ZSIDÓKÉRDÉS MAGYARORSZÁGON 1944 UTÁN

1. Bibó István adatai a magyarországi zsidóság létszámára, veszteségeire vonatkozóan pontatlanok. Az 1941-es népszámlálás adatai szerint a 725 005 fős zsidó népesség az ország összlakosságának 4,94%-át tette ki. 400 981-en éltek az ún. „trianoni” Magyarországon, s 324 026-an a Csehszlovákiától, Jugoszláviától és Romániától 1938–41 között visszacsatolt területeken. A zsidótörvények értelmében megközelítőleg további 100 ezren minősültek zsidónak, akik közül 89 640-en a „trianoni” Magyarországon laktak. A zsidóság összlétszáma tehát 825 007 fő volt, közülük 490 621-en a „trianoni” Magyarországon éltek. Budapest zsidó lakosságának száma elérte a 246 803-at. A háború alatt a munkaszolgálat, a német megszállás, a deportálások, koncentrációs táborok, a nyilas rémuralom következtében összesen 564 507-en pusztultak el, 297 621-en a „trianoni” Magyarországról, 266 886-an a visszacsatolt területekről. L. Braham, Randol L.: The Politics of Genocide. The Holocaust in Hungary. New York, 1981. II. k. 1143–1144. (A továbbiakban Braham, R.: The Politics of Genocide, valamint Lévai Jenő: Zsidósors Magyarországon. Magyar Téka. A szerző kiadása. [Bp.], 1948. 473. és köv. lapok. A továbbiakban: Lévai J.: Zsidósors Magyarországon.)

2. Bereczky Albert és a Magyar Református Ébredés c. lap kezdeményezésére Nyíregyházára 1946. aug. 14–17-re összehívták a református lelkészeket, presbitereket, tanítókat és más egyházi embereket az evangelizáció, az egyházpolitikai és belpolitikai kérdések megvitatására. Majd 350-en jöttek össze. Itt hangzott el a következő felhívás: „A reánk nehezedő felelősség súlya alatt és a zsidósággal szemben elkövetett mulasztások és {2-904.} bűnök miatt is népünkkel együtt bűnhődve – átérezve azt a szörnyű fájdalmat, amit az életben maradt zsidóság szeretteinek embertelen elhurcolása és borzalmas kiirtása miatt hordoz –, megkésve bár, de most Isten színe előtt bocsánatot kérünk a magyar zsidóságtól.” (Országos Református Szabad Tanács. – Nyíregyháza, 1946. augusztus 14–17. Bp., 1946. 73.)

3. A fehérterrorista különítményesek által 1919–20-ban elkövetett antiszemita atrocitásokra vonatkozóan l. pl.: A határban a halál kaszál… Fejezetek Prónay Pál naplójából. Szerk. és bev. Szabó Ágnes és Pamlényi Ervin. Bp., 1963.

4. Az első zsidótörvényt, az 1938. XV. tc.-et, amely „A társadalom és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” szemérmes címet viselte, 1938. máj. 18-án fogadta el a képviselőház és máj. 24-én a felsőház. A törvény a zsidók arányszámát az ország gazdasági és szellemi életében 20%-ban korlátozta. (L. Magyar Törvénytár. 1938. évi törvénycikkek. Bp., 1939. 132–144.)

5. 1940 szeptemberétől, amikor Ion Antonescu tábornok miniszterelnök lett, s német típusú fasiszta diktatúrát vezetett be, Romániában is megváltozott a helyzet. A zsidókat ott is üldözték, gettóba zárták, s deportálták Németországba. L. bővebben: Lévai J.: Zsidósors Magyarországon. 64–66.

6. A második zsidótörvényt (1939. IV. tc. A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról) az Imrédy-kormány 1938. dec. 23-án nyújtotta be, s a képviselőház 1939. ápr. 28-án, a felsőház ápr. 28-án hagyta jóvá. A törvény nemcsak tovább csökkentette (20-ról 6%-ra) a zsidók arányszámát a gazdasági, politikai, szellemi életben, hanem erősen csorbította állampolgári és politikai szabadságjogaikat is. (Magyar Törvénytár. 1939. évi törvénycikkek. Bp., 1940. 129–149.) A zsidótörvények elfogadásának körülményeire l.: Magyarország története. VIII. k. 943–960.; 982–985.

