Az EMBERNEVELÉS 1995/2. számában adott hírt az induló Kiskönyvtár Sorozat készülő kötetéről, Rónaky Edit Hogyan beszél ma az ifjúság? című könyvéről. A könyv alapjául szolgáló nyelvészeti tanulmány a szerző több évtizedes kutató munkájának eredményeit foglalja össze. Első változatát 1964-ben a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő Munkabizottsága - a beérkezett 43 pályamunka közül - első díjra érdemesítette. Az anyagában és nyelvészeti feldolgozását tekintve is sokrétűbb - a korábbival szinte csak címében azonos - dolgozat 1992-ben az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Dunaholding Alapítvány pályázatán 71 beérkezett pályamunka közül nyert országos első díjat.

Rónaky Edit nyelvészeti és pedagógusi hitvallását fogalmazza meg a hivatkozott EMBERNEVELÉS-beli interjúban:

Meggyőződésünk, hogy a könyv anyaga így is kerek egész alkotásként segítheti elő az ifjúság nyelvteremtő fantáziájának, gondolkodásának és nyelvének megismerését és azt, hogy minél több felnőtt válhasson általa is olyanná, "...akit beengednek ebbe a belső szobának számító intim szférába."

Szentlőrinc, 1995. december 22.

A KIADÓ

Az ifjúsághoz szorosan, elválaszthatatlanul hozzátartozik sajátos nyelvhasználata.

A felnőttek is észlelik, érzékelik, hogy a fiatalok beszéde (elsősorban egymás közt alkalmazott nyelvi formáik egy része) eltér a megszokott köznyelvi beszédtől.

Ezek azok a szavak, kifejezések, mondatok, félmondatok, amelyeket csak ők: a "beavatottak" értenek meg, amelyeket főként saját társaságukban használnak - bensőséges társalgásuk velejárójaként.

A diák-évek közös iskolai és iskolán kívüli élményei, együttlétei során a fiatalok megismerik, elsajátítják korosztályuk sajátos nyelvhasználatát, maguk is részt vesznek alakításában, szókincsének, kifejezés-készletének bővítésében és e nyelvi forma terjesztésében. Ahogy viselkedésükben, öltözködésükben, ízlésükben meghatározó társaik, barátaik mércéje, véleménye, értékítélete, úgy szól bele mindez nyelvhasználati szokásaikba is. Együvé tartozásukat közös szókészletükkel is bizonyítják. Egyidejűleg azt is demonstrálják ezzel, hogy szóhasználatuk, beszédstílusuk eltér a felnőttek tán pontosabb, szabatosabb, szalonképesebb, de - az ifjúság véleménye szerint - sok esetben szürkébb, ötlettelenebb, unalmasabb, konvencionális, gyakran "kincstári ízű" szövegeitől - azzal, hogy vidámabb, érdekesebb, eredetibb, merész, vagány.

Ez a nyelvi elkülönülés nemcsak a mai fiatalok jellemzője.

A nyelvészek régtől fogva tudomásul veszik, hogy létezik ez a sajátos nyelvi forma: korábbi szakkönyvekben, cikkekben elszórtan találunk utalásokat, megállapításokat az ifjúság nyelvéről mint diáknyelvről. A nyelvtudományi összefoglaló munkák: a leíró nyelvtanok, a stilisztikai szakkönyvek külön fejezetet nem szentelnek ennek a nyelvi formának, általában a csoportnyelvek között említik meg. A jassznyelv, argó, csibésznyelv vagy tolvajnyelv címszó alatt tesznek említést arról, hogy ennek a csoportnyelvi formának szavait átveszi a diáknyelv.

Magáról a diáknyelvről is ír a munkák közül néhány. Önálló mű is kiadásra került 1898-ban Budapesten: Dobos Károlynak "A magyar diáknyelv és szótára" című könyve, mely így vall erről a sajátos nyelvhasználati formáról: "... a diáknyelv egyik legérdekesebb példa a nyelvfejlődés átmeneti állapotának megvilágítására, amelyben az egyes szavak, képzők, sajátszerűségek, elváltozások, hogy úgy mondjam, még a lét s nem lét határán küszködnek s forrongnak." (1)

Az akadémiai leíró nyelvtan ezt írja:

"Az egyes emberek beszédükben a kifejezéskészletnek csupán kisebb vagy nagyobb hányadával élnek ... A mai magyar nyelvközösségnek minden egyes tagja műveltségi rétegződés, foglalkozás, esetleg lakóhely stb. szerint más- és másképpen ismerheti, használhatja anyanyelvét."

"Az azonos foglalkozásúak, kedvtelésűek, életmódúak közt kialakult kisebb-nagyobb közösségek nyelve az ún. csoportnyelv."

"A csoportnyelvek közé tartozik a tolvajnyelv v. csibésznyelv (jassznyelv, argó) is. Ez eredetében afféle titkos nyelv: sajátos szavaival az a célja, hogy be nem avatottak ne értsék meg. Szókincse épp ezért igen változékony. Ugyanez magyarázza azt is, hogy szavai és kifejezései más nyelvi környezetben hangulati telítettségük miatt eléggé hatáskeltőek. Ezért gyorsan meggyökerezhetnek a diák-, a sport-, a kártyásnyelvben, majd a divatos társalgási nyelvben is, sőt a köz-, esetleg az irodalmi nyelvbe is behatolhatnak." (2)

"A magyar stilisztika útjá"-ban "A stilisztikai fogalmak lexikona" a diáknyelvet a "Csoportnyelv, szakszó, műszó, műkifejezés" címszó alatt tárgyalja:

"Valamely nyelvnek egyes társadalmi csoportokon, továbbá foglalkozási és tudományágakon belül kialakult és a köznyelvtől csak szókincsének egy részében eltérő változatát nevezzük csoportnyelvnek. Beszélhetünk diáknyelvről, katonanyelvről, bányásznyelvről stb. ... Pl. diáknyelv: puska, ballagás, biflázás, lyukasóra stb. ...

A csoportnyelvek a népnyelv altípusát alkotják a nyelvjárásokkal és a rétegnyelvekkel együtt. Legjellemzőbb sajátossága, hogy kifejleszt egy kisméretű különleges szókincset azoknak a tárgyaknak (valamint részeiknek, a velük végzett cselekvéseknek stb.) a megnevezésére, amelyekkel az illető csoportban dolgoznak." (3)

Balogh Dezső - Gálffy Mózes - J. Nagy Mária: A mai magyar nyelv kézikönyve a csoportnyelvek közt - a szakmai nyelvváltozatok tárgyalása után - a szalonnyelvet és az argót említi, majd ezt írja:

"Mind indítékában, mind céljában eltér tőlük a diák-zsargon. Erre ugyanis a humor, a szellemesség meg a játékosság jellemző. Az teremtette meg és élteti ma is. De köre nemigen terjed túl az iskolások csoportján. Hatni ugyan hat a társadalom nyelvalkotó készségére, szokására, de nem terjed ki a nyelvi rendszer egészére. Benne szintén szókészletbeli jellegzetességekről van elsősorban szó, akárcsak az előzőekben tárgyalt nyelvváltozatban." (4)

A többi munka is hasonló megállapításokat tesz.

A Nyelvművelő kézikönyv szerint: "Napjaink egyik legfontosabb, legnagyobb hatású és leggyorsabban fejlődő nyelvi rétege az ifjúsági nyelv. ... jellegzetesen 20. századi képződmény ... a csoportnyelvek között megkülönböztetett figyelem, kiemelkedő hely illeti meg." (5)

És valóban! A 60-as években egyre több cikket lehetett olvasni hazánkban és külföldön egyaránt az ifjúság nyelvéről. Nemcsak nyelvészeti szaklapokban, hanem napilapokban is közöltek ilyeneket - számítva a nagyközönség érdeklődésére és jelezve, hogy a kérdés társadalmi, közérdekű, nem szűkíthető szak-problémává.

A Valóság 1963. évi 5. számának az ifjúság nyelvével foglalkozó tanulmánya nyomán különösen megelevenedett az érdeklődés a kérdés iránt. Egyre többen látták meg: napjaink ifjúságának nyelvhasználata figyelemre és tanulmányozásra méltó.

A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő Munkabizottsága vitaülést tartott erről a témáról, majd széles körű anyaggyűjtés céljából pályázatot hirdetett "Hogyan beszél a mai ifjúság?" címmel.

A nyelvészek elsősorban a nyelvfejlődés és a nyelvi rétegek megismeréséért tartják hasznosnak e nyelvhasználati forma vizsgálatát. A nyelvművelők a nyelvi változások jó irányú befolyásolhatóságát remélik tőle. Pszichológusok, szociológusok számára a diákközösségek és az ifjúsági együttlétek lélektani összetevőiről vallhat ez a nyelvi forma. A tanárok jobban megismerhetik tanítványaikat, a szülők gyermekeiket, egyáltalán mi, felnőttek őket: a fiatalokat, ha a felszínes megítélés helyett mélyebben, alaposabban, sokoldalúan vizsgáljuk sajátos nyelvüket.

Az ifjúság nyelvének teljességre törekvő feltérképezését, rendszerbe foglalását azonban több tényező is gátolja. Éppen lényegéből adódik, hogy szinte lehetetlen rendszerbe foglalni, hiszen éppen váratlanságával, rendhagyó mivoltával akar meghökkenteni. Nehezítő tényező az is, hogy e nyelvi forma állandóan változik, alakul, gyarapodik, módosul, s ezt nehéz pontosan visszaadni. Ez a gyors változás éppen lényegéből következik, tehát egyik fő jellemzője.

Egy időben a főnökre, jelentős emberre, fontos személyiségre azt mondták: "nagyfejű". A 60-as években az illetőből "kerekfejű" lett. S az ilyen jelentős egyénnek a fia is fontos ember volt, aki sokat megengedett magának. Később azt kezdték mondogatni ezekre az emberekre:

Majd belőlük lettek a "menő manó"-k a tv-műsor hatására, most pedig az ilyen ember a "legjobb fej", a "fej", a "szuperman", a "szuperhős", a "menáger" (sic!) vagy a gyerekek körében "kiváló tininindzsa harciteknőc". És nekik mondják társaik: - "Persze, neked mindent szabad, mert a te apukádnak CSÉB-je van!"

Az elmúlt évek során nagy változás következett be a férfi elnevezésében is. Eleinte "szivarnak", "mókusnak", majd "ürgének", később "mandrónak", aztán "jampinak", az utóbbi években "krapeknek", "hapinak", "fószernak" nevezték a fiatalok. És ma? Időtálló a régi "tag", a "pali"-ból "palimadár" lett, a "manus"-ból, "manusz"-ból "mandró", sőt "mandarin". Mindennapos a "Józsi"-zás is. A kopasz srác "kuglifejű" volt, majd "csúszdafejű" lett; azután "Kodzsek", "Kojak" (a filmszínészről), később "EDDÁ-s" (az EDDA együttes kopasz vezetőjéről elnevezve), napjainkban pedig "bőrfejű"-nek titulálják, vagy megkérdezik tőle: "Na, mi az, besorolsz a bőrfejűek közé?".

Rendkívül gyorsan reagál az ifjúság nyelve a változásokra, s anyagába mindent beépít a műszaki nyelvből, a reklámok szövegéből, a viccekből, kabaréműsorokból, ami újszerű, meghökkentő, érdekes. Elavult ifjúsági nyelvi kifejezéssel nem lehet "labdába rúgni", csak "leégni", a már nem divatos, elavult szavak, szószerkezetek használója nem elismerést, hanem gúnyos mosolyt, kézlegyintést kap - és kísérőül az alábbi kifejezések egyikét (a 30 év időrendi sorrendjében): "Na, ez is köhögött valamit?!"; "Ezt már Noé sem vitte be a bárkába!"; "Lejárt lemez!"; "Más igét!"; "Nem veszi be a számítógép!"; "Figyelmeztess, hogy röhögjek rajta a szabadnapomon!".

A jelzős szerkezetek s egyéb szószerkezetek, mondatok kialakításának mennyiségi szempontból is végtelen a lehetősége.

Ezeknek száma szinte még a normál köznyelvi nyelvteremtési lehetőségeket is meghaladja, hiszen éppen a meghökkentés, a felnőttpukkasztás szándéka egészen váratlan metaforák alkotására, elütő kifejezések összeházasítására, a legkülönbözőbb stílushangulatot eredményező nyelvtani (alaktani és szófűzési) helytelenségek, szabálytalanságok elkövetésére ösztönzi, viszi a fiatalokat.

- Ez egy jó fej. - mondja egy fiatal valakiről a másiknak.

- Ez fej? Ez fúj (pfuj). - feleli rá a másik.

Gátolja a teljes felmérést a sok alkalmi használatú kifejezés, rögtönzés.

Éppen ezek a legértékesebb részei az ifjúság nyelvének, hiszen ezek az igazi alkotások.

A fiatalok szellemi frissessége, észjárása, igazi nyelvteremtő ereje ilyenkor nyilvánul meg leginkább:

- Nekem a másik felit. (ti. mondta - a semminek)

Nagy probléma, hogy éppen ebből az anyagból ismerjük a legkevesebbet.

Az önmagukat eszesnek, szellemesnek tartó fiatalok nem utaznak arra, hogy mondásaik szállóigékké váljanak, hogy körbetapsolják érte őket. Azt tekintik természetesnek, hogy belőlük szinte ömlenek a humorosabbnál humorosabb, találó szövegek, s ebben nincs semmi rendkívüli, nem kell hujákolnia a társaságnak egy-egy "új duma" hallatán, hiszen tetszés szerint bármennyit képesek mondani.

A hallgatóság tagjai azzal, hogy nem kísérik hangos tetszésnyilvánítással az először hallott kifejezést, azt a látszatot akarják kelteni, hogy ők is mindnyájan képesek hasonlók kigondolására, s éppen ilyen könnyedén.

Nehezítő körülmény az is, hogy e sajátos nyelvi formához szorosan hozzátartozó hangsúly, hanglejtés, hanghordozás, hangszín, mimika, gesztus, hangképzési: fonetikai s egyáltalán artikulációs eltérés, szabálytalanság, szándékos torzítás és az adott beszédhelyzet nehezen vagy egyáltalán nem adható vissza.

E gátló tényezők ellenére - hosszú ideig és nagy területen, több helyen végzett gyűjtésem alapján - megpróbálok néhány általánosítható, az ifjúsági nyelv egészére jellemző következtetést megfogalmazni.

Ha azt vizsgáljuk, milyen forrásokból táplálkozik e sajátos nyelv, megállapíthatjuk, hogy anyagának legnagyobb részét a köznyelv adott szókészletéből, kifejezésformáiból veszi át, s új, megváltoztatott jelentéssel látja el ezeket az átvételeket.

Így lett az ifjúság nyelvében az ismert köznyelvi "toll" szó a haj, a "fej" a személy, a "mankó" a láb, a "fószer", "fazon" a férfi, a "gereblye" a fésű, a "lapát" a fül, a "lekopás" az eltávozás, a "megfújás" a lopás, a "szerelés" az öltözék jelölője. Idősebb munkatársaikat és egymást is "apó"-nak nevezik a "fiatalok, szüleikről azt mondják: az "ősöm", az "őseim" (Az ősök elmentek hazulról.).

Nagyon sok az idegen nyelvekből átvett szó, kifejezés. Ezek egy része az argó közvetítésével került a fiatalok nyelvébe. Az argót furcsasága, különössége is vonzóvá teszi.

Természetes, hogy az argó is, az ifjúsági nyelv is előszeretettel alkalmaz idegen szavakat, hiszen ezek a legkevésbé érthetőek az avatatlanok számára. Ilyenféle szavak: balek (ügyetlen), beköp (elárul), bringa (kerékpár).

Az argó, a tolvajnyelv közvetítésével sok cigány eredetű szó került az ifjúság nyelvébe.

A "csávó", a "gádzsó" (fiú), a "csaj", a "bula", a "gádzsi", "romnyi" (lány), "lóvé" (pénz), "csór" (lop), "csuri" (veréb), "csóró" (szegény, ágrólszakadt), "piál" (iszik), "kajál" (eszik), a "duma" (beszéd), a "dumál" (beszél), a "dilinós" (bolond), a "Náne lóvé, nista vásár." (Kevés pénzzel nem megy a vásár.) mind-mind cigány nyelvi eredetű szavak, kifejezések.

A piál az "inni" jelentésű cigány "piel" mély hangú változata, ebből lett sajátos magyar fejleményként az "ital" jelentésű "pia": a nyelvérzék a szóvégi l-t igeképzőnek érezte, s elvonta. "Pia" szó sosem volt a cigány nyelvben. A "piál" régi nemzetközi tolvajnyelvi szó, Villon verseiben már előfordul. A franciába is kóborló cigányok nyelvéből kerülhetett.

A "kaja", a "kajol" a "kajel" származéka - ugyancsak elvonással. A "kajál" szónak is van továbbképzett alakja az ifjúság, a diákság nyelvében: "kajálda" (menza).

A "duma" jelentése a cigányban, "hang", "beszéd", a "nyikhaj" a "nikai" (seholsem) jelentésű szóból keletkezett.

Az sem véletlen, hogy Arany János víg hőskölteményének cigány vajdáját "Csórinak" hívták.

A "lóvé" a "pénz" jelentésű "lovo" többes számú "lové" alakjából ered.

A hazánkban élő nemzetiségek és a környező országok nyelvéből is átkerülnek szavak, kifejezések ifjúsági nyelvünkbe. A fityó horvát szomszédainktól jött a Fiat gépkocsi elnevezéseként.

A "kricsni", "kricsmi" a szlovák krčma származéka, s végső soron ugyanarra a szláv szóra vezethető vissza, amelyből korcsma, kocsma szavunk is lett:

A "krapek", "klapec", "klapci" szintén szlovák eredetű, a "fiú" jelentésű chlapec változata.

Érthető módon sok a német nyelvi eredetű szó. Ezek közül - a cigány nyelviekhez hasonlóan - több az argón keresztül jutott fiataljaink nyelvébe. Néhányról ezt nyelvtörténeti adatokkal, bizonyítékokkal ki is tudjuk mutatni, más szavak esetében nem ismerjük pontosan az átvétel idejét, módját, körülményeit.

Az egyik leggyakrabban használt szó: a "hantál" "hantázik", (melyből a "hanta" elvonással keletkezett) a német "hantieren" = foglalatoskodik, kereskedik, lármáz igéből alakult. A cigi, cigaretta jelentésű "stáb", "staub" (a "stab"-ból, mely botot, pálcát jelent), a "csehó", "cseherli" "kocsma" jelentésben (a "zechen" = mulat, italozik igéből), a "gelt" (pénz) mind-mind német eredetű.

