NYELVTÖRTÉNETI KUTATÁSOK

Az anyanyelv kutatása a reneszánsszal kezdődik Európában, ekkor jelennek meg az első nyelvtanok, a modernebb szótárak. A nyelvek eredetének, rokonságának kérdése már ebben az időben felmerül, a 17. században pedig létrejönnek az etimológiai szótárak is.

A 16. századtól Magyarországon is megindul a szótárirodalom és a nyelvtanok írása, kiadása. Jeles alkotóink Sylvester János (1504-1551), Szenci Molnár Albert (1574-1634), akik szerint a magyar nyelv a héberrel rokon. Nyugat-Európában a 16-17. században elterjedt vélemény volt, hogy minden nyelv őse a héber. A 17. század második felétől új nézetként fogalmazzák meg a "napkeleti nyelvek"-kel való rokonságot (török, mongol, iráni). Ez a gondolat erősen tartja magát még a 18. században, sőt a 19. század első felében is. Bár ma már különösnek tekinthető, de a maga idejében rendkívül hasznos volt, hisz a kutatás elindulását, az anyaggyűjtést, egyáltalán a magyar nyelv felé fordulást jelentette.

Nyelvünk finnugor származásának első bizonyítója Sajnovics János (1733-1785), aki a lapp és a magyar nyelv rokonságát mutatta be 1770-ben megjelent művében. A szókincs, az alaktan és a szerkezet összehasonlítását is fontosnak tartotta. Gyarmathy Sámuel (1751-1830) 1799-ben közreadott tanulmánya felhívta a figyelmet arra, hogy a szavak mellett a toldalékokat is vizsgálni kell a rokonság megállapításakor. Ezzel fontos módszertani előrelépést tett. A kutatásba bevonta az összes finnugor nyelvet. Révai Miklós (1750-1807) műveiben a múlt század első éveiben már a nyelvemlékekben elemzi a régi magyar nyelvet. A 19. századi finnugor összehasonlító nyelvtudomány kiemelkedő alakja Reguly Antal (1819-1858), aki az obi-ugor nyelvek vizsgálatát tartotta a legsürgetőbbnek. A helyszínen gyűjtött vogul és osztják népköltési alkotások ma már nyelvemléknek számítanak. Hunfalvy Pál (1810-1891) a század második felében ismét az érdeklődés homlokterébe állította a finnugor rokonság kérdését, melynek teret két folyóirat adott (Magyar Nyelvészet, Nyelvtudományi Közlemények).

Budenz József (1836-1892) a korszak legnagyobb nyelvészei közé tartozik. Ő készítette el a finnugor nyelvészet első összefoglalásait. Kimutatta, hogy a magyar és török nyelv egyezései érintkezésen, nem rokonságon alapulnak. Az "ugor-török háborúnak" nevezett vitában Budenz tudományos érvei győztek Vámbéry Ármin felfogásával szemben. Programot dolgozott ki, melynek alapja a helyszínen történő gyűjtés, a szókészlet és a nyelvtani rendszer összevetése. Tanítványai, követői (Munkácsy Bernát, Pápai Károly, Halász Ignác) terepmunkát végeztek. A Magyar Nyelvtörténeti Szótár (1890-1893) Szarvas Gábor és Simonyi Zsigmond műve. A Magyar Etimológiai Szótár az Akadémia indíttatására készült 1914-től Gombocz Zoltán és Melich János munkájaként, s nyelvtörténeti kutatások hosszú sorát indítja el.

A magyar nyelvet a 19. századtól a sumer nyelvvel is rokonítják, ez a teória azóta újból és újból hívekre talál. A sumer nyelvtan néhány elemét emelik ki, alapvetően azonban a szókincs összehasonlítása alapján próbálkoznak. A szókészleti egyezések azonban nem elégségesek két nyelv rokonságának megállapításakor, a nyelvek minden szintjén kell szabályos egyezéseket találni. A grammatikából a sumer nyelv agglutináló voltát és a magánhangzó harmóniát említik főképpen, ám mindkét jelenség a magyar nyelvétől különböző.