Sopron és a FIDESZ

"Kevesen hajlandók elfelejteni neki, hogy ő is csak kommunista volt"

Egy tudósítás - washingtoni szemmel

Győr-Sopron megye 7-es választókerület

Levél Pozsgay Imrének

(Bereményi Géza-Cseh Tamás: Levél nővéremnek 2.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Alig egy pillanattal vagyunk az államszocializmus illúzióinak szimbolikus halála után. Ez nem pusztán egy győzelem. Ez a végső bizonyíték a hezitáló és naiv nyugat-európai baloldali értelmiségnek, hogy a szocializmus nem működött, nem működik és soha nem is fog működni... A rengeteg fájdalom és vér, több millió ember fél évszázados szenvedése nélkül ezen értelmiségiek még mindig ragaszkodnának ahhoz, hogy a kísérlet még nem ért véget. De véget ért! Az elmúlt negyven év államszocializmusa mindenki számára örök emlékeztetőül kell szolgáljon arról, hogy a szabadságot, az emberi jogokat és a polgári társadalmat csak ideiglenesen tudják kiiktatni ravasz mágusok, megsemmisíteni azonban nem tudják őket.

A szabadság kelet-európai forradalma meglepte a nyugati világot. A nyugati világnak azonban sokkal több teendője van a megrökönyödésnél. Át kéne adnia eszméit, intézményeit és tapasztalatát, hogy a kommunizmus füstölgő hamvai fölött segítse a szabadságküzdelem folyamatát. A szabadság elvei mindennél fontosabbak lehetnek abban, hogy az emberek megtanulják: jogokkal rendelkeznek, és az elnyomással szemben nemcsak a tömeges ellenállásban lehet az erejük, hanem egyénenként is. A szabadelvűség segítségével az emberek megtanulhatják, hogy problémáikra ezentúl ne az államtól vagy a párttól várjanak általános megoldásokat - vissza kell nyerniük a saját maguk feletti felelősséget, és a saját kezükbe kell venniük életük irányítását.

A sikerre vezető csendes forradalmat Magyarország kezdte meg 1988 elején. A változások gyorsasága sokakat aggasztott külföldön és belföldön egyaránt. Mi azonban, akik részt vettünk ezekben az eseményekben, fárasztóan lassúnak éreztük az átalakulást. Most, hogy a szabadság forradalma végbement Kelet- és Közép-Európában, már tisztán látjuk, hogy a rendszerváltoztatás felgyorsítására Magyarországon is szükség van. Csehszlovákiában és Romániában a forradalom sokkal gyorsabban ment végbe. De a valóságban ezeknek az országoknak még szembe kell nézniük az átmenet olyan problémáival, amelyeket mi már megoldottunk. Magyarországon az úgynevezett "demokratikus szocializmus" illúziója sokkal kevésbé időszerű, mint más országokban. A magyar ellenzék körében sokkal letisztultabbak az ideológiai irányok, s Kelet-Közép-Európában itt a legerősebb a szabadságjogok helyzete.

Ennek az oka az, hogy egy évvel a politikai szabadság visszanyerése után Magyarországon a gazdasági válság arra kényszerít bennünket, hogy a gazdaság és a gazdasági szabadság szempontjaira koncentráljunk.

Magyarországon már a hatvanas évek végén egyfajta korlátozott piaci rendszert kezdtek bevezetni. Ennek a reformnak az útvesztői és az általa okozott válság nyilvánvalóvá tette, hogy nem létezik olyasmi, hogy "korlátozott szabadpiac". A piac vagy szabad, vagy nem szabad. Jelen pillanatban a válságból kivezető egyetlen út az, ha alkotmányos garanciákat biztosítunk a magántulajdon számára, és szabályozzuk a magánvállalkozások teljes szabadságát. A tulajdonnak azoknak a kezében kell lennie, akik készek arra, hogy vállalják a befektetés kockázatát, és vállalják a felelősséget a saját döntéseikért.

A gazdasági újjáépítés és a gazdasági demokrácia számunkra azt is jelenti, hogy minden, a gazdaságra vonatkozó politikai programot gyanakvással szemlélünk. Politikai döntések nagyon sikeresen tudnak gazdasági problémákat okozni, ám általában nem tudják megoldani azokat. Gyanakvóak vagyunk az állami bürokráciával szemben is, mivel a bürokrácia más emberek pénzét költi, míg a magántulajdonos a sajátját.

Az állami szektorban dolgozó bürokraták akármennyi pénzt költhetnek - minden törvényes ellenőrzés nélkül. A szárnyait bontogató magánszektort még ma is szabályok ezrei kötik. Ezen a helyzeten változtatni kell.

Mindemellett nem elegendő csak a magántulajdonnal kapcsolatos túlszabályozás megszüntetése. Azonnal meg kell indulnia egy gyors privatizációs folyamatnak. Az állami szektornak és az állami bürokráciának a minimálisan szükséges területre kellene korlátozódnia. A szabadpiac egy másik követelménye, hogy korlátozni kell a gazdasági információk állami monopóliumát - a piac minden egyes tagjának hozzá kéne jutnia a piaci információkhoz.

E helyzet filozófiai kiindulópontja az egyén: az egyén, amely szabadon dönthet, és amely vállalja is döntéseinek kockázatait. Az egyéni kezdeményezések lehetőségének visszahozatala a gazdaságba az ország gazdasági újjáépülésének egyetlen módja.

A pártállam általános szlogenjei az ország jólétéről elhomályosították a jólét valódi fogalmát: szerintünk egy ország akkor gazdag, ha annak polgárai gazdagok. Nincs jólét gazdag polgárok nélkül. Az állammal szembeni azon kívánalom, hogy a társadalmat tegye gazdaggá, és lássa el minden jóval, végül elbukik azon a tapasztalaton, hogy az állam képtelennek bizonyult a magánkezdeményezések helyett bármilyen eredményesebben működő mechanizmus kialakítására.

Ezen átmeneti időszak alatt a jogrendszerrel szembeni kívánalom az, hogy ellássa a magánvállalkozókat a tulajdonhoz való jog garanciáival. A piac teljes jogi szabályozását a magánjogra kell hagyni, s a közszabályozás szerepét a piacon való állami beavatkozás korlátozására és a verseny keretfeltételeinek biztosítására kell korlátozni.

Tapasztalataink alapján nem bízunk abban az államban, amely talpra állást ígér. A válságból való egyetlen kiút a magánkezdeményezések ösztönzése és gyarapítása.

Az átmenet időszakában elkerülhetetlennek látszik az állami és intézményi tulajdon létezése. A minimális követelmény az, hogy a magántulajdon ugyanolyan helyzetben legyen a piacon, mint a tulajdon bármilyen más formája. Egyetlen formát sem sújthat semmiféle megkülönböztetés. A piac szereplői közötti kapcsolat kizárólag a szerződések joga által szabályozott önkéntes megállapodásokon kell alapuljon. A szabadpiac alapvető garanciáinak alkotmányos alapjogokká kell válniuk.

Tisztelt Hallgatóság!

Kelet-Európában az állam történelmileg túlsúlyos szerepet játszott a polgári társadalomban. Az úgynevezett modernizációs folyamatot általában maga az állam vezette, mivel a polgári társadalom és az egyén gyenge volt ehhez. Mindazonáltal mikor ez a gyenge polgári társadalom kezdett erőre kapni, az állam általában mindig beavatkozott. A modernizáció és a társadalom elnyomásának eszköze egyaránt a jog volt. A törvényhozás volt az a varázseszköz, amellyel az ország problémáit rendre meg akarták oldani. Ez a varázseszköz azonban nem bizonyult sikeresnek - a bürokratikus szabályozás mindent a mindenható állam uralma alá helyezett.

Ilyen előtörténet után a marxista államszocializmus természetes közegben találta magát. Az az ideológia, amely nem győzött az állam és a törvény elhalásáról beszélni, maga a történelem legdespotikusabb államát hozta létre. Olyan államot, amely szétrombolta a spontán emberi közösségeket, és mindenkit egy mindent átfogó gépezet részévé tett. A gyenge polgári társadalmat, amely korábban létezett, és amely 1945 után kezdett talpra állni, szinte teljesen szétrombolták az ötvenes évek elején, a kommunista hatalomátvételkor.

A civil társadalom újraépülésére csak az 1956-os forradalom tragikus bukása után harminc évvel nyílt meg az esély. A polgári szabadságjogok eszméje, a korábbi demokratikus hagyományok ereje, a sikeres nyugati demokráciák befolyása végül kellő lendületet adott Kelet-Közép-Európában a nyolcvanas évek végén a demokratikus változásokhoz.

Hölgyeim és Uraim!

Egy állam nem lehet szabad, ha a polgárai nem szabadok. Minden társadalmi rend alapját az egyén jogai kell hogy képezzék. Az "Út a szolgaságba" üzenete most érte el a világ azon részét, amelyet - polgárai akarata ellenére - szocialistának neveztek. Kelet-Európa népei sohasem fogadták el a rájuk kényszerített kommunizmust. Minden lehetőséget kihasználtak, hogy kibújjanak ez alól az embertelen rendszer alól.

Magyarország nemrégiben megújította, élettel töltötte meg alkotmányát, amely mostantól garantálja az emberek alapvető jogait. A megújult alkotmány elve az, hogy első az egyén, s az állam csak azon területeken játszhat szerepet, ahol nem sérti az egyén jogait. Alkotmányos szinten már vannak garanciáink jogaink védelmére, de ezen jogokért a mindennapi gyakorlat szintjén is meg kell küzdeni.

Ezért gondolom azt, hogy az átmeneti időszak legfontosabb feladata a nyilvánosság és a politikai viták felhasználása, hogy népszerűsítsük a szabadságjogok, a szabadság és a jog eszméit. Egy szabad polgári társadalmat csak az önérzetes egyének közössége tud létrehozni. A polgári társadalomnak ellenőrzést kell gyakorolnia az állam felett, és teljes egészében el kell vetnie az államszocializmus minden káros hagyatékát. Mi, magyar demokraták ezért küzdöttünk és küzdünk. Reményeink szerint nem hiábavaló a harcunk a szabadságért, a jogért.

Köszönöm a figyelmet!

(A vitaindító előadás elhangzott 1990. augusztus 27-én, az Aix-en-Provence-ban "Europe de l'Est, Europe de l'Ouest: Europe des libertés?" címmel megtartott nyári egyetem keretében. Angolból fordította: Tillmann Mónika.)

Az 1988-1990 közötti demokratikus átmenet során számos politikai szervezet jött létre Magyarországon. E szervezetek legnagyobb része értelmiségiek kezdeményezésére alakult politikai mozgalomként indult még 1988-ban. A parlamenti választások idejére a legjelentősebb csoportok a polgárok támogatását élvező, hivatalosan bejegyzett pártokká váltak. 1989 vége óta a magyar politikai színtér vezető gárdája már csak 5-7 pártból állt. E pártok politikai programjai alkották az új magyar közélet alapvető irányait.

Az újonnan megválasztott parlament a hat parlamenti párt (a kormánykoalícióba tartozó Magyar Demokrata Fórum, a Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt, valamint az ellenzéket alkotó Szabad Demokraták Szövetsége, a Fiatal Demokraták Szövetsége [FIDESZ] és a korábbi kommunistákból alakult Magyar Szocialista Párt) közötti politikai viták legfőbb színtere lett. Azok a pártok, amelyek nem kaptak elég szavazatot a parlamentbe való bejutáshoz (például a szociáldemokraták, a kommunisták és az Agrárszövetség), szinte teljesen kiszorultak az országos politikából. A parlament, noha elsődleges feladata a törvényhozás, politikai vitafórumként is működik az új törvénytervezetek és törvényjavaslatok tárgyalása keretei között. A középpontban az Alkotmány, a kárpótlás, a privatizáció és a média szabadságának kérdése állt.

A magyar politikai pártokat három csoportra lehet osztani. Az első csoportba az 1988-ban alapított pártok tartoznak. E pártok eredete a kommunista rezsim elleni értelmiségi tiltakozásokra vezethető vissza. Idetartozik a Magyar Demokrata Fórum, amely az ún. népi értelmiség vitaköreként indult, a FIDESZ, amely kezdetben a jogállamiság elvi alapján álló fiatal értelmiségiek polgárjogi mozgalma volt, valamint a Szabad Demokraták Szövetsége, amely a Szabad Kezdeményezések Hálózataként indult, s amelynek számos tagja az 1970-es és 1980-as évek aktív ellenzékéből került ki. E szervezetek a régi rendszer politikai válságából nőttek ki, s leginkább a jogállamért, az emberi jogokért, a parlamenti demokráciáért, az európai egyesítés és a piacgazdaság ügyéért álltak ki.

A második csoportba a negyvenéves betiltás után most újjáéledő Kisgazdapárt, Kereszténydemokrata Néppárt és a Szociáldemokrata Párt tartozik. Túlnyomórészt egykori tagok szervezték meg őket a pártalakulás második fázisában. Főként az elmúlt negyven év jogtalanságaival foglalkoznak, támogatják a termőföldek és egyéb ingatlanok visszaadását a régi tulajdonosoknak, valamint a nemzeti és szellemi értékek helyreállítását. Politikai bázisuk leginkább vidékről kerül ki.

A pártok harmadik csoportja akkor jelent meg, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a kommunizmus elvesztette a csatát az új erőkkel szemben. Mintegy hetven, nemegyszer marginális és szélsőséges nézeteket valló politikai csoport, klub, még egyszemélyes párt is alakult az 1990-es választások előtt, majd gyorsan el is tűnt azt követően.

E három kategória mellett külön csoportot alkotnak a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezeti vagy ideológiai utódai: a Magyar Szocialista Párt és a keményvonalas Magyar Szocialista Munkáspárt.

A magyar politikai pártok elsődlegesen nem ideológiai irányvonalak mentén differenciálódnak. Emiatt nem egy politikai elemző a magyar pártstruktúrának a nyugat-európai modell szerinti gyors átrendeződését jósolta meg. Ez a nagy átalakulás még várat magára, sőt, valószínűleg nem is fog bekövetkezni. A választások élesen körvonalazták a pártok arculatát, és a pártokon belüli kohézió néhány hangos belső vita ellenére is erős maradt.

A pártok politikai célkitűzéseik, általános ideológiai irányultságuk (liberális-konzervatív), a régi rendszerhez való viszonyulásuk, a professzionalizmus színvonala, érzelmi magatartásuk, generációs hovatartozásuk, a nemzeti eszméhez, a modernizációhoz és a valláshoz való viszonyuk alapján különülnek el egymástól. Az országgyűlés gyakorlati kérdések feletti vitái megerősítették a választási kampány során megfogalmazódott politikai különbségeket. Ezek a viták, a kormánynak és az ellenzéknek a közvélemény tájékoztatására irányuló törekvéseivel együtt, lehetővé tették, hogy a lakosság tisztában legyen az egyes pártok politikai álláspontjaival. A rendszerváltást közvetlenül követő, túlnyomórészt szimbolikus politikát egy új parlamenti és pártpolitika váltotta fel, amely meghatározott kérdésekre összpontosított. A pártok további átalakulása a meglévő parlamenti pártok keretein belül történik. E pártok esetleg szövetségre léphetnek egymással vagy átszerveződhetnek, de mindez egy hosszú és szerves folyamat lesz.

