Kéri Katalin (szerk.): Ezerszínű világ

KOVÁCS ANDRÁS:
A TANÍTÓ JÉZUS

A Názáreti Jézus része a történelemnek, de egyszersmind meg is haladja azt. Tanításának máig ható igazságai állásfoglalásra késztetik az embert. Aki megismerte tanítását, többé már nem lehet közömbös iránta. Azzal a küldetéssel kezdte meg csaknem kétezer esztendővel ezelőtt működését, hogy összebékítse az egykor harmóniában élő transzcendens és immanens világot, hidat építsen Isten és Ember között. Mindezt olyan stílusban és eszközzel tette, melyek ma is ugyanolyan jelentőséggel bírnak.


A Jézusi és a rabbinikus pedagógia hasonlóságai és különbözőségei

Az evangéliumokból egyértelműen kiderül, hogy Jézus nyilvános működéséhez hozzátartozott a tanítás, amely különböző helyeken történt. [1] "Jézus vándortanítóként tevékenykedett. Tanítói mivoltát és tekintélyét kortársai is elismerték, amikor a tanítókat megillető 'Rabbi' megszólítással fordultak hozzá." [2] Jézus és a korabeli tanítók, az "írástudók" tanítói módszerében sokféle hasonlóság található. Hisz akárcsak az írástudók, Jézus is gyakran tanított zsinagógai istentiszteleteken. Hozzá is fordultak teológiai kérdésekkel, jogi problémákkal, s emellett maga is folytatott teológiai vitákat másokkal. [3] Neki is voltak tanítványai. Jézus is, hasonlóan kortárs tanítóihoz, kedvelte a képes beszédet, főleg a példabeszédeket.

Mindezek ellenére számos különbség állapítható meg Jézus és a korabeli tanítók működése között. Az írástudók számára az alapvető tekintélyt a Szentírás jelentette. [4] Ezen belül is kiemelkedő helyet foglalt el a Tóra. Ennek magyarázatát és konkrét alkalmazását tekintették fő feladatuknak. A Tóra, azaz a Törvény értelmezéséhez kapcsolódtak a példabeszédek is. "Az írástudó kiindulási pontként a Törvény egyik cikkelyét vagy az Írás egyik kijelentését idézte. Ezt követte a példabeszéd, amely az idézett szentírási mondat szemléltetésére szolgált. A tanítványok oktatásának célja is a Törvény magyarázatában való elmélyedés és jártasság volt." [5]

A tanulók maguk választották ki mesterüket, s kérték felvételüket a tanítványok körébe. Egy tanulónak akár több mestere is lehetett. Egy bizonyos idő eltelte után függetlenné váltak mesterüktől, s önálló tanítóként működtek tovább.

"Jézus tanítói működésében a kiindulópont: öntudata, illetve precízebben: preegzisztenciája" volt. [6] Tanításának lényege, hogy általa Isten országára lehet rábukkanni. Ő is nagyon jól ismerte az Ószövetségi Szentírást, ügyesen és eredeti módon tudott bibliai szövegekre hivatkozva érvelni. Vitabeszédeit általában ellenfelei kezdeményezték, provokáló vagy kifejezetten ellenséges szándékkal, így az Írásra való hivatkozás Jézus részéről inkább az ellenfél "leszerelésére" szolgált. Természetesen a vitabeszédeken kívül is utalt a Szentírásra és gyakran idézte is. "Számára az Írásra való hivatkozás csak eszköz volt, s nem önmagában álló és önmagáért történő tevékenység. Lényegében saját működését, a megszokottól eltérő és az ellenfelek által kifogásolt magatartását s nem utolsósorban Isten országáról szóló tanítását támasztotta alá ószövetségi idézetekkel vagy utalásokkal." [7]

A tanítás egy egészen különös és ma már szinte ismeretlen emberi viszonyba van ágyazva: a MESTER és TANÍTVÁNY kapcsolatába. A mester nem csupán tanító, tanár vagy professzor, a tanítvány pedig nem csupán tanuló. Jézus nem egyszerű tanár akart lenni és nem tanulókat toborzott, hanem MESTER akart lenni, akinek TANÍTVÁNYAI vannak. [8]

