Ábrányi Emil (1850-1920)

Költő
Költő, szerkesztő, műfordító. Ábrányi Kornél kisebb fia. 1889-től függetlenségi országgyűlési képviselő egy évig, de egy hírlapi botrány kapcsán le kellett mondania a képviselőségről. 1876-ban a Figyelő szerkesztője, a Petőfi Társaság tagja, 1880-1890 között másodtitkára, 1885-től a Koszorú szerkesztője. 1896-tól a Budapesti Napló, majd A Nap és a Nemzeti Újság munkatársa. 1866-ban tűnt föl verseivel a Fővárosi Lapok hasábjain. Felfogása szerint a költőnek az a feladata, hogy az emberiséget lelkesítse és vígasztalja és kötelessége verseiben a közéleti témákhoz való hozzászólás, a hazaszeretet és a szabadság bizonyítása. Politikai verseiben nagyrészt a hatalmas, elnyomó cár, a hajbókoló udvaronc és az önérzetes, éhező költő allegóriáját rajzolja meg. Híresek voltak háborúellenes versei. Költeményei, amelyekben Jézus, a szenvedő, kivonul a világból, Reviczkyre is nagy hatással voltak. A francia enjambement-technika átvételével és meghonosításával a versszerkezet modernizálását, az élőbeszédhez való közelítését virtuóz módon újította meg. A kiegyezés utáni két évtizedben sikere óriási volt, jóval nagyobb költőnek tartották például Reviczky Gyulánál. A század vége felé dicsősége megkopott. Fordításai közül kiemelkedő Byron Don Juanja (1884, 1892) és Manfrédja (1890), valamint Rostand Cyrano de Bergerac (1898-1899) és A sasfiók (1903) című darabja.

CsT