Természetszerű, hogy nagy számú a német nyelvi átvétel, hisz a köznyelv is rengeteg német szót használ. Miért várnánk hát éppen az ifjúság nyelvétől, hogy mentes legyen ezektől? Bizony használják még ezeket a szavakat: "lébecolni" = lógni, "passzol", sőt: "pászol" = illik, "schreibol", "srájbol" (sic!) = ír, "link" = könnyelmű, "blöki" = kutya stb.

A "balhé" is németből került hozzánk, a németbe pedig a héberből, amelyben "behá" azt jelenti: rémület, riadalom.

Héber-jiddis eredetű a "haver" (barát), a "meló" (munka), a "szajré" (lopott áru, holmi), a "hirig" (a jiddis "hereg" eredeti jelentése gyilkosság), a "jattol", "lejattol" igében a héber "jatt" (kéz) rejlik.

Latin eredetű a "tuti" (biztos), a "bakusz" (férfi, ember). A franciából vettük át a "blabla" szót, a francia szótárban így szerepel: bla - bla - bla, jelentése: üres locsogás. Ebből a szóból képezte tovább a magyar nyelv a "blablázik" igét.

Olasz eredetű szavak is megtalálhatók az ifjúsági nyelvben: "csao", "digó", "szolfeddzó"; sőt, spanyol is: "Amigó".

Az orosz nyelv széles körben kötelező tanulásának idején sok orosz szó - változatlanul vagy alakítva-torzítva - bekerült az ifjúság nyelvébe ("agyinka" = elégtelen, "pityorka-pityuka" = jeles).

Az angol nyelv tanulásának kiterjesztésével, a nyugati utazási lehetőségek megnövekedésével, a rengeteg nyugati - köztük amerikai - reklámanyag, árucikk, kulturális termék egyre nagyobb elterjedésével több angol eredetű nyelvi anyag kerül be nyelvhasználatukba. Ahogy kedveli korosztályuk a rock-, a pop-zenét, úgy veszi át a dallamokkal együtt az angol nyelvi szöveget, a divatos neveket: "Mary", "Johny", "Joe", köszönési formákat: "bye-bye", "hí" és más kifejezéseket: "oké", "lady", "baby", "Sorry" stb. A nyugatimádat, a nyugati divat, beszéd, szokások, cselekvések majmolása - értelemszerűen - azoknak a fiataloknak nyelvében is megmutatkozik, akik nem tanulnak angol nyelvet.

Ugyanakkor - e rágógumi-kultúra és angol nyelvi hatás mind erőteljesebb terjedésével egyidejűleg - határozott megmagyarosodási folyamat is jellemző a legutóbbi évek ifjúsági nyelvére.

A csinos kislány nemcsak "frankó csaj", hanem "jó kis bőr" is, a szem "bilux"-ból "kukucskáló" és "kukklyuk", az orr "frinyó" helyett "szimat", "szuszogó" lett, a "hantál", "dumál" mellett a "szövegel" is terjed, akit elfut a méreg, az "bepörög", "begurul", "bezsong", "zabos", "pipás" vagy "pipa", nem "csór", aki lop, hanem inkább "megcsap", "megfúj", aki értesít valakit, az "leadja a drótot", aki tönkremegy, az "lerobban"; a régebbi "megpucol" helyett ma már a "lekopik", "elhúzza a csíkot", "felszívódik", "lelécel", "felhúzza a nyúlcipőt" használatos, aki sokat "szövegel", az "nyomja a sódert", "rizsázik", aki pedig mellébeszél, az nemcsak "hantázik", hanem "hamukázik", "hamukál".

A népnyelvből is vesz át szavakat, kifejezéseket, tájnyelvi mondatszerkesztési, ragozási formákat az ifjúsági nyelv azzal a céllal, hogy azoknak a fogalmaknak megnevezésére is minél kevésbé kelljen a köznyelvet használnia, amelyekre még nem alkotott sajátos nevet, kifejezést.

Bizonyos feltűnni vágyás, megbotránkoztatási szándék is van ebben. Ezt a formát csak ott alkalmazzák ugyanis (városokban s bizonyos falvakban), ahol a lakosság nyelvében nem található tájnyelvi sajátosság. Olyan vidéken pl., ahol a babot mindenki "paszuly" néven ismeri, nincs semmi érdekesség abban, ha az iskolás gyerek elmondja, hogy a napköziben vagy a menzán "paszuly-leves" volt, de feltűnő, ha ezt Pesten vagy Pécsett mondja egy diák.

Ugyanúgy feltűnő, furcsa, különös, ha városi, minden tájnyelvi sajátosságot nélkülöző nyelven beszélő közösségben így fejezi ki elégedetlenségét a fiatal:

- Ejnye mán, no ugyan mán! Hát mán hogyan képzeli ezt kendné?

Ezek - a köznyelvet beszélők számára furcsa, feltűnő szavak, erőltetett, mesterkélt kifejezésformák - megfelelnek a feltűnést kereső fiatalok igényeinek: szokatlanságuk magára, egyúttal a beszélő fiatalra vonja az emberek figyelmét.

Ez a túlzott népieskedés erőltetettnek tűnik előttünk, de minél inkább az, annál jobban tetszik a fiataloknak, minél szokatlanabb, annál inkább kedvelik s terjesztik.

Annak idején a "Rózsa Sándor" tv-filmsorozat különösen megszaporította ezeket a kifejezésformákat, kiejtésmódokat az ifjúság nyelvében. Az ö-zésnek jól-rosszul alkalmazott számtalan példáját lehetett hallani a film bemutatásának idején és azt követően.

Érdekes, hogy a pestiek használják pl. az egyes, az elégtelen érdemjegy elnevezéseként a "gamó", "gamesz", "gampec" szavakat, de nem tudják, hogy ez a szalmahúzó neve néhány vidéken (a vonyigó név ismertebb), éppen ezért Pesten a diákok a szalmahúzó elnevezést egyáltalán nem alkalmazzák az egyesre, de vidéken, ahol tudják, hogy a "gamó" szalmahúzót jelent, mindkét elnevezést használják.

Érdekes egyensúlyra törekvése az ifjúsági nyelvnek, hogy nemcsak alsóbb nyelvi rétegekből vesz át szavakat, kifejezéseket, hanem fennkölt, udvariaskodó, a dzsentri társasági modorból átvett szövegeket is beépít durva, közönséges kontextusba. Így ezek az "idézőjelbe tett" szövegtartalmak megkérdőjeleződnek, sőt: ellentétes értékűvé válnak:

Csoport- és rétegnyelvekből is vesz át szavakat, kifejezéseket az ifjúság.

A kártyások nyelvéből ered:

"Na, ez jól letette a lapot!" = odamondogatott.

"Cinkes!" = Nem érvényes. (Cinkkel jelölnek meg lapot a hamiskártyások.)

"Veszi a lapot." = Érti a kifejezésben rejlő humort, a jelképes értelmet.

A sportnyelvből vették át:

"Bedobta a törölközőt" fizikából. = Egyest kapott.

A szaknyelvből is vesz át mondásokat: "behúz a csőbe", "elkapja a gépszíj".

A galambászok szaknyelvének egyes elnevezéseit használja az ifjúság nyelve a "galamb" köznyelvi szó helyett: "prucli", "pörtli" (ezek egy-egy galambfajta szaknevei).

Az irodalmi nyelvből is táplálkozik az ifjúság nyelve. Az "Akkora a görényszag, hogy rá lehet könyökölni." mondás eredetét csakúgy megtalálhatjuk a népmesék világában (Akkora volt a sötétség, hogy a királyfi ráakasztotta a kardját.), mint a ponyvaregények közhelyeit olvasva (Az ivóban vágni lehetett a füstöt.).

Különös ízt ad a fiatalok nyelvének, hogy archaikus, biblikus nyelvezetű művek anyagából is vesznek át szövegrészeket, és stílusában hasonló, ódon hangulatú szövegeket alkotnak:

Ezeket az archaikus szövegátültetéseket, ezek sajátos szórendjének alkalmazását esetenként vegyítik a népnyelvi sajátosságok beépítésével:

A jelenlegi felnőtt nemzedéknek is megvolt a maga ifjúkorában a sajátos nyelvhasználata. Ebből a "régi ifjúsági nyelvből" is vesz át szavakat, kifejezéseket a mai fiatalság, amelyeket a felnőttek "hagyományoztak rá":

"Apád nem üveges, nem vagy átlátszó", "Mi vagyok én, dögtartó?", "Magas ez neked, mint tyúknak a tűzoltólétra.", "tyúk" (nő), "fejes" (főnök, vezető beosztású, régen: tiszt úr, vármegye tisztje), "citrompofozó" (utcaseprő), "emeletes paraszt" (lovas rendőr), "dohány" (pénz), "duma" (beszéd), "marhapasszus" (bizonyítvány).

A régi ifjúsági nyelv megtermékenyítően is hat a maira.

A "pléhsuszter" (bádogos) analógiás hatására alkották a "pléhszamár" (kerékpár, motorkerékpár) szót.

Gyakran felleljük ifjúságunk beszédhasználatában egy-egy mű, rádióműsorszám, film szállóigévé vált szavait, kabaréműsorban szereplő színészek, humoristák, komikusok szellemes, találó mondásait.

Így terjedt el például az egyik cirkuszi műsorban elhangzó "Na, mi lesz itt, szunya?" kérdés; a Gombháború című filmben szereplő egyik kisfiú kedvelt mondása, a "Ha én ezt tudom, el sem jövök.", a Civil a pályán című filmben elhangzott "Ép testben épp hogy élek." (az "Ép testben ép lélek" deformált változata).

Napjainkban Hofi Géza, Nagy Bandó András, Koltai Róbert, a L'art pour l'art együttes tv- és rádióműsorainak mondásai közhellyé válnak az ifjúság nyelvén. A "Hoppá", a "Figyelj, haver!" Hofi sajátos hangszínével, hanglejtésével lépten-nyomon hallható volt országszerte. Az Esőember (Rain man) bemutatása óta a fiatalok kedvenc szövege: "Naná, hogy, ...".

Ragadványnevek választásakor is közrejátszanak tv- és filmélmények: "Dollárpapa", "Zorro", "Lüke Aladár", "Kengyelfutó gyalogkakukk", "Pompom", "Menő manó", "Kukori".

Hogy az ifjúság nyelvében milyen arányban találunk magyar avagy idegen eredetű szavakat, magyaros vagy idegenszerű nyelvi sajátosságokat, argóból vett kifejezéseket, az rétegenként, csoportonként, egyénenként változik, s függ a műveltségi foktól, az ízléstől, az igényességtől, a nyelvi képzettségtől, a stílusérzéktől.

A történelmi, társadalmi körülményeknek, időszakos divathóbortoknak, eseményeknek is függvénye, hogy egy-egy forrás dominánsabbá válik az ifjúság nyelvében.

A háború utáni években ifjúságunk nyelve csak úgy hemzsegett a tolvajnyelvi szavaktól, beszédfordulatoktól. Sok volt az utcán lődörgő, bandákba verődő, kisebb-nagyobb bűntényeket elkövető fiatal. Ők aztán terjesztették egymás közt a javítóintézetekben, a galerikben s a többi fiatal közt az iskolákban, a munkahelyeken, az utcán és más nyilvános helyeken ezt a beszédformát.

Nemigen hallani most az ifjúság nyelvében például a háború utáni évek közismert "srenkbalhé" elnevezését, az "óberkodik" (rendőrnek árulkodik), a "sitt" (börtön) szavakat.

A "lebukik" ige is egyre inkább ártatlan dologgal kapcsolatos megjárást, rajtavesztést jelent (pl. Le akartam másolni a számtant, de "lebuktam", mert az oszti észrevette.), s nem azt, hogy bűntény elkövetése közben elkap, lefog valakit a rendőrség.

Természetesen az ifjúság által használt sajátos szavak, kifejezések nagy részét hiába keresnénk bármely forrásként szolgáló "átadó" nyelvben, nyelvi rétegben.

Hiszen a felsorolt forrásokon kívül elsősorban saját kútfőből táplálkozik az ifjúsági nyelv. Anyagának jó részét teljesen önállóan alkotja meg. Ez a legértékesebb s vizsgálatra is leginkább érdemes része az ifjúság nyelvének. A nyelvi kutatás számára ezek a szavak, kifejezések kiemelten fontosak, hiszen az ifjúság nyelvteremtő erejét s ennek az alkotó munkának sajátosságait vizsgálva, elemezve magáról a nyelvről - a nyelv fejlődéséről, a szókincs gyarapodásának módjairól - is sok fontos tulajdonságot, törvényszerűséget, tendenciát állapíthatunk meg. Ezeket a nyelvtudomány is hasznosíthatja.

Köznyelvi szavakat "elbecéznek" fiatalok ("napiló" = napló, "ó rossz" = orosz nyelv, "jóskaszósz" = sóskamártás, "suli" = iskola), metaforás összetételeket alkotnak ("sokgombos" = tisztelendő úr, "szőrmotor" = ló).

Szívesen alkotnak humoros, találó szavakat ("szúnyogcsődör" = sovány férfi, "csipogó", "levesfúvóka" = száj, "kihűlt" = nincs több ötlete, "bunkofon" = a bunkók mobiltelefonja), beszédfordulatokat ("Te nem sokat alhattál az utóbbi időben." = Tiszta fejjel, kialudtan nem mondanál ilyen butaságokat.; "Kiszáradt belőle a benzin.", "Elfogyott a nafta." = Fásult, nem tud lelkesíteni.). Ha az önállóan létrehozott szóalakokat, jelzős szerkezeteket, kifejezéseket vizsgáljuk, láthatjuk, mennyire igaz Kovalovszky Miklós megállapítása: "Nem az árnyalt kifejezés stílusigénye fontos számukra (az ifjúság számára), hanem a körükben leggyakrabban használt kifejezések sajátos megnevezése." (6)

Ehhez hozzá kell tennem kiegészítésül - mintegy magyarázva ezt a megállapítást - azt a saját megállapításomat is, hogy a közlő funkció e nyelvi rétegben másodlagos az érzelem és az indulat kifejezése mellett.

Hihetetlen gazdagság, bőség, nagy teremtő erő jellemzi az ifjúság nyelvét. Aki nem figyeli, kutatja ezt, el sem képzeli, tán el sem hiszi, hogy szinte naponta új szavak névadó ünnepségét tarthatnánk. A diákok a legújabb tantárgyaknak, általában a fiatalok az új közlekedési eszközöknek, technikai vívmányoknak, találmányoknak, az először látott, hallott jelenségeknek, s főként egymásnak és tanáraiknak, munkatársaiknak, barátaiknak sajátos nevet adnak. S minden "névadásnak" története van. Ebbe "kívülálló" nehezen láthat bele.

Egy iskolás-csoport a helikoptert "szitakötő"-nek nevezte el. Az asszociációs kapcsolat nyilván a szitakötő és a hosszúfarkú, szárnyas nagy gépmadár formájának, alakjának s kettőjük mozgásának hasonlóságán alapult.

Egy másik gyerektársaság anekdotát hallott arról, hogy a helikopter vezetője megközelítette a dinnye- és káposztaföldeket, leszállt és szedett is a termésből, ezért ők "káposztatolvajnak", "dinnyetolvajnak", "nagy égi tolvajnak" nevezték a helikoptert. Másutt "heli-hiliii" nevet kapott a "keresztségben". Ez az új szóalak megőrizte a szó első szótagját érintetlenül, ugyancsak őrzi a szótest hosszúságát, de elhagyta a kemény, kopogó k, p, t hangokat, s helyettük megkettőzte a kis, pici gyorsaságot is "jelentő", érzékeltető i-t, megzengette az l-t, s a szó végét megnyújtotta - így olyan, mint egy bombasivítás, mint egy csatakiáltás (a gép hangját is utánozza). Közrejátszhatott indítékként az is, hogy nem tetszett az idegen hangzás a fiataloknak. Egészében játékos, tréfás, kedves az új szó.

A köznyelvet beszélő külső "szemlélő", hallgató nehezen méri fel, hogy milyen ízzel, csudálkozással, meglepődéssel, a név megtalálásának örömével - egyszóval a legváltozatosabb érzelmi, indulati tartalommal, szépséggel, kifejező erővel - bővült az új hangtest tartalma, a létrejött új ifjúsági nyelvi szó.

Az ifjúsági nyelv forrásainak áttekintése után vizsgáljuk meg e nyelvi forma legjellemzőbb vonásait, szembetűnő tulajdonságait, tipikus jelentésárnyalatait!

Legfőbb tulajdonsága a humor, a szellemesség. Az ifjúság füle, szeme kifinomult a humor érzékelésére, kész a humoros, szellemes nyelvi anyag átvételére. Ezért emeli át a felnőttek szóhasználatából is elsősorban azokat a szavakat, kifejezéseket, amelyeket ők - mint saját ifjúkoruk nyelvi produktumát - őrzik, pl.: "Olyan dagadt vagy, hogy csak a körorvos tud megvizsgálni."; "Játszd meg a slicc-gombot!" (Szakadj el (le) tőlem!).

Ugyancsak ez a szellemes, humoros "szöveg"-re való állandó figyelés, éhség okozza, hogy irodalmi művekből, de főként az egész országban egyszerre hallható, a tömegkommunikációs eszközök útján mindenhova eljutó műsorokból is azonnal nyelvükre veszik a legtalálóbb, legszellemesebb mondásokat (pl. annak idején a Keressük Petőfit műsorban felbukkanó kóros jelenségeket karikírozó Hofi-szöveget: "És ez ebből még felejteni fog." (Arra az általános-iskolás gyerekre mondta, aki egy szót sem tudott kinyögni Petőfiről.)

Jellemző az ifjúságra a szellemes rögtönzési képesség. Az általánosan elterjedt szellemes beszédfordulatokon kívül nagyon gyakran alkotnak a pillanatnyi helyzetnek megfelelő szellemes szövegeket.

Pl.: Bálban bemutatkozott táncosának egy lány:

- Nem baj. - felelte rá a fiú.

Ugyanez a fiú egy másik lány bemutatkozására, a "Rózsi vagyok. Hát te?"-re azt felelte: "Én nem."

Egy másik példa:

- Üljünk másikra, mert ez "madárlátta" pad! (... lepiszkolták a madarak).

Párbeszéd a buszon:

A gúnyolódás, a cinizmus, egymás csúfolása, a felnőttnek kipellengérezése szintén nagyon jellemző a fiatalságra. Nyelvhasználatában gyakori a gúny, egymás csúfolása.

