Dunántúli evang. egyházkerületünk még a reformáció négyszázados jubileuma alkalmából bizott meg e nagyobb történeti műnek megirásával. Az I. kötet nagyobb része, az egyes egyházközségek története, már évekkel ezelőtt elkészült. Kiadását azonban a világháborut követő nehéz viszonyok között nem remélhettem s azért a kinyomatását nem is kértem. Jobb időkre vártam. Kishitűségemet váratlanul hamar megszégyenítették a kemenesalji és győri egyházmegyék lelkészei s más buzgó hivek, kik egyházi lapunkban sürgették munkámnak kiadását s a megrendelők és előfizetők is szép számmal jelentkeztek. Majd pedig egy igen megtisztelő és lekötelező ajánlat érkezett hozzám. Egyházunknak egyik előkelő, buzgó tagja, aki ezután is névtelen kiván maradni, tisztán egyházunk multja iránt való meleg érdeklődésből felajánlotta, hogy a kiadás összes költségeit előlegezi és a vele járó kockázatot is vállalja.

Ez az evang. egyházunkat jellemző nemes áldozatkészség régi példákra emlékeztet. A kuruc háboruk szenvedései és a szatmári béke után, midőn az ellenséges hatalom templomfoglalásokkal, iskoláink lefokozásával, cenzurával, revizióval és az üldözés más nyilt és titkos eszközeivel igyekezett szellemi életünket elfojtani és egyházunkat a csendes kimulás állapotára juttatni, a Halléból visszatért ifju lelkészek, Szeniczei Bárány, Vásonyi, Sartorius Szabó s a nagy Francke többi lelkes tanítványa, megdöbbenve látták itthon szellemiekben is a sorvasztó nagy inséget. Még ábécéskönyve sem volt a gyermeknek és énekeskönyve sem a gyülekezetnek. "Hasonlók voltunk - mondják később ők maguk - Izraelhez, melyben Saul király idejében a harcznak napján sem kovács, sem fegyver, sem dárda nem volt." (I. Sám. 13, 19.) S tollat ragadva abban a nemzetietlen korban rövid idő alatt igen értékes egyházi irodalmat teremtettek, 1000-1500 oldalas vastag kötetek látnak napvilágot díszes bőrkötésben, aranyvágással. Bél Mátyás javított Ujszövetség-fordítását rövid időközben Torkos András és a két Bárány új fordításai követik, az utóbbi magyarázatokkal; az Új Zengedező 1600 lapra felduzzasztott kötete, Arndt János és Rambach vastag könyvei mutatják e kornak szellemi gazdagságát. Egyházi emberek művelik a magyar nemzeti irodalmat is. Bél Mátyás földrajzi, történelmi és nyelvészeti munkái mellett Szeniczei Bárány irja Francke nyomán erősen hazafias szellemben az első magyar neveléstant. A hazai könyvnyomtatók a hatósági tilalom miatt nem merték vállalni az egyházi műveket. Titokban, Norinberga, Frankofurtum helynevekkel jelentek meg, holott Győrött Fábri Gergely, a fiatal káplán-rektor rendezte őket sajtó alá. Mindez pedig úgy volt lehetséges, hogy Telekesi Török István, a volt kuruc ezredes és Rákóczi kormánytanácsosa, Ostffy Mihály, az első felügyelőnk, a Wittnyédyek, Schwaidli Mihály uram "juratus assessor és Győrött, a belvárosban nevezetes kereskedő", a Wittenbergben alapítványt tevő Poldt Mihály uram, szintén győri polgár, adták a kiadás költségeit. Már Sylvester, Dévay, Sztáray, Kulcsár, Beythe, a Zvonaricsok, Magyari, Lethenyei és egyéb dunántúli evang. irók művei is csak a Nádasdyak és más jókedvű patrónusok bőkezűségéből jelenhettek meg. Ez a hagyományos evang. szellem ma sem halt ki egyházunkból. Bizonysága ime, hogy ily nagyobb terjedelmű munka a mai viszonyok között, midőn nemzetünk "tudománymentő" egyesületre szorul s nagyobb műveket régi tudományos társulataink is alig adhatnak ki, a mi szerény egyházi irodalmunk terén megjelenhetett. Hála érte a névtelen jótevőnek.

Egyházkerületünktől a megbizatást nagy örömmel vettem. Már e nélkül is ifjúkorom óta gyűjtöttem az anyagot s a munkamegosztás elve szerint szülőföldemnek, a hozzám közelebb eső Dunántúlnak egyháztörténetét tűztem célul magam elé. Kész előmunkálatokat nem igen találtam. Jegyzőkönyveink csak 1600 óta vannak s eleinte nagyon hiányosak. Püspökeink közül Musay Gergelynek volt nagyobb történeti érzéke, aki hivatalos útjairól 1646. már Itineráriumot készített s 1661. Regestumba foglalta az elveszett és megmaradt gyülekezeteket, Haynóczi Dániel soproni rektor latin költeményéhez 1742. a dunántúli püspökök rövid életrajzát mellékelte. Ribini János kétkötetes művében sok értékes dunántúli adatot is közöl. Az első buzgó történetirója Dunántúlnak Hrabovszky György várpalotai lelkész volt, aki lázas szorgalommal gyűjtötte vastag kötetekbe a dunántúli forrásokat (Scrinium Antiquarium, Presbyterologia, Gymnasiologia), de nyomtatásban csak "Papi Tükőr" című füzete (az 1806-ban élt lelkészek életrajzai) jelent meg. Zarka, Vietoris és Wilfinger szintén csak a dunántúli püspökökről irtak igen röviden. Gamauf Teofil Sopron történetével kapcsolatban az egyházkerületre vonatkozó adatokat is gyűjtött. S végül Pálfy József is közölt Dunántúl egyháztörténetéből egy kis vázlatot az 1853. évi Névtárban. Ujabban a Protestáns Szemlében és az Egyháztörténeti Adattárban jelentek meg értékesebb forrásközlemények is.

Munkámat a források gyűjtésével kezdtem meg s Dunántúlnak általam szerkesztett Egyháztörténeti Emlékeiből egy kötetet ki is adott a kerület. (Sopron, 1910. 8. r. 404. l.) Majd a soproni egyházközség történetéből irtam meg az I. kötetet. (Sopron, 1917. VIII. + 521, a szövegbe nyomott 76 képpel.) E nagyobb művein megjelenése előtt és után folyóiratokban és külön füzetekben is főként olyan tárgyakat dolgoztam fel, melyek Dunántúl egyháztörténetének voltak kiegészítő részei.^[1] Ezek az előtanulmányok bátorítottak arra, hogy a megtisztelő megbizatást elfogadtam s az egyházkerület egész történetének megirására is vállalkoztam. Ismerem munkámnak gyengéit. Igen nagy volt a terület, melyet át kellett kutatnom. Felvettem ugyanis minden egyházközséget, amely valaha akár csak átmenetileg is rövid időre a dunántúli kerülethez tartozott. S mivel csak igen kevés egyházközség története volt megirva s ezek is hiányosan, magam igyekeztem ezt a hiányt, amennyire birtam, pótolni. Mert az egyes gyülekezeteknek, mint alkotó részeknek ismerete nélkül, a kerületnek, mint egésznek történetét megirni nem lehetett. Művem ily módon egy külön résszel bővült, mely csak az alapvetés és első virágzás korának tárgyalásában ily terjedelmes. Itt ugyanis a filiákkal együtt mintegy 530 egyházközségről kellett beszámolnom, míg az elnyomatás korában kerületünk 50 gyülekezetre fog összezsugorodni. Azért a hátralevő két korszak (az elnyomatás és feléledés kora), a tervbe vett II. kötetben jól elfér. Az első korszak határát a források hiányossága miatt többször át kellett lépnem, hogy visszafelé vonhassak következtetéseket. Feladatom itt sokkal nehezebb volt, mint Sopron egyháztörténetének megirásakor. Mert ott csak egy helyre szorítkozott kutatásom, rendezett gazdag levéltár és értékes előmunkálatok állottak rendelkezésemre, míg itt a terület nagy, a forrásanyag igen hézagos és az út töretlen volt. Azért a tárgynak arányos és egyenletes feldolgozása itt sok nehézségbe ütközött s a figyelmet lekötő részletek és jellemző adatok csak ritkábban kinálkoztak.

A feldolgozott anyag nagy részét még közzé nem tett s eddig fel nem használt, jobbára latin nyelvű kéziratokból, az eredeti jegyzőkönyvekből s egyéb levéltári adatokból merítettem. A tárgyalt egyházközségek középkori történetéből is vettem át egyes érdekesebb egyház- és kulturtörténeti adatokat, de a középkorra vonatkozólag önálló levéltári kutatásokat nem végeztem, ez nem volt feladatom. Itt a nyomtatásban megjelent forrásokat, különösen Békefi Remig nagybecsű műveit használtam fel. A reformáció korára vonatkozó forrásaimból, amint magam is sokat tanultam, hiszem, hogy olvasóim is több újonnan feltárt dolgot fognak megismerni. Szükség is van arra, hogy eddigi hiányos egyháztörténeti ismereteink kiegészíttessenek. Egyes helyi monográfiák ugyanis néha igen mostohán bánnak el a protestantizmus történetével. Két tekintélyes egyházi irónak "Lövő története" c. műve például a római pogány őskort is tárgyalja és a legújabb kor plebánusait s bérmáló és bucsuünnepeit is sorra veszi, de a Lövőn közel másfél századig virágzott protestáns korszakról vajmi keveset mond. Arról, hogy itt már a XVI. században virágzó iskola s több értékes magyar kiadvánnyal könyvnyomda is működött, hogy Lövőnek Lethenyei István és Musay Gergely személyében irodalmi műveikből is ismert, tudós lelkészei voltak s az evang. Révay Zsófia, Erdődy Bálint gróf özvegye még 1651. is Lövőn a kastélyában evang. udvari lelkészt tartott, a lövői születésű s irodalmilag is működött Vajda Györgyöt, aki "ex castello Sicz" irott levelében a nyomtatott "Csepregi Graduál" mellé egyéb liturgikus énekeket is kért használatra, arról pedig szó sincs benne. Ennek bizonyára a rejtve lappangó források voltak az okai. De másutt arra is van példa, hogy szándékosan hallgatják el egyházunk történetét, mint ahogyan II. Rákóczi Ferencről sem volt szabad szólni sokáig s csak Thaly Kálmán derített fényt a nagy fejedelemre és korára.

Az egyház s ebben is a vallásos hitélet volt kutatásom főtárgya. Erre nézve igyekeztem minél több értékes anyagot összehordani s az egyházi élet minden ágát megvilágítani. Vannak is e téren értékes forrásaink. Timon Ákos szerint például a győri r. kath. püspökség legrégibb egyházlátogatási jegyzőkönyve csak 1641-ből való, míg nekünk már 1627-ből és 1631-ből is vannak ilyenek, és pedig eléggé részletesek. Igyekeztem azonban egyházunk multját művelődéstörténeti keretbe foglalni s egyházunknak a magyar kulturtörténetben való jelentőségét is mindenütt figyelemmel kisérni. Jegyzőkönyveinkben akadtam magyar falvakra, melyekről ma már alig tud a geográfia. Komárom megyében Bokod mellett Szenterzsébetre 1639. még lelkészt avatott Kis Bertalan püspökünk. Ma már Bokod határában csak egy dülő őrzi még Szenterzsébet nevét. Ilyen az evang. gyülekezettel együtt eltünt magyar falvak voltak még Sárkánysziget Zalában, Inta és Varsány Vasmegyében, Mindszent, Kisrét Győr megyében. Az egyházi belső emberek, a lelkészek és tanítók mellett mindig figyelembe vettem a többi egyháztagot, a főurakat, köznemeseket, sőt az egyszerű céhmestereket (gondnokokat) is. Ez által munkám családtörténeti adatokkal bővült s azt hiszem, sikerült a magyar genealógiához értékes anyagot szolgáltatnom. Fontos adatokat találtam az evang. házassági jog, (törvénykezés, válóperek) történetéhez is, amelynek még több kérdése vitás s vannak jogtudósok, kik a protestánsok külön házassági jogát a multra nézve is kétségbe vonják. Ennek cáfolatául közlöm az evang. egyházi törvényszék néhány itéletét teljes szövegében még a bécsi béke és a zsolnai zsinat előtti időkből. Figyelemmel voltam az egyházi intézmények mellett evang. népünk erkölcsi életére, a lakodalmi s egyéb népszokásokra. Forrásaink bepillantást engednek a régi evangelikus városok (Sopron, Sárvár, Csepreg, Kőszeg, Magyaróvár) elöljáróinak erkölcsi biráskodásába s feltárják e téren az egyháznak a világi felsőséghez való viszonyát. Iskoláink, a magyar nevelés, ennek felsőbb foka, a lelkészképzés története is több adatot vehet dunántúli egyházunknak kutforrásaiból. S egyházi irodalmunk néhány termékét talán az általános hazai irodalomtörténet sem fogja kicsinyleni.

Evang. egyházunk a vallásos hitélet mellett hű ápolója volt mindig a hazafias magyar nemzeti szellemnek is. Dunántúli egyházunknak, melyben a magyarság a hitközösség révén idegen nemzetiségekkel, horvátokkal, vendekkel, tótokkal, németekkel állott érintkezésben és egyházi kapcsolatban, ezen a téren nehéz, de egyszersmind nemzeti szempontból igen fontos hivatás jutott osztályrészül. És a mult idők emlékei bizonyítják, hogy egyházunk ebben a helyzetében is hazafias hűséggel tette meg kötelességét. Az evang. magyarság a dunántúli részeken nem veszített, hanem inkább hódított és pedig tisztán magasabb szellemi műveltségével, minden erőszakos elnyomás és kényszerítés nélkül. Egyházunknak helyzete és feladata e tekintetben sokkal nehezebb volt, mint a tisztán magyar vidéken alakult egyházaké. Egyházunk a török elől menekült horvátokat, a Zvonaricsokat és a sok szláv nevű lelkészt és tanítót jó magyarokká nevelte, kik hamar megtanulták nyelvünket és jó magyarsággal irták műveiket. Csepreg iskolája nagy magyarbaráttá nevelte a mecklenburgi Gabelmann magisztert, a történetirót, akinél lelkesebben német ember a magyar nép jelleméről még nem szólott. A Felvidékről Dunántúlra költözött Turócziak, Bánócziak, Hajnócziak, Hrabovszkyak, Matkovichok, Turcsányiak, Zmeskálok, Zathureczkyek, Jeszenszkyek és a többiek itt evang. egyházunk kebelén lelkes magyar családokká váltak. A cseh-német Lobkovitz Poppel Éva, Batthyány Ferenc hitvese, a buzgó lutheránus nagyasszony, Balassa verseit énekelte, magyarul levelezett, Bethlen Gábornak esküdött hűséget s a költő Zrinyi Miklósnak volt nevelőanyja. Lackner Kristóf dr. polgármester, a soproni bajor-német, magyar főurakkal levelez, Szenczi Molnár Albertet vendégül látja s Besztercebányán ott van a Bethlent királlyá kiáltó magyarok között. Sopron, a német város, Bécs szomszédságában másfél évre az erdélyi fejedelmet ismeri urának s magyar világot teremt a falai között. Kőszeg is a protestáns világban vezette jegyzőkönyveit magyar nyelven és a német Ruszt első lelkészét "magyar" predikátornak nevezi. Sokat mondó bizonysága a magyarság hódításának, hogy Sopronban a német szenátorok 1658. külön magyar felsőbb iskolát alapítanak, a lyceumot, ahol később Kis János első Magyar Társasága s majd a Deákkuti Vármegye lesz német környezetben a magyarság erős vára.

Első sorban egyházunk lelki vezéreinek, lelkészeknek, tanítóknak, valamint a lelkes felügyelőknek, presbytereknek, minden buzgó egyháztagnak és az evang. ifjúságnak szántam művemet. Olvassák el és lássák meg, mi volt a protestantizmus hazánknak csak e dunántúli részén is. Kazinczy Ferenc mondása: "Járatlan Magyarország történetében, aki nem tudja, mit teszen protestáns lenni". Igen, a történelemből tanulhatjuk meg, hogy evang. egyházunk Isten országának építésével a magyar nemzeti műveltségnek is mily szolgálatot tett s az ősök példája, a hagyományos evangelikus szellem mire kötelez. Hasé szavai szerint: "Az egyháztörténelem az egyháznak önmagáról való öntudata." Ha gazdagabbnak ismerjük meg egyházunk multját, erősebb lesz önérzetünk és nemes becsvágyunk a jelenben is, a jövendő elé pedig Istenbe vetett erős bizodalommal tekintünk.

Nehéz időket élünk. Szük határok közé szorított magyar hazánkban a mi evang. egyházunk veszített legtöbbet. S a nagyobb és erősebb testvér ahelyett, hogy a jó katholikus Zrínyi Miklós intelme szerint a külső ellenségre vetné tekintetét, itthon kezd harcot ellenünk; a vallásbékét feldulva küzd magyar a magyar ellen. A kommunizmus istentagadó uralma, a keresztyén egyházak testvéri szövetsége feledve már. A külföldről idegenek által irányított internacionális áramlat hatása alatt nálunk is régóta nem látott erőszakkal lép fel a vallási türelmetlenség, eszközökben nem válogatva, a lelkiismeret szabadságát lábbal taposva szedi a reverzálist és dúlja fel a családi békességet. Felekezetek szerint tagolják szét és gyengítik a nemzetet, mintha nem volna elég a körültünk leselkedő ádáz ellenségek telhetetlen tábora.

Hazánk története szolgáltat nekünk igazságot. Ez tanít meg arra, hogy magyar nemzetünknek az evangéliumból merített szellemi erőkre s ezekből táplálkozó evang. egyházunkra a mai válságos nehéz időkben nagyobb szüksége van, mint valaha. Az evangeliomi igazság volt mindig a mi egyedüli erőnk és fegyverünk. Hosszú kűzdelmes négy századon át a Mindenhatónak erős karja és oltalma fedezte a mi nehéz viharokat átélt anyaszentegyházunkat. Ma is Ő a mi erős pajzsunk és oltalmunk. Ne félj, ne csüggedj el kicsiny sereg! Erős vár a mi Istenünk. Ha Ő velünk, ki ellenünk!

Sopron, 1924. május hó 25-én.

Dunántúl kulturája legrégibb az országban. A reformációnak Németországból és Svájcból érkező hirnökeit ez az országrész megértő lélekkel és kész szivvel fogadta.

Népessége között a magyarokon kívül vannak a soproni és vasmegyei hegyes határvidéken már a honfoglalás előtt itt lakott bajor származású németek, az úgynevezett hiencek, Vasmegye délkeleti és Zalamegye délnyugoti részében vendek; a Rábaközben Osli, Beled, Farad és Csorna vidékén voltak a középkorban, miként az idegen származású helynevek mutatják, szlávok, kik azonban mind beleolvadtak teljesen a magyarságba. A határokra védőkül, mint kitünő nyilasokat (sagittarii) a besenyőket hozták. Ilyeneknek maradékait találjuk Felsőőr vidékén az úgynevezett Őrségben, Kemenesaljára székelyek is telepedtek. És a török elől ismételten menekültek ide és telepedtek le Sopron és Vasmegyében horvátok (Wasserkroaten), Mosonmegyébe a reformáció korában svábok (Heidebauern) jöttek, mint vallásuk miatt üldözöttek. A stájer és osztrák protestánsok közül is sokan kerestek nálunk menedéket. Később a török dulások és Buda vár visszavétele után a puszta vidékekre Komárom, Fejér és Veszprém megyébe tótokat, a két utóbbiba s Tolna és Baranya megyébe württembergi és rajnamelléki németeket is telepítettek. És mind e sokféle nemzetiség között a reformáció korában nagy számmal voltak evangelikus egyházunknak hívei.

Tárgyalásunkban kiterjeszkedünk mind azokra a falvakra és városokra, amelyek valaha - amikor határai a legtágabbak voltak - a dunántúli ág. hitv. evangelikus egyházkerülethez tartoztak. Szólunk tehát oly gyülekezetekről is, amelyek kezdetben még nem tartoztak ide, s olyanokról is, melyeket később más kerülethez csatoltak át.

Az egyházkerület mai egységes kormányzati formáját csak hosszabb fejlődési és átmeneti idő után nyerte meg. Kezdetben önálló volt egyházi tekintetben minden város és minden urodalom. Legfeljebb az egy és ugyanazon földesúr birtokain alakult gyülekezetek közt volt bizonyos egyházkormányzati kapocs. Ilyeneken alakult esperesség vagy egyházkerület. A patrónusi jog még a reformáció után is sokáig érvényben marad. Az egy urodalomban működő lelkészek a földesúr engedelmével és ennek védelme alatt gyülekeztek össze zsinatra és küldtek ki egyházlátogatókat, választottak esperest, püspököt. A városnak (például Sopronnak) egyházi joghatósága pedig kiterjedt a birtokában levő összes falvakra is (Balf, Harka, Ágfalva, Lépesfalva, Meggyes).

Több tekintélyes gyülekezetünk Vas és Sopron megye határszélén (Kőszeg, Borostyánkő, Kabold, Fraknó, Kismarton, Szarvkő) a reformáció idejében (1491-1649) politikailag Ausztriához tartozott, de az 1491. évi átadó szerződésben ki volt kötve, hogy "egyházi viszonyaikra nézve továbbra is eddigi felsőségük alatt maradnak."^[2] Ez a viszony a reformáció után is fennállott ugyan, de a szerződés ellenére mégis megtörtént, hogy az egyházlátogató osztrák szuperintendens előtt a flaciánus hitviták idején magyarországi lelkészek is megjelentek.

Ily sokféle nyelvű és nemzetiségű, más és más földesurat, illetve szab. kir. várost szolgáló s részben Ausztriához tartozó népelemeket - ha az Ágostai Hitvallást mindannyian elfogadták is - nehéz volt egy kerületbe, egy püspök alá összefoglalni. Ez csak hosszabb fejlődési folyamat után volt lehetséges, amikor egyes gyülekezetek, sajnos, evang. egyházunkra nézve már el is vesztek.

Idő szerint Sopronban, mint a külfölddel közvetlen összeköttetésben álló német ajkú művelt kereskedő városban találkozunk legelőször Luther tanainak hatásával. Azután Pápa mint Thurzó Elek s majd Enyingi Török Bálint birtoka és Sárvár, Nádasdy Tamás városa lesznek a dunántúli reformációnak első központjai. Az osztrák főnemesek is, kiknek itt a határszéli urodalmakban voltak tekintélyes birtokaik, korán a reformációhoz csatlakoztak. Ilyenek voltak a Weiszpriach, Fürst, Teufel, Polheim, Puchaim, Salm, Poppel, Ungnad, Braun, Rueber, Königsperg, Zinzendorf és Kollonics család tagjai. A magyar főurak közül pedig a dunántúli részeken a Nádasdy, Perényi, Enyingi Török, Bánffy, Zrinyi, Erdődy, Batthyány, Dersffy és Széchy, a kiválóbb nemesi családok sorából az Ostffy, Choron, Ákosházi Sárkány, Kisfaludy, Káldy, Telekesi Török, Wittnyédy sat. lesznek evang. hitünk első védői. Ezek birtokain találjuk az első evang. lelkészeket és tanítókat. A nagyobb várerősségekben pedig, mint Magyaróvárott, Győrött, Komáromban, Tatán, Székesfehérvárott és Nagykanizsán egyes buzgó várparancsnokok veszik oltalmukba az igehirdetőket. A katonaság, mely később a klérus fanatizmusának lesz szolgája, kezdetben az evangélium ügyének volt lelkes misszionáriusa. Az Ausztriából időnként idejött hadvezérek is, Fels, Salm, Roggendorf, Braun, Rueber sat. eleinte mind buzgó evangelikusok voltak, akik a magyar reformáció ügyének is nagy szolgálatot tettek.

A reformáció tanainak gyors elterjedésében nem csak a lelkészeknek és tanítóknak, hanem a világi patrónusoknak, földesuraknak és városi szenátoroknak is nagy érdemük van. A férfiak mellett kivették részüket a szent munkából a buzgó nők, a családanyák. A tudósok mellett a lantosok és kegyes poéták, az udvarbírák mellett a művelt háziorvosok, városokban a kereskedők, katonák sat.

Régi források csak csekély számmal és hézagosan maradtak reánk. Igen sok elveszett belőlük a törökdulások, templomfoglalások és egyéb veszedelmek idején. Néhol csak egy véletlenül felbukkant XVII. századbeli adat, levél vagy tanuvallomás utal vissza arra, és pedig teljes bizonyossággal, hogy az illető gyülekezet már a XVI. században is létezett és virágzott. Sok helyen találkozunk a névtelen hősök munkájával. Erre nézve szépen mondja az idősebbik Révész Imre "A mi hőseink jeltelen sirokban nyugosznak, alakjaik talán végképen elenyésztek, mint a felhő, mely villámait, záporát kiontván, maga semmivé lesz, de hatását s emlékét a megáztatott föld s a megtisztitott lég hirdeti".

Sok helyen elvesztek és megszakadnak az összekötő kapcsok, melyek a fejlődés folytonosságát tanusíthatnák; de ez a hézagosság és aránytalanság, mely a történeti előadásnak nagy szépséghibája, ne bántsa szemünket. Ilyen esetekben elégedjünk meg a kevés helyi vagy közeli adattal s az ezekből vont, de szilárd alapon álló következtetésekkel.

Az eddig megjelent gyülekezeti monográfiák - kevés kivétellel - oly szegényesek és szükszavúak, hogy különösen a XVI. és XVII. századra vonatkozó anyagot majdnem egészen magamnak kellett összeszednem. Ne tulajdoníttassék tehát vétkül, ha munkám első felében, a reformáció terjedésének történetében olyan dolgokról is szólok, melyeknek inkább csak az egyes gyülekezetek monográfiájában volna helyük s melyekre a kerület történetírója már csak mint ismertekre óhajtana hivatkozni.

Korszakok szerint dunántúli egyháztörténetünket is hazai protestáns egyháztörténetünkkel párhuzamosan s vele egységes alapon három egymástól világosan megkülönböztethető korszakra oszthatjuk. Dunántúl történetében korszakos jelentőségű ifjabb Nádasdy Ferenc hitehagyása s ennek urodalmaiban a sok gyülekezetnek erőszakos rekatholizálása. Ennek ideje összeesik a linci békekötéssel. A másik korszakos esemény pedig a Türelmi Rendelet kiadása, mely után a dunántúli kerületben is sürüen támadtak fel új életre az eddig elnyomott s már-már elenyészett egyházközségek. Igy lesz tehát a három korszak:

I. Az alapvetés és első virágzás kora (1522-1647). Luther reformációjának feltünésétől a linci békekötést megerősítő országgyülésig.

II. Az elnyomatás kora (1647-1781). A II. József-féle Türelmi Rendeletig.

III. A feléledés és vallási megújhodás kora (1781-1922). A Türelmi Rendelettől napjainkig.

Minden korszakban az első részben külön tárgyaljuk az egyes egyházközségeknek, mint az egyházkerület alkotó részeinek történetét. Ebből ismerjük meg az első magvetőket, az igehirdetőket és patrónusokat, a reformációt elősegítő és akadályozó körülményeket, a terjeszkedés vagy elnyomatás okait, a külső hatalmakkal, a római egyházzal és állami hatalommal való küzdelmet (külső történet), az egyes gyülekezetek megalakulását, szervezkedését és belső életét. A második általános és összefoglaló résznek tárgya pedig már maga az egyházkerület mint magasabb, sőt abban az időben legmagasabb egyházi testület és hatóság. Ebben kerül sorra az egyházkerület megalakulása és szervezkedése, határainak kibővülése vagy összeszorulása, az egész egyházalkotmány, az első zsinatok s a későbbi kis és nagy gyülések (synodus particularis et generalis), a tanfejlődés a hitvitákkal s az egész tudományos és gyakorlati egyházi irodalom, az istentisztelet és valláserkölcsi élet s végül egyházunknak a nemzeti közművelődésre gyakorolt hatása.

A területi felosztásban az egyházközségeket esperességek szerint csoportosítani a megalakulás korában még nem lehet; részint azért, mivel a legkorábbi források még nagyon hiányosak, részint pedig azért is, mivel az egyházmegyék határai az esperesek lakóhelye és a földesurak változása szerint még nagyon ingadozók. Az alakulás természetes rendje szerint az egyházközségeket csak városok, urodalmak, vidékek és vármegyék szerint lehetett és kellett összefoglalni.

Területileg és időrendileg Dunántúlnak egyes városait, urodalmait, vidékeit és vármegyéit, amelyekben evang. gyülekezetek keletkeztek, s amelyekből az egyházkerület fokozatosan megalakult, a következő sorrendben tárgyaljuk:

I. Sopron és a hozzátartozó falvak.
II. Az Ausztriához tartozó és egyéb határszéli urodalmak Sopron megyében.
III. Az egyházkerület törzse a Nádasdyak urodalmaiban.
IV. Pápa, Thurzó Elek, majd E. Török Bálint városa és a veszprémmegyei egyházak.
V. A Batthyányak urodalmai Vasmegyében.
VI. Kőszeg és vidéke.
VII. A vend gyülekezetek a Széchyek és Batthyányak urodalmaiban.
VIII. A hegyháti és rábamenti gyülekezetek Vasmegye közepén.
IX. Kemenesalja.
X. Győr és a győrmegyei gyülekezetek.
XI. A zalamegyei gyülekezetek.
XII. A somogymegyei gyülekezetek.
XIII. A reformáció Tolnában és Baranyában.
XIV. A reformáció Székesfehérvárott és Fehérmegyében.
XV. Révkomárom és a komárommegyei gyülekezetek.
XVI. Magyaróvár és a mosonmegyei gyülekezetek.
XVII. Horvátország és Szlavónia.

Dunántúl legkorábban Sopronban, ebben a határszéli művelt kereskedő városban voltak ismeretesek Luther iratai.^[3] Itt a plebánus feljelentése szerint a városi polgárok már 1522 óta nyilvános helyeken, a polgári bormérő házakban is olvasták Luther könyveit és gúnyolták a pápát, kardinálisokat és a papokat. Kétségtelen, hogy a kereskedők hozták ide Luther műveit, amelyeket nyilvánosan is árultak. Burgio pápai követ jelentése szerint 1524 nyarán két könyvárust égettek meg az ország nyugoti részében, talán éppen Sopronban vagy Pozsonyban. Egy Kristóf nevű szerzetes 1524. s ennek ismeretlen nevű elődje már 1522. Luther szellemében predikált a ferenciek templomában, sőt Peck Simon plebánus káplánja ugyanezt merte megtenni a Szent Mihályról nevezett templomban is. A lelkészeknél nagy számmal találtak lutheránus könyveket, melyeket különböző helyekről hozattak ide. Krámer Pál városi polgár is a feleségével megszegte a böjti tilalmat és lutheránus könyveket tartott a házában.

Gosztonyi János győri püspök feljelentésére II. Lajos király Szegedi Gergelyt, a ferenciek provinciálisát küldte ide vizsgálatra s a részletes jegyzőkönyv szerint a polgárok Kristóf szerzetest enyhítő vallomásaikkal kimentették ugyan, de Krámernek nyilvánosan kellett vezekelnie, Luther könyveit pedig a hóhér 1524. okt. 30-án a város piacán égette el. A város ezért a rajta esett szégyenért azután oly módon vett elégtételt, hogy a Sopronban élő nagyszámú oltáros papokat (beneficiatus, altarista) erkölcstelen életük miatt feljelentette. II. Lajos 1524. nov. 16-án ezek ellen is külön rendeletet adott ki, mely szerint a polgármester és a tanács jelentéséből arról értesült, hogy a soproni beneficiatus papok közül a legtöbben az egész klérus gyalázatára és a lelkeknek nagy kárára erkölcstelen életet élnek, nyilvánosan ágyasokat tartanak, akikkel gyermekeket is nemzettek. A király tehát ágyasaik elüzését követeli, s azzal fenyegeti meg őket, hogy a város, mint patrónusuk, beneficiumaikat fogja elvenni.^[4]

Vizsgáló biztosok azután még ismételten jártak Sopronban. A hóhér ujabban, sőt harmadszor is égetett el lutheránus könyveket s egy György nevű soproni lakost kinzó vallatás alá is fogott. Schneider Vida pedig több polgárral együtt szintén a hite miatt került börtönbe, melyből csak a király külön rendeletére szabadult ki. A vizsgáló biztosok már Sopron vidékére is kiterjesztették figyelmüket, mert itt is voltak a "dögvészes lutheránus szektának" követői. Kajári István főesperestől már ekkor azt kivánták, hogy az egész esperességben tiltsa meg papjainak a lutheránus könyvek olvasását. És 1526-ban is Csézi András és Kajári Antal esztergomi kanonokok az egész esperesség papjait beidézték Sopronba, s óva intették őket az eretnekségtől s kötelességükké tették az eretnekek kinyomozását. Később I. Ferdinánd is azt mondja 1551. évi rendeletében, hogy a vármegyében is sok az eretnek.

A mohácsi vész s az utána következő politikai zavarok Sopronban is megakasztották a reformáció menetét. A város szoros összeköttetésben állott Mária királynéval, valamint Henkel János is járt Sopronban. Nádasdy Tamásnak egy Márk nevű kliense szerint a regensburgiak terjesztették itt Luther tanait. A polgárság 1532. a nürnbergi vallásbéke évében már határozottan evang. szellemű predikátort követel a tanácstól, illetve plebánustól. A ferenciek évkönyvei szerint is 1532. jöttek Sopronba lutheránusok Ausztriából. 1532 óta jártak ki soproni ifjak (Faber, Schreiner, Wirth) Wittenbergbe. Weiszpriach János kaboldi báró, Sopron várkapitánya már 1541. aláírta az osztrák rendek kérvényét, melyben vallásszabadságot kérnek I. Ferdinándtól. Weiszpriach és a közelben még Füerst Ernő, Fraknó és Kismarton zálogbirtokosa, lesznek az evangelikusok pártfogói.

Jeckel Bálint, a városból megszökött r. kath. jegyző 1551. már feljelenti a soproniakat, hogy a feleséges protestáns papok Luther és Zwingli szellemében predikálnak s a város ilyeneknek adja a beneficiumokat. Ilyen lelkészek voltak Kalbermatter Péter, Fochter Farkas és egy József nevű pap, kit a győri püspök Kesző várában tartott fogságban. Már kiközösítés fenyegette a várost, de Miksa trónörökös és Gregoriáncz Pál, az új püspök helyreállította a békességet.

Az 1553. évi soproni országgyűlésen I. Ferdinánd ugyan keményen kifakad az evang. rendek ellen és cenzurával akarja a protestáns könyvek kinyomatását és terjesztését meggátolni, de a protestáns nemesség jelenléte és erélyes fellépése mégis bátorítólag hatott a német polgárságra is. A városban nagy számmal lakó magyar nemeseket és a bennszülött német polgárokat a régi gyűlölködés leküzdésével éppen közös hitük és közös sorsuk hozta közelebb egymáshoz. Gregoriáncz Pál győri püspök már arra kéri őket, hogy összejöveteleiken ne mondjanak lutheránus beszédeket. Humel Kristóf, az első evang. polgármester maga megy el személyesen Waltersdorfba (Ausztria) Fochter Farkas lelkészt visszahívni. A tanácsbeliek már nyiltan evangelikusoknak vallják magukat s még az anabaptista új keresztyéneket is megtűrik városukban, akiknek itt külön predikátoruk van.

Az 1555. évi augsburgi vallásbéke által is felbátorítva a soproni evangelikusok végre nyiltan is különválnak a római egyháztól. Wirth Mihály tanuló 1555. a tanács költségén megy Wittenbergbe s Melanchthon külön levelet ír a városnak. Majd 1557. protestáns szellemben újjászervezik az iskolát s végül 1565-ben nyiltan is evang. predikátort hívnak.

Az iskola reformálásában Humel Kristóf polgármesternek volt legnagyobb érdeme, akit nagy buzgalmáért utóbb Gerengel is megdicsér, s aki saját kertjét adta ajándékul az iskola kibővítésére. Az átalakítás 650 font pénzbe került s ez az első evang. iskola fent a kövezeten (am Pflaster) a Szent Mihály utcában a mai 10. számú háznak a helyén állott. Nuszer Boldizsár volt az első evang. rektor (1557-61), akit azután Wolf Máté, a bécsi Siebenbürger Domokos és a bécsujhelyi Hartmann Ferenc követett.

Több adat bizonyítja, hogy már I. Ferdinánd idejében is voltak evang. lelkészeik, de nyiltan ilyent a tanács csak Miksa király trónralépte után mert hívni. Sopronnak első nagy papja, ki a szervezés nehéz munkáját végezte, Gerengel Simon volt. Az alsóausztriai Pottschachban született és Aspangban kezdett Luther szellemében predikálni. Emiatt 1551. Salzburgba hurcolták negyedfél évi szigorú várfogságra. Kiszabadulása után 9 évig Bajorországban az ősi Rothenburgban volt lelkész, 1564-ben pedig Burgbernheimba hívták meg. Soproni nő lévén a felesége, 1565. évi látogatása alkalmával a tanács kértére itt a Szent Mihály-templomban próbabeszédet mondott, mely annyira megtetszett, hogy a plebánus mellé nyomban meghívták rendes predikátornak a lakáson és tűzifán kívül 200 font pénzből (160 császári forint) és 12 akó borból álló fizetéssel. Megválasztása ellen nem ugyan a lanyha és idegen Delphini győri püspök, hanem maga Oláh Miklós primás tiltakozott. A soproniak azonban hathatós közbenjárással kivitték, hogy Gerengel 1571. bekövetkezett haláláig mégis köztük maradhatott.

Gerengel idejében Szent Mihály templomában reggel 8 óráig a plebánus misézett, utána pedig az evangelikusok tartották istentiszteletüket. Kiváló munkatársai voltak az osztrák Pharerus Gergely (1565-70) a Szent György-templomban és Villanus Hofer János (1565-73) az ispotályi lelkész. Gerengel 1569. kátét is adott ki, melyet a legujabb időkig használtak. Ő adott gyülekezetének agendát s énekes és imádságos könyvet is. Ő rendezte itt az istentisztelet rendjét, s a gimnázium mellé, melyben a rektor mellett három segédtanító is működött, ő alapított a reformáció szellemében népiskolát is, melyben a bajorországi Reuter Orbán volt az első néptanító.

Nem feledkezett meg Gerengel a Sopronban lakó magyarokról sem. Kedvükért kátéjában az úrvacsorai kérdéseket latinul is közli, mert - úgymond - a magyarok jobban tudnak latinul, mint németül. A soproniaknak első magyar lelkésze Szeremlyéni Mihály volt, aki már I. Ferdinánd idejében, tehát még Gerengel előtt predikált itt. Utána 1568-69-ig Novanus Ferenc volt a magyar lelkész. 1570-ben pedig a jeles Sztáray Mihályt hívták meg Pápáról és kevésbe mult, hogy Sopronnak egy időben két oly jeles lelkésze nem lehetett, mint Gerengel és Sztáray. Ez év őszén Semlyén Simon mondott próbabeszédet a Szentlélek-templomban, de nem hívták meg, hanem Blasenitz Lukács volt (1571. júl. 1.-okt. 2.) a legközelebbi magyar lelkész. Az első ismert nevű magyar tanító pedig Csatai János. Gerengelt soproni lelkész korában itt Chytraens Dávid, a jeles rostocki theologus is meglátogatta s nagy dicsérettel emlékezett meg róla és a soproni tanácsról.^[5]

Gerengel idejében még jó viszony és sok tekintetben feles gazdálkodás volt a két egyházfelekezet között. Liszti János győri püspök (1572-78), aki mint özvegy ember fiai mellett Paduában evang. nevelőt tartott, türelmes egyházfő volt. Spillinger Farkas személyében azonban egy durva és türelmetlen plebánus került Sopronba, aki nem csak Musaeus Jónás, Rittschendel Jakab és Pfendtner András lelkészeknek okozott igen sok bosszúságot, hanem a badeni születésű Zeitvogel Gáspár magisztert és rektort is nyilt utcán támadta meg és arcúl ütötte. Ezzel a békés jó viszony felbomlott, annyival is inkább, minthogy Draskovich György, az erőszakos új győri püspök Spillingert minden tekintetben védte és bátorította. E két férfiú kezdte meg itt nagy hévvel az ellenreformációt és vetett véget a gyülekezet virágzásának.

A német mellett szépen fejlődött a kis magyar gyülekezet is. 1574-ben ismét Sztárayt hívták meg, aki ápr. 15. itt is volt Sopronban, de megkésve ért ide, mert a soproniak ekkor már a jeles és fiatalabb Beythe István alsólendvai lelkésszel kötötték meg a szerződést. Beythe két évig munkálkodott itt s bizonyára méltó ellenfele volt Spillingernek. Utána a körmendi születésű Dragonus Gáspár (1576-82), szintén tudós lelkész szolgált a magyaroknak, ki később világi hivatalt vállalt Draskovich püspök, mint kancellár mellett. A magyar tanítók pedig Lendvai János, a jeles Muraközi György (1574-84) és Peresztegi János voltak.

Ezek idejében érte Sopront az első támadás. Draskovich püspök ugyanis 1579. zsinatra hivta a soproni evangelikusokat is Szombathelyre, de ezek Nádasdy Ferenc és Batthyány Boldizsár tanácsára nem jelentek meg. Emiatt való haragját elsőben a beteg és gyógykezelés végett Bécsben tartózkodó Musaeus lelkészen töltötte ki, akit mint kancellár Ernő főherceg tudtával letartóztatott és fogságban tartott. Ennek itt 1582. történt halála után pedig a soproni tanácsot kétszer is Bécsbe idézte és a főherceg parancsolatjára hivatkozva, lelkészeik eltávolítását követelte tőlük.

Még nagyobb haragra gyulladt a püspök, midőn a soproniak XIII. Gergely pápa új naptárát sem fogadták el s karácsony ünnepét a régi módon, vagyis tíz nappal később ünnepelték, mint a római katholikusok. A vihar így már kitörőben volt, de a gyülekezet belső élete e napokban is virágzott. Musaeust Pfendtner ispotályi lelkész helyettesítette, a szintén elhalt Rittschendel helyébe pedig Pinder Lénárd lelkészt hívták meg Gumpoldskirchenből. A tanítók sorából a strassburgi Sturm János földije és tanítványa, Schremmel Ábrahám (1583-84) válik ki, aki itt szigorú őre volt az ágostai hitvallásnak és Bécsből is voltak tanítványai.

A gyülekezetnek kiváló tagja volt Oláh Ilona, az esztergomi érsek testvérhuga, aki végrendeletében Musaeus és Rittschendel lelkészekről is megemlékezik; továbbá Szigethi Frankovics Gergely orvos, aki 1588. hazánkban az első magyar nyelvű orvosi munkát adta ki. Művének több mint a fele vallásos elmélkedés, imádság és ének. Homberger Jeremiás, gráci primárius lelkész, ki a soproniak számára több lelkészjelöltet avatott fel, Flosculus Eden (Edenburg) című munkájának ajánlásával (Németujvár 1584) tisztelte meg a várost, amelyben ő is, mint előbb már Chytraeus, nagy dicsérettel szól a soproni tanácsról, egyházról és iskoláról.

Ennek a virágzásnak Draskovich püspök vetett véget s a hazai ellenreformációnak Sopron lett az első nagyobb áldozata és pedig olyan időben, mikor más helyek a közelben még teljes vallásszabadságot élveztek. Ernő főherceg 1584. ápr. havában az egész tanácsot, élükön Steiner János polgármesterrel és Gering János városbíróval, Bécsbe idézte, s mivel papjaikat elbocsátani nem akarták, mindnyájukat letartóztatták. Mathesius győri nagy prépost pedig azzal fenyegette az itthonvalókat, hogy a lelkészeket szekérhez vasalva fogják Bécsbe vitetni s az elöljárók élete is veszedelemben forog. Rudolf korában ez a fenyegetés elég komoly volt, s hogy a városnak fegyveres erővel való megszállását elkerüljék, Pfendtner lelkész Nyékre Dersffy Ferenchez, Pinder Lénárd pedig Sopronkereszturra Nádasdy Ferenc oltalma alá menekült.

A soproniak ezután több mint húsz évig (1584-1606) e két helységbe jártak ki istentiszteletre. De a püspök és a főherceg ezt sem tűrte, a soproniakat pénzbírsággal és bebörtönözéssel akarták a kijárástól visszatartani. A bábák, kik az újszülötteket keresztelés végett a plebánusnál nem jelentették fel, börtönbe kerültek. Traxel Bertalant, a polgári őrség hadnagyát, ki fegyveres ellenállásra izgatta fel a népet, szintén börtönbe vetették. A soproni tanács is ismételten szenvedett fogságot Bécsben és Prágában. Győr eleste után a káptalan és a püspök is Sopronba menekült s árulkodással, vallási üldözéssel fizettek a szállásadásért. Grünberger Gábor tábori lelkészt, kit a soproniak 1595. meghívtak, Mátyás főherceg és Rudolf király szigorú rendeletekkel utasította ki a városból s engedetlensége miatt 6000 tallér bírságot vetettek ki a polgárságra. A számüzetés eme két évtizedében az evangelikusok a plebánus szolgálatát nem vették igénybe és gyermekeiket sem küldték a r. katholikus tanítókhoz.

Sopronnak talán legtöbb és legnagyobb sérelme volt az országban, de hagyományos királyhűsége és Bécshez való közelsége még sem engedte, hogy Bocskay hajduit befogadja, és a fejedelemhez pártoljon. Emiatt is sokat kellett szenvednie. A hajduk és a török-tatár segédcsapatok 1605. ismételten is ostrom alá fogták. Hagymássy a külvárost felperzselte és a belvárosiak is kínos helyzetben voltak az ostrom alatt, Básta György seregei szabadították fel a várost. Szent Mihály feldúlt templomából evang. polgárok űzték el a képrombolókat, Bocskay hadai elől a káptalan és a r. kath. papság elmenekült Sopronból, a bécsi békekötés után tehát mi sem akadályozta többé a várost, hogy evang. lelkészeket hívjon, amire Illésházy már Bécsben felbátorította a soproni követeket.

Egerer Jakab, a volt ricingi lelkész, előbb Gager Balázs házában, majd a Szent György-templomban, a nyéki születésű Fuchsjäger István Szent Mihály templomában predikált, Farkasdy Márton magyar lelkész pedig Szent Jakab kápolnájában. Náprágyi Demeter győri püspök tiltakozott Szent Mihály templomának közös használata ellen, inkább az evangelikusoknak engedte át teljesen s ettől fogva a Szentlélek-templom lett a r. kath. parochiális templom. Az iskolai igazgatók közül Frank István, Schwanshofer és Klokovius voltak a kiválóbbak, magyar tanítónak pedig Kőszegi Szekér Mátyást nyerték meg, akit csakhamar lelkészüknek is megválasztottak. A világi tagok közül Dr. Lackner Kristóf polgármesternek, a nagyműveltségű jogtudósnak vannak kiváló érdemei az egyházi élet terén is. II. Mátyástól 1613-ban ő eszközölte ki, hogy Szent Mihály temploma az evangelikusok birtokában maradhatott, akik ezt 1674-ig bírták.^[6] Lackner ezen kívül egy tudóstársaságot is alapított 1604. és több szép alapítvánnyal örökítette meg a nevét.

Bethlen Gábor idejében Sopron városa is a diadalmas erdélyi fejedelemhez pártolt, aki 1619. nov. 30-án tartá ünnepélyes bevonulását a városba. A soproni követek 1620. a Bethlent királlyá kikiáltó besztercebányai országgyülésen is jelen voltak, ahol Lackner polgármestert hitvédőnek (defensor fidei) is megválasztották. E háborus időkben Pázmány Péter lefoglaltatta a soproni polgároknak Bécsben elhelyezett pénzeit. Bethlen pedig Rákost, a győri püspök faluját 12.000 tallérért Sopronnak adományozta, viszont azonban az előtte tisztelgő Köntös János plebánusnak azt is megigérte, hogy a r. katholikusok vallásszabadságát sem engedi megzavarni. A magyar világ csak másfél évig tartott Sopronban. Collalto gróf császári hadvezér elé, aki később Csepreget is feldulatta, 1620. máj. 22. maga Lackner lovagolt ki és kiméletet kért a város részére.

II. Ferdinánd újra kegyelmébe fogadta Sopront és azzal tüntette ki, hogy rövid időközökben háromszor is tartott itt országgyűlést. Itt iktatták törvénybe a nikolsburgi békekötést és itt választották meg Thurzó Szaniszlót nádornak 1622. Pázmány Péter 1625-ben itt kéri a királyt, hogy tiltsa meg a soproniaknak a bécsi és más osztrák főúri családok befogadását. Itt választják meg ugyanekkor Esterházy Miklóst is nádornak s még az 1634. évi országgyűlésen is az osztrák menekültek dolgát tárgyalták.

A soproni gyülekezetnek, melynek dolgait Lackner dr. a nagy diplomaták ügyességével vezette, Pázmány sem tudott ártani. Az egyházi élet itt II. Ferdinánd korában is virágzó volt, amelyhez nagyban hozzájárultak az idemenekült előkelő osztrák családok (Altban, Auersperg, Herberstein, Heritsch, Jörger, Königsberg, Polheim, Raumschüssel, Trautmannsdorf, Windischgrätz stb.). A lelkészek közül kiválóbbak voltak a túlbuzgó Mag. Gensel Kristóf (1619-28), a jeles Gensel János orvos nagyatyja, a morvaországi Iglauból idemenekült Schubert Pál (1623-49), Gerengel után Sopronnak legkiválóbb lelkésze, aki nem csak esperes, hanem püspökjelölt is volt. Szekér Mátyásnak pedig Simaházi Tamás magyar lelkész lőn az utódja s mellette Laátos Mátyás és Sárfői Miklós voltak a magyar tanítók. A gimnáziumot továbbra is Swanshofer vezette.

A gyülekezet virágzásának Pázmány Péter a jezsuiták betelepítésével akart gátat vetni. Az 1635. évi nagyszombati tanácskozáson kivánta, hogy Sopronnak is jezsuita gimnáziuma legyen s ifjabb Draskovich György győri püspök és Esterházy nádor ezt a tervet a polgárság erős tiltakozása ellenére is 1636-ban nagy erőszakossággal valósították meg. Dobronoki György a nagyszombati egyetem rektora, az ország legügyesebb jezsuitája maga jött el és vezette be a páterokat az új kollégiumba, akik nagy buzgalommal kezdték meg térítő munkájukat Sopronban és a vidéken. De velük szemben a protestánsoknak is kiváló védője volt Artner Erhard, dr. Artner Vilmos, a két jeles polgármester és Wittnyédy István, a magyar jegyző. A linci békekötést követő országgyűléseken már a r. katholikusok is sok vádat emeltek a soproni protestánsok ellen.

A soproni gyülekezet kezdetben teljesen független volt az egyházkerülettől. Bornemissza Péter dunáninneni püspöknek Beythe István számára adott bizonyítványát 1574. elfogadta ugyan, de Sopron a maga német papjelöltjeit felavatás végett ekkor még nem a dunántúli püspökhöz, hanem rendszerint Grácba küldte. Igaz, hogy Horváth Stansith Gergely Skultéti Severinus bárfai lelkészjelölttel is Grácba utazott hasonló célból. Sem Szegedi Máté, sem Beythe István a soproniak számára német lelkészt nem avatott. De magyar lelkészeikről feltehetjük, hogy a kerületi gyülésekre eljártak s a város ezt nem ellenezte. A testvéri és hitrokoni viszonyt azonban a német polgárság a magyar gyülekezetekkel is fenntartotta, tanuló ifjaikat és üldözött lelkészeiket segélyezte.

Ebből a zárkózottságból azonban Sopron is mind jobban kibontakozott. A gráci lelkészek elüzetése után Graf Mihály soproni kandidátust 1608. már Klaszekovics István esperes által itthon avattatták fel s az egyházkerületi consistoriumtól 1610. egy házassági ügyben Pythiraeus sopronkererszturi esperes-lelkész közvetítésével tanácsot kértek. Majd midőn Pythiraeus halála után az iváni zsinaton 1619. febr. 26. Fuchsjäger István soproni lelkészt választották meg esperesnek, a városi tanács nem tiltakozott ellene. Az egyházlátogatást a dunántúli püspöknek ugyan továbbra sem engedték volna meg - ezt oly sérelemnek vették volna, mintha a vármegye avatkoznék a szab. kir. város dolgába - de Schubert Pált is 1624. esperesnek választotta a kerület, sőt a csepregi zsinaton 1625. jun. 2. püspöknek is jelölte a soproniak ellenmondása nélkül. A kerületi gyülésekre ezután már a soproniak is elküldték követeiket, de inkább csak tiszteletből és hitrokoni érdeklődésből. A kerület egyházi hatóságát magukra nézve csak házassági perekben ismerték el. A város falvaiban működő lelkészek közül is csak Oemich Tivadar, az elmozdított meggyesi lelkész, mert "az ő püspökéhez" mint magasabb hatósághoz fellebbezni.

A Sopron földesurasága alá tartozó falvakban is a reformáció a városéval egy időben indult meg. Fentebb láttuk, hogy Kajári István főesperes már 1524. s Csézi András és Kajári Antal vizsgáló biztosok 1526. már az egész soproni esperességben kutatták a lutheránus könyveket és találtak is ilyeneket. Jeckel jegyző feljelentése már vidéki lelkészekről is szól és I. Ferdinánd király is már 1551. évi rendeletében mondja, hogy az egész vármegyében sok az eretnek. A falvak a reformáció dolgában is bizonyára földesuroknak, a városnak példája nyomán haladtak s a városi tanácsban hathatós pártfogókra találtak.

Ágfalva. Ágfalvának Bánfalva és Lépesfalva volt a filiája és már 1552. egy Floder Márton nevű lelkészét ismerjük, aki innen Trautmannsdorfba költözött s új földesura, Breyner Fülöp levélben kérte Sopron városától, hogy adják ki papjának az általa még Ágfalván elvetett gabonát. Utána pedig Schilher György ágfalvi lelkész nevével találkozunk, aki 1573-74. a beteg Musaeus Jónás lelkészt helyettesítette Sopronban. Ágfalván működött Fellner Erasmus (Noricus, felsőausztriai) is, aki egyházi beszédeit 1581. elején kiadni és a soproni tanácsnak akarta ajánlani. A soproni lelkészek elüzetése után is egy ideig Ágfalván maradt, mert 1586-ban is van még szó róla. 1588-ban azonban már egy Scherer András nevű r. kath. plebánus volt Ágfalván, talán testvére Scherer Györgynek, a hírneves bécsi jezsuitának.

A bécsi békekötés után Ágfalva is nyomban evang. lelkészt hivott ismét. Az első Schwaiger Kristóf volt, akinek fia már 1608. Sopronba járt iskolába s két éven át Fuchsjäger István lelkésznél volt szálláson, Schwaiger idejében Ágfalva templomot is épített vagy javított, mert a soproni tanács ehhez öt mérő meszet adott nekik. Schwaiger azután Meggyesre költözött át, ahol több volt a lelkészi jövedelme, itt is halt meg 1617. Bánfalvára is Schwaiger járt ki s 1616. jul. 29. a soproni tanács megintette a bánfalviakat, hogy jobban vigyázzanak a templomukra, és ne engedjék meg, hogy abban a barát (pálosrendű) predikáljon. Utána Leobald András volt az ágfalvi lelkész, akit 1625-ben vettek fel Sopronban Lackner Kristóf tudós társaságába. 1628-ban András és Dániel nevű fiainak születési bizonyítványát kérte a városi tanácstól. 1630-ban a kőhalmi lelkésszel volt kellemetlensége, aki helyette az istentiszteletet végezte s nem akarta neki átadni a gyónópénzt. Életben volt még 1632. is, mert Lackner temetésekor ő is, mint a többi falusi lelkész, egy aranyat kapott. Utána Steidelmayer Kristóf (1632-33) és Zimmermann Kristóf voltak az ágfalvi lelkészek, de mind ketten csak rövid ideig.

Ezután egy "öregurat" találunk Ágfalván, akit már nehéz volt megérteni s az úrvacsoraosztáskor reszketett. Valószinűleg Liebezeit Márton volt ez, aki mint a morvaországi Iglauból elűzött lelkész élt Sopronban s egy hírneves soproni családnak lőn a törzsatyja. Előbb Meggyesen volt lelkész s onnan jött Ágfalvára. Itt 1638. Gensel Kristóf soproni lelkész helyettesítette. 1639-ben már Paumgartner Károly az ágfalvi lelkész, akinek atyja Orbán, mint karinthiai exul halt meg 1630. Pozsonyban. Még ő is Karinthiában született és Sziléziában Kauth és Nobschitz helységekben volt előbb lelkész. Mint száműzött jött ő is 1639. állást keresni Sopronba s a város előbb helyettes, azután pedig rendes lelkésznek küldte Ágfalvára. Megválasztásakor állapították meg, hogy a három község, Ágfalva, Bánfalva és Lépesfalva mit fizessen közös lelkészének. Úgy látszik, nagy tekintélynek és tiszteletnek örvendett. A soproniak jeles lelkésze, Lang Mátyás az ő leányát, Rozinát vette 1655. feleségül. Huszonkét évi buzgó munkásság után 1661. febr. 10. halt meg.

Harka. Első ismert evang. lelkésze Sallinger Ábel, aki nyomban Gerengel után 1571. szolgált itt és 35 év mulva 1606. mint exul folyamodott Sopron városához lelkészi vagy tanítói állásért. Nem sokáig lehetett itt, mert az utóda Winkler Tamás is 1577. már bucsut vett Harkától. Ebben az évben ugyanis a soproni születésű Grosz Major Pál került ide, aki Breslauban és Wittenbergben tanult s hazatérte után a magyaróvári urodalomban Mosonszolnokon vagy Rajkán volt tanító s hívei 1576. felavatás végett Wittenbergbe küldték ki. A soproni tanács 1577. tavaszán Harkára választotta meg lelkésznek, de nem sok bizalommal voltak iránta, mert előre megfenyegették, hogy bármelyik napon is kitelik az esztendeje, ha panasz lesz reá. És 1579. már csakugyan el is ment Harkáról. Az utóda Stramm Márton volt, kit Sopron városa 1580 elején avattatott fel Grácban s november havában Harkán tartá lakodalmát, melyre a soproni tanács a városi zenészeket is átengedte. A soproni lelkészek elűzetésekor Harkán Capeller János volt a lelkész, kit a város 1584. május havában szintén Grácban avattatott fel. A száműzetés 22 éve alatt Harkán is plebánusok voltak ismét: Kunter István 1587. Sabay Vida 1589. és ismét Kunter 1592 óta.

A bécsi béke után a soproni születésű Graf Mihályt találjuk Harkán, aki 1604-05. Wittenbergben tanult s 1608-ban Nádasdy Pál urodalmában Klaszekovics István esperes avatta fel lelkésznek Harkára. 1609-ben Harkán is templomot építettek vagy javítottak, mert Sopron városa 9 mérő meszet adott nekik. A városi tanács 1611. megintette Grafot, hogy jobb barátságban és békességben éljen a híveivel. 1613-ig a balfi gyülekezetet is ő adminisztrálta. 1614. júl. 23-án panaszkodik a tanács előtt, hogy tartozásukat a hívek nem teljesítik, 1615. ápr. 13-án pedig az elbocsátását kérte és meg is kapta. Előbb Balfra azután pedig Meggyesre távozott. Utána Riedl Tóbiás pályázott Harkára és próbabeszédet is mondott, de most még alig választották meg, mert 1618. Veperdről hívta őt a harkai tanító gyülekezetükbe, amikor valószinűleg meg is választották.

Utána az erdélyi Reps községben született Agnetis Salamon volt a harkai lelkész, aki 1622. Locsmándról jött ide. Illetlen beszéde miatt 1625. jun. 13. a tanács elé idézték. Ekkor irta a Harkát gondozó soproni tanácsosnak (Stadtgraf), hogy már negyedfél éve van a város oltalma alatt. Részt vett ez évben a csepregi zsinaton is, ahol Kis Bertalant püspöknek választották. Még 1628. is Harkán volt, de 1632. elején már alig, mert Lackner Kristóf temetésén a harkai lelkész nem volt jelen, s úgy látszik üresedés állott be a lelkészi állásban. Agnetis unokaöccsei voltak Klesch Dániel soproni konrektor és Retzinger János harkai tanító, akik 1655. kérték a soproni tanácstól nagybátyjuk örökségét. A legközelebbi ismert harkai lelkész Scheffler János (1646-1656) volt, aki 1652. aug. 6. kelt egybe Uebermann borbolyai lelkész özvegyével.

Balf. Balfon egy Péter nevű volt az első ismeretes lelkész, akit 1578. Braun Erasmus, Magyaróvár parancsnoka kér tábori lelkésznek Tatára. Hogy mióta működött itt s kik voltak az elődjei, azt nem tudjuk. De a soproni tanács vagy egyáltalán nem, vagy csak rövid időre bocsátotta el, mert még 1583-ban is hat fuvar tüzi fát rendelt a számára. 1584-ben a soproni lelkészekkel együtt bizonyára őt is számüzték.

A bécsi béke után 1609. javították templomukat a balfiak is, a meszet hozzá Sopron városától kapták. Eleinte Graf Mihály harkai lelkész szolgálatával éltek, de 1613. nov. 8. már egy külön jelöltet mutattak be a tanács előtt és pedig a breslaui születésű Ludwig Mátét, aki 1612. Ilmicen szolgált, s akit a tanács el is fogadott. De nem sokáig maradt Balfon, mert a soproni tanács 1614. szept. 10. már Eder Kristófot választotta meg balfi lelkésznek s ez alkalommal fizetését is megállapította. Volt 4 szőlője, melyben hívei végezték az egész munkát. Szántóföld és rét helyett kapott évi 30 font pénzt. Halotti beszédért nagyobb halott után 5 schillinget, kisebb után 25 magyar pénzt. S ezen kívül halas tavat és fát is kapott a maga szükségletére. Eder után 1616. Graf Mihályt hívták meg Harkáról, de ez már a következő évben Meggyesre távozott tőlük.

Helyébe a rothenburgi születésű Horn György magisztert választották meg, aki már 1616. ápr. 18. mint számüzött folyamodott a balfi állásért. A tanács bizonyítványait és válaszát kérte, vajon megelégszik-e a balfi jövödelemmel és eltarthatja-e belőle családját? Horn 1616. máj. 8. igenlőleg válaszolt s így bizonyára el is foglalta balfi állását, bár előbb fényesebb igéretekkel hívták Magyarországba. Őt ugyanis Sartorius János hernalsi lelkész küldte Batthyány Ferencné Lobkovitz Poppel Évának és nővérének, Salm grófnénak birtokára, de innen a kálvinisták, akikhez nem akart áttérni (deren Liedlein er nicht singen wollte), fizetésének megvonásával elüzték. Ezután jött Felsőpéterfára (Petersdorf), de itt meg nem kért bizonyítványt. Ezeknek, ugymond, maguknak kellene lelkészeiktől bizonyítványt kérni, mert alig két év alatt öt lelkészük volt; más szemében a szálkát is, a magukéban a gerendát sem látják meg.

Balfon csakugyan kevés volt a fizetés, mert lelkészei igen sűrűen változnak, Horn után Posthius Pál volt a lelkész (1619-21), ki a soproni kórházban halt meg. Ugyanitt hunyt el két hónappal előbb már a felesége is. Vagyonkájukat a kórházra hagyták. A balfi pap fizetése ekkor 30 forint, 12 mérő gabona és 8 öl fa volt. A négy szőlőt (in den Höllern) és 3 holdnyi szántóföldjét a gyülekezet munkálta, de a rétről neki kellett a szénát betakarítani. Rudolph Mátyás lelkészük (1621-23) szintén a soproni kórházban halt el. Lampertus Gábor következett utána, akinek 1623. nov. 30. kelt díjlevele a soproni 1739. jún. 5-iki tanácsjegyzőkönyvben fordul elő más 1630. és 1650. évi díjlevelekkel együtt. Ezután az Iglauból elüzött Fuchs János került Balfra, ki mint 62 éves ember, két más számüzött lelkésszel együtt keresett Sopronban menedékhelyet.

Schwarzenbach János balfi lelkészt 1627. úgy kellett a hivatalából elmozdítani s Kőszegre távozott. Stosius Dániel is (1628-30) csak rövid ideig volt Balfon. Majd 1630. márc. 20. a soproni születésű Raab Pált avatták fel Balfra, de 1635. ez is kórházi lelkésznek kivánkozott be Sopronba, innen pedig 1639. Meggyesre távozott. Az ő díjlevele, is megvan az 1739. évi tanácsjegyzőkönyvben. Alter István balfi lelkész is mint exul jött 1635. Sopronba, ahol segélyben részesült s még ez évben Balfra hívták. Kérvényében a stólák is részletezve vannak: halotti beszéd 16 schilling, rövidebb beszéd (Vermahnung) 5 schilling, kihirdetés és esketés 4 schilling, keresztelés 2 schilling. Balfról Pomogyra távozott, ott is halt meg. Az utóda 1646-ban Kühn Tóbiás volt.

Meggyes. Itt az első ismert János nevű papot 1578. bepanaszolták a soproni tanács előtt, viszont ő is vádolta a bírót, hogy nem rendeli be a gyermekeket a katekizációra. Felesége sem élt a paplakhoz méltó életet. Azért a tanács a lelkészt híveinek megkövetésére és elmozdításra itélte. Utána Lang Vida volt a lelkész, ki Traskó Dávid soproni orvos feleségének, Lerchenfeld Reginának végrendeletében említtetik s 1582. ápr. 11. gabonát kért a városi tanácstól. A meggyesi evang. lelkészek szolgálatával éltek eleitől fogva a rusztiak is.

Ernő főherceg 1584. évi parancsolatjára Meggyes is kénytelen volt lelkészét elbocsátani s helyette plebánust befogadni. Erre az időre esik a falunak Sopron ellen való fellázadása. Úgy látszik a jobbágyi terheket sokalták s az volt a gyanujok, hogy Sopron nem is jogos alapon jutott Meggyes birtokába. Az evang. Kollonics Szigfridhez, Kismarton kapitányához fordultak, hogy szabadítsa meg őket. Az így megindult mozgalomról Sopron városa is korán értesült és Szentbertalani Menyhért polgármester 1597. megfelelő kísérettel nyomban kiment Meggyesre, a falu népét meglepte, Freund Vida birót elfogatta és Sopronba vitte magával. Rajta kívül Frank Pál és Teufel Tamás voltak a leghangosabb lázítók, kiket a soproni tanács vagyonuk elkobzására és a faluból való kiseprűzésre itélt. A bűnösök r. katholikusok lehettek, vagy áttértek, mert Mátyás főherceg és Pethe Márton győri püspök vette őket pártfogásba. Nekik köszönhették, hogy a város büntetésük nagyobb részét elengedte s beleegyezett, hogy az elüzött hat meggyesi lakos Rákosra, Pethe püspök falujába költözhessék át. Ime az evang. lelkipásztor elüzése után ilyen zavarok támadtak Meggyesen.

A bécsi béke után 1609 óta Neodomus Neuhaus Henrik volt a meggyesi lelkész, aki dec. 21. Sopronban a Szent György templomban mondta el próbabeszédét. 1611. jan. 19. tartá a lakodalmát, melyre a soproni tanácsot is meghívta. Korán elkezdett betegeskedni. Utódai közül Schwaiger Kristóf ismeretes, aki Ágfalváról jött ide s 1617. itt halt meg. Ez évi pünkösd napja körül Graf Mihály jött a helyébe Balfról, akinek utóda, Eder Kristóf, a volt balfi lelkész itt halt meg 1624-ben.

Meggyesi lelkész volt a szászországi Zölligből (Meissen, Marienberg közelében) származott Oemichius Tivadar is (1624-27), a későbbi Emich család őse. Csepregen 1617. máj. 24. avatták fel Csávára, s innen választották Sopronkereszturra. Majd Gálosra (Gols auf dem Heideboden) s innen 1624. Meggyesre került. A soproni tanács, nem tudni mi okból, 1627-ben elmozdította állásából. Ekkor hivatkozott a dunántúli püspökre, mint az ő felsőbb hatóságára s visszament Kereszturra. Mint kereszturi lelkész volt jelen 1628. a csepregi zsinaton. Mária mennybemeneteléről egy polemikus művet irt, melyet 1631. Tübingenben kiadott és Kis Bertalan püspöknek ajánlott. A soproni születésű és jeles képzettségű Unger Joakim 1627-29. volt meggyesi lelkész. A soproni külső tanács igen szép szavakkal nyilatkozott róla már felavatásakor s Meggyesről szülővárosába hívták haza lelkésznek.

A Sopronból heves beszédei miatt elmozdított Gensel Kristóf 1629. csak egy évig volt meggyesi lelkész, ekkor gyermekei érdekében hazautazott Szászországba. Utána egy ideig Liebezeit Márton volt helyettes lelkész, amint ez bizonyos Graul Ehrenhold leveléből látható, aki 1629. dec. 18. engedélyt kért a várostól, hogy a tehetetlen Liebezeit helyett a karácsonyi ünnepekben predikálhasson.

Kedvelt papjok volt az osztrák Stein városából való Müller György (1630-35), aki Sopronban tanult és Gensel ajánlotta Meggyesre lelkésznek. Őt is Kis Bertalan püspök avatta fel Raab Pál balfi lelkésszel együtt Sopronkereszturon 1630. márc. 20. Az istentiszteletet egyházi zenével (christliches exercitium musicum) tette épületesebbé, ami nagyon tetszett a hiveknek s a vidékről (Rusztról) is sokan jártak Meggyesre. Sopron városától egy kis hordozható kézi orgonát (ein Regal) kért. Kiváló tehetségeinek köszönhette, hogy 1635. Pozsonyba hívták meg lelkésznek.

Majd azután e korszakban még Winkler András (1635-39) a volt soproni kórházi lelkész és a soproni születésű Raab Pál (1639-46) lelkészkedtek Meggyesen. Ez utóbbi előbb Balfon, azután pedig a soproni kórházban volt lelkész.

Kópháza és Klimpa horvát falvakban is voltak evangelikusok, de ezek anyagyülekezetté soha sem alakultak. A horvátok a török elől menekültek ide Dunántúlra és pedig különösen a Kanizsaiak Velike és Stenyicsnyak nevű horvát falvaiból. A klimpai Missaleba 1542. cyrill betükkel van beirva a horvát Miatyánk. Horvát énekek alatt pedig ez olvasható: Finis per me Georgium Soccovych de Jastrebarstna 1561.^[7] Dragonus Gáspár soproni lelkész csak mint filiába járt ki Kópházára és Klimpára, de panaszkodik reájok. A horvátok itt kevés hajlandóságot mutattak az evangélium ügye iránt. A bécsi béke után a soproni lelkész rendesen már alig járt ki hozzájok. A városi tanács 1616. júl. 29. azt határozta, hogy a kópházai templomban misézhet akár szerzetes, akár plebánus és ha az evangelikusok evang. lelkészt kivánnak, ez is szabadon predikálhat.

E határszéli urodalmakban a gazdag és tekintélyes Weiszpriach és Fürst családok pártoltak át legkorábban a reformációhoz, s nekik úgy Sopron városának, valamint a vidéki gyülekezeteknek reformálásában is nagy érdemük van.

Weiszpriach Zsigmond, ki a karinthiai Weiszpriach^[8] helységből költözött be hazánkba, már Mátyás király korában ura volt Stájerországban Pettaunak és Sopronmegyében Lánzsér és Kabold várának. Mátyás király 1471. okt. 31-én Sopron városát is a szokott adókkal és jövödelmekkel zálogba adta neki 10.400 forinton.^[9]

Ennek fia, Weiszpriach János 1537-1550. Sopron kapitánya és főispánja volt s Lánzséron és Kaboldon kívül, mely utóbbiról kaboldi bárónak nevezték, zálogban birta Jurisich Miklós halála (1544) után^[10] Kőszeg városát is, amellyel kegyura lett egyszersmind a borsmonostori cistercita apátságnak is. De már 1550. átadta Kőszeget vejének, Krotendorfi Teufel Kristóf császári kapitánynak.^[11]

A várkapitányoknak Sopronhoz való viszonyáról annyit tudunk, hogy a város évi 436 frtot fizetett nekik, s ha Sopronban laktak, a király házában (königl. Freihaus) volt a lakásuk, amely szabad házhoz rét, szántóföld és szőlő is tartozott.^[12] Nádasdy László 1604. Nezsiderben termett borait is még a katonák elöl Sopronban "az kapitányság házában" akarta biztonságba helyezni.^[13] Weiszpriach állandóan Kaboldon lakott s csak időnként látogatott be Sopronba.

Később a fraknói grófságot és a kismartoni urodalmat is zálogba vette. Magára a fraknói állatkertre 2000 forintot költött s ezzel együtt 30.500 frt zálog volt a két birtokon. Weiszpriach, illetve tisztjei állítólag kizsarolták ezt a két urodalmat. Azt is felpanaszolták ellene, hogy sok zsidót telepít ide. Miksa király 1569. vizsgáló bizottságot küldött ki s majd szigorú rendeletet is adott ki ellene, amelyet Weiszpriach nem sokkal élt túl.^[14] Felesége Lunay Borbála volt, akitől három leánya maradt: Eszter Polheim Miksáné, Judit Khreigné és Zsuzsanna Teufel Kristófné. Jószágait ezek örökölték s így még tovább is találkozunk velük egyháztörténetünkben.

Weiszpriach János, akinek felesége I. Ferdinánd udvarában, mint főudvasmesternő s a királyi gyermekek nevelője nagy kegyben állott, más osztrák főurakkal már korán csatlakozott a reformációhoz. Így Polheim Zsigmond Lajossal, Künsperg (Königsberg) Honoriusszal (Ehrenreich) és más osztrák főurakkal már 1541. aláirta azt a kérvényt, melyet a reformáció és a vallásszabadság érdekében nyujtottak be I. Ferdinándhoz.^[15] A király Weiszpriachnak, mint a soproni várkapitánynak és főispánnak 1537. ugyan még azt parancsolta, hogy Pacha János soproni plébánost egyházi javadalmaiban, melyeket tőle a reformációhoz hajló soproni polgárok elvettek, oltalmazza meg;^[16] de ezt megtehette akkor is, ha maga is a reformációhoz hajlott. És Weiszpriach unokaöcsének, Lunay Kristófnak, aki állítólag az egyházi pályára készült, I. Ferdinánd még 1550-ben is 100 forintot utalványozott ki a borsmonostori apátság jövedelméből; de ilyen javadalmakban más protestánsok is részesültek, mint például Révay Ferenc és Kolonics Szigfrid.

Míg Weiszpriach Lánzséron, Kaboldon, Fraknón és Kismartonban, addig a Fürst család a szarvkői urodalomban volt buzgó pártfogója a reformációnak. Ősük Fürst Vida, ki a doktor címet használja (Doctor Veit von Fuerst) Württembergből származik. Előbb a tübingeni egyetemnek volt rektora, majd Bécsben telepedett le, s mint bécsi polgár vette meg 1504. Grafeneck Ulriktől Szarvkő várát. Egyszersmind kapitánya volt (Weiszpriach előtt) Kismartonnak is, itt is halt meg 1515. s az éppen akkor épülő kismartoni plebániai templomban temették el. Művészi síremléke mai napig fennmaradt. Gyermeke nem lévén, öccse Ernő lett az örököse (1515-50). Ez és fiai, Móric (1550-53) és János Konrád (1553-61) már protestánsok voltak. Ennek az özvegyétől Pichler Lénárd (1561-67) sváb herceg vette meg Szarvkőt. A szerződés Tübingenben 1561. márc. 27. kelt. Már Pichler is r. kath. volt és rekatholizálni akarta az urodalmat, de 1567. elhalt s utána a württembergi Stotzingen Ruprecht, Miksa király leányának, Erzsébet francia királynénak főudvarmestere vette meg. Ez alapította Stotzing falut és Lajtapordányban Győr visszavételekor 1598. emlékkeresztet állíttatott fel.^[17] Szarvkő tehát igen korán elvesztette evang. patrónusait.

A lánzséri, kaboldi, fraknói, kismartoni és szarvkői urodalmakban, melyek 1649-ig mind Ausztriához tartoztak, ez a Weiszpriach és Fürst család s az ezeknek pártfogása alatt működő lelkészek hirdették az evangéliumot Luther szellemében és pedig a soproni ferenciek krónikája és a vimpáci évkönyvek szerint már 1532 óta, amely évben az Ausztriából kiüzött protestánsok nagy számmal jöttek Sopronmegyébe.^[18] Ebben az évben hozott a soproni tanács is oly határozatot, hogy a plebánus tisztességes és hű predikátort tartson, aki nem ellensége az evangeliomnak.^[19]

Különösen Fürst Móric ellen volt a papságnak több panasza. A vasvári káptalan 1539. ismételten is folyamodott az országgyüléshez és Ferdinánd királyhoz, hogy Ilmic mosonmegyei helységnek felső részét, melyet Fürst Móric Bécsnek a török által való megszállása után erőszakosan foglalt el, adassa vissza nekik. De ez csak 1545. történt meg, amikor Chernel Ambrus, Kisfaludy Pál sopronmegyei alispán és Pruz Tamás soproni városbiró voltak ez ügyben a kir. biztosok.^[20] Sőt Fürst Móric Rákost, a győri püspök faluját is elfoglalta egy időre. Fürst Konrád pedig a szarvkői urodalomban foglalta le a győri püspököt illető tizedeket s az 1555. évi pozsonyi országgyülésen kérik a rendek a királytól, hogy adassa vissza.^[21]

A fraknói grófsághoz az 1569. évi urbárium szerint a következő helységek tartoztak: Martersdorf, Traunsburg, Anthau, Stodra (Szerdahely), Zemendorf (Szemere), Siggraben, Gross-Höflein, Haschendorf, Praitenbrunn (Széleskut), Pamaken (Pomogy), Knensdorf (Krensdorf), Millichdorf (Kövesd), März, Forchtenau, Wisen, Petschorn, Schadendorf, Siggles, Wallern, Traunsdorf, Zillingthal (Ikka), Stinkenbrunn. A fraknói grófság így Ausztriába is benyomult és Bécsujhelyen a magyar kapunál a vámszedési jog is megillette. A törvénykezés helye az egész grófságban Nagymarton volt s 1589-ben 15 a plebánák száma, előbb kevesebb volt.^[22]

A kismartoni urodalom falvai pedig: Kishöflein, Szentgyörgy, Fehéregyház, Millichdorf, Semendorf, Feketeváros, Okka, Siercz, Oszlop, Szentmargit, Zárány, Ilmicz, Neusiedl am See, Apetlon, Darázsfalu, Vulka-Pordány, Antau.^[23]

És Szarvkőhöz tartozott 1388. óta állandóan: Rou, Prodersdorf (Pordány), Wimpassing, Hornstein (Szarvkő falu), Stinkenbrunn és Potlisdorf (Potli vagy Potl nemzetségről így nevezve, később Pöttelsdorf, Petőfalva), mely még a Karolingek idejéből való.^[24]

Többet a községek közül 1529. és 1533. a török elől menekült horvátok (Wasserkrobot) leptek el s eleinte ezek közt is terjedt a reformáció. Kismartonban is nagy számmal voltak horvátok. Nagyhöflány, Kishöflány, Szárazvám (Millendorf), Lajtapordány, Fraknónádasd, Sopronszentmárton, Okka és Sércz horvát faluk voltak, de később elnémetesedtek, Szarvkő, Vulkapordány, Büdöskút, Darázsfalu, Darufalva, Czinfalva, Kertes, Oszlop stb. ma is horvát községek.^[25]

A reformációnak Weiszpriach és Fürst urodalmaiban való elterjedéséről legkorábbi adatunk, hogy Dachs János Nezsiderből (Neusiedel) már Dévai Mátyással 1530. volt künn Wittenbergben.^[26]

Jeckel Bálint megszökött soproni jegyzőnek 1551. évi feljelentése szerint pedig, midőn a Villachból menekült József nevű beneficiátus pap (előbb ágostonrendű szerzetes) Afra nevű feleségét 1548. Kismartonban elvette, akkor Fürst Móric tartotta számukra a lakodalmat. Ugyanennek Szentgyörgy nevű falujában a sziléziai János úr volt a lelkész, ki előbb Kőszegen (Guisseg) tanítóskodott s ott meg is nősült. Lelkésszé a bécsi püspök avatta fel. Fürst urodalmában Kishőflányban volt lelkész a megaggott és elgyengült Pál úr is, ki szintén Kőszegről (Guisseg) származott. Fiatal feleséget vett s mikor Jeckel jegyzővel a nagyhőflányi kénes fürdőben találkozott, azt mondá: inkább a papságtól válik meg, mint a feleségétől.

Weiszpriach János urodalmában Nagyhőflányban egy Farkas nevű volt a lelkész, aki 1548. nősült, lakodalmat Gantner Dipolt, Dräskirchen (Darufalva vagy az osztrák Traiskirchen) bírája tartott számukra. Tormafalun (Krendorf), szintén Weiszpriach urodalmában pedig bizonyos György úr a lelkész, ki előbb a közeli Boldogasszonyban (Frauenhaid) volt tanító. A bécsi püspök avatta fel, jóllehet feleséges ember volt. Most igen serényen védelmezte a lutheránusok dolgát.^[27] Raupach szerint Kismartonban (Eisenstadt) is volt 1552 után egy Eggec György nevű evang. lelkész. De kérdés, hogy nincs-e Ausztriában is egy Eisenstadt nevű helység.^[28] Piscator Márton is, akit Gregoriáncz Pál győri püspök Pozsonyban 1566. avatott fel és Pottensteinban volt lelkész, Darufalván (Dreskirchen) 1537. született.^[29]

Weiszpriach János és veje Polheim Miksa 1567-ben az isztriai Consul Istvánt és Dalmata Antalt hívták Württembergből, illetőleg Regensburgból Kismartonba, de csak az előbbi jött el hazánkba. Egy gráci ismeretlen írja 1568. szept. 16-án Gallus Miklós regensburgi lelkésznek, hogy Consul Magyarországban horvátoknak hirdeti az igét. "Venerunt sagittarii [az őszi gyakorlatokra] ex eo loco, ubi noster bonus Consul suis Croatis semen divini verbi spargit".^[30]

Consul és Dalmata lefordították Brenz postilláit horvát nyelvre (Regensburg 1568) és ezt Weiszpriach Jánosnak (auf Forchtenstein) és Polheim Miksának (auf Ottenschlag) ajánlották.^[31] Consulról tehát határozottan tudjuk, hogy ő horvát nyelven predikált. A horvátok különben a németektől eltérőleg nem sok hajlandóságot mutattak a reformáció iránt. Ezen a vidéken a horvát (krobot) plebánusok 1569. a Miksa király által kiküldött bizottságtól azt kérték, hogy engedjék meg nekik a régi módon való misézést s függesszék fel az erre vonatkozó tilalmat. Íme tehát voltak horvát papok, akiknek nem kellett a reformáció.^[32]

Consul István, akinek nagy érdemei vannak a protestáns műveknek horvát nyelvre való lefordításában, 1579-ig működött Weiszpriach oltalma alatt Fraknón és Kismartonban. Leányát Annát 1570. Rittschendel Jakab soproni lelkész vette nőül, ennek halála után pedig Lackner Ádám soproni aranyműveshez ment másodszor is férjhez. Ő volt nevelőanyja a soproni jeles polgármesternek, dr. Lackner Kristófnak. Maradt Consulnak egy Osvald nevű fia is, akivel Rittschendel 1579. Sopronban az örökség felett egyezkedett.^[33]

Weiszpriach leánya is, Polheim Miksáné, oly erélyes védője volt evang. egyházának, hogy 1579. nem engedte meg papjainak a szombathelyi zsinaton való részvételt. Lackner Kristóf Paduában 1595. megjelent jogi értekezését (Theses) még b. Polheim Miksának és b. Pragh János Kristófnak ajánlotta. De ez a Polheim valószinűleg már csak fia volt az elsőnek.^[34]

Weiszpriach János halála után Miksa király a fraknói és kismartoni urodalmat 1571. visszaváltotta és Zinzendorf Hannibált helyezte bele várkapitánynak, aki maga is 20.000 frtot kölcsönzött a kiváltáshoz. Zinzendorfnak már az atyja János, kamarai tanácsos is evangelikus volt, akit Miksa 1571-ben Braun Erasmus óvári kapitánnyal együtt küldött ki a Weiszpriach örökösökkel való egyezkedésre. Fia Hannibál már 1572. aug. 8. elhalt.^[35] A várkapitány mellett egy udvarbíró (Burggraf) és számtartó (Rentmeister) vezette az urodalom ügyeit.

