ifj. Szász Károly (1829-1905)
Költő, műfordító. Apja Szász Károly, az 1848-as kormány közoktatásügyi államtitkára. Diákkorában, Kolozsvárott kötött barátságot Gyulai Pállal, Salamon Ferenccel és Szilágyi Sándorral. A nagykőrösi gimnáziumban magyar nyelvet és irodalmat, Arany János odakerülését követően pedig matematikát tanított. 1865-től Deák-párti országgyűlési képviselő, a kiegyezéstől a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban miniszteri tanácsos volt. 1884-től a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. 1858-ban az Akadémia levelező, 1869-ben rendes, 1899-ben tiszteleti tagjává választotta. 1860-tól a Kisfaludy Társaság tagja. 1878-tól az Akadémia igazgatótanácsának tagja, 1892-1895-ig másodelnöke, 1898-tól az I. osztály elnöke lett. 1882-ben magántanári képesítést szerzett a budapesti egyetemen. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság elnöke. Gyulai folyóiratainak és a Fővárosi Lapoknak állandó szerzője volt. Esztétikai ítéleteiben és elveiben Gyulai feltétlen híve és követője. Verseiben a családi élet, a nemzeti és a vallásos érzések kaptak hangot. Verses epikáját Arany nyomán művelte, erős utánzói gyakorlattal, de jóval szerényebb tehetséggel. Sokat fordított, s a hetvenes évektől Gyulai következetesen ráosztotta a népnemzeti iskola műfordításainak felügyeletét. Nevéhez fűződnek a következő fordítások: a Nibelung-ének (1869), Dante Isteni színjátéka, nyolc Shakespeare-darab, köztük a Macbeth és hét Molière-darab, számos Goethe-, Heine-, Schiller-, Hugo-, Lamartine-, Béranger-, Byron-, Poe-, Burns- és Wordsworth-vers. Műfordításai nagy részének ma már csak kortörténeti jelentősége van. Ő vezette a Károli Gáspár-féle bibliafordítás átdolgozását.
CsT |
|