A tréfás csúfolódástól ("mirelit fülű" = elálló fülű), a szellemes, ironikus hangvételen át ("Akkora orrod van, hogy nyáron kiadhatod csőszkunyhónak.") a maró gúnyig ("Olyan a lelked, mint a kávé: sötét és aljas."; "Csak egy kereked rossz: amelyik a többit mozgatja."), sőt a durva, trágár, triviális kifejezésekig ("Olyan vagy, mint a mosott szar."; "Úgy nézel ki, mint a lefosott kilométerkő."; "B...d meg!") minden árnyalatot megtalálhatunk benne.

Nem véletlen, hogy munkám kifejezésgyűjteményének, szótári részének is e gúnyos beszédfordulatokat, szövegeket tárgyaló fejezete a legterjedelmesebb.

Ezenfelül is csaknem minden szóhoz, kifejezéshez oda lehetett volna írnom, hogy tréfás vagy gúnyos színezetű. Hiszen eleve játékosság vagy gúnyolódás az, hogy a cipőt "csónaknak", "hajónak", a fésűt "tetűpuskának" nevezik, hogy "konzerv fülűnek" becézik barátjukat. Még a legártatlanabb elnevezések mélyén is húzódik valamiféle gúny. A szövegek hangsúlya, hanglejtése is "gúnyos", nyújtott, eltér a megszokottól. Fölényesen "lemosolyogja" a fiatal a tudálékoskodást, a felnőtt fontoskodást, tréfássá, nevetségessé tesz minden olyat, amit ő maga nem vesz igazán komolyan. De még önmagát is esetenként morbid humorral segíti át a lelkileg nehezebb helyzeteken. Az autóbuszt "ócska vastaligának", "tyúkketrecnek", "olajkakadúnak" - nevezik a fiatalok, a csuklós buszt "összetett tragacsnak", a kerékpárt "pulykakergetőnek", "strasszerkergetőnek", "atomtaligának", a motorkerékpárt "mákdarálónak", a Trabantot "papundeklidoboznak", "tupírozott szappantartónak", a Fiatot "egyiptomi fakoporsónak" keresztelték el. Az egész felnőtt világgal, a "nagyokkal", "erősekkel", a "hatalmasokkal" való szembenállás, ellenzéki magatartás, maró gúny, éles cinizmus, az egész kiegyensúlyozatlan, még ki nem forrott lelkivilág megnyilvánul nyelvükben. Ezért olyan sok a rendőrt nem éppen megtisztelő kifejezés ("antimelós", baromberci"), ezért főként pejoratív hangulatú szavakat alkotnak a felnőtt férfi és nő megnevezésére. Örülnek, ha nevetségessé tehetik vagy legalább egymás közt kinevethetik a felnőtteket.

Talán éppen kamaszkori gátlásaik elleplezésére mondanak nagyokat, sorakoztatnak fel beképzeltséget, pökhendiséget tükröző nyelvi anyagot is ("Lehengereltem mindenkit." = Mindenkin túltettem.; "Kisapám, ilyen embereket, mint te, vacsorára szoktam enni hármasával." = Jóval erősebb vagyok nálad.; "Az én dumámtól te úgyis megfázol." = Nem tudod felfogni, amit mondok.).

Nagyképűen gúnyolja az ifjúság nyelve a vidéki jelleget, az elmaradottságot, a kisszerűséget: "Mit lehet itt csinálni Lipicán, Mucsajon?"; "És ismét jót nevettünk vidéki versenyzőnk irtó jó humorán."

Tiszteletlenül nevetségessé tesz komoly érzelmeket, cselekvéseket, lelkiállapotokat is azzal, hogy közönséges kifejezésekkel helyettesíti vagy közönséges dolgokhoz hasonlítja őket ("öreglány", "mámi", "muter" = édesanya, "Áztattad az inge mellényét?" = Sírtál a mellére borulva? Elérzékenyültél?; "Letört, mint a bili füle." = Elkeseredett hangulatba került, elment a kedve.; "Mi az, nyanya, hullik a szirmod?" = Öregszel? Hullik a hajad?). Ezzel is szellemeskedni akarnak inkább, nem szemtelenkedni, egymás előtt mutatják, hogy meddig mernek elmenni nyelvhasználatuk szabadosságában. A felnőttekkel nem így beszélnek. Aki odáig merészkedik, hogy szemtől szemben is öreglánynak nevez egy nénit (vagy az édesanyját így titulálja), azt a többi fiatal is elítéli, azzal nem azonosulnak.

Durva kifejezések is szép számmal találhatók az ifjúság nyelvében.

- "Köpd fel a pilácsot!" (Gyújtsd fel a villanyt!)

- Kérek pénzt. - kérésre válaszolva:

- "Szüljek vagy izzadjak?" (ti. pénzt).

Nem önmagáért a durvaságért, annak kedveléséért, hanem a nyomatékosság, az indulati töltés megfogalmazásának igényéből beszélnek így.

Nagy adag kielégítetlen serdülőkori nemi vágy is kiolvasható abból, hogy rengeteg kifejezést használnak a "nő" megnevezésére, sok a nemiszervek és a nemi aktus elnevezésre használt szó. Mindezt részben szégyellik is, ezért - izgalmukat, vágyukat mintegy leplezve - igyekeznek minél durvább, cinikusabb vagy közömbösségüket mutató szavakat alkalmazni.

Ez a gúnyolódási hajlam és egyáltalán a fiatalok túlfűtöttsége, gátlástalansága okozza, hogy nagyon gyakoriak az ifjúság nyelvében a túlzások, a nyomatékos, erős kifejezések.

Munkámban terjedelmes részt foglal el éppen ezért a "Rikító, túlzó jelzők" című fejezet, hiszen az ifjúság nem is igen beszél egyszerűen "csinos csajról", "jó bőrről", hanem "hulla menő csajról", "oltárian klassz bőrről", nem "jó ötlete támadt", hanem "piszok menő ötlete", nem "csúnya zakóban jár a barátja", hanem "ménkű tré jakóban avázik a haver", nem "szar kaját flammol" a menzán, hanem "bűnrossz" vagy "tökszar" kaját, nem "gerjed haragra", inkább "állatira begurul".

Még a túlzó, rikító jelzőket is ellátja további jelzőkkel.

Dolgok, jelenségek, események, cselekvések mértékét is eltúlozza: "Térdig ér a zaj" (Nagy a beszélgetés.); "Olyan büdös van, hogy rá lehet könyökölni.", "Állig ér a páviánszag." (Nagyon büdös van.).

A túlzások, a nyomatékos, erőteljes kifejezések hajhászása viszi el az ifjúságot a közönséges, durva, sőt trágár kifejezések használatáig ("Megrohadok az unalomtól.", "Megdöglöm éhen.", "B...d meg!").

A legdurvább kifejezések is csak érzelemkifejező eszköz szerepét töltik be. Leggyakrabban dühük, mérgük kifejezésére használják ezeket. Saját társaságában a legtöbb fiatal kimond ilyet, de ez - bár nem vall finom ízlésre - önmagában még nem jelenti sem a beszélő romlottságát, sem hallgatóságáét.

Fontos, hogy egy-egy ifjúsági nyelvi szöveget mindig a beszédhelyzet ismeretében elemezzünk, értékeljünk (főként erkölcsi vonatkozásban), csupán a kifejezésekből kiindulva ne vonjunk le messzemenő következtetéseket.

Az alábbi példát hallva - az előzmények ismerete nélkül - nem lehet pontosan eldönteni, hogy a meglepő, váratlan válasz megfogalmazója romlott, cinikus lány volt-e, vagy szellemességével akart feltűnni a társaság előtt, esetleg csak "leégetni" szándékozott a fiút, aki szemtelenkedett vele, leszólította őt.

Szórakozóhelyen egy fiú "leszólított" egy lányt:

A lány válasza:

A meghökkentési szándék okozza azt is, hogy szinte minden szóban, kifejezésben van bizonyos groteszkség. Ezt aztán időnként a végsőkig fokozzák a fiatalok. Egészen extra, groteszk képzettársítások, szinte lehetetlen, előre nem is sejthető asszociációk kellenek némelyik mondás megértéséhez:

"Terhes volt a hintalova." (Görbelábú.), "A krumpli is jó volna neki.", "Csontig érő szám" (tangó), "Freskót csinálok belőled.", (Kékre-zöldre verlek.), "Gyűjti a tüzelőt (tüzifát) télire." (Sok egyest, elégtelen érdemjegyet kap.). Ez utóbbit kétszeres áttételessége miatt csak a beavatottak értik meg első hallásra, akik "fá"-nak nevezik az elégtelent.

A felnőttek hajlamosak arra, hogy csak a durvaságot, a trágárságot, szabadszájúságot vegyék észre a fiatalok nyelvében. A jó megfigyelő azonban gyakran éppen azzal a jelenséggel találkozik az ifjak szóhasználatában, hogy finomabb ruhába öltöztetnek közönséges gondolatokat - "szalonképessé" s egyúttal ötletesebbé, szellemesebbé téve beszédüket. Ezzel a módszerrel éppen tompítják a durva, drasztikus mondanivaló élét, szépítik, enyhítik, eufemizálják a kifejezést. Pl.: "pislantóhely", "pishely", "kakatóhely" = WC; "A Piskótáékhoz mégy?", "A Szarkáékhoz mégy?" = WC-re mégy?; "Menj a pitlibe!" = Menj a pi...ba! a szó alaki hasonlósága, "emésztőhely", "éjjeli menedékhely" = WC a szó jelentésbeli azonossága vagy áttételes hasonlósága alapján.

Más alkalommal a szóval jelölt fogalom eredeti komoly jelentését kicsinyítik, tompítják: "megfúj", "elszocializál" valamit = ellop valamit, "Trobitának nézte és megfújta." = Ellopta.; "Kétszer vettem: egyszer észre, egyszer el." = Elloptam.; "Behívták szakmát tanulni." = Börtönbe került.

Körülíráshoz hasonló nyelvi formát is alkalmaznak: "aranyos sz-szel az elején". Eredetieskedés az is, hogy körülírással (lehetőleg meglepő, szellemes, hosszabb szöveggel) helyettesítenek jól ismert köznyelvi szavakat: "Azzal szemétkedj, aki legelőször rád húzta a kisinget!" Ez nem olyan durva, mintha azt mondanák: "Anyáddal szemétkedj!". Finomkodásukkal gyakran tán kicsit csúfolódni is akarnak vagy csak játszani, valóban kedveskedni: "Túrót a kis nózidra, nózlidra, nózlicskádra!" Ebben ellentmondás, kontraszthatás is van a "túró" és a "nózi" kifejezés között. A kedveskedésre, becézésre bőségesen találunk példát, mert ebben is kimeríthetetlen az ifjúsági nyelv - mintegy azt igazolva, hogy az ifjúságra magára is olyan ellentétes hangulatok, érzések jellemzőek, mint nyelvére ("ovi" = óvoda, "cuki" = szép, aranyos, "Szivi" = szívem, "Picúr", "Maci" = Maczkó vezetéknevű.).

A továbbiakban megkísérlem a leíró nyelvtani és a stilisztikai szaktudomány kategóriái, szempontjai közül azok szerint vizsgálni gyűjtött anyagomat, amelyek leginkább vonatkoztathatók az ifjúság nyelvére.

Igazi nyelvtani értelemben vett szóteremtésre kevés példát találunk ("cserpák" = ember, "klotyó" = wécé). Ezek között vannak hangutánzó szavak: "brekkancs", "brekusz" = béka, "brekeke" = motorkerékpár, "sikogató" = tűzoltóautó, "csincsin" = villamos, "surranó" = tornacipő. Ez utóbbinak érdekes története van. Eredetileg a tornacipő talpának alig hallható surranásáról kapta nevét, majd éppen az erős hangot adó katonai bakancs elnevezésére kezdték használni a kontraszthatásra utalva, mert az aztán nem tud halkan surranni.

Sok szót meglévő köznyelvi szó hangalakjának sajátos megváltoztatásával hoz létre az ifjúság nyelve. E szóképzésben főként a gyermekkorra jellemző kicsinyítő képzőket (-i, -ci, -csi, -inkó, -kó) használja: "tasi" = táska, "bizi" = bizonyítvány, "röpcsi" = röpdolgozat, "doli" = dolgozat, "töri" = történelem, "föci" = földrajz, "gyaki", "gyaksi" = gyakorlati foglalkozás, "lábinkó" = láb, "négyilinkó" = négyes, "didkó" = mell, "cerka" = ceruza, "vonca" = vonalzó, "racska" = radír, "szitu" = szituáció (így is hallható újabban: "szit": "Történt az a szit, hogy ...).

Egy-egy szóból többféle képzővel különböző szóalakokat képezve, szócsaládok jönnek létre: "vili", "vilcsi", "vilinger", "vilga" = villamos; "szia", "szió", "szióka", "szi-szi" = szervusz. E képzett szóalakok közt sok a magyartalan, a szokatlan, a rossz hangzású is: "fatyó" = fater, apa, "mutyó" = muter, anya, "napej" = napközi. Nem szerencsés a "pofozító", "szomorító" = rossz bizonyítvány, "örömítő" = jó bizonyítvány, "pasmag" = pasas.

Bizonyos képzett szavak is születnek: "ipszinger" = ipse, férfi, "cájglintosz" = kerékpár, "dzsipentosz" = dzsipp, "faszinger" = férfi.

A becézés túlhajtása esetenként rossz hangzású: "tari pulcsi" = tarka pulóver, "szimpi hapi" = szimpatikus férfi - ahogy ezt az "édi nyelv"-ről Tolcsvai Nagy Gábor írja.

A szóképzés alfajait, módjait elsősorban a személyek megnevezésének példáján mutatom meg, mert erre gazdag példatár áll rendelkezésemre - különösen a diákság nyelvében.

Becézik a családi nevet (vezetéknevet). Ennek is több módja van. A vezetéknév első részéhez "i" képzőt tesznek: "Deci" = Debreceni, "Rimi" = Rimóczi, a rövid vezetéknevet megnyújtják: "Szücsi" = Szűcs, a hosszút megrövidítik: "Bringa" = Bringovácz, "Micsó" = Micsovics, "Kapor" = Kapronczay, "Oles" = Ollári, más képzőt alkalmaznak: "Gepszi" = Gebhardt, "Kokó" = Kovács, játszi képzésmóddal is alakítanak nevet: "Sóska" = Soós Jóska, "Tatyi" = Tamasi, keresztnévként is használatos vezetéknevet a keresztnév megfelelő becézésével helyettesítenek: "Anti" = Antal, "Zsiga" = Zsigmond, torzítják a nevet egy-egy hang megváltoztatásával: "Perceg" = Herczeg, "Varnyú" = Varjú. Az így keletkező nevek jelentésárnyalata lehet kedveskedő "Maci" = Maczkó, de lehet sértő is: "Buzi" = Buzánszky.

Utónevet is alkotnak a meglévő keresztnévből, becenévből betűelvonással: "Lonci" = Ilonci, "Lus" = Ilus, "Tika" = Mártika, egy betű megváltoztatásával - pöszén, selypítve -: "Marityka" = Mariska, Rógyika" = Rózsika. Leányt fiúnévvel is illetnek: "Gábor" = Gabriella, "Vilmos" = Vilma.

Még népetimológia is előfordul: "Kuglibunda" = Kunigunda, kontaminációra is találunk példát: "Gamburnyák" = Gabi X bumburnyák, "Monyi" = Monori Sanyi. Képzők összevonásával is alkotnak becenevet: "Csucsi" = Marcsu + Marcsi, sőt monogramból is: "Sári" = S. Á. + R. I. = Salamon Ágnes + Rózsa István. Az utónév "fordításával", idegen nyelvi megfelelőjével is neveznek meg személyeket: "Dzsozi" (a spanyol José angolos ejtése), "Dzsoni" (az angol Johny), "Sztyopa" (az orosz Sztyepán). Ritkán az is előfordul, hogy a családi nevet mondják más nyelven: "Lupusz" = Farkas (pl. latinos osztályban).

A névadás különböző változatait nemcsak személynevekre, hanem általában emberek, állatok, dolgok megnevezésére is hasonlóan használja az ifjúság. Sok-sok példát lehetne sorolni erre. Csupán egyet kiragadva: népetimológiára példák: "ugrómókus" = agronómus, "Tyúktörő" = úttörő, "szarburg" = Wartburg, "bigyológia" = biológia, "papadicsom" = paradicsom, "traktorozsec" = Zaporozsec, "szarburger" = hamburger.

Érdekes jelenség, hogy előfordul az ifjúság nyelvében ismert képzőnek szokatlan használata is. A 70-es években az ifjúság nyelvében előfordult a "szobrozol" szóalak.

A denominális verbumképző "z" köznyelvünkben szokatlan volt a "szobor" szóhoz kapcsolva. Jelentése a "szobrozol" szónak említett mondatunkban: Vársz valakit, azért állsz itt órákig szoborként?. Azóta már meghonosodott, mondhatni: köznyelvivé vált ez a szóalak ezzel a képzési móddal.

Más esetekben köznyelvi szó hangalakját szójátékkal változtatja meg a fiatal: "ötvös", "göthös" = ötös (osztályzat), "krémes", "rétes" = négyes, "tetves", "tenyeres", "terhes" = kettes, "ringló" = ringyó, "nokedli" = hokedli, "gladiátor" = radiátor, "tarkarongy" = takarodj!, "nyuszog" = szúnyog, "takróccal pokoródzni" = pokróccal takaródzni, takarózni, "csigalom-nyugavér" = nyugalom-csigavér.

A szójátékok közé sorolhatunk egy sajátos nyelvi formát is. Köznyelvi szóba összetett szót, jelzős kifejezést értenek bele, éreznek bele a fiatalok. Ez nagyon szellemes, hatásos forma: "rom/busz" = nagyon rossz busz, "kan/tár" = fiúkollégium vagy csődöristálló, "sintér" = "sín/tér" = állomás, "al/bum" = "al/bumm" = szellentés.

Szívesen élnek a szócsonkítás eszközével is: "kösz" = köszönöm, "bio" = biológia; olyan módon is művelik ezt, hogy köznyelvi összetett szónak előtagját használják diáknyelvi szóként: "rágó" = rágógumi.

A szóalkotás módjai közül a szóösszetétel nagyon gyakori, az ifjúság szókincsgyarapító tevékenységének legfontosabb módja. Ezek a szimbolikus, metaforás összetételek nevezhetők legindokoltabban igazi ifjúsági nyelvi szavaknak, mert ez a szóalkotási mód hasonlít legjobban a tárgyaknak, dolgoknak nevet adó ősünk és a költő munkájára. Ezeké a jövő, ezeket kell ápolni, ezek illeszkednek be legjobban nyelvi rendszerünkbe, anyanyelvünkbe.

