{2-5.} A DEMOKRATIKUS MAGYARORSZÁG ÁLLAMFORMÁJA

{2-7.} Szakértő bizottság tárgyalja1 már azt a kérdést, hogy merő ideiglenességekből és rögtönzésekből álló alkotmányos formánkat hogyan kellene egységesebb és tartósabb formákkal felcserélni. Egyáltalán nem mindegy, miként van megszervezve az államot vezető személyes és szimbolikus hatóság, az államfő, és milyen módon jönnek létre a közösség kötelező szabályai, a törvények. Formák ezek, de életbe vágó formák, mert csak rajtuk keresztül tud valósággá válni az az erő, mely a mindenkori kormányzat politikai tekintélyét megadja, a törvényesség ereje. Amelyik kormányzat törvényesnek tudja magát, és érzi maga mögött az erre vonatkozó közmeggyőződést, az tud határozott és rugalmas, bátor és nagylelkű, erélyes és engedékeny lenni egyszerre. Amelyik kormányzat nem tudja magát törvényesnek, és nem érzi maga mögött az erre vonatkozó közmeggyőződést, az merev és kapkodó, presztízsére féltékeny és belsőleg bizonytalan, erőszakos és erélytelen egyszerre.

Annak, hogy egy kormányzatot mi tesz törvényessé vagy törvénytelenné, formai ismertetőjele nincs.

A mai demokratikus magyar kormányzat törvényességét aligha akarja bárki is komoly erővel kétségbe vonni. Mégis alapvető közjogi berendezkedéseinket az ideiglenességnek, rögtönzöttségnek, mondhatjuk nyugodtan, a formátlanságnak atmoszférája lengi körül.

A demokratikus magyar kormányzatot ma minden kétséget kizáróan törvényessé teszi egy negatív és egy pozitív tényező. A negatív tényező a rajta kívül elképzelhető minden egyéb fajta legitimitás teljes csődje, pozitív tényező a saját teljesítményei. Az a kormányzat, amely a legutóbbi időkig Magyarország törvényes kormányzataként szerepelt, születésének eredendő hibáiban {2-8.} rejlő okokból Magyarország történelmének három egymást követő sorsdöntő pillanatában csődöt mondott: 1941 júniusában, a németek háborújába való belépéssel, 1944 márciusában, amikor a németek perfídiája folytán tálcán kaptuk a bátor és méltóságteljes kiugrás történeti alkalmát, de a kormányzat nem tudott és nem akart kimondani egyetlen szót, azt, hogy „Ellenállni!”, és 1944 októberében, amikor valamivel több előrelátással és elszántsággal még sok mindent meg lehetett volna menteni abból, ami azóta elveszett. A demokratikus magyar kormányzatnak pedig a törvényesség erejét adja három nagy történeti teljesítmény. Az első az, hogy 1944. okt. 15-től dec. 21-ig, két hónap alatt, egy háborútól elpusztított országrészben, közlekedési eszközök nélkül, posta nélkül, rádió nélkül, karhatalom nélkül mozgósítani tudta a nemzet demokratikus erőit, és össze tudott hozni egy nemzetközileg is komolyan vehető nemzeti képviseletet. A második nagy teljesítmény a fegyverszüneti szerződés.

A demokratikus magyar kormányzat harmadik nagy teljesítménye a földreform. Félezer esztendős beteg társadalmi és gazdasági fejlődés kanyarodott ezzel újra a demokratikus európai fejlődés széles útjára.

Így számba véve a demokratikus magyar kormányzat törvényességének mélyebb alapjait, nyugtalansággal kell hogy eltöltsön bennünket az, hogy ez a mélyen gyökerező törvényesség nemcsak az eddigi közjogi formákban nem került kifejezésre, hanem a rendezés eddig ismeretes tervei tovább akarják folytatni az ideiglenességnek és formátlanságnak eddigi rendszerét. A közjogi kérdések valamennyire is komolyabb rendezésének legfőbb szempontja mégiscsak az, hogy ismét lerögzítse és megelevenítse a politikai tekintélyek szervezetének szilárd pontjait. Három ilyen szilárd pontja van a politikai tekintélyek szervezetének: az állam vezetését szimbolizáló személyes tekintély, az államfő, a szuverenitást hordozó nép politikai tekintélye, a népképviselet és a mindezek segítségével tárgyi formát nyerő személytelen, elvi tekintély: a törvény.

