Révész András: A Szociáldemokrata Párt a forradalomban

Hangsúlyozni szeretném, bennünket az motivált, hogy egyrészt nem tudjuk, milyen hatalmuk van a kommunistáknak, azaz nem lehet velük megállapodni, mert minden az oroszoktól függ, másrészt pedig, hogy az ország hangulatának ismeretében félni lehetett attól, lesz egy olyan réteg, amely a sérelmeket meg kívánja bosszulni. Tehát kétféle kényszerképzete lehetett a szociáldemokrata vezetőknek. Bennem nem voltak ilyenek, én akkor is optimista voltam. A párt vezetői féltek attól, hogy a jobboldali szélsőségesek fegyverhez juthatnak úgy, ahogy 23-án hozzájutottak az emberek. És volt egy másik, egy főképpen vidékről kiinduló polgárháborútól való félelem is. Utólag megállapíthatom, ez túlzás volt, mert tudjuk, hogy a parasztság meg sem mozdult. A parasztság örült annak, hogy a földjét visszakapta, hogy föl tudta oszlatni a téeszeket. A magyar parasztság tulajdonképpen nem vett részt a forradalomban. A birtokához, a földjéhez visszajutott parasztság beült oda, ahova be tudott ülni - ez persze nem volt országos jellegű -, de az esetek jelentős részében a passzív rezisztencia jellemezte a parasztságot, aminek nálunk évszázados múltja van. Megörült annak a gondolatnak, hogy ott folytatódik, ahol 1945-ben elindult. Téves tehát az a beállítása az 1956-os forradalomnak, hogy abban az ország minden rétege részt vett. Teljes erejével részt vett a fiatalság és a munkásság - ezt később a munkástanácsok megalakulásakor lehetett látni. A parasztság tekintélyes részét azonban a passzív rezisztencia jellemezte. Az a parasztság tehát, amely újra hozzájutott a földjéhez - persze nem tudatosan - várt, mint ahogy Kéthly Anna is várt, hogy mi fog kialakulni. Tehát így lehet megérteni a mi fabius cunctatori [késlekedő, habozó] álláspontunkat, hogy majd meglátjuk. És ez a magyarázata annak, hogy csak a november 4-i Népszava közölte, hogy beléptünk a kormányba, és hogy három szociáldemokrata minisztert adott a párt. November 1-jétől 4-ig tehát tulajdonképpen csak tárgyalások folytak.

Az igazsághoz pedig az is hozzátartozik, hogy a november 4-i Népszavát csak kinyomtatták, de valójában már nem terjesztették. Ebben a számban olvasható, hogy amíg szociáldemokraták vannak a kormányban, szó sem lehet Rákosi és Gerő visszatéréséről, de arról sem lehet szó, hogy jobboldali elemek a Horthy-rendszert akármilyen formában megpróbálják visszahozni.[...]

Október 23-a után a szociáldemokratáknak a különböző pártokkal nem voltak hivatalos kapcsolatai. Magánbeszélgetések voltak, de ennél több nem volt. Futó Dezsővel és Matheovits Ferenccel igen szoros barátságot kötöttünk a börtönben. Futó Dezsőt a börtönben nagyon szimpatikusnak találtam, és valódi barátság alakult ki közöttünk, úgyhogy nekem a kisgazdapárttal már a börtönben volt kapcsolatom. Kölcsönösen számíthattunk egymásra, gondolatainkat és világnézeti álláspontunkat közöltük egymással. Mi a koalíciót már a börtönben "létrehoztuk". Volt olyan elgondolásunk, hogy Magyarországot úgy lehet egyenesbe hozni, ha a baloldali szélsőségeket - s ezalatt nemcsak Rákosiékat, hanem Rákosi esetleges utódját is értettük - abszolút mértéktartással kezeljük. Futó Dezsővel kész megállapodásunk volt arra, hogy abban az esetben, ha valóban kialakul valami, akkor mi szorosan együtt fogunk dolgozni. Tehát olyan volt a helyzetünk, mint a lövészárokban levő katonáé, ott ugyanis mindenki egyforma, és bajtársias állapot alakul ki. Aki volt börtönben, az tudja, abban a pillanatban, mikor két rab azonos helyzetben van, akkor egymás iránt bizonyos mértékben szolidaritást éreznek. A régi horthysta kerettel nem volt bajtársi kapcsolatunk, de ellenséges viszonyban sem voltunk. [...]