Ilyen összetételek: "rövidzárlat" = elégtelen fizikából, "ormányosbogár" = nagy orrú, "szőrdízel" = ló, "szőrmadzag", "lábaskolbász", "töltöttzokni" = kutya, "fúrótartó" = ellenőrzőkönyv (abban vannak a fúrók, az egyesek), "szamárpasszus" = ellenőrzőkönyv, értesítő, "Csatabugyogó" = harcias tanár, főnök gúnyneve, "Verébszaki" = jelentéktelen, szürke ember gúnyneve, "mákdaráló" = motorkerékpár, "teherketrec", "teherláda" = teherautó, "papír-jaguár" = Trabant, "nyuszibusz", "egérkamion" = kis Polski FIAT, "Samulak" = biológia szertár, mert ott "lakik" Samu, a csontváz, "dögtan", "dudvatan" = biológia, "hegyibeszéd" = az igazgató korholó szózata az egész iskolaközösség előtt, "füstrúd", "bűzrúd" = cigaretta stb.

Szinte saját szóalkotó elemének tekintheti az ifjúsági nyelv a "teljesen, tökéletesen" jelentésű "tök-"előtagot: "töklusta", "töksötét", "tökmindegy". Feltehetően a "tökéletes" szó rövidített változata, és nincs kapcsolatban az önálló "tök" szóval.

Hasonlóan rövid, de önálló szókkal alkotott szóösszetételek is igen kedveltek rövidségük, tömörségük miatt: "bűnrossz", "dögunalmas".

Betűszókat is találunk az ifjúság nyelvében. Részint meglévő köznyelvi betűszókhoz hasonló hangzásúakat használnak és értelmeznek a maguk módján, részint közismert köznyelvi kifejezéseket magyaráznak, ruháznak fel új jelentésekkel betűszóként:

"RÉDOSZ" = Részeges Disznók Országos Szövetsége

"CS K P B" = csékápébé = Csitt! Kuss! Pofa be!

"KUSS!" = Kérem, uram, suttogva, súgva!

"Hülye" = Helyes, ügyes, jól nevelt ember

"OTP" = Óvatosan takarodj a pi...ba!

"SOS" = Segíts osztálytársadon súgással!

"SZIA" = Szabad illőn add!

Ennek is megvan a gyökere a régi nemzedék ifjúkorának nyelvhasználatában: P (V) K V = Pécs (város) keserves vontatója (Pécs Városi Közlekedési Vállalat).

Jelzős szerkezet is bőven akad az ifjúság nyelvében: "összetett tragacs" = csuklós busz, "paraszt kitűnő" = kettes, "oltárian lelombozott" = nagyon szomorú, sőt, amint azt a túlzásokról szóló részben írtam: a jelzőhalmozás: "hulla jó fej".

A terjengős, hosszú szövegek ("négy keréken mozgó motorizált műanyagdoboz", "félbefűrészelt óriás" = Trabant) nem szerencsések.

Teljes mondatok, mondatértékű kifejezések is nagy számban gazdagítják az ifjúság nyelvét: "Repül a szalmahúzó." = Egyest kap.; "Magasra tartották az ugrólécet." = Megbuktam.; "Megkezdtem a fásítási hónapot." = Kezdem "gyűjteni" az egyeseket.; "Adj kölcsön egy sétabotot!" = Kérek pénzt.; "E'dobom az agyamat." = Mindjárt elájulok a döbbenettől.

Különösen sok a hasonlat: "Olyan a lábad, mint a totóban a döntetlen." = X lábú vagy, "Olyan vagy, mint a seggem szüretkor."

Még a szókincshez, kifejezéskészlethez tartozó kérdéseket vizsgálva meg kell említenem, hogy töltelékszavakat, -kifejezéseket: is használ az ifjúság, mégpedig drasztikus, trágár szövegeket: "Lóf...t!"; "B...d meg!". Ez utóbbit különösen sűrűn, okkal, ok nélkül alkalmazzák, de ezek intenzitást, hangsúlyt, erőt vesztett kifejezések, szinte csak zárójelesek, a szöveget kiegészítők vagy lezárók.

Ismert köznyelvi szövegeket megtold, továbbfejleszt, átalakít az ifjúság. Így lesz a "Kuss!"-ból "Kuss, disznó, nincs moslék!" Modernizálja a közmondásokat: "Ki korán kel - egész nap álmos.", "Aki másnak vermet ás - az sírásó.", Mindenütt jó, de legjobb aludni." (Ez utóbbi esetben külön aláfesti a humort az is, hogy a "mindenütt" és az eredeti közmondás "otthon" szava alapján feltétlenül helyhatározót vár befejezésként a hallgató. Éppen ez a csattanó, hogy ide nem illő szófaji kategóriába tartozó szó következik helyette.) "Mindenütt jó, de legjobb - enni."; "Ne fesd az ördögöt a falra, mert - seggbe rúg a házmester!"

Szállóigéket is egyéni megtoldással alkalmaz: "Bölcs vagy, mint Salamon, kár, hogy nincs szakállad.", s újabban, a szakállviselet általánossá válása óta: "Olyan vagy, mint Salamon, csak kár, hogy nincs bölcsességed."

Gyakran párbeszédes formákat is alkotnak a fiatalok, s azok kérdés-felelet, kérés-elutasítás, megállapítás-kiegészítés formájában sztereotip kifejezésként állandósulnak, terjednek - együvé tartozva, együtt:

" -  Megtojt-e már a nyúl?
   -  Egy pirosat." (Kaptál-e pénzt otthonról? - Egy százast.)

" - Van valami hézag (= baj probléma)?
  -  Van. Tömd be az orroddal!"

Ezek közül némelyikben az azonos alakú szavak adta lehetőséget is felhasználhatják: "Légy szíves!" - "A légy nem szíves, a szív nem legyes."

A szójátékok, szóviccek egy fajtája is ebbe a csoportba sorolható:

Köszönésformák:

"Cső!" - Válasz: "Repedés."

"Szivacs!" - Válasz: "Pamacs."

Aztán becsapva, "átejtve" a másikat:

"Szilvalé?" - Válasz: "Almalé."

"Kő?" - kérdezi a fiatal valamire mutatva, majd amikor a megszólított nyúl utána: "nyököm" - mondja.

Ugyanígy:

"Kell?" - "káposzta"; "Kell?" - "-lene."

Verses, rímes, ritmusos szöveget is alkotnak a fiatalok:

Már az óvodás korúak is mondogatnak ilyeneket:

Meglévő, ismert dalokra új szöveget alkotnak már alig néhány éves korukban a gyerekek, pl.: a "Virágéknál ég a világ" dallamára:

Hasonlóan gyerekes a kisiskolások szövege pl. az "Én fütyülök reggel, ha felkelek ..." dallamára:

A népdalok réjáihoz hasonló szövegeket is alkotnak mintegy a trágár kifejezés "helyettesítésére", finomabb megfogalmazására:

Arra is találunk példát, hogy sajátos ifjúsági nyelvi szövegre írnak át klasszikus alkotást, verset. Pl. Petőfi: Megy a juhász szamáron ... kezdetű versének ifjúsági nyelvű "átköltése":

"Slattyog az ipse a dögön,
Csukája földig ér,
Sáljának tripla húrját (másutt: Háréjának tripla tornyát)
Marhán lengeti a szél.

Húzza a csíkot a csajához,
Az ablakon bestírol.
Azt hiszi, a szeme fírol,
Nem fírol a szeme,
Bekrepált a spine:

Sok felnőtt ellenérzéssel fogadja, hogy a fiatalok egy szép Petőfi-verssel ezt művelik, pedig már apáink is "átköltötték" a Nemzeti dalt ilyenformán:

"Talpra papa, hí a mama,
Megszületett a kisbaba!
Babot együnk vagy malacot,
Ez a kérdés, válasszatok!"

(Arany János is profanizálta a haspók magyarokat a Szózat átírásával: "Hasadnak rendületlenül ..." kezdetű paródiájában.)

Gyakran dallam is kísér bizonyos szövegeket. Az esetek nagyobb részében ezzel a dallammal terjed a szöveg. Néha mutogatás, fej- vagy kézmozdulat is kapcsolódik hozzá.

Pl. "Duli-duli (vagy tuli-tuli) verkli ..." = Nem csinálom meg, amit kérsz. - Elutasító válaszként alkalmazzák.

"Züm-züm, dana-dana" = Süsü, buta, baj van egy kerekével.

Valamennyi szó, kifejezés esetében előfordul, hogy gúnyos hangsúllyal, hanglejtéssel ejtik. Sok köznyelvi szó csupán annyi változáson esik át, hogy sajátos hanglejtése, beszéddallama és hangszíne következtében a megszokottal éppen ellenkező értelmet nyer: "Tiszta Kim Basinger vagy!" gúnyosan. Kövér embert "gilisztának", kétforintost "zsebnehezítőnek", ötforintost "mázsás vasnak", "megfullasztónak" neveznek a fiatalok. Az iskolát "szórakozóhelynek", a kollégiumot "hotelnek" titulálják gúnyosan. Az ellentét stilisztikai hatását használják fel ezzel, akárcsak azzal a megoldással is, hogy elkezdenek mondatokat, mintha kedveskedni, dicsérni akarnának. A mondat dicsérő része esetenként teljes értékű mondat önmagában is. Kimondása után szünetet tart a beszélő, s aztán jön a mondat eddigi részével teljesen ellentétes jelentésű, hangulatú csattanó.

Pl.: "Lángész vagy - le kell hugyozni."; "Úgy lehet élvezni a szépségedet, mint a tárogatót. - Messziről."; "Olyan a lábad, mint az őzé - de nem olyan karcsú, hanem olyan szőrös." Behízelgő, kedves hangon mondják: "Olyan a hangod, mint a rózsaolaj." SZÜNET -, majd gúnyosan: "Egy csepp is elég belőle."; "Bogárkám!" - "Túró Bogárkám!" - "Ganajtúró Bogárkám!" - "Ganajtúró-tologató Bogárkám!"

Jelentéstani vonatkozásban vizsgálhatjuk, hogy az elnevezéseket milyen alapon, milyen szempont szerint adják a fiatalok. Egymást, tanárukat, főnöküket (ritkán önmagukat is) külső tulajdonságok alapján nevezik el a leggyakrabban: "Pufi", "Dundi", "Coli", "Tejfel", "Róka" (hajszín). Gyakori cselekvések közrejátszanak az elnevezésben: "Cugi" = cúgos cipőben jár, "Brumi" = vastag hangú, "Csikkes" = cigarettavéget szedett az udvaron; végigszívja a cigit. Belső tulajdonságok kevéssé érvényesülnek, mert a fiatalok a hízelgést és egymással szemben a jellembe vágó sértést is kerülik, ha csak lehet: "Főnök" = az osztály vezéregyénisége, a munkavezető, "Indigó" = másokat utánoz, "Egér", "Nyuszi" = félénk, "Fonnyadt szívű" = szomorú, "Vén kopó" = szemfüles. Választott pálya, hobby, foglalkozás vagy a szülők foglalkozása is beleszólhat a "névadásba": "Restis", "Figaró", "Álnok" = az apja ülnök, de a ruházat: "Szürke egér", "Topis", jellegzetes szokás: "Csucsori", (száját csucsorítja), valakinek a szavajárása is: "Csöndös" (Csöndösek legyetek!) meghatározó lehet.

Állatok, tárgyak, dolgok megnevezésében is azt az utat választja az ifjúsági nyelv, hogy egy jellemző tulajdonságot, tartalmi jegyet kiemel: "bajuszos", "szőrös szájú" = harcsa, "fa", "cövek" = egyes osztályzat.

Előfordul, hogy képtelenség megérteni némelyik szöveg jelentését magyarázat nélkül. Ez természetes velejárója e nyelvnek, hiszen egyik célja, hogy csak a "beavatottak", a "brancsbeliek" értsék. Ilyen kifejezések: "rizsás" = Csak köret van a fejében, lényeg nincs, "Cédulás" = Baj van a fejével, akár a kezelésre járó, nyilvántartott idegbetegnek, "lengyel szendvics" = két száraz kenyér közt egy húsjegy, "Te is beléphetsz a tükörtojás-egyletbe." - Úgy megbíztál, hogy csak tükör segítségével nézheted meg a tojásaidat.

Az ifjúsági nyelv rendkívüli gazdagságát az is bizonyítja, hogy egy-egy dologra, fogalomra megszámlálhatatlanul sok kifejezést alkalmaz. Természetesen, minél közelebb áll a fiatalokhoz egy dolog, annál több szót "gyártanak" elnevezéseként. Társaiknak, tanáraiknak, munkatársaiknak, "haverjaiknak" adnak ragadványnevet, a testrészeket ("lapát" = fül, "mankó"), a leggyakoribb cselekvéseket ("bezúgtam", "leapacsoltak" = egyest kaptam), közlekedési eszközöket ("bakelit-doboz"), a diákok a tantárgyakat ("föci" = földrajz), az érdemjegyeket ("kerekecske gömböcske" = jeles) nevezik el.

Hihetetlenül sok kifejezést alkalmaznak az elégtelen osztályzatra, az egyesre. Talán ez a legnépesebb szinonimasor.

Az elnevezések többsége az egyes alakjára utal: "szigony, fa, deszka, karó, bot, pálca, vonyigó, szalmahúzó, gamó, kampó, cövek, alágyújtós, nudli, gyufa, fogvájó, dugó, ficak, vinyó, vinkli, könyökcső, lőcs", fájdalomérzetre is utalhat: "tüske, tövis, szálka, tű, bunkó", más részük az illető tantárgyra, amelyből kapták a diákok: "agyinka", "jegyinka", "jegyinyica" = orosz, "egy egész" = matematika, "rövidzárlat" = fizika, "háborús kár" = történelem. A sportkifejezésekből is alkalmaznak néhányat rokonvonások alapján: "gól, dugó, bodicsek, aut, egy null a tanár javára, 11-es" (magyar dolgozatnál fogalmazás 1-es, helyesírás 1-es).

Sokáig azt gondoltam: pszichés oka van annak, hogy éppen az egyesre találhatunk ilyen sok kifejezést. Kapcsolatot éreztem az osztályozás-központú közvélemény, szülői szemlélet, az iskolai ártalmak és az elégtelen osztályzat elnevezéseinek száma közt. Aztán megtudtam, hogy a szlovák diáknyelvben is jóval több elnevezést alkalmaznak az egyesre, mint pl. az ötösre, pedig ott az egyes a legjobb jegy. Valószínű, hogy inkább formája, alakja miatt hasonlíthatjuk sok mindenhez.

Bőven akad még sok tagú szinonima-sor az ifjúság nyelvében.

A "nem normális" fogalmának kifejezésére szolgáló rokon értelmű megfelelők: "gyagyás, buggyant, félcédulás, gyépés: (gyp. = gyógypedagógia), golyós, lüke, dilis, dinnye, dilinós, dinka, stikkes, flúgos, rendőrcsizma, postás, vasutas, csavaros, pam-pam, züm-züm, süsü, tökkelütött, nyomorjampec, papír fejű, híg agyvelejű, szappanos agyú, csavart fejű, kocka fejű, fafej, gipszfej, elfuserált. Baj van az emeleten.; Nemrég jött a vigyorgóból." A legújabbak: "zizzent, gyagyarék, gyagyarépa".

A férfi nemiszerv elnevezései: "antenna, bájdorong, bőrkulacs, bőrstanecli, bőrzacskó, bőrszivar, bogyó, buzogány, cseresznye, csutka, dugó, fészek, fúró, fütyi, fütyülő, hancúrléc, injekcióstű, kukac, lándzsa, mogyoró, nudli, nyílvessző, pálca, spárga, vízipisztoly". A legújabbak: "bráner, brokefeller, brokesz, broki".

Természetesen a szinonima-sorból mindig az adott beszéd (írás) stílusához illő kifejezést választják, vagy megbotránkoztatási céllal éppen az elütőt.

A többjelentésű szavak adta humor lehetőségét is felhasználja az ifjúság: "Szellemes vagy, csak a lepedő hiányzik rólad."; "Olyan vagy, mint a kávé: sötét és aljas."; "Becsapta a haverját, mint szél a budiajtót."

Közismert megállapítás minden csoport- és rétegnyelvről, hogy elsősorban szó- és kifejezéskészletében tér el a köznyelvtől és más nyelvi rétegektől, a nyelvtani szerkezetet változatlanul használja. Az ifjúság nyelvéről is ezt tartja a nyelvészek többsége. Ennek ellenére sok eltérést találhat a nyelvész füle az ifjúság nyelvében nyelvhelyességi szempontból. Sokkal összetettebb kérdés ez annál és érdekes, eléggé még fel nem tárt, alapos nyelvészeti elemzésre váró téma, mintsem hogy nyelvi műveletlenséggel, érzéketlenséggel, közömbösséggel magyarázhatnánk, egyértelműen hibának tarthatnánk ezeket az enyhébb fokú vagy éppen markáns eltéréseket.

Az ifjúsági nyelv forrásairól szólva már említettem, hogy a fiatalok nyelvében sok az idegenszerűség, főként a németesség (elsősorban az átvételekből adódóan). Ezenfelül is elég sok magyartalanságot, ragozási, mondatszerkesztési és más nyelvtani eltérést és hibát találunk benne.

Pl.: felcserélik a határozóragokat:

a névmásokat:

"Hű, mit gyalogoltam!",

helytelenül, feleslegesen alkalmazzák a névelőket:

E felsorolt hibák nyelvi műveletlenségből, tudatlanságból is eredhetnének. Nagyobb a valószínűsége azonban, hogy külön funkciója van a köznyelvi formától történő eltérésnek. Történhet pl. névelőhasználat a nyomaték, a külön kiemelés kedvéért. (Így jobban felhívja a figyelmet a névelővel az utána következő szóra a beszélő fiatal.).

A főnévi igenevet felszólító értelemben használják:

Ezt is szülheti olyan megfontolás vagy ösztönös ráérzés, hogy ezt nyomatékosabb parancsnak érzik a helyes, ragozott felszólító módú igealaknál. (Kialakulhatott ez a gyakori "tanári infinitivus": "Leülni!" - hatására is.)

Lehetséges, hogy azért kedvelik ezt a formát, mert így személytelen a felszólítás: tegez, magáz egyaránt.

A határozói igenév helytelen használatára is sok példát találunk: "Azt hiszi, el vagyok ájulva a szépségétől - pedig csak a hülyeségétől." Ez sem jelenti feltétlenül, minden kétséget kizáróan a beszélő fiatal nyelvi műveletlenségét. Elképzelhető, hogy az illető középiskolás vagy egyetemista, és jól tudja, hogy helytelen, a magyar nyelv szabályaival ellentétes ez a forma, de fittyet hány a szabályokra. Vagy éppen könnyebb átvennie a hibás beszédformát, mintsem megkeresni a helyeset. Feltűnés keltésre is alkalmas a szándékosan elhibázott alak.

