Feljegyzés a büntetésvégrehajtás helyzetéről

1955. szeptember 13.

A börtönök állapotát 1954. december 17-i állapot szerint folyó évi január hóban tett jelentésemmel legfőbb ügyész elvtárs tudomására hoztam. Ezt a jelentést február 21-én intézkedés végett javaslatokkal együtt megkapta a belügyminiszter elvtárs. A már akkori zsúfolt börtönállapotok ellenére a Belügyminisztérium PB-határozatra hivatkozással megszüntette a budapesti Markó utcai börtön működését, továbbá a budapesti kerületi börtönöket és több járási börtönt.

A börtönök megszüntetését - különféle módon kifejezésre juttatva - helytelenítettük, és utaltunk arra, hogy a rablétszámnak további növekedésével kell számolni. Ennek ellenére a börtönök meg lettek szüntetve.

A börtönök megszüntetése, a börtönbüntetésre ítéltek számának fokozódása miatt a túlzsúfoltság tovább nőtt. 1955. szeptember 1-jei állapotok szerint a börtönök és bv. munkahelyek jelenlegi befogadóképessége 21 865 fő. Ez magában foglalja már a folyó hó 12-én visszaállított Markó utcai börtönt is. Az 1955. szeptember 1-jei állapot szerint a börtönök és bv. munkahelyek összlétszáma 35 051 fő. A létszám emelkedésére jellemző, hogy 1955. július 1-jétől augusztus 1-ig 1185 fővel, augusztus 1-jétől szeptember 1-jéig további 943 fővel emelkedett a börtönben büntetésüket töltők létszáma. A befogadóképesség és a tényleges rablétszám összehasonlítása azonban még nem ad képet a túlzsúfoltságra, mert a bv. munkahelyek - ahol a letartóztatottak 46%-a van elhelyezve - nem zsúfoltak, mivel a munkahelyekre csak annyi elítéltet visznek, amennyi ott a férőhely. Az elítéltek 54%-a - akik semmiféle munkát nem végeznek - van bezsúfolva a börtönök celláiba, ahol általában 4-5 személy befogadására alkalmas zárkában 10-12 személy van elhelyezve. Nagyon sok helyen még nagyobb a zsúfoltság.

A börtönben jelenleg népköztársaság elleni bűncselekmény miatt 8347 fő (25,3%), hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt 1172 fő (3,6%), társadalmi tulajdon elleni bűntett miatt 7292 fő (22,2%), polgárok javai elleni bűncselekmény miatt 7044 fő (21,4%) van. Az elítéltek 27,5%-a követte el a büntető törvénykönyvben felsorolt egyéb bűncselekményeket.

Az 1955. évben az osztályhelyzet a tényleges létszám szerint a következőképpen alakult július 1-jéig:

munkás 18 206 fő 55,3%

egyéb munkás 3 654 fő 11,1%

kisparaszt 2 436 fő 7,4%

középparaszt 1 448 fő 4,4%

kulák 197 fő 0,6%

tszcs. tag 724 fő 2,2%

tőkés 92 fő 1,8%

mezőg. munkás 2 864 fő 8,7%

értelmiségi 1 283 fő 3,9%

kisiparos 1 514 fő 4,6%

Meg kell jegyezni, hogy a fenti adatok nem egészen reálisak. Helyszíni tájékozódás alapján ugyanis arról győződtünk meg, hogy az osztályhelyzet megjelölése gyakran elég felületesen történt. Szolnokon pl. a múlt rendszer rendőrét munkásnak, a 18 holdas középparasztot pedig mezőgazdasági dolgozónak tüntették fel.

A börtönben lévő elítéltek a büntetés időtartama szempontjából az alábbiak szerint oszlanak meg 1955. július 1-jén.

