Erdély

A középkori Magyarország egyik tartományát képező Erdély (Transsilvania, Ultrasilvania) azonosnak tekinthető a földrajzi értelemben vett Erdéllyel. Ennek határait keleten és délen a Kárpátok hegyvonulatai alkotják, nyugaton a Déli-Kárpátok Ruszka-Polyána nevű tömbje, az Erdélyi Érchegység, a Bihar-hegység és a Meszes, majd északon a Keleti-Kárpátok Ilosvai-hegységnek nevezett vonulata képezi. Ezek a hegyvonulatok veszik körbe a Maros, Szamos, az Olt és mellékfolyóik alkotta tágas medencét. Ez a terület lett központja a Mohács utáni évtizedekben fokozatosan kialakuló önálló államalakulatnak, amely az Erdélyi Fejedelemség nevet viselte. 1544-ben az erdélyi országgyűlésre érkeztek azoknak a tiszántúli vármegyéknek képviselői, amelyek a pozsonyi országgyűlésekre az ország közepén terjeszkedő török hódoltság miatt nem tudták elküldeni követeiket, és ezen a gyűlésen kijelentették, hogy a továbbiakban is az erdélyi rendek gyűléséhez kívánnak csatlakozni. A határvonal Erdély és a királyi országrész, illetve a hódoltság között a 16-17. században folytonos változáson ment keresztül a politikai- és hadihelyzetnek megfelelően. A határvonal első kijelölése a speyeri szerződésben (1570) történt meg, ahol először nevezik Partiumnak az Erdélyhez tartozó tiszántúli vármegyéket.

OT