ÖSSZEESKÜVÉS ÉS KÖZTÁRSASÁGI ÉVFORDULÓ

1. A Hadügyminisztérium Katonapolitikai Osztálya, amelynek élén a kommunista Pálffy György állt, már 1946 augusztusában nyomára bukkant az egyébként önmagában nem jelentős és a népi demokráciára komolyabb veszélyt nem jelentő köztársaság-ellenes összeesküvésnek, s megfigyelés alatt tartotta annak résztvevőit. A letartóztatások december közepén kezdődtek. 30-án Rajk László belügyminiszter pártközi értekezleten tájékoztatta a koalíciós pártok vezetőit a nyomozás állásáról. Az itt elfogadott pártközi megállapodás nyomán jelent meg 1947. jan. 5-én az MKP központi lapjában, a Szabad Népben a Belügyminisztérium első hivatalos közleménye a köztársaság-ellenes szervezkedésről és a letartóztatásokról. A Szabad Nép azonban már néhány nappal korábban nyilvánosságra hozta az összeesküvés leleplezését. 1946. dec. 31-én ugyanis megírta, hogy előző este ülést tartott az MKP Politikai Bizottsága, és többek között megtárgyalta „a köztársaság ellen irányuló földalatti szervezkedés ügyét”. Az ún. Magyar Közösség összeesküvésére vonatkozóan l. Kis András: A Magyar Közösségtől a Földalatti Fővezérségig. Bp., 1969. (A továbbiakban: Kis A.: A Magyar Közösségtől…); Vida István: A Magyar Közösség és a Kisgazdapárt. Történelmi Szemle, XIII. évf. 1. sz. 1970. 111–124.

2. L. Darvas József: Nyílt levél az összeesküvésről. Szabad Szó, 1947. jan. 19.

3. Az összeesküvők a magyar kommunista mozgalom egyik frakciós csoportjával, a Weisshaus-körrel tartottak fenn kapcsolatot, {2-877.} akik közül többeket, így magát Weisshaus Aladárt (1887–1963) is letartóztatták és elítélték, bár az illegális köztársaság-ellenes szervezkedésben közvetlenül nem vettek részt. (Az összeesküvés felgöngyölítése során egyébként néhány szociáldemokrata párttagot is őrizetbe vettek.) – Weisshaus 1918 őszén kapcsolódott be a munkásmozgalomba, a Magyarországi Vasutasok Szövetségének titkára lett. E tisztségét a Tanácsköztársaság idején is megtartotta. Az ellenforradalom hatalomra jutása után másfél évre elítélték. 1920–22-ben a Magyar Vasutas c. lap munkatársa. 1923-ban belépett a KMP-be, 1925-ben részt vett a kommunista párt legális politikai szervezete, a Magyarországi Szocialista Munkáspárt (MSZMP, 1925–1928) megszervezésében, s bekerült a pártvezetőségbe. 1926-ban azonban pártellenes tevékenység miatt kizárták az MSZMP-ből és a KMP-ből. Ezután hozta létre saját frakcióját, s önálló, a kommunista párttól független politikát folytatott. Befolyása nem volt jelentős a magyar munkásmozgalomban.

4. A Magyar Közösség vagy Magyar Testvéri Közösség valószínűleg a harmincas évek elején alakult, politikailag konzervatív, az ellenforradalmi rendszer talaján álló, erősen nacionalista és antiszemita beállítottságú fajvédő titkos szervezet, amely elsősorban a keresztény középosztály és értelmiség soraiból toborozta tagjait. Célja az volt, hogy elősegítse a „fajmagyarok” vezető gazdasági, politikai és kulturális pozíciókba kerülését. Állítólag összeköttetésben állt az ellenforradalmi rendszer legbefolyásosabb titkos szervezetével, az EX-szel. Legális fedőszerve, a Honszeretet Egyesület mellett igyekezett befolyásolni más társadalmi-politikai egyesületeket is, így többek között a Bartha Miklós Társaságot, a Keresztény Nemzeti Ligát, az Országos Széchenyi Szövetséget és a református ifjúsági szervezetet, a Soli Deo Gloria Szövetséget. Tevékenysége főként a második világháború idején lendült fel; jelentős szerepet játszott a németellenes ellenállási mozgalomban. A Magyar Közösség állt a Magyar Függetlenségi Mozgalom (MFM) mögött, amely a Horthy-féle Kiugrási Iroda bázisát képezte. Az MFM számos fontos akciót {2-878.} hajtott végre. A Magyar Közösség 1944 végén beszüntette tevékenységét. A felszabadulás után csak 1946 tavaszán próbált újjászerveződni, nem túl nagy sikerrel. L. bővebben: Kis A.: A Magyar Közösségtől… 7–37., 118–121.

