A könyvnyomtatás feltalálása után alig húsz esztendővel már napvilágot látott az első cseh nyomtatott könyv, a Trójai krónika. 1468-ban Pilsenben nyomtatták. Hamarabb jutott el ide Gutenberg mestersége, mint Németalföldre (1469), Franciaországba (1470), Magyarországra (1473), Angliába (1477) és Bécsbe (1482). Meglepő a cseh nyomdászat indulásánál, hogy legelső nyomtatott könyve már nemzeti nyelven jelent meg, holott a legtöbb ország kezdő nyomdái latin nyelvű könyveket nyomtattak. Nem tudjuk, ki volt a Trójai krónika nyomdásza. Bizonyára vándornyomdász lehetett, a kölni Ulrich Zell tanítványa, de a cseh nyelvben való jártasságáról ítélve kétségtelen, hogy cseh anyanyelvű volt.

Az ismeretlen mester pilseni nyomdáját az ország területén mindenfelé újabb nyomdák alapítása követi. Prágában 1488-ban indul a Severyn és Kamp nyomda. Cseh nyelvű bibliát és Petrarca egyik könyvét nyomtatja. Működését 1520-ban már be is fejezi. Pilsenben Mikulás Bakalár nyit nyomdát. Nekünk, magyaroknak a legérdekesebb Konrad Stahel és Matthias Preinlein brünni nyomdája, mert az augsburgi Ratdolt nyomdával egy időben itt is készült a Thuróczy-féle krónika (74. ábra).

A XV. századbeli cseh nyomdák, mint általában az európai nyomdák, kezdetben tanítómesterük, a német nyomdai művészet hatása alatt állnak, de akárcsak az olaszok és a franciák, ők is levetik magukról a német gyámságot, és néhány évtized alatt, a XVI. század elején már kialakítják nemzeti stílusukat. Fejlődésük legmagasabb fokát ebben a században érik el, és tekintélyes helyet biztosítanak maguknak Európa nyomdászatában.

A XVI. század legnagyobb cseh nyomdásza a prágai Melantrich Rozdalovsky z Aventina Jiri.

Melantrich előbb Prágában tanult, majd Frobeniusnál Baselben. A tanulóidőt hasznosan töltötte el, és az akkor szerzett tapasztalatai rányomták bélyegüket későbbi működésére. Baselből visszatért Prágába, ahol néhány lelkes mecénás támogatásával nagy vállalatot létesített. Nyomdáját tanítójának, Frobeniusnak elvei szerint igyekezett vezetni, és az volt a célkitűzése, hogy a cseh kultúrának hasznára legyen. Művészi és technikai téren tökéletes munkát végzett. Egyik legszebb munkája Matthioli Herbariuma, amelyet Vincenzo Valgrisi velencei nyomdásszal közösen adott ki és fametszetű illusztrációkkal ékesített (75. ábra).

Melantrich nagyságára jellemző, hogy az utókor a cseh Frobenius névvel illeti. Daniel Adam z Veleslavina professzort maga mellé vette, s jó munkájáért annyira megkedvelte, hogy feleségül adta hozzá leányát. Veleslavina 1586-ban vette át apósa nagyszerű hagyatékát, s a megkezdett úton haladva dolgozott tovább. Kiadott egy történelmi naptárt és sok szótárt. A vállalat, amely 1599-ben örököseire szállt, a 30 éves háború viharai közepette tönkrement.

A Testvéri Közösség nyomdai társulása Prágán kívül az egész ország területén több nyomdát tartott fenn. E nyomdák számára kitűnő nyomdászmestereket, rajzolókat, rézmetszőket toboroztak. Az egymással összhangban dolgozó gárda gondos és hozzáértő munkával, szép, éles vágású betűk alkalmazásával, reneszánsz fametszetű díszítésekkel sokszor még a prágai nyomtatványokat is túlszárnyalta, és a cseh könyvnyomtatást magas színvonalra emelte.

Meg kell említenünk Franciszek Skoryna belorusz orvost, aki a XVI. században Prágában tűnt fel. A polocki származású tudós nyomdász Krakkóban és Bolognában tanult, 1517-ben Prágában adta ki bibliafordításait, 1525-től kezdve azonban Vilnában dolgozott. Skoryna prágai nyomtatványai orosz nyelvűek, s kivitelük, fametszetű díszítéseik elárulják, hogy nyomdászuk Olaszországban is járt. Skoryna prágai tartózkodása az orosz nyomdászatot szoros kapcsolatba hozta a csehekével.

