapuktól kiinduló útvonalak mentén megindultak a falakon kívüli építkezések, tehát a város szinte kitüremkedett a külső területekre.

A városrendezési törekvéseknek voltak előzményei is: még II. József elrendelte a városfalak, a Váci és a Kecskeméti városkapu lebontását, de ez lassan haladt, és addig volt jelentősége, ameddig a telektulajdonosok és az építtetők érdekeltek voltak benne. A városfalak belső oldalát keskeny sikátor övezte, ami még abból az időből maradt meg, amikor ostrom idején a védőknek a fal minden részét gyorsan el kellett érniük. Először ez a sikátor tűnt el, mert a telekhatárok most már a várfalakig terjedve lehetőséget adtak a kertek vagy épületek bővítésére. A falakon kisebb-nagyobb átjárókat törtek, és építkezni kezdtek a falakon kívül is, felhasználva a városfal köveit is. Ezek a külső házak az egykori várárok területére estek, és homlokzatukkal a falakat kívül megkerülő országútra néztek. Így alakult ki a kiskörút, amelynek első neve Országút volt. Ugyancsak II. József rendelte el a falaktól távolabb eső tüzérségi laktanya, a hatalmas Új épület - Neugebaude - építését a mai Szabadság tér helyén. Ennek volt építésvezetője Hild János, aki maga is az épületben lakott. Már akkor javasolták az utcák szabályozását, derékszögű vonalvezetését. Ennek eredményeként alakult ki az V. kerület utcahálózata.

József nádor csak 1808 októberében kapta meg a választ az uralkodónak átnyújtott memorandumára. Ennek alapján megalakult a Szépítő Bizottság, amelynek a nádor lett az elnöke, és amely első ízben 1808. október 25-én ült össze. A bizottság pénzügyi alapjához a városi pénztár évi ötezer forinttal járult hozzá. A Szépítő Bizottság elrendelte, hogy aki Pest határain belül építkezni szándékozik - akár újat akar építeni, akár egy meglévő épület homlokzatát akarja megváltoztatni - annak előbb a terveket be kell mutatnia a Szépítő Bizottságnak. A tervek elbírálására szűkebb bizottság alakult, amelynek tagja volt Hild János is.

A bizottság munkáját azonban megzavarták a napóleoni háborúk, melyek másféle feladatokat helyeztek előtérbe.

1810. szeptember 5-én leégett a Tabán. A mentési munkálatokat és a fedél nélkül maradottak elhelyezését - a mint már írtuk - a nádor személyesen irányította. A háborús pénzromlás lassította az építési munkálatokat. Hild János 1811-ben meghalt. Fia, Hild József pedig elsősorban építész volt és nem városrendező. Helyette időnként Széchenyi István kedvelt építészét, Pollack Mihályt vonták be szakértőnek.

A Szépítő Bizottság mégis elkészített egy hat évre szóló tervet, amelynek 24 pontja közül néhányat megemlítünk: új színház létesítése; a régi városfalak és a kapuk végleges lebontása; a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca kiszélesítése; a hóhér házának és a pellengérnek a kihelyezése; a vesztőhely-kihelyezés (ez a mai Rákóczi út 66. sz. ház udvarán állt).

A 24 pont közül sok megvalósult, későbbre maradt viszont a Duna-part szabályozása, az utcák burkolása és csatornázása, az Üllői út fásításának folytatása és a Városliget rendezése. Érdekes, hogy a városi parkok létesítésének ügye csak lassan haladt előre. Ennek egyik oka az volt, hogy József nádor - aki egyébként szívesen kertészkedett - azt tartotta, hogy a fák nem a városba, hanem az erdőkbe valók. Széchenyi István, aki támogatta a nádor törekvéseit, ezzel nem értett egyet, sőt, később megbotránkozott a Városerdő fáinak pusztítása láttán. Széchenyi 1830. június 18-án ezt jegyezte be naplójába: "A fákra nézvést, miket ültetni akarok, a nádor kipirult arccal és felforrt epével jelentette ki »megtiltaná«" - de nem tette.

Mégis József nádor volt az, aki a mai Városliget, a Margitsziget szépítésén és később az alcsúti birtokán a mai napig is páratlan arborétum létesítésén fáradozott. Második feleségével, Hermina hercegnővel - szinte "felfedezi" a Margitsziget szépségeit, a hőforrásokat, a ferences romokhoz épített "nyári-lak" előnyeit, fürdőépületeket is tervezett a szigeten. (Radnai Lóránd)

Széchenyi István közben már távolabbi, Pest város határait jóval túllépő terveken törte a fejét. Hozzáfogott a balatoni hajózás megszervezéséhez, és a szolnoki vasútvonal építésének tervével is foglalkozott. A nádor a Szépítő Bizottság élén csak kisebb eredményeket ért el. Ahogy akkor mondták: "A Lánchíd hatalmas állványai akkor már beárnyékolták a Szépítő Bizottság kisebbedő vonalú tevékenységeit."