Jelző elhagyása is előfordul: "De labda!" = De klassz labda! "De nő!" = De jó nő! Ezzel nem feltétlenül hibáznak, inkább arról van szó, hogy a "de" szóba beleérzik a jelző jelentését is (jelentéstapadás-szerű jelenség). Fordulatos, gyors játék idején nincs is idő hosszabb szövegek mondására. A páros testrészek közül főként a kéz és a láb jelölésére használt szavakat rendszerint többes számba teszik ("virgácsai, sárhányói") - vagy azért, mert eleve nem tudnak arról, hogy nyelvtörténetünk során volt "kettes szám"-unk is, vagy azért, mert a névátvitel alapját képező tárgyak eredeti jelentésükben nem párosan szerepelnek.

Az igeragozásban személyeltolódásokat látunk:

az egyes számú és a többes számú 2. személyű igealak helyett érdeklődő kérdésekben többes számú, első személyű igealakot használnak:

"Hogy vagyunk?" - Hogy vagy? Hogy vagytok?

"Dolgozunk?" = Dolgozol?

"Na, dolgozunk?" = Dolgozol?

Ez nem véletlen hiba, hanem szándékos forma: felnőtteskedést, nagyképű leereszkedést, lekezelést érzékeltet.

Egyes számú, második személyű igealak helyett gyakran első személyűt használnak kérdésfeltevésnél:

Ennek az lehet az oka, hogy a beszélő beleéli magát a felszólított helyzetébe, s szinte már szájába adja a feleletet, azaz azt közli a szólítottal: Remélem, "Értem." a válaszod. Erre szintén hallhatnak elegendő példát tanáraiktól is.)

A feltűnni vágyás, meghökkentés, jópofáskodás vagy akár megbotránkoztatás eszköze rendhagyó kiejtés, alaktani forma is lehet:

Ezeket a formulákat leginkább az egyetemisták, a bölcsészhallgatók, a nyelvileg legképzettebbek használják előszeretettel. Ők ugyanis megtehetik, hogy akár a tájnyelvi kiejtést erősen karikírozva, sajátságait eltúlozva, felnagyítva alkalmazzák, őket úgysem nézi senki "falusi tahó"-nak, ha meg igen, annál érdekesebb az egész. Az összes ilyen jellegű eltérés fő előidézőjét abban látom, hogy ezzel a teljes nyelvi anyaggal: az ifjúsági nyelvvel "törvényen kívül" vannak a fiatalok, ezért nemcsak a szókincsét, frazeológiáját, hanem "nyelvtanát", teljes kommunikációs szabályrendszerét is sajátosan fogják föl.

Szokatlan ragozott alakokat is használnak, pl. a "Ne szemétkedj!" a "Ne pimaszkodj!", "Ne szemtelenkedj!" stb. igék analógiájára született. Eleinte szokatlanságával hatott, tűnt érdekesnek. A köznyelv így ezt a formát sokáig nem fogadta be, aztán lassan általánossá vált.

Az ifjúság nyelvének tömörségét mutatja az a tény, hogy amit a köznyelv terjengősen, mondattal fejez ki, azt a fiatalok röviden, egyetlen igével: "bever", "bezúg", "benyal" (Egyesre felel.), "arat", "fásít" (Sok egyest kap.), "megvágtak", "elhúztak" (Osztályismétlésre kényszerülök).

Mindezeket a sajátosságokat vizsgálva általában mint egységes egészről beszéltem az ifjúság nyelvéről. Azért tehettem ezt, mert már a 60-as évek gyűjtése során is azt láttam, hogy a mai ifjúság nyelvhasználata - apáink nemzedékének ifjúkori nyelvhasználatához viszonyítva - eléggé egységes és egyre inkább egységesülő.

Természetesen tagolhatjuk több szempontból is a fiatalok nyelvét.

Életkoruk szerint beszélhetünk gyermeknyelvről (kisgyermekkori, óvodáskori), melyre játékosság, becézés, kicsinyítés, kedvesség, gügyögés, gyermeknyelvi szavak, sajátos szóképzés és mondatalkotás jellemző. Utána következik a diáknyelv, ezen belül a kisiskoláskor, amelyben az óvodáskorra jellemző vonások az uralkodóak, majd az általános iskola felső tagozatára járó gyerekek nyelvhasználata, az ún. "érett diáknyelv", ebben az időszakban hozza az ifjúság nyelve legszebb virágait. Erre a szakaszra már csaknem minden fontos jellemző vonás, szóalkotási mód kialakul, amelyet eddigi részletes elemzésemben az ifjúság nyelvéről megállapítottam. A már teljes joggal ifjúsági nyelvnek nevezhető formában: a középiskolába és a szakmunkásképző intézetbe járók nyelvében az említetteken kívül erős az argó, a zsargon és a szaknyelvek hatása, a túlzás, a gúnyolódás, a cinizmus, a drasztikum is. A középiskolába kerülő elsősök eleinte bátortalanok, később vérükké válik ez a nyelvi forma, fölényesen, erőlködés nélkül használják, majd az érettségi felé közeledve a komolyabb tanulók körében egyre ritkulnak a durva kifejezések, a "vadhajtások", s csak a szellemes, találó mondások maradnak meg.

A főiskolások, egyetemisták nyelvhasználata őrzi a gimnáziumból "hozott" elemeket, újakat kevéssé alkotnak már, inkább átveszik, alkalmazzák a középiskolások nyelvi leleményeit. Ők elsősorban a felnagyított, karikírozó előadásmódban nagyok. Az ifjúsági nyelvet - mint a szókincs-eltéréseken túlmutató sajátos nyelvi-kommunikációs alakulatot - elsősorban az ő nyelvükön tanulmányozhatjuk.

Az ifjúság nyelve, a diáknyelv abban is különbözik a csoportnyelvektől és a köznyelvtől, hogy "fenntartói", "hordozói" állandóan kicserélődnek, sokkal gyorsabban, mint azokéi. A folytonosság mégis megvan, átadják egymásnak, a következő diáknemzedéknek nyelvi kincsüket. Minthogy minden fiatal diák is egy ideig, az iskola a kiinduló gócpont.

Az ifjúság különböző foglalkozású, iskolafajtába, -típusba járó, más-más területen lakó rétegeinek nyelvhasználatát vizsgálva megállapítható, hogy az ifjúság nyelve nagyjából egységes; élesen elkülönülő csoportokat, rétegeket nem találunk benne.

A falusi fiatalok is ismerik azoknak a szavaknak, kifejezéseknek többségét, amelyek a városi dolgozó fiatalok, diákok széles körében elterjedtek (és fordítva). Ennek oka, hogy az ifjúság rétegei sem határolódnak el egymástól élesen, hiszen a különböző végzettségű, foglalkozású fiatalok gyakran vannak együtt. Vonaton utazik diák a dolgozóval, a szakmunkásképzős diákok gyakran általános vagy középiskolák épületében tanulnak, tánciskolában, diszkóban, sportegyesületekben, strandon együtt vannak - megismerik, átveszik egymás nyelvhasználatát. Önkéntelenül is "ragad" ez a nyelvi forma, de tudatosan is átadják egymásnak ("Nálunk most ez a legújabb duma!", "Ez most a mi menő szövegünk!" - felkiáltással) a különböző szavakat, beszédfordulatokat.

Központi mozgatója ennek a mozgalomnak (ennek az átadásnak, átvételnek) a középiskolás ifjúság. A legtöbb szót, kifejezést ők alkotják, s aztán saját szerzeményeiket és a másoktól hallottakat is terjesztik a bejárók a vonaton és otthon, falujukban hazamenetel alkalmával, a városiak munkahelyükön, szórakozóhelyeken, otthon barátaik, katona-testvéreik között. Ezzel magyarázható, hogy - bár a katonafiatalok is az ifjúsági nyelvet beszélik, s ezért köztük is sok szót, kifejezést gyűjthettem - katonáknál kevés olyan szót találtam, amely eltér a többi fiatal által használttól, de az is sajátosan katonai dolog megnevezésére szolgált. Ugyanez volt a helyzet a falusi fiatalok nyelvhasználatával is. Egy-két területen (iskolai élet, sportélet) lehet csak találni az ifjúság egészének nyelvhasználatától eltérő, nagyobb mennyiségű sajátos nyelvi anyagot.

Többé-kevésbé általános jelenség, hogy a nemzeti nyelv rétegei közt sajátos helyet elfoglaló ifjúsági nyelv, "amely - főként diák-nyelvi változatában - mindig érdekes jelensége volt a nyelv életének, az utóbbi évtizedekben egyre jobban előtérbe került, és - ami ezzel részben összefügg - lényeges mennyiségi-minőségi változáson ment át: addigi szűk köréből kiterjedt úgyszólván az egész ifjúságra, s bár ezáltal tovább differenciálódott és gazdagodott anyagában és nyelvteremtő elevenségében, jóformán teljesen elvesztette régebbi erős társadalmi tagoltságát, s az egész magyar ifjúság körében többé-kevésbé egységessé és általánossá vált. A minőségi változás pedig e nyelvi réteg meglepő fölfrissülése, nagyfokú játékossága, szellemes és fordulatos kifejezőképessége, változatokban való nagy bősége, egyszóval az ifjúság nyelvteremtő erejének rendkívüli megelevenedése, de - negatív vonásként - a szertelenség, tiszteletlenség s gyakran a közönséges durvaság is. ..." - olvashatjuk Grétsy László - Kovalovszky Miklós: Hogyan beszél a mai ifjúság? című írásában. (7)

Általánosan elterjedt tehát az ifjúság nyelvkészlete. Rétegeződés aszerint van, hogy ki mennyit vesz fel aktív szókincsébe, ki mennyit használ, alkalmaz belőle. Ez fiatalonként változó, és sok tényezőtől függ (lelki alkat, ízlés, műveltség, humorérzék, neveltetési körülmények, társaság stb.), s boncolgatása inkább pszichológiai, pedagógiai, kevéssé nyelvészeti feladat.

Újabban érdekes jelenség figyelhető meg. Kezd kialakulni az ifjúságon belül egy "elit-gárda", akikre éppen a fiatalok többségére jellemző terjesztési láz, "szövegeik" kikürtölése nem jellemző. Ők a "nagymenők", az "igazi fejek", a "hatalmas fazonok", akiktől nem lehet anyagot gyűjteni, akiktől úgy kell ellesni beszédmódjukat, kifejezéseiket. A felnőttek, a nem közéjük tartozók elismerését nem igénylik, nem engedik, hogy egzotikumként gyűjtsük "szövegeiket", mereven elzárkóznak minden közlés elől. Még saját megszokott társaságuktól sem várnak s nem is fogadnak el harsány tetszésnyilvánítást - ezzel is jelezve, hogy ez nem valami különös, extra dolog, hanem az ő természetes humoruk, ez magától jön, megerőltetés, komolyabb fejtörés nélkül. Egyszeri sima elismerő nyugtázás saját társaságukban, vagy csupán a "szöveg" kimondása elég számukra. Szinte kötelező a fapofa az elmondáshoz. Ez a közömbösség, csendes tudomásulvétel azonban méginkább kötelezi a társaság minden tagját, hogy alkosson szellemes mondásokat, és feltűnés, szinte arcizomrándulás nélkül lehetőleg minél többet "süssön el" belőlük. Ez az említett tény, hogy nem "ugrálnak körül", nem tapsolnak meg minden új kifejezést, nem ismételgetik, szintén hozzájárul ahhoz, hogy sok nagyon szellemes nyelvi forma feledésbe merül. S minél több eredeti mondás hangzik el egy-egy alkalommal, annál kisebb az esély arra, hogy az emlékezet rögzítse.

Előfordul, hogy a faluról városba kerülő diákok, munkásfiatalok meg éppen az ellenkező végletbe esnek sokszor. Falusiasnak, sutának érezve magukat túllicitálják a legjobban vagánykodó városi fiatalt is. Különösen szórakozóhelyeken harsogóbbak: az ital növeli a fantáziát, feloldja a gátlásokat, szókimondóvá teszi őket. Gyakran még iskolai feleleteikbe is belekevernek ilyen kifejezéseket: "A törökök Budán átejtették a magyarokat.", "Bem meglépett Törökországba.", "Ady dobta Lédát."

Abban egységes a felnőtt megítélés, hogy ez mindenképpen helytelenítendő, hiszen kilóg a szövegből, stílustörés. Tanárként beírjuk az "aranyköpések" közé, és jókat nevetünk ezeken a formulákon. Holott el kéne gondolkodnunk azon: milyen nehezet követelünk a diákoktól azzal, hogy elvárjuk: felnőjenek stílusban az adott történelmi, irodalmi témákhoz. (Einstein mert matematikai kérdésekről laza társalgási stílusban írni is.)

Általában azt állapíthatjuk meg, hogy az ifjúsági nyelv anyaga gyorsan terjed, az újonnan alkotott kifejezések közül a megjegyezhető és más beszédhelyzetre is vonatkoztatható formák villámgyorsan szétfutnak az ifjúság minden rétegében, s földrajzi szempontból is gyors az elterjedésük.

Amilyen gyorsan terjed, olyan gyorsan változik is az ifjúság nyelve. Az újonnan felkapott kifejezéseket nagyon sűrűn használják, így aztán hamar elkoptatják, ráunnak, újat, érdekesebbet keresnek helyette. Az ifjúság nem szereti az egyformaságot; újat, változatosat akar szókészletében is. A szellemes, tömör, jó hangzású formák (főként, ha az analógia is segíti elterjedésüket) gyorsan kiszorítják a megunt régit. Ez történt pl. az orr jelölésére használt "ködvágó" szóval: a "nádvágó" analógiájára alkothatták, tömör, képszerű; hamar ki is szorította a "csőszkunyhó" kifejezést. A "frankó csaj" helyett pedig ma már "friss hús"-t emlegetnek. Az elterjedés következtében a felnőttek is megismerik az ifjúsági nyelvi kifejezések egy részét. Részben "családi nyelvvé" is válik, mert el-elszólják magukat otthon a fiatalok. Az iskolából kikerülők viszik magukkal munkahelyükre megszokott "zsargonjukat". Megfigyeltem, hogy még tudományos kutatóintézetben, gyárakban együtt dolgozók is elhumorizálgatnak egymás közt, s a "tiszteletlenségi faktor" nem csupán az általános munkatársi tegeződés, hanem a lazább társasági beszéd az ifjúsági nyelvből átvett kifejezésekkel. Pl.: "Alig két éve dolgozom itt, máris "megdobtak" egy külföldi úttal.", "A főnök már egyébként is "pipa" volt, én meg még "tettem rá két lapáttal."

Minthogy az ifjúság sajátos nyelvteremtésének fő oka, hogy nyelvhasználatával is elkülönítse magát a felnőttektől, azok a beszédfordulatok, szavak, amelyeket már a kívülállók is megértenek, a fiatalok szemében veszítenek értékükből, újat kell alkotni helyettük, amit a felnőttek nem értenek meg.

A gyors változásnak oka az is, hogy írásos nyoma nincs e nyelvi formának (kivéve az irodalmi művekben történő megörökítést).

A változással kapcsolatban említhető, hogy a köznyelvhez hasonlóan az ifjúság nyelvében is követhető az életmód-változásból következő szóhasználat-változás. A 60-as években még azt mondták a fiatalok kopasz embert látva: "Birkanyírás volt.", "Lenyalta a szamár."; ma azt mondják rá: "Elütötte a fűnyírógép.". Így csendesítik le egymást a fiatalok: "Állítsd magad takarékra!" (Így - áttételesen - nyelvtörténeti értékén túl kultúrtörténeti értékeket is őriz, aki az ifjúság nyelvét valamiképpen rögzíteni tudja.)

A terjedéssel kapcsolatban pedig megemlíthető még az is, hogy mindig a közérdekű, sűrűn használt köznyelvi szót helyettesítő megnevezések és a rendkívül szellemes alakulatok terjednek elsősorban.

A terjedés, továbbadás során nem mindig ismeri meg az átvevő a kifejezés pontos jelentését. Ez is okozza, hogy több jelentése, jelentésárnyalata is kialakul egy-egy szónak, sőt, némelyiket eredeti jelentésétől egészen eltérő összefüggésben is használják, egyesek válogatás nélkül nagyon sok mindenre ráhúzzák: pl. "vaker", "Nista vaker!" = Nincs ellentmondás!

"Ne vakerázzatok annyit, tegyétek, amit mondtam!" = Ne vacakoljatok!

"Átjöttem egy kicsit vakerni." - .... beszélgetni.

"Kamelod a vakert?" = Tetszik a dolog?

Előfordul, hogy egy szóalak kiszorítja a többi rokonértelműt, s úgy terjed, hogy szinte köznyelvivé válik ("haver").

Az ifjúság legfiatalabb korosztályához később jutnak el a kifejezések, mint a nagyobbakhoz. Így mire a kicsik megismerik a nagyobbaktól sűrűn hallott kifejezéseket, azok már rá is untak ezekre az alakokra, s újakat alkotnak helyettük.

Ezért a felnőttek és a gyerekek egy lépéssel hátrább vannak: az ifjúság nyelvének tegnapját ismerik.

Az idő múlásával egy-egy botrányosnak számító, érzelmeket felkavaró, ellenérzéseket előhívó ifjúsági nyelvi szó, kifejezés megszelídül, veszít érzelmi töltéséből, hangulati velejáróiból; és a legkedveltebb, legszellemesebb szavak fénye is megkopik. A kezdetben tiszteletlennek, sértőnek bélyegzett szövegek egy részéhez hozzászoknak az idősebbek, elfogadják, sőt maguk is használják őket. Ezek nagy részén még sokáig érződik, hogy ifjúsági nyelvi születésű, szleng jellegű (ezek képezik - úgymond - az ifjúsági nyelv stabil "törzsanyagát", "alap-szókincsét"). Közülük több szó, kifejezés beépül a köznyelvbe, és a következő nemzedékek már nem is érzik, nem tudják róluk, hogy az ifjúsági nyelvből eredtek. Sok szó, kifejezés azonban nyomtalanul, végérvényesen eltűnik, kihull a használatból, de összegészében a perem-szókincsben lényegesen több marad meg, mint gondolnánk. Említettem, hogy írásos rögzítése nemigen lehet e nyelvi formának. Újabban azonban a sajtóba, a tömegkommunikációs eszközök: a rádió, a televízió műsoraiba és az irodalomba egyre jobban behatol az ifjúság nyelve: riportokban, regényekben, elbeszélésekben, fordításokban egyaránt felhasználják jellemző és kifejező erejét.