A XVI. századbeli Prága nagy nyomdászai közé tartoznak: Mikulás Konác, Pavel Severyn, Jan Kosorsky, Jiri Černy Nigrin.

A cseh könyvek fametszetű díszítései a XVI. században a legtökéletesebbek. E művek legtöbbjén erősen érvényesül a német hatás. Dürert, Holbeint, Wohlgemutot utánozzák, sőt gyakran átvesznek rajzokat. Melantrich lemásolja Frobenius nyomdajelét, Pavel Severyn pedig Thomas Anshelm nyomdászét. Melantrich, Rotterdami Erasmus egyik könyvének cseh kiadásához elkészítteti egy prágai fametszővel Holbein "Haláltánc" sorozatának kevésbé sikerült másolatát.

A cseh nyomdászat dicsőséges fejlődése 1620-ban derékba tört. A fehérhegyi csatával Csehország elvesztette függetlenségét, s évszázadokon át a Habsburgok tartománya lett.

A XVII. század nyomdái között jelentős volt az akadémiai jezsuita nyomda, iskolás és imádságoskönyvek kiadója. Itt nyomták Szt. Vencel bibliáját a Melantrich féle biblia fametszeteinek felhasználásával.

A Habsburg-uralom ebben az időszakban még csak szórványosan engedélyezett magánnyomdákat. A század második felében ugyan már némileg enyhült a szigor, de a cseh nyomdászat a XV. és XVI. századbeli magas színvonalát egészen a XIX. század második feléig nem tudta elérni. A nemzeti ébredés korszaka magával hozza az irodalom felvirágzását s ugyanakkor a nyomdászat fejlődését. Mind nagyobb lesz a kereslet nyomtatott könyvek után, a nyomdai kiállítás minősége mindinkább emelkedik, kitűnő illusztrátorok, Josef Manes, Mikulás Ales Brunner és mások gondoskodnak a könyvek díszítéséről. Cseh nemzeti betű kialakításával is kísérleteznek, és az új illusztrációs eljárások létrehozásában is nagy részük van. A fénynyomást a müncheni Alberttől függetlenül Jacube Husník is feltalálta. A fotocinkográfia terén is sokat tett, tökéletesítette a háromszínnyomást, s 1888-ban megalapította Prágában a világhírű Husník & Häusler céget. Klitc Károly, akiről a technikai részben még beszélni fogunk, feltalálta a heliogravúr nyomást, és a rakel-mélynyomás feltalálásában is fontos szerepet játszott.

A legrégibb lengyel nyomtatvány, amely 1473-ban Krakkóban készült, az 1474. évi kis kalendárium volt. A jelek arra mutatnak, hogy a krakkói nyomdász Günther Zainer augsburgi nyomdájában tanult. A naptár és az ezt követő három könyv, az Augustinus, a Franciscus de Platea és a Turrecremata Explanatio in Psalterium (Zsoltárok magyarázata) betűi a Zainer betűkhöz nagyon hasonlóak. A krakkói ismeretlen nyomdász vagy Kaspar Straube, vagy nagyobb valószínűség szerint Kaspar Hochfelder lehetett Heiligenbrunnból. Ez utóbbi Günther Zainer augsburgi műhelyében tanult, s úgy látszik, az első krakkói letelepedése nem sikerült, mert visszament Németországba, s Nürnbergben és Metzben hol önállóan, hol pedig mint alkalmazott működött. A XVI. század elején még egyszer megjelent Krakkóban, és az egyik nyomdai műhely vezetője lett. Egy Rothenburg városából származó, sokoldalú üzletembert, Johann Hallert, a Németországban, Kölnben, Lipcsében, Nürnbergben nyomtatott lengyel könyvek arra a gondolatra vezették, hogy Krakkóban szükség volna egy jó nyomdára. Így került 1490-ben Krakkóba, ahol kezdetben még csak mint kiadó, de 1499-től kezdve már mint nyomdász is működött.

A cirillbetűs szláv liturgikus könyvek nyomdásza, Swiatopelk Fiol, a frankföldi Neustadtból került Krakkóba. Első könyve Johannes Damascenus Hymnologiumja, fametszetű képekkel és hangjegyekkel. E kiadványát még ugyanabban az évben négy más liturgikus mű követte: a Breviarium, a Zsoltáros könyv, a Pünkösd vasárnapi Triodion és a Böjti Triodion. Betűit Rudolf Bornsdorf braunschweigi betűmetszőnél készíttette. Fiol nem sokáig működött Krakkóban, mert huszita eretnekség gyanújába keveredett és börtönbe vetették, ahonnan csak nehezen tudott kiszabadulni. Fiol Krakkóból Magyarországra jött, Lőcsén telepedett le; ott is halt meg 1525-ben.