Magyarországon az első parlamenti választások egy, már kifejlődött pártszerkezetben zajlottak le. Itt nem feltétlenül arra gondolunk, hogy a választásokat a problémák széles skáláját érintő egymással folytatott összetett vita előzte volna meg. A lényeg inkább a régi rendszer és a kommunizmus elutasítása volt, s a demokratikus pártok pedig úgy versenyeztek, hogy megpróbáltak ebben minél inkább túltenni egymáson. Emellett persze megfogalmazták elképzeléseiket Magyarország jövőjéről is, ezek azonban meglehetősen elvontak voltak, és semmiféle biztosíték nem volt arra, hogy a pártok később be is váltják ígéreteiket. Mindemellett a választást megelőző időszak a parlamenti pluralizmus előfutára volt, és meghúzta a fő politikai különbségek vonalait. Ebben az értelemben Magyarország az első szabad választások vízválasztójához egy kifejlett pluralista pártszerkezettel jutott el. Ez a helyzet képessé tette az országot arra, hogy a múlt helyett a jövő problémáira és kilátásaira tudjon összpontosítani.

Az érett pártszerkezet megléte - Magyarország történetében először - politikailag kiegyensúlyozott törvényhozást hozott létre, és biztos alapot teremtett mind a kormány, mind pedig az alternatívát nyújtó erős ellenzék számára. Ennek a helyzetnek az előnyei a kelet-európai politikai életet továbbra is uraló kommunista/nem kommunista megoszláshoz képest nyilvánvalóak.

Az erős parlamenti rendszer kiépítésében eddig elért lényeges fejlődésünk ellenére a pártok népszerűsége erősen esett a választások óta. A közvélemény nem sokra becsüli a három p betűs szót: pártok, parlament, politika. Ha ma tartanának parlamenti választásokat, a szavazásra jogosultaknak kevesebb mint a fele menne el szavazni. A legutóbbi időközi választások a szavazók érdektelensége mellett zajlottak le - az egyik kerületben mindössze 8 százalékos volt a részvétel.

A közvélemény kiábrándulása a politikából valószínűleg több tényező eredménye. A parlamenti viták többsége rendkívül érzékeny ügyeket érintett, és emiatt magasra szöktek az indulatok. Az ülésekről szóló televíziós közvetítések folyamatos küzdelemnek tűnnek. A rendszerváltás második éve után az emberek jobban szeretnék a változások megvalósulását látni, különösképpen az életszínvonal emelkedésében várnak érezhető fejlődést.

A parlamenti ülések élő közvetítésének köszönhetően az emberek a politikát jelenleg szinte kizárólag a parlamenti vitákkal azonosítják. Ez elősegítette, hogy a kormány tévedései és népszerűtlen intézkedései jobbára elkerüljék a közvélemény figyelmét.

Mit lehetne tenni, hogy visszaállítsuk a parlamentáris politika presztízsét? Pártom, a FIDESZ a Franco halála után Spanyolországban alkalmazott Moncloa-módszer alapján kidolgozott széles körű tárgyalásokat javasolt. Tárgyalások indulnának meg a kormány és az ellenzék között a hat parlamenti párt képviselőinek részvételével. Az elv az, hogy létrehozzuk a bizalom légkörét és kereteit a kormány és az ellenzék közti együttműködéshez. Erre a fajta együttműködésre különösképpen szükség lesz a még előttünk álló rendkívül bonyolult gazdasági átalakítás során. Mindamellett az együttműködésnek meg kéne állnia azon a ponton, ahol még nem függeszti fel a kormánypártok és az ellenzék közti hagyományos szerepmegosztást. A kormány felelős lenne az egyezmény megvalósításáért, miközben az ellenzék biztosítaná, hogy a kormány megtartsa az ígéreteit. Az egyezménynek a rendszerváltás fő kérdéseit kéne tartalmaznia. Ez lenne a legjobb módszer arra, hogy megvédhessük a parlamentáris demokráciát a demagógia és a populizmus növekvő veszélyeitől.

(Elhangzott az 1991. március 26-án Temesváron, a washingtoni Foreign Policy Research Institute szervezésében megtartott konferencián. Megjelent: Uncaptive Minds, New York, 1991. Summer, 40-43. o. Angolból fordította: Tillmann Mónika.)

Tisztelt Kongresszus! Hölgyeim és Uraim!

A szabad választások óta a FIDESZ politikájának legfontosabb terepe a Köztársaság Országgyűlése. (...) A frakció beszámolójában azt kívánom összegezni, hogy a FIDESZ az országgyűlési képviselőinek felszólalásaiból, indítványaiból, parlamenttel kapcsolatos tevékenységeiből milyen kép rajzolódik ki. Miként jelennek meg azokban a párt alapdokumentumaiban rögzített politikai értékek.

A FIDESZ parlamenti képviselőcsoportja 22 tagból áll. Ez a 22 fő végzi mindazt a munkát, amely a parlament többi pártjainál jóval több emberre oszlik szét. A frakció igényt formál minden lényeges parlamenti kérdésbe való beleszólásra. Ellenzéki pozíciónknál fogva nem hagyatkozhatunk a kormány eligazító szavára, álláspontjainkat képviselőink és az ígéretesen gyarapodó szakértői csoportok megfeszített munkájával alakítjuk ki.

A FIDESZ képviselői az országgyűlés megalakulása óta mintegy 600 alkalommal szólaltak fel a plenáris üléseken. A leggyakoribb felszólaló a frakcióvezető, Orbán Viktor volt. A toplistát ő vezeti több mint 100 hozzászólással. Az utána következő képviselők 30-40 felszólalással: Áder János, Szájer József, Pap János, Fodor Gábor, Mádi László, Varga Mihály, Frajna Imre és Ungár Klára. A frakció tagjai több ezer módosító indítványt nyújtottak be a különböző törvényekhez és határozatokhoz. Számos FIDESZ-es interpelláció és kérdés hangzott el főként környezetvédelmi, ifjúsági témákban. Képviselőink valamennyien tagjai valamely országgyűlési bizottságnak. Két bizottsági elnököt, két alelnököt és két jegyzőt ad a frakció. A Házbizottságban Áder János szívós erőfeszítései révén beleszólunk a Ház programjának alakításába.

A parlamenti frakció stílusában is kifejeződik érdemi politikája. A parlamenti szereplések során a frakció őszinte szókimondással rövid, lényegre törő érveléssel vette fel a versenyt a kormánypártok dagályos szómágiájával szemben.

A hazugság, a szószegés, a törvények megszegése nem lesz más attól, ha azt eltérésnek, ficamnak vagy rugalmasságnak nevezi valaki. A kormánypártok ájtatos, ködösítő stílusát nem áll szándékunkban átvenni.

Másfél esztendő alatt parlamenti megjelenésével a FIDESZ olyan képet alakított ki magáról, hogy álláspontját megalapozottan, szakmai érveket is felhasználva alakította ki. A hozzáértés, a politikai döntéseket előkészítő ismeretek felhasználása az elmúlt rendszer és politika dilettantizmusával szemben fogalmazódott meg a rendszerváltás éveiben. Nem kevésbé fontos elv ez a szabad választások után sem. A FIDESZ nemzedéki indíttatásánál fogva fontos értékként vallja a szakmai hozzáértést. Nem keverjük azonban össze a politikai és szakmai választásokat. A FIDESZ nem technokráciára törekszik. Politikai elveinken alapuló döntések megalapozására, hatásainak előrejelzésére igenis felhasználjuk a szakértelem eszközét. A képviselőcsoport egyes törvényeknél meghozott döntései elvi álláspontokat tükröznek. Az elévülési törvényről, a kárpótlási törvényről, hogy mindjárt a legvitatottabbakat mondjam, nem pusztán azért mondtunk lesújtó kritikát, mert azok közgazdasági vagy jogi szempontból szakmailag hibásak voltak, hanem mert alapvető jogállami, alkotmányossági, igazságossági elveket sértettek, ami nem egyeztethető össze szabadelvű értékeinkkel. Nincsen szó tehát a barátaink által gyakran hangoztatott újpopulizmusról, a politikai elveink szakmai értékekkel való helyettesítéséről.

A kormányról és a parlamenti pártokról megfogalmazott kritikánkban a politikai elvi indíttatás azonban hangsúlyosan kiegészül a szakmai bírálattal.

A liberális politika elvei a természetellenes ideológiák ellen és a túlideologizált politikai viták ellen is felvértezték a FIDESZ-t. A szabadelvű eszmék egyik legfontosabb eleme a pragmatizmus: az eszmék, elvek lehetőségekhez igazítása, szemben az ideológiai diktatúrával; a pragmatizmus, amely a túlzások, a szélsőségek, bármely tan nevében vallott doktriner törekvések kíméletlen bírálatával a normális élet és társadalom alapja, különösen fontos egy abnormális rendszer meghaladásakor! A parlamentben tárgyalt legfontosabb törvényekre a pragmatikus liberális elvek jó iránytűül szolgáltak. Politikai, morális, filozófiai álláspontjaink közösen vallott frakcióvéleménnyé alakítása egy-egy nagy súlyú vagy nagy érdeklődést kiváltó jogalkotás kapcsán persze nem pusztán technikai kérdés. Ez mindig kemény viták, hosszú előkészítő munka eredménye. Parlamenti tevékenységünk, álláspontjaink egyik fő szervező elve a következetességre való törekvés. A következetességre pedig csak akkor van mód, ha a korábbi kiindulópontok megalapozottak. Rövid távú, olcsó népszerűség végett nem áldozunk fel elveket.

Tisztelt Kongresszus!

A párt alapdokumentumaiban rögzített szabadelvű eszmék, az állami végrehajtó hatalom korlátozása és hatékony ellenőrzése, a polgárok szabadságjogainak, a kisebbségnek többséggel szembeni védelme, a joguralom a napi politikai gyakorlatban kaptak teret a FIDESZ-frakció ellenzéki alapú megnyilvánulásaiban. Áttekintve egy parlamenti esztendő munkáját, a FIDESZ egyes részkérdésekben kialakított állásfoglalásait egymás mellé rakva egy biztos alapokon álló alkotmányos liberális szellemiség körvonalai bontakoznak ki.

Az elmúlt év egyik legfontosabb ügye az Országgyűlés kormány feletti kontrolljának a lehetetlenné tétele elleni folyamatos küzdelem volt. A kormány szinte minden ponton igyekezett a parlament szerepét visszaszorítani. Az ellenzéki helyzet eleve kötelességünkké rótta, hogy különösen érzékenyen reagáljunk ezekre a törekvésekre. A Házbizottságban, valamint a plenáris üléseken ügyrendi felszólalásainkban megpróbáltunk ellenállni annak a törekvésnek, hogy a kormány koncepciótlan törvénygyártássá züllessze a magyar Országgyűlés munkáját.

A kormánypártok szívósan megakadályozták azt, hogy a kormány tevékenységével, mulasztásaival kapcsolatban parlamenti bizottságok álljanak fel. A FIDESZ két ízben javasolta vizsgálóbizottság felállását: a horvátországi fegyvereladással kapcsolatban a kormány által elkövetett, az ország nemzetközi megítélését súlyosan érintő jogszabálysértések kivizsgálására tett Kövér László indítványt, és legutóbb a frakció nyújtott be határozati javaslatot a költségvetés botrányos és törvénysértő kihirdetésének felderítésére.

Németh Zsolt interpellációt intézett a közoktatási miniszterhez, amiért a minisztérium megakadályozta egy, az egyházakkal kapcsolatos parlamenti vizsgálóbizottság munkáját.

Az 1991. és 1992. évi költségvetés és adótörvények tárgyalása során felemeltük a szavunkat amiatt, hogy a kormány törvény- és házszabálysértések sorozatával, a késői beterjesztéssel, a presztízsszempontú áterőltetés törekvésével lényegében az Országgyűlés legfontosabb jogosítványának, a minden magyar állampolgárt közvetlenül érintő költségvetés megszavazásával kapcsolatos jognak a gyakorlását tette lehetetlenné. Áder János és Orbán Viktor a miniszterelnök Alkotmányügyi Bizottság előtti meghallgatását, a törvényszegő és késedelmes beterjesztés miatti felelősség megállapítását kezdeményezte. A költségvetési vitában, de több más törvénynél is az év folyamán Áder János akadályozta meg ügyrendi felszólalásaival a kormánypártoknak vagy a házelnöknek a kormány nyomására történő többrendbeli visszaeső házszabálysértési kísérleteit.

Wachsler Tamás interpellációban hívta fel a figyelmet a honvédelmi tárcánál tapasztalható laza költségvetési fegyelemre, és egy módosítóindítvány-csomaggal azt kívánta elérni, hogy a végrehajtó hatalom széles jogosítványait az Országgyűlés által jóváhagyott költségvetésen belüli átcsoportosítások alaposan nyirbálják meg. A fogyasztási adó tárgyalásánál Varga Mihály azt kifogásolta, hogy a parlamenti adómegállapítási jog alkotmányellenesen kerül át a kormány hatáskörébe. Ungár Klára az államháztartási törvény tárgyalásakor a közpénzek kormány általi elköltése felett a képviselők és az Országgyűlés hatékony jogosítványait sürgette. A politikai képviselők közpénzek elköltésére irányuló hajlamát kívánta Ungár Klára és Orbán Viktor korlátozni azzal a Kornai Jánostól kölcsönvett javaslattal is, hogy a világkiállítás sikerétől függően a kormánytisztviselők adják zálogba vagyontárgyaikat.

Az önkormányzatok céltámogatásának elveit rögzítő határozat vitájában Szájer József a parlament semmibevételének nevezete azt, hogy a kormány úgy terjesztette be a javaslatot, hogy azt már előzetesen végrehajtotta a BM. Az azonos szövegű határozati javaslat kétszeri beterjesztésének botrányos voltára Tirts Tamás hívta fel a figyelmet. A FIDESZ-es képviselők pedig tiltakozásképp a második alkalommal korábbi felszólalásukat olvasták fel szó szerint a jegyzőkönyvből.

A végrehajtó hatalom feletti fékek és ellensúlyok biztosítása érdekében számos további lépést tett a FIDESZ-képviselőcsoport. Áder János részt vett az Állami Számvevőszékről szóló törvényt módosító tervezet bizottsági kidolgozásában. A Nemzeti Bank elnöke eltávolításának politikai illemet sértő, civilizálatlan indoklása ellen napirend előtti felszólalásban tiltakoztunk. Surányi György bankelnök leváltásával beigazolódott az a törekvésünk, hogy az MNB függetlenségének biztosítására intézményi garanciák kellenek. Ezt még Áder János javasolta az 1990-es alkotmánymódosításkor, akkor indítványát a paktumos többség leszavazta. A koncessziós törvény tárgyalásakor az állami korrupció lehetőségének kizárására irányuló garanciális szabályokat hiányoltuk.

A bírói hatalmi ág megerősítése érdekében a bírák javadalmazásának nagyobb mértékű emelését kezdeményeztük a költségvetési irányelvek vitájában. A katonai bíróságok átalakításánál Szájer József sikerrel kardoskodott a katonai bíráskodás legalább egy részének civillé tétele érdekében. Áder János külön közigazgatási bíróság felállítására tett javaslatot. A bírósági vezetők kinevezéséről szóló törvény módosításánál támogattuk az országos bírói tanács megalakítására és erős költségvetési jogaira irányuló kompromisszumos javaslatot. Az ügyvédségről szóló törvény módosításakor egy jóval liberálisabb képviseleti rendszerre tettünk indítványt.

A FIDESZ-es javaslatok és hozzászólások egy jelentős része érintette a polgári, kisebbségi jogok védelmét. A szabadságjogok egyik leginkább fenyegetett területén Molnár Péter a sajtó- és a médiatörvény bizottsági előkészítésében vett részt, aktívan törekedve a kormánypártok és az ellenzék közötti kompromisszum megteremtésére egy liberális sajtószabályozás végett. Interpellált az igazságügyi miniszterhez a médiatörvény mielőbbi beterjesztése érdekében, valamint a legfőbb ügyészhez sajtótermékek ügyészi felfüggesztése ellen. Orbán Viktor ügyrendi felszólalásában bírálta a Házelnököt és a kormánypártokat a televíziós közvetítés leállítása miatt a költségvetés vitája során.