1832. február 28-án Széchenyi István kezdeményezésére megalakult a Budapesti Hídegyesület a Lánchíd felépítésére. A Lánchíd ügyében Széchenyi István Angliába utazott és megismerkedett Adam Clarkkal. A következő évben az Al-Duna szabályozásával is foglalkozott. E tervek annál is inkább merészek voltak, mert az ilyen horderejű kérdések akkoriban az uralkodó és az örökké féltékeny bécsi kormány és minisztériumok feladatkörébe tartoztak.

A Vaskapu szabályozásának tervét a nádor olyannyira magáévá tette, hogy gróf Széchenyi István a munka nehézségei közben ezt írta Schedius Lajosnak: "Ha a Fő Herczegnek bátorító szavai nem tartanának vala minden elgyengülésem felett, tán a Dunába ugrottam volna." Széchenyi 1833-ban teljesen elfogadta József nádor ajánlatát az Al-Duna szabályozásának királyi bizottságát illetően.

A pesti nagy árvíz idején - 1838. március 13-15-én - az akkor már 62 éves nádor helyett 21 éves István fia személyesen vett részt a mentés munkálataiban. Széchenyi István 1838. március 13-án István főhercegről ezt írta naplójába: "Megjelent a Nádor; ott volt látható István főherczeg. Ki-ki tett, amit tehetett; indulva példa után, hajtva szíve ösztönéből." A nádor kétmillió forintos kölcsönt szerzett az újjáépítéshez. Új utcanyitásokat, utcaszélesítéseket határozott el, és egyszersmind megtiltotta Pesten a vályogházak építését.

Az idősödő nádor egyre ritkábban elnökölt a Szépítő Bizottság ülésein, amelynek munkája egyre adminisztratívabbá vált. A Szépítő Bizottságban József nádor szerepét fia, István nádor nem vette át. Ő elméletileg ugyan elnöke volt a bizottságnak, de ülésein már nem volt jelen. Széchenyi néha még feltűnik az üléseken, sőt olykor még elnökölt is. A Szépítő Bizottság elveszítette erejét, és Bécsből irányított hivatallá degradálódott. 1856. november 19-i felszólalása után egy "Verschönerungs-Bau-Amt"-ot állítottak utódjának, de nem helyébe. Ennek lett aztán az utóda az 1870-ben felállított Fővárosi Közmunkák Tanácsa, gróf Andrássy Gyula, majd Tisza Lajos, később Podmaniczky Frigyes irányításával. Ezen intézmény tevékenysége a második világháború végén szűnt meg.

A nádor pártfogásának volt köszönhető a későbbi József nádor Műegyetem létesítése, amely 1846. november 1-jén József Ipartanoda néven a tudományegyetem keretében működött, majd a budai Várba költözött, "és az állami egyetemi nyomda épületének Országház utca felé eső részét foglalta el" - 1856-tól Politechnikum néven szerepelt.

A nádor színházba - kivált élemedettebb éveiben - ritkán járt. Amikor azonban Felsőbüky Nagy Pál egy küldöttség élén 1830-ban pártfogását kérte a színház részére, így válaszolt: "Én minden lehetőt megteszek; tegnap is jelen valék az előadáson, de önök közül uraim, senkit nem láttam ott."

Miután törvénnyé vált, hogy a Játékszínt közadakozás útján kell megépíteni, vállalta a munka országos irányítását végző bizottság elnökségét. A Duna-parton a nádor jelölte ki a színház helyét.

1832. április 18-án megjelent Széchenyi Magyar Játékszínről című írása. 1835. szeptember 28-án megkezdődtek a Pesti Magyar Színház építési munkálatai és 1837. augusztus 22-én (21-én?) megnyílt a Pesti Magyar Színház - a későbbi Nemzeti Színház - Vörösmarty "Árpád ébredése" című darabjával. Igaz, a színház elsősorban Földváry Gábor Pest megyei alispán lelkesedésének köszönhette létét, ezért valójában Pest megyei színház volt. A megye élén azonban mégiscsak József nádor állott mint örökös főispán, aki a színház létrejöttéhez mindig nagy segítséget és támogatást nyújtott.

