Gombocz Zoltán (1877-1935)

Gombocz Zoltán
A magyar nyelvtudomány egyik legkiemelkedőbb alakja, egyetemi tanár, az MTA tagja. Univerzális érdeklődésű volt. Részt vett tanulmányúton már fiatal korában Párizsban (Rousselot-nál a kísérleti fonetika módszereit tanulmányozta), majd Lipcsében, továbbá Finnországban és Svédországban. Munkássága csaknem az egész nyelvtudományra kiterjedt, érdekelték a nyelvelméleti, nyelvfilozófiai kérdések is. Saussure-nek és irányzatának a jelentőségét korán felismerte. Rendkívül nagy műveltségű és széles látókörű tudós tanár volt, korai halála ellenére valóságos iskolát teremtett maga körül. Előbb a kolozsvári, majd 1921-től a budapesti egyetem professzora lett. 1927-től - a párizsi École Normale Supérieure-re figyelve - igazgatta az Eötvös-kollégiumot is. Főbb művei: A jelenkori nyelvészet alapelvei (1898), Nyelvtörténet és lélektan (1902-1903), Az altaji nyelvek hangtörténetéhez (1905), Honfoglalás előtti török jövevényszavaink (1908), Zur ungarischen Phoetik (E. A. Mayerrel, 1909), A finnugor nominális mondatok (1909), Képzettársítás és jelentésváltozás (1911), Die bulgarisch-türkischen Lehnwörter in der ungarischen Sprache (1912), Magyar Etymologiai Szótár I-XII. füzet (Melich Jánossal, 1914-1936), Nyelvtörténeti módszertan (1922), A magyar történeti nyelvtan vázlata IV. Jelentéstan (1926), Honfoglalás előtti török jövevényszavaink (1930), Magyar történeti nyelvtan II. Hangtan, hangtörténet, III. Alaktan (1925), Hangtörténet (1950), Syntaxis (1951).

SzI