Kéri Katalin: A tudás kapui (Szöveggyűjtemény) (JPTE-PSZM - Tárogató Kiadó, Budapest, 1995.)
XVII. - XIX. század
[99] RENAN: IFJÚSÁGOM


      A nevelés, melyben a derék papok részesítettek, irodalommentes volt, amennyire csak lehetett. Nagyon sok latin verset faragtunk; de hogy az ifjabbik Racine Vallás című költeménye óta is írtak francia verset, azt nem vették tudomásul. Lamartine nevét csak gúnyos mosollyal ejtették ki; Victor Hugónak létezéséről sem tudtak. Francia verset írni, veszedelmes foglalkozásszámba ment és kicsapatás járt volna érte. Ez az oka részben annak, hogy gondolataimat nem tudom rímekbe szedni, amely képességem hiányát azóta gyakran fájdalmasan érzem; mert mozdulat és ritmus sokszor verssé alakul tollam nyomán, de valami legyőzhetetlen képzelettársulás hatása alatt kerülöm a szótagok összecsengését, amelyet a régi megszokás következtében hibának vélek és amely elől mestereim tanításai nyomán szinte félelemmel hátrálok meg. Történelmet és természettudományt szintén édeskeveset tanultunk. Kárpótlásul viszont elég bőséges matematikai oktatást kaptunk. Én szenvedéllyel vetettem magamat a matematikára; ezek az elvont műveletek éjjel-nappal foglalkoztattak. Tanárunk, a derék Duchesne abbé, kivételes gonddal foglalkozott kettőnkkel: velem és versenytársammal, Guyomar barátommal. Mindig együtt mentünk haza a kollégiumból. A legrövidebb út hazafelé a főtéren keresztül vezetett s lelkiismeretes fiúk lévén, eszünkbe sem jutott, hogy letérjünk az ésszerűség diktálta útról; de ha valami érdekesebb feladatot kellett megoldanunk, az óra után is folytattuk a vitatkozást és ilyenkor a közkórház felé kerültünk. Erre tudniillik széles, de mindig zárt kapuk mellett kellett elhaladnunk és ezekre írtuk krétával a számításainkat; talán ma is ott vannak még, mert a kapuink nagy kolostorok kapui voltak, és az ilyen házakban nem változik soha semmi. (...)

      A történelem tanítása volt a másik, igen elevenen ható szellemi erő. Richard abbé a modern iskola szellemében, kitűnően tanította ezt a tárgyat. Nem tudom, miért kellett abbahagynia a tanítást éppen az én évfolyamom kellős közepén; utódja, aki egyébként sokat dolgozott, beérte azzal, hogy régi jegyzeteket olvasott fel, melyeket modern művekből vett részletekkel frissített fel. Nos, e modern művek között, amelyeknek hangja néha ugyancsak elütött a jegyzetek ósdi megszokottságától, akadt egy, amely sajátságos hatást tett rám. Mihelyt kezébe vette a tanár, mihelyt olvasni kezdte, abba kellett hagynom a jegyezgetést; harmóniája megragadott és valósággal mámorossá tett. Michelet volt az, a Franciaország története V. és VI. fejezetének csodálatos részletei. Így hatolt be hozzám a kor lelke, egy repedező vakolatú fal minden kis hasadékán keresztül. Kiforrott erkölcsi diszpozíciókkal, de mint teljesen tudatlan fiú, kerültem Párisba. Itt kellett felfedeznem mindent. Csodálkozva hallottam, hogy a világiak között is akadnak komoly és tudós férfiak; láttam, hogy más is van, mint az ókor és az Egyház, és főként, hogy van jelenkori irodalom, mellyel érdemes foglalkozni. XVI. Lajos halála nem jelentette többé számomra a világ végét. Eszmékre, érzésekre bukkantam, melyek sem az ókorban, sem a XVII. században nem találtak kifejezésre.

Fordította: Bíró Sándor

Renan: Ifjúságom
      (Dante, Budapest, é. n.) 21-22., 119-120. o.