CSODASZARVAS

Jó útra csábító vagy lélekvezető állat, erre utal a szarvasszánon való utazás és a szarvasűzés képe. Ősi eredetmonda a csodaszarvas legendában az új hazába vezető nőstény állat. Eredete megtalálható a steppei népeknél, így a szarvashoz köthető a vándorlás, az új haza keresése, a nőrablás (az asszonyokat nem viszik haza otthonaikba, azokhoz költöznek, vagy új hazát keresnek) és a két testvér motívuma, amely a honfoglalók két ágát jelképezi. Totemállat voltára neve is utal, mint ősanya: Eneth (török eredetű: ünő, nőstényszarvas).

Agancsot a hím szarvas visel, a nőstények (kivéve a rénszarvas nőstényét) agancstalanok. Az ábrázolásokon szoptató agancsos nőstényszarvas látható, az eredetmondák szarvasa is agancsos. Évente lehullajtott és újranövesztett agancsa miatt az újjászületés, a megújulás, a bőség és a Nap szimbóluma. Képi kifejezése: méhében, agancsán, homlokán a fény, a Nap, oldalán a Hold, testén a csillagok, a Tejút. Életfa alakú agancsa kapcsolatba hozza az életfával, de maga a szarvas is együtt jelenik meg vele, amint iszik a fa tövében eredő forrásból. Fontos a kapcsolata az élet, vagy halál vizével. A mesékben tartózkodni kell az állat lábnyomából való vízivástól (Szarvassá változott fiúk, Zöldike, Tündér Ilona történetei).

A szarvas mutatja meg a templomalapítások lehetséges helyét: Szent Gellértnek a bakonybéli monostort, Szent Lászlónak a váci egyházat. Állatküzdelemben mindig ragadozó állat küzd patás, növényevő állattal, vagy termékenyíti meg (turul-monda). Állatküzdelem az alapja a táltosok bika alakban való viaskodásának. Ilyen küzdelem a keresztény művészetben az erény és bűn harcának ábrázolása az oszlopfőkön.