Parasztpárt és forradalmiság I.

A forradalmiság magában foglalja mindazt, amit radikalizmusnak nevezünk, vagyis a következmények kemény levonásának és a történelmi tekintélyekkel való szembefordulásnak a képességét, de mindezeken felül jelent még többet is. Jelenti a radikalizmus egy olyan kiterjedését, amely nemcsak szemlél és állást foglal, hanem bele is veti magát a történelem folyamataiba.

A forradalmiság 19. századi lendülete a legújabb időkben némi törést szenvedett. A 19. század első felében uralkodott romantikus forradalmiság ellenhatásaképpen már a kommunizmus {2-437.} is nagyon erősen kiemelte forradalmiságának tudományos, rendszeres és keményen célratörő elemeit, s amennyit nyert ilyen módon tudatosságban és gyakorlatiasságban, annyit veszített is félelmek felkeltésével. A forradalmiság eszmeköre azonban az igazi nagy törést a fasizmussal kapta, amely kisajátította a forradalmiság lendületét, eljárásmódjait és a tömegekkel való kapcsolatát, azonban ugyanakkor megszakította a forradalmiság ügyének és a haladás ügyének eddig magától értetődő kapcsolatát, s úgy vélte, hogy a forradalmiság erejét megfelelő propagandával bármilyen tetszés szerinti politikai rendszer érdekében mozgósítani lehet.

Ez a felfogás éppen úgy, mint a propaganda mindenhatóságába vetett hit, végsőleg hamis, s hamis volt az a forradalmiság is, amely ilyen feltevésekből megszületett. Mindez azonban alkalmas volt arra, hogy a forradalmiság gondolatát és gyakorlatát a gonosz és tudatos politikai szervezés fegyvertárának, egyik cinikusan felhasználható eszközének tüntesse fel, s ennek megfelelően mindenféle forradalmisággal szemben az eddiginél nagyobb ellenérzést és rémületet keltsen fel.

Döntően fontos, hogy a forradalmiságot ettől a hitelvesztéstől megtisztítsuk, jelentőségét, igazi tartalmát és határait világosan megállapítsuk. Különösen szüksége van erre a parasztpártnak, több okból is. Először azért, mert a parasztpárt egyik fontos szellemi erőforrása a magyar forradalmiság, mindenekelőtt a nagy paraszt- és magyar forradalmak tiszta hagyományainak az ébren tartása. Ez pedig, ha valóságos ébren tartást akarunk, nem merülhet ki egy olyan történelmi szoborrá merevítésben, amely – az ellenforradalomból jól ismert eljárásmóddal – a múlt forradalmait dicsőíti, de időszerűségüket és tanulságukat minden lehető módon tagadni igyekszik. Másodszor azért fontos a parasztpárt számára a maga forradalmiságának tisztázása és megerősítése, mert ma nagyon előtérben van a demokráciának egy merőben formatisztelő felfogása, ez pedig semminek a számára nem olyan veszedelmes, mint éppen a parasztpárttól képviselt ügy, a parasztság teljes felszabadulása számára. Végül a parasztpárt {2-438.} az, amely a forradalmiság gondolatának és gyakorlatának ezt a tisztázását a legkönnyebben elvégezheti, mert nincs elkötelezve sem a forradalmiság ellen, sem a forradalmiságnak bármilyen megmerevedett vagy riasztóvá vált módszere mellett.

A forradalmiság mindenekelőtt annak a felismerését jelenti, hogy minden olyan társadalomban, amely hódítók uralma és hódítottak alávetődése útján jött létre – s az északiak kivételével ilyenek az európai társadalmak mind –, a demokráciának, a nép uralmának előfeltétele az, hogy az alávetettek megszabaduljanak a felettük kialakult hatalmi és uralmi szerkezetek társadalmi s ami talán ennél is fontosabb, lélektani nyomása alól. Meg kell tapasztalniok, hogy az úr és szolga viszonya nem szükségszerű és nem megdönthetetlen, hogy a hódítók uralma és egyáltalán minden társadalmi tekintély nem természetfeletti erőkön, hanem az alávetettek alávetődésén, beleegyezésén nyugszik. Fel kell ismerniök tehát, egyedül rajtuk áll, hogy passzív alávetődés helyett aktív közösségi közreműködésen alapuló tekintélyeket emeljenek maguk fölé. Ez a felszabadulás sehol sem történt simán és békességesen, s a felszabaduláshoz mindenütt szükséges volt, hogy a nép valósággal és láthatóan megtapasztalja a királyok és királyi szolgák hatalmának a leáldozását. A nyugati demokráciák bölcsőjénél mind forradalmak állanak, s azok nem voltak sem vértelenek, sem erőszaktalanok.

Nem jelenti ez a forradalmiság azt, hogy a világon mindenféle politikai, gazdasági és társadalmi átalakulásnak szükségképpen forradalminak kell lennie, s csak akkor lehet teljes és alapos, ha vérrel, erőszakkal és a szabályok felrúgásával zajlott le. Különösen nem kell a történelmet mint forradalmak örökös, folyton ismétlődő, véget nem érő sorozatát elképzelni. Csupán az az egy forradalom az elkerülhetetlen és nélkülözhetetlen, amelynek során az emberi méltóság egyszer s mindenkorra való érvénnyel fellázad, és megelégelve embernek ember felett való uralmát, emberrel szemben való kiszolgáltatottságát, a közösséget birtokba veszi. Ha egyszer egy közösségben ez a forradalom lezajlott, akkor minden egyéb politikai, gazdasági és társadalmi változás {2-439.} létrejöhet többé-kevésbé fokozatos és megrázkódtatás nélküli módon is.

Magyarországról mindezzel kapcsolatban azt kell tudnunk, hogy az ilyen értelemben vett forradalmi átalakulás nincs sem egészen mögöttünk, sem egészen előttünk. Nem állunk szemben olyan félelmes erejű, Isten kegyelméből való hatalommal, amely történetileg kialakult hatalmi rendszerének és a lelkeken való hatalmának teljes birtokában volna: ezeket a hatalmakat 1848–49, 1918–19 és 1944–45 együttes munkája már megdöntötte. De népünk a maga erejét igazán még nem tapasztalta meg, a történetileg kialakult hatalmaknak és tekintélyeknek való alávetődési készsége teljesen nem szűnt meg, s a maga erejének és szabadságának a tudata még nem alakult ki benne végleg. Nem szűnt meg tehát még annak a szüksége, hogy tovább dolgozzunk a magyarság számára a saját portáján való úrrá létel, forradalmi tapasztalatainak a megszerzésén vagy teljessé tevésén.