Zinzendorf utóda a buzgó evang. Kollonics Szigfrid volt, akit Miksa király 1572. aug. 20. nevezett ki fraknói és kismartoni kapitánynak. Báró Fuchs Mária volt a felesége. Hasonló nevű fia, ifjabb Szigfrid már Kismartonban született, bizonyára evang. lelkész, talán éppen Consul István keresztelte. Miksa király 1572. szept. 22. utasította Zinzendorf nevű udvari kamarását, hogy őt a gyermek keresztelőjén, Kismartonban helyettesítse és egy 70-80 forint értékű serleget vigyen ajándékúl.^[36] Íme tehát Miksa király egy protestáns gyermeknek volt a keresztapja. Consul lelkész is bizonyára kiváló pártfogót nyert az új várkapitányban, aki 1579. szintén nem engedte meg lelkészeinek, hogy Draskovich püspök szombathelyi zsinatán részt vegyenek. Az ő korában már Fraknónak, Kismartonnak és az urodalomban több helységnek rendes evang. lelkészei voltak.

Ezek a községek, bár politikailag Ausztriához voltak csatolva, de egyházilag az 1491. évi szerződés értelmében a győri püspök hatósága alá tartoztak és Draskovich György püspök most Rudolf király idejében és Ernő főherceg segítségével nagy erőszakkal kezdte meg bennök az ellenreformációt. Kollonics Szigfridhez is Ernő főherceg már 1581. okt. 20. és Rudolf király 1582. márc. 24. és máj. 24. intézett igen szigorú rendeleteket, hogy a predikátorok elűzésében segédkezzék, a megüresedett lelkészi állásokat be ne töltse, az egyházi javakat senkinek ne adományozza, mert ez a püspök joga, a kismartoni predikátort pedig három nap alatt eltávolítsa. A királlyal és püspökkel szemben Kollonics is csak nehezen tudta megvédeni hitrokonait. Stock Frigyes, b. Teufel Kristófnénak, Weiszpriach lányának lelkésze, Katzelsdorfból Savanyukut mellől írja 1582. aug. 15-én dr. Backmeister Lukács rostocki tanárnak: "A győri püspök sok gyülekezetet elpusztít a Kismartonhoz tartozó urodalomban. Az ágostai hitvallású lelki tanítókat kiűzvén, pápistákat erőszakol reájok. A főurak, amennyire ugyan én tudom, azon idő óta, hogy eltávoztál, csak alig valami kevéssé viselik gondját a vallásnak. Én egy nap sem vagyok biztonságban a szomszédoknak dühöngése miatt, ha csak az Isten meg nem oltalmaz bennünket. Kész vagyok, ha Isten erőt ad, bármit is Krisztusnak igazságáért eltűrni."^[37] A lelkes pap még 1585-ben is Katzelsdorfból írta leveleit és Spillinger soproni esperes és a bécsújhelyi apát 1587. indította meg ellene a hajtóvadászatot.

Draskovich püspök, amint láttuk, Ernő főherceg által 1584. Sopronból és a hozzátartozó falvakból is elűzette az evang. lelkészeket és Rómába küldött emlékiratában maga dicsekszik vele, hogy ezen kívül még 48 plebánát sikerült neki a római egyházba visszavezetni.^[38]

Vele szemben, úgy látszik, Kollonics sem tudta megvédeni lelkészeit. Kénytelen volt Sopron példáját követni s egyes helyeken a lelkészi szolgálatról lemondani. A király különben elhalmozta kegyeivel, 1583-ban bárói rangra emelte. Mint gazdag ember 1585. b. Pappenheim Konrádtól megvette Raudenhof helységet Pozsonymegyében. A meggyesieket is állítólag ő bátorította fel arra, hogy 1597. Sopron ellen fellázadtak és más földesúrhoz akartak pártolni. Ő maga azonban 1599. bekövetkezett haláláig megmaradt evangelikusnak.

Fia, ifjabb Kolonics Szigfrid is buzgó evangelikus, katonáit szerető, jeles hadvezér és jó magyar hazafi volt. Szülei még németnek nevelték, de korán barátságot kötött Nádasdy Ferenccel és Thurzó Györggyel. Az 1598. évi országgyűlés felvette az ország rendei közé. 1604-ben mint dunáninneni kapitány Érsekujvárott lakott, később pedig Léván. Bocskay idejében az ég szerelmére kérte az udvart, hogy legalább egyelőre hagyják békében a vallásügyet. De ő mellé is r. kath. vicegenerálist rendeltek. Bűnül rótták fel neki, hogy Léván házat jelölt ki a predikátornak. Feleségül a gazdag Perényi Zsófiát vette el. Pozsony mellett is voltak birtokai s udvari lelkészét, Reuss Andrást Récséről már 1590 óta átengedte a pozsonyiaknak. 1611-ben pedig Bécsből kért az urodalmaiba ágostai hitvallású lelkészeket Zvonarics Mihály sárvári esperestől. Hamis vádakkal Bécsben fogságban tartották. 1623-ban hunyt el. Csak ifjúságát töltötte Kismartonban, ahol bizonyára ő is buzgó védője volt az evangelikusoknak.^[39]

A gyülekezetekről, melyek e három urodalomban a kiváló patrónusok oltalma alatt virágoztak, csak igen hiányos adataink vannak.

Kismarton. Első ismert lelkésze a fentebb említett Eggec György, aki 1552 után említtetik. Consul István még Weiszpriach idejében 1567-ben jött ide s tiz évig predikált Kismartonban és a vidéken a horvátoknak. A soproni tanács jegyzőkönyve szerint 1577. március havában pedig Futterer György nevű lelkész volt itt. 1581-ben a mansfeldi grófságból jött Böttiger Albert volt a kismartoni lelkész, ki aláirta az osztrák flaciánusok hitvallását, de a következő évben már mint exul irja alá a nevét.

Mikor Ernő főherceg és Rudolf király Kollonicshoz 1581. és 1582. a fentebbi szigorú rendeleteket küldték, akkor tehát főként Beygewither Jakab állása forgott veszedelemben. Ennek a rendelet szerint három nap alatt kellett a várost elhagynia és dr. Wiessel plebánust rendelték a helyébe. Beygewither csakugyan el is hagyta Kismartont. 1582. aug. 27-én Kismartonban kelt és Sopron városához irt levelében, mint "gewester Pfarrherr in Eisenstadt, jetzund Hofprediger zu Rabs" irja alá a nevét. Ez évi okt. 29-én pedig Draskovich püspök már Spillinger Farkas soproni esperest küldi ki Kismartonba az eretnekséggel vádolt Wirffel György plebánus vagy predikátor ellen, aki talán egy személy az odarendelt Wiessellel.^[40]

De még 1587-ben is volt evang. lelkész Kismartonban, mikor Sopronból már régen elüzettek, mert Rudolf király ez évi febr. 12-én ismét Spillinger esperest küldte ki Lőrinc bécsújhelyi apát kiséretében a város rekatholizálása végett. Lőrinc apát a kismartoni urak és az ottani lelkész ügyében felvett jegyzőkönyvet, illetve jelentést aláirás és esetleges pótlások végett küldte meg Spillingernek Sopronba. Kisérőlevele szerint az új biró és a városi tanács megigérték, hogy megmaradnak a r. kath. egyházban. A jegyzőt és a tanítót is meg lehet hagyni hivatalában. Ha pedig a szőlősgazdák közül (unter den Hauern) egyik vagy másik megváltoztatná életmódját (hitét), a plebánus jelentse fel, és majd elveszik méltó büntetésüket. Lőrinc apát e levélben Stock Frigyes katzelsdorfi lelkész eltávolítását is ajánlja, mivel sok egyenetlenséget okoz a vidéken. Ime tehát az első heves támadások után még öt év mulva is vannak evang. lelkészek Kismartonban és a vidéken. Bizonyára Kollonics érdeme volt ez.^[41]

Wittenbergben 1615-ben még egy kismartoni ifjú, Gruber Dániel (Eisenstadiensis Pannonus) tanult, akinek nevét egy emlékkönyvből ismerjük.^[42] Csak később Esterházy Miklós nyomta el itt teljesen a protestantismust, amint ezt az 1638. évi országgyűlés elé beadott sérelmekből is olvassuk. És szomorú utójátéka volt ezeknek az eseményeknek, midőn I. Lipót 1674. Sowitsch Kristóf és Barth Konrád lelkészeket Sopronból Kismartonba rendelte, hogy itt lakjanak és tartsanak istentiszteletet a Bécsből leránduló külföldi protestáns követeknek.

Fraknó. Lelkészei közül csak az egy Hoë János nevét ismerjük, aki 1580. a flaciánus lelkészek "Einfeltig Bedenken" című iratának, mint "Pfarrherr zu Forchtenau" írt alá. Fraknón volt még 1581-ben is, amikor egy másik flaciánus irat (Repetitio, das ist Wiederholung der Norma christlicher Lehre) alatt találjuk a nevét. Hoë János egy családból való lehetett a bécsi születésű Hoë von Hoënegg Mátyás hires prágai majd drezdai lelkésszel.^[43]

Nagymarton. Kern Mihály nevű lelkészét ismerjük, aki berlini születésű és szintén flaciánus volt. A fentebbi két flaciánus iratot 1580. és 1581. ő is aláirta. Ebből arra kell következtetnünk, hogy földesurok, Kollonics Szigfrid is pártfogója volt a flaciánusoknak. A nagymartoni, márcfalvi, fehéregyházi és okkai evangelikusokat még az 1659. évi országgyűlés idején is kínozta és fosztogatta Körtvélyes János, fraknói és kismartoni provisor.^[44]

Nagyhöflány.^[I] Esterházy Miklós nádor eme kedvelt nyaralóhelyének evang. gyülekezetéről valamivel többet is tudunk. Itt, amint fentebb Jeckel soproni jegyző feljelentéséből láttuk, már 1548-51. volt egy Farkas nevű evang. lelkész. 1577-ben pedig a flaciánus Hasler István Stájerországból, Schladmingból menekült ide Kollonics Szigfrid oltalma alá. De csak öt évig maradhatott itt. 1582-ben ugyanis Ernő főherceg Spillinger soproni esperest Ankerreither Ádám győri prépost kanonok társaságában küldte Nagyhöflányba, hogy ezt a főflaciánus predikátort űzze el és Perger János plebánust ültesse helyébe.^[45]

Spillinger erről az utjáról külön jelentésben számol be a főherceg előtt. Szept. 30-án jártak Höflányban s a község bizony nagyon tiszteletlenül fogadta őket. Pogner Péter, a falu birája ebédet sem főzetett nekik s a lakásába sem bocsátotta be őket, hanem azt akarta, hogy az utcán olvassák fel a főherceg rendeletét. A birói lak udvarába mégis csak bementek, de ott sem volt se szék, se pad, annál kevésbé asztal a számukra. Míg a rendeletet felolvasták, senki a kalapját le nem vette. Pedig a biztosok nyájasan köszöntötték őket és kezet is nyujtottak, de azok nem fogadták el. A flaciánus eretnek, úgymond, annyira magához csábította őket, hogy egy ideig a templom kulcsát sem adták át nekik. Végre is a tanító szánta el magát, de ez sem a kezéből, hanem egy fára téve nyujtotta át nekik a kulcsot. Szidalmazták és gúnyolták a katholikusokat. A beiktatott plebánust pedig a szektás predikátor kedvéért haszontalan szajhás papnak (verhurter Pfaff) mondták. A biró a szegény horvátokat és a többi katholikusokat meg is fenyegette, hogy majd megtanítja őket, ha a kommisszáriusok elmennek. Ha a főherceg oltalmába nem veszi őket - mondja Spillinger - nagy veszedelemben forognak a szegény emberek.

Mindazáltal eljártak megbizatásukban. Az új plebánusnak mindent, ami a parochiához tartozik, átadtak, a szektás papot a paplakból kiparancsolták s meghagyták a birónak, hogy három napon túl ne türje meg a községben. A biró azonban ezt nem tette meg, sőt megengedte, hogy a flaciánus predikátor az általa megvásárolt házban továbbra is megmaradjon. A legközelebbi vasárnapon még predikált is a maga szektájának a katholikusok nagy bosszuságára.^[46]

A jelentésen nincsen dátum, de mivel a kismartoni lelkész ellen is 1582. csikarta ki Draskovich püspök a rendeletet, azért ezt is erre az évre kell tennünk. Így jártak el bizonyára másutt is. A nagyhöflányi rendezett gyülekezet lehetett már, mert tanítója is volt s nem lehetett benne egy könnyen elnyomni a protestantizmust. Az 1638. évi sérelmekben ez is úgy szerepel, mint amelyet 1608. után foglaltak el.

Kishöflánynak is, mint Jeckel feljelentéséből kitünik, 1551-ben már a kőszegi származású Pál úr volt a lelkésze. S Rudolf király Kollonics Szigfridhez intézett 1582. évi rendeletében közli, hogy Kishöflány is (az evangelikusok kiszorítása céljából) külön plebánust fog kapni.^[47]

Szentgyörgyön szintén már 1551-ben, miként fentebb láttuk, a sziléziai származású János úr a lelkész, ki előbb Kőszegen volt tanító. Rudolf király, illetve az ő nevében Draskovich győri püspök és kir. helytartó 1582. külön plebánust rendelt ide, amint erről Kollonicsot értesítette.

Tormafalun (Krendorf) is Jeckel szerint 1551-ben már egy György nevű evang. lelkész van, aki előbb Boldogasszonyban (Frauenhaid) volt tanító.

Okka (Oggau) községnek is 1581-ben Schwenningen Mihály nevű lelkésze volt, ki a flaciánus hitvallások aláirásaiból ismeretes.

Sércznek (Gschiess) 1581. szintén evang. lelkésze volt Rohrer Kálmán, ki a fláciánusokkal tartott.^[II]

Feketeváros (Purbach) lelkésze Zschinkel András szintén csak a fláciánusok 1581. évi aláirásából ismeretes.

Fehéregyházán (Dondels-, Dundles-, utóbb Donnerskirchen) már hosszabb ideig 1577-1585. lelkészkedett az ide menekült Hauser János flaciánus, aki előbb és pedig 1566. óta Villachban Karinthiában volt lelkész, de nagy kiméletlensége miatt 1577. jun. 28-án elmozdították. Az elbocsátó levelet, melyet neki a villachi városbiró és városi tanács adott, közölte 1579-ben kiadott "Christl. und beständiges Bekäntnis von der Erbsünde" című munkájában.^[48] Ernő főherceg 1585. elfogatta és 12 napi fogság után az egész birodalom területéről száműzte. Fehéregyházán Wittnyédy István soproni prókátornak is volt birtoka s az egyházkerületi jegyzőkönyv szerint Esterházy Lászlóval szemben ő kelt védelmére itt az evangelikusoknak. Ezeket még az 1659. évi országgyülés idején is üldözte Körtvélyes János, a fraknói és kismartoni provizor (Zsilinszky III. 156.)

Szarvkőn és ennek vidékén még kevesebbet tudunk az evang. gyülekezetek dolgáról.^[III] Itt a Fürst család után r. kath. volt a földesúr s az 1638. évi sérelmek között Szarvkő is előfordul. A Stotzing család buzgó katholikus volt, de a győri püspöknek dézsmát ők sem akartak fizetni. Ifjabb Draskovich György győri püspök 1636-ban 300 főnyi lovas és gyalogkatonával, hintóval, kocsikkal és bor alá való szekerekkel tört be hozzájok s megijesztve Stotzing Adolf és Rudolf földesurakat, 875 forint árendát erőszakolt ki tőlük. Dicsekedve irta Draskovich "velut alter David" a jezsuitáknak: "Magyarországon három olyan tartomány sem fizet ennyit. Több kétszáz esztendejénél, hogy püspöknek onnét sem dézsmát, sem árendát (a szarvkői német urak) nem adtak és senki más, csak én Isten után vihettem ezt véghez."^[49]

Az 1638. évi országgyűlésen a rendek, mint olyan helyeket, hol 1608 után részint Esterházy Miklós nádor, részint pedig a kir. fiskus tisztjei templomot, iskolát, paplakot foglaltak el, említik Fraknót, Kismartont, Márcfalvát, Nagymartont, Nádasdot (Rórbak), Somfalvát (Sándorf), Szárazvámot, Darufalvát (Drasburg), Heflányt, Szentmargitot, Okkát, Sércet, Fejéregyházát, Feketevárost és Széleskutot. A szarvkői urodalom összes templomait is 1608 után vették el a gazdatisztek.^[50]

Somfalva. A linci békekötés után az evang. rendek a somfalvi templomot (Schadendorf, Schattendorf, Sandorf) is és ezenkívül még Sopron megyében a csepregi felső, németkereszturi, nagymartoni és ruszti templomokat követelték vissza, de az 1647. évi országgyűlés a visszaadott 90 templom közé csak a somfalvit vette fel. Valósággal többé ezt sem kapták vissza. Mert az 1662. évi országgyűlés elé terjesztett sérelmek közt olvassuk, hogy Esterházy Pál gróf, ki az evang. községekbe katonai lovasságot szállásoltatott be, a 90 templom közé becikkelyezett és vissza is adott somfalvi templomot a paplakkal és jövödelmeivel együtt e célból kiküldött emberei és katonái által elfoglaltatta, akik ezzel és a jobbágyok zaklatásával meg nem elégedve a paplakba is betörtek s az ott talált könyveket, gabonát, bort és butorokat felprédálták s a lelkészt is, ha el nem menekül, megölték volna. Feltünő, hogy e Sopronhoz oly közel fekvő gyülekezetről közelebbi adatokat nem ismerünk. Egyetlen ismeretes lelkésze a karinthiai Villachból való Paumgartner Kristóf, akit Musay Gergely püspök 1648. dec. 8. Ágfalván avatott fel.^[51] Somfalva, mint fentebb láttuk, már az 1638. évi sérelmek közt is szerepel.

Lánzsér várát Mátyás király valami Mrakes családnak ajándékozta, ez pedig zálogjogon Weispriach Ulriknak, Kabold urának adta át. II. Ulászló király a várat 1512-ben, midőn Weispriach özvegye bírta s a királyi család ellenségei szoktak itt összegyülekezni, a Szentgyörgyi grófok és Bazini Péter által ostrom alá vétette. Anyja halála után Weiszpriach János, Ulrik fia, a soproni várkapitány örökölte Lánzsért is, aki ezt 1548. királyi jóváhagyással Teufel Erasmusnak adta el. Ugyanekkor a másik örökös, Weiszpriach Zsuzsanna, Krotendorfi Teufel Kristóf neje is sógorára, Erasmusra ruházta át Lánzsérhoz való összes jogait.

Teufel Erasmus azonban, aki Lakompak várát ujjáépítette, Palást mellett fogságba esett és Konstantinápolyban fejét vették. Ekkor fivérei, Kristóf György és András, mint örökösök, Lánzsért és Lakompakot Oláh Miklós esztergomi érseknek örök áron 1553. a soproni országgyűlés jóváhagyásával eladták. A női ág protestált, de a primás még ez évben Teufel Erasmus defectusa címén királyi adománylevelet is szerzett.^[52]

A Weiszpriach és Teufel családok már a reformáció hívei voltak s így az evangeliom hirdetése, miként a szomszéd urodalmakban, bizonyára már a XVI. század első felében itt is megkezdődött. Oláh Miklós a soproni evangelikusokkal is jó viszonyban volt ugyan, de a maga birtokán bizonyára gátat vetett a reformáció további terjedésének.

Oláh Miklós Ilona nevű hugának Sopronban vett házat és pedig azt, mely előbb Nádasdy Tamás udvari orvosának, Szegedi Fraxinus Gáspárnak volt a tulajdona; Mátyás nevű fívérét is másként elégítette ki, Lánzsérra nézve pedig 1561. úgy intézkedett, hogy ez Orsolya nevű nővérének fiára, Oláh Császár Miklósra szálljon, aki 1560. Sopronban ülte lakodalmát Nádasdy Tamásék nevelt leányával, Szluni Frangepán Annával. Állítólag a primás (más forrás szerint maga Oláh Császár) Lánzsért Lakompak, Nádasd, Kertes és Czinfalva helységekkel 1562. a jezsuiták nagyszombati rendházának ajándékozta volna s csak 1566-ban a jezsuitáknak hazánkból való kiköltözése után került volna vissza ismét az Oláh Császár család birtokába.

Oláh Császár Miklósnak Kristóf nevű fia korán elhalt s így Lánzsért és Lakompakot Orsolya nevű leánya örökölte, akit Szerdahelyi Dersffy Ferenc vett nőül. Ez utóbbi Dersffy Jánosnak volt a fia, akinek még Miklós, Gábor és Potentia (Jurisich Miklósné) gyermekei ismeretesek. Lánzsér így a Dersffyekkel evangelikus kézre került. Sőt a primás testvérhuga, Oláh Ilona is mint evang. nő halt meg és temettetett el Sopronban.^[53]

Oláh Császár Miklósné Frangepán Anna "a lánzséri magnifica domina" 1579-ben még elküldte, vagy legalább elengedte papjait a szombathelyi zsinatra. A lánzséri urodalomból hét lelkész volt jelen Draskovich György győri püspök zsinatján, ú. m. Grotthi György, Lingván Mihály, Stesser Antal (ex Draczendorf, Derecskéről), Rádóczi György Császárfaluból (ex Kaisersdorf), Paswadicz György Gyirótról (ex Geristorf), Kolonicz János Czinfalváról (ex Czindorf) és a fülesi lelkész (plebánus ex Fyles).^[54]

Dersffy Ferenc, az új földesúr, nem csak itt Dunántúl, hanem Sáros megyében is buzgó pártfogója volt az evangelikusoknak. Muraközy György pulyai lelkésznek 1586. házat adományozott. Ha kellett, szóval is védelmére kelt hitének, mint példáúl 1592-ben Zágrábban, hol a papokkal vitatkozott, Erhard Miklós bártfai rektor "Carmen de Resurrectione Salvatoris" című versét neki, mint lánzséri bárónak és sárosi főispánnak ajánlotta. Sculteti Severinus bártfai lelkészt a kálvinisták ellen irott "Hypomnema" című művének kiadására ő szólította fel. E mű előszavából is látni, hogy buzgó lutheránus volt és igen érdeklődött a hitviták iránt. Sculteti műve 1599. Bártfán jelent meg s az előszó után Erhard rektor ismét egy Dersffyt magasztaló epigrammot irt. Jó barátjának, Nádasdy Ferencnek halálára Ruland János bécsújhelyi orvossal iratott Dersffy egy latin gyászbeszédet (Oratio luctuosa, Keresztúr 1604). Részt vett Bocskay felkelésében is és ifjabb Nádasdy Tamással 1605. jún. 17. Lakompakról egy hosszú levelet irt Sopron városához, és Trautmannsdorf császári hadvezérhez, akit békés elvonulásra s ezáltal a város megmentésére szólított fel.^[55]

Buzgó evangelikus volt Ferencnek fivére Dersffy Miklós is (liber baro in Ztrechen), hontmegyei főispán és kir. tanácsos, aki mint földesúr teplai kuriájában 1595. adott szabadságlevelet a zsolnai elöljáróknak arra nézve, hogy evang. lelkészt és tanítót hivhassanak. Mikor pedig egyetlen leányát, Dersffy Katalint, Wesselényi Istvánhoz nőül adta, ismét Teplán 1604. dec. 5. kelt szerződésben kikötötte és eskü alatt megkövetelte, hogy Wesselényi a nejét az ágostai hitvallásban, amelyet édes szüleitől szivott magába, háborgatni nem fogja, az evang. lelkészeket az apa halála után is az összes Dersffy-birtokokban megtűri, azon esetre pedig, ha leánya a pápistákhoz áttérne, akkor az apai birtokok ne leányára, hanem a többi rokonokra szálljanak át. Dersffy Miklós is Illésházyval és Bocskayval tartott s 1604. jelen volt Trencsén vármegye gyűlésén.^[56]

A Dersffyek idejében az evang. hit szabadon terjedt és virágzott a lánzséri urodalomban. Az iváni zsinat 1603. dec. 3. Muraközi György és Kőszeghi Balázs espereseket küldte ki, hogy a Dersffy Ferenc birtokain levő gyülekezeteket hivatalosan meglátogassák.^[57] De nem sokkal Dersffy Ferenc halála után itt is megváltozott minden. Lánzsért ugyanis ennek leánya Dersffy Orsolya örökölte, aki egy rövid ideig Magochy Ferencnek volt a hitvese, 1612. nov. 22. pedig még a gyászév letelte előtt az udvarában élő Esterházy Miklóshoz ment férjhez. Rokona, Pálfy Katalin, Illésházy István özvegye ezért a korai házasságért meg is feddette. Lánzsér, Lakompak s a többi Dersffy-birtok így a hitehagyott Esterházy kezére került, aki nejét is áttérítette és Hajnal Mátyás jezsuita vezetésével kezdte meg urodalmaiban az ellenreformációt.^[58]

Lánzsér. Első ismert lelkésze a tübingeni születésű Hartlieb György magiszter és koszorús költő (poeta laureatus) volt, aki 1601-ben "pro tempore in Comitatu Lanseensi concionator evangelicus" szavakkal jelzi hivatalát. Ebből még az sem egészen bizonyos, hogy a lánzséri várban vagy helységben volt-e az állomása s nem a lánzséri urodalomban valahol másutt, például Lakompakon, ahol a Dersffyek gyakran tartózkodtak. Hartlieb gyászbeszédet írt és adott ki (Tumulus in honorem, Keresztur 1601.) az erfurti Schmuck János nyéki lelkész (in oppido Neck comitatus Lanseensis) nejének halálára, aki 1600. okt. 15. halt el férjének és gyermekeinek nagy bánatára. Ugyanő 1604. Nádasdy Ferenc halálát is latin költeménnyel (Carmen heroicum, Keresztur 1604.) gyászolta. Később Kőszegre hívták meg lelkésznek. Soproni barátait itt sem feledte el. Kőszegről 1610. szept. 17. keltezve "Anagrammata Hungaro-Sopronia" című latin párverseket adott ki (Keresztúr 1610.) Szentbertalani Menyhért soproni polgármesternek és az egész tanácsnak ajánlva. Ezekben külön versekben nagy dicsérettel szól az összes tanácsosokról: Lackner Kristóf, Pucher János, Tamisch Marton, Faut Márk, Krámer Mátyás, Treusel Mihály, Hornig Boldizsár, Wagner Jakab, Dobner Sebestyén, Artner Erhard, Unger Mihály soproni polgárokról. A mű végén egy külön üdvözlet is áll: Ad amplissimum Soproniensium senatum ob restauratam Evangelii doctrinam Gratulatio. És ebben kiált fel: "Dulce reformati sacra cernere limina templi!" Hartliebot, mint szerzőt, a mű elején üdvözlik: a horni iskola igazgatója Ausztriában (Vitus a Cunis, illustris scholae Hornensis Paedagogarcha), Sármelléki Nagy Benedek kőszegi rektor, Szekér Mátyás, Kótai Jakab és Porubszki János.^[59]

Lánzséron később 1606-ban még Muraközy Györgyöt, a volt pulyai lelkészt találjuk, aki febr. 21-én innen ajánlkozik magyar lelkésznek Sopronba. Ekkori levelében írja: "Mivelhogy bizonyos helyem nincsen ennyi sok háború miatt." A török-tatár csapatok Bocskay idejében, úgy látszik, Lánzsért is feldulták s az itteni urodalomban sem volt többé biztos állásuk a lelkészeknek.^[60]

Lánzsér később is, mikor már Esterházy üldözte itt az evangelikusokat, sokat szenvedett. Bethlen Gábor idejében Csepreggel egyidőben 1621. Lánzsér is elpusztult. A csepregi verselő diák, mint kortárs és szemtanu Esterházyhoz szólva mondja:

Az evang. rendek 1638. panaszolják fel, hogy a Lánzsér várához tartozó községekben Esterházy Miklós pusztította el az evang. gyülekezeteket. Esterházy Pál herceg második neje, Thököly Éva, akit férje térített át, 1701-ben zárdát és templomot épített a kamalduli barátoknak. Ezeknek szerzetét II. József 1782. oszlatta fel s az elbocsátott rendtagoknak évi 300 frt nyugdíjat utalványozott. 1751-ben evang. foglyokat hoztak Vadosfáról Lánzsérra is. Ezek az ősi várak (Kapuvár, Keresztúr, Lánzsér, Sárvár), melyekben előbb virágzó evang. egyházi élet volt, utóbb börtönei lettek hitsorsosainknak.^[62]

Alsó- és Középpulya. Ismert evang. lelkésze Muraközy György, aki 1578-1584-ig Sopronban volt magyar tanító s ez évben Ernő főherceg által a lelkészekkel együtt elüzetvén, Középpulyán talált menedéket. Földesura, Dersffy Ferenc és neje Oláh Császár Orsolya lakompaki kastélyukban 1586. febr. 25. kelt adománylevelükkel Muraközynek és nejének Koltay Katalinnak szorgalmuk és hű őrködésük jutalmául Középpulyán (ad castrum Lanzer pertinens) egy fél szessziót engedélyezett, amelyet Muraközyék Madarász Istvántól és nejétől Czarthy Katalintól pénzen vettek meg. A szesszió szomszédja délfelől Bognár Mihály, északfelől pedig Daich Vida volt. Pulyai lelkész volt Muraközy még 1591-ben is a csepregi kollokvium idején, amelynek jegyzőkönyvét, mint egyik hitelesítő irta alá. Az 1595. évi lajstrom szerint évi 1 forint adót fizetett.^[63] Az Egyesség könyvét is (Liber Concordiae) 1596. harmadik helyen, mint pulyai lelkész irta alá. Időközben esperesnek is megválasztották. Pulyán volt még 1603. is, amikor dec. 3. az iváni zsinatról mint esperest egyházlátogatásra kiküldték. Kőszegi Balázs csepregi esperes-lelkész és Pithyraeus Gergely sopronkereszturi lelkész társaságában neki Büköt, Meszlent, Sopronkereszturt s a Dersffy Ferenc és Choron Margit urodalmához, valamint a Lékához és Borsmonostorhoz tartozó gyülekezeteket kellett meglátogatni. 1606-ban Lánzsérről irt Sopronba, de a folytonos háboruk miatt nem volt állandó lelkészi állomása. Utoljára 1612-ben mint pinnyei lelkésszel találkozunk vele.^[64]

Nyék. Mint a lánzséri urodalomhoz tartozó mezővárosban (oppidum), Nyéken már 1568 előtt Khettscher János volt a tanító, akit ekkor Sopronban alkalmaztak templomszolgának.^[65] Erről azonban nem tudni, hogy evang. volt-e már. Nem valószinű, mert evang. tanító, akitől méltán vártak magasabb műveltséget, nem vállalkozott volna szolgai állásra.

1584-ben, amikor a soproni lelkészeket elűzték és Pfendtner András kórházi lelkész Nyékre menekült, már Dersffy Ferenc volt a földesúr, aki bizonyára hivott ide evangelikus lelkészt is. Emellett Pfendtner most, mint második lelkész szolgált az ide kijáró soproni evangelikusoknak s fizetését továbbra is a soproniaktól kapta. A terménybeli adományokat is kihordták utána. Pfendtner pedig titokban a városba is bejárt és ott egyházi cselekvényeket végzett. Nyéken a vidéki kis gyülekezetnek most az adott nagy jelentőséget, hogy a soproni vagyonos polgárság több mint husz évig ide és Sopronkereszturra járt ki templomba. Eleinte kocsikon, hosszú menetben, lakodalmak alkalmával, hangos lármával és lövöldözéssel jöttek ki a soproniak, később azonban, mikor tiltva volt, már csak titokban. Sopron mintegy filiája volt Nyéknek ebben a két évtizedben. Hogy meddig szolgált Pfendtner Nyéken, azt nem tudjuk.

Magának Nyéknek és Dersffynek az első ismert evang. lelkésze a szepesmegyei Stieber Joakim volt, aki 1588. egy soproni árvaleányt vett feleségül. Creuzer György, szintén a Szepességből való csepregi lelkész volt a kérője, aki ez évi jul. 4. levélben kérte a tanácsot, hogy az árvaleány férjhezmeneteléhez adja beleegyezését. Stieber a feleségével házat is örökölt Sopronban és Nyéken volt még 1596. és 1597-ben is. 1596-ban mint nyéki lelkész (oppidi Nék, ditionis magnifici domini Francisci Dersfi) irta alá az Egyesség Könyvét s 1597-ben, midőn Kutasi győri püspök azzal vádolta a soproniakat, hogy egy vidéki lelkész Sopronban házat vett s ott egyházi cselekvényeket végez, a városi tanács felelte, hogy Stieber nyéki lelkész nem úgy vett, hanem felesége után úgy örökölt egy házat Sopronban.^[66]

1600. és 1601-ben az erfurti születésű Schmuck János volt a nyéki lelkész. Feleségének halálára, aki 1600. okt. 15. hunyt el, a fentebbi Hartlieb György gyászbeszédet adott ki. Ismerjük még a pfalzi Heideckből való Munderlin Lénárd lelkészt is (Hei deccencis alumnus Palatinus, pro tempore Pastor in Neckenmarkt), aki 1612. ápr. 3. irta alá az Egyesség Könyvét. 1620-ban pedig Krisán Mátyás nyéki lelkész volt a szentszék elé idézve.^[67]

Ricing. Az adólajstrom szerint már 1595. volt evang. lelkésze (concionator).^[68] De csak egy lelkészét, Egerer Jakabot ismerjük, aki mint szepesmegyei származású, jó barátja volt Bocatius János eperjesi, majd kassai rektornak, a hirneves poétának, akit egy Wittenbergben 1596. kiadott "Gratulationes" című füzetben többek között ő is üdvözölt. Előbb tanító volt s az ev. egyetemes levéltárban megvan még az eredeti latin levele melyben Dersffy Ferenc bárótól kéri a ricingi lelkészi állást. (Egyet. levtár Ia 3, 2). 1600-ban mint ricingi lelkész irta alá az Egyesség Könyvét. Úgy látszik a Bocskay hadai elől menekült ő is Sopronba s itt már a bécsi béke megkötése előtt 1605-ben is predikált magánházban a nélkül, hogy a gyülekezet neki rendes lakást és fizetést biztosított volna. 1606. szept. 13-án azután rendes lelkésznek is meghívták a Szent György-templomhoz. Érdeméül említik ekkor, hogy már háromnegyed év óta hallgatják, semmiféle tévelygést vagy szektáskodást nem találtak benne és a magyar nyelvet is jól érti. (Weil er ein guter Unger sei). 1619. jan. 3-án bekövetkezett haláláig azután itt Sopronban működött hűséggel.^[69]

Hogy Ricingben Bocskay idejében még evangelikusok laktak, azt Payer György soproni krónikairó is emlékezetben hagyta, aki egész családjával és más ricingiekkel ekkor menekült Sopronba.^[70]

Derecske. Lánzsérhoz tartozott Derecske is, (Drassmarkt vagy Drassendorf), amelynek lelkésze Stesser Antal Oláh Császár Miklósné idejében 1579. még jelen volt a szombathelyi zsinaton, de azért evang. maradt. Bocskay idejében 1605. a török elől ide menekült Locsmándról a morva Müglitzből származott Steinhacker Lőrinc tanító, ki a derecskei ifjuságot az ágostai hitvallásra tanította s ezért mindnyájan szerették is. Az elöljáróság 1605. jun. 29. adott erről Steinhackernek igen szép bizonyítványt, ki ekkor visszament hazájába.^[71] A Boroszlóból ideszármazott Gerberides Jónás 1610-ben mint derecskei lelkész irta alá az Egyesség Könyvét. Az 1638. évi sérelmi jegyzékben említett "Terecz" község is valószinűleg Derecske volt, ahol tehát szintén Esterházy Miklós nádor vetett véget az evang. gyülekezetnek. Musay püspök az 1637 és 1661 között elfoglalt gyülekezetek közt említi Derecskét is.

Szentmárton. Ide tartozott Szentmárton is, amint ezt Musay püspök említi, de róla nincs több adatunk.^[72]

A protestánsok 1638. évi sérelmi jegyzékében olvassuk Lánzsér vidékére vonatkozólag: "in Soproniensi, in bonis Domini Comitis Esterházi, adarces Lansér, Lacombak, Frakno et Kis Marton, Templa Oppidorum et possessionum Nyegh, Ritzingh, Sz. Márton, Terecz, Alsó et Közép Pulja, Martz, Nagy Márton, Rorback, Sándorf, Szárazvám, Drasburgh, Hefflan, Margaretha, Ocha, Szircz, Feyeregyház, Fekete Város, Széleskuth, cum aliis reliquorum oppidorum et possessionum Templis, Scholis et Parochiis, partim per Illustrissimum Comitem Nicolaum Eszterhazi Palatinum, partim per Officiales Fisci Regii post Annum 1608. ab Evangelicis occupata sunt."^[73]

Kabold és Veperd. A szintén Ausztriához tartozó kaboldi urodalomban is Weiszpriach János bárónak, mint földesúrnak oltalma alatt korán voltak már evang. lelkészek, de neveiket nem tudjuk. Az urodalom két kiváló helységének Kaboldnak és Veperdnek rendszerint közös lelkésze volt, aki Veperden lakott. Weiszpriach után 1564. ápr. 20. már Devecseri Choron János volt a kaboldi báró. E napon ugyanis Milperger György veperdi lelkész bizonyítványt állított ki,^[IV] mely szerint ez keresztyén rendelés szerint (nach christlicher Ordnung und Einsetzung) törvényes házasságot kötött egy Orsolya nevű veperdi hajadonnal. Milperger adta össze őket ("nach alten christlichen Prauch") Hardinger Péternek és Tröscher Lőrincnek, Choron János kaboldi báró jobbágyainak jelenlétében. De mivel ezeknek pecsétjük nem volt, tehát Fürst György kádármesternek és Wedl István veperdi lakosoknak pecsétjét nyomták a lelkész pecsétje mellé. Choron nevét őrzi az általa alapított Csóronfalva (Tschurndorf), melyet egyideig helytelenül neveztek Czundrának.^[74]

Choron Sopron városának is várkapitánya és főispánja volt 1571-1584. Vallási téren nem volt türelmetlen, mert az ő urodalmából négy lelkész, köztük a locsmándi Rieder Balázs, az 1579. évi szombathelyi zsinaton is megjelent s a soproni evangelikusokat vallási zavargás miatt 1585. jul. 17. kelt magyar levelében felelősségre vonta.^[75] Choron még ebben az évben meghalt és fia nem maradt. Leányai közül Margitot 1563. Nádasdy Kristóf (Tamás nádor öccse) vette feleségül, Katalint Thurzó Elek (akiktől született Thurzó Szaniszló nádor) és Annát Liszti István, Köpcsény ura. (Az első férje Balassa István volt.)^[76] A kaboldi urodalmat a három vő közül Liszti István örökölte, aki Liszti János győri püspöknek volt a fia. Az új földesúrnak is evangelikus lévén a nevelője, ha át nem tért, legalább is igen türelmes volt vallási téren.

Liszti idejében 1589. a fentebbi Rieder Balázst hívták meg lelkészüknek Veperdre, aki bécsi születésű és igen kedvelt papjok volt a veperdieknek és kaboldiaknak, de csak négy évig maradhatott náluk. Az 1593. évi ápr. 24-én a kaboldi elöljáróság (Richter Geschworne und Bürgerschaft des Markts Kobersdorf) és pedig Laydl Jakab biró, Lenkenstorfer György, Rosner György, Pankl Ambrus és Tapler András esküdtek, mint Lisztius István kaboldi és kőszegi bárónak alattvalói igen szép bizonyítványt állítottak ki Rieder (Blasius Rieder von Wien) számára, mely szerint feleségével együtt a legjobb viszonyban élt közöttük, hiven az ágostai hitvallás szerint predikált és tanította a kátét; továbbra is szivesen megtartották volna maguk között, de kegyelmes felsőségük (Liszti) itt Veperden (allhier zu Weppersdorf) egy más flaciánus lelkészt hivott és fogadott fel. Hogy ki volt ez a flaciánus, nem a nyugtalan Volmar Menyhért-e, akinek Beythe is helyet keresett a Nádasdyak urodalmában, azt nem tudjuk.^[77]

Liszti után rövid időre Choron Margit és ennek fiai Nádasdy Tamás és Nádasdy László lesznek Kaboldnak urai. Az iváni zsinat 1603. dec. 3. Muraközi György és Kőszegi Balázs espereseket megbízta, hogy többek között Choron Margit birtokain is látogassák meg a gyülekezeteket. Ifjabb Nádasdy Tamás regényes előzmények után Gersei Petheő Benedek és Choron Frakszia leányát, Zsuzsannát vette feleségül Regedén 1599. febr. 2-án. A rokonság házassági akadálya alól, bár protestáns volt, a pápa menté fel, de Rudolf korában mégis vérfertőztetés vádjával keverték perbe, hogy vagyonát elkobozhassák. Részt vett Bocskay szabadságharcában s a bécsi béke az ő személyének és vagyonának sértetlenségét is biztosítá. Bethlen idejében hű maradt II. Ferdinándhoz. 1620. március havában gyermektelenül halt meg. Öccse Nádasdy László, ki 1604. szept. 8. Kőszegről irt levelében Nezsiderben termelt borainak a soproni kapitányság házában való elhelyezését kéri, szintén Kabold urának mondja magát, s mint Petenyéd örökös ispánja szólította fel Lackner Kristóf soproni polgármestert iskolai drámák irására.^[78]

Zvonarics Imre csepregi esperes és Nagy Benedek kőszegi rektor "Pázmán Péter Pironsági" cimű munkájukat (Keresztúr 1615) Nádasdy Tamásnak, mint Kabold, Egervár, Jánosháza, Ugod és Somlyó szabad urának és Petenyéd örökös ispánjának, nevezetes szentelt vitéznek etc. ajánlották. De Kőszeg várát is Nádasdy birta zálogban és pártfogója volt az ottani gyülekezetnek. 1609. ápr. 27-én Lukácsházáról irta ("perpetuus a Petenied") a soproniaknak, hogy Andreades Mihály lelkészt a szakonyiak nem bocsátják el s ebben ő is támogatja őket. Nádasdy idejében Veperden Riedl Tóbiás volt a lelkész, aki 1618-ban Harkára pályázott.^[79]

Nádasdyval régi barátságban és rokonságban állott Kaszaházi Joó János, a volt itélőmester, ki Illésházy István perében szerepelt s már 1605. jun. 4-én Kaboldról irt levelet Nádasdynak. 1620 után Joó János kezében találjuk Kaboldot. Ennek vejét Zay Zsigmondot a sógora 1629. a kaboldi vár udvarán lőtte agyon.^[80]

Kaboldnak a magyar koronához való visszacsatolása, melyet már az 1635. évi országgyülés is sürgetett, 1638. történt meg, amikor az urodalmat Ipolykéri Kéry János szerezte meg. (1642. óta báró, a kaboldi várat 1656. ez építette ujjá.) Haynóczi Dániel Sipkovits Tóth János püspök beiktatására irt versében (Epistola Gratulatoria, Halle 1742) még a Kéryeket is az evang. patrónusok közé sorolja:

Haynóczy azonban téved. Kéry János Esterházy Miklós nádornak sógora volt, Kaboldot is bizonyára az ő segítségével szerezte meg és így nem lehetett protestáns, de valamivel türelmesebb volt a nádornál. III. Ferdinánd 1643. őt küldötte követségbe I. Rákóczy György erdélyi fejedelemhez, már pedig a királynak ilyen bizalmi embere csak r. katholikus lehetett. Textoris György lelkészt Kaboldról 1640 előtt már ez a Kéry János üzte el. Textoris sárvári születésü volt, 1632. a sopronmegyei Ságra avatták fel, innen jött Kaboldra. Elüzetése után pedig Egyházasfalun és Sopronban lelkészkedett, a büki zsinat 1646. aug. 13. kerületi aljegyzőnek is megválasztotta. Textoris Lethenyei Istvánnak, a tudós esperesnek leányát, Zsuzsannát vette feleségül. István nevű fia Kaboldon született s Textoris helyett a Kaboldi nevet vette fel. A jogi pályára lépett, I. Lipóttól nemességet kapott s mint megyei assessor halt meg Sopronban 1694. Textoris lelkész özvegye Sopronban maradt, Anna nevű leányát 1653. nov. 12. Komáromi Péter soproni kirurgus vette feleségül. Unokája, Kabódi Textoris Menyhért is soproni kirurgus volt (1688-1747), aki egy emlékiratban emlékszik meg őseiről.^[81]

Textorisnak az augsburgi Gigelmar Ábrahám volt az utóda (minister Kobersdorfensis et Weperdorfensis), aki Csepregen 1640. jun. 12. irta alá az Egyesség Könyvét. Lozson 1644. évi márc. 12-én Getschmann Menyhértet avatták fel veperdi lelkésznek. Az utóda Weingarth Vencel volt, előbb premontrei kanonok, majd rőti lelkész. Weingarth 1646. már Veperden volt s 1650 elején a rokonaihoz utazott haza Sziléziába. Ez alkalommal az egyházkerület adott neki Doroszlón 1650. jan. 11. utlevelet. 1650. okt. 18-án zsinat is volt a kaboldi várhoz tartozó Veperden (Wepersdorf ad arcem Kabold) és Musay Gergely püspök itt avatta fel veperdi és kaboldi lelkésznek M. Lagus Jakabot, aki 1646-50. a soproni gimnázium rektora volt. Lagus hamburgi születésű, ki az egyetemen magiszteri grádust is nyert. Sopronban 1648. febr. 3. Scholz Jeremiás orvosnak leányát vette feleségül. Már mint rektor is két alkalmi költeményt ir és veperdi lelkész korában is egyet Neuheller János soproni lelkész halálára (Ehrengedechtnis, Regensburg 1651). Hogy meddig működött itt, azt nem tudjuk. Musay püspök egyházlátogatásakor 1652. még Lagus volt a veperdi és kaboldi lelkész.^[82]

1657. jun. 12-én Geresden a góthai Fomann Jeromos Kristófot avatta fel Musay püspök Kaboldra és Veperdre, akit azonban a Kéryek már korán elüztek, mert a M. Seelmann Keresztély soproni rektor bucsuzása alkalmából megjelent emléksorok alá (Hodoeporica, Lőcse 1661) Fomann már mint "gewester zu Kobels- und Weppersdorf, nun aber vertriebener und verfolgter Diener Christi" irta alá nevét.

Az 1662. évi országgyülés elé terjesztett sérelmek közt olvassuk, hogy Kéry Ferenc a veperdi papnak megüzente, ha életét s javait elveszteni nem akarja, költözzék ki azonnal a paplakból és másnap börtönnel és más fenyegetésekkel kicsikarván a szegény jobbágyoktól a kulcsot, a templomot Kabold filiával együtt elfoglalta. Kéry Jánosnak fiai atyjoknál is türelmetlenebbek voltak. Kaboldot Kéry Ferenc örökölte, ki Széchy Dénes leányát Juliát vette feleségül (édesanyja a vakbuzgó Draskovich Sára volt), a másik testvér Kéry János pedig pálos szerzetes és a theol. doktora volt, aki Zrinyi Miklós felett Csáktornyán a halotti beszédet mondotta. Kéry Ferenc nagy híve volt a bécsi udvarnak. Midőn Zrinyi és Frangepán 1670. ápr. 16. nála Kaboldon megháltak, sietve tudatta ezt Bécsben, ahova ő kisérte el vendégeit. Fia János koronaőr a grófi rangot is megkapta és nagy üldözője volt a protestánsoknak. Miklóssy András kaboldi tiszttartó 1682. kegyetlen fosztogatással és kínzással kényszeríté az urodalombeli jobbágyokat az áttérésre. A kaboldi urodalmat a Kéry grófoktól és anyjuktól, Széchy Juliannától 1704. Esterházy Pál herceg vette meg.^[83]

Az utolsó kaboldi lelkész a XVII. században Fomann Jeromos volt. Musay Gergely 1661. évi nemeskéri feljegyzése szerint Kabold ekkor a Schubert János soproni lelkész esperessége alá tartozott és az egyházmegye 17 gyülekezetet foglalt magában, amelyeknek nevei: 1. Sopron, 2. Ágfalva, 3. Somfalva, 4. Borbolya (Barbersdorf, Walbersdorf), 5. Ruszt, 6. Meggyes, 7. Balf, 8. Harka, 9. Felsőpéterfa (Petersdorf), 10. Veperd (Kabolddal együtt), 11. Csáva, 12. Kőhalom (Steinberg), 13. Bónya (Böringsdorf), 14. Rőtt (Rattersdorf), 15. Pörgölin (Pilgersdorf), 16. Léka (cum filialibus), 17. Ilmitz (cum filialibus). Musay megjegyzi, hogy ettől az esperességtől függöttek a Fertőn túl levő összes német gyülekezetek s ezeket a dunáninneni szuperintendenciától a Duna folyó választotta el.^[84]

Felsőpéterfa. A kaboldi urodalomhoz tartozott Felsőpéterfa (Petersdorf) is, mely már a középkorban (1302) Petur-Németi néven a kaboldi vár tartozéka volt. Ennek Choron, Liszti és a Kéryek voltak földesurai s szinte csudálni lehet, hogy a Kéryek itt az evang. vallásgyakorlatot egészen 1672-ig megtűrték. Musay püspök Felsőpéterfát 1646. a Liszti-urodalomhoz számítja. Kőszeg város jegyzőkönyve és Wislicenus lelkész levele szerint pedig Péterfának 1667-ben is Kéry Ferenc volt a földesura.

Felsőpéterfának Mészverem községgel volt közös lelkésze. Az első, akit ismerünk, a rothenburgi születésű Horn György. Ez az egyetemről magiszteri grádust hozott magával és Sartorius János hernalsi lelkész ajánlatával jött Batthyány Ferencné Lobkovitz Poppel Éva és nővére Salm grófné urodalmába. Innen azonban a kálvinisták ("deren Liedlein er nicht singen wollte") fizetésének megvonásával és minden védelemnek megtagadásával elűzték. Így került 1616-ban Felsőpéterfára, ahol azonban csak igen rövid ideig szolgált. 1616. ápr. 18. már a balfi lelkészi állásért folyamodik, de a péterfaiaktól nem kér bizonyítványt, mert saját szavai szerint ezeknek inkább maguknak kellene lelkészeiktől bizonyítványt kérni, mint sem hogy ők adhatnának; alig két év alatt ugyanis öt lelkészük volt s olyan emberek, hogy más szemében a szálkát, magukéban pedig a gerendát sem látják meg. Sajnos, az itt említett öt lelkész közül ma már egynek sem ismerjük a nevét. A gyakori lelkészváltozás nem jó fényt vet sem a gyülekezetre, sem a lelkészekre.^[85]

Másik ismert nevű lelkészük Müller György, aki 1644-46. soproni konrektor volt, de már a büki zsinaton 1646. aug. 13. mint a Lisztiek urodalmában levő lelkész említtetik. Péterfán volt 1652-ben is, mikor Musay püspök tartott itt egyházlátogatást. És még valószinűleg három évig működött e helyen, mert a péterfaiak 1655-ben avattattak maguknak új lelkészt. Hogy ez a Müller egy személy-e a hasonló nevű meggyesi lelkésszel és a már korábbi (1624-26) soproni konrektorral, azt nem lehet eldönteni.^[86]

Müller után Wislicenus György személyében kaptak a péterfaiak egy kiváló lelkészt, aki 17 évig egészen a nagy üldöztetés idejéig szolgált náluk. A jó papot, úgy látszik, ők is meg tudták becsülni. Wislicenus János puchói (trencsénmegyei) esperes-lelkésznek volt a fia, akit Musay püspök 1655. nov. 25. a gencsi zsinaton avatott fel Felsőpéterfára. A soproni Seelmann igazgató távozásakor 1661. megjelent "Propemtica" című emlékfüzetben mint "Petersdorfensium et Kalchgrubensium pasior" irja alá a nevét. 1667-ben a kőszegiek hívták meg lelkészüknek Löhner Kristóf helyébe, de nem fogadta el a megtisztelő állást, mert távozása esetén Kéry Ferenc nem engedett volna Péterfára más lelkészt hívni. Ezzel szép példáját mutatta lelkipásztori hűségének. Csak 1672-ben ment el Kőszegre, amikor már őt sem tűrték tovább Péterfán. Kőszegen a német templom elfoglalása (1671) után Küllös Gergely házának a pajtájában predikált s a magyar templom elvétele után 1673. végén neki is menekülni kellett Kőszegről. Két fia, András és Keresztély 1686. és 1691. Jenában tanult, Miklós nevű testvére Kassán volt 1656. tanító, János nevű testvére pedig Keczer-Peklámban lelkész és 1676. Naumburgban számüzött.^[87] Wislicenus Gusztáv Adolf túlzó rationalista lelkész volt 1841. Halléban. (Wislicenus Hermann, Liszt Ferenc barátja pedig kiváló festő Düsseldorfban.)^[88]

Locsmánd. Már a XIII. században várispánság (Comitatus de Luchman) volt, de igazi vármegyévé nem fejlődött, sőt Kőszeg várához csatolták. 1466-ban Weiszpriach Zsigmond volt a földesuruk s a vele kötött szerződésben Senfft Péter locsmándi biró, Fleischhacker Jakab polgár és László Péter hegymester vallják, hogy a locsmándiak adójukat már régóta (von Alters her) Kőszegre fizették. A reformáció korában Weiszpriach János soproni főispán, ennek veje Teufel Kristóf, Devecseri Choron János és ennek unokája, ifjabb Nádasdy Tamás. 1616 óta pedig a Széchyek voltak Locsmánd urai. De voltak itt birtokai Wittnyédy Istvánnak is. Ez utóbbi 1662. jan. 6. irja Klesch Dániel kőszegi lelkésznek: "Jövő szerdán Locsmándomra megyek". Locsmándi birtokos volt Káldy György is, akinél 1663. febr. havában Zrinyi Miklós gróf volt szálláson. Az utolsó evang. lelkészt 1672. pedig Széchy Péter gróf mint földesúr üzte el innen. Később az Esterházyak voltak itt is a földesurak.^[89]

Devecseri Choron András idejében a bécsi születésű Rieder Balázs volt a locsmándi lelkész, aki 1579. a szombahelyi zsinatra a győri püspök hívására elment ugyan, de evang. hitét azért el nem hagyta s 1589-1593. Veperdnek és Kaboldnak volt a lelkésze.

1596-ban Liszti István földesúr idejében a morva Müglitzből származott Steinhacker Lőrinc mint locsmándi tanító ("ludirector in Leuczmanspurgk") irta alá az Egyesség könyvét. 1605-ben Bocskay hadai elől Derecskére menekült, honnan az elöljáróság igen szép bizonyítvánnyal bocsátotta el. (Lásd az igen érdekes okmányt Fiedler K. i. m. 12. l.)

1616. máj. 5. Agnetis Salamon erdélyi szász (Saxo-Transsylvanus Rupensis) volt a locsmándiak lelkésze, ki ekkor a várost királyi birtoknak mondja (in oppido Caesareo Locsman), Gamauf szerint Agnetis az erdélyi Reps községben született. 1622-ig lelkészkedett itt, amidőn Harkára távozott, hol még 1628. is hivatalban volt.^[90]

Az utóda a weimari származású Papa Flórián György,^[V] aki előbb talán Pápán lehetett tábori lelkész. Hegyfaluban 1622. máj. 26. irta alá az Egyesség Könyvét és a csepregi zsinat jegyzőkönyve szerint még 1628. máj. 24-én is Locsmándon volt. Az 1646. évi jegyzőkönyv a locsmándi lelkészt nem nevezi meg s csak mint távollevőt említi. 1648. júl. 22-én zsinat is volt Locsmándon s ugyan ide lelkésznek a bécsi születésű Reinthaler Pált avatták fel.^[91]

Ismeretes még a későbbi lelkészek sorából Weingarth Vencel, aki előbb premontrei szerzetes volt Morvaországban a Brünn melletti zabovici zárdában s hozzánk 1638. jún. 8. tért át. 1642-ben rőti (rattersdorfi) lelkész volt, az 1646. évi büki zsinat jegyzőkönyve szerint pedig már a Lisztiek urodalmában Veperden szolgált. Locsmándra csak 1652. jött s hét évig maradt itt. Midőn Musay püspök 1652. itt egyházlátogatást tartott, már ő volt a lelkész (Antea monachus, Braunoviensis Bohemus, ordinatus Csepregini 1642. die 20. Maii). 1658-ban Wittnyédy István soproni prókátornak és locsmándi birtokosnak irt levelet, melyben tanácsot kér, hogy egy engedetlen atyafival, ki az eklézsiát megkövetni nem akarja, mit csináljon. Weingarth idejében háromszor is volt egyházkerületi gyülés Locsmándon, ú. m. 1652. nov. 25. 1658. máj. 21. és 1659. szept. 8-án.^[92]

Az utolsó lelkész a XVII. században a sziléziai származású Vigebius János volt Locsmándon, akit Musay püspök Szakonyban 1655. évi július 8-án avatott fel a bónyai (böringsdorfi) gyülekezetbe. Locsmándra 1659-ben jött át. 1661-ben Seelmann soproni rektor emlékfüzetébe mint locsmándi lelkész irta be a nevét. A felesége Fischer Zsuzsanna Johanna soproni nő volt. Hívei nehezen összeférhető embernek ismerték. Musay Gergely 1661. évi jegyzékében Locsmándot Godi Imre kőszegi lelkész esperességéhez számítja és még 1668. jún. 5. és 6-án is volt itt igen népes kerületi gyülés.

Vigebius idejében a kőszegi Széchy Péter gróf volt Locsmánd földesura. 1673. okt. 14-én ennek kezébe adta ki Vigebius a templom kulcsát. "Soha sem tette volna meg - úgymond - ha császári parancsolat nem kényszerítette volna erre." A templomfoglaláskor Széchenyi György győri püspök és kalocsai érsek is jelen volt. Ez vette el Vigebiusnak 58 akó borát. Számüzetése napjait mint magánember Sopronban töltötte s 1682. hívták meg Pozsonyba lelkésznek, ahol szintén sok baja volt a gyülekezetben s 1700. ápr. 16-án halt meg 67 éves korában. Igen szép és nagy rézmetszetű arcképe maradt fenn, mely kicsinyített alakban a pozsonyi és soproni gyülekezetek történetében is közölve van. Az elnyomatás korából érdekes az 1702-ben Esterházy Pál herceg által kikényszerített reverzális, melyben a locsmándiak azt igérik, hogy lutheránust nem türnek meg és lutheránus könyveiket is elvetik. Ennek ellenére is azonban Nemescsóba jártak templomba s 1783. ismét lelkészt hívtak.^[93]

Csáva. Csáván is (Stob), melynek lakói régi időktől fogva üzték az agyagipart, már korán kezdetét vette a reformáció. Földesurait nem ismerjük. 1617-ben a szászországi Zölligből való Oemich Tivadar (a magyar Emich család őse) volt a lelkészük, ki az Egyesség Könyvét ez évi május 24-én a csepregi zsinaton irta alá. De csak rövid ideig maradt Csáván, mert hamarosan Németkeresztúron, Gáloson s 1624-1627. Meggyesen lelkészkedett. Innen a soproni tanács elmozdította, de a rusztiak folyamodtak az érdekében, mert nem hitték, hogy az utódja pótolni fogja. Most ismét Németkereszturra hívták vissza, ahol egy polemikus munkát irt Mária mennybe meneteléről (Tübingen 1631), melyet Kis Bertalan dunántúli püspöknek ajánlott.

A veperdi kerületi gyülésen 1650. okt. 18. Csávának egy Stamecz Sebestyén nevű lelkészét vonták felelősségre s úgy látszik, el is mozdították. Az 1652. évi egyházlátogatáskor Schnab Márton volt Csáva lelkésze, aki előbb 9 éven át volt Pomogyon tanító és két évig Óvárott a Batthyányak birtokán lelkész. Csávára 1651. jött.

1662-ben az Erdélyben Nagyszebenben született Roth Tamás volt Csáva tanítója, aki ez évben aug. 21. a szakonyi gyülésen irta alá az Egyesség Könyvét. Ekkor Musay püspök bizonyára lelkésszé is avatta Zvonarics Sámuel ládonyi és Löhner Kristóf kőszegi lelkészek jelenlétében. Az 1681. évi jegyzékben Csáva is mint elfoglalt gyülekezet szerepel.^[94]

Borbolya és Petőfalva. Borbolya is (Walbersdorf) a mellette épült Petőfalvával (Pöttelsdorf) régi községek még a középkorból. Borbolyának 1202. Villa Wolbrun volt a neve, 1425. pedig mint Walbersdorff említtetik,^[VI] Petőfalvát a XIV. századbeli Potl családról nevezték el s eredetileg Potlsdorf, Potlisdorf volt a neve. Wittnyédy írja 1663. hogy Borbolya kicsiny falu, melyben nincs több 48 kicsiny háznál, s ezért a mustrára nem küldhetnek többet két gyalogosnál. "Az szegény borbolyaiak az sok földesúr között csak nem úgy vannak, mint az sok bába között az gyermekszülő asszony". Földesurai nem Sopronmegyében laktak. Későbbi földesurai közül csak a Rottal családot ismerjük, melynek egyik tagja Borbolyán Klesch Dániel szerint még 1670. is evang. volt. Rottal Lajosnak, Styria kincstárnokának feleségét, Galler Eszter Apollóniát 1676. szept. 22. a soproni evang. temetőbe temették. A Rottal család Lusatiából jött Ausztriába s 1622. magyar indigenátust nyert. Id. Rottal János szendrei kapitány volt, Murányt birta és Thurzó Szaniszló nádor huga, Mária volt a felesége. Ezek fia, ifjabb Rottal János, Styriának örökös fő-ezüsttárnoka, ki jól tudott magyarul, nagy ellenfele volt Nádasdy Ferencnek s összeköttetésben állott Wittnyédy Istvánnal.^[95]

Borbolyán a lelkész 1637. Kern János volt, aki már 1662. mint a pfalzi fejedelemségből való (a Wischneher, Palatinus) irta alá szimbolikus könyveinket. 1645-ben Uebermann Gottfried volt a borbolyai lelkész, akinek özvegyét 1652. aug. 6. Scheffler János harkai lelkész vette feleségül.^[96]

Harmadik ismert nevű lelkészük a soproni születésű Schueller János, a hasonló nevű városi közgyám fia, aki 1639-49. Sopronban volt konrektor s Musay püspök 1649. a németgencsi zsinaton Borbolyára avatta fel lelkésznek, († 1660.)^[97]

1660. április 13-án egyházkerületi gyülés is volt Borbolyán, amikor Musay püspök ugyanide avatta fel lelkésznek Marquart Mihályt, ki a következő évben a soproni Seelmann Keresztély igazgató távozásakor kiadott emlékfüzetbe is (Hodoeporica) mint borbolyai lelkész irta be a nevét.^[98]

Ennek a Marquart Mihálynak idejében és a Nádasdy-féle üldözések folyamán vesztette el Borbolya is a maga evang. templomát. Az 1662. évi országgyülés elé beterjesztett sérelmi jegyzékben olvassuk ugyanis, hogy Borbolyán (Walbersdorf) a télre elszállásolt német katonaságnak két főtisztje február havában (1662) a paplak felé lovagolván, ennek kinyittatását követelte. S midőn ezt az odaállított három őr megtagadta, maga a tábornoki segéd (Generalis Adjutant) szállott le lováról s a kapun belépve kivont karddal kergette és űzte el az őröket. Azután a belső ajtók is betöretvén, a többiek, kiket odahívtak, a papot keresték, de nem találták, erre azután Despoth Simon az ablakokat kezdé betördösni s egy ágyut (bombarda) és az őröknek két kardját elvitte.

Másnap pedig eljött Esterházy Pál gróf s a birótól és esküdtektől a templom kulcsát kérte, de ezek azzal mentették magukat, hogy földesuraik tudta nélkül s azok sérelmével semmit sem tehetnek. Erre a gróf szolgái által össze-visszaveretvén őket, a kulcsot tőlök elragadta, ő maga ment be a templomba, ezt elfoglalta és a kulcsot a jelen volt papságnak adta át.

A még fiatal (27 éves) Esterházy Pál ezt a hősi cselekedetét bizonyára sógorának, a hitehagyott Nádasdy Ferencnek bátorítására követte el. Nádasdynak is Despoth Pál nevű nemes ember segédkezett a protestánsok üldözésében. Wittnyédy a hős és szabadelvű Zrinyi Miklóssal szemben gúnyosan nevezi Nádasdyt és Esterházyt, mint rossz katonákat "az lutheránus török ellen való generálisnak és vicegenerálisnak." S midőn Esterházy Sopron külvárosában és falvaiban is hasonló dolgokat művelt, Partingernek irja 1663-ban: "Talán ez is az apja (Miklós) nyomdokát akarja követni, aki az szegény ártatlan csepregieket levágatta volt".^[99]

Petőfalva. Petőfalva csak filiája volt a közeli Borbolyának s a XVII. századból sincs más adatunk róla, mint hogy Schwendenwein Mihály és Zorren Tamás gyülekezeti tagok 1658. Németországban az iskolára és temetőre gyűjtöttek s 1662. fel is építették az iskolát és boros pincét, valamint temetőt is szereztek. Ekkor állítólag még egy r. katholikus sem volt Petőfalván. Sinnabel János petőfalvi és borbolyai volt tanító azt írja életrajzában, hogy itt 1666. máj. 21. egy Gebhardt János nevű lelkésznek vérét ontották s állítólag 1684. is megöltek egy másik lelkészt.^[100]

Ruszt. Ruszt már a rómaiak idejében is lakott hely volt Ulmo néven. (A latin Ulmus szótól = szilfa, Rustbaum.) Innen 1317. Szíl, 1393 óta pedig a német Ruszt néven említtetik. Már a középkorban gazdag, művelt és a borairól hires város volt. Földesuraik közül a Héderváriak, Czirákiak és a Bazini grófok ismeretesek. Szent Egyedről nevezett csúcsíves temploma is még a középkorból való. A város kőfalai 1614. épültek.

A reformáció korában Ruszt a királyi család birtokában levő magyaróvári urodalomhoz tartozott, amelynek több buzgó evang. várkapitánya is volt, mint példáúl Voniczky Zakariás, Huszár Gál patrónusa s Rotwitz Illés és Braun Erasmus. Így Rusztnak is volt már a XVI. században evang. lelkésze. Faut Márk soproni krónikája szerint Krini Máté soproni beneficiátus pap is előbb Ruszton volt s mint apostata került Sopronba. Ruszti feljegyzések szerint a régi felső templom a beneficiátus házakkal együtt később az evangelikusoké volt.^[101]

Az evang. lelkészt Rusztról Rudolf korában az ellenreformáció kezdetével üzték el az urodalom tisztjei. A bécsi békekötés után is a tisztán evang. város 1618 körül a maga hitén levő lelkészt hivott, ezt azonban Harrach Károly gróf, Magyaróvárnak akkori ura 1621. elüzte, a templomot elfoglalta s Rusztot, mint filiát a győri püspök rákosi plebánájához csatolta. Majd pedig külön plebánust is rendelt Rusztra, akinek részére évi 40 forintot kellett fizetniök. De egyelőre még megengedte, hogy evang. tanítót tarthassanak és az egyházi cselekvények elvégzése céljából időnként evang. lelkészt is hozhassanak a szomszéd községekből, vagy pedig maguk mehessenek ki máshová az Isten igéjét hallgatni. Igy a rusztiak különösen a meggyesi lelkész szolgálatát vették igénybe. 1624-1627-ig példáúl Oemich Tivadar, meggyesi lelkész szolgált nekik s mikor a soproni tanács ezt el akarta mozdítani, a rusztiak 1627. máj. 5. külön levélben folyamodtak Oemich érdekében, mert kételkedtek, hogy az utóda őt pótolhatná.^[102]

A győri püspök és a rákosi plebánus azonban mind jobban beleavatkoztak Ruszt egyházi ügyeibe. A rákosi plebánus példáúl 1629-ben a soproni tanács előtt tiltakozott az ellen, hogy Gensel Kristóf meggyesi lelkész Ruszton is fungáljon. És még nehezebb lett a helyzetük, midőn II. Ferdinánd a várost 1633. Sennyey István győri püspöknek adta zálogba. Az új földesúr 40 forintnyi büntetés terhe alatt hagyta meg mindnyájuknak és az egyeseknek, hogy az evang. tanítót bocsássák el és r. katholikust állítsanak helyébe; hasonló módon tiltotta meg eddigi vallásgyakorlatukat is, vagyis többé a meggyesi lelkész sem járhatott át hozzájok. Így különféle módon akadályozván és zaklatván őket, a városi lakosság akarata ellenére a maga r. kath. plebánusát vitte le Rusztra, akinek évi 200 forintot tartoztak fizetni.^[103]

Ezen sérelmeiket a rusztiak az 1638. évi országgyülés elé terjesztették. Ekkor is, mint említik, csak két r. katholikus volt Ruszton, a többi mind evangelikus.^[VII] De orvoslást nem nyertek. A linci békekötés után az evang. rendek a ruszti templom visszaadását is követelték, de ezt az 1647. országgyülés a 90 templom közé nem vette fel. Így most elhatározták, hogy új templomot építenek s élni fognak az új törvény által adott vallásszabadsággal.^[104]

1647-ben állítólag már csak három olyan öreg ember élt Ruszton, akik emlékeztek reá, hogy itt valaha evang. lelkész lakott. De azért az új törvény alapján gyors elhatározással megválasztották és meghívták magukhoz a soproni születésű Pfister Jánost Meggyesről, aki Ruszton Pauer Ádám házában, a mai városházában 1647. máj. 12. Jubilate vasárnapján predikált először. Erről a soproni Payer krónikája is megemlékezik: "Anno 1647... Wie es dan zu Rust ein ungarischer Evangelischer Predikant ist eingesetzt worden Nahmens Johann Pfister; hat den 12 Tag May seine erste Predigt in einem Haus zu predigen angefangen, wie denn auch auf diesem Landtag den Rustern ist bewilligt und erlaubt worden eine evangelische Kirche zu bauen und darin zu predigen."^[105]

Eggyel azonban nem számoltak. A város új zálogtulajdonosától, valami Konskyné asszonytól (tit. Frau Konsky) elfeledtek engedélyt kérni. Ez azután a birót, tanácsot és az egész községet törvény elé idézte és az alispán útján is mindent elkövetett, hogy a rusztiak jószándékát meghiusítsa. Kevésbe múlt, hogy a lelkészt is el nem üzték. Most azonban jó boraikkal és pénzzel segítettek magukon a rusztiak. Okos és előkelő patrónusok tanácsára 20.000 tallér lefizetésével váltották meg magukat 12 évre attól a veszedelemtől, hogy az óvári királyi urodalom ismét más zálogtulajdonosok hatalma alá ne adja őket. S ezt az összeget házaikra és szőleikre kivetett önkéntes megadóztatással teremtették elő. 1660-ban újra nagy összeget fizettek, az 1681. évi soproni országgyülésen pedig a szab. kir. városok kiváltságait is megszerezték.

1648. máj. 28. maga az óvári urodalom várnagya, Adlersbergi Ziepel Vida Márton jelölte ki nekik templom, iskola és paplak számára a házhelyet, Fleischhacker Mátyás polgárnak magánosan álló és a gyülekezet által megvásárolt házát. III. Ferdinánd király ismét nagyobb pénzösszegért 1649. máj. 31. még külön szabadalomlevelet adott nekik, mely szerint egyházi épületeik birtokában örök időkre megmaradhatnak.

1649. szept. 9-én istentisztelet keretében Natl Lipót városbiró a tanács és az egész gyülekezet nevében tette le a templom alapkövét. Ekkor is csak három r. kath. lakója volt a városnak, akik szintén szivesen segédkeztek volna fuvarral és egyéb szolgálmánnyal, de az evang. hivek nem fogadták el, nehogy a r. katholikusok ezen a címen később valami igényt támasszanak a templomhoz. Építőmesterük a zürichi Mayer Ulrik volt, ki a szépen sikerült művet Hayder István, Pauer Ádám és Gabriel Sebestyén vezetése alatt az 1651. év nyarán fejezte be. Az új templomot 1651. júl. 9-én fényes ünnepéllyel és a soproniak részvételével Musay Gergely püspök avatta fel.

Pfister János lelkésznek a gyülekezet szervezkedésében nagy érdeme van. Kiváló képzettségű és buzgalmú férfiú volt. Sopronban született, ahol birtoka is volt 1643. Königsbergben tanult, ahol két értekezést is adott ki. Üdvözlői közt van a ruszti születésű Pirnstingel János is, ki III. Ferdinándtól 1654. nemességet is nyert. Neje Wohlmuth Zsuzsanna volt. Gyermektelenül halt el 1655. febr. 25. s az új templomba temették. Sopronnak a Rózsautcában egy házat, Rusztnak 3 szőlőt és a könyvtárát hagyta.

Ruszt első tanítója Hackenberger Vida volt. Ennek lemondása után a Sziléziából száműzött Sonntag Jeremiás vezette az iskolát, akit Pfister halála után (1655-74) lelkésznek is megválasztottak. A szép új templom, melynek oltárát 1666. Grieszler Lőrinc bécsi festő készítette, 23 évig sem maradhatott az evangelikusoké, mert Széchenyi György győri püspök már 1674. febr. 5. elfoglalta. Sonntag Bécsen át Boroszlóba menekült s ott halt meg 1702.^[106]

Időrend szerint második, de jelentőségü szerint első helyen állanak a dunántúli egyházkerület történetében a Nádasdyak urodalmai.

Nádasdy Tamás mint királyi titkár már 1525. ott volt Budán az evang. Brandenburgi György, Schnaidpeck császári követ, Mária királyné, Cordatus és Henkel közelében. 1526-ban jelen van a speyeri birodalmi gyűlésen. Kevéssel az ágostai hitvallás felolvasása és a nürnbergi vallásbéke után fogadja sárvári udvarába Sylvester Jánost és Dévai Mátyást. Mint nádor 1554. óta a vakbuzgó I. Ferdinánd közelében ugyan kénytelen volt vallási meggyőződését elhallgatni és leplezni, de azért házában evang. predikátort tart, sőt egyetlen fiának nevelését is erre bízza. Ma már senki sem vonhatja kétségbe, hogy vallásos meggyőződése szerint Nádasdy protestáns volt.^[107] Neje, a buzgó és jólelkű Kanizsay Orsolya, otthon a családi körében már nyiltabban vallhatott szint hitéről. Egész udvarnépük, Szegedi Máté lelkész, Makarius Bódog József, a nevelő, Kőrösi Fraxinus Gáspár, az orvos, Tinódi Sebestyén, a lantos, Ákosházi Sárkány Antal, Perneszith György, Szentgyörgyi Gábor, Zoltán Imre, a várnagyok, titkárok, sáfárok sat. mind evangelikusok voltak.

A Nádasdy-urodalmak reformálását közeli megbízható források (Reczés János, Zvonarics Mihály) az 1535. évre, vagyis Sylvester és Dévai idejére teszik s tovább mint száz évig ezek alkották a dunántúli evang. egyházkerület igazi törzsét. Nádasdy Tamás nádor halála (1562. jún. 2.) után fia, a törökverő jeles hadvezér, Nádasdy Ferenc (1555-1604. neje Báthory Erzsébet), aki lelkész távollétében maga olvasta háznépe előtt a bibliát és 1591. a csepregi kollokviumra hívta össze a lelkészeket; valamint unokája, Nádasdy Pál (1598-1633. neje Révay Judit), aki fiai számára imádságos könyvet is írt, szintén hithű és áldozatkész patrónusai voltak egyházunknak. Csak a dédunoka, ifjabb Nádasdy Ferenc (1621-1671) hagyta el Esterházy Miklós nádor leánya kedvéért apáinak hitét és 1643. évi áttérésével és az evang. gyülekezetek üldözésével korszakos fordulatot idéz elő dunántúli kerületünk történetében.^[108]

Nádasdy Tamás a dunántúli urodalmakat nejével Kanizsay Orsolyával, Kanizsay László vasmegyei főispán egyetlen fiusított leányával kapta hozományul. Sárvárt már 1532-ben, mindjárt az eljegyzés után birtokba vette s atyját Ferencet ültette be ide gazdának, de ő maga csak az egybekelés után 1534-ben választotta Sárvárt rendes lakóhelyének. Sárváron kívül Kapuvár és Léka voltak urodalmának kiválóbb központjai. De övé volt Egervár is Vasmegyében, Csókakő Fehérmegyében, Nagykanizsa Zalában és Somogyban is sok község. Régi királyi adománylevelek és Musay Gergely püspök feljegyzése alapján a Nádasdyak urodalmairól a következő áttekintést adhatjuk.

A sárvári urodalomhoz (ad arcem Sárvár) a következő helységek tartoztak: Sárvár, Sár, Ikervár, Péterfalva filiával, Csénye, Eölbő, Semjén, Vámoscsalád, Geősfalva, Répcelak, Hegyfalu, Seregélyháza, Nyőgér, Sótony és Bejcz filiákkal, Eötvös. Sárvárhoz számították a sopronmegyei Csepreg városát is. Valamint Péczelt, az Erdődy grófok birtokát is. Az 1558. évi királyi adománylevél a sárvári urodalomhoz sorozza Nagygeresd, Kisgeresd, Iván, Pusztacsalád, Hegykő, Kövesd és Horpács sopronmegyei helységeket is.^[109]

A kapuvári urodalomhoz (ad arcem Kapu) tartoztak: Fertőszentmiklós (Szerdahely és Petőháza filiákkal), Csapod (Göbös, Hövej és Himód filiákkal), Endréd (Szergény és Agyagos filiákkal), Söjtör, Vitnyéd. Musay ide számítja Széplakot is Sarród filiával, mely a Megyeryek (1647-ben Megyery János) birtoka volt. A Rábaközből Kapu várához tartozott: Kapuvár, Baboth (Ordó, Szárföld, Veszkény), Bogyoszló (Jobaház, Csáford, Potyond), Pordány, Szil (Bánthegy), Bodonhely (Szovát), Bágyog, Barbacs (Dőr, Szillsárkány, Maglócza), Farád (Tamási), Keczöl (Edve, Pápocz, Szentmiklósfalva). Beled 1647-ben Cziráky Ádám birtoka volt. Az úgynevezett Felsővidéken, melyhez Musay, Bő, Ujkér, Keresztény, Horpács (Lédecz), Lövő, Kövesd, Lozs, Pereszteg, Czenk (Dávidczenk), Hidegség (Boz, Homok, Hegykő) falvakat számítja, szintén voltak a Nádasdyaknak birtokaik. Ebergőcz 1647. Viczay Ádám birtoka volt, Pinnye pedig Bessenyey Istváné és Szalay Gáboré.

A lékai urodalomhoz (ad arcem Leuka) tartozó helységek pedig: Léka (Piritschdorf és Kölsche filiákkal), Pergelin (Pilgersdorf), Németszentgrót (Geresdorf), Rendek (Liebing), Rőt (Rattersdorf), Hosszuszeg (Landeck), Salamonfalva (Salmsdorf). És Sopronmegyéből ide tartoztak: Kéthely (Mannersdorf), Felsőlászló (Oberloisdorf), Kőhalom (Steinberg) Dörfel pusztával, Bónya (Piringsdorf), Micske (Strebersdorf) és Németkeresztur, Küllő (Girm) filiával. Az 1558-ból való oklevél még Alsópulya, Füles (Nikitsch) és Lathorfalu (Puelndorf) helységeket is említi.^[110]

Egervár uradalmának tartozékait nem ismerjük. Nádasdy Tamás 1562. jún. 2. itt halt meg. S ezt a várat, úgy látszik, öccsének, Nádasdy Kristófnak engedte át.

Tekintélyes urodalma volt továbbá Nádasdynak Csókakő is Moór mellett Fehér megyében, mely szintén a Kanizsayakról szállott reá. II. Lajos Prágában 1522. aug. 20. kelt adománylevelével kapta ezt Kanizsay László főispán, ettől pedig leánya, Kanizsay Orsolya örökölte. Ennek az urodalomnak is kiválóbb helyei voltak: Csókakő, Moór, Nagyvelegh, Csurgó, Csákberény, Sárkány stb.^[111]

Nádasdyé lett a Kanizsayak ősi vára Nagykanizsa is Zala megyében. Ezt azonban a nádor özvegye 1568. jan. 4. a borsmonostori apátsággal cserélte el. A szerződésben ki volt kötve, hogy az evang. nádorné Borsmonostorban mindig r. katholikus papokat fog tartani.^[112]

Jelentékeny birtokai voltak végül Nádasdynak Somogy megyében is, ahol Kálmáncsa és Szigetvár már szintén igen korán elfogadta a reformációt. Nádasdyé volt Somogyban Kanizsa, Szenyérvára, Zákány, Iharos, Szentgyörgy, Holland, Veörs, Csákány, Mesztegnye, Merk, Tikos, Horvátkut, Fejéregyháza, Bihenye, Illési, Mikefalva, Hetes, Mérő, Csákharasztja, a két Bathián, Léta, Szőcsény, Sámson, Rinyaszentkirály stb.^[113]

Ime, Nádasdynak a később megalakult dunántúli egyházkerület majd mindegyik részében, nem csak a nagyobb központokban, hanem a szélső határvonalakon is voltak birtokai. És ha tudjuk, hogy ezekben az egy gazdát ismerő urodalmakban mily élénk volt gazdatisztek, iródeákok, cselédek és egyéb udvari népség útján a közlekedés, egyszersmind annak titkát is megértjük, hogy miként terjedhettek el ily nagy területen oly gyorsan a reformáció tanai.