7. A munkaszolgálatot a honvédelemről szóló 1939. II. tc. vezette be. A törvény 230. §-a előírta, hogy akik fegyveres katonai szolgálatra alkalmatlanok, munkaszolgálatra kötelezhetők. {2-905.} Rendszeresítésére 1940-től került sor, 1941-től pedig már a frontra vezényelték a zömmel zsidókból és baloldaliakból összeállított munkaszolgálatos századokat, amelyekkel a legveszélyesebb és legembertelenebb feladatokat végeztették. A 2. magyar hadsereggel kb. 50 ezer munkaszolgálatost vittek ki a frontra. 1944. márc. 19-ig, a német megszállásig 42 ezer zsidó munkaszolgálatost pusztítottak el. (L. „Fegyvertelenül álltak az aknamezőkön…” Dokumentumok a munkaszolgálat történetéhez Magyarországon. 1939–1945. Szerk. és bev. Karsai Elek. A Magyar Izraeliták Országos Képviselete kiadása. Bp., 1962. I–II. k.)

8. 1941-ben a KEOKH (a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal) – a Bárdossy-kormány engedélyével – internáltatta, majd Galíciába szállította és a németeknek átadta azokat a környező országokból Magyarországra menekült zsidókat, akik korábban a Belügyminisztériumtól menedékjogot kaptak, de magyar állampolgársággal nem rendelkeztek. Sok esetben letartóztattak olyan magyar állampolgárságú zsidókat is, akik állampolgárságukat nem tudták igazolni, vagy útjában állottak a helyi hatóságoknak. A németek megszállta ukrán kisvárosban, Kamenyec-Podolszkijban SS-katonák, bécsi rendőrök, magyar honvédek és ukrán milicisták mészárolták le őket. (L. Lévai Jenő: Zsidósors Magyarországon. 41–42.)

9. Az újvidéki és zsablyai tömeggyilkosságoknak mintegy 1000 zsidó ember esett áldozatul.

10. Nagy Vilmos, Nagybaczoni (1884–1976) – vezérezredes, honvédelmi miniszter. 1905-ben végezte a Ludovika Akadémiát. Részt vett az I. világháborúban, a vezérkarnál, ill. a Honvédelmi Minisztériumban szolgált. A Horthy-hadseregben különböző magas beosztásokat töltött be; 1937-től altábornagy. 1942. szept. 24-től 1943. jún. 12-ig a Kállay-kormányban honvédelmi miniszter. E minőségében, a nyugatbarát konzervatív ellenzék (Bethlen István és köre) támogatásával mérsékelni igyekezett a német és a nyilas szélsőjobboldal befolyását a magyar hadseregben. Sokat enyhített a munkaszolgálatosok helyzetén. Szálasi hatalomra jutása után letartóztatták, 1945. április végén szabadult. A felszabadulás után – haláláig – Piliscsabán élt.

{2-906.} 11. 1941 után újabb zsidótörvényt már nem hoztak. Bibó itt nyilván a rendeletekre gondolt.

12. A sárga csillag kötelező viseletéről szóló rendelet 1944. márc. 31-én jelent meg, s ápr. 5-én lépett életbe. Budapesten a gettókat 1944. jún. 17–24. között állították fel.

13. 1944. ápr. 7-én adta ki a Belügyminisztérium bizalmas rendeletét a zsidók gyűjtőtáborba szállításáról. Május közepén megkezdődött a vidéki zsidóság tömeges deportálása Németországba. A budapesti zsidóság deportálását – a hazai és nemzetközi tiltakozás hatására – jún. 26-án felfüggesztették. Az ország akkori területéről a német megszállás alatt összesen 618 007 embert deportáltak, öltek meg vagy pusztult el. Közéjük tartozott az a 440 ezer zsidó, aki Auschwitz gázkamráiban lelte halálát. A német koncentrációs táborokból 1945. dec. végéig 116 500-an tértek vissza. A náci megszállás idején kb. 5000 embernek sikerült külföldre, semleges országba menekülnie. Arra vonatkozóan nincs megbízható adat, hogy a koncentrációs táborokban életben maradottak, ill. a külföldre menekültek közül hányan nem tértek vissza Magyarországra a felszabadulás után. (Braham, R.: Politics of Genocide. II. k. 1143–1144.) L. még: Vádirat a nácizmus ellen. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez. 1944. márc. 19.–1945. ápr. 4. Szerk. Beneschofsky Ilona–Karsai Elek. A Magyar Izraeliták Országos Képviseletének Kiadása. Bp., 1958. I–III. k.

