Szerzőnk nem mindennapi feladatra vállalkozik, amikor rendkívül szívós munkával feltárja és elemzi a magyar ipartörténet egyik eddig kevésbé említett ágának (faipar) gyökereit és kibontakozó fejlődését. Pedagógus lévén, mint vérbeli neveléstörténész, kézenfekvően választotta az iparoktatás kibontakozásának vizsgálatát, s ezzel hézagpótló írást kap kézbe az olvasó.

Rendkívül alapos forrás-feltárás bontakozik ki előttünk, amely igen sokrétűen színes dokumentum-kutatásra és -elemzésre épít. A történeti vezetés kerüli a száraz adatok fárasztó olvastatását. E helyett izgalmasan olvasmányos, érdekes, kíváncsiságébresztő kötetet veszünk kézbe olyan téma vonatkozásában, mely valóban novum a szakirodalomban.

A bevezetőt követően kitűnő stílusban, mesteri gondolatvezetéssel motiválja olvasóját a szerző, mely az első oldalakat olvasva, egyre inkább sikerül. A fő és alfejezetek ezután imponáló logikai sorrendben követik egymást. A szakterminológia használata elismerésre méltó.

Számomra különösen érdekesek az összehasonlító neveléstörténeti vizsgálatok a téma tekintetében. A konkrétumok egybeesnek az általam eddig ismert körképpel (lásd: Balla Antal: A legújabb kor gazdaságtörténete. Egyetemi Nyomda, Budapest, 1935.) Fericsán Kálmán kitűnő éleslátással látja meg a vonatkozó hasonlóságokat és különbségeket az európai struktúrában.

Végül és nem utolsó sorban különös értékűnek tartom a tanulmányt a tekintetben, hogy elődeink szívós erőfeszítéseit, nemzetfejlesztő tevékenységüket ábrázolva, szerzőnk tudományos értékű munkájával egyúttal magyar identitástudatunkat is fejleszti, diákban és tanárban egyaránt.

A tanulmány könyv formájában való megjelentetését feltétlen javaslom.

Pécs, 1999. szeptember 10.

Dr. Várnagy Elemér
egyetemi docens
nev. tud. kandidátus

A szerző - aki több neveléstörténeti tárgyú tanulmánnyal és előadással már bizonyította tudományos felkészültségét - ebben a könyvében jelentős kutatómunka eredményeit foglalta össze. A magyar iparoktatási szervezet, annak is különösen a középső szintje kapcsán tett forrásfeltárás monumentális és hiányt pótló munka a magyar neveléstörténet-írásban.

Fericsán Kálmán széles, az 1700-as évek végétől a XX. század elejéig tartó időszakot átfogó műve a neveléstörténet "tág" értelmezésének megfelelően, szinkrón és diakrón szemlélet együttes alkalmazásával született meg. Benne a magyar oktatási rendszer országos kiépülésének korabeli történései éppúgy helyet kaptak, mint az egykori magyar oktatáspolitikusok és tanügyi szakemberek munkásságának bemutatása. A szerző történeti vizsgálódásait kiegészítette statisztikai, demográfiai, szociológiai, politológiai, sőt irodalomtörténeti kutatásokkal. Kutatói igényességét, neveléstörténeti látásmódját példázza az a törekvés is, hogy a magyarországi eseményeket európai rendszerben, tágabb összefüggésekbe ágyazottan vizsgálja.

Néhány apróbb megjegyzést szeretnék tenni, melyek nem a mű tartalmi, hanem szerkezeti-formai oldalát érintik. Véleményem szerint a mű könyv formában való megjelentetése esetén feltétlenül szükséges a feszesebb szerkezet kialakítása (pl. az elemi tanügyről és az irodalmi művek tartalmáról szóló részek lerövidítése). A tartalomjegyzéknek az előszó elé vagy a könyv végére kell kerülnie. A lábjegyzetek minden esetben annak az oldalnak az aljára kerüljenek, ahol a jegyzetszám található. Az irodalom- és forrásjegyzékben szükséges pótolni azokat az adatokat (kiadó neve, évszám stb.), amelyek esetlegesen hiányoznak.

Ezen (technikai jellegű) pontatlanságok javítása után mindenképpen javaslom a könyv kiadását, hiszen a benne kifejtett téma, a megírásához használt forrásbázis bemutatása nóvumnak számít, és hasznos olvasmány lehet a neveléstörténet, a faipari szakképzés históriája iránt érdeklődő közönségnek.

Pécs, 1999. szeptember 16.

Dr. Kéri Katalin
egyetemi docens
Janus Pannonius Tudományegyetem
Tanárképző Intézet, Pécs

Vissza a könyv tartalomjegyzékéhez!