{2-58.} A KISGAZDAPÁRT VÁLASZTÁSI GYŐZELME ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

A magyar politikai válság állását és belső tartalmát kell leolvasni tudnunk a kisgazdapárt választási győzelmének tényeiről. A kisgazdapárti hivatalos verzió természetesen az, hogy a győzelemben a kisgazdapárt demokratikus programjának és elvi rendszerének a helyeslése nyilvánult meg. A hivatalos kommunista verzió szerint viszont a kisgazdapárt fővárosi és országos választási győzelme egyrészt arra megy vissza, hogy a reakció és a fasizmus leszavazott a kisgazdapártra, s ezzel juttatta többségre, másrészt arra, hogy a reakció befészkelődött a kisgazdapárt vezetőségébe is, s ott végzi kártékony munkáját.

Mindeme magyarázatoknak így nincs semmi értelmük. Aki azt mondja, hogy a választást a szó szoros értelmében vett földesúri és hivatalnoki reakció szavazatai döntötték volna el, az félreérti, hogy mit jelent valamit eldönteni. A választást nem az döntötte el, hogy a kisgazdapárttól jobbra eső reakciós elemek odaszavaztak, mert azok nehezen szavazhattak volna a kisgazdapárttól balra eső pártra, hanem az, hogy a kisgazdapárttól balra eső elemek is odaszavaztak, akik szavazhattak volna máshová is. Ezek lehetnek szocialista szempontból reakciósok, de a nagybirtokosi, nagypolgári és nagyhivatalnoki reakcióval talán mégsem azonosak. De a szorosan vett kisgazdapárti szavazók túlnyomó többsége is bizonyosan nem reakciós abban az értelemben, hogy a nagybirtok és a kaszinói szellemiség uralmát és a jobbágyi alázat világát kívánná vissza. Mégis, a választás a reakció malmára hajtotta a vizet azért, mert egy olyan kérdésfeltevés vált a választás központi kérdésévé, mely a rend, jog, biztonság és nemzeti függetlenség kérdéseit sürgősebbnek és veszélyeztetettebbnek tüntette fel, mint a múlt tehertételeitől való megszabadulás kérdését. Teljesen felesleges tehát a „reakciós” pártokra és a „reakciós” szavazókra tüzet okádni, ha nem tudjuk megváltoztatni a választások előtti „reakciós” kérdésfeltevést. Ez a kérdésfeltevés okozta, hogy az ebből adódó platform alapján a kisgazdapártba a bethleni konszolidációnak rengeteg képviselője {2-59.} tódult be. De éppen ezért kár beszélni a kisgazdapártba „befurakodott”, „beszivárgott” s ott „aknamunkát végző”, „cselt szövő” reakciósok „mesterkedései”-ről. Ilyenek nyilván vannak, de ezek nem okok, hanem következmények, s ha valaki, úgy a kommunisták megtanulták, hogy történelmi eseményeket nem ilyen tényezők mozgatnak. Ezért viszont nincs értelme annak sem, hogy a kisgazdapárt elveinek győzelmét mértéken felül ünnepelje: őszinte pillanataikban be kell vallaniok, ha másutt nem, egymás között, hogy győzelmük oly szövetségeseket hoz csőstül számukra, akikkel nehezen tudnak elvi közösséget vállalni. Ha a szavazók viselkedését elveik határozták volna meg, akkor a reakciósok megpróbáltak volna valamilyen bethleni szellemű pártot feltámasztani, vagy legalábbis arányosabban oszlottak volna el a kisgazdapárt és a hasonlóképpen vagy még inkább „reakciógyanús” polgári demokrata párt között. Az egykori szélsőjobboldaliak szintén kísérleteztek volna valamilyen fedőszervezettel, s ha nem, úgy szavazataik kétségtelenül sokkal inkább eloszlottak volna a kisgazdapárt, parasztpárt és a kommunista párt között. S végül, ha a kisgazdapárt tiszta demokratikus elvei lettek volna a fő vonzóerők, úgy bizonyos, hogy nagyon sok szavazat esett volna az elvek terén sokkal inkább kidolgozott polgári demokrata pártra és a radikális pártra is. Az, hogy mindez nem következett be, hanem reakciósok, fasiszták, konzervatívok, nemzetiek, elvhű demokraták, valóságos kisgazdák és a szociáldemokrata párt jobbszárnyán levők egyaránt leszavaztak a kisgazdapártra, az világosan utal valami egészen másra: arra, hogy a kisgazdapárt integrálódási pontja lett valaminek, ami erősebb, mint ő. Hogy mi ez a valami, az nyílt titok: az a félelem, mely országszerte a kommunista párttaktika hibáit, a reakció és fasizmus elleni harc kisiklásait s a rendőrség körüli bajokat a proletárdiktatúra tudatos előkészítésére irányuló egységes tervnek tulajdonítja. Aki egy kicsit látja a helyzetet, tisztában van vele, hogy ez a félelem össze nem függő és nem tervszerű dolgokból csinál mumust, a félelem azonban ezzel nem sokat törődik.

