Nezvál Ferenc megnyitója az országos bírósági vezetői értekezleten

1957. február 15.

Kedves Elvtársak!

Az 1956. októberi események óta először tartunk olyan országos értekezletet, ahol nemcsak a megyei bírósági, hanem a járásbírósági elnökök is jelen vannak, mégpedig azért, hogy a bíróságok valamennyi felelős vezetőjével megtárgyaljuk az ellenforradalmi események következtében előállott új helyzetet és a soron lévő igazságügyi feladatokat.

Mi valamennyien felelősek vagyunk hazánk, népünk és kormányunk előtt azért, hogy bíráink hogyan oldják meg feladataikat, hogyan segítik elő a béke, a törvényes rend, a biztonság helyreállítását, az ellenforradalom teljes megsemmisítését.

A mai értekezleten számot kell vetnünk arról, hogyan hatottak bíróságainkra az októberi események, milyen sebeket kaptunk és mit kell tennünk ahhoz, hogy bíráink teljes biztonsággal felelhessenek meg hivatásuknak.

Tudjuk jól, hogy hatalmas vihar rázta meg hazánkat, mely minden felelősen érző dolgozóban mély nyomokat hagyott. Ez megtépázta államapparátusunkat és súlyos sebeket ejtett az emberek lelkében, így sokat kell munkálkodnunk ahhoz, hogy a kuszált sorokat és a felkavart érzéseket rendezni tudjuk.

Október 23-án az ifjúság és a hozzájuk csatlakozott becsületes dolgozók tömege azzal a céllal ment ki az utcára, hogy az utóbbi évek súlyos politikai és gazdasági hibáitól segítsenek megszabadítani a pártot és az országot. E hibák ugyanis a munkásságot is elkeserítették, és ezek kijavításáért készek voltak küzdeni abban a meggyőződésben, hogy ezzel a szocializmus építését segítik elő. Ugyanakkor már az október 23-i tüntetésekben részt vettek a gazdasági és politikai hatalmuktól megfosztott volt uralkodó osztály tagjai és megbízottai, akik elérkezettnek látták az időt, hogy a munkásosztály soraiban zavart keltsenek, álcázott jelszavakkal a tömeget saját ellenforradalmi céljaikra megnyergeljék.

Így történhetett meg, hogy az októberi eseményekben kétségtelenül tiszta szándékkal részt vevő tömegek vezetését és az események irányítását már az első napoktól kezdve azok az ellenforradalmi erők tartották kezükben, akiknek célja nem a hibák kijavítása, hanem a régi kapitalista rendszer visszaállítása, népi demokráciánk megdöntése volt.

Így következett be, hogy a dolgozók nagy része akaratlanul is az ellenforradalom célkitűzéseinek szolgálatába szegődött, olyan célokért harcolt, amelyeknek megvalósulása szükségképpen maga után vonta volna a munkás-paraszt hatalom megdöntését, eddigi vívmányaink felszámolását.

Míg a becsületes dolgozók szándéka népi demokráciánk szocialista alapjainak megszilárdítása volt, addig az ellenforradalmi bandák fegyverrel a kezükben társadalmi rendünk megdöntésére törtek; a kommunisták eltávolítását követelték, és sok helyen megkezdődött a néphez hű elemek mészárlása és öldöklése. Már nyíltan hangoztatták a polgári pártok visszaállítását, a magántulajdon elvét, az államosítások hatálytalanítását és a földreform felszámolását. Nyilvánvaló, hogy ezek a követelések ellenforradalmi célkitűzések voltak, nem pedig az elkövetett hibák kijavításának módszerei.

Téves és helytelen lenne azonban, ha a magyarországi eseményeket csak önmagukban, a nemzetközi helyzetből kiszakítva szemlélnénk. Hazánk ugyanis októberben a világpolitika reflektorfényébe került. Központja lettünk az imperialista hatalmak ama kísérletének, hogy Magyarországot a népi demokratikus hatalom megdöntésével kiszakítsák a szocialista államok közösségéből, és így rést üssenek a szocialista tábor egységén. Ennek érdekében felhasználták összes bel- és külföldi ügynökeiket, a hírverés és rágalom minden eszközét, amellett, hogy az ellenforradalom szervezésében, pénzzel és fegyverrel való segítésében is tevékenyen részt vettek.

E céljuk szolgálatába igyekeztek állítani az Egyesült Nemzetek Szervezetét is, ahol heteken át rágalmazták szocialista államunkat, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak az ellenforradalom leverését célzó intézkedéseit éppen úgy, mint a hazánkban baráti segítséget nyújtó Szovjetuniót.

A szocialista világ azonban nem nézte tétlenül a hazánkat ért nemzetközi méretű ellenforradalmi támadást. Segítséget adott annak fegyveres leverésében, s hathatós támogatást nyújtott és nyújt gazdasági nehézségeink leküzdéséhez is.

E testvéri szolidaritás jele volt a moszkvai szovjet-kínai-magyar megbeszélés, ahol hazánk a világ két legnagyobb hatalma mellett egyenrangú félként vett részt; ezt bizonyította Csou En-Laj elvtársnak, a nagy kínai nép miniszterelnökének magyarországi látogatása és kiállása igaz ügyünk mellett, továbbá a testvéri népi demokráciák vezetőivel való sorozatos tárgyalásaink. Nem vagyunk tehát nehézségeinkben egyedül, és a felsorolt tények nemcsak politikai és gazdasági téren hoztak számunkra eredményeket, de hozzájárultak az események helyes értékeléséhez is, amire nagy szükségünk volt.

Amilyen egyszerű az októberi események politikai végkövetkeztetéseit kimondani - meghatározni annak fő jellegzetességét, hogy ellenforradalom volt -, annyira nehéz és bonyolult dolog még ma is megértetni sok dolgozóval, hogy ez valóban így volt.

