Kéri Katalin: A tudás kapui (Szöveggyűjtemény) (JPTE-PSZM - Tárogató Kiadó, Budapest, 1995.)
V. - XVII. század
[59] ERASMUS: A FEJEDELEM SZÜLETÉSE ÉS NEVELTETÉSE


      Egyébként ahol a fejedelem születéssel és nem választással lesz azzá, ami egykor néhány barbár népnél is meg szokott történni, tanúsítja Arisztotelész, ott a fejedelem iránti legfőbb reménykedés annak helyes neveltetésétől függ. Hogy aztán ez a neveltetés milyen eredménnyel alkalmazható, az már a nevelendő buzgalmából állapítható meg, amire viszont a választási jog esetén egyáltalán nincs lehetőség. Ezért aztán korán, ahogy mondani szokták, már a bölcsőtől kezdve üdvös gondolatokkal kell megtölteni a leendő fejedelem még üres és romlatlan keblét, és rögtön a gyermeki lélek ugarába kell belehinteni a becsületesség magvait, hogy azok lassacskán, az évek haladtával és a tapasztalat megszerzésével együtt kicsírázzanak, megérjenek és egyszerre s mindenkorra, az egész életre meggyökerezzenek. Mert semmi sem rakódik le és ivódik be oly mélyen, mint az, amit az első években vetettek belénk, s hogy azokban az években mivel itatódtunk át, az mindnyájunk számára fontos, de a fejedelem számára különösen nagy jelentőségű.
      Ahol a fejedelem kiválasztására nincs lehetőség, ott különös figyelemmel kell kiválasztani azt az embert, aki majd a leendő fejedelmet nevelni fogja.

      Mindenféle nevelésben, de főleg a fejedelem nevelésében mértéktartásra van szükség, a nevelő szigorúsága ugyan nyomja el a kor pajkosságát, mindazonáltal a vele párosuló erkölcsi nyájasság enyhítse, fűszerezze a nevelő keménységét.
      A leendő fejedelem nevelője olyan legyen - Seneca okos mondása szerint -, hogy tudjon dorgálni sértés nélkül, és tudjon dicsérni hízelkedés nélkül; a tanítvány pedig tisztelje őt szigorúsága miatt, és szeresse erkölcsi kedvessége miatt.

      Még a dadák sem lehetnek akárkik, akikre rábízhatják a birodalom számára született gyermekeket, ők is legyenek becsületesek, és feladatukra jó előre figyelmeztessék és oktassák ki őket. Játszótársakat sem engedhetünk hozzá akárkiket; csak jó természetű és tisztességtudó gyermekek lehetnek ezek, akiket szabad emberhez méltó módon és erkölcsösen oktattak és neveltek. A pajkos, iszákos és a csúnya beszédű ifjakat, különösen pedig a hízelkedők raját távol kell tartani mindaddig, míg a nevelésben meg nem erősödik a lelke.

      Mindaz, aki elvállalja a fejedelem nevelésének feladatát, újra meg újra gondolkodjék el azon, hogy amit ő vállal, az nem hétköznapi dolog, hanem a legnagyobbak legnagyobbika, és egyúttal a legveszélyesebbike is. Elsősorban lelkülete legyen erre a feladatra méltó; ne azt nézze, hogy hány püspökséget tud majd ebből szerezni, hanem azt, hogy milyen módon tudja majd a haza reményeit teljesíteni, amely bízott benne, hogy a fejedelmet derék emberré neveli.
      Gondold meg, nevelő, hogy mennyivel tartozol a hazádnak, amely jólétének teljességét reád bízta. Tőled függ, hogy az isteni hatalom valami üdvös dolgot készít-e számára vagy pedig valami ragályos dögvészt.
      Akire tehát az ország rábízza gyermekét, az először is állapítsa meg okosan, hogy milyen irányba induljon. Bizonyos jelekből már a serdülőkorban is meg lehet állapítani, hogy az ifjú mire hajlamos: haragra vagy önteltségre; kegyhajhászásra vagy dicsőségvágyra; bujálkodásra, kockázásra vagy pénzszerzésre; bosszúállásra vagy háborúra; féktelenségre vagy zsarnokoskodásra. Mikor aztán kipuhatolta, hogy melyik vétek felé hajlik tanítványa, először ott igyekezzék hasznos rendelkezésekkel és alkalmas utasításokkal megerősíteni lelkét, és törekedjék a még engedékeny jellemet az ellenkező magatartás felé terelni. Ha viszont észreveszi, hogy természete hajlik a becsületes dolgok felé, vagy ha csak olyan vétkek vannak benne, amelyek könnyen jóra fordíthatók, mint például a törtetés vagy pazarlás, akkor főleg ezekkel foglalkozzék, és természetének értékes tulajdonságait ápolgatással segítse.
      Nem elég csak intézkedéseket foganatosítani, és ezekkel távol tartani tanítványunkat a helytelentől, vagy ezekkel ráirányítani figyelmét a tisztességes dolgokra, ezeket bele is kell vésni, oltani, sulykolni, mégpedig az emlékeztetésnek mindig más és más formájával, hol egy velős mondással, hol meg egy kis mesével; hol egy hasonlattal, hol meg egy példával; hol egy szállóigével, hol meg egy közmondással; és ezeket be kell vésni gyűrűkbe, ráfesteni táblákra, hozzáírni családfákhoz, és feljegyezni minden másra, amiben az ifjúkor gyönyörködik, hogy mindig szeme előtt legyen, még akkor is, ha mással foglalkozik.

      Nagyon korán kezdje el munkáját a nevelő, hogy a zsenge érzelmek közé akkor hintse el az erény magvait, amikor a lélek még mentes mindenféle bűntől, és amikor a nevelő ujjai alatt még bármilyen forma felvételére képes. Megvan a bölcsességnek is a maga gyermekkora, aminthogy megvan a jámborságnak is. Ugyanazt kell tennünk mindig, de más körülmények között másképp. A kisgyermekbe kellemes mesékkel, vidám történetekkel és szép példázatokkal plántáljuk be azokat a dolgokat, amelyekre később majd komolyabb módszerekkel fogjuk tanítani.
      Ha néhány kép kissé érdekesebbnek tűnik, azokat a nevelő vidám előadással enyhítse és édesítse. Ha másokat dicsér, tisztességes és megfelelő szavakkal tegye, ha egyénileg dorgál, tegye úgy, hogy a feddés keménységét beszédének bizonyos kellemességével enyhítse, különösen akkor, ha tanítványa már serdültebb korú.
      Mindenekelőtt és alaposan azt kell a fejedelem lelkében elültetni, hogy Krisztusról minél jobb véleménye legyen, a megfelelő módon összegyűjtött tételeit tüstént szívja fel magába, mégpedig közvetlenül azokból a forrásokból, ahonnan nemcsak tisztább vizet meríthetünk, hanem hatásosabbat is. Magyarázzuk meg neki, hogy amit Krisztus tanít, az senkire sem vonatkozik jobban, mint a fejedelemre.

Fordította: Csonka Ferenc

Rotterdami Erasmus: A keresztény fejedelem neveltetése
      (Európa, Budapest, 1987.) 11-12., 14-17., 19-21. o.