Krakkó XVI. századbeli nyomdászata a mi szempontunkból nagy jelentőségű, mert a török megszállást követő időkben, két-három évtizeden keresztül Bécs mellett Krakkó volt a magyar könyvek nyomtatója. A legtöbb magyar könyvet Hieronymus Vietor nyomta, aki Sziléziából került előbb Bécsbe s onnan 1517-ben Krakkóba. Ő nyomta egyebek között 1527-ben és 1531-ben Heyden Sebald Puerilium colloquiorum formulae (Gyermekek társalgásának formái) című könyvét latin, német, lengyel és magyar nyelven, 1536-ban Gálszécsi István énekeskönyvét, 1549-ben Dévai Bíró Mátyás Orthographia Ungarica Azaz igaz Irás Modjairól való Tudományát és sok más könyvet.

Dévai Bíró Mátyás könyve az első ábécéskönyv, melyet valóban ismerünk; az előtte megjelent Gálszécsi István Elemi hittana elé ugyancsak ábécét is írt. De munkájából példány nem maradt ránk. A mi ábécéskönyveink ősei az ún. Fibelek voltak, amik gyakran csak bibliakivonatokat tartalmaztak. Nálunk a XVI. sz. első felében jelentek meg az első Fibelek, ábécés- és nyelvtanító könyvek, céljuk az olvasástanítás volt. Az írástanítással akkoriban keveset törődtek. Comenius Ámos, a Sárospatakon tanároskodó tudós, szemléltető olvasástanító könyvében a betűket az ábécé sorrendjében ismerteti, s minden betű mellé egy képet állít, mely a betű hangjaira emlékeztet.

Krakkóban még Vietornál is jelentősebb nyomdász volt Florian Ungler. 1510-től kezdve széles körű tevékenységet fejtett ki, különösen Magyarországból kapott megbízásokat. Ungler kiadványai közül meg kell említenünk a Till Eulenspiegel első lengyel nyelvű fordítását.

A XVI. század második felében telepedett le Krakkóban Marcus Scharffenberg, a lengyel Salamon és Markalf históriájának nyomtatója. Neves nyomda volt ebben az időben a Lazarova nyomda, amelynek tulajdonosa Jan Janusovski, jó barátja volt Jan Kochanowskinak, a költőnek. Művei egy részét a költő nála nyomtatta ki. Ugyanakkor sok magyar könyvet is nyomtatott.

A XVI. század második és a XVII. század első felében egész Lengyelországban tért hódított a nyomdászat. Lembergben ruszin könyvet nyomtatnak 1570-ben, lengyel könyvet 1578-ban. Vilnában szláv könyveket 1522-ben. Varsóban az első állandó nyomdász, Jan Rossowski, csak 1624-ben telepedett le.

A XVIII. században jezsuiták alapítanak Varsóban nyomdát. A nyomda nem sokáig maradt kezükben, mert a Nevelési Bizottság saját kezelésébe vette, s ebből alakult ki később az állami nyomda. 1861-ben Varsóban már 33 nyomda működött.

A román nyomdászat regényes históriája a kis Montenegro fővárosából, Cetinjéből indult el. Ivan Crnojevics, montenegrói fejedelem a törökök elől Velencében keresett menedéket. Itt ismerkedett meg Andrea Torresanus de Asolával, Aldus Manutius apósával. Ez az ismeretség a magyarázata, hogy visszatérése alkalmával teljes nyomdafelszerelést vitt magával Cetinjébe. Macarij szerzetes 1493-94-ben ezzel a felszereléssel négy liturgikus szláv nyelvű könyvet nyomtatott, köztük egy Oktoicht (az ortodox templomokban szokásos reggeli és esti imák gyűjteménye). Macarij 1496-ig működött Cetinjében. Tizenkét évvel később román földön, Târgovistében találjuk, mint Nagy Radu fejedelem szívesen látott vendégét. A törökök elől menekülő horvát és szerb uralkodó és nemes családok kíséretében érkezett ide. Târgoviste Bukaresttel felváltva a román fejedelmek székhelye volt. Itt alapította Nagy Radu az első román nyomdát, melynek vezetésére a már kitűnő eredménnyel működött Macarijt kérte fel. A szerzetes 1508-ban egy misekönyvvel kezdte meg romániai működését, amely az akkor Havasalföldön és Moldvában használatos templomi liturgikus szláv nyelven készült. A könyv teljesen új betűkkel jelent meg, tehát a cetinjei nyomda nem került át Romániába. Ezt a könyvet még két másik könyv követte. Macarijt 1512-ben metropolitának nevezték ki, s ezzel második működése befejeződik. A misekönyv tökéletes szépségű, s akárcsak Gutenberg munkái Nyugaton, ez is méltán felveszi a versenyt a kézzel írott kódexekkel.

