Bél Mátyás (Ocsova, 1684 - Pozsony, 1749)

A 18. század legnagyobb magyar tudósa. Átfogó ismeretekkel rendelkezett a társadalomtudományok valamennyi területén, valódi polihisztor volt, érthető, hogy leginkább a hon- és államismeret ekkoriban rendkívül modernnek számító témakörében tudta leginkább kibontakoztatni tehetségét. Felvidéki, félig szlovák, félig magyar iparoscsalád gyermeke volt, élete és életműve szorosan kötődik az ország észak-nyugati peremvidékén élő, többnyelvű Hungarus-értelmiséghez. Halléban, a német pietizmus centrumában tanult, Francke nagyra becsülte tehetségét. Sokat tett a kegyességi irodalom terjesztéséért. A dogmamentes pietista praktikum minden alkotását áthatja. Számos nyelven írt és beszélt, írásait mégis a Magyar Királyság összlakossága számára érthető tiszta, tudományos latin nyelven írta. Legtöbb energiáját a török hódoltság alól felszabadult Magyarország leírását tartalmazó óriási államismereti munkája kötötte le: Notitiae Hungariae novae historico-geographica (Az újkori Magyarország történeti-földrajzi ismertetése, Bécs, 1735-1742). A könyvnek az abszolutista államhatalom is nagy hasznát látta, de az mégis leginkább a fejlődésnek induló hazai gazdaság céljait szolgálta. A Notitia kötetei a magyar vármegyék legaprólékosabb földrajzi, helyrajzi, gazdasági, néprajzi és történeti leírását tartalmazzák, a nyomtatott és kéziratos levéltári források, valamint az író látott és hallott tapasztalatainak alapján. Bél Mátyás tudományos törekvései sok szempontból már a felvilágosodás felé mutatnak. Több külföldi tudományos testület is tagjává választotta, ő maga pedig egyik alapítója lett az első osztrák tudományos társaságnak. Magyar nyelv- és irodalomtörténeti tervezete (Historiae linguae Hungaricae libros duos [ ... ] edere parat, Berlin, 1713) a berlini akadémiai törekvéseihez kapcsolódik, s benne külön fejezetet szentel a magyar költészetnek. A rovásírásról megjelent fejezetben veti fel először egy magyarországi tudós társaság felállításának szükségességét. Történelmi forrásokat is kiadott (Scriptores rerum Hungaricarum veteres ac genuini, 1-3, Bécs, 1746-48) és néhányhoz, pl. Anonymushoz jegyzeteket írt.

ÁP-SzJú-UG