ERKÖLCS ÉS BÜNTETŐJOG KÜLÖNBSÉGE (1/B)

Ezután visszatérhetünk elsőnek felvetett kérdésünkhöz, az erkölcs és büntetőjog megkülönböztető jegyeinek a kérdéséhez, s {1-177.} ennek során kíséreljük meg a büntetés és a büntetőjog funkciójára vonatkozó megállapításainkat értékesíteni.

Erkölcs és büntetőjog megegyeznek abban, hogy mindkettő állást foglal az erkölcsi Rosszal szemben, s hogy mindkettőnek funkciója az erkölcsi feszültségek feloldása. Ettől eltekintve radikálisan különböznek. Elsősorban abban, hogy a büntetőjog – mint minden jog – az általános szabály és értelmezés, a jogvita és ítélet, a jogerős döntés és végrehajtás világa, azaz társadalmi erők birtokában lévő racionalizált társadalmi eszköz, az erkölcs pedig abszolút, etikai értékek felismerésében áll, és legfőbb megjelenési formája az erkölcsi élmény.

De döntő különbség van abban is, ahogyan erkölcs és büntetőjog az erkölcsi Rosszal szemben állanak, és ahogyan az erkölcsi felháborodás feszültségét feloldják. Az etika az erkölcsi Rosszal értékítélet formájában áll szemben, s ezt a szembenállást az erkölcsi Rossz lehető megsemmisítésének az eszméje mozgatja. A büntetőjog is az erkölcsi Rosszal áll szemben – nem pedig valami külön büntetőjogi Rosszal! –, de szembenállásában ezt az erkölcsi Rosszat megadott nagyságnak tekinti, melynek megsemmisítésére nem vállalkozik, és nem is vállalkozhatik. Tekintetét elsősorban a társadalmi egyensúlynak arra a megbomlására irányítja, amelyet az erkölcsi Rossz előidézhet, és ezt igyekszik keretek közé szorítani, racionalizálni, értékszempontokkal telíteni. Ennek a célnak konkrét megvalósítása a büntetőjogi ítélet.

Ez az a pont, ahol a „ne ítéljetek” tanítása különös értelmet nyer. A tanítás folytatása: „ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek”, világosan utal arra, hogy itt az emberek közötti, kölcsönös következményekre irányított erkölcsi ítélkezés tilalma a lényeges. A tanulság tehát két irányban is határozott és világos: méltatlan az erkölcsi ítéletekhez, hogy szankciókat igazoljunk velük, a büntető ítélkezést pedig nem illeti meg az erkölcsi értékítélet igénye.

Mikor egy büntető ítélet „bűnösséget” állapít meg, annyit mond vele, hogy az erkölcsi felháborodás megokolt. Az, hogy ennek büntetés a következménye, nem az erkölcsi ítéletből, hanem {1-178.} a felháborodásban adott és levezetést kívánó emberi indulatból folyik. Távolról sem azt jelenti ez, hogy a büntetőjognak nincs erkölcsi funkciója, de ez a funkció nem erkölcsi ítélkezésben áll, még töredékes és gyarló formában sem, hanem az erkölcsi Rossz következményeinek a csökkentésében.

Ez a felfogás a büntetőbíró erkölcsi felelősségét elviselhetőbbé, de ugyanakkor hatékonyabbá és számonkérhetőbbé teszi. Nem egy mindenképp megvalósíthatatlan feladat (az erkölcsi ítélkezés) előtt áll, hanem egy betölthető társadalmi funkció előtt, melynek miként való teljesítése az erkölcs hatékony és közvetlen megítélése alá esik. Ez azonban már olyan kérdés, mely nem az erkölcs és jog fogalmi különbségére vonatkozik, hanem visszavezet bennünket az erkölcs és jog érvényességi viszonyának problémájához.