Ami az államfői hatalmat illeti, Magyarországon az emberek {2-9.} többsége azt sem tudja, hogy ez a hatáskör hogyan oszlik meg különböző szervek és személyek között. Olyan személyes tekintélyekhez szokott országban, mint Magyarország, semmi sem veszedelmesebb, mint az államfői hatalmat személytelenné, névtelenné tenni s az államfői funkciót soktagú pártbizottságokra ruházni. Intő és elrettentő példa lehet az 1795–1799. évi öttagú francia direktórium, az intrikáknak, korrupciónak, összeesküvéseknek ez a melegágya, mely Franciaországot a nagy forradalomból a nagy diktatúrába vezette. A weimari német köztársaság bukásának is egyik fontos tényezője volt a demokratikus személyes tekintély hiánya, mert ilyennek hiányában a németek ott kerestek maguknak személyes tekintélyt, ahol találtak, és így találták először Hindenburgot és azután Hitlert. Ma Magyarországnak vannak olyan feltétlenül demokratikus szellemű és feltétlenül tekintéllyel bíró emberei, akiket a nemzet személyes tisztelete körülvehet és tekintéllyel övezhet anélkül, hogy félnie kellene e férfiak diktatúrás terveitől.

A magyar népképviselet ügyében a legnyugtalanítóbb az unalomig hangoztatott ideiglenesség. Azt mondják, hogy Magyarországnak végleges államformája és törvényhozása csak általános választások után vagy pláne egy közbevetett alkotmányozó nemzetgyűlés munkája alapján lehet. A magyar politikai közgondolkozás azonban nem nagyon ismeri a különböző népképviseleti testületek, országgyűlés, nemzetgyűlés, alkotmányozó gyűlés közötti komplikált különbségeket, és a közfelfogás egyszerűen az, hogy ha egy előző kormányzati rendszer csődöt mond, akkor a népképviselet összeül, államfőt választ, és elkezd törvényt hozni. Ma pedig nincs államfő, s ami ezen a téren az eddigi tervekben szerepel, az minden, csak nem az; a nemzetgyűlés pedig eddig sem hozott törvényeket, és bizonyos tervek szerint ezután sem fog hozni.

Ez pedig nemcsak idegen a magyar politikai közgondolkodás számára, hanem a demokrácia számára komolyan veszedelmes is. Ennek az egész konstrukciónak ugyanis a legfőbb indoka az, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés nem szabályszerű általános {2-10.} választások alapján jött létre, hanem igen primitív, népies és szabályozatlan módszerekkel jött létre. Ez igaz, a fejlett nyugat-európai demokratikus országok mértékével mérve. Senki sem akarja Magyarországon sem, hogy a népképviselet a jövőben ne szabad, demokratikus és szabályszerű választások útján jöjjön létre. Azt mondani azonban, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés azért, mert nem eléggé szabályozott formák között jött létre, nem hozhat törvényt, magyar vonatkozásban nagyon furcsa. Ha nincs mögötte szándék, akkor jogászi aprólékosságnak, ha pedig van mögötte szándék, akkor bizonyos jogi formákkal visszaélő jogászi reakciónak kell neveznünk. Magyarországon, mióta ennek a nemzedéknek az emlékezete visszanyúlik, szabályszerű választás nem volt. Azt mondani, hogy Tisza Kálmán, Bethlen István és Gömbös Gyula választásai alapján létrejött törvényhozó gyűlések hozhattak törvényt, de az Ideiglenes Nemzetgyűlés nem, a mai magyar demokratikus kormányzat törvényességének a tudatos vagy tudattalan gyengítését jelenti. A magyar nemzetgyűlés, mely elég felelősséget és bátorságot érzett magában ahhoz, hogy magát a nemzeti szuverenitás kizárólagos letéteményesének nyilvánítsa, és felhatalmazást adott a kormánynak a fegyverszünet megkötésére, nyugodtan bátorságot vehet magának ahhoz is, hogy ezeket az elhatározásait a magyar nemzet törvényei közé iktassa, s ezt követően is a magyar nemzet számára törvényeket alkosson. Ha valami törvény, és kell, hogy törvény maradjon az elkövetkezendő nemzedékek számára, akkor törvény a nemzetgyűlés első határozata, mely magát a szuverenitás kizárólagos letéteményesének nyilvánította,2 és törvény a földreform, mely a földet a magyar nép kezére juttatta. Ha pedig ezek törvények, akkor tegyük is őket azzá.

A közjogi kérdések rendezésének nem az a feladata, hogy a demokratikus magyar kormányzat ideiglenességét aláhúzza, hanem az, hogy a demokratikus magyar kormányzatnak a nemzet közmeggyőződésében már meglévő törvényességét lerögzítse, formákba öntse, és a nemzet politikai gondolkodása számára megfoghatóvá tegye. Akiknek szívükön fekszik a magyar demokrácia {2-11.} jövendő sorsa, azoknak nem szabad engedniök, hogy bármiféle alkotmányjogi rendezés a demokratikus magyar kormányzat politikai tekintélyét továbbra is megfoghatatlanná és törvényességét továbbra is feltételessé tegye.

1945