A demokráciaellenes, szélsőséges, intoleráns nézetekkel szemben gyakran folytatott polémiát a FIDESZ-frakció. Orbán Viktor, Kövér László és Áder János kétperces és napirend előtti felszólalásai a kisgazdapárti nézetek kíméletlen bírálatáról különösen emlékezetesek.

Az egyházak függetlensége, a lelkiismeret szabad gyakorlása érdekében a FIDESZ saját koncepciót dolgozott ki az egyházi ingatlanokról szóló törvény tárgyalásakor. Fodor Gábor, Németh Zsolt és Sasvári Szilárd a diszkriminációt lehetetlenné tevő átfogó alapítványi finanszírozásra tett javaslatot. A szabad szakszervezeti szervezkedés biztosítása érdekében terjesztette be Rockenbauer Zoltán és Frajna Imre más frakciók tagjaival együtt a szakszervezeti vagyonról szóló törvényjavaslatot, amelyet nagy többséggel elfogadott a parlament. Mádi László egy rendőrségi törvénysértéssel kapcsolatban interpellált. Deutsch Tamás pedig maga vált egy alkotmányellenes rendőrségi intézkedés áldozatává, amikor megsértették mentelmi jogát. A menekültügy egységes szabályozásának hiányára hívta fel Szelényi Zsuzsa interpellációja a figyelmet.

A FIDESZ többször tiltakozott az állam magánszférába való beavatkozása ellen. Fodor Gábor az adózás rendjéről szóló törvény, Tirts Tamás pedig a népesség-nyilvántartásról szóló törvény súlyos, személyiségi jogokat sértő rendelkezéseit bírálta. Glattfelder Béla a földadó, Varga Mihály a gépjárműadó felesleges és értelmetlen bevezetése ellen szólalt fel. A tulajdonjog korlátozásával és az etatista kormányzati törvényjavaslatokkal kapcsolatban emeltünk szót az önkormányzati vagyontörvény és Polgári Törvénykönyv módosításakor. Az 1990-ben Szájer József által benyújtott és elfogadásra került alkotmánymódosítás a tulajdonjog védelmére hatékony eszköznek bizonyult a kormánykoalíció visszatartására további tulajdoni bizonytalanságok okozásában például a kárpótlási törvénynél, a világkiállításról vagy az egyházi ingatlanokról szóló törvénynél.

Az ún. politikai igazságtételi törvények tekintetében a FIDESZ az alkotmányos, személyiségi jogokat, garanciákat nem sértő megoldásokat, mint az egyes nyugdíj-kiegészítések megszűnéséről szóló javaslatot, az elítéltek kárpótlására, a törvénysértő ítéletek semmisségére vonatkozó törvényjavaslatokat támogatta. Az alkotmányosságot és jogállamiságot sértő törvénykezdeményezéseket, mint a kárpótlási és az elévülési törvényt, határozottan elutasította. Az utóbbinál a jogállami elvek melletti kiállás demonstrálására név szerinti szavazást kértünk. Fodor Gábor és Orbán Viktor a vitában elmondták, hogy számos jogállami keretet nem sértő megoldás marad kihasználatlanul a múlttal való elszámolás területén. A FIDESZ-frakció aktív volt az egyes törvényjavaslatok szakmai hibáinak kijavításában. Ennek legszebb példái Deutsch Tamásnak a világkiállítási törvény valamennyi paragrafusát érintő jogi kritikája, valamint Áder János törvénysértő hatásköri javaslatról elmondott megsemmisítő hozzászólása volt.

Tisztelt Kongresszus! A jogállamiság fontos elemét képezi az önkormányzatok szabadsága. A FIDESZ szabad, önállóságában, jogi és anyagi feltételeiben biztosított, de a magyar hagyományokhoz is igazodó és működőképes önkormányzati rendszer mellett foglalt állást. A parlamenti frakció kivette részét az 1991. év első felében elfogadott, az önkormányzatokat érintő törvények megvitatásából. Számos módosító indítványt adtunk be önkormányzati tisztviselőink tapasztalatai alapján. Sajnos, a kormány részéről a fogadókészség minimális volt, így - a koncepcionális eltérések miatt - ezek közül utasítottunk el a végső szavazásnál a legtöbb törvényt. Többnyire eredménytelenül emeltük fel a szavunkat az önkormányzatok alapjogainak korlátozása és a kormány kétharmados elv alóli kibújási kísérletei ellen. Számos indítvány még ma is döntésre vár az Alkotmánybíróság előtt.

A fővárosi törvénynél Tirts Tamás felszólalásai és módosítójavaslat-csomagja egy racionális és az európai nagyvárosokra jellemző city-koncepcióra mind a kormánypártoknál, mind az SZDSZ-nél süket fülekre talált. Trombitás Zoltán, Mádi László és Szájer József a megyei jogú városok érdekvédelmében értek el eredményt.

Tisztelt Kongresszus! Az állammal szembeni alkotmányos és gazdasági bizalmatlanságunk ugyanannak az éremnek a két oldala.

A FIDESZ választási programjában egy liberális, a magángazdaságra épülő, antiinflációs, a leszakadó rétegek felzárkóztatására törekvő gazdaságpolitika mellett kötelezte el magát.

A kormány gazdaságpolitikája bírálatának legfontosabb alkalmai a költségvetési és a zárszámadási viták voltak. A költségvetési törvényjavaslat vezérszónoklatában Orbán Viktor az állam gazdasági újraelosztásban megőrzött túlsúlyos szerepe ellen foglalt állást, bírálta a kormányt a magas deficit megtartása és az inflációs nyomások gerjesztése miatt. A FIDESZ fő törekvése az 1992-es költségvetés és adótörvények tárgyalásánál a költségvetési hiány csökkentése volt, valamint annak a felmutatása, hogy a hiány adott nagysága mellett is lehetséges alternatív gazdaságpolitika: ez pedig az oktatás és a gyermekvédelem kiemelt kezelése lenne. A bölcsődékre és az oktatásra fordítható összegek növelését célzó módosító indítványunkat név szerinti szavazással voltak kénytelenek a kormánypárti képviselők leszavazni.

Ungár Klára az állami beruházások iránti bizalmatlanságunk kifejtésével, inflációgerjesztő hatásai miatt bírálta a világkiállítás megrendezésének kormányzati és Palotás-féle ködvárát. Az inflációellenes politika kudarcára hívták fel a figyelmet az MNB-elnök leváltásakor. A kárpótlási jegyek inflációs hatásaira a FIDESZ vezérszónokai hívták fel a figyelmet.

A FIDESZ elutasította a reprivatizáció gondolatát. Glattfelder Béla diszkriminatív jellegűnek értékelte a kárpótlási törvény korlátozott reprivatizációs törekvését. A FIDESZ képviselői - különösen Kósa Lajos - a privatizáció államilag vezérelt módszere ellen többször állást foglaltak. Kósa Lajos a vagyonpolitikai irányelvek hiánya miatt előállt alkotmányellenes helyzetre hívta fel a figyelmet. Orbán Viktor az Állami Vagyonügynökség Igazgatótanácsának szabályozására önálló indítványt tett további összeférhetetlenségi szabályok beiktatására: ne lehessenek tagjai a tanácsnak a privatizációban érdekelt bankok elnökei.

A szövetkezeteket érintő törvényjavaslatoknál Glattfelder Béla a szövetkezetek belső dokumentációjának megerősítésére, a szövetkezeti és társasági formák határozott elválasztására tett javaslatot. Sikertelen volt a kárpótlás és a szövetkezeti átalakulás összehangolására tett, a tulajdoni jogbizonytalanságot megszüntetni kívánó indítványa: a kormánypártok leszavazták.

A FIDESZ képviselői támogatták a Kupa Mihály-féle program európai szintű, a gazdaság liberális jogszabályait megalapító törvényjavaslatait, mint a számviteli- vagy a csődtörvény-javaslatot. Szájer József bírálta a kormánypártokat, amiért a gazdasági társaságokról szóló törvénymódosításban lehetetlenné tették a társasági szerződés feltűnő értékaránytalanság miatti megtámadását, s ezzel egy vagyonátmentés ellen felhasználható civilizált polgári jogi eszközt semmisítettek meg. Több törvény esetében azért kritizáltuk a kormányt, mert a gyakori és koncepciótlan változtatgatás a gazdasági élet kiszámíthatóságát és a jogbiztonságot sérti (ilyenek: az adótörvények, a Gt. módosításai).

A FIDESZ a választások előtt úgy foglalt állást, hogy a szociálpolitika csakis a meglévő gazdaságpolitika által teremtett forrásokra épülhet. A frakció ellenállt a szociális demagógia csábításának, nem bírálta a kormány olyan megszorító intézkedéseit, amelyeket egy liberális piacgazdaság elemeként vezetett be. Kifogásolta azonban pazarló szociálpolitikáját és a kormány hezitálását a nagy elosztási rendszerek átfogó reformja kapcsán. Novemberben a frakció külön ülést tartott a szociálpolitikai kérdésekről.

Rockenbauer Zoltán A Munka Törvénykönyvének tárgyalásakor egy szabad, a felek mellérendeltségét jobban érvényesítő javaslatcsomagot adott be. A parlamenti pártok közül egyedül a FIDESZ tett liberális javaslatot a munkajog szabályozására. Mádi László előre jelezte a végkielégítéssel kapcsolatos várható kedvezőtlen gazdasági hatásokat. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy a foglalkoztatási és munkanélküliekről szóló törvény hamarosan módosításra szorul a hirtelen megugró munkanélküliség miatt. Az ő prognózisa pontosabbnak bizonyult a kormányénál! Frajna Imre folytatott jórészt eredménytelen küzdelmet a többi parlamenti párttal szemben a társadalombiztosítási önkormányzat szocialisztikus elképzelése ellen.

Frajna Imre, Trombitás Zoltán és Szájer József a lakáspolitika témájában szólaltak fel, illetve interpelláltak több alkalommal.

Tisztelt Kongresszus! A FIDESZ parlamenti frakciója kiemelt kérdésként kezelte az ifjúság kérdéseit. Deutsch Tamás az ifjúsági parlamenti bizottság felállítását javasolta, ő fejtette ki a FIDESZ ifjúságpolitikai elképzeléseit a parlament ifjúsági vitanapján, valamint a költségvetési viták során. Az Országgyűlés ifjúsági képviselőcsoportjának a vezetőjeként ő interpellált a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány ügyében a miniszterelnökhöz. Mádi László az ifjúsági munkanélküliséggel kapcsolatban, Trombitás Zoltán pedig az ifjúsági takarékbetéttel kapcsolatban terjesztett elő interpellációt.

Az oktatás támogatását gazdasági prioritásként a költségvetési viták során fogalmazta meg Orbán Viktor, Sasvári Szilárd több felszólalásában. Sasvári Szilárd vezeti a parlament Oktatási Albizottságát, ahol sikerült elérni, hogy a közoktatási és szakképzési törvényt együtt tárgyalhassa majd az országgyűlés. Tiltakoztunk az ösztöndíjasok megadóztatása ellen a személyi jövedelemadó vitájában. A FIDESZ frakciója decemberben rendkívüli frakcióülést tartott az oktatási kérdésekről. Az oktatással kapcsolatos törvények vitájára gőzerővel készült ez évben is a képviselőcsoport.

A parlament falai között jelen volt a FIDESZ-es környezetvédők hangja. Pap János környezetvédelemmel kapcsolatos interpellációi a keddi ülésnapok elmaradhatatlan eseményei lettek. Számos miniszteri választ nem fogadott el a Ház. Pap János indítványai előremozdították a dél-alföldi települések ivóvízellátását és Bős-Nagymaros ügyét is. Részletes felszólalás hangzott el a világkiállítás tervének környezetvédelmi átgondolatlanságáról és a szovjet csapatok környezetszennyezéséről is.

Molnár Péter szívós természetének és felkészült javaslatának köszönhetően a Kulturális Albizottságban sikerült nyomást gyakorolni a kormányzatra a kultúrafinanszírozás liberálisabb megoldásai irányában. Decentralizált, autonóm alapok jöttek létre egyes kulturális területek támogatására a központosított Nemzeti Kulturális Alap helyett. Molnár Péter gyakran bírálta a kulturális vállalatok privatizációjának anomáliáit.

Utolsó témának marad a frakció külpolitikai ténykedéseinek megemlítése. A külpolitika kevésbé szerepelt a parlamenti ülések napirendjén. A kérdésben rendezett politikai vitanapon Hegedűs István és Németh Zsolt fejtette ki a FIDESZ álláspontját. A Baltikummal kapcsolatos FIDESZ-es álláspont vagy a kínai külügyminiszter látogatása során tanúsított tiltakozó magatartás a határozott elvi, emberi jogokra alapuló irányvonalat jelenítette meg. A költségvetési vitában Szelényi Zsuzsa egy olcsóbb külpolitika FIDESZ-es koncepcióját vázolta. Az érzelemmentes, feladatokra koncentráló, pragmatikus viszony és a környező országokkal, valamint az ott élő magyar kisebbségekkel kapcsolatos higgadt álláspont több elemében határozottan elütött a többi parlamenti pártétól. A FIDESZ fejtette ki a pártok közül elsőként átfogóan külpolitikai koncepcióját. Az Orbán Viktor által vezetett FIDESZ-es delegációk szervesen illeszkedtek be a párt külpolitikai offenzívájába, amelynek sikerét a FIDESZ egyre jobb nyugati sajtója is jelzi (New York Times, Neue Züricher Zeitung, Economist, Independent). Szelényi Zsuzsa a FIDESZ Európa Tanácsba delegált képviselőjeként menekültügyekkel, ifjúsági kérdésekkel és a liberális pártokkal való kapcsolattartással foglalkozik. Wachsler Tamás az Észak-Atlanti Közgyűlésben épített ki komoly FIDESZ-es hadállásokat. Ő a Közgyűlés első volt keleti tömbbeli tisztségviselője.

Tisztelt Kongresszus! A FIDESZ parlamenti frakciójának fentiekben felsorolt tevékenysége természetesen nem kimerítő. Arra azonban elegendő, hogy összegzésként megállapítsuk, hogy a frakció és a mögötte álló szakértői bizottságok kemény és kitartó munkát végeztek az elmúlt évben. Abban sem kell kételkednünk, hogy mindezt a FIDESZ választott szervei által meghatározott elvek és program szellemiségével összhangban tették: őszintén, komolyan!

Köszönöm a figyelmet!

(A parlamenti frakció beszámolója. Elhangzott a FIDESZ IV., Pécsi Kongresszusán. FIDESZ PRESS, 1992. március 8. 17-21. o.)

(Vámbéry Rusztem)

DR. SZÁJER JÓZSEF (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Nincsen társadalom, amely örök életű alkotmányt vagy örök életű jogot tudna alkotni - írja az amerikai alkotmány atyja. Nem ilyen az amerikai, de az olasz alkotmány sem. Az olasz alkotmányt is az elmúlt időszakban, az elmúlt harminc évben legalább négyszer módosították.

A most előttünk fekvő alkotmánymódosítás szerzőit nem is vezette az öröklét hiú igénye, Justinianus vagy Jefferson büszkesége. Hogyan is vezethette volna, amikor egy sebtében megkötött pártközi megegyezés határidejének szorításában kellett neves jogász szerzőinek összecsapniuk a szövegét? (Derültség.)

