Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1945)

Bajcsy-Zsilinszky Endre 1.
Bajcsy-Zsilinszky Endre 2.
A jogi diploma megszerzése után közigazgatási pályára lépett. 1911-ben része volt Áchim András meggyilkolásában. 1919-ben Szegeden főhadnagyként tagja lett a Nemzeti Hadseregnek. Az 1920-as évek első felében fajvédő politikus, a Szózat szerkesztője. 1930-ban megalakította a Nemzeti Radikális Pártot. Több ciklusban nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő. 1935-ben Tarpán a kormánypárt és a közigazgatási apparátus erőszakkal megbuktatták. Ekkor belépett a Kisgazdapártba, amelynek hamarosan egyik tekintélyes vezetője lett. A háború alatt határozottan fellépett a német orientáció és a nyilas térhódítás ellen. A háborúellenes antifasiszta mozgalom elismert vezetője. 1944-ben a német megszálláskor fegyverrel szállt szembe az őt letartóztató németekkel. A fogságból a kiugrási kísérlet előestéjén szabadult. Illegalitásba vonult, és az ellenállás irányítójaként - árulás folytán - 1944. november 23-án ismét letartóztatták. A nyilasok Sopronkőhidára hurcolták, halálra ítélték és 1944 Karácsony vigiliáján kivégezték.

GJ