Pedig a jövőben kialakítandó helyes és törvényes bírói gyakorlatnak az a kulcskérdése, hogy vajon az októberi események jellegét bíróságaink és bíráink ellenforradalomnak, avagy valamilyen nemzeti szabadságharcnak tekintik-e. Bíróságaink számára ennek eldöntése nem valamilyen elvont akadémikus jellegű vita, hanem nélkülözhetetlen elméleti és egyben gyakorlati kérdés. Ha helyes a kiindulópont, akkor bíróságaink a szocializmus építését, a békét, a rendet, népünk felemelkedését szolgálják, de ha helytelen az októberi események értékelése, akkor a bíró akaratlanul is az ellenforradalmi erők helyzetét könnyíti. Nem véletlen, hogy az ellenséges, az imperialisták által bérelt sajtó, rádió oly tevékeny abban, hogy októbert a maga szája íze szerint értékelje.

Ha abból indulunk ki, hogy októberben ellenforradalom zajlott le és azóta sem szűnt meg még teljesen az ellenforradalom veszélye, akkor másképpen fogjuk elbírálni azokat a bűncselekményeket, amelyeket egyesek elkövettek, mintha abból indulnánk ki, hogy hazánkban nemzeti szabadságharc folyt le. Ha felismerjük, hogy az ellenforradalom következtében hazánk békéje és szabadsága, sőt talán az egész világé halálos veszedelembe került, akkor helyesen alkalmazzuk törvényeinket az ellenforradalmi bűncselekmények elbírálásánál.

Csak így válhatnak bíróságaink a proletárdiktatúra támaszaivá, így tölthetik be az osztálybíróság szerepét, így lehetnek hű végrehajtói pártunk célkitűzéseinek, s érdemelhetik ki dolgozó népünk bizalmát és megbecsülését.

II.

Mi volt az októberi események hatása a bíróságokon? Nem lehet egy mondatban felelni erre a kérdésre. Bíráink tisztánlátását is megzavarták az októberi események, bár általában nyugodtak és mértéktartók voltak, mint ahogy ezt felelős munkájuk alapján joggal várni is lehetett. Jellemző erre az, hogy mindössze néhányan, 7-8 bíró disszidált. Bíráink nem egy helyen józan és mérsékelt magatartásukkal elejét vették törvénytelenségeknek, ártatlan emberek üldözésének, kivégzésének, pl. Kaposváron.

Ha bíróságainkon általában rend és nyugalom volt, azért a bírák között is akadt ellenforradalmár, aki megmutatta igazi énjét. Ezek az elemek bírósági dolgozóink egy részét is befolyásuk alá kerítették.

Különösen káros tevékenységet fejtettek ki egyesek a Fővárosi Bíróságnál, a Legfelsőbb Bíróságon, a Pest megyei, a szolnoki, a szombathelyi bíróságokon. Ezek az elemek az első naptól kezdve kimutatták kommunistaellenességüket, és üldözni, leváltani kezdték mindazokat, akiknek népi demokratikus rendszerünk megbízható fiainak tartottak: lábbal tiportak mindent, ami a törvényességgel, a renddel, a józan megítéléssel függött össze. Nem egy közülük az októbert közvetlenül megelőző időkben, amikor a józan kritikát a szájhősködés váltotta fel, sokat szónokoltak a törvényesség betartásáról mint a legszentebb feladatról, de október 23-a után egyszerre megfeledkeztek mindenről és még a legelemibb törvényes formákat sem tartották be. Akadt olyan bíró is a Fővárosi Bíróságon, aki nem emlékezett október 26-án arra, hogy az igazságügy-minisztert az országgyűlés választja meg és az is válthatja le, hanem addig vetemedett, hogy felszólította a minisztert: azonnal hagyja el hivatalát. A Legfelsőbb Bíróságon azok, akik október 23-a után a hangadók lettek, siettek Király Bélát, az ellenforradalom hírhedt városparancsnokát rehabilitálni, s tették ezt oly módon, hogy a rehabilitálásra hivatott elnökségi tanács egyes, számukra nem "megbízható" tagjait egyszerűen kicserélték.

De sokáig lehetne még sorolni azokat a törvénytelenségeket, melyeket a bíróságainkon dolgozó ellenforradalmárok, vagy az általuk felbujtott és elvakított dolgozók követtek el, mint pl. igazságügyi dolgozók letartóztatása, törvénytelen elbocsátások, a munkahelyről való kitiltások, mind-mind a jogszabályaink lábbal tiprása azok részéről, akiknek elsőrendű kötelességük lett volna törvényeink maradéktalan betartása felett őrködni.

Az októberi ellenforradalmi események során különösen nehéz helyzetbe kerültek akadémiát végzett bíráink. Az ellenség gúnyosan káderbíráknak nevezte őket, és jó néhány helyen megindította ellenük a hajszát. Egyeseket - különösen vezetőket - leváltottak, kitiltottak. Persze akadémistáink között is akadt megszédített elem, sőt néhány ellenforradalmár is, ezeknek száma azonban kicsiny volt.

Az ellenséges suttogás még ma sem szűnt meg egyes bíróságokon, és azt terjesztik, hogy a munkáskáderek ki lesznek téve bíróságainkról. Ez éppen olyan rémhír, mint az a másik is - amelyet ugyancsak terjesztenek helyenként -, hogy a régi, idősebb bírákat el akarják bocsátani. Hangsúlyozni kívánjuk: mi sem az akadémiát végzett, sem az idős bírákat nem akarjuk és nem is fogjuk kitenni az apparátusból, sőt fokozottabban meg akarjuk becsülni valamennyi bíránkat, legyen az fiatal vagy öreg, aki bebizonyítja, hogy híve a népi demokráciának, a szocializmus építésének.

Mi azon leszünk, hogy a bíróságok dolgozóit anyagilag és erkölcsileg egyaránt sokkal nagyobb megbecsülés érje, mint ahogy eddig történt.