Az eredmény persze így sem lebecsülhető. Végre egy, a többpártrendszerben is működőképes, a kormányzati és ellenzéki funkciókat tisztán elhatároló Alkotmányunk lehet. Megkönnyebbülhet mostantól az a szocialista párti képviselőtársunk is, aki nemrégiben azt nyilatkozta az egyik újságban, hogy milyen nehéz lesz az Alkotmány ama passzusát megvalósítani, amely a demokratikus szocializmusra utal. Vegyük hát le a felelősséget a vállukról, húzzuk ki gyorsan ezt az ódivatú rendelkezést. A sietséget ebben az esetben nem ellenzem. Meg kell előznünk azt, hogy mondjuk Thürmer úr az Alkotmánybírósághoz rohanjon a szocializmus megvédése érdekében.

Szocialista képviselőtársaimnak azonban továbbra sem kell aggódniuk, talán még akad oly nyugodt erő a Házban, amely ha nem is szocialista, de legalábbis a szociális piacgazdaságot valósítja meg jobb sorsra érdemes hazánkban. (Derültség.) (...)

Tisztelt Ház! Mivel a vitában a FIDESZ részéről benyújtott hat módosító indítványnak én vagyok a szerzője, (...) előre is elnézést szeretnék kérni a rengeteg olvasnivalóért. Indítványaim az Alkotmány alapelveit és alapvető jogokat érintő módosításokhoz kapcsolódnak.

Az Alkotmány 1. fejezetét érintő javaslatok többségével egyetértek. Nem eléggé következetes azonban a gazdaságra vonatkozó elveknek a kifejtése az alkotmánymódosítás tervezetében. Javaslataim a piacgazdaság, a gazdasági alkotmányosság egyértelmű összehangzó rögzítését kívánják. Az a törekvés vezérelt, hogy ne pusztán politikai deklarációvá, hanem valóságos, bíróságok előtt is hivatkozható jogi szöveggé váljon az Alkotmány e része is, és eltűnjenek a múlt rendszer nyomai a szövegből.

A 7. szakasz (1) bekezdéséhez: (...) javaslatom arra vonatkozik, hogy törölje az Országgyűlés az Alkotmányból a szövetkezetek támogatását és elismerését; egy valódi piacgazdaságban ugyanis nem teremthetünk alá-fölérendeltséget a különböző vállalkozási formák között. Ilyen erővel nevesíthetnénk azt is, hogy az Alkotmány a kft.-ket, a részvénytársaságokat vagy mondjuk a nemzeti megújulás programja által vállalkozási formának tévesztett lízinget részesíti különleges bánásmódban. (Derültség.) Nincs ok tehát a szövetkezetek kiemelésére. A szövetkezetekről szóló rész amúgy is ellentmondásban maradna a vállalkozás szabadságát kimondó szakaszokkal. Ha a szövetkezetek védelmére nincs is szükség, annál inkább védeni kell a földhöz való tulajdonjogot. Erről szól a negyedik oldala a módosító indítványomnak. Eszerint a földről szóló törvény elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők szavazatának kétharmada legyen szükséges. Ezt a földtulajdonviszonyok szabályozásának fokozott társadalmi jelentősége indokolja. Ezzel kisgazda harcostársaink is bizonyára egyet fognak érteni, hiszen Kohinoor gyémántját nem védhetik holmi egyszerű többséggel elfogadott közönséges törvények. (Derültség és taps.)

A módosításom ötödik oldalán szereplő 7. szakasz kiegészítő bekezdés az Alkotmány eddigi lényeges hiányosságát kívánja megoldani. Más polgári demokráciákhoz hasonlóan megteremti a normaszövegben a tulajdonhoz való jog alanyi jogként való védelmét. Az eddigi szöveg ugyan védi a tulajdont, de nem a hozzá fűződő alanyi jogot. Ez a megoldás követi a francia forradalom Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának példáját.

Javaslatom elfogadása szimbolikus jelentőségű lehet a polgári szabadságok és a magántulajdon alapján álló piacgazdaság melletti állásfoglalás szempontjából. A javaslat nem más, mint a legnagyobb parlamenti párt egyik fő jelszavának Alkotmányba foglalása. Csak emlékeztetnék Kölcseyre: tulajdon és szabadság. (Kezét az állához emeli. Derültség.)

A gazdasági alapjogokat érintő utolsó javaslatom egy megvalósíthatatlan követelményt iktatna ki az Alkotmányból. Tulajdonképpen ez egy jó tanács a mindenkori kormányzó pártok, de különösen egy, kinyilvánított szándékaiban gazdasági rendszerváltást vezényelni vágyó kormánypárt részére. Továbbra is elismerve a normaszövegben a vállalkozás és a piac szabadságát, kimaradna a szabadságok korlátozását kétharmados törvényhez kötő követelmény, ugyanis ha ez mégis benn marad, akkor ma nap mint nap alkalmazott gazdasági intézkedéseket - ilyenek az export- és importkorlátozások, a tőzsde-, a bankfelügyelet, a devizaszabályok, és még sorolhatnám tovább - azonnal alkotmányellenesnek lehetne nyilvánítani. A kormányozhatósághoz ez is kell, s jobb, ha kimondjuk, mintha szemet hunynánk egy folyamatosan alkotmánysértő gyakorlat felett.

Azért mertem a gazdasági rendszerváltást kifejező gazdasági alapelvek körében tartalmi módosításokat tenni a fenti elemzett négy esetben, mert úgy vélem, ez nem megy túl a mostani alkotmánymódosítás ambícióin, de szakmailag, tartalmilag és formájában javítja azt. (...)

Tisztelt Országgyűlés! Módosító indítványaim másik csoportja az alapvető jogok biztosítékaira vonatkozik. A parlament remélhetőleg hamarosan folytatja a polgári szabadságjogokról szóló alapvető törvények megalkotását. Fontos lett volna, hogy a tárgyalt törvényjavaslat ehhez iránymutatást adjon. Ez az iránymutatás azonban hiányzik.

A kétharmados törvényekből nem bontakozik ki a polgári szabadságjogok teljes modern katalógusa, kialakuló demokratikus rendünkben azonban a kétharmados törvényeknek különös jelentőségük lesz. Erre épülhet majd rá az új Alkotmány, de szükség lett volna egy mögöttes, átfogó koncepcióra is. (...) Azt remélem, senki sem vitatja, hogy minél előbb új Alkotmány kell, olyan Alkotmány, amelyről Thomas Jeffersonnal el lehet mondani, hogy "országunk összegyűjtött bölcsességeinek folyománya".

Sajnálatos, hogy a nemzeti megújhodás programja egy szót sem ejt az új Alkotmány tervéről. Lényeges biztosíték az új módosítás szerint is, hogy az alapvető szabadságjogokat védő törvényeket nem módosíthatja kényére-kedvére semmilyen egyszerű kormánytöbbség, hanem elfogadásukhoz politikai konszenzusra van szükség. Ez a garancia az új Alkotmányban majd ki kell hogy egészüljön a polgári engedetlenség jogával, hiszen egy bármennyire is általános politikai konszenzus sem sértheti az egyén jogát, azt a jogot, amelyet nem ruházott át semmiféle kormányra, semmiféle parlamentre; de ez a jövő kérdése.

Sajnálatos, hogy ez a javaslat éppen az ellenkező irányba kíván jelentős lépést tenni. Módosításom éppen arra irányul, hogy megakadályozza az alapvető jogok korlátozására irányuló kísérletet. Ez a kísérlet azt célozza, hogy az alapvető jogoknak csak a lényeges tartalmára vonatkozóan követeljen meg törvényi szabályozást. Ez a javaslat megengedhetetlen módon szűkítené az alapjogok védelmét, hiszen ki döntheti el azt, hogy mit jelent a lényeges tartalom? Másként vélekedhet például a sajtószabadság lényeges kérdéseiről - hogy egy ma divatos névsorral éljek - Bánk bán, Tiborc vagy Petúr (Derültség), hiába ugyanazon párt, illetve tragédia tagjai a felsorolt urak. (Taps.)

Az az érv, hogy enélkül parttalanná válnék a törvényhozás, nem elegendő egy jogvédő garancia felpuhítására. Az alkotmányosság nemzetközi normái e tekintetben elegendő iránymutatást adnak. Az előterjesztők érve, hogy a pihenés jogának alapján a szervezett üdültetés szabályait is törvénybe kellene foglalni, alaptalan. Az azonban már a pihenés jogához tartozik, hogy mindenkinek joga van heti pihenőnapra, és hogy a vasárnap a mi kultúránk hagyományainak a megsértése nélkül nem tologatható a miniszterek kedve szerint, amire eddig már számos példa volt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb vázolt szűkítés terjedelmében is szemben áll a mostani alkotmányozással, amely a jogok biztosítékait akarja megteremteni, biztos alapokra akarja helyezni. Ismét kedvenc szerzőmet, Thomas Jeffersont kell idéznem, hogy felriasszam demokrata lelkiismeretünket. "Inkább kitenném magam a túl sok szabadság kényelmetlenségének, mint annak, hogy túl kevésben legyen részem. Lehet, hogy téves a mércém, de sohasem fogom feladni azt a szándékomat, hogy kivegyem a kevesek hatalmából azt, hogy a sokaság dolgát korlátozzák."

Egy új Alkotmány az egyértelmű szabályozás végett majdan bevezethetné az osztrák alkotmányból ismert alkotmányos norma fogalmát. E megoldás szerint a szabadságjog garanciáját jelentő szabályhoz minősített többségre, többi részeihez pedig egyszerű többségre van szükség. A kerettörvény fogalma hasonlóan biztosíthatná, hogy valóban nem törvényi jelentőségű szabályokat alacsonyabb szinten lehetne megfogalmazni. Bízzunk az európai jogrendszerek és saját jogérzékünk ítéletében! Jogi kultúránk több évszázados alapértékei kellő iránytűk lehetnek annak az eldöntésében, hogy mi kíván törvényi szabályozást.

Utolsó módosító javaslatom egy alapvető szabadságjogot érint, éspedig az őrizetbe vétel törvényességét garantáló, az angol jogból átvett Habeas Corpus intézményét. (Gyér taps.) Az Európába való jogi belépőnek is lehetne tekinteni ezt a magyar jogból régóta hiányzó intézményt.

Véleményem szerint azonban ez a szabály csak akkor jelent tényleges jogot, valós biztosítékot, ha konkrét időpontot tartalmaz. Én az Európában bevett 72 órát tartom megfelelőnek, de kérem az igazságügy-miniszter urat, hogy nyilatkozzék, ha erre a bírósági rendszer állása nem ad lehetőséget, mi legyen az az időpont, amelyet még elbír a jelenlegi igazságszolgáltatás.

Hogy emlékeztessem a szabályra a jelenlevőket, arról van szó, hogy az őrizetbe vétel után a bíróság elé állításig nem telhet el 72 óránál több, ellenkező esetben szabadlábra kell helyezni.

Ha nincs az őrizetbe vétel konkrét időhöz kötve, akkor a "rövid időn belül" kifejezés nagyon sokféle értelmezést nyerhet egy évtől három percig terjedő skálán. Az orosz nyelvben járatos kollégáink valószínűleg ismerik a "kis szicsasz" és a "nagy szicsasz" közötti különbséget. (Derültség, taps.)

Tartalmi észrevételeim után szeretnék egynéhány formai megjegyzést is tenni.

Az alkotmánymódosítás tervezetében nem nagyon törekszik a jogászi értelmezést segítő és elegánsabb egységes szóhasználatra. Csak utalnék arra, hogy a szabadságjogokat felsoroló, kétharmados többséget megkívánó záradékokban a törvények megnevezése nagyon tarka képet mutat: utazási, letelepedési szabadság szabályozásáról törvény, személyes adatok védelmét biztosító törvény, a lelkiismereti és vallásszabadságot elismerő törvény, és így tovább. Lehetne sorolni a példákat. Ezt a szóhasználatot lehetne egységesíteni, legalábbis egy Alkotmányhoz ez lenne méltó.

Csak azért említettem ezeket az amúgy lényegtelen elemeket, mert sokszor a FIDESZ részéről támasztott kifogás éppen a sietséggel szemben van, és az ilyen pontatlanságok éppen ebből a rohammunkából keletkeznek. Az általam benyújtott számos tartalmi indítványnak ez az egyik fő oka.

Több vád ért bennünket, hogy borítékoltuk indítványainkat, azért nem álltunk elő velük a múlt heti bizottsági ülésen, mert titkoljuk őket. Annak, hogy csak most láthatjuk a javaslatainkat, ennél jóval prózaibb oka van. Mostanra készültünk el velük. Engedtessék meg nekünk, hogy ha már az előterjesztés sietős volt, akkor mi is kihasználjunk minden percet, hogy alapos munkát végezhessünk. A lassúság és az alaposság közé, illetve a lassúság és a szakértelem közé - Rott Nándorral szemben - mi nem teszünk egyértelműen egyenlőségjelet. A kormányalakítás lassúsága nem biztos, hogy a szakértelemnek a dúskálása miatt történt. (Derültség, taps.) Egyetlen vigaszunk az, hogy a paktumot megkötő pártok tagjainak, képviselőtársaimnak is csak ugyanennyi idő állt rendelkezésükre a felkészüléshez, és ők még módosítást is csak módjával tehetnek, hogyha lojálisak saját pártjaikhoz.

Végül is egy, a sietségre utaló részletet felolvasok a szövegből, amelyet Kutrucz Katalin már említett ugyan. Ez azt mondja, hogy "a jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek az elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazata szükséges". Hogy szól ehhez az indoklás? "A javaslat a jogalkotás rendjét szabályozó törvény elfogadásához egyszerű többséget ír elő, ami azt jelenti, hogy e törvény elfogadásához az Országgyűlés tagjai több mint felének jelenlétében a jelenlevők több mint felének igen szavazata szükséges." A törvényszöveg és az indoklás eltérésének az oka itt természetesen nem a figyelmetlenség. Erre még a futtában folytatott alkotmányozás sem adhatna okot. Teóriám szerint - mivel a paktum két párt kompromisszuma - a megegyezés egy titkos záradéka úgy szólhatott, hogy a törvény szövegét az MDF, az indokolást pedig az SZDSZ képviselői készítették. (Élénk derültség és nagy taps.) Vagy fordítva. Vitatézisem bizonyítását a történelemre hagyom.

Köszönöm figyelmüket. (Nagy taps.)

(1990. június 5.)

Tisztelt Elnök Úr!

A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslathoz a következő kiegészítő indítványt teszem:

A törvényjavaslat egészüljön ki a következő, 7/B számozású paragrafussal:

7/B § Az Alkotmány 13. §-a a következő első mondattal egészüljön ki:

"(1) A Magyar Köztársaság mindenki számára biztosítja a tulajdonhoz való jogot."

A 13. § eredeti első mondata elé (2) számozás kerüljön.

Indokolás

Az alkotmány jelenlegi módosítása lehetőséget ad alaptörvényünk egyik fő hiányosságának kiküszöbölésére, a tulajdonhoz való polgári jog beillesztésére. Az 1789-es Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata óta a tulajdonhoz való jog alapvető jogként való megfogalmazása a polgári alkotmányok bevett szokása. Az Alkotmány jelenlegi 9. § (1) bekezdése szól a tulajdon két formájának egyenlő védelméről, de a tulajdont nem fogalmazza meg alkotmányos jogként: a tulajdont és nem a hozzá fűződő alanyi jogot védelmezi.

A polgári alkotmányok a kisajátítás korlátozása előtt fogalmazzák meg általánosan ezt a jogot, s javaslatom is ezt a megoldást követi. A kisajátítás korlátozása ugyanis negatív módon írja le a tulajdonjog tartalmát, szükség van a pozitív jogként való megfogalmazásra is.