14. V. Gusztáv svéd király 1944. jún. 30-án táviratban, XII. Pius pápa jún. 25-én üzenetben kérte Horthy Miklós kormányzó közbelépését a zsidóüldözések megszüntetése érdekében. A Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem Elnöksége és a Református Egyetemes Konvent 1944. jún. 21-én közös memorandummal fordult Sztójay miniszterelnökhöz, amelyben követelte a deportálások abbahagyását, a gettók felszámolását és a kegyetlen bánásmód megszüntetését. Serédi Jusztinián hercegprímás jún. 29-én főpásztori körlevélben tiltakozott a zsidóüldözés és a deportálások ellen, s kérte az illetékes hatóságokat, hogy …„a sérelmes rendeleteket mielőbb orvosolják”. L. részletesebben: {2-907.} Lévai Jenő: Szürke könyv magyar zsidók megmentéséről (Bp., é. n., [1946], 21–22., 31–68.; uő.: Zsidósors Magyarországon. 183–202. és 210., valamint Bereczky Albert: A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen. Református Traktátus Vállalat Kiadása. Bp., 1945. (A továbbiakban: Bereczky A.: A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen.)

15. Budapesten 119 ezren élték át a város ostromát és szabadultak fel, 69 ezren a gettóban, 25 ezren az ún. védett házakban, 25 ezren bujdosva. (Lévai J.: Zsidósors Magyarországon, 466.; Braham, R.: The Politics of Genocide, II. k. 1143.)

16. Az 1939. máj. 28–29-i országgyűlési választásokon az akcióegység jegyében fellépő szélsőjobboldali, nyilas pártok a 260 mandátumból 49-et (19,2%) szereztek meg, 1935-höz képest 33-mal növelve mandátumaik számát. A szociáldemokrata párt mandátumainak száma viszont 11-ről 5-re (2%), a Független Kisgazdapárté 22-ről 14-re (6%) csökkent.

17. R. Braham adatai szerint 1945. dec. 31-én a mai Magyarország területén 190 ezer körül alakult a zsidók lélekszáma. (L. Braham: The Politics of Genocide, II. k. 1143.) Lévai Jenő 5 ezer fővel többre becsülte a háborút túlélők számát. (Lévai J.: Zsidósors Magyarországon, 466.)

18. A második világháború után a környező országokból, főként Lengyelországból sok zsidó menekült Magyarországra. Azokat, akik nem kaptak állampolgárságot, 1941-ben internálták, majd átadták a németeknek. Ezért vált életbevágóan fontossá számukra a magyar állampolgárság megszerzése. L. még e tanulmány 8. jegyzetét.

19. Az 1941. XV. tc.-et nevezték fajgyalázási, ill. fajvédelmi törvénynek, amely megtiltotta a zsidók és nem zsidók közötti házasságkötést.

20. L. bővebben: Lévai J.: Zsidósors Magyarországon. 30. és köv. lapok; Bereczky A.: A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen. 7–9.

21. L. többek között Szabó Dezső: Az antijudaizmus bírálata. Szabó Dezső újabb művei 39. füzet, Bp., 1938 (a továbbiakban: {2-908.} Füzetek); uő.: A háború és a magyar szellemi élet. Füzetek. 57. Bp., 1940. márc.; uő.: A bánya mélye felé. 1. A magyar nihilizmus. 2. A magyar öntudat, a magyar élethit tényei. Füzetek. 59. Bp., 1940. jún.; uő.: Elkergetett istenek. III. (Liberalizmus). Füzetek. 53. Bp., 1941. febr.; uő.: Elkergetett istenek. IV. (Demokrácia). Füzetek. 64. Bp., 1941. márc.; uő.: A paraszt-probléma és az irodalom. Füzetek. 68. Bp., 1941. júl.; uő.: Széchenyi évfordulója. Füzetek. 71. Bp., 1941. okt.; uő.: A Mélymagyarhoz. Füzetek. 78. Bp., 1942. máj. Lásd bővebben: Juhász Gyula: A barbár hullám (A magyar szellemi élet és a zsidókérdés a második világháború előtt és alatt. 1938–1944.) Új Írás, 1984. július. 70–71.