De gondolják meg bíráink: ha még néhány hétig tart az ellenforradalom, hány lenne közülük életben, hány lenne állástalan már. Mert ne feledjük, hogy bár bíráink tömeges üldözésére november első napjaiban az ellenforradalom még nem adta ki a jelszót, előbb az államvédelmi szervekkel és pártfunkcionáriusokkal akart leszámolni, de hogy mi várt volna bíráink túlnyomó részére, ha győz az ellenforradalom, arra néhány eset rávilágít. Két bíránk a fenyegető veszedelem miatt öngyilkos lett, Ózdon csak különös véletlennek köszönhette egyik bíránk, hogy nem akasztották fel a járási ügyész és több becsületes hazafi mellé, de szörnyen összeverték. Számos bíránknak bujkálni kellett, és majdnem minden bíróságon készítették - különösen a büntetőbírákról - az elbocsátandók listáját.

Az ellenforradalmárok bírósági tevékenységén kívül szólni kell arról az elméleti zűrzavarról is, amely az októberi események folytán igen sok más becsületes dolgozó gondolkodását is jellemezte. Nem voltak mentesek ettől bíráink sem, akiknek gondolkozásában az ellenforradalmi események miatt ugyancsak sok kispolgári, soviniszta, nacionalista nézet jelentkezett.

Az ellenforradalom fegyveres felkelését levertük ugyan, de a dolgozó tömegek gondolkozásában még nem sikerült egészében felszámolnunk a téves nézeteket. E téves nézetek zavart, kárt okoznak más területen is, de mondanunk sem kell, hogy különösen veszélyesek, ha a bíráknál jelentkeznek, vagyis olyan dolgozóknál, akiknek hivatása az ítélkezés. Mindig hangoztattuk, hogy az ítélkezés elsősorban politikai munka. Bíráinknak nap nap után politikai és gazdasági bűnügyekben vagy olyan polgári perekben kell ítélkezniök, amelyeknek politikai hátterének téves megítélése szükségképpen rossz ítélethez vezet. A politikailag helytelen ítélet pedig minden időben, de különösen ma rendkívül súlyos következményekkel járhat az egész társadalomra, mert lassítja az ellenforradalom végleges felszámolását, nemegyszer pedig egyenesen bátorítólag hathat a reakciós fasiszta elemekre.

Így volt olyan nézet, mely vitatta a kormány által hozott határozatok és rendeletek törvényességét.

Tűrhetetlen, hogy a bíró, aki az országgyűlés és a kormány által hozott törvények és rendeletek alkalmazására hivatott, e minőségében azok törvényességét vitassa, vagy a rendelkezéseket nem a törvényhozó akaratának és szándékának megfelelően alkalmazza.

Végül is tisztában kell lennünk azzal, hogy a felsőbb szerveink bírálatának egyrészt olyan formában kell történnie, ami ezeknek a szerveknek és hatóságoknak tekintélyét nem járatja le, másrészt azonban a bírálattól függetlenül a szervek határozatait következetesen végre kell hajtani. Távol áll tőlünk, hogy bárkit is elriasszunk az építő jellegű bírálattól; attól, hogy véleményét hivatali feletteseinek intézkedéseiről vagy akár egy jogszabályról is elmondhassa, de az elmúlt hónapok eseményeiből le kell vonnunk azt a tanulságot, hogy a bírálatot mindig megfelelő formában, megfelelő helyen és megfelelő körben mondjuk el.

Polgári, burzsoá nézetek behatása mutatkozott meg az elmúlt hónapokban bíráink egy részénél a bírói függetlenséggel kapcsolatos állásfoglalásokban is.

Voltak, akik azt hangoztatták - és ezek nem is kevesen voltak -, hogy a bíró ne legyen párttag, mert akkor nem lehet tárgyilagos. Persze ilyenkor a Magyar Szocialista Munkáspártra gondoltak, nem pedig - mondjuk - a kisgazdapártra. Ez a szemlélet még azoknál is, akiknél nem ellenforradalmi meggondolásokból fakadt, arra a hamis burzsoá nézetre vezethető vissza, amely a bírót el akarta zárni az élettől, amely a politikai párttagság megtiltásával azt a látszatot akarta kelteni, mintha a bíró nem politizálna, de ugyanakkor megkövetelte, hogy a burzsoá osztályérdekeket hiánytalanul kiszolgálja. Most nem kívánunk szólni arról, hogy ez az álláspont szöges ellentétben áll a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságával, de ez a nézet lényegében tagadja a párt vezető és irányító szerepét, és a népi demokrácia bíróságát valamiféle a párt és állam fölött álló szervezetnek képzeli el. Márpedig mi tudjuk, hogy a bíróság minden államrendszerben és így a proletárdiktatúrában is az uralkodó osztály erőszakszervezetének, az államnak egyik legfontosabb szerve, és mint ilyen, nem lehet független az állam célkitűzéseitől, amelyet viszont a párt határoz meg.

A bírói függetlenséggel kapcsolatban bíráink között akadt olyan nézet is, amely szerint sérti a bírói függetlenséget, ha a bírónak szakmai vagy politikai oktatásban kell részt vennie. Akik ezt hangoztatják, nincsenek tisztában a bírói függetlenség fogalmával.

A bírói függetlenség helyes értelmezése szerint - és ez Nyugaton és Keleten egyaránt így van - azt jelenti, hogy a bíró a konkrét ügyben az ítélkezés kérdéseiben nem kaphat és nem fogadhat el utasítást sem a helyi szervektől, de még az igazságügy-minisztertől sem.

Jól tudjuk, hogy a bírói függetlenségnek eme tartalmi elemén kívül vannak bizonyos külső, alaki biztosítékai is. Ezeknek a biztosítékoknak megteremtésén a szakszervezet segítségével dolgozunk, és ezeket a biztosítékokat a népi demokrácia osztálybíróságai számára meg fogjuk teremteni, annál is inkább, mert alkotmányunk kimondja, hogy a bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alávetve.

A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány az alkotmány e rendelkezéseit a legszigorúbban értelmezi, és a bírói függetlenséget minden körülmények között és mindenkivel szemben biztosítani akarja és fogja. De ez a bírói függetlenség - és ezt bíráinknak meg kell érteniük - azt is jelenti, hogy a bírónak a népi demokrácia törvényeit mindenkivel szemben következetesen kell alkalmaznia. S itt a törvényességnek erről az oldaláról is szólni kell néhány szót. Minden bírónak tudnia kell, hogy a törvényeknek nem akármilyen végrehajtása jelenti a szocialista törvényességet.