A tulajdonjog alkotmányos jogként való kimondása szimbolikus értékű aktusa lehet a magyar parlamentnek. A polgári piacgazdaság alkotmányos deklarációjának fontos biztosítékát adhatja az Alkotmány ilyen kiegészítése.

Budapest, 1990. május 31.

(A javaslatot az Országgyűlés - kisebb szövegpontosítással - elfogadta.)

DR. SZÁJER JÓZSEF (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örülök, hogy szót kaptam, mielőtt Torgyán József képviselőtársam felállna, és a szokásos szavakkal arra kérné az Elnök Urat, hogy érvek (...) fogytával már semmi újat nem tudunk mondani, és ezért zárjuk le a vitát. (Derültség.)

Két megoldatlan kérdés miatt kértem szót az alkotmánymódosítás mostani részletes vitájában, és nem is venném igénybe a törvényalkotás most még egy aláírásgyűjtési kampánnyal is versenyt futtatott ténykedésének oly drága idejét, ha nem háborgatná lelkiismeretemet mind a két téma. Az első a már többször is emlegetett földkérdés, a másik pedig a Habeas Corpus, az őrizetbe vétellel kapcsolatos jogok.

Torgyán József képviselőtársam által emlegetett javaslatomat, hogy a földtörvény elfogadásához kétharmados többségre legyen szükség, a bizottság elvetette, nem támogatta. Hozzá kell tennem, hogy azt a részét, amelyet Torgyán József idézett, vagyis hogy a Magyar Köztársaság támogatja a földtulajdonhoz való jogot, a bizottságban éppen az ő érvei hatására vontam vissza. Ő ugyanis úgy érvelt, hogy azt mondotta, hogy ebben az esetben a balalajkához való tulajdonjogot is külön meg kellene említenie az Alkotmánynak. Úgyhogy akkor még másfajta érvelési stratégiát alkalmazott, akkor még nem félrevezetésnek tekintette ezt a mondatomat. Én mindenesetre visszavontam, és valóban annak tartalmi részére koncentráltam, vagyis hogy kétharmados törvénnyel lehessen elfogadni magát a földtörvényt. Nem hatott meg igazán az az érv, ami az előbbiekben elhangzott, hogy azért ne fogadjuk el ezt a módosító javaslatot, mert ezzel a kisgazdáknak a helyzetét megnehezítjük. Ennél jóval keményebb és más jellegű érveim is vannak.

Miről is van szó, amikor a földről beszélünk? És hogy idézzek a kérdésben klasszikusnak tekinthető személyt: "A nemzeti vagyonnak egy olyan részéről, amely az elképzelhető legnagyobb vagyon, maga az élet, a termőföld." (Taps középen. Derültség.) "...a termőföld tulajdonjoga, amely tulajdonképpen az országnak az életet és az anyagi jólétet adta. Igen tisztelt képviselőtársaim! Miért kell csodálkozni azon, hogy ha egyszer a vagyonnak védelmet adunk, akkor a legnagyobb vagyonnak még nagyobb védelmet adunk?"

Torgyán József képviselőtársam szavait a május 31-i ülésről csak azért idéztem ilyen hosszan, mert nekem nincs olyan megélt, mindennapos és hiteles kapcsolatom a termőfölddel, mint Torgyán Józsefnek. (Derültség és taps a baloldalon.) És nézzék el nekem, hogy másnak az ékesszólásával dicsekszem!

Szándékom csupán annyi, hogy meggyőzzem Önöket arról, hogy ilyen sorsdöntő kérdésben, a földkérdés szabályozásában a megfelelő törvényi szintre hozzuk a szabályokat. Hiszen milyen törvények tartoznak még a kétharmados törvények közé? A jogalkotás, lelkiismereti szabadság, nemzetiségi törvény, sztrájktörvény, állampolgársági törvény. Nem hiszem, hogy a föld sorsa fontosságát tekintve - ne lenne ezekkel egy sorban. Nem hiszem, hogy a föld jelenlegi kusza tulajdonviszonyainak hosszú távú, stabil, magántulajdonon alapuló rendezése érdekében ne hasonló szintű szabályozás lenne a megnyugtatóbb. Nem hiszem, hogy az ország jelentős politikai erőinek konszenzusos megegyezése nélkül nyugvópontra lehetne juttatni ezt az oly sok indulatot kiváltott kérdést.

A megegyezés esélyét éppen az biztosítja, ha nem kormányonként változó folytonos újraszabályozásban gondolkodunk, hanem valami másban. Én nem vagyok földműves, bár a nagyszüleim középparasztok voltak, amíg lehettek, s tudom, hogy a föld szent dolog. A föld nem kampánykérdés. Az elmúlt rossz emlékű évtizedek során túl gyakran vált mégis azzá, és most az a veszély fenyeget, hogy ismét erre a szintre süllyed.

A föld kérdése körül kialakult szinte hisztérikus hangulat ebben a mostani helyzetben még fontosabbá teszi a konszenzusos megoldást és az általam javasolt módosítást. Jelenleg ugyanis egy átgondolatlan kampányjelszó és egy anakronisztikus ígéret nehezíti, hogy ezt a kérdést valóban azokra tekintettel lehessen megoldani, akik a föld megművelői.

A magyar választók 90 százaléka olyan pártprogramokra szavazott, amelyek ez utóbbiak érdekében és megkérdezésükkel kívánják alakítani a termőföld sorsát. Mindezt a modern, a mai viszonyoknak megfelelő magántulajdonlás alapján. A pártok többsége ezt akarja.

Javaslatom elfogadása esetén nyugodt légkörben, higgadtan, a gazdasági, politikai, erkölcsi következményeket alaposan számba véve ülhetünk majd le egy, valóban az egész ország érdekét tekintő törvényhozáshoz. A mostani légkör erre nem alkalmas. Egy gombnyomással azonban mégis azzá tehető. A szavazógomb lenyomásával. Ezzel a gombnyomással egy pillanat alatt megfordítható a kérdés eddigi perspektívája, múltba nézésből jövőbe tekintéssé változik.

És hogy egy újságírót idézzek a közelmúlt sajtójából: "A múltra való állandó hivatkozás és a természetellenes múltidézés helyett a kormánynak minden erejével a jövő, a 90-es évek európai integrációja érdekében kell dolgoznia. A nosztalgiázást bízza a sramlizenekarokra."

Kedves Képviselőtársaim! Felelősségünk, az ellenzéki és a kormánypártoké, ebben a kérdésben csaknem azonos. Ne hagyjuk elszaladni a lehetőséget! Ne feledjük, 1990-et írunk!

A másik kérdés, amelyben szólni kívántam, szintén egy módosító indítványomat érinti, ez pedig a Habeas Corpus-törvénnyel kapcsolatos. A múlt századi neves történész, politikus Lord Macaulay szerint a Habeas Corpus törvénye a legszigorúbb zabla, amit törvényhozás valaha is a zsarnokságra kényszerített.

Háromszáz évvel az angliai példa után a most tárgyalt tervezet tesz ugyan egy halvány kísérletet ennek a polgári szabadságjogok szempontjából garanciális jelentőségű klasszikus jognak az alkotmányi szintű szabályozására. A javaslat 37. szakasza kimondja: a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell állítani.

Az általam benyújtott módosítás a lehető legrövidebb időn belül kitételt kifogásolja, és ezt szeretné átváltoztatni az európai normának megfelelő 72 órára. Javaslatom nagyon egyszerű oka az, hogy enélkül az egész szabálynak nincsen semmi értelme.

Az 1679-es angol Habeas Corpus-törvénynek a lényege és politikai, személyi szabadságot biztosító jelentősége épp a meghatározott időtartam kimondásában áll. A Habeas Corpus indoka az volt, hogy, idézem: "Nagy késedelmek fordultak elő a börtöntisztviselőknél, akik különböző kibúvókkal kerülték meg, hogy a kiadott Habeas Corpus-parancsoknak engedelmeskedjenek. S ennek következtében számos királyi alattvalót tartanak fogva, esetenként hosszú ideig is, ami az alattvalók megterhelését és zaklatását jelenti."

A híres törvény ennek a megakadályozására született. Ha csak azt írnánk bele az Alkotmányba, hogy a lehető legrövidebb időn belül kell a bíró elé állítani az őrizetbe vett személyt, akkor épp az angol jog Habeas Corpus-törvény előtti állapotát szentesítenénk, amikor még lehetett arra hivatkozni, hogy a távolság, a közlekedés, és még ki tudja, mennyi ügyet lehet előcitálni, nem teszi lehetővé, hogy ne sértsék meg a szabadsághoz való elemi emberi jogot. Hiszen a lehető legrövidebb idő a körülmények szorításában, a valóságban egészen hosszú idő is lehet.

Módosító javaslatomat a 72 órás korlátra a Jogi Bizottság elvetette.

Érdemes megemlíteni a szavazati arányokat. Nyolcan mellette, heten ellene voltak, hárman tartózkodtak. Így aztán csak azért került elvetésre, mert a szükséges szótöbbség nem volt meg. Az ellene elhangzó érvek nagyon hasonlóak voltak ama húzódozó angol börtöntisztviselőkéhez, vagyis hogy nincsenek meg a feltételek a bíróságokon, ügyeletet kellene tartani az ügyészeknek, alkotmányellenessé tennénk a büntetőeljárásról szóló törvényt, mivel az öt napot állapít meg maximális időtartamként.

Angliában háromszáz esztendővel ezelőtt a mainál sokkal nehézkesebb közlekedési és hírközlési viszonyok közepette garantálni lehetett egy ennél rövidebb időtartamot is. Nem értem, hogy egy Európa felé kacsingató Magyarország a XXI. század küszöbén miért ne tudná ezt rövid időn belül, egy ilyen alapvető szabadságjog tekintetében megtenni.

Ha a 72 óra alkotmányos garantálása nem vihető ki, akkor pedig ne szemérmeskedjünk a lehető legrövidebb időn belül szófordulatokkal. Tárjuk a világ elé, hogy Magyarország öt napban rögzíti a felső határt. Ha pedig kivihető, akkor egyáltalán nem baj, hogy egy ilyen alkotmányos ösztönzést adunk a kormánynak. Kitérő ürügy, hogy egy jövőben elfogadandó új alkotmány majd e tekintetben is megoldást hozhat, ezért most elég a bizonytalan szóhasználat, s majd akkor biztosítjuk ezt a jogot.

Akkor miért érintették a mostani módosításban ezt a kérdést? Dísznek szánták?

Arról pedig, hogy az új alkotmány elfogadására sor kerül-e, nem tudok, mert ellentétben néhány más képviselőtársam, Lukács Tamás felszólalásával vagy Mécs Imre optimizmusával, a megújhodás programtéziseiből még nem sikerült kisilabizálnom, még a hátul lévő törvényhozási programból sem, a törvényhozási feladatok közül azt, hogy Magyarországon lesz új alkotmány. A most elfogadandó alkotmányszöveggel tehát mindenképpen hosszabb ideig együtt fogunk élni, hogyha még a tervek sem szólnak róla.

Mivel a Habeas Corpus-szabály mit sem ér a határozott időtartam nélkül, így az alkotmánymódosítás-tervezet által javasolt megoldás a lehető legrövidebb időn belül gumizáradékkal olyan, mintha a sajtószabadságot úgy akarnánk biztosítani, hogy kimondjuk az Alkotmányban, hogy a lehető legkisebb cenzúra a megengedett.

Mielőtt az utóbbi megoldásnak hívei akadnának, hangsúlyozom, hogy csak példáról van szó. Ismét egy lordot idézek, Byron gondolatával zárom felszólalásomat, aki ezt mondta: "I like the Habeas Corpus, when we got it." Szeretem a Habeas Corpust, már amikor részünk van benne. Byronnal én is kérdezhetem, hogy nekünk lesz-e részünk belőle háromszáz év után. A válasz azon is múlik, hogy Önök hogyan nyomják meg a gombot a szavazásnál.

A múltkori felszólalásomat az Országgyűlés tapssal fogadta. A tapsnak örülök, de nem az a célom, hogy a retorika babérjait arassam le, hanem egy jobb, a polgárok jogait következetesebben biztosító alaptörvény a célom. Ehhez kérem a szavazatukat. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

(1990. június 18.)

DR. SZÁJER JÓZSEF (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy 200 évvel ezelőtt elfogadott szövegrészlet idézetével kezdeném a felszólalásomat: "A szenátorok és a képviselők a jog által biztosított díjazást kapjanak szolgálataikért, amelyet az Egyesült Államok kincstára fizet ki. A hazaárulás, esküszegés és békebontás eseteit kivéve mentesek legyenek a letartóztatástól, amíg részt vesznek az érintett Házak ülésein, s amíg oda és vissza mennek. Továbbá sehol máshol nem lehet őket vallatóra fogni bármelyik Házban általuk elmondottakért és vitákért."

A modern alkotmányok őse, az amerikai alkotmány rendelkezik így. Az alkotmányos szabályozásnak az angol Bill of Rights óta lényeges eleme a képviselők különleges jogállásának rendezése.

A képviselői mentelmi jog a parlamentarizmus egyik legrégebbi, klasszikus intézménye. A jogállamiságot célzó magyar alkotmányozás folyamatában több polgári alapjog megfogalmazása után jutottunk el a mai pillanatig, a törvényhozás szabadságának legfőbb biztosítékait adó képviselői jogállás és mentelmi jog kodifikálásához. A korábbi magyar joggyakorlatban szokásjog alakította ki ezeket a szabályokat.

A képviselői mentelmi jog - szabadságjog. A szólásszabadságnak egy sajátos, különleges fajtája. A társadalom szabadságának fokmérője az, hogy mi hangozhat el annak parlamentjében. Ha a törvényeket alkotó gyülekezet fél, fél bírálatot mondani az ország ügyeinek állásáról, akár külső, akár belső kényszerűségek okán, abban az esetben nem nevezhetjük szabadnak azt a társadalmat. Ha egy társadalomban a törvényhozás falain kívül éppúgy elhangozhat a kritika, mint azon belül, ott a parlamenti szólásszabadság különleges szabályozása csak jogtechnikai és nem lényegi kérdés.

Az a tény, hogy egy képviselő vagy volt képviselő szavazatáért, képviselői minőségében elmondottakért nem vonható felelősségre, politikai jelentőséggel bír. Gondoljunk egy aktuális példára: a napokban hallhattuk a hírekben, hogy a jugoszláv hatóságok vizsgálatot indítottak annak érdekében, hogy kiderítsék, az éppen feloszlatott koszovói parlament utolsó szavazásánál ki hogyan szavazott. Valószínűleg nem a jutalmak kiosztása érdekében próbálták ezt kideríteni. Ennek tehát még mindig nagy a jelentősége.

A megújhodás kormányprogramjának és az új magyar kormány megszavazásának patetikus légkörében néhányan ünneprontásnak tekinthették azt, hogy néhány ellenzéki képviselő - köztük én is - ki akartuk fejezni azt az akaratunkat, hogy a kormányprogram ellen szavazunk. Ezért a szavazatomért nem vont és nem is fog senki felelősségre vonni; majd a következő választásokon a választóim fognak dönteni. Ez ugyanakkor nem egy jogi felelősségre vonás, hanem egy politikai kérdés, a politikai bizalom kérdése.

A képviselők büntetőjogi felelősségre vonás alóli mentessége a hatalmak elválasztásának tanából következik. A rendőrség, amely a végrehajtó hatalom eszköze, a bíróság, amely pedig önálló hatalmi ág, a törvényhozás beleegyezése nélkül ne korlátozhassa a képviselő tevékenységét! Ezzel ne akadályozhassa a törvényhozói munkát!

