budai, fehérvári, szepesi és országos vásártartási jog

Állatvásár
I. Károly koronázása 1
Budai jogkönyv
Vámszedő és kereskedő
budai jog

A városi jog a középkori város szabadságjogainak és olyan jogszabályainak összessége, mely a városi lakókat megkülönböztette a városon kívül lakóktól. Az első városi szabadságjog-gyűjtemény a fehérvári jog. Az ebből kifejlődő budai jog a 14. században vált Magyarországon mértékadóvá a büntetőjog, magánjog és eljárásjog területén. A budai jog a többi városi joghoz hasonlóan tartalmazta a városi szabadságjogokat, a vámmentességet, országos-, illetve heti vásártartási jogot, árumegállító jogot. Ezeken a gazdasági jogokon kívül jogi privilégiumokat (bíró- és tanácsválasztás engedélyezését), s egyházi privilégiumokat: plébános választási jog, bizonyos tizedszedési rendeletek).

Felhasznált irodalom:

Kubinyi András: Városi jog. In: Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerkesztő: Kristó Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, 718.

SGY


fehérvári szabadságjog

A székesfehérvári szabadságjogot a fehérvári polgárok (zömében latinok) számára IV. Béla erősítette meg, mivel a Szent Istvánnak tulajdonított, valójában azonban valószínűleg III. István által adott kiváltságlevél elégett. Ennek egyetlen cikkelye maradt ránk egy 15. századi oklevélben, mely szerint a fehérváriak országos vámmentességet élveztek. Valószínűsíthetően joguk volt egy bíró és 12 esküdt szabad megválasztására, városi bíróság működtetésére, szabad emberek fehérvári letelepítésére. Lehetséges, hogy szabad plébánosválasztási jogot is kaptak. A fehérvári szabadság a 13. században kialakuló magyar városi jog alapját képezte. A fehérvári szabadságra való hivatkozás már 1217-ben megtalálható egy hamisított garamszentbenedeki kiváltságban, de fehérvári szabadságban részesült Nagyszombat (1237), Nyitra (1248), Győr (1271), Szatmár (1271) és Sopron (1277) is. A 15. századtól már nem hivatkoznak a fehérvári szabadságra.

Felhasznált irodalom:

Kubinyi András: Székesfehérvári jog. In: Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerkesztő: Kristó Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, 628-629.

SGY


szepesi szász jog

A szepesi szászok kiváltságait V. István szabadságlevele (1271) foglalta össze, melyet I. Károly 1317-ben módosított, kiegészített. Kiváltságaik közé tartozott a szabad bíró- és papválasztás, szabad vadászati, halászati és bányászati jog, adómentesség. Cserébe 50 lándzsás katonát kellett állítaniuk, külországi hadjáratok alkalmával is. Az autonómia gyökerei a 12. századra nyúlnak vissza, 1257-ben említik először a szászok bíráját. 1344-ben találkozunk először a 24 szepesi város fogalmával. Ezek már településekkel együtt alkották a szász közösséget.

Felhasznált irodalom:

Kordé Zoltán: Szászok. In: Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerkesztő: Kristó Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, 618-619.

SGY


országos vásártartási jog

Heti és országos vásárok az egyes államok és földrajzi régiók határain, etnikai választóvonalak mentén, nagyobb számú fogyasztó kielégítésére jöttek létre. E vásárok helyét a Vásárhely, Szerdahely, Csütörtökhely, Szombathely stb. helyneveink mutatják. Ahol évente többen is találkoztak egy bizonyos napon (templom búcsú), ott alakultak ki az országos vásárok (Fehérvár, Szent István-nap: augusztus 20.; Szent Imre-nap: november 5.; Nagyvárad, Szent László-nap: június 27.).

A vásártartás csak a 12-13. századtól volt kiváltsághoz kötve. E kiváltsághoz tartozott a vásár feletti joghatóság engedélyezése, a vásárokra igyekvők és az onnan távozók királyi védelme és vámmentessége. A vásárokon hirdették ki a fontosabb intézkedéseket, peres ügyeket. Az évi országos vásár első királyi kiváltságát Buda kapta 1287-ben Kisasszony napjára (szeptember 8.). Kiváltságot csak az uralkodó adhatott, a kiváltságok szerint érvényesült a német eredetű mérföldjog, miszerint egy napon meghatározott távolságban tilos volt másutt vásárt tartani. Az országos vásár középkori elnevezése a sokadalom.

Felhasznált irodalom:

Kubinyi András: Vásár. In: Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerkesztő: Kristó Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, 720-721.

SGY