28. fejezet
John Baskerville, Giambattista Bodoni és a Didot család


Azt a három nyomdászt, akiknek hatása még ma is termékenyen befolyásolja a nyomdai művészetet, három különböző nemzet adta a világnak. John Baskerville-t Anglia, Giambattista Bodonit Olaszország, a Didot családot Franciaország.

John Baskerville (szül. 1706) előbb szépírástanító volt, majd pedig 1745-ben egy lakkozó műhelyt vett át Birminghamben, amely jelentős jövedelmet biztosított számára. Élete delén, 1750-ben, 44 éves korában gondolt arra, hogy megpróbálkozik a nyomdászattal és betűmetszéssel. Baskerville hamarosan olyan eredményeket ért el, hogy korának leghíresebb betűmetszője lett. A cambridge-i egyetem megbízta a biblia, majd Vergilius és Horatius műveinek nyomtatásával. Baskerville körültekintő gondossággal dolgozott; maga készítette a festékeket, sőt a gépeit is maga szerkesztette. Betűinek szép, formás alakja, elegáns egyszerűsége egész Európában feltűnt, világhírt szerezve nyomdájának és betűöntödéjének. A kontinens legtekintélyesebb nyomdái nála szerezték be a betűiket. Könyveit szép, gondos kivitel és hivalkodó cifrázat nélküli tartózkodó egyszerűség jellemzi (99. ábra). 1775-ben halt meg.

Baskerville-nek nem maradt utóda; özvegye a teljes betűkészletet előbb a cambridge-i egyetemnek ajánlotta fel, de miután elutasították, annak a párizsi irodalmi társaságnak adta át, amelynek élén Beaumarchais, a vígjátékíró állott. Baskerville betűivel nyomtatták ki Párizsban Voltaire műveinek díszkiadását.

*

Giambattista Bodoni, akinek már atyja is kiváló nyomdász volt, a piemonti Saluzzóban született 1740-ben. Fiatalkorában tanulta meg a fametszés művészetét. Első munkái már jelentős sikereket biztosítottak számára. Ez arra ösztönözte, hogy további tanulásra Rómába menjen. Az akkori világhírű Propaganda Fide nyomdában kapott állást, ahol főképpen új betűk tervezésével foglalkozott. Ügyességével, szorgalmával és választékos ízlésével rövidesen megnyerte az igazgató, Ruggieri abbé bizalmát és barátságát. Az abbé segítségével több keleti nyelvet megtanult, azért, hogy tehetségét teljesen ezek betűinek és tipográfiájának szentelje. Hosszas tanulmányozás és nagy fáradság révén sikerült az idegen betűk lényegébe hatolnia és művészi tradíciók alapján azokat tökéletesítenie. A nyomda bőven rendelkezett keleti betűkészlettel, ezek azonban hiányosságuk miatt nagyrészt használhatatlanok voltak. Bodoni elsősorban ezeket a betűket akarta kiegészíteni, és hogy betűismeretét tovább tökéletesítse, Angliába akart utazni, de súlyos betegsége miatt kénytelen volt az útról lemondani. Ekkor alapított Parma hercege, Don Ferdinand infáns udvari nyomdát, amelyet a párizsi, madridi és torinói királyi nyomdák mintájára rendezett be. A herceg Bodonit hívta meg a nyomda vezetésére. Bodoni vezetése alatt az új nyomda rövid idő alatt Európa legjelentékenyebb nyomdájává fejlődött, és nagyszámú, különös szépségű kiadványával tűnt ki. Ezek előállításánál Bodoni személyesen is közreműködött. A művészi eredmények és sikerek Itália összes fejedelmeinek, gazdag könyvgyűjtőknek és szakértőknek figyelmét Bodoni munkásságára terelték. A nyomdát elhalmozták megrendeléseikkel, és egymással versengtek megjelenő kiadványainak megszerzéséért.

Egyik ilyen finom ízlésű könyvgyűjtő Chevalier d'Azara, Spanyolország római követe, akinek nagy szerepe volt a kitűnő nyomdász hírnevének terjesztésében, ajánlatot tett Bodoninak, hogy palotájában nyomdát rendez be számára a görög, latin és olasz klasszikusok kinyomtatására. Parma hercege félvén, hogy értékes emberét elveszíti, beleegyezett, hogy Bodoni olyan officinát, amilyen a római lett volna, a hercegi palotában rendezzen be. Ebből a nyomdából kerültek ki a legszebb klasszikus kiadások. Többek között Horatius (1791), Vergilius (1793), Tasso: La Gerusalemme Liberata (A megszabadított Jeruzsálem. 1794.).