Nem a képviselők jogonfelüliségéről van tehát szó, hanem a parlament szabad működéséről!

A mentelmi jogról nem a képviselő határoz, hanem a parlament, mert az őt nem mint személyt, nem mint egyént illeti meg, hanem mint az Országgyűlés részét. Itt jutunk el egy olyan problémához, amely egy, a rendszerváltást átélő, demokráciát tanuló társadalomban már több, mint alkotmányjogi kérdés - a politikai közbizalom kérdése. A mentelmi jog ugyanis sokak számára összekapcsolódik a bukott rendszer uralkodó osztálya számára biztosított privilégiumokkal. Számos korábbi állami és pártvezetőről és családtagjairól terjedtek a hírek, hogy miképp menekültek meg a büntetőeljárások elől például súlyos közlekedési balesetek, bűncselekmények esetében.

Ezt azonban nem mentelmi jognak nevezik. Ennek a neve a jog és a polgári egyenlőség durva megsértése. Ez nem a demokrácia és a jog uralmát védi, hanem az uralmon levők kiváltságát. A valódi mentelmi jog nem a bűncselekmény elkövetésének eltussolását jelenti, hanem a parlament zaklatás nélküli működését biztosítja. Ha a képviselő bűncselekményt követ el, az Országgyűlés dönt annak kiadásáról.

A mentelmi jogon túl a többi képviselői jogosítványhoz kapcsolódóan is erről van szó. Ezek nem feudális kiváltságok - mint ahogyan a politika eddigi gyakorlata számunkra és a közvélemény számára ilyennek tűnhetett, illetve ilyen volt az elmúlt évtizedekben -, hanem a parlament munkáját segítő jogosítványok, amelyekkel éppen azt lehet biztosítani, hogy a parlament normálisan tudjon dolgozni, és csak addig szól, amíg ez a képviselői minőség szabad választásokon megmérettetik. Tehát csak képviselőknek jár.

A mentelmi jog szokásjogi gyakorlata a magyar parlamentarizmus haladó hagyományai közé tartozik. Kukorelli István alkotmányjogászt idézném: "Az intézmény történeti erősségét mutatja, hogy azt még a nyilas törvényszék sem hagyhatta figyelmen kívül." Közismert, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre mentelmi jogának felfüggesztésére a Sopronban ülésező nyilas képviselőház hivatottnak vélte magát. Az új, demokratikus államhatalmat megtestesítő képviselő sem lehet - George Orwellt idézve - "egyenlőbb az egyenlőknél". Mentelmi joga a demokratikus rendet és nem személyét, különleges képességeit vagy "széles körű tehetségeit" védelmezi.

Ez utóbbiak védelme tekintetében azonos elbírálás alá esik minden más állampolgárral.

Végül a képviselői jogálláshoz kapcsolódó javadalmazás kérdéséről szólnék. Az amerikai alkotmányból előbb citált részlet is erről a helyről szólt. Tavaly az amerikai Kongresszusban csak óriási viharok közepette sikerült megállapodásra jutni a tiszteletdíj emelése kérdésében. Abban a többség egyetértett, hogy a magánszektorban szerezhető jövedelmekhez képest kifejezetten alacsony a képviselői fizetés, és ez a képviselők kontraszelekciójához vezethet, ami nem kívánatos.

Egy szegény ország szegény adófizetői még korlátozottabb lehetőségekkel bírnak honanyáik és honatyáik felé. Különösen egy olyan időszakban, amikor ezeknek a honanyáknak és honatyáknak éppen azt kell bizonyítaniuk, hogy érettek erre a szerepre, és bebizonyíthatják érdemeiket.

Az államkincstárral szembeni elvárás nem lehet több, mint hogy a képviselőt ne vonják el anyagi terhei az országos jelentőségű munkájától, és viszonylagos anyagi függetlenségét biztosítsák. A képviselői munka a jelenlegi rendszeres ülésezés mellett már nem végezhető csak úgy mellékesen, teljes odaadást kíván.

A most elfogadandó törvény a képviselői költségekről és tiszteletdíjról garanciális jelentőségű a polgárok számára is. Biztosítja a képviselővel szembeni számonkérés lehetőségét, és pontosan rögzíti az összegeket. Ismét hangsúlyoznám, hogy nem feudális kiváltságokról van itt szó, hanem törvényekben rögzített pontos összegekről, amely minden állampolgár rendelkezésére áll. Minden állampolgárnak joga van tudni, hogy megválasztott országgyűlési képviselője mekkora jövedelmet kap az államtól. Az a tény, hogy ezt alkotmányerejű törvény rögzíti, mind a nyilvánosságnak, mind pedig a demokráciának biztosítéka.

Az épp letűnt rendszer ebben a tekintetben is súlyos hagyatékot terhelt az utódaira, ezért aztán nekünk, mai képviselőknek tanúbizonyságot kell adnunk arról, hogy a választásokon a rendszerváltás vezetéséhez adott közbizalmat valóban fel tudjuk-e használni az ország megmentésére, vagy folytatjuk dicstelen elődeink útját.

A szavazógomb lenyomásával most mi valamennyien egyben saját tiszteletdíjunkról is döntünk. Ahhoz, hogy az ország el tudja fogadni ezt az anyagi terhet, az Országgyűlésnek és minden tagjának azért kell küzdenie, hogy a magyar parlament és annak minden tagja kiérdemelje a közvélemény bizalmát.

Saját lelkiismeretünkkel csak ebben az esetben nem kerülhetünk harcba. A FIDESZ frakciója mindent megtesz annak érdekében, hogy a Ház munkáját a hatékonyság és a politikai éleslátás jellemezze. Ehhez nyújt segítséget például a szakértői díjazásról megszavazandó kérdés, amely a mi számunkra e tekintetben a legfontosabb kérdés.

Azt szeretnénk, hogy a magyar parlament európaivá váljék, ahol a szakértelem a meghatározó, és hozzáértő emberek döntenek az ország nagy jelentőségű ügyeiben.

A FIDESZ képviselőcsoportja nevében mindkét törvényjavaslatot elfogadásra ajánlom a tisztelt Háznak. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

(1990. július 23.)

100 nap tapasztalatai alapján korai lenne sommásan megítélni a kormány jogalkotási elképzeléseit, valamint a jogalkotás és a politikai és jogi intézményrendszer változásának tendenciáit. Néhány következtetést azonban a már eddig eltelt időszak tapasztalatai alapján is levonhatunk.

A jelenlegi parlamenti pártok az alkotmányos rendszerváltás véghezvitelére kaptak felhatalmazást választóiktól. A rendszerváltás alkotmányos módjának egyik következménye az volt, hogy az alapvető jogintézmények megváltoztatásának rendjét szabályozó alkotmányos előírások érvényben maradtak. Új jogintézmények megteremtéséhez a képviselők kétharmadának szavazatára volt szükség. A rendszerváltás tehát csak a kormánypártok és az ellenzék megegyezésével valósulhatott meg.

A parlament két nagy pártja még az Ház első ülése előtt politikai megállapodást kötött, amelyben meghatározták az ún. kétharmados törvények körét. A politikai intézményrendszer leglényegesebb változásai ebből a megállapodásból eredtek. A FIDESZ parlamenti frakciójának véleménye szerint a két nagy párt sajnos olyan törvényeket is kiemelt a kétharmados törvények köréből - például az önkormányzati törvényt -, amelyek a rendszerváltás szempontjából döntő fontosságúak, ugyanakkor nem emelték be ebbe a körbe a gazdasági rendszerváltás alapjait megteremtő törvényeket. Mindez elfogadhatatlan mértékben szűkítette az ellenzék parlamenti lehetőségeit. A parlamenti viták világosan megmutatták, hogy még nem járt le a választások előtti konszenzusos-tárgyalásos megoldások ideje. Ám ezek parlamenti technikája nem alakult ki, és a kormánykoalíció képtelen levonni az ebből fakadó tanulságokat.

A száz nap jogalkotási tevékenységét leginkább a kormány közjogi jogosítványainak kiterjesztése jellemezte. Megerősítették a kormány és a kormányfő pozícióját. A konstruktív bizalmatlanság intézményének bevezetésével szinte lehetetlenné tették a kormány megbuktatását. Nőtt a miniszterelnöki funkció súlya a kormányon belül. Ennek jele a kabinetrendszer kezdeményeinek megjelenése és a miniszterelnöki jogkör határainak lazítása. Növelték a kormány szerepét a parlamenttel szemben. Ebbe a logikába illeszkedik a miniszterelnök jogosítványainak szélesítése és felelősségének egyidejű csökkentése.

Elégedetten állapítjuk meg, hogy a korábbiakhoz képest nőtt a törvények száma a kormányrendeletekhez viszonyítva. Ennek fő oka a törvényalkotás gyors tempója volt, és az, hogy a megalakulása utáni időszakban nyilvánvalóan kisebb volt a kormányzat jogszabályalkotási igénye. Örvendetes, hogy csökkent a kormányrendeletek törvénymagyarázó szerepe: ez a jogszabály-hierarchia tisztulását jelzi.

A kormány törvény-előterjesztési munkája meglehetősen nehezen indult meg. Ennek következtében több hétig tartott a kényszerű "parlamenti kormányzás" időszaka, amelyben a beterjesztések nagy része - gyakran 5-10-szer módosított - képviselői indítvány volt. Ezután viszont a mindenfajta rendszerességet vagy koncepciót nélkülöző túlzott sietség jellemezte a Ház munkáját.

Úgy ítéljük meg, hogy a kormányzat a száz nap alatt elsősorban átmeneti jellegű törvények tervezetét terjesztette a parlament elé, még akkor is, ha ma még ezeket hosszabb életűnek véli. Ezt részben az átmeneti helyzet szorítása magyarázza, de feltételezhető az is, hogy hiányoztak a törvény-előkészítési munkában gyakorlott szakemberek is. Konfliktusokat okozott továbbá, hogy a társadalmi vita intézményének - amúgy jogos - eltörlése következtében a törvény-előkészítés nem terjed ki az érdekcsoportokkal való egyeztetésre. Ennek intézményes formái mindmáig nem alakultak ki, illetve a meglévő formák közjogi helyzete tisztázatlan.

A parlamenti kormányzás időszaka után az Országgyűlés napirendjére kerülő törvényjavaslatok kialakítása teljesen a kormány kezébe került. Éppen ezért a kormányt terheli a felelősség az időnkénti "törvényhozási zűrzavarért". Ezt azért szükséges leszögezni, mert a parlament munkáját sok kritika érte, ám a visszatetszést szülő jelenségek tekintélyes része a kormány átgondolatlan, egymásnak ellentmondó és rendszertelen előterjesztéseinek következménye volt. Többször fordult elő "a gombhoz a kabát" esete, azaz a koncepcionális javaslatokat gyakorta csak a kisebb módosítások elfogadása után terjesztették be - így állítván kész helyzet elé a Házat. A kormányzat a törvénykezdeményezések során általában az alkotmányozás esetében alkalmazott szakaszos-kipróbálásos módszert követte, amely valószínűvé teszi, hogy a már meghozott törvényeket később módosítani kell. Mindez gyengíti a jogrendszer stabilitását.

A száz nap tapasztalatai alapján azt kell mondanunk, hogy a jogszabályok előterjesztésének korábbi mechanizmusa alig változott. Nem javult az előterjesztések szakmai színvonala sem. A törvény-előkészítés továbbra sincs tekintettel a jogrendszer dogmatikai harmonizáltságára, ami pedig nem öncél, hanem a jogrendszer működésének alapfeltétele.

Néhány alkalommal nem sikerült a szabályozási szint helyes megválasztása. Ez esetben nem pusztán technikai hiba történt, hanem a kormányzat az Országgyűlésre akarta hárítani a felelősséget. Mindebből az következik, hogy mielőbb elő kellene terjeszteni a jogalkotás rendjét szabályozó törvényt, amely egyébként a kormányprogram irányelveiben is szerepelt.

A kormányzat előterjesztési módszere miatt nem volt mód előbb a fontos és csak aztán a kevésbé fontos előterjesztéseket tárgyalni. Így állhatott elő az a helyzet, hogy a közvélemény részben a parlamentet tartotta felelősnek a sürgős intézkedések elmaradása miatt. Ennek oka pedig egyszerűen az volt, hogy a kormánytöbbség nem állt ellen a kormány sürgősségi kérelmeinek, és ez esetlegessé tette a törvényhozási munkát.

A kormány nem kezdeményezte a legfelsőbb államigazgatási, minisztériumi struktúra lényegi átalakítását. A minisztériumok egy részének átkeresztelése, egyes hatáskörök újraosztása nem jelent koncepcionális változást a kormányzati igazgatás filozófiájában. Sajnos, mindeddig ismeretlenek maradtak előttünk egy nagyobb szabású kormányzati reform tervei.

A száz nap kormányzati és parlamenti tevékenységét áttekintve arra a végkövetkeztetésre kell jutnunk, hogy a kormányzat fő törekvése ebben az időszakban az volt, hogy megerősítse saját pozícióját, és gyengítse a parlament befolyását a kormányzati munkára. Elismerjük, hogy vannak olyan kormányzati feladatok, amelyeket kormánydöntésekkel kell megoldani, és olyan törvények, amelyekért kizárólag a kormánytöbbségnek kell vállalnia a felelősséget. Rendkívül sajnálatosnak tartjuk azonban azt, hogy bizonyos esetekben a kormány a rendszerváltást is pusztán kormányzati feladatként fogja fel. Ezért attól tartunk, hogy a gazdasági rendszerváltást szabályozó törvények egyszerű többséggel való elfogadtatása súlyos és szükségtelen konfliktusok forrása lesz.

(Fejezet a FIDESZ Az első száz nap c. kiadványából. Budapest, 1990. 22-27. o.)

DR. SZÁJER JÓZSEF (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! (...) A Ház mai tempójában alig marad időnk arra, hogy elgondolkodjunk azon, hogy az itt megszületett döntéseink milyen hatással vannak arra a társadalomra és arra az országra, amiről mi itt belül hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy alakítói vagyunk. (...) Mai döntésünk 20 magyar város megyei jogúvá nyilvánításáról a listán szereplő 20 város közül csak nagyon kevés számára fog igazán lényeges változást hozni. Nagyon sokuk már eddig is kiemelt település volt, legalábbis megyeszékhely. A változás ezek számára inkább csak szimbolikus jelentőségű. (...) Nem születtek azonban még meg azok a szabályok, amelyek a megyei jogú státust részleteiben kifejtik. A megyei jogért folyamodó városok tehát sötétbe ugrottak.

Mégis többségükben habozás nélkül vállalkoztak erre. Az általam képviselt Sopron már hónapok óta készítette szakértőivel azt az anyagot, amely ehhez a pályázathoz kellett. A városukra oly büszke soproniak az őket a Nyugatot és Keletet elválasztó vasfüggöny közelsége miatt ért, az 50-es évekre datálható méltánytalanság óta várnak erre a pillanatra, amely visszaállítja több mint 700 éves, szabad (királyi) jogaikat.

Sopron helyzete az elmúlt 40 évben a magyar közigazgatási rendszer hibáinak legkiválóbb bemutatására lenne alkalmas. Olyan állatorvosi ló ez, amelyen a történészek még sokat gondolkodhatnak, és a közigazgatást jövőben tervező szakemberek is. Győr és Sopron, az egykor nemes versenyben rivalizáló, adottságaiban homlokegyenest eltérő két büszke város viszonya így vált keserű és ádáz viszállyá, amely mindkettőjükhöz méltatlan. Két város, amely normális esetben az együttműködés útjait kereste volna, kivált az elmúlt évtizedek alatt felülről irányítottan is, vad ellenséggé vált. Mai döntésünk az együttműködés útját nyitja meg mindkettő előtt, s a szabad fejlődést Sopron előtt. (...)