1 éven aluli börtönbüntetését tölti 9215 fő (31,5%)

1 évtől 3 évig 6287 fő (21,5%)

3 évtől 5 évig 4503 fő (15,4%)

5 évtől 10 évig 4445 fő (15,2%)

10 évtől életfogytiglanig 3363 fő (11,5%)

Ha a jogerősen elítéltek számához hozzászámítjuk a 3953 előzetes letartóztatottat - akiknek az előzetes letartóztatásuk többek között a bűncselekményük súlyosságára is utal, tehát arra lehet számítani, hogy elítéltetésük esetén 1 éven felüli börtönbüntetést fognak kapni -, akkor az 1 éven felüli büntetést töltők száma a börtönben 22 551 lesz, ami már önmagában is meghaladja a jelenlegi börtönök és bv. munkahelyek férőhelyét. A hosszabb tartamú elítélés következménye, hogy a börtönben kisebb a fluktuáció, így a közeljövőben a szabadulásokkal a börtönzsúfoltság nem fog megszűnni. Tudomásom szerint, a Büntetés-végrehajtási Parancsnokság dolgozik a sopronkőhidai börtön visszaállításán, mely 3000 fő befogadóképességű. Foglalkozik azzal, hogy a pápai repülőtér-építésnél (KÖMI) bv. munkahelyet létesít. Ugyancsak Edelényben tervez munkahelyet felállítani. Ezek az intézkedések legfeljebb 4000 fővel fogják növelni a férőhelyet, ez a megoldás tehát nem fogja rendezni a túlzsúfoltság problémáját. Nem fogja rendezni annál inkább, mert a bíróságok büntetés-végrehajtási irodájában 12 307 elítélt vár börtönbe való beutalására. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy a büntetőbíróságoknál közel 30 000 a befejezetlen, folyamatban lévő ügyek száma, mely legalább további 20-24 000 ítéletet jelent, amelynek a jelenlegi gyakorlat szerint 80%-a börtönbüntetés lesz.

Vidéki szerveink állandóan sürgetik a börtönügyi helyzet megváltoztatását. Sok helyen már a pártszervek is, pl. a Somogy megyei pártbizottság első titkára, Tóth elvtárs személyesen írt levelében sürgette a kaposvári megyei bírósági börtön egészségtelen körülményeinek felszámolását. A túlzsúfoltságra példaként idézek az egri megyei börtönben 1955. szeptember 1-jén a letartóztatottak elhelyezésének vizsgálatával foglalkozó bizottság jegyzőkönyvéből: "A rendelkezésre álló adatok szerint az egri megyei börtön 160 főre tervezett épület. Ez a létszám annak idején nyilván nem a légköbméterek figyelembevételével lett tervezve. A büntetés-végrehajtási szabályzat most személyenként 10 köbmétert vesz alapul. Ez új megállapítás szerint a börtön befogadóképessége 280 fő. Ma, az ellenőrzés napján a börtön létszáma 480 fő. Így egy főre csak 5,8 légköbméter jut.

A büntetés-végrehajtási szabályzatban foglalt elkülönítések érdekében számos zárkában jóval nagyobb a zsúfoltság. Így pl. a 26-os zárka 38 légköbméteres, 11 elítélt van benne. A 21-es zárka 120 légköbméteres, 31 fő van benne. A zsúfolt cellákba sem annyi ágy, sem annyi matrac nem vihető be, amennyi a létszám. Így egy fekvőhelyre több fekvő jut. A zsúfoltság miatti rossz levegő az emberekre igen rossz hatással van, állandóan rosszullétről, szédülésről, gyengeségérzésről, izzadásról panaszkodnak. Ezeket gyógyszerekkel megszüntetni nem lehet."

