Invesztitúra, plébánia

INVESZTITÚRA

Az invesztitúra ünnepélyes felruházás az egyházi javadalom élvezetére, egyházi hivatal viselésére. A 10. századtól szinte mindig a világi uralkodó nevezte ki a püspököt, s ennek jeleként pásztorbotot és gyűrűt adott át. Magyarországon az első püspöki kinevezések legendái tanúsága szerint István királytól származtak.

PLÉBÁNIA

Katolikus egyházjogi fogalom: a kora középkor óta az egyházi igazgatás legkisebb szervezeti egysége, az egyházmegye része, az a terület (parochia), amely lelki gondozás tekintetében egy templomhoz (plébániatemplom) tartozott. A templom élén álló papot, a plébánost az egyházmegye elöljárója (érsek, püspök) nevezte ki, általában a templom kegyurának ajánlására, vagy annak jelölése alapján. Feladata a szentségek kiszolgáltatása (azok kivételével, amelyek a püspöknek vannak fenntartva: a pappá szentelés vagy a bérmálás), a házasság megáldása és istentiszteletek tartása. Mivel nem minden településen volt plébániatemplom, egy plébániához rendszerint több falu tartozott. Nagyobb települések viszont, elsősorban a városok, gyakran több plébániára voltak felosztva. A középkori Magyarországon a plébános címe többnyire rector. Plebanusnak csak ama kisszámú, gazdag, többnyire városi templom papját címezték, amelyeknek a király volt a kegyura. Őket plébániájuk teljes egyházi jövedelme megillette, míg a rectorok a tizednek csak a töredékét (tizenhatod-, nyolcad-, esetleg negyedrészét) kapták. (A köznyelvben a plébánia elsősorban a plébános hivatalát, hivatali helyiségeit jelenti.)