[100] UNAMUNO: A FELSŐOKTATÁS HELYZETE SPANYOLORSZÁGBAN Közöttünk még fétis a műveltség. Lehet, hogy ez nélkülözhetetlen, s kötelességünk, hogy eme fetisizmust életben tartsuk, hogy aztán ebből - vagyis a hit lehető legalacsonyabb rendű formájából - vonjuk majd ki a tiszta és szabad - s főképpen a dogmáktól szabad - hitet: magát a hitbe vetett hitet. Mindig valakiben hiszünk, nem pedig abban, amit mond. Hitünk - vagy ami a helyébe lép, hitünk módja - a tekintélyre épül. "A tudomány azt mondja, hogy...". "A tudomány azon a véleményen van, hogy...". "A tudomány azt tanítja, hogy...". A tudomány immár bálvánnyá lett. Egy angol felfedezőt, aki sátrában ülve a frissen érkezett újságokat olvasta, egy alkalommal körülvették az egyik törzs bennszülöttei. Amíg az angol le nem vette a szemét az újságokról, addig a négerek sem őróla; meg voltak ütközve azon, hogy egy felsőbbrendű ember, egy félisten hosszú órákat tölt el azzal, hogy néhány papírdarabot bámul. A négerek tanácskoztak maguk között, s amikor a fehér ember befejezte az olvasást, azt az ajánlatot tették neki, hogy nagyon jó áron megveszik azokat a papírokat. A felfedező meglepődött, s megkérdezte tőlük, hogy miért van szükségük rá; erre azt válaszolták, hogy a papírok bizonyosan valamilyen varázslatos hatással vannak a látásra, ha ő ennyi ideig figyelmesen szemlélte őket. S ez a helyzet nálunk is; az újságokat varázserejük miatt vásárolják. S Isten őrizze meg a vásárlók látását! Az apák fiaiknak megveszik a tudományt, mivel az valószínűleg jót tesz a szemnek. Ó, az érettségi sikkes dolog! Az apád fajankó volt, légy legalább te művelt ember. Művelt! Mi mindent is tudnék csinálni, ha művelt lennék! Nem kellene alantas szerepet játszani a társadalomban. Sőt, a műveltség még a menyasszony-szerzés szempontjából sem jön rosszul. Elvégre egy karrier előtt álló fiú... Ismétlem: maga a titulus nem ad tudást. Az apák azonban - nem is rossz érzékkel, lehetőségeikből és a dolgok itteni állásaiból kiindulva - nem tudást akarnak vásárolni fiaiknak, hanem titulust. Az utóbbival ugyanis jobban lehet boldogulni, mint az előbbivel. A titulus tudást nem ad, kiváltságot azonban igen, ami a tudásnál kézzelfoghatóbb, vagy legalábbis könnyebben kicserélhető valami kézzelfogható dologra. Ami pedig a tudományt illeti, igen szerencsés véletlen, ha a varázsgömbbe is belebotolhatunk. Titulusok, rangok! Emberek? Ugyan miért lenne szükségünk emberekre? Nekünk diplomásokra van szükségünk! S mondjanak bármit a tönkrement doktorok, sokkal hamarabb hal éhen az az egyszerű ember, aki manapság csak a lehető legkevesebbet érte el az életben, mint valamely diplomás. Szegény ugyan, szegény, de hidalgó! Az egyetemi végzettség nemesi titulus, s így is tartják számon. Ha azt akarjuk, hogy a tudomány megerősödjön és ne fusson ismét zátonyra, akkor szét kell zúzni ezt a fetisizmust. A tudománynak meg kell találnia a medrét, akárcsak a végtelen tengernek, melyből esőfelhők párállnak és ugyanakkor befogadja a folyók vizét, anélkül, hogy ő maga a medréből kilépne. Meg kell semmisíteni azt a sötét babonát, hogy a tudománynak kell elhoznia az emberi boldogságot, hogy a tudománynak mindent át kell itatnia; meg azt, hogy minden tett tudományos legyen úgy, hogy egyúttal természetes, őszinte, sőt vallásos is. A haladáspártiak pedig keressék a boldogságot másfelé. A hívők misére járnak vasár- és ünnepnapokon vagy akár naponta, ha úgy adódik. Elmondják a rózsafüzért, s ezzel vallási kötelességüket egész napra teljesítették. Letudni a gondot - mondják a hívők a vasárnapi misehallgatásra. S miként a vallás nem éltető levegő, hanem merő babona, úgy merő babona a tudomány is. Meg kell teremteni az oktatásba vetett igazi hitet; ez pedig csak akkor lehetséges, ha hittel, eleven hittel oktatunk. Az oktatás legnagyobb munkáját minálunk az jelenti, hogy az oktatásnak meg kell hirdetnie saját nélkülözhetetlenségét. A mi oktatásunk viszont kiöli az emberből a tanulás iránti vágyat. (...) Az általános iskolai tanítót általában lenézik; botorság lenne tagadni. azt gondolják, hogy foglalkozása nem férfiemberhez méltó. Miféle dolog taknyos kölykök orrát törölgetni?! Szegény ember! A gyermek rosszalkodik otthon, molesztálja a szülőket... "Gyerünk az iskolába! Majd megmondom a tanítónak, hogy szedjen ráncba téged, adta csibész kölyke! (Félre) Nekem oly terhes ez a fegyelmezés...!" Aztán meg... ne terhelje túl a gyermeket... ne tömje tele a fejüket... Nőniük kell. Hisz annyit kell majd tanulniuk!... A szegény iskolamester körül emellett még egy szörnyű bűvös kör is kialakul; több pénzt, nagyobb fizetést azért nem kap, mert nem érdemli meg, többet tenni pedig azért nem érdemes, mert nem fizetik meg. Mivel nincs tudása, így pénze sincs és mivel nincs pénze, hiányzik a tudása is. S szegény feje ráadásul még nagy szónoklatok tárgya is, melyek hol tréfásak, hol pedig feddőek. Aztán meg a mi ifjúságunk - mivel híján van a figyelemnek - annyira, de olyannyira nehéz felfogású! Hamar kifárad. Hiszen hozzászoktatták a dogmákhoz és a kinyilatkoztatásokhoz, ahhoz, hogy majd szájába repül a sült galamb, így hát hamar elfogy az ereje, ha meg kell küzdenie valamiért. Élcelődéssel lehet csak felkelteni és erőnek erejével ébren tartani a figyelmét. Étvágygerjesztő kell neki, mert figyelme igen lanyha. Nincs unalmasabb számára az úgynevezett locsogásnál; ezen pedig rendszerint olyasmit értenek, aminek van valami magas mondanivalója. Fordította: Csejtei Dezső
Ész-élet-egzisztencia I. - Egyetem, nevelés, értelmiségi lét (Szerkesztette: Csejtei Dezső, Dékány András, Simon Ferenc, Társadalomtudományi Kör, Szeged, 1990.) 278-280. o. |