A háborút közvetlenül követő időszak kallódó, csavargó gyerekeinek, suhancainak nyelvét Vidor Miklós: "Szökőár" című könyvéből ismerhetjük meg, akárcsak a lengyel fiatalokét a Bulvárból.

Az ifjúságot nyelvhasználatában is jellemző művek népszerűségét mutatta pl. J. D. Salinger amerikai író The Catchter in the rye = Fogó a rozsban című regényének nagy sikere s a Gyepes Judit Zabhegyező című fordításának hitelességéről és értékéről szóló vita (Lásd Valóság 1964. évi 9. száma) vagy Csörsz István: Sírig tartsd a pofád! című magnó-technikával készített dokumentum jellegű kisregénye, mely szinte napok alatt fogyott el a könyvpiacon. Mindkettő szinte példatára, tömény felhasználása az ifjúsági zsargonnak. Megemlíthetjük még Vámos Miklós műveit, Jozef Kutik Ballada az aszfaltról című írását, a "Piknik könyvek" sorozatot, Moldova Tetovált keresztjét. E sort mindenki bővítheti saját ilyen jellegű olvasmányaival.

Kolozsvári Grandpierre Emil saját műveinek: az Utazás anyanyelvünk körül című paródiájának, A fekete bula, A születésnap című novelláinak és Gelléri Andor Endre műveinek argó kifejezéseit elemezve éppen azt állapította meg, hogy leginkább a fiatal szereplők és környezetük jellemzésére használják az argó szavait, kifejezéseit az írók, mert ezek a nyelvi formák elsősorban az ifjúság pongyolább társalgási nyelvében élnek.

Bárczi Géza A magyar nyelv életrajza című művében említi, hogy az első irodalmi példa erre 1854-ből való Beöthy Lászlótól a Hölgyfutárban, majd nagyobb számmal Molnár Ferenc, Szép Ernő alkalmazza jellemzés és hangulatteremtés céljából.

Hogy napjainkban nagyobb az előfordulási arány, az összefügg magának a társadalomnak nyitottabbá válásával.

Saját olvasói észrevételem szerint az a probléma, hogy íróink sokkal gyakrabban alkalmazzák (mintha jobban kedvelnék - vagy csak jobban ismerik?) az argó színezetű, hivalkodóbb, durva kifejezéseket, mint az "igazi": belső teremtésű, szellemes, friss ifjúsági nyelvi szavakat. Feltehetően ennek egyik oka, hogy éppen ez utóbbi kifejezések a kevésbé ismertek (gyakran hapax legomenonok maradnak), de minthogy jellemzői ifjúságunk nyelvének, a hitelesség kedvéért feltétlenül arányosan nagyobb helyet érdemelnének íróink műveiben is. Örülhetünk Iszlai Zoltán Csirip-szótár című könyvének (Magvető, Budapest, 1972), melyben a legkisebbek nyelvi logikáját, sajátos kifejezéseit írja le nagyközönség számára is élvezhetően, kedvesen.

Ehhez hasonló művek szükségesek volnának az iskolás korú és az idősebb fiatalok nyelvéről is, de legalábbis az életükről szóló novellákban, regényekben jó lenne többet látnunk nyelvi formáik ötletességéből, sziporkázó humorából, sokszínűségéből. Hiszen ezek is jellemző vonásai az ifjúság nyelvének. Természetesen az író számára nem lehet norma sem a nyelvész, sem a pedagógus igénye, elképzelése.

Láttunk már törekvéseket arra is, hogy az irodalomkritikusok véleményt mondanak az ifjúság nyelvének irodalmi felhasználásáról (pl. az Új Írás 1973. évi 1. számában a "Jegyzetek fiatal írók nyelvéről" című cikkben.)

Említésre méltó, hogy a diáknyelvet beépítő irodalmi művek nyelvezete hamarosan a megírás után archaikussá válik - éppen e nyelvi forma rendkívül gyors változásából, elavulásából, cserélődéséből következően -. Így az irodalmi nyelv az egyes korszakok ifjúsági nyelvének is rögzítőjévé, megőrzőjévé válik.

Számomra, magyar szakos tanár számára nagy haszonnal járt e gyűjtő munka. Közelebb kerültem a fiatalokhoz. Jobban megismertem őket, többet megtudtam fiamról, tanítványaimról, az ő barátaikról, kortársaikról, 30 év fiataljainak észjárásáról, tehetségéről, fantáziájáról, sziporkázó humoráról, mert ez a nyelv hű tükörképe az ifjúságnak: nyers és találó, szemtelen és szellemes, tiszteletlen és játékos, gúnyos és kedélyeskedő, túlzó és naiv, esetlen és hajlékony egyszerre, mint a fiatalok. Nekem sokat elárult teremtőjén és hordozóján: az ifjúságon kívül magáról a NYELV-ről is: a nyelv jellemzőiről, változásairól, átalakulási, újjáértelmező, teremtő folyamatairól. Az ifjúsági nyelv modellálja, de felgyorsítva mutatja meg a nyelv változásának sajátosságait, velejáróit.

Amikor 1964-ben, az MTA Nyelvművelő Munkabizottságának pályázatára elkészítettem gyűjteményemet, gyűjtőlap, kérdéssor nélkül dolgoztam. Egyszerűen feljegyeztem mindazt, amit saját diákéveimben és tanári pályám első négy évében spontán módon megfigyeltem, megjegyeztem, tudtam az ifjúság nyelvéről. Magam is meglepődtem az így összeállott anyag mennyiségén. Attól kezdve már célirányosan figyeltem a fiatalok beszédét, szisztematikus feljegyzéseket és időnként előkészített felméréseket végeztem - szakszerű statisztikai összesítéssel. A mostani munka elkészítését megelőzően közel ezer fiatallal töltettem ki részletes kérdőívet. Többségük középiskolás, köztük iskolánk: a pécsi Művészeti Szakközépiskola zeneművészeti, képző-iparművészeti és táncművészeti tagozatának növendékei; gimnazisták, szakközépiskolások, szakmunkástanulók, de voltak a kitöltők és megszólalók között egyetemisták (orvostanhallgatók, jogászok, közgazdászok, főként bölcsészek), műszaki főiskolások és általános iskolások is.

A megkérdezettek többsége Pécsett tanul, de többségük kollégista, az ország különböző városaiból, falvaiból jött, tehát az elénk táruló kép a vizsgálódás helyénél lényegesen kiterjedtebb terület nyelvhasználatát reprezentálja, bizonyos megszorításokkal szinte azt mondhatjuk: az országos nyelvhasználatra általánosítható következtetések levonására bátorít.

A kitöltött kérdőívek összesítéséből előálló és több éves feljegyzéseim tapasztalataival kiegészített anyagot kontrolláltattam a kitöltésben részt nem vevő fiatalokkal, hogy minél sokoldalúbb képet kapjak az egyes szavak, szövegek elterjedtségéről és használati értékéről.

Tapasztalataim azt mutatják, hogy ennek a nyelvi anyagnak sajátosságaihoz sokkal jobban igazodik a csendes megfigyelés "terepszínű" beilleszkedéssel, mintsem a kérdőíves felmérés, a szervezett interjú. Ez utóbbiakkal ugyanis a diáknyelvnek csak kompetenciájához férhetünk hozzá, de performanciájához nem. Pedig ennek a nyelvi alakulatnak önnön lényegét meghatározó eleme mindaz, amit mint beszéd (parola) hordoz. Hogy csak a legfontosabbat emeljük ki: a nyelvi humor mindig szituációtól függő.

Hogy nekem sikerült sok anyagot összegyűjtenem a fiataloktól, főként tanítványaimtól természetes beszédszituációban is, azt elsősorban annak köszönhettem, hogy igen jó a kapcsolatunk, nem tartottak "kívülállónak".

Aki ugyanis kívülálló felnőtt, az a legjobban szervezett felméréssel is csak igen korlátozott anyaghoz juthat hozzá.

És ez óhatatlanul újra megfogalmazza számomra azt a kérdést is: vajon mennyire tudjuk befolyásolni tanítványaink, gyerekeink, unokáink, a velünk és körülöttünk élő mai fiatalok nyelvhasználatát?

Sok felnőtt úgy vélekedik az ifjúság nyelvéről, mint viselkedéséről, erkölcséről: irritálja mássága, egyértelműen elítéli. Elsősorban a felszínen jelentkező - ezért szembetűnő - és egyre erősödő gátlástalansága, durvasága, trágársága miatt zúdul rá a felnőttek ítélete. Pedig amikor a durvaság túlsúlyba kerül, mindig baj van a felnőtt világban is.

Ha egy gyerek "öreglány"-ozza az anyját, ott nincs rendben a család. Ha egy iskolában a padokat és a falakat nem szellemes, hanem trágár szövegekkel firkálják össze a tanulók, ott baj van a légkörrel, a tanár-diák kapcsolattal. És ha az utcán, a buszon a lányok és fiúk szájából egyre több ocsmányság ömlik, az komoly társadalmi gondok-bajok vetülete.

Félő, hogy mindezek orvoslásához a legjobb szándékú tanári, nyelvművelői munka sem elegendő.

Általában is igaz az ifjúság nyelvére, hogy befolyásolása igen nehéz. Hamilton lengyel tárcaíró megállapította: "... ennek gátat vetni sziszifuszi munka lenne. Ezzel a zsargonnal szemben harcolni épp olyan hiábavaló, mintha bottal akarnók más irányba terelni a Visztulát." (8)

Az ifjúságtól sok mindent várhatunk, csak egyet nem: érettséget. Ez majd az évek számával jön el. Az ember nyelvszemlélete, stílusérzéke, nyelvi műveltsége is csak az évek számával alakul. Mire ez kifejlődik, általában túljut a fiatal koron.

Éppen ezért talán nem is megváltoztatási, inkább érdeklődő, megismerési szándékkal kéne közeledni az ifjúság nyelvéhez.

Jusson eszünkbe: hányszor emlegetjük sajnálkozva-sopánkodva, hogy tanítványainknak szegényes a szókincse, nem tudnak beszélni, fogalmazni!

Pergessük vissza éveiket!

A kicsi gyermeknek még színes, csapongó, korlátozatlan a fantáziája, nagy a nyelvteremtő ereje. Megérti a szürrealisztikus találós kérdéseket, abszurd verseket, metaforikus költeményeket, maga is alkot rímes-ritmikus szövegeket: mondókákat, verseket, dalokat. (Ezeket mi, felnőttek nagyboldogan jegyezzük, vesszük magnóra, büszkén küldjük be képes magazinok "Gyerekszáj" rovatához.) Aztán az iskola komolyan akarja tanítani, s eközben fantáziáját, alkotó kedvét keretek közé szorítja, a sokszínű, érdekes világot sematikus, elszürkítő tankönyvekkel, hangulattalan tanórákkal adagolja számára, nem egyéniségéhez, hanem egy elképzelt átlaghoz igazított szabályokkal tereli, az ezektől való eltéréseit szorgalmasan nyesegeti, sőt megtorolja, és mindezzel leszoktatja az alkotó tevékenységről. Majd panaszolja, felrója, hogy eltűnik belőle ez a teremtő kedv, képesség, szegényes a szókincse, nem tud beszélni, fogalmazni.

A kisiskolás korban lefojtott fantázia, nyelvteremtő vágy és készség elemi erővel tör fel a lázadó kamaszkorban: az általános iskola felső tagozatán és a középiskolában. Túlfűtött, érzelmekkel telített, játékos, szellemes, humoros, túlzásokkal teli, erőteljes saját nyelvet hoz létre "csak belső használatra".

Olyanná formálja, hogy véletlenül se hasonlítson a felnőttek, az iskola üres, szürke, hangulattalan, sematikus, esetenként dagályos, pátoszos nyelvére.

Ezt a játékos, szellemes, magamutogató, hetvenkedő, túlzásokkal teli nyelvet csak az a felnőtt ismerheti meg, akit beengednek ebbe a belső szobának számító intim szférába. Kulcslyukon belesve és hallgatózva nem lehet valós képet kapni erről a világról.

Hatalmi szóval sosem próbáltam befolyásolni diákjaim nyelvhasználatát. A sokévi tapasztalat bizonyította, hogy az évek múltával kinőtték, levetkőzték a kamaszos túlkapásokat, nyelvük letisztult, ahogy a mustból is kiváló bor lesz, ha kellő édesség és meleg van ahhoz, hogy kiforrhassa magát. Ha lehűtik, nem forr. A türelemmel, megértéssel, szeretettel körülvett fiatalok felnőttként is megőrzik ifjúkoruk nyelvének értékeit:

- a nyelvteremtő erőt,
- a humorérzéket,
- a játékosságot
- és az összetartozás, az egy nyelven beszélés képességét.

1. Dobos Károly: A magyar diáknyelv és szótára
Budapest, 1989

2. A mai magyar nyelv rendszere - Leíró nyelvtan I. kötet
Akadémiai, Budapest, 1970

3. Szathmári István: A magyar stilisztika útja
Gondolat, Budapest, 1961

4. Balogh Dezső - Gálffy Mózes - J. Nagy Mária: A mai magyar nyelv kézikönyve
Kriterion - Bukarest, 1971

5. Nyelvművelő kézikönyv - Főszerk.: Grétsy László és Kovalovszky Miklós
Akadémiai - Budapest, 1982

6. Kovalovszky Miklós: Az ifjúság nyelvéről
Valóság 1963. 5. szám

7. Grétsy László - Kovaloszky Miklós: Hogyan beszél a mai ifjúság?
MNyr. 89. évf. 1. szám

8. Magyar Nemzet -1964. december 15.

Felhasznált irodalom
(a Jegyzetek-ben felsoroltakon kívül)

A diáknyelv bibliográfiája - Magyar Nyelv 65:484

A mai magyar nyelv (Szerk. Rácz Endre) - Bp., 1965

Anyanyelvi őrjárat (Szerk. Ferenczy Géza) - Bp., 1971

Bárczi Géza: A magyar nyelv életrajza - Bp., 1963

Benkő László: A szó mint stíluselem - Szeged, 1956

Berényi Zsuzsa Ágnes: Az iskolai ragadványnevekről - Köznevelés 25. évf. 21.

Bernáth László: A kerekfejű megteheti - Esti Hírlap 1964. április 25.

Deme László: A beszéd és a nyelv - Tankönyvkiadó, Bp., 1984

Dolgozatok a magyar irodalmi nyelv és stílus köréből (Szerk. Pais Dezső) 1960

Ember Mária: Kutyát küldött a tenger - Móra, Budapest, 1982

Fajcsek Magda - Szende Aladár: Miről vallanak a magyar szavak? - Bp., 1970

Grétsy László: Szaknyelvi kalauz - Bp., 1964

Iskolai nyelvművelő (Szerk. Lőrincze Lajos) - Bp., 1959

Iszlai Zoltán: Csirip-szótár - Bp., 1972

Jasszok, zsarók, cafkavágók - Összáll.: Fazekas István - Bp., 1991

Karinthy Ferenc: Nyelvelés - Bp., 1964

Kenedy Géza: A pesti argó - Nyelvőr 43:439

Kolozsvári Grandpierre Emil: Utazás a valóság körül - Tanulmányok - Magvető, Budapest, 1969

Kosztolányi Dezső: Erős várunk, a nyelv - Bp., é. n.

Kovalovszky Miklós: A nagyvárosi nyelv - Magyar Nyelv 1938. 288. o.

Köves Béla - Deme László: Magyar nyelvhelyesség - Bp., 1958

Lőrincze Lajos: Édes anyanyelvünk - Bp., 1961

Nyelvünk világa (Szerk. Kovalovszky Miklós) - Gondolat, Bp., 1978

Nyelvművelésünk főbb kérdései (Szerk. Lőrincze Lajos) - Bp., 1953

Nyelvművelő kis tükör - Apáczai, Győr, 1991

Nyelvművelő levelek (Szerk. Ferenczy Géza és Ruzsiczky Éva) Bp., 1964

Rexa Dezső: Új szavak gyártása - Tükör, 1970

Mizser Lajos: Az érdemjegyek elnevezései a diáknyelvben - Nyelvőr 95:418

A diáknyelv témakörei - Nyelvőr 95. évf. 3. sz.

Muráth Istvánné (Rónaky Edit): Hogyan beszél a mai ifjúság? - Köznevelés 21. évf. 4. sz. 1965

Stilisztikai szöveggyűjtemény és példatár (Szerk. Szekér Endre) Bp., 1970

Szende Aladár: Szóról szóra - Bp., 1965

Szilágyi Ferenc: A magyar szó regénye - Bp., 1972

Szirmai István: A magyar tolvajnyelv szótára - Bp., 1924

Szöveggyűjtemény a nyelvészeti kötelező irodalom területéről I. - Bp., 1965

T. Lovas Rózsa: Új csodabogarak a pesti nyelvben - Nyelvművelő Bp., 1956

Zolnai Béla: Nyelv és hangulat - Bp., 1964
                     Nyelv és stílus - Bp., 1957
                     Szavak sorsa - Bp., 1938

Vajthó László: A magyar diáknyelv Bp., 1930 Valóság -1963. 5. sz.