A nádor nagyon szerette a képzőművészeteket; sok művész pályafutását támogatta - nemegyszer saját zsebéből is.

A Margitsziget története elválaszthatatlan József nádor nevétől. Amikor II. József 1782-ben feloszlatta az egyházi rendeket, a szigetről is eltűntek a szerzetesek. A király a szigetet Sándor Lipót nádor-főherceg számára "mulatóhelynek" jelölte ki. Ettől kezdve a Margitszigetet "Palatinus sziget"-nek is nevezték, mert négy nemzedéken át a főhercegi család birtokában volt.

A sziget eredetileg a piliscsabai uradalomhoz tartozott, amelyet a nádor a kincstár püspökladányi uradalmával cserélt el. A sziget főkertésze Tost Károly volt, aki nagy szakértelemmel gyönyörű kertet varázsolt belőle és - V. István sírjának megtalálásával - jelentős szerepet játszott a szigeti dominikánus kolostor feltárásánál.

József nádor egyszerű "előkelő" nyaralója a Margitsziget budai oldalán, a ferences klastrom megmaradt, gótikus ablakokkal ékes, nyugati homlokzatának falához támaszkodott (ma az autóút fut előtte). A nádor-lak az 1800-as években készült el, ekkor telepítette Tost Károly főkertész a rózsaligetet is. Hermina, a nádor második hitvese felfedezte a sziget melegforrását, amely fölé már 1816-ban fürdőépületet akart emeltetni. József nádor ugyanakkor megnyitotta a szigetet a polgárok előtt, akik a partokon fürödhettek is.

1815. október végén a bécsi kongresszus örömére Bihari János muzsikájára táncoltak és három uralkodó szüretelt a nádor szőlőjében a Margitszigeten; I. Ferenc császár-király, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz királyok voltak a nádor vendégei. Négy napig tartott a mulatozás. Hazatérőben I. Sándor cár a nádor kíséretében Üröm felé vette útját, ahol húga, a nádor első felesége nyugodott. E három uralkodó ittléte idején a hajóhidat 800 gyertya világította meg és több színházi előadást tartottak.

Ezt az alkalmat használta fel a nádor arra, hogy 1815. október 15-én, a "Gellérthegyi Csillagdát" jelenlétükben felavassa. Ez az épület Pasquich János pesti egyetemi tanár javaslatára, Hild József tervei szerint épült. Felszerelését a nagyszombati egyetemnek a budai Várba áthelyezett csillagvizsgálójából kapták. Az új csillagvizsgáló építéséhez a nádor engedélyt, anyagi támogatást és további felszerelési eszközöket szerzett az uralkodó Ferenc királytól. Ez a csillagda egy időben "halt" meg József nádorral. A szabadságharc kitörésekor műszereit elszállították, és az épület "hadászati" jelleget nyert.

Alcsúton és Kisjenőn a nádor maga is gazdálkodott. Ez utóbbi hely még a század elején is posványos, ,,sivatagos" terület volt; ebből varázsolt parkot. Az alcsúti 11 000 hold azelőtt az egyházi alap javaihoz tartozott és az acsai uradalom nevet viselte. 1819-ben királyi adományozás révén vált a főherceg tulajdonává. József nádor elve a következő volt: "mindaddig kell ültetni, veteményezni, míg a megjavított föld a magot valahára elfogadja". Ha kormánygondjai között pihenni vágyott, leginkább Alcsútra ment ki. Egyszerű kertészöltözetben nemcsak irányította a kertészetet és a gazdaságot, hanem maga is el-eldolgozgatott. A faluban jó iskolát alapított és a gyerekek vizsgáira nemegyszer elment.

Az 1832-1836-os országgyűlésen lelkesen buzgólkodott a jobbágyok terheit szabályozó úrbéri törvény érdekében. 1840-ben elérte, hogy engedélyezzék a jobbágyterhek örökös megváltását.

József nádor gondolata volt a Szent István napi körmenet megtartása. 1818 (1819?) óta hordozzák körül István király jobb kezét körmenet keretében. Az első körmenetnél József nádor haladt a hercegprímás után s később is részt vett a Szent István-napi körmeneteken.

Különös szeretettel viseltetett a jász-kun kerületek népe iránt, akiknek - méltóságánál fogva - grófja és főbírája volt. 1845. május 20-án ünnepelte a jász-kun hármas kerület szabadságváltságának százados fordulóját és a nádor ugyanakkor töltötte be a jász-kun nép kormányzói tisztségének ötvenedik esztendejét. Ez alkalommal a nádor magyarul tartotta meg beszédét. Egy esztendővel előbb iktatta be az országgyűlés az ő támogatásával azt a törvényt, miszerint a király is magyarul szóljon a nemzethez.