Bodoni könyveit nemes egyszerűség jellemzi. Díszítő anyagot egyetlen könyvében sem alkalmazott. Azoknak tiszta és valódi szépségét a könyvoldalak szigorú szerkezeti felépítése, a betűk vékony és vastag vonalainak váltakozásából kialakuló ritmikus nyugalma, a címlap és a belső címsorok tökéletes arányai, az oldalak nyomtatott felületeinek a fehér margókkal alkotott esztétikus összképe, és végül az egyszerű, tolakodó igényesség nélküli, művészi kötés adja meg.

Díszkiadásai közül Homérosza szinte utolérhetetlen szépségű könyvalkotás. Görög betűi a leggondosabb és legaprólékosabb kutatás eredményei, vonalaikban az írott betűt közelítik meg. Ezt a könyvét Napóleon császárnak ajánlotta, aki őt az olaszországi francia uralom alatt jelentősen felkarolta. Amikor Napóleon a dedikált példányt kézhez vette, elragadtatásában 3000 frank évjáradék fizetését rendelte el Bodoni részére.

De nemcsak a császár, hanem itáliai helytartói, Eugène Beauharnais és Murat is valósággal versengtek egymással Bodoniért. Az egyik Milánóba, a másik Nápolyba hívta. Bodoni, korára és betegségére hivatkozva, visszautasította mindkét ajánlatot, és továbbra is Parmában maradt. Bodoni nem rajongott a franciákért, de értett hozzá, hogy a maga részére hogyan hasznosítsa rokonszenvüket. Murat 1811-ben kitüntette őt, s ezért hálája jeléül 1812-ben kiadta Fénelon Télémaque-ját. Ezt követte 1813-ban a Théâtre de Racine, három kötetben. Ő maga legnagyobb érdemének tartotta a Manuale tipografico kiadását. Erről a könyvről mondotta Bodoni, hogy ez egyedül fenn fogja tartani nevét az utókor számára. Munkája 1788-ban jelent meg két kötetben, s az összes maga készítette betűfajtákat tartalmazza (100. ábra).

Bodoni minden idejét és energiáját nyomdájának áldozta. Lelkessége, odaadása, mesterségének szeretete nem ismert határt, s valósággal a nyomdához láncolta. Ezért tréfásan gályarabnak nevezte magát. A túlfeszített munka következtében, Padovában érte utol a halál 1813-ban, akkor, amikor Manualeját új, pompás kiadásban akarta előkészíteni. A 250 különböző betűfajtát tartalmazó kiadás már csak 1818-ban jelent meg.

Amíg élt, fejedelmi pártfogói kitüntetésekkel és bőkezű ajándékokkal halmozták el. Parma hercege nemességet adományozott neki, és megkapta a "spanyol király udvari nyomdásza" címet. 1804-ben tiszteletére emlékplakettet öntöttek. Napóleon a francia klasszikusok kiadásával szerzett érdemei elismeréséül, közvetlenül halála előtt, a becsületrend keresztjével tüntette ki, s ugyanakkor 18000 frank tiszteletdíjat adományozott neki. Halála után szobrát a Pantheonban állították fel. Szülővárosa, Saluzzo, 1872-ben szobrot emelt emlékére.

*

Amikor Giambattista Bodoni Olaszországban a nyomdai művészet legmagasabb fokát érte el, ugyanakkor emelkedett korának legnagyobb nyomdászcsaládjává a francia Didot család. Bodoni és Didot célkitűzésében, mesterségük szeretetében igen sok a hasonlatosság. Nem csupán kenyérkeresetnek tekintették mesterségüket, hanem hivatást láttak benne.

A család megalapítója, François Didot, 1713-ban nyitotta meg nyomdáját Párizsban. Már ő is hírnevet szerzett magának több kiadványával, többek között a 20 kötetes Abbé Prévost Histoire générale de Voyages című gyűjteménnyel. François Didot 11 gyermeke közül François Ambroise és Pierre François követték apjukat a nyomdászpályán.

François Ambroise teremtette meg a pontrendszeren alapuló, Didot-féle mértékegységet a tipográfiában. Ő alkalmazta először az öntött űrkitöltőket, ő találta fel az ún. sima, selymes felületű, finom nyomdai velinpapirost, és a nyomdai sajtót is tökéletesítette. Gyönyörű antiqua típusú betűket öntött, s ő nyomtatta XVI. Lajos rendeletére azokat a klasszikusokat, amelyek a dauphin, a jövendő uralkodó oktatására szolgáltak. A könyvek címlapját "ad usum Delphini" (a dauphin használatára) felírással jelölték, s minden olyat kigyomláltak a szövegből, amely a nevelők megítélése szerint a dauphin számára káros. Azóta is szállóigévé vált ez a latin kifejezés; az erkölcs nevében megfésült szövegeket gúnyolják vele. Kiadványai közül - amelyek ma már nagy értékű könyvritkaságok - kiemelkednek a kétkötetes Tasso Gerusalemme Liberata és Bitaubes 12 kötetes Homérosz-fordítása. Franrçois Ambroise 1804-ben halt meg.