A törvényeket az adott politikai és gazdasági helyzetnek megfelelően kell alkalmazni, s ehhez a megfelelő tájékozódást csak a politikai helyzet kellő ismerete és helyes értékelése adhatja meg. A kormány és az Igazságügy-minisztérium nem akar és nem fog utasításokat adni a bíráknak az ügyek elintézése tekintetében, nevezetesen, hogy milyen büntetéseket szabjanak ki, ugyanakkor a népi demokráciához hű és annak alapelveit valló bírónak viszont tudnia kell, hogy az ellenforradalom fegyveres legyőzése után, amikor azonban az ellenforradalmárok még nincsenek teljesen megsemmisítve, a mai politikai helyzetben az ellenforradalmi cselekményekre nem felfüggesztett börtönt vagy a Btk. 56. szakaszát kell alkalmazni, mert ez sérti a szocialista törvényességet.

Ezzel kapcsolatban szólni kell az Igazságügy-minisztérium felügyeleti szerepéről is. A minisztériumnak ezzel a felügyeleti szerepével kapcsolatban a bírák körében van olyan aggodalom, hogy a minisztérium módszereiben visszatér a régi, 1953 előtti gyakorlathoz. Épp ezért egyesek sürgetik a minisztérium felügyeleti osztálya hatáskörének és jogkörének rendezését. A kérdés megoldása bonyolult. Azt is őszintén megmondjuk, hogy ennek rendezését már többször ígértük. Azt azonban látniuk kell bíráinknak, hogy az utóbbi másfél év alatt ezen a téren jelentős javulás következett be. Ezzel ugyan mi megelégedve nem vagyunk, de mégis alapját képezheti egy egészséges fejlődésnek. Ugyanakkor minden erővel harcolunk, hogy vissza ne térjünk az 1953. évet megelőző adminisztratív módszerek alkalmazásához.

Hangsúlyozzuk azonban, hogy továbbra is feltétlenül biztosítanunk kell az igazságügy-miniszteri felügyelet hatásosságát. Alkotmányunk szerint az igazságszolgáltatás működéséért, tehát az ítélkezésért is a kormány és az országgyűlés felé az igazságügy-miniszter felel. Ebből pedig az következik, hogy az igazságügy-miniszter e felelősségének biztosítására megfelelő felügyeleti jogkörének kell lennie. Ez a felügyeleti jogkör nemcsak azt jelenti, hogy az ítélkezés munkáját mint szemlélő figyelemmel kíséri, hanem ott, ahol az ítélkezés társadalmi rendünk, a dolgozó nép érdekeitől, az országgyűlés által megalkotott törvényektől eltér vagy azzal ellentétes, ott cselekvően, az alkotmányos formák betartásával közbe kell lépnie.

Nincs ugyanis olyan államrendszer a világon, amely eltűrné azt, hogy a legfelsőbb államhatalmi szervek célkitűzéseivel és az adott társadalmi rend ideológiai alapjával ellentétes felfogású bírák saját ellentétes álláspontjukat érvényesíthessék. Ebben a kérdésben mi sem alkudhatunk. Népi demokráciánkban működő minden bírónak be kell látnia azt, hogyha az alapvető politikai kérdésekben más az álláspontja, úgy ennek következményeit le kell vonnia. Ez nem a bírói függetlenség kérdése, hanem lelkiismereti kérdés is. Mi nem követeljük egyik bírótól sem, hogy a lelkiismeretével össze nem egyeztethető ítéletet hozzon, ezért, ha ezekben az alapvető kérdésekben más az álláspontja, mint a kormányé, úgy ezt mondja meg nyíltan és vonja le a következményeket saját személyére nézve.

Ezt az álláspontot következetesen érvényesítettük és érvényesíteni is fogjuk. A Legfelsőbb Bíróság néhány bírája és egyik-másik megyei bíró nem volt hajlandó a gyorsított büntetőeljárásban részt venni. Ez a bírói eskü és a hivatali kötelesség megtagadását jelenti, egyben politikai állásfoglalás is, aminek természetesen nem lehetett más következménye, mint hogy ezek a bírák állásukról lemondtak.

Az Igazságügy-minisztérium a felügyeleti jogköre és működése mellett az ítélkezést irányító tevékenységét abban látja, hogy az ítélkezésre kiható politikai és népgazdasági szempontokat időnként tájékoztató formájában eljuttatja a bíróságokhoz. Az ítélkezés közvetlen irányítása a Legfelsőbb Bíróság feladata, és reméljük, hogy a Legfelsőbb Bíróság ezt a feladatát a jövőben sokkal több határozottsággal és következetességgel el is fogja látni és megjavítja közvetlen kapcsolatát a megyei bíróságokkal.

Bíráink részéről az utóbbi időben sok kifogás hangzott el a Legfelsőbb Bíróság irányító tevékenységével kapcsolatban is: határozatlanságot, ingadozást és olykor ellentétes irányú döntések hozatalát vetették a szemére. Ezek a szemrehányások, bár túlzóak, de nem teljesen alaptalanok. A Legfelsőbb Bíróság irányító szerepének jobban és gyorsabban kell érvényesülnie.

Bíróságaink más államhatalmi és államigazgatási szervektől, így különösen a karhatalomtól türelmetlenül kérik számon a szocialista törvényességet és gyakran panaszkodnak ennek megsértése miatt. Ez persze helyes, mert szilárdan a szocialista törvényesség talaján állunk. Ezen nem változtat az sem, hogy még rövid néhány hét előtt az ellenforradalom fegyveresen támadt népi demokráciánkra és harci eszközeiben nem volt válogatós, a lincselések, az emberek megkínzása és a helyszínen való kivégzése napirenden volt. Különösen sok a panasz bíróságaink részéről a vidéken. Ennek legjobb ellenszere a karhatalmi, nyomozó és ügyészi szervekkel való jó együttműködés megteremtése. Mert ne feledjük, hogy e szervek összehangolt munkája tudja csak biztosítani a szocialista törvényesség betartása mellett az ellenforradalmi erők végleges megsemmisítését.