A nádor nemcsak testileg öregedett meg, de lelkileg is belefáradt a küzdelmekbe. Uralkodása utolsó éveiben semmit nem tett az egyre felgyorsuló, forradalmat előkészítő események ellen, de mellette sem. Értelme szerint tudta, hogy a közelgő események Magyarországon megállíthatatlanok, de ő ebben részt venni már nem tudott és nem is akart. Tiszteletet parancsoló és mindig teljesen egyértelmű egyénisége nem exponálhatta már magát a forradalmat előkészítő eseményeknél, de nem is akarta azokat befolyásolni. Ebből a világból már kinőtt, beleöregedett.

1845. szeptember 22-én volt helytartói uralkodásának félszázados jubileuma. Előtte, július 20-án V. Ferdinánd a Szent István-rend gyémánt nagykeresztjét adományozta neki. 1846. november 12-én pedig nádori méltóságának volt félszázados évfordulója. A 73 éves nádor azonban október elején ágynak esett. Egészségi állapota 1846. október 8-tól kezdve válságosra fordult. Ettől az időtől kezdve dr. Stáhly Ignácz és dr. Würtler József volt kezelőorvosa - 1846. december 4-én József nádor orvosi ápolása és gyógyítása körül szerzett érdemeiért mindkettőjüket Pest város díszpolgárságával jutalmazták meg. Az estenkénti konzultáns, dr. Steinmassler Károly Ő cs. kir. fenségének udvari orvosával együtt október 25-ig naponta a sajtóban is megjelenő orvosi jelentést adott ki. Állapota lassan javulni kezdett. Október 25-én olyan jól volt, hogy e napon már az orvosi jelentés is elmaradt. Ezt követően Károly és István főhercegek is eltávoztak Budáról. József nádor testvérével, Károly főherceggel többször tanácskozott utódja ügyében. A beszélgetés eredményeként "a főherczeg nádor elhunyta után fia, a különben más tisztségre szánt István főherczeg neveztetett ki helytartóvá".

A nádor egészségi állapota 1847. január 8-tól ismét romlott. Boldogasszony (január) hava 11-én, délután 5 órakor kiadott jelentés hírül adta, hogy ,,Ő cs. k. Főherczegsége, saját magas kívánata szerint, a végső szentségeket reggeli 10 órakor felvette."

Ekkor megérkezett István főherceg. "A várvavárt hír, melyet hozott, miszerint a házasság József idősebb leánya, Erzsébet főherczeghölgy s Ferdinánd főherczeg közt végkép s egész bizonyossággal meg van határozva, örömfényt derített a szenvedő arczára"...Istvánnal ezután családja és országa állapotáról beszélgetett és részletes tanácsokat, majd utasításokat adott neki. Ezután így szólt: "Tudom, hogy meghalok; még egynémit kívánnék az országban és családomban; de mit az én kezem már nem tehet, azt tedd meg te, István! Aggódnám gyermekeim kiskorúságán is; de, István, te atyjok lészsz!"

Az utolsó napon odavitette magát a budai palota ablakához; sokáig szótlanul merengve nézett le a fejlődő fiatal Pestre. Még egyszer látni akarta azt a várost, amelynek fővárossá alakításában neki is oroszlánrésze volt; 100 000 lakóval bíró várost teremtett belőle.

Ezután hitvese a gyógyszert teáskanálban nyújtotta neki, mire ő szelíd mosollyal így szólt: "Nyújtsd a csészét, még lehet a szokott módon is."

Január 12-én már napi három jelentést adtak ki orvosai. Az elsőt Pest-Buda lakói 9 órakor olvashatták. Ugyanez nap (január 12-én) délután 5 órakor az orvosi jelentés már csak ennyit tartalmazott: "Az életerő szakadatlan hanyatlása, és a' vésztellyes kórjelek halmaza nem engedi, hogy a' békövetkező éjszakára nézve, bár mi vígasztaló jelentés tétethessék."

