Négy évezreddel ezelőtt Ázsiában, a Tigris és Eufrátesz között elterülő síkságon, amely Mezopotámia néven ismeretes, nagy és művelt népek éltek, a sumérok és akkádok. Ezeknek már fejlett államformájuk volt, és hatalmas birodalmaknak vetették meg az alapját.

Rajtuk kívül kisebb népcsoportok és törzsi alakulatok is éltek itt, melyeknek nem volt állandó hazájuk, hanem nyájaikkal egyik területről a másikra vándoroltak, közöttük a zsidók népe is. Ur városát, a sumér birodalom fővárosát 1919-ben Wooley brit régész tárta fel, és ott bukkant az ékírás talán legrégibb változatára.

Az ékírás megteremtése a sumérok érdeme. Ez az őskori kultúrnép i.e. 3200-3100 táján már fejlett mezőgazdasággal rendelkezett. Országát öntözőcsatornák szelték át, és - ami különösen figyelemre méltó - már ismerte az írást. Az ipar kifejlődése elé azonban akadályok tornyosultak, mert az ország fémben, fában és kőben szegény volt. Annál több volt az agyag. Fel is használták minden elképzelhető célra. Agyagból építették házaikat, ebből készítették bútoraikat, hordóikat, ládáikat. Főképpen pedig - ami bennünket elsősorban érdekel - égetett agyagtáblákból készítették könyveiket.

Az i.e. 2000 után itt telepedtek le a semita amoriták a semita akkádok közé, és megalapították Babilóniát, tőlük délre pedig a perzsák telepedtek le.

Az időszámításunk előtti II. évezredben Assur városállam nagyhatalom lett Asszíria néven, az asszírok is megjelentek a színen, és hatalmas birodalomnak vetették meg az alapját. A birodalom fővárosában mindenható királyok követték egymást. A mi vizsgálódásunk szempontjából a legfontosabb Asúrbanipal (vagy görög nevén Szardanapal) király uralkodása (i.e. 668-626). Asúrbanipalt az ókori világ legműveltebb uralkodói között emlegetik. Uralkodása alatt Ninive a tudományos és művészeti élet központja volt, s az uralkodó hatalmas könyvtárt alapított.

A nagy könyvtárt, amelynek minden egyes könyve ékírással rótt égetett agyagtáblákból állott, a király halálát követő zavaros esztendőkben a méd-babilóniai támadás áldozata lett. A könyvek, minthogy cserepekből voltak, nem pusztultak el, de évezredeken keresztül várták feltámadásukat a föld alá temetve, amíg 1848-ban a British Museum, Layard tudós vezetésével expedíciót küldött Ninive romjainak feltárására. Ez alkalommal kerültek elő az asszír műveltség csodálatos emlékei, közöttük mintegy 60 000 darab ékírásos agyagtábla, amelyekből 22 000 darabot a British Museumba szállítottak. Az ékírás megfejtése és az agyagtáblákra írt könyvtár feltárása egyszeriben bepillantást engedett az utókor számára Mezopotámia hétköznapi és kulturális életébe.

Akárcsak az egyiptomi hieroglifák, az ékírás megfejtése is sok nehézséget okozott az utókornak. Végül azonban Grotefend német tudós XIX. század eleji kutatásait siker koronázta. Grotefendnek sokkal nehezebb volt a dolga, mint a vele körülbelül egy időben munkálkodó Champollionnak a hieroglifák megfejtésénél, mert nem akadt keze ügyébe olyan kétnyelvű felirat, amilyen a rosette-i kő volt.

A perzsa királyszobrok vizsgálgatása közben feltűnt Grotefendnek, hogy bizonyos jelcsoportok minden szobor feliratában előfordulnak. A gyakrabban visszatérő jelcsoportokból végre sikerült kibetűznie Dareios, Xerxés és Hystaspés nevét, majd a régi perzsa királyok címét: "Királyok királya". Az út a továbbhaladáshoz most már biztosítva volt. Tizenkét írásjel ismeretében, Hérodotosz és más görög írók műveiben talált perzsa történelmi adatok elmés felhasználásával olyan kulcsot készített, amelynek segítségével, további következtetések és kombinációk alapján most már 60 jelet fejtett meg. A ninivei romokból előkerült Asúrbanipal király könyvtárának kibetűzése s megfejtése, a már Grotefend által vágott ösvényen, angol tudósok műve volt.

Az ékírás jeleivel eleinte tárgyakat, később azonban már nehezebben kifejezhető fogalmakat is jelöltek. Kezdetben a sumérok fatáblára szögletes írásjeleket véstek. Később agyagtáblákra írtak, írásjeleik ettől kezdve ék alakúak. A még nedves agyagba ékszerű hegyben végződő pálcákkal írták be a szöveget, azután az agyagot kiégették.

Egy-egy hangot, szótagot vagy egész szót az ék alakú jelek kombinált csoportja jelöl. Ezek az ékek függőlegesek, vízszintesek vagy ferdék. Előfordulnak sarkos ékek is. Fele nagyságban alkalmazott ékek is gyakoriak. Az egymagában álló ferde éket szavak elválasztására használták (4. ábra).

Mezopotámiában azonban már ekkor is ismerték a későbbi könyvnyomtatás egyik előfutárát. Babilóniában és Asszíriában i.e. 3000 esztendővel minden városban sokszorosítottak szövegeket. A feltárt agyagtáblákon, a kézzel készített ékírások alatt hengerrel nyomtatott záradékot találunk. A mai múzeumokban az ékírásos agyagtáblák mellett rendre sorakoznak a kicsiny hengerek is, amelyek részben a mezopotámiai ásatásokból kerültek oda, részben pedig a mai iraki leányok nyakáról, akik e régi őskori leleteket nyakdíszként viselik (5. ábra).

Az ásatást vezető régészek szinte minden városban és faluban irattárakat fedeztek fel, amelyek a legkülönbözőbb oklevelekkel, magánfelek közötti szerződésekkel voltak tele. Az emberek nagy része nem tudott írni. Épp ezért, mint később a középkorban az európai városokban is, a piactéren írnok állt a közönség rendelkezésére, aki a törvényekben jártas volt. Az írnok nedves agyagot és írópálcikát tartott készenlétben. Ha ügyfelek érkeztek, a nedves agyagból formás ki táblát gyúrt és a két ügyfél kívánságának megfelelően agyagba karcolta a megállapodást. Ennek befejeztével a felek elővették a nyakukon csüngő kis pecséthengert, és végiggörgették a friss agyagon. A táblát a napon megszárították, s a megállapodás jogérvényes lett.