Ne feledjék bíráink, hogy karhatalmi, nyomozó és ügyészi szerveink az ellenforradalom elleni harc tűzvonalában vannak, és áldozatos munkájukért - még ha közben hibáznak is - minden dicséretet megérdemelnek.

III.

A következőkben az Igazságügy-minisztérium és a bíróságok soron lévő legfontosabb feladatairól kívánok szólni. Természetes, hogy ezek a feladatok a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nyilatkozatában lefektetett alapelvekre és az azok szellemében hozott új jogszabályokra épülnek.

Ennek szem előtt tartása mellett a bíróságok legfontosabb feladata:

a) A népi demokratikus államrend védelme és megerősítése. A rögtönítélő bírósági eljárás és a gyorsított büntetőeljárás, valamint a rendes büntetőeljárás keretében az osztályharcos ítélkezés, az ellenforradalmi, felforgató elemekkel szemben.

b) A rend és a nyugalom teljes helyreállítása és a termelés zavartalan menete érdekében bíróságaink mind a büntető, mind a polgári ítélkezés területén szilárdítsák meg a munkafegyelmet és ezzel is erősítsék a szocialista jogrendet; különösen fordítsanak gondot az ellenforradalmi bűncselekmények soron kívüli tárgyalására.

c) Feltétlenül biztosítsák a szocialista törvényesség hiánytalan betartását, ami a proletárdiktatúra elnyomó funkciójának előtérbe lépése mellett is elengedhetetlen eleme a munkás-paraszt hatalom megszilárdításának.

Elöljáróban néhány szót szeretnék szólni a statáriális és gyorsított büntetőeljárásról.

A statáriumról a külföldi imperialista hírverés és belföldi ellenforradalmár barátaik a legvadabb rémhíreket terjesztik. Az igazság az, hogy a statáriális eljárás során eddig 254 vádlottal szemben hoztak határozatot, 208 személyt ítéltek el, ezek közül 31 vádlottat ítéltek halálra. Közülük 21 elítélten hajtották végre a halálos ítéletet.

Itt kell kiemelnünk, hogy katonai bíróságaink habozás nélkül vállalták az ellenforradalom elleni kérlelhetetlen harcot, és ezzel nem kis mértékben járultak hozzá a rend megszilárdításához. Ezért köszönet és elismerés illeti őket.

A gyorsított büntetőeljárással az volt a célunk, hogy az elsősorban mint visszatartó eszköz a fenyegetettséggel fejtsen ki hatást. Reméljük, hogy alkalmazására nem sok esetben lesz szükség, ez persze elsősorban nem rajtunk múlik, hanem a bűncselekményeket elkövetőkön.

A statáriális és gyorsított büntetőeljárással kapcsolatban ismételten hivatkoznak a kormány ígéretére, hogy az októberi eseményekben való egyszerű részvétel miatt senkit sem ér bántódás. Ezt az ígéretet a kormány állja is: csak az erőszakos bűncselekményeket elkövetőkkel és a fosztogatókkal szemben járunk el. Úgy vélem, hogy az ilyen bűncselekményekre való felhívás, felbujtás adott esetben ugyancsak büntetőjogi felelősséggel járhat.

Ezek előrebocsátása után a bíróságok munkájára és feladataira térek rá:

Ma már elmondhatjuk, hogy a bíróságok rendje nagyban-egészben helyreállt. Többségük nagy lendülettel fogott hozzá mind a büntető-, mind pedig a polgári ügyek tárgyalásához.

De a bírósági munka lendületére, a bírói munkateljesítmény fokozására igen nagy szükség is van. A múlt év negyedik negyedében ugyanis bíróságaink a lecsökkent érkezés kisebb hányadát dolgozták fel, így hátralékuk tovább emelkedett.

Bíróságaink sok esetben nem is törekedtek az ügyek gyors befejezésére. Nem kell sokat beszélni arról, hogy mit jelent a viszonyok normalizálásában az, ha a jogsértések után a közönség rövidesen értesül a megfelelő felelősségre vonás eredményéről is. Mindig hangoztattuk és hangoztatjuk, hogy a bíróság neveli a dolgozókat. Nos! Akkor igyekezzünk a neveléssel, amikor a legnagyobb szükség van rá. Most pedig nagy szükség van rá, főként azokkal a cselekményekkel kapcsolatban, amelyek elsősorban akadályozzák a rend, nyugalom és a fegyelem megszilárdulását.

Így például a hatvani járásbíróság 1957. január hó 11-én egy fegyverrejtegetési ügyben (B: 35/1957) csupán február 27-re vagyis a 47. napra tűzött ki tárgyalási határnapot. Hasonló törvénysértésekkel találkoztunk többek között Tapolcán, Pápán, Keszthelyen és Szegeden is.

A büntetőügyeknek már ez a kezdeti elhúzása politikailag nagyon káros, de durva törvénysértés is.

A bíróságok a távoli határnapokat különbözőképpen indokolták. Hivatkoztak a politikai tisztánlátás hiányára, a készülő amnesztiarendeletre és a nagyszámú polgári perre.

A büntetőügyekben tapasztalt huzavonával kapcsolatban meg kell mondanom, hogy ezért nem kis részben a minisztériumot terheli a felelősség, amely múlt év novemberében olyan utasítást adott, hogy a bíróságok a büntetőügyeket a készülő amnesztiarendelet miatt tegyék félre, ne tárgyalják. Ez súlyos hiba volt. Ugyanilyen hiba volt, hogy már korábban nem adtunk kellő eligazítást, útmutatást az ellenforradalmi jellegű cselekményekre vonatkozó helyes álláspontról sem.

Ilyen ítélkezési körülmények mellett a bíróság elnökének a feladata nem érhet véget azzal, hogy az ügyeket - ahogy mondani szokták - kiszignálja. A fontosabb, politikai szempontból jelentősebb ügyek sorsát továbbra is figyelemmel kell kísérnie. Már az érkezéskor - ha kell - üljön össze bírótársaival, és értékeljék a jelentősebb ügyeket politikailag is. Erre annál is inkább szükség van, mert az ügyek bírósági előkészítésében továbbra is sok a hiányosság.

