A Gaia hipotézis szerint Földünk egy hatalmas élőlény, mely egyetlen összefüggő szervezetként működik - napjainkban egyre több gonddal küszködve. Az egész bolygónkat érintő, egyre súlyosbodó környezeti válság immár az emberiség egészségi állapotára is negatív hatással van. A huszadik század végére olyan globális környezeti ártalmaknak vagyunk tanúi, mint a víz- és levegőszennyezés, a talajerózió, a savas eső, az ózonlyuk növekedése, az üvegházhatás és a bioszféra károsodása. Az ember a megjelenése óta mindig is hatással volt környezetére, a legutóbbi évszázadban azonban ez a tendencia olyannyira felerősödött, hogy immár az élet fennmaradását veszélyezteti. Ennek egyik oka az iparosodás, a másik a túlnépesedés. Míg az előző a fejlett nyugati világ tevékenységének következménye, az utóbbi az elmaradott gazdaságú társadalmak jellemzője.

Ezzel a súlyos problémával küszködve lépünk be a 21. századba. Joggal merül fel a kérdés, hogyan jutott bolygónk a környezeti válságnak erre a kritikus szintjére? Milyen nevelő hatások érték az embert a történelem során, amelynek végeredménye ez a lehangoló környezeti állapot? Milyen értékközvetítés során alakulhatott ki a napjainkra oly jellemző hedonista életvitel, a felsőbbrendűséggel és gőggel átfűtött jellem, mely életet adó bolygónkat pusztítja? A válasz egyrészt az ember fajfenntartási ösztöne által diktált tevékenységrendszerben rejlik, másrészt abban a több ezeréves nevelési gyakorlatban keresendő, mely egyidős a civilizáció megjelenésével.

Vajon megfordítható-e a folyamat, van-e kiút, tehetünk-e a pedagógia eszközeivel valamit a helyzet javulása érdekében? Ezekre a kérdésekre keresem a választ.

Környezeti nevelés
A fejlett nyugati társadalmakban született meg először a környezeti nevelés gondolata néhány évtizeddel ezelőtt. Ott, ahol a városiasodással és a megnövekedett népsűrűséggel járó gondok már-már elviselhetetlenné váltak a lakosság számára. 1972-ben az ENSZ kezdeményezésére Stockholmban, majd az UNESCO szervezésében 1975-ben Belgrádban, 1977-ben pedig Tbilisiben lefektették a környezeti nevelésre vonatkozó paradigmát. Az ott megfogalmazott definíció szerint: "A környezeti nevelés olyan folyamat, melynek célja, hogy a világ népessége környezettudatosan gondolkodjék, figyeljen oda a környezetre és minden azzal kapcsolatos problémára. Rendelkezzen az ehhez szükséges tudással, beállítódással, képességekkel, motivációval, valamint mind egyéni, mind közösségi téren rendelkezzen eltökélt szándékkal a jelenlegi problémák megoldását illetőleg és az újabbak megelőzése terén."

Napjainkban a környezeti nevelés széles körben ismertté és elfogadottá vált, olyannyira, hogy az oktatási rendszer minden szintjén találkozhatunk vele az óvodától a PhD képzésig. Azonban minél feljebb megyünk az oktatási szinteken, annál inkább a téma szakmai beszűkülését, specializációját tapasztalhatjuk. Míg az oktatás alsóbb szintjein szinte minden képzési területtel összekapcsolódik, addig a magasabb szinteken már csak a természettudományos tantárgyakkal - főként a biológiával és kémiával párosítható. A környezetvédelmi tanári szak esetében is alapkövetelmény a biológia-kémia felvételi vizsga. A humán érdeklődésűek tehát eleve kizáródnak.