Győr-Moson-Sopron megye ma is az ország legfurcsább közigazgatási képződménye, szervesnek semmiképpen sem tekinthető... Gondoljunk csak bele abba, hogy Sopron és Győr között a távolság 90 km. Ennél jóval közelebb van Sopronhoz Szombathely, s arról nem is kell szólnunk, hogy Bécs, az osztrák főváros néhány éven belül a legjobb közúti összeköttetéssel fog rendelkezni a Sopron-Bécs autópálya megépültével. (...)

Nem véletlenül küzdöttünk mind a bizottságokban, mind a plenáris ülésen az önkormányzati törvény elfogadásakor, hogy a megyei jogosultsághoz szükséges lakosságszámot szállítsák le. A belügyminiszter úr egy interjúban személy szerint is megfeddett, amiért Sopronért lobbyztam akkoriban. (...) Ha egy több évtizedes súlyos igazságtalanság és méltánytalanság, egy ma is életerős történelmi város fejlődésének béklyói ellen küzdhettem sikerrel, akkor nem bánom a lobbyzás vádját.

Egy egész város nevében köszönöm meg önöknek az önkormányzati törvény során a nyári döntésüket, a Belügyminisztériumnak és személy szerint a belügyminiszter úrnak a mostani javaslatot, és képviselőtársaimat arra kérem, hogy támogassák ezt szavazataikkal.

A mai nappal egy egész város közjogi közérzete változik meg. (...) Nem kis dolog ez a mai depressziós időkben!

Sopron a 13. helyen szerepel az előttünk fekvő ábécésorrendes előterjesztésben. Biztosan állíthatom, hogy mától ez lesz a leghűségesebb város szerencseszáma.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

(1990. november 27.)

DR. SZÁJER JÓZSEF (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A katonai bíróságokat megszüntető törvényjavaslatokhoz nyújtottam be módosító indítványokat a FIDESZ részéről.

A bírósági szervezeti törvényhez kapcsolódó koncepcionális javaslatom szerint a katonák feletti büntetőbíráskodás teljesen a civil bírákhoz kerülne, ahogy ez több európai országban meghonosodott. Elfogadása esetén a bíróság előtti egyenlőség és a bírói függetlenség nem sérülne. A katonai függelemben részben megmaradó katonai bíróknak a kormány javaslata szerinti megtartása ezt a veszélyt ugyanis fenntartja, és rontja az egységes büntetőítélkezés esélyeit. Pedig az egységes ítélkezés a büntető igazságszolgáltatás egyik fő elve. Különösen fontos ez egy sorozáson alapuló hadseregnél.

Javaslatom kompromisszumos jellegű, elfogadom ugyanis a kormánynak azokat az érveit, hogy a katonai ügyek megítéléséhez bizonyos háttértudásra és tapasztalatra van szükség az eljáró bíró részéről. Nem kell azonban, hogy a bíró maga is katona legyen, hiszen ez a tudás civilként is megszerezhető, mint ahogyan ez nagyon sok más ügyszakban is megtörténik. Ezt a célt kívánja szolgálni az az indítványom, amely a katonai tanácsokat megőrizné a kormány javaslatából, de ezeket a katonai tanácsokat civil bírók alkotnák.

Tisztelt Ház! Az Alkotmányügyi Bizottságban született kompromisszum alapján benyújtott bizottsági javaslat esélyt ad arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság szintjén az én elképzelésem szerint civil bírák járjanak el a katonai büntetőügyekben. Ezt a FIDESZ részéről támogatjuk, mert így legalább másodfokon érvényesülne a civil ellenőrzés.

Azt azonban már nem tudjuk támogatni és elfogadni, hogy amennyiben megmaradnának a katonai bírák a megyei bíróságon, akkor azok civil ügyekben is eljárhassanak. A tervezett új bekezdés olyan radikális visszalépést jelentene a magyar büntető igazságszolgáltatásban, amelynél, horribile dictu, még az is jobb, hogy ha a régi katonai bíróságok megmaradnak.

A katonai bíráskodás különbíráskodás jellegére ugyanis vannak érvek és összehasonlító példák. Nem tudok viszont érveket találni arra a módosításra, amely a civil bíráskodás katonásítása mellett szólna. Ehhez a kormány sem talált érveket. Hiába kerestem az ezt igazoló indokokat a törvényjavaslat végén.

Nem kell ehhez jogászprofesszornak, de még jogásznak sem lenni, hogy a dolog kirívó jogállamiság-ellenes vonásait észrevegyük. Képzeljük el, hogy például egy lopási ügyben másodfokú eljárásban a vádlott egy katonai egyenruhát viselő katonai bíróval találkozik. A civilek feletti katonai bíráskodás a katonai diktatúrák sajátja.

A bíróságokról szóló törvény kétharmados többséget igénylő jogszabály. A FIDESZ csak ennek a rendelkezésnek a leszavazása esetén tudja az egész törvényhez a támogatását adni. Nem járulhatunk ugyanis hozzá, hogy egy pozitív cél, vagyis a katonai bíróságok megszüntetésével együtt egy ilyen súlyosan alkotmányellenes szabály kerüljön be, mintegy bújtatottan, a törvény szövegébe.

A büntetőeljárási törvényt szintén garanciasértő módosítással szeretné a kormány kiegészíteni. 1989. szeptember 27-én, a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások során kialakult szellemben foglalta törvénybe az akkori Országgyűlés a katonai bírósági hatáskör korlátozását. Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter expozéjából idéznék, ő azt mondja: "A javaslat a büntetőeljárási törvény 303. §-ának módosításával szűkíti a katonai bírósági hatáskört azzal is, hogy a katonai bíróságok hatáskörét a fegyveres erők tagjai által elkövetett katonai bűncselekményekre korlátozza. A katonák által elkövetett közönséges bűncselekmények elbírálása ezáltal tehát a rendes bíróságok hatáskörébe kerül."

A törvényjavaslat ezt a jogállami szűkítést akarja visszacsinálni. Ki akarja tágítani a katonai büntetőeljárást a szolgálati helyen, illetőleg a szolgálattal összefüggésben elkövetett nem katonai bűncselekményekre is. Módosító javaslatom ennek az elhagyását javasolja. Kérem, ezt is támogassák. Köszönöm a figyelmet. (Kis taps.)

(1991. október 28.)

1. Az 1992. évi költségvetés és a hozzá kapcsolódó adótörvények parlamenti vitája több elemében is alkalmas a rendszerváltás után kialakult politikai és közjogi állapotaink szimbolikus értékű jellemzésére. A kormány, a parlament, a kormánypártok, az ellenzék, a sajtó magatartása - szokatlan töménységben ugyan, de - nagyon jellemzően fejezte ki az alig kétesztendős demokratikus többpártrendszer jelenlegi fejlettségi fokát. A fizikai állóképességet is alaposan próbára tevő tárgyalássorozat valamennyi politikai szereplő számára szolgál tanulságokkal.

2. A költségvetési vita alapvetően két dologról szólt. Mindkét ügy külön-külön is a rendszerváltás eddigi eredményességének vagy eredménytelenségének fő területéhez tartozik.

Az egyik a költségvetés tartalma. Egy ellenzéki párt szempontjából óriási jelentőségű, hogy a költségvetési vita kapcsán rengeteg olyan dologról kifejtheti a véleményét, amiről a normális parlamenti ügymenet során nincs módja. A költségvetési és adótörvények ugyanis minden polgárt közvetlenül érintenek, az állam által átfogott társadalom minden problémája megjelenik bennük valamilyen szempontból. (...) A költségvetés azért fontos terepe az ellenzéki pártoknak, hiszen ha ellenzéki mivoltuknál fogva a kormányzati gazdaságpolitikába beleszólni nem is tudnak, de a választópolgárok számára ilyenkor tudják leginkább kifejezően megjeleníteni a kormánnyal szembeni alternatívájukat.

A költségvetés persze fontos a kormányzó pártoknak is, hisz gazdaságpolitikájuk, annak fő hangsúlyai ekkor válhatnak nyilvánvalóvá a nyilvánosság előtt. A költségvetés előkészítése, annak parlamenti elfogadása a kormány megmérettetése is egyben. A számszerűen megfogalmazott tételek, arányok jobban kifejezik egy kormány prioritásait, mint az ezt gyakran rejteni törekvő retorikájuk. Egy új, kormányzási tapasztalattal nem bíró politikai vezetés számára már a költségvetés elkészültének puszta ténye is eredménynek fogható fel. E tekintetben még mindig a kezdeteknél tartunk. Kupa Mihály pénzügyminiszternek ez volt az első költségvetése.

3. A költségvetési és adótörvények megvitatásának másik fő kérdése maga az eljárásmód. Ez annak lemérésére alkalmas, hogy a kormány a parlament milyen mértékű bizalmát bírja. Képes-e a törvényhozó hatalom valamilyen mértékig a saját - képviseleti elvből eredő - szempontjait érvényesíteni, képes-e a formálisan mégiscsak az ő bizalmától függő kormányt ellenőrizni? Két évvel a szabad parlamenti választások után létezik-e a kormányfelelősség, lehetséges-e a több ponton jogsértően beterjesztett és számos eljárási szabálysértéssel megtárgyalt törvényt legitimnek tekinteni? Mekkora ereje van az ellenzéki pártoknak, meg tudják-e akadályozni, hogy az ilyen jogsérelmek a demokratikus rendszer hitelét általában vonják kérdőre? A 92. évi költségvetés vitájának második vonulatát éppen ezek a kérdések adták.

A rendszerváltás utáni gazdaságpolitika egészéről és a kialakult közjogi rendszerről együtt lefolytatott vita így vált eddigi politikai vitáink talán legfontosabbikává. (...)

4. A FIDESZ kritikája a költségvetési törvénytervezet tartalmát tekintve a következőket fogalmazta meg: a költségvetési tervezés nem tudott szakítani a korábbi bázis-előirányzati szemlélettel. Nem vizsgálta felül a korábbról örökölt bázisszámokat. Nem történt lényeges változás - a kormány politikai akaratának és bátorságának hiányában a legnagyobb feneketlen zsákot képező, elavult és igazságtalan "nagy elosztási rendszerek" és az állami bürokrácia racionalizálása területén sem.

Ha a költségvetést az állami gazdaságpolitika esszenciájának tekintjük, akkor a kormány - a megőrzött 60 százalék feletti állami újraelosztásával - meglehetősen etatistaként vizsgázott. Az 1992. évi költségvetés nem csökkenti az állam gazdaságban betöltött szerepét, hatalmas deficittel terheli meg a gazdaságot, gerjeszti az inflációt és a további eladósodás esélyeit, és az adófizetőkre kívánja hárítani a növekvő terheket. (...)

5. A parlament kormány feletti ellenőrzési jogainak legfontosabbika a költségvetés és az adótörvények megszavazása. Ez még a gyakorlott demokráciákban és a biztos kormánytöbbséggel rendelkező országokban sem szokott mindig zökkenő nélkül menni. Jó példa Japán vagy Izrael esete, ahol 1991 végén nem készült el a következő évi költségvetés. A költségvetés és az adók megszavazása, mint a végrehajtó hatalom kezét leginkább megkötő aktus, a parlamentek legősibb jogai közé tartozik. Ennek a jognak a formálissá tétele a népképviselet még megmaradt erejének eljelentéktelenítését jelentheti.

Az Országgyűlés kormány feletti ellenőrzésének csökkentése eddig is a koalíciós kormánypolitika egyik legtartósabb iránya volt. Az 1992. évi költségvetési és adóvita az MDF-hatalomgyakorlási módszerek eddig legtisztább megjelenítőjévé vált. A kormány e vitában folytatott politikájára még azt is nehezen lehet állítani, hogy egy jogot - a parlament költségvetési jogát - formálissá tett volna. A procedúra fő jellemzője éppen az volt, hogy már korábban elfogadott törvények, a Házszabály, a politikai illem és kialakult szokásjog által rögzített formákra sem kívántak a kormánypártok tekintettel lenni. Pedig a jogállamiság fő mércéje éppen az, hogy még a szorító helyzetekben sem vonhatja ki magát a végrehajtó hatalom a törvények uralma alól.

6. A parlamenti ellenőrzést nehezíti meg vagy teszi lehetetlenné a költségvetés szerkezetének alapfelfogása is. A végrehajtó hatalom különböző szervei ugyanis széles jogosítványokat kapnak a törvény szövege szerint arra, hogy év közben a parlament beleegyezése nélkül csoportosíthassanak át az egyes tételek között. A törvény szinte kéjelegve sorolja ezeket a lehetőségeket. Azok az esetek, amikor a parlament beleegyezését is kérni kell egy nagyobb változtatáshoz, kivételként vannak rögzítve a törvényben. Az átcsoportosítás ilyen széles volta tulajdonképpen megkérdőjelezi a költségvetés parlament általi elfogadásának jogát, hiszen a végrehajtó hatalmat alig köti az elfogadott szöveg. A költségvetési törvény így már inkább csak a kormányzaton belüli gazdálkodás technikai szabályait rögzíti. (...)

7. A kormány a törvényben megszabottnál 13 nappal később terjesztette be a költségvetési tervezetet. A végső tervezethez vezető lépések közül többet kihagyott, több határidőt elmulasztott. A késői beterjesztésért való felelősséget Kupa Mihály szóban magára vállalta. A parlament alkotmányügyi bizottsága vita nélkül szavazta le azt a FIDESZ-es indítványt, hogy a miniszterelnök a bizottság előtt adjon számot a késedelem és a súlyos törvényszegések okairól. A miniszteri felelősség intézményét alkotmányjogi értelemben megszüntette az 1990. évi (paktum) alkotmánymódosítás. Máig hiányzik a miniszteri jogállást és felelősséget megnyugtatóan szabályozó törvény.

8. A költségvetés áterőszakolásának legkomolyabb akadálya a Házszabály volt. A Házszabály az alkotmányos rend egyik legfontosabb dokumentuma. Rögzíti, hogy a polgárok által megválasztott képviselők milyen eljárással ellenőrzik a végrehajtó hatalmat. A Házszabály a költségvetés elfogadására bizonyos speciális szabályokat is megállapít, abból kiindulva, hogy a legfontosabb törvény megtárgyalásához külön garanciák szükségesek. (...)

Természetesen vannak dolgok, amelyeket a Házszabály szó szerint rögzít, s vannak, amit a szelleme diktál. Sok mindenről például nem rendelkezik. Szó sincsen arról, hogy kell-e szünetet tartani, takarítani, szellőztetni a Házban, esetleg időt adni a képviselőknek az alvásra, hogy százmilliárdokról szóló döntéseiket felelősséggel hozhassák meg. Arról sem találunk szabályt, hogy valaki egyszerre csak egy helyen lehet. Persze demokratikus jogállamokban a mindenki számára nyilvánvaló dolgokat, valamint az illem szabályait nem szokás jogszabályba foglalni.

9. Házszabály ide, Házszabály oda, 1991. december 31-én mégis volt költségvetése a Magyar Köztársaságnak. De mi lett volna, ha nincsen? Az indemnitási törvény tervezete az állami pénzügyek átmeneti viteléről a kormány tarsolyában volt. Nem sokon múlott, hogy nem kellett elővennie. A hatásvizsgálat egyértelműen bizonyítja, hogy a költségvetésre a kormánynak presztízsokokból volt szüksége 1991. december 31-én éjfél előtt. (...)

