egyházi rend (latin ordo, rend)

A katolikus egyház tanítása szerint az a lelki hatalom, amelyet felszentelés (latin ordinatio) útján lehet elnyerni. Ugyanakkor az egyházi rend jelenti azon személyek összességét, akik rendelkeznek ennek a hatalomnak bizonyos fokával. Az egyházi rendnek nyolc fokozata volt. A rendek felvételét mint előkészület megelőzte a tonzúra (latin tonsura = hajkorona) feladása. Az un. kisebb rendek az ajtónálló (ostiarius), a felolvasó (lector), az ördögűző (exorcista) és az oltárszolga (acolythus), ezek birtokosai elsősorban a liturgikus cselekményeknél segítkeztek. Az ún. nagyobb rendek az alszerpap (subdiaconus), a szerpap (diaconus, a püspök és a pap közvetlen segítője az egyházi ténykedésekben), az áldozópap (presbyter) és a püspök (episcopus). A négy kisebb rend és a nagyobb rendek közül az alszerpap (subdiaconus) nem szentségi rendek, míg a három utolsó szentségi rend, tehát visszavonhatatlanok. A római katolikus egyházban ma már csak a szentségi rendek léteznek. A protestáns egyházakban nincsen egyházi rend.

MA