Azt kell mondanom, hogy október 23-ától kezdve a régi helyi szervezetek spontánul újjáalakultak. Vagy kidobták onnét a kommunistákat, akik ott voltak, vagy azok már be sem mentek. Szinte kivétel nélkül az összes budapesti kerületi központban jelentkeztek az addig elnyomott, visszaszorított és hirtelen újra tevékennyé vált emberek. Anélkül, hogy központi intézkedésre lett volna szükség, szinte kivétel nélkül, még az alapcsoportok, alapszervezetek is megalakultak. Minden kerületben volt négy-öt ilyen csoport. Ez régi hagyomány volt a párt életében. Pontosan tudom például azt, hogy a VIII. és a IX. kerületben - amelyekhez a legközelebb álltam - egyszerre öt apró pártszervezeti csoport jött létre, és a régi emberek mindenütt átvették a vezető szerepet. A pártvezetőség szintjén pedig Kelemen teljhatalmú megbízást kapott arra, hogy mint főtitkár mindaddig, amíg vissza nem érkezem Bécsből, Zentai Vilmossal együtt vegye kézbe a szervezést. Ez elég nehéz dolog volt. A vidéki pártszervezetek emberei már október 30-án elözönlötték a Conti utcát, rengeteg ember érkezett. Miskolcról például nyolcan érkeztek, de más vidéki városokból is, főképpen a Viharsarokból és a Dunántúlról. Kelemen elsősorban a Pest környéki szervezetek létrejöttét irányította, ez neki mindig szívügye volt. A csepeliektől is sokan jöttek be. [...]

Ismét ki akarom emelni, miután spontán módon alakultak meg az egyes pártszervezetek, egyre erősebben jutott kifejezésre az az álláspont, hogy a munkásságot legjobban a munkahelyeken lehet tömegesen megfogni. Olyan álláspont alakult ki, amiről egyébként már a börtönben is többször beszéltünk, hogy a párt megszervezését a jövőben üzemi alapon kellene végrehajtani, tehát a nagyüzemekben - mindig Csepelre gondoltunk elsősorban - azt kell forszírozni, hogy önigazgatási szervek jöjjenek létre, amelyek a maguk embereit - a régi pártszervezéssel ellentétben, ahol a hangsúly mindig a kerületen, illetve a lakóhelyeken volt - ott, a helyszínen megválasztván munkástanácsokat hozzanak létre. A pártnak - a mi véleményünk szerint - a nagyüzemekre kellett volna támaszkodni. Tanulságos volt, hogy 1947 novemberében és decemberében szinte elementáris erővel hangoztatták a vörös övezet emberei: általános sztrájk és még polgárháború árán is vállalják azt, hogy kikényszerítsék a kormánytól, hogy az a hajsza, amely a párt ellen irányult, csillapodjék. Már akkor fölmerült az, hogy egyes gyárakban bizottságokat alakítanak, és ez a bizottság fogja reprezentálni nem a pártnak, hanem a munkásságnak az akaratát. Tehát fölmerült olyan szempont, hogy a munkástanácsok létrehozatala megtörténjék, de hangsúlyozni kívánom, nálunk ez csak elvi alapon fogalmazódott meg.

A munkástanácsok a szociáldemokrata párttól függetlenül jöttek létre. A helyzet hozta létre tehát a munkásságnak ezt az intézményét. Ezt megint hangsúlyozni kívánom, mert később erről még szó lesz: a munkástanácsokat nem mi szerveztük. Tehát téves, helytelen és önmagunkat igazoló nyilatkozat az, amelyik azt kívánja hangsúlyozni, hogy igenis nekünk ebben jelentős szerepünk volt. Ezek a munkástanácsok sponte sua [önként, saját elhatározásból] működtek és csinálták azt, amit egyébként - helyesen vagy helytelenül - csináltak, illetve mindegyik munkástanács próbálta a maga álláspontját másokkal is elfogadtatni. Rácz Sándor vezetésével sikerült koordinálni az egyes gyárak munkástanácsainak a tevékenységét, de ebben nekünk már lényegében csak annyiban volt szerepünk, hogy azokban a munkástanácsokban, amelyek megalakultak, a szociáldemokraták voltak többségben, de tevékenységükben a központi irányítás nem játszott szerepet.

(Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 5. számú interjú, készült 1986-ban.)

(Megjelent: Pártok 1956. Szerk.: Kőrösi Zsuzsanna, Tóth Pál Péter. Budapest, 1997.)

Révész András (1906-1996), jogász, szociáldemokrata politikus. 1927-től tagja az SZDP-nek. 1943-ban munkaszolgálatra hívták be. 1945 augusztusától különböző funkciókat töltött be a pártban. 1948-ban kizárták az SZDP-ből, 1950-ig gombatenyésztő. 1950-ben (az úgynevezett jobboldali szociáldemokraták perében) életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1955-ben szabadult. A forradalom alatt részt vett a Szociáldemokrata Párt újjászervezésében, a párt főtitkárhelyettese. 1956. november 1. és 3. között jelen volt Bécsben a Szocialista Internacionálé ülésén. November 5-én Budapesten megsebesült, december közepéig kórházban volt. 1957 májusától a Budakalászi Textilművek jogtanácsosa, 1963-tól ugyanott a jogtanácsosi iroda vezetője. A rendszerváltozáskor részt vett az MSZDP újjáalakításában, a Független Szociáldemokrata Párt elnöke. 1991-ben részt vett a Magyar Munkások Demokratikus Szövetsége megalapításában. 1992-ben a Szociáldemokrata Néppárt tiszteletbeli elnökévé választották.