ISKOLÁK

A pannonhalmi apátság
A pécsváradi bencés apátsági templom altemploma
Nagy Károly császár ábrázolása a Német-Római Birodalom koronájával
Az iskolarendszer fenntartója és irányítója Magyarországon is az egyház volt, akárcsak szerte Európában. Megkülönböztethetünk kolostori, káptalani és plébániai iskolákat. A kolostori iskolák közül kiemelkedik a 996-ban bencés szerzetesek által alapított Pannonhalma kolostorának iskolája, melyet a magyar irodalom- és történetírás első műhelyének tekinthetünk. A pécsváradi, zalavári, bakonybéli és zobori bencés kolostorokban is megindul a tanítás még István uralkodása alatt. A káptalani iskolák közül kiemelkedik Esztergom, Pécs, Székesfehérvár és Csanád. A győri káptalani iskola is működött már István korában. A plébániai iskolák szintén ebben az időben kezdik meg működésüket. A plébániás papok feladata volt a lakosságot a főbb imádságokra, énekekre az anyanyelvükön megtanítani, emellett az olvasást és az alapvető egyházi latin szókincset is elsajátították tanítványaik.

Szent Gellért nagy legendája két iskolai vonatkozású történettel szolgál. Csanádi püspökként magyar családok ifjainak iskolázását vállalja; annyira növekszik iskolája létszáma, hogy egyedül nem tudja ellátni feladatát, ezért a zene vagy a nyelv tanítására segítségként megnyeri Valter mestert, a zenészt. Az idők múltával Valter mester ereje is kevésnek bizonyult, s újabb segítségre szorulnak az oktatás terén.

Nagy Károly frank birodalmában kialakult a 800. év körüli évtizedekben az új oktatási modell, amely meghonosodott egész Nyugat-Európában. Ezt az iskolatípust veszik át országunkban is, mely antik pedagógiai eszméken alapult, a kornak megfelelő módosításokkal. A nevelést a hét ars szabályozta két fokozatban. Az első fokozat a trivium: itt az oktatás középpontjában a szó áll, a fogalmi gondolkodás és kifejezés készségét fejlesztik. Tantárgyai a grammatica, dialectica, retorica. A második fokozatot a quadrivium alkotja: középpontban a szám, az arány volt. Tantárgyai az aritmetica, geometria, astronomia, musica. A gyakorlati zenetanulás és az elemi számtan már az alsóbb fokon helyet kapott. Az iskolázás tehát kettős pillérű: a grammatica és a musica az alapja.