Tanítványait maga választotta ki és hívta meg. Közöttük voltak olyanok is, akiket az írástudók alkalmatlannak, sőt méltatlannak tartottak a tanítványságra. Az oktatás középpontjában nem a Törvény állt, s nem is követelte meg annak ismeretét. A tanítványok abból kaptak külön oktatást, ami Jézus igehirdetésének fő témája volt, vagyis Isten országáról. (Az 1947 és 1956 között megtalált és feltárt "qumráni tekercsek" megvilágítják, hogy "milyen gondolati kontextusba tartozott Jézus üzenete 'Isten uralmáról', 'Isten országáról' és 'Isten uralmi területéről' a földön." [9] Ennek ellentétpárja nem a római idegenek politikai uralma volt, ahogy azt sokáig még a legnevesebb kutatók is gondolták, hanem a Gonosz hatalma a világban, mindenekelőtt a bűn, szenvedés, éhség, betegség és halál, amelyekkel szemben Isten üdvözítő hatalmának kellett érvényesülnie. [10]

A tanítványok nem csak "tanulók" voltak, azaz nem csak oktatást kaptak, hanem Jézus követőivé váltak: élet- és sorsközösséget vállaltak vele. Jézus megkövetelte tanítványaitól, hogy szakítsanak addigi életformájukkal, sőt a családi kötelékkel is. [11] "Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt, még saját magát is, nem lehet a tanítványom." [12]

Jézus tanítványai sohasem függetlenítették magukat mesterüktől: nem váltak önálló, külön iskola nyitására is képes tanítókká. Nekik mindenben és mindenkor Jézushoz kellett igazodniuk, és az ő "ügyét" kellett képviselniük. [13]

Jézusnál is szerepet játszott a Törvény, de nem az volt a végső tekintély és hivatkozási pont. Nem a törvény cikkelyeit szemléltette a példabeszédekkel, s az erkölcsi útmutatásokban sem az Írás szava volt a döntő. Jézus saját nevében, saját tekintéllyel és hatalommal tanított.


Tanításának módszere és eszköze a Példabeszéd

Minden pedagógus sokszorosan tapasztalja, hogy mennyire nem homogén az a közösség vagy társaság, amelyet oktatnia kell. Ha Jézus működését nézzük, azt kell megállapítanunk, hogy méginkább érzékelte ezt a nehézséget. "Neki gondolnia kellett kortársaira is, de az utókorra is. S kortársai az ókori mezőgazdasági kultúrában éltek, voltak közöttük írástudók és analfabéták egyaránt. Az utókor még sokszínűbb tömegeket és rétegeket jelent: minden kor minden emberének értenie kell tanításának lényegét." [14] Ezért alkalmazta a példabeszéd műfaját, mert így a lét fontos kérdéseire olyan képes beszédű válaszokat tudott adni, amelyek műveltség- és történelemfelettiek.

Nem csupán pedagógiai, didaktikai célzattal használta ezt a műfajt, hanem azért, mert ez a kifejezésforma felelt meg leginkább az általa hozott "üzeneteknek". Ezekben Isten uralmát összekapcsolta az emberek mindennapi tapasztalataival és így Isten uralmát egészen közel hozta hallgatóságához. "Beszél Istenről, az ő országáról, melyet az élet legmindennapibb tényeihez hasonlít. De ebben a mindennapiságban van valami nyugtalanító, ami váratlanul tör ránk, és a hallgatókat arra a következtetésre vezeti: Isten közel van, értünk van, de nem olyan, amilyennek elképzeljük." [15] Az embereket megnyitja, megfelelő magatartásra indítja. Tulajdonképpen beszélhetett volna másként is, hisz vannak a vallásos nyelvnek másfajta beszédformái is. [16] "Jézus azonban többnyire történeteket mond és hallgatói ezek alapján megértik, hogy mi a fontos Istennek ezzel a világgal kapcsolatban." [17] És éppen ezek a történetek, melyeket a mindennapi életből vett, világítják meg Jézus isteni üzenetét. Rajtuk keresztül a hallgató még ma is felfedezheti, hogy a hétköznapi tapasztalatokban, a mindennapi életben Jézus milyen távlatokat tár fel és mélyít el.

