Kéri Katalin: A tudás kapui (Szöveggyűjtemény) (JPTE-PSZM - Tárogató Kiadó, Budapest, 1995.)
XVII. - XIX. század
[83] ROUSSEAU GYERMEKKORÁRÓL ÉS IFJÚSÁGÁRÓL


      Olyan családban születtem, ahol erkölcs és jámborság uralkodott, később egy mélységesen bölcs és vallásos lelkésztől kaptam szelíd nevelést: így sajátítottam el még zsenge koromban azokat az elveket és szabályokat, mások szerint talán előítéleteket, amelyek sohasem hagytak el egészen. Gyerekfejjel, magamra hagyva, engedve a hízelgésnek, a hiúság csábításának, a remény ábrándképének és a kényszernek, katolikussá lettem, de mindig megmaradtam kereszténynek, és a megszokás ereje folytán szívem csakhamar őszintén hozzánőtt új vallásomhoz. Warens-né intelmei és példája megerősítettek ebben a vonzódásban. A vidéki magány, ahol ifjúságom legszebb éveit töltöttem, a jó könyvek, amelyeket teljes odaadással tanulmányoztam, mellette még inkább kibontakoztatták természetes hajlandóságaimat és szívbeli érzelmeimet, s csaknem féneloni hitbuzgalommal töltöttek el. Az elmélkedő elvonultság, a természet tanulmányozása, a világegyetem szemlélése mindig arra készteti a magányost, hogy a dolgok teremtője felé lendüljön és édes nyugtalansággal keresse mindannak a célját, amit lát, s mindannak az okát, amit érez.

Fordította: Réz Ádám

Rousseau: A magányos sétáló álmodozásai
      (Magyar Helikon, Budapest, 1964.) 45-47. o.