Például a hódmezővásárhelyi járásbíróság - ahelyett, hogy szándékos emberölés bűntette miatt a megyei bírósághoz tette volna át az iratokat - súlyos testi sértés és garázdaság bűntette miatt vonta felelősségre azt a terheltet (B: 11/1957), aki az 1956. évi december hó 10-én tartott tüntető felvonulás alkalmával régi haragosát megtámadta, arra azt kiabálta, hogy ávós, kommunista, s ezzel a tömeget neki akarta uszítani. Ráadásul még a sértettet ököllel össze is verte.

Bár nem általánosan jellemző, de minthogy több esetben előfordult, említésre érdemes, hogy egyes bíróságok az előkészítő ülésen hozott helytelen határozattal néha akaratlanul is késleltetik az ügy érdemi befejezését azáltal, hogy szükség nélkül rendelnek el pótnyomozást.

Így a gyulai megyei bíróság egy államrend elleni izgatási ügyben (B: 9/1957) azért rendelt el pótnyomozást, mert nem tűnt ki az iratokból, hogy a vádlott vett-e részt tüntetésekben, rombolásokban, sztrájkokban, hogy kijelentései eredménnyel jártak-e, hogy milyen politikai nevelést kapott, kik voltak legközelebbi munkatársai, s állott-e a vádlott ezeknek vagy a nyugati rádióknak a hatása alatt.

Az előkészítő ülésnek egyik fontos feladata az is, hogy az előzetes letartóztatás kérdésében határozzon.

Amikor a törvény bizonyos bűntettekre rögtönítélő vagy gyorsított eljárást tett lehetővé, ezzel is jelezte az esetleg rendes eljárásban elbírálásra kerülő ilyen cselekmények fokozott társadalmi veszélyességét. Az előzetes letartóztatás kérdésében való döntésnél bíróságaink ezt gyakran figyelmen kívül hagyták.

Például a debreceni járásbíróság az egyik büntetőügyben (B: 75/1957) a golyószórót és géppisztolyt rejtegető vádlottat az előkészítő ülésen szabadlábra helyezte azzal az indokolással, hogy nem merült fel adat arra, hogy a vádlott a fegyvereket rosszindulatú célzattal tartotta a birtokában.

A miskolci megyei bíróság pedig a mezőtárkányi tanácselnök kulákszármazású fegyveres támadóját előkészítő ülésen szintén szabadlábra helyezte.

A bíróságok az ehhez hasonló szabadlábra helyezésekkel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság I. számú büntető elvi döntésében foglaltakra hivatkoznak. De akik erre hivatkoznak, a büntető elvi döntést helytelenül értelmezik. Kisebb súlyú büntetéssel való fenyegetettség esetén is számos olyan körülmény állhat fenn, amelynél fogva a terhelt szökésével reálisan számolni kell. Köztudomású tény, hogy mennyien hagyták el illegálisan az ország területét. Nem okozott különösebb nehézséget a bűnözőknek, hogy kivonják magukat az igazságszolgáltatás alól, s erre még ma is van lehetőség. A józan élettapasztalat tehát valószínűvé teszi, hogy viszonylag kisebb fenyegetettségű bűncselekmények elkövetője a jövőben is igyekezni fog magát az igazságszolgáltatás alól elvonni.

Ennek figyelembevétele, s az I. számú büntető elvi döntésben foglaltak után tehát egészen nyilvánvaló, hogy a tiltott határátlépéssel kapcsolatos, a fegyverrejtegetési és általában a politikai színezetű ügyekben a szökés veszélye ma még egészen reális, s ezt a körülményt akkor, amikor a bíróság az előzetes letartóztatás kérdésében határoz, igen nyomatékosan figyelembe kell venni. Ezen túlmenően azonban, aki ma fegyvert rejteget, ezt azért teszi, mert a fegyvert adandó alkalommal fel kívánja használni, tehát újabb bűncselekményt akar elkövetni, előzetes letartóztatásban tartása tehát már ez okból is feltétlenül szükséges és törvényszerű, függetlenül attól, hogy a bíróság később milyen büntetést lát kiszabandónak.

De meg kell mondanunk azt is, hogy az e téren elkövetett hibák távolról sem írhatók kizárólag a bíróságok számlájára: igen gyakori eset, hogy az ügyész nem él perorvoslattal a törvénysértő bírói intézkedés ellen.

A már szinte közismert, s a szegedi megyei bíróságon Papdi László és társai ellen folyamatban volt röpcédulás büntetőügyben például az ügyész a terheltek szabadlábra helyezését elrendelő bírói határozatot nem támadta meg óvással.

Az Igazságügy-minisztérium igyekezett átfogó képet kapni arról, hogy a bíróságok az október 23-a után elkövetett bűncselekmények elbírálásánál milyen gyakorlatot folytatnak.

Mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy ma még feltűnően kevés ilyen elkövetési idejű cselekmény kerül a bíróságok elé. Bíróságaink ma még túlnyomó többségben olyan bűncselekményeket tárgyalnak, amelyeket 1956 augusztusában-szeptemberében követtek el.

Az október 23-a utáni cselekmények miatt folyamatba tett ügyek között is kevés az olyan, amelynek politikai vonatkozása vagy színezete van. Éppen ezért ezekben a bűncselekmény-kategóriákban ma még általánosságban kialakult bírói gyakorlatról beszélni nem lehet.

Nevezzünk meg azonban néhány konkrét ügyben hozott ítéletet:

A szegedi megyei bíróság azzal a három terhelttel szemben, aki 1956. december 5-én nagyobb mennyiségű izgató tartalmú röpcédulát szórt szét a városban, a büntetőeljárást a Btk. 56. szakasza alapján megszüntette. Az "eredmény" nem is maradt el: másnapra virradóan számos röpcédulázót értek tetten karhatalmistáink.