Tanítói működésében fontos szempont volt az egyénnek olyan megragadása, amely semmilyen kényszerítéssel nem jár. Teljesen meghagyja az illető szabadságát, ugyanakkor teljes lelepleződéssel, belső megvilágosodással jár együtt. "Abban az értelemben is befolyásolja hallgatóit, hogy nekik kell rájönniük szavai értelmére, melyek mindig tetteit, az ő személyét magyarázzák. Szavainak megértésén múlik magának Jézusnak az elfogadása vagy elutasítása." [18] "A példabeszédek hallgatói és olvasói belülről úgy éreznek személyes megszólítást, hogy közben nincsenek semmilyen lépésre sem kényszerítve. Saját maguktól függ, hogy elindulnak-e a Jézus-jelezte irány felé, s ha igen, mekkora tempóban és mekkora lépésekkel." [19] "Tanítását nem az izolált individuumnak, nem is a társadalomnak illetve a világnak címezte, hanem a társadalomban és a világban élő egyénnek." [20] Ezzel egyetlen célja volt: az őmellette döntő személy ne csak Istennel lépjen elszakíthatatlan kötelékbe, hanem vállalja a mikro- és makrotársadalomban is az iránta való hűséget. Az Isten országának polgáraihoz méltó radikális szeretet-programot.

Példabeszédeinek szembetűnő sajátsága még, hogy rövidek és ugyanakkor szemléletesek. Viszonylag kevés személy szerepel bennük, általában névtelenül. A szereplők közül kettőnél több egyszerre sohasem beszél egymáshoz. Helyszín és időmeghatározás nincs, a szereplők érzelmeiről általában nem történik említés. A történeteknek általában nincs külön befejezésük, olyan metaforák, amelyeknek így is megfelelő kifejező erejük van. [21] Néha előfordul, hogy Jézus valamely példabeszéd után még visszakérdez, maga is kérdést tesz fel annak, aki előtt a példabeszédet elmondta.

Mindezzel az volt a fő célja, hogy aki az általa hirdetett biztos igazságot felfedezi, az olyan életigazító tényezővé tegye azt, amelyben nevelődni, növekedni tud. Személyes kapcsolataiban olyan segítői szerepet vállalt, amely a másik teljes át- és hozzáformálódását kibontakoztathatja. "A személyt úgy tudta magához vonzani, hogy az kilépve önmagából, Jézusban és a Jézushoz kötődő társakban is önmagára talált." [22] Ez a magyarázata, hogy a lehető legkülönbözőbb felfogású és múltú embert is képes volt egy közösségbe integrálni.


Krisztus pedagógiája

Jézus pedagógiájának célja nem valami, hanem valaki, egy személy: elvezetni tanítványait a Mennyei Atyához. Ez a cél alapvetően egészségessé teszi pedagógiáját, ugyanis "minden pedagógia, amely képtelen bemutatni egy végtelen, örök, szerető személyt, mint célt - alapvetően hiányos és beteg." [23] Olyan pedagógus, aki mer komoly lemondást kérni tanítványaitól, mert tudja, hogy az Istennel való kapcsolat mérhetetlenül felette áll minden földi értéknek. Tanítványait nem csak egy végtelenül szerető személy vonzásába emeli, hanem egyben az abszolút és megkérdőjelezhetetlen értékek világába is.

Mint nevelő, gyakorolta a pozitív "kivetítést". Simonban meglátta a sziklát - az is lett, vértanúságával bizonyítva Mestere igazát. Magdolnában meglátta a tisztaságot, és Magdolna megtisztult. Léviben a nagylelkű, minden anyagi felett lévő, a meg nem fizethető értékek iránti vonzalmat, és Lévi otthagyta a vámosasztalt. Zakeusban meglátta Ábrahám igaz fiát, és Zakeus megigazult.