(Az apácazárdától a vesztőhelyig)

iskola: apácazárda, bigyó, börtön, diliház, dühöngő, fogda, gettó, isi, kínzókamra, kolostor, kripta, magoló istálló, művelde, nyögölde, skóla, suli, sulaj, suló, sutyó, sutyi, unalomház, vesztőhely, zárda;

tanári: Olymposz, oroszlánbarlang

WC: kétbetűs kitérő, klotyó, nikotinklub, retyó, sló, slózé, slózi, tojlett;

tanulószoba: tanszoba

büfé: böfögő

(Agyinka, fa, vonyigó és társai)

elégtelen: agyinka (orosz nyelvből), alágyújtós, aprófa, baka, bodicsek, bot, ceka, cöff, cövek, csutka, dákó, deszka, dugó, dugasz, egyenes, egy egész, egy null a tanár javára, egymást metsző két egyenes, fa, fenyő, ficak, fogvájó, furkó, fúró, gamó, gól (és megint a tanár rúgta nekem), gyufa, háborús kár (történelemből), horgony, kampó, kampó basszó, kampó devicsesz, kapa, karó, kasza, kereszt, könyökcső, nudli, ötös OTP-alapon (öt havi részletre), pálca, paca, piszokfa, repeta, rövidzárlat (fizikából), szálka, szalmahúzó, szeka, szecska, szigony, szög, 11-es (magyar dolgozatra tartalomból is, helyesírásból is egyes), tök, tövis, tű, tüske, vinkli, vinnyogó, vonyiga, vonyigó

elégséges: béla, bélás, bélácska, bélus, béluska, beton kettes, egyetemi jeles, elégsegges, előkelő jegy, fejedelmi jegy, görbül, hattyú, hurok, kacsa, kanyar, kanyarodik, kegyelem-jegy, liba, libanyak, lúd, lúdnyak, mikro kettes, proletár jegy, proletár jeles, proletár ötös, proli ötös

négyes: fordított kisszék

jeles: kerekecske gombocska, kerekecske gömböcske, nyalóka, ötke, pedál, pityorka, Pityuka, Pityu, puncs

elégtelen osztályzatot kapott, adtak neki: alma a fa alatt, aratott, beakasztott egy nagy kampót, becsuklott, bedacizott, bedobta a törölközőt, befaragott, bekampózott, bekapált, bekarózott, benyalt, beszedett, betökölt, bevert, bevéste az egyest, a keresztet stb., bezúgatták, bezúgott, cöveket nyelt, Egy cula nem cula!, Egy fa még nem erdő!, elhúzták, elnyalt, eltaknyolt, fásított, gyakorló lett, környezetvédő lett (mert fásított), leapacsolták, lecövekelt, magasra tartották az ugrólécet, megalapozta ültetvényét, megcsapták, megkezdte a fásítási hónapot, megnyakkantották, megnyekkentették, megnyesték, megpöndörítették, nem vállalta a kiselőadást, öngólt rúgott, repül a szalmahúzó

megbukott: bukfencezett, bedobta a törölközőt, egész Fekete-erdő!, elhúzták, gyakorló lett, elnyalt, lehet próbálkozni, meghúzták, olyan jól sikerült az éve, hogy meg kellett ismételnie, pontot tettek a karrierjére, sikere volt: szerződés-hosszabbítást kapott, szakított az iskolával, visszatapsolták, Viszontlátásra augusztusban!

(Egy nehéz nap: nyögtan, hisztéria, angolkór, dögtan, ámítástechnika)

magyar irodalom: agyar, agyar-magyar, birodalom, ircsi, irgalom, iroda-lom, író-dalom, irosz, nagy kutyák emlékalbuma, rohadalom, siralom, sirodalom

nyelvtan: édes mamanyelv, hungár, nyeka, nyeló, nyelvtöri, nyelvtörő, nyögi, nyögtan, ungár, ungáris

történelem: évszázadok hülyeségei, história, hisztéria, hiszti, hisztória, kortan, őskor, sztori, törci, törcsi, töresz, töri, uralkodótan

angol nyelv: angolkór, angolkóros, englis, inglis

német nyelv: dajcs, dajcsesz, frau (ha a némettanár nő), germán, náci, nemci, nyemci, nemec, nyemec, sváb, svábszli

olasz nyelv: digó

francia nyelv: francos

orosz nyelv: Ivánék, muszka, ó-rossz, russzise, ruszki, ruszkij, szovjet

ének-zene: cinca, cincogó, kedvencem, kornyika, nyikorga, nyikorg-óra

rajz: firka, firkantó, firkász, mázolda

földrajz: Ázsia, föci, föckös, fölcsike, földfirka, földike, földi, föli, föri

biológia: állat, bigyó, bigyász, bigyológia, biosz, bioszféra, dögtan, döglött világ, dudvatan, kórbonctan, növény, vövös heving (raccsoló tanárt utánozva)

matematika: matek, máthemátik (előkelősködve), matika, matyematyika, mér tan?, számhegyek, tematika, tika

fizika: fika, fiz, fizik, fizikum, fizikusz, fizise, fizis, fizka-miska, fizosz

kémia: atomóra, kísérlettan, krémes-rémes, valami bűzlik

testnevelés: bukfenc, gimnasztik, kíntorna, kinn-torna, soványító, tesi, Terka-tan (a tanár nevéről), torma, torta, ugri-bugri

gyakorlati: gyaki, gyaksi

technika: faricska, poli

számítástechnika: ámítástechnika

speciális szakmai tantárgyak

ábrázoló geometria: ábgeo, ábra, ábris

akrobatika: akro

anatómia: anat

karvezetés: integetés, lengetés

összhangzattan: összhang

szolfézs: szolfedzsó

zeneelmélet: Győrffy-diszkó, Győrffy-show (a könnyű zenét nem kedvelő tanár nevéről)

zongoraóra: kalimpa

nehéz tantárgy: rázós tantárgy

(Mi van a tatyóban?)

bizonyítvány: bizi, bizony hitvány, bizus, évi széljegyzet, fekete dosszié, marhapasszus, mérgesítő

ceruza: ceri, cerka, ceru, firka

csengő: diák-őrangyal

csontváz: Adolf, kriptaszökevény, Robika, Rudi, Samu

első pad: halálpad, szamárpad

házi feladat: házifázi, höfö, lecsó, lenyó

fuvola: fujola

hegedű: nyenyere, nyenyerike

munkaköpeny: díszmagyar, kényszerzubbony, matula-ruha, muszáj-kabát, nagygála, rabruha, tóga

napló: fekete dosszié, fekete könyv, napiló

ragasztó: kábítószer, szipó, szipu

toll: ököríró, penkó, penkusz, penna, száraztentás

tornafelszerelés: dorcócipő (sic!), tesicucc, tornacsuka

táska: szimatszatyor, tasi, tási, tatyó

(Röppentyűzésért hegyi beszéd)

dolgozatírás: doga-írás, dolcsi-írás, doli-írás

felelés: kihallgatás, kihorgászás, kipecázás, vérfürdő

igazgató beszéde: hegyi beszéd, szentbeszéd

puskázás: röppentyűzés

súgás: feccs-feccs, füles, kagylózik, szócsövelés, telexet kap, téves kapcsolás (a tanár hallja meg a súgást); gödörmérnök (súgó)

szülői értekezlet: konzílium, ökörkör, tata-tea

szünet: lógós nap, szünés

továbbképzés: agytágítás, fejfájdítás, fejtágítás, a segg diadala a fej felett

ünnepély: megyünk állni, törzsgyűlés

(Pedálgép, lélekidomár, igázgató)

diák: isis, sulis

kisdiák: isis-pisis

első osztályos diák: szecska

elsőéves egyetemista, főiskolás: gólya, gólya-gólya-lógója

okos diák: atomfej, bölcs bagoly, Bubó, eminenciás (az eminensből) fej, jó fej, menő manó, nagyágyú

stréber, magolós diák: bifla, csupafül, pedálgép, puncs, puncsos, vitrinbébi (mert mutogatni kell)

rossz tanuló: amatőr, civil a pályán, csikorgatja a fogaskereket, fafej, fafejű

szerencsétlen kinézetű diák: gyógyegér

tanár: diktátor, hóhér, inkvizítor, ördög követe, tanbanya (tanárnő), tancsi, tanerő, tangász, tantó bácsi, tantó néni, taszító

osztályfőnök: anyánk, falkavezér, lélekidomár, ofő, oszi, oszti

igazgató: diri, főnök, góré, igázgató, leigázgató, igi, rektor

portásnő: portatündér

Andersen: jól mesélő tanár

Anód Pista: fizikatanár

Aranyember: kedvelt tanár

Buga doktor: tudálékos tanár

Böbe baba: kövér, de kedves tanárnő

Csata Manci: történelem-tanárnő

Ciántyúk, Klóranyó: kémia-tanárnő

Klorid Feri: kémia-tanár

Csőrmester: ügyeletes tanár

Fáraó: tekintélyes tanár

Kotta Márti: ének-tanár

Pite: német-tanár (Bitte ...)

Professzor: nagy tudású tanár

Tuskó Ambruskó: érzéketlen tanár

OFŐ = Oltári fej ő!

SOS = Segíts osztálytársadon súgással!

SZIA = Szavad illőn add!

SZM = Elment az eszem!

kollégium: hotel, kan/tár = kan+tár, kenya, koles, kolesz, koli, kóter

menza: kajálda, kajolda

levesek: BMV-leves (Bele minden vacakot!)

kínai leves (Loccsantsuk ki! Öntsük csak ki!)

Leningrád-leves (Bevehetetlen)

Petőfi-leves (Minek nevezzelek?)

Schöller-leves (A jegeslegjobb)

sport-leves (Mindent bele!)

Zilahy-leves (Valamit visz a víz)

Zrínyi-leves (Aki beveszi, kirohan)

(Ájser bigékkel menő hapik)

nő-leány: ágybetét, anyag, anyu, anyjuk, anyjukom, anyus, áru, asszony, baba, babi, banya, bebi, bébi, bige, biguci, bombázó, bőr, bőrke, bür, bürke, bula, cafat, cafka, cápa, cica, cicababa, csaj, csajci, csajcika, csajszi, csajvadék, csibe, csinibaba, csipszi, csitri, dög, franka, gáré, gecilak, hús, husi, kislány, leányadalom, leányzat, lepedő-akrobata, luca, ludmilla, lumnya, luvnya, maca, macska, macskakulinkó, mahuci, mami, mámi, massza, matéria, mirza, moha, nagylány, nagy szám, néni, nőci, nőcike, nyanya, nyanyus, nyuszi, ribbansz, ricsaj, rihonya, spiné, spinkó, szatyor, szex-görl, szonya, tojó, tyúk, tyukesz, tyukica, vumen

nő, leány - dicsérő, elismerő jelzővel

nő, lány - lekicsinylő, becsmérlő jelzővel

nők megszólítása

férfi-fiú: aladár, alak, arc, csávó, csóka, dezső, faszi, fazon, fej, fifi, figura, fred, gádzsó, gecihuszár, hapi, hapika, hapó, hapók, hapsi, inas, ipe, ipebarát, ipse, ipsze, ipszinger, jampi, jani, jankó, janicsár, józsi, krapek, krappancsák, krapsi, lator, latró, mandarin, mandró, manus, manusz, mókus, muki, muksó, nőkupec, odák, pacák, pali, palimadár, pasas, pasek, pasi, pocok, pók, skac, skam, srác, srám, srámó, sunnyó, surmó, suttyó, szivar, tag, tagesz, tagosz, ürge, ürgentyű

férfi, fiú - dicsérő, elismerő jelzővel

férfi, fiú - lekicsinylő, becsmérlő jelzővel

fura fiú (homokos), ócska hapi, pocsék manus, tökszar ürge

férfiak megszólítása

apa, apafej, apám, apém, api, apikám, apóca, apus, apuskám, bátyám, bátyó, ecsém, etyém, szépetyém, faszikám, fiacskám, fiúka, főnök, haver, kisapám, kisapucikám, kolléga, lóbogár, lóboginszkája, majsztró, mester, mesterem, mester-uram, nagyfőnök, öcsém, ötyém, öcsi, öcsi-bogyó, öcsikém, öcsi- sajt, öcskös, pap, papuci, papuskám, pubi, pubikám, szépfiú, tata, tarhonya, tatu, tatuci, tatukám, tatuli

(Tesók - ősök)

anya: cárnő, mámi, mamzel, muter, muterka, öreglány

apa: fater, fati, fatkó, fratrusz, öreg, öregfiú, pápi, serif, törzsfőnök

szülő: öreg, ős

nagyanya: öregcsaj, öreglány, nagyi

nagyapa: vénfater

leánytestvér: húgó, szesztra, sveszti

fiútestvér: bratyesz, bratyó, brátyó, bratyus, bratyusz

testvér: tesó

unokatestvér: unokatesó

Barátok

barát: cimbi, cimbora, haver, haverusz

baráti kör: bagázs, banda, brancs, csapat, galeri, geselschaft, stáb

Főnök: góré, kakas, király, majsztró, mejsztró, menáger (sic!), mester, vezér

(Csípem a burádat és a virgácsaidat!)

fej: agyhely, buksi, buló, bulus, bura, daganat, dinnye, dió, dudor, észtemető, fúj (pfuj!), fűrészporraktár, gálává, golyó, golyóbis, gumó, hólyag, kobak, kókusz, kókuszdió, kopf, kopoltyú, kugli, kuglóf, kupa, pattanás, tök; bunkó fejű, okés a burája

haj: bozont, bozót, fridzura, frizkó, fűnyíró melléktermék, gubanc, háre, háré, hári, kányafészek, kazal, kefe, paróka, péró, rőzse, séró, sörény, széró, taraj, tetűfészek, toll, tupírmaskara; kazal hári, menő toll, szuper bozót

arc: ábrázat, figura, fizimiska, kép, képernyő, kudarc (- Ez arc? - Ez kudarc!), pofa, pofalemez, pofázmány, pofi, vigyorgó

nyak: giga, nyelőke, nyél, töktartó

szem: ablak, bilux, bogyó, gláz, golyó, gülü, kémlelő, kukkantó, kukklyuk, kukucska, kukucskáló, luk, lyuk, nézőke, optika, periszkóp, pislantó, skubizó, villogó

orr: cserpák, csőr, frinyó, hefti, nózli, nózlika, ormány, porszívó, szagláló, szagló, szimat, szuszogó, takonyraktár, takonytartály, trombita

száj: bagóleső, csipogó, csócsáló, csőr, etető, fecsegő, lepényleső, levesfújó, levesfúvóka, nagy kapu, nyalakodó, itt megy be s ott jön ki, pampula, pampogó, pofa, pofanyílás, recsegő, smárolda; tetám szájú (nagy méretű szája van)

fül: árnyékoló, halló, kagyló, laska, legyező, propeller, radar, takaró, zsírosbödön, vitorla; konzerv fülű, mirelit fülű (elálló fülű); Kagylózz jól ide!

mell: cici, cickó, csöcsi, didi, didkó, didró, duda, előny, lökhárító, lölli, löllő, tejcsarnok, töf-töf, ütköző,

mellbimbó: bembaja, bembó, bimbaja; pici cici, csöcsi madár

szív: pumpa

has: bél, bendő, hasi, hasika, haskó, horó, pocak, poci, pockó, pocok, sörizom

fenék: alváz, rózsakert, sej-haj

kéz: csülök, jatt, kacsó, lapát, málnakeverő

mancs: mellső láb, pracli, tapogató, uszony

köröm: karom

láb: csaniga, csánk, csülök, futómű, gombatenyészet, járószemölcs, karó, kóró, lőcs, mankó, oszlop, pálca, pata, pipa, pipaszár, sárhányó, sonka, szipka, tappancs, tuskó, venyige, venyőcs, virgács

női nemi szerv: bájlavór, bájvájdling, bugyelláris, buksza, kéménylyuk, füge, muff

férfi nemi szerv: antenna, bájdorong, bot, bőrkulacs, bőrstanecli, bőrszivar, bőrzacskó, bráner, brokesz, broki, brokefeller, dákó, édesgyökér, fogasléc, fúró, fütyi, fütyülő, hamburgi limbóc, hancúrléc, hülye gyerek, injekcióstű, joystick, káró, kéjléc, kukac (- Kukk, adsz? - Kukk, nem adok!), lándzsa, lompos, lőcs, mogyoró, műszer, pipa, plajbász, répa, szerszám, vízipipa, vízipisztoly

(Fakukac? Fakabát!)

agronómus: földtúró, ugró mókus

aranyműves: drótos

asztalos: fakukac

bádogos: pléhsuszter

bakteriológus: baci-kutató

fodrász: fűnyíró

geológus: földkukac

kőműveslány: habarcstündér

lovasrendőr: emeletes paraszt

mezőgazdász: trágyász

nőgyógyász: kéményseprő

orvos: embersintér, hóhér, mészáros

postás: küszöbhágó

rendőr: antimelós, baromberci, fakabát, fejvadász, hekus, kékangyal, kopó, pandúr, yard (jard), zsaru, zsernyák

szobafestő: létrakukac

tanár: állatszelídítő, tancsi

televíziós szakember: tevevíziós

tisztviselő: aktakukac, irodakukac

utcaseprő: lócitrompofozó

vasesztergályos: fémbuzi

villanyszerelő: fázishuszár

WC-pucoló: aranyásó

(Jakó és surranó)

alsónadrág: oroszlánbarlang

apró, jelentéktelen tárgy: bigyó, bigyóresz

bakancs: baksi, baki

buszjegy: úticédula

cigaretta: bagó, bláz, cigi, csibak, füsti, koporsószög, mahorka, spangli

cipő: csónak, csuka, ladik, rocsó, topogó, tyúkszemtok

csikk: dekk, királydekk

farmer: farmis, farmos, faros, szuperrongy

fésű: gereblye, hárésöprű, tetűpuska

gyufa: gyutacs, gyútika

holmi: cucc, motyó, pakk

kabát: kabanyusz, kabét

katonai bakancs: surranó

mobil-telefon, rádiótelefon: bunkofon, taplofon (azoké a bunkóké, taplófejűeké, akik pl. hangversenyen is bekapcsolva hagyják mobil-telefonjukat)

nadrág: gatyó, gátyó, naci, nacó, nasztró

nyakkendő: csirkebél, kultúrmadzag, tyúkbél

olló: nyissz

óra: ketyegő, krumpli, vekker

öltözék: szerelés, szerkó

öngyújtó: lángi, öngyi

papírzsebkendő: pézsé (pzs.), takonypelenka

pénztárca: bank, brifkó, bugyelláris, lóvéraktár

pulóver: pulcsi, puló

sapka: satyak, satyarék, sityak, tökfödő

személyi igazolvány: flekó, flepni, flepp, lópasszus, szamárpasszus, személetes, személyi

szemüveg: cvikker, kukker, kukucska, szemüge

WC-papír: sló-papír

zakó: jakó, jákó

zsebkés: bicsak, gyíkleső

(Kevés a suska?)

pénz: dohány, cicesz, fitying, garas, gazsi, guba, gubesz, gubóresz, lé, leves, lóvé, mané, mani, monej, pesó, peták, pezó, piacter, piaszter, stekó, stex, suska, zsozsó

pénznemek

ezerforintos: Bartók, rongy, zöld

forint, forintos: froncsi

húszforintos: Kossuth

kétforintos: bélás, zsebnehezítő

ötforintos: mázsás vas

ötezerforintos: barna

ötszázforintos: Ady (adi = Add ide!)