A világ központi helyét betöltő, s minden felett uralkodó lény szerepében tetszelgő gondolkodás egyenes következménye "A világ értünk van!" szemléletmód. Ez a beállítódás a környezeti nevelés világlátásában is megmutatkozik, hiszen a környezetvédelmet elsősorban az ember egészségének védelmével kapcsolja össze. Az elemek megóvása - levegő, víz, talaj - főként az ember egészsége megőrzése miatt fontos. Döntéshelyzetben az ember sérthetetlensége az egyedül szóba jöhető szempont.

Amellett, hogy a környezeti nevelés alapelveire erős hatással van az a tudományos alapokra helyezett, racionális megközelítés, erősen érződik még az urbánus közeg is, amelyben született. Problémafelvetése, téma-megközelítése elsősorban a városi ember gondjait, gondolkodását, megoldási ötleteit tükrözi, miközben a holisztikus világnézetre hivatkozik. Környezeti nevelők körében jól ismert például az a "természet-felfedező" módszer, miszerint a letépkedett virágszirmokat ragacsra nyomkodva kell rácsodálkozni a mező színpompájára, vagy megcsodálni a rét műanyag dobozokba zárt illatáradatát. Mindez az egységes egész megláttatására tett próbálkozás reményében történik, miközben elvész a holizmus alapigazsága: az egész több, mint részeinek összessége.

A Jung által meghatározott pszichikus tájékozódás funkciói közül - gondolkodás, érzékélés, érzés, intuíció - a környezeti nevelés csak a gondolkodást és az érzékelést gyakorolja, bár már ez is nagy előrelépést jelent az elmúlt évtizedek poroszos pedagógiai gyakorlatához képest. Mindemellett gyakran megfigyelhető, hogy a pedagógiai gyakorlatból hiányzik a nevelésfilozófiai háttér. Enélkül azonban bármely divatos és lelkesedéssel végzett akció is hamar kiüresedik, tartalmatlanná válik, s előbb-utóbb feledésbe merül.

A környezeti nevelés azt az emberközpontú szemléletet közvetíti, mely a környezetvédelemre is jellemző. Eszerint a természet az emberi környezet része - az ember természeti környezete - a természetvédelem pedig ennek megfelelően a környezetvédelem alárendeltje. Nézzünk erre néhány példát:

"A környezetvédelem azoknak az intézkedéseknek az összessége, amelyek az emberi léthez szükséges egészséges környezet fenntartását szolgálják. Alapvetően antropocentrikus fogalom, s csupán tág értelemben tartozik bele a természet egyéb, elsősorban az ember mellett élő élőlények védelme. (...) Általános értelemben a természetvédelem kiterjed a természet egészére, az ember természeti környezetére, így része a környezetvédelemnek. (...) A környezetvédelem tehát sokkal tágabb tevékenységet ölel fel, mint a természetvédelem. Olyan részterületei is vannak, amelyeknek nincs természetvédelmi megfelelője, ilyenek a csendvédelem és a levegő védelme." (Kárász Imre: Ökológiai és Környezetvédelmi Alapismeretek, KTM, 1990.)

"A környezeti nevelés olyan folyamat, amelynek során az emberek megismerik mindenkori teljes környezetüket és társadalmuk fenntarthatósága érdekében megtanulnak gondoskodni arról." (Kisiskolások környezeti nevelése, Szerk.: Havas Péter AMKN, 1993.)

"A környezeti nevelés célja a környezettudatos magatartás, a környezetért felelős életvitel elősegítése, hogy fenntartsuk és javítsuk az emberi élet minőségét. Tágabb értelemben a környezeti nevelés célja a globális bioszféra megőrzése és fenntartása." (Pedagógiai Lexikon, Keraban Könyvkiadó, 1997.)

Ez a világlátás napjaink leghaladóbb irányzatának számít, s a szakma legelismertebb szakemberi közvetítik a pedagógusjelölteknek, s a továbbképzéseken résztvevő gyakorló tanároknak.

