Kéri Katalin: A tudás kapui (Szöveggyűjtemény) (JPTE-PSZM - Tárogató Kiadó, Budapest, 1995.)
V. - XVII. század
[63] VIVES: HAZATÉRÉS ÉS GYERMEKJÁTÉKOK


Tuliolus, Corneliola, Scípio, Lentulius,
anya, tanító, cselédlány és cseléd

Corneliola:
     - Jókor megjöttél, Tuliolus. Nincs kedved kicsit játszani?

Tuliolus:
     - Még nincs, majd később játszunk.

Corneliola:
     - Mi van a kezedben?

Tuliolus:
     - Ismételni való, amit a tanár adott, hogy tanuljam meg kívülről.

Corneliola:
     - És mi ez?

Tuliolus:
     - Nézd!

Corneliola:
     - Milyen jelek ezek? Azt hittem, festett hangyák! Anyám! mennyi festett hangyát és szúnyogot hoz Tuliolus az ábécéskönyvében!

Tuliolus:
     - Hallgass, bolond, ezek betűk.

Corneliola:
     - Hogy hívják ezt az elsőt?

Tuliolus:
     - A.

Corneliola:
     - Miért az a az első, és nem ez a másik?

Anya:
     - És miért vagy Te Corneliola és nem Tuliolus?

Corneliola:
     - Mert így hívnak.

Anya:
     - Ezekkel a betűkkel ez épp így van. De menj már játszani, fiam.

Tuliolus:
     - Itt van az ábécéskönyvem és a palavesszőm; ha valaki hozzányúl, az anyukám megveri. Nem így van-e, anyám?

Anya:
     - Igen, kisfiam.

Tuliolus:
     - Scípio, Lentulius, gyertek játszani!

Scípio:
     - Mit játszunk?

Tuliolus:
     - Gurigassunk diót.

Lentulius:
     - Van nálam pár szem, és ezek a töröttek meg romlottak.

Scípio:
     - Fogadjunk dióhéjba!

Tuliolus:
     - Mi hasznom lenne belőle? Jóllehet, huszat is nyernék, nem lenne belül semmi, amit megehetnék.

Scípio:
     - Én, ha játszom, nem eszek. Ha enni akarok valamit, hazamegyek anyámhoz. Ezek a dióhéjak arra jók, hogy házikókat építsünk a hangyáknak.

Lentulius:
     - Játsszunk páros-páratlant gombostűkkel.

Tuliolus:
     - Jobb lenne, ha csontokat hoznál.

Scípio:
     - Hozzál, Lentulius!

Lentulius:
     - Ott vannak.

Tuliolus:
     - Milyen porosak és olyan piszkosak, és nincsenek eléggé letisztítva a hústól. Nem is simák. Dobd el!

Scípio:
     - Ki a kezdő?

Lentulius:
     - Én vagyok. Mibe fogadunk?

Scípio:
     - A szíjakba.

Lentulius:
     - Nem akarom elveszíteni őket, mert otthon a dajka megver.

Tuliolus:
     - Mi legyen a tét, ha legyőzlek?

Lentulius:
     - Fricskák.

Tanító:
     - Mi ez itt a földre dobva? Széttépitek a ruhátokat és a zoknitokat, és ráadásul ilyen piszkos helyen. Miért nem sepritek fel előbb a földet, és úgy ültök le. Hozz egy seprűt!

Tuliolus:
     - Szóval, mibe fogadunk?

Scípio:
     - Egy gombostű minden pontért.

Tuliolus:
     - Kettő jobb volna.

Lentulius:
     - De nekem nincs tűm, a tű helyett tegyünk inkább cseresznyeszárakat.

Tuliolus:
     - Hagyd ott! Játsszunk úgy, hogy én, te és Scípio.

Scípio:
     - Én a gombostűimmel akarok játszani.

Tuliolus:
     - Adj először csontot, majd nyersz a fogadáson.

Scípio:
     - Nem biztos, mert te csalsz a játékban.

Tuliolus:
     - Ki csal, mikor azt mondod a fehérre, hogy fekete?

Scípio:
     - Csúfolj, amennyit csak akarsz, de most nem te fogod elvinni a tűket.

Tuliolus:
     - Jól van, megbocsátok, de játsszuk már az elsőt, és jó szerencsét adjon nekem az Isten.

Scípio:
     - Vesztes vagy.

Tuliolus:
     - Gyerünk, a téteket.

Lentulius:
     - A csontokat, kérlek!

Tuliolus:
     - Gyerünk a maradékkal!

Lentulius:
     - Gyerünk!

Cselédlány:
     - Vacsorázni, gyerekek! Sose hagyjátok abba a játékot?

Corneliola:
     - Ez a játék unalmas, játsszunk festett kavicsokkal!

Tuliolus:
     - Fessünk köröket erre a kőre szénnel és mésszel.

Scípio:
     - Én jobban szeretem a vacsorát, mint a játékot, visszaveszem a gombostűimet, mivel a csalásaitok miatt vesztettem el.

Tuliolus:
     - Emlékezz csak vissza, tegnap te raboltad ki Cetegót. Senki nem tud mindig szerencsés kézzel játszani.

Corneliola:
     - Hozd a kártyát, kérlek, a kredencen van, balra.

Scípio:
     - Jobb lenne inkább máskor; most nincs időm, mert már túl sokat időztem, félek, hogy a dajkám puszta haragból vacsora nélkül zavar ágyba. Te, Corneliola, hozd el holnap délután ezeket a kártyákat!

Corneliola:
     - Ha megengedi anyánk; jobb volna most játszani, mikor megengedte.

Scípio:
     - Többet ér most vacsorázni, mivel hívnak.

Cselédlány:
     - Sose hagyjátok nekem, hogy nézzem, ahogy játszotok?

Corneliola:
     - Hagynánk mi szívesen, ha te meg hagynád hogy játsszunk; de mivel téged szórakoztat, ha nézed a játékunkat, neked meg hagynod kell, hogy játsszunk.

Cseléd:
     - Szevasztok gyerekek; Mikor jöttök? A vacsora már félig kész van, csak kevés hiányzik, ki kell venni a húst, és tálaljuk a sajtot és almákat.

Fordította: Kéri Katalin

Vives: Obras Completas II. kötet Latin gyakorlatok - Dialógusok V.
      (M. Aguilar, Madrid, 1947.) 890-891. o.