[73] BACON: ESSZÉK Mivel a szokás a legfőbb irányítója az ember életének, minden módon azon legyünk, hogy helyes szokásokat vegyük föl. A szokás, annyi bizonyos, akkor a legtökéletesebb, ha ifjú éveinkből ered: ezt nevezzük nevelésnek; valójában nem más ez, mint idejekorán fölvett szokás. Könnyű belátni, hogy mennyivel könnyebben alkalmazkodik szájberendezésünk a különféle hangokhoz és kifejezésekhez a nyelvek elsajátításában, mennyivel rugalmasabbak az ízületek mindenféle nehéz testgyakorlathoz és mozgáshoz az ifjúkorban, mint később. Való igaz, hogy aki későn tanul, az már nem olyan hajlékony, kivéve az olyan elmét, amely képes felvenni a küzdelmet a betokosodás ellen, nyílt marad s folytonosan kész újjal gyarapodni; ez azonban rendkívül ritka. Ha azonban a szokás ereje önmagában és elszigetelten is ilyen nagy, mennyivel nagyobb, ha egyesülten, csoportban, testületben érvényesül. Mert ott a példa tanít, a társas együttlét megerősít, a versengés ösztönöz, a dicsőség szárnyat ad: ilyen környezetben a szokás ereje felemel. Szent igaz, hogy az erény az emberi természetben megsokszorozódik a szép rendet tartó és fegyelmezett társadalom által. A köztársaságok és jó kormányzatok a már megteremtett erényt táplálják, de a magvakon nem sokat javíthatnak. A szörnyű az, hogy a leghatékonyabb eszközöket manapság a legkevésbé kívánatos célok érdekében használják föl. Van sok szülő, különösen anya, aki - gyakran részrehajlásból, s olykor nagyon is méltatlanul - nem egyformán szereti minden gyermekét; mint bölcs Salamon mondja: A bölcs fiú megvidámítja az ő apját, a gonosz fiú szégyent hoz az ő anyjára. Tapasztalhatjuk, hogy ahol tele a ház gyermekekkel, ott az egy-két legidősebbel törődnek, közben pedig hagyják, hogy a legfiatalabbakból semmirekellő váljék, noha gyakran épp a korban ezek között levők bizonyulnak a legjobbnak, akikről pedig jóformán tudomást sem vesznek. A szülők szűkmarkúsága a gyermekek zsebpénze dolgában hiba, s ártalmukra lehet: lealacsonyítja őket, kétes ügyeskedésre tanítja, rossz társaságba sodorja és hajlamossá teszi őket a habzsolásra, ha bőségbe jutnak: a legjobb receptnek az bizonyult, hogy ne takarékoskodjék a szülő a szigorral gyermekei irányában, de a pénzével sem. Ostoba szokás (amely a szülők, iskolamesterek és szolgák között egyaránt dívik), hogy vetélkedést szítanak és táplálnak a fivérek között, ami gyakran villongásra vezet férfikorukban, és zavart okoz a családi életben. Az olaszok alig tesznek különbséget gyermek, unokatestvér, közeli rokon csemete között: ha egy törzsökből valók, nem törődnek azzal, hogy saját testükből szakadtak-e ki. És, az igazat megvallva, a természetben is nagyrészt így van ez, hiszen tapasztalhatjuk, hogy az unokaöcs gyakran a nagybátyjára vagy más rokonára üt inkább, mint szülejére, a vér szeszélye szerint. Már korán döntsék el a szülők, hogy milyen hivatásra és iskolába adják gyermekeiket, mert ekkor még leginkább hajlíthatók, s ne engedjenek túlságosan gyermekeik hajlandóságainak, oly módon gondolván, hogy az a legjobb, ha az ifjú azt választja, amihez a legtöbb kedvet érez. Ha azonban rendkívüli vonzalma vagy tehetsége van valamihez, akkor a legjobb nem akadályozni ebben, de általánosságban jó a recept: Optimum elige, suave et facile illud faciet consuetudo. A fiatalabb fvérek általában jól boldogulnak az életben, de sohasem vagy csak nagy ritkán, ha bátyjukat a szülők kitagadták. Fordította: Julow Viktor
Francis Bacon: Esszék - avagy tanácsok az okos és erkölcsös életre (Európa, Budapest, 1987.) 177-178., 28-30. o. |