A Budapesti Országos Börtön köztörvényi részének 1955. június 14-én folytatott vizsgálatáról felvett feljegyzésből: "A börtön gondnokától nyert értesülések alapján a zárkák 4593 légköbméter légteret tartalmaznak. A nyilvántartó adatai szerint ellenőrzésünk napján 2649 fő elítélt és egyéb előzetes letartóztatásban lévő személy volt elhelyezve a fenti légköbméter területen. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy fő számára összesen 1,7 légköbméter volt aznap biztosítva, ami megengedhetetlenül csekély. A gyakorlatban tapasztaltuk, hogy egy kb. 3x2 méteres alapterületű zárkában 13 személyt is elhelyeznek. Ezt találtuk többek között a jobb I. I. em. 157. sz. helyiségben, de másutt is... Vérszűrés nem történik. Megállapítottuk, hogy a nemibeteg-gondozás, tüdőbeteg-gondozás, gyomorfekélyesek és magas vérnyomásúak gondozása nem történik. Nem történik meg az elkülönítésük sem. Nemi betegek kezelése csak jelentkezés esetén fordul elő. Ez súlyos veszélyeket rejt magában mert elég sok titkos kéjelgésért és munkakerülésért letartóztatott nő van a börtönben, akik köztudomás szerint zömben nemibetegek. Teljesen elavult, korszerűtlen kiblimegoldás (ürülékveder) található valamennyi zárkában. A nagy zsúfoltság miatt igen nagy veszélyeket rejt magában maga a megoldás, de tetézi ezt, hogy az edények fertőtlenítése rendszertelen. A letartóztatottak előadása szerint a kibliket kéthetenként fertőtlenítik klórmésszel." Ez a jelenség számtalan súlyos problémára hívja fel a figyelmet. A jelentést július 5-én megküldtük belügyminiszter elvtársnak, és felhívtuk a figyelmét arra, hogy 1954. decemberi, 1955. áprilisi és a mostani vizsgálatok állandóan súlyosodó börtönviszonyokról tanúskodnak, ennek ellenére az 1955. februári átiratunkban foglalt javaslatokra tett intézkedésekről értesítést nem kaptunk.

A fenti két idézeten keresztül bemutatott börtönállapotok több okból súlyosan kifogásolhatók:

Egészségtelenek. A levegőtlen cellák embertelen szenvedést okoznak az elítélteknek. Mindig, de különösen nyáron magukban hordják a járványok veszélyét.
Lehetetlenné teszik a büntetés céljának, az elítélt megjavításának, nevelésének megvalósítását. Fiatalkorúak a felnőttkorúakkal, visszaeső, szokásos bűnözők az először vétőkkel, fertőzöttek az egészségesekkel, osztályidegenek a dolgozó osztályhelyzetűekkel összezárva egy cellában inkább a megtévedt embernek a romlását eredményezi, mint a nevelődését. Különösen áll ez a rövid tartamú szabadságvesztés-büntetésekre, amikor a 3-4 hónapra elítélt kerül be ebbe a környezetbe, és ott idejét teljes munkátlanságban tölti el.
Lehetetlenné teszi a bírói ítélet gyors végrehajtását is a zsúfoltság, mert a zsúfolt börtönökbe beutalni már nem lehet. Pedig 1954. IV. negyedében a bíróságoknál előírt 2116, 1955-ben előírt 10 191 jogerősen szabadságvesztés-büntetésre elítélt vár behívásra.
A börtönök túlzsúfoltságának tudata a bírákban a halasztások megadásának liberális gyakorlatát fejlesztette ki. Jellemzőül idézem a Fővárosi Bíróság elnökének szeptember 9-én kelt augusztus hónapról szóló havi jelentését: "Az elmúlt hónapban 183 elítélt közül a bíróságok 113-nak adtak halasztást a börtönbüntetés végrehajtására, 93 pénzbüntetési halasztási kérelemre pedig 89 esetben engedélyeztek részletfizetést. Ezenkívül jelentem még a mezőgazdasági munka elvégzésére adott halasztásokat."

A börtönök túlzsúfoltságának okai véleményem szerint többirányúak és csak részben vezethetők vissza egyes börtönök megszüntetésére. Bár a megszüntetett börtönök befogadóképességét alapul véve kb. 2000 ember elhelyezése biztosítva lenne.