Bizonyos, hogy Nádasdy urodalmaiban, a Fertőtől le a Balatonig és a Dráváig a magyar reformátoroknak, tudós lelkészeknek és tanítóknak nagy száma hirdette legalább is 1534 óta az igét és pedig nem is helyhez kötötten egy-egy állomáson, hanem apostoli és misszionáriusi mozgékonysággal faluról-falura járva. Csak az akkori idők mostohaságának, a török dúlásoknak és vallási üldöztetéseknek kell tulajdonítanunk, hogy történeti források nagyon csekély számmal maradtak reánk s ennélfogva a dunántúli reformáció első munkásairól is aránylag csak keveset tudunk.

A reformáció Sárvárott 1534. tavaszán Sylvester János megérkezésével kezdődik, akit Turkowyth Miklós budai városbiró és Gizdawyth Péter pápai tanító ajánlottak Nádasdynak. Reá várt az a feladat, hogy az iskolát régi szennyéből kivetkeztesse (e sordibus veteris scholae). A humanista tudós itt elemi iskolások tanítója volt. Nádasdy Sárvár mellett Újszigeten téglából épített iskolát, amelyért Melanchthon 1537. okt. 7. külön levélben fejezte ki dicséretét. Még ez évben könyvnyomdát is állított fel Nádasdy Ujszigeten az iskola mellé és egy Strutius János nevű német nyomdászt hozott Bécsből, akit azonban minden kedvezéssel sem tudott megtartani. Az ujszigeti sajtón nyomatta ki Sylvester a grammatikáját 1539. újszövetség-fordítását pedig 1541-ben. A nyomda vezetését időközben Abádi Benedek, a jeles theológus vette át az elszökött Strutiustól.

Az 1535. év elején Dévai Mátyás is Sárvárra jött, akit valószinűleg Nádasdy szabadított ki budai fogságából. Latinnyelvű hittani művének ajánlólevelét 1535. május 16. itt Sárvárott irta. A következő év őszén már külföldre utazott, de Nádasdyval továbbra is levelezett. És azt a másfél évet, amit itt Sárvárott Sylvester társaságában töltött, bizonyára jól fel is használta az evangeliom ügyének terjesztésére.

Sylvester továbbra is Sárvárott maradt s majd tiz évig állott itt az iskola élén, csak 1544. távozott, amikor a bécsi egyetemre hívták meg tanárnak. A sárvári iskola jó hirnevét ő alapította meg. Korán be is népesült. A század közepén a sárvári diákok (studiosi huius scholae Sarvariensis) már irott folyamodványban kérnek Nádasdytól élelmiszereket. Azt is mondják ebben, hogy Nádasdy jótékonyságának és bőkezűségének hírét hallva, menekültek ebbe az iskolába tanulmányaiknak kibővítése céljából. Egy Kovács Márton nevű diák Nádasdynénak 1551. már egy magyar könyvecskét mutat be, melyet maga irt és segítséget kér további tanulásához.^[114]

Sylvester távozása után 1556. előtt a Pozsonyban fogságot szenvedett Somogyi Péter lehetett a sárvári tanító, azután pedig kétségtelenül ennek Mihály nevű barátja, aki ily című munkát irt: "An modernus Archiepiscopus Nicolaus Oláh sit verus Christi successor?" Solymosy János 1560. Pozsonyból kéri Nádasdyt, hogy Bajánházy Lőrinc iskolásfiut, akinek a latinban már van fundamentuma, vegye fel a nagy diákjai közé, vagy pedig Demjén mesternek adja át. Zimmermann Mihály bécsi könyvnyomtató is 1562. elején hallja, hogy Nádasdy Sárvárott partikuláris iskolát alapított, ezért ajánlja beszerzésre Melanchthonnak általa kiadott grammatikáját. A jeles Beythe István is valószinűleg már a nádor életében volt Sárvárott tanító, akinek András nevű fia 1564. okt. 18. itt született. Volt ezeken kivül házitanító is a sárvári kastélyban, Pesti Makarius (Bódogh) József, a Wittenbergben tanult tudós ifjú, ki a nádor unokaöccsének, Mayláth Gábornak volt a nevelője Sárvárott és 1547-ben Bécsben. Ugyanilyen Sibolti Demeter is, Nádasdy fiának nevelője.^[115]

Az iskola szervezése mellett Nádasdynak vallási téren is nagyobb tervei voltak, melyeket azonban ellenségei, különösen egyes papok meggátolni akartak. Sylvester irja 1541-ben, hogy Szalay János pozsonyi főispán és némely püspökök féket vetettek Nádasdyra (az udvarnál bevádoltak), hogy véghez ne vihesse, amit a keresztyén hit dolgában tenni akar. Egy káplán volt ilyen Nádasdy udvarában és Mihály presbyter, akit szintén elidegenítettek Nádasdytól. Sylvester is ilyen hamis presbyterek (papok) között már szinte tarthatatlannak látta a helyzetét.^[116]

Nádasdy tehát kénytelen volt megalkudni a viszonyokkal. Különben is türelmes lelkű ember lévén, Sylvester és Dévay mellett még r. kath. papokat is tartott udvarában. A fentebbi káplánon és Mihály papon kívül 1538. egy Illés nevű papot is említ Sylvester, valamint György pap és Imre pap (magister capellae) is van Nádasdy környezetében. 1545-ben János pap mint "presbyter, plebanus et vicearchidiaconus oppidi Sárvár" említtetik. Ezek még r. kath. papok lehettek. Nádasdy neje még 1548. is libával, borral és gyümölccsel kedveskedvén Várday Pál esztergomi érseknek, ettől kér predikáló papot (concionator). De a primás felelete szerint csudálatosan kevés van olyan, ki a katholikus tan szerint predikál. Így még a szükség is arra kényszeríté Nádasdyékat, hogy protestáns lelkészeket hivjanak. Tamás presbyter, akivel Gáspár doktor 1554. küld üzenetet, már evangelikus lehetett.

Egyházi szokásokban is eleinte még csak bizonyos átmeneti állapotot találunk. Chernel Ambrus például 1537. Sárvárról irja Nádasdynak, hogy anyjának feladták az utolsó kenetet s az ő szokásuk szerint fogják eltemetni. Nádasdyék is 1547. husvét napján még szentelt borjuhust és szentelt paréjt esznek szalonnával. De viszont Perneszijh György, a nádor főembere 1551. úrnapján a processziót már "ama régi visszaélés nélkül csupán himnuszokkal és egyházi énekekkel" vezeti a saári templomhoz. És Nádasdyné is 1554. két szín alatt veszi az urvacsorát. És evang. predikátor is mindig van a házban.

Dévay után Sárvárnak első ismert evang. lelkésze Szegedi Máté volt, aki 1545. tanult Wittenbergben s 1550. márc. 9. mint kálmáncsai lelkész ajánlotta fel szolgálatát Nádasdynak. Szegedi hamarjában Sárvárra is elkerült s az a predikátor, kit a családbéliek oly gyakran emlegettek s aki a kis Nádasdy Ferkót is nevelte, bizonyára Szegedi volt. Nádasdyék rokona és főtisztje, Ákosházi Sárkány Antal őt tette meg 1562. végrendelete egyik végrehajtójának. Ez is mutatja, hogy Szegedi régi hű és bizalmas embere volt a családnak. A dunántúli kerület 1576. Szegedi Mátét választotta meg első püspökének, akinek hithűségéről és béke szeretetéről az utódok nagy elismeréssel szólanak. Tovább mint 30 évig volt Sárvár lelkésze s itt halt meg 1585. júl. 12-én. Az özvegy nádornénak s a fiatal Nádasdy Ferencnek ő volt a tanácsadója. Családi bajai, amint Beythe említi, neki is lehettek és maradékai nem voltak kedvező helyzetben. Beythe 1599. az Igaz Mentségben mondja róla: "De Isten senkinek ne adjon oly háznépet és holta után való szerencsét, mint annak az Jámbornak." (Adattár VII. 67.)

Volt Sárvárott a nádor udvarában egy Sárvári Pál nevű pap is, ki 1557-ben Erdélyből hozott oltóágokat oltogatott (Kerty István kertész jelentése szerint) a sárvári kertben, s a kinek Sárkány Antal szintén 25 magyar forintot hagyott 1562. végrendeletileg. Ez tehát Szegedivel egy időben lelkészkedett Sárvárott s bizonyára már szintén evangelikus volt.

Szegedi utóda Szalárdi Mihály volt, aki 1590. már Czenken lelkészkedett. Káldas Mihály sárvári polgármester és a többi elöljárók mondják róla, hogy "Sárvárott laktában és tisztében jámborul tisztességben élvén, az pusztára fundamentomból az maga saját költségén egy házat építtetett", melyet 46 forinton eladott. Egyházi munkásságáról többet nem tudunk.^[117]

Utána Samarjai Vidos Lénárd volt a sárvári lelkész, akit 1586. Semptén, Salm Gyula birtokán találunk. A csepregi kollokvium jegyzőkönyvét 1591. már mint sárvári lelkész hitelesíti és Sárvárott van 1596-ban is, mikor az Egyesség Könyvét aláirták. Ekkor már esperesnek (senior) nevezi magát.^[118]

Samarjai Vidos után az irodalomtörténetből is ismeretes Magyari István lesz Sárvár lelkésze. A nádor fia, Nádasdy Ferenc, aki atyjánál is buzgóbb volt és nyiltan vallotta magát evangelikusnak, Magyarit mint tábori lelkészt vitte magával. Így ott volt urával már 1594. Esztergom ostrománál. De 1599. óta otthon marad mint rendes sárvári lelkész. Barátai concionator aulicus néven is említik. Az Egyesség Könyvét 1599. jún. 9. a hegyfalui zsinaton írta alá s a következő évben esperesnek is megválasztották. Mint ilyen fordította le és adta ki 1600. a mohácsi vész emléknapján (aug. 29.) Beust Joakim wittenbergi tanárnak "Ars bene moriendi" című munkáját, 1602-ben pedig az "Országokban való sok romlásoknak okairól" szólott, amellyel Pázmány Pétert heves polémiára indította. Ezeken kívül Nádasdy Ferenc felett mondott két halotti beszédét is kiadta (Sárvár 1604).

Urnőjével, a hirhedt Báthory Erzsébettel szemben, akinek sulyos lelkibetegségét ő sem ismerte fel, nyiltan is fellépett és felelősségre vonta. 1602-ben már betegsége miatt nem jelenhetett meg a csepregi zsinaton, de az iváni zsinat határozatából 1603. mégis egyházlátogatásra indult. Patrónusát kevéssel élte túl. Az 1604. év végén vagy 1605. elején halt el. Az ő idejében a sárvári parochia kuriáján zsellérek telepedtek le és Beythe ezért a sárvári lelkészi állást a magáéhoz képest gazdag jövödelműnek mondja.^[119]

Magyari idejében Keőszeghi Rozs Balázs is sárvári lelkésznek irja magát és pedig Magyari neve mellé 1599-ben. De őt már a következő évben Csepregbe hívták meg az 1599. dec. 13. elhalt Reczés János helyébe s ettől fogva hosszabb ideig volt itt lelkész és esperes. Kőszeghi még 1609-ben is egyik tekintélyes esperese az egyházkerületnek. Hutter Lénárd wittenbergi tanár a levelét a dunántúli vezetők között az ő nevére is címezi.^[120]

Magyari a tudós és buzgó Zvonarics Mihályban talált méltó utódot. Atyja, Bálint szegénysorsu varga volt Sárvárott a Nádasdyak szolgálatában s ezért a fiát is az idegen hangzású Zvonarics helyett Varga Mihálynak is nevezték, Beythe István bizonyos kicsinyléssel szólítja őt e néven. Édesanyja Báthory Erzsébethez is bejárt a kastélyba s bűnpörében mint tanú szerepelt. Már mint sopronkereszturi rektor részt vett a felekezeti vitákban. Beythe élesen támadja. 1599-ben Szakonyban, 1601-ben Czenken volt lelkész. Itt fordította le Osiander Andrásnak művét "Pápa nem pápa" címen (Keresztur 1603). Sárvárra 1605-ben hívták meg és húsz évig lelkészkedett itt, előbb mint esperes, 1620-25. pedig mint püspök. Lelkipásztori gondját a pápai evangelikusokra is kiterjesztette, 1613-ban egy urvacsorai kátét küldött kéziratban Pápára s emiatt a reformátusok igen élesen támadták. Öccse, Imre Csepregnek volt a tudós lelkésze, fiai közül pedig György Németujvárott volt előbb nevelő, majd tartó, István pedig előbb czenki, kereszturi, majd kassai lelkész.^[121]

Sárvárnak ebben a korszakban, sőt hosszú időre is az utolsó lelkésze Kis Bertalan volt. Somogymegyei származású és Lethenyei Istvánnal együtt Báthory Erzsébet küldte ki 1609. Wittenbergbe. Visszatérte után Csepregen rektor, 1612 óta pedig Szakonyban, majd 1615. Czenken volt lelkész. Itt vette feleségül a püspök leányát, Klaszekovics Jusztinát. Nádasdy Pál már 1619. óta udvari papjának nevezi s ő szokott a kereszturi kastélyban is predikálni. Zvonarics halála után pedig 1625. őt hívta meg Sárvárra. S még ebben az évben püspöknek is megválasztották, jóllehet fiatalsága miatt (alig volt több 35 évesnél) eddig még esperes sem volt. Igen nagy buzgóságot fejtett ki úgy gyülekezetében, mint püspöki hivatalában. A reformátusok őt is támadták. Kanizsai Pálfy János 1632. "Fántom Fánt" című gúnyiratot adott ki ellene. S neki kellett azt is megérnie, hogy a buzgó evang. Nádasdy Pálnak korai halála (1633. okt. 15.) után, ennek fiatal özvegye, Révay Judit, Esterházy Miklós nádor rábeszélésére s második férjének, Forgách Ádámnak kedvéért 1638. áttért. Egyetlen fia is, ifjabb Nádasdy Ferenc, ki anyját ezért elítélte, utóbb szintén a nádor hálójába került s hogy ennek leányát, a szép Esterházy Juliát megkaphassa, 1643. szintén elhagyta hitét. Még ez évben karácsony táján kellett Kis Bertalannak is Sárvárt elhagyni és számüzetésbe menni Répczeszentgyörgyre. Fiai Ádám és Pál Königsbergben tanultak. Ádám Kassának volt buzgó lelkésze hosszú ideig.

A lelkészek mellett a tanítók is mindig kiválók voltak Sárvárott. Beythe István után, aki 1565. ment el innen Alsólendvára lelkésznek, Sibolti Demeter (Tholnensis) volt a tiz éves Nádasdy Ferenc tanítómestere, aki 1565-68. állott a Nádasdyak szolgálatában s növendékét Bécsbe is elkisérte. Hálás tanítványa 1568. júl. 14. irja az özvegy nádornénak, hogy Siboltiról, aki hallomása szerint "mindent pénzen vesz és munkájával szerez" híven gondoskodjék. Így Sibolti még 1568. után is valószinűleg a sárvári iskolában tanított Nádasdyné oltalma alatt. 1579. Semptén volt lelkész. Atyja vagy testvére, Sibolti János (Tholnensis) pedig már 1562. Galgócon.^[122]

1600-ban Cziczak János volt a sárvári tanító, akit Sopronkereszturról hivtak ide; 1602-ben pedig a jeles Pálházi Göncz Miklós, a későbbi dunáninneni püspök, aki Magyari műve elé mint "gymnasiarcha Sárváriensis" irta a nevét. Az utóda Dongó Gergely (1575-1637), aki Sopronban és Grácban tanult, Nádasdy Ferenc pedig Boroszlóba és Wittenbergbe küldte ki a maga költségén. Sárvárról Csepregre ment át rektornak, innen pedig Horpácsra avatták fel lelkésznek 1607-ben. Mint kövesdi espereslelkész halt meg 1637. febr. 14-én 62 éves korában. Halálára Lethenyei István Epicediont (gyászverset) irt, mely nyomtatásban is megjelent (Csepreg 1637).

1608-ban a lelkészek a sárvári tanítót Báthory Erzsébet jóváhagyásával ismét Csepregre helyezték át, ami itt rendes szokás volt. Pásztory Gergely sárvári főudvarbíró ekkor Kanizsai Pálfi János somorjai rektort hívta meg, aki azonban átpártolt a kálvinistákhoz és nem jött el. Pásztorynak 1608. jún. 7. kelt levele némi felvilágosítást ad a sárvári iskolának akkori viszonyairól. A tanítónak adtak évenként 20 frt készpénzt, fűszerszámra 4 frtot, 20 köböl buzát, 10 akó bort, 3 pint vajat, 10 pint turót, 25 tyukot, 8 ludat, 1 ártányt, 8 juhsajtot, 10 dugásat, ruhára 8 1/4 rőf "stande" posztót, két télre 1 hátsubát vagy 12 forintot. S a sárvári határban levő rét hasznából is kap valami költséget. És remélni lehet - írja az udvarbíró - hogy a fizetésben naponként jobb móduk lesz. A deákok táplálására Báthory Erzsébet egy malmából szép sabathalis jár. És sok főnép is lakja e környéket, akikkel való ismeretség nem leszen káros, mert ezek is gyermekeiket taníttatván, fizetéssel és segítséggel lesznek. A tanítói jövedelem abban a korban tehát elég jónak volt mondható.^[123]

A fentieken kívül még egy kiváló tanítóját ismerjük Sárvárnak s ez Lethenyei István volt. Szintén Báthory Erzsébet alumnusa, ki Wittembergből hazatérvén 1611-1615. volt itt rektor. Már ekkor küldte meg a pápai evangelikusoknak Hutter Lénárd kompendiumából az úrvacsorai részt magyar fordításban s mivel valamelyik lelkész (talán Zvonarics) Pápán magánházban az úrvacsorát is kiszolgáltatta az evangelikusoknak, Kanizsai Pálfi János pápai lelkész "a lutheránusból lett kálvinista" egy durva, mocskolódó iratot készített ellene 1613. ily címen: "Sárvári konyhánál Lethenyei Istvántól Pápára némely csemege kivánóknak valami speciale gyanánt ajándékon egy Haydunak kecséje alatt küldetett fekete lével főt nyulhusnak abálása, visgálása és füszerszámiban való fogyatkozásinak előszámlálása". Sárvári tanító korában írt Lethenyei Zvonarics Imre csepregi esperes műve elé is (Szentirásbeli hitünk ágai, Keresztur 1614) egy hosszabb magasztaló latin verset. És feltünő, hogy Pázmány Péter is Alvinczi Péter kassai lelkész ellen irott "Az Calvinista Predikátorok Tüköre" című polemikus munkáját Lethenyey István neve alatt adta ki 1614. ily módon akarván a két protestáns felekezetet egymás ellen ingerelni. Lethenyei István még sárvári tanító korában vette nőül Zvonarics Mihály esperes leányát. 1615-ben Ikervárott, 1617. Lövőn, Csepreg pusztulása (1621.) után pedig itt volt lelkész és esperes. Nádasdy áttérése után Kőszegen kapott új állomást, ahol 1653. késő vénségben halt meg.^[124]

1622-ben Zvonarics István, a püspök fia volt sárvári tanító, akit 1625. Czenkre vittek el innen lelkésznek. Az utóda Zdáni Mihály volt, akit 1626. Mesteri lelkészének avattak fel s 1630. Rábaszentmihályon, 1633. Ostffyasszonyfán, 1635. pedig Újkéren lelkészkedett.^[125] 1632-34. pedig Nodificis István a sárvári tanító s egyszersmind a fiatal Nádasdy Ferenc nevelője is, akit Újkérre hívtak meg lelkésznek, később pedig (1641-46) Kőszegen volt magyar lelkész és kerületi főjegyző.^[126]

Csepregre a tanítókat rendszerint Sárvárról szokták mintegy előléptetésül áthelyezni s ezért valószínű, hogy az ismeretes csepregi rektorok: Kereszturi Mihály és Tompor Balázs 1599 előtt, Andreades Mihály 1602. előtt és Brunswick Tóbiás 1613 előtt, Potyondy István 1618 előtt, Galgóczy Miklós 1619 előtt, Kálmáncsy Vazul 1627 előtt és Szunyagovszky Mátyás 1628 előtt, Sárvárott is voltak tanítók.^[127]

Ifjabb Nádasdy Ferenc hitehagyása után különösen Losy Mihály sárvári plebánus üldözte 1651. az evangelikusokat. Nem engedte, hogy a saári lelkész bejárjon és kereszteljen s a péntek-falvaikat is szolgálmányokra és fizetésre kényszerítette. Nádasdy már 1647. sem engedte meg, hogy a saári lelkész Sárvárott istentiszteletet tartson.^[128]

Saár. Egészen Sárvár tőszomszédságában épült. Már a r. kath. világban Kanizsay Ferenc idejében volt iskolája és temploma. Az 1519. évi összeírásban említtetik a saári szessziók között: domus plebani, item domus scolae. És a saári tanulók alamizsna és köszöntés (rekordálás) fejében többszörös adományokban részesültek.^[129] Perneszyth György, Nádasdy Tamás főtisztje 1551-ben úrnapján már "a régi visszaélés elhagyásával" csupán himnuszokkal és egyházi énekekkel vezette ide a precessziót. És Tinódy Sebestyént, Nádasdy lantosát "ki megvetvén e halandó földi muzsikát, az égiekhez költözött" Perneszith 1556. január 30-án a "saári atyák" hamvai mellé, vagyis a saári templom sírboltjába temette. A saári polgárok közül Asboth Benedek nevét ismerjük, ki 1625. Biró Katalint vette feleségül s 1641. válni akart tőle, mert Győrött a kis papokhoz állott szolgálatba s itt gyermeke is született.

A saári lelkész 1599. két forint, 1601. pedig egy forint adót fizetett, feleannyit, mint Magyari, a sárvári lelkész. De a saári papnak is volt két jobbágya, kik régi szokás szerint bizonyos napokon szolgáltak és terményekkel is adóztak. Kis Bertalan püspök nagyölbői egyházlátogatásából tudjuk, hogy az itteni határban is tizenharmadfél hold föld és nyolc kasza alja rét a saári gyülekezethez tartozott. Kőszegi Rozs Balázs Magyari István idejében saári lelkész volt, akit Thokoich György halála után 1600 körül hívtak Csepregre. De Breznóbányai Mihályról is bizonyosan tudjuk, hogy 1630-33. Saáron lelkészkedett. Bükre igérkezett, de nem ment el. Az utóda 1633. Bejczi György lett. Ezután pedig Dési István következett, akit csak 1637. avattak fel Nagygeresdre. Ez azonban paphoz méltatlan életet élt. 1640-ben feleségét és adósságait otthagyva, elszökött Saárról és áttért a római egyházba.^[130]

Nádasdy Ferenc áttérése után is a saári evangelikusok még megtartották templomukat s 1646. nov. 7. Cziráky és Botka biztosok a községben megjelenvén, a linci békekötés és az ezt követő országgyülés határozata szerint a saári templomot és paplakot minden egyházi jövedelemmel és az oltári edényekkel együtt visszaadták az evangelikusoknak és Musay Gergely püspök a saári gyülekezet gondozását ideiglenesen Csatlós György patyi lelkészre bizta.

E nehéz időkben a szentgróti születésű Orsich György volt a saáriak lelkipásztora, akit 1636. Szentlénárdra avattak fel, 1646-ban pedig Szilsárkányban lelkészkedett. Még 1651-ben is Saáron találjuk s itt Nádasdy gróftól sok méltatlanságot kellett szenvednie. A tizenhatod- és malomjövödelmen kívül két jobbágyát is elvette tőle. A következő 1652. évben már a szentivánfai Horváth Benedeket rendelte ide az egyházkerület, akit 1641. Szentlénárdra avattak fel, de csakhamar szülőhelyére Szentivánfára választottak meg. Saáron a legnehezebb viszonyok között négy évig (1652-56) lelkészkedett. Ez évben bekövetkezett haláláig egyszersmind esperese is volt az egyházmegyének. Az ő idejében is panaszt emeltek az 1655. évi országgyülésen Nádasdy ellen, hogy Saáron és Ikervárott elveszi a lelkésztől a tizenhatod- és malomjövödelmet, Sárvárott pedig nem engedi meg neki a keresztelést.^[131]

Utolsó lelkészük a saáriaknak Lasnár Gergely volt. 1642-ben mint iváni tanítót avatták fel Egervárra lelkésznek. 1646-ban Szentlénárdon, azután Csepregen, 1651-ben pedig Nemesládonyban találjuk. Saárra Horváth esperes halála után 1656. jött s itt a legnagyobb szenvedések várakoztak reá. Nádasdy Ferenc gróf 1660. pünkösd után való csütörtökön durva bántalmazással muskatérosokkal hányatta ki a parochiából, amint ezt Musay püspöknek maga irta meg rábabogyoszlói számüzetéséből.^[132]

Csénye. 1596-ban Samarjai Ambrus volt az evang. lelkésze. 1603-ban az iváni zsinat határozata szerint itt is Magyari István főesperes és Cziczak János kerületi jegyző tartott egyházlátogatást. 1628-ban Böczeheli János, 1630-31-ben a bánfalvai születésű Laátos Mátyás (Bondorfinus) a lelkész, kit később Sopronban találunk. Templomát az országgyülési biztosok 1646. visszaadván, Musay püspök helyettes lelkészül Lakosi Gergely rábakovácsi lelkészt rendelte ide. Ez a gyülekezett is ifjabb Nádasdy Ferenc hitehagyása után sokat szenvedett. Musay püspök 1649-ben a vármegye előtt panaszolja, hogy tizenhatod-jövedelmétől megfosztották. 1651-ben Galli György volt a lelkésze, akit 1642. Szákra avattak fel, majd pedig Ugodon és Simonyiban lelkészkedett. Eőri Erzsébet, a szili esperes leánya volt a felesége.^[133]

Ikervár. Az Egyesség Könyvének aláirásakor 1596. Szeremlény János volt a lelkésze, ki a helységet már ekkor mezővárosnak (oppidum) mondja. Szeremlénynek 1606. nov. 6. pere volt pogány kézbe akadott Sömjéni Mihály komájával. Bódis Bertalan és Kopácsi Márton voltak az ügyvédeik. Mind a kettőt az eklézsia megkövetésére itélték. Az ikervári lelkészt az esperesek az 1602. évi csepregi zsinaton Lövőre ajánlották, de a lövőiek nem fogadták el. 1606-ban a tudós Zvonarics Imre, a püspök fivére volt itt a lelkész, ki a németkereszturi tanítóságból jött ide. Híveivel nem volt megelégedve, mert a nov. 14. tartott zsinaton panaszkodott reájok. 1615. máj. 21-én a lövői zsinaton Klaszekovics István püspök a jeles Letenyei István sárvári tanítót avatta fel Ikervárra lelkésznek, akit innen 1617. hívtak meg Lövőre. Az 1622. felavatott Ujvári András is 1628. febr. haváig lelkészkedett itt. 1628. május hava óta Ferrari András volt az ikervári lelkész. 1630-32. Muraszombati Mihály, kit ekkor egyháztanácsos presbyternek választottak meg.

Kis Bertalan püspök 1633. márc. 14. tartott Ikervárott egyházlátogatást, amikor Mattyus János volt a lelkésze, aki 1628. még Szécsényben szolgált. A gyülekezet filiája ekkor Péterfalva volt. A lelkésznek sok földje, rétje, halászó tava, malomjövedelme és több zsellére volt. Egyike lehetett a jobban dotált gyülekezeteknek. Nádasdy Pál gróf volt itt a földesúr (a jobbágyok közt egy Komári Péter nevü is), de (Telekesi) Török István is a gyülekezet jóltevői közt szerepel. Van iskolája és tanítója, aki magától Nádasdytól 12 köböl gabonát kap. Külön díj jár a harangozásért és ha "halott föliben éjjeli szolgálatra" (virrasztásra) elhívják. A régi egyházi fegyelemre nézve érdekes a jegyzőkönyv következő pontja: "Vagyon az oltárra való fekete vászony, mely szögény Berkes uram lován volt, ez vászonybúl oltárra való abroszt köll csinálni, meghagyván az nyakátúl fogva az fején valót, kibűl Isten után nem járóknak és egyéb botránkoztatókra való csuklyát köll csinálni." A lelkésznek is, ha a lakodalomba meg nem hívták, egy itce bort, egy pecsenyét és két cipót tartoztak adni. (Adattár VI. 122.)

1634-ben már Egerszegi János volt az ikervári lelkész. Ugyanekkor egy ismeretlen nevű tanítója is volt a gyülekezetnek, ki Sárvárról Szekér Katát jegyezte el feleségül. (Ker. jkv. 83. 94.)

1646-ban Ikervár is ott volt a visszakövetelt és visszaadott gyülekezetek között Péterfalva filiával. Musay püspök ekkor Horváth Benedek szentivánfai lelkészt rendelte ide helyettesnek. De csakhamar rendes lelkészt is kaptak Szentivánfalvai Benedek személyében, akit 1649. esperesnek is megválasztottak. 1651-ben Losy Mihály sárvári plebánus üldözte az ikerváriakat. Személyesen ment az ikervári iskolaházra, elvitte a mester mentéjét és az iskolás gyermekeket is megijesztvén, ezek a Rába vizébe szöktek előle és majdnem belehaltak.^[134]

Nyőgér. A XVI. században anyagyülekezet. 1634. Sutoris Szalay János, 1651. pedig Szerdahelyi Mátyás volt a lelkésze. Musay feljegyzése szerint Nyőgérnek mint anyagyülekezetnek Sótony és Bejcz volt a filiája.^[135]

Az 1662. évi országgyülésre beadott sérelmek közt olvassuk, hogy Nádasdy a nyőgéri templomot, paplakot és egyházi jobbágyokat is elvette és a plebánusnak adta.

Sótony. 1596-ban Csepregi Dianovics János volt a lelkésze. Később Nyőgér filiája.

Rábasömjén. Régi magyar község, mely a sárvári urodalomhoz tartozott. R. kath. temploma nagyon régi, ablakainak egy része gótikus. 1596-1602. Kenézy Máté és 1608. Nagy Tamás volt a lelkésze.

Egyházlátogatás 1633. márc. 10. volt Rábasömjénben. Jelen volt ezen a sárvári udvarbiró Sibrik János is és Bogyoszlóból Telekesi Imre, Vasmegye esküdtje. A lelkész ekkor Németh János, ki 1615-ben Köcskön volt s már 1630. is itt találjuk. Neki is vannak jobbágyai, kik több napon neki szolgálnak. A filiája Rababogyoszló, melyben sem kápolna, sem egyházfölde nem volt. A földesúr itt is Nádasdy Pál gróf. 1641 előtt Gotthard Miklós volt itt a lelkész, ki ekkor Ölbőre távozott. 1651-ben pedig Fövenyesy János lelkészt találjuk itt, akit 1649. avattak fel a vasmegyei Gyarmatra.

Utolsó lelkészét 1660. Losy Mihály sárvári plébános és Sándor Péter kapitány muskétásokkal űzte ki. Nemes Izdenczy Mihályért, kit szertartás és harangozás nélkül temettek el, a plebánusnak 10 birodalmi tallért kellett fizetniök.^[136]

Nagyölbő. 1596-ban Polyáni Ambrus volt a lelkésze, 1628-30. pedig Szentlőrinczi Balázs. 1631-ben Dobroni Gábort avatták fel Ölbőre, ki azonban hamar eltávozott. Kis Bertalan püspök 1633. márc. 11. volt itt egyházlátogatáson. Nádasdy Pál gróf itt is a földesúr és a nemesek közül Koroknay Mihály, Ölbői Tamás, Lóránt István birtokosok. A gyülekezeti tagok közt említve Hering Pál és Hering János. A lelkész ekkor a dabronyi szülelésű Basilides Gábor volt. Ennek is két jobbágya volt, akik még karácsonyi kappannal is tartoztak. Két filiája volt: Kisölbő és Esztergách. Ez utóbbi falut csak 1630. építették ujonnan és az egyházlátogatás alkalmával csatlakoztak Nagyölbőhöz.

1635-ben a kassai Philargirus Jakab került Ölbőre. 1641-ben pedig Gotthard Miklós lelkészt találjuk Ölbön, ki a püspök tilalma ellenére jött ide Sömjénből. Főként a Szelestey urak kedvéért hagyták meg itteni állásában. 1652-ben ismét Dobroni Gábor volt a lelkészük, kit azonban részegeskedése miatt elmozdítottak.^[137] 1646-ban ennek temploma is visszarendeltetvén, Musay püspök a gyülekezet ideiglenes gondozását Szemenyei János rábabogyoszlói lelkészre bízta. Utolsó lelkészét Losy Mihály sárvári plebánus és Lándor Péter, Nádasdy várkapitánya 1660. pünkösd előtt való csütörtökön korbáccsal és puskaaggyal verte ki a parókiából a papnéval együtt.^[138]

Hegyfalu. Nádasdy Tamást ennek birtokába az 1556. megujított donációs levél alapján vezette be a vasvári káptalan. Már 1560. körül a harcias lelkületű Reczés János, a későbbi csepregi esperes volt a tanítójuk, akit ők maguk avattattak fel lelkészüknek. Kis István nevű 70 éves hegyfalui földmíves még az 1633. évi egyházlátogatáskor is visszaemlékezett reá. 1570. márc. 14-én már mint hegyfalui lelkész irta alá nevét Szelestey Bernát özvegyének, Derseny (Berseny) Ruzsinkának végrendeletére. 1576. okt. 24-én Dragonus Gáspár soproni magyar-horvát lelkész Hegyfalun tartotta lakodalmát Leporini István özvegyével, Déven Katalinnal, Déven Mihály, volt zágrábi polgármester leányával.^[139]

Hegyfalu volt az első időben az egyházkerület rendes gyülésező helye. Már a megalakulás is az első dunántúli püspök megválasztásával 1576. valószinűleg itt történt. A második püspökről, Beythe Istvánról már bizonyosan tudjuk, hogy 1585. júl. 25. itt választották meg. Nádasdy Ferenc 1588. titkárát, Szentgyörgyi Gábort és Creuzer György csepregi lelkészt Hegyfalura küldte, hogy itt Beythével vitatkozzanak. A csepregi kollokvium után 1595. és 1597. volt itt zsinat. Reczés János csepregi esperes 1595. ide hívta a lelkészeket hitvallási irataink aláirása céljából. Magyari István is ezeket 1599. jún. 9. a hegyfalui zsinaton irta alá. Később még 1622. máj. 26., 1634. okt. 3. és 1641. okt. 12. volt itt kerületi gyülés.^[140]

Reczés után 1596-ban Lynbetich Miklós volt a hegyfalui lelkész s 1633. kihallgatott tanuk még Nyulas István, Nárdai Miklós, Cziczak János, Göncz Miklós, Bársony Farkas és Farkasdi Márton nevű hegyfalui lelkészeket említenek. Ezek közül tudjuk, hogy Pálházi Göncz Miklós, a későbbi püspök 1607. volt Hegyfalun. Farkasdi Mártont pedig 1610-ben innen választották meg soproni magyar lelkésznek. Nárdai Miklósról pedig saját leánya Zsuzsanna (Csapó Jánosné), ki ekkor 48 éves volt, mondta, hogy atyja két izben 14 évig volt hegyfalui lelkész.

A XVI. században még Zséden is Hegyfalu filiája volt, de el akart tőle szakadni. Hegedüs Pál (köcski vagy széplaki) lelkész szolgált náluk. De Magyari István és Kőszeghi Balázs esperesek 1602. kitiltották innen, arra hivatkozva, hogy Zséden Reczés és Tokoich esperesek idejében Hegyfalu filiája volt. Hegedüs ellen az is panasz volt, hogy patrónusa, Megyeri Pál protonotárius kedvéért Telegdi Miklós pécsi püspök posztilláit használja, míg más gyülekezetekben Kulcsár György beszédeit. (Ker. jkv. 1602. 35. l.)

Kis Bertalan püspök 1633. márc. 2. volt Hegyfalun egyházlátogatáson. Vele voltak Ferencfi Péter és Jánossy Miklós nemesek is, mint Nádasdy Pál gróf képviselői. A helység birája Ihász Gergely, a gondnok Nagy Pál volt. A hallgatóság között katonarendet is említ a jegyzőkönyv. R. kath. csak egy volt a helységben. A lelkész ekkor Ságody Gergely, egyszersmind esperes, aki már 1628 óta itt volt és itt is halt meg 1646-ban. Filiája Possafalva, a mai Pósfa volt, melynek lakói megigérték, hogy templomukat még ezen 1633. évben megépítik. 1646-ban a kiküldött biztosok Hegyfalut is visszarendelték az evangelikusoknak s a püspök, mivel a leégett paplakba új lelkészt nem hívhattak, Ujkéri Mihály répceszentgyörgyi lelkészre bizta a gyülekezet gondozását. Ságody halála után Dán Mihályt választották meg lelkészüknek. Ennek idejében 1651. Répceszentgyörgy nevében Chernel Miklós és Szilágyi István nemesek azt kérték, hogy Hegyfalu engedje át nekik "Poosfalva" filiát, de a lelkész ebbe nem egyezett bele, mert Hegyfalunak is szüksége volt Pósfalva jövödelmére. Nádasdy innen is 1660 körül üzte el a lelkészt.^[141]

Egervár. Vasmegye egyik legrégibb vára. Az Egerváryak után a Kanizsayak, Nádasdyak, majd a Széchenyiek birtoka. Oly laza talajon épült, hogy egy ölnyire süllyedt a földbe. Régi boltíves kapuján ma már csak mászva lehet bemenni. Régi templomát, mely a pálosoké volt, a mohácsi vész alatt lerombolták. A mostani templom mellett még láthatók a pálosok kolostorának alapkövei. Itt őrzik Szent Benedek vértanú maradványait. Egerváry Bereck (Briccius) tinnini c. püspöknek pedig a XVI. századból érdekes sirköve van. (Lásd fényképét Vasm. mon. 279. l.) A torony közepén a keletre néző ablak jobb oldalán ez a felirat olvasható: "Nona idest 9. Junii 1592. Thomas Nádasdy liber baro de Kabod". A baloldalon pedig: "1601. Laurentius Sennyei, posteritati consignavit Franciscus parochus Egervariensis".^[142]

Nádasdy Tamás idejében Egervárát is Sárvárról kormányozták.^[VIII] Udvari orvosa, a buzgó evang. Körösi Gáspár 1554. szept. 3. járt itt öccsével, Nádasdy Kristóffal, hogy a régi várat megtekintse. Már ekkor is a templom bejáratánál márvány kőlapokra régi betükkel voltak bevésve a Nádasdyak őseinek nevei. Nádasdy Kristóf magyarázta ezeket Gáspár doktornak. 1557. jan. 11. pedig Török Bernát jelentette Egervárról, hogy a külső várnak két bástyáját rovatta fel. Ez a Török Bernát, a Telekesi Törökök őse, Nádasdy Kristófnak volt főprefektusa Egervárott. A nádor Egervárát, úgylátszik, öccsének, Kristófnak engedte át, ki 1563. aug. havában Kőszegen vette feleségül Devecseri Choron János leányát, Margitot, akivel Kabold várát kapta hozományúl. Ezek fia volt az a Nádasdy Tamás, akinek neve az egervári tornyon 1592. évszámmal van feljegyezve. Úgy az apa, mint a fia igen buzgó evangelikusok voltak.

Egervár első ismert lelkésze az a Ságodi Gergely, aki 1596. irta alá hitvallási iratainkat és 1628-46. Hegyfalun volt esperes-lelkész. Evangélikus volt bizonyára az a Ferenc parochus is, akinek neve 1601. évszámmal van a vártornyon feljegyezve. Ezeken kívül még csak Lasnár Gergely nevét ismerjük, akit 1642. nov. 12. avattak fel egervári lelkésznek a guari zsinaton s később Szentlénárdon, Csepregen, Nemesládonyban és Saáron lelkészkedett. Musay Gergely püspök 1646. évi uti naplójában azt irja, hogy az Egervár körül levő gyülekezetek neveit távolságuk miatt nem ismeri.^[143]

Csepreg már a középkorban is mezőváros (oppidum) s mint ilyen a Kanizsayak birtoka. Bár Sopron megyében fekszik, de azért mégis a sárvári urodalomhoz tartozott. Szent Miklósról nevezett régi templomát állítólag még 1391. Kanizsay János, esztergomi érsek építtette. 1391-ből egy János nevű tudós lelkészét ismerjük, kit Mária királynő Sopronba nevezett ki, de a soproni polgárok, jogaikra hivatkozva, nem fogadták el. S 1448-ban is volt egy ismeretlen nevű plebánusa, aki által Széchy Dénes esztergomi érsek több soproni polgárt megidéztetett. Kanizsay Ferenc főispán korából is ismeretes Sólya Máté (Matheus presbiter de Chepreg cognomine Solya), akiről azonban nem tudjuk bizonyosan, hogy plebánusa volt-e Csepregnek, vagy pedig csak csepregi születésű. Az 1528. évi ápr. 3-án Sopron városában I. Ferdinánd király meghagyásából egy osztrák és magyar vegyesbizottság ült együtt (köztük Cuspinianus János, a bécsi humanista és Amade István magyaróvári várnagy), mely a Csepreg melletti Szentkirály (ma már csak puszta) plebániájára és ennek Szakony nevű filiájára vonatkozólag úgy döntött, hogy ezek kegyurasága Kanizsay Ferencet illeti meg, akit e peres ügyben Bársony Boldizsár csókakői várnagy képviselt. Kanizsay ez alapon nyomban a nevezett Sólya Máténak adományozta Szentkirály és Szakony plebániáját.^[144]

Csepregen is a reformáció bizonyára Sárváréval egy időben kezdődött. Sylvester János időnként itt is tartózkodott. 1543. márc. 26-án példáúl Bécsből betegen való visszatérése után innen irt levelet Nádasdynak. Velikei Márk győri püspök-helyettes 1551. a csepregi plebánusnak még hivatalos körlevelet küld ugyan a soproniak megidézése és kiközösítése tárgyában, de ez még magában nem bizonyítja ennek r. katholikus voltát, mert a püspökök az evang. lelkészek felett is fenn akarták tartani főhatóságukat, mintha semmi sem történt volna. Vagy az is lehető, hogy Nádasdy ismeretes türelmességével a plebánust továbbra is megtartotta.^[145]

Korán voltak már Csepregnek jeles tanítói. Nádasdy rokona és főtisztje, Ákosházi Sárkány Antal 1557. május 25-én irja urának Bécsből: "Továbbá az mestert is megszereztem, ugyan jeleset és tudóst. Akkor is ott vala Olaszországban Páduában, amikor mi ott valánk, ez héten jött onnét, az felföldi mester is sokáig volt, de addig nem megyen reája, míg kegyelmeddel szemben nem leszen... adassa tudtára az csepregi uraknak, hogy mást ne fogadjanak, mert egy hitvány akar rá menni." Hogy ki lehetett ez a Páduában járt és a Felvidéken is sokáig tanítóskodott tudós, azt ma már nem tudhatjuk.^[IX] Gyalui Torda Zsigmondra nem gondolhatunk, mert ő Eperjesről 1554. a kir. kamarához ment át. Később Deberhegyi Fabricicius Gáspár volt a csepregi iskola rektora, ki 1562. ápr. 1. irja a nádornak, hogy népes és virágzó az iskolája, de még tovább szeretne tanulni a külföldön s ehhez Nádasdy segítségét kéri.^[146]

1560-ban Osvald János polgármester idejében a gyónó betegek már kehelyből is, tehát két szín alatt vették az urvacsorát. Az első ismert predikátoruk Máté nevű, akinek szőlője 1570. került eladás alá. Nem az a Sólya Máté volt-e ez, akit feljebb mint csepregi presbytert említettünk? 1571. okt. 29-én pedig már Moson város birája kéri Nádasdy Ferenctől az egyik csepregi papját, Rusa Imrét. A csepregieknek - irja a mosoni biró - "anélkül is vagyon pásztoruk, kivel mind városúl beérik." Tehát már 1570 előtt is két evang. lelkészük volt a csepregieknek: egyik a Szent Miklósról nevezett főtemplomban, másik a Magyar-utcában. E meghívását szépen okolja meg a mosoni városbiró és jól fogja fel első reformátoraink misszionáriusi mozgékonyságát, midőn azt irja Nádasdy Ferencnek: "Mert tudja Nagyságod, az ő hivataljuk az, hogy mindenütt hirdessék az Isten igéjét városról-városra, falukról-falukra."^[147]

És 1570 után a túlbuzgó Reczés János is már Csepregen van, aki huszonöt éven át munkálkodott itt mint lelkész és főesperes. Előbb Hegyfalun volt tanító, majd lelkész. A lutheri orthodoxia szigorú őre, egyébként is makacs, hajthatlan jellem, aki Szegedi Máté püspökkel is "baknyakat vont." Ellenfele a csepregi kollokviumról irt históriás énekben kétségbe vonja tudományának alaposságát. De földesurának, Nádasdy Ferencnek teljes bizalmát bírta 1599. dec. 13. bekövetkezett haláláig. Úgylátszik Szegedi halála után a püspökségre számított és Beythének, a szerencsés vetélytársnak nem tudott megbocsátani. Eréllyel és jó sikerrel vezette úgy a gyülekezet, mint az iskola ügyeit.^[148]

Reczés idejében volt csepregi rektor és Reczés asztalánál étkezett a mecklenburgi Grosstädtenből való Gabelmann Miklós fiatal tudós (1587-88), aki itt tanulta megismerni és megszeretni a magyarokat s később mint Rudolf király történetirója a németeknél szokatlan lelkesedéssel szólott a magyarok vitézségéről és egyéb erényeiről. Gabelmann már 1585. jött hazánkba s előbb Késmárkon volt két évig tanár, Horváth Stansith Gergely ajánlotta Nádasdy Ferencnek a csepregi iskola szervezése és vezetése céljából. 1588-ban Németujvárott Manlius János sajtóján adta ki "Monomachia Hungaro-Turcica" című hadtörténeti munkáját és Nádasdyhoz s ennek titkárához, Szentgyörgyi Gáborhoz latin ódákat is irt. De tanulmányainak folytatása végett Blotius Hugó bécsi császári könyvtáros közvetítésével 1589-ben Paduába ment ki, 1591. óta pedig Grácban a stájer rendek evang. főiskolájában volt tanár. 1593. óta mint haditudósitó és történetiró járt a harcmezőkön, több művet is adott ki (Mansfeldiana Militia Hungara, Frankfurt 1597.) s Mezőkeresztesnél Borsodmegyében 1595. okt. 26. a harctéren esett el. Alig volt több 30-32 évesnél, kéziratait a bécsi levéltár őrzi.^[149]

Gabelmannal egy időben jött Csepregre a késmárki születésű Creuzer György, nagyeőri lelkész, a volt fláciánus, akit rövid időre (1587-88) szintén Horváth Stansith Gergely szepesi alispán engedett át barátjának és rokonának, Nádasdy Ferencnek. Idejövetelének az iskola szervezésén kívül az volt a célja, hogy a lutheri orthodoxiát, melyet itt Beythe István és társai már megingatni kezdtek, megerősítsék. Egyik vitairat a kryptokalvinista Lám Sebestyén ellen (Sendbrief, Monyorókerék 1587.) csepregi tartózkodása idején adta ki. 1588-ban pedig Nádasdy felhivására Hegyfaluban Szentgyörgyi Gábor és Gabelmann jelenlétében vitatkozott Beythével. Hogy Creuzer a fentebbi két évben lelkészi teendőket is végzett, ezt a Stieber Joakim nyéki lelkész házassági ügyében 1588. júl. 4. a soproni tanácshoz intézett levele tanusítja. De második rendes lelkésze Csepregnek Reczés mellett már ekkor is Tokoich György volt. Beythével szemben, ki 1587. a csepregi zsinaton hirdette ki kánonait, Creuzer is egyházlátogatási törvényeket, valamint Gabelmannal együtt iskolai rendszabályokat is készített, melyeknek elfogadását és megerősítését 1588. márc. 3. kelt levelében kérte Nádasdytól.^[150]

Ugyanekkor a magyar segédtanító (collaborator) távozóban volt. Creuzer Nádasdyt kéri, hogy sürgősen töltsék be a helyét, mert különben kárt szenved a nevelés ügye. Ez a tudós és buzgó lelkész, úgy látszik, állandóan akart Csepregen megtelepedni, mert a családja számára (Hoffner strassburgi lelkész leánya volt a felesége) házat készült venni és Nádasdytól előleget kért reá. De a következő évben mégis hirtelen visszatért Nagyőrbe. Talán Beythével való vitája keserítette el, vagy a patrónusa hívta vissza. Beythe később bosszusan irja róla: "Ím ezelőtt való időkben Crajczer Györgyöt hozták vala az egyességök megháborítására az Uristen szolgáinak. Az fölkereködék, elméne mind Gabelmannusával öszve." 1590. már meg is halt.^[151]

Creuzer és Gabelmann idejében a virágzás magas fokán állott a csepregi iskola. Az abecedáriusok mellett voltak a grammatikát tanulók és öreg deákok is, kik a kisebbeket informálták. Sopronból, Bécsből és Bécsujhelyből is hoztak ide gyermekeket cserébe, a magyarok mellett voltak tehát német tanulók is. Gabelmann idejében járt a csepregi iskolába Lackner Kristóf is, Sopronnak későbbi tudós polgármestere. Az 1585-ből való tanítói díjlevél szerint, ha a tanító a felső predikátornál nem akart étkezni, akkor ennek pótlásáúl 40 köböl buzát kapott. A nagyobb gyermekek 1 forint, a kisebbek 40 pénz vagy 10 denár tandíjat fizettek. A két templom szőlejének borából 5 akót kapott. A hegyvám szedésekor ő vezette a lajstromot s ezért Nádasdytól 25 vödör must, a polgároktól pedig pennabor járt neki. A négy országos vásárkor is 4, illetve 2 pénzt kapott s ezenkívül harangozópénzt, gyertyapénzt, tűzi fát, Szent Gál kakasát stb. A kórusnak a collaborator (segédtanító) viselte gondját, litaniát, vecsernyét s minden nap primát énekeltek, zivatar idején pedig az öreg deákok harangoztak, hogy a hívek Istenhez könyörögjenek. A külső malmokból az öreg deákoknak buza és rozs jövödelem is járt, melyet a tanító osztott szét közöttük.^[152]

Reczés Jánossal egy időben volt Csepregen lelkész és esperes Thokoich György is. Beythe püspök mint ilyent hívta őt is 1576. okt. 12. Surányba egy istenkáromló ügyében. Thokoich is 25 évig szolgált Csepregen. Eleinte a városon kívül épült s Boldogasszonyról nevezett templomnak volt a lelkésze, 1592-ben pedig a Magyar utcában építettek egy leégett kápolna helyébe új templomot (gót tornyu, gerendás, az úgy nevezett alsó templom), mely 1652-ig maradt az evangelikusok birtokában s csak 1877. alakították át apácazárdává.

Reczés halála után egy rövid ideig ennek dolgát is Thokoich végezte. De 1600. már szintén meghalt. Özvegyének, Posghay Annának több lelkésszel is volt pere. 1591-ben még Beythe püspökkel együtt adott bizonyítványt Frankovics Gergely soproni orvos eljegyzése ügyében. S az 1595. évi adóösszeirásban Reczés mellett mint Inglini (Inquilini) György említtetik s csak 2 forint adót fizetett, míg Reczés 10-et.^[153]

Reczés és Thokoich hű, sőt talán túlbuzgó örökösei voltak Creuzer és Gabelmann hithű lutheránus irányának. Ezek idejére esik a csepregi kollokvium 1591. június 2. és 3-ikán. S az ezt követő szenvedélyes hitvitákban a szigorú lutheránus pártnak, mely elbocsátás terhe alatt követelte meg szimbolikus könyveinknek aláirását, éppen Reczés és Thokoich voltak a fejei. A kollokviumon nem vettek részt a vitában, de a jegyzőkönyvet, mint hitelesítők, aláirták. Beythe püspök lemondása után mint főszeniorok Klaszekovics és Magyari esperesekkel ők vezették a kerület ügyeit, nem csak az egyházakat látogatták, hanem Reczés lelkészeket is avatott fel. (Lászlai Benedeket és Ruber Vörös Jánost a csánigi gyülekezetben.)^[154]

Reczés halála után a kőszegi születésű Kőszegi Rozs Balázs saári lelkészt hívták meg ennek helyébe, aki mint esperes 1601-ben már Kőszegen járt vizitálni s itt azzal fenyegette meg Rusa Mihály kőszegi lelkészt, hogy leteteti hivatalából és fogva kisérteti Sárvárra. De neki is volt kellemetlensége a gyülekezetben, mert a csepregiek azzal vádolták, hogy egy kehely ő miatta veszett el. Még 1606. is csepregi lelkész volt, mert ez évi márc. 23. Gerencsér Mihály Kőszegi Balázs lelkész jelenlétében tett végrendeletet.^[155]

Legkiválóbb lelkésze volt Csepregnek Zvonarics Imre, a püspöknek, Mihálynak öccse, aki már mint a nagyőri iskola növendéke verset irt Horváth Stansith Gergely felett mondott halotti beszéd elé (Bártfa 1597). 1601-ben pedig mint Nádasdy Ferenc alumnusa vitatkozott Wittenbergben Hutter Lénárd elnöklete alatt az Augustana cikkelyeiről. A csepregi zsinat 1602. Sopronkereszturra rendelte rektornak. Innen hamarosan Ikervárra hívták meg lelkésznek. 1607-ben pedig már Csepregen volt papja a magyarutcai templomnak, ahonnan később a főtemplom mellé helyezték át. Mint csepregi lelkész és esperes fejté ki ismeretes és értékes irodalmi munkásságát. 1614-ben fordítá le Hafenreffer Mátyás tübingeni tanár dogmatikáját "Az Szentirásbeli Hitünk ágai" címen, melyet Nádasdy Pálnak ajánlott. 1615-ben pedig Pázmány Péterrel polemizálva Sármelléki Nagy Benedek kőszegi rektor társaságában adta ki "Pázmány Péter pironsági" című eredeti és értékes munkáját. 1621. jan. 6-án e tudós lelkészünk is Csepreg pusztulásának esett áldozatúl. A verselő csepregi diák szerint "juhai mellett szenvedte meg a martiromságot." Collalto és Esterházy zsoldosai ölték meg őt is.^[156]

A pusztulás előtti időből Zvonarics munkatársai közül még Collár Dénes nevét ismerjük, ki az alsótemplom lelkésze volt s mint ilyen 1612. irta alá nevét az Egyesség Könyvébe. Csepreg elöljárói továbbá 1625. márc. 5-én a "szegíny Istenben elnyugodott Mihály predikátor urunk" haláláról is emlékeznek. Crucius Kereszturi Mihály volt ez, ki előbb mint rektor tanított iskolájukban. Előbb Lozson volt lelkész, 1600-ban jött Csepregre s Thokoich özvegyével hosszabb pere volt. A pusztuláskor is ez lehetett az a lelkész, akit megsebesítettek s mindenét elprédálták.^[157]

Gabelmann után a rektorok közül ismeretesek még Tompor Balázs és a fentebbi Kereszturi Cr. Mihály, kik még 1596 és 1598 között irták alá szimbolikus könyveinket. Csepregi rektor volt egy ideig Dongó Gergely is, Nádasdy Ferenc alumnusa és Fejér János (1603), ki később (1631) újkéri lelkész. A jeles készültségű Andreades Mihály több évig is vezette a csepregi jóhirnevű iskolát. Magyari műve elé 1602. ő is 18 soros latin epigrammát irt s mint "Frontisterii Chepreghiani Rector" jelzi hivatalát (a sárvári gymnasiarcha Pálházi Göncz Miklós mellett). 1606. nov. 14. panaszkodott, hogy midőn a templomot bekerítették, az iskola kertjét elfoglalták, most tehát más kertet kért helyette. 1607. jan. 20. még mint csepregi rektor hívta a kőszegi iskolában tanuló Kanizsay Pálfi Jánost Fertőszentmiklósra tanítónak. Még 1607-ben Szakonyba avatták fel lelkésznek. 1608. végén Sopronba hívták meg magyar lelkésznek, itt próbabeszédet is mondott, de lakását és fizetését keveselvén, nem jött el. Ifjabb Nádasdy Tamás is tiltakozott az eljövetele ellen. 1614-ben Pozsonyba hívták meg, ahol még ez évben meg is halt. Andreades után Kis Bertalan, Báthori Erzsébet alumnusa is volt rektor Csepregen.^[158]

Ismert nevű rektor volt továbbá Zvonarics idejében a galgóczi nemes családból származott Brunswick Tóbiás, aki a hozzá fűzött szép reményeket azonban később csúfosan meghiusította. 1613-ban ifjan jött Csepregre s itt 3 éven át nagy sikerrel működött. Az egyházkerület még a papi vizsgálatokat megelőző disputatiók elnökévé is őt tette meg. 1616. aug. 1. kiállított elbocsátó bizonyítvány szerint, mely a legnagyobb elismeréssel szól Brunswick képzettségéről és erkölcsi életéről, "miként a trójai lóból a legvitézebb katonák, úgy jöttek ki az ő iskolájából is a kiváló képzettségű ifjak, kiket azután a sopron-, vas- és zalamegyei iskolák vezetésére küldöttek ki." Az ifjú rektor hazájába tért vissza, ahol őt a szeredi templomban 1617. nov. 15. galgóczi lelkésznek avatták fel. 1620-ban már püspöknek is megválasztották. Csepregen 1625. jun. 2-án ő iktatta hivatalába Kis Bertalan dunántúli püspököt. De a Thurzók áttérése után 1630. a hívek nagy megbotránkozására ő is csúfosan elhagyta hitét.^[159]

Brunswick utóda a csepregi iskolában Potyondy István volt (1616-19), szép készültségű ifju, aki Wittenbergben 1614. Meisner Boldizsár elnöklete alatt vitatkozott (De personali unione duarum personarum in Christo) és művét Nádasdy Pálnak, Klaszekovics püspöknek és Zvonarics Mihály sárvári esperesnek ajánlotta. 1619. máj. 9. avattatott fel és 1628. Peresztegen volt lelkész. Potyondyval együtt avattatott fel M. Huber Márk is (Isnensis), aki Csepregen tartott lelkészvizsgálati disputatióját (De justificatione hominis, Keresztúr 1619.) nyomtatásban is kiadta.^[160]

Potyondy után ismét kiváló rektort kapott a csepregi iskola Galgóczy Miklós személyében. Ez is két évig (1617-19) tanult Wittenbergben Nádasdy Pál költségén. A reformátusok 1616. kiadták a II. helvét hitvallást magyar nyelven, s ez indította őt arra, hogy erre egy nagyobb vitairattal feleljen: Quatuor Theologicae Controversiae de omnipraesentia carnis Christi, de sacramentis etc. (Wittenberg 1619. 228 lap. Hallei magyar könyvtár). Művét ő is Nádasdynak ajánlja s előre jelzi, hogy rövid idő alatt evang. hitvallási irataink is (Pálházi Göncz Miklós tollából) meg fognak jelenni.^[161]

Csepregen 1619-ben foglalta el rektori hivatalát s a pusztulás idején ő volt az, kiről a csepregi diák énekli:

1622. máj. 26. avattatott fel lelkésznek Fertőszentmiklósra és 1628. már esperes volt. 1632-ben is egy soproni elválási perben mint esperes irta alá nevét.^[162]

Az 1621. évi katasztrófa rettenetes volt Csepreg életében, Nádasdy Pálnak Bethlen Gáborhoz való pártolásáért kellett így meglakolniuk. Január 6-8-ig három nap és éjjel tartott a rettenetes vérontás, melyben sem nőt, sem aggot, sem gyermeket nem kiméltek. Az egész város a két templommal együtt lángoknak lett martaléka, a három harang is leolvadt. A tanuló diákok közül is sokat lekaszaboltak. Az összeolvasható halottak száma, kiket a szentkirályi major előtt egy közös sírba temettek el, 1223 volt.

De nem estek kétségbe. Erős hittel és bizodalommal kezdték meg a romok felett az építést. A munkát az új lelkész, Zvonarics méltó utódja, a tudós és erélyes Lethenyey István (1621-43) vezette, aki Lövőről jött ide s élénk részt vett az anyagi ügyek rendezésében is. A templomokat ujra felépítették, polgármesterük Kis Tamás Bécsben járt új harangokat öntetni s az iskolát is, amennyire lehetett, rendbe hozták. A parochia jobbágyainak szolgálmányait 1626. júl. 20. Wittnyédy János prefektus jelenlétében szabályozták. Sőt haladás volt a város életében, hogy Lethenyey 1621-ben Farkas Imrét, a németkereszturi kiváló magyar nyomdászt is áttelepítette Csepregre. A pusztulás után megujult erővel így még ujabb tizenkét évig virágzott a gyülekezet.

Lethenyey nagy eréllyel fogott a munkához. Jelen van a polgármesterek évi számadásain s a fontosabb okleveleket ő maga irja a város jegyzőkönyvébe. Szily Mihály nemest példáúl, aki megalkudott a csepregi diákokkal s a nekik járó köböl mérce gabonát pénzben fizette, utasították, hogy ezután természetben fizesse "Cantor számra buzával és rozzsal", hogy a diákok kárt ne szenvedjenek. Teljes mértékben birja Nádasdy Pál grófnak és nejének Révay Juditnak bizalmát. Ezek támogatásával indítja meg gazdag irodalmi munkásságát. Miként elődei, ő is rendületlen harcosa a lutheri orthodoxiának; a reformátusokkal s különösen Kanizsai Pálfi Jánossal vitatkozott, akinek nem tudta megbocsátani, hogy a mi iskoláinkban tanult s tőlünk pártolt át a kálvinistákhoz. A kereszturi nyomdászt is azért hivta át Csepregre, hogy annál könnyebben adhassa ki műveit.^[163]

Farkas Imre 1610 óta dolgozott Sopronkereszturon a Nádasdyak oltalma alatt. A nyomdának úgy jutott a birtokába, hogy elődjének, Manlius Jánosnak özvegyét feleségül vette, akivel a sajtót is örökölte. Már 1621. megkezdte Csepregen a munkát a Cser-utcában s a tizenkét év alatt sok értékes művet bocsátott napvilágra. Egy 1621. évi naptár volt az első csepregi nyomtatvány. Több naptáron kivül a csepregi sajtó kiválóbb termékei: Zvonarics György vitairata Pécseli Király Imre ellen (1626); Zvonarics Mihály posztillái (ennek költségeihez Takács Miklós, Nádasdy csepregi ispánja és Kis Tamás csepregi polgármester is hozzájárultak) és urvacsorai kátéja (1627, 1628, 1643); a dunántúli egyházi kánonok (1630); Mihálykó János eperjesi lelkész és Nádasdy Pál imádságos könyve (1630 és 1631); a csepregi graduál (egyetlen példánya sem maradt fenn); Evangeliomok és Epistolák (1631, 1636, és 1643); Scholtz Jeremiás soproni orvosnak a balfi fürdőt ismertető műve (1631).^[164]

Lethenyey István műveiből Csepregen jelentek meg: 1. Succincta Diatyposis (ipának, Zvonarics Mihálynak versben irott rövid latin életrajza 1625); 2. Az Calvinistac Magyar Harmóniájának meghamisítása (Felelet Samarjai János uniói kisérletére 1633); 3. Szentirásbeli Hitünk Ágainak rövid öszveszedése (Hutter Lénárd kompendiumának fordítása 1635); 4. Epicedion (Dongó Gergely kövesdi esperes, volt csepregi lelkész halálára 1637). De a többi csepregi nyomtatványokat is ő nézte át és látta el előszóval vagy ajánló versekkel. Művei iránt Révay Judit is érdeklődött. Hittani művét példáúl elolvasta és nagy dicsérettel szólott róla.^[165]

Munkatársai, az alsó templom lelkészei közül ismeretesek a fentebbi Kereszturi Mihály pap, 1625-ben pedig Kis Bertalan püspök megválasztásakor már Dongó Gergely volt a második csepregi lelkész s a városi jegyzőkönyv szerint itt volt 1628-ban is. 1632-ben egyháztanácsosnak választották Kis Bertalan püspök mellé. 1634-ben Kövesdre ment át s ott halt meg mint esperes. Utána Savanyó Miklós volt a magyarutcai lelkész 1636-ig, aki azonban hivatalához nem méltó emléket hagyott a város jegyzőkönyvében. (Szénási Andrásné pálinkamérő asszonyt hamis mérték és a lelkész meghazudtolása miatt perelte be, akit ezért vasárnapi napon mindenki szeme láttára nyelvével a pellengérhez kötöttek.) De ezután már Savanyó sem sokáig maradt Csepregen, mert 1636. dec. 7. már Teutonides János az utódja, ki 1628-30. lozsi lelkész volt. 1637-ben az egyházkerület Pozsonyba ajánlotta magyar-tót lelkésznek, ahová meg is választották s 1645-ig volt itt hivatalban.^[166]

1639-ben Nagy János volt a csepregi alsó lelkész, kit azonban részegsége és egyéb hibái miatt Szily Gáspár tiszttartó és Takách Miklós polgármester hozzájárulásával elitéltek és 1640-ben állásából el is mozdítottak. Két Nagy János is volt ekkor lelkész a kerületben. Mind a kettőt 1631. avatták fel, az egyiket Ságra Kemenesaljára, a másikat pedig, ki komáromi születésű szerzetes volt, Hidegségre Sopronmegyébe. S az egyik 1642. Terestyénfán, 1646. pedig Bucsun volt lelkész. A csepregi Nagy János dolgai inkább a kilépett szerzetesre vallanak.

Az utolsó csepregi kollégája Lethenyeynek a veszprémi születésű Godi Imre (előbb szanyi plebánus és győri kanonok) volt, aki Légrádról jött ide. A fiatal Nádasdy Ferenc gróf 1641. szept. 17. mint csepregi alsó lelkészt hivta Lékára predikálni és Csepregen volt még 1644. ápr. 20-án is. (A neje Kecskés Katalin.) Csak 1646-ban találjuk Bozsokon s majd Kőszegen. Ő tehát megmaradhatott az alsó parochián akkor is, mikor Lethenyeynek a felsőből már távoznia kellett. A városi jegyzőkönyvbe irt peres ügyéből látjuk, hogy neki is voltak jobbágyai.^[167]

A rektorok közül a kárvallott és megsebesült Galgóczi Miklós még részt vett az iskola ujjászervezésében, de 1622. már Fertőszentmiklósra ment lelkésznek. Utódai közül csak Szunyagovszky Mátyás ismeretes, ki Zvonarics posztillái elé 1627. szép latin verseket irt és Kálmáncsai Vazul (Basilius), ki még 1627. váltotta fel amazt. Ez utóbbi légrádi születésű volt. A város jegyzőkönyvébe, melybe többször irt be szerződéseket, e latin párverset irta magáról:

Valószinűleg 1632. máj. 12-ig maradt Csepregen, amely napon lelkésznek avattatott fel és pedig az egyházkerület akaratából, amely őt Illésházy Gáspár leányához, Bethlen Péterné grófnéhoz küldte udvari lelkésznek. Illésházy levélben kért udvari lelkészt a leánya számára és az egyházkerület a négy kandidátus közül Kálmáncsait szavazattöbbséggel választotta meg. Ismeretes még Szentmiklósi János is, ki 1637. nov. 11-ig volt itt a rektor, amikor Kövesdre távozott lelkésznek s 1650-1674. Kajáron volt lelkész és esperes. 1638-ban a kerület nagy reménységgel várta, hogy a "csepregi kollégium megépül" s ez fog a falusi gyülekezeteknek tanítókat nevelni.^[168]

A földesurakon kívül egyéb áldozatkész polgárai is voltak Csepregnek, mint a fentebb említett Takács Miklós ispán és Kis Tamás polgármester. De nagy csapás volt a gyülekezetre nézve, hogy Nádasdy Pál már 35 éves korában 1633. okt. 15. váratlanúl elhalt. Fiatal özvegyét, Révay Juditot Esterházy Miklós nádor Forgách Ádámnak szerezte feleségül s ennek fejében 1638. áttérítette. Ezt a lépését még saját fia is elitélte, akit Kis Bertalan püspök és Lethenyey továbbra is evang. szellemben neveltek.^[169]

A püspöknek 1641. elején még nagy tervei voltak. Nagyszabású főiskolát akart építeni Csepregen "öreg auditoriumot, pitvart s a mestereknek és deákoknak házakat és kamrákat". Szép körlevelet bocsátott ki e tárgyban s Széchy György özvegye, a buzgó Homonnay Mária nyomban 25 tallért küldött Murányból a csepregi iskolára. Eközben azonban Esterházy a fiatal Nádasdy Ferencet is magához édesgette s a nagyratörő húsz éves ifju a szép Esterházy Julia kezéért kész volt evang. hitét is elhagyni. Az 1643. jún. 9. Csepregen tartott kerületi gyülésre még Bezerédy Györgyöt küldte el követül s a jelenlevők talán nem is sejtették még a közeli nagy veszedelmet, de már ez évben nov. 25-én a csepregi felső templomban kijelentette az ismét zsinatra összejött lelkészek és világiak előtt eltökélt szándékát és jezsuitákat fogadott udvarába, akik már eddig is körülvették. A kerületi jegyzőkönyv e szomorú eseményről mélyen hallgat (érthető okból) s a nov. 25-iki összejövetelt nem is említi. De Esterházy részletesen megirta Lamormain jezsuita gyóntatónak. Lethenyeynek a felső parochiából távoznia kellett, a kőszegiek hivták meg lelkészüknek. De az alsó paróchián Godi Imre még megmaradhatott s itt habár sokat kellett is szenvedniök, még kilenc évig (1643-52) volt az evangelikusoknak lelkészük.^[170]

Időközben (1644-1645) azonban Nádasdy a két alsó templomot is (Szent Katalin és Boldogasszony templomát) elfoglalta az evangelikusoktól s Godi Imrét is elüzte. De 1646-ban a kiküldött biztosok ezeket visszaadták s a már behelyezkedett uj plebánust ki is utasították. Musay Gergely püspök nov. 11-én a galáciai levél 3. fejezete alapján mondott beszédet (de iustitia legali et evangelica) a visszafoglalt alsó templomban és Büki Szabó Mihály büki lelkészt rendelte ide helyettesnek, akit a nemesládonyi ker. gyülés 1647. jún. 25. rendes lelkésznek is megválasztott. A biztosok távozása után azonban Budai István tiszttartó s Tömpör, Geregye, Sánta pápistává lett tanácsbeliek nyolcad magukkal felszólították a helyettes lelkészt, hogy rakodjék ki a parochiából és adja át a templom kulcsait; diákjainak nem engedték meg, hogy a városban mendikáljanak, egy kelyhet sem adtak neki vissza, s a város jövedelméből sem fizettek az alsó templomra többé semmit. Büki Mihály 1648. dec. 8. is kérte az ágfalvi kerületi gyülést, hogy a Nádasdytól szenvedett jogtalanságok miatt engedjék őt más gyülekezetbe átmenni, de ezt "a lelkek veszedelme nélkül" nem engedhették meg s legalább az országgyülés végéig még Csepregen kellett maradnia. Már 1649. is folyamodott az egyházkerület és panaszolta, hogy Szenttamásy Máté plebánus elvitte az alsó templom kelyhét, Réczey György prefektus pedig az alsó lelkész minden jövedelmét elvonja, ugyhogy ennek a napi eledelét vagy úgy kell összekoldulni, vagy pedig távozni kénytelen. Büki Mihályt 1651-54 ismét a büki gyülekezetben találjuk.^[171]

Ebben a küzdelmes évtizedben volt Csepregen lelkész rövid időre Németh (Teutonides) György, Kovácsics Benedek, Horváth András 1651. (ki 1646. Cirákon volt) és Lasnár Gergely, a későbbi saári lelkész. Az utolsó csepregi lelkész pedig 1651-52. Perennyei András volt. Ennek idejében az evangelikusok már igen sokat szenvedtek, akik áttérni nem akartak, azokat Sárvárra hurcolták sulyos fogságba s némelyiket itt halálra is kínozták. Midőn Perennyei 1652. Szentháromság vasárnapján meghalt, a polgármester és céhmester az alsó templom kulcsát elvették és a szuperintendensnek valamint a temetésre egybegyűlt lelkészeknek meghagyták, hogy többé az alsó parochiába se merjenek Nádasdy tudta nélkül predikátort hívni. Majd pedig junius 4-én a polgármester és városbiró a parochiára berontván, a helyettes lelkészt és az elhalt lelkész özvegyét árva gyermekeivel együtt a paplakból kitaszigálták és oly sulyosan bántalmazták, hogy a helyettes lelkész el is ájult. Perennyei Andrásné, kinek Csepregen már magánházban sem volt maradása, még ebben az évben folyamodott Sopron városához menedékhelyért, ahol kenyérsütéssel akarta magát és két árva gyermekét eltartani.^[172]

Ez volt utolsó kegyetlen jelenete a protestáns Csepreg második és most már végleges pusztulásának. A protestantizmussal, a fényes főiskola és könyvnyomda megszüntével Csepregnek virágkora is eltünt és soha többé a r. kath. világban vissza nem tért. Világos példa arra, hogy melyik egyház szolgálta hazánk történetében igaz sikerrel a kulturát. Az üldözések idején egyes családok messze elköltöztek Csepregről. Igy példáúl Csepregi Turkovics Mihály Erdélybe vándorolt ki, 1648. kolozsvári, 1663. nagyszebeni lakos, ki Amsterdamban is járt és több művet fordított magyar nyelvre. Apaffy fejedelemnek kedves embere volt. Hasonlónevű fia kolozsvári tanár és lelkész volt. A Turkovicsok a Dunántúlra bevándorolt horvát családból valók. Egy Thurkovics már 1555. levelet ir Nádasdy Tamásnak. Turkovics Mátyás 1649. szentmiklósi lelkész volt.^[173]

Kapuvár. A Nádasdyak urodalmainak második központja. 1547-ben már egy Kapuy Mihály nevű lelkésze van, kinek Sárvárra az evang. vallású Zoltán Imre sáfárhoz irt levele maradt fenn, s aki valószinűleg már maga is a reformációhoz csatlakozott. Tanítója is 1550. már olyan volt Kapuvárnak, aki Erasmus műveit és a bibliát olvastatta. Nádasdynak több tanuló diákja is volt Kapuvárott. Bánffy János 1550. jún. 5. irja, hogy szorgalmasan tanulnak, de mivel könyvek nélkül nem boldogulhatnak, Erasmusnak Colloquia és Apophthegmata című műveit kéri a Bécsben időző Nádasdytól. Nádasdy László pedig szintén Kapuvárról 1550. jún. 23. irott levélben köszöni meg Nádasdynak, hogy más nevelőt szerzett nekik s ez által könyveket vásároltatott a maga és a többi commilito részére. De amit legjobban kivánt, azt nem kaphatta meg, t. i. a bibliát, amelynek olvasása az ő lelkét jobban kiművelheti és vallásosan informálhatja. Más alkalommal tehát bibliát kér. Preceptoruk beteg, de remélik, hogy meggyógyúl. Itt tehát úgy a lelkészt, mint az ismeretlen nevű preceptorukat már evangelikusoknak vehetjük.^[174]

Későbbi lelkészei közül ismeretes Laurentiades János 1616-ból, Szitás István 1630-31-ből, Szombathelyi András 1632-ből. 1633-ban Lakosi Gergely bucsui lelkészt rendelte ide az egyházkerület, aki már 1634. Vámoscsaládra távozott. 1635-ben Lörinczfy Pált avatták fel kapuvári lelkésznek. Ifjabb Nádasdy Ferenc nyomban áttérése után innen is elüzte az evang. lelkészt. Musay püspök 1646. már Baboth filiájának mondja s a kiküldött biztosok sem adták vissza a Fertőszentmiklóson 1646. nov. 16. kihallgatott kapuváriaknak az evang. templomot.^[175]

A kapuváriak ezután mint leányegyház kezdték a baboti lelkészt maguk közé kihozatni. De már 1649. panaszolják, hogy a plebánus, ki az egész kapuvári lakosság akarata ellenére csupán 3-4 urodalmi ember kedvéért és a többi lakosság megfélemlítése végett tartózkodik a várban, Szentháromság ünnepe után a 13. vasárnapon a birót és azt a polgárt, akinek házában a lelkész predikált, elfogatta és bilincsekbe verette. Cziráki Ádám alispán, akihez ez ügyben folyamodtak, megintette ugyan a plebánust, de ez még szigorúbb fogsággal fenyegette meg a birót és az esküdteket. Somogyi Mihály kapuvári számtartó is gyalázta és azzal fenyegette őket, hogy ha még egyszer behozzák a predikátort, azt is megöleti és közülök is néhányat. Szentháromság 15. vasárnapján pedig a plebánus bezáratta a Rábafolyónál épült kaput és a hidat urodalmi szolgákkal őriztette, úgyhogy a baboti lelkész nem is jöhetett be predikálni. Cziráki alispánhoz ujabban is hasztalanul folyamodtak. (Ker. jkv. 322. 346.)

Babot. Lelkészei közül Szerdahelyi Mátyás 1610-ből, Horváth Mátyás 1651-ből és a civakodó, és rendetlen életü Újvári Máté 1654-ből ismeretes. Nádasdy áttérése után a templomot és paplakot csak nehezen tudták a babotiak visszaszerezni. A kapuvári lelkész elüzése után ezekhez is a baboti lelkész járt ki. Folnai Ferenc, a szombathelyi káptalan prépostja itt 1649. máj. 20. egyházlátogatást tartott s a babotiakat Kapuvárra idézte, azt kivánta tőlük, hogy bocsássák el predikátorukat, vagy pedig a r. kath. papnak is ugyanannyit fizessenek, s midőn ezt megtagadták, ötöt közülök letartóztatott és júl. 7-ig fogságban tartott. 1654. jan. 19-én Musay evang. püspök is meglátogatta Babotot. Ekkor a templomból csak a puszta falak álltak s a lelkészi jövedelmek legnagyobb részét a kapuvári plebánus foglalta le.^[176]

Bogyoszló. 1628. Jaszkay Péter volt a lelkésze, aki 1618. a körmendi esperességhez tartozó Szentkirályon volt református lelkész. A csepregi zsinaton az 1628-ik évben az ismeretlen nevű bogyoszlói tanító is jelen volt. 1630-ban Győrvári Ferenc nicki lelkész igérkezett titkon Bogyoszlóra, de nem engedték ide jönni. 1630 óta Ferrarius András itt a lelkész, kit 1632. egyháztanácsos presbyternek, 1635. pedig rábaközi alesperesnek is megválasztottak. Az 1635-ben felavatott Kola István sajtoskáli lelkész is bogyoszlói születésű volt. 1646-ban Jobaház, Csáford és Potyond volt a filiája, lelkésze pedig Szemenyei János, akit Musay püspök Ölbőre rendelt helyettesnek. 1651-ben Büki György lelkészt találjuk Bogyoszlón, akit 1647. avattak fel Egyházasfalvára.^[177]

Rábapordány. Ezt a lakói csak 1610 körül szállották meg. Első lelkészük Csanaki István volt 1614-1625-ig. Ennek meghivásakor még nem volt külön predikátori ház, hanem Becző Miklós házában lakott. Csanak utóda Somogyi István lelkész volt, akit 1631. felesége erkölcstelen élete miatt fosztottak meg hivatalától. Az 1654. évi egyházlátogatáskor Sutoris János volt a lelkésze, Ách János a tanítója és Dőr a filiája.^[178]

Ez az Ách János pordányi tanító 1652. Hagymássy Miklós özvegyének, Maróthi Zsuzsannának unokáját, Ostffy Katalint kérette meg feleségül. Miskolczi Mihály szentgróti lelkész és Laskói János seregvajda voltak a kérői. A gyürüváltás, keszkenőkiadás és kézfogásbeli lakodalom meg is történt. De az előkelő családból való nagyanya mást gondolt. Iváni majorjából üzente meg a tanítónak és a püspöknek, hogy sohasem fogja unokáját Ách Jánosnak adni. A tanító bepanaszolta Hagymásynét a kerületi gyülés, mint egyházi törvényszék előtt. Majd pedig az itéletet be sem várva, "vakmerőképpen adta magát házasságra ujonnan ugyanott Pordányban és magát megesküdtette pápista pappal." A kerület Ách Jánost emiatt "eliminálta (elmozdította) az scholamesterségből." (Ker. jkv. 412. l.)

Szil. Mint a Nádasdyak birtoka (oppidum), anyagyülekezet volt már a XVI. században. Reczés János esperes már 1595. előtt tartott itt egyházlátogatást. Kincses Pál volt ekkor az első ismert lelkésze, akit innen Kőszegre hívtak meg. 1628-ban Körösi Imre volt a lelkésze, aki ugyanitt 1632. már esperes. († 1635. máj. 14.) Hivatalában igen szigorú volt. Szeredi Mihály szentmihályi lelkészt hajdukkal kisértette a biró házához és elzáratta. De emiatt Kőrösit is felfüggesztették esperesi hivatalától. 1635 óta Eőri Nicolai György alesperes volt a lelkészük, ki Sövényházáról jött ide. Leányát, Erzsébetet, Galli György simonyi lelkész vette feleségül. 1646-ban is a kiküldött kir. bizottság visszaadta Szilnek és Kistata filiának a templomot, paplakot és iskolát. 1654. is még Eőri Nicolai a lelkész és Szeleczky Márton a tanító. 1659. Szakonyi Miklós a lelkész.^[179]

Bodonhely. Itt keresztyén vitézlő rend lakott a várban és Kincses Pál szili lelkész itt már 1595. előtt hirdette az igét. 1611-ben Tarlósi György, 1616. Magyari János, 1628. Siklósi Márton, 1632-ben Dvornicenus András (kit ekkor egyháztanácsos presbyternek választottak) és 1651-54. Szucsányi György volt a lelkész.^[180]

Barbacs is Bősárkány (a régi jegyzőkönyvben Bel-Sárkány) filiával anyagyülekezet volt a XVII. században. Első lelkészeit nevük szerint sem ismerjük. 1631-ben Magyari János volt a barbacsi lelkész. Az 1646-ik évi bizottság az itteni templomot is meghagyta az evangelikusok birtokában. Lelkészük szolgálatában 1649. még Dőr is harmados volt. Ezért kivánta nevükben Bencsik György, hogy a lelkész fizetésében, háza építésében és a szántásban is harmadosok legyenek. Dóczi Boldizsár a dőriek nevében ezt nem akarta elfogadni, de a kerület kötelezte őket. Dőr ekkor tehát még Barbacs filiája volt. Az 1654. évi egyházlátogatáskor Kranitz Lőrinc volt a lelkésze, aki 1646-ban még Pásztoriban szolgált s már 1651. is itt volt.^[181]

Szilsárkány. Anyagyülekezet volt már a XVI. században. Szörényi Kata, Kalocsai Mihály özvegye, a Pásztoriból való 76 éves nemes asszony 1652. vallotta, hogy őt már Sárkány templomában az akkori evang. lelkész (tehát 1576-ban) keresztelte. Más tanuk vallomása szerint is már Győr elveszte, tehát 1594 előtt volt evang. temploma és iskolája s az Ostffy familiának is volt itt udvarháza. A puszta templomot gróf Nádasdy Pál idejében, tehát 1633 előtt építették ujjá. A 70 éves Lőrincz Kristóf sárkányi lakos mondja 1652-ben: "Tudok az én éltemben itt kilenc predikátort, legelső Farkas János." A 83 éves Osbát Ambrus is emlékezett egy predikátorra, akit még Győr veszése előtt szállítottak a predikátori házba.