22. Az önálló zsidó állam, Izrael, 1948. máj. 4-én alakult meg. L. még e tanulmány 38. jegyzetét.

23. L. Molnár Erik: A zsidókérdés Magyarországon. Molnár E. 1946. ápr. 18-i előadása; hozzászólt: Katona Jenő. Bp., 1946. (MKP Politikai Akadémiája. 11.)

24. L. Siegmund Freud: Mózes és az egyistenhit. Bp., 1946. 181–188.

25. Az első német zsidótörvényeket 1935 szeptemberében szavazta meg a birodalmi parlament. Ezek többek között megfosztották állampolgárságuktól, politikai jogaiktól a zsidókat; megtiltották a német és zsidó állampolgárok közötti házasságot, sőt a házasságon kívüli nemi kapcsolatot is; előírták, hogy zsidók nem alkalmazhatnak háztartásukban 35 év alatti „árja” nőket. Felhatalmazták a kormányt, hogy a zsidókkal kapcsolatos kérdéseket rendeleti úton szabályozza.

26. Ábrahám – pátriárka, akitől a Biblia a zsidó népet származtatja.

27. Párszi (perzsa) – az indiai Zoroaszter-vallás hindu követője. Őseik még a 8. sz.-ban vándoroltak ki Perzsiából. Ma Bombayban és környékén élnek.

28. Nesztoriánus – eretnek vallási áramlat, az ún. nesztorianizmus híve; nevét alapítójának, Nestorius konstantinápolyi pátriárka (428–431) nevéről nyerte. Az 5. sz.-ban keletkezett {2-909.} Szíriában; elterjedt a Közel-Keleten, Közép-Ázsiában, Indiában és Kína nyugati részén. Tanítása szerint Jézus nem isten, hanem emberi lény, aki azonban magában hordozza az istenséget. Szemben állt a katolikus egyház dogmatikájával, s már igen korán, 431-ben az epheszoszi zsinaton eretnekségnek bélyegezték. Szíriában, Kurdisztánban (Irán) ma is élnek nesztoriánusok.

29. Kopt – korai egyiptomi katolikusok, ill. azok leszármazottainak neve. A kopt egyház 451-ben szakadt el a katolikus egyháztól; püspöki testület kormányozza, élén a Kairóban élő pátriárkával. Az egyházi szertartásuk sok zsidó és mohamedán eredetű elemet tartalmaz.

30. Magyarországon a zsidóemancipáció – a magyar zsidók polgári egyenjogúsítása – a kiegyezés után következett be. Az 1867. évi XVII. tc. kimondta: „1. §. Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottnak nyilváníttatnak. 2. §. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik.” (Magyar Törvénytár. 1836–1868. évi törvénycikkek. Bp., 1896. 354.)

31. Pap Károly (1897–1945) – író, a modern magyar próza egyik mestere. Konzervatív zsidó papi családból származott (apja jeles irodalomtörténész, soproni rabbi volt). Részt vett az I. világháborúban. A Tanácsköztársaság alatt belépett a Vörös Hadseregbe, ezért később börtönbüntetést szenvedett. 1926-ban díjat nyert a Nyugat elbeszéléspályázatán; ekkor tűnt fel. Az erősödő antiszemitizmus, a növekvő fasiszta veszély hatására novelláiban, regényeiben, drámáiban és publicisztikájában a magyar zsidóság sorskérdéseivel foglalkozott, tudatosan vállalva odatartozását. „Zsidó sebek és bűnök” (1935) c. híres tanulmányában – amelyből Bibó itt idéz – a zsidóság asszimilációjáról mondja el véleményét.

32. Neuchâteliek – Neuchâtel svájci kisváros lakói.

33. Wallisiak – Wallis: a svájci Valais kanton német neve. Wallisiak: az e kantonban élő svájciak.

{2-910.} 34. Normann-szigetiek – a La Manche csatornában lévő ún. Csatorna-szigetek (más néven Normann-szigetek) lakói. A szigetcsoport zömmel Angliához tartozik.