5. Zsolt Béla (1895–1949), a kor egyik jeles publicistája, a Haladás című polgári radikális lap szerkesztője, rendszeresen bírálta Veres Pétert, felrótta, hogy a háború előtt előadásokat tartott a Turul Szövetségben, s írt a nyilas „Egyedül Vagyunk”-ba; antiszemitizmussal vádolta; kritika tárgyává tette az Országos Földbirtokrendező Tanács (OFT) elnökeként folytatott tevékenységét, azt állítván – megalapozatlanul –, hogy zsidóellenes magatartást tanúsít. Zsolt tiltakozott az ellen, hogy „Veres Péter demokratikus pártvezér lehet Magyarországon”. (Haladás, 1946. márc. 21.) A baloldali pártok, elsősorban az MKP és az NPP – hibáit, tévedéseit nem tagadva – védelmükbe vették Veres Pétert, és szolidaritást vállaltak vele. Rámutattak: a neves író feltétlen híve a demokratikus erők összefogásának és a munkás-paraszt szövetségnek, s az OFT elnökeként kiemelkedő szerepe van a földreform végrehajtásában. Zsolt Béla fellépését „politikai méregkeverés”-nek és a baloldal egysége megbontását célzó cselekedetnek minősítették. (L. Szabad Nép, 1946. márc. 23., 29.; Révai József: Ködösítés. Szabad Nép, 1946. márc. 21.; Zsolt Béla: Még egyszer és utoljára; Veres Péter: Válasz a Szabad Népnek, a „Szabadságnak” és a „Szabad Szó”-nak. Haladás, 1946. márc. 28.) – 1947 januárjában Zsolt ismét támadni kezdte Veres Pétert. (L. Zsolt Béla: Politikai Dankó Pista. Haladás, 1947. jan. 23.; uő.: Bort csak szőlőből. Haladás, 1947. jan. 30.)

6. Németh László: Kisebbségben. Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Részvénytársaság. (Budapest, 1939.) Tanú könyvtár l.

7. L. bővebben: Nagy Péter: Szabó Dezső. Bp., 1964. (Irodalomtörténeti Könyvtár 16.) 462–542.

8. A szárszói konferenciát 1943. aug. 23–29. között rendezték. Németh László felszólalásának szövege megtalálható: Szárszó {2-879.} 1943. Előzményei, jegyzőkönyve és utóélete. Dokumentumok. Bp., 1983. 214–226.

9. Révai József: A népi demokráciáról. Fórum, I. évf. 1946. nov. 262–270.

10. Röpke, Wilhelm (1899–1966) – német származású svájci közgazdász, szociológus, egyetemi tanár. A fasizmus hatalomra jutása után hagyta el Németországot. 1937-től 1966-ig a genfi „Institut Universitaire des Hautes Études Internationales” professzora. 1950-ben a német szövetségi kormány gazdasági tanácsadója. A neoliberalizmus és a szabad versenyen alapuló piacgazdaság egyik fő szószólója. Tőle származik a „harmadik út” elnevezés, s ő dolgozta ki annak részletes koncepcióját. Az erről szóló könyve 1943-ban Barankovics István előszavával Magyarországon is megjelent (Röpke, W.: A harmadik út. Korunk társadalmi válsága. Bp., 1943). Ebben – liberális alapon – élesen bírálja a monopolkapitalizmust, de elutasítja a szocialista társadalmi rendszert is. A kapitalizmus általános válságából való kiútként s egyben a szocializmussal szemben „antikollektivista alternatív programként” a „harmadik utat” ajánlja, ami lényegét tekintve nem más, mint a parasztságra, a közép- és kispolgárságra, valamint a szabadfoglalkozású, az alkalmazotti és a katonatiszti rétegre támaszkodó agrár jellegű kispolgári demokrácia, amelyben a paraszti magántulajdonon alapuló mezőgazdaság a fő termelési ág, a gazdaságban a szabadpiac törvényei érvényesülnek, s abba az állam és különböző érdekcsoportok nem avatkoznak be. Az emberek nagy többsége tulajdonos, a munkásság azzal menekülhet a teljes „elproletarizálódástól”, hogy földhöz juthat. Amint a gazdaságban, úgy a politikában is a legteljesebb szabadság van; a paraszti életforma válik az általános, elfogadott életformává.

11. L. bővebben: Kis A.: A Magyar Közösségtől… 85–95.

12. Habsburg Ottó.