A fentebbi Farkas János 1615-ben volt sárkányi lelkész, 1627-30. pedig Győrvári Miklós. 1644-ben Palla György lelkészt találjuk itt, akit hanyagsága és egyéb hibái miatt a koltai gyülésen bepanaszoltak. 1646-ban Orsics György volt a sárkányi lelkész, 1651-54. pedig Domsics István. Turóczi György tétényi lelkész is, ki 1630. Felpécen volt, 1652. említi az ő korábbi sárkányi hivataloskodását.

Domsics lelkész idejében Potyondi Ferenc Sopron megye esküdtje a sárkányiak nevében tiltakozott az ellen, hogy Pásztori mint filia hozzájuk tartoznék. 1654-ben Musay püspök tartott Sárkányban egyházlátogatást. 1674-ben Nagy András volt a lelkészük, kinek nevét a pozsonyi törvényszék jegyzőkönyvéből ismerjük.^[182]

Pásztori. A hívek vallomása szerint Sárkány filiája volt, bár sokszor a nagy vizek miatt nem látogathatták az anyagyülekezetet, sőt temetkezni sem lehetett Pásztoriban. Jegyzőkönyveink 1646. Pásztorinak Kránicz Lőrinc nevű lelkészét említik, ki 1651. barbacsi lelkész volt. Az 1654. évi egyházlátogatáskor a vakbuzgó Megyeri Zsigmond volt Pásztori földesura.^[183]

Farad. Régi temploma napkelet felől a falun kívül, a paplak pedig a falu derekán a Tamásiba vivő országút mellett épült. Iskolát csak később építettek. Az úrvacsorai kehely 1638-ból való. A XVII. század elején Baranyay Máté volt itt az első ismert nevű lelkész, kit 1635. mint miskei lelkészt esperesnek választottak meg. 1628-ban Kőszegi Lőrincz, 1642-51. Somogyi Péter, 1654. pedig Orsics Péter volt Farad lelkésze. Tanítója 1654. a trencséni Laczkó András volt. A filiája Tamási. Az egyházlátogatási jegyzőkönyv csak 1654. szól róla s így csak a második korszakban fogjuk tárgyalni.^[184]

Keczel. 1651-ből Magyarbéli György, 1653-ból pedig Desericzki András nevű lelkészét ismerjük. Filiája Edve, az Edvi Illések származási helye. Az 1654. egyházlátogatáson is jelen van Illés Balázs a nemes vármegye esküdtje. 1646-ban is már Magyarbéli György volt a lelkésze.^[185]

Szentandrás. Első ismert lelkésze Kola János, ki mint niczki lelkész írta alá 1596. az Egyesség Könyvét, 1608. jan. 8. pedig mint szentandrási lelkész volt jelen Marcaltőn Marcaltői Miklósné Zay Anna végrendelkezésén. Telekesi Török János és neje Gersei Pethő Margit voltak a gyülekezet buzgó patrónusai. 1612-ben Musich Pál a lelkész, aki 1618. a reformátusok gyűlésén Pápán is jelen volt "mint ubiquista". Ezt a Musichot mint szerdahelyi lelkészt 1630. megintette a kerület, hogy a betegeket ne gyógyítsa exorcismussal. 1630-ban Bathai Pál, 1634-ben Tarcsáni Jakab, ez után Szeredi István (ki 1628-ban Beleden volt) a lelkész, 1641-ben a szuchói Laurentiades Márton, 1646-ban Eőry György, 1651. ismét Szeredi István, 1654. Németi István, 1673. Borhidai Miklós.^[186]

Egyed. Eleinte csak Szentandrás filiája lehetett. Sem Kis Bertalan, sem Musay püspök jegyzékeiben nem szerepel. Mint a buzgó Telekesi Törökök birtoka jut nagyobb jelentőségre. 1651-ben Textoris Gergely, 1655-ben Csepregi János, 1664. pedig Andreae György volt a lelkésze. 1696-ban Magasy János volt a tanítója. 1717-ben itt is fegyveres erővel szüntették meg a nyilvános vallásgyakorlatot.^[187]

Mihályi. Ősi evang. gyülekezet, bizonyára még a XVI. századból való. Régi földesuraik a Kisfaludy, Ládonyi, Ujszászy, Kis és Káldy családból valók. A régi paplak a majorbeli kertnek a helyén állott s ebben egy István nevű volt a legrégibb ismert evang. lelkészük úgy 1600 körül. A lelkész halála után Ládonyi Demeter nem akarta, hogy a paplak pusztán álljon s a disznópásztornak adta lakásul, a kert alját pedig azóta a pap rétjének nevezték. A háboruk miatt lehetett a lelkészi hivatal üresedésben. Az egyik tanú szerint Ládonyi a kastélyát is a templom köveiből építette. A második ismert Pál nevű pap Ládonyit ezért kérdőre is vonta: "Miért cselekedte ezt Kegyelmed, hogy az templombúl építetted az kastélyt, nem leszesz nyomós az kastélyban." Ládonyi azután meg is hagyta a feleségének, hogy a templomot megépítse. Ez az első Pál akkor volt lelkész Mihályiban "mikor a ráczok jártak erre". Az új paplak azután a falu közepén épült a templom mellett. Ez a templom pedig "az kastély ellenében napkelet felől az falu közepiben" állott. Iskolát csak későn építettek "az régi papság helyén". 1654-ben Csóka János volt a tanítójok.

Pál papot Odor Balázs (ki 1654. évi kihallgatásakor 75 éves volt) hozta Mihályiba "mikor az ráczok reánk jártának". Pál pap idejében Kisfaludy Balázs földesúr eszközölte ki, hogy a lelkész minden második vasárnap Kisfaludra is kijárt predikálni "de azelőtt csak harmadosok voltanak". Kis Gergely házában is jártak ez ügyben és a predikátor is ott volt.

1628-ban Szeredi Mihály volt Mihályi lelkésze, akit 1612. Tétényre avattak fel. 1630-ban Ladányi Miklós lelkész volt itt. 1631-46. Hegyfalui Pál a mihályi lelkész, de az első Pál nevű pap nem ez volt. Ezután a buzgó Szentmiklósi János került ide, aki még 1665. is Mihályiban volt esperes. 1674-ben Zvonarics Sámuel, 1680. pedig Horváth György a lelkész. Egyházlátogatás 1654. volt Mihályiban, melyen résztvett Kisfaludy Gáspár földesúr is és Vadosfa részéről Radó János gondnok. Ennek adatai a II. korszak történetébe tartoznak. A két filia, Kisfalad és Vadosfa viszonyát hosszabb pereskedés után 1665-ben rendezték véglegesen.^[188]

Tótkeresztur. 1617. az alsólendvai Göncz István, 1631-ben Völcsey István, 1642-ben Gomboth Mátyás, 1651-ben Kereszturi Miklós, 1654-ben Balogh Miklós volt a lelkésze. Ez utóbbinak külön jobbágya is volt a parochia fundusán. 1651-ben a kerületi gyűlést is itt tartották. Zsebeháza 1647-ben a filiája volt. 1660. a csornai prépost tartott itt egyházlátogatást s mivel a kereszturiak temetőjüket és harangjaikat védve, ezeket meghuzatni nem akarták, közülök és a zsebeháziak közül néhányat perbefogtak és elitéltek. 1674-ben Balog István volt a lelkészük, kinek nevét a pozsonyi törvényszék jegyzőkönyvéből ismerjük. 1680-ban csak tanítójok volt.^[189]

Németi. Mint a vármegye egyik székes helye a XVII. században nagyobb gyülekezet volt. Parochiája az Ostffy-szeren épült. 1646-ban Szenczi János volt a lelkésze, akit 1640. avattak fel. Az 1654. évi egyházlátogatáskor Szepesi János volt a lelkésze és Nagy István a tanítója. 1655-59. Örményi Miklós, 1665. pedig Simonides Jakab alesperes volt a lelkészük.^[190]

Páli. Anyaegyház, a lelkésze 1646. Gomboth Mátyás volt. Páli plebánusa, Soproni János 1635. dec. 12. a fertőszentmiklósi kerületi gyülésen áttért hozzánk s esküvel kötelezte magát az ágostai hitvallás követésére.^[191]

Beled. Már a XVI. században is anyagyülekezet. Magyari István esperes Cziczak János kerületi jegyző kiséretében már 1603. tartott itt egyházlátogatást. Lelkészei közül 1628-ból Szeredi István, 1630-ból Surányi György ismeretes. De volt náluk Magyarbéli György is. Ez utóbbiról és Szerediről 1648. azt vallják, hogy 20 egész esztendeig voltak Beleden. 1648-ban Dobronyi Gábor, 1651-54. Kola István a lelkészük. A tanítójuk 1651. Vég Gergely, 1654. Ruzanich Mihály volt. 1680 előtt idősb Bárány György is volt itt lelkész. Földesuraik Nádasdy Ferenc gróf és Cziráky Ádám voltak. Templomukat és egyéb egyházi javaikat 1645-ben elvették ugyan és a tiszttartók fenyegetése miatt nem is mertek lelkészt hívni, de az 1646. évi bizottság visszaadta javaikat. E bizottság tagja volt Cziráky Ádám is, aki mint földesúr patrónusi jogaira hivatkozva, protestált. Vicza és Vásárosfalu voltak a filiái. 1648-ban Mátis Benedek a belediek nevében panaszt emelt Vicza filia ellen s azt kivánta, hogy ne csak a lelkész szolgálatában, hanem a teljes fizetésben is harmadosok legyenek.^[192]

Vág. 1611. Pápai János, 1631-ben Talabor Jakab, 1641-ben Fodor Mihály, 1651. Völcsei István, 1654. Lázi György, 1658. Rusanics Mihály volt a lelkésze. Lázi Koroncóról jött ide s Keglevicsné vette oltalmába. Rusanics tiltott időben eskette Dragonis Istók leányát és Nádasdy Ferenc országbiró emiatt a püspököt vonta kérdőre.^[193]

Zsebeháza. Eredetileg Tótkeresztúr filiája volt. 1647. jún. 25-én a nemesládonyi kerületi gyülésen azt kivánta Tótkeresztúr, hogy a zsebeháziak, mivel a lelkész szolgálatában harmadosak, a templom és paplak építésében is ilyenek legyenek. De nem vállalták el, mivel kevesen vannak és nincs erre elég anyagi erejök. A keresztúriak a zsebeháziak templomi székeit is elbontották, de a kerület kötelezte őket ezeknek megcsináltatására. 1660-ban is a zsebeháziakat még együtt büntették a tótkeresztúriakkal. De 1674. és 1680. már külön lelkésze volt Zsebeházának is.^[194]

Fertőszentmiklós. A kapuvári urodalomhoz tartozó virágzó mezőváros volt, melyben a vármegye is sokszor tartotta gyüléseit. A kerületi jegyzőkönyv is mint "fővárost" említi Sárvár, Csepreg, Kőszeg, Pulya, Czenk és Újkér mellett. Földesurai a Nádasdyak és Bezerédyek voltak. Bezerédy György mint a Nádasdyak követe volt jelen a zsinatokon 1639. 1641. és 1643-ban. Itt volt birtokos Wittnyédy János is, István atyja, akinek második nejét, Bezerédy Annát az itteni templom sirboltjába temették 1643. febr. 22. († febr. 16.) Itt élt és 1665. ápr. 17. itt halt meg Wittnyédy Pál is, István fivére.^[195]

Első ismert lelkésze Klaszekovics István (alias Plondinus) volt, ki már 1596. az Egyesség Könyvének aláirásakor is itt működött. Az adólajstrom szerint is már 1595. volt evang. lelkésze, ki évi 2. forint adót fizetett. A tanítója ugyanekkor Szennyesi Ferenc. Iskolája jó hirnevű és az elsők közül való, melyet messze vidékről is felkerestek. Szőts Pál 80 éves lövői lakos mondja az 1631. évi egyházlátogatáskor: "Ezen a földön az én emlékezetemre elein csak Sárvárott, Csepregben, Kőszegen és Sopronban volt, ezenkívül sohul nem volt iskola, hanem rendeltek azután Szentmiklósra, Lozsra és Lövőre." Így tehát a szentmiklósi iskola is a legrégiebbek közül való. 1599-ben Berdóczy István a rektor, 1602-ben Kopácsi István, akinek idejében tanult itt Kanizsai Pálfi János, a későbbi református püspök. Őt követte az iskola vezetésében Sármelléki Nagy Benedek, aki itt Nádasdy Ferenc halálára 1604. "Naeniae" címen gyászverseket is irt és Keresztúron kinyomatta. (Szabó K. Rmk. II. 321.) De már 1605. Kőszegre távozott, ahova őt Kanizsai Pálfi is követte. 1607. jan. 20. Andreades Mihály csepregi rektor Klaszekovics esperes megbizásából a még mindig Kőszegen tanuló Kanizsai Pálfi Jánost hívta Szentmiklósra rektornak, de nem jött el. 1625-ben Hrabovszky Fülöp volt a szentmiklósi iskola tanítója, aki 1634. mint söptei lelkész irta alá az Egyesség Könyvét. Később Sárosi Bálint volt itt a rektor (1628), akit 1631. ide avattak fel lelkésznek is.^[196]

Klaszekovics egy teljes negyedszázadig (1596-1620) volt Fertőszentmiklós lelkésze, 1600 óta esperes s 1612 óta püspök. Az ő idejében 1598. Reczés János, 1605-ben Klaszekovics Tétényi Dániel kiséretében látogatta az egyházakat és 1611. is volt itt vizitáció.

Utána 1622-1634. a szintén kiváló képzettségű Galgóczi Miklós (előbb csepregi rektor) volt a szentmiklósi lelkész esperes, akit 1625. kerületi jegyzőnek és pénztárosnak is választottak. Ennek idejére esik Kis Bertalan egyházlátogatása (1631. márc. 29.), amelyen Dőry István és Bezerédy Gyula földesurak, Nádasdy Pál gróf képviseletében pedig Wittnyédy János is jelen voltak. A gyülekezeti tagok közt szerepelnek Szilvási Jakab, Raffay György, Bella György. A gyülekezetnek egy rétje van "az emberölésnél való szigetben" s egy az Ikva víze mellett is. Az iskolaház városi egy hely, s annyi szántóföldje és rétje volt, mint egy helynek. A filiák: Szerdahely és Petőháza. A lelkésznek 100 forint készpénz fizetése volt, a tanítónak 20 forint, s ezen kívül tandíj 25 denár minden gyermektől minden kántorra, a német gyermekektől 1 forint. Sokadalomkor egy hüvely kés vagy 25 denár. Szent Gál kakasa, a sabbathalis egy-egy tojás. Az egyházlátogatók pontosan megszabták a céhmesterek (aedituus) kötelességeit is.^[197]

Galgóczi 1634. halt meg, de rektorukat Sárosi Bálintot már 1631. felavatták lelkészüknek, akit 1635. Széchy Györgyné Homonnai Drugeth Mária hivott meg Murányba, innen pedig 1645. Kassára s majd Szenczre hívtak meg s püspöknek is megválasztottak. Az 1662. évi országgyülésen ő volt az evang. rendek magyar papja Pozsonyban.^[198]

A hitehagyott Nádasdy a fertőszentmiklósiak templomát is elvette az evangelikusoktól, de mivel ez I. Rákóczy György szabadságharcainak idején a megállapított két terminus 1644. febr. 4. és 1645. nov. 30. között történt, a kiküldött biztosok, kik 1646. nov. 15. jártak Fertőszentmiklóson, a templomot, a paplakot (két jobbágyával), az iskolát, szőlőt és egyéb egyházi javakat visszarendelték az evangelikusoknak. De ez ellen Nagy György Nádasdy nevében protestált. 1646 után tehát ujra hivhattak lelkészt. 1651-53. a turóci származású Fabricius Mátyás volt a szentmiklósi lelkész, akit 1636. avattak fel és 1646. röjtöki lelkész volt. 1655-ben Fisztrovics György, 1658-ban pedig a Széplakról ide jött Dimiakovics Péter volt a lelkész. Nádasdy itt 1660. a legnagyobb kegyetlenséggel vetett véget a gyülekezeti életnek.^[199]

Endréd. Ennek lakói horvátországi menekültek voltak, kik Velikéből Belóvár - Kőrös megyéből a török elől költöztek ide, ahonnan egy 1515. készült aranyozott kelyhet is hoztak magukkal a patinájával együtt. Ugyanonnan hoztak egy régi keszkenőt is, amelyen a tíz parancsolat "régi betűkkel tótul vagyon carmasin selyemmel kivarva." Két filiája volt: Szergény és Agyagos. Szergényben régi templom is volt a mezőn, de elpusztult, Szent Mártonról nevezték. A hozzátartozott paplak is, melyet egyidőre Bella Benedek és Bella András idegenítettek el, elpusztult, 1631-ben Martonfalvai Istvánné veteményes kertje volt ennek a helyén. De mig Martonfalvai élt, bíztatta az endrédieket, hogy ide Szergénybe hozzák a predikátort és a papi házhelyre építsenek neki házat. És Klaszekovics István szentmiklósi lelkészt, a püspököt is biztatta Martonfalvai: "Imhol édes komám, ha kegyelmed rá épít, ez a kegyelmedé, megadom." Volt itt egyházlátogatás 1598. és 1605-ben. Az utóbbi alkalommal Zvonarics Mihály sárvári lelkész tudakolta Klaszekovicstól: "István uram, Szergény és Endréd között a földeket birod-e?" S erre Klaszekovics azt felelte: "A réteket birom, de a földeket nem". E feljegyzésekből azt kell következtetni, hogy az endrédi gyülekezet előbb a közeli Fertőszentmiklós filiája volt. Klaszekovics lelkész 1606. a ker. gyülés előtt panaszolta be a petőháziakat és endrédieket, hogy tartozásukat nem fizetik. Első lelkészeit név szerint sem ismerjük.

Kis Bertalan püspök 1631. márc. 31. tartott itt egyházlátogatást. Ekkor Szeredi Gáspár volt a lelkész, Kuszlics György a bíró, Budesics György a gondnok. Szergény bírája Kis Tamás, gondnoka Somogyi János. Endréden a paplakot a gróf úr (Nádasdy Pál) adta a gyülekezetnek. Annyi szántóföld és rét tartozik hozzá, mint a többi házakhoz, az épület javítása és fenntartása a hallgatóság kötelessége. A lelkész a filiákba is kijárt istentiszteletre. Az 1646. évi bizottság megengedte, hogy evang. lelkészt hívhatnak és Musay püspök még 1661. is az anyagyülekezetek közt említi.^[200]

Himód. 1596. Komáromi István volt a lelkésze. 1603-ban Klaszekovics István és Tétényi Dániel esperesek tartottak itt egyházlátogatást. Musay 1646. évi naplójában már csak úgy említi mint Csapod filiáját. De 1659. szept. 8. Tükörös Györgyöt mégis ide avatták fel lelkésznek. (Eml. 55. 137. Ker. jkv. 50. 489.)

Csapod. Az adólajstrom szerint már 1595. evang. lelkésze (concionator) volt. 1600 körül Kőszegi Lőrinc volt a lelkésze, aki 1628. Faradon szolgált. Tanítója jelen volt az 1628. évi csepregi zsinaton. 1603. Klaszekovics és Tétényi esperesek tartottak itt is egyházlátogatást. Az 1631. évi egyházlátogatáskor Nárdai Miklós volt a lelkésze, nemes Szalay János mint patrónus említtetik, a falu bírája pedig Kálmán Tamás. Iskolát csak mostanában építettek a paplak, templom és temető mellé. Itt a patrónus urak éppen úgy tartoztak szántással és kaszálással, mint a többi hallgatók. Sedecima is jár az "életbűl", előbb a bárányból is megadták, de ez Madarász Miklós idejében elveszett. Filiái Göbös, Vitnyéd és később Himód. 1633-ban lelkészt kértek s a kerület Podrianics Máté pinnyei lelkészt rendelte ide. De alig jöhetett el, mert 1634. Ujkéri Miklós volt a lelkészük, ki ez évben meg is halt s a kövesdi esperest és újkéri lelkészt küldték ki, hogy az özvegy és az árvák részét megitéljék. 1641-ben Szemenyei Benedeket avatták fel csapodi lelkésznek. Az 1646. évi bizottság a csapodi templomot is visszarendelte az evangelikusoknak. 1651 óta Balika Benedek volt itt a lelkész és 1660. nagy kegyetlenséggel ezt űzték el innen és ennek családját.^[201]

Czirák. Az adólajstrom szerint 1595. már evang. lelkésze volt. 1607. Csapó Jakab, 1628-ban Csepregi Jakab, 1629-ben Joráni János, 1630-32. Drietomai (Dretomoszki) Sartoris György, 1648-51. Hetesi Ferenc volt a lelkésze. A helység földesurai, Cziráky Mózes és 1632-ben Cziráky Ádám és László a gyülekezetet több jövödelmétől megfosztották. A prot. patrónusok közt említtetnek a gyórói Kisfaludy Gáspár és Barcza Mátyás, Sopronmegye táblabírája. A két filia: Dénesfa és Gyóró. Cziráky Mózesné asszony 1627. vitt el Vadász Gáspár bíró házától bizonyos papi öltözetet, mely még 1631. is náluk volt Dénesfán. A lelkésznek két ház jobbágya is volt, de ezeket Cziráky elfoglalta. És két malom után járt neki sabbathalis vagyis "szombaton vecsernyekortul fogva reggeli predikáció végeztéig" a malomjövödelem. Tanítót ide is csak nem régiben hívtak.^[202]

Röjtök. Lelkészei: 1596-ban Pápai Péter, 1603. Varasdy János, 1607. a kőszegi születésű Bartholomaei Gergely, 1610-ben Ládonyi Ferenc, 1620 körül egy Lukács nevű predikátor, aki Széplakról jött ide s akinek kedvéért építették meg a paplakot, 1628-31. Kotlóczi György, 1635. Szili Ferenc, 1646-ban Fabricius Mátyás s 1650-58-ig Acsádi Pál. Az 1631. évi egyházlátogatáskor Vághi István, Poki István, Tompa György és Pósa György voltak a patrónusok. A mindennapi könyörgések itt nem voltak szokásban s vasárnap délután a lelkész a kátét sem magyarázta. Kis Bertalan püspök mind a kettőt elrendelte. Röjtöknek két filiája volt: Muzsaj és Hegyszer. Az anyagyülekezet és Muzsaj között felmerült peres ügyben 1625. jún. 18. bizottság járt Röjtökön, melyben jelen voltak Kis Bertalan püspök, Vághy István és Grasalkovics Mátyás vármegyei táblabírák, mint földesurak, Galgóczi Miklós szentmiklósi, Simonházi Tamás kövesdi lelkészek, Hrabowszky Fülöp szentmiklósi rektor, Ládonyi Ferenc, Tompa György sat. S a röjtöki bíró, Egyed Lukács házában, Kaloda Balázs muzsaji bíró jelenlétében, úgy határoztak, hogy mind a két helység egyenlő arányban fizesse a lelkészt és teljesítse a szolgálmányokat, mivel mindketten egyformán veszik igénybe a lelkész szolgálatát.^[203]

Az evang. vallásgyakorlat itt 1660. szünt meg. Hertelendy Ádám és Viczay János Nádasdy és Esterházy Pál nevében űzték el az evang. lelkészt, Acsádi Pált. Musay püspök 1661. mint Fertőszentmiklós filiáját említi. Horváth Jakab muzsaji nemes, midőn 1660. elhalt fiának a röjtöki közös temetőben sírt ásatott, Hertelendy Ádám és Jósa Gáspár szolgái a sírásókat elkergették, a sírt behúzták s az apa kénytelen volt fiát a mezőn eltemetni.^[204]

Söjtör. (Süttör, Schüttern). Földesurai a Nádasdyak voltak. Az adólajstrom szerint 1595. már evang. lelkésze volt. Lelkésze 1628-31 Szemenyey György, 1635-ben Herczegszőlősi János, 1647-51. Szedenics János. Az 1631. évi egyházlátogatáskor Basits Balázs volt a biró és Turbok János s Foglyár Mihály a gondnokok. A lelkésznek egy rétje az endrédi és söjtöri határok közt volt (kápolna-rét), egy másik pedig Sarród felé Megyery Zsigmond birtoka mellett. Szemenyey lelkészt Nádasdy Pál nyomban az egyházlátogatás után Széplakra helyezte át. Az 1646. évi bizottság a söjtöri templomot is visszarendelte az evangelikusoknak. Már a Klaszekovics István szentmiklósi és Tétényi Dániel czenki esperesek által 1603. meglátogatott gyülekezetek közt is ott voltak: Söjtör, Széplak, Röjtök, Czirák, Himód, Csapod stb.^[205]

Széplak. 1540 körül Enyingi Török Bálint birtoka volt, majd pedig a Nádasdyak kapták meg ezt is. "Győr veszése (1594) után ide szállván." Ugyanitt volt földesúr Nádasdy Ferenc jóbarátja és Nádasdy Pál gyámja, Megyeri Imre alispán és kir. tanácsos, aki igen buzgó patrónusa volt a gyülekezetnek. A predikátori földeket ugyan elfoglalta ő is, de a "kutfeje utjánál" három holdat adott helyette. Fia, Megyery Zsigmond báró Nádasdy példáját követve áttért, megkárosította a gyülekezetet s 1660. ő űzte el a lelkészt és foglalta el a templomot. (Wittnyédy István fenntartotta vele a komaságot, együtt birálgatták Zrinyi Miklós kéziratait. Arcképét közli Széchy K. Zrinyi M. II. 232.) Széplakon az egész hegyvám is a lelkésznek járt. Az adólajstrom szerint 1595. már evang. lelkésze volt. A széplaki lelkészek közül ismeretes Vörös Ruber János, akit Reczés esperes 1590. körül avatott fel Csánigon s 1596-ban volt Széplakon. A röjtökiek is egy Lukács nevű predikátort említenek, aki Széplakról (1600 előtt) ment hozzájok. 1600-1631-ig, több mint harminc évig nagy dicsérettel szolgált köztük Pécsváradi Péter, aki mindjárt 1598 után irta alá az Egyesség Könyvét. 1631-ben Nádasdy Pál gróf és a gyülekezet közmegegyezéssel Szemenyey Györgyöt hívta meg Söjtörről. A hitehagyott Nádasdy Ferenc 1644. innen is elűzte ugyan a lelkészt és a templomot elfoglalta, de a kir. bizottság 1646. nov. 17. visszaadta. A következő évben az iváni zsinaton felavatott Domsics Istvánt hívták meg lelkészüknek, akinek utóda már 1650-ben Dimiakovics Péter, 1656-ban Fábri István, 1658-ban Kovács István, 1660-ban Rakicsáni István volt, akit Megyery ekkor űzött el. 1658-ban bizottság járt Széplakon, hogy a hegykői hívekkel való villongást megszüntessék. Ebben az időben a lelkésznek még a passiót is kellett énekelnie.^[206]

Sarród. Széplak filiájában Sarródon Ostffy Jakab, Sopron megye alispánja (1563-79) volt a földesúr, aki a sarródi templomföldeket is birta. Halála után ezeket Megyery Imre foglalta el és használta jóhiszeműleg. De midőn felvilágosították, hogy ezek a földek a templomhoz tartoznak, Megyery 1610 körül Donghó Gergely csepregi lelkész jelenlétében levelet is adott róla, hogy minden hold után egy köböl gabonát fog fizetni. "Zsiga fiam is, ugymond, átkozott legyen, ha meg nem adja." A levél azonban Bethlen Gábor háborujában (1619) elveszett. 1628-ban Ostffy János és Megyery Zsigmond voltak a sarródi földesurak. Ostffy kiadta a maga részét, de Megyery megtagadta. Nádasdy Pál gróf Balfon 1630. máj. 23. kelt levelében egy halastavat is biztosított a csapodi templom részére, mely az 1631. évi egyházlátogatáskor pusztán állott. Nádasdy külön 10 forintot is adott a felépítésére. A söjtöri öregek ekkor mondták a sarródiaknak: ne Nádasdytól kérjenek segítséget, hanem Megyerytől, mert az éli az egyház földeit. A széplaki lelkész minden harmadik predikációját Sarródon mondotta. 1631-ben Élő Ferenc volt a biró és Odor István a gondnok.^[207]

Ezen a vidéken is egyéb földesurak mellett a Nádasdyaknak tekintélyes birtokaik voltak.

Répceszemere. Régi nevén Nagyszemere. Lakói bizonyára már a XVI. században elfogadták az ágostai hitvallást. Az 1631. évi egyházlátogatáskor vallotta a 80 éves Szabó György, hogy régi öreg emberektől hallotta: "amikor a pápista vallás innen kiszakadott volna, a templom földeit ezen helynek négy udvarházbeli földesurai, az Ujszászi, Cziráki, Szopori és Vas nemesek elei, magukra és részük szerint való jobbágyságra osztották" vagyis elfoglalták. Ezért anyagyülekezetté csak 1631 után alakúlt. Az ez évi egyházlátogató jegyzőkönyvben mint "filialis pro tempore Nagy Szemere ad Ivan spectans" említtetik. Iván és Szemere közös lelkésze ekkor Repka Márton volt, akit már 1628. is itt találunk. 1631-ben Szemerei István, Halasi Mihály táblabiró, Ujvári István, Ajkai Péter és a 85 éves Káldi Demeter voltak a község kiválóbb patrónusai. Ismeretes ezek közül Szemerey György is, anyai részről a későbbi Péteri Takátsok őse, kinek Zvonarics Mihály püspök rokonságából Zvonarics Ilona volt a felesége. 1631-ben ujonnan épített iskolája és így bizonyára tanítója is volt Szemerének.

Nemzetes és vitézlő Ujszászi Mihály 1655. jún. 9-én bemenvén a szakonyi kerületi gyülésre, ott a szemerei gyülekezet érdekében vallomást tett, mely szerint Szabó Gergely egy rétet, Deli Ferencné két hold földet hagyott a templomnak, a hívek pedig a parochialis házhoz szintén két hold földet vettek a Csáford felé való mezőn.

Szemere még 1631. anyagyülekezetté alakult, mert a kerületi jegyzőkönyv szerint Szemenyei György volt a külön lelkésze, ki 1628. még Söjtörön szolgált.

1646-ban Verbói Mátyást találjuk itt, akit 1628-ban Szenttamásra avattak fel. 1659. jan. 29. Szemerén kerületi gyülés volt s az itt tartott papi vizsgálaton Danielis János József kőszegi német lelkész elnökölt. Itt még a nagy üldözés idején is 1665. Solnai István volt a lelkész s a század végén, sőt a XVIII. század elején is Szemere még mindig anyagyülekezet volt.^[208]

Nagygeresd. Az 1558. évi kir. adománylevél szerint a sárvári urodalomhoz tartozott. Igy a reformáció bizonyára már itt is megkezdődött a XVI. században. Első ismeretes lelkésze Eőri Ferenc, akit Zvonarics Mihály püspök 1622. Hegyfaluban avatott fel. Ez volt a lelkésze már 1630. és az 1633. nov. 7. tartott egyházlátogatás alkalmával is, amelyen Kis Bertalan püspökön kívül Högyészi Ádám, Patthy János táblabíró, Patthy Miklós geresdi s a filiákból Sybolthi Sámuel, Fáncsi Pál és Kerecséni György táblabíró jánosfai földesurak voltak jelen. Az u. n. viaszos rét akkor Högyészi Ádám kezein volt, melytől a templomhoz évenként 12 denár járt. Viaszos rétnek nevezték mivel a hívek "karácsonra gyertyát szoktak tőle adni". A predikátori házhoz annyi szántóföld és rét tartozott, mint más nemesi házhelyhez. Három filiája volt: Kisgeresd, Jánosfalva és Csáford. A kisgeresdi malomtól sabbathalis is járt a predikátornak "szombaton reggeltől fogva vasárnap reggelig amit talál, de ebből is a molnár az ő részét, a harmadát kiveszi". A jánosfai kápolna a török császár Bécs alá menetelében pusztult el (1529) és azóta puszta.

Eőri Ferencet, mivel az úrvacsorát bor helyett vízzel szolgáltatta ki, az egyházkerület 1637. egy évre minden papi cselekménytől eltiltotta és gyülekezetének elhagyására itélte. Még ez évben Deési Istvánt avatták fel geresdi lelkésznek, aki 1638. egy nemesládonyi kiküldetésben is részt vett. Hitvallási iratainkat 1637. irta alá. De neve után az a megjegyzés áll, hogy semmirevaló apostata, aki átment a pápistasághoz (Factus apostata nequam, transiens in papismum). Deési ugyanis Geresdről a saári gyülekezetbe távozott s innen feleségének és nagy adósságoknak hátrahagyásával megszökött. A geresdi lelkészek közül ismeretes még Gotthard Miklós, akit 1636. avattak fel s 1646. aug. 13. a büki zsinaton mint geresdi lelkész volt jelen. 1649-ben Musay püspök Philippi Fülöp Mátyást avatta fel geresdi lelkésznek, aki 1651. mint kérő volt jelen Német György sági lelkésznek és kisgeresdi Sibolti Évának néhai nemes és nemzetes Sibolti Sámuel leányának eljegyzésén. 1654-ben Musay Gergely püspök Posgay Mártont avatta fel geresdi lelkésznek.^[209]

Ugyanezen 1654. évi május 26-án a geresdi hívek a nemeskéri megyegyülésen felkérték Eberghény János szolgabírót, hogy a viaszos rét ügyében jönne ki hozzájuk vizsgálatra. Ez június 1-én Musay püspök Zvonarics Sámuel, Lasnár Gergely és Nagy Pál lelkészek, Chernel Miklós és Mesterházy Mátyás táblabírók jelenlétében meg is történt, a rétet visszarendelték a templom számára és Högyészi Andrást, aki eddig bírta 2 frt 52 denár census lefizetésére kötelezték. 1657. jún. 14. ugyanezt a rétet a geresdiek Posgay Márton lelkészüknek adták át, oly feltétellel, hogy ezért évenként 50 denárt adjon gyertyára.

1654. dec. 2-án és 1657. jún. 12. zsinat is volt Geresden, valamint 1662. jún. 13-án is. Az 1671. jún. 4-re Geresdre összehívott zsinatot pedig igen súlyos okok (a Fekete István püspök ellen emelt vádak) miatt kellett elhalasztani. Geresdnek így egészen 1673-ig megvolt a vallásgyakorlata.

Nemesládony. Négy filiája: Pórládony, Tompaháza, Berekalja, Mesterháza. Az adólajstrom szerint Pórládonynak 1595. már evang. lelkésze (concionator) volt. Első ismert lelkésze Baranyai Máté 1628-ból, aki 13 évig viselte itt hivatalát s 1635. már miskei lelkész volt. A ládonyiak őt halála után 1651. is nagy hálával és kegyelettel emlegették mint "szegény Máté predikátort, aki sörény ember volt". Baranyai idejében tanítója is volt Ládonynak, mindketten jelenvoltak az 1628. évi csepregi zsinaton. 1631-ben, midőn Kis Bertalan járt itt egyházat látogatni, a lelkész Skriba János volt, akit a kerület 1632. Dozmatra rendelt, s akit később 1646. Szoporon találunk. A gyülekezet kiválóbb patrónusai: Szemerei István de eadem, Kereszturi Pál, Balogh alias Molnár János táblabíró, Mesterházy Mihály és Benedek, Tompa Péter de eadem, táblabíró stb. voltak. A templom kelyhét Adorján Balázs Klimpán lakó Földi Györgynek adta el. Fodor Benedek is adott el egy kelyhet és papi öltözeteket. A régi plebánia felház volt, a mostani iskolaház mellett. A paplakot a régi plebánia telkén építették s ebbe egy Dávid nevű lelkészt szenteltetett fel a gyülekezet elsőnek. Iskola itt eleitől fogva nem volt, "hanem lelki buzgóságból a fára épített a predikátori ház mellé".

1638. már Kopcsányi János volt a lelkész, akit 1625. avattak fel Koroncóra s 1631. még Sajtoskálon volt. Ez ellen jún. 19. vizsgáló bizottság jött ki és Balogh Molnár János táblabíró ezelőtt vallotta, hogy ő Bán István céhmester kezéhez 50 magyar forintot fizetett oly célból, hogy ezen a predikátori házhoz földet vegyenek. Úgy látszik, a lelkésznek erről kellett elszámolnia. 1647. jún. 25. kerületi gyűlés is volt Nemesládonyban. 1646-1654. Lasnár Gergely, 1654-65. pedig a jeles Zvonarics Sámuel volt itt a lelkész és esperes, aki előbb Szentivánfán (1647-54) később pedig Meszlenben (1665-69) és Mihályiban (1669-1673) működött. 1664-ben Rakicsányi István volt a ládonyi lelkész, akit 1652. Szentgyörgyre avattak fel s 1664. Légrádra vittek el lelkésznek. Nemesládonyig már nem ért el Nádasdy keze s itt a nemesek oltalma alatt az evang. gyülekezet egészen a nagy üldöztetésig fennállott.^[210]

Pórládony és Mesterháza filiáknak 1651. pere is volt az anyagyülekezettel. Lasnár Gergely lelkész ugyanis megváltoztatta a lelkészi szolgálat rendjét. Baranyai lelkész még kétszer egymás után az anyagyülekezetben predikált s a harmadik vasárnapon a két filiában. Hogy ezt egy napon megtehesse, e célra paripát is tartott. Lasnár ellenben külön vasárnapokon predikált mind a két filiában. Az egyházkerület a régi szokást szentesítette. Musay Gergely püspök 1651. dec. 2. Odor István egyházi aljegyzővel és Fisztrovics György egyházasfalvi lelkésszel jelent meg ez ügyben Pórládonyban. Ott volt mint tanu a 80 éves Tompa Péter, Sopron megye esküdtbirája, Mesterházy Benedek, Mesterházy László, Tompa Imre, Czimber Miklós és sok más nemes. A tanuk közt szerepel a 36 éves Laysperger György ládonyi rektor is, aki már "szegény Kopcsányi predikátor idétt az scholamesterségben nyolcz esztendeig volt."^[211]

Sajtoskál. A jegyzőkönyv hozzáteszi: vagy Kozma-Domján. Kis Bertalan püspök itt is 1631. máj. 12-én volt egyházlátogatáson. A jelenvolt patrónusok: Niczki Boldizsár, Szemerei István, Bácsmegyei János (de Nagysziget), Chernel Ambrus szolgabiró és Szentlászlói Zsófia, Estrakovits István özvegye. A hívek több lelkészüket emlegetik, de csak a keresztnevén. A reformáció után első lelkészük Gergely volt. Ez lakott a Szentlászlói családtól vett új paplakban. Ezt követte Márkus pap, azután pedig Ambrus predikátor, aki a víz miatt nem lakhatván az eddigi paplakban, úgy készítették a mostani parochiát annak fájából. Volt egy Pápai Imre nevű lelkészük is, aki elvitte magával a kelyhet s ezt most a Beleden lakó fiától követelik. Ez a Pápai Imre 1596., midőn hitvallási könyveinket aláirta, pinnyei lelkész volt, 1628-31-ig pedig cenki lelkész és esperes. Említenek egy Máté nevű lelkészt is, aki elvesztette a predikálószék arannyal szőtt bársony diszítményét, mely Ladányi Ferenc ajándéka volt. Azt követelik tehát, hogy az eltávozott, de még életben levő lelkész számoljon be róla. A hallgatók közt volt egy Hajogató János nevű, ki az úrvacsorája felől nagy tévelygésben volt s nem akart vele élni. A lelkész 1631-ben Kopcsányi János volt, kivel 1638. Nemesládonyban találkozunk. 1635-ben már a bogyoszlói Kola Istvánt avatták fel Sajtoskálra. 1646-ban pedig Thomanides János volt itt a lelkész.^[212]

Iván. 1631-ben Répceszemere is ehhez tartozott és közös lelkészük volt. Itt a Nádasdyaknak is volt birtokuk és a patrónusok közt találjuk nemes és nemzetes Telekesi Török Ferencet és Török Évát, Sárszegi Pétert. Később Hagymássy Miklós özvegyének, Maróthi Zsuzsannának is volt itt majorja. A hallgatók közt van Insel (Ensel) András és Mátyás. Bizonyos földeket még 1604. előtt Nádasdy Ferenc engedett át az ivániaknak. A hívek egy István pap és egy Márkus predikátor nevű régi lelkészeiket említik. Az iváni evang. lelkész már az 1599. évi lajstrom szerint 1 frt. 50 denár adót fizetett. 1603. dec. 3-án az iváni zsinaton Magyari István főesperes (senior primarius) elnöklete alatt igen fontos határozatokat hoztak s innen küldték ki egyházlátogatásra Magyarit Cziczak János kerületi jegyző kiséretében, Klaszekovics István esperest Tétényi Dániel czenki lelkész és Muraközi György esperest Kőszegi Balázs csepregi lelkész kiséretében. Volt itt még zsinat 1619. febr. 26. és 1647. ápr. 2.

Az 1631. évi egyházlátogatáskor Repka Márton volt a lelkész, aki már 1628. is itt szerepel. A gyülekezet ekkor oly kehelynek volt birtokában, mely 1543. készült. Telekesi Török Éva oltárterítőt ajándékozott. A templom kikövezett padimentumos volt. A parochiához 32 hold föld tartozott. Iskolaház csak nem régiben épült Telekesi Török Ferenc kegyességéből. De tanítójuk volt már 1628. is, aki részt vett a csepregi zsinaton. Az egyházkerület 1632. Rábaszentmihályról Sutoris Mihályt, 1634. pedig Győrvári Ferencet rendelte ide lelkészül. A tanító 1642. Lasnár Gergely volt Ivánban. 1646-ban Ódor István és 1652. Kótay János volt az iváni lelkész, Filiája: Csér.^[213]

A Szentgróton lakó özvegy Hagymássy Miklósnénak 1652-54. Ivánban majorja volt. S itteni tartózkodásakor Ách János rábapordányi rektor, ki e nő unokájával, Ostffy Katával jegyet váltott, az iváni és geresdi predikátorokat (Kótay Jánost és Fülöp Mátyást) küldötte hozzá, az egybekelés megsürgetése céljából. De Hagymássyné azt mondta, hogy ő a leányzót bizony soha meg nem adja. S erre a predikátorok is azt felelték: "Ha nem akarod megadni, tartsd magadnak." A rektor azután Pordányból is követet küldött Szentgrótra nemes és vitézlő Beszprémi György uram személyében. De az özvegy hivatkozott iváni üzenetére s ládácskáját előhozatván, abból a jegygyürüt is kivette és visszaküldte a rektornak. (Ker. jkv. 413. l.)

Ság. Régi neve Nagy-Ságh (jkönyveinkben Nemes-Ságh is) s két filiája: Kis-Ságh és Simonháza. Az 1599. adólajstrom szerint már 1599. volt Nagy-Sághnak evang. lelkésze. 1631 előtt Sutoris Miklós nevű lelkészük ismeretes, aki Sajtoskálon gyóntatta Pálfi Fábiánnét Szabó Gergely házában. 1626. Csapur Jánost avatták fel sági lelkésznek, de nem tudjuk, nem a vasmegyei Ság volt-e ez. Kis Bertalan püspök 1631. máj. 10. volt Ságon egyházlátogatáson, amikor Ujvári András volt itt a lelkész, akit később Ostffyasszonyfára hívtak meg s 1646. esperesnek választottak. Jelen voltak 1631-ben mint patrónusok: Sághi István, Ferda Mátyás, Kis-Sághról Czompó András és Simonházáról Bátsmegyei János (de Nagysziget). Mivel Nagy-Sághnak több volt a lakossága, úgy állapodtak meg, hogy a gondnokot (aedituus céhmester) csak minden harmadik évben válasszák Kis-Sághról. A gondnokok tisztségét illetőleg az 1625. évi máj. 15. kibocsátott körlevélre hivatkoztak Bátsmegyei egy ón baptisteriumot ajándékozott a templomnak és egy táblát csináltatott az oltárra, melyen a feszület és a feltámadás vagyon kiábrázolva. A kehely, melyből Sutoris lelkész gyóntatott, Rajki Istvánnál maradt. A paplaknak erdeje, rétje és 12 hold földje volt, mely "a pap diófájáig" terjedt. A lelkész két vasárnapon Nagy- és Kis-Sághon predikált, a harmadikon pedig Simonházán. Az iskolaház a plebániaházhoz ragasztatott volt, de mivel "félelmes mind a plebániaház, s mind a templom tőle", lebontatták s a parochiális földek végében épült csordásházat rendelték iskolaháznak. Az iskolába német gyermekek is (cserébe adottak) jártak. Szent Gál kakasa és sabbathalis is járt a tanítónak.^[214]

1632-ben a sárvári születésü Textoris Györgyöt avatták fel ide lelkésznek, akit azután Kaboldra hívtak meg. Ezt nem sokára Dobroni Gábor lelkész követte, akinek 1635. szenvedélyes peres ügye volt Ferda Mátyás patrónussal. A ságiak Ferdát a röjtöki gyülésen azzal vádolták, hogy a lelkészt és tanítót üldözi és háborgatja, e miatt már maradásuk sincs a gyülekezetben. El is határozták, hogy "a többi parochiális patrónusok tartozzanak nemesi szabadságuk rendi szerint mind praedikátorok, oskolamesterek és deákok oltalmazását magokra felvenni." De Ferda 1635. nov. 12. a Ságon tartott kis gyülésen visszafordította a vádat Dobroni lelkész ellen, aki őt folyton szidalmazza. Most is a szent szék előtt töröknek merte káromlani, ezt mondván: "Ha csak ilyen török volna Budán, mint te vagy, egy szál kopjára ki merném hívnya." A consistorium felfüggesztette a lelkészt, de egyházkövetés után hamar visszafogadta. Dobroni 1646. Vágón volt lelkész. (Ker. jkv. 111. 119.)

Musay püspök 1650. Németi Györgyöt avatta fel sági lelkésznek. Egyházi munkásságát nem ismerjük. 1651-ben néhai nemes és nemzetes Sibolti Sámuel hajadon leányát, a nagyon is fiatal, "idétlen állapotban levő" Sibolti Évát. Kérői nemes és nemzetes Czompó András és Fülöp Mátyás geresdi lelkész voltak, a kiadó pedig nemes és nemzetes Palásti János, mint vér szerint való atyafi. Édesanyja és mostoha apja szivesen adták volna a leányt, az eljegyzést is nagy lakomával megtartották. De a mennyasszony elidegenült jegyesétől. Németi lelkész előbb Ebergényi János szolgabiró, később pedig az ehkerület elé idéztette meg a leányt és szüleit. Az egyházi törvényszék mind a szülőket, mind a lelkészt egyházkövetésre itélte, mivel idő előtt akarták a leányt házasságra kényszeríteni. (Ker. jkv. 400. 407.)

Zábrák Jánost 1666. szept. 17. Pősén avatták fel sági lelkésznek, de nem tudjuk, nem a másik Ság volt-e ez a Kemenesalján. (Eht. Eml. 97.)

Lócs. A XIII. században a soproni johanniták birtoka volt s 1483. az erélyes Albert rendfőnök szerezte vissza. A reformáció korában itt is korán volt már gyülekezetünk. Filiái: Berény és Hetye (ma Iklanberény, Makkoshetye). 1628-ban a káldi születésű Kelemen Mátyás volt a lelkésze, kit 1614-ben avattak fel és 1633-ban Vámoscsaládon volt lelkész. Az 1631. évi egyházlátogatás idején Bánszky András a lelkipásztor s mellette Dukay Tamás, Nagy János (de Felsőlócs), Döbröczi István (de Alsólócs), Székely István (de Berény), Hettyey István (de eadem) Vas vármegye esküdtje a kiválóbb patrónusok. Egy kelyhet Bocskay hada előtt a vallonok vittek el Pongrácz Ferenc házától. Székely Istvánné Ujhelyi Zsuzsanna egy vont arany patyolatkeszkenőt ajándékozott a szószékre. A templom földei (öt hold) közel 30 esztendeig Czemetei István kezében voltak. Ravasz Miklós deák a templomra 8 frtot adott. A lelkész, kinek 16 hold földet szántanak, minden harmadik vasárnap predikál a filiában. Harangozó is van a gyülekezetben.

Bánszky lelkészt a hívek dicsérték, de Guarban 1640. már részeges volt s 1647. Vönöczkön a lelkészi hivatalától is megfosztották. 1640-46. Nemsovai András, 1651. Miskolczi Mihály (1654. szentgróti), 1652. Besenyey István (ki még ez évben itt meghalt), 1656. Dán Miklós a lócsi lelkész. 1656-ban és 1669. nov. 13. kerületi gyülés is volt Lócson.^[215]

Bük. A csepregi jegyzőkönyvek szerint 1650-ben Felsőbük Vizló-Büknek, Középbük Egyházas-Büknek, Alsóbük Mankó-Büknek neveztetett.^[216] Régi patrónusai a Mankóbüki Horváthok. Régi adójegyzék szerint 1595. itt már evang. lelkész (concionator) volt, ki 1 forint évi adót fizetett. 1596. márc. havában Soós János lozsi lelkész volt itt egyházlátogatáson több társával, akik Kincses Pál kőszegi lelkészt is ide várták. 1603-ban pedig Muraközi György esperes Pythiraeus Gergely németkereszturi lelkésszel vizitálta a büki egyházat. Első ismert nevű lelkésze Lakosi Gergely, aki 1622. volt Bükön, de 1628. már Bucsun és 1648. Rábakovácsin találjuk, ahonnan egy ideig Csényét is adminisztrálta. 1628. febr. 15-én még Bánóczi László a lelkésze, ez évi május 23-án pedig már a banovcei Hlinka László mondatik büki lelkésznek. Valószinű, hogy a kettő egy személyre vonatkozik. A bánóczi születésű Hlinka 1621. avattatott fel, 1631. mint lozsi lelkészt dicsérték a hívek s 1646-ban mint guari lelkész lett esperes. Valószinűleg ő volt őse a dunántúli Bánóczi családnak. 1631-ben Breznóbányai Mihály volt a büki lelkész. 1633-ban az egyházkerület az acsádi lelkészt (Gudor Jánost) ajánlotta a bükieknek. 1634-ben Zdanensis Mihály, volt sárvári rektor igérkezett Bükre, de nem jött el. 1635. Textoris György a büki lelkész, aki Lethenyey István könyve elé epigrammát irt; 1632-ben avattatott fel, 1646-ban pedig egyházasfalvi lelkész volt. 1646-tól 1652-ig Büki Mihály a lelkésze, aki egyideig nehéz viszonyok között a csepregi alsó templomban is szolgált. 1660-61. Fisztrovics György, a későbbi püspök volt a büki lelkész, 1666 óta pedig Fábri Gergely, akit Szakonyból hivtak ide. 1651-ben Mankóbüki Horváth Ferenc volt a gyülekezet tekintélyesebb patrónusa. Kerületi gyülés is többször volt itt 1645. 1646. 1649. és 1669-ben. 1645-ben püspök nem lévén, az esperesek avatták fel Bükön a lelkészeket. Különösen népes és fényes volt az 1669. évi büki gyülés, amelyen Szenczi Fekete Istvánt avatták fel püspökké.^[217]

Szakony. Egyike a XVI. századból való legrégibb gyülekezeteinknek. Kis Bertalan püspök azonban sem itt, sem Bükön nem tartott egyházlátogatást. Ezért aránylag csak kevesebb adat áll rendelkezésünkre. Első ismeretes lelkésze Komári Chapi Péter, ki már jelen volt a csepregi kollokviumon s ennek jegyzőkönyvét is 1591. jún. 3. aláirta. Az Egyesség Könyvének végszavai szerint az egyház kivánságára Komári is esküt tett hitvallási iratainkra és külön papiroson reversalist is állított ki, de valami súlyos apostasiával később mégis elpártolt ("visszatért az ő okádására"). 1596. virágvasárnapján Kincses Pál kőszegi lelkész Reczést gyalázó levelet irt Komári szakonyi lelkésznek, aki az aláirás visszavonása miatt el is ment innen messze vidékre, nem akart Reczés esperessége alatt szolgálni. Utódjának 1597. febr. 19. irja és örömmel kiált fel: liberatus sum (megszabadultam.)

Az utódja 1597 óta Sárvári Mihály volt. E két lelkész idejében Szentmiklósi György volt a szakonyi tanító, aki 1596 és 1598 között maga is aláirta az Egyesség Könyvét. Sárvári Mihály utóda a jeles Zvonarics Mihály volt (1599-1601), aki Németkereszturról jött ide és 1601. szept. 27. Kőszegi Rozs Balázs csepregi esperes társaságában Kőszegen járt a gencsi tanító ügyében. 1603-ban Sztansich Mihály volt a szakonyi tanító, ki a hivatalából elmozdított Benkóczi Mihály kövesdi lelkész peres ügyében szerepel. Zvonarics után Farkasdi Márton lett a lelkész, akinek idejében 1607. megegyeztek a szakonyiak, hogy "a föld kepének fele és a föld köbölnek is fele legyen az praedicatoré, az fele pedig az templomé; Felső Szakonyban minden holdról fél kepe, Alsó Szakonyban pedig egy holdról egy köböl élést tartoznak adni, valamit vetnek bele."

1607-ben a szakonyiak Andreades Mihály csepregi rektort avattatták fel maguknak lelkészül. Ezt már a következő évben a soproni magyarok hívták meg, de nem ment el, mivel a lakás és fizetés ellen volt kifogása. Ifjabb Nádasdy Tamás gróf 1609. ápr. 27. Lukácsházáról külön levelet irt a soproni tanácsnak, hogy a szakonyi predikátort meg nem kaphatják, mert "mikor a polgárság aféle tanítót nagy költséggel és fáradsággal felszenteltet, az magával nem szabad ember és nem kötelezheti el magát." Andreades mint szakonyi lelkész Kanizsai Pálfi Jánost 1607. Fertőszentmiklósra, 1609-ben pedig Sárvárra hívta tanítónak, de egyik állást sem fogadta el. Andreades 1612-ig volt Szakonyban, 1614-ben Pozsonyba hívták meg magyar lelkésznek, de itt még ez évi november havában meghalt.

1612-ben Kis Bertalan csepregi rektort avattatták fel maguknak a szakonyiak, aki 1614-ben mint szakonyi lelkész írt üdvözlő verset Zvonarics Imre csepregi esperes műve elé. Szakonyból Nagyczenkre, majd pedig Sárvárra távozott. Fiatalon választották kerületi jegyzőnek és püspöknek. 1621-ben Albini Márton volt a szakonyi lelkész, kit 1646-ban Bobán találunk. 1628-30. években Kőszegi András lelkészkedik itt s az 1628. évben egy ismeretlen nevű szakonyi tanító is jelen volt a csepregi gyűlésen. Kőszegi utóda Galli János volt, akinek özvegye 1647. mint szakonyi predikátorné és mint tanú szerepel Chernel Miklós táblabíró szolgálójának, Sánta Dorottyának házassági perében. 1646-ban a szakonyi születésű Fábri Istvánt hívták meg Lozsról. 1651-59. Fábri Gergely a lelkész, akit ide avattak fel s kerületi aljegyzőnek is megválasztottak. És 1666-69. Laurentius János lelkészt találjuk itt. Szakony igen sok lelkészt nevelt az egyházkerületnek, így például Odor István patyi és Ensel János meszleni lelkészt, valamint a Szakonyiak ároni családját. Kerületi gyűlés is sok volt itt, így például 1644. 1651. 1654. 1655. 1660. 1662. 1667. Ezek közül különösen az 1651. évi volt igen népes, melyen 111 magyar és 19 német lelkész jelent meg. A gyülekezeti élet itt egészen a nagy üldöztetésig (1673.) fennállott.^[218]

Keresztény. A XIII. században a soproni johanniták birtoka volt. 1483-ban az erélyes Albert rendfőnök szerezte vissza ezt is a rend számára. A XVI. század elején csak 14-16 porta volt az egész faluban. 1633-ban Nyéki Vörös Mátyás, a kiváló soproni keresztes pap és író telepíté be újra. Ekkor a jobbágyokkal kötött szerződés szerint "sok esztendők alatt pusztán állott faluhely" volt. Puszta volt a szentegyház helye is. Evang. lelkészt is csak ezen új betelepítés után hívhattak. 1642-ben Gomboth Mátyás volt a lelkésze, akit 1646. már Páliban találunk. 1653-ban pedig Rotarius Jánost avatták fel ide lelkésznek. Musay Gergely 1646. évi naplójában a Felsővidék elfoglalt gyülekezetei között említi s 1661. évi jegyzékében is felsorolja a még fennálló egyházak között.^[219]

Újkér. A XVII. században mezőváros (oppidum), melyben vármegyei gyűléseket is tartottak. Régi gyülekezet, mert a hívek már 1604. is a régi időket emlegetik. S ekkor Báthory Erzsébet Nádasdy Ferencné volt a földesasszonyuk. Az első ismert lelkésze egy kőszegi tanuvallomás szerint 1578-ban Semlyén Simon volt, aki 1550 óta vagyis Teufel Kristóf korától Schönnach Ferenc koráig előbb már Kőszegen lelkészkedett és 1570. Sopronban is próbabeszédet mondott. Második ismert lelkésze Szegedi András, ki jelenvolt 1591-ben a csepregi kollokviumon s annak jegyzőkönyvét is aláírta. Az 1595. évi lajstrom szerint az újkéri lelkész (concionator) 50 denár évi adót fizetett. 1596-ban a Formula Concordiae aláírásakor már Budaeus András volt az újkéri lelkész. Erről írja Soós János lozsi lelkész 1596. márc. 18-án: "A visitálók ma mennek ki Csepreghből visitálni. Először is Andreas Budaeus-hoz mennek, valamint állja meg az sárt". Bizony nem jól állottá meg. Hitvallási iratainkat elől a 8-ik helyen írta alá s mégis átpártolt a kálvinistákhoz. 1618-28. Tápon volt ref. lelkész a pápai esperességben.^[220] Budaeusszal egy időben 1596. a tanító Parthasy Mihály (talán Bárdosy). 1599-től 1604-ig Zempczi (Szenczi) Miklós volt az újkéri lelkész, akinek idejében 1602. máj. 13-án itt kerületi gyűlést tartottak s több fontos ügyet elintézvén, Nádasdy Ferenchez is levelet intéztek Sinkó Mátyás ügyében. Az iváni zsinat meghagyásából pedig 1604. évi január 19-én egyházlátogatás is volt Újkéren Pithyraeus, Zvonarics, Benkóczi és Kelemenovics lelkészek jelenlétében. Először is az egyházi földeket és egyéb jövedelmeket vették számba. A két Szopor 1604. Újkér filiája volt. A lelkészi fizetésekre nézve ez a jegyzőkönyv egyik legrégibb okmányunk. Azután pedig, miként ezt az iváni zsinat külön is meghagyta, Zempczi lelkész erkölcsi magaviseletére nézve hallgattak ki több tanut. Ezek részegséggel, szitkozódással vádolták őt s a szolgálóhoz való viszonyát is, akivel a lelkész táncolt és hüvely-kést (zsebkést) vett neki ajándékul, meggyanusították. Az itélet azonban nincs közölve. Nagy kár, hogy jegyzőkönyveink főként csak a fegyelmi eseteket örökítik meg, ami jót műveltek a lelkészek és tanítók, arról hallgatnak. (Ehker. jkv. I. 31. 56.)

Zempczi Miklóssal egy időben 1599. a csepregi születésű Talabor Jakab az újkéri tanító. E két tanítójukat Parthasyt és Talabort valószinűleg lelkészeknek is felavatták, mert még 1631-ben is visszaemlékeznek a régi plebániaházban (az iskolaház helyén) lakott Jakab és Mihály nevű predikátorokra. 1626-ban kerületi gyülés volt Ujkéren, hol több kandidátust avattak fel lelkésznek. Az 1628. évi csepregi zsinaton pedig Ferrari András lelkész képviselte a gyülekezetet s jelen volt ugyanitt az ismeretlen nevű ujkéri tanító is. Ez a Ferrari lehetett az az András predikátor, ki a Bácsmegyei János által ajándékozott kehelytakarót kevéssel 1631. előtt elvesztette.

1631. május 9-én Kis Bertalan püspök járt egyházlátogatóban Ujkéren. A lelkész ekkor az egykori csepregi rektor, Albinus Fejér János volt, akit igen dicsértek a hívei s 1632. a kerület is megválasztotta egyháztanácsos presbyternek. Ujkérnek is Nádasdy Pál gróf a földesura. Vannak nemes és nemtelen lakói, kik egyformán szántanak a lelkésznek. Van még tized és sedecima. A templomnak négy kelyhe van, az egyiken még rajt az "Ave Mária". Van egy töredezett tornyos monstrantiája is ezüstből, "tornyocskája alatt Mária ábrázatja aranyos." Vannak még papi öltözetek, oltárra való ékességek és a szószéken kárpit. A paplak a templom földjén van. Az iskola pedig a régi plebánia helyén s mivel ez a telek a lelkészt illeti, azért kivánja a püspök, hogy másutt építsenek. Ujkér iskolája egyike a legrégiebbeknek. Itt is jár a tanítónak sabbathalis és Szent Gál kakasa. Két filiája ekkor is: Alsó- és Felsőszopor.

1633-ban az egyházkerület megengedte, hogy Nodificis István sárvári rektort hívhatják meg lelkésznek. De 1634-ben már Serényi György volt az ujkéri lelkész, aki Erdélyből Tordáról való, előbb szombathelyi plebánus és kanonok volt, 1620 óta pedig légrádi evang. lelkész. 1636-ban ő is ott volt azok között (Lethenyey, Musay), kik a fiatal Nádasdy Ferencnek latinból való fordítását javítgatták. 1635-ben Zdanensis Mihály (előbb sárvári rektor) volt az ujkéri lelkész, kit ekkor már esperesnek jelöltek. 1637-ben pedig Thomanides Jánost avatták fel ide. Áttérése után Nádasdy Ferenc 1644. az ujkéri templomot is elfoglalta, de a kiküldött bizottság 1646. visszaadta. 1651-53. Szili Ferenc a lelkész, aki 1635. avattatott fel s 1646-ban még Terestyénfalván, 1663-ban pedig már Szilvágyon lelkészkedett. 1660-ban Nádasdy gyalogos katonái foglalták el a templomot és űzték el a lelkészt (valószinűleg Szili Ferencet.)^[221]

A büki gyülésen 1659. Ujkér nevében Erhart Márton és Nagy János gondnok azt kivánták, hogy a két Szopor mint filiák a paplak és iskola építésében, a kertelésben s egyéb szükséges dolgok végezésében harmadosok legyenek. Erre Meszleni Pál és Szopori Gergely szopori gondnokok így feleltek: "Nekünk szoporiaknak magánosan való templomunk, czemeteriomunk (temetőnk) és kelyhünk vagyon, ennek okáért mi azoknak épületihez vagyunk kötelesek, az mi pedig a materna ecclesiának parochiális házát illeti, ha mikor ujonnan fundamentombul kölletik építeni, készek leszünk, mint azelőtt, ugy most is mind pénz s mind fabeli segítséggel lenni, de hogy aprólékos építésben, kertelésben, sározásban segítséggel legyünk, semmiképpen nem akarunk". S ezt főként azzal okolták meg, hogy ők az áttért Nádasdy Ferenc gróf birtokán nem akarnak építeni. Ezt az ügyet már 1627. dec. 1. a lövői gyűlésen is tárgyalták s 31 év óta megnyugodtak rajta. Az egyházkerület tehát most is a filiák álláspontját tette magáévá. (Ehker. jkv. 478. l.)

Alsó- és Felsőszopor. Ujkér filiái, de időnként mint anyagyülekezet is szerepelnek. Az 1604. évi egyházlátogatáskor mint filiák említtetnek, melyekbe az ujkéri lelkész minden harmadik vasárnapon járt predikálni. De 1608-ban Hollósy János már külön lelkésze volt Szopornak, akit 1614-ben Vathon találunk. 1610-ben már Stephanides Mihály irja magát szopori lelkésznek. Harmadik ismert lelkésze pedig 1646-ban Skriba János, ki 1631. még Nemesládonyban volt. Az 1631. évi egyházlátogatáskor ismét mint filiák fordulnak elő a jegyzőkönyvben. Jelen voltak ekkor a nemesek sorából Szomay Pál, Sághi István, Meszlény Ferenc (de Alsó Szopor), Szopori Ferenc (de Felső Szopor), Czene Ferenc, Alsószopori Nagy Pál stb. A felsőszopori határban egy kápolnácska volt, melyhez a régi Czene, Szopori és Győrfi családok "lelki buzgóságból" 16 hold földet adtak, melyeket azonban most a rokon Kálmán, Hetyei és Csikós családok a magukénak vitattak. Volt a templomhoz egy kehely, egy missale és egy papi öltözet "kit ornátnak hívnak". Alsószoporon is volt 18 hold föld, melyekről kepét szedtek. Volt itt egykor plebániaház is, "amint a Czene familia, régi nagy idős eleitől hallotta, a templom mellett alszélről" s e mellett 3 hold földnyi erdő "kit pap gyakrának hívnak". A szoporiak is fizettek nem csak a lelkésznek, hanem a tanítónak is. Musay Gergely 1661. évi jegyzékében a két Szoport már ismét úgy említi, mint Ujkér filiáit, holott 1646-ban még külön lelkésze volt. A szopori templomot Nádasdy Ferenc gróf Bácsi jezsuita és növendékpapok segítségével foglalta el 1661-ben.^[222]

Egyházasfalva. Filiái: Basztifalu (Bástifalu),^[X] Völcsej és Gógánfalu. Ez utóbbi filiában Erdősi Sylvester Jánosnak Nádasdy adományából egy kis mezei jószága volt. János nevű második fia 1541. május 7. itt született. Ellenségei elől Sárvárról menekült ide. Míg azonban Bécsben járt 1543 tavaszán a gógánfai jobbágyok a háborus török világban Sylvesternek minden vagyonát, lovait, teheneit, sertéseit, gabnáját veszni engedték. E vidéken tehát Sylvester terjeszté elsőben a reformáció tanait.

1607-ben Szeniczei Henczel Márton volt lelkésze. Kis Bertalan püspök 1631. május 9-én tartott itt egyházlátogatást, amikor azonban a lelkészi hivatal üresedésben volt. De a nemesi patrónusok közül jelen voltak Pásztori Gergely, Szomay Pál, Básty Gergely Bástifalváról, Thőtösi Ferenc megyei esküdt Völcsejről és Nagy Benedek biró Gógánfalváról. Itt az egyház jövödelmének megvizsgálására nem is volt szükség, mert a "nemes patrónusok esztendőnként számot vesznek a céhmesterektől." A templomnak van kelyhe, az oltáron nyomtatott kárpitja, a prédikáló széken cafrangos csótárja. A templomhoz 24, a parochiához 45 hold földje van s ezen kívül erdeje, rétje, szőlője. Ez utóbbit "néhai kedves lelkipásztoruknak conferálta az fára ex gratia." A paplak "alkalmas curia gyanánt vagyon gyümölcsös és elegendő veteményes kertével." Négy zsellér jobbágy is tartozik hozzá. Iskola eleitől fogva nem volt, hanem a mostani (1631) nemzetes patrónus urak építették az egész keresztyén hallgatósággal együtt. A tanítónak halott fölött éjjeli virrasztáskor való énekléstül 12 denár jár, ezenkívül minden gyermektől egy kántorra 25 denár, Szent Gál kakasa, harangozási díj. A német gyermekektől, amint megalkudhatik stb. 1642-ben kerületi gyülés is volt itt, melyen Kis Bertalan püspök több kandidátust avatott fel. Mindjárt az egyházlátogatás után még 1631. Győrvári Miklóst választották meg lelkésznek, aki 1642-ig maradt itt s ekkor Szécsénybe ment Telekesi Török János birtokára. 1645-ben a sárvári születésű Textoris György volt itt a lelkész, akit 1632. Peresztegen a sopronmegyei Ságra avatott fel Kis Bertalan püspök és 1635. Bükön volt lelkész. Utóbb Kaboldon működött s csak innen való elüzetése után jött Egyházasfalura. Itt ő irta 1645. szept. 16. Basztifalvi Baszti Margit végrendeletét, ki Egyházfalva templomának is két darab földet hagyott. A büki zsinaton 1646. aug. 13. kerületi aljegyzőnek választották meg. Még ez évben jött kisegítő lelkésznek Sopronba, ahol hamarosan meg is halt. Lethenyey István esperes leánya volt a felesége. István nevű fia a Kaboldi nevet vette fel. Unokája Kabódi Textoris Menyhért pedig soproni kirurgus volt és krónikát irt. Utódjáúl Musay püspök 1647. Büki Györgyöt avatta fel egyházasfalvai lelkésznek. 1651-54-ig Fisztrovics György, a későbbi püspök volt itt lelkész, akit 1661. Kőszegre hívtak meg, 1669-ben pedig Deselvics István esperes lett az utóda. A gyülekezet a nagy üldöztetésig (1673) fennállott. Utolsó lelkészét Pásztory Zsigmond és Rabi István horvát lovasokkal annyira megkínozták, hogy állítólag az áttérési igéretet is kicsikarták tőle.^[223]

Horpács. A középkorban itt, valamint a sopronmegyei Márcfalván, az Ostffyak őseinek, az Osl nemzetségnek voltak birtokai. Ezek adtak birtokrészeket Horpácson már 1230. a csornai premontrei rendnek és a márcfalvi ágostonrendűeknek is. Az utóbbiaknak zárdája is volt Horpácson, de elpusztult. Gyöngyösy Pál prépost (1857) tévesen közli, hogy a premontreieknek fiókprépostságuk is lett volna Horpácson. Némethy Lajos a márcfalvi prépostság történetirója mondja, hogy a Széchenyi grófoknak Horpácson szép kastélya van, ez valószinüleg a zárda köveiből épült. De késő románstilű temploma, mely Rómer, Stessel és Pasteiner szerint a XIII. század közepén épült, még áll s méltó versenytársa a jáki templomnak. Az eredeti építkezésből, sajnos, csak főkapuja s belsejében néhány oszlop maradt fenn.^[224]

A reformáció korában 1541-43. Erdősi Sylvester járt itt, kinek a közeli Gógánfán birtoka is volt. Az 1631. évi egyházlátogatás alkalmával a 78 éves Tóth Mihály egy régi emberre, Cankó Pálra, a predikátorság jobbágyára hivatkozva (aki szintén régi emberektől hallá) vallotta, hogy a horpácsi templomot "a nemeskéri határban lévő régi barátok ott levő klastromából építették ide." Egy "némi nemű nagy kegyességű patrona" építtette a templomot "klastrom formára" és fehér barátokat hoztak bele: "Sziget veszedelme előtt való időben mentenek el innét a barátok és azután fogva mind predikátorok laktanak innét."

E tanuvallomás szerint a régi ágostonrendű zárda pusztulása után egy kegyes patrona új templomot épített "klastrom formára" s ebbe fehér, vagyis pálosbarátokat telepített a XV. század végén vagy a XVI. elején. E kegyes nőt én Kanizsay Lászlóné Drágfi Annában, Nádasdy Tamásné anyjában (második férje Frangepán Kristóf) keresem, ki Sárvárott 1528. súlyos betegen tett végrendeletet. Ezek a pálos barátok azután a szigeti veszedelem (1566) előtt engedtek helyet az evang. lelkészeknek. A "Gurundban" (Grund) levő templomföldeket még Nádasdy Tamás († 1562) vette el a nemeskériektől és maga használta. Ezek fejében ő adott évenként egy palástot a plebánusnak, illetve később a predikátornak, amelyet a nemeskériek elmulasztottak megadni. A nádor többször járt Horpácson, mint példáúl 1560. dec. 5-én. Halála után 13 éves fia, Nádasdy Ferenc Bécsből 1568. júl. 30. kéri az édesanyját, hogy Horpácson a pap zselléreit adná Giczi Farkasnak "csak addig, míg pap találkoznék oda", hogy a szomszéd Gógánfalván segédkezzenek neki. A lelkészi állásnak ez a megüresedése azonban nem tarthatott sokáig. Egy hónappal később pedig a jószivű ifjú János deák számára kér ismét egy fertály földet Horpácson az édesanyjától. Máté csornai préposttól még Nádasdy Ferenc idejében († 1604) vettek el a gógánfai és lédeci határ között 4 hold földet, mivel megbizonyosodott, hogy a horpácsi templomhoz tartoznak. A predikátori ház eleitől fogva a templom mellett volt az egyház földjén és nem a többi házak rendjén.

Az első ismert horpácsi evang. lelkész Alsólendvai Péter, ki jelen volt a csepregi kollokviumon s ennek jegyzőkönyvét is 1591. jún. 3. aláirta. De az Egyesség Könyvét már nem irta alá, Beythe Istvánnal átpártolt a reformátusokhoz; Vépen volt lelkész és esperes, ahonnan 1612. űzetett el (pro nomine Christi ejectus). De 1614-19 Körmenden volt ismét esperes-lelkész, itt halt meg 1619. júl. 19. (post multos viriliter contra regnum diaboli exantlatos agonas). Kanizsai Pálfi János irt halálára emlékverset. A fentebbi Tóth Mihály még ennek is jobbágya volt s ő hordozta a lelkészt a maga lován Nemeskérre, valamint utána még három lelkészt is, mert Nemeskér eredetileg Horpácsnak volt a filiája. De úgy látszik, Ujkér is igényt tartott reá, mert az iváni zsinat jegyzőkönyve már 1603. utasította az egyházlátogatókat, hogy nyomozzák ki, vajon Nemeskér Horpácsnak vagy Ujkérnek a filiája-e. (Ker. jkv. I. 50.)

Alsólendvai távozása után még 1596. Szentgyörgyvölgyi Gergely lett a horpácsi lelkész, aki már aláirta hitvallási iratainkat. Ennek az utódja Kóla János, aki előbb (1596) Niczken, később pedig (1608) Szentandráson s végül 1630 körül Vámoscsaládon volt lelkész. Kola 1602. febr. 21. már Horpácson volt, mert e napon Tóth Istvánnak, Nádasdy Ferenc gazdatisztjének házassági perében tett mint lelkész tanubizonyságot. Muraközi György esperes és Pythiraeus Gergely németkereszturi lelkész 1603. még Kola idejében voltak Horpácson is egyházat látogatni. Donghó Gergely, a volt sárvári és csepregi rektor 1607. máj. 9. avattatott fel horpácsi lelkésznek. Később Csepregen s végül Kövesden (1634-37) működött. Utódát Eőri Pétert 1610. okt. 20. avatták fel lelkésznek az esperesek. Tóth Mihály jobbágy a három utóbbi lelkészt is szolgálta és hordozta szekerén Nemeskérre.

Kis Bertalan püspök az 1631. év tavaszán látogatta meg a horpácsi gyülekezetet is. A földesura Nádasdy Pál gróf volt ekkor, aki Thury Benedek nevű tisztje (officialis allodii Horpách) által képviseltette magát. A biró Mendől Jakab, a lelkész pedig Rotarius Márton volt, akit még 1619. május 9. avatott fel Klaszekovics István püspök. Jelen volt a filiából Török Mihály lédeczi biró is. Régi templomukban egy aranyozott ezüst kelyhet s a prédikáló széken egy bécsi csótárt talált a püspök. A régi szerzetesi öltözetek időközben a filiába Nemeskérre kerültek át. Itt 1633. még azt mondják: "volt a hiúban valami fekete ruha, kit barát ruhának hivtak, de a házzal együtt égett el." És a 114 éves Kéri Máté 1611. máj. 8. tett végrendeletében mondja: "A pap öltöző kettő volt, mind a kettő bársony volt és a kámsa fehér bibor volt, földig való sűrű ráncos". Ezek még az ágostonrendű és pálos barátok maradványai.^[225]

A Gurundban levő templomföldeket most is Nádasdy Pál gróf birta s a püspök meghagyta, hogy ezek fejében évenként a papi palástot kérjék meg tőle. A templomhoz több hold "köblös föld" is tartozott, melyeket a gyülekezeti tagok (egy holdat Rotarius Márton lelkész is) használtak és évenként egy köböl termést szoktak utána fizetni, melynek fele a templom épületére, fele pedig a lelkésznek járt. A Hermesben is volt a lelkésznek 12 hold földje a gróf úr földei között, de mivel "az egyházi embereknek itt az úr őnagysága béresszolgái miatt nagy szenvedésük volt", Nádasdy e helyett a faluban Czuppon Pál házahelyét adta, mely félhely. A lelkésznek hat zsellére volt s ezeknek szolgálatát a kerületi gyülés állapította meg. "Itt schola ház soha bizonyos helyben nem volt, hanem ahol a velál rendelt neki helyet". Az iskolához szántóföld nem tartozott. A tanító gabonát, egy kántorra 25 denárt, Szent Gál kakasát, vásárpénzt stb. kapott. Rotarius lelkész jobbágyai közt támadt vetekedést 1631. júl. 9. Galgóczi Miklós fertőszentmiklósi esperes igazította el. De már előbb is volt látszemle (oculata revisio) künn a mezőkön, melynél Nagy Benedek, a csornai prépost ispánja is jelen volt. A premontreieknek tehát még most is volt itt birtokuk. Több tanú vallomása szerint Nemeskér is a XVI. században Horpács filiája volt, de most már csak Lédecz említtetik mint ilyen. A lédeciek is úgy fizettek, mint a horpácsiak.

A gyülekezet későbbi sorsáról keveset tudunk. Nádasdy Ferenc áttérése után 1644. febr. 3. és 1645. nov. 30. között a horpácsi lelkészt is elűzte. Az először itt járt biztosok visszaitélték a templomot, de az evang. hívek az urodalmi tisztek fenyegetései miatt nem mertek lelkészt hívni. A plebánus pedig Kövesdről már misézni is átjárt. A második bizottság 1646. nov. 13. napján újra visszaadta az egyházi épületeket és földeket a hat jobbággyal együtt. 1660 körül végre is a (soproni) jezsuiták foglalták el a templomot és űzték el a lelkészt. Horpács utolsó lelkészeit már nevük szerint sem ismerjük.^[226]

Lövő. Régi magyar neve Loevoe volt már a középkorban. Ősi lakói besenyő határőrök, nyilas vitézek (sagittarii, speculatores). Ősi pecsétjén is, az 1612. kelt okmányon lövő, nyilas vitéz lövésre feszített nyillal látható. Német lakosokat már valószinüleg IV. Béla telepített ide a tatárjárás után. Sicz (Schützen) néven a XVI. század végén, de még 1650-59. is emlegetik jegyzőkönyveink. Németlövő neve csak a Bach-korszakból való.^[227]

A vármegyének régi mezővárosa (oppidum, oppidulum). A lakók maguk is városnak nevezik. Még 1650-ben is volt kastélya. Földesurai 1387 óta a Kanizsayak s azután a Nádasdyak, de kisebb nemesi földesurak is laktak benne. A török elől 1533. és már valószinüleg előbb is sok horvát család menekült ide is. Osztopáni Perneszi András 1566. irta Miksa királynak: "Szigetvár elfoglalása után Lövőre vonultam családommal és ott kastélyt (castellum) építettem; több mint 600 paraszt menekült ide a török elől." Feltünő Lövőn a sok szláv név: Balich, Gyuravich, Milkovich, Musich, Palovich, Radich, Stefanich, Szedenich, Jagodics, Portics, Nadarics, Obrán, Dokopendics stb. Némelyek még 1631. is kivánták, hogy a lelkész "néha-néha tótul is (azaz horvátul) predikállana." És egy nyomtatott tót graduál volt a gyülekezet birtokában. Lövőről származott Lövey Mátyás soproni tanácsos és Lövey Balázs győri lelkész is. Atyjok Sziszekről vándorolt be és Herbics volt a családi neve. (Dévén Mihály volt zágrábi polgármester leányát Dragonus lelkész Hegyfalun vette feleségül.)

Németek később is települhettek ide. Ilyen német lehetett példáúl a Gallen család, mely valószinüleg Kassáról származott ide. Kassai volt Nádasdy Tamás udvarában Zoltán Imre is. Gallen János könyvkereskedő Kassán 1581. nyert polgárjogot és 1583. halt meg. Gallen Mihály pedig (vera nobilitate insignis) Nádasdy Ferencnek volt belső bizalmas embere (familiáris). Az esperesek az Egyesség Könyvének egyetlen fennmaradt példányát névre szóló nyomtatott díszes táblával 1598. ennek ajánlották. Ennek fiai lehettek Lövőn Gallen András és György nemesek. A Nádasdyak sok jó indulattal voltak a lövőiek iránt.

Első ismert evang. lelkésze Musics Mátyás, aki már egy 1572. évi okmányon itt szerepel s 1579-ben "az lövei Szent Márton egyházában" keresztelte Cvitarics Varga Miklóst a lövői tanács által kiállított nemzetséglevél szerint. Musics 1596. aláirta az Egyesség Könyvét. Valószinüleg még Lövőn volt ekkor. Első ismert tanítója pedig a városnak Belechich Gáspár (magister scholae in oppidulo Leoveo), aki 1599. irta alá hitvallási iratainkat. Virágzó lehetett itt az egyházi élet már a XVI. században is, mert a Laibachból evang. hite miatt számüzött Manlius János is a vándornyomdájával 1592-1593. Lövőn működött. Kilenc nyomtatványa jelent itt meg, melyeken a város nevét "Siczben, Syczini" szavakkal jelzi. Ezek között vannak Hunyady Ferenc, Decsi Gáspár, Gosárvári Mátyás históriái, a református Pathai István könyve "Az sakramentomokról", Szalaszegi György muraszombati lelkész imádságos könyve, Bock Mihály Füves Kertecskéje és Heltai Gáspár Vigasztaló Könyvecskéje. Ez utóbbit Manlius Czipnik Tamás tótországi főharmincadosnak és Koronghi Benedek harmincados ellenőrnek, mint pártfogóinak ajánlotta. A nyomda működése a buzgó és tudománykedvelő Nádasdy Ferenc idejére esik, aki nagy jóakarattal volt a lövőiek iránt.^[228]

Az iskolát is ennek idejében építették a csordásház helyére. A 80 éves Szőts Pál nemes 1631-ben még visszaemlékezik reá, hogy ez volt az első iskolaház Lövőn. "Mert ezen a földön - úgymond - az én emlékezetemre elein csak Sárvárott, Csepregben, Kőszegen és Sopronban volt, ezen kívül sohul nem volt iskola, hanem rendeltek azután Szentmiklósra, Lozsra és Lövőre." Majd ennek elpusztulása után a Malom-út mellé építettek új iskolát.

