Tildy Zoltán 1889. november 18-án született Losoncon, értelmiségi családban. A pápai Református Teológiai Akadémián szerzett diplomát, majd egy évig Írországban tanult ösztöndíjasaként. Papi hivatását Szennán (Somogy megye) kezdte, majd huzamosabb ideig - 1921 és 1929 között - Tahitótfalun volt lelkipásztor. 1924-ben másodmagával megalapította a Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Rt.-t, amely egyházi kiadványokat és a parasztság művelődését elősegítő munkákat, szakkönyveket jelentetett meg. 1928 és 1932 között a Magyar Traktátus Társaság igazgató lelkésze, majd 1946-ig, köztársasági elnökké történő megválasztásáig a Békés megyei Szeghalom gyülekezetének lelkipásztora. 1917-ben belépett a Nagyatádi Szabó István vezette Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapártba. Innen 1922-ben az Egységes Pártba is követte - az 1929-ig kormánytag - pártelnököt. 1929-30-ban Nagy Ferenccel és másokkal együtt megszervezte az ellenzéki Független Kisgazdapártot, amelynek ügyvezető alelnöke lett. Eckhart Tibornak az Egyesült Államokba történő távozása után a párt megbízott, majd 1943-tól ügyvezető elnöke. 1945 után a politikai életből történő izolációjáig országos pártvezető. Többszöri sikertelen próbálkozást követően 1936-ban jutott be a parlamentbe pártja egyetlen egyéni kerületének, a szeghalmi kerületnek egyhangúlag megválasztott jelöltjeként. A parlamenti politizálás mellett a Független Kisgazdapárt című politikai hetilap szerkesztőségét vezette. A nemzeti függetlenségi és népfrontmozgalom vezető személyiségei közé tartozott; 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság létrehozásában. 1945. szeptembertől miniszterelnök, 1946. február 1-jén köztársasági elnökké választották. 1948-ban vejét, Csornoky Viktort korrupció és hűtlenség vádjával letartóztatták, Tildyt még az ügy nyilvánosságra hozatala előtt lemondatták. 1948. augusztus és 1956. május között házi őrizetben tartották Budapesten, s 1956 augusztusában is csak azt követően engedték szabadon, miután a nyilvánosság előtt többször elkötelezte magát a mezőgazdaság kollektivizálása mellett. 1956. október 26. és november 4. között a Nagy Imre-kormány államminisztereként gyakorlatilag miniszterelnök-helyettesi funkciót látott el. Ez idő alatt főleg a paraszti szervezetekkel és az egyházakkal épített ki kapcsolatokat. November 4-én a szovjet kordonon keresztül távozott a Parlament épületéből. A Nagy Imre-per negyedrendű vádlottjaként a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés előmozdítása címén hat évre ítélték. 1959 áprilisában idős korára (valójában betegségére) való tekintettel szabadlábra helyezték. 1961. augusztus 4-én bekövetkezett haláláig teljes visszavonultságban élt.