1847. január 13-án hajnalban 2 órakor adták ki az utolsó orvosi jelentést: "Tegnap esti 6 órakor a' szakadatlanul tartó csuklás mellett észrevehető erőhanyatlás legnagyobb aggodalmat gerjesztett, mellyet a' nyugtalanító kórjelek oszlása, és bekövetkezett álom csak 10 óra körül enyhített. A' csuklás éjfélután egy órakor ismét beállott, és csak huzamosb idő után szüntettetett meg. Ő Fenségének szava nehezen vala érthető; az agyvelő elfogultnak látszott; egyforma meleg párolgás és az érütés minősége e' pillanatban még némi reményt nyújtottak." Hajnalban még egyszer rendre megáldotta gyermekeit és másnap örök nyugalomra szenderült.

Kossuth Pesti Hírlapja 1847. január 19-én így írt: "Keserveink közé vígasztaló érzelmek vegyülnek. A sírbolt bezáratott, s a nemzet ősz nádorának tisztelt arcvonásait nem fogja látni többé; de a sírtól, mellyet könnytelt szemekkel körülállánk, menjünk Buda várfalára, s átnézve, az emelkedő testvérváros házsora tűnik fel előttünk, ha eszünkbe jut, hogy e hazának messze határai között nincsen hely, melly gyarapodásában József nádor munkásságának nyomait fel nem találná; át fogjuk látni, hogy őt egészen nem vesztettük el, hogy nemcsak neve, de életének egész eredménye megmaradt közöttünk."

A halál 1847. január 13-án, reggel 9 órakor állt be. Két napig a testhez nem értek; január 15-én 9 órakor felboncolták, bebalzsamozták; szívét és belső részeit a Habsburg-ház szokása szerint ezüst, illetve kettős falú rézurnákba helyezték. Ravataláról a korabeli sajtó a következőket írta: "A magas halott a templom hajójában úgy helyezkedett, hogy arcza a főoltár felé fordítva. A belső koporsó tölgyfából készült, külseje vörös bársonnyal bevonva: a tetem szagos füvekkel töltött matrácon és két vánkoson pihent. A belső koporsó gros-de-tour-al bélelt. A párkánya a külsőnek arany rojtokkal ékesítve s aranyozott szegekkel kiverve: hat arany golyón feküdt. Az alsó oldalakra hat aranyozott foggantyú volt illesztve s balra a koporsón fent és alant két zár van becsukásra. A koporsó fedelére ezüst szövetből készült kereszt tétetett, aranyozott szegekkel megerősítve, s a lábaknál ezüst lap becsavarozva a következő (latin nyelvű) felírással:

József Antal János
Ausztria főhercege
Magyarországnak fél évszázadon keresztül
nádora, királyi helytartója.
Született 1776. március 9-én
Meghalt 1847. január 13-án"

Ugyanaz a felirat olvasható a szívet és bélrészeket záró edényeken is: cor (szív) és intestina (belső szervek) hozzáadásával.

A holttestet háromszor szentelték be, majd január 18-án, hétfőn, du. 3 órakor a főhercegi sírboltba levitték. A ravatalról és a temetésről pontos protokoll jelent meg. Másnap ünnepélyes gyászmise volt, melyet hathetes udvari gyász követett. A Zsigmond-kápolna anyakönyvébe bejegyzett halálokként bélbénulás, illetve "paralysis intestinorum" szerepelt.

1977. október 3-án a nádori kripta felnyitásakor József nádor szarkofágja már fel volt törve. A vastag kőszarkofág tetején álló, kb. kétszeres életnagyságú, egy darabból készült, fehér márványszobrot a sírrablók - feltehetően emelővel - oldalt fordították, majd a szarkofág bal oldali (keleti), fej felőli résznél levő egyik oldalsó követ kifordították. A vastag rézkoporsónak a fej felőli részét kivágták és a nádor testét azon keresztül emelték ki. Amikor e vandál munkát Zolnay László régész észrevette, mielőtt a kriptát befalaztatta volna, a nádor piros dolmányát átadta a Budapesti Történeti Múzeum ruharestaurátorának, Nagy Juditnak, hogy az utókor számára megmentse.

Amikor a kriptát felbontottuk, a nádor teste megcsonkítva, ruha nélkül, harmadik felesége, Mária Dorottya kőszarkofágjának tetején feküdt, fejét külön a kőpárkányra dobták. A ruha levételénél a sírrablók bal kezét letörték, testét felhasították.

Sírjának végében ott állt a belső szerveit tartalmazó urna, amelyről az ezüsttábla hiányzott. A szervek vizsgálatakor azokat sikerült azonosítani József nádor belső szerveivel.