1602-ben Magyari István esperes és az egész csepregi zsinat azt kérte Nádasdytól, hogy az általa Nagyőr híres iskolájában és egyéb helyeken kitaníttatott Sinkó Mátyást engedje át Lövőre lelkésznek, akit már a németkereszturi iskolába rendelt ki. Ajánlották ugyan a lövőiknek a niczki és ikervári lelkészeket is, de ezeket nem fogadták el, mert olyant akarnak, aki dicséretesen tudná a tisztét betölteni. (Qui eidem non praeesse solum, sed odesse etiam possit laudabiliter). A zsinat azt irja Sinkóról Nádasdynak: ez egymaga többet fog ott tenni Isten igéjének terjesztésében és a hűséges szolgálatban, mintha tiz más olyant küldünk közülünk, akit nem kivánnak. Valószinű, hogy Nádasdy erre át is engedte Sinkót. 1604. dec. 16. kerületi gyűlés volt Lövőn "nagyságos Báthori Erzsébet (Nádasdy F. özvegye) birtokán." Ez még Sinkó idejében történt, de 1609-ben már Miholics Lukács volt a lövői lelkész.

1615. máj. 20-án ismét kerületi gyülés volt Lövőn, ahol Klaszekovics István püspök 11 kandidátust avatott fel lelkésznek. Erről a gyülésről mondja Pathay István református püspök szemrehányólag, hogy Macheropaeus István rohonci horvát predikátort, aki néha az evangelikusok gyüléseire is el szokott menni, Lövőn nem csak hogy jó szóval nem fogadták, hanem ki is küldték a házból, bosszúságos szóval mondván: "Menj ki közülünk, mert ellenség vagy, nem akarjuk, hogy sem seregünkben, sem tanácsunkban velünk légy." Itt avatták fel Ikervárra Lethenyey István sárvári rektort is, aki azután 1617-1621-ig Lövőn volt lelkész. 1617. okt. 2. már Lethenyey járt Nádasdy Pál grófnál Sárvárott és a lövői iskola számára 10 köböl buzát eszközölt ki évenként. Nádasdy külön levélben biztosította ezt. "A mi eleinktől, boldog emlékezetű szüleinktől adattatott és rendeltetett jókban, úgymond, megtartani akarjuk lövői városunkban lakozó jobbágyainkat." S a tíz köböl buzát oly feltétellel adta, hogy "az ott való scholamester látván az ifjaknak tanuló voltukat, felét az ott valókra költse, felét magának tartsa; ha pedig nem volnának öreg ifjak, magáé legyen éppen." Ebből látni, hogy Lövő a jóhirű iskolájára nagy gondot fordított. De későbbi tanítóinak nevét, sajnos, nem ismerjük. Lethenyey, aki maga is kiváló rektor és iró volt, az iskolát is felvirágoztatta. Ebből került ki Vajda György, a kőszegi rektor.^[229]

Még Lethenyey idejében azonban nehéz idők következtek Lövőre is. Collalto és Esterházy hadai, melyek 1621. jan. 6. Csepreget elpusztították, Lövőt is, Nádasdynak ezt a második virágzó városát feldulták. A csepregi diák irja historiás énekében:

Lethenyeyt éppen a pusztulás után hívták meg a vértanu Zvonarics Imre helyébe Csepregre. De Lövőre is méltó utód került a buzgó Musay Gergely személyében, akit 1623. még Zvonanics Mihály püspök avatott fel Lövőre.

Musay majdnem negyedszázadig (1623-1646) volt Lövőnek buzgó lelkésze. Itt választották meg 1638. esperesnek és 1646. püspöknek is. Az ő idejében csatolták Nemeskért is, mely előbb Horpácshoz tartozott, Lövőhöz. És Musay idejében látogatta Lövőt Kis Bertalan püspök is 1631. ápr. 8-án. A két Gallen testvéren kívül Szüts Pál nemes és Portics György biró volt még jelen. A hívek dicsérik lelkészüket s már annyira megmagyarosodtak, hogy csak "némelyekért" kellett volna Musaynak "néha-néha" tótul (horvátul) is predikálni. A templomnak voltak földei a "törvényfánál" és a "várhelynél". A 80 éves Szöts Pál vallja, hogy Nádasdy Ferenc régebben csak köböl gabonát szedetett az írtás földekről, egyebet semmit sem, de azután, hogy a papoktól a dézsmát megvette (bérletbe), kepét szedtek úgymint tizedet és 20 denár irtáspénzt. Gallen Andrásnak a templom mellett voltak zsellérházacskái és egy kis darab földje, melyen előbb kenderáztató, utóbb pedig kovácsműhely is volt. Erre nézve most derítették fel, hogy ezeket még 1572-ben Musics Mátyás lelkész és Podloski Jakab biró idejében a város adta Gallen András atyjának Györgynek azért, hogy a templomot belől a maga költségén megépítette és megfehérítette. Erre nézve elő is mutatta a "város méltóságos levelét" és ezt a privilégiumot 1588. Nádasdy Ferenc is konfirmálta.

A predikátori ház a templom mellett épült, de régebben még közelebb volt a templomhoz. A templom mellett való árok miatt nem építhették a régi házhelyre. A lelkésznek 10 jobbágya s elég szántófölde, és réte van. Az iskolaház zsellérház, csak 4 hold földe van, a tanító és tanulók a fentebbi tíz köböl búzát kapják. A gyermekek egy kántorra egy denárt fizetnek itt is, a német gyermekek 1 forintot minden kántorra. Ez utóbbiak minden vásárkor egy-egy kést is adnak a tanítónak. Felhő eleibe való harangozásért egy itce bor és Szent Gál kakasa itt is kijár. Nemeskér csak nem régiben rendeltetett filiálisul Lövőhöz. A lelkésznek 12, a tanítónak 5 forintot fizet. A stólákat úgy fizeti, mint Lövő. A lelkésznek, aki minden harmadik vasárnap jön ki predikálni, ételt és italt adni tartoznak.

Musay tehát a Nádasdyak oltalma alatt itt elég jó viszonyok között élt. De az ifjabb Nádasdy Ferenc hitehagyása után, akinek latinból való magyar fordítását 1636. még ő is javítgatta, neki is a szomszédos Nemeskérre kellett menekülnie 1644. vagy 1645-ben. A kir. biztosok 1646-ban két alkalommal is jártak itt. Először nem jöttek ki, hanem csak Kövesdre hivatták képviselőiket s az itt megjelent hat vagy nyolc ember Nádasdy kedvét keresve azt mondta, hogy szeretik az oda rendelt plebánust Gubasich Jánost (croata)^[230] és meg is tartják. Ezért azután meg is hagyták közöttük. 1646. november 13-án azonban az újabb biztosok, Cziráky Mózes sopronmegyei alispán, Bessenyei István kiskomáromi kapitány, Hanvay Ferenc abauji és Botka Ferenc pápai követ, már személyesen kimentek Lövőre s ezek meggyőződvén róla, hogy a hat szenátoron kívül a többi hallgatóság mind evang. lelkészt akar, a templomot és a többi egyházi javakat vissza is itélték nekik. Távozásuk után azonban nagy viszálykodás támadt a városban. Végre is az evangelikusok lévén többségben, a templomot elfoglalták, a biztosokat kisérő Musay Gergely a pápista pap jelenlétében imádságot is mondott az oltár előtt s az áldozópapot a parochiából kitették. De egy hét mulva Nádasdy emberei az urodalmi tisztek által bátorítva ismét elvették a templomot és visszahozták a misemondót. A buzgó Musay Gergely esperesnek, aki önszántából csatlakozott a kir. biztosok mellé, hogy a visszarendelt templomokat rövid istentisztelettel birtokba vegye s akit, mint nem hivatalos személyt, Cziráky el is akart maguk mellől utasítani, íme ily dolgokat kellett megérnie a maga gyülekezetében.

Musay azután Nemeskérre költözött át, ezt a helyet azonban mindig csak exiliumának mondotta. 1646. aug. 13. már mint nemeskéri lelkészt választották meg püspöknek. Eddig is kiváló jelét adta arravalóságának s nehéz időkben kormányozta egyházunkat 1664. febr. havában bekövetkezett haláláig. Távozása után Lövőnek még egy evang. lelkésze volt és pedig a lövői származású Vajda György, aki csak egy itteni főrangú nőnek köszönhette, hogy Lövőn még predikálhatott. Vajda 1643-ban Rozsnyón tanult, hol Kucsera János igazgató elnöklete alatt a római egyház bálványozásáról disputációt is tartott, melyet nyomtatásban is kiadott. (Disquisitio Historico-Theol. Lőcse 1643. Egyetlen példánya a hallei magyar könyvtárban).^[231] Azután 1649-ig Kőszegen volt rektor. Lelkésznek 1650. jan. 11-én avatta fel Musay Doroszlón és pedig "in concionatorem aulicum dominae magnificae Erdődianae". Vajda 1650. márc. 16-án már Lövőről írt egy igen érdekes levelet.

E szerint a lövői kastélyból (ex Castello Sicz, melyet talán a fentebbi Perneszi építtetett), írja a levelét és "asszonya őnagysága" erőtelen állapottal van, ami miatt nem is távozhatik el mellőle. Evang. mágnásasszony, akit ez a cím megilleti, itt a Dunántúl ekkor már csak egy volt, Erdődy Bálint özvegye, Révay Zsófia, akinek Lethenyey kőszegi lelkész 1648. még egy vigasztaló könyvecskét küldött ajándékul s akit az országgyűlésen Wittnyédy István képviselt. Az evang. özvegy grófnénak, kinek előbb Monyorókerék volt a lakóhelye, unokaöccse, Nádasdy Ferenc most itt Lövőn adott menedékhelyet.

Vajda ezt a levelét bizonyos Csepregi Mihály deáknak írta, aki tőle nem igen messze lakott, s akivel irott graduált készíttetett, de csak olyan énekeknek (és pedig tótból fordított énekeknek is) a kótákkal való lemásolását kérte, amelyek nincsenek meg "a nyomtatott csepregi graduálban". A levél az akkori evang. templomi liturgiát még igen gazdagnak mutatja és Vajdának kiváló hymnologiai ismereteiről tanuskodik. Ez a levél egyetlen bizonysága, hogy volt egy nyomtatott csepregi graduálunk is, melynek ma már egy példánya sem ismeretes.

Vajda még 1651-ben is Lövőn volt lelkész, mint ilyen vett részt június 20. a szakonyi kerületi gyűlésen és július 9-én a ruszti új templom felavatásán. 1661-ben mint az acsádiak lelkésze predikált a büki zsinaton s ugyanitt egy törvényellenes esketés miatt egyházkövetésre itélték. Valószínű, hogy a már betegeskedő Erdődy grófné halála után nyomban megszünt Lövőn a gyülekezeti élet. Most is bizonyára csak a kastélyban tarthattak istentiszteletet, mert Musay tudósítása szerint még 1646-ban misés pap foglalta el a templomot. S a kerület 1650. is felpanaszolta a nádor előtt, hogy a lövői templomot, bár visszaitélték, még sem kapják meg. Az 1662. évi sérelmek között Lövő már nem említtetik, ebből is azt kell következtetnünk, hogy innen már jóval korábban kellett Vajdának eltávozni.^[232]

Nemeskér. Előbb Horpács, később Lövő filiája. Az iváni zsinat 1603. utasította az egyházlátogatókat, hogy nyomozzák ki, melyikhez tartozik. De két izben már a XVI. és XVII. században anyagyülekezet is volt. Horpácsi régi tanuk vallomása szerint a horpácsi ágostonrendűek középkori klastroma is a nemeskéri határban épült. Midőn ennek köveiből "a nagy kegyességű patrona" a horpácsi templomot építtetni kezdte, s a kőhordás alatt a hetedik szekér a nemeskéri falu helyén eltörött, ezt isteni itéletnek vette és Nemeskéren is épített egy kápolnát. E szerint ez utóbbi egy idős volna a horpácsi templommal, s ebbe a kis templomba jártak a nemeskériek a reformáció korában is. A római katholikus világból maradtak és voltak itt még 1633-ban is kelyhek, melyek közül egyet "Bécsújhelyen eladtak és a templom felit csinálták belőle"; két ampulla "kikből mosdottak és ittak az papok, két oltáröltöző, két papöltöző, mind a kettő bársony és a kámsa fehér bibor volt, földig való sürű ráncos; és a hiuban valami fekete ruha, kit barát ruhának hívtak, továbbá casula, stola, alba", de Kériék házával együtt elégett. Itt kisebb nemesi családok laktak, a Kéri, Mikó, Gallen, Vajda, Semberger stb. családok, akik később Nádasdy haragjától is meg tudták védeni a gyülekezetet.

A 78 éves Tóth Mihály horpácsi lakos még jól emlékszik, hogy lelkészeiket, Alsólendvai Pétert, Kola Jánost, Donghó Gergelyt, Eőri Pétert, mind ő hordozta Nemeskérre, mint filiába és több tanu is vallja, hogy Nemeskér Horpács filiája volt. De Kosztoláni György (Budaeus András ujkéri lelkész neve után) 1596 és 1598 között mégis mint nemeskéri lelkész irta alá az Egyesség Könyvét. Ekkor tehát egy rövid időre anyagyülekezet volt. Kosztoláni jelen volt 1604. okt. 11. a sárvári zsinaton. Prágai András, ki Szenczi Molnár Alberttel 1615. járt Heidelbergben s a "Fejedelmek Serkentő Órája" című munkát fordította és I. Rákóczy Györgynek ajánlotta (Bártfa 1628) nemeskérinek (de Nemeskér) irja a nevét.^[233]

Az 1633. évi január hó 12-én (ily szokatlan időben) Kis Bertalan püspök igen részletes és alapos egyházlátogatást tartott, amit itt a filiában, úgy látszik bizonyos gyülekezeti bajok tettek szükségessé. Vele volt több esperes is: Lethenyey István csepregi, Galgóczi Miklós fertőszentmiklósi, Ságodi Gergely hegyfalui, Terbócz János felsőlendvai lelkész és a kerületi jegyző, Serényi György kövesdi lelkész, Nádasdy Pál gróf részéről pedig Guari Miklós és Wittnyédy János főtisztek. A nemeskériek közül jelen volt Mikó Benedek Sopron megye esküdtje, Kéri György, Vajda Mihály, Gallen Mihály, Lóránt Gáspár és több nemes. A filia gondnokai: Király Mihály és Sári András.^[234]

Számba vették a Szent Mihályról nevezett kistemplom földeit, s mintegy 45 holdat találtak, melyeket "Nemeskér hét nemzetsége" használt. A plebániaház helyét ekkor Veres Tamás birta, egy részén pedig már út volt. Sok tanut kihallgattak, köztük Szarka Balázsnét Patyi Dóra asszony nemes személyt, akinek atyja Patyi Tamás 113 éves volt és Kéri Miklós özvegyét, Mesterházi Piroska nemes asszonyt. Végre is a 114 éves korában meghalt Kéri Máténak végrendelete alapján döntötték el a vitás ügyet, akinek testamentumát 1611. május 8-án Kőszegi Gergely ujkéri lelkész irta. Ez pontosan megjelölte a templom földeit, rétjeit, egyéb javait és 80 forint adománypénzét, melyet két süvegben vittek Kéri Balázshoz az új céhmesterhez. Az összes javakat readjudikálták az egyházlátogatók a nemeskéri kápolnának.

Még egy kérésük volt a híveknek. Mivel ők mindig a horpácsi anyagyülekezethez hallgattak, "praetendálván a messzevalóságot" azt kivánták, hogy a szent consistorium engedne nekik szabadságot "hogy ők szabad fárák lennének és sehonnét ne függenének, hanem amikor és amint tetszenék, prolibitu akár Lövőre, akár Ujkérre járhatnának predikációra." Erre nézve a püspök és kisérete így határozott: "Mivelhogy a szabad akarat csak világi dolgokban is nem hasznos és nem is tisztességes, sokkal inkább a lelkeknek idvességére való dolgok az Isten fiának a Szent Máté Cap. 18. megirt határjával (Qui non audierit ecclesiam etc.) vannak berekesztve. Ennek okáért ezen filiálisnak is semmi uttal magán való szabadságot nem adhattunk, hanem avagy régi anyai eklezsiájokat, a horpácsit kelletik hallgatniok és attól függeniök, avagy a lövői parochiát anyai eklézsia gyanánt acceptálniok mind addig, míg az örök úr Isten az ő áldott szent igéjének tiszta predikáltatását ott szolgáltatja és maguknak is valaha predikátor tartásra ezen helyben erejük és módjuk lehet."

Ez az idő hamarabb bekövetkezett, mint várták volna, Musaynak Lövőről Nemeskérre való menekülésével. 1644-ben menekült ide Nádasdy elől és itt volt mint püspök 1664. bekövetkezett haláláig. E husz év alatt tehát Nemeskér ismét anyagyülekezet volt, jóllehet Musay e helyet csak exiliumának mondotta. Lövői hívei bizonyára itt is megadták neki a régi járandóságot, a nemeskériek pedig emelték a csekély fizetést. Musay 1661. évi jegyzékében maga is anyagyülekezetnek tünteti fel Nemeskért.

1644. évi május 31. már kerületi kisgyülés volt Nemeskéren, ahol Kis Bertalan püspök Crock Joakim Ernő császári hadvezér kérelmére a königsbergi porosz Dieker Henriket, az Olmüc mellett táborozó lutheránus hadsereg tábori lelkészéül felavatta s Dieker ekkor szimbolikus könyveinket is aláirta. Bizonyára az I. Rákóczy György ellen induló császári csapatokkal került ide ez a protestáns tábori lelkész is. (Részt vett ebben az erdélyi hadjáratban Esterházy Miklós nádor s a fiatal Zrinyi Miklós, a költő is.)^[235]

Nemeskérre Musay püspökhöz hozta 1650. okt. 16-án Szentmiklósy János kajári lelkész és esperes Ürményi Miklóst, a volt csoknyai kálvinista lelkészt is, akit Czeglédi Pál református püspök 1640. a köveskuti zsinaton avatott fel s a csöglei zsinaton is 1643. mint csoknyai lelkész volt jelen, most pedig a lébényi magyar templomban Szentmiklósy esperes jelenlétében ünnepélyesen áttért hozzánk és Musay püspökhöz is eljött Nemeskérre, hogy itt hitvallási iratainkat (Liber Concordiae) aláirja. Valószinüleg Lébényben, vagy Lébényszentmiklóson szolgálta egyházunkat.^[236]

1654. júl. 3-án ismét kis gyűlés volt Nemeskéren, hol Musay a légrádi születésű Ivánka Pétert avatta fel lelkésznek. Az ebergőci nemesek és jobbágyok még 1660-ban is Nemeskérre jártak istentiszteletre és úrvacsorára. Nemeskéri lelkész volt Fisztrovics György is, midőn 1664. püspöknek megválasztották. 1668. nov. 13. ismét kerületi kis gyűlés volt itt, ahol Fisztrovics György püspök és kőszegi lelkész három kandidátust avatott fel lelkésznek. 1671. ápr. 4-én a nemeskériek és szoporiak Fekete István püspöktől kérik, hogy lelkészüket megtarthassák. Valószinüleg itt is a nagy üldöztetéskor (1673) szakadt meg a gyülekezeti élet.^[237]

Kövesd. Szintén a Nádasdyak birtoka volt. Peres ügyeikben sokszor emlegetik "urunk és asszonyunk ő nagyságát." Tekintélyesebb nemesség alig lakott a faluban. Ellenben voltak itt is a török elől menekült horvát családok: Gratzol, Palkovics, Horváth Literati, Podár stb. Még 1631. is volt itt a gyülekezet birtokában egy tót graduál. Lelkészi állomása egyike volt a legjobban dotáltaknak. Kincses Pál kőszegi lelkész 1596. ápr. 5. irta Reczés esperesnek: "Fele jövödelmem ha vagyon, mint a kövesdi papnak." És az 1595. évi adólajstrom szerint is a kövesdi evang. lelkész 4 forint évi adót, a csepregi lelkész után legtöbbet fizetett. A kerület papjai közül a Kövesdyek (Pál, János) valószinüleg innen származtak.^[238]

Első ismert nevű lelkésze Benkóczi Mihály, ki 1596. már Kövesden irta alá az Egyesség Könyvét, rossz emléket hagyott maga után. Ellenségei paráznasággal és erőszakossággal vádolták. Beythe András, a püspök fia, "Encomion Ubiquisticum" című (Németújvár 1597) latin verseiben azt fogja reá, hogy viszonya volt Szegedi Máté leányával és feleségével, Hollósi Benedek leányát is megcsalta és gyalázatba ejtett egy nemesi családból való nőt is, kinek bíborköpenyt igért. Az elkeseredett Beythe István is Benkóczira célozva mondja az Igaz Mentségben: "Az többitök ki sodomita volt, ki nömös asszonyok subácskája csináltatója." És alább ismét: "Tudjátok, mint jártatok az Máté mester (Szegedi) maradékával. Könyörgétök, hogy el ne veszesse az igaz itélet, mert nektek tisztességötökben életötökben forgana. Megmentétök az hamisat és latrot, mind Benkóczitok jó hire nevével öszve." Az ifjabb Beythe könnyezve vallotta be ugyan nyilvánosan, hogy ifjúi könnyelműségből koholta mind e vádakat és túlzott az atyja is, de Pázmány Péter mégis e "bak bűzű fűzfa verseket" használta fel a protestáns lelkészek megbélyegzésére.^[239]

Benkócziban ilyen nagy bűnök nem voltak. Sokkal kisebbekért is örökre elvesztette volna lelkészi állását. Egyházunk a fegyelmi eseteket jegyzőkönyveink szerint igen szigorúan vette. De sok másnemű hibájáért nem akarták hívei megtürni. 1603. szept. 8. a kövesdi zsinaton tárgyalták ügyét. Zepsi János prókátor által ő panaszolta be híveit. Az egyik vasárnap ugyanis beharangoztatván, a kövesdi polgárság (az egész velal) Szdorcz Máté és Ohlianovics János céhmesterek által eltiltotta őt a predikálástól. Erdély János ennek hét okát adta elő. Legsúlyosabbak voltak, hogy négy török rabot fogván, a pénz és arany kicsikarása céljából kegyetlenül verte és verette őket s hogy ő is oka lett volna Varga István tűzbe dobatásának, akinek háza még 1594. gyulladt ki s aki csak nehezen szabadult meg a tűzhaláltól. Vádolták továbbá lelkészi kötelességeinek elmulasztásával is. Ügyvéde azonban sok mentő tanút sorakoztatott fel s Madarász Miklós nemes, Nádasdy Ferenc főtisztje is, kit az ura vizsgálóbirónak küldött ki Horpácsról, kedvezően nyilatkozott Benkócziról. De az egyházi törvényszék mégis elmozdította. Az itéletet titokban akarták tartani, de Warasdy János röjtöki lelkész és Sztansich Mihály szakonyi rektor elárulták. Az iváni zsinaton 1603. dec. 3. Benkóczi javulást igért és bocsánatot kért, de a paplakban utódjának kellett helyet adnia s Nádasdy más szállást rendelt számára a faluban. Azon esetre, ha az egy bűnbánati év alatt megjavúl, megengedték neki, hogy más helyre megválaszthassák. Ujkéren az egyházlátogatáson 1604. jan. 19. már ő is jelen volt. (Ker. jkv. I. 39. 44. 56.)

Második ismert lelkésze Kövesdnek Simonházi Tamás, kit még 1608. avattak fel a mosonmegyei Bezenyére. (Pallersdorf, régi besenyő telep.) Kövesden is hosszabb ideig szolgált. 1629. okt. 23. Deli Péter nevű jobbágyát panaszolta be a kövesdi zsinaton. Nádasdy Pál gróf Söjtörön 1630. szept. 9. kelt levelében nagy dicsérettel szól Simonháziról s a zsinat határozatából már csak mint öreg embert engedte át a soproniaknak. Mint becsületes, okos, tudós embert jellemzi, akit "mind józan életéről, jó erkölcséről, jámborságáról és tudományáról" bizvást mer ajánlani. "Ő kegyelme cselédes ember és majorsága is van", azért alkalmas szállást kér a számára, valamint azt is, hogy a kövesdi hegyen termett kevés leendő borát a maga asztala tartása szükségére bevihesse Sopronba. 1645. halt meg mint soproni magyar lelkész. A kövesdiek még később is emlékeznek reá, hogy a csótárt Csigó Péter parochiális jobbágy büntetéspénzéből Tamás predikátor akaratjából vették az oltárra, mely vételkor Musay lövői predikátor is jelenvolt.^[240]

Simonházi utóda 1631 óta az Erdélyből, Tordáról való Serényi György volt, ki előbb Szombathelyen volt plebánus és kanonok s áttérése után (1620) Légrádon lelkészkedett. 1630. pedig a Batthyanyaknál (Poppel Évánál) volt udvari lelkész. Mint kövesdi lelkészt 1631. kerületi jegyzőnek választották és Kis Bertalan püspök kiséretében ő irta a terjedelmes jegyzőkönyveket. Ennek idejében 1631. ápr. 6-án volt Kövesden az egyházlátogatás. A hívek nagy dicsérettel szólnak róla: "Mindenekben az evangeliom szerint oktat bennünket". A templomnak két régi kelyhe van, az egyiken még Mária neve olvasható. A tót graduál mellett "vagyon egy Magyar Graduál, szakadozott, Huszár Gálé". Ugyan hol és mikor kallódhatott el e ritka és igen becses nyomtatvány, melynek ma már csak egy példánya ismeretes? A predikárori ház zsellérház, 18 hold földje, rétje szőlleje van. Ez utóbbiról az Új hegyen senkinek semmit sem ad, "az úr őnagysága (Nádasdy) lajstromában is liberális szőlőnek hívják". Öt zsellérházban 10 parochiális jobbágy van, kik minden héten egy-egy napot szolgálnak és karácsonyi kappannal is tartoznak. Az iskolaház újonnan építtetett "ki azelőtt nem volt", 3 hold föld tartozik hozzá. A tanító felhő ellen is harangoz s ezért minden szőlőtől egy meszely bort kap. A gyermekek 25 denár kántorpénzt, a németek 1 forintot fizetnek.

Serényi lelkész az egyházkerület határozatából már 1634. Czenkre költözött, az ő helyébe pedig az öreg Donghó Gergely esperes jött át Csepregről, aki 1637. febr. 14. itt is halt meg 62 éves korában. Lethenyey István emlékverseket is adott ki a halálára. (Epicedion, Csepreg 1637. nyom. Farkas Imre.) 1637-ben Szentmiklósi Jánost avatták fel Kövesdre, aki 1640. Sárvárott a papi vizsgán is mint kövesdi lelkész elnökölt. Nádasdy Ferenc áttérése után 1644. ide is plebánus jött a lelkész helyébe s 1646-ban az első bizottság nem szállott ki Kövesdre, hanem Hegykőre idézték meg őket, ahová csak Nádasdynak 6-7 embere ment át, akik a plebánussal is meg voltak elégedve s ezért a templomot ekkor nem is itélték vissza. Ezt csak a második bizottság tette meg 1646. nov. 14-én. A plebánus azonban a kelyhet nem adta vissza, mivel ő, úgymond, ezt már konszekrálta. Nádasdy nevében pedig Somogyi István tiszttartó protestált az öt jobbágy telek visszaadása ellen. Musay naplója szerint azonban a kir. biztosok távozása után nagy szakadás állott be Kövesden s a pápisták visszafoglalták a templomot és paplakot. Musay püspök 1647. a vármegyéhez, 1650. a nádorhoz folyamodott, de mind hasztalan volt. Ezzel itt a gyülekezeti élet teljesen meg is szünt. Nem voltak nemesek, kik Nádasdyval szemben az egyházat megvédhettek volna. Szentmiklósi lelkészük e zavaros időben ment el Sokorókajárra, ahol esperesnek is megválasztották.^[241]

Lozs. A legrégibb kastélyos mezővárosok (oppidum) közül való, melyben megyegyülések is tartattak. Gót stílusban épült Szent István-kápolnáját Tomek Ödön Szent László idejéből (1077-95) valónak mondja. Oklevelekben a XIV. század óta fordul elő. Régi földesurai a Viczayak, de sok köznemesség is lakott Lozson: a Kapy, Kerecsény, Madarász, Vághy, Losy, Fábián, Maróthy stb. családok. Wathay Ferenc poéta katona, ki 1580. körül tanult a soproni iskolában, 1600-ban Lozsról egy fiatal özvegyet, 1602-ben pedig Vághy Zsuzsannát vette feleségül. Itt született evang. szülőktől 1580. Lósi Imre, a későbbi esztergomi érsek Lósi Máté és Németszeghy Anna szülőktől. És innen való Lósi János deák is, Wittnyédy István alumnusa, aki 1659-ben Eberhard württembergi hercegnél járt követségben a magyar stipendium ügyében. Maróthy Mihály lozsi birtokos, midőn papot keresett, már 1599. előtt önérzetesen irhatta Reczés János esperesnek: "Mivelhogy ezt a mi városunkat sok főfő emberek is járják, annak (a lelkésznek) tudományának is kell lenni, hogy ő kegyelmével tisztességet vallhassunk". A vidéki kisebb városok közül Fertőszentmiklós és Lövő mellett Lozsnak volt legrégibb iskolája. Viczay Ádám 1643-ig, úgylátszik, evang. volt. Fiának a nevelőjét, Semptei Benedeket az egyházkerület ez évben küldte ki Légrádra lelkésznek. Valószinüleg Nádasdyval egyidőben hagyta el hitét.^[242]

Az 1595. évi adólajstrom szerint Lozsnak ekkor evang. lelkésze (concionator) volt, ki 2 forint évi adót fizetett. Ez az első ismert nevű lelkész Soós János, aki már 1584. is itt lehetett, mert Sibolti Demeter, Nádasdyék nevelője s később semptei lelkész, Soós János kértére irta a Vigasztaló könyvecskéjét (Galgócz 1584). A lozsi lelkésznek is sok nyugtalanságot okoztak a csepregi kollokviumot követő hitviták. Ezekre vonatkozó három levele maradt fenn, egyet pedig Kincses Pál kőszegi lelkész irt ő hozzá. 1595. aug. 21-én irja Soós János Reczés János csepregi esperesnek, hogy ne kényszerítse őket Hegyfalura az aláirás végett, várják meg, míg Nádasdy hazajön és előbb hadd olvassák el az aláirandó artikulusokat. Reczésnek nem is lett volna joga egymagának gyülést összehivni, hanem csak a többi esperesekkel együtt, már pedig a meghivó levélen nincs ott ezeknek a neve. Majd megfenyegeti Reczést: "Minden köztünk való egyenetlenségnek és scissiónak oka Kegyelmed leszen, mert egy coetusból kettőt akar csinálni Kegyelmed". Egyébként üdvözli Reczésnek feleségét és gyermekeit.^[243]

1596. márc. havában ismét Lozsról irja Kincses Pál kőszegi lelkésznek, hogy az egyházlátogatók márc. 18. indulnak ki Csepregről. Nem tudja, Budaeus András ujkéri lelkész megállja-e a sarat. Tétényi Imre cenki és Tétényi Dániel peresztegi lelkészek igen bánják, hogy aláirták a quaestiókat. Soós János ekkor még úgy mutatta, hogy ő nem fogja aláirni. De a kőszegi lelkész 1596. márc. 29. mégis azt hallotta róla, "hogy pribékké" lett (vagyis aláirt) s hozzá irt levelét is így cimezi: "ministro ecclesiae losiensis pribékké facto". Vidos Lénárd sárvári lelkész irta ezt Zrinyi György ispánjának. De a kőszegi kollegának mégis bizalma van Soós iránt mind addig, míg amoda nem subscribál, ahová nem illik s nem méltó. Soós azonban még 1596. az elsők között (18-ik helyen) aláirta az Egyesség Könyvét. Még 1598. aug. 25-én is Lozson van, Klaszekovics István, mint illetékes szeniora előtt (senior cis lacum Fertő) igazolja magát, hogy bár volt is Meszlenben a Beythe-pártiak között, de azért nem esküdött Beythéhez. Soós így a bizalmat elveszítvén, még 1598-ban eltávozott Lozsról, a kálvinistákhoz pártolt át, 1612-ben Kiskomáromban találjuk mint esperest.

1598-99. egy György nevű jámbor és jó lutheránus lelkész volt Lozson. Marótthi Mihály lozsi elöljáró 1599. szept. 14. irja Reczés esperesnek: "Az minemű jámbor Predikátort Isten közinkben vezérlett és hozott vala az fölső elmult esztendőben, esztendeje kitelvén tőlünk elmene". Meszlenből ajánlkozott egy másik lelkész (onnan, ahol Beythéék gyüléseztek), de a távozó György predikátor azt ajánlotta, hogy Reczés esperessel vizsgáltassák meg, vajon Lozsra való-e, vagy nem. "Mert mi az Calvinistát teljes szünknek indulatjából nem szeretjük, hanem az Kegyelmed vallásán valót" - irja Maróthy Reczésnek. Ebből látni, hogy a szenvedélyes hitviták mennyire kiszivárogtak már a nép közé is. "Mi igaz vallásút kivánunk és jó tudományut." Ha ilyen nem akad, akkor inkább engedjék meg a szenior urak, hogy iskolamesterük olvashassa a gyülekezetben vasárnap a Posztillát. 1599-ben tehát megbizható jó tanítójok volt a lozsiaknak.^[244]

De lelkészt is kiválót kaptak még 1599. a volt csepregi rektor Keresztúri Crucius Mihály személyében, aki azonban csak egy évig volt náluk, mert Thokoich György utódjáúl választották meg a csepregiek. (Ker. jkv. I. 14.) Hogy ki lett ezután a megbizható jó lutheránus lelkész, sajnos, azt nem tudjuk. 1631-ben egy László nevű (talán a Csánigon felavatott Lászlai Benedek) papot emlegetnek a hívek, ki az új Ampol nevű földet birta, mely "régen papsághoz való föld volt". A földesurak erre szőlőt építettek s ekkor egy Fábián nevű papot hoztak ide, aki Viczai Györggyel tiz akó borban alkudott meg s ettől fogva a szőlő helyett mindenkor tiz akó bor járt a predikátorsághoz, amit eddig mindenkor megadtak. 1615-ben egyházlátogatás volt Lozson, amikor az Ebergöcz filiához való viszonyt is rendezték. 1620 körül Ládonyi Ferenc a lelkész, ki előbb Röjtökön, 1624. pedig már Légrádon volt. 1628-ban Teutonides János lelkész van Lozson, akit 1618. avattak fel a lelkészi hivatalra, 1630. már kőszegi s 1636. csepregi lelkész volt.

Ennek utódja a bánóczi (banoviczi) Hlinka László, aki 1628. még büki lelkész volt. 1630-ban a csepregi zsinaton már mint lozsi lelkészt büntették meg a házasságkötésnél elkövetett szabálytalanság miatt. És ennek idejében 1631. ápr. 5-én volt Kis Bertalan püspök is Lozson egyházlátogatóban. Hívei dicsérik, tudós, szorgalmas és lelkiismeretes embernek mondják, de neki panasza van, hogy a templomot nem látogatják szorgalmasan és járandóságait sem fizetik pontosan a gondnokok hanyagsága miatt. Jelen voltak az egyházlátogatáson Fábián Balázs biró és az esküdt polgárok közül Kapy György, Kerecsényi György, Madarász Pál, Csánigh Tamás stb. Az egyház birtokában feltünő sok régi papi ruha van, különféle szinüek: test szinü virágos kámsa, kék atlasz, kamuka, vont arany kámsa, fehér parochiale, fehér és vörös stóla, praecinctorium, fekete kámsa, kin feszületvagyon stb., kehely, monstrantia s még bucsulevél is (literae indulgentiales). A predikátori ház nem a többi ház rendiben épült, hanem magános helyen Rátz János háza végében. Van a lelkésznek két szőlője, 24 hold szántófölde, 3 rétje és 4 zsellérháza "a szajkban való pap-utcában". Az iskolaház szőlejét is, melyet a mesterek elpusztulni hagytak, a predikátornak engedték át, a mesternek pedig 25 forintot adtak helyette. Van ezenkívül 2 hold földje. "Az uraknál a kastélyból jár étele, amikor fölmegy." Virrasztásért úgy fizetik, amint megalkudhatik, "mert a tizenhat pénzen zendülés lesz". A deákok harangozásért minden szőlőtől egy meszely bort kapnak. Temetéstől 2 tál étket, egy kenyeret és bort. Ebergőcz mindenkor Lozshoz volt fárás. A nemes uraimék az 1615. évi visitatio szerint egy köböl buzával tartoznak. A predikátor minden harmadik vasárnap jár hozzájuk, amikor tisztességes étele, itala jár.

Hogy a püspöki látogatás után meddig maradt még Hlinka László itt Lozson, azt nem tudjuk. 1634. a répceszentgyörgyiek meghivását fogadta el, de nem akart elmenni. 1646-ban Guaron volt lelkész és esperes. Az utódjáúl a szakonyi születésű Fábri Istvánt hívták meg, akit 1635. avattak fel talán éppen ide és 1646-ig volt Lozson, ahonnan ez évben szülőhelyére Szakonyba ment át. Egyszersmind jegyzője is volt 1635. óta az egyházkerületnek és Musay püspök társaságában járt ő is a kir. biztosokkal. Kiváló lelkész volt, kit a kerület 1635. Murányba s 1637. Kassára ajánlott lelkésznek, de nem fogadta el a meghívást. 1649. márc. 22-től máj. 3-ig Pozsonyban volt, hová a kerület az evang. rendekhez küldötte követül vagy egyházi szónokúl s megbízatását híven teljesítette. Fábri idejében 1644. márc. 12. kerületi kisgyülés is volt Lozson lelkészavatással.

És Fábrinak kellett itt megérnie azt is, hogy Viczay Ádám mint földesúr 1645. a linci békekötés után elfoglalta úgy a városban levő parochiális, valamint a városon kívül a temetőben épült templomot a paplakkal, iskolával, 4 jobbággyal, 2 szőlővel és egyéb egyházi javakkal; a lelkészt elűzte s nyomban Magnovicz János plebánust ültette be helyébe. Már az első bizottság is visszarendelte ezeket nekik, de mivel a templomkulcsokat elvették tőlők, nem helyezkedhettek vissza régi jogaikba. Viczay "az scholabeli deákot is egynéhány dióért, kit a szőlőgyepün kívül szedegetett, megfogatta és ruháitúl megfosztotta, insuper a scholamestert is megverte." Most 1646. nov. 14-én jött el azonban a második bizottság, amelynek kiséretében Musay és Fábri is ott voltak s a lozsiak és ebergőcziek nagy vigadozással (cum tripudio) fogadták őket. Ekkor teljes elégtételt nyertek, a plebánusnak távoznia kellett. Ez azonban Viczay Ádám nevében s ennek irásbeli felhatalmazásával tiltakozott a parochialis templom visszaadása ellen, mivel a bizottság ezzel együtt az ő őseinek, feleségének és elhalt gyermekeinek sírboltját is a jobbágyoknak itélte oda. Valamint a kelyhet sem akarta a plebánus visszaadni, mivel azt állítólag a földesura javíttatta ki és ő már konszekrálta is. Musay a templomban mondott könyörgéssel adta azt át az evangelikusoknak. Viczay Ádám 1650. Laetare vasárnapján evang. jobbágyait a kastélyba hivatva, a kaput bezáratva s botot ragadva, kényszerítette őket, hogy lelkészüknek tagadják meg a fizetést. De két jobbágya ellenmondott. 1651-ben Semptei Benedek volt a lelkészük, kinek sokat kellett itt szenvedni. Az utolsó lozsi lelkészt 1660 körül Tolnay István, Nádasdy Ferenc szolgája lövöldözéssel és halálos fenyegetéssel űzte ki a paplakból. Az ebergőcziek ezután Nemeskérre jártak templomba. Semptei 1662. már gencsi lelkész volt.^[245]

Pereszteg. A Nádasdyak régi jobbágyfaluja, melyben horvát telepesek is nagy számmal voltak, de megmagyarosodtak. A falu neve is szláv eredetű (proszteg = tág). A határban egyik dülőnek Velyke volt a neve s még ma is vannak a községben Vasarich, Lovranics, Iváncsics, Praznik, Pinezich, Sinkó stb. nevek. Jagodich tanító 1598. még városnak (oppidum) nevezi Pereszteget.

Első ismert lelkésze Tétényi Kevi Dániel volt, aki 1596. irta alá az Egyesség Könyvét. Erről Beythe András is megemlékezik az Encomion Ubiquisticum című ocsmány verseiben (Németujvár 1597), ahol hazug szavakkal őt is fajtalan henyélőnek mondja:

Hogy mily alaptalan volt e vád, mutatja az, hogy Tétényi Kevi köztiszteletben álló lelkész és esperes volt Hidegségen 1625 óta s itt halt megy 1630. március havában. Kevivel egy időben már tanítója is volt Peresztegnek, Iványi Antal, ki szintén 1596 és 1598 között irta alá az Egyesség Könyvét. 1599 óta pedig Jagodich Miklós a tanítója.^[246]

Tétényi Dánielt a sógornője, Szegedi Klára (talán Szegedi Máté püspök leánya), Tétényi Imre cenki lelkész özvegye, 1601. febr. 21-én a csepregi zsinaton azzal vádolta, hogy míg ő betegségének gyógyítása végett távol volt, több portékáját, többek között egy tiz akós hordót is, mely könyvekkel volt tele, elvitetett a házától s ő terjesztette azt a hirt is, hogy az özvegy nehézkes volt és gyermeket vesztett. "Nemes ember gyermeke lévén", ezt semmiért fel nem vette volna. A nőt ez ügyben Köntös János és Hember András képviselte. Az egyházi törvényszék tagjai: Magyari István főesperes, Klaszekovics és Kőszegi Balázs esperesek, Pythiraeus, Zvonarics M., Farkasdi Márton és Waydics György lelkészek, Kovách János peresztegi biró és nemes Győrvári Bálint Peresztegen 1601. ápr. 7-én jöttek össze itéletre. Tétényi Dániel bebizonyítá, hogy fivére hagyatékát Nádasdy Ferenc és az udvarbiró tudtával hozatta el és az árvák részére helyezte biztonságba, a rossz hírt pedig éppen az özvegy családja terjesztette, s nem csak Peresztegen, hanem a szomszédos falvakban is beszélték. A lelkészt a törvényszék tehát fel is mentette. Ennek a fia lehetett az a Tétényi István, akit 1630. a csepregi zsinat Nádasdy Pál költségén küldött külföldre. (Ker. jkv. I. 23. 29. II. 19.)

Csepreggel egy időben 1621. a verselő diák szerint Pereszteg is elpusztult. E veszedelem után Potyondy István, az egykori csepregi rektor volt a lelkésze, akit 1625. Galgóczi Miklóssal iskolavizsgálónak küldtek ki, 1628. ott volt a csepregi zsinaton és Peresztegen 1631. január. 20-án kevéssel az egyházlátogatás előtt halt meg és temették el a templom sírboltjába. Ez évi április 4-én Kis Bertalan püspök vizitálta az egyházat Antal Ferenc biró, Bors Bálint és Nagy Máté gondnokok, Máté István, Lencsés Benedek stb. esküdtek jelenlétében. A templomnak egy aranyozott ezüst kelyhe volt Pál apostol mondásával: Calix benedictionis, cui benedicimus, nonne communicatio sangvinis Christi est? (I. Kor. 10. 16.) A felső malomból a templomhoz 8 köböl buza census járt, melyet a régiek Ádám deák idejében 80 pénzre szállítottak le. Ezt a censust fizették az elhaltak közül Chernel Tamás és Pál és Czimber János. A földeken és réteken kívül másfél fertály szőlő is tartozik a paplakhoz (az Ágh hegyben urunk ő nagysága (Nádasdy) szőlője végében), melyet a község Potyondy István predikátor idejében vett 32 forinton. A paplakhoz 3 zsellér tartozik, kik a heti szolgálaton és karácsonyi kappanon kívül egy meszely vajat és egy turót is adtak. Az iskolaház 1631. puszta most már csak a helye van fönn. Régenten Deák Péter házának hívták. A mesternek úgy fizetnek, amint megalkudhatnak.

Potyondy halála után Repka Mártont hívták meg Peresztegre lelkésznek, akit 1634. kerületi presbyternek választottak meg a püspök mellé. 1638-ban is itt volt még. Ez évben ugyanis 4 parochialis jobbágyát panaszolta be a csepregi gyülésen. Nádasdy Ferenc hitehagyása után az itteni evangelikusok is elvesztették lelkészüket és templomukat. Az 1646. aug. 13. büki zsinaton Szerdahelyi Mátyás ugyan peresztegi lelkésznek mondatik, de kérdés, hogy ez nem a vasmegyei Hosszúpereszteg lelkésze volt-e. A kiküldött kir. bizottságok ugyan ismételten is visszarendelték az egyházi épületeket és javakat az evangelikusoknak, de az 1649. évi sérelmi jegyzék szerint Vasvári György, a Czenkről kiutasított plebánus Nádasdy segítségével visszafoglalta s többé nem is adta vissza.^[247]

Pinnye. Régi földesurai a Szalay, Niczky, Ányós és Bessenyey családok voltak. Itt is vannak még horvát nevek: Bunics, Podrianics. De ezek mellett igen sok szép magyar nevet találunk. A régi r. katholikus világból itt is több kehely, keszkenő és régi papi ruha maradt. Ez utóbbiakat Bocskay háboruja idején (1605) a biró menekülés közben lehajította a szekérről és úgy vesztek el. A régi plebániaház (paplak) is elpusztult s ennek helyére épült Nádasdy Andrásné Szalay Kata asszony háza, aki kertjéhez foglaltatta a papi házhelyet. Szalay Gábor neki is ment és elvonatta, de Nádasdyné ismét elkerteltette.

A községnek 1595. az adólajstrom szerint már evang. lelkésze van, ki 1 forint évi adót fizet. Az első ismert nevű lelkésze Pápai Imre, aki az Egyesség Könyvét mint pinnyei lelkész háromszor is (1596. és utoljára Csepregen 1598. nov. 17.) aláirta. Később Sajtoskálon volt lelkész, 1628-ban a csepregi gyülésen már esperes és 1631. Czenken lelkész, 1632. kerületi presbyternek is megválasztották. Pápait Pinnyén már 1599-ben Sárvári János váltotta fel. Ez lehetett itt még Bocskay háborujában is, amikor a régi paplak elpusztult. A bécsi béke után 1612. egy rövid időre Muraközi Györgyöt is itt találjuk, aki előbb soproni tanító majd középpulyai lelkész volt s mint pinnyei lelkész irta alá az Egyesség Könyvét. Majd azután Szalay Gábor patrónus egy Gáspár nevű deákot fogadott a házába és "dolmánt, mentét, nadrágot fekete posztóból csináltatván neki, fölszenteltette a predikátorságra". Ennek a csordásházban adtak szállást. S ebben az új paplakban ez volt az első lelkész. Később Asszonyfalvára távozott. Ez adatokból tudjuk meg, hogy ez a lelkészük Kamondi Gáspár volt (de Kisasszonyfalva), akit 1621. avattak fel és 1628. asszonyfalvai lelkész volt. Már 1614. Köveskuton, 1618-ban pedig Nagyasszonyfán (Acsád mellett) volt lelkész s a reformátusok a körmendi esperességükhöz számították, de szentlőrinci zsinatukon nem volt jelen és a jegyzőkönyv ezt mondja róla: "Caspar Kamondi Asszonfalvensis, pedibus quidem a puero, animo vero ab aliquot annis claudicare solitus." Ebből is kitetszik, hogy evang. maradt, az 1628. évi csepregi zsinaton mint asszonyfai evang. lelkész vett is részt.^[248]

1627-ben Muraszombathi Mihályt avatták fel Pinnyére. 1629-ben Győrvári Lukács hidegségi lelkész igérkezett hozzájuk, de nem jött el, 1631-ben pedig már ismét a németújvári születésű Podrianics Mátét, akinek idejében volt az egyházlátogatás 1631. április 5-én. Jelen voltak ezen a gyülekezet legkiválóbb patrónusai Szalay Péter és Szalay Gábor. Ezek közé tartoztak Bessenyey István a kiskomáromi kapitány, Ányós János és Niczky Ferencné. A község birája Perneszi Márton. A régi paplakot Nádasdy Andrásné elfoglalván, e miatt még az unokáját, Bottka Kata asszonyt, Pogrányi János özvegyét is sok izbeli kéréssel búsitották, aki végre is, mivel a csordásházat alakították át új paplaknak, más csordásházat rendelt évenként a csordásoknak. Az egyházlátogatók Szalay Gábor és a biró kiséretében külön ki is mentek a régi parochia házhelyének reviziójára és meg is találták a pajtának első kapufáit és a kert közepén két szilvafa mellett "a régtűl fogva megtartatott megyét". A régi papházhoz 12 hold föld tartozik, amelynek felszántására régente a patrónus urak is kiküldték embereiket. Szalay Gábor a predikátorházhoz újabb 4 hold földet igért örökre. Ányós János és Niczky Ferencné házától 2-2 forint, Bessenyey házától pedig 3 forint járt a lelkésznek. Ezt vagy készpénzben fizették, vagy pedig a lelkész ennyit érő bort hozatott a nemes urak korcsmájából. Válya Lőrinc és felesége 40 forint jóféle pénzt hagyott a templom épületire. "A lélekkel való szítkozódókat" a lelkész megintette, ismételt esetben 4 forintot fizettek a templomra, vagy megkövették a szent gyülekezetet.

Filiája Szécsen, ahol sok család és régi dülő (duzsina, kamenyak) megtartotta a horvát nevét, úgy fizetett mint Pinnye. Mikor a lelkész itt predikált, két tál étekkel és egy itce borral tartoztak neki. A lelkésznek az egész fára egy fél csöbrös szőlőt vett a nemes szőlőhegyen. Ennek felét a szécseniek munkálták, de most pártot ütöttek és nem akarják munkálni. A magisztrátus fogja őket erre kényszeríteni.

Podrianics lelkészt az egyházkerület már 1633. Csapodra rendelte s 1646-ban a vasmegyei Bögötén találjuk. Musay őt rendelte ki a kir. biztosok által visszaadott Péczelnek gondozására is. 1640-ben Szempczi Jánost avatták fel Pinnyére lelkésznek. Az előbb oly buzgó pinnyei patrónusok is, Szalay Gábor, Bessenyey István és Niczky Ferenc, Nádasdy példáját követve elhagyták hitüket, elűzték az evang. lelkészt s midőn az 1646. évi kir. bizottság, amelynek Bessenyey is tagja volt, a templomot a hozzátartozó egyházi javakkal visszarendelte, Bessenyey a maga, valamint a Szalay és Niczky családok nevében tiltakozott ez ellen, és pedig azon az alapon, hogy itt nekik patrónusi jogaik vannak, a templomot őseik építették, itt van azoknak sirboltja, ezt tehát továbbra is megtartják és senkinek át nem engedik.

Az 1649. évi sérelmek közt említi Pinnye, hogy régi úrvacsorai kelyhüket Bessenyey Istvánnak, az egykori kiskomáromi kapitánynak felesége két részre darabolta s egyiket megtartotta magának, a másikat pedig az evang. patrónusoknak küldte át. Így most vagy a szomszédoktól kell kelyhet kölcsönkérni, vagy pedig közönséges poharat használni. 1655-ben ugyan még egy Rusznyák György nevü lelkészt avattak fel Pinnyére, de ezután már nem sokáig volt itt gyülekezeti élet.^[249]

Nagyczenk. Oklevelekben már 1281. óta említtetik Tótczenk (Tothchynk), Dánielczenke, Vámosczenk néven. Részben a Kanizsayaké volt, kik az itteni vámot is birták. Dánielczenk a Pok nemzetbelieké volt. A XIV. században Czenkiek, Ebergőcziek és Szigeti Fülöp, 1410. a Niczkyek is birtokosok itt. A reformáció korában a Kanizsayak része a Nádasdyakra szállott.

Kanizsay Orsolya 1541. dec. 19. Czenkről akart férjének, Nádasdy Tamásnak vadat küldeni. Itt is vannak szláv és német nevű lakosok. Nemesapáti Szalay Péter fiának, Lászlónak kisczenki jobbágyai közül Kováchich, Králich, Páztorych és Chernetich horvát jobbágyok 1555. Sopron városának Kópháza nevü horvát falujába szöktek át. Már a "Győr veszése" (1594) előtt való háboruban is német vallonok jártak itt, kik feltörték Tóth Mihály ládáját s a régi kehely először ekkor veszett el.

Első ismert lelkésze Tétényi Imre, aki 1591. már mint czenki lelkész tartotta lakodalmát s erre Sopron városát is meghivta. Jelenvolt a csepregi kollokviumon, melynek jegyzőkönyvét is 1591. jún. 3. aláirta. Ott van neve 1596. a Liber Concordiae aláirói között is, Soós János lozsi lelkész 1596. márc. 18. levele szerint Tétényi Imre és Dániel igen bánják, hogy "az irást tették a quaestiók alá". Harmadik testvérük, Tétényi István valahol Nádasdy Ferenc birtokán még pápista volt, de mivel földesura ennek megtagadását kivánta tőle, tehát nem akar hálátlan lenni és "sponte, libere, non repugnante conscientia" esküvel is kész elfogadni az Aug. Confessio, Formula Concordiae és Articuli Schmalkaldici nevű könyveket. Levele 1590. körül kelt s nem tudjuk, hogy áttérése után hol kapott lelkészi állást. Tétényi Mihály református lelkész volt 1617. Polyánban a pápai esperességben.^[250]

Tétényi Imrének Czenken 1601-ben már a jeles Zvonarics Mihály volt az utódja, aki Szakonyból jött ide. Öccse Imre 1601. már mint czenki lelkésznek ajánlotta neki egy munkáját (De poenitentia, Wittenberg). Magyari István sárvári főesperes 1602. márc. 27. Czenken való átutaztában kért Zvonaricstól tanácsot, hogy Darvolya Anna asszonyt, Báthory Erzsébet bűntársát el merje-e tiltani az úrvacsorától. Zvonarics Ambrosius püspök és Theodosius császár példájára hivatkozva igenlőleg válaszolt. Még Czenken fordította le és adta ki Osiander András nürnbergi lelkésznek munkáját "Pápa nem pápa" címen, melyben az elválasztó tanokat tárgyalja s nagy erővel támadja a pápaságot "a régi pápistáktól" vett bizonyítékokkal (Keresztúr 1603). Még ezen 1603. évben Klaszekovics István esperes és Tétényi Dániel peresztegi lelkészek tartottak egyházlátogatást Czenken is. Magyari István halála után 1604. végén vagy 1605. elején ennek helyébe hívták meg Zvonaricsot Sárvárra.

Távozása után Szerdahelyi Ferenc a czenki lelkész, ki 1610. írta alá az Egyesség Könyvét. Ennek ismét egy kiváló utóda került Kis Bertalan, a későbbi püspök személyében, aki 1614-ben még Szakonyban, de 1617. már itt Czenken vezette a gyülekezetet. Ez a somogymegyei születésű, jeles készültségű lelkész, aki Lethenyey Istvánnal együtt 1609-ben Wittenbergben még Báthory Erzsébet alumnusa és Hutter Lénárd tanítványa volt, itt Czenken vette feleségül Klaszekovics Jusztinát, a püspök leányát. Fiai, Kis Ádám, a későbbi kassai lelkész és Kis Pál itt Czenken születtek. 1615-ben Klaszekovics István püspök tartott itt egyházlátogatást. A czenki lelkészt is a Nádasdyak a sárvári mellett "udvari predikátoruknak" tekintették s mikor a közeli szép németkeresztúri kastélyban laktak, ennek szolgálatával éltek. Az 1631. évi egyházlátogatáskor mondják a czenkiek lelkészük jövödelméről: "Járt az uraktul (Nádasdyaktól) posztó, öt rőf sáya, egy ártány minden esztendőben, ezért, hogy mindenkor Kereszturra kellett szolgálni, mikor az urak ott laktanak." A derék és buzgó Nádasdy Pál gróf nagy figyelemmel és gyengédséggel volt Kis Bertalan iránt. Tudta, hogy neki otthon Czenken is feles számmal vannak hallgatói, azért nem akarta azzal terhelni, hogy Kereszturon is a husvéti ünnepekben az ő udvarnépének Kis Bertalan predikáljon, a helyettesítésére felkérte tehát Lethenyey István lövői lelkészt, de Kereszturon 1619. évi márc. 25-én kelt levelében megkérdezte előbb Klaszekovics püspöktől, hogy "ez dolog Kis Bertalan uramnak nem vergál-e aliquid in derogamen, mert ő kegyelmének nem akarunk véteni." Kis Bertalannak csakugyan sok dolga lehetett. A soproni magyarok is, míg új papot nem választottak 1615-17. a czenki lelkészt hívták be urvacsorát osztani.

Kis Bertalan idejére esik Bethlen Gábor szabadságharca, midőn Nádasdy Pál a fejedelemhez pártolt s majd a felkelők, majd pedig Dampierre vasas katonái pusztították Sopron vidékét. Keresztúr táborhely volt s bizonyára Kisnek kellett ott a tábori lelkészségét elvállalni, mert Keresztúrnak csak német papja volt. És Csepreg, Lövő, Pereszteg pusztulásakor 1621. bizonyára Czenk is, mint Nádasdy birtok, sokat szenvedett.

Kis Bertalant czenki lelkész korában 1624. választották meg kerületi jegyzőnek és Zvonarics halála után 1625. jun. 3-án, mikor még alig volt több 35 évesnél és éppen fiatalsága miatt még esperesi hivatalt sem viselt, püspöknek. Ekkor azonban el kellett Czenket hagynia, mert Nádasdy Sárvárra hívta meg Zvonarics helyébe. De Czenkről továbbra sem feledkezett meg. Még 1631-ben, mikor mint püspök járt itt vizitálni, a czenki céhföldek közül egy holdat ő bírt a Kövecsesben Sopron felé.^[251]

Kis Bertalan utódjáúl a czenkiek az elhalt püspök fiát, Zvonarics Istvánt avattatták fel (1625. jun. 3.), aki Wittenberget megjárva 1622. óta Sárvárott volt rektor. Itt vette nőül Ságodi Gergely hegyfalui esperes leányát, Ságodi Orsolyát. Mint czenki lelkész látogatta Lethenyey István esperessel 1627. jul. 10-19. a vend gyülekezeteket a Széckyek és Batthyányak urodalmaiban. Még ebben az évben adta ki öccsével, Györggyel, Batthyány Ádám báró preceptorával atyjoknak, Zvonarics Mihálynak Posztilláit (Csepreg 1627), melyekből néhány példányt külön ajánló levél kiséretében Sopron városának is küldöttek. 1630-ban a győri őrsereg hívta meg lelkészének, az egyházkerület ez alkalomból 1629. okt. 23. igen szép bizonyítványt is állított ki számára, de Nádasdy Pál nem bocsátotta el, hanem inkább Keresztúrra hivta maga mellé udvari lelkésznek s a grófi csemeték nevelőjének. Mint ilyen, egyházi ügyekben ő volt Nádasdy képviselője. 1632-ben példáúl ő kért tanítót a kis Ferenc gróf számára s ideiglenesen Nodificis István sárvári rektort engedték át. Nádasdy halála után az özvegy grófné is megtartotta ebben az állásában. 1637-ben mint "aulae Judithae Révay concionator" írja alá a nevét. Az özvegynek és fiának áttérése után Kassára ment lelkésznek. A kassaiak követe Sopornyi Miklós kassai rektor, már 1637. jun. 16-án meghívta ide. De 1638. még jelen volt a csepregi zsinaton s 1643. Németkereszturott volt valami pere Schiller János német lelkésszel. Osztropataki Mátyás egy disputatióját (Königsberg 1649) mint kassai lelkésznek ajánlotta Zvonarics Istvánnak.^[252]

Czenken az utóda 1630. óta Pápai Imre volt, ki előbb Pinnyén és Sajtoskálon lelkészkedett s 1628. már esperes volt, 1632. pedig kerületi presbyter a püspök mellett. Ennek idejében 1631. ápr. 3. jött Czenkre egyházat látogatni Kis Bertalan püspök. A bíró Benes Mihály, a gondnokok Jöcköl István és Szabó Mihály voltak. Az esküdt polgárok közt vannak Gróf (Graf) Mihály, Jököl (Jeckel) Antal, Donghó András, Szilvási Jakab, Kránitz András, Posgai György, Ensel János és Dávid-Czenk filiából Flajskor (Fleischhacker) János. Van a templomban egy ezüst kehely, a szószéken kék fonállal szőtt himes abrosz, az oltáron "egy nyomtatott bőr". A vizitációkor Lőrinczfalvai Éva a kehelyre egy kerek keszkenőt adott. A templomhoz tartozó "céhföldek" ki vannak adva és dézsmát szednek róla. A templomba való temetéstől itt 4 forintot (másutt csak 1) fizetnek a templom épületire. A lelkésznek bőven vannak földjei, rétjei, szőléi és hat zsellér jobbágya. Sopron felé a rétek között egy elpusztult helyet "pap bokrának" neveznek. Malomjövödelem és hegyvám is jár a lelkésznek. Özvegy asszonyok, akiknek semmi vetése nincs és másnál laknak, "rokkán ülőknek hivatnak". Ezek csak 4 denárt fizetnek. A régi iskolaház Káldy és Mihály kovács háza között állott. Az új pedig zsellérház "az alsó malom ellenében". Ennek is van földje és rétje. Az iskolamester fizetése "az itt való vámról" 12 forint, az alsó malomból minden hétre egy fertály gabona. Az uraktól (Nádasdyaktól) ruházatjára való posztó és a vámháztól 4 duga só. Az ábécés gyermekektől egy kántorra 25 denár jár "a följebb való tudományutól, amint a mesterrel megalkudhatik". Ismeretlen nevű tanítója 1628. jelen volt a csepregi zsinaton. Van itt harangozó ház is, kiben eleitől fogván harangozót tartott a hallgatóság. Filiája Dávid-Czenk (Dániel-Czenk, Kisczenk), hol szintén 2 hold egyház földe van, a predikátornak úgy fizetnek, mint Nagyczenken. Ráczkevi Orsolya, Meszleni János özvegye, (második férje Tisler Jakab), 1631. bepanaszolta Pápai Imre lelkészt, hogy a földjeiből 4 holdat elszántatott.

Későbbi lelkészei közül még ismerjük Serényi Györgyöt, a volt szombathelyi kanonokot, ki Kövesdről 1634. jött ide és a sárvári születésű Budak Györgyöt, aki 1640. avattatott fel Czenkre, Nádasdy Ferenc áttérése után 1644. az evang. lelkésznek innen is menekülni kellett és plebánus jött a helyébe, de 1646. mind a két kir. bizottság visszarendelte a templomot a hozzátartozó egyházi javakkal és 5 jobbággyal együtt. A plebánus azonban a kelyhet nem adta vissza, "mivel ő ezt már felszentelte". Adorjány András számtartó (rationista superiorum pertinentiarum Arcis Sárvár) pedig Nádasdy nevében földesúri jogainak sérelme és a jobbágyok visszarendelése ellen protestált. De Musay buzgó könyörgéssel a czenki templomot is birtokba vette. Ezután is sokat szenvedtek. Az 1649. évi panaszlevél szerint Nádasdy és a tisztjei katonai beszállásolással is gyötörték a lelkészt és az evang. jobbágyokat.

Utolsó lelkésze Hidegh Mihály volt, 1637 óta bozsoki, majd 1646. doroszlói lelkész. 1651. júl. 9. a ruszti új templom felavatásán mint czenki lelkész volt jelen. 1658. jún. 30. résztvett Széplakon is a hegykői hívekkel való villongásnak kiegyenlítésében. Nádasdy 1660-ban szolgája, Glubiczer Polikárpus által szólítá fel a lelkészt távozásra, majd pedig fegyveresek által a legnagyobb kegyetlenséggel űzte ki a paplakból. A plebánus csak drága pénzen engedett az evangelikusoknak temetőhelyet, a jezsuiták pedig 24 forinttal büntették azokat, akik át nem gyóntak.^[253]

Hidegség. (Klein Andrae). Filiái: Boz (Holling), Homok (Amhagen), Hegykő (Heiligenstein). Hidegség és Homok már a XI. század végén szerepelnek, halászati joguk 1281. említtetik. Az Osl, Kanizsai s utóbb a Nádasdyak voltak itt a földesurak. Ezekben is találunk horvát neveket. Első ismert lelkésze 1596. Kelemenovich István (de Domagoich) volt, aki 1604. jan. 19. jelen volt az újkéri egyházlátogatáson s akit "szegény István predikátor" néven még 1631-ben is emlegettek. "István predikátorné" pedig ekkor még életben is volt. 1603-ban Nádasdy Ferenc idejében Klaszekovics István esperes és Tétényi Dániel peresztegi lelkész vizitálták a hidegségi egyházat. Második ismert lelkésze Tétényi Kevi Dániel, ki 1596. Peresztegen szolgált s 1625. itt Hidegségen volt esperes, itt is halt meg 1630. márc. havában. Zvonarics halála után mint hidegségi lelkészt és esperest első helyen jelölték a püspöki hivatalra Schubert, Lethenyey, Donghó, Kis és Galgóczi mellett. Az ő idejében adták el a Kövesen való szőlőt "Dániel predikátor urunk consensusából", mivel a sok háboruskodás miatt nem munkálhatták. E szavak csak Bethlen Gábor háborujára vonatkozhatnak és Kevi e szerint már 1619. is Hidegségen volt. De már 1605. Bocskay idejében is sokat szenvedett a község, "A vízre a pusérok beütvén", ezek miatt veszett el a templom régi kelyhe.

1630-ban Győrvári Lukács volt a hidegségi lelkész, ki Pinnyére igérkezett, de nem akart elmenni. Midőn Kis Bertalan püspök 1631. ápr. 2. az egyházat látogatta, a lelkészi hivatal üresedésben volt. Az elöljárók közt találjuk Toplyos Tamást, Martinkovith Mihályt, Raszepovits Balázst, Kusevetz Miklóst és Homokról Margisits Pétert, Grebenitz Mátét. A templom javaiból igen sok elveszett és elpusztult (talán Kevi öregsége és betegsége miatt), ezért eskü alatt kellett több tanut kihallgatni. Kusevetz Miklósné egy szőlőt hagyott a templomra, melyet a lelkésszel egyetértve 29 forinton adtak el széplaki Törpendi Péternek. Homokon elhalt Tóth Andrásné szintén egy szőlőt hagyott Buda hegyin a templomra, ezt pedig homoki Himber Andrásnak adták el 10 forinton. A predikátori ház fél hely s két annyi földje van, mint egy polgárnak, a régi vizitáció szerint 6 hold. A lelkésznek két zsellér jobbágya is van. "Kretágh napján minden háztól egy cipó és egy pénz jár neki". Boz úgy fizetett, mint a hidegségiek, de István predikátorral 25 denárban alkudtak meg. Homoknak egy aranyozott ezüst kelyhe van.

Kevi helyére a hidegségiek a komáromi születésű Nagy Jánost hívták meg, ki előbb szerzetes volt s 1631. jún. 25. irta alá hitvallási iratainkat ezekkel a szavakkal: "Ex labyrintho pontificiorum idolomanico et secta Monachorum spiritu divino edoctus in gremium Sanctae Matris ecclesiae verae Augustanae Confessioni addictae receptus." Nádasdy Ferenc áttérése után ide s Homok és Boz filiákba azonnal plebánust rendelt s az 1646. évi kir. bizottságok sem adták vissza az itteni templomot az evangelikusoknak. Sérelmük benne van az 1650. évi panaszlevélben.^[254]

Hegykő. Régi neve Egykő = Szentkő, Heiligenstein. (Az ik, ig régi magyar szó = szent. Az ig szó azonban a köznyelvben egy-gyé változott, mint az egyház szóban. A Sopron és Nagy-czenk mellett elfolyó Ikva is ősmagyar név = szent viz). A községen kívül egy dombon ásás közben falazatra akadtak, melyet némelyek várnak vettek. De lehet templom vagy más épület maradványa is. A legrégibb ismert magyar levelet Bezerédy György Szabó Imre nevű barátjának Hegykőről irta 1504. virágvasárnapján. Nádasdy Tamás atyja, Ferenc 1543. Szent Antal napján Hegykőről irja fiának: "Tamás uramnéval a Förtőn halászunk. Az új testamentumot (Sylvester fordítását) kíld meg egy bizott embertől. Kérlek szerető fiam, hogy viseld úgy magadat és tartsd úgy magadat, ki legyen ídvességedre és tisztességedre." A földesurak itt is a Nádasdyak.

Temploma az 1631. évi egyházlátogatáskor is fennállott. Volt két kelyhe, az egyik aranyozott ezüst "kin régi betűvel való jegyzések vannak." Az oltárra való abrosz "kék fonállal deszkás módon szőtt." A paplak azonban már elpusztult. A régi öreg emberek mondották, hogy a plebánia ház a harangláb mellett "a város utcája" hosszában állott. Szálai Istvánné szerint egy Benedek nevű nap, egyházi ember lakott benne, leányát Pap Katának és férjéről Jóba Péternének hívták, aki ezelőtt tíz esztendővel halt meg. A kihallgatott tanuk még ismerték. E szerint egy rövid időn át, talán Nádasdy Tamás és az özvegye, Kanizsay Orsolya idejében Hegykő anyagyülekezet is volt. A Nádasdyak pajtája végében levő földek egy táblában a paplakhoz tartoztak, valamint ezek mellett a "pap rété" is. De Nádasdy idejében már mint filia csatlakoztak Hidegséghez és a papi földeket a földesúr vette használatba. Az 1603. évi egyházlátogatók, Klaszekovics esperes és Tétényi Dániel kérdést is intéztek és "a szegény boldog nagy emlékezetű úr, Nádasdy Ferenc urunk ő nagysága ezzel ajánlotta volt magát akkorbeli egyházi uraink intercessiójára, hogy ha predikátor laknék Hegykőn, kész volna (a földeket) kezébe bocsátani, de mivelhogy most (1603) itt predikátor nem volna, a hidegségi szolgálván oda, annak is adott ő nagysága egy puszta (ház) helyhez való földeket élni, s ezen fertály helynek földe, rétje, halászvize vagyon, mint szintén a több helyeknek." Ezeket a földeket 1631. István predikátorné élte s a jegyzőkönyv megjegyzi: meg kell tudni, micsoda igazsággal bírja. Iskolaház is volt, de annak 1631. már a helyét sem tudják, ellenben "az schola földeit" most is jól ismerik: Lencsés János és Horváth Andrásné földei közt vannak. "Mivelhogy itt (Hegykőn) sok halász lakott, szerdanap hordtanak ki a piacra halat és ha a halásznak tíz hala fölött volt, egy hallal ebédjére a papnak tartozott."

Ifjabb Nádasdy Ferenc az áttérése után 1644. a hegykői templomot is elfoglalta. Már az első bizottság is visszarendelte ugyan, de a fenyegetések és a lakosság félelme miatt nem mertek evang. lelkészt hívni, hanem a hidegségi plebánus misézett benne. A második bizottság 1646. nov. 17-iki visszaállító itélete után, mivel Hidegségen evang. lelkész nem volt, úgy látszik, időnként a széplaki lelkész predikált Hegykőn is. 1658-ban Kovács István széplaki lelkész járt ki ide s valami villongás is volt a két község lakossága között, melyet bizottság kiküldésével kellett lecsillapítani. 1660-ban már Rakicsány István volt a közös lelkészük, akinek jelentése szerint: "Anno 1660. die 19. May Ganter Zsigmond hegykői számtartó és ott való ispán Terény Deák, a szentmiklósi lakatjártó, egy kapuvári hajdu és egy erdőőrző az szegény polgárság akaratja ellen nagy fejszével reá menének a templomra és mikor az lakatjártó nem nyithatta az pléhet, nagy fejszével felfeszegették az templomot és hatalmasúl elfoglalták." Így szünt meg itt is az evang. istentisztelet. De 14 évvel itt mégis tovább volt templomuk, mint Hidegségen.^[255]

Bő. Musay Gergely püspök 1646. évi úti naplójában ezt a Répce mellett épült községet is a "Felső Vidék" elfoglalt gyülekezetei között említi. Itt azonban nem az evangelikusoknak, hanem a reformátusoknak volt gyülekezetük. Régi község, eredetileg a templáriusoké volt. A XIV. század első felében hiteles hely külön rendházzal. Később a johanniták kapták meg s már a XIV. században csak a soproni konvent fiókja. Mátyás király idejében a soproni rendházzal együtt Bő is a fehérvári johanniták vezetése alá került, de Albert az erélyes soproni preceptor visszaszerezte a soproni ház függetlenségét s régi birtokaival együtt Mátyás 1483. évi rendelete alapján Bő községet is, mely 1500-ban puszta volt, de újra felépült. Midőn a soproni keresztesség az utolsó soproni keresztes, Nyéki Vörös Mátyás lemondásával 1636. megszünt, ezeknek Keresztelő Jánosról nevezett soproni templomát is a hitehagyott Nádasdy Ferenc 1646-ban "a bűi keresztességhez tartozandó szentegyháznak" nevezi s a patrónusi jogokat továbbra is fenntartja. A soproni keresztesség felett való patrónusi jogot ugyanis (nem tudni, mi módon) a Kanizsayak s utánuk a Nádasdyak bírták. A soproni johanniták bői birtoka így 1636. a soproni jezsuitákra szállott át s a "keresztesség" nevét még csak Bő község őrizte meg ezután is. Soproni jezsuiták lesznek, kik a bői református egyháznak véget vetnek, a soproni keresztesek megtürték őket.^[256]

Bő az egyetlen község Sopronmegyében, melynek a XVI. és XVII. században református papja volt. Ezt a helyet Beythe István püspök bizonyára még a csepregi kollokviumon 1591. tudta a maga számára meghódítani. Az adólajstrom szerint 1599. protestáns lelkésze volt Bőnek, ki 1 forint évi adót fizetett. Első ismert lelkésze Tolnai István határozottan református volt, aki Zvonarics Mihály sárvári lelkésznek 1613. irott és csak kéziratban terjesztett úrvacsorai kátéját (Brevis isagoge, kérdésekkel és feleletekkel való irásocska) igen keményen támadta s a szerző 1615. máj. 12. hasonló kiméletlenséggel felelt vissza reá. A reformátusok 1618. a szentlőrinci zsinaton még úgy határoztak, hogy a kerületi gyűlést előkészítő esperesi tanácskozásokat a Rábán innen Mesteriben, a Rábán túl pedig Bőben tartsák meg évenként s az 1619. évi országgyülésen már az a panasz is felmerül, hogy a soproni keresztes pap elüzte a bői prot. lelkészt. De Tolnai István (senex venerandus) még 1619. is Bőben volt. 1622. tapolczai lelkész és 1628. mint csopaki lelkész és veszprémmegyei esperes említtetik. Hogy ő lett volna az a Tolnai István, I. Rákóczy Györgynek a papja, ki a wittenbergi tanároknak az üldözött prot. csehek vigasztalására írt könyvét (Fidelis Admonitio 1625.) magyarra fordította (Gyulafejérvár 1632.) s akiről a 13 éves Nádasdy Ferenc "mendosa et adulterina cuiusdam Calvinistae versio" szavakkal emlékezik, az nem valószínü.^[257]

Bő előbb a körmendi, később pedig a vépi református esperességhez tartozott. Tolnai utódja itt 1622. óta Szilágyi István, Szenczi Molnár Albert sógora volt, ki 1612-ben Csémen, 1614 óta pedig Muraszombaton Széchy Tamás udvari lelkésze. E minőségében Bécsben is predikált Széchy udvarnépe és Szenczi Molnár előtt, akivel együtt Nádasdy udvarában voltak szállva. 1619-1620. Zrinyi Györgynek, a költő atyjának volt udvari lelkésze Csáktornya-Szentmihályon a Muraközben. Ily előkelő udvari papi állásokból jött végre 1622. Bőre, ahol 1623. alesperesnek, 1625. pedig főesperesnek is megválasztották. De már 1626. Vépre ment át oly szigorú feltétellel, hogy hallgatói őt úgy a földesúr, mint bármely idegen nemzet és hitüknek ellenségi ellen meg fogják oltalmazni. Magával hozta ide Bőre még 1616. Muraszombaton született Szilágyi Benjámin István nevű kiváló tehetségű fiát, aki Gyulafehérvárott, Franeckerben tanult, majd Nagyváradon s végre 1645. óta Sárospatakon volt tanár s egyebek között megirta 1646. a szatmárnémeti zsinat történetét. Ezzel ő lett első kiválóbb egyháztörténetírónk oly időben, amikor Geleji Katona szerint "még főszemélyeink is keveset törődtek az egyház multjával."^[258]

1626. óta Szili János, 1640-ben Maráczi Balázs 1643-ban Gombos János a bői ref. lelkész. Nádasdy Ferenc áttérése után, még a linczi békekötés előtt innen is elüzték a református lelkészt, de itt már az első bizottság visszaadta 1646. a helvét hitvallásuaknak a templomot, iskolát s az összes egyházi javakat. Musay Gergely esperes és püspökjelölt, ki Fábri István kerületi jegyzővel a maga jószántából csatlakozott a második bizottsághoz, míg ennek tagjai 1646. nov. 10. a Chernel családhoz a chernel-házi kastélyba mentek vendégségbe, addig ő a Repcén átkelve Bőre ment előre s itt történt 11-ikén, hogy Cziráky Ádám alispán Musayt, arra hivatkozva, hogy nincs kir. felhatalmazása a velük való járásra, ettől egyszerüen eltiltotta. De Musay azt felelte, hogy ők csak mint evang. lelkészek Istentől vett és a kir. diplomában is biztosított joguknál fogva járnak nyomukban, hogy a visszarendelt templomokat ezekben mondott könyörgéssel ünnepélyesen birtokba vegyék. S továbbra is követték őket utjokban. Itt Bő községben, hol a református lelkész az első bizottság határozata szerint már itt is volt, s azóta őket senki nem zavarta, ez a második bizottság meghagyta az összes egyházi javakat a reformátusok kezében. Csak a Nádasdy-féle második nagyobb üldözés idején 1660. pünkösdkor esett Bő is áldozatul. A soproni jezsuiták Sárvárról hozott német katonákkal elfoglalták a templomot, a lelkészt kiüzték s ennek minden javait elkobozták. A reformátusok dolga iránt a lutheránus Wittnyédy István is melegen érdeklődött. 1660. júl. 11-én írta Kőszegre Gombosy Dániel tanácsosnak: közölje vele "ha a bűíeknek is mi galibájuk történt volna". Igy került bele ez is az 1662. évi országgyülés elé terjesztett sérelmek közé.^[259]

Léka. Egyike a legrégibb és legnevezetesebb vasmegyei községeknek, mely régebben Sopronmegyéhez tartozott. A XIII. században Chák soproni főispán, majd a Németújvári grófok s a XIV. század óta a Kanizsai család bírta. Többször volt a vár osztrák kézen is, de Mátyás király 1483. Kőszeggel együtt visszafoglalta. I. Miksa 1491. ismét Ausztriához csatolta. A Kanizsai család 1517. évi új adománylevele szerint Lékához tartozott Csepreg, Keresztúr, Füles, Hegykő és a soproni vámmal a Fertő egy része is. Kanizsay Orsolyával a lékai urodalom is 1532. Nádasdy Tamásra szállott és egészséges levegője miatt az új párnak igen kedves tartózkodási helye volt. A község mellett emelkedik Dunántúlnak egyik legszebb és legjellemzőbb lovagvára, melyben különös figyelmet érdemel a csúcsíves boltozatú lovagterem, eredetileg a IV. Bélától behívott ispotályosok kápolnaterme.^[260]

1336 óta ferenci szerzetesek voltak itt, akiknek zárdája 1532. Kőszeg ostromakor pusztult el. Velikei Gergely 1522. Lékán másolta a Festetich grófok birtokában levő keszthelyi codexei s az ebben található "békességről való imádságot". Ez a Velikei név azt mutatja, hogy a Kanizsaiak birtokain már 1533 előtt is voltak Horvátországból származó családok. A reformáció tanaival Lékán is Sylvester, Dévay és Gáspár doktor idejében ismerkedtek meg. Hirnik Lőrinc lékai várnagy 1537. jún. 29. értesíti Nádasdyt Jakab építőmester haláláról, aki jó keresztyén volt és végrendeletében gyóntató papjáról is megemlékezett. (Sicuti bonus et verus christianus confessus et contritus mortuus est, fecitque testamentum. Penulam et sablam legavit confessori suo). 1553-ban papok vannak Lékán. Nádasdy ápr. 12. megköszönvén feleségének a Lékára küldött spárgát, erről írja: "Ugyan ha úgy érleltétek meg a spárgát, az mint hallogatom, nem különben kezdnek az papok tűlő járni, mint az Kanizsai Lászlóné vénasszonya az Ladom (talán Ládoni) italjával, kit bizon bánnék". Nádasdyné körül 1554. már Lékán is evang. lelkész lehetett. Erre vall férjéhez ápr. 23. Lékáról írt levele, melyben nádori hivatalához sajátkezüleg e szavakkal gratulál: "Az örök mindenható úr Isten, először lélekbe erősítsen meg az ő szent hitinek és igéjének általa az igaz hitbe, hogy minden tévelygések távol legyenek mitőlünk és legyünk mi szegény kis keresztyén anyaszentegyház, egyesek mind lélekbe, mind testbe, hogy az mi urunkat igaz hitbe, atyafiui szeretetbe szolgálhassuk". 1554-től kezdve Sombory Gergely tudósítja Nádasdyt a Lékán folyó építkezésekről, a halastóról a malomról és vízi erővel hajtott fürészről. Ez az ipar Lékán már akkor is virágzott. 1559-ben is "az fűrész jól jár" és új keresztyén (anabaptista) ács, pintér és tislérek dolgoznak Lékán, kiket Nádasdy emberei sajátszerű ruhájokról kalugyereknek neveztek. Nádasdy nádor már az atyját, Ferencet is a lékai vár sírboltjába temette (1543 után). Keresztúr építésekor 1560. írja nejének: "Apám tömlöczét is az Leokat is ne hagyjuk."^[261]

Evang. lelkész bizonyára már a nádor idejében is volt Lékán, de név szerint sem ismerjük őket. Fia Nádasdy Ferenc 1586. dec. 6-án Horváth Stansith Gergelytől a Szepességből kér lelkészt Lékára is: "Az predikátorok dolgának végére mentem, három kellene, az egyik Lewkára, ki bátor csak tiszta német lenne. Ennek lenne jövedelme 4 köböl gabonáig, annak felette keresztelő, eskettető pénze. El lehet rajta annyira való jövödelme vagyon, ha mikor az jámborok magam segítsége nélkül szükölködnek, bennem meg nem fogyatkoznak." Első ismert nevű lelkésze Algerus János, ki 1596. írta alá az Egyesség Könyvét. Második a pfalzi származású Ott Márkus, ki 1608. április 17. írt alá ugyanoda. Az iváni zsinaton 1603. dec. 3. Muraközi György és Kőszeghi Balázs espereseket azzal is megbízták, hogy a Lékához és Borsmonostorhoz tartozó gyülekezeteket is meglátogassák.

