{1-7.} Bevezetés

Az emberi társadalom és az emberi szellem jelenségeinek fogalmi vizsgálata során kétféle eljárást követhetünk a fogalomalkotás terén: racionális vagy empirikus eljárást. Ha a szóban forgó jelenség fogalmát előre meghatározzuk, akkor e racionális úton megállapított fogalomból kiindulva deduktív alapon rendezzük és magyarázzuk tapasztalatunk anyagát. Ha viszont a szóban forgó jelenségekre vonatkozó tapasztalati tényeket válogatjuk össze és vonatkoztatjuk egymásra, akkor ennek az empirikus megismerési eljárásnak végeredményeképpen a tapasztalati elhatárolásokkal megegyező fogalmat nyerünk. A két eljárásmód közötti választás nem a tapasztalat és fogalom logikai elsőbbségének kérdése, hanem elsősorban terminológiai célszerűség kérdése. A terminológiai kérdésben való állásfoglalás azonban természetszerűleg az ismeretelméleti alapkérdéssel párhuzamosan történik. Amikor a következőkben a kényszer, szabadság és jog fogalmi összefüggéseit vizsgálat alá vesszük, választanunk kell a kétféle fogalomelhatárolási mód között.

A két eljárás közül a racionális eljárást kiemeli a maga látszólagos tisztasága. Ha a kényszer, szabadság és jog fogalmát előre meghatározzuk, vagy mások megállapítását dogmatikusan elfogadjuk, akkor a további eljárásra vonatkozólag semmi kétség nem áll fenn: ennek az előre megállapított fogalomnak csupán konzekvenciáit kell levonni, vagyis kikeresni, elhatárolni és leírni azokat a tapasztalati tényeket, amelyek a megállapított fogalomnak megfelelnek. Ez az eljárás azt a veszélyt rejti magában, hogy az előre megállapított fogalom nem egyezik meg az élmények és képzetek világában meglevő tapasztalati fogalommal, de az elméleti gondolatmenet során azzal felcserélődik (inverziós eljárás).

{1-8.} Az empirikus fogalomalkotási mód ezzel szemben egy látszólagos belső ellentmondásban szenved: vizsgálódásainak a végén akar eljutni a keresett fogalomhoz, azonban kell, hogy már az elinduláskor bizonyos „fogalma” legyen arról a jelenségről, amit vizsgálni óhajt. Úgy látszik tehát, hogy az empirikus eljárási mód csupán a racionalizmussal való kompromisszum útján juthat el céljához: bizonyos előre megfogalmazott (prekoncipiált) fogalomból kell kiindulnia, melyet kritikai vizsgálódásai végén megerősít, esetleg korrigál. Bármennyire is csak feltételes a prekoncipiált jogfogalom – ha valóban jogfogalom –, abban a pillanatban, amint erre az állásfoglalásra egy gondolatmenetet építünk, a gondolatmenet racionális, dogmatikus elemeket fog tartalmazni.

Az empirikus eljárás dilemmája akkor oldódik fel, ha tekintetbe vesszük, hogy az előre „megfogalmazott” fogalom nem ugyanolyan értelemben fogalom, mint az, amely a vizsgálat végcéljaként és eredményeként szerepel. Az ún. prekoncipiált fogalom nem logikailag, hanem csupán nyelvtanilag van „megfogalmazva”. Amikor vizsgálódásaink legelején a kényszer, a szabadság, a jog jelenségeit körvonalazzuk, nem kezdetleges fogalmi definícióból indulunk ki, hanem csak visszanyúlunk e jelenségekkel kapcsolatos irracionális tapasztalati elemekre, a velük szemben való spontán állásfoglalásra, a reájuk vonatkozó elsődleges képzetekre. Nem prekoncipiált fogalmakkal dolgozunk tehát, hanem élményszerű, irracionális valóságokkal, valahányszor kényszerről, szabadságról, jogról beszélünk anélkül, hogy meghatározva tudnók, mi a kényszer, a szabadság, a jog. Amikor előre megnevezzük és elhatároljuk azt a tapasztalati valóságot, amit megismerni akarunk, ezzel nem a racionalizmust csempésszük be az empirikus eljárás területére, hanem éppen az empirikus megismerés céljának leginkább megfelelő módon járunk el: a keresett ismerettárgy tapasztalati valóságát igyekezünk megragadni. Az empirikus eljárás nem dedukció valamely előre megfogalmazott racionális állásfoglalásból, hanem tapasztalati tényeken alapuló s a fogalmi megismerés felé haladó kritikája egy irracionális {1-9.} állásfoglalásnak. Vizsgálódásaink során ezt az eljárásmódot fogjuk alkalmazni.

A következőkben a jog, kényszer, szabadság összefüggéseit vizsgálva legelőször is azt a kérdést vetjük fel, hogy mit érezünk, mit nevezünk, mit tapasztalunk kényszernek, szabadságnak, jognak. E kérdésfeltevéssel nem akarjuk e jelenségek fogalmi megismerését teljességgel szubjektívvé tenni, hanem a vizsgált jelenségek tapasztalati valóságát, irracionális elemeit igyekezünk a lehető legközvetlenebbül megragadni, hogy azután a logikai fogalmat a tapasztalati „fogalommal” egyezően határozhassuk meg. Ezen a ponton valóban felmerül a kérdés, hogy az ilyen valóságok nem veszítik-e el irracionális lényegüket abban a percben, amikor ki akarjuk fejezni őket. Ez azonban már nem empirikus fogalomalkotási eljárás, hanem minden emberi gondolatkifejezés és gondolatközlés problémája.

E néhány megjegyzéssel – teljességük hiányának tudatában – kíséreljük meg bevezetését adni annak az eljárási módnak, melyet követni kívánunk a kényszer, szabadság és jog valóságának, fogalmának és összefüggéseinek vizsgálata során.