Kéri Katalin: A tudás kapui (Szöveggyűjtemény) (JPTE-PSZM - Tárogató Kiadó, Budapest, 1995.)
XVII. - XIX. század
[86] LENZ: A NEVELŐ


TANÁCSOS:
      Engemet atyám nyilvános iskolába járatott, még haló poraiban is áldom érte, és úgy remélem, hogy Fritz fiam valamikor ugyanígy fog cselekedni.

TISZTELETES:
      Igen, de erről sokat lehetne beszélni, uram! Én a magam részéről nem osztozom nagyságod véleményében. No persze, ha a nyilvános iskolák valóban olyanok volnának, amilyeneknek lenniök kellene. Ámde azok a jámbor teremtmények, akik az osztályokat vezetik, a szőrszálhasogató módszerek, amelyeket alkalmaznak; az ifjúság körében elharapódzó romlott erkölcsök...

TANÁCSOS:
      És kinek a bűne mindez? Kicsoda bűnös ebben, ha nem kegyelmetek, himpellér házinevelők? Ha kegyelmetek nem késztetnék a nemesembereket afféle képzelgésekre, hogy egész kis udvart rendezzenek be maguknak, ahol uralkodóként a trónuson ülnek, míg nevelők és mamzellek, meg egy egész hordára való naplopó hódolnak nekik - akkor nyilvános iskolába kellene járatniuk fiaikat, és akkor azzal a pénzsummával, amelyből manapság csemetéiket úri tökfilkókká nevelik, az iskolai alapítványt gyarapítanák; ebből a pénzből okos embereket lehetne alkalmazni, és minden jóra fordulna; a diákocskának tanulnia kellene valamit, hogy effajta intézetben megállja a helyét; és az úrficska, ahelyett, hogy a papák és nénikék szeme elől - akik elvégre nem árgusok - ügyesen és illedelmesen rejtegetné naplopását, kénytelen volna fejét megerőltetni, hogy megállja helyét a polgári ifjakkal szemben, ha ugyan egyáltalán különbözni akar tőlük. Ami az erkölcsöket illeti, azok igazán maguktól adódnak. Elegendő volna, hogy az ifjú ne mindjárt gyermekkorában tanulja meg az egész tisztelt nemes rokonság módjára, orrát magasabban hordani, mint mások, és hányaveti módon, fölényesen ostobaságokat beszélni, és úgy nézni az emberek arcába, amikor azok kalapot emelve köszöntik, hogy rögtön lássék: a köszöntés viszonzására ne várjanak. Az ördög vigye el a finom erkölcsöket! Az ember tarthat táncmestert odahaza a fiának, magával viheti a fiút tisztes társaságba, de semmiképp sem szabad kiszakítani iskolatársai köréből, mert ezáltal a fiúnak megerősödik az a véleménye, hogy különb teremtmény a többinél.

TISZTELETES:
      Nincs időm (előhúzza óráját), hogy tovább vitázzam nagyságoddal, de annyit bizonyosan tudok, hogy a nemesemberek egyáltalán nincsenek az ön véleményén.

TANÁCSOS:
      Akkor hát a polgároknak kellene az én véleményemen lenniök. A nemesembereket majd csak ráviszi a szükség más gondolkodásra, és reménykedhetünk szebb időkben. Ördög és pokol, vajon mi lesz a mi nemességünkből, ha gyermekeink mellett egyetlenegy embernek kell mindentudónak lennie? Feltételezve azt az elképzelhetetlen lehetőséget, hogy ez az ember polihisztor volna, akkor is; honnét meríthet egyetlen ember lelkesedést, bátorságot és cselekvőerőt ahhoz, hogy minden erejét egyetlen tökfejre fordítsa, kiváltképpen akkor, ha az apa és az anya lépten-nyomon beleszólnak a nevelésbe, és a hordónak, melyet töltöget, újra meg újra kiütik a fenekét?

Fordította: Radó György

Lenz: A nevelő - Világirodalmi antológia III. kötet
      (Szerkesztette: Sőtér István és Halász Előd,
           Tankönyvkiadó, Budapest, 1962.) 742-743. o.