Természeti nevelés
A természetpedagógiai elmélet látszólag alig különbözik az előbbitől, legfeljebb módszereiben tűnik szelídebbnek s alapelveiben szigorúbbnak. Filozófiai hátterét tekintve azonban gyökeres az eltérés. A természeti nevelés vagy természetpedagógia szerint a TERMÉSZET fogalmat szélesebb körben kell értelmezni, nem csupán az emberi környezet részeként. A kiindulópont a Természet maga, mely egyet jelent a világegyetem egészével, minden létező befogadójával. A tudományos megismerés mellett a művészi érzék is egyenrangú szerepet kap. Ilyen tekintetben rokon a keleti szerves világlátással: minden, az érzékszerveinkkel érzékelt dolog és esemény összefügg egymással, hiszen mindegyikük ugyanazon abszolút valóság különböző megnyilvánulási formája. A művészet egy másfajta megismerő tevékenységet jelent a világ megértésében. Míg a tudomány az analitikus, a művészet a szintetikus gondolkodást segíti. Az ember hajlamos arra, hogy egyoldalúan a bal agyféltekét vegye igénybe, tehát a tudományos gondolkodást erősítse, s a másik oldalt elhanyagolja. Ezt kívánja meg a jelenlegi iskolarendszer is az iskolába lépéstől a tudományos fokozat megszerzéséig. A természeti nevelés igen nagy szerepet tulajdonít annak, hogy a jobb agyféltekét is fejlessze, s hogy ehhez egy magas szintű érzelmi intelligencia is kapcsolódjék. Ez a más módon történő világfelfogás a filozófiájában is megmutatkozik. (Megjegyzés: A természetpedagógia vagy természeti nevelés elnevezések használatát az Új Pedagógiai Szemle 1998. márciusi számában javasoltam először - O. A.)

A természetpedagógia szerint minden érték, ami természettől adott; az ontológiai értelemben vett lét, létezés, valamint minden létező: élettelen és élőlény önnön valójában vett természeti érték. Természetképe a világegyetem egészére vonatkozó kép. A Természet az Univerzum maga - milliárd fényévnyi távolságaival és a relatív idővel. A létezőkről való gondolkodás tér és idő viszonylatában mindig e széles közegben zajlik. Az ember helyének rendszerbeli meghatározása is e viszonylatban történik: világegyetem, tejútrendszer, naprendszer, Föld, élettelen közeg, élőlények, ember. További lebontásban vizsgálhatjuk még az ember belső és külső környezetét, ahogyan ezt a környezetpedagógia esetében is tettük. Lényegbevágó különbség azonban, hogy a természetpedagógia szerint a természetet nem tekinthetjük az emberi környezet részének. Éppen fordítva: az emberi környezet része a Természetnek. Ez az a sarkalatos pont, amely a két világlátást és gondolkodásmódot megkülönbözteti egymástól. A természetfilozófia szerint a természetre, mint életet adó szülőnkre kell tekintenünk, hiszen létünk az evolúció folyamatának természettörténeti eseménye. Nem létezhetnénk az előttünk lezajlott fejlődési szakaszok nélkül: Világegyetem születése - Föld keletkezése - élettelen környezet - élőlények kialakulása. Az élet nem tartható fenn az élettelen létezők nélkül. Minden élőlénynek szüksége van az élettelen közegre éppúgy, mint más életfeltételek meglétére, vagy élőlénytársaival való kapcsolatra. Az ember egy az élőlények sorában, ezért e tények rá is érvényesek. E rendszer szem előtt tartása az alapja a természet iránti alázatos tiszteletünknek.

A természet értékei közé tartozik az ember is, alkotásaival együtt. Így értéknek tekintendő minden társadalmi és mesterségesen létrehozott alkotás is: a szellemi javak, a műveltség területén elért eredmények, a tudomány, a nyelv, a művészet, a hagyományos kultúra csakúgy, mint a tárgyi környezet műalkotásai. A természetfilozófia szerint a tudománnyal egyenrangú a művészet, mivel a világ megismerésében játszott szerepe kiegészíti a tudományos megközelítést. Mint a távolkeleti filozófiában Jin és Jang, egyik sem lehet teljes a másik nélkül. A kognitív irányultság és az affektív átélés egyaránt fontos. Rangsorban egymás fölé nem helyezhető, egymást kiegészítő fogalmak.