A tapolcai járásbíróság azt a vádlottat, akinek ügyét nem vitték rögtönítélő bíróság elé, 1956. december 16-áig két géppisztolyt rejtegetett, csupán 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte.

A sárvári járásbíróságon 3 hónapi felfüggesztett börtönt, 1150 Ft pénzmellékbüntetést és 5000 Ft erejéig vagyonelkobzást kapott a terhelt azért, mert decemberben előbb 6, majd 5 személyt vitt át a határon, végül az utolsó 6 főnyi csoportnál tetten érték. A nála lefoglalt és elkobzott 5000 Ft az első két embercsempészésért kapott ellenszolgáltatás volt.

Nem akarunk a múlt hibáiba esni és azt mondani, hogy itt ennyi vagy ennyi évi vagy havi börtön kiszabásának van helye. De ilyen viszonyok között, e bűncselekmény haszonélvezőit, az embercsempészeket szabadlábra helyezni, majd felfüggesztett vagy néhány havi börtönt kiszabni, a szocialista törvényesség súlyos megsértése.

Nem lennénk azonban tárgyilagosak, ha nem említenénk meg azt, hogy bíróságaink - főleg az utóbbi hetekben - számos példamutatóan jó ítéletet is hoztak.

Így véleményünk szerint a kecskeméti megyei bíróság a törvényes büntetést alkalmazta akkor, amikor halálra ítélte azt a terheltet, aki előzetes felkészülés után behatolt a bajai rendőrség épületébe, és ott egy rendőrtisztet agyonlőtt, többet pedig súlyosan megsebesített.

De példamutatóan helyesen értékelte a győri megyei bíróság a gyorsított eljárás keretében felelősségre vont annak a két terheltnek a bűncselekményét, akik a lakásukon fegyvert és lőszert rejtegettek. A kiszabott hat-hat évi börtönbüntetés intő figyelmeztetés azok számára, akik ilyen bűncselekményre vetemednek.

A miskolci megyei bíróság ugyancsak gyorsított eljárás keretében vonta felelősségre a gyilkosságban, államrend elleni szervezkedésben, rablásban és fegyverrejtegetésben bűnös vádlottakat, és mindkettőjüket halálra ítélte.

Az ilyen ítéletek jelentősen hozzájárulnak a még egyes helyeken jelentkező ellenforradalmi erők könyörtelen felszámolásához, de egyben növelik bíróságaink tekintélyét pártunk, kormányunk és dolgozó népünk előtt.

[...]

V.

A bíróságok vezetőinek feladatairól is szólni kell. A bíróságok előtt álló nehéz feladatok kétségtelenül szükségessé teszik a megyei bírósági elnökök munkájának e feladatokhoz való igazítását.

Mint már előbb mondottam, a bíróság elnöke az ügyek szignálásával ne tekintse feladatát befejezettnek. Biztosítsa az október 23-a után elkövetett politikai vonatkozású bűncselekmények gyors, soron kívüli elintézését, kísérje figyelemmel az ítélkezést, és ha azt észleli, hogy vitás kérdések, megoldatlan elvi problémák merülnek fel, vigye azokat kollégiumok elé.

A tájékozódásnak továbbra is igen fontos módszere a közvetlen és rendszeres, alapos ellenőrzés, a járásbíróságokkal való személyes kapcsolat fenntartása, szükség esetén a bírákkal való ismételt személyes foglalkozás. A bíróságok ellenőrzési munkájába fokozottabban be kell vonni a megyei, illetve fővárosi bíróság kollégiumainak tagjait. A vizsgálat tapasztalatait a kollégiumok vitassák meg és foglaljanak állást azokban az elvi kérdésekben, amelyek az egyes bíróságok és bírósági tanácsok munkájában felmerülnek. Ezzel elősegítik a hibák kijavítását, a terület egységes bírói gyakorlatának kialakulását és az ítélkezés színvonalának emelkedését. Minthogy a kollégiumi jegyzőkönyvek a Legfelsőbb Bíróságokhoz is felkerülnek, a helyes kollégiumi munkamódszer lehetővé teszi azt is, hogy a Legfelsőbb Bíróság időben tájékozódjon a bírói gyakorlatban felmerülő elvi kérdésekről, és állásfoglalásaival az alsó bíróságok munkáját hathatósan támogassa.

Az Igazságügy-minisztérium a bürokratikus munkamódszerek kiküszöbölése és a megyei bírósági vezetők önállóságának fokozása érdekében a jövőben elsősorban a megyei bírósági kollégiumok és fellebbezési tanácsok útján kíván tájékozódni a polgári és büntetőítélkezés időszerű kérdéseiről. Ez a terv is szükségessé teszi, hogy a kollégiumok a jövőben egyes elvi kérdések megvitatása mellett többet foglalkozzanak az elsőfokú bíróságok munkájának egészében való irányításával és jogpolitikai állásfoglalásokkal is.

VI.

Szólnom kell néhány szót az Igazságügy-minisztérium törvény-előkészítő munkájáról is, amelyet ugyancsak a soron lévő politikai és gazdasági feladatok határoznak meg.

Minthogy az átfogó jogszabályok előkészítése hosszabb időt vesz igénybe, megkezdődtek, illetőleg folytatódnak azok a törvényalkotási munkálatok, amelyek a szocialista demokratizmus kibontakozására és a törvényesség érvényesülésének, az állampolgárok jogai és jogos érdekei védelmének, az állami fegyelem megszilárdításának intézményes biztosítására irányulnak. Ez a törvény-előkészítő munka úgyszólván az egész jogrendszerre kiterjed, mert változatlanul fennáll az az 1956 nyarán megállapított célkitűzés, hogy ki kell építeni a magyar népi demokrácia egész jogrendszerét a szocializmus szolgálatában, nemzeti sajátosságainknak megfelelően. E tevékenység során felülvizsgálásra kerülnek a régi és újabban alkotott jogszabályaink egyaránt abból a szempontból, hogy mely megoldások váltak be, és melyeket kell kiküszöbölni vagy módosítani.

