kognitív nyelvészet

Az 1970-es, 1980-as évektől a strukturalista és generatív nyelvészet mellett, pontosabban ezek kritikájaként új nyelvi megközelítésmódok bontakoztak, illetve bontakoznak ki. Ezek közül legígéretesebb a kognitív nyelvészet. Ennek mint irányzatnak a megszületése egy 1989-ben Duisburgban megrendezett konferenciához, az ott létrejövő Kognitív Nyelvészeti Társasághoz, illetve a Cognitive Linguistics című folyóirat megindításához kötődik.

A kogníció (a 'megismer' jelentésű latin cognosco ige főnévi származéka: 'megismerés') az emberi viselkedést meghatározó mentális (észbeli) strukturák és procedurák (eljárások) összetett rendszere (ide tartozik pl. az észlelés, az emlékezet, a tudás szerveződése). A kognitív nyelvészet a nyelvet a kogníció, a mentális megismerésrendszer részének tekinti, magyarázó elvének középpontjában a nyelv és az elme közötti kapcsolat áll. Egyébként a kognitív tudomány - amelynek része a kognitív nyelvészet is - az emberi tudás szerkezetét, reprezentációját (megjelenés, képviselet) és feldolgozását kutatja.

A kognitív nyelvészet fontos felfedezése, hogy a nyelv, a nyelvi tudás nem csupán szerkezeti jellegű, hanem eljárás- vagy folyamatjellegű (procedurális) is; a nyelvi megnyilatkozásoknak és azok részeinek a létrehozása, illetve megértése ugyanis nem pusztán egy bizonyos szerkezet érvényesülése, hanem egy mentális folyamat végbemenetele vagy végrehajtása. A kognitív megközelítés ennek következtében dinamikus leírást kísérel meg a mindenkori nyelvi interakció keretében, s a leírandó szerkezetben és folyamatban szerepet szán az emlékezetnek, a figyelemnek is.

A kognitív nyelvtan legfőbb jellemzői - elsősorban az irányzat egyik kiemelkedő képviselőjének, R. W. Langackernek a munkáira támaszkodva - a következők: 1. A nyelvtan nem autonóm, helye van benne a metaforának, a metonímiának, illetve a képes kifejezéseknek is. 2. A szemantikai struktúrákban ismeretrendszerek tükröződnek. A nyelvi és nyelven kívüli ismeretek nem különíthetők el élesen. 3. A hagyományos jelentésfelfogással szemben tagadják bármiféle abszolút igazság lehetőségét, ehelyett alternatív megközelítésmódot ajánlanak, amelyben az emberi tapasztalat és megértés játssza a főszerepet. 4. Hangsúlyozzák az emberi megismerés (pl. térérzékelés) szerepét a konceptualizációban (fogalomalkotás). 5. A metafora és metonímia a jelentés kiterjesztésének fontos eszközei. A metafora nemcsak a költői nyelv sajátja. Továbbá: a gyakran használt lexikai egységek poliszémek (többjelentésűek), és jelentéseik hálózatot alkotnak.

SzI