Mindez azt eredményezi, hogy a kisgazdapárt, mely egy esztendővel {2-60.} ezelőtt egy komoly és világos társadalmi bázissal bíró, szolid elvi alapokon álló, radikálisnak nem nevezhető, de a megbízhatóság atmoszféráját árasztó, fontolva haladó demokratikus párt volt, ma kezd veszedelmesen hasonlítani a magyar történelemben oly ismerős mamut kormányzópártokhoz, Tisza Kálmán29 Szabadelvű Pártjához, Tisza István30 Munkapártjához, Bethlen István Egységes Pártjához31, Gömbös Gyula NEP-jéhez32 és Teleki33–Kállay34 MÉP-jéhez. Földbirtokosok, tisztviselők, nagykapitalisták, politikus ügyvédek és polgárosodott kisgazdák ülnek itt együtt az elvi alapok lehetőleg minél kisebb tisztázása mellett, mindennel és mindenkivel, akinek a kormányhoz s a meglevő dolgok fenntartásához valami köze van, vagy köze szeretne lenni, abban a meggyőződésben, hogy ha ők nem segítenek kormányozni az országot, akkor valami meghatározhatatlan veszedelem zúdulna erre a szerencsétlen országra. Valóban fonák alakulás, hogy annak a kisgazdapártnak, mely huszonöt éven keresztül állt szemben a főszolgabírói közigazgatással, ma a közigazgatás terén nincs más reformfantáziája, mint a régi közigazgatás minél nagyobb mértékű restaurálása.

A kisgazdapártnak ezen a felhígulásán és az országos félelemnek a kisgazdapártban való integrálódásán édeskeveset segít, ha reggeltől estig azt fújjuk, hogy a reakció „befészkelődött” a kisgazdapártba, s tessék onnan kitessékelni, vagy azt, hogy a kisgazdapárt helyezze súlypontját a balszárnyára. Minél több dicséretet kap a kisgazdapárt balszárnya a baloldalibb pártok részéről, annál inkább gyengül a kisgazdapárton belül. A koalíció sohasem jelenti azt a kényelmet, hogy a másik párt irányítóit mi jelölhessük ki. A kisgazdapártnak nem a balszárnyát kell sokat emlegetni, mert ezzel csak a balszárny és a párt többi része között készítünk elő szakadást, holott az ország érdeke a jobbszárny gyengülését és esetleges leszakadását kívánja. A magyar demokrácia számára a kisgazdapárt centruma, eredeti magja a lényeges, mert ezen áll vagy bukik az, hogy a pártban a bethleni konszolidáció erői túlsúlyba jutnak-e vagy sem, és semmivé teszik-e a magyar demokráciának azt az óriási indulási előnyét, {2-61.} hogy benne a konzervatív reakciónak legális pártja nem volt. A kisgazdapártnak ez a magja két elemből tevődik össze. Az egyik a magyar közép- és kisbirtokos parasztságnak az a része, mely életviszonyainak rendezettsége folytán mindenekelőtt a hitlerizmusból és nyilasságból kiáradó külső és belső felfordulással került szembe, de ezenfelül a negyvennyolcas ellenzékiség bizonyos örökségét is őrizte, bár erősen, mondhatnánk túlságosan is konszolidált formában; a másik a magyar értelmiségi, hivatalnoki, középbirtokos és polgári rétegeknek az a – sajnos – kisebb része, mely európai erkölcseinél, német disszimilációtól meg nem rontott magyar érzésénél és szakszerű komolyságánál fogva ellen tudott állni a hitlerizmus demoralizáló hatásának. A kisgazdapártnak erre a magjára van szüksége a magyar demokráciának: azokra a plebejus öntudatú parasztpolgárokra, akiket a pártba tóduló kaszinói uraknak még nem sikerült puhára tegezniök, és arra a megbízható, a szó jó értelmében vidéki szellemiségű, erősen magyar középosztályi töredékre, mely nem most fedezte fel magában a demokratát. E szerint kell meghúzni a párt demokratikus és reakciós elemei között a határvonalat, és nem a szerint, hogy kinek a megnyilatkozásait veszik szívesen az ellenkező oldalon, s kiéit nem. Lehet, hogy a párt egyes vezetői a kelleténél többször adnak hangot merőben a jogbiztonság sérelmeinek, s e megnyilatkozásaikat nem egyenlíti ki az az egész helyzetet néző felelősség, mely a párt más vezéreit jellemzi. Ez azonban nem ok arra, hogy az előbbiek háta mögé csendőrszuronyokat és vadászó urakat rajzoljunk, mert mindennek ellenére a kisgazdapártnak azt a centrumát jelentik, amelyet hiába próbálunk kettéválasztani grata és non grata personákra. A magyar demokráciának az a központi kérdése, hogy a kisgazdapártnak ezt a parasztplebejus és magyar centrumát, mely a rendőri atrocitások mellett még talán nem felejtette el egészen az úri arroganciát sem, meg lehet-e nyerni egy limitált forradalom számára, mely egy radikális reformprogramnak és a jogbiztonság és rend szükségleteinek egyaránt ki tudja jelölni a maga területét. A jövő fogja megmutatni, hogy a kisgazdapárt nem vált-e máris {2-62.} annyira a merő polgári biztonságkeresés kijegecesedési pontjává, hogy egy radikálisabb reformpolitika útján már csak tessék-lássék, a látszat kedvéért tud majd ideig-óráig együtthaladni.