A szakképzés talán jobban, alaposabban, történhetnék szakiskolában, mely egészen az illető szakot szolgálná, s ahol minden ennek a célnak a szolgálatában állna. De az egyetem épen abban különbözik a szakiskolától, hogy nem ezt a célt szolgálja. Az egyetem a tudomány légkörébe akarja emelni a hallgatót, nem csupán egy speciális területen kiépezni.
A specializálás a tudomány mai nagy terjedelme miatt föltétlenül szükséges. De korunk talán túlment e tekintetben a kellő határon, s a specialista elvesztette az összefüggést az egésszel.
Hogy ez így van, azt legjobban igazolja az a körülmény, hogy az egyetemekre vonatkozó irodalomban mindegyre gyakrabban, s mindegyre hangosabban jut kifejezésre az a kívánság, hogy minden tudomány kapcsolódjék bele a tudomány egészébe, mert a tudomány nagy egység, mint ahogyan a világegyetem is az, s ebben a nagy egységben minden összefügg mindennel.
Ugyancsak ezt bizonyítja a törekvés, hogy világnézetet alakítsunk ki a sok speciális ismeretből. Ezeken az ismereteken alapszik a világkép, az a kép, melyet a mindenségről, a világegyetemről, a minket környező szűkebb világról, s az emberekről magunknak kialakítunk. De ezen alapszik állásfoglalásunk is a világgal szemben, azaz világnézetünk, magatartásunk, viselkedésünk az élet megoldandó feladataival szemben.
Íme, egységre törekszünk, egységes felfogásra, a sok analizis után szintézisre, a részletek után az egészre. Ez a törekvés korunk jellemző iránya. Így Spranger egész elmélete épen ezen az alapgondolaton nyugszik, a megértő pszichológia mindig az egész embert tartja szem előtt, s abban különbözik a részletek pszichológiájától, hogy a lelket egységnek fogja föl, nem pedig atomokból állónak, részletműködések egészének.
Jaspers, heidelbergi egyetemi tanár, az egyetem értelmét abban látja, hogy egyetemes, tanítása mindig az egészre vonatkozik, a tudomány egészére.
Minden tudománynak az egészre kell vonatkoznia, s ezáltal lényegében minden tudomány filozófiai jellegű, amennyiben nem téveszti szem elől az eszközök mellett a célt, nem merül el lexikálisban, a készülékekben, a készletekben, s nem veszti el az eszmét.[67]
Az orvos, a tanár, a közigazgatási tisztviselő, a bíró, a pap, mind a maga hivatásában az egész emberrel foglalkozik, az életkörülmények totalitásával, bár mindegyik más oldalról, s más céllal.
Az egyetem lényege tehát az egyetemesség és az egység. Az egyetem szervezetében is kifejezésre jut ez, mert az egyetem lényeges vonása az, hogy fakultásokból áll. Egy fakultás nem egyetem. A négy fakultás történetileg alakult ki, mert a négy fakultás a legfőbb szellemi élethivatásokat szinte kimeríti. A fontos azonban az, hogy az egyetem ezeket egyesíti magában, a főiskolákból épen az egyesítés által lett egyetem, s az egyesítő kezdettől fogva a filozófiai fakultás volt, az artes, s ma is az, amint azt Kornis Gyula, a mi egyetemünk filozófiai fakultásának megnyitása alkalmából oly szépen kifejtette.[68]
Végső elemzésében minden tudomány filozófia, nemcsak azért, mert filozófiai fogalmakkal dolgozik, s nemcsak azért, mert a logika törvényei irányítják, hanem azért, mert minden disciplina tudományos művelése oda vezet a filozófiához, a végső kérdésekhez, akár orvosi, akár jogi, akár természettudományi, akár szellemtudományi kérdésekkel is foglalkozzék valaki. A tudományos feldolgozás ott kezdődik, mikor a gyakorlati ismereteken túl végső okokat kutat az elme.