Nagy szerepe van a börtönférőhelyek telítettségében a büntetéspolitikánknak s főképpen a bírói ítélkezésnek. 1954. október 1-jétől december 31-ig terjedő negyedévben 3440 főt ítéltek egy éven aluli börtönre, 1321-et egy éven felüli börtönbüntetésre. Összesen 4761 főt ítéltek végrehajtandó börtönbüntetésre. 1955. január 1-jétől március 31-ig 4725 főt egy éven aluli, 2413 főt 1 éven felüli börtönbüntetésre. Összesen 7138 főt ítéltek végrehajtandó börtönbüntetésre, vagyis 2377 személlyel többet, mint egy negyedévvel ezelőtt. 1955. április 1-jétől június 30-ig 7420 főt egy éven aluli, 2759 főt 1 éven felüli börtönbüntetésre. Összesen tehát 10 179 főt ítéltek ebben a negyedévben börtönbüntetésre, vagyis 5418 személlyel többet, mint amennyit 1954. negyedik negyedévben.

A jogerős és végrehajtható börtönbüntetések számának növekedéséhez a túlzsúfoltság okainak keresésénél hozzá kell adni még, hogy az előzetes letartóztatottak száma is állandóan növekvő számot mutat. Augusztus végén több mint 4000 előzetes és őrizetes van a börtönökben (csak előzetes 3953), tehát ezerrel több, mint 1954. negyedik negyedévében.

Az okok vizsgálatánál nagyon figyelemreméltó körülmény, hogy a börtönbüntetések közül különösen ugrásszerűen emelkedik negyedévenként az egy éven aluli börtönbüntetések száma (2955-3440-4725-7420). Az egy éven aluli börtönbüntetéseken belüli elemzés azt is megmutatja, hogy a 6 hónapon aluli börtönbüntetések száma 1 éven belül kb. 130%-kal növekedett (1640-1902-2559-810). Ugyanakkor a pénzfőbüntetések száma alig 25%-kal emelkedett (2078-1596-2054-2582). Ez a jelenség arra enged következtetni, hogy szerveink félremagyarázták a párt bírálatát. S a liberalizmus elleni harc vitele fönt azt eredményezte lent, hogy megszaporodott a jelentéktelen ügyek száma, s megszaporodott az egy éven aluli, különösen a 6 hónapon aluli börtönbüntetések száma. S a liberalizmust nem a komoly bűnösök elleni harc fokozásában s az osztályellenség kártevéseinek súlyos büntetésével igyekeztek felszámolni. Így a jelentéktelen ügyek fokozott felderítésével és bíróság elé vitelével nem a felfüggesztett börtönbüntetések száma és nem a kiszabott pénzfőbüntetések száma emelkedett, hanem a kis börtönbüntetéseké. Véleményem szerint hozzájárult ehhez az is, hogy az irányító szervek a bírói munka értékelésekor mindig a statisztikai adatokból indultak ki, s a liberalizmus felszámolását azzal mérték, hogy mennyire csökken a pénzfőbüntetések, a felfüggesztett börtönbüntetések száma.

A kapitalizmusból a szocializmusba való átmeneti korszakot az élesedő osztályharc jellemzi. Ebből következik, hogy a büntetőbíróságoknak és bűnüldöző szerveknek általában sok feladatot ad a bűnözés elleni küzdelem. Mégis felvetődik: nem sok-e a büntetőeljárások, a kiszabott börtönbüntetések száma. Összehasonlításul feltüntetem néhány év átlag-börtönlétszámát:

1941. év 10 475 fő 1948. év 12 722 fő

1942. év 13 507 fő 1949. év 15 802 fő

1943. év 13 597 fő 1950. év 18 359 fő

1944. év 12 720 fő 1951. év 21 214 fő

1945. év 8 247 fő 1952. év 35 039 fő

1946. év 10 682 fő 1953. év 34 368 fő

1947. év 12 641 fő 1954. év 23 276 fő

További összehasonlításul összeállítottam egy rövid kimutatást a felszabadulás előtti Magyarország adataiból az összlakosság arányához viszonyítva:

lakosság száma elítéltek száma a kettő aránya

(évi átlagban)