Az igazságügyi orvosszakértői és toxikológiai vizsgálatok előtt dokumentáltuk a nádor főbb embertani jellemzőit. Vonásaiban édesapjának a Habsburgokra jellemző embertani jellegeit örökölte és örökítette át Hermina lányára, István nádorra és József Károlyon keresztül László Fülöpre. Típusa fennonordikus. Termetét közvetlenül nem tudtuk meghatározni; az egyes testrészekből számított testmagassága halálkor 173,5 cm volt. Testét bebalzsamozták, agyvelejét és más lágy részeit kivették és helyét gyantával öntötték ki. Ezért a test és a koponya igen nehéz volt. Az orvosi boncolás után a halott fejtetejét (kalottját) visszahelyezték, majd lyukat vágva rajta, folyékony gyantával töltötték ki. A bőr az arcra rászáradt, az agykoponyán a lebomlási (dekompozíciós) szakasz megzavarása miatt részben károsodott. Ennek ellenére az arc hűen őrzi a nádor - ábrázolásain is jól ismert - vonásait. A test kevésbé jó állapotban maradt fenn.

A továbbiakban az igazságügyi orvostani jegyzőkönyvből idézünk: "Igaz ugyan, hogy a József nádor betegségéről kiadott jelentések kevés orvosi adatot tartalmaztak, szakszerű következtetésekkel mégis nyomon tudjuk betegségét követni. Ha a nádor betegségének kórlefolyását a jelentések alapján elemezzük, megállapíthatjuk, hogy a főherceg már régebben "alhasi bajokban" szenvedett, amely betegségben október 6-ról 7-re virradó éjszaka heveny rosszabbodás lépett fel (abban az időben "altesti, alhasi" szó alatt az abdominális hasi meghatározást értették). A kórfolyamatban azonban az átmeneti mérsékelt láz után csak csekély javulás jelentkezett, mert bár a láz október 10-ére elmúlt, "az altest zsongtalan állapota még mindig nem egészen kielégítő maradt" - írták az orvosok. A betegségben október 17-én javulás történt: "a' szüntelenül használt gyógyszerek későn estve a' szenvedő altestben jól tevő változást idéztek elő", így ettől kezdve az orvosi jelentések általában javulást tanúsítottak...

Ezután a beteg állapota csak 1847. január 8-tól rosszabbodott jelentősen... Január 10-re láz és minden bizonnyal paralytikus ileus lépett fel... Másnapra hashártyaizgalom tünetei jelentkeztek, amelyre az orvosi jelentésekből a "nehezen megszüntethető csuklás" utal... A halál előtti utolsó jelentés már arról számol be, hogy a tudat is zavarttá vált, bár a keringés még viszonylagosan megtartott lehetett.

A budavári plébániatemplom halotti anyakönyvében német, latin és magyar nyelven jegyezték fel József nádor halálokát: "bélbénulás, paralysis intestinorum, Lähmung der Eingeweide" kórismével. A vizsgálatok alapján (hyperostosis frontalis, coxarthrosis, arteriosclerosis aortae major gradus, hyperthrophia prostatae) homlokpikkely fokozott elcsontosodása, csípőízületi elfajulás, súlyosfokú főérelkeményedés, dülmirigytúltengés kórjelzést tudtunk megállapítani. Az elvégzett toxikológiai vizsgálat mindenfajta mérgezést kizárt... Megállapíthatjuk, hogy József nádor halálának közvetlen oka bénulás, következményes keringésösszeomlás volt... Ennek előzményét pedig paralytikus ileusnak - bélhűdésnek - mondhatjuk... József nádornál az érelkeményedés általános, az egész szervezetre kiterjedő volt, lehetséges, hogy a bélhűdés éreredetű volt, amelyet akár a bélfodri erek vérrögös elzáródása, akár az erek rögösödése okozhatott... Halálokának elképzelhető oka a nádor dülmirigytúltengése is lehetett (prostata hypertrophia), amely vizeletürítési zavart okozhat. Ilyenkor a vizelet pang és emiatt a veseműködés is visszaszorul, s kialakul a húgyvérűség... Következtetéseink csupán feltételezésekre alapulnak, mivel kórbonctani lelet vagy részletes orvosi dokumentáció nem állt rendelkezésünkre."

