Eckhardt Tibor (1888-1972)

Kisgazdapárti gyűlés
Az államtudományi, majd jogi doktorátus megszerzése után közigazgatási pályára lépett. A szegedi ellenkormány sajtófőnökeként vett részt az ellenforradalomban. 1919 őszétől a Külügyminisztérium, majd a miniszterelnökség sajtóosztályát irányította. Az 1920-as években csatlakozott a Gömbös vezette fajvédő csoporthoz, amelynek egyik legműveltebb, a világnyelveken beszélő tagja lett. Több ciklusban tagja a törvényhozásnak, 1927-től a Revíziós Liga ügyvezető elnöke. Jó kapcsolatokat alakított ki az angol és amerikai diplomatákkal. Az 1920-1930-as években több ízben is járt Amerikában és Angliában. 1930-ban belépett a Kisgazdapártba, és 1932-től ő lett a párt vezére. 1934-ben Magyarország népszövetségi főmegbízottjaként működött. Az 1930-as évek második felében a demokratikus ellenzék egyik vezetője, a náci- és háborúellenes politikai összefogás szorgalmazója. 1941-ben Amerikába emigrált, és ott megalakította a Független Magyarországért Mozgalmat. 1945 után sem térhetett haza. Az amerikai politikai emigráció polgári szárnyának elismert vezetőjeként tevékenykedett.

GJ