1865. év 15 812 379 fő 16 024 fő 0,10%

1914. év 21 585 829 fő 12 911 fő 0,06%

1930. év 8 686 000 fő 7 629 fő 0,09%

1943. év 9 471 000 fő 8 500 fő 0,09%

1955. év 9 808 000 fő 31 767 fő 0,33%

Ha megfontolóvá tennénk a büntetőbírói ítélkezésben a börtönbüntetés kiszabásának revízióját, természetesen nem lehet szó az egy éven felüli börtönbüntetések számának csökkentéséről, mert ezek tettesei a súlyosabb bűnözőkből kerülnek ki. Revízió alá az egy éven aluli, de különösen a 6 hónapon aluli börtönbüntetések kiszabását kellene venni. A tapasztalat szerint ezek tettesei eseti, kis jelentőségű cselekmény elkövetői, akiknek javítását nem nagyon szolgálja a feljegyzésem elején ecsetelt börtönben uralkodó állapot. Meggyőződésem, ha a bíró látná, hogy milyen körülmények közé kerül az az alkalmi bűnöző, aki az esetek túlnyomó többségében először megtévedt állampolgár, akkor nem ítélné börtönbüntetésre, hanem a büntetés végrehajtását vagy felfüggesztené, vagy inkább látná a büntetés célját elérhetőnek megfelelően súlyos pénzbüntetés kiszabásával. A bűnösség súlyához igazodó pénzbüntetés olyan anyagi hátrányt jelent az elkövetőnek, ami általában alkalmas arra, hogy őt a további bűnözéstől visszatartsa.

A Belügyminisztériumnak meg kellene vizsgálnia a büntető-perrendtartás által reá ruházott feltételes szabadságra bocsátás gyakorlatát. A törvény szerint, ha a 3 hónapnál hosszabb időre elítélt büntetésének kétharmadát letöltötte, munkáját pontosan elvégezte, kifogástalan magaviseletet tanúsított, és a kedvezmény megadása a társadalom védelme szempontjából nem veszélyes, büntetésének hátralévő egyharmadára feltételesen szabadlábra helyezhető. Amíg ez a jog 1954 augusztusa előtt az igazságügy-miniszteré volt, a gyakorlat liberális volt. A belügyminiszter elvtárs megszüntette e területen uralkodó liberalizmust, s ma már az az irányzat kezd kialakulni a Büntetés-végrehajtási Parancsnokság munkájában, hogy a feltételes szabadlábra helyezés gyakorlatával igyekszik a bírói ítélkezés hibáját helyrehozni. Ha tehát a feltételes szabadságra bocsátás iránti kérelem elbírálásánál úgy látják, hogy a büntetés - véleményük szerint - túl súlyos volt, akkor nagyobb kedvezményt adnak az elítéltnek. Ha azonban úgy látják, hogy az elítélt - szerintük - enyhe büntetést kapott, akkor a kérelmet elutasítják. Ilyen meggondoláson alapul a BV Parancsnokság 32. sz. utasítása is. Ebben az utasításban többek között úgy foglaltak állást, hogy "nem kívánatos általában, hogy az 1 éven aluli büntetésű nem dolgozó elítéltek a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményében részesüljenek, mert a büntetés nevelő hatása a rövid tartamú börtönbüntetés esetén tapasztalat szerint nem érvényesül megfelelően, amennyiben az elítélt munkával nincs foglalkoztatva". Ez utasítás mellett köztudomású, hogy rövid időre elítélteket nem tudnak kivinni munkahelyre, általában munkával sem tudják őket foglalkoztatni. S ha figyelembe vesszük a börtönök jelenlegi állapotát, felmerül a kérdés, hogy vajon az ilyen büntetés-végrehajtás a harmadkedvezmény megvonásával el fogja-e érni a büntetés célját. Éppen ezért az utasításban foglaltakat s az utasítás szerinti gyakorlatot törvénysértőnek és károsnak tartom. Nagyon felelős dolog a feltételes szabadságra bocsátás, de azt a kedvezményt így senkitől sem lehet megvonni, mert azt a törvény adja meg, ha fennforognak a feltételek, és éppen ezért minden esetben egyénenként kell elbírálni.

