Kosztolányi Dezső (1885-1936)
Kosztolányi első verseskötete, a Négy fal között (1907) - elsietettsége és egyenetlenségei ellenére - az ifjú nemzedék második jelentős teljesítménye (az Új versek után). Második kötete, A szegény kisgyermek panaszai (1910) hatalmas előrelépés: irodalmunk legegységesebb világképű és hangnemű verseskötetei közé tartozik. Már itt úgy értelmezi a gyermekkort, mint olyan teljességet, amihez képest a felnőtté válás elszegényedést, beszűkülést hoz. Egész életművének középpontban álló kérdése, a halál problematikája is meghatározó szerepet kap. A szegény kisgyermek panaszai után lírai vénája kiapadni látszik, csak a húszas és kivált a harmincas években emelkedik új magaslatra. Korai novellái közül a legismertebb az Appendicitis (1911), amelynek szürke, szorgalmas kishivatalnok hősét a vakbélműtéte során felé megnyilvánuló szokatlanul nagy figyelem kiveti élete megszokott rendjéből, s tragikomikus módon fejleszti ki saját jelentőségtudatát. Kosztolányi a Nyugatban jóval kevesebbet publikált a tízes években, mint később. Költői és szépprózai teljesítménye a két háború közti időszakban teljesedett ki igazán; részletesebb bemutatása a következő részben található.
VA |
|