A kulcsszavak is sokat elárulnak a természeti nevelés világlátásáról. Ezek között szerepelnek a következők: kozmocentrikus világszemlélet, holisztikus világkép, szeretet, empátia, tisztelet minden létezőnek, nem ártás, szelíd módszerek, a kicsi szép, alázat a természet fensége iránt, közösségvállalás minden létezővel, az önmagában/önmagáért való érték, felelősség, szépség és harmónia, érzékenység és nyitottság, érzelmi telítettség, művészi átélés, nevelő szándék, természeti erkölcs, erények (mértékletesség, szelídség, türelem, jóság, meghagyás, megőrzés, a lehető legkisebb beavatkozás).

A természeti nevelés feladata, hogy erősítse a gyermekkel veleszületett spontán érdeklődést és kíváncsiságot, melyet a világ jelenségei iránt tanúsít. Segítse fenntartani és bátorítani az érzést, hogy részeként is egyek vagyunk a világgal. A természetpedagógiában nagy hangsúlyt kap az esztétika, a szépség és a harmónia keresése. Mindenben meglátni a szépet, a harmóniát, felfedezni a rendezetlenségben rejlő rendet - ez egyben boldogságforrást is jelent. A szépség is érték, és az esztétika által felkeltett öröm is kiválthat féltő aggódást, ahogyan a szeretetnek is van megőrző hatása. (Sajnos ezt a szempontot ma még nem veszik figyelembe a tájrombolásnál vagy más természeti érték elpusztításakor.)

A természeti nevelés irányelvei természetközpontúak. Léttársainkat nincs jogunk megalázni és értelmetlenül elpusztítani. Törekednünk kell az élettelen és élő létező társainkkal való együttélésre, a természet törvényeinek betartására, a lehető legkisebb mértékű károsításra. A természet védelmének értelmezése ki kell, hogy terjedjen az egészre és annak minden elemére - a fűszáltól az űr végtelenjéig. Az élettelen létezőknek - beleértve az őselemeket is (levegő, víz, tűz, föld) - önnön valójukban joguk van az eredendő tisztasághoz csakúgy, mint az élőlényeknek az egészséges élethez. Nevelési céljaink és feladataink ezen alapelvek elfogadtatására, az erre épülő viselkedésmód elsajátítására és attitűdformálásra irányulnak.

A természeti nevelés a megismerés folyamatában szelíd módszereket alkalmaz. A vizsgálódásnak határt szab a megfigyelt létező alapvető joga a sérthetetlenséghez, legyen az kőszikla, folyóvíz, madár vagy ember. Az érdeklődés alanya iránt érzett tiszteletteljes alázat kifejeződik a felé irányuló érdeklődésben, a szeretettel teli közeledésben. A pszichikus tájékozódás funkciói közül mindegyiket használja, a gondolkodást éppúgy, mint az érzékelést, érzést és az intuíciót. Ez utóbbin ösztönös megérzést, felismerést értünk, mely képességet jelent az igazság előzetes, közvetlen, élményszerű felismerésére, amely a felhalmozott tapasztalatokon, a korábban szerzett ismereteken alapul. Bergson francia filozófus azt vallotta, hogy az intuíció egyfajta szellemi szimpátia, melynek segítségével valamely objektum belsejébe visszük magunkat, hogy azonosuljunk azzal, ami benne egyetlen és kifejezhetetlen. A külvilágról alkotott fogalmi tudásunk és belső tudásunk között jelentős különbség van. Fogalmi tudásunk gyarapításának módszereire az elemzés és az osztályozás jellemző, míg belső tudásunk a múltunkból fakadó élményeinket összegzi és képzeletünk segítségével formálja a helyzetnek megfelelően. Ezen kívül fontos szerepet kap még a természetempátia gyakorlása, mely beleérző képességet jelent bármely létező helyébe. Elengedhetetlen ez akkor, ha valóban át akarjuk érezni létező társaink sorsát és e szerint irányítani cselekedeteinket.