1612-ben egy tudós külföldi magiszter ismét a lékai lelkész. M. Unger Menyhért (Biberacensis, Svevus). Valószínűleg lékai pap volt 1613. a brassói erdélyi szász Kerts János is. 1637-ben Vogel Tivadar volt a lékai lelkész, aki Duojchich János tiszttartó, Sankó Ferenc várnagy és Nagy Bálint vicecastellanus jelenlétében szerepel Kraganich Lőrinc katonának holttányílvánítása ügyében. Mikor a Nádasdy grófok Lékán tartózkodtak, akkor a rendes német lelkész mellé egy magyar vendégszónokot is hívtak. Így például a fiatal Nádasdy Ferenc gróf is 1641. szept. 17. Lékáról írt Godi Imre csepregi lelkésznek s felkérte, hogy a jövő pénteken estvére jöjjön Leukára oly készültséggel, hogy szombaton és vasárnap a predikálást véghez vihesse. A csepregi ispánnál, Végh Istvánnál rendelt számára szekeret.^[262]

Két év mulva azonban Nádasdy áttért és Lékáról a német lelkészt is elűzte. De a kiküldött második kir. bizottság, mely a lékaikat Németkeresztúron 1646. nov. 18. hallgatta ki, a templomot az összes egyházi javakkal visszarendelte nekik. Ez alkalommal a lékai evangelikusok a bizottság előtt is megegyeztek abban, hogy templomukban ezután is, mint eddig, mind a két felekezet, tehát a római katolikusok is tarthatnak a szokott ünnepnapokon istentiszteletet. Az így visszanyert jogukkal nyomban éltek is. 1647-ben a jénai születésű Trost Henriket hivták meg lelkészüknek, aki egy Pflug András nevű patrónusával hajón jött Budáig s egy magyar főúr ajánlotta Lékára. Feleségét, az augsburgi Lentzer Reginát már magával hozta. Csak három évig maradt Lékán, 1650-ben Bónyára (Piringsdorf) ment át, 1661-63. Ágfalván, azután pedig Sopronban a kórházban volt lelkész.^[263]

Az 1649. évi országgyülésen felpanaszolták a protestánsok, hogy a lékai templomot, melyet a legutóbbi országgyülés visszaadott az evangelikusoknak, Nádasdy földesúr újból elfoglalta és három lékai jobbágyát, mivel evang. papot hallgattak, elzáratta. Papjukat csak Bunnya filiában egy kis kunyhóban tarthatják. A tisztek Réczey György prefektus meghagyásából üldözik őket. Nádasdy Boldizsár alispán is tanuja lehet szenvedéseiknek. A r. katolikusok viszont azt vették nagy sérelemnek, hogy a földesúr a kegyúri jogok ellenére még olyan helyeken is, mint Lékán, ahol két templom van, egyiket sem mondhatja magáénak. Itt Lékán tehát, hol a Nádasdy családnak sírboltja és lakása van, elégedjenek meg az evangelikusok azzal, hogy Nádasdy a másik templomot az ő számukra akarja kijavítani. Erre az evangelikusok ismét azzal feleltek, hogy Nádasdy a kir. bizottság által visszaadott lékai templomot nem követelheti, a család temetkező helye lehet a várban, de nem a községi templomban.^[264]

Az üldöztetésnek e nehéz idejében az asszonyfai születésű Sculteti György volt a lékai lelkész, akit Musay püspök 1647. jún. 25. Nemesládonyban avatott fel Koltára. Nevével a csepregi hegymesterek könyvében találkozunk, hol mint "leokai predikátor", Farkas Mihály árváinak gyámja s ezeknek egy szőlejét 1650. ápr. 6-án adta el 25 forintért Mankóbüki Horváth Andrásnak. Ennek idejében szünhetett meg az evang. vallásgyakorlat Lékán, mert az 1655. évi országgyülés vallási sérelmei között olvassuk, hogy a lékai paplak jövödelmeivel együtt, jóllehet a kir. biztosok kétszer is visszaadták az evangelikusoknak, újra elvétetett tőlük s bár az alispánnál is panaszt emeltek, de orvoslás helyett fenyegetést és üldöztetést kénytelenek tűrni. Gamauf szerint Léka 1652. óta Bónyának lett volna a filiája, de nem tudom, nem téved-e. Az 1662. évi sérelmek közt Léka már nem is szerepel. Lemondtak róla.^[265]

Nádasdy időközben végrehajtotta régi tervét. A ferenciek régi kolostora helyére 1655. ágostonrendű szerzeteseket telepített és 1655-69. a zárda mellett emelkedett helyen álló templomot is újjaepítette. (Oltárképe Kéry György csepregi festőtől 1675-ből való). És őseinek sírboltját a várból, ahol szoros és alkalmatlan volt a hely, 1656. ide telepítette át. Csáky László özvegyét, Batthyány Magdolnát a Lékán építendő családi sírbolt és templom alapkő letételéhez külön levélben hívta meg. Ezzel véget ért Lékán a protestáns világ. Barátok jöttek a predikátorok helyére. A zárda 1784. szünt meg és ma hg. Esterházy Miklós kastélya, mögötte szép park terül el, melynek a vár felől való része az egykori halastóval határos. Musay 1646. évi naplójában Lékának Piritschdorf és Kölsche nevű filiáit is említi.^[266]

Rőtfalva. (Rattersdorf Vasmegyében). Régi érdekes község a Gyöngyös mellett a lékai völgyben. Plebánája már a XIII. században volt. Régi ikertemploma egy korai gótikus déli és egy román boltozató északi reneszánsz szárnyból áll. A gótikus szárny mellékhajója 1207-ből való (rajta az évszám is), főhajója és szentélye pedig a XIV. századból. Ezzel a szárnnyal párhuzamosan s vele két ívvel s egy nagyobb környílással összekötve fekszik az ujabbkori román-reneszánsz templom a XV. század végéről vagy a XVI. elejéről, melyet valószinűleg a Kanizsai vagy Nádasdy család építtetett. Érdekes a két templomot közösen fedő tetőzet is. (Lásd képét Vasm. mon. 296. l.) A község már a XIV. században Léka várához tartozott.^[267]

Ebben az érdekes szép templomban több mint száz évig evang. lelkészek predikáltak. A XVI. századból azonban még neve szerint sem ismerünk egyet sem közülök. 1628-ban Opsner Kristóf (Remlingensis, Francus) volt a rőtfalvi lelkész, akit 1621. Kőhalomra avattak fel. 1642-ben Weingarth Vencel az utóda, ki előbb Morvaországból való Brünn melletti (Zabovicenus) premontrei szerzetes volt, ki már 1638. aláirta hitvallási iratainkat s Rőtfalváról való távozása után 1646-ban a Lisztiek urodalmában Veperden, 1652-59 pedig Locsmándon volt lelkész. Weingarth utódja Ruperty Gottfried, akit Musay püspök 1647. nov. 12. avatott fel Rőtfalvára lelkésznek.^[268]

Nádasdy Ferenc áttérése után 1644-ben innen is elűzte az evang. lelkészt s nem ugyan az első, hanem a második kir. bizottság 1646. nov. 18. visszarendelte a rőtfalviaknak is az evang. templomot. Ugyanekkor úgy a lékai, mint a rőtfalvai hívek a bizottság előtt megegyeztek abban, hogy mint eddig, úgy ezután is mind a két felekezet tarthat ugyanazon templomban a szokott ünnepnapokon istentiszteletet. 1649-ben csak azért folyamodtak az evangelikusok, hogy a katholikusok 9 órán túl ne nyújtsák ki istentiszteletüket s az offertoriumot ne vegyék el. Nádasdy tehát Rőtfalván tovább megtürte az evang. lelkészt, mint Lékán. Musay Gergely püspök Müller Mátyás kőszegi és Schubert János soproni esperes kiséretében 1652. tartott itt egyházlátogatást. Igy Musay püspök a kőszegi Pinder Andrást 1655. nov. 25. még Rőtfalvára avatta fel, Rőtfalváról való távozása után pedig Sámfalván és Óvárott volt lelkész. Az 1659. febr. 2-iki tanuvallomás szerint Rőtfalván akkor Vigebius János volt a lelkész, akit később Locsmándon találunk.

Rőtfalváról is Despoth Pál és Gadóczy Péter, Nádasdy emberei halálos fenyegetéssel üldözték ki a lelkészt. A lakosság e hatalmaskodás miatt a grófhoz folyamodott, de meghallgatás helyett a lékai zárda priorja, poroszlókat vevén magához, az evang. paplakot és templomot elfoglalta, a lakosokat pedig a legnagyobb erőszakkal kényszerítette áttérésre. Ettől fogva a rőtfalvai templom is a lékai ágostonrendűek birtokába került.^[269]

Pörgölény. (Pörgölin, Pilgersdorf, szintén Vasmegyében). Mint Léka várához tartozó, szintén a Nádasdyak birtoka volt. Ma Eszterházy herceg a kegyura. Első ismert nevű lelkésze Pyrus Benedek 1596. írta alá hitvallási iratainkat. De már 1597. és 1598. Altenmarckter Vida volt a pörgölini lelkész. A pap-marasztás miatt itt is gyakoriak voltak a változások, mert 1600 után már ismét Kappelmann Mátyást találjuk itt. 1610-ben Summerauer János a pörgölini lelkész, aki 1618. Kethelyen (Neumarkt, Szalonak mellett), 1619. pedig Kukméron szolgált református esperesség hatósága alatt. Ebből azonban nem következik, hogy általa is aláírt hitvallási iratainkat megtagadta volna. Fivére Summerauer Kristóf szentkúti lelkész (ad S. Fontem, Németujvár mellett) volt ugyanakkor.^[270]

1617. május 24-én a csepregi zsinaton a meisseni Lichtensteinből való Gerber Gergelyt avatta fel Klaszekovics István püspök pörgölini lelkésznek.

Az 1630. évi csepregi zsinaton a pilgersdorfiaknak és név szerint nem említett lelkészüknek valami panaszuk volt egymás ellen s a kerület úgy határozott, hogy a lelkész töltse ki esztendejét, a gyülekezet pedig adja meg neki járandóságait s azután kölcsönösen kövessék meg egymást. (Ker. jkv. II. 19.)

I. Rákóczy György szabadságharca után Nádasdy az itteni templomot és iskolát is elfoglalta és plébánost helyezett be. Az első bizottság nem is orvosolta sérelmeiket, mivel Nádasdy a faluból oly képviselőket küldött, akik plébánost kértek. A második bizottság előtt azonban Sopronban 1646. nov. 19-én nemcsak Pörgölin, hanem a filiák (Godhardt, Geresdorf, Német-gyírót), Putendorf, Salmonsdorf (Salamonfalva), Kogl, Lebenbrunn, Steinbach lakói is megjelentek s határozottan kifejezett kivánságukra összes egyházi javaikat visszaadták. 1652. Musay Gergely püspök volt itt egyházlátogatáson, amikor Lang Farkas (előbb rohonci esperes) volt itt a lelkész és Greiner János a tanító. Jelenvoltak az idevaló nemesség közül Speidel Zsigmond Frigyes, Hohenwarth János Frigyes és Preinberger Károly. A filiái 1652-ben: Kogel, Löwenbrunn, Steinach, Bubendorf, Gersdorf, Salmonsdorf. Az 1662. évi sérelmek közt olvassuk, hogy Nádasdy emberei Pörgölinben is elvették a templomot, paplakot az összes egyházi javakkal és a kehellyel együtt, mely utóbbit az evangelikusok a maguk pénzén vásárolták. A lékai ágostonrendűek helyezkedtek be ide is.

Bónya. (Bunnya, Piringsdorf). Sopronmegyei község a Repce mellett, szintén Léka várához tartozó, tehát egykor Nádasdy-birtok. A linci béke előtti időből egy lelkészük nevét sem ismerjük. Áttérése után Nádasdy az itteni templomot is elvette, de 1646. nov. 18. a kir. bizottság a földesúr és patrónus tiltakozása ellenére is visszaadta. 1652-ben a jénai születésű Trost Henrik volt itt a lelkész, akit 1647. Lékára avattak fel s innen jött Bónyára. Gamauf szerint Léka a templomnak elvétele után Bónyának lett volna a filiája. A lékai pap ugyanis ide menekült. 1652. Musay püspök volt itt egyházlátogatáson. 1655. júl. 8-án a sziléziai Vibegius Jánost avatta fel Musay püspök Bónyára, aki három évig működött itt, utóbb pedig Locsmándon (1658-73) és Pozsonyban (1682-1700). A felesége Fischer Zsuzsanna Johanna soproni nő volt. Utódját, Laymarius Antalt 1658. máj. 21. Locsmándon avatta fel a püspök. Ezt a Laymar Antalt Danielis János József kőszegi német lelkész 1659. febr. 5. bevádolta, mivel a Lékán tartózkodó Leyser nemes úr előtt Laymar úgy nyilatkozott, hogy ő soha sem fogja elhagyni híveit, miként a kőszegi lelkész elhagyta, sőt Bozsokon is (ahol előbb Danielis volt a lelkész) a szószékről arra inté a rohonciakat: olyan alkalmas lelkészt kérjenek Istentől, aki nemcsak eljön hozzájuk, hanem náluk is marad. Ez ügyben Vigebius János rőtfalvi és Bayer Mihály állásnélküli lelkészeket is kihallgatták tanúkul s Laymart arra itélték, hogy Danielistől bocsánatot kérjen.

Utolsó ismert lelkésze Bónyának Craumann András volt, kit 1659. szept. 8. avattak fel. Bizonyára ez volt az, akit Nádasdy 1660. a lékai bíró által üzetett el. Ez ugyanis fegyveres kisérettel erőszakkal tört be a templomba, nemrégiben szerzett harangjokat Lékára vitette, az oltárt, szószéket, padokat összeromboltatta s másnap a lelkészt gyalázatosan kiűzvén, a templomot az összes egyházi javakkal elfoglalta.^[271]

Kőhalom. (Répcekőhalom, Steinberg). Régi község, már 1223. mint Steinperch említtetik. 1411 óta a Kanizsaiak birtoka s Léka várához tartozik. Két filiája: Felsőlászló (Oberlosdorf) és Dörfel. Lelkésze, Martinus Kamo (ex Steinberg) 1579. jelen volt a szombathelyi zsinaton, de ebből még nem következik, hogy r. kath maradt volna. Beythe István püspök, Reczés János esperes, Pathay István és Thokoich György lelkészek 1591. jan. 11. Dörfelben adtak bizonyság levelet arról, hogy Zakach Vince soproni polgár leányát nem Hayas András, hanem Frankovich Gergely soproni orvos jegyesének kell tekinteni. Második ismert lelkésze Kőhalomnak Pythiraeus Gergely már határozottan evangelikus, ki jelen volt a csepregi kollokviumon és 1591. jún 3. ennek jegyzőkönyvét is mint kőhalmi lelkész írta alá, de 1596. már Németkeresztúron találjuk. Utóda, Metzler Ádám Eislebenből a mansfeldi grófságból való (natione Islebiensis in comitatu Mansfeldiense) tehát Luthernek földije volt. Az adólajstrom szerint a kőhalmi lelkész 1595-ben 1 forint évi adót fizetett. Reczés János esperes 1596. ápr. 1-én járt Kőhalmon egyházat látogatni. Az 1603. évi iváni zsinat pedig Muraközi György esperest és Kőszegi Balázs csepregi lelkészt küldte ki a Lékához és Borsmonostorhoz tartozó egyházak látogatására. 1621-ben Opsner Kristóf (Remlingensis Francus) volt a kőhalmi lelkész, 1628-ban Henrici János és 1630-ban Holler János. Ez utóbbinak jelenlétében Kőhalom és Felsőlászló képviselői: Christoph János, Faymann András, valamint Pór Mihály, Winter János és Scholer János esküdtek kézadással úgy egyeztek meg, hogy a lelkész felváltva predikáljon az anyagyülekezetben és a filiában.

Nádasdy Ferenc áttérése után úgy Kőhalomtól, valamint a két filiától is elfoglalta a templomokat és plebánust helyezett be a lelkész helyére. De a kir. bizottság 1646. nov. 18. úgy az anyagyülekezetnek, miként Felsőlászlónak is visszarendelte templomaikat. A dörfeliek ellenben azt vallották, hogy ők előbb is r. katolikusok voltak s többé nem is akarják a kőhalmi lelkészt a magukénak elfogadni. Itt tehát a bizottság is meghagyta őket a mostani állapotban.

A linczi békekötés után Kőhalomnak még két lelkészét ismerjük. Az egyik Czigler Miklós, aki Nemesládonyban 1647. jún. 25. írta alá hitvallási iratainkat. Ő egyszersmind Felsőlászló filia papjának is mondja magát s nevéhez jelmondatot is csatol: Crux Christi Corona mea. Ennek idejében 1649. az volt a sérelmük, hogy Stancsics Kristóf a távozó plebánus által neki átadott 3 kehelyből csak egyet adott át az evangelikusoknak s Nádasdy a tizenhatod jövödelmet, miként másutt, itt is megvonja a lelkésztől. A másik lelkész pedig a ruszti születésű Lang Kristóf volt, akit Musay püspök Szakonyban 1655. júl. 8. avatott fel Kőhalom és Felsőlászló papjának. Musay Gergely püspök 1652. még egyházlátogatást tartott itt. A templomot itt is 1660. pünkösdjén Nádasdy emberei, Gádóczy Péter, Despoth Pál, Ányós Péter és a lékai zárda priorja foglalták el. Míg a lelkész temetni volt, azalatt ragadták el a paplak asztaláról a templomkulcsot.^[272]

Kethely. (Répcekethely, Mannersdorf). Régi német község a Répce mellett. Templomának szentélye 1239-ből való. Piacvám jövödelmet II. Endre 1224. a közeli borsmonostori (másként Klastrom) cistercita apátságnak adományozta. IV. László király 1277. nov. 27. itt táborozott, innen a Tábor helynév Alsólászló mellett, ahol a XVII. században még Tábor kastély, ma a Táborkorcsma áll. Kethely legrégibb urai tehát a borsmonostori cisterciták voltak, akiknek zárdáját a török 1532. Kethellyel együtt elpusztította. De újra felépült. 1557-ben Szentgyörgyi István volt az apátja, Szentgyörgyi Gábornak, Nádasdy evang. titkárának a bátyja, akit a nagyszombati zsinaton betegsége miatt az öccse képviselt. Miksa király 1567. Mayláth Gábornak, 1568. jan. 24. pedig véglesen Nádasdy Ferencnek adományozta az apátságot. Az özvegy nádorné ezért még 1568-ban Nagykanizsát adta cserébe. A szerződésben azonban ki volt kötve: "Ita tamen, et ipsa quoque Domina Ursola cum filio suo in Ecclesia dictae Abbatiae Borsmonostora, pro conscientia ipsorum, personas Ecclesiasticas et Catholicas cultibus divinis obeundis idoneas semper intertenere curent et debeant."

Nádasdyék ezt a feltételt bizonyára meg is tartották. De az apátsághoz tartozó falvakban a reformációnak is szabad utat engedtek, sőt támogatták is azt. Nádasdy Ferenc fentebb idézett levelében 1586. dec. 6. írta Horváth Stansith Gergelynek: "Második lelkész kellene Kethelyre. Ennek lenne négy faluja, ugyan alkalmas jövödelme vagyon. De ennek tótul (horvátul) és németül kellene tudni, mivelhogy Kalastrom (Borsmonostor) tartománya tót és német." Az iváni zsinat 1603. utasította az egyházlátogatókat, hogy a Borsmonostorhoz tartozó községeket is vizsgálják meg. Kethely evang. lelkészei közül azonban egyet sem ismerünk. Az apátsági birtok 1671-ig Nádasdy Ferencé volt, ma az Esterházyaké.^[273]

Füles. (Nikitsch). Szintén régi község. Lajos király 1371. Szalonak váráért cserébe a Kanizsaiaknak adta. Az 1579. évi szombathelyi zsinaton még a "Plebanus ex Fyles N." is jelen volt. De Nádasdy Ferenc 1586. évi fentebbi levelében ide is evang. lelkészt keresett: "Harmadik kellene Fülesre, kire kegyelmed ugyan köteles; az is lenne tót (horvát) és német, amint kegyelmed tudja." Róla sincsen több adatunk.^[274]

Micske. (Strebersdorf, Locsmánd közelében). Musay Gergely püspök ezt is a Léka várához tartozó és 1644. elfoglalt anyaegyházak közé sorolja. (Régi jegyzőkönyveink a vasmegyei Miskét is rendszerint Micskének irják.) Több adatunk nincs róla.^[275]

Keresztúr. (Németkeresztúr, ma Sopronkeresztúr). Szintén a lékai urodalomhoz tartozó régi szép mezőváros (oppidum), német lakossággal. Régi neve 1245. Bogyoszló volt. A községen kívül épült szép vára 1492. említtetik, a Nagymartoniak, majd a Kanizsayak és Nádasdyak tulajdona volt. Különösen az utóbbiaknak kedvelt tartózkodási helye már csak Sopronhoz és Bécshez való közelsége miatt is. Nádasdy Tamás 1557 óta itt sokat építtetett és pedig főként az ügyes anabaptista (újkeresztyén) mesteremberekkel, akiket sajátszerű ruhájok miatt itt kalugyereknek is neveztek. 1559. aug. havában "az pap házában" dolgoztak a kalugyerek. Nádasdy 1560-ban építtette itt a kastélyt, amelynek ablakaiba üveget csináltatott. Ez akkor nagy fényüzés volt, nálunk csak a XV. század végén kezdik az ablaküveget használni. A nádor 1560. máj. 6. írja Bécsből nejének: "Siettess te is az kereszturi udvarral, mert eltekéllettem, hogy míg az uristen éltet veled és Ferkóval egyetembe, nagyobb részét üdőnknek itt (Bécsben) és Kereszturott mulassuk el, kit császárnak is ő felségének megmondtam."

A községnek német lelkésze volt, de Nádasdyék, ha Keresztúron tartózkodtak, Czenkről vagy Lövőről hívtak a várba magyar predikátort. Hogy mikor és ki volt Keresztúron az első evang. lelkész, azt adatok hiányában ma már nem tudjuk megmondani. Velikei Márk győri püspökhelyettes 1551. és 1552. a soproniak kiközösítése ügyében még a keresztúri (valamint a czenki, peresztegi és csepregi) papnak is küldött ugyan hivatalos körlevelet, de ez maga még nem bizonyítja ezeknek r. kath. voltát, mert a püspökök nem akartak tudomást venni a reformációról és főhatóságukat továbbra is fenn akarták tartani. Azok az új keresztyén kalugyer kézművesek 1559. már valószinűleg evang. lelkész számára javították vagy építették a paplakot. 1559. aug. 28-án Consul István horvát bibliafordításának evang. birálói között Hans Kollonisch "caplan zu Creutz" is említtetik. És Joannes Kolonicz ex Czindorf a lánzséri urodalombeli 7 lelkész között fordul elő, kik 1579. jelenvoltak a szombathelyi zsinaton. Virágzónak kellett itt a gyülekezeti életnek lenni már a XVI. században is, mert hiszen 1584 óta a soproniak is idejártak ki seregestül szekéren és gyalog. Korán volt Keresztúrnak iskolája, sőt könyvnyomdája is.^[276]

Magának is volt már ekkor, miként Nyéknek, evang. lelkésze. De 1584. április végén Sopronból is ide menekült Pinder Lénárd, a Szent György-templom predikátora, akinek itteni eltartásáról továbbra is a soproniak gondoskodtak. A soproni városi számadás szerint: "Den 19. April (új naptár szerint 29) ist dem Herrn Andre und Leonhardten Predikanten zum Kreuz ein halbes Kalb verehrt worden". A soproniaknak ez a Keresztúrra való kijárása (das Auslaufen zum Kreuz) tovább mint húsz évig (1584-1606) eltartott és sokszor zajos tüntetésekre is alkalmat adott. Nagy csoportokban, fegyveresen jártak s örömlövésekkel is bosszantották a soproni plebánust. Titokban Pinder is bejárt Keresztúrról Sopronba és magánházban keresztelt. 1601-ben Dobner Sebestyén soproni jegyző is Keresztúron kereszteltette a gyermekét. Pethe Márton püspök viszont 1602. okt. 20. elfogatott a keresztúri úton három soproni polgárt, köztük Klein Menyhértet, a volt tanítót és krónikairót s kocsijukkal és lovaikkal rákosi kastélyába vitette őket foglyúl. Így a soproniak Keresztúron Nádasdy Ferenc oltalma alatt találták meg azt, amitől szab. kir. városukban eltiltották őket.^[277]

Keresztúrnak így két lelkésze is volt. Az 1595. évi adólajstrom még csak Leonardus predikátort említi 1 forint adóval, de az 1599. évi lajstrom szerint a rendes keresztúri lelkész (concionator) 2 forintot, Lénárd predikátor pedig 1 forintot és 50 denárt fizetett. Így Pinder Lénárd soproni lelkész még 1599-ben is Keresztúron lelkészkedett. Mellette Thesmár István volt a gyülekezetnek első ismert lelkésze, ki résztvett már a csepregi kollokviumon s ennek jegyzőkönyvét is 1591. jún. 3. aláirta. Tudós lelkész lehetett, mert a kollokviumon a két vitatkozón Beythe Istvánon és Skulteti Szeverinuszon kívül Thesmár volt az egyedüli, ki a vitába beleszólt és eléggé szabatosan fejtegette Krisztus testének az úrvacsorában való jelenlétét. Beythe is Thesmárt tartotta Skulteti legtekintélyesebb párthívének, mert hozzá külön kérdést intézett.^[278]

Thesmárral és Pinderrel egy időben kitünő tanítója is volt Keresztúrnak a brandenburgi Arnswaldból való Otto Dániel személyében, ki már 1591. mint egyik jegyző Skulteti Szeverinusz részéről jegyezte a kollokvium lefolyását. Utóda a csepregi születésű Cziczak János volt, aki 1596. mint keresztúri "ludi literarii rector" irta alá az Egyesség Könyvét és rövid idő mulva már Sárvárott tanított. Majd a sárvári születésű Zvonarics Mihályban (1598-99) nyert Keresztúr ismét egy kiváló tanítót, aki Csepregen, Komáromban és a szepességi Nagyőrön végezte iskoláit és korán résztvett a kálvinistákkal való hitvitákban. Beythe István püspök "Igaz Mentség" című iratában ezért kérdi tőle nagy haraggal és igazságtalansággal: "Te Varga Mihály, nem tudod-e, miért küldettél vala az köröszturi mestörségre és Sárvárott el nem szenvedtek vala. Ezzel az hirrel az predikátorságra választást nem érdemlötted volna". Zvonaricsot ugyanis Beythe és Kanizsai Pálfi János az apja mesterségéről bizonyos kicsinyléssel Vargának nevezték. Mikor Beythe őt gúnyolja, 1599-ben már Szakonyba hívták meg lelkésznek s Magyari után Sárvárnak volt igen kedvelt lelkésze s majd püspöke. Egy időben Zvonariccsal, a rektorral, egy második tanítója is volt Keresztúrnak (talán éppen a soproniakra való tekintettel), a pomerániai származású Rhecius Márton, aki csak mint "collega" irta nevét 1598. Zvonaricsé után. Volt itt rektor a század végén Szopori Kristóf is, aki 1602. az elmaradt fizetését sürgette a keresztúri számtartónál. A szepességi Nagyőrből hazatért Sinkó Mátyást is Nádasdy a keresztúri iskola élére állította, de ezt a lövőiek igen kérték s az esperesek 1602. a szintén jeles Zvonarics Imrét ajánlották helyette Keresztúrra.^[279]

Thesmár a kollokvium után hamar elhagyta Keresztúrt, 1596-ban már Pythiraeus Gergely lelkész volt az utóda, akit Nádasdy Kőhalomról hivott ide. A bizalomra méltó is volt mindenképpen. Hosszabb ideig működött itt és esperesnek is megválasztották. Magyari István 1602. Báthory Erzsébetre és ennek egy kegyetlen asszonyára vonatkozólag, ki husvétkor az Úr asztalához kivánt járulni, Pythiraeus tanácsát is kikérte, és ez azt javasolta neki: "Azt a hóhér-asszonyt, ha hozzá megy, külön vegye vizsgálat alá, miként azt a hű lelkipásztor kötelessége megkivánja és egy időre Pál apostol szerint, míg igaz bűnbánatot nem tesz, tiltsa el és vesse ki a gyülekezetből". Pythiraeusnak a súlyos lelki betegségtől gyötört Nádasdy Ferencnével annál több baja volt, minthogy szokott kegyetlenségeit Keresztúron is űzte. A tanuk szerint Keresztúron az árnyékszékben kínozta a leányokat és itt ölték meg a bécsi leányt és Módli asszonyt s az ilyen áldozatokat vagy éjjel titokban a bűntársak, vagy pedig, mint itt Keresztúron is fordult elő eset, a deákok temették el énekszóval. Pythiraeus volt az egyik tanú is, Pásztory Gergely és Madarász Miklós mellett, midőn a szerencsétlen nő végrendeletét Keresztúron 1610. szept. 10. megirta. Pythiraeus soproni nőt, Mock Katalint vette feleségül, sógora Mock Jakab volt, Báthory Erzsébet fiának, Nádasdy Pálnak a nevelője, ki a gyámnak Megyery Imre alispánnak Hegykőről 1610. febr. 14. irta, hogy a 12 éves fiut egyelőre még ne küldjék ki a távoli Németországba. Pythiraeus, miként felesége a soproniaknak irta, 1617. márc. 5. halt meg.^[280]

A gyülekezet fénykorának ezen első időszakába esik a keresztúri könyvnyomdának működése is. Manlius János, a hírneves vándornyomdász dolgozott itt 8 évig. A templom előtti főuton a jobboldali, régi boltíves, de már átalakított sarokházat mutogatják ma is, mint az egykori könyvnyomda épületét. Manlius krajnai születésű, ki Urachban, Württembergben, Ungnad János nyomdájában tanulta a mesterségét. Truber Primus lelkésszel 1562. hazájába Laibachba tért vissza s itt előbb könyvkötő, 1575 óta pedig nyomdász is volt, de evang. hite miatt 1582. menekülnie kellett Krajnából. Ekkor jött hazánkba s itt mint igazi vándornyomdász dolgozott a Batthyányak, Zrinyiek és Nádasdyak birtokain; így Németujvárott 1582-84. 1588. és 1595-97. Varasdon 1587-ben, Monyorókeréken 1588-91. Sopronlövőn 1592-93. Sárvárott 1600-1602. és Keresztúron 1598., 1601., 1603. és 1604. A hitviták e szenvedélyes korában szinte versenyeztek érte a lutheránus és kálvinista földesurak és lelkészek. Németujvárott még a kálvinisták szolgálatában állott, ő nyomatta 1597. a hírhedett Encomion Ubiquisticum című verses gúnyiratot, amelynek magyar nyelvre való fordításáért egy valakit Sárvárott "a nemes vármegyében való főnépeknek törvénye szerint" halálra itéltek és csak Nádasdy Ferenc irgalmasságából menekült meg. Mikor azonban Manlius átjött Keresztúrra s itt 1598. az Egyesség Könyvét (Liber Concordiae) a reformátusok ellen való éles támadással nyomatta ki, előbbi pártfogója, Beythe István mondja róla 1599. az Igaz Mentségben: "Mind könyvnyomtatótokkal öszvejegyzettek vagytok, az amint él, az áruló, tudja az maga nyughatatlan lelkiismereti. Beythe István mentötte azt meg az haláltúl mind feleségével öszve és az jótéteményért ez az haladás." Keresztúron nyomatta még Manlius Hartlieb György lánzséri lelkésznek két gyászversét, az áttért Hollósi Gottfried ágostonrendű barátnak predikációját (1603.), Zvonarics Mihály czenki lelkésznek jeles művét (Pápa nem Pápa, 1603.) s Magyari Istvánnak, Nagy Benedek szentmiklósi rektornak, Rulandus János orvosnak s több kliensnek Nádasdy Ferenc halálára írt emlékfüzeteit (1604.) Magyari István azt mondja róla, hogy nem tudott magyarul. Bocskay idejében a nyomda nem működött és Manlius is meghalt. Özvegyét Farkas Imre vette nőül, akivel hozományúl a nyomdát is átvette. Farkas 1609-19. még sok értékes művet nyomatott Keresztúron (Ágendát 1612., Hartlieb, Pálházi Göncz Miklós, Zvonarics Imre, Nagy Benedek, Hochschild György, Lackner Kristóf és Huber Márk műveit) s nyomdászati ügyben Thurzó Szaniszló szepesi főispánnal is levelezett. Pálházi Göncz Miklós dunáninneni püspök 1619. Keresztúron halt meg azon idő alatt, míg "Az Római Babylon Kőfalai" című munkáját korrigálta a nyomda mellett. Bethlen hadai zavarták meg ismét a nyomda munkáját, Farkas 1621-ben Csepregre költözött át s itt mostoha fia Manlius Gergely pert is indított ellene a nyomda miatt s egyházi biróság itélt felettük.^[281]

A község németajkú lévén, külön magyar lelkésze a német mellett nem volt, hanem Nádasdyék, mikor Keresztúron tartózkodtak - és ez gyakori eset volt - a czenki lelkészt hívták át szolgálatra, akit e címen udvari lelkészüknek is neveztek. Bizonyára szolgált már Zvonarics Mihály is itt czenki lelkész korában. Utána Kis Bertalan czenki lelkész volt Nádasdy Pál udvari papja, de néha Lethenyei István lövői lelkész is predikált helyette Keresztúron; Nádasdy, mint fentebb a czenki gyülekezet történetében láttuk, igen szépen bánt az udvari papjaival. A czenki lelkészeknek ezért a keresztúri szolgálatukért az 1631. évi egyházlátogató jegyzőkönyv szerint külön illetményük is volt. "Járt az uraktúl (Nádasdyaktól) posztó öt réf saya, egy ártány minden esztendőben, ezért hogy mindenkor Keresztúrra kellett szolgálni, mikor az urak ott laktanak."^[282]

Csepreggel egy időben 1621. Nádasdy Pálnak ez a második szép városa, Keresztúr is elpusztult. A verselő diák ennek pusztulásáról is szól: "Mert épen volna Keresztúr és Csepreg." (Ha tudniillik Collalto zsoldosai fel nem dulják). Esterházy Miklóst teszi ezért is felelőssé. Romjaiból azután mai szép formájában a négyszögű várudvarral és az oszlopos, széles folyosókkal Nádasdy Pál építette fel újra, amint ez a várkapú felett az 1625. évszámmal és a gróf nevével jelezve is van. A kápolna az új kastélyban csak 1631-re készült el. Nádasdy Pál külön levélben kérte fel Sopron városát, hogy a kápolnának dec. 21. történendő felavatására (ad consecrationem sacelli nostri noviter extructi in Castello nostro Keresztúr) engedjék át papjukat, a jeles Schubert Pál esperest.^[283]

Az újjáépített Keresztúrnak Oemichius Tivadar, a későbbi Emich család őse, volt a lelkésze, egy tudós, de nyugtalan természetű férfiú. Szászországból, Zölligből (Meissen, Marienberg közelében) való. Csepregen 1617. máj. 24. avatta fel Klaszekovics István püspök Csávára és innen választották meg Keresztúrra. De innen is hamar elkerült Gálosra, Mosonmegyébe s majd 1624. Fertőmeggyesre, ahonnan a soproni tanács, nem tudni, mi okból, 1627. elmozdította. Ő azonban tiltakozott ez ellen. "Az ő püspöke közölte vele - úgymond - hogy a tanácsnak nincs joga őt papi állásától megfosztani s ezért csak maradjon meg a paplakban." Schubert Pál soproni esperes és a rusztiak is közbenjártak az érdekében. A rusztiak, kik szintén Meggyesre jártak templomba, 1627. május 5. külön folyamodtak Oemich érdekében s kétlik, hogy az utóda őt pótolhatná. Végre is a keresztúriak hivták vissza és a per így ért véget.

Oemich távozása után az iglói születésű Pauspertel Ágoston volt a keresztúri lelkész, aki Csepregen 1625. június 3. írta alá hitvallási iratainkat. Ennek távozása után pedig 1627. ismét Oemich Tivadart hivták vissza Meggyesről, aki most hosszabb ideig lelkészkedett Keresztúron. Az 1628. évi csepregi zsinaton már mint keresztúri lelkész volt jelen az ismeretlen nevű tanítójával. 1630. márc. 20. kerületi kis gyülés is volt Keresztúron, ahol Kis Bertalan püspök Müller György meggyesi és Raab Pál balfi lelkészeket avatta fel. Ez évi szept. 4. ismét Keresztúron volt a kis gyülés. Simonházi Tamást három más jelölt (Pápai Imre, Musay Gergely és Szömönyei György) mellett itt választotta meg a kerület szavazat többséggel soproni magyar lelkésznek.

Ugyanekkor Keresztúron néhány magyar nemes panaszkodott Oemich szükkeblűsége miatt. Szilvási Jakab ugyanis azzal vádolta, hogy a szolgáját nem temette el. Oemich pedig azzal védekezett: nem tudja, nem volt-e török vagy anabaptista, mert az úrvacsorával nem élt. A másik vád pedig az volt ellene, hogy Farkas István feleségét nem akarta egyháztól kibocsátani, azt mondván: ő a németeknek és nem a magyaroknak papja. Kérdés, hogy tudott-e magyarul. Szilághy György nemes is vádolta, hogy kis leánya temetésekor nem harangoztatott. Tóth János keresztúri bíró is bepanaszolta, hogy a lelkész őt és a feleségét megszidta, mivel nem adott neki annyi fát, mint amennyit akart. A lelkész panasza viszont az volt, hogy a magyar urak őt mellőzik. A néhány magyar nemes, Nádasdy emberei, úgy látszik, állandóan is szerettek volna magyar papot tartani Keresztúron, ami később meg is történt. Oemich különben tudós lelkész volt. Mária mennybemeneteléről egy polemikus művet írt, melyet 1631. Tübingenben kiadott és Kis Bertalan püspöknek ajánlott. A várkastélyi szép kápolnának felavatása is 1631. dec. 21. bizonyára még Oemich ott létében történt meg. Oemich végrendeletét a soproni városi levéltár őrzi. Tehát Keresztúron halt is meg.^[284]

Oemich halála után még csak egy német papját ismerjük Keresztúrnak és ez Schiller János Tivadar volt. Előbb bencés szerzetes, aki 1634. május 23. a csepregi zsinaton tért át hozzánk. A "pápista bálványozást" megtagadva "utolsó csepp véréig" akart híve maradni az ágostai hitvallásnak. ("Abrenuntio falsae et perversissimae idololatriae papisticae, cui proh dolor, a cunabulis inservivi"). Nem tudjuk, mikor került Keresztúrra, de sok baj volt vele. 1643-ban valamely r. kath. ünnep (talán az Úrnapja) kihirdetésével (per promulgationen festi idolomanici) botránkoztatta meg a jegyzőkönyv szerint igen nagyon Nádasdy Ferencet és az egész gyülekezetet. A csepregi zsinat június 9-én Nádasdynak és az egész gyülekezetnek megkövetésére itélte. És Zvonarics István udvari lelkésszel is volt valami viszálya, e miatt is bocsánatot kellett kérnie. Mivel a zsinaton a külön idézés ellenére sem jelent meg, ezért 4 forint bírságot kellett fizetnie. Öt hónap múlva ezek után történt meg Nádasdy hitehagyása. A volt bencés pap nem ezt tudta-e előre és nem kedveskedni akart-e patrónusának a pápista ünnep kihirdetésével?^[285]

Schillerrel egy időben külön magyar udvari lelkésze is volt Keresztúrnak. Zvonarics István volt ez, a püspök fia, a jeles czenki pap, akit 1630. a győri őrsereg hivott meg, de Nádasdy Pál nem bocsátá el, hanem inkább Keresztúrra hívta meg udvari papjának s gyermekeinek nevelését is reá bízta. A buzgó patrónus 1633. ápr. 4. még maga irt Keresztúrról a kassai tanácsnak, hogy udvari predikátorának, Zvonarics Istvánnak örökségét, mely Kőszeghi Márton nevü rokonukról maradt reá, adják ki. Zvonarics tehát ekkor már Keresztúron lehetett, sőt két évvel előbb is, mert 1631-ben már Pápai Imre volt a czenki lelkész, Zvonaricsnak Keresztúrra való meghívatása most már a magyar nemesek kivánságát is kielégíthette. Itt azonban nehéz feladat várakozott reá.

Nádasdy Pál, a buzgó patrónus már 1633. okt. 15-én váratlanul elhalt 35 éves korában s fiatal özvegyét Révay Juditot s ennek fiát Ferencet, szomszédjok Esterházy Miklós nádor, a túlbuzgó térítő mind nagyobb figyelemmel és előzékenységgel vette körül, ami a lelkészekben nem csekély aggodalmat keltett. A 13 éves Nádasdy Ferencnek azt a levelét, mellyel a Fidelis Admonitio című polemikus műnek magyar fordítását 1636. márc. 6. átnézés végett Kis Bertalan püspöknek megküldte, bizonyára Zvonarics István diktálta vagy revideálta, mint nevelő. Özvegy anyja ezt a munkáját még ki is akarta nyomatni. De Zvonarics jól látta a fenyegető veszedelmet s midőn a kassaiak 1637. lelkésznek hívták meg, jan. 28-án ő azt feleli: csak úgy ment volna el, ha "az itt levő nagy szükség" megengedte volna. "Mert az minemű kötelességben mostan vagyok - írja - az gyönge vesszőszálacskáknak az jó erkölcsök és igaz mennyei tudomány egyenességében való neveltetésekre, mintegy istápnak Isten után, idegen helyekről is haza kelletnék jönnöm". És sokat mond levelében ez a tétel is: "Valahol Krisztus templomot épít, szokták mondani, ott mindjárt a Sátán is kápolnát rak mellette". Zvonarics ezt a Keresztúron kelt levelét mint "illustrissimae comitissae dominae Judithae de Reva aulae concionator" irta alá.^[286]

Amitől Zvonarics tartott, be is következett. Esterházy nádor Forgách Ádám személyében kérőt hozott Keresztúrra s Révay Judit ennek kedvéért 1638. áttért. A nép még gyújtogatással is tüntetett Nádasdyné hitehagyása ellen. "Csaknem minden asztagit felégették s a kastély is félelemben volt" - írja Esterházy Keresztúrról. A soproni jezsuiták dicsekedtek művökkel, de Nádasdynét a saját fia is elítélte. A 15 éves Nádasdy Ferenc mellett, anyja Galgóczra költözvén férjéhez, Zvonarics István maradt továbbra is Keresztúron. A püspök fia, Kis Pál Königsbergben kiadott vitairatában őt 1641. is Nádasdy Ferenc udvari papjának nevezi. Neki kellett látnia, hogy Esterházy a protestáns ifjút leánya, a szép Anna Julia segítségével miként vonja magához mind közelebb. Az előleges hitvitákban bizonyára Zvonarics támogatta Nádasdyt, de mind hiába volt. Esterházy győzött a leányával s a szerelmes nagyratörő ifjút 1643. áttérítették. Ezután kellett Zvonaricsnak is távoznia Keresztúrról, miként Kis Bertalan püspöknek Sárvárról és Lethenyey esperesnek Csepregről. A hitehagyás első gyümölcse a rút hálátlanság. Zvonaricsot a kassaiak hívták meg ismételten is, hol a lutheránusoknak nagy küzdelműk volt a kálvinistákkal és kipróbált erőre volt szükségük. 1649-ben már Kassán találjuk. Osztropataki Mátyás már mint kassai magyar lelkésznek ajánlotta neki a disputátióját (Königsberg 1649). Az elődei Kótay Jakab 1635. Csepregi Ürgési Imre 1636. és Sárosy Bálint 1636-43. valamint utóda Kis Ádám kassai lelkészek szintén dunántúliak voltak.

Nádasdy Keresztúron még 1643. vagy 1644. elfoglalta az evang. templomot s Zvonaricsot is elűzte. Schiller Jánosnak, a német lelkésznek sorsát nem ismerjük. A kir. biztosok, midőn 1646. Keresztúron jártak, éppen azért nem adták vissza a templomot, mivel ez már Rákóczy háboruja előtt elvétetett tőlük. Az 1647. évi országgyülésen az evang. rendek ugyan Keresztúri is visszakövetelték Küllő filiával együtt, de a 90 visszaadott templom közé ez nem került bele és az 1649. évi országgyülésen is hiába emeltek szót az érdekében. Keresztúr ezzel elveszett evang. egyházunkra nézve. A vadosfai zavargás után Fábri Gergely püspökünk 1752. és 1753. a keresztúri várban (a kaputól jobbra eső földszinti helyiségben) töltött félévet vizsgálati fogságban.^[287]

Sopron és Sárvár mellett a dunántúli reformáció harmadik kiváló központja Pápa volt. Középkori történetéből tudjuk, hogy 1508. Kajári István volt a pápai tanító, akinek idejében pestis ütött ki és szétmentek a tanulók. 1520-ban pedig Imre, Lőrinc és Pál nevű oltáros papjai voltak. Ezt a várost I. Ferdinánd 1527-ben a buzgó lutheránus Thurzó Eleknek adományozta s ennek birtokában maradt 1535-ig, amikor Enyingi Török Bálint kapta meg. A reformáció tehát még Thurzó idejében kezdődött meg Pápán. Az 1585. évi iskolai törvények mondják Pápáról, hogy "a mi eleink 54 éven keresztül csaknem minden irott törvény nélkül voltak." E szerint 1531. már evang. iskola volt Pápán. És a református főiskola régiségtárában is van egy régi harang e felirattal: "Scholae reformatae Papensis 1531." Ezt ugyan később öntötték, a református elnevezés is későbbi, de mutatja, hogy a régiek is ezt az évet tartották az iskola alapítási idejének. 1534-ből pedig már a pápai tanítónak neve is ismeretes: Gyzdawyth Péter, a budai kereskedőnek és városbirónak, Turkovics Miklósnak barátja, akik együttesen ajánlották Sylvester Jánost Nádasdy Tamásnak. Gyzdawith mind pápai ludi magister irja alá nevét s szinte dicsekedve teszi hozzá: "capellanus, sed non papisticus." Olyannak jellemzi magát, aki kivetkőzik a régi iskola szennyéből. (Postquam exuero me e sordibus veteris scholae). Nádasdyt pedig az üldözött evangeliom barátjának mondja. (Solum spem posuit in Deo et in ejus justitia, favetque glorioso Christi evangelio, contra quod apud nos inpraesentiarum diabolus erexit cornu suum). És úgy ajánlja Nádasdynak Sylvestert, mint aki azon a vidéken kitüzi az evangeliom zászlóját.^[288]

Ime, már 1534-ben egy határozottan evangelikus pápai lelkész-tanító. Vele egy időben, vagy közvetlen utána működött Pápán bizonyos Bálint pap is, akit Balogh Ferenc tévesen próbált Szikszay Kovács (Hellopaeus) Bálintnak elnevezni, s akit E. Török Bálint már 1536. Debrecenbe vitt magával. A pápai Bálint pap nevét régi források említik, de működéséről semmi közelebbi adatot nem ismerünk. Révész Imre Figyelmezője (1870. 402. l.) 1555. máj. 17. kelettel Bálint pap feleségét (Domina Valentini presbyteri) említi.^[289]

Ferdinánd király Pápa városát 1535. aug. 27. adományozta E. Török Bálintnak és a beiktatás 1536. január 1-4-én történt. Korának bűneiből bármennyi volt is benne (indulatosság, erőszakosság, kapzsiság), de nejével, Pemflinger Katalinnal, a "lutheránus nőoroszlánnal" együtt buzgón ragaszkodott evang. hitéhez. Még konstantinápolyi fogságában is Mayláth István erdélyi vajdával együtt hallgatták Isten igéjét, melyet a szegedi Picus Ferenc predikátor Konstantinápolyban és Galatában hirdetett nagy hallgatóság előtt.^[290] Török Bálintot Szolimán szultán 1541. fogatta és záratta el a Héttoronyba ahol kilenc évig sinylődött. 1550. szept. elején csak a halál szabadította meg a szenvedéseitől. Tinódi Sebestyén és Verancsics Antal nagy dicsérettel szólnak róla. (Ez utóbbi szerint: Valentinus est vir bellicosus et liberalis et suae nationis summus amator). A regensburgi gyülésen, hol segítséget kért a török ellen, a pápa néki, a protestáns hősnek, követe által egy szent zászlót ajándékozott.^[291]

Török Bálint fogsága idején az elárvult család érdekeit Pápán a hű Martonfalvay Imre deák képviselte, ki a jogtudományban is jártas és urával együtt bizonyára már a reformációnak volt híve. Halálos veszedelemben sem akart Rózsahegy táján a jégpatkós cseri barátoknak meggyónni. S katonáit azzal bíztatá: "Noha kevesen vagyunk, de velünk az Isten, ő viaskodik mi érettünk, csak bizzunk ő szent felségébe." Különösen az 1543. és 1555. évi török ostrom idején volt erre nagy szükség. Pemflinger Kata 1543. szigligeti várába hivatta hű emberét és "nagy sok szókkal, fogadásokkal, níha sirassál is" kérte, hogy felvenné a pápai tisztnek gondviselését. És Martonfalvay "úgy mint egy közszolga eremest is szolgált" ő nagyságának és a kegyelmes kis uraméknak (az özvegy János és Ferenc nevű fiainak). Az 1543. évi ostrom idején a szintén evang. Ungnad János császári generális volt a pápai várparancsnok, de ez arra a hirre, hogy Uloman bég a szultán parancsára Fehérvár felől Pápa felé közeledik, az uri renden levőkkel éjnek idején a sitkei hegyre szökött ki, Istenre bízván Martonfalvayt és a pápaiakat. Az ostrom után Török Bálintné is eljött a város megnézésére.^[292]

Török Bálint fiai közül János az erdélyi, Ferenc a magyarországi ágnak lőn a megalapítója. Török Ferenc a nejével Guthi Országh Borbálával, ki Országh Kristóf országbírónak volt nővére és 1557. Nádasdy Tamásné nádorasszonnyal levelezett, buzgó evangelikusok, az ágostai hitvallásnak követői voltak. Sztáray Mihály, a jeles énekköltő és püspök is, aki 1565 körül jött Pápára lelkésznek, még hű maradt Luther irányához, Melius Péter 1565. évi művében, midőn a "félpápista Pápa és Wittenberga és Bártfa ostyás, oltáros, gyertyás, korcsmás majmairól" szól, még lutheránusoknak tartja a pápaiakat. És 1570. és 1574. a soproni lutheránusok hívták meg papjoknak, de nem ment el. Török Ferenc mint főkapitány 1571. jan. 16. halt meg. Pistalotius, a magyar származású evang. bécsi orvos volt ott a betegágyánál, de nem tudott rajta segíteni. Özvegye még 1577-ben is élt.^[293]

Fia és örököse E. Török István 1564. született. Ennek kiskorúsága alatt még mindig Sztáray Mihály volt a pápai lelkész, aki 1574. Sopronba pályázott, de nem őt, hanem a fiatalabb Beythe Istvánt választották meg. Sztáraynak hamarosan bekövetkezett halála után Török István gyámjai 1574. okt. 14-én Huszár Gált, a jeles irót és könyvnyomtatót hívták meg lelkésznek, aki eddig Komjátiban (Nyitra megye) Forgách Imrének és Zrinyi Katának volt kedvelt papja. Judit nevű leányukat 1573. márc. 11. Gymes várában még Huszár Gál keresztelte, Forgách a naplójában igen szép szavakkal emlékezik meg róla. Huszár azonban Pápán csak egy évig lelkészkedett, mert már 1575. okt. 23. meghalt pestisben.^[294]

Utána fia, Huszár Dávid volt Pápán a lelkész s ennek idejében kezdett csak a gyülekezet a helvét reformáció felé elhajolni. Az 1576. évi hercegszőlősi kánonokat ugyanis már Török István is mint földesúr, Szíj Ferenc pápai városbiróval és Hathos Bálinttal, a pápai őrsereg alkapitányával együtt aláirta. És még jobban megerősítette őt kálvinista hitében a túlbuzgó Pathay István lelkész, akit Majtényi László főkapitány és vitézlő Huszár Péter 1585-ben hoztak Rohoncról Pápára.

Tata, Szentmárton és Győr eleste után 1594. Pápa is török kézre került. Visszafoglalásakor 1597. a római pápa segédcsapatainak vezére, Aldobrandini Ferenc együtt harcolt az evangelikusok főembereivel, Nádasdy Ferenccel, Zrinyi Györggyel, Batthyány Ferenccel, E. Török Istvánnal és Dersffy Ferenccel. Ezek táborában protestáns lelkészek bátorították a vitézeket, Semender basával Dersffy Ferenc állapította meg a vár feladásának feltételeit s a török kivonulása után a szintén protestáns Maróthy Mihály lett Pápa parancsnoka. A francia és vallon zsoldosok a zsold elmaradása miatt 1600-ban fellázadtak, Maróthyt fogságba vetették és vasra verték. Megosztotta vele fogságát a soproni iskolában járt Wathay Ferenc hadnagy is, ki Palota, Veszprém, Tihany, Vásony és Gesztes visszafoglalásában résztvevén, éppen a veszedelmes időben látogatta meg Maróthy barátját. Wathaynak azonban sikerült Borsosgyőr és Marcaltő felé megszökni. A sűrű lövéstől két helyen is átment dolmányán a golyóbis. "Mégis magam meg nem sebesülék - irja - az én megváltó Krisztusom gondja viselete által." A magyar őrséget halálos veszedelméből Nádasdy Ferenc, Sárvár ura szabadította ki. Sokan örömükben sirtak és Nádasdy lábai elé borultak hálálkodva. A titkon megszökött lázadókat Nádasdy a Bakony aljáig üldözte, s a lövöldi karthausi zárda romjai között több mit száz francia és vallon lázadó lelte halálát.

E csatákban is a költő Zrinyi Miklós szavai szerint az evang. hitbuzgóság élesztette a pápai vitézek hősi bátorságát. A református lelkész e nehéz időkben Pathay István volt. Templomuk is bizonyára a háborus világban pusztult el. Pathay 1612. Veszprémbe távozott s ekkor püspöknek is megválasztották. Szenczi Molnár Albert 1610. irja a naplójába, hogy Pápán "a templomot építik szépen". Az egész város és a kastély "locus est amoenissimus". Legnagyobb öröme pedig az, hogy a református orthodoxia teljes virágjában van a városban s "Pápán nincs semmi viszálykodás a religio dolgában".

1610. szept. 24. irta Török István Batthyány Ferencnek ezt a nagyszombati hírt: "Az elmult vasárnap akart kardinális uram (Forgách Ferenc) valami komédiát praesentáltatni, kinek nagy állásokat is csináltak vala deszkákból s az komédiának vége az lett volna, hogy miképpen égették meg Luther Mártont az pokolban testestül lelkestül". De szombaton délben tüz ütött ki az kardinál konyhájából, mely átcsapott a pap házába s száz ház is leégett. Gyermekek és asszonyok is égtek el. "Az szegény régen meghalt Luther Mártonnak ugyan nem lehetett volna nagyobb öröme, amennyi szomorusága az kárvallottaknak volt. Könnyes szemmel siratták az égést".^[295]

Pathay után is kiváló lelkészt nyert Pápa a lutheránusok iskoláiban tanult Kanizsai Pálfi János személyében, aki 1612. jún. 16. költözött Pápára. Meghivó levelét Török István 1615. aug. 29. állította ki s bele iratta az akkori papmarasztás szokásával ellentétben, hogy "minden esztendőnként ne bucsuzzék". 14 évig szolgált itt mint esperes és kerületi jegyző, mignem Batthyány Ferencné őt 1626. ápr. 6. Németujvárra hívta meg. Erős pajzsa volt a református hitnek és Pathay püspökkel együtt heves polémiát folytatott Zvonarics Mihály és Lethenyey István sárvári lelkészekkel. Kanizsai érdeme, hogy hazánkban a presbyteriumot ő szervezte először Pápán 1617-ben heidelbergi mintára.^[296]

Maga Török István is buzgó kálvinista volt, de többször nősült és kétszer is volt ág. hitv. evang. felesége. Ilyen volt Lobkovitz Poppel Juliánna, Poppel László cseh-német főúr leánya, Batthyány Ferencné nővére, akit 1596. tavaszán vett el feleségül. Másodszor 1609. nősült s valószínűleg ekkor vette nőül Batthyány Dóriczát, Ferenc nővérét. Szenczi Molnár Albert 1610. Pápán írja naplójába: "Török István bennlakozik, ezelőtt esztendővel hozott gyenge hölgyével, kitől fiú magzatja lett". Ez a fiú azonban hamar elhalt. Még kevéssel halála előtt is újabb házasságra lépett Török és ismét evang. nőt vett el, Gersei Petheő Margitot. (Batthyány Boldizsárné 1616. júl. 12. hivta fiát, Ferencet E, Török István lakodalmára.)^[297]

Ezek az evang. nők azután védelmükbe vették a saját felekezetüket. Pápán még Török István idejében is szép számmal voltak lutheránusok, kik a reformátusok templomába jártak, de az úrvacsorát saját lelkészük kezéből vették. Ilyen volt például az az Egerszegi István főember, ki Zvonarics Mihály püspökkel gyermekségétől fogva együtt és egy tudományban nevelkedett s 1613. ettől "egy kis irásocskát kért az úrvacsorája felől, hogy ezzel oltalmazhassa magát az ellenkező felek ellen". És ily célból küldte meg szintén 1613. Lethenyey István sárvári tanító is Pápára Hutter Lénárd kompendiumából az urvacsorai részt magyar fordításban, amelyre Kanizsai Pálfi János durva hangon válaszolt: "Sárvári konyhárúl Lethenyey Istvántúl Pápára némely csemege kivánóknak... küldetett, fekete lével főtt nyulhusnak abálása..." Zvonarics esperes-lelkész Pápán az úrvacsorát is kiszolgáltatta magánházban az evangelikusoknak.

De Pathai István veszprémi püspök-lelkész 1616-ban ezen még nagyon megbotránkozott. Pathai ugyanis Veszprémből 1616. febr. 13. ezt irja Pápára Kanizsai Pálfi Jánosnak: "Uj dolgot hallok (hogy igaz-e, nem tudom), az a hír, hogy a gusztánus (gunyosan augusztánus helyett) predikátorok közül valakit a minap bevittek hozzátok, aki ott némely, az igazságot ferde szemmel nézőknek az úrvacsora sakramentomát magánosan kiszolgáltatta; mert azok nem restelik és nem szégyenlik, hogy a keresztyén vallás minden dolgával visszaélnek, csak szabad legyen. Ki volt az, ki és kikhez vitte be, beszélt-e te veled? Ha szeretsz, ird meg ezt nekem bővebben. Minden oldalról kisértenek bennünket, nagy a szemérmetlenség, nagy a vakmerőség, legnagyobb pedig az egyenetlenség terjesztésének vágya, amelyekkel felfegyverkezve harcol az istentelenség. Ha szabad mindenkinek maga akarata szerint bármit elkövetni, félek, hogy megzavarják az egyház boldog állapotát. Hogyan véled, hogy ezt a bajt megakadályozni kellene, tőled szeretném tudni", (Fabo, Codex Dipl. 150. l. Pápa város leirása. Thury E. 183. l.)

De később a kálvinisták is engedtek ebből a szigorú álláspontból s megengedték, hogy az evangelikusok saját lelkészeikhez járjanak az úrvacsorát venni. Kanizsai még 1629. dec. 1-én írt levelében is így jellemzi Pápán a két protestáns felekezetnek egymáshoz való viszonyát: "Pápán is úgy vagyon (miként Győrött), vannak augustana confession levő keresztyének, de mivelhogy többen vannak a helvetica confession, ezért a többivel nem vonnak ujjat, hanem a helveticus tanítónak tartásában consentiálnak, a predikáczióra eljárnak és egyaránt fizetnek, noha máshova járnak communicálni". Ezt a testvéri viszonyt Kanizsai azonban, miként láttuk, elég durván igyekezett megzavarni.^[298]

E. Török István, kinek szintén nagy része volt a presbyterium befogadásában, 1618. jún. 3. pünkösd napján halt meg és júl. 18. temették el a pápai templomban. Benne kihalt az Enyingi Török család férfiága. Hátrahagyott özvegyét, Gersei Petheő Margitot, Kanizsai lutheránus nőnek (ubiquisticae factionis muliercula) mondja. Ez a nő a börtönbe vetett Czeglédy György galamboki lelkészt is, Kanizsai szerint, azért bocsátotta szabadon, mivel áttért a lutheránusokhoz. Török özvegye így bizonyára Pápán is oltalmába vette a lutheránusokat. Később Telekesi Török Jánoshoz ment férjhez s a somlyói, jánosházai, szécsényi és acsádi urodalmakat vitte magával hozományúl, amelyekben nagy pártfogója volt az evangelikusoknak.^[299]

1626. márc. 30. nagy tűzvész volt Pápán, melyben a templom, a vár és a város nagyobb része is leégett. Török Istvánnak egyetlen leánya maradt, Zsuzsanna, akit Bedeghi Nyári Pál vett feleségül. 1619-ben már ez volt Pápa földesura. Ennek leánya B. Nyáry Krisztina pedig Esterházy Miklóshoz ment nőül. Igy szállott Pápa városa is az Esterházyakra. K. Pálfi János feljegyzése szerint Nyári Miklós és fia ezen 1626. évi március 13. költöztek ki Pápáról s utánok ez a város is "gróf Esterházy Miklós palatinus számára jutott és szállott". Ezzel megkezdődött mind a két protestáns felekezet üldöztetése. 1660-ban a szintén r. kath. Csáky László lesz Pápa földesura. Külön gyülekezetté a pápai evangelikusok 1705. körül szervezkedtek a kuruc világban, II. Rákóczi Ferenc fegyvereinek oltalma alatt.^[300]

A veszprémmegyei községek reformációjának központja Pápa volt, ahol Thurzó Elek és Enyingi Török Bálint idejében, mint láttuk, elég korán felléptek az evangeliom hirdetői. A vidéken is ezek voltak a protestantizmus főpatrónusai, de találunk egyéb földesurakat is. Így Devecseri Choron András veszprémi főispánt és ennek fiát Jánost, továbbá ifjabb Nádasdy Tamást, Kristóf fiát, Choron János unokáját, ki buzgó evang. és 1620. bekövetkezett haláláig Ugodnak is ura volt; továbbá Gyulaffy László tihanyi várparancsnokot.^[301] A veszprémi püspökök a reformáció korában Várday Pál, Beriszló Péter és Szalaházy Tamás (Nádasdy Tamás nádor rokona) voltak egymás után. Szalaházynak 1535. bekövetkezett halála után, ennek az unokaöccse (nővérének a fia) Kecheti Márton nyerte el a püspökséget. Olaszországban járt tudós, de világias és erőszakos férfiú volt Kecheti, kiről az a hír járta, hogy a győri káptalan és a veszprémi apácák javait is elfoglalta. A veszprémi székesegyház kincseit is 1534 elején Choron András főispánnak elzálogosította, melyeket csak utóda Bornemissza Pál váltott vissza Choron Jánostól. Erőszakosan foglalta el a Pethő családtól Tátika várát. Végre pedig kincsekkel jól megszedve magát 1548. Pozsonyba vonult s Homonnai Drugeth Antal leányával, Borbálával házasságra lépvén, egyházából is kilépett. Többféle betegség átszenvedése után, mint tékozló még java korában fejezte be életét. Bátyjának, Nádasdy Tamásnak sok baja volt vele. Ilyen egyházfő alatt, nem csoda, ha a nép tömegesen hagyta el az egyházat. 1570-ben egy Balkay (Bathay) István nevű predikátora volt Veszprémnek, ki dec. 21. levélben kérte Batthyány Boldizsárt, hogy üldözze ki az új eretnekséget, az unitáriusokat.^[302]

A mohácsi vész után Veszprém megye is sokat szenvedett. Katona szerint a portyázó törökök a Duna és Balaton közét, majd a Győrig terjedő egész vidéket, tehát a veszprémi püspökség területét is elpusztították. Ily viszonyok között a reformáció is csak nehezen törhetett utat. Az első évtizedekből kevés adat maradt fenn, de ezekből is élénkebb reformátori munkára következtethetünk. A XVII. századból ismeretes egyházak bizonyára nem az ellenreformáció korában, hanem már előbb I. Ferdinánd és Miksa korában a XVI. században keletkeztek. A pápai Bálint pap és Gizdawith pápai tanító munkája bizonyára nem szorítkozott csupán magára a városra. És a vármegyében is sok névtelen hőse lehetett a reformációnak, amilyenekről Révész Imre szólott.

A Pápához közeli falvakban s az ugodi és devecseri urodalmakban, melyek 1536. óta E. Török Bálint birtokai voltak, kell az első evang. gyülekezeteket keresnünk. És bizonyos, hogy maga Török is, miként a nejéről Pemflinger Katalinról ezt bizonyosan tudjuk, még Luther híve volt. A filippisták csak később készítettek itt helyet a kálvinistáknak. És még Török Bálint unokájának, Istvánnak is egymás után két felesége volt evangelikus, mint fentebb láttuk. Ezek tehát később is védelmükbe vették hitrokonaikat.

Irott emlékünk a XVI. századból alig egy-kettő van. Csak a későbbiekből lehet visszafelé következtetnünk. Amit Reczés János csepregi esperes és társai mondanak Nádasdy urodalmáról, hogy itt 1535. vette kezdetét a reformáció, azt Pápa vidékéről is elmondhatjuk. A reformátusoknak már 1612-ben volt külön veszprémi esperességük, 1618-ból pedig már a pápai esperességről is van részletes jegyzékük. Az evang. egyházak közül Vaszar, Ugod, Csót, Lovászpatona, Vanyola, Bakonytamási, Varsány, Sikátor, Bánk, Bakonyszombathely, Csesznek, Devecser, Teés, Nagyvázsony, Mencsel, Kerta, Nagyszőllős, Dabrony, Alásony, Doba, Koppány, Gergely, Vath, Ajka voltak a legrégiebbek. Jóformán csak a XVII. század közepéről vannak rájok vonatkozó emlékeink, de bizonyos, hogy nem az üldöztetés idején alakultak, hanem már jóval előbb.

Az 1629. márc. 17-én tartott körmendi zsinaton a reformátusok, mint az "ellenkezők" vagyis az evangelikusok által elfoglalt gyülekezeteket sorolják fel a következőket: Nagyvázsony, Csurgó, Ugod, Patona, Tés, Bánk, Ság, Fölpéc, Gyömöre, Tét, Mórichida, Vaszar, Dobrony, Kerta, Noszlop, Nempte, Szemenye, Szölcze. Ezek tehát csak átmenetileg voltak a reformátusok birtokában. Eredetileg is az ágostai hitvallást követték és ismét ehhez tértek vissza.^[303]

Ugod. Földesurai közül Choron János és ennek veje, ifjabb Nádasdy Tamás (Choron Margit férje) buzgó evangelikusok voltak. Ez utóbbi 1604. szept. 21. Kőszegen lévén, a stájer evang. rendektől ajánló levelet kért a szász választó fejedelemhez azon esetre, ha a háboru miatt el kellene hagynia hazáját, amiként már egész birtoka, Ugod, Somlyó, Devecser, Jánosháza és Egervár úgy el van pusztítva, hogy csak a falak állanak. Egy ideig református lelkészek voltak Ugodon, mert 1629. évi jegyzőkönyvük ezt is azok közt említi, melyeket az ellenkezők (evangelikusok) elfoglaltak. 1630-ban Szentmihályfalvai Miklós volt az evang. lelkész, akit már 1607. május 9-én (Andreades Mihály csepregi rektorral együtt) varsányi lelkésznek avattak fel. Valószinüleg Ugodban is halt meg. Az utóda 1631-ben már Kecskeméti Albert volt, ki mint ugodi lelkész jelent meg jún. 24. a csepregi zsinaton. Ugod ekkor Körösi Imre rábaközi esperes hatósága alá tartozott. 1646-ben Galli György lelkészkedett Ugodon, kit 1642. Szákra avattak fel. Utána Szántói István következett, ki előbb kálvinista lelkész volt, de Bükön 1649. jún. 14. az ágostai hitvallásra tett esküt s az egyházkerület ünnepélyes módon Ugodra küldte ki lelkésznek.

1651-ben már ismét egy áttért kálvinista lelkész, Loosi András került Ugodra. Az egyházkerületnek valami gyanuja lehetett, mert csak feltételesen fogadta be lelkészei közé. Sok is volt ellene a panasz. Paráznasággal vádolták. Hamarosan Simonyiba távozott, hol a vádak ismétlődtek s az egyházkerület 1658. megfosztotta lelkészi hivatalától. 1655-ben Musay püspök Monedula Jánost avatta fel ugodi lelkésznek. Ezzel teljesen megegyezik az evang. Árki István ugodi esküdt 1703. évi vallomása, aki szerint 1655-ben egy Csóka (Monedula) János nevű predikátora volt Ugodnak, az evang. tanító pedig ugyanekkor 1655. Desericzki Mihály volt. Mind a ketten Bödögére is kijártak istentiszteletre, hol a lelkész egy Péter András nevű német ember házában predikált. A tanítóval egyszer a hajduk Ugod és Bödöge között "könyörgést is tétettek." Az ugodi lelkész Gyimótra is kijárt, ahol szintén voltak evangelikusok a XVII. században s bizonyára már előbb is. Musay Gergely püspök Ugodot 1661-ben a kajári esperes hatósága alá sorozta.^[304]

Bödöge. A XVII. században, úgylátszik, Ugodnak volt a filiája s csak a XVIII. században lett anyagyülekezetté, miként Pápa. A reformátusoknak itt korán volt anyagyülekezetük. 1624. Paxi István, 1628. pedig Harangh Mihály volt itt a ref. lelkész.^[305]

Gyimót. Ez a község is Ugod filiája lehetett. Az ugodi lelkész járt ki ide is. A reformátusok 1618. mint anyagyülekezetüket számították a pápai esperességhez. De az evang. ifjabb Nádasdy Tamás, kit a kálvinisták misésnek gúnyoltak, innen és Nyaradról elűzte a református lelkészeket. 1618. évi jegyzőkönyvükben olvassuk: "Ex duabus his ecclesiis tyrannis missatici Thomae Nádasdi ministros expulit et introire non patitur."^[306]

Vaszar. Az ág. hitv. evangelikusokat itt is reformátusok váltották fel. 1625-ben még Jankó Mihály nevű ref. lelkészük volt. De az 1629. évi ref. jegyzőkönyv már felpanaszolja, hogy Vaszart is az evangelikusok (az ellenkezők) foglalták el tőlök. 1631-ben Bakodi Miklós volt a vaszariak ág. hitv. ev. lelkésze, akit 1618. május 23. még Klaszekovics püspök avatott fel. Ezt a lelkészt azonban Dallos Miklós győri püspök űzte el, ki az evang. templomot, paplakot és iskolát is elfoglalta. Musay püspök mint elfoglalt gyülekezetet vette fel 1646. évi jegyzékébe és visszakövetelte a kir. biztosoktól. Az 1647. évi VI. t. cikk 17. §-a Vaszar templomát a 90 között névszerint rendelte vissza az evangelikusoknak. Ezután Szenczi Jakab személyében kaptak új lelkészt, akit még 1639. avattak fel a komárommegyei Szenterzsébetre s akit Vaszaron 1655. jún. 20. alesperesnek is megválasztottak Szentmiklósi János rábaközi főesperes mellé. Szenczi ezután csak kevés ideig volt még vaszari lelkész, mert 1655. nov. 25-én már Nagy Andrást avatták fel helyébe. 1681. után ismét életre ébredt a gyülekezet, de 1725. már a katholikusok kezén van s 1747. Aranylábi szanyi tiszttartó üldözte itt az evangelikusokat.^[307]

Csóth. Musay püspök 1661. évi jegyzéke szerint a XVII. században anyagyülekezet volt. Csak egy Fábri György nevű lelkészét ismerjük 1652-ből, akit Musay püspök ez évi nov. 25. Locsmándon avatott fel. A csóthiak 1703. azt vallják, hogy Bödöge Ugodhoz tartozik s egy Miklós nevű predikátoruk Csóthra is járt két esztendeig.^[308]

Vanyola. Régi anyaegyházunk. 1637 óta a csepregi születésű Kránitz Lőrinc volt itt a lelkész, akit 1646. Pásztoriban találunk. 1646. aug. 13. a büki zsinaton Ujhelyi Jánost avatták fel vanyolai lelkésznek, aki ugyanekkor szimbolikus könyveinket is aláírta. 1698-ban Nagyfödémesi György volt a lelkésze, ki parasztházban lakott s ebben tárta az istentiszteletet. 1711-ben György János volt a lelkésze.^[309]

Lovászpatona. 1616. jún. 8. a pápai zsinaton ordinálta Pathay István püspök György Péter református lelkészt Patonára. A vanyolaiak is adóztak neki, de 1617. a zsinathoz kellett folyamodnia járandósága behajtása végett s már ebben az évben a ságiakhoz (pápai esperesség) ment át lelkésznek és még 1622. is Ságon működött. Eredetileg bizonyára ez is evang. gyülekezet volt s a reformátusok csak átmenetileg birták. 1629-ben ezt is az ellenkezők (evangelikusok) által elfoglalt gyülekezetek közt említik. 1630-31. Szőlőskei Miklós volt a patonai evang. lelkész, ki ekkor Körösi Imre rábaközi esperes hatósága alá tartozott. 1646-ban Kövesdy Jánost avatták fel Patonára, 1650-ben Vecsei Jánost, 1656-ban pedig Gaál Mártont. Ez utóbbit 1659-ben egyházi törvényszék elé állították, mivel csikvándi Kis Péter fiának vanyolai Bonnya Katával való eljegyzésén jelen volt s a menyasszonyt még sem ezzel, hanem patonai Szekeres Pállal eskette össze. 1695-ben Galambos István (előbb vönöczki tanító) és 1700-ban Nemeskéri Péter volt itt Patonán az evang. lelkész.^[310]

Varsány. Már 1596. a szörcsöki Frank Balázs volt a lelkésze, ki Reczés János esperessel és társaival az elsők között írta alá az Egyesség könyvét. Az ő neve már a nyomtatott példányon is rajta van. 1607-ben Szentmihályfalvai Miklós volt a varsányi lelkész. 1610-ben Csepreghi Pál, 1614-ben Meskó Pál, 1616-ban Nórápi István. 1630-ban ismét Meskó Pál a varsányi lelkész, aki 1627 előtt Szenttrinításon is hivataloskodott. 1651-ben Ferrari Sámuelt találjuk Varsányban, akit 1647. Bodajkra avattak fel. E többszörös feljegyzésből látni, hogy a varsányi lelkészek szoros kapcsolatban állottak eleitől fogva az egyházkerülettel, amely eleinte jóformán csak a Nádasdyak uradalmaira szorítkozott. Volt egy Varsány Vasmegyében is, melyről alább szólunk. Forrásaink nem tesznek különbséget a kettő között.^[311]

Bánk. A reformátusok mint anyagyülekezetet számították 1618. a pápai esperességhez és 1619. Vépi Imre volt a bánki ref. lelkész. 1629-ben ezt is az evangelikusok által elfoglalt gyülekezetek közé számították. 1630-ban Márkfi Albert, 1631-ben pedig már Mihályfalvai Miklós volt a bánki evang. lelkész. Ez utóbbit 1607. Varsányba avatták fel. Musay püspök 1655-ben Bay Mátét avatta fel bánki lelkésznek. Egyházi munkásságát nem ismerjük. Családi élete szerencsétlen volt. Felesége, Micha Katalin ellen, kivel öt évig élt együtt, paráznaság miatt már 1655. házassági pert indított. Ürményi Miklós németi lelkész, Szentmiklósi János rábaközi esperes, a bánki földesúr és községi bíró tanuskodtak róla, hogy a nő Győrré szökött, házasságon kívül ikrei születtek és paráznaság miatt Győrött fogságot, is szenvedett. Az elválást nyomban ki is mondta az egyházi törvényszék.

A szerencsétlen Bay Máté utódai közül még Tonsoris Borbély Mihályt ismerjük, ki 1669. volt bánki lelkész.^[312]

Bakonytamási. 1622. Bona Jakab volt az evang. lelkésze, 1635. pedig a trencséni Vadini Ferencet avatták fel ide, akit 1646. Mérgesben találunk. 1640-ben Kassai Sutoris Jánost, 1646-ban Somogyvári Jánost avatták fel Tamási papjának. 1651-ben ismét Kassai János, 1653-ban Szentegyházy József, 1680-ban Molitor András a lelkésze; a tanítója pedig 1690-ben Tóth István. 1721-ben Bognár György lelkész és többen is vallják, hogy Tamásin ember emlékezet óta volt ág. hitv, evang. gyülekezet s a török uralom alatt is fennállott. De a reformátusoknak is korán volt már itt gyülekezetük. 1619-ben Váraljai Pétert, 1623. pedig Boldaeus Jánost avatták fel ide ref. lelkésznek.^[313]

Csesznek. Itt is korán találunk protestánsokat. A cseszneki kapitány fia, Wathay Ferenc, a XVI. század végén Sopronban tanult. Beythe István küldte ide Németujvárról Muraközy György evang. rektor keze alá. (1599-ben Lozsról vette feleségül néhai vitézlő Viczay István özvegyét, nemes és nemzetes Ládonyi Annát, kinek Lozson, Ládonyban, Mihályiban és Vágón voltak birtokai. Ennek pestisben történt halála után pedig 1602. elején rokonát, Vághy Zsuzsannát; Bodonhelyen 1585. katonának szegődött Nádasdy Ferenchez s mint poéta a konstantinápolyi fekete börtönből írta históriás énekeit). A reformátusok Cseszneket 1618 óta a pápai esperességhez számítják. Ez évben Fejéregyházi Miklós volt a cseszneki ref. lelkész, aki még ez évben áttért hozzánk. (Állítólag feleségével együtt rút életet élt.) Vele együtt tért át Körmendi János acsádi és Kamondi Gáspár asszonyfalvai lelkész is. Csesznek alól a törökök 1642. rabokat és marhákat hajtottak el, valamint a predikátort is feleségestől.^[314]

Magyarszombathely. Keletkezését Hornyánszky Viktor (Beiträge 304) tévesen teszi 1654-re, mert 1646-ban már Proksza János volt a lelkésze s ez nem az első. 1656-ban Pellionis Szücs István a lelkész ugyanitt. Musay Gergely is 1661. évi jegyzékében az anyagyülekezetek közé számítja. A gyülekezet története szerint 1645-ben Balog D. Ferenc, 1660-ban Fabricius János, ezek előtt vagy között pedig egy Födémesi nevű lelkészük is volt. 1672-ből ostyasütő vasuk van. 1681-ben Solnai Dániel, 1695-ben pedig Szeli András volt a szombathelyi lelkész. Gyónókelyhükön ez a felirás olvasható: "1695. akkori falu bírája Maratskó István; predikátor Szeli András idejében szombatheli ekklésiában való kelch; Szakál Benedek törvénybíró idejében csináltatott."^[315]

Teszér. 1631-ben Hader Tamás volt a lelkésze, ki ez évi junius 24-én részt vett a csepregi zsinaton. Az ő esperese is Körösi Imre, a rábaközi főszenior volt. Egy másik lelkészét csak 1711-ből ismerjük, Miszlai István volt ez, ki ez évi márc. 24-én aláírta Kispécen a győri egyházmegye esperesének, Károly Istvánnak megválasztásáról szóló bizonyítványt.^[316]

Bakonyszentlászló. Az 1903. évi Egyházi Névtár 1666 elé teszi ennek a keletkezési idejét. De forrásaink erről nem szólanak. Az egyházmegye történetírója szerint templomuk már a XIII. században fennállott volna. Lelkészük 1666. Kovács György volt, aki 36 évig volt itt s akit Esterházy János gróf is megkimélt az üldözéstől. Egyik harangja 1693. készült. Anyakönyvük szerint Lövey Balázs győri lelkész több társával a Lipót-féle üldözés idején az itteni fürdőben keresett menedéket. Dr. Gömöry orvosnak a szentlászlói fürdőről írt munkája szerint pedig Lövey itt gyógyult ki a köszvényéből. A győri lelkésznek itteni fürdőzése azonban már az üldöztetések utáni időre esik, mert Löveyt csak 1681. hívták meg Győrré s azon a kelyhen is, melyet Lövey a szentlászlói gyülekezetnek ajándékozott "L. B. 1691." a felirat. Hada Tamás nagybaráti tanítót Telekesi Török István ajánlatára Pilárik István püspök Selmecbányán 1706. máj. 8. avatta fel bakonyszentlászlói lelkésznek. 1735-ben pedig Clement Jakab volt a lelkésze.^[317]

Sikátor. Musay püspök 1661. az anyaegyházak közé sorolja. Csak Szudovszky Mihály nevű lelkészét ismerjük, kit 1669. avatott fel Szenczi Fekete István. 1711-ben pedig Bors Péter volt a lelkésze. A gyülekezet akkor a győri esperességhez tartozott. (Eht. Eml. 98. 148. 313.)

