CSALÁD

Az a társadalmi alapegység, amely gazdasági és szociális összetartozást testesít meg: tagjai lakó-, munka-, tulajdon-, rokoni, élet- és jogközösséget alkotnak. A családban - az exogám házasodási szokások miatt - természetesen csak a férfiak nemzetségbeliek. A nemzetségvezető családjában a nemzetségfői tisztség öröklődött.

A család korabeli formái: kiscsalád (amely a férjből, a feleségből és gyermekeikből állt), illetve a nagycsalád (melynek férfirokonsága az apából és leszármazottaiból állt, a fiak házasságkötése révén ezek feleségeivel és leszármazottaival gyarapodott három-négy generáció együttélése).

A családfő hatalma a közös vagyon és a család tagjai feletti korlátlan és kizárólagos rendelkezést jelentette. A kiscsalád a nagycsalád belső tagozódásában szerephez jutott, de jogi szempontból nem önálló egységként. A nagycsaládhoz tartozhattak olykor a családfőnek alávetett más vérségi (befogadott szegény rokonok) vagy vérségi kapcsolaton kívüli személyek (cselédek, szolgák) is. A nők a családfő feleségének felügyelete alá tartoztak.

A családokon belül a házasság általában monogám volt, bár az előkelőbbek körében előfordulhatott többnejűség is. A házassági szerződést a férfiak, a két családfő kötötte, a menyasszonyért váltságdíjat fizettek, ő pedig hozományt vitt apósa házába. A családba házasságkötés révén bekerült nő ha megözvegyült, a családban maradt, s a levirátus szabályai szerint köteles volt sógorai egyikét férjéül fogadni. Beházasodása esetén a nő nem élvezhette férje előjogait, megözvegyülése után távoznia kellett a családból. A 11. században István király a szabad és a szolga családi kapcsolatát csak a szabad fél önkéntes alávetésével ismerte el.

A családban a biztos utód személyének kívánalma olyan erős volt, hogy a házasságtörő nőt halállal is büntethették. A keresztény korban a büntetés az asszony partnerére is kiterjedt. A család védelme érdekében a szökött asszonyt kétszer is visszaadták férjének. A leányrablót is kötelezték a nő visszaadására és kártérítés fizetésére. Az erőszakos közösülést a gyilkossággal egyenértékű vétségnek tekintették. A bűnösökre a törvény lesújtott, de gyermekeiket és azok vagyonát védte.