Az első román nyelvű könyv Erdélyből származik. A protestáns szászok, akik a románokat is szerették volna áttéríteni vallásukra, a XV. század vége felé a vallásos tárgyú könyveik egy részét román nyelven is nyomtatták. A románok mint szakadár-könyveket elutasították ezeket, de azért szívesen olvasgatták.

A târgovistei nyomda akkori vezetője, Diacon Coresi, akinek orosz-bizánci stílusban, fametszetekkel ékes Triodja éppen elkészült, Brassóba tette át működését. Nem tudjuk, mi lehetett a változás oka, csupán feltételezzük, hogy a nyomtatáshoz szükséges papiros beszerzése Erdélyben könnyebben ment, mint a Havasalföldön, mert Brassóban 1546-ban, Szebenben pedig 1547-ben már volt papírmalom.

Coresi brassói tevékenysége a román kultúra fejlődésében maradandó nyomot hagyott. A vallásos tárgyú könyvek már nemcsak liturgikus szláv nyelven, hanem román nyelven is megjelennek. Coresi első brassói könyve az Evangélium, majd ezt követi az Apostolok története. Első nyomtatványain még az orosz-bizánci stílus érvényesül, de egy liturgikus szláv Oktoich már reneszánsz fametszetekkel van díszítve. És ami külön nevezetességet ad e brassói könyveknek, már nemcsak a bojárok vagy a magas klérus részére készültek.

A XVII. században Kijevből kapott ösztönzést a román nyomdászat. A tudós Petrus Movila, Kijev híres akadémiájának alapítója, állandó kapcsolatot tartott fenn Havasalföld és Moldva fejedelmeivel; betűket és szerszámokat küldött nekik Kijevből. Ezzel a román nyomdászat, főként Matei Basarab és Vasilie Lupu révén, új virágzásnak indult.

A román nyelv mindjobban kiszorította a liturgikus szláv nyelvet Erdélyben és a fejedelemségekben. Végül a XVIII. században a templomokban is uralomra jutott a nemzeti nyelv.

Dosoftein Moszkvából kapott betűkkel A szentek életét nyomtatta, és 1688-ban Serban Cantacuzino herceg pártfogásával Bukarestben megjelent régi bizánci betűkkel a biblia első román fordítása. E mű a román nyomdászat legjelentősebb kultúremléke.

A metropoliták műhelye, amelyet 1678-ban alapítottak Bukarestben, 1827-ig sok teológiai művet adott ki román és néha görög nyelven. Egy évszázadon keresztül 1717 és 1818 között sok görög könyvet nyomtattak.

A román nyomdák nemcsak maguknak és a görögöknek dolgoztak. A török uralom alatt levő területeken nem tűrtek meg nyomdákat, s ezért más nyugati nemzetekkel együtt a románok is sok könyvet nyomtattak e területek részére.

A román nyomdászok a XIX. század elejéig szerzetesek voltak és kolostorokban dolgoztak. Ez a magyarázata annak, hogy az 1818-ig nyomtatott irodalom túlnyomó része vallásos tartalmú. Karadja fejedelem privilégiuma alapján ebben az évben alakulnak az első magánnyomdák.

A román nemzet 1863-ban a cirill betűről áttért a latin betű használatára.

A balkáni népek közül a bolgároknál kezdődik legkésőbb a könyvnyomtatás. A több mint 400 éves török uralom, 1453-1878 alatt minden nemzeti megmozdulás lehetetlen volt; bolgár könyvek nyomtatásáért évszázadokon keresztül halálbüntetés járt.

A bolgárok Bizánc jóvoltából két ábécét, a glagolitát* és a cirillt kapták. A legtöbb és legjelentékenyebb szláv kézirat a XIV. század végéig Bulgáriából származott.

Bár Bulgáriában a XIX. század kezdetéig nem volt nyomda, a szomszédos országokban mindenütt dolgoztak bolgár nyomdászok.