A környezetpedagógia és a természetpedagógia modellje
A környezeti nevelés esetében a világról alkotott kép kiindulópontjában az ember áll környezete csúcsán. Külső környezetének egy részét képzi a természet mint az ember természeti környezete. A természet tehát alárendeltje az emberi fajnak, mely önös szükségletei és érdekei szerint használja ki azt. A természeti nevelés esetében a világszemlélet kiindulópontjában az Univerzum áll, melynek parányi része csupán a bolygónk, s azon belül az ember. E modell szerint az ember van alárendelve a természet egészének annak részeként. A világhoz való viszonyulásában - gondolkodásában, attitűdjében, cselekedeteiben - figyelembe kell vennie alárendelt szerepét, s a természet törvényeihez kell alkalmazkodnia. El kell ismernie valamennyi létező - élettelen és élő - jogát a létezéshez, és nem zsarnokoskodhat egyetlen létezőtársán sem. Ez a szemlélet a világhoz való viszonyunk kulcspontja, mely kopernikuszi fordulópontként valódi változást hozhat a Föld jelenlegi krízisében.

A két nevelési rendszer sajátosságai

K ö r n y e z e t i   n e v e l é s	T e r m é s z e t i   n e v e l é s
Környezeten a természeti, mesterséges (alkotott) és társadalmi környezetet értjük. (NKNS 10. o.)	Környezeten a mesterséges (alkotott ) és társadalmi környezetet értjük, mely az emberrel együtt része a Természet egészének.
A környezeti nevelés célja - a tudatformálás - a társadalmi környezet olyan javítása, amely nélkül nem képzelhető el a másik kettőben érdemi változás, nem létezhet fenntartható élet. (NKNS 10. o.)	A természeti nevelés célja a Természettel mint egésszel való tudati és érzelmi azonosulás, mely alapja a természeti értékek tiszteletteljes megőrzésének és az emberi alkotások megbecsülésének.
Környezeti etika	Természeti etika
Emberközpontúság	Természetközpontúság
Az emberi érdekek elsőbbsége	Az egyetemes létezés érdekeinek figyelembevétele
A világ szemlélése a kívülálló szemszögéből	A világ szemlélése a belső lényeg feltárása által
A világ megértése az ember szemszögéből	A világ megértése a természeti lény szemszögéből
Tudományos és szakmai megközelítés	Művészi átélés
Természettudományokra alapozott megismerés	Művészetre, filozófiára, természeti etikára alapozott megismerés
Megismerés - szeretet - megóvás	A sorrend felcserélhető
Emberi kapcsolatok ápolása	Létezők és emberi kapcsolatok ápolása
Empátia ember-ember viszonylatban	Természetempátia bármely létező - ember viszonylatban
Módszerek: - tudományos alapokon nyugvók - az élővilágot tárgyként kezelők - emberi egészséget védők - érzékelést megmozgatók	Módszerek: - szelíd megközelítésűek - az élővilágot élőlénytársként kezelők - valamennyi létező egészségére figyelők - érzékelésre, érzelmi és intuitív alapokra építők
A természetet részeiben befogadó	A természet egészének élményét befogadó
Egzotikus állatok gondozása, kiállítások rendezése, látogatása	Állatok rabságban tartása el nem fogadható. A természetes élőhelyen való megőrzés fontossága
maszkulin jelleg	feminin jelleg
urbánus szemlélet	természetközeli szemlélet
park	rét
világtérkép = ember által kijelölt, országhatárokkal szabdalt térkép	világtérkép = természeti földrajzot bemutató térkép
Környezeti etika	Természeti etika
Környezetvédelem	Természetvédelem
Topocentrikus nézőpont: a világ mint emberi környezet	Kozmocentrikus nézőpont: a világ mint egész

---

TARTALOM