Széchenyi István gróf (1791-1860)

Széchenyi István 3.
Széchenyi István 5.
Széchenyi István ezüst függője
Széchényi Ferenc gróf fia, liberális politikus, a reformmozgalom egyik kiemelkedő alakja. Ifjúkorában katonáskodott, huszárkapitány lett, közben nyugat-európai tanulmányutat tett és birtokai korszerűsítésével foglalkozott. Amikor liberális tájékozódása és hazafias tettei miatt sorozatosan mellőzik, kilép a hadseregből. Már korábban rendkívül elégedetlen a Habsburg Monarchia viszonyaival, Magyarország mellőzöttségével és elmaradottságával. Világlátása és Wesselényi Miklóssal való barátsága segíti, hogy változtatási vágyának határozottabb irányt találjon: a hazai jogi, társadalmi és politikai rendszer liberális átalakításában találja meg a kiutat. A fordulatban az arisztokráciának szánja a cselekvő szerepet és bízik abban, hogy a reformoknak megnyerhető kormány kezdeményezésével vezérelhető a folyamat. A forradalommal szemben aggályokat tápláló Széchenyi a rendi csökevényekkel terhelt politikai élet mellett nagy lehetőséget látott a társadalmi cselekvésben, a politikamentes fejlesztő, szintemelő, közvéleményt befolyásoló hatású tettekben. Ezt tükrözik kezdeményezései (Kaszinó, lóversenyzés, a sport meghonosítása, művelődés támogatása). Az Akadémia alapításában egyévi jövedelmének felajánlásával döntő szerepet játszott, Hitel című könyve (1830) hatásosan fogalmazta meg az úrbéri rendszer és a rendi ellenzéki magatartás kritikáját. Véleményével azonban elszigetelődött, mert a kormány és arisztokrata társai nem hajlottak programjának elfogadására. A negyvenes években kemény vitában állt Kossuthtal és a reformellenzékkel, sikertelenül kisérletezett egy liberális középpárt alakításával, majd 1845-ben kormányhivatalt vállalt:: a Helytartótanács közelekedési osztályát vezette. 1848-ban elismerte a reformellenzéki taktika eredményességét, a nádori hatáskör körvonalazásakor szerepe volt a közjogi rendszer átalakításában és a nemzeti önállóság szélesítésében. Az első felelős minisztériumban is a közlekedési tárcát kapta, e téren alkotott átfogó javaslata kormányprogram szintjére emelkedett. Az udvar és a magyar vezetés közti ellentét éleződését látva idegileg összeroppant, és szeptembertől a döblingi elmegyógyintézetbe került. Csak az ötvenes évek utolsó harmadára nyerte vissza munkaképességét, ekkor írt műveiben az önkényuralmi rendszert bírálta. A rendőri zaklatás miatt 1860-ban önkezével vetett véget életének.

DT