10. Végül azzal is számot kell vetni, hogy milyen lehetőségek vannak annak megakadályozására, hogy újból a '91. év végihez hasonló helyzet állhasson elő. A kormányt megkötő törvényi eszközök kínálkoznak a leginkább kívánatosnak. Fontos lenne az államháztartási törvény mielőbbi elfogadása. (...) Fontos lenne a Házszabályok újragondolása is. A parlament legfőbb pénzügyi ellenőrző szervének, az Állami Számvevőszéknek a jogállását rögzítő törvény tavaly nyár óta készen álló módosítása is javíthatná az Országgyűlés kormányzatot ellenőrző pozícióit. (...)

Az ellenzék kitartó, a jogállami elvekhez görcsösen ragaszkodó tiltakozásán túl van még egy eszköz, amely hatékony ellenszer lehet. Ez pedig a nyilvánosság. (...) Sajnálatos azonban, hogy a magyar parlamentarizmus eddigi legnagyobb erőpróbájáról a politika iránt érdeklődő közösség tartós álmatlanságban nem szenvedő tagjai alig értesülhettek, mert az teljesen üres sajtópáholyok előtt folyt le. A napilapok túlnyomó többsége megelégedett a "legális időben" (vagyis reggel 9 óra után) történt események - a megszokottnál részletesebb - ismertetésével.

A pénzügyminiszter 1991 végén nem ismételte el egy évvel korábbi ígéretét, hogy soha ilyen költségvetés nem lesz. Hogy a meg nem tett ígéret valóra váltásában mégis jobban reménykedhetünk ma, annak oka jóval inkább a fizikai kimerülés hosszan tartó emléke lesz, semmint bármifajta ígéret vagy jogszabályi kötelezés.

(Magyarország Politikai Évkönyve. Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László [szerk.]. Budapest, 1992. 343-347. o.)

DR. SZÁJER JÓZSEF (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A parlament és a sajtó intézménye mint az állam végrehajtó hatalmát ellenőrző és ellensúlyozó szerv alakult ki a klasszikus liberalizmus vívmányaként a modern demokráciák hajnalán. Ma az államhatalom egyben információs hatalomként is működik, és az a törvényjavaslat, amelyet jelenleg tárgyalunk, annak is különösképpen az információszabadságra vonatkozó része, ennek a küzdelemnek a folytatója. Gondoljunk csak vissza egy kicsit ennek a történetére.

A parlamentek életében jelentős vívmány volt, amikor kiharcolták maguknak azt, hogy a végrehajtó hatalomnak kérdéseket tehetnek fel, és a végrehajtó hatalom, az állam köteles ezekre a kérdésekre válaszolni. Ez volt az a pillanat, amikor az állam információmonopóliuma megtört először, és ennek következtében az információszolgáltatás már nem csupán a hatalmon levőknek a mindenkori kegyétől, hanem jogszabályokban rögzített kötelezettségből származott.

Ennek a történelmi folyamatnak a részesei vagyunk ma is, amikor az információk szabadságáról szóló törvény keretében megpróbáljuk az állampolgárok számára is hozzáférhetővé tenni azokat az információkat, amelyeket az állam gyűjt, tárol, és a maga körében őriz.

Ennek a történelmi folyamatnak a része volt az is, amikor az ellenzéki szervezetek még a mostani szabad parlamenti választások előtti időszakban tüntetéseket szerveztek itt az Országgyűlés előtt, például Bős- Nagymaros ügyében, hogy az ezzel kapcsolatos dokumentációk és információk közérdekű nyilvánosság elé kerüljenek.

Ennek a küzdelemnek az eredményeképpen került bele a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásoknak a végén az alkotmánymódosítási csomagba az információszabadság elve. Az információszabadság elve azt mondja ki, hogy minden állampolgárnak joga van az állami tudásnak, az állami adatoknak a megismerésére. Ugyanakkor az alkotmányos paragrafus rendelkezik arról, hogy az információszabadságról szóló törvény elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazata szükséges. Tehát súlyos biztosítékokat kívántak beépíteni az alkotmánykészítők az információszabadság védelmére.

Természetesen szorosan összefügg a törvényjavaslattal, illetőleg az Alkotmánynak ez a része a sajtószabadsággal is, hiszen a sajtó nem tud boldogulni azoknak az adatoknak a hiányában, amelyeket az állam tart magánál, illetőleg amelyek kiszolgáltatását adott esetben esetleg megtagadhatja. (...)

Úgy gondolom, hogy minden hatalmon levőnek érdeke, hogy az állam ügyei botrányok és különböző zökkenők nélkül folyjanak, és ennek következtében különösen a politikusoknak nagyon fontos, hogy az alájuk rendelt bürokráciák átláthatóak legyenek. Ne csak a felső miniszteri vagy államtitkári szigortól függjön az, hogy az adott minisztérium megfelelően és a törvények betartásával működik, hanem legyen egy külső kontroll is felette, az állampolgároknak legyen joguk arra, hogy betekintsenek ebbe.

A másik oldala ennek a kérdésnek az, hogy a társadalomnak miért jó, hogyha ellenőrizheti a hatalmat. Én úgy gondolom, hogy ebben a nagyon hiányos legitimációs helyzetben, amiben jelenleg vagyunk, vagyis hogy a két választás közötti időszakban a polgároknak jelentős része csalódottnak nyilvánította magát a parlamenti demokráciában, a parlamentben, illetőleg a kormányban, ebben pontosan a polgárok felé tett, az emberi jogokat figyelembe vevő gesztus lehetne, hogyha megnyitnánk az államigazgatást és természetesen az önkormányzatokat is a polgárok előtt. Lehetővé tennénk számukra, hogy ellenőrizzék azt, amit a politikusok és amit a bürokraták mondanak, az valóban úgy van. Erre már csak azért is joguk van, mivel az ő pénzükön írják jelenleg a miniszterek, államtitkárok, helyi önkormányzati hivatalnokok azokat a titkos jelentéseket, amelyekbe ez idáig jelenleg nincsen módjuk betekinteni.

Az információs szabadság a civil társadalomnak egy jelentős erősítő tényezője is lehet. A civil társadalom nélkül ez a törvény - még egy valóban jó információs törvény - sem képes működni, hiszen a polgárok szükségesek ahhoz, hogy ezt működtessék. Ebben természetesen nem az egyedi polgár az, aki leggyakrabban be fog menni az önkormányzati hivatalba vagy a minisztériumba valamilyen információt kérni, hanem a sajtó fogja leginkább használni ezt a lehetőséget, és a sajtó betekintésén keresztül a szélesebb közvélemény és a nyilvánosság is megismerheti az állami adatokat.

A civil társadalom fontosságára csak egy példát szeretnék mondani. Az Egyesült Államokban civil társadalmi képződményként, egyesületként jött létre egy olyan intézmény, amelyet úgy hívnak, hogy Nemzetbiztonsági Levéltár. Ez a Nemzetbiztonsági Levéltár gyűjti azokat az adatokat, amelyek az információs törvény alapján és egyéb sajtó útján, a kormányzatnak, az önkormányzatoknak a nyilatkozatai alapján nyilvánosságra kerültek, s amikor valamilyen ügy, valamilyen botrány kirobban, például a kontrák segélyezésével kapcsolatos, szintén nagy vihart kavart botrány, akkor ez a civil társadalmi intézmény a maga archívumának segítségével - a már korábban nyilvánosságra hozott információkkal - jelentősen befolyásolni tudja a dolgok kimenetelét, hiszen a kormány utólag már nem tudja titkosítani, nem tudja eldugni az információkat, különösen hogyha a civil társadalom ezt segíti. (...)

Utoljára az amerikai Legfelsőbb Bíróság egyik jelmondatát szeretném idézni: "A napfény a legjobb fertőtlenítőszer."

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

(1992. június 3.)

DR. SZÁJER JÓZSEF (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslattal nem értek egyet. Nem értek egyet, mert úgy gondolom, hogy bizonyos jelképek büntetőjogi betiltása - legyenek azok bármely undorító és megvetendő eszmék megjelenítői - sérti a szabad politikai megnyilvánulás alapvető emberi jogát.

Nem értek egyet a javaslattal, mert a Büntető Törvénykönyv aktuális politikai érdektől indíttatott módosítása a jogbiztonságot fenyegeti, és mert a körülhatárolatlansága és pontatlansága miatt az alkotmányos büntetőjog elemi, garanciális feltételeit sem teljesíti.

Nem értek egyet vele, mert a saját maga által kitűzött cél elérésére sem alkalmas, politikailag és jogilag szükségtelen.

Tisztelt Ház! Egyes szám első személyű megfogalmazásom szándékos. Hangsúlyozottan saját meggyőződésemet mondom, s nem a FIDESZ álláspontját - ez utóbbit Orbán Viktor több hete már ismertette.

A törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyv 269. §-át kívánja új tényállással kiegészíteni. Véleményem szerint a javasolt kiegészítés ellentétes Köztársaságunk Alkotmányával. Az Alkotmánybíróság alig néhány hónapja semmisítette meg ugyanennek a paragrafusnak a (2) bekezdését: az úgynevezett gyalázkodás tényállását azzal az indokkal, hogy a szólásszabadság korlátozásához nem elegendő indok az, hogy egy véleménnyel a társadalom túlnyomó többsége nem ért egyet. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor elfogadta a korlátozást, amikor a szabad szólás gyakorlatával olyan mértékű gyűlöletet lehet emberekben kelteni, hogy azt már az erőszak érzelmi előkészítésének tekinthetjük.

Az alapjogok korlátozására akkor kerülhet alkotmányos módon sor, ha a korlátozás arányos, és az elérendő cél érdekében a legkisebb mértékű, s egy másik alapjog garantálása érdekében elkerülhetetlen. Az önkényuralmi jelképek betiltása és büntetőjogi szankcionálása nem felel meg ezeknek a feltételeknek. A tilalmat nem teszi indokolttá valamely másik jog súlyos sérelme. A jelképek használata - legyen az sarló, kalapács vagy a nyilaskereszt - természetesen sérti a köznyugalmat, a jóérzésű emberek többségének megvetését váltja ki, de önmagában nem sérti az azt megpillantó egyének jogát, betiltása viszont megsemmisít egy létező jogot.

A szólásszabadság éppen arról szól egy demokratikus társadalomban, hogy a többség által elfogadott nézetektől eltérő elveket is szabad hangoztatni. A semmi szabadságot a szabadság ellenségeinek autokratikus, jakobinus jelszava helyett annak a szabadelvű magatartásnak a híve vagyok, amely a szabad vitát akarja a szabad vita ellenségeivel. Hogy az Alkotmánybíróság ítéletét idézzem: "A büntetőjogi büntetésekkel nem a közvéleményt és a politikai stílust kell formálni - ez paternalista hozzáállás -, hanem más jogok védelmében az elkerülhetetlenül szükséges esetekben szankcionálni."

A javasolt szabályozás aránytalan. A büntetőjog a jog legvégső fegyvere. Túlságosan is súlyos eszköz ahhoz, hogy az eszmék vitájában visszaéljünk vele. Ismét az Alkotmánybíróságot idézem: "A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi."

Tisztelt Ház! A jelképek sűrítve fejezik ki azt az eszmerendszert, amelyet megjelenítenek: a vörös csillag a kommunizmust, a horogkereszt a fasizmust. Ha a szabályozás célja a jelképezett eszméknek a betiltása lenne, akkor arról kellene szólnia. Bár én ezzel sem értenék egyet.

A Büntető Törvénykönyv jelenlegi 269. § (1) bekezdése az Alkotmánybíróság által is elfogadott módon szabályozza ezt a kérdést. Vagyis azt, hogy amennyiben egy adott nézet kinyilvánításával gyűlöletet lehet kelteni, akkor jöhet a Btk. tényállása. Ha az adott megnyilvánulás nem gyűlöletkeltő, akkor nincs joga az államnak fellépni. Hogy melyik kategóriába esik, azt a bíróság dönti el a konkrét eset vizsgálatakor. Azt, hogy a Kossuth téren Árpád-sávos lobogót lebegtető ifjú vagy a parlamentben akasztásra felhívó képviselő gyűlöletet keltett-e, az eset érdemi vizsgálatával lehet eldönteni.

Furcsa ellentmondáshoz vezetne, hogy bizonyos jelképek bemutatása automatikusan akár egyévi szabadságvesztéssel járó büntetést vonhatna maga után, miközben a jelképek mögötti eszmerendszert szinte szabadon lehet hirdetni, s ezeknek a nevében akár politikai pártot lehet szervezni. Úgy gondolom, hogy ez nem következetes. Úgy gondolom, hogy ez, ami ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán történik, kapkodásnak minősíthető.

A fentiek alapján az is világos, hogy a jelképek bizonyos összefüggésben történő felhasználását, amely valóban veszélyes a társadalomra és a köznyugalomra, ma is képes szankcionálni a büntetőjog, méghozzá sokkal kifinomultabban, az alkotmányos jogok védelme alkotmányosságának nyilvánvaló biztosításával, mint a beterjesztett törvényjavaslat. Ez a módosító indítvány tehát fölösleges.

Tisztelt Ház! Az MDF-képviselők által benyújtott Büntető Törvénykönyv-módosítás az önkényuralmi jelképek betiltásáról megfogalmazásának pontatlansága miatt is veszélyes. A javaslat szövege számos értelmezést tesz lehetővé. Vitatható, hogy mely jelképekre vonatkozik. Hogy csak az előttem felszólalót idézzem: például a vörös zászlóra vonatkozik-e, az Úttörőszövetségnek a jelképeire vonatkozik-e? Teljesen tisztázatlan.

Ez a pongyola tényállás szemben áll az Alkotmánybíróság véleményével. Hadd idézzem ismételten ezt a véleményt. "Az alkotmányos büntetőjog követelményei szerint a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak, körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat világos kifejezésre juttatása. Egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált jogsértést."

Ezen tényállás alapján, amely ebben a törvényjavaslatban szerepel, erre nincs mód. Hogyha egy tényállás nem ilyen, mint ahogy az előbb felolvastam, az fenyegeti a jogbiztonság és a törvény előtti egyenlőség több évszázada kialakult büntetőjogi elvét.

Tisztelt Ház! A büntetőjogba és az alkotmányos jogok rendjébe nem szabad a politikai hangulatok hullámzásai alapján belenyúlnunk. Az átalakulás kavarodásában ma nyilvánvalóan érezhető egy határozott türelmetlenség a közvélemény egy részétől, hogy a szélsőséges nézetekkel szemben a szigorú tilalom eszközével lépjenek fel. Ennek okait nem kell ma senkinek elmagyarázni. De úgy gondolom, hogy a megoldás nem az, nem abban áll, amit itt előttünk láthatunk. Az autokratikus állam számára kézenfekvő, hogy a neki nem tetsző eszméket büntetéssel fenyegeti. Egy demokratikus állam számára ez nem lehet ennyire nyilvánvaló.

Úgy gondolom, hogy struccpolitikát folytat az, aki azt gondolja, hogy a fasizmus vagy a kommunizmus ellen hatékonyan lehet küzdeni azzal, ha betiltjuk a szvasztikát és az ötágú vörös csillagot. Ez pótcselekvés. Sőt, annál is rosszabb. Kényelmesség, s ezáltal védtelenné teszi a demokratikus politikai közösséget. Hisz nem kell szembesülnie rendre azzal a ténnyel, hogy a szélsőségek uralomra jutása ellen teljes hitelével, a demokrácia szellemi erejének minden eszközével fel kell lépnie. De ez nem az ügyészség dolga, hanem minden demokrata elemi kötelezettsége. A tilalommal célt nem érhetünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)

(Elhangzott 1993. február 8-án. A beszéd szerkesztett változatban megjelent "Tiltani könnyű, egyszerű és kényelmes" címmel: Magyar Narancs, 1993. március 11. 13. o.)