Ismerte övéit. Vigyázott, hogy se a sikertelenség, se a siker el ne rontsa őket. Egy pillanatra sem mond le tanítványai neveléséről. Nem mondja, hogy nevelhetetlenek, bár néha megjegyzi, hogy ezt vagy azt már tudniuk illene. Imádkozik értük és rájuk árasztja a Szentlelket. Úgy tudott egyént és közösséget tanításával "megcélozni", hogy azonnali megértés is származott belőle, de későbbi, utólagos elmélyedni tudás is. Birtokolta a másokat vezetni tudás képességét, azonban tekintélyével sohasem "nyomta agyon" a rábízottat. Mindenkor olyan emberszeretet vezérelte, mely igényes és követelő is volt. Olyan részrehajlás nélküliséget valósított meg, melyben a legkülönfélébb emberek önmagukra ismerhettek, sőt egymást is el tudták fogadni. Olyan embereszményt fogalmazott meg, mely egyszerre volt az egyén és a közösség kötelmeinek a megvilágítója. Úgy mert "én" lenni, akár a másikkal, akár másokkal szemben, hogy sohasem oldódott fel az odaadásban. Úgy tudott támaszkodni a másikra, hogy az mindig megtartotta szuverenitását. Úgy tudta megoldani konfliktushelyzeteit, hogy sohasem függesztette fel énjét és eszményeit. Olyan kapocs, híd volt, mely által tanítványai Istennel és egymással is új távlatú közösségre léphettek. [24]


Összegzés

Korunkban a keresztény pedagógia elsődleges feladata Názáreti Jézus tanító működésében tanulmányozni a MESTER-TANÍTVÁNY kapcsolatot, és arra építeni az óvodától az egyetemig, transzponálva a mai lehetőségek világába mindazt a hatalmas emberi értéket, amit ez az emberi kapcsolat jelent. Ugyanis az igazság átadása alapvetően személyek között történik, és ha ettől teljesen függetlenedik, embertelen világot építünk.


JEGYZETEK

[1] Mk. 4/1., Lk. 6/17., Mt. 5/1., Mk. 1/12., Jn. 7/14., Mk. 11/17.

[2] Kocsis Imre: A tanító Jézus. Vigilia, 1997/12. sz. 901. o.

[3] Uo.

[4] Eduard Lohse: Umwelt des Neuen Testaments, Göttingen, 1980. 82-86. o.

[5] Tarjányi Zoltán: Pedagogia Christiana. Teológia XXVIII. évf., 1993/1. sz. 62. o.

[6] Uo.

[7] Lk. 4/18-21., Lk. 6/3., Lk. 7/22.

[8] Barsi Balázs OFM: Jézus, a pedagógus. Új Ember LIV. évf., 35. sz.

[9] Hartmut Stegemann: A kumráni leletek jelentősége Jézus és a korai kereszténység megértése szempontjából. Mérleg, 1995/1. sz. 37. o.

[10] Hartmut Stegemann: A kumráni leletek jelentősége Jézus és a korai... i. m. 37. o.

[11] Kocsis Imre: A tanító Jézus. i. m. 903. o.

[12] Lk. 14/26.

[13] Rainer Reisner: Jesus als Lehrer. Tübingen, 1984.

[14] Tarjányi Zoltán: Pedagogia Christiana. i. m. 62. o.

[15] Ignazia Maria Angelini: A katolicizmus. Gondolat - Szent Gellért Kiadó, Budapest - Szeged, 1991. 33. o.

[16] Tarjányi Zoltán: Pedagogia Christiana. i. m. 63. o.

[17] Anton Steiner - Volker Weymann: Példabeszédek II. Budapest, 1994. 39. o.

[18] Uo.

[19] Uo.

[20] Ignazia Maria Angelini: A katolicizmus. i. m. 34. o.

[21] Anton Steiner - Volker Weymann: Példabeszédek II. i. m. 40. o.

[22] Tarjányi Zoltán: Pedagogia Christiana. i. m. 63. o.

[23] Barsi Balázs OFM: Jézus, a pedagógus. i. m.

[24] Tarjányi Zoltán: Pedagogia Christiana. i. m.

[25] Barsi Balázs OFM: Jézus, a pedagógus. i. m.


Vissza a könyv tartalomjegyzékéhez!