Nem ejtettünk még szót a nádor halotti ruhájáról, amely finom gyapjúposztóból készült, elegáns szabású díszmagyar volt. A posztó aránylag jó állapotban maradt meg. Nagyobb darab - valószínűleg a rablás következtében - hiányzik a dolmány bal oldaláról. A szűkre szabott, alig csípőig érő dolmányt 17-17 pár paszományzsinór díszíti. Az anyag jó minőségű, aranyozott ezüstszállal készült skófium. Az elejét végig a gombolás mentén, a nyakát, az alját és a két oldalfelvágást prém díszíti. A posztó és a prém találkozásánál aranyozott ezüstszállal hímzett zsinór fut végig. Az elején két sávban, az alján és az oldalfelvágásnál egy-egy sávban egymással párhuzamos, lapos öltésű, hullámrajzolatú, széles arany hímzéssáv díszíti, levél- és virágmotívumokkal tarkítva. Aranyozott rézgombjai három sorban a paszományokkal egy vonalban helyezkednek el. Az ujja végének hímzése követi az eleje hímzésmintáját.

Az alatta levő mellény valamivel rövidebb, díszítése és szabása megegyezik a dolmányéval. Csuklónál felvágták és kapcsokkal erősítették össze. A nadrág szintén szűkre szabott; a felső résznél hasonló hímzéssel két nyílás. Sötétbarna bőrcsizmája szintén arany paszományzsinórral díszített.

A posztó kiszáradt, de tisztítással, restaurálással jól puhítható volt. Ahol az aranyozás lekopott, az ezüst korrodálódott, s így a textíliát is az ezüst-szulfid fekete foltjai éktelenítik. Színe most barna, könyökénél egészen elfehéredett. A mellény és a nadrág piros foltjai eredeti színére engednek következtetni.

A nádor emlékét az 1847-48-iki 1. törvénycikk törvénybe iktatta. Ebben az első paragrafus így szól: "József nádor azon ernyedetlen buzgalomért, mellyel félszázadon keresztül, nem ritkán nehéz körülmények között a hazának ügyeit vezérlette, a nemzet háláját teljes mértékben kiérdemelte."

V. Ferdinánd király országos gyászt rendelt el, és kijelentette, hogy József nádorban "nemcsak nagybátyját, hanem egyszersmind legjobb barátját, Magyarország alkotmánya felett mindenkor éber gondossággal őrködő, legbecsesebb tanácsadóját vesztette el."

Kossuth Lajos 1847. január 25-én a Pest megyei közgyűlésen József nádorról a következőket mondotta: "...Korunknak viszontagságai pártok és érdekek küzdelme s ellenkező meggyőződése, ellenkező indulatok tusái megszaggatták e honnak fiai közt a testvériség kötelékeit, de a meghasonlott testvér táborok osztatlan pietással, osztatlan szeretettel tekintettek még is az ősz Nádorra, ki mint a nemzet család pátriarchája állott a táborok között harczaikban is éreztetve velük, hogy testvérek vagyunk...

Nádorságának félszázada eseményteljes nehéz korszak volt. Látta futásban a királyi házat, és ingadozni látta trónusát, - látott e hon földjén győzelmes ellenséget, és az ingadozó királyi szék körül, és a győzedelmes ellenséggel szemközt törhetetlen hűségben e nemzetet, melly vérét patakokban ontá, s áldozatait halomra hozá, olly harczban, melly eredetileg miénk csak ezért vala, mivel hogy királyunké volt... Látta miként egy ifjú új nemzetélet keletkezik, mellynek legelső védje ő vala, ki feltartóztatá az új életre mért nem egy csapást, vagy enyhítgeté hogy ha lesujtott. Látta pályája kezdetén nemzetéletünk zálogát, a magyar nyelvet a szegény földműves szerény lakai közt bujdoklani, és látta pályája végén a királyi széken helyet foglalni, s kinek karján nemzetiségünk a kunyhóból trónra emelkedett, az ő, a nemzet Nádora volt! Látott maga körül egy új nemzedéket támadni, melly megoldja a múltnak lánczait, látta megifjulni a nemzetet s újkor új szükségeiből új eszmék paizsán emelkedni a nép iránt örök igazság hajlamát, melly nélkül e honnak jövendője nincs. És ő az agg Nádor míg testben a sírfelé hanyatlott, lélekben, érzelemben az ifjadó nemzettel lépést tartva együtt ifjadott. Élte alkonyába a nemzet újjá születésének nap költe vegyült.

...Az utóbbi 50 év nagyszerű históriai emlékezete minden esetre igazolni fogja a késő kor előtt is a közfájdalmat, mellyet József nádor halála fölött az egész nemzet érez... mi sokszoros hálával, a szeretetnek és pietásnak mi szent emlékezetével tartozunk mi meghalt örökös főispánunknak..."