Tés. A középkorban a bakonybéli bencés apátság birtoka volt. Már 1276. volt temploma, Gergely nevű papja s Gede és Máté nevű klerikusai. Tésnek is (Teés, Thés, Nagythés) átmenetileg református lelkészei voltak. Az 1629. évi ref. jegyzőkönyv ezt is az evangelikusok által elfoglaltak közé sorozza. Első ismert evang. lelkésze Tarlósi György, akit 1611. Bodonhelyre avattak fel s 1631. mint tési lelkész volt jelen a csepregi zsinaton. Somogyi István tési lelkész 1640. részt vett ugyan a reformátusok köveskuti zsinatán, de evang. volt, mert Hegyfalun 1622. Zvonarics Mihály püspökünk avatta fel. 1641 óta Textoris Gergely volt a tésiek új lelkésze. 1646. évi büki zsinaton a tési lelkész mint távollevő említtetik. 1649-ben a hédervári születésü Fejér Miklóst avatták fel Nagythés lelkészének. Ennek utóda a rendetlen életű Vöröskői György volt, akit 1649. Szergénybe avattak fel s hamarosan Dabronyba költözött át. 1654. pedig Tésen volt. Vöröskői tési lelkész ellen Musay püspök a felsőszakonyi zsinaton 1654. jún. 9-én súlyos vádakat emelt. Ilyenek, hogy már Szergényben hajdukkal és katonákkal társalkodott és részegeskedett, idézésre a püspök előtt meg nem jelent, felavatása óta alig kétszer vett részt a zsinatokon, Galli György elmozdított lelkészt, Eöri György szili alesperes vejét a tilalom ellenére egy másik nővel összeeskette; gyanus személyekkel érintkezett s a barátok közé akart belépni. A vádakat hallgatásával ő maga is igazaknak ismerte el s ezért hivatalvesztésre itélték. A következő 1655. évben már Nitriarii Miklóst avatták fel Tésre. 1658-ban a tésiek templomépítésre gyűjtöttek s Musay püspök és az esperesek ajánló levelet adtak számukra. 1661-ben mint anyagyülekezet szerepel Musay jegyzékében.^[318]

Öskü. Keletkezési évét az 1903. évi Névtár 1672-re teszi. De forrásaink a XVII. században még nem szólanak róla. A falu szélén egy sziklán kerek kápolna épült, mely talán nem is egyházi, hanem inkább védelmi célra szolgált.

Csernye. Csak a török kiüzetése után keletkezett tótajku gyülekezet. A falu 1426-ban Bátorkő várának (Pét tájékán) tartozéka volt, melyet Konth Miklós, majd az Ujlakyak birtak. (Békefi i. m. 256)

Súr. Csernyével egy időben és hasonló viszonyok között keletkezett gyülekezetünk. Súr falut 1441. a porvai pálosok (Zircztől északnyugatra) kapták adományul. (Békefi, i. m. 235)

Nagyvázsony. A vásonkői várat (Vason, Vásonkő) 1472. Mátyás király adományozta Kinizsi Pálnak, ki ezt ipával, Adorjáni Magyar Balázzsal birta közösen. A vár tartozékai közt volt 1495. a mai Nagyvázsony, Agyaglik (Pápa mellett), Bakony-Herend, Kamond, Kerta, Nagyszőllős s az agyagliki malom a Tapolca folyón. Kinizsi felesége, Magyar Benigna a reneszánsz korának jellemző női alakja. Férjét 1494. elveszitvén, egy év mulva mint 20 éves özvegy Kamiczházai Horváth Márkhoz ment nőül, 1509. pedig már Kereky György volt a harmadik férje. Ez utóbbit bérelt gyilkosokkal ölette meg 1519. Halál lett volna a büntetése, de első férjének barátai megmentették. II. Lajos megkegyelmezett neki, Zápolya azonban mint gyilkostól elvette tőle Vázsonyt és 1527. Mesztegnyei Bodó Ferencnek adományozta. 1773-ban megvolt még a várkápolna is, ma már csak a négyszögletü öregtorony (donjon) áll.

Nagyvázsonynak már 1333. volt plebánusa. Kinizsi Pál és ipa Magyar Balázs 1482. kolostort alapítottak Vázsonyban a pálosok részére s a pápától 7 éves bucsut kértek. A kolostor a mai temető mellett egészen s a zárdai templom is nagy részben elpusztult. Csak a kútját találták meg.

Kinizsit, ki a Száva mellett Szent Kelemen városában 1494. nov. 20. hirtelen halt meg, Vázsonyban temették el. Sírkövén, melynek csak egyes darabjai maradtak fenn, ez volt a felirat:

Kinizsiné Magyar Benigna számára a vázsonyi pálos zárdában 1513. külön magyar imádságos könyv is készült, mely régi irodalmunknak érdekes emléke. De a férjgyilkos humanista nő rosszul tanult meg belőle imádkozni.^[319]

Hogy Luther tanaival a vázsonyiak mikor ismerkedtek meg, azt nem tudjuk. Ilyen véghelyeken a katonaság révén is korán terjedt és gyökeret vert a reformáció. A lutheránusokat itt is kálvinisták váltották fel. Az 1629. évi ref. jegyzőkönyv Nagyvázsonyt is az evangelikusok által elfoglalt helyek közé sorozza. 1630-ban Szerdahelyi Mátyás volt a vázsonyi evang. lelkész, akit 1622. avattak fel és 1646. peresztegi lelkész volt. Később is volt Vázsonynak evang. lelkésze, kit az 1646. évi büki zsinat jegyzőkönyve mint távollevőt említ. 1651-ben Joós György volt az evang. lelkész Vázsonyban, akit mint alesperest 1657. is itt találunk. Ez évben Losi András simonyi lelkész ügyében tartott vizsgálatot, aki ellen többféle panasz merült fel. Joós György 1666-74. és 1681. Kővágóőrsnek volt lelkésze. Musay püspök 1661-ben Zvonarics Sámuel kemenesalji esperes egyházmegyéjéhez számítja Nagyvázsonyt. Szenczi Fekete István püspök 1672. nov. 13. Solnay Istvánt avatta fel vázsonyi lelkésznek. Jelen volt 1674. a pozsonyi rendkívüli törvényszék előtt is, hol bilincsbe verték és arcul verdestek. Május 10-én reverzálissal mondott le hivataláról és itthon maradhatott. I. Lipót királytól a vázsonyiak 1675. külön szabadságlevelet kaptak. Solnay és a református Tolnai István ekkor visszatérhettek lelkészi hivatalukba. Vázsony 1695-ben is anyaegyház volt és 1706. Temlin János volt a tanítója.^[320]

Veszprém. Ez ősi püspöki város is, ha előbb nem, Kecheti Márton püspöksége idején (1535-1548) bizonyára megkivánta a reformációt. S ennek első hirdetői itt is bizonyára Luther hívei voltak. De később a reformátusok alapítottak itt virágzó gyülekezetet. Veszprémnek, mint fentebb láttuk, 1570-ben egy Balkay (Bathay) István nevű predikátora volt, ki ez évi dec. 21. levélben kérte Batthyány Boldizsárt, hogy üldözze ki az új eretnekséget, az unitáriusokat. Vajon nem egy személy-e ez azzal a Bathay Istvánnal, aki 1584-96. Kőszegen volt magyar lelkész és itt a fláciánusokat üldözte? A veszprémi ref. egyház virágkora 1614. óta Pathay István püspök és Gál Imre lelkész nevéhez füződik. 1626-ban már második templomot építettek. Evang. anyagyülekezet itt csak 1788. keletkezett. Haubner Máté püspökünk és Smid Mihály fehér-komáromi esperes veszprémi születésüek voltak.^[321]

Várpalota. 1445-ben Ujlaki Miklósé volt s az országgyülés azon öt vár között említi, melyeket nem kell lerombolni. 1478-ban kápolna van a várban, melyben Miklós nevű pap misézett. 1472-1531. a ferencieknek is kolostoruk volt Palotán. Ujlaki Miklós fiának Lőrincnek halálával (1524) ennek özvegyére, Bakács Magdolnára szállott Palota vára a hozzátartozó birtokokkal. Ez More László kir. étekfogómesterhez, More Fülöp pécsi püspök fivéréhez ment nőül. More László középkori lovagok módjára pusztította Palota vidékét. Zápolya 1533. Laski Jeremost küldte Palota ellen, hogy magyarok, törökök és cseh bányászok segítségével bevegye a várat. A törökök ekkor igen gazdag zsákmányt ejtettek és sok magyar foglyot is vittek magukkal. Zápolya most Podmaniczky Jánosnak és Rafaelnek adományozta Palotát. A török hódítás idején Palota is Veszprém sorsában osztozott. Határában ma is láthatók Mátyás király egykori vadászkastélyának (Puszta-Palota) romjai.

A reformáció korából nincsenek adataink. Várpalotán csak 1700. alakult evang. gyülekezetünk, midőn Szakállas Molitoris Andrást hívták meg első lelkészüknek. A kiváló lelkészek hosszú sora (Balog Ádám püspök, Kis Zsigmond, Nagy István püspök, Sikos István, Szeniczei Bárány Pál és Horváth Sámuel, az irók, Hrabovszky György, a kiváló historikus és árvaház-alapító, Szedenics György esperes, Sántha Károly a költő sat.) emelte a virágzás magas fokára.^[322]

Mencshely. (Jegyzőkönyveinkben Menchel, Mencsel). Régi középkori község. Sándor nevű papja 1333. husz denárt fizetett pápai tized fejében. A Vason nemzetségből származó Mencseli család tagjai már 1290 óta szerepelnek, Mencseli Buza ispán fia Móric ez évben Alsóőrsöt kapta. Ennek fia Mencseli Pető alsóőrsi birtokát 1312. Veszprémi Márton őrsi prépostnak adta el 12 márkáért, Barnagon levő földjét pedig 1318. saját és szüleinek lelkiüdvösségeért a veszprémi káptalannak adományozta.

A reformáció itt is bizonyára korán megkezdődött. Első ismert lelkészét, Köveskuti Györgyöt Csepregen 1639. avatták fel. 1660 óta Zsédenyi István, a későbbi gályarab gondozta a gyülekezetet Dörgicsével együtt. Musay püspök 1661. a kemenesalji esperes alá tartozónak tünteti fel. 1684-ben Horváth András volt a lelkésze s 1706. Tassi György a tanítója.^[323]

Noszlop. A középkorban a bakonybéli bencés apátság birtoka volt. A Noszlopyak származási helye, kik innen költöztek át Kemenesaljára. Noszlopy Ferenc 1696-ban 100 forintot adományozott a nemesdömölki templom felépítésére. Noszlopy Gáspár pedig a kurucvilágban 1706. jan. 27. Őry, Karcsai, Benkő, Bokányi, Hajas, Potyondy, Boros, Horváth, Thulmann és más patrónusokkal jelen volt a Mihályfán tartott zsinaton. Az 1629. évi református jegyzőkönyv Noszlopot is az evangelikusok által elfoglalt gyülekezetek közé számítja. De a mi forrásaink nem tudnak róla. (Békefi 190. Eht. Eml. 269. 270.)

Devecser. Devecseri Choron András veszprémi főispán (1524-37. sümegi várnagy) és ennek fia, a gazdag Choron János voltak a patrónusai. Már 1333. volt plebánusa, ki pápai tizedet fizetett. Itt a reformáció bizonyára már a XVI. században megszilárdult, de adataink csak jóval későbbi időből vannak. 1646-51. Becsehely Balázs volt a lelkésze, s Musay is 1661. az anyaegyházak közé sorolja. 1674-ben Dan Miklós volt a devecseri lelkész. A gyászos évtized után ujra feléledt s 1695-ben már ismét lelkésze (Sárosi András) volt s a XVIII. század elején virágzó is volt az egyházi élete, melyről a II. korszak történetében szólunk.^[324]

Nagyszöllős. Szomszédságában Somlóvásárhelyen Benedekrendű apácák a Szent Lambertről nevezett kolostorban a XVI. század elején a szerzetesi szabályokkal ellenkező oly gyalázatos és botrányos életet éltek, hogy Gosztonyi János (1510-25.) győri püspök II. Gyula pápa rendeletére vizsgálatot rendelt el ellenük, kiűzte öket a zárdából és premontréi apácákat rendelt helyükbe. (Tört. tár. 1903. 414.) Az ily botrányok is siettették és szükségessé tették e vidéken a reformációt, amely Nagyszöllősön is, miként Devecserben, bizonyára már korán megindult, de emlékeink csak későbbi időből vannak. 1631-ben Zólyomi Pál volt a lelkészük, kit 1615. Hosszúperesztegre avattak fel. Zólyomi szőleje ügyében a nagyszöllősiek 1631. szept. 2. földesurukhoz, Vásonkői Horváth Zsigmondhoz irtak, ez pedig 1632. márc. 1. Kis Bertalan püspökhöz fordult, hogy igazítsa el a nagyszöllősi egyházi szőllő dolgát. Az 1646. évi büki zsinaton a nagyszöllősi lelkész, mint távollevő említtetik. 1651-ben Herczeg János, 1667-ben Vigil Eőri János volt a lelkésze, akit 1674-ben a gályarabok sorsára itéltek el. 1681 után a gyülekezet ismét feléledt s Vecse és Doba volt a filiája. 1698. Szabó György volt a lelkésze.^[325]

Doba. Musay püspök 1661. anyaegyháznak mondja, 1695-ben mint filia szerepel.

Kerta. Az 1629. évi ref. jegyzőkönyv ezt is tőlök elfoglalt gyülekezetnek tünteti fel. Evang. lelkészét 1646. a büki zsinaton mint távollevőt említik. 1656-ban Hetyei Andrást avatták fel kertai lelkésznek. A pozsonyi idéztetés idején 1674. Fövenyesi János s 1693-95. Fodor János volt a lelkésze. 1695-ben Szörcsök és Kamond tartozott hozzá, mint filia. A gyülekezet levéltárában van egy végrendelet 1695-ből, melyen Solnay Istvánnak, a volt vázsonyi lelkésznek neve olvasható.^[326]

Kiskamond. 1495-ben Kertával együtt Vásonkő várának tartozéka volt. A Kamondi család innen származik. A gyülekezet története szerint a Kamondi család már 1550. adományozta azt a telket, amelyen a templom, iskola és tanítói lak áll. (Békefi 269. Az ehm. tört.)

Koppány. A veszprémmegyei Koppány, a bakonybéli apátság történetében említtetik. Midőn Thurzó Gergely zalavári apát 1508. ápr. 10. mint vizsgáló biztos Bakonybélben megjelent, csak három bencés volt a zárdában s a koppányi jobbágyok vallották, hogy a mostani Jakab apát kifogástalan életű, de az elődje, Balázs sok rossz dolgot művelt; a zárda legfontosabb okleveleit elvitte, a zárdába leányokat bocsátott be s a jobbágyok becsületes feleségeit gyalázatos szavakkal illette; ezenkívül pedig a zárda több jószágát is elidegenítette. A zárda már düledezett is.

A reformáció korában itt is alakult anyagyülekezetünk. Szentgróti Benedeket Zvonarics Mihály püspök 1623. ide avatta fel lelkésznek és Musay püspök 1661. Devecser és Ajka között Koppányi is az anyagyülekezetek közt említi. (Békefi 189. Eht. Eml. 68. 147.)

Dabrony. Templomát a paplakkal és minden jövödelmével Alfonz páter, a pápai pálosok vikáriusa foglalta el s lelkészüket is elűzte 1638 és 1646 között. A többi 90 között az 1647. évi VI. törvénycikk rendelte vissza a dabronyi templomot is, így tehát bizonyára a legrégibb gyülekezetek közül való. Az 1629. évi református jegyzőkönyv ezt is a tőlük elfoglalt gyülekezetek közé sorozza. A község földesurai a pápai pálosok voltak, akik időnként sok alkalmatlanságot szereztek az evangelikusoknak. Lelkészeit csak a XVII. század második feléből ismerjük. Berzeviczi Lajos pálos vikárius levele szerint az evang. lelkészt 1666. bűnös életmódja miatt ők távolították el s két év mulva csak oly feltétellel engedtek Dabronynak ismét lelkészt hívni, hogy Alásony mint filia csatlakozzék hozzájok s lelkészüket előzetesen pápai rendházukban, mint földesuraik előtt bemutassák. Berzeviczi szerint Alásony és Szalók mintegy 50 év óta filiája már Dabronynak, mindkét falu szegény és a háboruban is sokat szenvedett. Dabronynak csakugyan volt egy rendetlen életű lelkésze, Vöröskői György, aki 1650. körül itt egy szabálytalan esketést is végzett, de ez hamarosan Tésre távozott és már 1654. hivatalát vesztette. Szenczi Fekete István 1670. szept. 10. az asszonyfalvai zsinaton Szmetana Andrást avatta fel dabronyi lelkésznek. Pozsonyba pedig 1674. Reyczy (Rajki vagy Beyczi) András lelkészt idézték meg innen.^[327]

Nagyalásony. Szintén anyaegyház volt. Berzeviczi pálos barát nem mondott igazat. 1631-ben Almási György volt a lelkésze, kivel tanubizonyságúl (testis vocationis) László Tamás ment el a csepregi zsinatra. 1640-ben Hidvégi Mihály a lelkész, ki jelen volt a reformátusok köveskuti zsinatán; 1660-ban a muraszombati Fábri János, 1666-ban Polkráb (Porkoláb) János, 1674-ben pedig Ujlaki János a lelkész. 1670 körül az alásonyiak külön levélben kérték a püspököt, hogy falujok anyaegyház maradhasson. A pápai pálosok követelése később, úgylátszik, teljesült, mert 1695. Alásony már mint Dabrony filiája szerepel a kemenesalji esperességben.^[328]

Ajka. Már 1228. van Tamás nevű miséspapja. Templomát Remigius tiszteletére szentelték s volt harangtornya is. Az Ajkay család származási helye. Ajkay György az egyház kelyhét apjának, Péter Istvánnak temetésére elzálogosította, de megigérte, hogy 1304. ápr. 24-re visszaváltja. A család később nagyon szétágazott, 1426-ban Ajkay Péter, László és Miklós kaptak adománylevelet Ajka községre. Egyháztörténetünkben Ajkay Ambrus fia, Péter szerepel (felesége Hettyey Piroska), ki 1631. jelen volt Répceszemere vizitációján és Káldy, Szemerey, Halasy nemesek mellett, mint 65 éves nemes említtetik. Később az Armpruszter vagy Puzdor családnak van itt birtoka.

Musay püspök 1661. az anyagyülekezetek közé sorolja, de evang. lelkészét, Skultéti Jánost csak 1666-ból ismerjük. A pozsonyi törvényszék jegyzőkönyve szerint 1674. Csajtai János volt a lelkésze. 1681 után ez a gyülekezet is feléledt. 1695-ben Solnai Sámuel volt a tanítója s első lelkésze a XVIII. században Solnai Jeremiás, ki 1677 óta Kajáron, Beleden, Vásárosfalun és Vaálon volt tanító s 1706-ban Pilárik István püspök avatta fel Selmecbányán. Asbóth János kemenesalji esperes 1695. már mint anyaegyházról szól róla, de akkor nem volt lelkésze.^[329]

Külsővath. A veszprémmegyei mellett egy Vath (vagy inkább Váth) Vasmegyében is van Acsád közelében s Musay szerint 1661. mind a kettő anyaegyház volt. Azért nehéz lesz a kettő között különbséget tennünk. (A nevét többféléképpen irják: Vat, Vath, Vatt.) Győrvári Ferenc 1612. volt vathi lelkész, akivel 1628. Niczken és 1634. Ivánban találkozunk ismét. 1614-ben Hollósi János, 1630-ban Somogyi István volt a vathi lelkész. 1635-ban Kis Bertalan püspök Soldos Ferencet avatta fel ugyanide. 1652-ben pedig a morva származású Trampota János volt a vathi lelkész. 1663. okt. 1. Zrinyi Miklós Vathnál járt táborban, evang. lelkész is volt a seregében. 1680-ban a vathi kastélyban Káldy Péter tett vallomást Szenczi Fekete István és a kemenesalji zendülés ügyében. Asbóth János esperes Külsővathot és Gergelyit 1695. már mint egyesült gyülekezetet említi.^[330]

Gergelyi. Az 1834. évi névtár szerint már 1658. anyagyülekezet lett volna. Régebbi jegyzőkönyveinkben nem fordul elő. Neve csak a XVII. század végén tünik fel. Az anyakönyvben olvasható feljegyzés szerint 1681-ben Kránitz Lőrinc volt a lelkésze, aki 1646. Pásztoriban s 1654. Barbacson lelkészkedett. Asbóth János kemenesalji esperes 1695-ben mint Külsővathtal egyesült gyülekezetet említi. 1674 előtt ennek lehetett a filiája. Az 1695. évi jegyzőkönyv szerint Makoviczki halála óta nincs lelkészük. Ez az ilyen nevű lelkészük Makoviczki Tamás lehetett, akit Kis Bertalan püspök 1640. avatott fel Pusztafödémesre Pozsony megyébe s 1666-ban Ostffyasszonyfának volt a lelkésze. Hogy mikor és meddig lelkészkedett Gergelyiben, azt nem tudjuk megállapítani. A tanítójok 1695. Miskei Sándor volt, ki a hívek búzgóságáról nem sok jót mondott.^[331]

A Batthyányak ősei Kővágóőrsről származtak. Itt volt birtokuk és innen vették nevüket is. Kővágóőrsi György esztergomi várkapitánynak, kit Kis Györgynek is hívtak, Zsigmond király 1397. a fehérmegyei Battyánt adományozta. Erről és ettől fogva nevezték őt Batthyány Kis Györgynek s tőle származnak a többi Batthyányak is. Batthyány János, László fia nagy szorultságában kővágóőrsi birtokrészét a rajtalevő kőházzal, vagyis palotával 1452. Faiszi Ányós Mihálynak 400 arany forintért eladta. Vasmegyében Mátyás király idejében telepedtek meg. Batthyány Boldizsár 1484. kőszegi várnagy, 1489. óta haláláig (1520) főispán volt. Batthyány Benedek II. Ulászló és II. Lajos kincstárnoka volt. Németújvárt 1524. Boldizsár öccse, Ferenc kapta. A grófi ág mellett volt egy nemesi águk. Ebből való Batthyány Farkas, ki mint Zrinyi György dunántúli főkapitány meghatalmazottja vett részt 1596. Vasmegye gyülésén. És ebből való lehet Batthyány Kata is, Rumi György özvegye, ki háztulajdonos volt Szombathelyen s 1655. Gall István nevű jobbágyának házassági perében említtetik.^[332]

A Batthyányak aránylag későn csatlakoztak a reformációhoz. A mohácsi vész után Batthyány Ferenc (1497-1566) horvát bán, Boldizsár öccse volt a család feje, egy kiváló eszü, vitéz, vidám kedélyű és vallásos lelkű férfiú, aki azonban már csak az udvarra való tekintetből is egészen haláláig (1566. nov. 28) megmaradt a római egyházban. A család fényének ez volt a megalapítója. 1538 nyarán Dévay Mátyás ugyan Németújvárott is megfordult, de ennek urát ekkor még nem tudta megnyerni a reformáció számára. Batthyány Ferenc 1543. máj. 10. Németújvárról még nagy haraggal bocsátotta el Rothfuchs Péter nevű plebánusát, mivel egy nővel vadházasságban élt. Ezt a soproniak azonban kórházi lelkészüknek választották s itt törvényes házasságra lépett.^[333]

Batthyány Ferenc első neje, Bánffy Kata is († 1562) még az Oláh Miklós primás által neki ajándékozott "igen szép imakönyvecskéből" szokott imádkozni, de türelmes volt vallási téren. A bán közel járt már a 70 évhez, midőn másodszor is nősült és ősz fejjel nemes Svetkovics Katát, Svethovics Ádám kir. belső ember (familiáris) és jeles huszártiszt hugát feleségül vette. Szintén minden női erényben tündöklő, jóltevő és a tudósokat pártoló nő volt ez is, aki özvegységében már bizonyára nővérének, Erzsébetnek példáját követte s a reformátorokhoz csatlakozott.^[334]

Ferenc bánnak egyik feleségétől sem lévén fia, Kristóf nevű unokaöccsét (idősb Batthyány Boldizsár fiát) fogadta fiául és örököséül. A bán e fiut igen szigorúan nevelte, vitézségre, józanságra, takarékosságra intette leveleiben. Még Kristóf is nagybátyja és az udvar kedvéért megmaradt r. kath. hitében. Neje, Svetkovics Erzsébet azonban (Kata nővére), akit 1537. gyűrűzött el mátkájának, már evang. volt, aki később egyetlen fiukat, Boldizsárt is áttérítette. Batthyány Kristófék gyermekeit egy Anna nevű kilépett apáca tanította, akit túlságos szigorúsága miatt az apa levélben 1554. e szavakkal dorgált meg: "Te Anna apáca! Értettem régente fogva, hogy te az én gyermekeimet pirongatod, vered... nem udvar az te helyed, hanem klastrom. Kapa az te ruhád, nem fekete hernáci. Nem teremtőd az Batthyány udvar, nem is érdemled annak kenyerét; mert te hitöt szegett és szerzetet hagyott sem apáca, sem nem apáca vagy. Azért úgy nyulj az gyermermekömhöz és úgy egyed az Batthyány kenyeröt, hogy megemészthessed; mert ha Isten egészségömet, éltömet adja, bizony kioktatom veled, ha érdömöd szerint meg nem etted. Ezt az levelet penig irta teneked az, aki örökös Ujvárba és Szalonokba. Ezt értheted tűlem. Isten adjon néked egy ifju barátot ez esztendőbe."^[335]

Batthyány Kristóf már 1567. elhalt. Egyetlen fiukat Boldizsárt, ki 1543. született, igen gondosan nevelték. Reá bizonyára még a bánnak, Ferencnek is gondja volt. Fiatal korát Bécsben és Párisban az udvarban töltötte. Németalföldön Mária magyar királynét is meglátogatta. A külföldön is jó magyar maradt. Braun Rézmán óvári főkapitány azt irta róla a királynak, hogy Batthyány ki nem állhatja a németet. Világlátott, tudomány- és zenekedvelő férfiu volt, aki sok könyvet vásárolt, Clusius világhirű botanikus munkáját is támogatta és Beythe Imre fűvészkönyvét revideálta.^[336]

A Batthyányak tradiciójához híven a római egyházzal Boldizsár is csak nehezen szakított. 1566. jan. 30. a szigetvári hősnek leányát, Zrinyi Doricát (szül. 1550. jún. 22.) vette feleségül, akinek testvérei már korán a reformáció pártjára állottak. Magát Boldizsárt az ismeretlen nevű lelkészeken és tanítókon kívül főként az özvegy édesanyja s a magyar születésű Pistalotius és Corvinus Illés bécsi orvosok nyerték meg Luther számára. Különösen az orvosok és a nők voltak e korban buzgó térítők, miként Kőrősi Fraxinus Gáspárnak, Nádasdy udvari orvosának, Kanizsay Orsolyának és Nádasdy Annának példája is mutatja.

Anyja, Svetkovics Erzsébet 1568. lelkes szavakkal buzdítja, hogy evang. lelkészt tartson az udvarában. "Adja Isten, irja néki, hogy jó predikátortok volna, akkor az én fiam még az én fiam volna; most nem tudom, kié. Semmi jó ott nincsen, hol az Istennek igéje hirdetője és hallgatója nincsen. Kérlek az Istenért, tarts egy jó predikátort; meglátod, megáld az Isten magadat, jószágodat és minden marhádat". És sógornője, Zrinyi Kata is (előbb Thurzó Ferenc, később Forgách Imre neje), ki sürüen levelezett vele, bizonyára szintén melegen buzdította az áttérésre. Balkay István veszprémi predikátor 1570. már azt reméli, hogy Batthyány Boldizsár üldözni fogja az új eretnekséget, az unitáriusokat. December 21-én irja neki: "Az eretnekség ideki Magyarországra is kihatott. Először Székesfehérvárott kezdették, melynél az török nagy oltalma lőn és most is oltalmazza".^[337]

De a hetvenes években Batthyány Boldizsár már oly buzgó protestáns volt, hogy Liszti János győri püspök alkalmúl használván fel három gyermekének csaknem egy napon történt váratlan elhunytát, keményen megfeddi és visszatérésre sarkalja. "Esmérd meg immár Istenedet, irja neki 1575. máj. 8. a püspök, és hadd el az gonosz hitet, kin indultál és kire gonosz, egyebünnen elfutott és mindeneknél utálatos emberek tanítottak. Ne légy eszesebb atyáidnál és az mostaniaknál, kik ez öszveveszett és sokfelé szakadt, ujonnan támadott gonosz hit hordozóinak helyt nem adnak, hanem az régi jámbor hitben és az anyaszentegyháznak egyességében állhatatosan megmaradnak. Az Uristen az elmúlt esztendőben igen megvere, hertelen csaknem egy nap három szép gyermekedet elvevé. Most ismét világ szerint örömöt adott, de félő, jó bizott uram, hogy ha az Istent post duplicem istam visitationem meg nem esméred, nagyobb történik rajtad. Amaz gonosz Pistalociust hadd el az Istenért". E szerint Liszti püspök is Pistalocius orvosnak tulajdonítja Batthyány áttérését. A visszaesésről azonban már szó sem lehetett. A r. kath. püspökökkel ugyan továbbra is fenntartá a barátságot, de urodalmaiban már evang. lelkészek voltak, Így Dragonus Gáspár Körmenden már 1575. körül, 1576. ápr. 18. pedig már a jeles Beythe István (előbb alsólendvai és soproni) volt Batthyány lelkésze Németujvárott, aki ettől kezdve egészen 1612-ig, tehát 32 évig működött itt s a Batthyányakat ő térítette át a helvét hitvallásra. Ez azonban csak lassanként és fokozatosan történt, mert Batthyány Boldizsár továbbra is jó barátságban élt a nagy lutheránus Horváth Stansith Gergellyel, Szalonakról 1582. okt. 3. irja ennek: "quod Gretzii (Grácban) Liber Concordiae nullus haberi possit". Egy ilyennek vásárlását kérte ugyanis tőle. A gráci evang. lelkész Homberger Jeremiás is Batthyány fiának, Ferencnek ajánlotta Viola Martia című urvacsorai könyvecskéjét (Németujvár 1582). És nyomdásza, Manlius János is lutheránus volt.^[338]

Batthyány Boldizsár 1590. febr. 11. halt meg Rohoncon 47 éves korában. Már előbb is betegeskedett. 1575. jul. 14. Corvinus Illés bécsi orvos oly elixirt küldött neki, melyet Luther Mártonnak orvos fia (Luther Pál) készített, s mely elixir a brandenburgi őrgrófot a haláltól menté meg. Özvegye, a kedves, művelt lelkű és rendkívül tevékeny Zrinyi Dórica 30 évvel túlélte. Ő még fiának és unokáinak örvendve 1620. máj. 10. Németujvárott Kanizsai Pálfi Jánosnak a zsinat előtt mondott predikációját hallgatta. Néhány nappal ezután halt meg 70 éves korában. (Sicut inferri solet acervus tritici in tempore suo in horreum: ita plena dierum, dives bonis operibus fideii suae fructibus, ingressa est sepulcrum). Németujvárott Szentháromság vasárnapján jun. 14. temették el. Kanizsai akkor Kőszegen Spring Félix chirurgusnál feküdt betegen.^[339]

Batthyány Boldizsárnak Dórica leányát, Enyingi Török István, Kata leányát pedig 1592. ápr. 19. Széchy Tamás vette el feleségül. De legnagyobb örömmel csüngtek egyetlen fiukon Ferencen, aki 1573. jul. 26. született. Apjához méltó patrónus volt ez is. Áldott lelkű édesanyja minden szépet, és jót beleoltott. Kitünő hadvezér, több nyelvet beszélő művelt férfiu, a költészetet és zenét kedvelő. Évenként két magyar ifjut küld német egyetemekre. Manlius János laibachi számüzött nyomdásznak ő adott először menedékhelyet (1582-84. 1588. és 1595-97.) Németujvárott. 1619-ben Bernhard Mátét, s majd Wechelius András könyvnyomtatót hívta meg ugyanide. Pathay István, Beythe István, ennek fia Imre és Kanizsai P. János voltak a kedvelt papjai. Ő még ugyan báró sem volt, de mivel Bocskayhoz át nem pártolt, Rudolf királytól 1605. megkapta a körmendi urodalmat, melyet a kincstár az Illésházy-féle perbe keveredett Kaszaházi Joó Jánostól foglalt el. De vallás dolgában Mátyás főherceg kikötötte Körmendre nézve, hogy Batthyány semmi ujítást ne tegyen. ("Ne quid in dicta arce bonisque in causa religionis immovet vel immutet, sed jurisdictionem ecclesiasticam suae majestati tanquam regi, et ordinario ejus loci dioecesano salvam et integram relinquere debeat.")^[340]

Ez a kiváló magyar főúr egy magához mindenben méltó élettársat nyert Lobkovitz Poppel László német-cseh főúrnak teljesen megmagyarosodott leányában, a lutheránus Poppel Évában (E. Török Istvánné nővérében), akivel Dobrán 1607. jul. 16-án kelt egybe. Ezzel Dobra, a zálogjogon bírt Szentgotthárd, Rakicsán és egyéb falvak is Batthyány Ferenc kezébe jutottak. Poppel Éva nagy hatással volt a férjére, ő vette reá arra is, hogy a harmincéves háboru elején Bethlen Gáborhoz átpártolt. A fejedelem 1620. október havában volt Rohoncon, ahol Batthyányék fényes vendégséggel fogadták s a hódolati esküt letették. És vallási téren is Batthyány eszes és jólelkü feleségének a befolyása alatt állott. Ádám nevű fiukat, ki 1609. született, az apa Kanizsaival akarta neveltetni, az anya azonban Zvonarics Györgyöt, a lutheránus püspök fiát hívta meg a fiú mellé preceptornak. Később pedig Serényi György, az áttért kanonok és Neubauer Márton magiszter voltak az evang. udvari lelkészei. Híre volt annak is, hogy Batthyány Ferencet a neje áttérítette az evangelikusokhoz. De ez nem volt igaz. E hírre csak azok a halotti predikációk adhattak alkalmat, melyeket a német lelkészek mondtak Batthyány felett, s amelyek ma is megvannak a körmendi levéltárban. De bizonyos, hogy neje kedvéért türelmes volt a lutheránusok iránt. A buzgó főur is korán 1625. szept. 15. halt meg Szalonokon s nov. 2. temették Németujvárott. Pathay, Kanizsay és még sok lelkész mondott felette gyászbeszédet.^[341]

Poppel Éva hű leánya volt evang. egyházának, s ennek érdekeit a kálvinistákkal szemben is megvédte. Beythe István, akit 1585. püspöknek is megválasztottak, az urodalom magyar népességét ugyan majdnem mind átterelte a reformátusokhoz, de a német és részben a horvát ajkuak továbbra is hívek maradtak az ágostai hitvalláshoz. A németek száma különösen a Stájerországból és Ausztriából idemenekült nemesekkel és lelkészekkel növekedett meg, akik ellen II. Ferdinánd már mint stájer főherceg 1598. és később 1625. és 1628. adott ki szigorú rendeleteket. Thury Etele szerint Rudolf király 1600. Batthyányhoz intézett külön rendeletben tiltakozott az emigránsok befogadása és letelepítése ellen, de a buzgó földesúr ennek ellenére is a Lapincs határfolyó völgyének keleti oldalán, azonkívül borostyánkői és szalonaki urodalmaiban adott nekik helyet. Loserth János egyetemi tanár szerint is sokan költöztek át Stájerból Magyarországba. Klesch Dániel kőszegi lelkész szerint, ki a XVII. században többször járt e vidéken, Szalonakon, Pinkafőn, Gyimótfalván és Pergelinben (Pilgersdorfon), voltak ilyen stájer-osztrák menekültek.^[342]

A vegyes házasságban élő Batthyány pár oltalma alatt így a magyar és német lelkészeknek vegyes protestáns esperességei keletkeztek, melyekben kálvinisták és lutheránusok nem a legjobb békességben éltek egymással. Beythe István ref. püspök ref. esperesek alá rendelte az evangelikusokat is, ezek pedig, ha nem szivesen el is mentek a zsinatokra, de eltérő hitnézetüknek sokszor adtak kifejezést. A lutheránusok Poppel Évához, a kálvinisták Batthyányhoz folyamodtak panaszos ügyükben. A buzgó úrnő sokszor emlegette, hogy az ő papjai a sárvári (evang.) püspöktől függjenek, de a református vezetők erről hallani sem akartak, s a békesség kedvéért a türelmes lelkű Batthyányné is engedett, bár Kanizsai Pálfi János még 1631. is azzal vádolta, hogy a lutheránus lelkész a turniscai gyülekezetet a Muraközben egyenesen Poppel Éva támogatásával foglalta el. A lutheránus patrona kedvét különben ő a nagy kálvinista is kereste. "Arany Temjénező" című imádságos könyvét (Pápa 1632), melyből ma már egy példány sem található, neki ajánlotta.^[343]

Beythe mindent megtett, hogy a lutheránus német lelkészeket is megtartsa a református kötelékben. És Kanizsai Pálfi is a németül jól értő Szenczi Molnár Albertet 1613. azért hívta bizonyára Szalonakra, hogy a német evangelikusok szívét magukhoz hajlítsák. De mind hiába. Az ilyen vegyes zsinatokon, hol magyar kálvinisták és német lutheránusok tanácskoztak együtt, könnyen felbomlott a békesség. A szécsényi zsinaton 1613. nov. 11. példáúl az öreg Mumenius Dániel, akinek fiát Gergelyt itt avatták fel kukméri lelkésznek és Müller Jakab rohonci német lelkész azt vitatták, hogy az úrvacsorát ostyával és nem közönséges kenyérrel kell kiszolgáltatni. S velük szemben Pathay István püspök és Kanizsai Pálfi pápai lelkész több thesissel vitatták az ellenkezőt. Egyes evangelikus lelkészek a reformátusok türelmetlensége miatt el is jöttek a Batthyányak urodalmából. Így példáúl a rothenburgi születésű Horn György magiszter, a későbbi felsőpéterfai és balfi lelkész, akit Sartorius János hernalsi lelkész küldött Batthyánynéhoz és ennek nővéréhez Solms (Salm) grófnéhoz s akit a kálvinisták "mivel nem akarta az ő nótájukat énekelni" (deren Liedlein er nicht singen wollte) fizetésének megvonásával már 1615 előtt elűztek.^[344]

1617-ben pedig Pathay ref. püspök panaszolja Klaszekovics István evang. püspökhöz írt levelében: "Vannak most is az én inspectiom alatt német papok, kik kegyelmetekkel egy értelemben vannak." Ők ezeket, ugymond, békén megtűrik, nem üldözik, nem tesznek úgy, mint Zvonarics Mihály a bői és szentgyörgyi lelkészekkel. És szemükre veti Pathay tovább az evangelikusoknak, hogy Macheropaeus István rohonczi horvát papot lövői gyülésükből kiutasították. Ha pedig, együtt voltak, akkor szenvedélyesen vitatkoztak. Így 1623. aug. 24-én is a szentlőrinci zsinaton Lang Farkas rohonczi, Horning (Henning) Joakim szentgerardi (gerersdorfi, németszentgróti), később kukméri pap és a fiatal Ottho György magiszter, akit most avattak fel Szalonakra, Krisztus testének ubiquitásáról és a manducatio orális tanáról vitatkoztak; mindegyik fél tételeket állított fel s azokat védte. A jegyzőkönyv szerint Ottho és Horning meg is engedték győzetni magukat.^[345]

Hogy a kálvinisták közé ékelt lutheránusokat megbékítsék, a körmendi zsinaton 1624. máj. 16. Lang Farkas rohonci lelkészt a Rohonc és Szalonak vidékén levő német lelkészek esperesének, Tsangmeister Márk (Caesarianus) szalonaki lelkészt pedig egyháztanácsos presbyternek választották meg. De ezzel sem tudták őket megnyugtatni. Ők mint ág. hitv. evangelikusok külön akartak válni a református egyházkerülettől. S ezért az elszakadásra gondolva (secessionem a nobis meditantes, mondja a jegyzőkönyv) 1627. máj. 12. a körmendi zsinatra már nem is akartak elmenni, de Batthyányné Poppel Éva elmozdítás terhe alatt parancsolta meg nekik, hogy ott legyenek. A kálvinisták, amint jegyzőkönyvük mondja, kellő udvariassággal fogadták őket, különösen Langot, Tsangmeistert és Keczius János hidegkuti lelkészt. A vitatételeket önként közölték velük, panaszukat meghallgatták és a megegyezés ügyében Rayki Imrét küldték Batthyánynéhoz követül, mint ennek belső bizalmas emberét, de mind hiába. Lang Farkas esperes a lelkészavatásnál semmiképpen sem akart a kézrátételben résztvenni, hogy a kálvinista papság megerősítőjének ne látszassék. Ezért ők is megbánták, hogy esperesnek megválasztották. Azt hitték, ezzel kedves dolgot cselekesznek a német lelkésznek s megerősítik a függés kötetékét, de csalódtak, amint az eredmény mutatja. A fentieken kívül Langgal tartó német evang. lelkészek voltak itt még Borner Péter felsőrönöki, Seffler János rábakeresztúri (szentkereszti), Horning Joakim kukméri, Molitor Mátyás sámfalvai lelkész és mások. Körmenden ugyanekkor tárgyalták Ákosházi Sárkány István kiskomáromi főkapitány levelét is, melyben arról tudósítja őket, hogy "ubiquista antagonistáik" (az evangelikusok) a jövő zsinatukra nyilvános hitvitára fogják őket meghívni. Tehát ők is megbeszélték, hogy mit fognak tenni.^[346]

Ezeknek a felekezeti torzsalkodásoknak és a vegyes protestáns esperességnek egy lesujtó hír, a fiatal örökösnek, Batthyány Ádámnak áttérése vetett véget. Ádámot a szülei és nevelője Zvonarics György buzgó vallásos szellemben nevelték. (Egy Machoropaeus György nevű mester is volt a németújvári udvarban, ki a leányokat tanította). De az apa halála után korán a bécsi udvarba s ezzel II. Ferdinánd, Pázmány és a többi főpapok befolyása alá került, akik csábító igéreteikkel a 21 éves nagyravágyó ifjut már az 1630. év elején át is térítették. Kanizsai 1631-ben irja Pathaynak: "Meggyászoltam ifju patrónusomnak hitegyását, ki egy éve, az esztendő elején sokak példája által indíttatva a pápás hitre áttért." Pázmány e tárgyban többször irt a fiatal Batthyánynak, ki azzal menté magát, hogy a szégyen miatt nem teheti. Erre azután Pázmány tanácsára Bécsben a Hofburgban történt meg az áttérés. Pázmány biztosítá az ifjut, hogy ő is jelen lesz és azonnal grófi rangra fog emeltetni. Mind ez úgy is történt. Batthyány oly hű gyámfia lett a primásnak, hogy ezt 1632. római utjára is elkisérte.^[347]

Batthyány Ádámnak, ki a szigorú kálvinista Kanizsai Pálfi János németújvári püspök-lelkésztől mind jobban elidegenült, áttérése idején két évig egy Lóny Mihály nevű ref. udvari papja volt, aki urának példáját követvén, szintén áttért s ezért 1639. a felsőőrsi prépostságot kapta urától jutalmul. Utóbb vasvári prépost, győri kanonok volt s mint soproni plebánus halt meg 1645. okt. 3. Ez a Lóny soproni születésű volt. Családját már valószinüleg a jezsuiták térítették át. János nevű testvére is nemes ember és Chehonius István soproni plebánusnak volt a szolgája. (Kertjök ajtaja a Paprétre nyilott.)^[348]

Az özvegy édesanyának nagy fájdalmára volt Batthyánynak áttérése, de Bécs hatását, II. Ferdinánd és Pázmány csábításait már nem tudta ellensulyozni. Hitehagyó főuraink romboló példájának ekkor már igen nagy volt az ereje. Hasonló bánatot okozott Poppel Évának a fia házassága is. Azt szerette volna, ha jó barátjuknak és rokonuknak, Illésházy Gáspárnak szép leányát, Katát veszi el feleségül, akihez a fia is nagyon vonzódott és már az eljegyzést is megtartották. De mivel az ifju ekkor már r. katholikus volt, mint rokonok nem kapták meg a dispenzációt. Pázmány 1630. febr. 16. irt levelében még igéri ugyan, hogy kieszközli a pápai felmentést, de mivel a menyasszony nem tért át, tehát nem is tette meg, sőt ő akadályozta meg a házasságot.^[349]

Eközben Pázmány és az udvar egy bécsi buzgó katholikus udvarhölgyet kötöttek reá az ujdonsült magyar grófra, valami Formantini Wittmann Aurora Katalint. Édesanyjának bánatát Esterházy Miklós nádor is megértette, aki 1631. nov. 10. Nagyszombatból irja a feleségének: "Bottyániné asszonyomat oly akadék találta, akin nem keveset fog busulni, mivel, amint értem, azt a nagy bécsi Hajnal (Aurora) leányt ugyan elvette fia Ádám." Ezt a dolgot, tehát még a vakbuzgó nádor sem helyeselte. Pázmány itt kétszinű szerepet játszott, mert 1631-ben Poppel Évának még szives szavakban ajánlja fel szolgálatát s háta megett mégis ellene dolgozott. Az esküvő is Bécsben a Hofburgban volt 1632. febr. 3-án. Az édesanyja annyira szerette fiát és tisztelte az udvart, hogy bár megtört szivvel, de mégis ott volt a lakodalmon. Pázmány és Hajnal Mátyás jezsuita mindent elkövettek, hogy Poppel Évát is fia példájának követésére birják, hizelgő leveleket irtak neki, de mind hiába. Ezért a vakbuzgó papok most éket vertek a fiu és anyja közé. A fiatal férj igazán embertelen módon bánt édesanyjával. Ezt még Esterházy is elitélte és megsokallta. 1633. máj. 29. Poppel Éva Dobráról elkeseredett hangú levelet irt fiának: "Szüntelenül busitasz és kinozol engemet mind hugaiddal együtt... Ne ölj meg búval, hadd éljek, míg az Isten akarja... egy bécsi polgár asszony jobban él az ura halála után énnálamnál. Nem hiszem, hogy világkezdetitől fogva valaki olvasott volna egy krónikában, hogy fia anyjával úgy bánt volna, mint te bántál én velem apád halála után." Csak egy mentsége van fia számára, hogy mind ezt "az ő papja" bíztatására teszi.^[350]

És az ily apostatától, aki így tudott bánni az édesanyjával, mit várhattak az elhagyott hitrokonai? Maga a piarista történetíró, Takáts Sándor is bevallja, hogy Pázmány őt a tulzó hitbuzgóság útjára terelte. A jezsuiták a Batthyány-urodalomban már 1632. külön missziót kezdtek, mintegy 70 községben. Ezek és valószínüleg Lóny Mihály voltak a főtanácsadói. A németújvári templom kulcsát 1633. ápr. 13. a szombathelyi prépost által vétette el. Majd pedig Győri István Kanizsai Pálfi németújvári ref. püspök-lelkészt egy Sankóházán (a Németújvár melletti majorban) a hamis prófétákra is célzó esketési beszéde miatt feljelentvén, Batthyány Ádám 1633. nov. 24. a tiszttartó és várkapitány által üzente neki: "János predikátort nem akarom tovább Ujvárott szenvedni, sem másutt az én jószágomban. Mert ha itt találom, rosszúl jár." Most a hívek folyamodtak lelkipásztorukért, de Batthyány dec. 2. Bécsből üzente nekik: "Mindjárást elmenjen, mert egy varga kurvafi sem tanít engem." A papok által uszított durva gróf az édesanyjával sem bánt különben. Kanizsai Pálfi püspök dec. 14. költözött el Ujvárról Pápára, ahol saját háza volt. Batthyány pedig 1634. jan. 9-én adta ki hirhedt rendeletét, hogy urodalmából az összes lutheránus és kálvinista lelkészek 15 nap alatt (tél idején) kihurcolkodjanak. Ez évi ápr. 13. a butorait szállító püspöknek ismét odaüzent Körmendre, hogy "távol járjon onnét, ha egészség kell neki." Kanizsai erre egy ősz pátriárkához méltó hangon felelt a hitehagyott, embertelen grófocskának. Ilyen nagy úrral való újjvonásra neki sem akarata, sem tehetsége nincsen. Aminemű uri kegyességgel volt ezelőtt hozzá, nem reménylette volna, hogy szíve így megkeményedhessek. "Nemhogy engemet - írja - erőtelen és nyomorult öreg embert fenyegetni kellene, de sőt inkább a Nagyságod Istenben elnyugodott atyjának jó emlékezetét szemei előtt forgatván, azért engemet holtomig Nagyságod kegyes uri patrociniumja alatt oltalmazni és táplálni méltó volna." De tudja, hogy őnagyságát "némely fondorlók izgatják." Édesanyjának közbenjárása sem használt semmit. A lelkészeknek ki kellett bujdosniok. Az 1637. évi országgyülésen már ott szerepelnek a Batthyány által elkövetett sérelmek, melyek szerint 1633 körül foglalta el a Németújvár, Szalonok és Rohonc várakhoz tartozó helységekben a templomokat és iskolákat, a lelkészeket és tanítókat pedig elűzte. Ekkori pozsonyi szerepléséről jegyezte Illésházy Gáspár e szavakat a naplójába: "Battyáni, aki hitinek sem eleit, sem utolját nem tudja, sok mocskos szókkal illette nyílván az szegén predikátorokat, mondván hogy kocsissá se fogadja őket, de vala választja."^[351]

Édesanyja Poppel Éva, ki a Zrinyi árváknak, Miklósnak és Péternek gondját is felvette s ezek részéről sokkal több hálát és tiszteletet tapasztalt, mint a saját fiától, az 1640. év végén halt el. Fia pedig továbbra is a jezsuiták tanácsa szerint üldözte a protestánsokat és támogatta a római egyházat. 1639-ben helyreállította a felsőőrsi prépostságot és áttért papját Lóny Mihályt nevezte ki ide prépostnak. Németújvárott franciskánus zárdát épített. 1644-ben megszerezte a Königsberg családtól a borostyánkői urodalmat. Ebben azonban szerződés szerint tovább is tűrnie kellett az evang. vallásgyakorlatot. Wittnyédy István még 1662. is azért nem akarja Kőszegről Klesch Dániel esperest elbocsátani, mert "félő, ha elmegyen, megromlanak az Bottyáni jószágában levő ecclesiák," Batthyány Ádám is fiatalon halt meg 1654. márc. 15-én 45 éves korában. Két fia maradt: Kristóf, a hercegi és Pál, a grófi ág alapítója. Neje kilenc évvel később halt el, 1663. évi jan. 9-én. Fiai a borostyánkői urodalomban és a vend gyülekezetekben csak korlátolt vallásszabadságot engedtek az evangelikusoknak.^[352]

Az 1618. évi református jegyzőkönyv szerint a németújvári esperességhez ekkor Németújvár 3 templomával, Csákány, Szentpéter, Rábaszentmihály, Szentelek, Pusztaszentmihály, Németszentgrót s még a következő német gyülekezetek tartoztak: Szentkút, Szentimre, Szentkereszt, Tsalling (Zahling, Kiskörtvélyes), Hidegkút, Puksdorf (Bocksdorf, Baksafalva), Kukmér.

S a szalonoki és rohonci külön traktusban (dioecesis): Rohonc, Szalonok, Csajta, Csém, Nárda, Incéd, Eőr, Óvár, Sámfalva, Szentmihály (Petersdorf), Neumarkt (Kethely), Komjáti, Kitzladen.^[353]

Musay Gergely 1661. évi jegyzéke szerint pedig Batthyány Kristóf és Pál urodalmában, Klesch Dániel kőszegi lelkész esperessége alatt a következő 12 gyülekezet állott fenn: Rohonc, Drumold, Kisládony (Kitzladen), Farkasfalva (Wolfau), Kukmér, Dobra (Neuhaus), Szentilona, Szentmárton, Pusztaszentmihály, Sámfalva, Óvár, Rőnök.

És a Batthyány Ádám által elfoglalt egyházakat Musay így számlálja fel: Németújvár 3 templommal, Szentmihály, Csatár, Rohonc, Szalonak, Csém, Csákány, Incéd, Csajta, Hodász, Pork, (Burg, Óvár), Szerdahely, Királyfalva (Königsdorf), Hidegkut, Komját, Neumarkt (Kethely An. 1635), Németszentmihály (Gross-Petersdorf), Nárda (Anno 1642), Borostyánkő, Máriafalva, Góbor-falva (Goberling), Felső- és Alsólővő, Marczel, Pinkafő, Ober-Raidling (apud S. Emer. Felsőrönök), Szentkereszt, Bozsok, (Pocsdorf, Poschendorf), Szentkút.^[354]

Németujvár (Güssing). A középkorban a Németujvári grófok s 1459 óta Ujlaky Miklós erdélyi vajda tulajdona. Ujlaky Lőrinc halála után II. Lajos 1524. Batthyány Ferencnek adományozta s ezóta állandóan ez a család bírta. A vár helyén bencés kolostor állott, mely II. Géza idejében 1157. épült. A reformáció korában három temploma volt: a magyar vagy kálvinista templom, a Szent Jakabról nevezett német és a Szent Miklósról nevezett horvát templom.

Batthyány Boldizsár, kit Pistalocius 1570. körül nyert meg a reformáció számára, még bizonyára Luther híve volt. A németujvári toronyszobában ma is meg van Luthernek egy régi arcképe, mely őt wartburgi tartózkodása idejéből szakállosan ábrázolja. Csak Beythe István, aki 1676. elején Sopronból jött Németujvárra, térítette át Batthyányi lassan és óvatosan a kálvinistákhoz. De Dragomus Gáspár már Beythe előtt is a Batthyány urodalomban lelkészkedett. Beythe 1612. máj. 3. bekövetkezett haláláig Németujvárott volt a Batthyányak udvari lelkésze. Hogy 1585-ben Hegyfaluban a Nádasdy urodalom evang. lelkészei is őt választották püspöknek, ez csak úgy történhetett, hogy ekkor még lutheránusnak tartották. Sőt Beythe még 1587-ben a csepregi zsinaton sem vallott szint hitvallás dolgában, midőn kánonait ott kihirdette. A vele egy időben szolgált németujvári német és horvát lelkészek közül csak az egy Volmár Márk magiszter nevét ismerjük, ki mint osztrák flaciánus 1583 után menekült ide s bizonyára a Szt. Jakab templomában predikált. Egyik zsinaton beszédet is mondott. De miként Beythe írja róla 1593-ban, a nép és elöljáróság hálátlan, nem félik Istent és ezt az embert elhanyagolják. Azért akar most máshová menni lelkésznek vagy tanítónak. Beythe Nádasdy urodalmában keresett a számára helyet, de mégis megmaradt Batthyány oltalma alatt és Szalonakon kapott új állomást.

Beythe idejében működött Németujváron a laibachi Manlius János nyomdász is (1582-84. 1588. és 1595-97), akivel Beythének a nagy hítviták idején szintén meggyült a baja. Manlius is lutheránus volt, ezért írja Beythe 1599-ben az Igaz Mentségben: "Mind könyvnyomtatókkal öszvejegyzettek vagytok, az amint él az áruló, tudja az maga nyughatatlan lelkiismereti. Beythe István mentette azt meg az haláltúl mind feleségével öszve és az jótéteményért ez az hálaadás."^[355]

1610 körül Macheropaeus György "honestarum artium studiosus" oktatta a németujvári udvarban a leányokat s arra kérte Batthyányi, hogy külföldi akadémiára küldje. A püspöknek háza is volt Ujvárott "a belső városban a kalastrom előtt". Leányát Katát Marusics Mátyás főporkoláb vette feleségül. A város jegyzőkönyvét 1612-1711. magyarul, 1712-1745-ig pedig németül irták. A tulnyomó magyar név mellett németek és horvátok (Doktorics) is vannak benne. Németújvári születésű volt az 1631. felavatott Podrianics Mátyás pinnyei evang. lelkész.

Beythe püspök halála után a fia Beythe Imre (1612-1624) volt a németujvári magyar lelkész. 1625. és 1626-ban pedig Kanizsai Pálfi Jánost hívta meg Batthyány Ferenc és Poppel Éva ugyanide. Az urvacsorát ostya helyett kenyérrel Kanizsai osztotta ki először Németujvárott 1627. ápr. 4. husvét napján. A német és horvát lelkészek sorából csak Hory Márton (1616), Naybertus Péter (1618) és a frank származású Winter Vilmos 1623. (a Szent Jakab templomban) és Pomperics Mihály (1618-ig Szentmiklós templomába) és Tüskeszentgyörgyi Mihály (1618. ad S. Nicolaum in N. Ujvár, meghalt 1627. ápr. 24.) neveit ismerjük. 1613-ban Szenczi Molnár Albert is átjött ide Szalonakról a Batthyány-könyvtárt rendezni. Naplójában irja: "Gyurkó öcsémmel vitettünk Ujvárba az úrhoz. Felhántam, kiraktam a bibliothekát". Ennek maradványai most a ferenciek értékes könyvtárában őriztetnek. A németujvári tanítók közül Sápi Tamás ismeretes, ki 1627. Pápáról jött ide. 1639-ben egy Márton nevű rektora volt Németujvárnak, kit a jegyese, Völcsej Hanna (de Eadem) az evangelikusok bozsoki gyülésén bepanaszolt. A prot. lelkészeknek Batthyány Ádám áttérése után kellett menekülniök. Winter Vilmos még 1636. is Batthyány Ferencné birtokán (talán Dobrán) volt predikátor s titokban Felsőkarinthiában Schwarzenberg gróf birtokán nagy sokaságnak predikált, 2000 embert meggyóntatott, két esketést végzett s egy gyermeket keresztelt. Magasabb rendűek is parasztruhába öltözve hallgatták. Frissach, St. Veit, Klagenfurt, Villach, Feldkirchen stb. városokban nyomozták, de lovának hátrahagyásával elmenekült. 1649-ben Turkovics Mátyás volt Szent Miklós templomában a lelkész.^[356]

Körmend. A középkorban Ellerbach Bertold és János tulajdona volt, akik 1496. Erdődy Bakócz Tamás egri püspöknek adták el. (1500-ban egy rövid időre Széchy Miklós és Tamás is zálogban birta.) Így került az Erdődyek birtokába Monyorókerékkel és Vörösvárral együtt. Erdődy Péter 1551. Tarnóczy András kapitánynak adta el ismét a várat és várost. Ennek özvegye Kercheny Borbála (Kerhen vagy Kerecheny) 1556. Nádasdy Tamás nádorral levelezett. Fiának tanítója Gergely mester már valószinüleg protestáns volt. I. Ferdinánd 1561. biztosította Kercheny Borbálát, hogy Farkas és Katalin nevű gyermekeivel együtt megvédi őket Körmend birtokában. Ugyanekkor lakott Körmenden Horváth Stansith Márk, Szigetvár volt parancsnoka. Fia Gergely, a magyar lutheránizmus egyik legműveltebb és legharciasabb képviselője, Körmenden 1558. aug. 1-én született. Édesanyja, Porkoláb Hahóti Krisztina volt, kinek halála után († 1559. márc. 25) az apa Bajnai Bóth Erzsébettel kelt egybe. Horváth Márk 1561. aug. 13 s folytatólag aug. 21. itt Körmenden irta végrendeletét s kivánsága szerint még ez év nyarán Németujvárott temették el tisztességgel. Horváth Gergelyt Körmenden a szülei már evangelikusnak nevelték. Atyja Szigetvárott jó viszonyban volt ugyan Szegedi Kis István református püspökkel, de a lutheránus Nádasdy Tamáshoz is szoros barátság fűzte.^[357]

Hogy Horváth Stansithék meddig laktak Körmenden, azt nem tudjuk. Tarnóczy András özvegye a várat a toronnyal együtt 1562-ben 13.000 forintért ismét az Erdődy családnak adta vissza, amelynek tagjai közül Erdődy Péter horvát bán buzgó evang. volt. Truber Primus horvát lelkész Laibachból 1562. júl. 19. irja róla: "Der Herr Peter Freiherr von Eberau und Kaisersberg, der Ban ist gut evangelisch, hält sich ganz christlich mit den evangelischen kroatischen Priestern". Fia Tamás, szintén bán, akit Draskovich zágrábi püspök azonban már visszatérített, 1595-ben örök áron eladta Körmendet Kaszaházi Joó János szeptemvirnek. Az Erdődyek ezután már csak Monyorókeréken és Vépen igazgatták a protestánsok sorsát. Erdődy Kristóf 1612. Thurzó György leányát vette feleségül. Sz. Molnár Albert is jelen volt a lakodalmon.^[358]

Joó János az Illésházy-féle perben 1605. jószágvesztésre itéltetett és Rudolf király 1606. júl. 6. Körmend várát és városát Batthyány Ferenc főlovászmesternek adományozta. Ez időtől fogva bírták a Batthyányak. (Vasm, mon. 60.)

Körmend lakói is először az ágostai hitvallást követték s csak később tértek át a református egyházba. Egyházi emberei közül csak Dragonus Gáspárt ismerjük, aki már 1576. előtt is Körmenden volt lelkész, innen jött Sopronba, hol hat évig volt magyar és horvát lelkész, 1582-ben Draskovich György győri püspök és kancellár mellett vállalt világi hivatalt s 1586-88. ismét Körmenden volt lelkész az Erdődyek idejében. 1587. febr. 16. Körmenden irt és a soproni tanácshoz intézett levelét mint "sacrae theologiae. professor" irja alá. Ebből és 1591. Monyorókeréken nyomtatott pasztorálisából (Speculum theologorum et concionatorum) arra következtethetünk, hogy Körmenden a lelkészi pályára készülő érettebb ifjakat is tanított. De azért külön szervezett körmendi főiskoláról - amint Thury Etele teszi - nem beszélhetünk.^[359]

Dragonus utódai Beythe István hatása alatt a csepregi kollokvium után Kálvinhoz pártoltak át s ettől kezdve csak magyar református lelkészeket találunk itt. 1612-ig a püspök fia, Beythe Imre volt a körmendi lelkész. Utóda Nemesnépi Dániel, aki itt csak 1613. kezdte az urvacsorát ostya helyett kovászos kenyérrel kiszolgáltatni. 1614-1619-ig Alsólendvai Péter esperes volt a körmendi lelkész. 1620-ban Kötél Miklós s mellette a tanító Imrefi Mihály. Kötél Miklósnak 1626. Batthyányné Poppel Éva kivánságára kellett eltávozni, aki őt (talán részegsége miatt) semmiképpen sem akarta megtürni. Szentgyörgyi János jött a helyébe Mezőlakról.^[360]

Vasdobra. (Neuhaus). Régi község a stájer határon. Régi várrom van a határában. A XVI. század elején a Széchy, Salm és Lobkovitz Poppel családok tulajdona volt. Salm Gyula és Széchy Margit leányát, Magdolnát Lobkovitz Poppel László vette feleségül, aki cseh csapatokkal jött Magyarországba s nejével kapta Dobra, Szentgotthárd és Trencsén urodalmát. Leányával Lobkovitz Poppel Évával pedig Dobra is Batthyány Ferencre szállott. Poppel Évának már a szülei is buzgó vallásos emberek voltak. Szalaszegi György muraszombati lelkész nekik ajánlotta Avenarius imádságos könyvét (Sicz 1593). És Poppel Lászlóné Salm Magdolna Dobrán 1597. okt. 25. kelt levelében kéri fel dr. Zimmermann Vilmos gráci superindendenst a birtokán levő templomok és iskolák meglátogatására. Ebből is kitünik, hogy Dobrán és vidékén a lelkészek lutheránusok voltak. És Batthyánynénak Dobra kedves tartózkodási helye volt özvegységében is. A két Zrinyi fiú, Miklós és Péter is többször voltak itt nevelőanyjuknál. Poppel Éva és szülei sokszor adtak menedékhelyet Dobrán a Stájerországból kiüzött lelkészeknek. Így Osius gráci lelkész is 1599. Salm Magdolnához menekült. E miatt Rudolf király 1600. meg is intette őt.^[361]

Első lelkészeit nem ismerjük. Az 1599. évi adójegyzék szerint a dobrai evang. lelkész (concionator) 1 forintot, az 1601. évi szerint pedig 50 denárt fizetett. 1607-ben a hartbergi plebánus hivei is Dobrára jártak Poppelné papjához az urvacsorát venni. Szenczi Molnár Albert 1610. említi, hogy Dulcis Catharinus marburgi tanár hazánkban a Thurzó és Batthyány családnál volt nevelő. Az iglói születésű Jankó János, a család udvari papja 1615 körül küldi meg Poppel Évának azt a halotti beszédjét, melyet Henckel Lázár gazdag bécsi kereskedő felett tartott. Ezt a Jankót Poppel Éva 1634. hívta meg Dobrára s még az 1652. évi eh. látogatáskor is itt volt. Levelezett ezenkívül még Porsius Sámuel és Viator Márton lelkészekkel. Porsius az a Sámuel lehetett Dobrán, kiről azt jelentik, hogy predikátor, de iródeáknak adja ki magát és a magyar lázadásban való részvételre izgatta a parasztokat, hogy ismét minden lutheránus lehessen. A stájer rendek még kevéssel 1619. előtt is egy Chaericus Joakim nevű predikátort tartottak Dobrán elég jó fizetéssel. Stájerországból ide hozták a gyermekeket kereszteltetni. Schwamberger János a murecki bíró is 1626. híte miatt Batthyánynéhoz Dobrára menekült.

Dobrán és Németujvárott volt evang. udvari lelkész (concionator aulae Bottyanianae) Serényi György, a hozzánk 1620. áttért szombathelyi pap és kanonok, ki előbb légrádi lelkész volt és 1631-ig tartózkodott a Batthyányak udvarában. Később mint kerületi főjegyző volt kövesdi és czenki lelkész. Kis Bertalan püspök pedig még 1639-ben is Bozsokon az osztrák Neubauer Márton magisztert (Velsensis Austriacus) avatta fel Poppel Éva udvari lelkészének Dobrára. (Ker. jkv. II. 20. 177.) Lehetséges, hogy az a Horn György lelkész is, kit a kálvinisták nem türtek meg, Dobrán szolgált. Itt lehetett továbbá a fentebb említett Winter Vilmos is. Batthyányné 1629-ben s bizonyára már előbb is Stájerországból kiüzött evangelikusokat fogadott be. Valamint menedékhelyet adott ő a Morvából kiüzött új keresztyén (anabaptista) iparosoknak is.^[362]

Férje halála után Dobrán nagy udvart tartott. Az 1635. évi összeírás szerint öt "Freyle", két "Jungfrau" 9 nemesasszony és 10 nemes magyar ifjú élt itt Éva asszony költségén. Pál mester volt ezeknek a preceptoruk és Blasik Henrik a német iskolamesterük. Batthyánynéhoz menekült 1631. egy fiatal Dichrichstein is. Mint Dichrichstein kardinális írja, "a szegény lélek most is ott az ördög torkában van." Ide menekült Austerlitzből Pozsonyon át két Kaunitz kisasszony is. Itt talált menedéket Gallér Eszter is, Radmansdorf Károly anyósa. 1640. márc. 2-án a dobrai hívek az ekkori predikátorról (Neubauer Mártonról) jelentik: "Némelyek az itt való városi uraimék közül azt mondják, hogy lassan predikál, némelyek pedig azt mondják, hogy gyors az imádkozásban és nem értik meg." 1640. márc. 6-án bizonyos "Paulus K. exul Christi" (talán Pál mester, ki 1635. volt Dobrán), írja neki levélben, hogy különféle helyeken 12 évig élvezte védelmét és támogatását. Most az evang. papokat elűzték (a fia Ádám), tehát becsületes bizonyítványt kér Éva asszonytól, hogy másutt kereshesse meg kenyerét. Dobrán is. bizonyára Poppel Éva halála után szünt meg az evang. vallásgyakorlat.^[363]

Dobrához tartoznak: Liba, Malomgödör (Mühlgraben), Tauka, Tótlak (Windisch-Minihof, temploma török mecset volt, földesurai a Szapáryak voltak), Békató (Krotendorf), Velike (Welthen), Felsőstrázsa (Oberdrossen), Borisfalva (Vanersdorf?), Szentmátyás, Gyanafalva, Kolch, Rábaszentmárton.^[364]

Szentgotthárd. Régi cistercita apátság székhelye, melyet III. Béla 1183. alapított. A felette való fővédnökséget Zsigmond királytól a Széchyek szerezték meg, akik azonban felettébb visszaéltek vele. I. Ferdinánd parancsára Széchy István csak 1527. adta ki az apátság javait. (Régebben több falu, Saár, Monyorókerék is ehhez tartozott.) De a király 1540. szept. 29. már ismét Széchy Tamásnénak (második férje Thurzó Elek) Ormosdi Székely Magdolnának s leányának Margitnak, Salm Miklós nejének adományozza. 1550-ben Betha János, Miksa király híres természettudósa volt a szentgotthárdi apát, 1556-ban pedig a magyar születésű Achácz Miklós (később soproni plebánus). De már a következő évben ismét Széchy Tamás leánya, Margit, limbachi evang. grófné, Salm Miklós gróf neje foglalta el fegyveres erővel s ettől fogva 1675-ig ismét a Széchyek bírták, Pázmány Péter hiába igyekezett azt Poppel Éva kezéből visszaszerezni.^[365]

A Széchyek már korán elfogadván a reformációt, Szentgotthárdra is bizonyára evang. lelkészt hivtak. Salm Miklós és Széchy Margit már buzgó evangelikusok voltak. Az a Szentgotthárdi Gáspár, aki 1550. nov. 7. mint szántói lelkész ajánlkozik Révay Ferenc nejének Paxy Annának az evangélium hirdetésére, bizonyára már innen való volt. És az 1599. és 1601. évi adójegyzékek szerint is "Szentgotthárd oppidum" evang. lelkésze (concionator) 1 forint évi adót fizetett. Szentgotthárd lelkészei is evangelikusok lehettek, miként a dobraiak, mert a kálvinista gyülésekre nem jártak el. Thury Etele Szentgotthárdot egynek veszi Szentgerarddal s e szerint Horning Joakim szentgotthárdi később kukméri lelkész jelen lett volna 1623. aug. 24-én a szentlőrinczi zsinaton. Ez azonban tévedés, mert Szentgerard Németszentgróttal azonos.^[366]

Kukmér. Már az árpádházi királyok idejében is virágzó község volt. A régi r. kath. templom helyét ma is "Kircheck" dülőnek nevezik. Az "Alte Warte" nevű dülő pedig őrhely volt. Nagy Lajos 1345. évi határszabályozó okmánya ma is megvan a község birtokában. A reformáció korában Batthyányak voltak a földesuraik. (Vasm. mon. 62.)

1613-ban az öreg Mumenius Dániel volt a kukméri német lelkész, aki nov. 11. és 12. jelen volt a reformátusok szécsényi zsinatán, hol az úrvacsorának ostyával való kiszolgáltatását védte Pathay István református püspökkel szemben. Egyetlen érve az volt: minden ami lisztből és vízből süttetik, igazi kenyér; az ostya így sütettik, tehát igazi kenyér. A vita eldöntését végre is az "igaz egyházra" bízta. Fiát, Mumenius Gergelyt Pathay ugyanitt avatta fel Puksdorfra (Baksafalvára) lelkésznek, ki később Szent Annán szolgált.^[367]

Az öreg Mumenius helyébe Pathay 1618. nov. 1. a szentlőrinci zsinaton Kindl Jánost avatta fel Kukmérra, a következő évben azonban már Somerauer János itt a lelkész, ki 1623. Óvárott (Burg) volt hivatalban. 1624-1627. pedig már Horning Joakim volt a lelkész, aki a pápistáktól tért át hozzánk, 1622. aláirta evang. szimbolikus könyveinket, 1623. a kálvinisták úrvacsorai tanát fogadta el s 1627. mégis el akart tőlük szakadni.^[368] Horning Hegyfalun 1622. e szavakkal irta alá az Egyesség Könyvét: "Ego Joachimus Horningius, olim in coeno latitans Pontificio, jam vero caput exinde felici, laus Deo ter opt. max. omine extrahens, huic Libro Concor. nomen meum dare ac me inscribere ultro citroque volui."

Kukméron Batthyány Ádám áttérése után is találunk evang. lelkészeket. Az 1647. évi országgyülés ugyanis a 90 templom között Kukmér és Újlak (Neusiedl) templomát is visszaitélte. De 1646 után a lelkészek már nem jártak el a kálvinisták gyüléseire s az evang. püspök által avattatták fel magukat. 1652. Musay püspök volt itt egyházlátogatáson. A jegyzőkönyv szerint a templom messze a mezőn épült Gerisdorf vagyis Németszentgrót felé. Itt volt lelkész a soproni születésű Schiller György, akit Musay Gergely Szakonyban 1654. jún. 10-én avatott fel Kukmérra. 1666. máj. 26-án Lanius Fleischhacker Andrást (ki egy év mulva Meggyesre távozott), 1667. jún. 15. pedig M. Richter Kristófot, a volt kőszegi rektort avatta fel a püspök ugyanide. Musay 1661. évi jegyzékében Kukmért a Batthyányak urodalmához és a M. Klesch Dániel kőszegi lelkész esperessége alá tartozó gyülekezetek közé sorozta.^[369]

Kukmérhoz tartoznak: Hárspatak (Limbach), Újlak (Neusiedl), Újtelep (Neustift), Kiskörtvélyes (Zahling), Orbánfalu (Olbendorf), Szentelek (Siegersbach) stb.

Kiskörtvélyes (Zahling). Régi szép román stilusu temploma van és harangja a XV. századból való. 1618-1624. Szekol Fülöp volt a német lelkésze, aki rendszerint ott volt a reformátusok zsinatain. 1647. pedig Musay evang. püspök avatta fel Czallingra a csehországi Kuttenbergből való Petrasek Jánost. Az 1650. évi panaszlevél szerint Bokor György és Nyirő Gergely, Batthyány tisztjei 300 forint büntetés terhe alatt parancsolták meg, hogy lelkészüket elbocsássák. Bauer Jánost is 1653. ide és Királyfalvára avatták fel, (in ecclam Königsdorfensem, alias Zailingensem).^[370]

Szentelek (Stegersbach). A Strém patak mellett. 1616-1619-ig Stansics Péter volt a lelkésze. 1616. nov. 2. a szentlőrinci zsinaton erkölcstelen élete miatt elitélték, de 1618. feltételesen visszafogadták. Pomperics Mihály csémi, Fisinay György incédi és Vinicsa János rohonci horvát lelkészek jótálltak érte.^[371]

Pusztaszentmihály (St. Michael). Lakói ma is jobbára németek. Az 1601. évi adójegyzék szerint már evang. lelkésze volt, ki 1 forint adót fizetett. 1618-19. Visnyác Mátyás, 1624. pedig Vunicza János volt a lelkésze, kik a református zsinatokat látogatták. Az 1647. évi országgyülés a 90 között P.-Szentmihály templomát is visszarendelte. De azután evang. lelkészek szolgáltak itt. Ilyen volt Gubanóczi Tamás 1650 körül, ki félév mulva Asszonyfára távozott. Musay püspök, midőn 1652. eh. látogatáson volt itt, elrendelte, hogy lelkészt hívjanak, mert az állása üresedésben volt. Musay 1661. már az evang. anyaegyházak közé sorolja. Francsics János még 1669. nov. 2. is evang. lelkészt kér Pusztaszentmihályra Fekete István püspöktől; kaptak is egyet Stork János személyében, akivel azonban még 1673. is sok bajuk volt.^[372]

Rábaszentmihály. Rátót közelében. Lakói magyar- és németajkúak. 1618-1619. Körmendi Mihály, 1623-24. Bakos János volt a lelkészük, kik még a reformátusok gyűléseire jártak. Kanizsai Pálfi János 1631. évi levelében panaszolja, hogy a rábaszentmihályi egyházat "a lutheránusok pártoskodó keze nem épen egyenjoguság alapján tőlük jogtalanul elragadta". Vasmegye "kétszínű" főispánját (Nádasdy Pál grófot) vádolja e miatt. Kis Bertalan püspökkel Esterházy Miklós nádort is felkeresték ez ügyben 1631. a tarcsai savanyúvizen. De mind hiába. Bizonyára Poppel Éva akarata is belejátszott ebbe. Evang. lelkészei voltak 1630. Zdanensis Mihály, 1632. Sutoris Mihály. 1642-1646-ig a Telekesről való Hegyi Ádám, akit Kis Bertalan püspök Egyházasfalván 1642. márc. 19. avatott fel Rábaszentmihályra. 1651-ben Horváth György lelkészt találjuk itt. 1655-ben pedig Sági Györgyöt, akit ekkor alesperesnek is megválasztottak Regini Márton szécsényi főesperes mellé. (Győr megyében is volt ilyen nevű anyagyülekezetünk.)^[373]

Baksafalva. (Bocksdorf, Pukstorf). 1618-ban Mumenius Gergely volt a lelkésze, akit Pathay István 1613. nov. 12. Szécsényben avatott fel. Ugyanez 1624. mint Szent Anna (ad S. Annam) lelkésze említtetik. Musay Gergely püspök 1652. Puxdorf, Oberndorf és Majus Petersdorf községekben is tartott egyházlátogatást. (Adattár VII. 142. VIII. 22. 29. IX. 54.)

Némethidegkút. (Kaltenbrunn). Szintén a Batthyányak urodalmában. 1618. és 1619. Tillesius vagy Tilisch Boldizsár volt Hidegkuton a lelkész. Számára a stájer rendek 1619. márc. 16. kértek helyet Batthyány Ferenctől. Utána 1624. Grumer (Grunner) Jakab s 1627. Keczius János volt Hidegkut lelkésze, kik még a reformátusok zsinataira jártak el. Keczius még 1627. eltávozván, a kedvéért idejött stájer hívek is elhagyták Hidegkutat. Musay szerint Batthyány Ádám Hidegkutról is elűzte a lelkészt. Az 1650. évi panaszlevél szerint Bokor és Nyirő, a gróf tiszttartói 300 forint büntetés terhe alatt parancsolták meg, hogy lelkészüket 3 nap alatt elbocsássák. Fisztrovich György püspök 1665. még Hidegkútra avatta fel Eckhart Keresztély magisztert.^[374]

Királyfalva (Königsdorf). Régi falu a stájer határszélen. Ma Körtvélyes (Eltendorf) filiája. Musay a Batthyány Ádám által elfoglalt gyülekezetek közé sorolja. De a XVII. század második felében is több lelkésze volt u. m. a löbensteini születésű Bauer János Erhard (Variscus), 1653. a linczi születésű Goldl Gergely 1654. a sziléziai Arelából való Glauck Benedek 1665. Gerber Sámuel 1666. és az osztrák Offenhausenból való Weiszbeck János 1668. (később pozsonyi lelkész). Több filia tartozott hozzá (et adjunctae), ezek közt bizonyára a mai Körtvélyes anyaegyház is. (Eht. Eml. 88. 89. 95. 96. 98. 150. Ker. jkv. 393. 433.)

Rábakeresztúr. (Heiligenkreuz, Sancta Crux, Szentkereszt, a ref. jkönyv Keresztúrnak mondja.) Régi nagy község. Stájerország felől ez volt az első nagyobb postaállomás. Ennek temetőjében hantoltatta el Montecuccoli a szentgotthárdi csatában elesett törökök egy részét. Pathay István püspök 1616. a neuburgi Richardy Mihályt avatta fel ide, ki még 1620. is itt volt. 1623-1627. pedig Seffler János volt a keresztúri lelkész. Később evang. lelkészei voltak. Az 1646. évi büki zsinaton is Balogh Miklós, akit Kis Bertalan püspök 1631. Szentivánfalvára avatott fel, mint rábakeresztúri lelkész említtetik.^[375]

Felsőrönök (Ober-Radling apud S. Emericum). Nagy falu a gráci vasút mellett. Valószinüleg azonos a református jegyzőkönyvekben említett Szentimrével. 1618-1625-ig a Meissenből való Borner Péter (Limensis vagy Haynensis Mysnicus) volt a lelkésze, aki 1625. tanuként szerepelt a Graul Ernhold, szentkúti lelkész ellen való perben. Ez még a reformátusok gyűléseit látogatta, jóllehet Csepregen 1616. máj. 5. Klaszekevics István püspök avatta fel és a Concordiae Formulát is aláírta. Az 1652. évi egyházlátogatás jegyzőkönyve szerint a Szent Imréről nevezett templom ekkor már a r. kath birtokában volt s Häuszler Mihály nevű lelkészük magánházban predikált. 1653. nov. 11. a röjtöki zsinaton Musay püspök avatta fel Rönökre Witthanius Mihály (Biberaco-Svevus) német lelkészt. 1657. jun. 12. pedig a nagygeresdi zsinaton az erdélyi Benedicti Györgyöt. Musay ezt is a Batthyány Ádám által elfoglalt egyházak közé sorolja.^[376]

Szentkút (ad Fontem Sacrum, Heiligenbrunn). Musay püspök ezt is Batthyány Ádám által elfoglalt gyülekezetnek mondja. A lelkésze 1618-19. Summerauer Kristóf volt. Bizonyára testvére a pergelini lelkésznek Summerauer Jánosnak s mindketten evangelikusok. 1624. pedig Graul Ernhold volt a szentkúti lelkész, aki a németujvári lelkészek vetésébe is bele vágta a sarlóját s oly garázda magaviseletű és összeférhetlen volt, hogy kartársai a németújvári német paplakból éjjeli időben, midőn Batthyány Ferenc kis fiának, Gábornak temetése alkalmából voltak együtt, kidobták és megverték. Németújvárott 1625. jul. 1. volt ez ügyben gyülés, ahol Lang Farkas rohonci esperes is kemény vádakkal illette Grault és súlyosan megbüntették.^[377]

Rábaszentmárton. Régi német község, ma Vasdobra szórványhelye. Földesurai a Batthyányak (Poppel Éva) voltak, de református lelkészt ide nem hoztak. Az 1599. és 1601. évi adójegyzékek szerint ekkor már evang. lelkész volt itt. A Concordia-könyv aláírói közt 1615. Dravecz Ferenc, 1648-ban Benkovitz Márton említtetnek mint szentmártoni lelkészek. (De lehet, hogy ezek a muraközi vagy kemenesalji Szentmártonból valók.) 1629. máj. 19-én Batthyányné Poppel Éva Loscher Mátét hívta ide lelkésznek (ad S. Martinum in confiniis Styriae trans flumen Raab in inferiori Trosen), aki még az 1652. évi egyházlátogatáskor is itt volt. A körmöcbányai Praetorius Henriket Musay püspök 1657. jun. 14. már bizonyára Rábaszentmártonra (ad S. Martinum) avatta fel s még 1661. is a meglevő anyaegyházak közé számítja.^[378]

Németszentgrót (Gerersdorf, S, Gerardus). Kukmér közelében. Régi kolostor nyomaival és savanyúvíz forrással. A plébánia levéltárában régi okmányok, könyvek és krónikaszerű feljegyzések. 1618-ig Homoki Lukács volt itt az első ismert nevű lelkész, akinek azonban már a következő évben távoznia kellett. Homokinak Szentgróton sok baja volt. Pomperics Mihály csémi lelkész 1618. bepanaszolta a szentlőrinci zsinaton, hogy alaptalanúl vádolta őt bujtogatással és ellene való áskálódással. És ugyanitt Beythe Imre németújvári esperes is perbe idézte, hogy az ő megkerülésével folyamodott egyenesen Pathay püspökhöz. Homokinak ugyanis a szentgróti hívei nem fizettek a kellő időre, e miatt akart elmenni, sőt azzal is fenyegetődzött, ha más alkalmas helyet nem rendelnek neki, áttér az ellenfélhez (ad adversarios, a lutheránusokhoz vagy r. katholikusokhoz) E miatt nyilvánosan kellett az eklézsiát és az esperest megkövetnie. Homoki innen Kethelyre (Neumarkt) távozott, ahol jobban megbecsülte magát. Utána Homing Joakim jött Szentgrótra (S. Gerardus), aki a "pápistaság fertőjéből kiszabadítván magát", 1622. aláirta a Liber Concordiae hitvallási iratait s csak ezután nyert állást a Batthyányak urodalmában. Itt 1623. Lang Farkassal együtt vitatkozott az ubiquitas és a manducatio orális felett. A ref. jegyzőkönyv szerint ellenfelei meggyőzték s a reformátusokat kérte, hogy imádkozzanak érte, hogy az igazság megismerésében mindvégig megmaradhasson. Horning innen Kukmérra távozott s 1627. már ismét azok közt volt, kik a kálvinistáktól el akartak szakadni. Az 1647. évi országgyülés által visszaitélt 90 templom között Németszentgrót is visszakapta a magáét.^[379]

A református jegyzőkönyvek a németújvári esperességhez számítják még Csákányt (lelkésze 1627. Latinides Jakab), Szentpétert és Szent Annát is.