Testvére, Pierre François nemcsak a könyvnyomtatás további tökéletesítése terén, de a betűöntés, és főképpen a papírgyártás terén szerzett érdemeket. Megalapította a híressé vált essonnes-i papírgyárát, és itt állította fel Louis Robert, aki korábban korrektora volt, a világ első papirosgyártó gépét. Ebben a papírgyárban készítették a forradalom alatt az assignatákhoz (papírpénzhez) szükséges papirost is. Ötesztendei kísérletezés után, 1799-ben (már Pierre François halála után), amikor az essonnes-i gyárat fia vezette, sikerült Louis Robert-nek olyan gépet feltalálnia, amelyből a kézzel merített egyes ívek helyett végtelen szalagban került ki a papiros.

Pierre Didot, François Ambroise fia 1789-ben, a forradalom kitörésének évében vette át a nyomdát, s oly kiváló munkát végzett, hogy műhelyét a Louvre-ba helyezték át. Itt nyomtatta egészen új típusú antiqua betűkkel a nagy klasszikusok díszkiadásait, amelyeket Louvre-kiadásoknak neveznek: Vergiliust, Horatiust, Racine-t, Lafontaine meséit, Voltaire Henriade-ját. Halála után (1853) fia, Jules szintén számos díszkiadást jelentetett meg (101. ábra).

Firmin Didot (szül. 1764), François Ambroise második fia 1789-ben apjától a betűöntödét vette át, s ő szállította testvérének, Pierre-nek Louvre-kiadásaihoz a betűket. Didot antiqua betűi különleges szépségűek, s ugyanazokkal a művészi sajátságokkal rendelkeztek, mint amelyeket már a Bodoni-betűknél ismertettünk. Írott betűket is készített. Ezek a könyvnyomtatásban használatos első írott írások, szépségükben egyedülállóak voltak. A sztereotípiának új eljárását találta fel, amelynek segítségével francia, olasz és angol klasszikusokat hozott olcsó áron forgalomba. Díszkiadású könyvek is jelentek meg nyomdájában.

Franciaország minden neves embere megfordult Didot nyomdájában. Párizsi tartózkodásuk alatt a külföldiek is éltek az alkalommal, hogy a világhírű nyomdát megismerjék. Sándor orosz cár 1814-ben, amikor a Napóleon Elba szigetére történt internálását követő első párizsi béketárgyaláson vett részt, meglátogatta a Didot nyomdát. Didot officinájából, a tipográfia művészetének iskolájából számos francia és külföldi nyomdász került ki. Didot 1827-ben visszavonult a nyomda vezetésétől. Ezután a közéletnek és az irodalomnak szentelte életét s a vállalat irányítását fiára bízta.

Ambroise Firmin Didot, Firmin Didot fia (1790-1876) kitűnő nevelést kapott. Főleg a görög nyelv és irodalom iránt mutatott érdeklődést. Beutazta Egyiptomot, Szíriát, Palesztinát, Kisázsiát, majd egy ideig a konstantinápolyi francia követség attaséja volt, azután visszatért Párizsba és átvette apja nyomdáját.

Testvérével, Hyacinthtal együtt nagy jelentőségű könyveket adott ki, egyebek között Champolionnak, a hieroglifák megfejtőjének egyiptomi utazását, egyiptomi nyelvtanát és szótárát, továbbá szótárak egész sorát. Egyik legnevezetesebb munkája a Thesaurus graecae linguae új kiadása volt, amelynek első kiadása Henry Estienne nevéhez fűződik. A hatalmas vállalkozás francia és német tudósok közreműködésével jött létre és kilenc kötetet ölel fel. Ambroise Firmin Didot maga is nagy irodalmi működést fejtett ki. A Thesaurus szerkesztésében szellemi téren is részt vett; megírta keleti utazásának tapasztalatait és számos nyomdászati szakkönyvet. A Didot kiadóvállalat Ambroise Firmin Didot alatt világcéggé fejlődött, nevét Európán kívül más világrészekben is megismerték, s nagyarányú kiadói tevékenységével magas színvonalra emelte a francia könyvkiadás minden ágát.


huszonhetedik fejezet - kezdőlap - huszonkilencedik fejezet