Talán nem volt véletlen az, hogy a nemzetnek nem sikerült időben leróni háláját a nádor fél évszázados uralkodása alkalmából. Csak jóval később pótolta mulasztását az utókor. Egykori újsághír szerint a nemzet "nagy nádora iránti őszinte háláját többfélekép igyekezett megörökíteni. Egy részvényes társaság a végre alakult, hogy neki ércz-szobor emléket emeljen." A szobrot 1869. április 25-én leplezték le a mai József nádor téren.

A nádor szobrát Johann Halbig, müncheni szobrász készítette. A talapzaton aranybetűk hirdetik - a József nádor működését nem ismerők számára sablonosnak tűnő szöveggel - "Pest városát újjáalkotta" és "Egész életét a közügyeknek szentelte". Szobra leleplezésénél a nagyobb pompa kedvéért - amelyet a nádor éppen nem szeretett és életében lehetőleg elkerült - részt vett a királyi pár, I. Ferenc József király és Erzsébet királyné is. A demonstrációnak ebben a pillanatban politikai jellege is volt, amennyiben az alkotmányossá lett király megmutatta, hogy együtt ünnepel a nemzettel.

Volt olyan mecénás is, aki a nádor által annyira szeretett Nemzeti Múzeumban egy "József nádor" címet viselő nemzeti képgyűjteményt kezdett létrehozni.

És végezetül álljon itt a nádor e század legjobb ismerőjének, Domanovszky Sándornak néhány mondata, amely summázza az ő személyét és szerepét az országban:

"József nádor származásra nem volt magyar, a nyelvet soha folyékonyan nem beszélte. Nem nőtt föl magyar légkörben. Szemléletének és meggyőződésének jellegzetes vonásai magyarországi tapasztalatainak hatása alatt, de udvari nevelésének szilárd alapjain természetesen fejlődtek ki. Bécsben mégis azt vetették szemére, hogy Magyarországot el akarja szakítani a Monarchiától, és ő akar a trónra ülni, hogy királyi koronára vágyik. Hiába bizonygatta a császárnak, hogy mindebből egy szó sem igaz, ellenfelei mindenféle feljelentéseket és kósza híreket olyanformán tudtak a császár elé tálalni, hogy amúgy is bizalmatlan lénye a nádortól mindinkább elhidegedett. Egyes vádakat testvérei közül Károly főherceg is komolyan vett. E mögött a katonai kérdésben elfoglalt különböző álláspontjuk húzódott meg. Igazán csak János főherceg és Estei Károly Ambrus főhercegprímás értették meg, mellettük még Mária Ludovika császárné és Rainer főherceg. "Isolationsgeist"-je hagyományossá vált nemcsak az udvarban, hanem az osztrák közvéleményben is... Ami Magyarországon megragadta, éppen az alkotmányos forma volt, a szőnyegre kerülő kérdések megvitatására különböző nézőpontokból, és a következetes ragaszkodás a nemzeti hagyományokhoz... Fölháborította őt az a mód, ahogy a magyar érdekeket az osztrák örökös tartományoknak egyoldalúan és hamis beállítással kiszolgáltatták... Az ő elképzelése is az volt, hogy a monarchia erőforrásainak nagyobb része Magyarországra esik... A mindent elgáncsoló akadálynak a kiküszöbölését akarta, ha nem is egyszerre, legalább fokozatosan: nem országgyűlési küzdelmekkel, hanem a legfőbb gazdasági sérelmeknek rendeleti úton még az országgyűlés megnyitása előtti teljesítését, hogy a rendeket ezzel megnyerve higgadtan láthassanak hozzá katonai és pénzügyi, főkép azonban mélyebbreható igazgatási és igazságszolgáltatási reformokhoz. Ezeket a terveket a császár közvetlen környezete - az 1808-it kivéve - minden országgyűlés előtt meg tudta hiúsítani. Ebből származtak politikai küzdelmeinek nagy dilemmái. Az udvar hűtlenséget, elszakadási törekvéseket vetett szemére, mert a nemzeti kívánságok érvényesítését előmozdította...

...Az alkotmányos érzület és meggyőződés volt az az alap, amelyen a nádor ellen Bécsben a gyűlölet, Magyarországon a népszerűség kifejlődött... Áldatlan helyzet volt az, amelyben a nemzet akkor vergődött, és áldatlan az a közvetítő szerep is, amelyet a nádornak be kellett töltenie. Emberi kvalitásai kiválóságának köszönhette, hogy ezt a harcot úgy megállhatta. Ezeket az erényeit is felülmúlta az az erős fegyelmezettség, amellyel sérelmeit el tudta folytani, ha fontos közügyről volt szó."