A bíróságokat természetesen elsősorban az igazságügyi tárgyú jogalkotások érintik és érdeklik. Az anyagi jogi szabályozás területén közölhetem, hogy a polgári törvénykönyv tervezete még a tavasz folyamán, indokolásával együtt, minden valószínűség szerint kinyomtatásra fog kerülni megvitatás céljából. A büntető törvénykönyv elkészítésének munkálatai is folytatódnak; ezek az előkészületek azonban még hosszabb időt igényelnek. Erre is figyelemmel előkészítjük a BHÖ új, kiegészített kiadását. A bírák körében a legnagyobb érdeklődést nyilvánvalóan az új bírósági szervezeti törvény fogja kiváltani. Ennek körében kerül szabályozásra a bírák jogállása, az Igazságügy-minisztérium és a Legfelsőbb Bíróság jogköre. Ezenkívül megindultak a polgári perrendtartás, valamint a büntető perrendtartás revíziójára irányuló előkészületek; ezek során figyelembe vesszük azokat az észrevételeket, amelyek a kasszációs-revíziós fellebbezési rendszer jelenlegi megoldása ellen felmerültek. E törvényalkotások elkészítéséhez igénybe fogjuk venni a bíróságok segítségét, és számítunk gyakorlati tapasztalataikra.

Az igazságügyi jogszabályok körében említést érdemel még az ügyvédi rendtartás előkészítése.

Előkészület alatt áll továbbá az új sajtótörvény, amely a sajtórendészet és a sajtójogi felelősség kérdéseit szabályozza és jogi biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a sajtójog gyakorlása az alkotmányos keretek között, tehát a dolgozó nép érdekében történjék, valamint hogy kellő következményei legyenek a sajtó útján elkövetett rágalmazásnak is.

Továbbá dolgozik a minisztérium a szabálysértési anyagi jogi kódexen; ennek során megvitatásra kerül a vagyon elleni szabálysértések kategóriájának újbóli megszüntetése is. Közreműködünk az új Munka Törvénykönyvének előkészítésében, valamint folyamatban van az új országgyűlési választójogi törvény előkészítése is.

VII.

Összefoglalva: Az októberi események után bíróságaink munkája nehezen indult meg, de a múlt év december második felében már bíráink is rendezték soraikat és általában lendületesen láttak a munkához.

Ebben a munkában azonban kezdetben még sok volt a hiányosság, a tétovázás és a bizonytalanság. Ennek oka nagyrészt a bíráink körében is elterjedt számos helytelen nézet és az októberi események téves értékelése volt.

E helyzetben az utóbbi hetekben örvendetes javulás következett be, bíróságaink egyre inkább felismerik és betöltik fontos szerepüket a törvényes rend és a népi hatalom megszilárdításában, ítélkezésük ennek megfelelően javul, és így jelentékenyen hozzájárulnak az ellenforradalom maradványainak végleges felszámolásához. E törekvésükben a legmesszebbmenően számíthatnak kormányunk és egész dolgozó népünk támogatására, amely egyre sürgetőbben követeli a békés termelőmunka előfeltételeinek megteremtését, a haza és a nép ellenségeinek szigorú felelősségre vonását.

A bíróságok munkájában persze vannak még hibák és fogyatékosságok, és nem is kis számban.

Ennek az értekezletnek éppen az a célja, hogy megkeresse és felfedje azokat a zökkenőket, amelyek a jó ítélkezési munkát akadályozzák, hogy feleletet adjon bíráink legégetőbb kérdéseire, hogy segítsen eloszlatni kételyeiket s megteremteni a jó ítélkezéshez nélkülözhetetlen politikai tisztánlátást és elvi szilárdságot, s hogy végül kijelölje legfontosabb soron levő feladatainkat.

E feladatok gerincét a következőkben összegezhetjük:

1. A jó ítélkezés egyik legfontosabb előfeltétele a helyes politikai tájékozódás. Ez teszi lehetővé a bűncselekmények valódi társadalmi veszélyességének felismerését, s ezáltal a törvényes büntetés kiszabását. Ugyanez nyújt eligazítást a polgári jogviszonyok helyes megítéléséhez és a dolgozók jogainak biztosításához is.

2. Ítélkezésünk legyen az ellenforradalmi bűncselekmények elkövetőivel szemben kemény és könyörtelen, mert csak így vehetjük el a kedvüket újabb bűncselekményektől, amelyekkel építőmunkánkat igyekeznek akadályozni.

3. Az ítélkezés gyorsaságával biztosítani kell annak időszerűségét. Ez az általános megelőzés egyik legfontosabb követelménye.

4. Mindeme feladatokat bíráinknak a szocialista törvényesség legszigorúbb betartása mellett kell elvégezniök, mert ezzel szolgálják leghatásosabban népi demokráciánk további megerősödését. A szocialista törvényesség ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy senkit sem lehet törvényes eljárás nélkül, a törvények félretételével felelősségre vonni, de jelenti annak biztosítását is, hogy a dolgozók megfélemlítés nélkül végezhessék alkotómunkájukat, hogy a becsületes milliók személyi és vagyonbiztonsága ne legyen veszélyeztetve. Számoljanak le bíróságaink az ellenforradalom szervezőivel és szellemi irányítóival éppen úgy, mint a gyilkosokkal, a fosztogatókkal, a kártevőkkel, a fegyverrejtegetőkkel. Legdöntőbb feladat, hogy ezek mielőbb elnyerjék törvényes büntetésüket, hogy a dolgozók jogai és törvényes érdekei messzemenő oltalomban részesüljenek.

E nehéz, de felemelő feladatok elvégzésében az igazságügyi kormányzat legmesszebbmenően támogatni fogja bíráinkat.

Ha bíráink eleget tesznek e követelményeknek, ha teljesítik feladataikat, ha szívvel-lélekkel magukévá teszik a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány célkitűzéseit - melyek egész dolgozó népünk érdekeit szolgálják -, úgy biztosan számíthatnak népünk bizalmára, kormányunk anyagi és erkölcsi megbecsülésére.

(Megjelent: Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez. 2. Szerk.: Horváth Ibolya, Solt Pál. Budapest, 1993. 683-701. l.)