35. Feröer szigetiek – Feröer sziget (Dánia) lakói.

36. 1672-ben, I. Apafi Mihály fejedelem idején kb. 3 ezer örmény család települt be Moldvából Erdélybe. Legjelentősebb városaik Szamosújvár és Erzsébetváros voltak, amelyek később megkapták a szabad királyi város rangját is. Az örmények helységeiken kívül földbirtokot nem vásárolhattak, ezért elsősorban kereskedelmi, egyházi, katonai és orvosi pályák felé orientálódtak. Az erdélyi országgyűlés 1840-ben honosította őket; teljes állampolgári egyenjogúságukat azonban csak az 1848-as törvények biztosították.

37. Jiddis nyelv – eredetileg a keleti, főként lengyel és oroszországi zsidók nyelve, amely német, szláv és héber elemekből önálló nyelvvé alakult. Az USA-ban és másutt ma is a zsidóság anyanyelve.

38. Palesztina az ottomán birodalom felbomlása után, 1922-ben – a Nemzetek Szövetsége megbízásából – Anglia ellenőrzése alá került. Törökország Palesztina elszakadását a lausanne-i békében (1923. júl. 24.) ismerte el. Már az I. világháború után megkezdődött a zsidók bevándorlása Palesztinába, amit Anglia is támogatott azzal a feltétellel, hogy a bevándorlók az arab lakosság jogait tiszteletben tartják. Ennek ellenére hamarosan véres zavargásokra került sor az újonnan érkezők és a helyiek között. A II. világháború után a zsidó bevándorlás újabb lendületet vett, s növekedett a feszültség a térségben. Anglia a palesztin kérdést nem tudta megoldani, s az Egyesült Államok támogatásával az ENSZ elé vitte. Az ENSZ-közgyűlés 1947. nov. 29-én visszavonta Anglia mandátumát, s úgy határozott, hogy Palesztina területén két független, bár gazdaságilag egységet alkotó állam alakuljon, Jeruzsálem és környéke viszont az ENSZ közvetlen felügyelete alá kerüljön. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió megszavazták a határozatot, Anglia tartózkodott, míg a független arab államok ellene szavaztak. Az utóbbiak azt akarták, {2-911.} hogy Palesztina csak az araboké legyen. Anglia 1948. máj. 14-én letette mandátumát, az angol főmegbízott elutazott, s a palesztinai zsidó alkotmányozó nemzetgyűlés még aznap proklamálta Izrael állam megalakulását. Az ideiglenes kormány elnöke David Ben-Gurion (1886–1973), az ideiglenes államfő Chájim Weizmann (1874–1952) biokémikus, a cionista szervezet, a Jewish Agency vezetője lett. Ben-Gurion kormányát elsőként a Szovjetunió ismerte el (1948. máj. 17.). Már az ENSZ-határozat után fegyveres összeütközésekre került sor az arabok és a zsidók, valamint a helyiek és a brit katonaság között. Izrael megalakulása után az Arab Liga (Egyiptom, Jordánia, Libanon, Szaúd-Arábia és Szíria) csapatai megtámadták az új államot, de katonai vereséget szenvedtek. Az ENSZ közvetítésével 1949 tavaszán–nyarán mind az öt arab állam fegyverszünetet kötött Izraellel, de diplomáciai elismerését megtagadták. Az államalapítás, majd a fegyveres harcok következtében kb. 1 millió helyi arab lakos menekült el Izraelből; sorsuk máig megoldatlan. Izraelt 1949. máj. 11-én felvették az ENSZ-be.

39. Nem sikerült tisztáznunk, hogy Bibó melyik Szabó Dezső-cikkre utal. Hasonló szöveg olvasható: Szabó Dezső: Az egész látóhatár. Tanulmányok. Bp., (1939) I. k. 150–151. és II. k. 221.

40. Egyházpolitikai törvények – az állam és egyház szétválasztását célzó, 1894–95-ben az egyház, a főpapság s az arisztokrácia egy részének tiltakozása és ellenkezése ellenére elfogadott törvények, amelyek többek között kötelezővé tették a polgári házasságkötést (1894. XXXI. tc.), bevezették az állami anyakönyvezést (1894. XXXII. tc.), s biztosították a felekezetek egyenjogúságát és a szabad vallásgyakorlást (1895. XLII. tc.). Az egyházpolitikai küzdelmekre vonatkozóan l. bővebben: Magyarország története. VII/1. k. 73–107.

41. Az ENSZ adatai szerint 1945–1949 között Magyarországról Palesztinába, ill. Izraelbe mindössze 14 700-an vándoroltak ki. (Demographic Yearbook. 1949–50. United Nations. Second issue. New York, 1950. 475., 477.)

