Erdei Ferenc 1910-ben született Makón. Apja zsellérsorból felemelkedő kertészparaszt volt. A gimnázium elvégzése után a szegedi egyetem jogi és államtudományi karának hallgatója. Az egyetem befejezését követően ösztöndíjas Nyugat-Európában. Hazatérte után a makói Függetlenségi Kossuth Párt tagjaként az alakulóban lévő Márciusi Front meghatározó egyénisége. 1937-ben megjelent Futóhomok című műve hozott számára először szakmai elismertséget. A Nemzeti Parasztpárt megalakításának egyik kezdeményezője, majd 1939-ben egyik alapító tagja. 1944. október-novemberben Szegeden bekapcsolódott a Függetlenségi Front szervezésébe. 1944 decemberében Makó jelöltjeként az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselője, majd a december 20-án megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere lett. 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt alelnökévé választották, majd 1947. májusában a párt főtitkára lett. 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1949 júniusától földművelésügyi, 1953 júliusától igazságügy-miniszter. 1955-ben rövid ideig újra földművelésügyi miniszter, majd 1955 novemberétől 1956. október 31-ig a Minisztertanács elnökhelyettese. A forradalom alatt, 1956. október 30-tól a kormányon belül létesült szűkebb kabinet tagja. November 2-án a szovjet hadsereg kivonásának részleteiről tárgyaló magyar delegáció vezetőjévé nevezték ki. November 3-án a csapatkivonási tárgyalások esti, tököli tárgyalásán a KGB letartóztatta, de néhány hét múlva szabadon bocsátották. 1957-től újra bekapcsolódott a politikai életbe: a Magyar Tudományos Akadémia (1957-1964, 1970-71), illetve a Hazafias Népfront (1964-1970) főtitkára. A szociográfia egyik első művelője, és az 1960-as évektől az agrárpolitikai reform szorgalmazója. Kossuth-díjat kapott 1948-ban és 1962-ben. 1971-ben Budapesten halt meg.