(Papírjaguár és egérkamion)

autó, gépkocsi: csecsedoboz, csotrogány, járgány, zatyó

autó (típusonként)

Dácia: bocskorosok bosszúja

Lada: ládafia

Mercedes: merci

Polski FIAT (kicsi): egyiptomi fakoporsó, fiatovics, fityó, katicabogár, nyuszibusz, pázsit-mókus

Skoda: skodaláda, skódi

Trabant: aszfaltpattanás, egérkamion, furnérláda, gyufáskatulya, hátizsák (Trabant biztonsági övvel), Honecker bosszúja, lökhajtásos szappantartó, papírjaguár, papundeklidoboz, porse (Ha koccan egyet, por se marad belőle), Strabanc, Trabi, Trabicsek, tupírozott szappantartó

Wartburg: büdösburg, büdöske, bűzdaráló, szarburg

Zaporozsec: kerti traktor, kozák Merci, traktorozsec, Zápi, Zápor Jóska, Záporozó

autóbusz: konzervdoboz, ócska vastaliga, olajkakadú, szardíniásdoboz, tyúkketrec

cementszállító autó: teve

csuklós busz: összetett tragacs

fiáker: szőrös taxi

hajó: teknő

kerékpár: atomtaliga, bicaj, caj, cajgli, canga, drótkecske, pléhszamár, pulykakergető, strasszerkergető

lovas szekér: csigajárat, zabmotoros

motorkerékpár: mákdaráló, pufogó

motorkerékpár (típusonként)

Danuvia: dancsi

IZS: Izsák, Megy izs meg nem izs.

Pannónia: libakergető, Pancsi

Tünde robogó: kecske

ócska, régi jármű: csotrogány, krehács

repülő: repcsi, röpzaj

teherautó: teherketrec, teherláda

villamos: csilingelő

vonat: kávédaráló, kehegő, mákdaráló

(Smár-pár: szúnyogcsődör és tonna madonna)

alacsony: babszem, bogyótermetű, csökevény, csöki, csökött, csőpucoló, csúszómászó, dugó, hegyi törpe, kerti törpe, létrával néz a szoknya alá, liliputi, mélynövésű, mini, padlótorpedó, porba fingó, pöcsöm csücske, sámlira áll, hogy befűzze a cipőjét, seggdugasz, szilvamag, talajmenti ember, tarhonya, töpörtyű

magas: col, coli, colinger, colos, égbekiáltó, felhőharcoló, gángó, létra, loghec, longi, mennyei lajtorja, a Rómeó és Júliában ő játssza a létrát, zsiráf, giraffe, zsiráfgondozó

sovány: csonti, csontváz, csontváz-kollekció, egércsődör, girnyó, hámozott giliszta, horpadtképű, izompacsirta, szúnyog, szúnyogcsődör, szúnyogkirály

kövér: cipőfejű, dagadt, dagi, digi-dagi, dús hús, egész estét betöltő segge van, gőzkoca, háj-báj, hájfejű, hájflekk, hájgombóc, hájpacni, hájtorony, húskombinát, hústorony, mócsing, mozgó parizergyár, tonna madonna, tömör gyönyör, tömött gyönyör, zsírbüfé, zsírflekk, zsírpacni, zsírplecsni

gyenge: nyamvadt, nyifánca

erős, bádis: bicós, (bicepszes), bugyi-bilder (a body building-ből), deltás, kajakos, klassz deltái vannak, kondis

kopasz: beton sérós, bőrfejű, csúszdafejű, EDDÁ-s, harisnyafejű, Kodzsek, Kojak (sic!), kopár, kopcsó, kopka, kuglifejű, kugligolyó, simafejű, smirgli, tarka (tar-ka), szopott gombóc

hajszín, hajviselet szerint: albínó (tejfölös fehér, túl szőke), gyufafejű (vörös hajú), kormos (fekete hajú), "lángtenger felette" (vöröshajú), neandervölgyi (gondozatlan, hosszú haja van), piroska (vöröshajú), tranzisztoros (kislány nagy konttyal), tűzgolyó (vörös hajú)

bőrszín szerint: légyszaros, lúdtojás, pöttyös, pulykatojás, szita alatt napozott (szeplős), mozdonyszőke (fekete, sötét bőrű)

kancsal: engem néz, téged lát; jó postás lenne belőle: egyik szemével a levelet nézné, a másikkal a házszámot

nagy fogú: fogacsi, fogarasi

nyúlfogú (két felső középső metszőfoga jóval hosszabb a többinél): alapító tagja lehetne a Csipet-csapatnak (vagy selypítve: a Cifet-cafatnak)

turcsi orrú: malac, coca, coca-orrú, konnektor orrú

sörtés, borostás arcú: sertés (a serté-ből, sörté-ből)

szakállas: bundás, szőrmók

púpos (nő): Csak egy melle van, az is a háta közepén

szexis kinézetű nő: csöcsi madár, csöcsös madár, ero cicus, tébés (szúr a melle), tutajos (faszállító)

szexis kinézetű férfi: acélos fiú, dárdás fiú

csúnya: egyéni szépségű; őt sem iparművész tervezte; őt sem árulnák a képcsarnokban; penész, szutyi, topis, tré kinézetű

ittas, részeg: beállt, beba..ott, becseszett, bekúrt, bekúrt, mint az albán szamár, bérlete van az Edison-bárba (az Edison utcai kijózanítóba), beseggelt, be van baszva, detox, elveszítette az agykontroll-igazolványát, ki van világítva (illuminált), kotta, kicsit kotta, tökkotta, ledobta-lelökte az agya a gépszíjat, le van lassulva, makszos, mattrészeg, piás, tajtrészeg, tintás, tinta, betintázott, totál káros

(Ami lehetetlen: agyilag zokniból agytröszt)

okos: agytröszt, észgyár, észkombájn, nagy tudású versenyzőnk

buta: agyilag zokni, annyi esze sincs, mint egy porceláncsirkének, Baj van az emeleten, lebontani!; Biztos mosógépben született (s az kimosta az agyát; összerázta az agyát), bunkó, dinnye, döngölő, emelték a tantusz árát, "észkombájn", hiányzik valami az emeleten, homály, lóg egy deszkája, madár, magas neki; magas neki, mint tyúknak a tűzoltó-létra, meglazult egy csavar, nem viszi túlzásba, pam-pam, palira veszik, postás, seggfej; stik-stik, nulla négy, nem forog az agykerék; vasutas

nem normális: csavart fejű, dilinós, dinka, flúgos, tiszta flúg, gogyós, golyós, begogyózott, begolyózott, gyagyás, gyogyós, gyépé (gyógypedagógia: gy. p.), hangyás, ketyós, lökött, lüke, nemrég jött a vigyorgóból, szappanos agyú, zizzent

ügyes: elsült a keze, játékos, nagy játékos, sikeres játékos, ott van, szeren van

ügyetlen: balfácán, balosz fácánosz, balf..., béna, bunkó, csóri, csórikám, nem sokat fakasztott, paccer

jó humorú: humor-zsák, köpi a humort, poén-zsák, nem egészen a földön jár: elvarázsolt, lila

érzéketlen: fap...a, fatökű

nagyképű: fennhordja a krumpliját, játssza az agyát, játssza a fejét, megjátssza magát, nincs bőr a képén, vastag bőr van a képén

hazudós: kamukéró, kábító, kincstári dumagép, rizsás, rizsázó

ideges: bepipul, bepörög, dilis, kiveri a balhét, kiveri a dilit, kiveri a rikácsot

szemtelen: pofátlan

szende: szűzfülű

piperkőc (férfi): bájgúnár

szerelmes: beleájult, bezúgott, belezúgott

homoszexuális: buzi, buzeráns, homok, homokos, meleg

könnyűvérű nő: cafat, cafka, kurva

biszexuális: hideg-meleg

garázda, megbízhatatlan: huligán

belevaló: tökös

megbízható barát: jó faszinger

gyáva, félénk: trottyant

jókedvű személy: bruhaha, hahaha, hihi

(Tök-csúcs-szuper)

Pozitív és negatív értékítélet kifejezésére egyaránt használatosak

állati, atom, atomi, baromi, bitang, bomba, cefet, csúcs, dögletes, eszméletlen, halál, haláli, halálos, hótt, hulla, irtó, isteni, istentelen, kurva, marha, ménkű, oltári, piszok, pokoli, rém, szuper, tök, tuti, világi

Így:

Pl.:

Halmozásszerűen:

Csak pozitív értékítélet kifejezésére használatosak

baró, bomba, buli, bulis, dzsesszes, dögös, faja, fajcsek, fájintos, fasza, faszagányos, faszályos, francsi, frankó, franyesz, franyó, izgi, klassz, korrekt, kóser, kovász, lácsa, lácsó, márka, márkás, menő, NB I-es, okés, prímás, szuper, szupi, tökös

Így:

bomba klassz: baró fájintos, menő kovász

Pl.:

Halmozásszerűen:

Csak negatív értékítélet kifejezésére használatosak

Így:

Pl.:

Halmozásszerűen:

(Ne rizsázz, melózz!)

csörög: táncol

dencingel: táncol

dumál: beszél

flammol: eszik

gürizik: dolgozik

imbolyog: táncol

kajál, kajol: eszik

kettyint: közösül

koppan: megjár

lambizik: lambadát táncol

lejt: táncol

lötyög: táncol

majrézik: fél

melózik: dolgozik

nyikorog: nyafog

perecel: elesik járművel

pörög: táncol

ráz: táncol

repeszt, repiszt, repít: járművel gyorsan halad

rinyál: sír, nyafog, panaszkodik

rizsázik: sokat beszél, mellébeszél

robizik: dolgozik

rokizik: rock and roll-t táncol

rühell: utál, nem szeret

sóderol: beszél, mellébeszél

sumákol: sunyi módon viselkedik

süketel: sokat beszél értelmetlenül, feleslegesen, figyelem-elterelően

szívóskodik: ragaszkodik az igazához

szövegel: sokat beszél

zabál: eszik

(Kiakad ... bepipul ... eldzsal ...)

átdob: becsap, félrevezet

átejt: becsap, félrevezet

áthajít: becsap, félrevezet

átráz: becsap, félrevezet

átver: becsap, félrevezet

becsajozik: szerelembe keveredik lánnyal

bedilizik: meghülyül, ideges lesz

begerjed: indulatba jön

begorombul: méregbe gurul

begurul: dühbe gurul

bekefél: beiszik

beköp: elárul, felad

bekrapekol: szerelembe keveredik fiúval

benyal: behízeleg

bepipul: méregbe gurul

bepörög: méregbe gurul

berág: megharagszik valakire

bestíröl: benéz

bezsong: beleszeret valakibe vagy valamibe; méregbe gurul

elhúz: eltávozik

elkenődik: elkeseredik

eloson: eltávozik csendben

elpárolog: eltűnik, megszökik

elslisszol: eltűnik, szó nélkül eloson

eltűz: gyorsan eltávozik

fölplankol: észrevesz, föltár, leleplez

kiakad: megütközik, megbotránkozva meglepődik

kiborul: idegileg kikészül

kibuggyan: idegileg kikészül

kifing, kifingott: tönkremegy, tönkrement

kicsinál: tönkretesz

kikészít: tönkretesz

kinyiffan: tönkremegy

kipecáz: kiszemel

kipurcan: tönkremegy

kiszúr (magának): kiszemel, észrevesz

lebaltáz: lehord, megszid

lebarmol: lehord, megszid

lebőg: leég, szégyenben marad

lecsoffan: elkeseredik

legombol: pénzt csal ki

legorombít: megszid, lehord

lekopik: elmegy, eltűnik

lelép: eltávozik

lelombozódik: elszomorodik

lemeszel: függőleges karmozdulatokkal járművet állít le

lenyúl, megnyúl: kizsebel, kifoszt

lerobban: elromlik, tönkremegy

lerohad: elromlik

lesmárol: végigcsókol

leszúr: lehord, megszid

letejel: leadja a pénzét az utolsó fillérig

letol: lehord, megszid

megkártyáz(za): szabálytalan dolgot visz végbe

megkeféli: közösül vele

meglép: eltávozik (angolosan)

megpattan: eltűnik, eltávozik

megruház: megver

megszívat: becsap, rászed, feldühít

megszívja, rászív: megjárja, becsapódik, ráfizet

ráfázik: megjár

rárippan: gyorsan nekikezd

ráröpül: gyorsan nekikezd

rávarjúzik: gyorsan nekikezd

becseszi a fejét, a könyökét: beveri a fejét

betermeli a kaját: megeszi az ételt

ezerrel kiabál (ezer decibellel): nagyon erősen kiabál

felnyalja a dohányt: felveszi a pénzt

ki van tömve (dohánnyal): sok a pénze

kiveri a balhét: veszekszik

kiveri a dilit: veszekszik

kiveri a rikácsot: veszekszik

kiveri a tam-tam-ot: veszekszik

letaknyolja a vényt: fölírja a receptet

lemarja a lóvét: leteszi a pénzt

nem viszi túlzásba: lusta

rúgja a bőrt: focizik

sík ideg vagyok, Sík Igor vagyok: síkba lefekszem a tehetetlen idegességtől

tömi a majmot: eszik

űzi az ipart: erőteljesen csinálja a dolgot

adja a bankot: nagyzol, nagyképű

bedobja a törölközőt: félbehagy valamit, lemond a győzelemről

befűtöttek neki: nehéz (meleg) helyzetbe került

behúz a csőbe: nehéz helyzetbe hoz

bekapta a legyet: terhes lett

belógatja a makkost: elvégzi a WC-n a kisdolgát

berozsdásodott a feje: nehezen, lassan gondolkodik

beveri a szundit: elalszik

csikorgatja a fogaskereket: nehézkesen gondolkodik

dobja a csajt: elhagyja a lányt

elfogyott a nafta: nincs több energiája

felhúzza a nyúlcipőt: elsiet, elfut

fölmegy a pumpája, fölmegy benne a pumpa: elveszíti a türelmét

gőzöl a feje: ideges lesz, méregbe gurul

horogra akadt: elfogták, elkapták

hosszút köpött: hányt

húzza a csíkot: sietve eltávozik

játssza az agyát, a fejét: megjátssza magát

kábelt fektet: elvégzi a nagydolgát a szabadban

kicsavarja az uborkát: elvégzi a kisdolgát

kigitteli a fajanszot: elvégzi a nagydolgát angol WC-n

kiszáradt belőle a benzin, a nafta: nincs több ötlete

leadja a drótot: közvetíti az üzenetet

lehengerel mindenkit: nagyképű, erőszakos

leteszi a lapot: kimondja a véleményét

malaca van: szerencséje van

megjátssza magát: nem őszinte

megrohad az unalomtól: nagyon unatkozik

megsiratja az uborkát: elvégzi a kisdolgát

meg van zakkantva: megzavarodott, kifordult magából

melegíti a széket: túl sokáig ül

morog a belügyminiszter: éhes, korog a gyomra

nyomja a sódert, a rizsát: beszél, dumál egyvégtében

olajra lép: sietve angolosan távozik

padlón van, padlóra került: igen rossz helyzetbe került

palira vesz: becsap

partiba dob, partiba vág: ellenszolgáltatásért, pénzért odaadja nőjét másnak

Piskótáékhoz megy: WC-re megy a kisdolgát végezni

pléhre csúszik: becsapták

pofára esik: becsapódik

rájött a nagy bú...: Bú, de szeretné "azt" csinálni!

rászakadt a bank, az OTP: sok a pénze

rázza a rongyot: nagyzol

streetpizzát csinált: hányt

Szarkáékhoz megy; szarkát fog: WC-re megy a nagydolgát végezni

színeseket ásít: hány

valamit kiejtett a szájából: hányt

beutáló - a beutaló tréfás ferdítése

csodállatias - a  csodálatos elkomolytalanító vagy éppen ellenkező előjelű használata

igázgató - az igazgató elnevezése - tréfásan utalva "leigázó" mivoltára

lehányzó - az archaikus ízű, komoly leányzó kifigurázása, "lerántása"

nyelvtársak - az elvtársak átvitele a nyelvért dolgozók, aggódók, az egy nyelven beszélők jelölésére

nyögdíj - a nyugdíj értékének kifejezését is jelölő elnevezés

özönvicc - sok-sok tréfa az özönvíz-ből

sajthiba - keserű, romlott sajt a sajtóhibá-ból

Elfogyasztottad a napi sajtot? - Elolvastad a napi sajtót? jelentésben

szagfelügyelő - a szakfelügyelő deformálása - utalva a szaglászásra

tanfütyülő - a tanfelügyelő elkomolytalanítása (utalva a "fütyülünk rá" mögöttes jelentésére is)

sirodalom - az irodalom tréfás torzítása a művek hangulatára vagy e tantárgy tanulásának hangulatára utalva

CSKPB (Csékápébé) = Csitt! Kuss! Pofa be!

HÜLYE = Helyes, ügyes, jólnevelt ember

KUSS = Kérem, uram, súgva, suttogva!

RÉDOSZ = Részeges Disznók Országos Szövetsége

SZIA-SZIA = Szeretlek, imádlak, akarlak,
                     Szeretnék izzadni alattad!

NYASGEM! = Nyald ki a s...em!

Jó postás lenne belőle: egyik szemével a levelet nézné, a másikkal a házszámot. (Kancsal.)

Kétszer vettem: egyszer észre, egyszer el. (Loptam.)

Kimondta a kígyó nevét: boaá. (Hányt.)

Lefeszített lábfejjel ment haza. (Olyan részeg volt, hogy ketten húzták-vonták, ezért spiccben állt a lábfeje, mint a balett-táncosoké.)

Megy a Karak vadászni. (Rókázik = hány.)

Te is beléphetsz a tükörtojás-egyletbe. (Olyan nagy a hasad, hogy csak tükörből látod a tojásaidat.)

Terhes volt a hintalova. (Ó-lábú.)

Trombitának nézte és megfújta. (Ellopta.)

A francba! (Sajátos beszéddallammal)

Ezt ni! Ezt! (Kimondása közben karjelzéssel mutatja is.)

(Ezt a mondatot úgy ejtik ki, hogy a puszi szó első szótagját cuppantják, a fütyi szó első szótagját pedig fütyülik.)

Azzal szemétkedj, aki legelőször rád húzta a kisinget! (Anyáddal, ne velem!)

Köpd fel a pilácsot! (Gyújtsd fel a villanyt!)

Nyomj egy stanglit a bambámba! (Dugj egy cigarettát a számba!)

Tűnés!; Tűnj el!; Tűnjél el!

Olyan, mint a néprádió: nem lehet fogni rajta semmit.(Sovány nőre mondják.)

Addig jár a korsó a kútra, míg fölcsinálják a vízhordó leányt (lányt).

Akiért a harang szól (Intővel megy haza a diák.)

Báj, báj! (Bya, bya!)

Háj, háj! (Hí, hí!)

Szia, tobozos! (Fenyőfának a "Szia, dobozos!" reklámszöveg mintájára)

Tsűsz! (Tschüß!)

- Kő? - kérdezi valamire rámutatva, majd amikor a megszólított nyúl utána:
- ... nyököm.

- Megtojt már a nyúl?
- Egy pirosat. (Egy százforintost.)

De akkor már késő,
Hátadban a kés, ó(h)!

Még egy ilyen beköpés,
S fejeden egy kinövés! (vagy: bekötés)