Rohonc. A középkorban a Németújváriak, Rohonciak és Garaiak birtoka volt. Az 1463. és 1491. évi egyesség értelmében Rohonc is Ausztriához csatoltatott és csak 1648. került vissza Kőszeggel együtt. Mátyás idejében a szalonaki Paumkirchner András pozsonyi gróf birta Rohoncot is, kit III. Frigyes német császár Grácban 1471. álnokul megöletett. 1477-ben még Pesnitzer Ulrik volt Rohonc és Szentgotthárd ura, 1478-ban pedig Mátyás király a porosz Margenwerder Jakab királyi főpattantyusnak adományozta Rohoncot. Mátyás halála után ismét a Paumkirchnerek, Vilmos és György birtokába került. II. Ulászló 1504. Erdődi Bakócz Tamás érseknek adományozta. A Batthyányak a XVI. század első felében, talán Németújvárral egy időben (1524) kapták meg. 1558-ban Nádasdy Tamást Léka várába beiktató okmányban Batthyány Ferenc már mint Rohonc ura említtetik s az ő nevében Sybrik, Pyllok, Salamon és Hof János nevű jobbágyai voltak jelen. A rohonci kastély kápolnájában a padok még a XVII. századból valók.^[380]

Rohonc első protestáns lelkésze a pápai születésű Pathay István volt, aki itt 1573-1585. működött. Vele egy időben 1585. Rohrer Kálmán fláciánus lelkész is itt volt, ki előbb 1581. Sércen (Gschiess) hirdette tanait. 1591-ben pedig Dragonus Gáspár volt a rohonci lelkész, aki mint ilyen írta alá a csepregi kollokvium jegyzőkönyvét, de szimbolikus könyveinket nem írta alá. Dragonus előbb Körmenden, 1576-82. Sopronban, 1586-88. ismét Körmenden s azután Rábahidvégen volt lelkész. Rohonci papsága idején nyomatta ki Monyorókeréken "Speculum theologorum" cimű pasztorálisát. Hogy meddig volt itt, azt nem tudjuk. 1596-ban azonban már Báthay István volt a rohonci lelkész, ki 1584-96. Kőszegen szolgált s a fláciánusok ellen küzdött. Báthay 1597. évi márc. 18-án Rohoncról írt Reczés és Thokoics csepregi espereseknek egy igen goromba levelet. Báthay mint esperes halt meg itt 1599-ben. 1596-ban valami Dominus Martinus is volt Rohoncon Báthay mellett (talán rektor vagy német pap), akinek Beythe levelét szintén megküldötték.^[381]

Az 1601. évi adójegyzék szerint Rohoncnak ekkor két lelkésze volt, kik 4 forint évi adót fizettek. Sőt három papot is találunk Rohoncon, akik magyarul, németül és horvátul predikáltak. 1612. és 1613-ban ismét Pathay Istvánt találjuk itt, most már mint püspököt, aki időnként Szalonakra is átrándult a patrónusa mellé. 1613. dec. 2-től 1614. julius haváig Szenczi-Molnár Albert volt a magyar lelkész, aki Szalonakról jött át ide. Jó dolga volt, de nyugtalan természetével nem tudott megszokni és Komáromba sietett tovább. Midőn Molnár 1614. nov. 1. ismét látogatóban volt Rohoncon, akkor itt egy Dalmata nevű lelkészt említ. Ugyanekkor 1613-1618. Müller Jakab volt a rohonci német lelkész, ki már a szécsényi zsinaton 1613. nov. 11. az urvacsorai ostya felett vitatkozott a reformátusokkal s a vita végén gondolkodási időt kért. A horvát lelkész pedig Macheropaeus István volt, akiről Pathay ref. püspök 1617-ben panaszolja, hogy az evangelikusok nem bocsátották be lövői gyülésükbe (1615).^[382]

1618-ban már Vinicsa János a horvát lelkész, Müller helyébe pedig Lang Farkas következett, aki 1623. aug. 24. a szentlőrinci zsinaton az ubiquitas és manducatio orális tanát védte Horning Joakim németszentgróti és Ottho György szalonaki lelkészekkel együtt. Langot 1624. Körmenden a német lelkészek esperesévé is megválasztották, hogy jobban magukhoz füzzék. Lang mint esperes 1625. a Graul szentkúti lelkész ellen való perben nagyon szigorúnak mutatkozott. De a kálvinistákkal egyházkormányzati téren sem akart közösségben maradni. 1627-ben már egyenesen elszakadásra gondoltak. Poppel Éva már elmozdítással fenyegette meg őket, ha a körmendi zsinatra (1627. május 12-14) el nem mennek. Megjelentek tehát, de Lang a lelkészavatásban nem akart kézrátevéssel részt venni, hogy látszat szerint se legyen a kálvinista papság megerősítője. Erre azután a magyar lelkészek is megbánták, hogy esperesnek választották (Adt. IX. 54. 60. 83. 72. 77. 98. 109.)

Lang még 1627. is rohonci lelkész és esperes volt, aki mellett mint horvát lelkészt 1628-ban Suttak Mátyást találjuk. Ez utóbbit evang. püspök avatta fel s 1612. mint belicai lelkész írta alá szimbolikus könyveinket. Őket is bizonyára Batthyány Ádám űzte el az áttérése után. Batthyány 1633. a rohonci tizedet is erőszakosan elvette anyjától Poppel Évától, holott ez Dallos Miklós győri püspöktől vette azt bérbe 1000 forinton. A rohonciak 1650. panaszkodtak, hogy a plebánust kell fizetniök és az alispán az 1647. évi törvény értelmében nem jelöl ki helyet templomuk számára.^[383]

Lang Farkas 1652. Musay püspök egyházlátogatásakor pergelini lelkész volt s 1663. szept. 27. Kőszegen 77 éves korában fejezte be küzdelmes életét. Reá vonatkozólag érdekes feljegyzések vannak a kőszegi anyakönyvben. E szerint Lang Farkas frank földön (in Franken) Steinach városában született 1586. Atyja Lang György pékmester volt. 1607 óta Wittenbergben tanult s 1611. itt avatták fel lelkésznek. Ladendorf, Niederleiss, Würnitz, Preinkirchen, Niedergreitzenstädten és Hankenberg községekben lelkészkedett Ausztriában, Magyarországban pedig Rohoncon. Németszentmihályon (vagy Felsőpéterfán, Petersdorf) és Pergelinben (Pilgersdorf) összesen 53 évig. Kilencszer küldték számüzetésbe, ennyiszer és tüzvész miatt még háromszor veszíté el mindenét. Négyszer nősült, mindannyiszor özvegyet vevén feleségül.^[384]

A rohonci evangelikusok ezután Bozsokra jártak a szomszédba istentiszteletre, ahol házat is vettek. Az a Petrasek Dénes, aki 1646. mint bozsoki lelkész vett részt a büki zsinaton és az 1652. évi ehlátogatáskor a brassói Schwarz Péter (habitans in arce Bosok), akit Musay püspök 1648. febr. 11. a bozsoki (Szt. Józsefről nevezett) alsó templomban avatott fel, Danielis János József magiszter, aki a szakonyi gyűlésen 1655. jun. 8. mint rohonci lelkész (communitas Rohoncz) írta alá hitvallási iratainkat, már Bozsokon predikáltak. Danielist Banovicen Kalinka Joakim püspök avatta fel és 1659. már Kőszegen volt lelkész.

Az oltári szent edényeket is 1633. Rohoncról Bozsokra vitték, ahonnan Nemescsóra s majd Kőszegre kerültek. A rohonciak ezeket a XVIII. század végén a levéltárukban levő okmány szerint vissza is követelték. (Ziermann L. közl.)

1660-61-ben Laymar Antal volt a rohonci lelkész, akit Musay püspök 1658-ban Bunyára avatott fel. Ez ellen Klesch Dániel kőszegi lelkész mint esperes 1661. márc. 8. a kőszegi zsinaton kemény vádakat emelt, ú. m.: 1. Az 1660. évi ker. gyűlésre megidéztetvén, nem jelent meg. 2. Az esperest és egyházlátogató társait nem akarta ilyenekül elismerni és befogadni. 3. A püspököt és esperest tolvajoknak nevezte egy neki meg nem itélt tallér miatt. 4. Azt mondta, hogy a mi törvénykezési kánonaink nem egyeznek meg a szentirással. 5. A körlevelet pápista katonával nyitva küldte az esperesnek, ennek tilalma ellenére. 6. Urnapját (festum corporis Christi) a tilalom ellenére megünnepelte. (A németkereszturi lelkész is megtette ezt.) 7. Bunyára és Bozsokra szóló meghívó levelét ő maga írta meg. 8. Egy jegyespárt kihirdetés nélkül esketett össze. 9. Egy másik párt szükségből (propter periculum morae) egyszer s mindenkori hirdetéssel nem akart összeesketni s e miatt a pápistákhoz mentek és át is tértek. E vádak súlya alatt, úgy látszik, el is hagyta Rohoncot, illetve Bozsokot. (Ker. jkv. 503.)

A rohonciaknak a bozsoki részbirtokos, Ákosházi Sárkány János, egerszegi alkapitány bizonyos évi fizetésért adott oltalmat. Radovány Gáspár és Koszorus Péter bozsoki lakosok két zsellérhelyen épült házukat Batthyány Kristóf gróf főgenerális engedelmével 1663. aug. 5. adták el a rohonci evangelica religion levő német uraiméknak. A rohonci evangelikusok a bozsoki alsó kastélybeli uraknak évenként 80 munkást szoktak adni az oltalomért, de mivel késedelmesen és rendetlenül szolgáltatták be a munkásokat, Ákosházi Sárkány János kapitány 1667. ápr. 24-én husz forintot fizettetett magának a lelkész és tanító megoltalmazásáért. A szájhagyomány szerint az alsó templomba jártak a rohonciak.^[385]

Bozsok (Poschendorf). Régi község, mely a XIII. században Szent Vid várához tartozott, a XIV. században pedig a Szalókyaké volt. Két régi kastélya is volt, felső és alsó. Az utóbbit állítólag még Mátyás király adományozta a Sibrik családnak. A templom mellett egy zárda is állott, melyet a kurucok romboltak szét. A reformáció korában a Batthyányak voltak itt a földesurak, de a Sibrik és Ákosházi Sárkány családnak is voltak itt részbirtokai. Az evang. patrónusok közül különösen Szarvaskendi Sibrik István volt igen buzgó, ki 1646. részt vett a püspök választó büki zsinaton. Hideghet és Abrahamidest Sibrik udvari papjainak mondja a jegyzőkönyv és Schwarz Péter is a várban lakott. 1637-ben Hidegh Mihály, 1640. Abrahamides Dániel, 1646-ban Godi Imre, (a hozzánk áttért szanyi plebánus és győri kanonok) volt a bozsoki lelkész. A rohonciak német papjai közül pedig Petrasek Dénes 1646. és Danielis János magiszter 1655. predikáltak Bozsokon. 1639. nov. 22. és 1648. febr. 11. kerületi gyűléseket is tartottak itt. És mint fentebb láttuk, még 1667. is volt itt evang. lelkész és tanító.^[386]

Rohonc vidékén lehetett valahol horvát lelkész az a Svetics György is, aki Isztriában született, Paduában tanult, Consul István társaságában prot. műveket fordított horvát nyelvre s mint flacianus lelkész 1581. "Prediger bei Herrn Butjani in Pölland" volt. (Elze Th. Primus Trubers Briefe 191.)

Szerdahely. Régi magyar falu (Zerudahely). A középkorban Szent Vid várához tartozott. Régi templomának tornya az itteni vár egyik tornyából készült. Földesura a Batthyány és Sibrik család volt. Szerdahelyi lelkész volt már 1596. Rőjtöki András és 1628. Musich Pál, aki 1618. még a sopronmegyei Szentandráson lelkészkedett. Musay püspök Szerdahelyet is a Batthyány Ádám által elfoglalt anyagyülekezetek közé sorolja. Ma mint szórványhely Nemescsóhoz tartozik.^[387]

Városhodász (Hodiss). Régi község a rohonci urodalomhoz tartozott és Batthyányak voltak a földesurai. Bruckner Győző ennek a községnek nevét a mellette volt "hódászó tótól" származtatja s régi lakóit magyaroknak mondja. Az 1601. évi adójegyzék szerint már protestáns lelkésze volt, ki 1 forint évi adót fizetett. 1619-1624-ig a neuburgi születésü Scheffler János volt a hodászi lelkész, akit Pathay István ref. püspök Körmenden 1619. aug. 24. avatott fel. Az erről kiállított oklevél szerint a felavatást vizsgálat előzte meg s esküvel kötelezte magát annak a hittudománynak hirdetésére, melyet a magyar egyházak a helvét és angol egyházakkal együtt (cum Helveticis et Anglieis) vallanak. Scheffler 1624. Rábakereszturra távozott és 1627. a többi német lelkésszel együtt ő is el akart szakadni a kálvinistáktól. Vogel Tivadar jött a helyébe, aki 1625. mint tanu szerepelt a Graul szentkúti lelkész ellen való perben. Hodászról is bizonyára Batthyány Ádám űzte el a lelkészt.^[388]

Csajta (Schaehendorf). Horvát község. Az 1601. évi adó jegyzék szerint már prot. lelkésze volt, ki 1 forint évi adót fizetett. 1618. és 1619-ben Kötél Miklós a lelkésze, aki egyszersmind kerületi presbyter is volt és 1620. Körmendre távozott. Lehetett itt evang. lelkész is, mert Musay püspök a Batthyány Ádám által elfoglalt gyülekezetek közé sorolja. (Adattár VII. 106. VIII. 22. 29. 52. 73.)

Incéd. (Dürnbach). Horvát község. Ide Huberg Menyhért már 1575. egy Dissinger Jeremiás nevű (később flacianus) lelkészt hozott, akit Königsberg Kristóf 1576. hivott meg Pinkafőre. Az 1599. és 1601. évi adójegyzékek szerint már protestáns lelkésze volt. Tisinai György 1618-1627. lelkészkedett a gyülekezetben. 1620-ban a németújvári zsinaton Richardi Mihály rábakeresztúri lelkészt azzal vádolta, hogy megtépdeste a szakállát, amiért ezt szigorúan meg is büntették. Innen is Batthyány Ádám űzte el a lelkészt. Édesanyját, Poppel Évát ez a gróf azzal vádolta, hogy egyik rétjétől eltiltotta az incédi jobbágyokat. Erre felelte neki anyja Szentgotthárdról 1634. máj. 1-én: "Az eltiltás ugyan nem igaz, de kinek mi ellene benne? Hiszen szabad vagyok én az enyimekkel. Elhittem én, hogy nem az incédiek mondották teneked azt, hanem az te papod." Udvari papjai izgatták őt az édesanyja ellen is.^[389]

Csém (Schandorf). Régi horvát község. 1612. Szilágyi Istvánt, a későbbi muraszombati lelkészt találjuk itt, akit sógora Sz. Molnár Albert nov. 12. meglátogatott (Napló 58.) 1613-ban az volt a panasz, hogy Runits Gergely nárdai lelkész Csémen ostyával (idololatrica hostia) szolgáltatta ki az úrvacsorát. 1618. és 1619. Pomperics Mihály, 1628. pedig Veniczei János volt a lelkésze. Musay szerint ezt is Batthyány Ádám foglalta el 1634. Az 1647. évi országgyülés a 90 között Csém templomát is visszarendeli. Ekkor már evang. lelkészei voltak. Ilyen Gubanóczi Tamás 1651-ben, ki veszedelem idején ment át Asszonyfalvára s Musay püspök 1654. emiatt felelősségre is vonta és visszarendelte Csémre. 1658-ban Szmodics Mihályt avatták fel csémi lelkésznek.^[390]

Dozmat. Régi község. Földesura a Niczky, Szluha és Palásthy család volt. 1628-ban az erdélyi származású Jorani János volt a kálvinista lelkésze, ki 1627. avattatott fel Rádócra. 1629-ben áttért hozzánk, aláírta szimbolikus könyveinket és Czirákra kapott lelkészi meghivót. 1632. nov. 24. a Palásthyak kértek lelkészt Dozmatra és a kerület Witkovics Jánost rendelte oda, akit aug. havában még Illésházy Gáspárnak ajánlottak igen szép kisérő levéllel. Witkovics nem fogadta el a meghivást, emiatt kizárták az egyházkerület tagjai közül s Dozmatra Skriba János ládonyi lelkészt küldték helyettesül. 1646-ban Tephlolien János volt az evang. lelkésze. 1647-ben Palásthy Péter dozmati jobbágyának, Takács Györgynek házassági perét tárgyalta a kerület. Musay 1661. Godi Imre kőszegi lelkész esperességéhez sorozta.^[391]

Nárda (Naring). Régi horvát község. Runics Gergely nevű lelkésze 1613. ostyával szolgáltatta ki Csémen az úrvacsorát és idegen vetésbe vágta a sarlóját, emiatt megbüntették. Runics még 1624. is Nárdán volt, 1628-ban azonban már Kelcz Mihály az utóda. Musay jegyzéke szerint Batthyány Ádám ezt a gyülekezetet 1642. foglalta el.^[392]

Csatár (Alsó- és Felső, Oberschilding). Régi horvát község. Földesurai a Niczkyek és Batthyányak voltak. Musay szerint ezt a gyülekezetet is Batthyány Ádám foglalta el. (Payr, Eht. Eml. 150. Vasm. mon. 16.)

Óvár (Pinkaóvár, Burg). A Pinka mellett a Vashegy tövében. Régi román stilusu temploma van s még a Mátyás korabeli várkastély romjai is láthatók. Régi neve Tolvajvár és Hollókő volt. A tatárjárás idején elpusztult vár romjait 1244. a Csém nembeliek kapták meg. A XV. században az Óváriak, Paumkirchnerek, 1465. rövid időre a Káldyak s ismét a Paumkirchnerek bírták. Majd összeolvadt ezeknek szalonaki birtokával s ezzel együtt szállt a Batthyányakra. Az 1601. évi adójegyzék szerint már evang. lelkésze volt, ki 1 forint évi adót fizetett. 1638. és 1619. Sturm János volt a lelkésze, 1623. és 1624-ben pedig az a Summerauer János, aki 1610-ben mint pörgölini (pilgersdorfi) lelkész írta alá a Liber Concordiae könyveit s 1618. kethelyi (neumarkti), 1619. kukméri lelkész volt. Óvárnak mai nap is egy 1628-ból való szép művű ezüst kelyhe van. Batthyány Ádám 1634. ezt a templomot is elfoglalta, de az 1647. évi országgyülés a 90 templom között visszarendelte. Az 1652. évi ehlátogató jkönyv szerint 1649 óta Schnab Márton volt a lelkésze, ki előbb 9 éven át Pomogyon tanító, 1651 óta pedig Csáván lelkész volt. 1659-ben Pinder András volt a lelkésze, akit Musay Gergely püspök 1655. Rőtfalvára (Rattesdorf) avatott fel s mint ilyen írta alá szimbolikus könyveinket. Pinder közös lelkésze volt Óvárnak és Sámfalvának. 1659. aug. 30. bevádolta M. Stechanor Pál plebánust (ecclesiae Grasdorfiensis et Schützensis), hogy rosszúl informálta Batthyány Kristóf főkapitányt és a sági (talán inkább czáki) filiát, mely 30 év óta az óvári anyaegyházhoz tartozott, el akarja foglalni; közölni kell tehát a gróffal, hogy Ságon a bíró, az esküdtek és a község előkelőbb tagjai mind ágostai hitvallásuak s a katholikusok sem kivánnak a plebánushoz csatlakozni. (Bruckner Gy. szerint Chak (ma Czák) és Guar nevű régi faluk tartoztak a rohonci urodalomhoz.) Óvár 1661-ben Sámfalvának a filiája volt, de nem akartak rendesen fizetni a lelkésznek. A büki zsinat ezért Klesch Dániel kőszegi esperest küldte ki hozzájok, hogy az 1652. évi egyházlátogatáson tett intézkedéseket végrehajtsa.^[393]

Sámfalva. (Hannersdorf). Régi német község. Dombon épült és kőfallal kerített régi szép templomának egy része a XIII. századból való román stilusu, a másik része pedig a XV. századból való gótikus. A szentély bordái, gerincei, az ablakok béllelete és szárai s az ajtó foglalatai égetett agyagból (terracotta) valók. Földesurai ugyanazok lehettek, mint Óváré.

1601-ben az adójegyzék szerint már Sámfalvának is volt protestáns lelkésze. 1616-ban a kálvinistákhoz áttért r. kath. papot, Artner Andrást választották meg Sámfalvára, aki nov. 2. a szentlőrinci zsinaton iszonyú átkozódással mondott le előbbi hitéről. Elismeri, hogy az Antikrisztus táborában nevelték s miseénekléssel kevesbítette Krisztus érdemét s a halottakat hívta segítségűl; mind ezt tudatlanságból vagy félelemből s lelkiismerete ellen nyereség vágyból cselekedte; de most a helvét hitvallást fogadja el, erre esküszik, s ha mégis elhagyná, Istennek minden átkát hívja ki maga ellen. Még 1619. is Artner volt a sámfalvai lelkész, 1624. azonban már Fromm Vilmos, 1625-ben Fronholz Sámuel, aki tanuként szerepelt a szentkúti lelkész perében és szintén jelenvolt Batthyány Ferenc kis fiának a temetésén. 1626-ban pedig Molitor Mátyást, a szalonaki tanítót avatták fel sámfalvai lelkésznek, ki 1627-ben is itt volt.

Batthyány Ádám az áttérése után 1634. ezt a gyülekezetet is elfoglalta, de az 1647. évi országgyülés a 90 templom között Sámfalváét is visszarendelte. Nádasdy Boldizsár és Szeghy János kiküldött biztosoknak erről szóló és Sámfalván 1647. máj. 2. kelt levele megvan az egyetemes levéltárban. (Közölt a. dr. Szolár F. Ev. Lap I. évf. 22. sz.) 1659-ben a fentebbi Pinder András volt Óvár és Sámfalva közös lelkésze. 1661-ben Óvár Sámfalva filiája volt, de nem akart rendesen fizetni a lelkésznek. A büki zsinaton ebben az évben Sámfalva azt kérte, hogy évenként minden hónapban horvát predikáció is legyen náluk. De a kerület úgy határozott, hogy ez eddig sem volt szokásban, ezután se legyen. Az őriszigetiek sem engedik meg, hogy fizetett papjuk (Bokáni Ádám) rendesen átjárjon hozzájuk horvátul predikálni. Ha időnként egyszer-kétszer átmegy, az ellen nem szólanak. De fáradságáért a hallgatók fizessenek neki, ne a helyi lelkész. Musay püspök 1663. az erdélyi Ravaszdról származott Scheucker Jánost avatta fel sámfalvai lelkésznek.

Úgylátszik, a buzgó evang. Rindsmaul családnak is volt birtoka Sámfalván. A régi templom szentélyének jobb oldalán van ugyanis Rindsmaul György Albrecht lovagnak, a Friedberg melletti Bärenegg és Frauenheim urának († 1654) és nejének († 1649) két sírköve. Stájerból vagy Ausztriából menekült buzgó evang. család volt ez. Rindsmaul Farkas Albrecht báró (Freiherr) nejével Neidegg Mária Katalinnal 1677. ápr. 26. Sopronban kelt egybe s itt keresztelték tíz gyermeküket.^[394]

Városszalonak (Schlaining). Régi német község. Ősi szép vára már a XIII. században a Németújváriaké, 1371-ben a Csornaiaké (Kanizsayaké), a XV. században a Tömpék családé; 1446. pedig III. Frigyes római király és osztrák herceg adományozta Paumkirchner András német lovagnak, ki 1450. a várat ujjaepítette és kibővítette. Ez építette a gót stilusu szép templomot s e mellé a pálosok zárdáját, mely utóbbinak már csak a romjai láthatók. Paumkirchnert álnok módon III. Frigyes fogatta el Grácban és kivégeztette 1471. Életnagyságú relifképe és epitáfiuma ma is megvan a várudvarban. Halála után a vár és urodalom női ágon állítólag ismét a Kanizsayak és Ujlakyak kezébe került s Batthyányi Ferenc horvát bán csak ezek után kapta meg 1524. körül. Batthyány Boldizsár és neje Zrinyi Dórica 1560. körül már gyakran laknak Szalonakon is.^[395]

Batthyány, mint fentebb láttuk, 1582. okt. 3. Szalonakról irta Horvát Stansith Gergelynek, a buzgó lutheránus szepesi alispánnak, hogy a Liber Concordiae, melyet vele akart megvétetni, Grácban nem kapható. Tehát Batthyány Boldizsár már 1582. foglalkozott Grácban vallási kérdésekkel s ekkor még az ágostai hitvallástól nem idegenkedett, mert hiszen az első ismert szalonaki lelkész is Krull Lénárd, ki már 1580. irta alá az Einfältig Bedenken cimű apológiát, evangelikus volt, sőt fláciánus, miként az ekkori borostyánkői, pinkafői, felsőlövői és kiczlédi lelkészek nem különben.^[396]

Hírneves fláciánus volt a második szalonaki lelkész, Volmar Márkus magiszter is. Ez a frankok földjén (a Rajna mellékén) született. Tübingenben tanult s 1572. Castell grófságban Weissenbrunnban avatták fel wiesenhaidi lelkésznek. 1576. már fláciánizmusa miatt kellett menekülnie. Egy ideig a Rajna mellett bizonyos Sickingen adott neki menedéket s vándorlásában Opitz Józsuával ismerkedett meg, ki őt az osztrák fláciánusoknak ajánlotta. Így került 1579. Rueber Kristófnak, János atyjának birtokára Michelhausenba s földesurának Puxendorf nevű várában heves vitát kezdett az egyházlátogató Backmeister theol. tanárral. Mint szenvedélyes fláciánus több munkát is irt s összeférhetetlensége miatt Rueber is 1583. elbocsátotta. Így került át Ausztriából hazánkba, ahol legelőször Németujvárott tünik fel. Hogy mikor jött ide, nem tudjuk. De ismerték a kerületben, mert a még külön nem vált protestánsok zsinatán (in synodo nostra), talán az 1587. évi csepregi zsinaton még az evang. Szentgyörgyi Gábor is hallotta Volmar beszédét. Beythe István püspök 1593. szept. 2. irt levelet az érdekében. Szentgyörgyit kéri, hogy Nádasdy urodalmában szerezzen neki lelkészi vagy tanítói állást, ahová már előbb vokációja is volt; akkor nem ment el, de most ő maga akar eltávozni, mert a nép és az elöljáróság hálátlan. "Kiváló műveltségű férfiu - irja róla Beythe - aki az ifjuságnak is hasznára lehet és a nyelvekben is meglehetősen jártas". Volmar azonban mégis megmaradt a Batthyányak urodalmában, de Németujvárról, úgylátszik, még 1593-ban Szalonakra költözött át s itt halt meg 1595. márc. 12. mint szalonaki német lelkész. Ime a magyar kálvinisták mellett még igen heves fláciánus papot is találunk. Kiválóságát a kortársak is elismerték, mert Kanizsai Pálfi János a nagy papok között Volmar halála napját is feljegyezte: "M. Marcus Volmarius, pastor Qermanicus ecclesiae Szalonakiensis. Anno 1595. in festo Gregorii".^[397]

1601-ben a szalonaki lelkész évi adója 2 forint volt. 1612-ben a kereszturi Strotsch Mihály itt a német lelkész, aki ágostai hitvallásunak ismerte el magát és aláirta szimbolikus könyveinket. Ugyanekkor Pathay István volt Szalonakon a magyar lelkész, akit mint ilyent választottak meg Körmenden 1612. jún. 19. az első dunántúli református püspöknek. Püspöki meghivó levelét is Pathay 1612. okt. 10. még Szalonakról bocsátá ki. Különben ő 1612. és 1613. felváltva, hol Rohoncon, hol Szalonakon tartózkodik a szerint, amint Batthyány Ferencék változtatták lakóhelyüket, mignem 1613. őszén Veszprémbe költözött.^[398]

Pathay ösztönzésére Batthyány, a buzgó patrónus, Szenczi Molnár Albert személyében egy németül is tudó kiváló lelkészt akart szerezni németajkú jobbágyai számára. Meghívta tehát levélben és Molnár 1612. nov. 11. a köveskuti zsinaton, ahová Novilius Róbert tudós belga ifjut is magával hozta, valamint Rohoncon is először csak körülnézett s midőn Batthyány neki foglalóúl és utiköltségre 200 forintot, az akkori időben szokatlan nagy összeget adott, először visszament Marburgba a családjáért és csak 1613. ápr. 28. érkezett meg Rohoncon át Szalonakra. Félévet töltöttek itt, Pathaynak Veszprémbe való távozása után pedig dec. 2-án Rohoncra költöztek át. Batthyányék mindenképp kedveskedtek a nagy tudósnak. Poppel Éva többször meglátogatta és megajándékozta őket, sőt egyszer fiuknak, a kis Jánoskának maga vitt uj ruhát s abba maga öltöztette fel. De azért Molnárné, Ferinari Kunigunda asszony, egy marburgi tanár leánya (aki Luther családjával is rokonságban állott,^[399] s akinek első férje, Vietor Konrád a zsidó nyelv iránt való szeretetből Mózes vallására tért át és Tesszalonikába szökött) mint városi leány nem jól érezte magát Szalonakon, Rohoncon és Molnárt is másfelé vonta a nyugtalan természete. Batthyányi az 1614. év nyarán egy 4 lelkészből álló küldöttség kérte meg, hogy bocsássa el őt Komáromba. Így elmentek, de a kalandos életü nyugtalan tudós papi család Komáromban sem maradt tovább három hónapnál. Szalonakon és Rohoncon mégis egy évig és két hónapig kitartottak, Batthyány tehát azt a célt, amelyért Molnárt Szalonakra hívta, nem érte el.^[400]

1618. nov. 3. Bidmann Istvánt avatta fel Pathay szalonaki német lelkésznek, 1623-ban pedig az eslingeni Otho György fiatal kandidátust, aki aug. 24. a szentlőrinci zsinaton Lang Farkas rohonci esperessel együtt vitatkozott az ubiquitas és a manducatio orális tana felett s a református jegyzőkönyv szerint hálát adott, hogy az igazságot megismerte. De ez sem sokáig maradt Szalonakon, 1623-1627-ig már ismét Tschankmeister Márkus mag. (Caesarianus Svevus) lelkészkedett itt, akit kerületi presbyternek s 1627. esperesnek is megválasztottak. 1625-ben ő is ott volt Németujvárott azok között, kik Graul szentkúti lelkészt megöklözték és a német paplakból kivetették. Mellette Müller Molitor Mátyás volt a szalonaki rektor, akit 1626. Sámfalvára avattak fel lelkésznek. Müllerről azt olvassuk, hogy 1622-től kezdve három éven át nagy dicsérettel és dicsőséggel viselte Szalonakon a rektori és kántori hivatalt. És Batthyányné Poppel Éva ekkor nem a reformátusoknál, hanem Sziléziában Freistadtban az evangelikusoknál avattatta fel. Müller Mátyással később is találkozunk, mint kőszegi esperessel, aki 1652. járt egyházlátogató köruton. Tschankmeister és Molitor Müller után a hesszeni származású Mag. Götz András volt szalonaki lelkész, akit 1615. aug. 4. Jörger Ferdinánd udvari lelkészéül avattak fel Alsó-Ausztriába Kreusbachra. Szalonakról Batthyány Ádám gróf 1634. jan. 9. kiadott rendelete miatt kellett elmenekülnie Pozsonyba, ahova rendes lelkésznek hívták meg. Pozsonyban halt meg 1642. Johanna nevű leányát Vockhell Gottfried gimnáziumi tanár (később zurányi lelkész), Anna leányát pedig Thomae Illés rektor, poéta laureatus vette feleségül.

Szalonakon is Batthyány Ádám 1634. vetet véget a gyülekezeti életnek. Az 1650. évi panaszlevél szerint a földesúr Szalonakon nem jelölt ki telket az 1647. évi törvény 10. cikkelye értelmében templom, paplak és iskola számára. Sőt birság terhe alatt kényszerítik az evangelikusokat, hogy a plebánusnak fizessenek.^[401]

Drumold (Drumling). Szalonak mellett. Musay püspök 1661. azok közé számlálja, amelyek ekkor Batthyány Kristóf és Pál urodalmában még anyaegyházak voltak és M. Klesch Dániel kőszegi lelkész esperességéhez tartoztak. (Eht. Eml. 147.)

Kethely. (Felsőkethely, Neumarkt). Régi szép temploma van, melynek szentélye román, hosszhajója pedig gót stilusú. Földesurai a Batthyányak voltak. 1601-ben az adójegyzék szerint már protestáns lelkésze volt. Az első ilyen ismert nevű Braschenitz Lőrinc, kit 1614. aug. 25. a köveskuti zsinaton azzal vádoltak, hogy a pápistákhoz akar átszökni. De hívei közül heten u. m. Tibolt Mihály, Kuh Orbán, Schneider István, Bagner Bertalan, Buerzer István, Grosz Péter és Buercher Kristóf jótálltak érte a földesúrnak fizetendő 200 magyar forinttal, hogy papjuk nem tér át s a felsőség iránt sem fog engedetlenséget tanusítani. Sokáig azonban még sem maradhatott náluk, mert 1618. már Summerauer János volt a lelkészük, aki 1610. mint pergelini lelkész írta alá az Egyesség Könyvét és igy ágostai hitvallású volt.

1619-ben Homoki Lukács, a volt németszentgróti lelkész jött át Kethelyre és itt működött 1628-ig, amely évben a vépi esperességbe ment át. Előbbi gyülekezetében sok baja volt, mint fentebb láttuk, de itt, úgy látszik, megbecsülte magát. Fia vagy testvére, Homoki János mint gencsi lelkész 1649. írta alá szimbolikus könyveinket. Musay szerint Batthyány 1635. foglalta el a kethelyi anyaegyházat.^[402]

Nagynémetszentmihály (Gross-Petersdorf). A vármegye egyik legnagyobb községe. II. Miksától már 1565. kaptak vásárjogot s ugyanekkor már anyaegyházuk is volt. Az 1601. évi adójegyzék szerint is volt itt ekkor evang. lelkész és pedig valószinüleg az a Reyter Egyed, aki Szentmihályon 21 év óta végzett immár lelkészi teendőket anélkül, hogy ordinálták volna s a gyülésekre sem járt el. E miatt a köveskúti zsinaton 1614. aug. 25. azt kivánták tőle, hogy igazolja felavatottságát, vagy avattassa fel magát utólag, különben pedig állását veszíti és mást rendelnek helyébe. Beythe Imre németujvári esperes már meg is intette és még sem jelent meg. Pathay István püspök azért szept. 2-án elbocsátotta, 100 forintra büntette és egy évi fogságnak terhe alatt tiltotta meg neki a további lelkészi szolgálatot. Két kezese, akik a birságnak lefizetéséért jót állottak, Staer és Caupo (Wirth) Gáspár németszentmihályi polgárok voltak.

A következő 1615. évi aug. 10-én Pathay püspök a köveskúti zsinaton a Stambsrietből való Preu Károlyt avatta fel Szentmihályra lelkésznek. 1618. és 1619-ben Vrabec Mihály, 1624. és 1625. pedig Vietor Márton voltak az utódai. Ez utóbbi Németújvárott szintén jelen volt Batthyány Ferenc fiának a temetésén és részt vett Graul szentkúti lelkésznek a kidobatásában. Musay szerint ezt a gyülekezetet is Batthyány Ádám foglalta el 1634-ben. Utolsó ismert lelkésze ebből az időszakból Hempel Péter volt, a sziléziai Carnoviából való, akit még Batthyány Ferencné Poppel Éva († 1640) hivott meg ide s Bajmócon (Baimocii) avattatott fel. Szentmihályról 1644. Tarcsára ment át s még 1652. is ott volt, sőt 1661. is mint öreg ember.^[403]

Velege (Welgersdorf). Németszentmihály mai népes filiája. XVI. és XVII. századbeli jegyzőkönyveinkben nem fordul elő. Csupán az 1681. évi sérelmi jegyzék említi mint Sámfalva filiáját (Belgersdorf, Zsilinszky III. 498.)

Felsőőr (Ober-Warth). A szomszédos Alsóőrrel és Őriszigettel, mint magyar sziget állanak itt a németajkú lakosságtól körülvéve. Régi lakói neveik szerint székelyek s a németújvári és borostyánkői várak közt lakó határőrök (speculatores) voltak, kik még az Árpádok idejében telepíttettek ide az u. n. Őrségbe az osztrák hercegek becsapásai ellen. Már IV. Béla, V. István és IV. László királyoktól kiváló szabadalmakat kaptak, melyeket Róbert Károly 1327. megerősített s a határőröket az országos nemesek közé sorozta. Régi kiváltságaikat Rudolf 1582. és II. Mátyás is 1611. megújította. De a Batthyányak mint főkapitányok lassanként mégis bizonyos földesúri jogokat szereztek felettük. A reformáció korában ők is Luther majd Kálvin tanaihoz csatlakoztak.

Az 1599. évi adójegyzék szerint Felsőőrnek ekkor már prot. lelkésze volt, ki 2 forint évi adót fizetett. 1619-tól 1623-ig Eőri Ferenc volt a lelkésze, aki 1622 és 1625 között evang. hitvallásainkat irta alá. 1627-ben pedig Gyűdi Ventei Jakabot avatták fel ide, aki 1628-ban is itt lelkészkedett. Felsőőrt is a németújvári esperesség rohonci és szalonaki német traktusába osztották be a reformátusok. De voltak innen származott evang. lelkészek is, mint például Eőri Péter horpácsi lelkész 1611. és Eöry György szentandrási lelkész 1648. És Sz. Fekete István püspöknek is Eőri Mihály nevű tanítványa irt hálás levelet Dasztifaluból 1670. 1647-ben még megvolt a vallásgyakorlatuk, mert templomuk nem szerepel az elfoglalt templomok között. Az 1681. évi sérelmi jegyzék szerint Tormásy Péter vasvári prépost 1663. nov. 1-én (nem 1673?) 500 német fegyveressel foglalta el a református templomot és egyéb egyházi javakat. A lelkészt, tanítót kifosztotta, elüzte, a paplakot pedig földig leromboltatta, az esküdteket pőrére vetköztette s szakálluknál fogva hurcoltatta egy üres pincébe. Itt az első két században csak a reformátusoknak volt anyaegyházuk, artikuláris helyül is ezt jelölték ki számukra.^[404]

Őrisziget. Régi őrségi nemes magyar község. Lakói mint a felsőőriek, határőrök és székely eredetüek lehettek. Kevés kivétellel ma is evangelikusok. Itt is valószinüleg a Batthyányak szereztek földesúri jogokat. A reformációt bizonyára már a XVI. században elfogadták, de lelkészeit csak a későbbi időkből ismerjük. Ilyen volt Telekesi Benedek 1651. óta, kit a püspök már az 1655. évi egyházlátogatáskor is megdorgált restsége és gondatlansága miatt. A kőszegi zsinat pedig 1659. jun. 26-án a házasság kötésnél elkövetett szabálytalanság miatt 24 forintra büntette. Godi Imre esperes ekkor azzal is vádolta, hogy Bokányi Ádám és szalonaki nemes Tóth István uraknak az úrvacsorát consecratio nélkül szolgáltatta ki. Telekesi 1608. mint bezi lelkész irta alá evang. hitvallásainkat s 1628-1646. németgencsi lelkész volt. 1661-ben az említett Bokányi Ádám volt a lelkészük, akinek idejében a temlomépítésből megmaradt 180 forintot Kertész Andrásnak adták ki kamatra. Musay püspök 1661. évi jegyzékében Őriszigetet mint anyaegyházat sorozza Godi Imre kőszegi lelkész esperességéhez. 1666. szept. 17-én Fisztrovich György püspök Fábri Mihályt avatta fel őriszigeti lelkésznek, aki 1669-ben is itt volt még, midőn Fisztrovich püspök Kőszegről ide vonult nyugalomba. Még 1670. jan. 25-én is egy kevéssel megelégedő iskolamestert kértek. Fisztrovich 1671. is Őriszigeten lakott és innen irt Feketének egy bizonyos vizsgálat ügyében, 1706-ban Szabó Mihály volt Őrisziget tanítója. Jobbágyiról, Őrisziget filiájáról XVI. és XVII. századbeli jegyzőkönyveink még nem emlékeznek.^[405]

Komját (Kemeten). Régi német község. 1618-tól 1624-ig Schindler Farkas (valószínűleg soproni származású) volt a lelkésze. Musay a Batthyány Ádám által elfoglalt anyaegyházak közé sorolja. Az 1647. évi országgyülésen az evang. rendek ennek visszaadását is követelték, de nem kapták meg.^[406]

Farkasfalva (Wolfau). Ennek is Batthyány volt a földesura. Régebbi jegyzőkönyveink nem szólnak róla, de korán volt itt is templom és gyülekezet. Az 1647. évi VI. t. cikk, 13. §-a ennek templomát is visszarendelte az evangelikusoknak. És 1647. jún. 25. Ládonyban avatták fel ide lelkésznek a korponai születésű Weith Fülöpöt (Wolfau in ditione Comitis Adami de Battyán) 1650. jún. 14. Meszlenben pedig Kreher Andrást (Obermedlingensis, Neo-palatinus) és 1666-ban Söptén utódját Brenner Ferencet. Musay püspök 1652. itt egyházlátogatást tartott és az 1661-ben még fennálló anyaegyházak közé sorozta. Vasmegye monográfiája szerint 1698-ban Hassenius János Jakab, a szász származású híres tudós lelkészkedett itt.^[407]

Kiczléd (Kitzladen, ősi neve Musay 1661. évi feljegyzése szerint Kisládony.) Már 1580-ban Braunseisen Tamás nevű flaciánus lelkésze volt, ki több magyarországi lelkésszel együtt írta alá az "Einfeltig Bedencken" című flaciánus iratot. 1618-24. pedig Crusius András a lelkésze, ki a reformátusok zsinataira is eljárt. Ismeretlen nevű evang. lelkésze 1646. jelen volt a büki zsinaton. Az 1647. évi országgyülés ezt a gyülekezetet is templomával és egyéb épületeivel visszarendelte az evangelikusoknak. Büchler István tanító, ki 1652. az egyházlátogatás idején Felsőlövön lakott és a tarcsai istentiszteleteken énekelt, kiczlédi volt. 1657-ben a Selmecbányái születésű Gärtner Menyhértet avatták fel kiczlédi lelkésznek. 1661-ben a kőszegi zsinaton panasz volt ellene, hogy három jegyes pár esküvője volt már kitűzve, ő pedig Sopronba utazott s e miatt két pár idegen helyen kötött házasságot, a harmadik pár pedig megtartotta a lakodalmi vendégséget s csak a lelkész hazaérkezése után volt meg az esküvő. Gärtner 1666. Kőszegre ment át másodlelkésznek. M. Klesch Dániel volt kőszegi esperes említi (A savniki templom felavatása. Bártfa 1670.), hogy Kiczléden egy Gayer nevű úr nagy költséggel márványból és alabástromból oltárt építtetett s itt még 1670. is zavartalan volt az evang. vallásgyakorlat. Gayer bizonyára osztrák vagy stájer exuláns volt. Raupach Gayer Kristófot (von Osterberg) és még több Gayer nevű patrónust is említ.^[408]

Alhó (Alhau), Bükkösd (Buchschachen), Lipótfalva (Loipersdorf) és Vágod (Holzschlag) mai anya- illetve fiókegyházakról XVI. és XVII. századbeli forrásaink nem emlékeznek.

Borostyánkő, a vár és az urodalom, a hozzátartozó mintegy 20 községgel a középkorban a Németujváriaké s 1388 óta a Kanizsayaké is volt. Mátyás király 1463. Czebinger Tamásnak engedte át. Az 1492. évi egyesség szerint II. Ulászló korában ez is III. Frigyes német császárnak jutott. A reformáció korában pedig az osztrák Königsberg család birtokában találjuk, melynek Borostyánkőn kívül a magyar határon levő Pottendorfban is voltak birtokai. Teljes címük: "Khunigsperg zum Pernstain, freyherr auf Sebenstein, Aspang und Thomasberg, Herr zu Pottendorf" etc. 1553-ban már Königsberg Ehrenreich generális vadászgatott Léka tájékán vidrára és hódra, Nádasdy Tamás nádorral jó viszonyban és komaságban voltak. A család kezdettől fogva buzgó evangelikus. Königsberg Ehrenreich, Weiszpriach Jánossal és más evang. rendekkel már 1541. aláirta azt a kérvényt, melyet I. Ferdinándhoz a reformáció ügyében intéztek. Königsberg Kristóf pedig Dissinger Jeremiás incédi fláciánus lelkészt már 1576. hívta meg Pinkafőre. Felsőlövőn már 1565. volt lelkész s 1580 körül több fláciánus lelkész hirdette már mesterük tanait a borostyánkői urodalomban.^[409]

1601-ben Königsberg Lajos birta az urodalmat, aki 1605-ben Batthyány Ferenc seregeivel együtt harcolt Bocskay hajdui ellen és Rábahidvégnél megverte őket. Ez a Königsberg vezetett vallonokat Sopronba is a Bocskay-féle ostrom idején. És később is jó barátságban maradt a soproni evangelikusokkal. Ezek az 1622. évi országgyülésre Königsberg Lajosnak a papját kérték kisegítőnek, kétszer is irtak neki ez ügyben. Königsberg, ki elutazása miatt csak később kapta meg a levelet, 1622. máj. 11. Pottendorfból válaszolt és meleg hangú levélben szivesen odaigérte papját a württembergi születésű Eglinger Salamont, ki Grácból jött Pottendorfba s 1622. Szentháromság 11. vasárnapján predikált Sopronban a Szent Mihály-templomban. A kőszegieknek is 1616. fát adott erdeiből a magyar templom építéséhez.^[410]

Königsberg Lajos idejében sok menekült jött 1598. és 1625. után a borostyánkői urodalomba is. M. Klesch Dániel volt kőszegi esperes szerint különösen Pinkafőn, Gyimótfalván, Szalonakon és Pergelinben voltak ilyen menekültek. Szintén ebben az időben volt ünnepélyes istentisztelettel a tarcsai fürdő felavatása is, mely szintén Königsberg tulajdona volt. Ez alkalommal 1620. Jakab napján Gyimótfalván az ó-kastélyban a regensburgi Mülberger János hernalsi lelkész predikált, akit ez a Königsberg 1626. Pottendorfba hivott meg. A tarcsai fürdőt csakhamar oly előkelő vendégek is látogatták, mint Esterházy Miklós nádor és Batthyány Ferenc özvegye, Lobkovitz Poppel Éva.^[411]

Königsberg Lajos halála után ennek fia Ehrenreich Kristóf örökölte az urodalmat, aki 1628. és 1637-ben szerződött Alsó- és Felsőlövő lakosaival a jobbágyi szolgálmányok és a püspöki tized ügyében. Ez a Königsberg is buzgó követője volt evang. hítének. Többször megfordult Sopronban, vagy talán a többi osztrák kivándorló között állandóan is itt lakott. 1636-ban a soproni Szent György-templom átalakításakor ő készített új oltárt a maga költségén és 1638. kétszer is szerepel Sopronban mint keresztszülő a Héritsch és Frank családokban előfordult keresztelőn.^[412]

Königsberg Ehrenreich Kristóf Borostyánkő várát és urodalmat 1644. jul. 28. eladta a hítehagyott Batthyány Ádám grófnak, ki azonban 1645. ápr. 6. biztosította Pinkafőt és a többi idetartozó gyülekezetet, hogy a régi szolgálmányok mellett eddigi jogaikat (tehát vallásszabadságukat is) meghagyja. Ugyanezt 1659. szept. 26. Batthyány özvegye, Formantini Wittmann Aurora Katalin s fiai szintén megerősítették, de nem tartották meg. Musay püspök 1661-ben a Batthyány Ádám által elfoglalt gyülekezetek közt említi Szalonak mellett Borostyánkőt, Pinkafőt, Alsó- és Felsőlövőt, Máriafalvát és Góborfalvát.

De néhány gyülekezetben Magyarországhoz való visszacsatoltatásuk után ismét volt istentisztelet. Wittnyédy István ugyanis 1662. jan. 6. irt levele szerint azért nem akarja M. Klesch Dániel esperesnek Kőszegről való eltávozását, mert "félő, hogy megromlanak a Batthyány jószágában levő ekklézsiák". A Königsbergek idejében még szabadok voltak ezek a gyülekezetek. Egy felsőlövői kézirat szerint azonban az osztrák rendeletek alapján már 1627. megkezdődtek itt a templomfoglalások, II. Ferdinánd 1627. szept. 14. kelt rendelete az összes ev. lelkészeket számüzte Alsó-Ausztriából s Königsberg Lajos is kénytelen volt pottendorfi lelkészét, Mühlberger Jánost elbocsátani.

Pázmány Péter már 1628. kérte II. Ferdinándtól, hogy a vallásüldöző osztrák rendeleteket az Ausztriához csatolt magyar urodalmakra is terjessze ki. Ugy látszik, Batthyányék az 1647. évi törvénycikkben megnevezett gyülekezeteken kivül csak az Őribányán (Bergwerk) már a XVII. században működő bányászok kedvéért engedték meg, hogy Sóskuton (Sulzriegel oder Waldeck) imaházat építsenek és Tarcsán is egy pajtában összegyülekezhessenek. A borostyánkői urodalom egészen 1647-ig Ausztriához tartozott. Igy papjaikat csak ritkán küldték hozzánk felavatás végett. Rendszerint Stájerból, Karinthiából és Alsó-ausztriából kapták lelkészeiket.^[413]

Borostyánkő. Régi templomának alapja a XVII. századból való, erre építették az új templomot. Régi lelkészei közül csak a thüringiai születésű Franck Jónás ismeretes, ki 1562. már lelkész volt. Fláciánizmusa miatt kellett Ausztriába menekülnie. 1566. mint hollaprunni lelkész írta alá Magdeburgi Joakim győri tábori lelkész hitvallását. 1574-ben Gmundenban (Gmündten am See) volt lelkész, amely évben Wigand János ellen egy iratot adott ki. (Warnung für der gefährlichen Tauscherey). 1580. és 1581. mint borostyánkői lelkész írta alá az Einfaltiges Bedencken és Repetition cimű fláciánus iratokat. Későbbi lelkészeit nem ismerjük. Musay szerint innen is Batthyány Ádám üzte el az evang. papot. Az 1650. évi panaszlevél szerint a plebánusnak kellett adózniok és a földesúr nem jelölt ki telket a törvény értelmében s ezért nem építhetnek templomot, paplakot és iskolát.^[414]

Pinkafő. Ősi időktől fogva osztozott a borostyánkői urodalom többi községeinek sorsában. Csak Kanizsay Miklós függetlenítette Borostyánkőtől 1317. egy rövid időre. I. Mátyás és III. Frigyes seregei 1459. ápr. 11. közvetlen a város mellett vívtak csatát egymás ellen. 1529. és 1532. Pinkafő is sokat szenvedett a töröktől, V. Károly és I. Ferdinánd egy 16 mázsás haranggal ajándékozták meg, mely még ma is használatban van. Az ódon városháza előtt ma is áll a város régi pallosjogát hirdető pellengér (pallost tartó kéz nyakgyürűvel és lánccal, az u. n. Freiung). E város urai is a XVI. század óta. a Königsbergek voltak, 1644 óta pedig a Batthyányak.

Régi lelkészei közül a weimari születésű Dissinger Jeremiást ismerjük, ki 1547. a hazájában lelkészkedett s flaciánizmusa miatt kellett menekülnie. Huberg Menyhért nevű patrónus 1575. Incédre hivta, innen pedig Königsberg Kristóf hivására már 1576. Pinkafőre jött s mint ilyen írta alá még 1581. is a flaciánus kiadványokat. Utódai közül az egyházmegye története csak Kraus János nevét ismeri, ki 1623. volt lelkész Pinkafőn. Stájerország egyháztörténetéből tudjuk, hogy II. Ferdinánd Rindsmaul stájer tartományfőnököt 1621. megdorgálta, mivel a pinkafői predikátornak Perneckben szállást adott. Heggi (Hegyi) György murecki intézőt, ki miatt a menyasszonya lutheránussá lett, 1625. máj. 28. a pinkafői lelkész eskette. Lakodalmukat Stubenberg György, Kopienberg és Mureck ura tartotta a vendéglőben, ki maga is a nejével jelen volt az esküvőn Pinkafőn. A murecki plébános feljelentésére Hegyit e miatt a hatóság elé citálták. II. Ferdinánd 1627. utasítá Vorau prépostot, hogy a Pinkafőnél belopódzott predikátort nyomozza ki. 1630. évi jelentés szerint a pinkafői lelkész kiugrott bencés, ki a habitusát levetette és Pinkafőn többet elrontott, mint a legrosszabb predikátor. Pénteken és szombaton a polgárokat hússal vendégeli. Mindig sarkantyús csizmában jár a templomba. Farsang végén egy Trommeterrel és lovászlegénnyel ment el 14 napra, Saurau András Zsigmondnak bizonyítványt adott, hogy nála gyónt és úrvacsorázott. De ez nem igaz, mert iródeákja, szakácsa és friedbergi tanyáján is az emberei mind lutheránusok.

Batthyány Ádám 1645. április 6-án külön okiratban biztosította Pinkafőt, hogy régi jogait épségben tartja. De Musay püspök 1661-ben már mégis a Batthyány Ádám által elfoglalt egyházak közé sorozza. S az egyházlátogató jegyzőkönyvek arról sem szólanak, hogy a Tarcsán tartott istentiszteleten a többi község között a pinkafőiek is részt vettek volna. Az 1650. évi panaszlevél szerint a pinkafőiek is kénytelenek voltak a plebánusnak fizetni s az 1647. évi törvény 10. §-a ellenére Batthyány Ádám, a földesúr nem adott nekik telket templom, paplak és iskola építésére.^[415]

Alsó- és Felsőlövő. Régi középkori községek. Nevük szerint a lakói szintén határőrök, ijászok (speculatores, sagittarii) lehettek. Mint a borostyánkői urodalom községei említtetnek. Első ismert evang. lelkészét Stájerországból kapta. Puchler Elek volt ez, kit még 1565. Obernburgban a laibachi püspök ordinált. Onnan jött nyomban Felsőlövőre s még 1580. és 1581. is itt működött, a flaciánus iratokat ő is aláírta. Szerencsés véletlennek köszönhetjük, hogy református jegyzőkönyvben egy másik lövői lelkész neve is fennmaradt. Rumpold (Rombald) János Jakab magiszter volt ez, ki mint "pastor in Siccen in bonis domini magnifici a Kinüpert (Kőnigsperg)" említtetik. Mint panaszos fordúlt Lang Farkas rohonci espereshez és a Németújvárott 1625. júl. 1-én tartott kisgyülésen Graul Ernhold szentkúti lelkészt azzal vádolta, hogy megrágalmazta őt Batthyány Ferencné Poppel Éva előtt. Rumpold csak most jöhetett Felsőlövőre, mert előbb Grault hívták meg Szentkútról, aki oda is igérkezett, de nem tartotta meg szavát, már fizetést is vett fel a lövőiektől s ezzel a helyette megválasztott Rumpoldnak nem csekély kárt okozott. Lehetséges, hogy Rumpold a Rohonc közelében levő Rumpód vasmegyei községből származik. Külföldi egyetemen a magiszteri grádust is megszerezte. 1619. aug. 3-án Klaszekovics István püspök avatta fel, mely alkalommal a Liber Concordiae hitvallási iratait is aláírta. A vasi felső egyházmegye története szerint Rumpold 1646. locsmándi lelkész lett volna.

Alsó- és Felsőlövőt Kőnigsberg Ehrenreich Kristóf 1628. jún. 1-én (tehát Rumpold lelkész idejében) külön okmányban biztosította, hogy a szokott jobbágyi szolgálmányok ellenében őket összes jogaikban (tehát vallásszabadságukban is) megoltalmazza. 1637. feb. 1-én pedig úgy egyezett meg velük, hogy a Draskovics György győri püspöknek járó tized fejében, melyet Kőnigsberg váltott magához, évi 200 forintot fizetnek földesuroknak,

Musay szerint a két Lövőről is Batthyány űzte el a lelkészeket. 1644 után a lövőiek is Tarcsára jártak istentiszteletre. Az 1652. és 1661. évi egyházlátogatáskor a kiczlédi Büchler István volt a felsőlövői tanító, ki Tarcsán a kántori teendőket is végezte.^[416]

Máriafalva (Mariasdorf). Régi szép gótikus temploma 1469-ben épült. Bronz harangja 1534-ből való. Mint elsőrendű műtörténeti emléket Steindl Imre újabban restaurálta. A felsőlövői községi levéltárban levő kézirat szerint az 1627. évi templomfoglalások előtt ebben a templomban felváltva tartottak istentiszteletet evangelikusok és katholikusok. Az a berlini születésű Kern Mihály, kit 1576-ban avattak fel lelkésznek s a fláciánus hitvallásokat 1580-1582. a felsőlövői és szalonaki lelkészek közt mint "marchersdorfi" lelkész írta alá, valószínüleg máriafalvi lelkész volt és nem nagymartoni, Musay püspök ezt is a Batthyány Ádám által elfoglalt egyházak közé sorolja.^[417]

Góborfalva (Goberling). A borostyánkői urodalom is, mint fentebb láttuk, 1647-ig Alsó-Ausztriához tartozott. Az itteni gyülekezetekből már 1627. menekülni kellett a lelkészeknek. II. Ferdinánd ugyanis ez évi rendeletével száműzte őket. Akik a kitüzött 3 heti határidő alatt helyüket el nem hagyták, azok közül többet megláncolva Bécsbe szállítottak és várépítésre itéltek. Így vesztették el az evangelikusok itt lelkészeiket és templomaikat. A régi források különösen 3 gyülekezetet emelnek ki, melyekben azelőtt buzgón hirdették (reichlich verkündet) az igét s ezek: Borostyánkő, Felsőlövő és Góborfalva. Magyarországhoz való visszacsatoltatásuk után, lehet, hogy rövid időre ismét feléledt Góborfalva is. Musay ezt is a Batthyány Ádám által elfoglalt anyagyülekezetek közé sorolja. Lakói 1652. és 1661. szintén Tarcsára jártak istentiszteletre. (Eht. Eml. 150. Ev. Glocken 1919. 28.)

Gyimótfalva (Jormansdorf). Régi gótikus temploma és várkastélya van. Nem lehetetlen, hogy a borostyánkői és pinkafői lelkészek mellett ismételten is említett M. Wolf Márton dobermansdorfi fláciánus lelkész (oschatzi, szászországi szül.) Gyimótfalván működött 1576-1582. Lichtenstein Hartmann hívta őt 1576 után Dobermannsdorfba. Graul Ernhold szentkúti lelkész is, kit 1625-ben azzal vádoltak, hogy a gyimótfalvi gyülekezet (ecclesia Jurmerstorffensis) regestumát és inventáriumát elvitte magával, előbb bizonyára gyimótfalvi lelkész volt. Szentkúton csak 1624. óta lelkészkedett. Gyimótfalván tehát anyagyülekezet lehetett, bár Musay a jegyzékéből, miként többet is, kifeledte.

Gyimótfalvának egy kis irodalmi emléke is maradt, és pedig az ily cimű füzet: "Scaturgio Salutis, d. i. Geistliche Betrachtung des Brunnens des Lebens Jesu Christi, aus dem 13. Cap. Zachariae, gerichtet auf die Eigenschaften des Saurbrunnens zu Jormarsdorff und daselbst im Herren-Haus am Tag Jacobi 1620. geprediget per Joannem Mühlpergerum". Regenspurg 1621. 4^to. Thomas orvos füzete szerint e beszéd Tarcsa fürdő megnyitásakor mondatott el. Az ünnepi szónok, Mülberger János magiszter jeles hernalsi lelkész volt, a Königsberg család udvari papja. Mülberger 1586. Regensburgban született. 1608. óta báró Jörger Károly birtokán Aschachban, de Kirchbergben is predikált. 1615-ben Jörger Helmhardt az alsóausztriai rendek nevében Hernalsba hívta meg, az itteni gyülekezet azonban 1625. midőn II. Ferdinánd Jörger összes javait konfiskáltatta, megszünt. Mülbergernek ekkor donnersmarcki Henckel György adott menedékhelyet fesendorfi várában. Hat hét múlva pedig Geyer János Ádám hívta meg Intzensdorfba. Csak néhány hónapot töltött itt s még ezen 1625. év végén Königsberg Lajos hivására Pottendorfba költözött, ahonnan II. Ferdinánd 1627. szept. 14. kelt rendeletére kellett neki is Alsó-Ausztriát elhagynia s hazájába Regensburgba tért vissza. Gyimótfalván csak mint vendégszónok szerepelt Königsberg meghivására, aki jó barátságban állott a Jörgerekkel.

Gyimótfalván is vagy 1627-ben még a Königsbergek idejében II. Ferdinánd rendeletére, vagy pedig 1644. után Batthyány Ádám parancsára szünt meg az evang. istentisztelet. Ezután a gyimótfalviak is Tarcsára jártak. De az 1661. évi egyházlátogatáskor volt még egy Canisius György nevű tanítójok.^[418]

Tarcsa. (Dacium ad acidulas, Datzensdorf, Tatzmannsdorf). Régebbi jegyzőkönyveinkben nem találkozunk a nevével. Csak 1652-ben tünik fel, amikor Musay Gergely püspök járt itt egyházat látogatni Müller Mátyás kőszegi és Schubert János soproni esperesek kiséretében. Templomuk ekkor sem volt, hanem a Drumolyban vagy Dozmaton (Dromata) lakó Dési János nemes embernek csürében gyülekeztek össze. Lelkészük a sziléziai Carnoviából való Hempel Péter volt, akit Bajmócon ordináltak s akit Batthyányné Lobkovitz Poppel Éva Németszentmihályra hivott meg s onnan jött át ide 1644. midőn a Batthyányak az urodalmat átvették. Tiz falunak evang. népe gyülekezett akkor itt össze ú. m. Szalonak, Máriafalva, Hamvasd (Aschau), Góborfalva, Őribánya (Bergwerk), Háromsátor (Dreihütten), Alsó- és Felsőlövő, Gyimótfalva és Sóshegy (Waldeck seu Sulzriegel) lakói. A kántori teendőket a kiczlédi Büchler István tanító végezte, aki Felsőlövőn lakott.

Szegény Hempel 17 évig, 1644-61. veszedelmes időkben szolgált Tarcsán. Rendesen kiállított hiványa sem volt, mert hiszen nem tudták, meddig gyülekezhetnek össze a tarcsai csűrben. Csak Dési Jánosné nemes asszony állított ki számára meghivólevelet. A nehéz szolgálatban Hempel megöregedett, szemei meggyengültek s a hívek az ő akarata ellenére segédlelkészt hívtak, akivel meg kellett a fizetését felezni. Felességét és gyermekeit így nem tarthatta el. Panaszra ment tehát az egyházkerület elé. Musay püspök Godi Imre és Klesch Dániel kőszegi esperesekkel szállott ki ez ügyben 1661. Őriszigetre. Itt adta elő Hempel a vádjait. Különösen az fájt neki, hogy egy bizonyos Hagel úr még a törvényes vokációját is kétségbe vonta, holott ő a legnagyobb veszedelmek között végezte lelkészi szolgálatát. Schranz Röeb esküdt (ex Groden v. Grodnau) és Vankó Márton alsólövői esküdt az egész kommunitás nevében panaszolták fel, hogy Hempel szemeinek gyengesége miatt már az epistolát és az imádságokat sem tudja olvasni s oly gyengén predikál, hogy nem értik meg s többen inkább a szomszédos plebánusok beszédeit hallgatják. A vita hevében Hempel a tarcsai Schrancz Rupertust hazug gyujtogatónak is nevezte, de kibékültek. A bizottság úgy végzett, hogy Hempel és Beringer Tóbiás adjunktus vasárnaponként felváltva, nagy ünnepnapokon pedig mindig Beringer predikáljon, a fizetést pedig felezzék meg mindaddig, míg Hempel számára a kerület más állást fog szerezni.

Másodszor 1661. okt. 15-én járt Musay püspök Tarcsán egyházlátogatáson. Nemes Buzai Mátyás csűrében voltak ekkor együtt, melyet tíz évre vettek bérbe 20 forintért. A csűrhöz tartozó házat és földeket Krausz Dávid mészáros birta. A csűr vagy fatemplom (templum ligneum) szőnyeggel és képekkel volt díszitve, oltár helyett asztal volt a közepén feszülettel. A lelkész most is Hempel Péter, ki már nagyon öreg és beteg. Mellette Beringer Tóbiás, a sziléziai Lignitzből való fiatal pap segédkezik, akit Musay 1661. márc. 9. a kőszegi német templomban avatott fel. A két lelkésznek azonban nem volt elég a fizetés és Beringernek rendes lakása sem volt. Büchler István felsőlövői tanító végezte most is a kántori teendőket, de jelen volt Canisius György gyimótfalvi tanító és még 3 tanító is. Most is tíz falu hívei voltak együtt, Felsőlövőről Bruckner Kristóf, Alsólövőről Böhm Mátyás.^[419]

Sóshegy (Waldeck seu Sulzriegel). Itt főként az evang. bányászok kedvéért engedték meg, hogy templomot építsenek. De ennek idejét nem tudjuk. Ebbe jártak a hívek 1673-ig. Sulzriegel 1681. és 1687. fordul elő az elvett templomok jegyzékében. (Zsilinszky M. III. 498. 561.)

Grodnó (Grodnau), Villamos (Willersdorf), Hamvasd, (Aschau), Háromsátor (Dreihütten), Határfő (Schmidraith), Buglócz (Schreibersdorf), Rődöny (Riedlingsdorf), Vágod (Holzschlag) stb. filiákról XVI. és XVII. századbeli forrásaink nem emlékeznek.

1. Ilyen dolgozatokat irtam a fláciánus és pietista lelkészekről, a Nádasdyakról: Tamásról, a két Ferencről és Pálról, valamint a három Nádasdynéról: Kanizsay Orsolyáról, Báthory Erzsébetről és Révay Juditról; első reformátoraink közül Sylvesterről, Dévayról, Gerengel Simonról, továbbá Magyari Istvánról, Gabelmann Miklósról, a Zvonaricsokról; az evang. Kollonicsokról és Zinzendorfokról, Bocskay és Bethlen dunántúli hadjáratairól, Lackner Kristófról, az első magyar Concordia-könyvről, az evang. Csepreg pusztulásáról és a csepregi graduálról; Pápa, Sárvár, Csepreg, Kőszeg régi gyülekezeteiről, a régi tanítóvilág emlékeiről és a soproni iskoláról; Wittnyédy Istvánról, Zsédenyi István gályarabról, a gályarabok énekéről, Szenczi Fekete püspökről, Serpilius soproni városbiró családjáról, Aáchs Mihály énekköltőről, Telekesi Török István kuruc ezredesről, az Ostffyakról, Perlakyakról, Szeniczei Bárány Györgyről, Fábri Gergelyről, az artikuláris Vadosfáról és Nemeskérről, Matkovich Pálról, Nagy Györgyről, Szakonyi Józsefről, Ráth Mátyásról, Berzsenyiről, Kis Jánosról, a dunántúli énekeskönyvekről, Edvi Illés Pálról és Karsay Sándorról. ^[VISSZA]

2. Szalay L. Magyarorsz. tört. III. 198. l. Chernel K. Kőszeg város jelene és múltja II. 22. ^[VISSZA]

3. Sopron egyháztörténetét illetőleg utalok a gyülekezet kiadásában megjelent nagyobb munkámra: A soproni evang. egyházközség története I. kötet. Sopron 1917. Pótlásul a 20. laphoz itt jegyzem meg, hogy az osztrák-magyar határon, különösen pedig Kőszeg és Hartberg között valdensek is voltak. Hartbergben 1401. egy nőt égettek meg, ki 50 év óta tartozott a szektához. Anna von Grüns, a kőszegi Beratungsgott Jakab özvegye szintén 12 év óta. A győri püspökség területére Péter és Márton inquisitorok voltak kiküldve és 1401. január 9. a soproni templomban több valdens férfiú és nő ellen itéletet hirdettek ki. A bűnbánók kék keresztjét kellett nekik hordani és az eklézsiát is megkövetni. (Haupt H. Waldensertum und Inquisition im südöstl. Deutschland. 28. és 77. l. Zeitschrift für Kirchgesch. 1892. 482. Seregély B. Ev. Glocken 1919. 11. l.) ^[VISSZA]

7. Mohl A. Szarvkő és urai. Századok 1903. 630. Horvátok bevándorlása 1533. Bpest 1915. 12. l. ^[VISSZA]

10. Jurisics neje Dersffy Potentiana volt, Szerdahelyi Dersffy János lánya, akinek 1563. még Miklós és Gábor nevű fivérei vannak. Chernel K. Kőszeg multja II. 43. ^[VISSZA]

17. Mohi A. Szarvkő és urai. Századok 1903. 716-719. Szarvkőt 1702. örök joggal Esterházy Pál vette meg a kincstártól. Bubics-Merényi, Esterházy P. 253. l. ^[VISSZA]

27. Payr S. Jeckel B. soproni jegyző emlékirata. Ev. Egyházi Élet 1915. 226. l. ^[VISSZA]

35. Payr S. Zinzendorf ősei Sopronban. Ev. Ehi Élet 1916. 345. Virágh E. i. m. 43. l. Gersei Petheő János soproni főispánnak Zinzendorf Erzsébet volt a felesége. 1559-ben keltek egybe. Ez az Erzsébet Zinzendorf Istvánnak és Weiszpriach Margitnak volt a leánya. ^[VISSZA]

39. Takács S, Vasárnapi Újság 1911. az arcképét is közli. Payr S. Az evang. Kollonicsok i. h. Takács S. Régi idők, régi emberek. Bpest 1922. A magyar "rebellis" tragédiája. 238. l. ^[VISSZA]

49. Payr S. Draskovich Gy. győri püsp. Prot. Szemle 1904. 87. l. ^[VISSZA]

53. Bubics-Merényi i. m. 59. l., ahol Dersffyné Oláh Császár Orsolya arcképe is közölve van. Nagy Iván, Magyar családok V. 371. Chernel K. Kőszeg múltja II. 43. ^[VISSZA]

55. Szabó K. Rmk. II. 289. 292. 322. Takáts S. Zrinyi M. nevelőanyja. 22. és 66. l. Soproni levtár Lad. VI. et F. fasc. IV. 186. Payr S. Bocskay hadai Sopronban 20. l. ^[VISSZA]

59. Szabó K. Régi Magyar Könyvtár II. 315. 320. 335. Az "Anagrammata Hung. Sopronia 4-ed rétű 30 levél. Megvan a N. Múz. és az Akademia könyvtárában. Címlapját lásd a sopr. ev. ehközs. törtben. ^[VISSZA]

83. Müllner M. A soproni főtanóda tört. 32. Zsilinszky III, 204. Hist. Dipl. Appendix 108. l. Pauler Gy. Wesselényi és társai I. 393. Széchy K. Zrinyi M. V. 200. Tomek Ö. i. m. 65. Das verwirrte Königreich Ungarn 1683. 388. Bubics-Merényi, Esterházy Pál 253. ^[VISSZA]

94. Payr, Eht. Eml. 65. 94. Sopr. Ehtört. 301. 304. Ker. jkv. Egyet. levtár V. 6. 343. l. Payr S. Emich miniszter papi őse. Harangszó. 1920. ^[VISSZA]

100. Eugen Gura, Gesch. der ev. luth. Gem. Petőfalva. Sopron 1903. 5. l. ^[VISSZA]

107. Bőven tárgyaltam e kérdést "Protestáns volt-e Nádasdy Tamás?" című dolgozatomban. Prot. Szemle 1914. 409. és külön lenyomatban. ^[VISSZA]

108. A Nádasdy-család történetére vonatkozólag lásd "A nádorispán udvara, Kanizsay Orsolya, Erdősi Sylvester János, Protestáns volt-e Nádasdy Tamás, Magyari István és Báthory Erzsébet, Révay Judit, a hitehagyott Nádasdy Ferenc édesanyja, Az evang. Csepreg pusztulása" című dolgozataimat. ^[VISSZA]

111. Károlyi J. Csókakő vár és várbirtokai. A fejérmegyei tört, és rég. egylet évkönyve 1893. 67. l. ^[VISSZA]

130. Századok 1908. 275. Prot. Ehtört. Adattár VI. 117. 118. Ker. jkv. 12. 68. 181. 198. 201. Mokos Gy. Hercegszöllősi kánonok 121. l. ^[VISSZA]

134. Eht. Eml. 55. 100. 130. 136. 138. Mokos Gy. Hercegszől. kán. 123. Adattár VI. 122. Ker. jkv. 1600. 7. és 135. 325. N. Múz. 2077. 75. l. Egyet. levt. Ia 7, 70. Lasnár G. jelentése. ^[VISSZA]

141. Prot. Adattár VI. 97. Payr, Ehtört. Eml. 139. Ehker. jkv. 352. 359. Dan M. neve után egykorú kéz irta a jegyzőkönyvbe: "Sanctus canonizatus". ^[VISSZA]

162. Spataki Fűz. 1858. 391. Payr, Eht. Eml. 68. 128. ^[VISSZA]

164. Payr, Farkas Imre könyvnyomtató. Soproni Nemzetőr 1908. szept. 6. Fabó, Monum. I. 89. Payr, A csepregi graduál. Ev. Ehi Élet 1912. 41. Könyvszemle 1878. 269. l. ^[VISSZA]

197. Adattár VI. 11. A csepregi 1631. évi evangeliomos könyvecske szerint Lethenyei István, Galgóczi Miklós, Ságodi Gergely, Kőrösi Imre és Terbócs János voltak 1631. az ehkerület esperesei. És így öt magyar egyházmegyénk volt ekkor a Dunán túl. (M. Könyvszemle 1911. 158.) ^[VISSZA]

211. Ehker. jkönyv 1651. 356. 371. E jkönyvekben ismételten fordul elő "amazok", mely szó ellen az újabb grammatika tiltakozni szokott. ^[VISSZA]

223. Eht. Eml. 59. 79. 81. 132. Adattár VI. 52. 166. Payr S. Erdősy Sylvester János 29. Payr, Sopron eht. 362. l. Das verwirrte Ungerland. 1683. 387. l. Radvánszky, Magyar csal. élet III. 276. l. Ker. jkv. 33. 215. ^[VISSZA]

227. Mohl A. és Balics I. Lövő története. Győr 1892. 10. l. Feltűnő, hogy e címen a két ismert nevű iró a lövői könyvnyomdáról és a protestáns világ itteni másfélszázados kulturkorszakáról alig mond valamit; ellenben a legkisebb plebánusról és az utolsó bérmálásról is jól beszámol. ^[VISSZA]

239. Adattár VII. 70. 73. Pázmány, Kalauz 1766. 247. Heszegszől. kán. 122. ^[VISSZA]

245. Adattár VI. 36. 37. 44. Ker. jkv. 178. Eht. Eml. 46. 54. 80. 129. 137. 140. 145. Mokos, Hercegszől. Kán. 122. Hist. Dipl. 70. Zsilinszky III. 199. 203. Ker. jkv. 291. 321. 348. 350. 516. ^[VISSZA]

257. Adattár VII. 103. 159. 166. VIII. 91. IX. 107. Mokos, Hercegszől. Kán. 174. Szilágyi S. M. N. Tört. VI. 220. Payr, Sopron eht. 260. Szabó K. Rmk. I. 617. Payr, Eht. Eml. 211. ^[VISSZA]

275. Eht. Eml. 136. Mokos Gy. Hercegszől. Kán. 124. ^[VISSZA]

285. Payr, Eht. Eml. 74. Ehker. jkv. II. 222. Ambrosius felsőbajorországi zárdafőnöknek 1633. márc. 6. kelt bizonyítványa szerint Schiller J. T. rendtársukat testi fogyatkozása miatt egy pfalzi egyházba küldték ki eretnekek térítésére. Egyet. levtár Ia 7, 57. ^[VISSZA]

288. Békefi R. Népisk. tört. 364. Kápt. isk. t. 508. és 512. Tört. Tár. 1893. 608. Kis Ernő, A pápai főisk. tört. Pápa 1896. 10. l. Payr S. Prot. volt-e Nádasdy Tamás? 11. l. ^[VISSZA]

289. Gönczi Fabricius György, debr. püsp. Félegyházi T. újszövets. fordításához irt ajánló levélben. Debr. 1586. Tolnai F. István, Igaz Ker. tud. utára vezető Kalauz. Kolozsvár 1679. 563. Pápai Páriz F. Romlott fal felépítése. M. prot. eht. Adattár V. 144. S. Szabó József, Debreceni és spataki papok a ref. századában. 14. ^[VISSZA]

295. Mokos Gy. Hercegszőllősi kánonok 52. Kis E. Pápa v. leírása 52. 55. Sz. Molnár Albert naplója. Takáts S. Régi újsághírek. Bpesti Hírlap 1918. 290. sz. ^[VISSZA]

297. Sz. Molnár A. napl. az 1610. évről. Takáts S. Régi magyar asz-szonyok 141. l. ^[VISSZA]

314. Dézsi L. Századok 1914. 1. l. Payr, Sopr. Ehk. Tört. 143. Adattár VIII. 14. 32. Tört. Tár VII. 94. Wathay regényes életrajzát közli: Hasznos Mulatságok 1838. I. 13. 14. Kis Ernő Pápa leirása 55. ^[VISSZA]

319. Békefi R. Balatonmelléki egyházak és várak a középkorban. Bpest 1907. 85. 237. 267. Békefi-Emlékkönyv 208. l. Németh G. Adatok Nagy-Vázsony történetéből. Veszprém 1901. 38. l. ^[VISSZA]

340. Draskovich levéltár. Tört. Tár. 1890. Adattár IX. 91. Takáts S. Zrinyi M. nevelőanyja 68. ^[VISSZA]

359. Thury E. Dragoni G. és a körmendi főiskola, Prot. Szemle 1895. 309. 319. és Századok 1889. 215. Payr, Sopron eht. 129. l. ^[VISSZA]

380. Chernel, Kőszeg tört. II. 23. Thirring G. 205. 211. Vasmegye mon. 188. 189. Sopron vm. tört. II. 643. 645. és Bruckner Gy. Burg Rechnitz, Oberwarther Zeitung 1899. 47. sz. ^[VISSZA]

385. Payr, Eht. Eml. 89. 203. E. Nagy O. A győri ev. ehk. tört. 48. Sárkány J. mint egerszegi alkapítány 1670. a feleségét, Toros Katalint, ki 14 évig Batthyány Kr. főkapitány kedvese volt, megölte. Pauler, Wesselényi és társai I. 370. ^[VISSZA]

399. Molnár feleségének anyja, Cruciger Magdolna, nővére volt Luther János, a reformátor fia feleségének, Cruciger Erzsébetnek. Mind a kelten Cruciger Gáspárnak voltak a leányai. Dézsi L. Sz. Molnár A. naplója 53. l. ^[VISSZA]

405. Mokos Gy. A hercegszőllősi kánonok 122. Payr, Eht. Eml. 60. 97. 129. 132. 206. 270. Egyetemes levéltár I a 7, 134 és I a 7, 177. Ker. jkv. 360. 487. 511. ^[VISSZA]

408. Raupach, Evang. Österreich II. Forts. 95. Presbyterologia 81. Ker. jkv. 361. 503. Payr, Fláciánus lelk. 27. l. Adattár VIII. 22. 29. 53. IX. 61. Payr, Eht. Eml. 91. 147. Chernel, Kőszeg tört. I. 109. Payr, Sz. Fekete István. 19. ^[VISSZA]

413. Bruckner és Bünker i. m. Payr, Eht. Eml. 235. l. Raupach, Presbyt. 129. Hanuy, Pázmány P. levelei l. 697. Seregély B. közlem, a flövői levéltárból. ^[VISSZA]

416. Raupach, Presbyt. 144. Payr, Fláciánus lelk. 27. 30. Adattár IX. 77. Payr, Eht. Eml. 66. Felsőlövői közs. levtár. Ehlátog. jkönyvek 1652. 1661. Seregély B. Ev. Glocken 1919. 29. ^[VISSZA]

I. Nagyhöflányban a r. kath főesperes szerint 1641. évi egyházlátogatás szerint már nem voltak evangelikusok. Kápolnájában csiszolt kövekkel körülépített kénes forrás van. ^[VISSZA]

II. Rohner K. később rohonci lelkész volt. ^[VISSZA]

V. Papa Flórián locsmándi lelkész Papa wittenbergi nyomdász leszármazottja lehetett, ki a XVI. században énekeskönyveket adott ki. Locsmánd monográfusa tévesen mondja őt pápai tábori lelkésznek. Locsmándnak 1646. Rombald (Rumpold) János Jakab mag. volt a lelkésze, kit 1625. Felsőlövőn találunk. ^[VISSZA]

VI. Az 1641. évi egyházlátogatás szerint a nagymartoni lelkész szőlőjét Borbolya lakói szokták művelni, de mióta az eretnek predikátorok megrontották őket, azóta nem művelik. ^[VISSZA]

VII. Rusztnak 1641. egyházlátogatás szerint nincs lelkésze. Vida nevű tanítója pedig lutheránus. ^[VISSZA]

IX. Csepreg második ismert nevű rektora 1565. Sibolti Demeter volt. ^[VISSZA]

X. Basztifalu 1630. anyagyülekezet is lehetett, mert ekkor Dvorszky György nevű lelkésze volt. (Ker. jkv. II. 22.) ^[VISSZA]

---