A börtönök helyzetének elemzésénél nem térek ki az őrlétszám kérdésére - ami egy súlyos probléma -, sem a fegyelmi helyzetre, mert ez egy más irányú kérdés.

Utalnom kell még a javító-nevelő munka végrehajtása terén uralkodó állapotokra. Az 1955. szeptember 12-i jelentés szerint 3752 a javító-nevelő munkára ítéltek száma, és ez a javító-nevelő munka 1720 vállalatnál van végrehajtva. Ez a két szám már önmagában mutatja azt, hogy a javító-nevelő munka végrehajtásával ma már a büntetés célját szintén nem lehet elérni. Még ha többszörös lenne is a Büntetés-végrehajtási Parancsnokság létszáma, akkor is képtelen lenne az 1720 helyen végrehajtott ítélet ellenőrzésére úgy, hogy kiterjedjen a figyelme arra, hogy a javító-nevelő munkára elítéltet figyelemmel kísérik-e, nevelik-e. Így a javító-nevelő munka ma nem több, mint egy részletfizetéses pénzbüntetés, amikor az ítéletben kiszabott fizetéscsökkentést a havi fizetésből levonják.

A feljegyzésben felvetett problémák megoldására az alábbi lehetőségeket látom:

Amennyire a politikai szempontok engedik, állami gazdaságoknál, önálló KOMI-építkezéseknél és bányákban lehetőséget kell kérni a Minisztertanácstól további munkahelyek felállítására.
Sürgősen be kell fejezni a sopronkőhidai börtön helyreállítási munkálatait, továbbá vissza kell állítani a budapesti kerületi, továbbá néhány nagyobb befogadóképességű járási börtönt, pl. soproni járási börtön 130 fő, jászberényi járási börtön 300 fő stb.
Meg kell vizsgálni a bűnüldözési politikánkat, s meg kell találni a lehetőséget, hogy a kisebb jelentőségű ügyeket a bűnüldözési útról - már a nyomozati szakban - eltereljük.
Revízió alá kell venni a büntetéskiszabási politikát és a kisebb jelentőségű cselekményeknél az először bűnöző állampolgárokkal szemben bátrabban kell alkalmazni - ha a feltételek fennállanak - a börtönbüntetés végrehajtásának 3 évi próbaidőre felfüggesztésének kedvezményét, s ahol a büntetés célja megfelelően súlyos pénzbüntetés kiszabásával is elérhető - és az elkövetőnél ehhez az anyagi feltételek megvannak - szintén bátrabban kell élni a pénzbüntetések kiszabásának lehetőségével.
A Belügyminisztériumnak revízió alá kell vennie a feltételes szabadság terén követett gyakorlatát, s azoknak az elítélteknek, akikkel szemben a törvényi előfeltételek fennállanak, a túlzások megszüntetésével meg kell adni a törvényi kedvezményt.
Minthogy a legtöbb kis bűncselekményt a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények adják s továbbá, mert a bűnözés egyharmada a társadalmi tulajdon sérelmére követtetett el, fel kell kérni a Politikai Bizottságot, hogy a társadalmi tulajdon helyzetéről szóló, adminisztratív osztály által elkészített javaslat megtárgyalása során hozott határozataival adjon támogatást politikai téren a társadalmi és gazdasági szervek felé is, hogy tőlük több segítséget kapjunk a társadalmi tulajdon területén elkövetett bűnözés megelőzéséhez.

Budapest, 1955. szeptember 13.

Mátai Pál s. k.

főosztályvezető ügyész

Legfőbb Ügyészség

(Megjelent: Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez. 1. kötet. Szerk.: Horváth Ibolya, Solt Pál. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1992. 555-563. l.)