kancellária, kancelláriai helyesírás
| |
| |
|
Jogi és igazgatási ügyekben végzett írómunkára szakosodott személyek köre, amit testületté, hivatallá szerveztek. Vezetője a kancellár, kinek eredeti feladata a kiállított oklevelek megpecsételése és az oklevél hitelességét szavatoló pecsét őrzése. A világi fejedelmek kancelláriái Európában Karoling mintára a királyi kápolnából alakultak ki, a kancellária későbbi vezetői főpapok. Magyarországon a kancellária III. Béla alatt vált ki a királyi kápolnából, vezetője a 14. századtól többnyire az esztergomi érsek. A kései Árpád-kortól a kancellárián belül irodák alakultak ki, melyek különböző pecséteket kezeltek. 1371-től 1464-ig volt külön fő- és titkos kancellária, utána újra egyesítették. A kancellár bárónak számított, de papi mivolta miatt nem az igazi bárók közt tartották számon, a 14. század végétől az ország főbírái közé tartozott.
TI
kancelláriai helyesírás
A kereszténység felvétele után használt latin betűs írás. Elsősorban a latin nyelv hangjainak a korabeli magyar kiejtésén alapult. Eleinte a magyar nyelvnek a latintól eltérő hangrendszere, valamint különböző idegen nyelvi hatások következtében sok ingadozást mutatott. A 13. századtól kezdve a királyi kancellária és az oklevélkiállítással foglalkozó hivatalos helyek az egységesítés irányában fejlesztették. Az így kialakult kancelláriai helyesírás a 14. században szilárdult meg. Lényege: több hangnak (u és ü, o és ö) azonos jellel való jelölése, a betűkettőzés, az összetett jelek (pl. ch, ny, ew) alkalmazása. Irodalom: Bárczi Géza - Benkő Loránd - Berrár Jolán: A magyar nyelv története. Tankönyvkiadó, Budapest, 1967, 64-66.
SHA