42. A népbíróságok 1945 februárja és 1950 áprilisa között {2-912.} 58 388 háborús bűnöst és népellenes bűncselekményt elkövetőt ítéltek el; nincs pontosan tisztázva, hogy közülük hányat ítéltek el a zsidók elleni kegyetlenkedések miatt, de számuk nyilvánvalóan nagyon magas volt.

43. A Tanácsköztársaság bukása után 1919 őszétől 1920 nyaráig a Duna–Tisza közén, főként a Kecskemét környéki tanyavilágban zömmel gazdagparasztokból álló terrorcsoportok garázdálkodtak. Vezetőjük Héjjas Iván (1890–1950) katonatiszt, a horthysta nemzeti hadsereg osztagparancsnoka volt; köréhez tartozott többek között a hírhedt Francia Kiss Mihály (1887–1957). Ők hajtották végre 1919 novemberében az izsáki és az orgoványi tömeggyilkosságokat; az utóbbi helyen 60 baloldali embert, közöttük zsidókat mészároltak le.

44. 1946. május 21-én Kunmadarason (Szolnok m.) egy volt leventeoktató és társai antiszemita demagógiával tömegverekedést provokáltak. Azt a rágalmat terjesztették, hogy a templomszentelésre készülő zsidó hitközség megölte azt a két gyereket, aki az előző napokban elcsavargott a faluból. A felizgatott tömeg két embert agyonvert, 18-at megsebesített. 1946. júl. 26-án a népbíróság a három felbujtót halálra, négy társukat életfogytiglani kényszermunkára ítélte.

45. 1946. júl. 30-án és aug. 1-én Miskolcon került sor tömegmegmozdulásokra, amelyek lincseléssé fajultak. Két nappal korábban, júl. 28-án a miskolci főkapitányság liszttel való feketézés gyanújával letartóztatta Rejtő Sándort, a miskolci Flórián malom tulajdonosát és Jungreisz Ernőt, a malom üzemvezetőjét, s másnap internálták őket. Őrizetbe vételükről a helyi sajtó is beszámolt. Júl. 30-án a diósgyőri munkások a feketézők ellen s az új pénz, a forint védelmében tüntetést szerveztek. A Miskolc felé haladó tömeg véletlenül összetalálkozott a két letartóztatottal, akiket éppen az internálótáborba szállítottak villamoson. Rejtőt és Jungreiszt a tömeg Miskolcra, a városháza elé kísérte. A tömeg hangulata azonban – jobboldali, reakciós és felelőtlen elemek izgatására – megváltozott, s elszabadultak az indulatok. Rejtő Sándort rendőrtiszteknek sikerült kiszabadítaniok s szovjet {2-913.} katonák segítségével kórházba szállítaniok, s életben maradt. Jungreisz Ernőt azonban agyonverték. A rendőrség a tettesek közül sokakat letartóztatott. A nyomozást vezető rendőr főhadnagy, a zsidó származású Fogarasi Arthur, és két nyomozó a kihallgatás során két gyanúsítottat megpofozott. Ennek hírére másnap újabb tüntetés robbant ki; a felháborodott tömeg megszállta a rendőrséget, és súlyosan megverte Fogarasit, aki másnap a kórházban belehalt sérüléseibe. (Ő tehát nem tőkés, hanem rendőrtiszt volt.) A rendőrség a miskolci eseményekkel kapcsolatban 18 személyt vett őrizetbe, s ügyüket később átadta a népügyészségnek. A Budapesti Főkapitányság sajtótájékoztatója szerint: „…mindkét napon lincselés történt, nem pogrom. Az, hogy a lincselés áldozatai zsidók voltak, csupán véletlen. Antiszemita megnyilvánulás az első napon jóformán egyáltalán nem hangzott el, s a csütörtöki napon is csak elvétve, egy-két személy szájából.” (L. Szabad Nép, 1946. szept. 5.)

46. Nem sikerült tisztáznunk, Bibó István mire gondolt. Tény, hogy az 1947-es választások előtt is több helyütt előfordultak antiszemita megnyilvánulások.

47. A zsidókra vonatkozó összes korábbi jogszabályt, törvényt és rendeletet az Ideiglenes Kormány 1945. márc. 17-én hatályon kívül helyezte.