Az első, bolgár nyelven nyomott könyv, a Nedelnik (Vasárnapi prédikációk), 1806-ban jelent meg Havasalföldön, de még a múlt század első felében is Magyarországon, Ausztriában, Romániában, Szerbiában és Franciaországban készültek a bolgár könyvek.

Nyomda felállítására 1835-ben tették az első kísérletet, de ezt és a következő kísérletet is a török hatóságok megakadályozták.

Az első bolgár nyomdát, bolgár hazafiak pénzbeli támogatásával, Hadzi Theodosij Sinait alapította. Működését titokban kellett tartani, és ezért egy Vatosa nevű kis faluban, egy Kamce nevű tanító házában állította fel a nyomdáját. De ez nem maradhatott titokban, mert a nyomdaellenes konstantinápolyi klérus tudomást szerzett róla, Kamce tanítót elkergette s a nyomdát bezáratta. Sok utánjárás után Hadzi Theodosij végre megkapta a konstantinápolyi érsek és a török hatóság engedélyét, hogy Szalonikiben nyomdát nyithasson 1838-ban.

Nem sokáig állt fenn a műhely, mert 1841-ben leégett, s az alapító kénytelen volt mesterségét abbahagyni. Szaloniki példája azonban ösztönzőleg hatott más bolgár hazafiakra. Nikola Karastojanov, samokovi könyvkereskedő állított fel titkos nyomdát, s a kinyomott könyveket Bécs, Buda és Velence nyomtatási hellyel jelölte meg. Új betűket szerzett be Budán, amelyeket sikerült Samokovba szállítania. Végül 1847-ben engedélyt kapott a samokovi püspöktől, s most már törvényes keretek között folytathatta működését.

A szaloniki és samokovi nyomdák új ösztönzést adtak további nyomdák alapítására. 1843-ban Konstantinápolyban is állítottak fel bolgár nyomdát.

A világi kiadványok elszaporodásával a régi cirill írást mind kevésbé tudták használni, ezért meghagyták liturgiai célokra, s átvették az oroszoktól Nagy Péter cár polgári ábécéjét.

Az 1878-as felszabadulással a bolgár nyomdászat az európai nyomdák fejlődésének útjára lépett. Elérkezett a virágzás kora, mert évszázadok után most jutott végre a bolgár nép régóta áhított nemzeti függetlenségéhez.

Belgrádban állítólag 1552-ben alapították az első nyomdát. A Raguzából származó belgrádi nyomdász neve Troján Gundulíc. Minthogy Belgrád már 1521 óta török uralom alatt volt, kétségesnek tűnik, hogy a törökök nyomda felállításához beleegyezésüket adták volna. Egy másik feltevés szerint nem a Száva melletti város kapta a nyomdát, hanem egy hasonló nevű horvát helység. A XVI. század második felében a Raguza (Dubrovnik) melletti Kotorban Hieronymus Zagurovic működött, és nyomdájában alkalmazásban volt bizonyos "Jakob Krajko fia", akit - bár hazájától távol dolgozott - az első bolgár nyomdásznak tekinthetünk. A XVI. század közepétől a Balkán-félsziget e részén minden nyomdai működés megszűnt, s csak a XIX. század elején éledt újjá. Belgrád 1831-ben kapta az első nyomdát. Montenegróban, ahol a török megszállás előtt 1496-ban nyomták az utolsó könyvet, 1834-ben állítottak fel ismét nyomdát.

A protestáns hite miatt menekülni kényszerülő egykori stájer tartományi főnök, Hans Ungnad 1561-ben nyomdát állított fel Württemberg tartományban, ahol szlovén és horvát könyveket nyomtatott glagolita és cirillbetűkkel. 1584-ben kiadta a szlovén bibliát. Ungnad halála után a nyomda megszűnt, s a krajnai délszlávok 1575-ben Ljubljanában állítottak fel nyomdát. A nyomda vezetője Manlius János volt, aki öt évig dolgozott Ljubljanában, majd Károly főherceg, megelégelvén a protestáns propagandát, kiutasította a Habsburgok örökös tartományából. Manlius ekkor nyomdájával együtt Magyarországra jött, s mint látni fogjuk, jelentős működést fejtett ki a törököktől meg nem szállt nyugati országrészben.

* Glagolitika, a két régi szláv írásmód egyike; a dalmát Hieronymus pap és még sokan mások a XIII. sz.-ban ószláv templomi könyvek írásánál használták. Később a jobban fejlődő cirill írás teljesen kiszorította. Mindkét írás alapja a görög ábécé.